Tékozló Homár

Angliában is retardáltak a banki ügyfélszolgálatosok (frissült)

2014.03.28. 09:33 | jackyll | komment

Zoli egy sima hóközi bankszámlakivonatot szeretett volna szerezni a HSBC-től, de ez több személyes és telefonos megkeresés után sem sikerült. Igaz, közben egyszer jóváírtak neki 30 fontot a sok felesleges telefonálás és mászkálás miatt, de utána ugyanúgy nem kapott kivonatot, és folytatódott a telefonálgatás és a mászkálás:

Hogy ne csak azt lásd otthon mennyire nehézkesek egyes cégek, megosztanám egy friss élményemet veled innen a ködös albionból. Pár éve már kint élek és most munkahelyváltásból kifolyólag sajnos költöznöm is kell. Új lakásnál sajnos kiderül, hogy a parkoláshoz Council (önkormányzat) engedélye kell évi 25 font befizetésével egyetemben. No sebaj, gondolván ez meg nem a világ vége, felhívjuk a councilt, hogy mi is szükséges ehhez. Ekkor közlik hogy bérleti szerződés az autó biztosításának az igazolása, ami az új címre szól, és bizonyiték a címemről, ami jelen esetben itt vagy közüzemi számla, ami mivel még most költöztem az új helyre nuku, vagy a bankszámlakivonat.

Na gondolom én kis naiv maradjunk ennél a verziónál, mert ez talan még megoldható gyorsan.

Így költözés előtti hétvégén befáradtam a bankom HSBC egyik fiókjába, hogy megváltoztassam a bejelentett címem és kérjek egy kivonatot. Az ügyintéző hölgy nagyon kedvesen közölte, hogy a bejelentést megtehetem náluk, de kivonatot ő nem tud adni ami hivatalos, mert amit a bankfiók nyomtat, azon nincs cím. Így sokkal egyszerűbb, ha felmegyek az online banking felületre és megváltoztatom a címem és ott igényelek egy kivonatot is. Nosza hazaérvén így is tettem és a cím megváltoztatása pikk-pakk történt, ámde kivonat igénylésre nem találtam lehetőséget.

Na mondom mire való akkor a telefonos segítség, felhívtam a bankot. Ahol elmagyaráztam mit is szeretnék, mire azt a választ kaptam, hogy semmi probléma majd, ha átfutott a rendszerükön a hónap végén, akkor küldik is a kért bizonylatot. Erre mondom az ügyintézőnek, hogy az nem jó, mert nekem sürgősen kéne ez a papír, legyen szíves már soron kívül küldeni egyet. Mire közölte, hogy azt nem lehet, mert ha ő most kiküld egyet, az még a régi címemmel lesz, mert a rendszeren nem tud keresztülmenni hóvége előtt és sajnálja, de a bank nem egy szolgáltató központ, különben is ez van.

Erre mondtam rendben, de akkor kinek lehetne panaszt benyújtani ezzel kapcsolatban. A válasz az volt, hogy mivel ez a szabály és ők nem szegtek szabályt így senkinek.
Ezek után lerázott.

Nem hagytam annyiban az ügyet és visszahívtam a bankot. Most egy másik ügyintéző vette fel. Szépen neki is elmagyaráztam a búbánatom, mondtam panaszkodni szeretnék. Erre utánanézett és hogy-hogynem, kiderült hogy mégiscsak lehet az új címemmel kivonatot kapni. Mivel sürgősen kellett, megállapodtunk, hogy nem várom meg a postázást, hanem egy közeli fiókban veszem at. (Mivel úgymond a semmi közepén van a cégem, ez a legközelebbi bankfiók is 9 mérföldre volt, de mondom ebédidőben megoldjuk. Megbeszéltük, hogy szerdán vagy ez után már mehetek is a kivonatért. Majd még felajánlotta, hogy felveszi a panaszomat a korábbi téves információra vonatkozóan.

Pár mondatban összefoglaltam, megköszöntem és örültem, hogy pár nap múlva mehetek is a papíromért és utána remélhetőleg el tudom intézni a parkolási engedélyt. Két nappal ezután hívnak a bankból a panaszkezelésről, ahol közlik, hogy kivizsgálták az ügyet és nagyon nagyon sajnálják a kollégát képzésre küldik és a sok telefonalásért, valamint bankfiókba bemenésért felajánlanak 30 font kárpotlast amit a számlámon jóváírnak azonnal. Megköszöntem és örültem, hogy ez igen ez ügyfélkezelés. Majd mielőtt még letettük volna, kérdezte hogy a címemre is ki tudja küldeni, akarom-e biztonság kedvéért. Ez ugyan 5 nap, de akkor már ott is meglesz. Mondom de ettől még a szerdai bankfiókos átvétel áll, úgy ez csak egy extra bármi eséten ki is küldik. Megerősítette az ügyintéző, hogy igen természetesen. Így ezek után letettük.

