Tékozló Homár

Kötbért vetett ki a Tigáz a suttyó óraleolvasóra

2014.02.21. 12:44 | jackyll | komment

E329 minden eddigi tigázos sztorinál bizarrabb szituációba futott, amikor panaszt tett egy kollégájukra, amiért az sutyeták módon válaszolgatott. Egy hónap alatt megállapították, hogy "...dolgozónkat oktatásban részesítettük és a kötbért az alvállalkozó felé érvényesítettük....", viszont a pénzbírságot megtartják:

Hozzátok kell, hogy forduljak a TIGÁZ elképesztő pofátlansága és nyerészkedése miatt. Még szeptemberben történ az eset (azóta sem sikerült lezárni persze csak az én részemről, mert ők már jóval előbb megpróbáltak lerázni) amikor is egy vasárnap délután fél 5 tájban csöngettek (éppen a gyerekeimmel indultam volna sétálni). Egy idősebb férfi és a szomszédom állt ott. A szomszédom szólt, hogy az "úriember" gázórát jött leolvasni (bár családi házban lakunk társasházzá van minősítve illetve 4 db gázóra van a telkünkön ami az utcai részről nyitható kerítéssel van elzárva), kicsit csodálkoztam is, hogy ilyen időpontban végzik ezt a tevékenységet és nagyon kedvesen rákérdeztem, hogy ez mennyire bevett szokás? Erre az "úriember" gusztustalan modorban közölte, hogy volt ő már este 10-kor is gázórát leolvasni (amit a szomszédom is végighallgatott) és a felém intézett egyéb mondatai is maradtak ebben a stílusban. Majd kocsiba vágta magát és elment (be sem csöngetve az utánunk következő házakba.

Másnap (hétfőn) délelőtt újra megjelent a leolvasó és a többi háznál folytatta tevékenységét. Ekkor felhívtam a TIGÁZ-t és rákérdeztem arra, hogy esetünkben miért nem ért rá a hétfő a leolvasás illetve, hogy  miért engedheti meg magának a leolvasó a bunkó, kioktató hangnemet? A hölgy a panaszomat rögzítette, majd 1 hónapon belül jött is a válasz levélben aminek a lényege a következő mondat (a sajnálkozás mellett) "...dolgozónkat oktatásban részesítettük és a kötbért az alvállalkozó felé érvényesítettük....".

Rákérdeztem, hogy mit is jelent az oktatásban való részesítés, de erre nem igazán tudtak felelni, majd áttértem a kötbérre. Közölték, hogy mivel a "TIGÁZ "jó hírnevét" megsértette a leolvasó (igaz nem őket alázták a szomszéd előtt) ezért érvényesítik a kötbért. Én (először pusztán érdeklődésből) rákérdeztem, hogy ha a TIGÁZ kapott kompenzációt, akkor nekem mi jár az alázásért és a hangnemért? Adatok felvesz, válasz 1 hónapon belül érkezik levélben: bizonyítsam be (aminek a költsége engem terhel), hogy milyen anyagi károm keletkezett az esetből kifolyólag (az ide vonatkozó jogszabályt bemásolták). Itt emelném ki, hogy az összes telefonos megkeresésem alkalmával minden ügyintéző bocsánatot kért a leolvasó miatt, tehát az emberi oldala a piramis legalján lévő ügyintézők oldaláról megvolt a piramis csúcsán lévő(k) akar(nak) csak az én nyomoromon nyerészkedni!!!

Felhívom őket újra újra elmondom az egész esetet, majd rátérek arra, hogy semmilyen anyagi károm nem keletkezett viszont megkérdeztem a hölgyet, hogy a TIGÁZ-nak milyen anyagi kára keletkezett? Erre a a hölgy azt válaszolta, hogy semmilyen anyagi kára nem keletkezett a TIGÁZ-nak viszont erkölcsi az igen és ezért érvényesítették a kötbért. Tehát a TIGÁZ-nak és nekem is erkölcsi károm keletkezett (ezzel a hölgy is egyet értett) a TIGÁZ-nak a kötbérben van árazva az erkölcsi kára nekem pedig 0 Ft-ban.

Erre 2014. január 8-án jön még egy levél, hogy az álláspontjukat fenntartják. Leültem és egy roppant kedves emailben a következőket találtam leírni:

Tisztelt Tigáz Zrt!

