Tékozló Homár

Kis híján börtönbe került a Posta miatt

2013.12.20. 14:19 | jackyll | 54 komment

Gábornak le kellett volna ülnie a közlekedési bírságát, miután a Posta ismeretlen cím miatt két bírósági levelét is visszaküldte az űrbe:

Valamivel több, mint egy éve zajlik a méltán híres Magyar Postával a beszélgetésem. Arról beszélgetünk, hogy az utánküldés nem teljesítésével, és a hivatalos iratok indokolatlan visszafordításával okozott károkat miért nem hajlandóak esetemben megtéríteni. A Posta minden egyes általam vitatott kérdésben a felelősségét elismerte már, de kártérítést nem fizet (pedig nem budai sarokház árát kérem), mert nem látja az ok-okozati összefüggést. Sőt, a saját ÁSZF szabályzatukban leírtaknak sem tesz eleget:

Posta ÁSZF 9.1.5. Egyéb felelősségi szabályok
"2) Az utánküldés-szolgáltatás nem szerződésszerű teljesítése esetén fizetendő kártérítési átalány a szolgáltatás díjának kétszerese. Ha a díj időtartam-alapú, a kártérítési átalány alapját a legrövidebb fizethető időtartamra vonatkozó díj képezi."

Ehhez képest először megpróbálták lealkudni az utánküldési díj visszafizetését az általam befizetett díj egyharmadára. Erről a gáláns(nak aligha nevezhető) ajánlatról is kezemben van a papír, majd pedig arról, hogy elismerik, hogy résszolgáltatást vásárolni nem lehet náluk, így részösszeget visszafizetni sem. Kikerekítették a gáláns 1863 forintjukat a teljes visszatérintendő szolgáltatási díjra: 5585 forintra. Nos, már csak az ÁSZF-ükben lévő másik 5585 forint maradt náluk. A postai utánküldés megrendelésen amúgy 5588 forint szerepel. Nem tudom, hogy 3 forint miként lett lekerekítve. :DD Hangsúlyozom: elismerik, hogy valóban nem teljesítették a szolgáltatást, és még bocsánatot is kérnek. Ez azért aranyos tőlük..

Mi is történt?

Közlekedtem az előírtaktól eltérően. Balesetet nem okoztam. Sem vagyoni, sem személyi kár nem származott renitens közlekedésemből. A rendőr megállított, felelősségre vont, feljelentett. Helyesen járt el, bánom ahogy közlekedtem, és vállalom a felelősséget. A rendőrség feljelentést tett. A bíróság kiküldte számomra a várható büntetésre vonatkozó ítéletét, és azt a hírt, hogy kézhezvételtől számított 8 napon belül kérhetem tárgyalás tartását. Szerettem is volna. Csak a Posta nem az utánküldési szerződésnek megfelelő pesti címemre dobálta be az értesítőket, hanem a lakcím kártyámon is szereplő, bejelentett vidéki lakhelyemre. Így a postai utánküldés nem teljesült. Fellebbezésemet nem tudtam beadni. Kártérítés, a fentebb leírtak szerint. (J)

Ezt követően, kértem a bíróságtól részletfizetést. Februárban. Mert lehetőségem volt rá. Tellt-múlt az idő, de nem jött semmi értesítés a kérelmemre. Novemberben jött. Nagy Ignác utcába behívó. Merthogy bár a részletfizetést engedélyezte a bíróság, és erről értesített is levélben. Meg a Törvényszék is küldte a csekkeket. Amiket a Posta visszaküldött mindkettőjüknek azzal, hogy bejelentetten ismeretlen helyre távoztam. Pedig én ilyet nem jelentettem be soha, sehol. Ezzel elintézték, hogy részletfizetés helyett egy összegben keljen fizetnem azzal a teherrel, hogy ha mégsem tenném, akkor a nevezett BV intézetben élvezhetem januártól a vendégszeretetet.

A postai jogi osztály vezető azzal a javaslattal élt, hogy tekintsük úgy a részletfizetés elbukásával keletkező anyagi terhet, mintha hitelt kellett volna felvennem a 15 hónapra [[ennyi időtartamra szólt a bíróságtól kapott futamidő]], és ennek a kamatait tekintsük anyagi kárnak. Kihangsúlyozta, hogy a jegybanki alapkamatot vesszük ilyenkor alapul, ami 2-3%. Jeleztem neki, hogy mindenféle kártérítési igényemtől elállok, ha megnevezi nekem azt a pénzintézetet, ahol hitelt vehetek fel 2-3%-os kamatra. Merthogy én úgy tudom, hogy a betéti kamatra vonatkozik a jegybanki alapkamat. A hitelt bizony 22-23%-tól árazzák.