Ma csütörtökön megyek ebédidőben, hogy akkor begyűjtom a vadregényes úton-módon kikért kivonatomat a fiókban. Megérkezek, elregélem mit akarok, mondják kis időt kérnek, addig foglaljak helyet.

VÁROK VÁROK VÁROK kezd a kisördog megszólalni bennem, hogy itt megint valami baj lesz. De VÁROK. Majd 40 perc múlva az ügyintéző újra megjelenik és zavarodott arckifejezéssel közli, hogy hát a kivonat az nincs itt, mivel én kértem, hogy postázzák végül az utolsó megbeszélésünkön, mikor telefonon beszéltünk.

NA itt pattant el a cérna, hogy én nem ezt kértem, keressék vissza. Sajnos ő nem tud mit tenni, náluk nincs, nyomtathat ugyan másolatot, de mint tudjuk, azon cím nincs, így nem használható címigazolásnak.

Így most ott tartunk, hogy még mindig nincs kivonatom, ismét jöttem-mentem egy 18 mérföldet és ismét hívhatom a HSBC panaszvonalát, nade ettől sajnos kivonatom még nem lesz..

UPDATE 03/31: Folytatódott a bohózat, még mindig nincs meg a kivonat:

Este hazafelé felhívtam a bankot hogy ismét panaszt tegyek. Ezek után sikerült tovabbítaniuk ugyanahoz az ügyintézőhöz, aki a panaszt kezelte korábban. Ő megerősített abban, hogy nem lett törölve a kérelmem, igy a fiók ismét rossz infót adott a helyszínen. Viszont kiderítette, hogy egy másik fiókba küldték. Sikerült kideríteni, hogy ez annak a városnak az egyik fiókja, ahova költözöm, annak ellenére, hogy abba a városba kértem, ahol dolgozom. Ismét nem figyelt az ügyintéző.

No mindegy, lényeg a lényeg a panaszkezelő kolléga mondja nekem, hogy ez a fiók este 7-ig van nyitva és mivel ekkor még csak 6 óra volt, elérhetem, ha akarom. Ekkor a felcsillant reménynek köszönhetően nagy vágtaba kezdtem és a munkahelyemről egyből ehez a fiókhoz hajtottam.

10 percel zárás előtt sikerült odaérni. Így gondoltam végre nyugtával dicsérhetem a napot és csak a kezembe foghatom az áhított bankszámlakivonatot. Előadom gondom az ajtonálló kisasszonynak, remélve, hogy már csak percek kárdáse az egász. Erre megrökönyödve közli velem, hogy hát igaz, hogy ők 7-ig vannak nyitva, de az a részleg, ami ki tudja adni az ilyen leveleket nekem 5-kor hazament.

Ígyhát újfent a semmivel térhettem haza, nyugtázva hogy igen, az élet itt se fenékig tejfel.

Jelentem feladom, megvárom míg kipostázzák a havit, addig stikába parkolok és ha mégis megbüntetnek max beperelem a bankot :)

Zoli

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamaritánus 2014.03.28. 09:37:10

annyira angol vagy, hogy elfelejtettél kilométerben számolni?

cirrmurr 2014.03.28. 09:38:29

Sikeres ember kimegy e Angolországba?

Seggturkász Agyturkász 2014.03.28. 09:42:04

A pénzt svejccbe kell vinni, tudhatná már mindenki.

dailyvicodin 2014.03.28. 09:44:12

már csak magyar, meg lengyel dolgozik ott, mitõl lennének kevésbé retardáltak, mint Magyarországon?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 09:47:34

Ilyen ökröt! Facé nem nyomtat egyet az internetbankból.

cosmicblue 2014.03.28. 09:51:36

Aki mérföldezik magyarként, sikeres ember nem lehet.

