Tékozló Homár

Megvárta a postás a csomagjával, mert rajta volt a telefonszáma

2014.02.14. 12:36 | jackyll | 69 komment

Ilyen is van: Andrást felhívta a postás, hogy merre van, mert a lakása előtt áll a csomagjával. Mivel 5 percen belül áthidalta a távolságot, a kézbesítő megvárta.

Én egy mai történetet szeretnék megosztani Veletek, ami a sok anti-Posta poszt után talán egy kis felüdülés lesz. Rövid, de velős sztori, mert nem kell sok költői kérdést feltenni, és hisztizni sem kell. Történt hogy január 21-én rendeltem csomagot Koreából eBay-en által, ami a nyomkövetés szerint szépen, békésen csordogált Magyarország felé, a váratlan fordulatot ma vette a sorsa.

Előre szeretném leszögezni, hogy nem egy kis faluban lakok, hanem egy dél-alföldi megyeszékhelyen. Napok óta örülök, hisz látom, hogy küldemény vámkezelve, hamarosan jönnie kell. Délelőtt 10 körül csörgött a telefonom, ismeretlen szám hív, felveszem, mondja, Ő a postás. MIVAN?

Küldeményem jött, csenget, de nem jövök elő, mi otthon vagyok-e? Mondtam hogy nem, de 5 percen belül megoldható a dolog, ha van annyi ideje. És kajakra megvárt a ház előtt. Átadta a csomagot, aláírtam, mindenki boldog. Utólag néztem, hogy a koreai jóember rávéste a telefonszámomat is a címzetthez.

Csak azért írom le mindezt, mert a tegnapi poszt után én is felszívtam magam, hogy ha valami bent van az ember munkaköri kötelességei között, azt miért nem lehet elvégezni. Szerintem ez a postás úr jóval felül teljesítette az elvárhatót, és számomra bebizonyította, hogy ezt a munkát így is lehet csinálni.

Ezúton köszönet az Ismeretlen, Jófej Postásnak! :-)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.14. 12:44:15

remelem adtal neki jattot
vagy majd csak jovo januarban veszel neki ajandekot?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.14. 12:44:54

Na nézd csak, egy jó fej postás :) Több ilyet, kevesebb hülyeséget várnék a Postától. Köszöntem! :D

neet 2014.02.14. 12:44:56

Amúgy ebből a posztból is látszik (márha...) hogy nem az egész úgy szr, ahogy van, hanem ez is emberfüggő.

Amúgy a koreai kiadta 3. félnek az adataidat, őt azért meg lehetne verni..

neet 2014.02.14. 12:46:04

Most már lehet offolni?
Boldog Bálint napot a homárolvasóknak!

Manyecska 2014.02.14. 12:46:27

Az én postásom mögött a kutyám őrjöngve tombolt, életében nem csinált ilyet! xxd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.14. 12:50:47

@neet: szerintem azt hitte iranyitoszam

Manyecska 2014.02.14. 13:00:52

@neet: nagyon cukimukik:P voltak a férfijak látta, reggel.., a bótban már vitték a virágokat..:))) Nade lényeg hogy jófej volt a postás, remélem tejelt neki!!:)

Dr. Kix 2014.02.14. 13:04:05

@neet: szerintem is fotósopp! :)

neet 2014.02.14. 13:04:09

Azt hittem, ez a szerelem ilyen kölcsönös dolog, ej, de maradi vagyok, én a tied, te az enyém, és nem csak egyirányban.
Lehet ám, h voltak ott cukimuki nők is, csak átsiklottál felettük..?

neet 2014.02.14. 13:06:16

Várjak még, vagy szidjam a blogmocit, h eltűnt amit Szarvas-Manyinak írtam az egyenjogúságról?

neet 2014.02.14. 13:08:00

Na a türelem meg a rózsa... ha ember hazajön, adok neki egy szálat belőle...

@Dr. Kix: az lehet, de csak én voltam ma első! xD

AlulírottFentemlített 2014.02.14. 13:10:43

Tiszta Albánia!!4!

