Tékozló Homár

Új trükköt talált ki a Posta a lehúzásra?

2014.02.06. 15:08 | jackyll | komment

Nem fogynak a postás történetek, úgyhogy itt egy újabb fejlesztés, aminek még az ÁSZF-ben sincs nyoma, úgyhogy lehet, hogy lokális anomália Újbudán. Arrafelé ugyanis a második kézbesítés fizetős szolgáltatás lett:

Vajon csak én vagyok túl fogékony az összeesküvés-elméletekre, és véletlenek szerencsétlen egybeesése az egész, vagy a posta tényleg megpróbálja az „egy levél – kétszer fizetés” irányába terelni a jónépet?

Budapest, XI. kerületi címre vártunk ajánlott levelet. Tudtuk, melyik napon kell megérkeznie, egész nap volt otthon valaki, de a postásunk egyszer sem csengetett, nemhogy kétszer. Korábban volt már olyan, hogy csak bedobta az ajánlott levelet a postaládánkba, az átvételt pedig – kizárásos alapon, mert mi biztosan nem – aláírta helyettünk, de hát tegyük a szívünkre a kezünket, ki az a hülye, aki bajlódna még azzal a húsz lépcsőfokkal a postaládáktól a lakásunkig, ha így is meg lehet oldani.

Most viszont csak egy értesítést találtunk, hogy vagy átvesszük Újbuda központban a nagy postán, vagy ha felhívunk egy telefonszámot, akkor kérhetjük, hogy plusz pénzért(!) ismét megpróbálják kézbesíteni. Ez valami újdonság lehet, mert eddig ingyen hozták másodjára is.


Na mindegy, bemegyünk, egy kis séta nem árt, és öt percnél többet úgyse vártunk még ajánlott küldemény átvételére, nem gond. De most ezt is átalakították (értsd: tönkretették): mikor odaértünk, a tömeg már kellemes lincshangulatban várakozott a teremben. Meg a folyosón. Meg a másik teremben, ahol a sor vége volt. Aki még „csak” egy órája volt ott, az még közelében sem volt annak, hogy megkapja a levelét. Volt olyan várakozó, aki előző nap is ugyanígy járt, és nem is tudta átvenni a levelét, szóval nem valami vis maior miatt bénult meg az átvétel, és torlódott fel a sor, hanem ez tűnik az új, normál menetrendnek. Én meg nem tudom elhinni, hogy véletlenül alakult úgy, hogy

  1. duplán kell fizetni, hogy „másodjára” is megpróbálják kézbesíteni a levelet
  2. azóta elsőre csak értesítést dobnak be, meg se próbálják átadni a levelet
  3. a személyes átvételt teljesen ellehetetlenítik


Amiből választhat a címzett: fizet a postának, hogy megkaphassa a levelét, rászán egy fél napot, hogy a postán vegye át, vagy visszaküldik a feladónak. Nagyon érdekelne, hogy más is tapasztalt-e ilyet, vagy ez csak az újbudai nagy posta partizánakciója.

Üdv. P

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Black Hole 2014.02.06. 23:24:57

@helianthus: a vodka narancs, az nagyon trükkös, bár jobban szeretem a gin narancs kombót. Egy időben mindig azt ittam, ugyanis az első nejem eléggé házsártos volt. Oszt' nagyon + szokott keveredni, hogyaszonygya "érdekes, alig állsz a lábadon, piaszagod meg nincs".

igi1 2014.02.06. 23:30:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: a traktor meg a tengeralattjáró nem üti egymást :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.06. 23:52:04

@igi1:
Nem hát, persze.
Én tengeraéattjárót használok.
Meg ac/dc-t.
Pl itt-e:
www.youtube.com/watch?v=Qw3irJEapM4

AtiSnatch 2014.02.06. 23:56:01

Vege a kis pénteknek! :P Holnap ugyanitt :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.07. 00:04:27

@AtiSnatch:
Csütörtök vót, vazze!
őA homár is bedólt.
Mi kell méd a péntekhez?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2014.02.07. 00:08:46

Annyiban változott a szabályozás, hogy eddig az extrák nélküli csak ajánlott levelet be lehetett dobni a ládába, ha nem volt a címen elérhető átvevő (de bedobás előtt kötelessége volt megkísérelni a személyes kézbesítést), most már akármilyen könyvelt küldemény jön, csak személyesen kézbesíthető.

Budakeszin lájtosabb a helyzet, de csak azért, mert kevesebben vagyunk. Egyébként itt is az dívik, hogy egyszerre csak egy ablaknál tudnak levelet kiadni. Pedig most már minden számítógépen megy náluk is.

A legjobb az, hogy a postai átvételt szigorúbb feltételekhez kötik, mint a kézbesítőtől valót. Ez főleg céges címzésnél bukik ki. Láttam olyat, hogy a cégtulajdonos(!) nem tudta átvenni a céges levelet, mert nem voltak meg a megfelelő papírok hozzá, és az volt végül a megoldás, hogy kikézbesítik újra, és a kézbesítőtől már átveheti gond nélkül.

A második kézbesítés meg mindig is fizetős volt. A kézbesítőnek is kell élnie valamiból. Ha a feladó kéri, hogy kétszer kíséreljék meg a kézbesítést, ő is felárat fizet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 00:43:35

@Peti817172M: "A legjobb az, hogy a postai átvételt szigorúbb feltételekhez kötik, mint a kézbesítőtől valót."

Persze. Ha a címzettnek megjelölt címen veszik át, az jobb, mintha akárki jelentkezik érte a postán.

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 06:10:13

@igi1:
Ezt a 205 Ft-ot nem mi kapjuk, hanem este le kell vele számolnunk, lenyeli a posta, tehát nem a kézbesítő díja...:)
Ötszáz amúgyis sok jattnak szerintem, én kevesebbnek is pont úgy örülök mindig (ugyanis olyan járásban vagyok, ahol ez egyáltalán nem szokás), és más kolléga is.
Szerencsére egyre szigorúbb a vezetőségünk és a nagyon silány emberkéket szépen kipenderítik.

De gondolj bele egy picit. Ha ingyenes lenne, minden lusta ember ezzel élne. Mi meg nem 100+ ajánlottal mennénk ki (+ sima levelek + szórólapok, amiért szintén nem kapunk semmit), hanem 400+-al...

