Tékozló Homár

Izrael helyett Írországba vitte a csomagot a GLS

2014.02.17. 12:38 | jackyll | komment

Az eddigi kézbesítési rekordot a GLS tartotta, amikor benézték a Dunakeszi József utcát a fővárosi József körúton keresték, de ez még annál is durvább. Nem elég, hogy a rossz irányba küldték Zsuzsi csomagját többezer kilométerre, utána még el is hagyták. Két hónappal később, a pótcsomag feladása után megérkezett az eredetileg feladott áru, viszont a feleslegesen küldött csomag visszaszerzése 150 euróba kerülne:

2014.01.08. a GLS bejelentette, hogy Izraelbe indított küldeményem elveszett. Persze semmi gond, hiszen mindenki hibázhat, de a panaszkezelés minősége/hiánya miatt sajnos kicsit bepöccentem... A történet már az karácsonyi ünnepek előtt elkezdődött a csomag hibás országba való kézbesítésével, majd folytatódott a késedelmes panaszkezeléssel és egy „csodás” fordulattal ért véget.

Hibás kézbesítési cím: IZRAEL helyett ÍRORSZÁG

Küldeményem 2013. december 17-én indult el Izraelbe a csomagcímkén pedig nagybetűkkel, kétszer is az állt, hogy Izrael…nem beszélve a szintén kívülre felragasztott vámkezeléshez szükséges dokumentációról, amin persze újra nyomtatott nagy betűkkel a fent említett desztináció.
Ennek ellenére a kis csomagom egy másik ’I’ betűs helyen landolt, Írországban kötött ki nagyjából 3 héttel később, január 3-án.

Persze első körben az ember próbál megértő lenni még akkor is ha közben a megrendelő partner kissé ideges, hogy hol is van már az a bizonyos karácsonyra rendelt ajándék. Érdekes felvetés hogy miért nem vették sehol észre, hogy a csomag Írország felé tart? A GLS folyamatosan egy „angol partnerre” hivatkozott, hogy onnan várják az információkat, de január 8-ig senki nem tudott semmit. Eltelt közben pontosan 22 nap.

Késedelmes panaszkezelés

A szerződésemben lévő táblázat szerint Izrael frekventált területeire 2 nap a kézbesítési idő, így bár 7 nappal karácsony előtt voltunk mégis bőven ki kellett derülnie, hogy valami nem stimmel. Először 12.29-én írtam a GLS-nek (tudom, hogy munkaszüneti nap volt) amire nem reagáltak 30-án (munkanap), így aznap délután telefonáltam, hogy mi a helyzet a csomaggal. A telefonos ügyintéző megerősítette, amit a nyomonkövetésben is láttam, hogy a csomag Írországban van és kérte a csomagcímkét e-mailben, illetve azonnali visszahívást ígért. Kicsit reménykedtem, hogy a csomag valahol ott hagyta el az Uniót és majd hamarosan célba ér, de első körben nem ez történt.

Mivel a második levelemre (csomagcímke csatolva) sem írtak és vissza sem hívtak, ezért 31-én küldtem egy reklamációs e-mailt, amire január 6-án egy újabb felszólító levelem után sikerült írásban reagálni. („Vicces” közjáték, hogy közben kiszámlázták nekem az „EU csomag” díját január 3-án mert olyannyira értékelhetetlen a rendszer, hogy a hibás kézbesítésről még csak nem is értesítették az egyéb kapcsolódó osztályokat).

Szeretném picit megvilágítani, hogy nem szabadidős tevékenységként foglalkoztam a levélírással, hanem amiatt, mert roppant kellemetlen szituációba kerültem az üzleti partneremmel szemben.
Röviden összefoglalva a csomagja két hét alatt nem érkezett meg, én azt állítottam, hogy Írországban van, amit ugyan lát a trackingben de nem hiszi el, hiszen  a cég, aki a szállítást intézi, NEM KÜLD  ÍRÁSOS MEGERŐSÍTÉST, AMELYBEN ELISMERIK A HIBÁT csak 3 hét után, miközben a partner átutalta már a pénzt.
 