Sajnos, vagy hál' Istennek, semmiféle tapasztalatom nincs bírósági perekben. Nem merem perbe fogni a Postát, pedig lehetőségem van rá az általuk leírtak szerint 2013 december 26-ig, mint jogvesztő határidővel.

Ami rendelkezésemre áll:, és az ügy megítélését tekintve releváns:

  • Bíróságtól és Törvényszéktől kapott iratok, amik azt igazolják, hogy a posta hibásan fordította vissza a nekem küldött hivatalos leveleket
  • Az a határozat, ami azt mutatja, hogy valóban részletfizetési lehetőséget kaptam a Bíróságtól
  • A bírság egy összegben történő megfizetését igazoló csekk
  • A kérelmemen szereplő 2000 forintos illetékbélyeg
  • Minden postai levél, ami a panaszaim kivizsgálásához kapcslódik
  • Minden levél a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságtól, amiben arról írnak, hogy ők aztán semmit nem tudnak tenni érdemben [megj.: jó Magyar hatóságként csak a fizetésüket veszik fel]


Sajnos nem érzem a lehetőséget arra, hogy bármiféle megegyezésre jussak a postával. Pedig szerettem volna. Az okozott kár, az én megnevezésemben összesen 45000 forint. Ezt kértem a Postától. Úgy, hogy ebben még nincs benne az a követelésem, amit a fenti ÁSZF pontjuk tartalmaz: utánfizetés nem teljesítésére vonatkozó kétszeres kártérítés. Hajlandó lennék erre úgy tekinteni, hogy a 45.000-ben ez is benne foglaltatik.

Slussz poénnak van egy NMHH levelem, amiben tudtomra hozzák, hogy a Postát felkérték a lényegesen jobb működésre. Hát BRAVO! :D

Érdemes ezzel közösen foglalkoznunk? Látnak érdemi alapot arra, hogy ismét észrevetessük azt, hogy ebben az országban nem sokat tehet egy állampolgár, ha a Posta hibázik? Mert én úgy érzem, hogy a Posta hibájából kifolyólag, hosszas utánajárást követően sem tehettem semmit azért, hogy az okozott káromat legalább a saját ÁSZF-ük szerint kompenzálják. Semmit nem tehettem, hogy elkerüljek egy olyan helyzetet, amikor édesanyám kezébe kerül egy olyan BV behívó, aminek soha nem kellet volna kinyomtatásra kerülnie sem, ha a Posta képes működni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2013.12.20. 14:27:00

Ez mind szép és jó, de ha a bejelentett lakcímen senki nem lakik és/vagy egy idegen lakik, akkor miért szopatjuk magunkat azzal, hogy nem jelentkezünk be a jelenlegi lakhelyünkre?

Dr. Kix 2013.12.20. 14:28:51

Ez már aztán tényleg Oscar-díjas alakítás a posta részéről. Bár a poszt-toló is esélyes lehet rá.

Aureliano Buendía 2013.12.20. 14:34:55

@urimate: lehet, hogy így olcsóbb neki a KGBF.

Ha meg bevonul a BV intézetbe, még a benzinen is spórol:)

Aureliano Buendía 2013.12.20. 14:37:26

Hozzáteszem, én lehet, hogy ennyi szopatás után nekimennék a postának. Pláne, mivel ők maguk adták írásba, hogy bénák voltak.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2013.12.20. 14:37:53

@uraaam: Az okot én is értem és megértem, én is ebben a cipőben járok, csak nekem anyámék szólnak, ha kapok valamit....

Felháborító, ami történik, az kétségtelen, de Gábor ezt csak és kizárólag magának köszönheti.

Attila F 2013.12.20. 14:40:14

@urimate: Igen, egy fogyasztóvédelmi blogon, egy olyan esetben, ahol a szolgáltató nyilvánvalóan hibázott, essünk neki rögtön a posztolónak, így korrekt. Hagyjuk meg ezeket a cégeket abban a tudatban, hogy tökéletesen működnek, viszont a hülye ügyfelekkel állandóan csak a gond van.