@helianthus:
Ajánlott küldemény pár féle módon eltűnhet...
Pl:
Eltűnhet két postahivatal között átszállításkor. Erről a postahivatalok tehetnek.
Eltűnhet a letétben, mert elkavarja valaki. Erről az adott postahivatal és a letéltben dolgozók tehetnek.
Elhagyhatja a kézbesítő. (pl a teletömött táskából kirántja a többivel együtt és nem veszi észre, vagy fszomtudja... nincs rá mentség)

Ha a harmadik eset áll fent, akkor a kézbesítőlistáról ez kiderül még aznap bent a leszámoláskor, és a kézbesítő jutalma egy szép jegyzőkönyv, egy vezetői levél, valamint a levél feladási értékének ötvenkétszeresét ki kell fizetnie, és ugrik a negyedéves ösztönző is. Az új rendszer nem tudja nyomonkövetni a címzettet (a régi tudta, de drágább volt), emiatt ha eltűnik a levél, akkor gáz van...
Részemről, több éves postai pályafutásom alatt, egyetlen alkalommal se (még tanulóként se) hagytam el semmit, nem is áll szándékomban elkezdeni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 06:22:00

@Gyüjtőjegyes: "ColT: Ahogy már egyszer írtam:
Külföldről, ha sima levélként adják fel, akkor, ha befér a postaládába, akkor azt oda dobják be"

Amik nekem jönnek, annak nagy része bfér, mégis hol értesítő, hol bedobják, hol felhozzák. Általánam nem vagyok otthon nap közben, mégis volt már hogy felhozták, volt hogy nem :D
Ez addig nem para, amíg a posta mellett lakom, de erre azért nem lehet építeni.

Másik kedvencem az előző napi értesítős cucc, amit másnap reggel nem lehet átvenni... :D (Tudom, hogy miért, csak attól még gáz.)

" Régen nem írtuk alá az ügyfélnek (akármennyire is erre gyanakodik, szánalmas rágalmazással...), "
Mondjuk te nem. Nem kevés posta van, nem kevés dolgozóval.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 06:29:56

@Gyüjtőjegyes: Jjjja, és az emberek nagy része hivatalos iratot kap ajánlottként. Azt sem gyakran.

Illetve az eltűnésnek kihagytad egy módját, amikor lenyúlja valaki. Tegyük fel, nem a kézbesítő.
Szerencsére az egyre ritkább.

(Volt már, hogy aPosta csomagkövető rendszereében csak annyi volt, hogy felvették a xy postahivatalban, aztán cucc sehol... És nem 1db papírlap volt benne, csak a barom feladó nem kért rá biztosítást :D

Másik, nemrég két ilyen esetem volt, hogy a címzett nem kapott értesítőt, az ajánlott küldemény meg ott várt a postán. Ha nem hívom fel a postahivatalt, sosem derül ki, és szépen visszakapom.

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 06:35:03

@ColT:
Akkor arra a külföldi anomáliára, amit tapasztalsz, nem tudok mit írni, bocsi a kolléga miatt :)

Van még olyan posta, ahol aznap átveheted a leveled, de többségben nem. Te tudod miért, de leírom, hátha más tanul belőle.

Mivel a nagyobb postákon megváltoztatták a leszámolás rendjét, emiatt délután úgynevezett "hátravont leszámolás" zajlik. Ezt úgy kell érteni, hogy mikor beesik a kézbesítő a postájára, a lista alapján összerakja a letélre szánt leveleket, a visszajövő tértivevényeket, összeadja egy nyomtatós számológéppel a kiadott utalványokat, és összerakja egy szép nagy csomagba az egészet. Fogja a maradék pénzét (kivonja belőle az esetleges jattját), és elballag vele a főpénztárba, ott leadja, majd az anyagát leadja egy másik helyen, ahol aztán az ott dolgozó nekiesik, lehúzva a kézbesítőre rögzített dolgokat (visszajövő levelek, tértivevények, a lista alapján átvett sima ajánlottak), utána ezt az egész vackot leadják a letéti osztálynak, ahol felrögzítik maguknak másnap reggelre. Előbb nem is tudnák, mert mire a kézbesítő és a leszámolást végző végez, máris 6-7 óra van, akkor is, ha a kézbesítő korán (3-4) végez kint.
Régen annyiban volt másabb, hogy csak összerakta a leszámolni való anyagát, az lement a letétbe, ott csinálták meg a leszámolást.
Több ember nem lett a postán ettől, a letétről hoztak fel embereket, ott emiatt kevesebben dolgoznak.

Na most elfele, várnak a levelek :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 06:54:20

@Gyüjtőjegyes: Az ügyfelet nem nagyon zavarja, hogy miért nem tudja átvenni a levelet. Ha van értesítőm, értem, aznap nem ér vissza vele a kézbesítő, de másnap reggel már illene odaadni.

Hogy kivel, mikor, hogyan számolnak le, az nem tartozik rám.

"Akkor arra a külföldi anomáliára, amit tapasztalsz, nem tudok mit írni, bocsi a kolléga miatt :)"
Ezt mondtam,,, Te normálisan végzed a dolgod, de nem minden kollega :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 07:11:05

@Gyüjtőjegyes: Köszönjük az érdekes beszámolókat!

Levélért nem adok a postásnak jattot, csak ha valami különlegeset csinál vele, mondjuk kibonthatom átvétel előtt az ajánlottat, hátha nem is akarom átvenni. Küldemények néha megsérülnek, ilyen az élet.

De minden év januárban kap párezer forintot.

Jó munkát!

AtiSnatch 2014.02.07. 07:17:09

nini, péntek! lyó regelt!

helianthus 2014.02.07. 07:49:13

@Gyüjtőjegyes: igazàn megnyugtató, hogy biztonságban van a cucc. Sokra megyünk vele, hogy a kézbesítőt megbüntetik. Ilyenkor egy értesítès a feladónak, hogy bocsi elhagytuk a leveled?
Jó reggelt mellesleg!

helianthus 2014.02.07. 07:56:38

@atpijkamo: valami különlegeset csinál.
Mondjuk fűszoknyában hozza ki. Akkor odadobsz neki egy leköpött húszast: - Ezért táncolj hajnalig!
:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.07. 07:56:54

@atpijkamo: probalj meg itt januarban ,barmikor, penzt adnia a potasnak
eloszor nem fogja erteni
masodszor kihivja rad a mentoket

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.07. 07:58:28

ami ennelkul is radferne, az latszik
ha nem is mentok
kis szanatoruium
sopron
ilyesmi
jottesz

helianthus 2014.02.07. 08:06:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: " Ha szerecc, tiszta szívből, ám legyen.
De ilyen má nincs."
De van. Miért ne lenne? ;)
Téged még nem szerettek így?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:06:11

@helianthus: "leköpött húszast: - Ezért táncolj hajnalig!"