Elveszett csomag

2014. 01. 08-án közölték, hogy a csomag elveszett, küldjem újra és töltsem ki a kártérítést.
Hadd idézzem a kapcsolattartómat, mert ez a későbbiekben még fontos lesz:

Sajnos rossz hírt kell közölnöm. A rendszerünkben január 3. óta semmilyen új státuszt nem kapott a csomag. Az angol partner megkeresett minket, hogy a csomagjuk eltűnt. A csatolmányban megtaláld a kárigény bejelentő lapot, kérlek töltsd ki és küldd vissza nekem, illetve a kollégám részére, …


Ezen kívül más hozzáfűznivalójuk nem volt a csomag elvesztéséhez . Erre majd később visszatérek, de lássuk miket is soroltam fel problémaként a panaszlevelemben a GLS-nek:

  • A csomag olyan mintadarabokat is tartalmazott, amit újra kellett gyártanom, ami az időtényezőt tovább rontja (kereskedelmi csomagról volt szó és nem a külföldi nagynénim karácsonyi ajándékáról)
  • December 20-21. helyett, az újra kiküldött megrendelés nagyjából január 16. körül fog megérkezni. Kb. 1 hónappal később, mint kellene;
  • Üzleti hitelrontás (a második pontban leírtaknak megfelelően);
  • Különbözet megfizetése: A partner előre kifizette a GLS szállítás becsült díját, ami a szerződésünkben lévő táblázat alapján lett kiszámítva. A csomagot természetesen újraküldtem, mert hála istennek érdekmúlásról még nem beszélhettünk és természetesen nem GLS-sel hanem egy másik csomagszállítóval (nyilván nem mertem újra kockáztatni). Amennyiben az ár magasabb lett volna, mint GLS-nél úgy kértem a különbözet (számla alapján) történő kifizetését is, hiszen pofátlanság lett volna ezek után a partnerre terhelni.
  • Adminisztráció (számlák), újabb EUR1 dokumentum megvásárlása, kitöltése stb.

 
A levelem után a GLS kért még néhány dokumentumot tőlem (jan 10.) majd hallgatásba burkolózott. Nyilván mivel már kétszer küldtem ki a csomagot, fontos lett volna számomra a kártérítés, illetve abból kifolyólag, hogy export (nettó) számlát csatoltam az elveszett csomaghoz igazolnom kellett volna, hogy valóban elhagyta az Unió területét vagy szembe állítani vele a kártérítési összeget.  Január 20-án kis türelmet kértek, január 27-én ismét türelmet kértek és folyamatosan a külföldi partnerre hivatkoztak. A csomagfeladástól számítva 41 nap telt el. A panaszlevélre semmilyen reakció nem érkezett.
 
A csomag megkerült hurrá, de a becsületesség nem kifizetődő.
 
Február 3-án a partnerem informált, hogy normál postai úton mégis csak megérkezett hozzájuk az eredeti csomag, de ugye erre már nincs szükségük, így kérdés mi legyen vele? Természetesen a termékekkel kapcsolatos kompenzációra már nem tartottam igényt és azonnal szóltam a GLS-nek, hogy „hurrá- hurrá megkerült az áru” és segítsenek a visszaszállításban, mert én úgy éreztem (naivan), hogy a cég részéről ez alapvető lenne, már csak a hírnevük óvása érdekében is.
 
Mint kiderült az GLS rendszerében továbbra is elveszett státuszban van a csomag és a cégtől teljesen függetlenül érkezett meg végül a helyes címre.
 
Arra kérdésemre, hogy miként szerezzem vissza az árut a következő választ kaptam:
 
Amennyiben hasonló eset fordul elő, akkor a GLS felajánlja a szerződött partnernek, hogy a pótlólag feladott csomagot díjtalanul ismét kiszállítja (továbbá a káreljárást megkezdi). Esetünkben Ön ezzel a lehetőséggel nem élt, és a pótló csomagot másik szolgáltatóval kézbesítette. Sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy az Európai Unión kívüli országból csomagot hozassunk be.
 
Szeretném idézni újra a kapcsolattartóm tájékoztatását erre vonatkozóan:
 
Sajnos rossz hírt kell közölnöm. A rendszerünkben január 3. óta semmilyen új státuszt nem kapott a csomag. Az angol partner megkeresett minket, hogy a csomagjuk eltűnt. A csatolmányban megtaláld a kárigény bejelentő lapot, kérlek töltsd ki és küldd vissza nekem, illetve a kollégám részére, …
 
Szerintetek ez a két szöveg ugyanazt jelenti? Hol van ebben, hogy ingyen újra kiszállítják?
Persze való igaz, hogy nem fogadtam volna el mert nem volt már időm szórakozni egy újabb hasonló malőrt kockáztatva, na de akkor is…:(
 
Persze ezért a „kiszállításért” nem fizettem a GLS-nek de ennek ellenére eléggé negatívban vagyok. Két adag áru van a partnernél, aki csak egyet kért (és egyet fizetett) és a régi csomag visszaszállítása 150 EUR lenne. Ha kifizetném ezt is, hogy megkapjam az árut (ami szintén érték), akkor miután már kifizettem az új csomag kiszállítását a DPD-nek, nemhogy nem kerestem semmit, hanem minuszban dolgoztam sokat.