Dr. Kix 2014.03.28. 09:54:25

Angol bankot szidjatok az angol homáron! Szerintem. (Avagy magyar s@ggbe magyar lóf@szt!)

helianthus 2014.03.28. 09:55:31

@atpijkamo: mert azt mondja nem tud.
Nem akarom ekézni a poszolót, de 9 mérföld nekem nem tűnik tragikusnak angliai viszonylatban pláne.
Ha kb jól számolom, ez 14 km körül van. Én ennyit teszek meg naponta munkába oda és aztán ugyanennyit vissza is.
A posztoló kiment Angliába beszűkülni???
Több együttérzést kaphatott volna, ha beleírja, hogy kismama, vagy beteg a kiskutyája.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.28. 09:56:16

mérföld, mi? meg rőf meg arasz, ugye? nahaggyálmár.

Rejtélyes 2014.03.28. 10:04:09

roflmao :)

En is itt elek, es siman elfogadjak mindenutt a paairt, amit a kovetkezo modon csinalok:
Belepek netbankba,
kinyomtatok egy kivonatot, amin cim is van,
bemegyek a bankba,
megkerem az ugyintezot, hogy hitelesitse.
O vegignezi a gepen a listajat, osszehasonlitja a kinyomtatottal, es ha egyezik, pecset-alairas-datum ra.

Azonnal megvan :)

joska61 2014.03.28. 10:05:52

Távolról pedig sokkal szebbnek tűnik ez az anglia is. :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.28. 10:06:01

"Angliában is retardáltak a banki ügyfélszolgálatosok"
Ez minket nem vigasztal...
Mondjuk érdekes, hogy a hiperbiztonságos, hiperszervezett bankoknál milyen szarul szervezett egy csomó minden.

AtiSnatch 2014.03.28. 10:07:01

ásott volna alagutat az atm alá...

helianthus 2014.03.28. 10:07:09

@atpijkamo: "Nosza hazaérvén így is tettem és a cím megváltoztatása pikk-pakk történt, ámde kivonat igénylésre nem találtam lehetőséget."
ODAÍRTA EZT.
Hát mittomén (Tom, hihi!) mit nem tud?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.28. 10:15:26

Valaki foglalja össze 5 szóban Kompinak miről van szó. Jó. Inkompenent-ostoba libapicsák kavarják a szart.

anarch 2014.03.28. 10:15:30

Hmm, errefele a hivatalok (is) le tudják kérdezni az épp aktuális lakcímet a személyi szám alapján. Ráadásul a nyilvántartásba be lehet jelenteni előre a neten, hogy mikor költözik valaki s hová.

Jó dolog, ha nem szivatásra optimalizál a bürökrácia :).

Szőrkenyő Szarwash 2014.03.28. 10:22:38

"Zoli egy sima hóközi bankszámlakivonatot szeretett volna szerezni a HSBC-től"

Hóközi??? Idén nem volt hó azér'nem adtakh a furfangosch Angolkh!
Őket nem lehet megtéveszteni!

Szőrkenyő Szarwash 2014.03.28. 10:26:38

Két nappal ezután hívnak a bankból a panaszkezelésről, ahol közlik, hogy kivizsgálták az ügyet és nagyon nagyon sajnálják a kollégát képzésre küldik és a sok telefonalásért, valamint bankfiókba bemenésért felajánlanak 30 font kárpotlast amit a számlámon jóváírnak azonnal.
1. Visszahívták
2.Elnézést kértek
3. Pénzt adtak kárpótlásként.

Ez Magyarországon X aktás parajelenség lenne .
Örülj neki!

Emberi hiba meg mindenhol van.

AHűjjjék a Fanciák tudod!

Szőrkenyő Szarwash 2014.03.28. 10:28:44

Mostanában egy igazi nóóómálisch reklamáló sincs csak a Finnyás Taxis pitschák, Kötbéres luzerek, banki b'szogatók.
Bezzegh a Szardobáló aaaaaz Igen!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.28. 10:36:26

amúgy meg járjál biciklivel, ott úgyis mindég süt a nap!

Darth Revan 2014.03.28. 10:36:54

@atpijkamo:
Ha nem elektronikus szamlazasod van, akkor nem tudsz olyan szamlakivonatot nyomtatni online, amin rajta van a cimed is.

Atörökk 2014.03.28. 10:41:31

Valaki kivonatolja ezt a poszt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 10:41:41

@Darth Revan: Valami szart csak tudok nyomtatni, ne fárassz már. Valahol csak ott van a címem. Ha meg végképp megakadok, akkor ráfotosopolom. Csókolom.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 10:42:42

@atörökk: Nem lehet, mert a régi címe van rajta, nem fogadják el az önkormányzatnál.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 10:44:31

@sugargiraffusplumps.: "ott úgyis mindég süt a nap!"