Te hülye vagy. Én megbecsülök minden dolgozót az utcaseprőtől a vezérigazgatóig.

Feltéve persze, hogy nem buta és rosszindulatú, mint a Növény.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:07:18

@sugargiraffusplumps.: "PPÉÉÉÉÉNNTTEEEEKKK!!!!!!"

Ez ilyen halálsikoly nálad?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 08:08:56

@atpijkamo: a butaságáról nem tehet senki, genetikus. ez nagyban megnehezíti a dolgot, mert az az embernek nincs szíve földbedöröngölni őket :(

helianthus 2014.02.07. 08:09:00

@atpijkamo: Az a hülye, aki mondja!
:D
Akkor legyen az, hogy kávét is hoz a levél mellé?
Hmmm?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:11:24

@sugargiraffusplumps.: "a butaságáról nem tehet senki, genetikus."

De igenis tehet. Én például hülye vagyok a kvantumfizikához, mégse próbálok úgy tenni mint a Növény, hogy baromságokat mondok, mintha legjobban értenék hozzá. Vagy megtanulom, vagy kussolok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 08:11:39

@atpijkamo: pont fodítva :D ilyenkor kezdek élni megint. egészen hétfőig.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:13:28

@sugargiraffusplumps.: Én szeretem a "munkámat". Meg is halnék a semmittevéstől.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 08:14:36

@atpijkamo: a logikus gondolkodásra való képtelenség többszintű problematika. ha még azon a szinten sem képes valaki erre, hogy belássa mihez ért vagy mihez nem és mikor kéne csennbemaradnia vagy netán kérdeznie, az is butaság. de fenntartom, hogy erről nem tehet senki, ilyet dobott az ótómata.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 08:16:51

@atpijkamo: én is szeretem, csak az arányokkal van bajom. sokkal jobban szeretném ha keddtől csütörtökig lenne meló, közte meg héderolás meg nemrohanás.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:18:26

@sugargiraffusplumps.: Igen, pontosan, az a legnagyobb baj, hogy nem tudja, hogy nem tudja. Ez a moháknál lehet genetikus, de már a fejletlenebb emlősöknál is van valamennyi belátás. Sőt, primitívebb halaknál is lehet találni pozitív példát.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:22:33

@sugargiraffusplumps.: Egyetértek. 5*8 az robot. 4*8 vagy 5*7 az sokkal humánusabb. Mondjuk én teljesen összevissza csinálom, de az legyen az én bajom. A gyerekeim is teljesen szabadon értelmezik a munkaidőt, nem kéne ilyen korán kezdeniük az elkanászodást, ütöm is őket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 08:25:37

@atpijkamo: pontosan ezért mondom, hogy ez nem az ő saját hibájuk. ha tanulással javítható lenne ez a helyzet, akkor aszondanám, hogy szimplán a lustaság az oka. de némelyik hiába tanult ember meg világotlátott meg szocializált is, mégse képesek összerakni egy egyszerű képletet illetve összefüggéseket találni tejjesen triviális dolgokban.

monnyuk ez csak mostanában ilyen fontos dolog, régen leszarták az egész témát, az ilyenek voltak a falubolondjai mindenki szórakoztatására oszt pont.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:26:39

@sugargiraffusplumps.: Egy szarvas már pontosan tisztában van a saját képességeivel. Ha egy ragadozó a fűben rejtőző gidájához közelít, akkor látványosan sántikál, eltereli a ragadozó figyelmét, de mindig csak annyira engedi közel magához, hogy el tudjon ugrani előle.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:30:36

@sugargiraffusplumps.: "meg világotlátott"

Hát ha Vácról átrepül Tampába, attól még nem lesz világotlátott, legfeljebb már két falut látott.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.07. 08:31:39

@atpijkamo: jó, de ne keverjük össze a bolygó szerencsésebbik lakóit az emberekkel :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 08:41:30

Hülyeamerikaiak. A hatóságok értetlenül álltak az eset előtt, mivel egy ilyen különleges hangszert szinte lehetetlen eladni, és egy tolvaj számára nem értékes, csupán egy gyűjtő tudja értékelni.

index.hu/kultur/2014/02/07/megtalaltak_az_elrabolt_stradivarit/

Manyecska 2014.02.07. 08:54:20

Itt valaki szarvast kiáltott!!:D Miért?
:P
én a pasim szerint belül vagyok szőke, ehh:D

AtiSnatch 2014.02.07. 08:54:36

én is szeretem a munkám, ép starwars logós meg vaderes kulcstartót gyártok :D egyépként 5x9 óra :(

neet 2014.02.07. 09:24:48

ilyet én is kaptam!
de nem volt rajta telószám...

Manyecska 2014.02.07. 09:35:56

Én mondjuk bírósági értesítőket nem kaptam meg /hálisten_P/--a másodszori után felhívtam őket: lehet kézbesítést kérni időpontra! de felhívták t.figyelmemet hogy valami párszáz Ft..:)
Szóval nem értem..és ez 2 éve volt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 09:45:16

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: Az azért már meredek.
A Totalcaron a tegnapelőtti büntis postban egyesek tagadták, hogy ilyen létezik :D

Manyecska 2014.02.07. 09:46:00

@ColT: meg az is ha nem mész el egy tárgyalásra előállíthatnak:DD..de ha nem tudod akkor hogy mennél el, ugye?

Manyecska 2014.02.07. 09:53:10

@ColT: aha, most olvasom. Sajátságos.

VT Man 2014.02.07. 09:54:14

@igi1:
"Úgyhogy ehhez jobb, ha hozzászoktok, mert ahogy látom, páran felmondtak inkább a postánál, mintsem maradjanak havi 40.000 ft-ért kézbesíteni. "

Végre néhány gerinces magyar!

40 ezernél még a közmunka is többet ad, és ott még dolgozni se nagyon kell.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 09:59:31

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: Ennyi.