Megáll az eszem!

attilahawks · http://goo.gl/M7Tq4i 2014.02.14. 13:14:06

Meg ne mondda nevét, mert még a végén kirúgják a postást.

neet 2014.02.14. 13:14:53

@ColT: mármint nekem vagy neked jó? :D

Manyecska 2014.02.14. 13:17:01

@neet: férfiaknak nem adunk virágot kivéve ha elástuk őket valahol!!
.
Itt jegyezném meg a belföldi csomagokra is ráírják a címzett telefonszámát /már aki/ nagyjából sz.rom le a jogait:P pont ezért hogy tuti odaérjen.:)

Ádám 2014.02.14. 13:28:43

te ugatsz!? még anyádnak SEM küldöd a 20$-it.....mindig síííír!:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.14. 13:31:46

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: "férfiaknak nem adunk virágot kivéve ha elástuk őket valahol!"

:))

Igen! Csokit! Csokit! Csokit!

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2014.02.14. 13:33:59

"Utólag néztem, hogy a koreai jóember rávéste a telefonszámomat is a címzetthez. "

Nekem eddig mindegyik ebayes cuccon rajta volt a telefonszám a csomagoláson. Igaz, egy sem jött még Koreából. :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.14. 13:36:03

@neet: Általában. Hiszen ez nem blo... chat.

@atpijkamo: Ide is jöhet

@bonifac: Nekem meg ha rajta is volt, akkor sem hívtak :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.14. 13:43:16

ferfiak nem esznek csokit
esetleg, ha joint utan

Manyecska 2014.02.14. 13:48:14

@hagyma: vagy ha a Gombóc Artúr:)
.
Ott tartottunk hogy a postás telefonált..

Ádám 2014.02.14. 13:48:36

sörös,kábszeres buzi vagy!:):D

Manyecska 2014.02.14. 13:50:41

@neet: nem leszek népszerű de én másképp gondolom ezt, sosem akartam édibédi pasit. Az legyen férfi: bunkó, vad..stb:P

Manyecska 2014.02.14. 13:53:47

@neet: Ne nézz több latin sorozatot!!:D Bocs.

kalipeter 2014.02.14. 14:30:30

Nálunk is Békéscsabán (dél-alföldi megyeszékhely, aki nem ismeri :) )a mi postásunk is csörög, ha ajánlott küldemény van. Jó fej gyerek...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.02.14. 14:42:35

@neet: bazdmeg a cím is személyes adat, nem csak a telszám.
te kéred, hogy név/címzés nélkül küldjék a leveleket neked? meg szoktad kapni?

Gyüjtőjegyes 2014.02.14. 15:34:36

Na, úgylátom, nem csak egyedül vagyok ezzel a dologgal, van még olyan normális kolléga, aki ugyanígy jár el:)

(El kell mondanom, hogy szolgálati telefonunk, na az nincs, tehát saját kontóra telefonálgatunk, de aki azt a kemény 20 forintot sajnálja per hó, az alkalmatlan a postázásra).

Személy szerint írnék hasonló tapasztalatokat, élményeket, és ügyfélhülyeségről is, de félek, ha kiderül, ki is vagyok, másnap már nem mehetek be dolgozni...(igen, konkrétan közölve van velünk, hogy semmiféle nyilatkozatot nem tehetünk sehol, az a "Posta Központi Ügyfélszolgálat"-ának dolga, fejvesztés terhe mellett...

lutria 2014.02.14. 16:27:51

@Gyüjtőjegyes: Mikor szüntették meg a szolgálati telefonokat,nekem még volt 2008-ig,nem egyszer hívogattam fel hisztis AVON viszonteladókat akik reklamáltak ha nem kapták meg a csomagjukat viszont otthon sem voltak...

zbzbzb 2014.02.14. 16:29:07

Ez fotóbolt, az a postás írta, aki vödörrel hordja a leveket a darálóba, és küldi vissza a tértiket "nem kereste" jelzéssel!!!négy!
Ha mégis van ilyen az ki lesz rúgva.
Rend legyen már azúristenit nekije!

zbzbzb 2014.02.14. 16:30:35

Látom gyűlik a postás csapat :

neet 2014.02.14. 20:31:35

@sztahanovista Szőkenő Szarvas: Valami félrement, pasiügyben most úgy tűnik, egyetértünk, legyen férfi a talpán, ne puhapöcs.
(Latin sori? muhaha :D :D nincs tv-nk...)
A virág csak vicc vót (sose adtam még).

