Tékozló Homár

A soha fel nem szerelt redőny 3. - A feljelentés visszatér

2013.12.13. 13:54 | jackyll | 29 komment

A redőnybizniszt nem érinti a válság, mert sorra érkeznek a Négy Évszak Hővédelem Bt. ügyfeleinek panaszai,  akikhez bizonyára az észvesztő forgalom miatt hónapokon keresztül nem sikerül ellátogatniuk a szakembereknek, miután kifizették nekik az előleget. Á. nem szeretné lefutni a hónapokig tartó köröket, hogy visszakapja a pénzét, ezért a rendőrséghez fordul, ami így évekbe fog telni, cserébe lehet, hogy többet ilyen tényleg nem fordul elő (legalábbis ezen a cégnéven):

A napokban meglepődve olvastam a Homáron, hogy a Négy Évszak Hővédelem Bt, illetve annak beltagja (ügyvezetője?) már kétszer is szerepelt idén ősszel. Sajnos ugyanazt a játékot játszotta el velünk is, mint a legutóbbi két posztolóval: eljött, felmérte a munkát, árajánlatot adott, előleget kért, aztán a munka elvégzésére két alkalommal sem jött el, mert mindkét megbeszélt időpontban közbejött neki valami. Hónapok óta húzódik a dolog, ígérget, de nem hajlandó visszafizetni az előleget.

Tudom, hogy a szokásos fizetési felszólítás-fizetési meghagyás útján előbb-utóbb visszakapjuk az előleget, de a korábbi posztolókkal ellentétben én feljelentést is teszek, meglátjuk mi kerekedik ki a sztoriból.

Minél több károsult jelentkezik, annál könnyebb lesz a rendőrség dolga, így ha jelentkezne nálatok valaki, aki ugyanígy járt a Négy Évszak Hővédelem Bt-vel, megköszönném ha kiadnátok neki az e-mail címemet.
 
Köszi és üdv:
Á.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2013.12.13. 13:57:17

Vadász, vadász. Ha tudtad, hogy megbízhatatlanok, miért szerződtél velük? Hátha megjavulnak, mint Bendegúz?

a kisvakond 2013.12.13. 14:04:49

"Tudom, hogy a szokásos fizetési felszólítás-fizetési meghagyás útján előbb-utóbb visszakapjuk az előleget"

Hogy lettél hirtelen ilyen okos? Futhatsz a pénzed után, abból egy garast sem látsz vissza.

2013.12.13. 14:16:16

Én csak a temetkezési vállalkozónak szoktam előleget adni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 14:21:00

Ötvenezer alatt a benzínkútról is simán elhajtanak fizetés nélkül a geciládák. A rendőrséget marhára nem érdekli.

Rejtélyes 2013.12.13. 14:23:17

@atpijkamo: Ha osszeszednek 10 karosultat, 20-30 ezer forintjaval, az mar uzletszeruen elkovetett csalas... buntetendo :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 14:26:49

@Rejtélyes: Ha statisztikából kimarad az ötvenezres határ miatt, akkor nem zavarja őket. A tarfipax jobban tejel, és nem olyan macerás.

Ádám 2013.12.13. 14:37:14

@atörökk: Szegény Bendegúz, már nem javítható(jobbítható).

copass 2013.12.13. 14:45:21

előleg redőnyre? ezt a baromságot.

Ádám 2013.12.13. 14:46:01

@atpijkamo: A tarfipax jobban tejel, és nem olyan macerás.

index.hu/belfold/2013/12/13/pinter_interju/

SZÉP ÚJ VILÁG....jő!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 14:49:58

Magyar színesfém távérzékelő műholdat lőttek fel. A hívókódja: DIK-MÁ-01

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 14:52:04

@vén szivar: Nemtom, a Zindex mér készít maffiózókkal interjút.

"elsősorban arra vannak kiképezve, hogy bevetési ruhában menjenek egy-egy ügyet megoldani. Itt civil ruhában kellett végrehajtani az akciót"

Megkerülhetetlen akadáj.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.12.13. 15:38:35

Mi a francé kell ennyi embernek redőny!? Vegyetek függönyt! :DDD

gabors 2013.12.13. 16:09:40

@vén szivar: ne bassz !! Magyarorszag SOKKAL jobban teljesit !!!

Semminek nem tudsz orulni ???