Aureliano Buendía 2013.12.20. 14:41:16

@urimate: Igen, bölcs ember olyan címre jelenti be magát, ahol azért valaki nagy eséllyel át is veszi a dolgait. Utánküldés, meg egyebek? Az adóbevallásom alig merem rájuk bízni, nemhogy még ilyen extrákat rendelnék meg tőlük.

Egyszer megnézem már, mennyivel lenne olcsóbb vidékre bejelentkezve a KGBF. Így, bár drágább, de benne van évi kétezer jó magyar forintért a parkolás a Nyugatiig.

Attila F 2013.12.20. 14:42:20

@urimate: Van még tovább is? Ja, csak és kizárólag magának köszönheti. A Posta egyszerűen tökéletesen végezte a munkáját. Sajnos ez a mentalitás (is) közrejátszik abban, hogy Magyarországon a cégek ilyen arrogánsan bánnak az ügyfeleikkel.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2013.12.20. 14:42:34

nem bátorítanék senkit perre; mert újabb pereket (de)generál + lehet igazad és lehet jogod, de dönteni nem te, hanem jó eséllyel egy idegileg totál kimerült, mindenre ugró, agyonfegyelmező, össze-vissza ostorozó bíró fog. akár rosszul vagy neked rosszabbul, mint kellene. aztán meg ügyvéd nélkül hülyének néznek, ügyvédet meg akkor sem mindig ha teátrális - nem normális. költség, idegeskedés és még a korábbi megtérülése sem fog látszani. vannak komoly dolgok: lakás; egészség, munka(hely), évtizedes jövőkép amikért érdemes és kell is kiállni szinte bármi áron (mert nehéz lenyelni a komoly sérelmeket), de, hogy posta, mégha ilyen ügy is. ha hobbid a bíróságra járás.

plusz érkezik még hivatalos leveled. vagy nem. (nem akarok tippeket adni a postának, nem is kell ugyebár..) igazad is lesz, ki is fizetik legjobb bírósági esetben. x+1 hónap múlva, ahol x az a kétjegyű hónapszám amikor már beleszarnál az egészbe.

az összes mocsok tudja jól, hogy ez megy - kinyílt nagyon a csipájuk. de majd leszünk annyian, hogy nem férünk mind a Rádióhoz..

azon többet vesztenek, ha valaki kifejezetten ezen a gennyláda viselkedésükön felháborodva nem veszi meg a szar szolgáltatásaikat, amiket eddig igen - hoppá ilyen előfordulhat, vesz a faszom karácsonyi üdvözlőlapot, felhívom azt is akinek illik küldeni, de nem bírom - inkább kibekkelek vele fél perc mobilos bájcsevejt (amíg valamelyik fos mobilszolgáltatóról nem érkezik poszt) :-).

ezt sokkal jobban elhiszik (és úgy is van kedves posta és mobilszolgáltatók) és megérzik, mint egy fal gvh "büntetést". kevesebbet lopni, sikkasztani nem szokás ezeknél a felső szinten azért mert Gipszék nem veszik a bélyeget, jegyet, meg új mobilt. de majd nem lesz pénz színesceruzára, meg villanyszámlára és akkor előveszik a főfaszfejeket, akiknek érdemi munkán nem, de a fizetési listán ott virít a neve.

Aureliano Buendía 2013.12.20. 14:48:10

@Attila F: tévedsz, amiatt bánnak így a cégek az ügyfelekkel, mivel a Pannon prérin nem védi túl sok a fogyasztókat. Az állami szabályzás enyhén hiányos. Ráadásul a Posta állami cég. Majd hülye lesz az állam önmagát büntetni. Ez itt nem Svédország, ébresztő koma.

És, ha figyelmesebben olvasnád régebb óta a hozzászólásokat, ez a blog több, mint sima fogyvéd tanács. 90 % önmagu(n)k szórakoztatása, 10% ötletelés.

Egy előnye van a dolgoknak: a posztoló személyében talán mostantól egy szabálykövetőbb autóst tisztelhetünk.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2013.12.20. 14:48:29

@Attila F: kövezz meg, hogy így gondolom, de igen csak magának köszönheti. Mindenki tudja hogy a posta szolgáltatása szar, illetve azt is hogy ez ellen hogy lehet tenni. De nem tesz ellene, mert az kényelmetlenséggel jár bizonyos szempontból. Akkor viszont viselni kell a következményeket.