@VT Man: Hát a franc tudja, én rendszeresen találkozom az utcát takarító közmunkásokkal, azért hóban-fagyban nem kellemes. Mondjuk a postás is kint mászkál persze.

igi1 2014.02.07. 10:04:39

@VT Man: lehet h túloztam, de megbízási szerződéssel 50-nél többet nem kaphatnak, és ott nem hivatalosan lenyomják a 8 órat.

igi1 2014.02.07. 10:05:54

@atpijkamo: a nem tudás nem mentesít, és kész. :)

Bilok 2014.02.07. 10:13:40

@atpijkamo: "Ahelyett, hogy örülne a poszter, hogy 150 forintért újra kihozzák."
Örülök, hogy megértetted a lényeget. Akkor még egyszer: 1. otthon vagyok 2. a postás b_szik átadni az ajánlott levelemet 3. örüljek, hogy egy telefon és plusz pénz után megint kihozza??!!
És arra mi a garancia, hogy a következő alkalommal otthon leszek? És arra, hogy ha éppen otthon vagyok, akkor veszi a fáradtságot, hogy átadja, ahelyett, hogy megint visszaviszi?

Manyecska 2014.02.07. 10:23:36

@Bilok: megbeszélt időpontban hozza ki! ...És akkor leverheted!:D De komolyan.@ColT: pont szabin volt a postás. Aztán elkaptam egy kanyarban hogy résen legyen, mert agyonütöm!:)
Otthon most a kéményseprők mérnek épp, mosógépesek is 30E-ér cserélnek egy szimeringet:(:D..a legjobban a kutya szórakozik állítólag hordja a játékát folyamatosan nekik:P:DDD....

_parmenion_ 2014.02.07. 10:29:05

@Gyüjtőjegyes:
Először is köszönöm, hogy bepillantást engedsz a postázás rejtelmeibe! Ez egyrészt érdekes, másrészt sok mindent megmagyaráz, hogy mi miért úgy van, ahogy..

Viszont szerintem a posta le van maradva egy pár évvel vagy évtizeddel.

Csak azért, mert amióta Budapesten lakom, 5 éve, társasházban, még nem volt olyan, hogy találkoztam volna a postással (de egyszer szabin voltam, és mentem a boltba, de akkor épp nem hozott nekem semmit). Biztos nagyon hasonló az időbeosztásunk, mert ő akkor dolgozik, amikor én is. :)

Arra gondolok, hogy mikor lesz olyan, hogy mondjuk értesítést kapok e-mailben vagy sms-ben arról, hogy jött (jönni fog) valami olyan csomag, ajánlott levél, stb, amihez kell a közreműködésem. És akkor bepipálom, hogy jöjjön reggel 8 előtt, vagy jöjjön este 6 után, vagy melyik nap, vagy bemegyek érte. Ez tetszene, és fizetnék is érte.

De így random időközönként mehetek be a postára sorban állni, egyenként 3/4 óra időveszteséggel, egy egyébként már kifizetett szolgáltatásért.

Belátom, egyedül vagyok ezzel a problémával, miattam nem fog megváltozni a rendszer. :)

Bilok 2014.02.07. 10:33:18

@Gyüjtőjegyes:
"A sima ajánlott és a sima tértivevényes ajánlott csak egy "körös", soha, soha, soha nem volt annak második kézbesítése. Aminek van, az a hivatalos irat, máshogy is néz ki a tértivevénye."
Ilyen egy "köröst" még soha életemben nem kaptam, de elhiszem. Az egyik mea culpa jogos.

"Ha senki sincs otthon, azon jelöljük, hogy "kézbesítés megpróbálva"."
Ha otthon van, akkor is. Elhiszem, hogy Te nem csinálod, de több kerületben is laktam már, hidd el, hogy mindenhol jártam így, sajnos ez egy bevett gyakorlat. Vagy az összes lakcímem ugyanahhoz a kézbesítőhöz tartozott, de ez nem túl valószínű.

És egy tegnapi (tényleg megtörtént!) eset, gondoltam is, hogy beküldöm a posthoz frissítésnek:

anyósom az udvaron tett-vett, kb. 3 méterre a postaládájuktól. Jött a postás, köszöntek egymásnak, a postás bedobott valamit a ládába. Anyós végzett a dolgával, nézi, mit dobott be a postás, nem fogod kitalálni: egy ajánlott küldemény értesítője volt. És nem volt képes odaadni! Persze kivitetheti plusz pénzért megint, ha akarja. Most komolyan, mi a krvaanyjukat képzelnek ezek magukról? És ezek után ne lásson az ember összefüggést az ilyenek között?

Üdv. a posztoló

Bilok 2014.02.07. 10:40:22

@sztahanovista Szőkenő Szarvas:
:) Akkor jó, megnyugodtam. :) Szívesen fizetnék dupla árat is, ha lenne olyan opció, hogy ne csak a levelet hozza, hanem azt is, aki ezt a rendszert kitalálta. :)

Manyecska 2014.02.07. 11:03:45

Mér és az milyen hogy minden x.rt itthagynak a szomszédnak, két pár sílécet stb..:D én meg síeljek vele három napig az irodában??:P

helianthus 2014.02.07. 11:14:45

@Bilok: gyanús, hogy az ajánlott levél nála se volt. Megírja az értesítőket és azt dobálja be.

Bilok 2014.02.07. 11:34:06

@helianthus: tényleg, erre nem is gondoltam, de van benne logika. Miért cipelje magával, ha úgyse adja oda? :)

A tegnapi 16:33-asodhoz még annyit, hogy az ilyen eseteket én is szívesen jelezném hivatalosan is valahol, de a postás jó eséllyel nem fogja megerősíteni, hogy tényleg otthon voltam, csak b_szott becsengetni, más esélyem meg nincs a bizonyításra.