2014.január 08-án (Ügyintéző: XXXXXXXXX) kelt levelükre a következő tájékoztatást adom:

Sajnos úgy látom, hogy nem tudják vagy nem is akarják megérteni problémám fő forrását, miszerint nem anyagi károm keletkezett a nevezett esetből. Mikor egyik telefonos megkeresésem alakalmával ezt az ügyintézőjükkel is közöltem és visszakérdeztem, hogy akkor a TIGÁZ milyen jogon érvényesíti a kötbér iránti igényét, illetve, hogy keletkezett e a Tigáz-nak bármilyen anyagi kára, a "NEM" választ kaptam, ezért az ügyintéző hölggyel megállapítottuk, hogy ez ugyan olyan erkölcsi kár mint az enyém, kivéve, hogy nem a TIGÁZ-t érte az atrocitás (amiért már számtalanszor elnézést kértek, ami rendben is lenne ha.....) így nem értem, hogy miért rajtam akarnak nyerészkedni?! Tehát akkor értelmezve az eddigi leveleiket megállapítottam, hogy

1. Velünk bárki bármit megtehet (max kapunk érte néhány bocsánat kérést)?
2. Sajnos nem vagyok arra méltó, hogy az én erkölcsi káromat bárki anyagilag is figyelembe vegye bezzeg az önöké kötbérben van rögzítve........ Mert az önök "hírnevén" csorba esik és ez a TIGÁZ-nak jár (elárulom, nem a bunkón viselkedő leolvasó miatt esik csorba a hírnevükön!!!)
3. Mindig a kis emberekről akarják lehúzni a pénzt, ha van egy ilyen ügy akkor pedig derogál anyagi kártérítést fizetni.....

Éppen ezért (mert semmibe vesznek) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és a 231-es Modell szerint Felügyeleti Szervhez fordulok illetve történetemet a Tékozló Homár internetes oldalon láthatják viszont!

A szeptemberben tett bejelentésemet a gázóra leolvasó viselkedéséről pedig VISSZAVONOM!!!! Nem azért, mert nem igaz (hiszen tanúm is van rá), hanem azért ahogy velem bánnak és semmibe vesznek!!! Tehát mivel megtudtam, hogy a leolvasót a Posta biztosítja ezért, nekik is jelezni fogom írásban, hogy visszavonom az állításomat, pusztán azért mert megtehetem illetve nem tetszik az ahogy lepattintanak (és még hülyének is néznek a szájba rágós levelükkel), pusztán azért mert egy becsületes felhasználó vagyok és derogálna kártérítést fizetni!

Természetesen minden ismerősömet, szomszédomat és barátomat tájékoztatni fogom erről az eljárásról, amit velem szemben megengednek így tanácsolni fogom ennek a "jó hírnevű", "erkölcsileg megsértett" és a felhasználóihoz "végtelenül lojális" társaság nagy ívben való elkerülését (szerencsére van itt más szolgáltató a környéken).

Folyt. köv

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kakukk11 2014.02.21. 12:54:12

Ilyenkor azért tudom értékelni, hogy viszonylag normális nőt vettem el, nem ilyen idegbeteg unatkozó tyúkot mint a posztoló.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.21. 12:57:50

Hisztis-e a postoló?
Igaza-e van?
Igen, mind a kettő...
Az az érdekes, hogy vajon miért megy ilyen esetekben olyan gyorsan a kötbérezés az alvállalkozó felé? Máskor meg valahogy leszarják...

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.21. 12:59:55

ne offoljátok szét a cikket lécci, előbb hagyjátok hogy hagyma elláthassa hasznos tanáccsal a posztolót

Atörökk 2014.02.21. 13:03:19

Hű, posztoló... Ezt így, ide megírni... Tátott szájjal a mélytorok felé :D

Manyecska 2014.02.21. 13:09:04

Itt senki sem dug rendszeresen??

Atörökk 2014.02.21. 13:11:31

@Szőkenő Szarvas:
Én ki szoktam verni. Az is ér? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 13:12:13

hozzám egyszer vasalatlan ingben jöttek gázórát leolvasni. az esztétikai károkozásukért mennyi pénz jár nekem?

Atörökk 2014.02.21. 13:12:42

Mijaza 231-es Modell? Valami ősi urdu bűvésztrükk?

Manyecska 2014.02.21. 13:12:55

Ajánlom a "Gyertekhegeszteni" c. blogot!:D@atörökk: attól függ hová..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 13:13:27

Posztolónak nincs jobb dolga?

És nekem, mint ilyeneket olvasni?

Atörökk 2014.02.21. 13:15:10

@Szőkenő Szarvas:
Természetesen a függyönybe törlöm. De csakis vendégségben, mer' nem vagyok igénytelen állat a környezetemre!