Én pont ma mentem be az okmányirodába az útlevelemért személyesen, holott kérhettem volna, hogy postázzák ki. De nem tettem, mert féltem hogy vagy elkeveredik menet közben, vagy simán csak leteszik szabad prédaként az ajtómba, vagy legjobb esetben is, órákat kell szobroznom a postán az értesítőmmel, mire az aktuális Gizike előkeríti az őskáoszból. Nekem megért 30 percet, az hogy nyugodtan aludtam.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 14:50:05

"Nem merem perbe fogni a Postát, pedig lehetőségem van rá"

Nem kökpök ki az ablakon. Pedig lehetőségem van rá.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.12.20. 14:56:36

@atpijkamo: hiányzik neked 45-ért egy 2-3 éves polgári peres procedúra, évenkénti 2-3 idézéssel, papírpótlással, brrrrr.

ráadásul nincs pénze, így nem tud jó ügyvédet fogadni. a szar ügyvéd meg még a tutit is elbukhatja.

Attila F 2013.12.20. 14:57:11

@urimate: Kapaszkodj meg, régen olvasom a blogot, bár mostanában valóban egyre kevesebbet, mert a hozzászólások 90%-a off topic, és számomra fárasztó, érdektelen (bocs).
De a hozzászólásokban mindig hamar előkerül a posztoló ekézése, ami azt mutatja, hogy a magyar fogyasztók többsége nem áll ki a jogaiért és nem tesz semmit a nyilvánvalóan hibázó szolgáltató ellen.
A mostani esetben irreleváns, hogy miért kérte a posztoló ezt a szolgáltatást. A Posta kínál egy ilyen szolgáltatást , a posztoló igénybe vette. A Posta nem teljesített, a posztolónak kára van belőle. Miért ne lenne jogos valamilyen kártérítés? Az nem érv, hogy "mindenki tudja, hogy a Posta rosszul működik". Gondolom, nincs benne az ÁSZF-ben, hogy "köztudottan gyengén működünk, meg még állami cég is vagyunk, ne tessenek minket túl komolyan venni, és ha hibázunk - mert bizony hibázni fogunk -, akkor bizony tessenek csendben maradni, mert mi szóltunk".

Pepibubó 2013.12.20. 15:01:57

Bizony, ez van, amikor a postai értesítő büszkén hirdetheti, hogy egy 1952-es (!), a legsötétebb kommunista diktatúrából származó gyakorlat alapján minősítik kézbesítettnek az át nem vett levelet. A "kézbesítési vélelem" akkor is beáll, ha valaki szalonnát sütött a postás által megfelelő helyre bedobott (?) cetlin.
Viszont az embereknek ez így is jó.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 15:02:01

@Attila F: "@urimate: A mostani esetben irreleváns, hogy miért kérte a posztoló ezt a szolgáltatást."

Nyugi, mindkettőtöknek igaza van.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.12.20. 15:05:36

@atpijkamo: leszóltad, hogy nem mer perelni. én meg leírtam hogy 45000 Ft-ért én sem perelnék.
el lehet ezt intézni máshogy is, sokkal gyorsabban. max felborulna egy-két asztal, vagy elkezdenének gyűlni a téglák a posta ügyfélterében az ablak felől.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 15:10:40

@Hurrá Torpedó: Nem. Én tényleg nem köpök ki az ablakon.

Azt szóltam le, hogy mindent megtesz, ami nem kerül pénzbe, csak azért, mert megteheti.

Én akkor teszek meg valamit, ha annak értelme van.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.20. 15:12:19

@Attila F:
A posta természetesen sáros, és jár neki a faszkorbács, és a posztoló panasza is jogos. Ugyanakkor azért elég sokat tett azért a posztoló, hogy szívjon, azzal, hogy a bejelentett lakcímén nem lakik senkije. Mondom ezt úgy, hogy én sem oda vagyok bejelentve, ahol lakok, de ha kapok valami fontosat, akkor felhívnak.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.12.20. 15:12:22