Atörökk 2014.02.07. 11:40:19

Elintéztem, tíz méteres körzetben két hétig péntek lesz!

helianthus 2014.02.07. 11:48:58

@Bilok: mondjuk ez az anyósos történet eléggé árulkodó. Szerintem be kell menni írásos panaszt tenni. Nem kell bizonyítani semmit. Ha mást nem, azt elérhetitek, hogy ti megkapjátok. :)

Bilok 2014.02.07. 12:13:38

@helianthus: pontosítok: tegnap tudtam meg, de múlt héten történt, szóval már anyósnál van a levél. A miénk meg nálunk, úgyhogy öröm bódottá az egész családnak. :) Legközelebb meg inkább elvisszük egymásnak személyesen, az a 2x100 km bőven megér ennyit. De lehet, hogy csak lemegyek hozzájuk, és dobok a postaládájukba egy értesítőt, hogy van nálunk egy levelük, és vagy kifizetik a benzinpénzt, és másnap elhozom, vagy jöjjenek el érte. :)

helianthus 2014.02.07. 13:19:09

@Bilok: szerintem csak értesítőt dobj, legyen az a szövege, hogy van nálam egy levél és nem félek használni. :D

belgabela 2014.02.07. 14:49:19

@Gyüjtőjegyes: Elég nagy az arcod ahhoz képest, hogy semmire nem vitted az életben.

Vajon a kuncsftnak honnan kéne tudnai a ti vevőellenes szabályaitokat? Nem inkább normális, emberi szabályok kellennek (persze a monopólium nem engedi), ha már több mit ötszázat elkértek egy tértivevényesért? Szerintem amint hivatalos levelet is könnyen lehet neten küldni, a postának annyi lesz. És meg is érdemli.

belgabela 2014.02.07. 14:50:30

@Bilok: Rá szokták írni, hogy vagy bemész, vagy megkísérlik kihozni ekkor meg ekkor.

belgabela 2014.02.07. 14:52:54

@belgabela: Sőt. Most jutott eszembe, hogy egyszer bementem és azt mondták nincs ott, mert a postás újra kivitte és még nem jött be.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 15:04:24

@igi1: Pontosan.

@Bilok: Már csak a következő 4 szavas mondatot kellett volna elolvasnod, és megspórolsz magadnak egy pár sor teljesen felesleges írást.

AnnaKarenina 2014.02.07. 15:24:12

@belgabela: Más kerület, a posztban leírt tapasztalat dettó.
Rá is van írva az értesítőre, hogy másodszori kézbesítésért milyen telefonszámon kell időpontot egyeztetni és a postásnak majd kifizetni a díjat. A postás még annyival egészítette ki az infót, hogy díjmentes másodszori kézbesítés csak "hivatalos" szervek leveleinél van (bíróság, önkormányzat), de pl. az önkormányzat által kibocsátott parkolási matrica másodszori kézbesítése mégsem díjmentes, mert egy önkormányzati cég a feladó, és az ezek szerint már nem hivatalos. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 15:28:12

@Gyüjtőjegyes: Ha már sok okosségot megosztasz velónk, lenne még ey kérdésem. Hogy a viharba lehet, hogy egy levelet nem a címzettnek adnak oda. Egy példa: homar.blog.hu/2014/02/07/40_-os_dijemeles_a_vodafone-nal
"Megállapítottuk, hogy a küldeményt munkatársunk szabálytalanul, nem a címhelyen, jogosulatlan átvevőnek adta át."

Másik példa is volt nemrég, ott a csomagot a postán nem a címzet vehette át.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 15:30:42

Mondjuk én már a kézbesítőkisasszonyból dumáltam ki egy levelet, amit nem nekem küldtek. Jó kaland volt. (Semmi rosszat nem csináltam vele, de nagyon kellett a levél, a címzettet nem érte kár.)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2014.02.07. 15:41:00

@Gyüjtőjegyes: Náunk Budakeszin úgy van, hogy ha visszaért vele a kézbesítő, akkor át lehet venni. Lényeg, hogy fizikailag ott legyen a postán. Ha még nincs felrögzítve, akkor felrögzíti. Meg nálunk egyébként is valamelyik ablaknál ülő ügyintéző csinálja a felrögzítést.

Atörökk 2014.02.07. 15:52:18

@atpijkamo:
Nemrég simán megcsinálták ismerőssel, hogy az ő nevére szóló csomagot egy másik, ugyan olyan nevűnek vittek ki, aki kb. 3 utcával arrébb lakott.Ja, ismerősöm nem két hete költözött oda, ahol lakik, tehát ismeri a postát.
A vége az lett, kiderítette mi történt, és Ő MENT El a téves címzetthez elhozni a csomagját.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 15:59:47

@atörökk: :)) Ezt még valahogy meg lehet magyarázni. Igazi az lenne, ha Nagynak a Magas utcába odaadnák Kiss csomagját az Alacsony utcából.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 16:03:41

@atpijkamo: Nyilas Misinek pakkja gyütt.
...átveheti Savanyáéknál, a Betyárkörte utcába',

esef 2014.02.07. 16:05:45

sem a leveles, sem a pénzes postás nem jön fel, csak bedobja az értesítőt...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.07. 16:08:52

Valamelyik olasz filmbe' volt, hogy a postás leült a kávézó teraszán, és mindenki odament a leveléért.

Hegedűѕ Péter 2014.02.07. 16:45:40

  █▀▀ █▀▀ █▀▀█ █░█
  █░░ ▀▀█ █▄▄█ █▀▄
  ▀▀▀ ▀▀▀ ▀░░▀ ▀░▀

      █▀▀█ ▀▀█
      █▄▄█ ▄▀░
      ▀░░▀ ▀▀▀

░█▀▀█ ▀▀█▀▀ ▒█░░▒█ █ █ █
▒█▄▄█ ░▒█░░ ░▒█▒█░ ▀ ▀ ▀
▒█░▒█ ░▒█░░ ░░▀▄▀░ ▄ ▄ ▄

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 17:00:33

No, hazaértem, igyekszek mindenkinek válaszolni, akit kihagytam, kérem, jelezze:)

@Peti817172M:
Kedves Kolléga! Budakeszi kisebb, mint ahol én dolgozom (nem merem leírni, ha kiderítik a személyem, a "posta titoktartási kötelezettségem megszegése miatt" azonnal felmondanának.
Kérdezz rá a csoportvezetőidél, mit jelent a "hátravont leszámolás". Rossz móka...:)

@atpijkamo:
Erre egy "magyarázatot" tudtam kiagyalni (természetesen nem elfogadható, nem mentség).
Egy kisegítő (azaz tanuló) kézbesítő járt ott. Szerencsétlenek annyira be vannak táblázva, hogy mennek, mint a gép, nem olvasnak semmit (hiszen a törzs rakta össze nekik, vagy a törzs társa, ha a törzs szabin van), és teszem azt, XY utca 5-öt YX utca 5-nek nézte (főleg, ha a járásban sok hasonló házszám van, pl XY út 5, YX út, 5 ZX út 5, stb.). A kérdéses kisegítő már tuti nem lesz törzs, mert kirúgják, a kérdéses törzset meg megbüntetik (sőt, előfordult már hogy a kisegítő miatt rúgták ki a törzset, aki amúgyis rettenetes gyatra munkát végzett. Nem kár érte).
Tehát, szar kézbesítőkről szól a fáma ilyenkor.
A csomagosnál a csomagkiadó cseszte el,de a kézbesítő a ludas, ha rossz helyre értesít... remélem, már nincs a köreinkben...