@Hurrá Torpedó:

Én a tesóm címére kérem, ő meg az enyémre, majdnem mint a Téli Berekben... így jól átverjük a Nagy Testvért. (Áh, amúgy ez is vicc volt, ma ilyen vicces vagyok...)

Minden hsz-hez hadd ne írjam oda, hogy kell értelmezni, "picsábamán" (én nem szeretek csúnyázni, de ezt itt tanultam, és ha olyan hangsúllyal olvasod, nem is csúf)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2014.02.14. 21:47:52

Ez korrekt.

Amit viszont nem értek, hogy ha a postás úgy dönt, hogy meg se próbálja (mert az esetek 90%-ában úgyse vagyunk otthon, így érthető a dolog, hogy nem csengeti fölöslegesen a valószínűleg üres lakást), akkor minek viszi magával a küldeményt? Ha otthagyná a postán, aznap délután is érte tudnék menni, ráadásul fölöslegesen foglalja a helyet a táskájában, ha előre tudja, hogy nem fogja kikézbesíteni.

nandras01 2014.02.14. 22:08:05

@sztahanovista Szőkenő Szarvas:
az is valami?
nekem a postásom tombolt őrjöngve a kutyám mögött.
na, erre varrjál gombot!

speedytibi 2014.02.14. 23:45:57

azért remélem repült minimum egy kétszázas, de inkább egy ötös ha már így várta a poszt/toló azt a koreai csodát, és még meg is váratta a postást.
mondjuk azt írta volna, úgyhogy gyanítom nem:/ occsó jancsi

speedytibi 2014.02.14. 23:54:06

@Peti817172M: mert a postás nem jövőlátó, és nem tudja mely csomagot fogja kézbesíteni és melyet nem. béke

Répalaki Edömér 2014.02.15. 00:56:19

Vegyük észre, hogy a feladó cég emblémáját tetoválásként a vállán viselő, kici, ferde szemű postás a kézbesítés után letelepedett és családot alapított. Köszönjük, Viktor!

(Keleti nyitás = minden reggel az első vonat indulása előtt fél órával.)

R.Ivan · http://www.rettegettivan.co.cc/ 2014.02.15. 08:19:47

@ColT: Jó ilyet is olvasni. Mifelénk mostanság azzal szórakozik a Posta, hogy vársz csomagot munkahelyre, amin elöl a neved, utána a munkahely címe, majd nem veheted át a csomagot. (Holott nem az intézmény a címzett!!!) Csak az intézmény megbízottja veheti át, szépen minden csomagért el kell mennie a központba a megbízólevelével. Alig okoz ugye konfliktust. Vagy rendelsz otthonra, és mivel dolgozol, teljesen esélytelen időben hozzájutni, ugyanúgy mehetsz be személyesen, már ha tudnál, hiszen dolgozol!!! Mikor??? Jó lenne felszámolni ezt a kommunizmusból ránk ragadt hulladék intézményt, ahol lehet kerülendő. Csomagküldőkkel meg alap a telefonfelhívás, ha nem talál címen, és addig megy míg át nem adja, tekintve ez a munkája.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.15. 08:27:08

Fel kell jelenteni ezt a postást, mivel súlyosan megsértette munkaköre szabályait. Szégyen!

speedytibi 2014.02.15. 09:22:06

@R.Ivan: mit is mondhatnék erre, ja, hogy nem kéne a privát postádat a munkahelyedre kérni, mert pofátlanság.
Amúgy ez olyan dolog, hogy cégnévre érkező küldeményt csak a cég meghatalmazottja vagy vezetője vehet át.

Ádám 2014.02.15. 09:25:09

@R.Ivan: iván! ez a név is a kommunizmust idézi! a kenyeret tejet is a "melóhelyedre" kéne vinni!? sőt a csajod is ott csinálja az ""utódod"", persze bízom benne, hogy nem egy helyen "melóztok"!