Ezzel kezdodik a cikk

"Nőtt ugyan a bűncselekmények száma, de Pintér Sándor szerint Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk. A statisztika jó, ha a brutális gyilkosságokba torkolló családi drámákat nem vesszük figyelembe. "

Huxley fele "ujbeszed"

Ádám 2013.12.13. 17:40:14

@gabors:Emlékeim szerint úgy rémlik, hogy mi nem lenni jóban!

ennek ellenére te állandóan "rám mászol".

úgy gondolod, hogy legyünk jóban?

Akkor bőven tartozol VALAMIVEL!

Addig! legyen újra KUSS! DE "csak" azért, hogy tud, hogy ki vagyok s, hogy ANNO, CSAK EZT ÍRTAM s SEMMI MÁST....szemben veled!

Rendesnek tartom magamat, mert rád testálom a döntést s a megvalósítást. Most LÉPEM! mert havat kell hánynom. 19h-felé jövök....

gabors 2013.12.13. 17:57:53

@vén szivar: Mivel nem ismerjuk egymast fogalmam sincs rendes vagy-e vagy nem.

Nem is igen erdekel, en csak a kommentedre kommenteltem mert AZT erdekesnek talaltam.

Itt nincs is mas mint csak a kommentek....

Ádám 2013.12.13. 19:33:07

@gabors: KUSS!

oszt anyád még AZ?!?

Ustim 2013.12.14. 00:10:43

Ha már így összejön egy tucat károsult, megtehetnék, hogy egy ismerősükkel kihívatják a szakit, hogy redőnyt szeretne, és közösen jól elkapják. Ha értitek mire gondolok.
Egyébként meg falazzák be az ablakot

gabors 2013.12.14. 17:09:41

@vén szivar: meg nincs marcius de akkor MUK

ez most akkor nem a komment ...

csak szolok ha mashol nem megy menj anyadhoz !!!! Ott mindig kapsz valamit

Az antiochiai szent kézigránát 2013.12.14. 19:02:48

A micimackóban nem az volt, hogy tilos az Á. ?

Ádám 2013.12.14. 19:30:25

@gabors: anyádat szopatja a fél utca, tudod azt a büdös vén kurvát!:):D azok aztán kapnak....

KUSS!

Az antiochiai szent kézigránát 2013.12.14. 20:04:07

@vén szivar: @gabors: Azért még ne cuppanjatok egymás faszára legyetek szívesek.

gabors 2013.12.14. 20:19:14

@vén szivar:

most akkor mi van ..

mast nem talaltal velem harcolsz ...

az hogy az en anyamml mi van lejatsza apam !!! TE NEM igy tennel ??

valami masert aggodsz ???

Te jarsz haza /

is ???

ugy tunik nem emlekszel ....

miert nem kezded a
.
...
,...
...
,..

baromsagot ....
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
..

hogy TE hol vagy leszopva nem nagyon erdekel otthon anyunal ???? toled fugg azt csinalsz ami tetszik ...

ixion 2013.12.17. 20:40:31

Nem akarlak elszomorítani, de valószínűleg soha nem fogod viszontlátni a pénzedet. Sajnos én is kapcsolatba kerültem augusztusban a Molnár Zoltánnal, a Négy Évszak Hővédelem egyetlen dolgozójával. Az ürge nekem 80000 Ft-omat nyúlta le. Pedig utalással küldtem, és előlegszámlám is van róla. November közepéig ígérgetett hogy visszafizeti, azóta már a telefont sem veszi fel. Akkor feljelentést tettem a rendőrségen, egyelőre nem jeleztek vissza semmit. Én már nem is reménykedem.

Panelproli 2013.12.20. 09:49:36

@ixion: Javasolnám, hogy ne telefonon keressétek ezt a remek "vállalkozót"! Egy ismerős, aki újabb megrendeléssel kecsegteti, el tudja csábítani egy felmérésre. Ott aztán el lehet vele beszélgetni. Csak óvatosan, nehogy önbíráskodás legyen belőle.
Én egy asztalossal jártam így, felvette az előleget aztán eltünt.
Én megkerestem, beraktam az autómba és elvittem arra a helyre ahol öltözőszekrényeket kellett volna csinálnia.
3 nap alatt végzett, addig fogva tartottam.
Azért írom már le, mert túl vagyok az elévülési időn, nem vonhatnak felelősségre.
Sajnos a jog ebben az esetben az elkövetőt védi.
süti beállítások módosítása