@belgabela:
Először is, fogalmad se lehet róla, mire vittem eddig, és miért kézbesítősködöm. Legyen elég, hogy finoman szólva túlképzett vagyok ehhez a szakmához, de sajnos nincs időm elmenni egy rendes interjúra se, megtakarítani ennyiből meg nem lehet, hogy 1-2 hónapig várjak, míg máshol kellenék...
A kuncsaftoknak ott van a kihelyezett ÁSZF, minden hivatalban, jópár példányban. Ezenfelül, ha valami változás áll be, akkor arról külön értesítik az ügyfeleket (kiragasztják magát a változást, csak el kéne olvasni).
Nincs kedve az ügyfélnek elolvasni az ÁSZF-t? Ez olyan, mint mikor a telepített programnál nem olvasod el, csak klikkelsz az Agreed-ra...:) Csak nehogy a szádat egy kínai seggéhez varrják, mert elfogadtad ezt a feltételt (lásd South Park idevágó epizódját).
A kézbesítő tehet a legkevésbé arról, mi áll az ÁSZF-ben. Ha azzal gondod van, tarthatsz szeánszt bármely postavezetővel és postaigazgatóval. Le fogja szarni. Minket is leszar, hiába jelezzük a panaszokat felé...
A nagy arcra meg: Te el tudod mondani magadról, hogy soha, soha, de tényleg SOHA nem hibáztál még a munkádban? Én el, és mivel minden tevékenységem könyvelve van, ezzel mindenki más is tisztában van. Az ügyfeleim kedvelnek is...:)

@helianthus:
Meg fogsz lepődni, de én magam is támogatnám az írásos panasz tételét. Kár, hogy már késő és békés úton megoldódott az egész. Ez a kézbesítő jópár fontos szabályt rúgott fel.
Értesítőt TILOS előre megírni, azt minden esetben a címhelyen kell.
Bármit, azaz BÁRMILYEN küldeményt bent hagyni hatványozottan TILOS.
Ezekért a hibákért ki kéne rúgni a barmot...

@Bilok:
Ismétlem, a kézbesítő egy forintot nem kap az ismételt kézbesítési díjból, azzal délután el kell, hogy számoljon, leadja a pénztárban, fizetésében se jelenik meg. Az a posta kis extra bevétele.
Utasításban viszont nem szerepel és szerepelhet, hogy erre menjen ki a játék.
Kérlek, tegyél állandó panaszt a hanyag, lusta kollégák ellen! Ki kéne gyomlálni az állományt...

@ColT:
A "hátravont leszámolásnál" másnap már felveheted a küldeményt. Egy esetben veheted csak fel később, ha "idegen hivatal"-ba küldik. Az én járásomban egy másik postahivatal van megjelölve, mint ahonnan indulok és visszamegyek, mert az a posta nem alkalmaz kézbesítőket. Nekem be kell érnem legkésőbb 5-re és el kell készülnöm este 6-ra az egész leszámolással, hiszen az utolsó átszállítás este 7-kor megy. Ha elkésnék, akkor az idegen hivatal csak másnap délben kapná meg az ajánlottakat, nem reggel.
Az, hogy a kézbesítőd kötcsög, nagyon sajnálatos :( Neked is javaslom a panasztételt.

Nemtudommiért nem engedi linkelni... de:
"helianthus 2014.02.07. 07:49:13
@Gyüjtőjegyes: igazàn megnyugtató, hogy biztonságban van a cucc. Sokra megyünk vele, hogy a kézbesítőt megbüntetik. Ilyenkor egy értesítès a feladónak, hogy bocsi elhagytuk a leveled?
Jó reggelt mellesleg!"
Elméletileg megy értesítés a feladónak, hogy komoly eltosztás van. De, ahogy a vezetőséget ismerem, a postai rendszerben (az ocsóban) nemhogy a címzett nem szerepel, szerintem a feladó sem... tehát a kérdésedre nem tudok olyan választ adni, ami kielégítő lenne, bocsi.
@VT Man:
Azért picit többet keresünk, mint 40 000, egész pontosan netto 80 000 körül (túlórák, stb), na meg persze a jatt, ha már éppen van...
@igi1:
A talpas postások (legalábbis nálunk! És egy másik központi hivatalban) sima, közönséges határozatlan idejű szerződésben állnak, nem megbízásiban, se magánvállalkozóban. Előfordul 1-2, de tényleg csak 1-2 (én személy szerint egyetlen egyről hallottam, pedig vagyunk vagy 180-an...)

Végezetül:
Egy kézbesítő munkarendje:
6:30 (korábban kell pedig) beérkezés
9:00-11:00 kiindulás (függ, ki milyen gyorsan rakja össze az anyagot)
XX:xx (azaz amíg beérkezik)
+1 óra leszámolás

Azért hozható az átlag 8 óra, de inkább 10.

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 17:01:38

@Gyüjtőjegyes:
MASSZÍV WALL OF TEXT... ki olvassa el?:)

FDToth 2014.02.07. 17:05:54

Bp, iii. Ker, florian ter kozeleben: az adott cimen voltunk mindig, de a postas baszott feljonni az emeletre, dobalta be az ertesitoket. Ezt meguntam, fenyomtam a kezbesitot a postan. Azota felhozza a levelet es elegge alazatos a bacsi. Sot neg csonget is h levelet hozott. Felti az allasat az oreg. Fenyiteni kell a munkakerulo -fajtajat!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 17:06:19

@Gyüjtőjegyes: Köszi!

Ha meg valami fasz azt mondja, hogy semmire nem vitted az életben, arra ne hallgass, mert pont ő nem vitte semmire. Ezek csak ilyen trollok.