üdv. egy kapitalista, ki kibaszna, ha a szaraidat a melóhelyedre hozattatnád!:)

zg 2014.02.15. 09:33:44

Hasonló nekem is volt, valahonnan távolkeletről rendeltem eBayről és hívott engem is a postás, hogy beadhatja-e a szomszédba a csomagot.

speedytibi 2014.02.15. 09:34:11

@Ádám: :D hát nagyon egyre gondoltunk:)!

Köcsögöm Széken 2014.02.15. 09:34:33

Mindenki higgadjon le, nekem is jó fej a postásom. :) Tegnap kaptam például bonbont tőle Bálint napra, pedig nem is vagyok Bálint. Van, hogy hoz nekem pénzt, néha számlát, de akármikor jön, mindig kapok tőle valamit.

Gyüjtőjegyes 2014.02.15. 09:55:27

@lutria:
A "talpas" postásoknak évek óta nincs. A csomagosoknak (motoros-kocsis) lehet, hogy még van.
Egy csomagot (mondjuk egy cipődobozt teletömve féltéglával) fel lehet adni sima levélként, ha 5 kiló alatt van, akkor a talpas kézbesítő viszi ki. Ha 4 darabot is feladsz, és egyenként 5 kiló alatt van, akkor mind a négyet a talpas viszi ki, egyszerre (mert muszáj).
Nem írhatom le mikor dolgozom a postánál, de 2008-ban még nem, hanem utána, akkor mi már nem kaptunk szolgálatit.

Gyüjtőjegyes 2014.02.15. 09:57:59

@Peti817172M:

Azért, mert a kézbesítőre könyvelik, ha tetszik neki, ha nem. Leszedetni nem lehet, bent hagyni meg tilos.
Hogy miért?
Erről a vezérkart kell megkérdezni, nekünk erre nem adnak választ.

Gyüjtőjegyes 2014.02.15. 10:11:08

@R.Ivan:
"Csomagküldőkkel meg alap a telefonfelhívás, ha nem talál címen, és addig megy míg át nem adja, tekintve ez a munkája."

Ahogy mondottam, nincs szolgálati telefon. Saját kontóra megy a telefonálás. Nem várhatod el senkitől, hogy azért, hogy (ahogy te mondod) a munkáját elvégezhesse, még fizetnie is kelljen.
Nem az a munkánk, hogy "addig menjen, míg meg nem talál". Hanem az, hogy a címhelye megpróbáljuk kézbesíteni. Erről szól a munkaszerződésünk is.
Nyilván nem tudod, pedig erről nemrég még cikkek is jelentek meg különböző médiákban, de a postások címhelyre kézbesítenek, soha nem személynek. Ha a címhely egy CÉG, akkor úgy kell kezelni, mint egy CÉG-et, azaz levelet csak a meghatalmazott (hivatalos okirattal, nem magán, hanem közokirattal!) vagy a cégvezető veheti át. Cégre rendelni csomagot parasztság. Ha meg nem vagy otthon, és senki sincs otthon, ha csomagot vársz/vártok, akkor így jártál, ha fel is hív, nem viheti át másik helyre, hiszen azzal kézbesítési szabályt szeg (ha megteszi, akkor a bőréével játszik), pláne nem fog több utcát utazgatni, ha meg megváratod, akkor a munkaidejét rabolod. Mind-mind indok arra, hogy lejattold (bár nem kötelező, természetesen). Ha nem teszed meg, akkor lehet, hogy nem fog "többletszolgáltatást" nyújtani, csak az alapot (azaz felcsenget, ha nem vagy ott, értesít).
Nyár óta sokat lazultak a szabályok, most már szinte a kutyád is átveheti a leveleidet, régen csak közvetlen hozzátartozó tehette meg (más kérdés, hogy ezt ki hogy tartotta be).