A kérdés mit  lehet tenni? Lehet egyáltalán bármit tenni? Érdemes a fogyaszatóvédelemhez fordulni vagy veszett fejsze?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2014.02.17. 12:43:04

Izrael hejett Írország. Na persze...

Rosszindulatú Vászka 2014.02.17. 12:47:47

Sztem harcoljon a Poszter a csomagért.

Manyecska 2014.02.17. 13:00:00

@dr. phil. Sün‼ ツ:de legalább játékos.. Nekem meg polip van a méhemben /apróféle/. Énse kértem, mégse rinyálok.
:D:P

ferand1979 2014.02.17. 13:00:40

A fogyasztóvédelem kb. annyit fog reagálni, hogy ez nem az Ő asztaluk..
Fordulj másvalakihez, vagy fordulj fel...
De elég érdekes, hogy mennyire el tudnak keverni 1-1 csomagot..
Nekem is volt egy Prágai rendelésem, DPD-vel hozattam a karácsonyi naptárakat, mivel elszúrták az időben postára adást, és nem érkezett volna meg.
24.-e délutánig vártam a csomagra, útközben 2-szer is módósítattam a cél címet, mert különböző helyen voltam akkor.. Végül 24.-e du. 4-kor egyik partneremnél vettem át, épp ott dolgozva... Igaz, elmehettem volna már haza délben, de vártam még 4 órát, hogy odaérjenek.. Végülis csak 2 napot késtek a futárokkal, min. 1 hetet ha belevesszük azt, hogy nem sikerült időben postán feladni...

ptspts 2014.02.17. 13:02:41

Mennyit ér a csomag tartalma?

Ha keveset ér, és a partner hasznát venné, akkor adja ajándékba a partnernek.

Ha sokat ér, és 150 EUR-ért egy másik cég hajlandó visszaszállítani, akkor azt tanácsolom a posztolónak, hogy szállíttassa vissza saját költségre, és soha többet ne szállíttasson a GLS-sel. Szerintem a posztoló ideje, figyelme és érzelmi energiája többet ér annál, hogy apróságokra miatt idegeskedjen. Ha tévedek, akkor ne hagyja annyiban, és követeljen annyi kártérítést a GLS-től, amennyit csak fairnek gondol.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.17. 13:08:02

Géel S. Géza magyarázatjára azért kiváncsi lennék.

nandika68 2014.02.17. 13:16:20

Nem csodálkozom a panaszon,elég a célországot elolvasnia bárkinek.A tanúlság az ebből hogy nem kell Izraellel meg Izraelbe üzletelni,a vevők és fogyasztók becsapása,átejése sajnos nekik a vérükben van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 13:22:48

egesz sokat kellett varni az elso zsidozasra

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.17. 13:23:23

osztán mi vót a csomagba? körömpörkűtt-e?

lásd még: "nem kérdeztem mi a neve annak a halnak!"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 13:28:22

amugy a GLS hibazott, de a posztolo eseteben az onszopatas all fenn
finomann fogalmazva nem a helyzetnek megfeleloen jart el
szerintem eselytelen

amire eselye van az az hogy kesett a csomagja
errelehet karteritest kerni

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.17. 13:29:22

@sugargiraffusplumps.: Azt ismered, hogy "Két szegedicsanád utazik a ráckevei HÉV-en..."?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 13:29:42

egyszer onolok es rogton ramnyitnak egy uj topikot
felhaborito
mi folyik az indexnel?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.17. 13:36:43

@hagyma: Szerintem, teljesen a körülményeknek megfelelően járt el (lásd még: érdekmúlás, kárenyhítés címszavaknál is).
A GLS helyében simán kifizettem volna a második csomaggal kapcsolatos költségeket sűrű bocsánatkérések közepette. Kiváltképp, hogy a bonyodalmat eredendően analfabéta munkatársuk hanyag munkavégzése okozta.
De nem- ehelyett mindenki megint az ő balfaszságukon csámcsog.