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 17:15:03

És egy kis funfact:

Akasztják a hóhért... holnap mehetek be egy hivatalos küldeményért. Én egy másik hivatalban dolgozom, mint ahol lakok, emiatt nem tudja a kolléga a kezembe adni a levelem...:) Természetesen ilyenkor ha egyenruhában megyek, akkor se jutok előbbre (meg is szólnám a kiadó kollégát, ha emiatt előrehívnának, megelőzve a többi embert).

@atpijkamo:
Köszi :)

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 17:20:15

@FDToth:
Helyesen tetted!
Persze, hogy félti, ő se tud jobban megtakarítani, mint én. Fenyíteni kell őket (minket), ha lusták (vagyunk).
Egy ilyen panasz egy vezetői levél. Senki se kap második levelet, ugyanis előbb mondanak fel neki emiatt. Kisebb stiklikért nem jár még vezetői levél élből, csak 2-3 után.

Ismétlem, mindenkinek ezt ajánlom!

Sajnos rettenetes a kézbesítői állomány, kb 80% a lusta disznó szintjét se üti meg, a maradék 20% meg vagy idő előtt kikészül lelkileg és/vagy fizikailag (azért 20 kilós válltáskát vinni mindennap, gyalog, meg vonszolni a banyatankot vagy zsákot tele reklámmal eléggé megterheli a hátat) és lelép, vagy az egészségi állapota miatt kirúgják (tavaly 5 kézbesítő bukott meg az éves orvosi alkalmassági teszten. Anélkül meg azonnal lapát, szó nélkül. Újak nincsenek helyettük, a társuk visz 2 járást így...)

Atörökk 2014.02.07. 17:31:40

@Gyüjtőjegyes:
Hát, nettó 80.000-ért azt csodálom, hogy egyáltalán találnak még embert. Másfelől meg a 80.000 is a nullánál pont 80.000-rel több... Azért valahol nagyon szomorú ez.

Bilok 2014.02.07. 17:33:14

@belgabela:
"Rá szokták írni, hogy vagy bemész, vagy megkísérlik kihozni ekkor meg ekkor."
Igen, csak pont az volt a helyzet, hogy akkor voltam otthon, amikorra vártuk a levelet. Ha le is írja előre, hogy mikor hozza megint, akkor már nem biztos, hogy lesz még egy napom arra, hogy otthon várjam a postást. És mi a garancia arra, hogy másodjára már nem lesz lusta becsengetni, és nem csak egy értesítőt dob be megint?

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 17:44:24

@atörökk:
Ez úgy nettó 80, hogy rajta van +10 000 bruttó nyelvvizsgapótlék és főiskolai végzettségi pótlék... szóval ezek nélkül még gyászosabb... de nekem kb ennyi a havi kiadásom. Örülnék, ha ennyit keresnék egy nekem jobban fekvő állásban, de most jelenleg ez van.

@Bilok:
Az "újboli kézbesítésre kiküldött küldemények" másként vannak rögzítve, szigorúbban ellenőrzik, és ha ezt lustázza el a disznaja, akkor azért nagyon csúnya szankciók jönnek.
Általában azt szoktuk ráírni az értesítőre, hogy 10-17 között jövünk. Ennél pontosabbat nem tudunk mondani, mert függ, hogy előtted mennyi levél/utalvány/szóróanyag van nála. Ha a járás elején vagy, akkor számíthatsz a 12 előtti érkezésre, ha a végén, akkor a 15 környékire.
Egy minimális körüljárás:
Csípd el a frakkját, kérd el a mobilszámát, és ha tudván tudod, hogy jönni fog ajánlottad (hivatalos másodszori, vagy akármi), hívd fel 9 után (előtte nem biztos, hogy fel tudja venni, pénzosztás alatt még a levegővétel is tilos), hogy "na köcsög, mikor gyüssz?", megmondja és viszi neked.
Idővel még az is előfordulhat, hogy ő maga a saját kontójára felhív, hogy van leveled (én már szoktam így tenni, akkor is, ha tudom, hogy az ügyfél "nem hálás". Jobb nekem egy békés, de nem jutalmazó ügyfél, mint egy haragos, aki azt lesi, hogy rúgathat ki...:) ), persze ehhez idő kell (nem, nem pénz).
Alternatív megoldás:
Felhívod reggel 8-9 körül a postahivatalod, kéred, hogy kapcsolják a kézbesítőosztályt, ott a csoportvezetőtől kéred (utca-házszám szerint) a kézbesítődet, és fél percen belül előkerítik, és akkor meg tudja mondani.
Jobb ötletem nincs :)

Bilok 2014.02.07. 17:46:35

@Gyüjtőjegyes:
Eszembe se jutott, hogy a második kihozásért a postás teszi zsebre a pénzt. Amin elgondolkodtam: az olyan leveleknél, ahol lehet pénzt kérni a második kézbesítésért, azoknal meg se próbálják elsőre átadni. Csak a mi családunk kétszer futott bele ilyenbe a héten, és ahogy olvasom a hozzászólásokat, a kommentelők közül is sokan jártak már így. Ezért gondolom, hogy több lehet ez véletlennél, és még ha nem is feltétlenül megy ez mindenhol, szerintem érthető, ha azt gondolom, hogy lehetnek olyan posták, ahol ezt a módszert egy lehetséges bevételi forrásnak tekintik. A posták többsége már így is úgy néz ki, mint valami kirakodóvásár, elég látványos, hogy minden létező módon próbálják kiegészíteni a csökkenő bevételeket. Egy ilyen kézenfekvő megoldás szerintem nem csak nekem jutna eszembe.
Egyébként értékelem a hozzászólásaidat, jó a másik oldalt is hallani.

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 17:47:38

Na, ha van kérdés, még válaszolok, ha meg újabb postás poszt lesz, ott is rontom a hangulatot.
Mára elfele, jó hétvégét :)

Gyüjtőjegyes 2014.02.07. 17:55:26

@Bilok:
Szégyenlem magam a kolléga helyében is.

Írhatnék a zsibvásárral kapcsoaltban (kézbesítő is mobil bolhapiac, vezetői elvárások miatt), de nem hiszem, hogy tehetném, cégtitok miatt (vagy mi a szösz).
Elég annyit mondanom, hogy nem viccből tukmálják a sorsjegyet/biztosítást/újságot az ajtód előtt.