Minden percben süt a nap, de két napsütés között 59 másodpercig esik az eső.

Atörökk 2014.03.28. 10:44:53

@atpijkamo:
A hűségszerződése lejárt már?

@sugargiraffusplumps.:
Miből lehet még hidat építeni? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.28. 10:46:16

@agresszív kismalac: kapott, el is benzoázta, ettől még a tipikus konfliktuskerülő sumákpicsák "majdleszvalami" alapon induló hülyeségeit élvezheti az ügyfél. Mond valamit a drága és csinál valami teljesen mást. Ebbe a munkakörbe nem való az ilyen. Nem ekézés, hanem sajnos gyakori tény. Talán a lányi neveltetésben, a társadalom által rájuk rótt elcseszett szarban kell keresni az eredőket, hogy megannyian ilyenné maradnak felnőttként is.
@Szőrkenyő Szarwash: ez nem az és olyan hiba, amiről te beszélsz. Ez zsinóros inkopetencia. A hiba az más, az tévesztés.
get_newposter

M. Péter 2014.03.28. 10:49:24

@Rejtélyes: Melyik bank? Csak olyat tudok, hogy ki lehet nyomtatni a havi számlakivonatot, amelyet egyébként is kiküldenek, vagy kiküldenének, ha nem kértem volna, hogy csak elektronikusan küldjék a dokumentumokat. A smile-nál nincs rajta az ügyfél címe a számlakivonaton, Azt nehezen tudom elképzelni, hogy netbankon keresztül bejelentem, hogy címem Buckingham Palace London SW1A 1AA, és akkor ezzel címmel azonnal ki is tudok nyomtatni egy számlakivonatot.

M. Péter 2014.03.28. 10:53:28

A posztoló ugye be van jelentve council tax-re meg a választói névjegyzéken is rajta van. Próbált már a tanács másik osztályáról igazolást kérni? Adásvételi vagy bérleti szerződés van?

AtiSnatch 2014.03.28. 10:57:25

@atörökk: nem értem, miért nem taxival ment...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.28. 10:59:52

@atörökk: gyere, dübölög a lákkendloll!

@atpijkamo: jas. angoloknak való klíma!

közödeszed 2014.03.28. 11:02:44

nem érdemes szenvedni ezzel a bankkal a santander sokkal rugalmasabb a basic számlámon mióta eljöttem nincs forgalom de még mindig ingyenes, a semmire nem számolnak fel kezelési költségeket..a HSBC megszívatott minket,a számlanyitásnál 8 napot vártunk a semmire a másiknál fél órán belül meglett a folyószámla és kb 6 napon belül megkaptuk a kártyáinkat is...

közödeszed 2014.03.28. 11:10:54

egyébként a posztoló egész egyszerűen azért "mérföldezik" mert hozzászokott ..nagyon a "kilózás" sem divat ..
A nap nem süt egész évben, nagy ritkán ha leesik 1 centi hó kitör a pánik :-D , de becsületes munkával nagyon-nagyon kényelmesen meg lehet élni..

Atörökk 2014.03.28. 11:14:39

@AtiSnatch:
Hámer biSztos lekéste az áramfelvételt!

@sugargiraffusplumps.:
Dulván?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.28. 11:44:03

hülyeangolokangolhülyék
hajnalban motoron odahajtani, hajléktalant elküldeni ......

ámbátor 2014.03.28. 12:04:31

Netbankos kivonatra fotosoppolt cím már nem is jó?

Rejtélyes 2014.03.28. 12:17:57

@M. Péter: A poen, hogy a cimet nem lehet a netbankban modositani, ahhoz be kell menni a bankba.

Es ha nincs cim a sajat magad altal nyomtatott kivonaton, viszel egy szamlat (pl mobil), amin cim+szamlaszam van, a kivonaton szamlaszam+utalasok. Itt ossze lehet parositani a kettot... magyarisztanban ugyanez mar meghaladja a ugyintezok kepesseget :)

Píter 2014.03.28. 12:19:16

Kint is tudni kell bankot valasztani. HSBC es Loyds a legszarabbak. Barclaysnal siman adtak hokozi kivonatot nagyobb fiokban azonnal, cimmel mindennel. Sot ok tanacsoltak h menjek be, mert ugyan netbankbol is lehet nyomtatni, de azt nem szoktak ,,szeretni"...

ferand1979 2014.03.28. 13:29:58

és eccerűsített igazolásról már hallott valaki? A4-es papír, ráírják a szöveget, majd befáradva a bankba hitelesíttetik, mert ott meg tudják nézni a pontos adatokat..
Pecsét-aláírás..
Oszt mehet az english parkolótársasághoz...