Seggturkász Agyturkász 2014.02.17. 13:39:01

zsidózni lehet már?

@hagyma: ez így igaz, többet vártam volna...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.17. 13:40:09

@agresszív kismalac: azt nem. hálistennek.

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: ponnazér nem lehet kapni izraelbe, jelentős importra szorulnak. ezt a pijaci réset találta meg a posztoló is!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 13:40:41

@agresszív kismalac: en meg feladtam volna ingyenesen ugyanannal a cegnel /GLS/ kitoltottem volna a karbejelentot az elveszett aruert, meg a kesesert
/ mennyi eselye van annak, hogy ketszer is elveszitsek ugyanazt a csomagot? 0.000001/

utana meg semmi dolgom GLS-el, ha kifizetnek rendesen /ezt tegyuk fel/
utana van egy ingyen csomagom ,amitvel azt csinalok amit akarok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 13:42:27

na mennyunk vendeghazazni, mert ott meg vernyomasproblemak vannak
meg nemetek

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.17. 13:46:31

@hagyma: Ha egy autószerelő tönkreteszi az autódat, akkor legközelebb is odaviszed, hátha mégse akkora balfasz. Értelek.
És hol van a potya csomagod? Ja, hogy Izraelbe'. Aha.

Black Hole 2014.02.17. 13:46:36

@sugargiraffusplumps.: a piacirés az nem az, ami az útszéli hölgyek lába között van?

Atörökk 2014.02.17. 13:47:11

BiSZtos gyanús vót' a csomag mert ketyegett.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 13:51:28

@agresszív kismalac: nem mindegy hol van ha mar kifizettek?
a pelda rossz
ha az autoszerelo elcseszi a kocvsimat, akkor vagy ingyen helyehozza vagy karteritest kerek
es persze utana lecserelem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.17. 13:59:50

@agresszív kismalac: most ez jo duma
meg vicces
de szerinted mekkora eselye van, hogy masodszor is Irorszagba kuldik?

Black Hole 2014.02.17. 14:05:19

@sugargiraffusplumps.: az a nagy pofa, nem? Mondjuk az is rés, csak túlméretes :)
Ja, meg abba nem tennék semmit, hátha nem ura a protkójának.

nandras01 2014.02.17. 14:53:47

@hagyma:
"de szerinted mekkora eselye van, hogy masodszor is Irorszagba kuldik?"
potosan ötven százalék.
vagy igen, vagy nem :)

nandras01 2014.02.17. 14:54:52

és akkor most a címzettnek van két csomagja?
már megint a zsidók jártak jól!

zdanee 2014.02.17. 15:07:14

Marad a csomag a megrendelőnél. Mindkettő. A pénzt viszont már nem látod, ha egyedi megrendelés volt, másnak nem tudnád eladni, tehát számodra nem érték. A megrendelő meg örül, milyen jó fej a magyar partner és legközelebb is tőle rendel, dacára az 1 hónapos csúszásnak.

Aureliano Buendía 2014.02.17. 16:48:11

Ha alkohol volt a csomagban, akkor azt Blekhól megitta, tsaxólok.

august 2014.02.17. 20:20:38

DHL, TNT, FEDEX. Ők csak dobálják a csomagokat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.17. 20:29:31

A fogyasztóvédelemnek mi a retkez köze van ehhez?

haveromjeno 2014.02.17. 21:47:26

@hagyma: Akkor most egy kicsit más szempontból hagyma válaszai: (Ééééés csupán abból válaszolok, amiket itt szoktam olvasni tőletek.)

A levélíró:

1. Megvárja, hogy valami legyen végre a csomaggal, majd amikor futárszolgálat bejelenti, hogy elhagyta. Bejelenti a kártérítést. Megkapja(?). Annak árából megint legyártja és újra feladja.
-> homáron ez így csapódik le a vevő részéről: "X hónapja megrendeltem a csomagot KIFIZETTEM, az eladó a futárszolgálatra mutogat. ÉÉÉN még mindig nem kaptam meg!!!"
-> tipikus homár válasz: "Vadász vadász, miért rendelsz külföldről?!" "Csak olyan cégtől szabad rendelni, amelyik..." "Nem szabad előre fizetni..." "ALDIból kell rendelni..." "Amerikában nem történik ilyen."