Bilok 2014.02.07. 18:13:19

@Gyüjtőjegyes: a 17:44-es hsz-edet nem olvastam küldés előtt. Elhiszem, hogy így is lehet, de abban talán egyetérthetünk, hogy ezt semmiképpen nem lehet egy jól működő, átgondolt rendszernek nevezni. És még tovább rontja az a néhány trehány, luta ember. :) Az pedig nekem is világos, hogy az ablaknál ülők tehetnek a legkevésbé arról, hogy milyen hülyeségek miatt tudnak kevesebb időt tölteni a valódi munkájukkal.

"Az "újboli kézbesítésre kiküldött küldemények" másként vannak rögzítve, szigorúbban ellenőrzik, és ha ezt lustázza el a disznaja, akkor azért nagyon csúnya szankciók jönnek."

Kivéve, ha tudja, hogy az adott postahivatal részéről ez egy elvárt módja a bevételnövelésnek, és pont hogy nem büntetést, hanem vállveregetést kap érte. (Még egyszer mondom: nem tudok ilyenről, csak találgatok, miért találkozam ennyire hasonló esetekkel a héten.) Részemről továbbra is hinni fogok sz összeesküvés-elméletekben. :)

Én se leszek már gép előtt, úgyhogy jó hétvégét neked is és a többi kommentelőnek is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:18:36

@agresszív kismalac: Ez nem csak egy olasz filmben volt, hanem kb. 15 évvel ezelőtt Várpalotán is előfordult, hogy nyugdíjfizetési napon a postás a telep elején lévő kocsmában osztotta a nyugdíjat :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 18:19:59

@Fazekas Pista: Ez hogyan is kapcsolódik a poszthoz, vagy az abban lévő kommentekhez? Kifejtenéd?

Gáborom 2014.02.07. 19:35:32

Akkor néhány tény.
Hivatalos iratot,üzleti csomagot kell kétszer megkísérelni kézbesíteni.
Ajánlott levelet, akár tértivevényes akár nem, csak egyszer kell.
Jűlius 1-től nem lehet bedobni postaládába, korábban lehetett, mert az eredeti "nem lehet" szabály nem tetszett pár nagy hangú ügyfélnek, ezért megváltoztatták arra,hogy lehet. Ez viszont nem mindig jó, úgyhogy visszatértünk az eredeti és jó szabályhoz.

A nem hivatalos iratot is ki lehet vinni újra ha a címzett ezt kéri, ennek díja van, azaz fizetős szolgáltatás. ( Igen, a többi sem ingyenes,csak azt feladáskor fizetik ki)

Ha a postás csak értesítőt hagy hátra, pedig 1000% hogy volt otthon valaki,aki épp nem szaladt le a boltba, nem aludt, nem fürdött, nem volt belőve, szóval ha tényleg lusta volt a postás, akkor kéretik panaszt tenni szíveskedni...

Szóval csak a hivatalos iratot viszik másodjára, 5 munkanappal az elsődjére után. Üzleti csomagnál ez következő munkanap történik meg.

Végül: a 80 Ft-os bélyeg 80Ft-ba kerül.

( Még mielőtt valaki megkérdezi )

Csók mindenkinek!

Nick-Name 2014.02.07. 19:58:53

Az egész postát földig kell rombolni, majd be kell jól hinteni a helyüket sóval. Ilyen ócska, idejétmúlt szolgáltató nem sok van itton. Olyan már több ami lassan felér a postához, de aki elérte azt a szintet, nem. Ha már 2-3 ember áll előtted akkor biztos lehetsz abban, hogy 20-30 perc alatt nem végzel. A Nyugati postán a káoszhoz már sorszámot is osztanak, gondolom azért, hogy a kijelző bámulásával elvegyék a figyelmedet attól a "szenvedéstől" ami a kisablakok mögött/alatt történik. Csomagok eltűnnek, az ajánlottakat nem hozzák ki, a feladási díjak szinte kiszámíthatatlanok, BANKÁRTYÁVAL NEM LEHET FIZETNI! Az egész egy vicc! Nem az ott dolgozókat szeretném bántani, hanem magát a céget!

Nick-Name 2014.02.07. 20:02:55

@Nick-Name: Amit elfelejtettem, az a csomagbiztonság hiánya. Gondolok itt az utánvételes csomagra. Semmit nem ér az egész! Ha átveszed a dobozt, akkor is ki kell fizetned, ha bontottégla van benne, aztán menjél panaszkodni oda, ahová akarsz!

Syaray Attila 2014.02.07. 20:08:06

▒█░░░ ▒█▀▀▀ ▒█▄░▒█ ▒█▀▀▄ ▒█░░▒█ ░█▀▀█ ▀█▀
▒█░░░ ▒█▀▀▀ ▒█▒█▒█ ▒█░▒█ ░▒█▒█░ ▒█▄▄█ ▒█░
▒█▄▄█ ▒█▄▄▄ ▒█░░▀█ ▒█▄▄▀ ░░▀▄▀░ ▒█░▒█ ▄█▄

    ▀█▀ ▒█░░░ ▒█▀▀▄ ▀█▀ ▒█░▄▀ ▒█▀▀▀█
    ▒█░ ▒█░░░ ▒█░▒█ ▒█░ ▒█▀▄░ ▒█░░▒█
    ▄█▄ ▒█▄▄█ ▒█▄▄▀ ▄█▄ ▒█░▒█ ▒█▄▄▄█

___d88888888b_____d88888888b
__d88?____d88b___d88b____`88b
_d8?_________d888b_________`8b
_8b_________________________d8
_b8__________________d8888b___d8888b
__d8________________d8?__d8b_d8b__`8b
___8ba_____________d8?_____d8b_____`8b
____`8da___________8b_______________d8
______`Y8b__________d8_____________8b
________`8b__________8ba_________ad8
__________`88_____88__`8da_____ab8?
____________8b___d8_____`Y8___8Y?
_____________`b_d?________`8_8?
______________`8?__________`8?
_______________"____________"

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.07. 21:33:58

A Magyar Posta csomagautomatákat állít üzembe, lehetőség lesz csomagfeladásra és az utánvételes csomagok átvételére is.

index.hu/gazdasag/2014/02/07/csomagautomatakkal_villant_a_posta/
süti beállítások módosítása