ámde egy kérdés.. Ott nem kell az egyénnek ÁTJELENTKEZNIE az új címre? Lakcímkártya, meg miegymás? Az önkormányzat is adhatna egy igazolást egy bérleti szerződés után, nem?

PannonBoy 2014.03.28. 13:51:48

@ferand1979: Angliában nem létezik olyan, hogy lakcímkártya!

McZozo 2014.03.28. 14:00:22

@atpijkamo:
koszonom kedves megszolitasod es azert nem nyomtatok internetbankbol mert itt nem lehet. kivonatot fiokban kerhetsz ott kapsz egy fejlec nelkulit ezt nem fogadjak el sehol. vagy kered hogy pstazzanak egyet ami 3-7 nap na ez az egy amit prof of adressnek elfogadnak

ferand1979 2014.03.28. 14:06:39

@PannonBoy: és hogy bizonyítod, hogy hol laksz? (mert valamiféle iratodnak lennie kell, ami szerint hol élsz...??)

Bluemotion 2014.03.28. 14:09:40

Ez mehetett volna az angol homárra. Szerintem itthoni emberek nagy ívben kakkantanak arra, hogy HSBC-nél mi a helyzet, ez legyen Zoli problémája, ha már kitelepült.

McZozo 2014.03.28. 14:14:09

@M. Péter:
B?e vagyok jelentve, csak mivel most koltoztem, a councilon ez 3 het mire atfut addig nem tudnak semmi igazolast adni rola. a kozuzemi szamlakkal ugyanez van bejelentettem most mire kikuldik az elsot 3-5 het viszont a parkolast most kell elinteznem mert azonnal parkolni kell

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 14:15:56

@McZozo: "azert nem nyomtatok internetbankbol mert itt nem lehet"

Amit lácc a képernyőn, azt ki is tudod nyomtatni. <CTRL>P

"fejlec nelkulit ezt nem fogadjak el sehol."

Az önkormányzatnak tőkéletes lesz.

McZozo 2014.03.28. 14:16:06

@Rejtélyes:
Ez melyik bank mert a HSBC nel sajna nem igy mukodik

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 14:19:04

@ferand1979: "hogy bizonyítod, hogy hol laksz?"

Közüzemi számlával, bankszámlakivonattal, stb.

McZozo 2014.03.28. 14:22:28

@atpijkamo:
Akkor Leirom lassan hatha segit a megertesben, HSBC nel bankolok ez egy rugalmatlan szar mamutbank szar online felulettel. Eleinte mikor idejottem csak munkaidoben lehetett transakciot is megadni hiaba volt online. NAszoval nincs olyan hogy kivonat opcio utolso par tranzakcio megtekintese van illetve lekerhetek periodusra excelt ... az hiaba print screenelem ki barhol elhajtanak vele a busba. Anno meg olyannal is elhajtottak ami ugyancsak hsbc papir volt fejleccel cimmel de nem az votl rairva hogy statement hanem credit report. amit idokozonkent kuldott a bank ha valami nagyobb tranzakcio tortent

McZozo 2014.03.28. 14:26:12

@PannonBoy:
Nem, letezik. Vagy vannak a proof of adressek: bankszamlakivonat kozuzemi szamla... vagy az angol jogsidon van cim. De mivel ket eve kijott a torveny itt is hogy nem kell scerelni teljes joguan hasznalhatod az eus jogsidat is es 3 evig nem volt autom igy eszembe se jutott lecserelni.

ferand1979 2014.03.28. 14:26:15

@atpijkamo: Najó, de a bankszámlakivonat attól tartalmaz lakcímet, hogy valamit bejelentettél, hogy hova jöjjön.. Ugyanúgy egy közüzemű számla jelentheti a lakcímed is, de csak azt is, hogy a neveden van egy címre lévő szolgáltatás (vagy tulajdonos vagy, vagy bérlő, vagy csak voltál bérlő, de nem írta, íratta át a címet a közüzemi szolgáltató, esetleg az új bérlő...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 14:27:19

@McZozo: "Anno meg olyannal is elhajtottak ami ugyancsak hsbc papir volt fejleccel cimmel de nem az votl rairva hogy statement hanem credit report."