AtiSnatch 2014.02.21. 13:16:22

na , úgy látom ezt el kell olvasni... :D

Kaelon 2014.02.21. 13:18:12

Ameddig nem tudta, hogy a szolgáltató ezért pénzzel húzza le az alvállalkozót, addig elég lett volna a bocsánatkérés.
Megérezte a pénz szagát, rögtön vérmesen követeli a kártérítést.. Szép volt anyuka!

További magyar hang 2014.02.21. 13:19:42

Ha délután fél 5 tájban jön a leovlasó azzal mi a gond? Teljesen emberi időpont, logikus is.

Atörökk 2014.02.21. 13:23:07

@AtiSnatch:
Én közé is lövettem volna. Kéccer! :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 13:25:24

@További magyar hang: mit nem értesz? a méltóságos úr éppen sétálni indult a sajrakkal. botrányos felelőtlenség belezavarni a napirendbe, én még rendőrt is hívtam volna a helyében!

Manyecska 2014.02.21. 13:28:17

@sugargiraffusplumps.: szar jakkal?:P@AtiSnatch: nem, a leolvasóba, értetlenek!:)

wezeeqq 2014.02.21. 13:30:56

Jesszusom. Ennyire nem érhet rá valaki. Ha így felháborodott a hangnemen akkor nem utólag kellene a jampit játszani hanem kerek perec leoltani a leolvasó emberkét. Meg is értem szerencsétlent, teljesen megérdemelted a hangnemet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.02.21. 13:32:12

@agresszív kismalac:
- Hisztizik.
- Utólag okoskodik.
- Valódi férfit a leolvasó postások nem mernek bactatni.
- Nem lehet buzulmán pasi sem, mert gyerekei vannak.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.21. 13:34:02

@ColT: a múltkor szóvátette hogy már nem a régi a homár, meg hogy belterjes chat lett

ebből nekem az jött le hogy ő szívesen segítene minden bajba jutott posztbeküldőn, csak nem tud érvényesülni

AtiSnatch 2014.02.21. 13:40:02

@Kitalátor (másként) gondolkodó: te vagy az, sherlock? :)

@jacques shiraz: ha hagyjuk érvényesülni, akkor mindent eláraszt a spóráival... nem hiányzik az nekünk hidd el! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.21. 13:40:45

@jacques shiraz: Ja nem erre gondoltam, hanem hogy Hagyma meg a hasznos tanácsok.
Illetve hogy belterjes chat, na ő az egyik őstag, akinek ebben része volt :D

Manyecska 2014.02.21. 13:41:02

@ColT: én szar jakkal indulok, mindig. Vagy egy raj sarjjal.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.21. 13:41:58

@sugargiraffusplumps.: "a méltóságos úr éppen sétálni indult a sajrakkal."

Többünk számára egyértelműen eljön az írásból, hogy nőnemű. Ilyen hisztis férfi nincsen.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.02.21. 13:47:07

Ekkor felhívtam a TIGÁZ-t és rákérdeztem arra, hogy esetünkben miért nem ért rá a hétfő a leolvasás illetve, hogy miért engedheti meg magának a leolvasó a bunkó, kioktató hangnemet?

Csak én nem értem a mondat középső részét? Konkrétan ezt: "hogy esetünkben miért nem ért rá a hétfő a leolvasás"

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 13:49:29

@atpijkamo: sajnos vannak, bár ez most tökmindegy. írhattam volna méltóságosasszonyt is, csak nem akartam pazarolni a sávszélességet!

@Szőkenő Szarvas: jóvanna, még csak a harmadik kávémnál tartok, legyél már megértőőőbb!!

@ColT: sőt, porontyok meg bébucikák!

Manyecska 2014.02.21. 13:50:57

@sugargiraffusplumps.: én épp a másodikknál. Egy szar jak tejel bele.:P:D meg lement a mosás távirányítással, otthon..

Ádám 2014.02.21. 13:53:10

megint egy baszatlan pi..a! pedig van itt bőven!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 13:54:23

@agresszív kismalac: nem, csak az első kettő véletlenül a koffeinmentesből sikerült, oszt így jártam :(

Ádám 2014.02.21. 13:55:31

Ettem ittam.....elvonulok PÉNTEKEZNI!

Manyecska 2014.02.21. 13:57:27

@Ádám: a minőségre kell törekedni /HD/ reggel már megvót:)

Manyecska 2014.02.21. 13:58:38

@agresszív kismalac: beálltak a nap elé a szar jakok...