Tehát:
Ha csomagot vársz, legyen valaki otthon és békesség van.

zg 2014.02.15. 10:15:18

Azt amúgy lehet kérni, hogy ne hozzák ki a csomagot, hanem hagyják egyből a postán, és csak értesítést küldjenek? Én szívesen bemegyek érte és a postásnak is könnyebb. Eddig soha nem voltam otthon, amikor csomag jött (mert dolgozom akkor, amikor a postás is)

Gyüjtőjegyes 2014.02.15. 10:25:19

@zg:
Sajnos ilyet nem lehet kérni. Bár lehetne! Nekünk is könnyebb lenne. Leginkább vezetői szopatás miatt nem lehet (igazából én se értem az okát...)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.15. 10:38:51

@Gyüjtőjegyes: Nocsak. "Postán maradó" (poste restante) szolgáltatás már nem létezik?

zg 2014.02.15. 10:49:25

@agresszív kismalac: A "postán maradó" nem olyan, hogy azt a feladó feladáskor kéri? Én olyat szerettem volna, hogy bárki küld nekem csomagot azt alapértelmezés szerint ne hozzák ki, hanem egyből értesítést hagyjanak csak (amit amúgyis hagynak). Nyilván ez nagy adminisztráció a postán, de nekem akár úgy is jó lenne, ha a postással meg lehet beszélni. Ez jó lenne neki, nekem pedig mindegy.

fda 2014.02.15. 11:35:22

Szerintem a postás futárként is dolgozik részmunkaidőben, és eltévesztette, hogy épp melyik műszakban van :-)

A futároknál ez teljesen természetes, bármelyik céggel is találkoztam eddig.

Épp ezért a címzésbe mindig bele is írják a megadott telefonszámot is.

fda 2014.02.15. 11:36:34

Egyébként a poszt sem a szokásos postai kézbesítőről szól, hiszen azt ismerné a posztoló.
Erre utal az ismeretlen szám is, a postás a saját mobilján nem tiltaná azt le.

Gyüjtőjegyes 2014.02.15. 12:15:50

@zg:

Van olyan ügyfelem, aki erre kért. Nevezetesen arra, hogy ne zargassam már, mikor otthon van, tegyek értesítőt a postaládába és kész.
Ettől függetlenül kiviszem a levelét, de felmenni nem megyek (néha nehéz könyveket kap, ezt is vinnem kell, de viszem...), csak becsűröm az értesítőt és kész. 2-3 percet nyerek vele, ez kb egy teljes lépcsőház összes sima levelének beszórása, ami elég jelentős.

Más kollégáknak is nyugodtan szóljatok ilyen esetben, csak ne felejtsétek el, hogy szóltatok és nem kicseszésből nem látjátok őt sose :)

@agresszív kismalac:
Ezt a feladó rendelheti meg, erről kapunk reggel külön értesítőt, amit fel kell írnunk az ívünkre. Ha nincs megrendelve, akkor élből kimegy az ajánlott, az alapeset sajnos az, hogy "mindent vinni kell".

Gyüjtőjegyes 2014.02.15. 12:19:13

@fda:
Nekem le van tiltva a számkijelzés, a régi telefonszámomnál volt, hogy éjfél környékén hívott egy egyszer hívott ügyfél, hogy "bocsi, nem voltam otthon, holnap kihozod a levelet újra?". Természetesen nem voltam boldog, mert 5kor kelek, hogy időbe be tudjak érni, és kikérni se tudtam már másnap reggel, mert lekerült a letétbe (a "kikérést" a kézbesítő teheti meg, ritkán, ilyenkor nem kell ismételt kézbesítési díjat fizetni), tehát nem voltam vidám... meh...
Nos, azóta letiltom a számkijelzést, ha valaki elkéri a számom, akkor megadom, de csak úgy ne jelezze már ki.

fda 2014.02.15. 12:54:22

@Gyüjtőjegyes: Persze, ilyesmi munkakörben lehet hogy jobb így.

Egyébként eszembe nem jutna visszahívni egy futárt éjfélkor, kultúra ugye...

kpityu2 2014.02.15. 13:03:22

@speedytibi: Én oda kérem, ahol megtalálnak. Egy kis pofátlanság még nem billenti egyensúlyba a mérleget.

lutria 2014.02.15. 21:35:40

@zg: Ezt manapság úgy nevezik hogy postapont,2 napja rendeltem így csomagot,~200Ft-al olcsóbb,kb.20 óra alatt ért Bp-re a csomag Békéscsabáról,a posta E-mailben értesített hogy mikortól lehet érte menni arra a postára v.mol benzinkútra ahová kértem.

joska61 2014.02.17. 10:42:40

Jófej postás is van millió, csak azokról ritkán emlékezünk meg, mert annak kellene lennie a normális eljárásnak.
süti beállítások módosítása