Nem az a baj a postával, hogy egyáltalán még létezik és hogy olyan amilyen, hiszen a XIX. század másik nagy vívmánya, a gőzmozdony is rendelkezésére áll még annak, aki nosztalgiázni szeretne... De a retkes faszért nem sikerült még valami XXI. századi alternatívát találni neki, ami elsöpri az egészet a picsába? Mi az, hogy 2013-ban még random módon ide-oda rakosgatott papírcetliken múlik emberek sorsa??Külön vicces a "kézhezvételtől számított 8 napon belül" meghatározás - ha én márciusban veszem kézhez a decemberi levelet, akkor 3 hónap + 8 napot jelent ez az időtartam?

peppe83 2013.12.20. 15:23:01

Hiába lenne 5 másik postai szolgáltató, a hatóságok hivatalos iratot csak a Magyar Postán adhatnak fel. Ezt egy tavalyi/idei kormányrendelet írja elő.
Egyébként meg, ha februárban adott be részletfizetési kérelmet, akkor a nyáron legkésőbb (ítélkezési szünet előttig) miért nem érdeklődött a bíróságnál? Tudom utánajárás és idő, de a hétköznapi embernek azért nincs olyan sok hivatalos ügye egyszerre, hogy ne tudja kézben tartani.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 15:36:16

@// Gery Greyhound: "ha én márciusban veszem kézhez a decemberi levelet, akkor 3 hónap + 8 napot jelent ez az időtartam?"

Pontosan. És ez így jó.

yxcvbnma 2013.12.20. 16:03:00

"Nem merem perbe fogni a Postát, pedig lehetőségem van rá"

Minek? Úgyse kapnál meg semmilyen idézést :-D Aztán perelhetnéd őket megint, mert a postapered leveleit se kaptad meg. Végtelen ciklus :-D

Az a hatalmas gáz, hogy egy ilyen ügyben a felügyeleti szervnek kellene olyan alaposan seggbe rúgnia a Postát, hogy 30 évig oktassák a postásképzőben, mint elrettentő példa...

Mérgező Hulladék 2013.12.20. 16:05:31

@// Gery Greyhound: leginkább azért, mert az állam ott tesz keresztbe a piac megnyitásának, ahol csak tud.

Gyűjtőjegyes 2013.12.20. 19:08:30

Én, mit postai kézbesítő (igen... nem vagyok sikeres), elnézést kell kérnem. Az utánküldési lapok nem kezelése a létező legnagyobb toszság, amit egy kollega elkövethet.
Az utánküldési jelzőlapokat minden reggel, a küldemények feldolgozása ELŐTT fel kell helyezni a cancelba (és ez most nem az a cancel:) ), és utána kell felosztani a küldeményeket, utána meg szépen ellenőrizni, hogy adott küldemény most kimenős, vagy utánküldős. Tapasztalt kézbesítők fejből nyomják, de ettől függetlenül a jelzőlapokat továbbra is fel kell osztani (ha véletlenül mégse menne fejből).
Nem egy nagy idő, és sok kellemetlenségtől menti meg az embert.

Viszont a poszt-tolót is díjaznám... a többiek leírták már, hogy miért.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 19:11:41

@Gyűjtőjegyes: Köszi! Érdekes adalék.

Én minden rendesen végzett munkát értékelek.

És a postásom minden januárban kap párezret.

Gyűjtőjegyes 2013.12.20. 20:27:45

@atpijkamo:

Köszönet a kolléga nevében is :)

vprof 2013.12.20. 20:32:38

Szóval a poster feltehetően ittasan vagy eltiltás hatálya alatt furikázott, aztán meg eltitkolta a bíróság elől a tartózkodási helyét. Én is nagyon sajnálom, hogy így járt.

az okos 2013.12.20. 21:25:15

ezt nem is igazán értem,hogy erről gyakorlatilag mindenki tud,hogy a Magyar Posta nem működik megfelelően és rendszeresen nem kapom meg a leveleimet én sem és más sem ajánlott leveleim tűnnek el rendszeresen és már másokkal is beszéltem erről és mindenki ezt állítja akit kérdeztem vagy panaszkodtam.Ezek nem egyedi esetek,kb. 2 éve vettem észre,hogy ez bizony rendszer lett a postánál... :( Volt ismerősöm aki többször nem kapott meg valami bírságot és az üzletét is beakarták zárni emiatt és nem is tudott a bírságos levél megérkeztéről ugyanis nem kapta meg.Én amúgy már több hivatalban felhívtam a figyelmet erre a tényre ,hogy inkább telefonon értesítsenek engem ha valami fontosat akarnak mert inkább bemegyek és átveszem amit kell mert többször volt már kellemetlen helyzetem ebből kifolyólag és ők is mondták ,hogy bizony sorra érkeznek vissza hozzájuk is nem kézbesíthető ajánlott levelek amikről aztán kiderült,hogy meg sem próbálták kézbesíteni...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 21:48:55

@Gyűjtőjegyes: :))

KollégÁK, mert félévente, kétévente cserélődnek.