2. Önköltségen legyártja újra a terméket, majd feladja ugyan ott az új csomagot, ahol előzőleg elkeverték.
-> tipikus homár válasz: "Vadász vadász..." "Csomagot csak az ALDIban"

3. Önköltségen legyártja újra a terméket, feladja egy ÚJ helyen, benyújtja a kártérítést előző helyen.
-> imént látott homár válasz: "Ebben az esetben is hülye vagy." "Amerikában nem történik ilyen, ott már rég lelőtték volna aki elhagyja a csomagot." "Használj rendes futárszolgálatot, Postát - a kommunista ősszervezetet - megszüntetni." (Várj, hiszen nem is Postán adta fel!)

Úgy látom utólag mindenki okos, de a levélíró OTT és AKKOR próbált cselekedni annak érdekében, hogy az üzlete renoméja ne romoljon annál is jobban, mint amennyire a futárszolgálat már elb*szta. Lehet vitatkozni, hogy ez volt-e a legjobb megoldás, de a homáron csupa olyan történetet lehet olvasni, amelyik a legrosszabb.
Miszerint a cég sz*rik az egészbe, nem válaszol egy levélre sem, Te meg mint megrendelő sz*psz a pénzed nélkül az Írországi csomagra várva.

Sok sikert kívánok a posztolónak, hogy legalább 0-ra kijöjjön az eset végén, és még többi ilyen céget/cégvezetőt/dolgozót kívánok!!!

Őrnagy 2014.02.18. 02:02:11

Zsuzsikám, Izraelbe csak pénzt szabad küldeni...

2014.02.18. 06:48:09

@haveromjeno: hehe, ezt minden posztnál várom, és sokszor bejön: "Amerikában nem történik ilyen." :D

Gera 2014.02.18. 07:33:23

Szerintem is hülyeség volt, hogy nem a GLS-sel küldte el az új csomagot ingyen. A GLS azért alapvetően mégiscsak ezzel foglalkozik, arra szinte semmi esély, hogy azt is elveszítsék. És akkor szépen lement volna minden kártérítés. Aztán nyugodtan át lehet gondolni és otthagyni a GLS-t a faszba és másik céggel szállíttatni. De az se biztos ugye, hogy ezt csinálja az ember. Ha valaki sok csomagot küld, akkor ott minden céggel lesznek néha gikszerek, a kérdés, hogy milyen arányban.

lyken 2014.02.18. 08:09:01

"A kérdés mit lehet tenni? Lehet egyáltalán bármit tenni? Érdemes a fogyaszatóvédelemhez fordulni vagy veszett fejsze?"

Te egy hazai szolgáltatóval kötöttél szolgáltatási szerződést amit dokumentáltan nem teljesített. Ha a kötelezettségének nem tett eleget, akkor kártérítéssel tartozik. Ha jól értem, a csomag nem a GLS által lett kézbesítve, az kézbesítés dokumentálva nem lett, ahhoz a GLS-nek már nem volt köze, ergo bizonyítani semmit nem tud, csak a tőled kapott információra hivatkozhat.
Hívd fel őket, tájékoztasd őket hogy a beszélgetést rögzíted és mond el, hogy van köztetek egy szerződés amit nem teljesítettek, tehát kéred vissza a csomagot is és a kézbesítés díját is. Ha ez nem történik meg, akkor bepereled őket, pont. Azt ha fejreállnak se fogják tudni bizonyítani, hogy 2 nap alatt kézbesítettek Izraelbe...

Ez tipikusan az a szitu, amikor valaki hibázik, de nincs rá céges policy, ezért senki nem akar az ügyedhez nyúlni amíg nem muszáj, nehogy neki legyen belőle baja. Üvöltözéssel azért mész többre, mert arra megmozdulnak.

lyken 2014.02.18. 08:12:09

Én egyébként csak jó tapasztalattal rendelkezem GLS terén, de az ilyen ügykezelés(nemkezelés) az nonszensz.

2014.02.18. 08:26:42

A GLS antiszemita! :)

nikori 2014.02.18. 09:41:30

A szépséghiba az hogy Izraelbe nem is szállít a GLS.

gls-group.eu/HU/hu/szallitasi-informaciok/szallitas-az-europai-unioban

Aki felvette a csomagot az bénázhatott egy nagyot. A többi csak hab a tortán.
kíváncsi vagyok hogy állapították meg a szállítási díjat a listán nem létező célországba. (GLS pontot üzemeltetünk onnan sejtem)
egyébként a GLS 50e FT-ig vállal kártérítést tudtommal.