Manyecska 2014.02.21. 14:04:48

Fényes nappal dolgozni kék nem kefélni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.21. 14:32:03

@jacques shiraz: bealltal begetni?
amugy itt nincs se gazora leolvaso se villany
maskeppen intezik
csaxoltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.21. 14:33:58

@ColT: hagyma kis h
esd rengeteg hasznos es tartalamas informaciot tettem kozze amerikarol, ablakot nyitottam a vilagra a homar tagjainak

szelidorzo 2014.02.21. 14:39:46

Azt el lehet-e érni, hogy a kibaszott posta nem rágógumit, biztosítást, könyvet, játékot, stb. árusítson hanem a leveleket csomagokat kézbesítse lehetőleg oda ahová szánták, belátható időn belül, sérülés és lopás mentesen.

Mert ezzel az elvileg főtevékenységgel komoly bajok vannak. Nem kéne a dolgozóikat plusz faszságokra kényszeríteni, hanem a posta eredeti rendeltetésének megfelelő működését kéne biztosítani.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.21. 14:46:09

@hagyma: aszt b+ nagyon jóltetted, mer nekünk itten se internetünk, se könyvünk nincsen, még a falubul se jutottunk ki soha, a disznóólbul homározunk gyertyafénynél!

Klágenfurt Jenő 2014.02.21. 16:04:59

Volt időd kimenni? Igen.
Akkor meg miért nem baszod meg magad, kedves poster?
Rohadt kis feljelentős szocializmusba szocializálódott szellemi nyomoronc vagy. Ahelyett, hogy udvariasan szóltál volna neki, mi az illem, inkább sunyi módon kibasztál vele, a semmiért.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.02.21. 16:32:00

Kedves poszter! Te tényleg komoly érv vagy az abortusz mellett....

yxcvbnma 2014.02.21. 17:05:30

Tisztelt Posztoló!

Kössön a TIGÁZ-zal egy olyan szerződést, amiben megkötbérezi a Tigáz-t erkölcsi sérelem esetén.

Akkor jogosan követelheti a zsét a valós illetve vélt sérelmeiért...

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.02.21. 17:28:09

@hagyma: csak neked akartam segíteni, előkészítettem a terepet

egyeseknek nem lehet a kedvükben járni :-/

mrZigi 2014.02.21. 17:59:32

@yxcvbnma:

Nem.

A TIGÁZ rajta nyerészkedett, a vevőt ért sérelemért saját maga kötbérezte alvállalkozót.
Ő viszont nem hajlandó kötbért fizetni a T. vevőnek (tisztességtelen haszonszerzés).

yxcvbnma 2014.02.21. 19:24:08

@mrZigi:

A fogyasztónak mi köze van a szolgáltató és alvállalkozója közötti elszámoláshoz?

Répázó 2014.02.21. 20:12:57

Minden tiszteletem a posztolóé. A TIGÁZ nyerészkedett ezen, járt volna kártérítés az ügyfélnek is. Jól tette amit tett. Legalább ő kiáll magáért és nem csak hátat fordít.

Tiborfalvi Tibor 2014.02.21. 22:50:44

Én nem merek rosszat mondani a posztolóra.

nandras01 2014.02.22. 00:59:41

kurvahosszú és érdektelen nyavajgás.
és még meg is fenyeget a folytatással.

igi1 2014.02.22. 11:13:15

A egszületwtt gyereket se lehet visszavonni.

épaetekmogyoo 2014.02.23. 09:35:33

@igi1: nem bizony!
(Mit is nem lehet...?)

valerio 2014.02.23. 21:07:39

Senki többet? Első!

Maraggymá 2014.02.24. 19:52:37

Jól tette, hogy a főnöknél panaszolta be; rosszul tette, hogy a pénz hallatán felcsillanó szemmel tépi a száját, hát milyen mocskos bunkó paraszt kölköket fog ez felnevelni?

@atörökk: tátott szájjal a mélytorok felé?
Smár lesz vagy kollektív okádás?

@Hurrá Torpedó: lemaradt egy 'i' bötű.

vidéki suzukis 2014.03.06. 15:45:41

Posztoló unatkozó htb. lehet.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.08.16. 07:16:16

Tigáz. Van még magyar ember, aki ezt a céget kedveli és nem utálja? A mi történetünk itt van leírva és a végén megtalálható a Tigáz feljelentése üzletszerűen elkövetett csalás és garázdálkodás miatt. Amit 2014.08.14-én vet át a nyomozóhatóság.
TiGáz csalás és garázdálkodás
vilagnezet.blog.hu/2014/08/13/tigaz_csalas_es_garazdalkodas
süti beállítások módosítása