Jaj, volt egy szerelmem, az sokáig volt, és kézbesítés nélkül ki engedte bontani a tértivevényes leveleket, hogy tudjam, át akarom-e venni. A többi nem ilyen tökös/szegény. (Nyilván nem ingyér, de nekem megérte.) Jaj, néhány levél sérülten ment vissza, dehát tudjuk, milyen szar a Posta. :))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.20. 21:56:16

Egyszer el kellett fognom egy levelet, amit nem tudtam a saját címemre küldetni. Kiszámoltam, mikor érkezik, és már jó korán turkáltam a postaládában, de még nem érkezett meg. Elkaptam a postást, mondtam valami magyarázatot*, de nem jött még a levél. Persze másnap másik postás volt, nagyon bonyolult volt. De végül elkaptam a postáshölgyet, nála volt a levél, simán odaadta, kapott egy kétezrest, csodálkozott.

* Inkább hazudtan valamit, pedig az igazi ok még ártatlanabb volt, de háromszor olyan bonyolult lett volna elmagyarázni, meg se értette volna.

Haver segített becserkészni a postást, órjásikat baromkodtunk. Fél napomba telt az egész hadművelet, de minden perce megérte. A ciki csak az volt, mikor a postaládában turkáltam fényes nappal. Azt kihagytam volna.

Gyűjtőjegyes 2013.12.20. 22:25:07

@atpijkamo:
:)

Nálunk, a mi postánkon (helyet nem íratok sajnos...) havonta váltjuk egymást. Egyik hónapban én viszem X járatot, kollegám Y-t, majd rákövetkező hónapban csere. Ha meg elmegy valamelyikünk szabira, beesik egy helyettes. Azt a nép nem szereti, mert minket megszoktak, a friss húst meg még nem. Szívatják is szerencsétlent :)

Ezenfelül a leírt dolog nálunk nem nagyon válna be, rendszeres belső és fővezetőségi ellenőrzések vannak, egy felbontott és visszavitt hivatalosért jó esetben jegyzőkönyv (2 után negyedéves jutalom megvonása), alapesetben vezetőségi levél (egész éves jutalom megvonása, és kettő után pápá), rossz esetben meg azonnali felmondás jár:(
Szerencsére a legtöbb hivatalos levél tértivevényén rajta van, hogy mifene is van venne (pl valamely bíróság küldi, rajta lesz, hogy "idézés", vagy valami hasonló. Ritka, hogy csak ügyiratszámot tüntetnek fel).
Személy szerint én mindig segítek az ügyfeleknek, a jattot nem várom el (tudom én, hogy a jatt nem jár, csak jut), és élvezem az egészet.

De a témához:

Vagy a kézbesítő szeretkezte nagyon-nagyon el a jelzőlapokkal a dolgot (értsd: belesz*rás),
Vagy nem kapta meg a jelzőlapokat (az éjjeli felosztók/csoportvezetők sara kisrészben, de ilyenkor miért nem kérdez rá, hogy hol a toszban vannak azok a vackok?)
Vagy kisegítő/tanuló vitte és osztotta fel (szintén a törzs kézbesítő hibája, mert ilyen munkát nem adunk ki kezdőnek vagy helyettesnek)...
Nem találok mentséget a kollégám vétségére...
Extra vétség:
Ajánlott, pláne HIVATALOS ajánlott levéllel történt a móka... azt azért illik kezelni is...
Lehet, hogy csak azért háborodok fel, mert nekünk a szánkba rágják naponta, vagy csak mert még lelkiismeretesen végzem a munkám, de pont az ilyen banális tévedések miatt romlik tovább a renoménk (ami talán sose létezett :) ).
ESETLEG, esetleg lejárhatott az utánküldési lap határideje (mert ugyebár ezeknek van), teszem azt május utolsó napján, akkor június elsejétől már ismét a régi (azaz a feladó által megjelölt) címre megy a levél, ha az meg nem értelmezhető (pl nincs emelet/ajtó kiírva és a postaládán se szerepel semmi, akkor az biza szemrebbenés nélkül megy vissza a feladónak).