lyken 2014.02.18. 10:18:14

@nikori: Ha nem lett volna jogosult a csomag kezelésére(mert nem is szolgáltat a területre), akkor az már nem a szolgáltatási szerződése, hanem a Ptk. szabályozta keretek közti meccs és teljesen mindegy, hogy a szerződésében ötvenezer forintig vállal csak kártérítést.

joska61 2014.02.18. 10:18:15

Szerintem levélben közel állok a csúcshoz. Esztergomban adtam fel egy levelet a családnak 1985 nyarán, és még nem érkezett meg.

haveromjeno 2014.02.18. 10:39:31

@joska61: "Szerintem levélben közel állok a csúcshoz. Esztergomban adtam fel egy levelet a családnak 1985 nyarán, és még nem érkezett meg."

Első gondolatom:

McFly úr!

Maga Marty McFly?

Igen.

Van itt valami az ön számára.

Egy levél.

Egy levél nekem?

Az nem lehet.

- Maga meg kicsoda?
- Western Union.

Az irodából sokan reménykedtünk abban,
hogy maga fényt deríthet a dologra.

Ez a boríték az elmúlt 70 év alatt...

a mi birtokunkban volt.

Azzal a kifejezett utasítással adták
át nekünk,

hogy egy Marty névre hallgató,
önnel megegyező külsejű...

fiatalembernek kell kézbesítenünk,
pontosan ezen a helyen,

pontosan ebben a percben,
1955. november 12- én.

Fogadást kötöttünk arra,
hogy vajon megjelenik-e ez a Marty.

Úgy tűnik, én vesztettem.

70 évet említett?

Igen. Egész pontosan 70 év, 2 hónap,
12 nap. A hatodik sorban írja alá!

Itt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.18. 10:52:58

@haveromjeno: "@joska61: "Szerintem levélben közel állok a csúcshoz. Esztergomban adtam fel egy levelet a családnak 1985 nyarán, és még nem érkezett meg.""

Idősb. joska úr! Maga joska61 papája?

Igen.

Van itt valami az ön számára. Egy levél.

Egy levél nekem? Az nem lehet. Maga meg kicsoda?

GLS futárszolgálat. Az irodából sokan reménykedtünk abban, hogy maga fényt deríthet a dologra. Ez a boríték az elmúlt 29 év alatt... a mi birtokunkban volt. Azzal a kifejezett utasítással adta át nekünk joska61 1985-ben Esztergomban, hogy 2014-ben kézbesítsük Önnek.

...

nikori 2014.02.18. 10:58:47

@lyken: valószinű van ebben igazság de az ügyvédek ki tudják beszélni erre is meg arra is.
én azért próbálkoznék a holdra küldeni csomagot az sincs rajta a célországok között de hátha megpróbálják, :-) hogy senki nem vette észre szortírozásnál hogy Izráelbe még sose küldtek csomagot... szerintem lendületből egyetlen I betűs országba küldték.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.18. 13:19:21

Teljesen helyesen járt el a GLS. Izraelbe nem küldünk csomagot. pont. Úgyis övék az egész világ, nem?

haertedmire 2014.02.18. 16:36:51

Egy pár dolgot nem árt tisztázni..
Az első az, hogy van Izraelbe szállítás, de csak szerződött partnereknek. Magánszemélyes, csomagpontos feladások esetén csak unión belül, ezért nem is található meg a weblapon.
Aztán.
Nagyon jól hangzik az, hogy a GLS semmit nem fizet és fújj. De itt arról van szó, hogy a feladás költségét nem térítik meg, mivel a második nem velük lett feladva, de a kárigény ettől még benyújtható az elveszett csomagra.
Aztán.
A csomag hogyan került a postához? Nagy – Britanniában nincs GLS. Csak brit posta. Ha a csomag valóban odatévedt – ami valóban GLS hiba -, akkor ott történt az a hiba. Rájöttek, hogy a csomag rossz helyre érkezett, de nem a GLS – el küldték vissza, hanem házon belül. Ahogy a poszter írta, a papírok ott voltak, minden adott volt. Ez amúgy megmagyarázza azt is, hogy a GLS rendszeréből miért tűnt el.
Aztán.
Fogyasztóvédelem? Mire fel? Fizetni fizet. Válaszolni válaszolt 30 napon belül. Az export szállítási idő nem garantált, de igazából ez lényegtelen is, mert a eltűnt a csomag.

joska61 2014.02.19. 10:36:05

@haveromjeno: Asszem elmegyek egy postára. Hátha...
süti beállítások módosítása