De ahogy írtam, a posztoló is fura ezzel a lakcímes mizériával... ha csak nem albérletre adja ki lakcímben szereplő lakást...

És egy kis extra:
Néha olyan utánküldések tudnak születni, hogy ihaj... részletekbe nem mehetek bele a levéltitok miatt, de elég, ha elképzelitek, hogy csak pislogunk, míg meg nem szokjuk (nemlétező példával: utánküldés helye: XY utca sarki kávézó (házszám nincs))

Nade joccakát, hamarosan szombat és megint meló lesz. Legalább karácsonykor pihenhetünk majd majdnem egy hetet :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.21. 00:59:04

@az okos: A Posta egy szocialista csökevény. Erről mindenki tud, ügyvédek tudnak mesélni cifra történeteket. Látod, vannak akik lelkiismeretesen végzik a dolgukat, a beleszarok mentalitás talán kisebbségban is van, de egy-egy elborzasztó eset nagyot tud rontani a megítélésen. Nincs hely hibának, 100%-on kell(ene) teljesíteni.

Ugyanaz, mint hogy rendőrnek nem szabadna hazudnia, a tanúvallomása bizonyító erejű lehetne. Aztán tudjuk, hogy ez messze nem igaz.

Egy emberöltő eltelt, és nem halt ki a szocialista mentalitás. Pedig én azt reméltem.

IP gyűjtögető 2013.12.21. 03:01:12

@atpijkamo: Mé', a szocialisták kihaltak? :(

Steckdose 2013.12.21. 08:24:36

A posztoló is ludas a lakcímmel, de ő megteheti, hogy a saját pénzéből, idejéből saját magát szopatja, ahhoz másnak semmi köze. A Postát viszont közpénzből, a mi pénzünkből - és zömében akaratunk ellenére - tartjuk fenn, így aztán az ő minősíthetetlen hozzáállása miatt tulajdonosként és fenntartóként jogosan követelhetjük, hogy szántsák be sóval a helyét, mert ez így kádertemetőt és bújtatott munkanélküliséget leszámítva semmire se jó, és adják oda a hivatalos levelek kézbesítésének jogát valamelyik normálisa(bba)n működő magáncégnek a sok közül.

Steckdose 2013.12.21. 08:28:12

@Steckdose: A lelkiismeretes postásokat pedig úgyis átvennék (lehet, hogy jobb fizetésért is) azok a cégek, akik megkapnák a jogosultságot a hivatalos levelek elküldésére.

nandras01 2013.12.22. 08:49:16

@vprof:
"Szóval a poster feltehetően ittasan vagy eltiltás hatálya alatt furikázott, aztán meg eltitkolta a bíróság elől a tartózkodási helyét"

az teljes mértékben közömbös jelen esetben, hogy a posztoló mit követett el.
mellékesen megjegyezném, hogy az általad igen rosszindulatúan feltételezett kihágásokat jóval súlyosabban mérik, mint 45000.- ft...
de ebben a történetben nem az a lényeg, hogy mit követett el a posztoló, hanem az, hogy a posta orbitálisan megszivatta.
ebben a történetben egy hunyó van- a posta.

vprof 2013.12.22. 11:13:47

@nandras01:

Gonoszságomra nincs mentség, ezt elismerem.

De...

Miből gondolod, hogy 45eFt a bírság? Ennyi volt a poszter kára, tehát a kimutatható vesztesége. Kérelmi illeték, kamat, miegymás. A bírságot nem a Posta miatt kellett fizetnie, az nehogy már a Posta sara legyen!

Amellett igen, vastagon sáros a Posta, de ha részletfizetést kért, mi a lófaszért nem írta meg a bíróságnak a levelezési címét? Akkor eleve oda küldték volna a részletfizetést engedélyező végzést, és nem oda, ahonnan továbbítani kell.

Az én olvasatomban a Postának ez a szolgáltatása elsősorban arra van kitalálva, hogy költözés esetén az elfelejtett szolgáltatók levelei is megtaláljanak, amíg mindegyiknél át nem jelented a címváltozást, tehát egyfajta átmeneti megoldás. Persze arra is használható, ami a posztban szerepel, csak kérdés, miért jobb valakinek vagyonokat fizetni egy hibalehetőséget rejtő szolgáltatásra, mint átjelenteni a címét?

nandras01 2013.12.22. 11:46:10

@vprof: igazad van, az a 45000 aranydénár nem biztos, hogy a büntetés.
azonban, ahogyan a tárgyalt esetben tökéletesen indifferens, hogy miért büntették a posztolót, ugyanúgy közömbös, az is, hogy milyen céllal találták ki a postai átirányítás lehetőségét.
létezik és annyi.
hogy a posztoló miért vette igénybe, az is csak őrá tartozik. fizetett egy szolgáltatásért, amit a megbízott nem teljesített- és jelen esetben csak ez a lényeges.
azt, hogy miért nem adta meg a levelezési címét magánügye, de bizonyíthatóan mindent elkövetett, hogy a levelei, értesítései megérkezzenek, ezzel jóhiszeműségét nem csak ráutaló magatartással, hanem tevőlegesen bizonyította.

prfecó 2013.12.23. 05:53:51

@Attila F: ritkán belelvasok a bloggokba.Elszörnyedve látom a bloggíro 90 % -a hülyéskedik , cikizik a beírót.

Egyébként nem ide - TÉKOZLÓ HOMÁR -kell írni , hanem perelni akár 45000 Ft-ért is. Megsúgom nem kell ügyvéd első és másodfokon, Kúria meg hozott anyagból dolgozik, eddig mindig megegyeztek velem közvetlenül a Bírósági tárgyalás előtt általában a kért összeg duplájában.
A cégen ( Posta )belül felelősségre vonási eljárás alá vonást is lehet kérni( azaz nem jogász általi cég belső szabályzatában szereplő , valamint panaszkezelésből származó személyek felelősségre vonását)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.12.28. 20:35:59

@atpijkamo: @IP gyűjtögető: Szocialista=kommunizmust akaró, építő, kommunista. V.ö.: MSzMP! Lásd még: "egykutya", és "Kutyából nem lesz szalonna"!

Az igazi kommunista (=szocialista) sarlóval borotválkozik és kalapáccsal veri a f...át, amíg (ötágú) csillagokat nem lát.

McZozo 2014.01.06. 16:32:41

Lehet ertetlen vagyok de tobb pontot nem ertek. A ilyen birosagi vegzeseket hogy hova menjenektudtommal nem a posta hatarozza meg hanem ahova a birosag kikuldi. Ha az a cimed akkor oda kuldik. Errol a posta nem tehet szvsz.
Ha a birosag altal kuldott levelment vissza amit nem kaptal meg akkor nem ertem mi ez az 5000 forintos kuldesi dij karterites. Ha nem te kuldtel levelet az miert neked jarna?
Ezenfelul lhet rosszul ertem es igazad van de ez esetben nem itt kell erdeklodni, mert ez egy fogyasztovedelmi blog hanem a post minimum a zugugyvedhez, de a tuti az hogyha elmesz egy ugyvedhez ez fizetsz egy oras konzultaciot ahol elsirod magad, hatha o megerti es elmondja hogy van e eselyed ez ugyben perelni vagy sem.

McZozo 2014.01.06. 16:37:48

Ja felreertettem az utankuldes reszt igy a fenti kerdesem targytalan

Fazakas László 2014.01.08. 06:04:55

Igen , ilyeneket elég gyakran eljátszik a Posta. Nekem is volt már néhány ajánlott levelem, amelyeket a "NEM KERESTE" visszbélyegzéssel visszaküldtek a feladónak.
A lányom néhány APEH-os levele sem találkozott soha velünk, holott általában otthon vagyok.
Ám a postás személy szerint meg sem kísérelte a kézbesítést, hiszen ott van nekik az a rém hülye (kényelmi) törvény, miszerint egy hivatalos levelet akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha azt senki sem vette át! (mert pl. nem lakik ott, egyszerűen nem tud róla, mert nem hagytak róla semmiféle értesítést, stb.)
Ezek után meg jöhet persze a nagy fekete autó, az elhurcolás, stb.
... És sohasem tudod meg, hogy miért is?
süti beállítások módosítása