Az önkormányzat nem fog elhajtani, leszarják. Csak azt szeretnék látni, hogy hova kapod a postát a banktól. Ez nem C tipusú nemzetbiztonsági átvilágítás, hanem egy szar parkolási engedély.

McZozo 2014.03.28. 14:28:03

@Píter:
jo 5 let koszi mar regota tervezem a valtast de most ez vegkepp meggyozott. De akkor megnezem az altalad emlitettet

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 14:31:04

@ferand1979: Pontosan. De az esetek 99%-ában ott lakik a pali. Az 1% csaló meg majd lebukik, ha meg nem, az se rengeti meg az éves GDP-t.

Az esethez súlyához kell arányosítani az ellenőrzést. 25 fontos parkolási engedélyért nem kell napokat szaladgálni.

ferand1979 2014.03.28. 14:49:01

@atpijkamo: amint hallom, némileg van azért könnyítés az magyar szokáshoz képest english országban..
Valahogy mintha önbevallós módszerekkel működik a gépezet.. és így is jól.
Ezt a dolgot jól mutatja az a könnyedség a vállalkozói iparban, amiről egyik ismim beszélt.. Ő autó kozmetikusként dolgozik kint, és az "ipara" számlája úgy néz ki, hogy adok számlát, mond a neved.. Az ottani "áfás" számlán csakis a név szerepel. Ráírja a nevet és az összeget, kitépi a sorszámozott ívet, és odaadja. Ennyi.
A saját havi könyvelésébe a benzinkúton kapott cetlit beilleszti, és elszámolja azt költségnek.
Havi 1 alkalommal fizeti a bevételének X százalékát mint adó.. És dolgát végeztével jól megél abból a fizetésből, amit tejel a vállalkozása.
Itthon erről ne is beszéljünk, hogy mi mindent kell papír munkázni, adózni, és mennyi kiskaput kell alkalmazni, no meg fekete gezdaságot követni, hogy megélj abból amit kénytelen vagy az államtól eljtulajdonítani úgy, hogy "oda sem adod"...

McZozo 2014.03.28. 15:05:02

@ferand1979:
Ez igaz van itt sok jo oldal is elismerem. Sokminden logikusabb egyszerubb mint othon volt. adozasrol nem is beszelve. A lenyeg csak annyi volt hogy leirjam hogy azert hulye mamutcegekbe itt is bele lehet futni. Szoval itt se minden kolbaszbol van de ha nem lenen jobb mint otthon en se jottem volna ki

Rejtélyes 2014.03.28. 15:55:28

@McZozo: Speciel en a LLoyds-nal vagyok, eddig egy bankkartya-mizeria kivetelevel semmi problemam nem volt veluk :)

Az is csak azert, mert ket ugyintezo is letiltotta egyik bankkartyamat, es kuldott ujat... egy hét eltéréssel... es persze nem azt, ami le kellett volna tiltani :)

De ez egy masik tortenet :)

ferand1979 2014.03.28. 15:57:10

Megkérdeztem egy kint élő barátom...
Angliában nincs személyi, sőt, van angol akinek nincs is útleve vagy ID valamilyen fényképes igazolvany. Itt minden a rendszerben van. Mindenki utana tud nézni bárhol vagy. Angolok esetében a home office, es a goverment ahol regisztrálva van mindenki, meg aki angol és béreli a lakast az is, és mi is külföldiek is, csak nekunk van útlevelünk, vagys anélkül nem is jó itt élni, az kell. A személyivel nem nagyon éruük el semmit, lehet de az útlevelet minenhol jobban elfogadják. Sőt, a bankkártya is jó, es a legjobb a vezetői engedély, na az fényképes. Az angoloknak inkább az van, és ez is sokat számít itt kint.
Azt hallottam már hogy pl. Spanyolban nem kell magadnál hordj iratot.. Minden a rendszerben van. Az újlenyomatoddal téged azonosítanak, az autód rendszámálal az autót.. És nem büntetnek, ha nincs nálad irat.. De a két adatból mindent tudnak rólad és az autódról..

McZozo 2014.03.28. 16:06:34

@ferand1979: itt se kell hord magaddal az a szabaly. Az csak magyarhonba divat hogy mindig legyen veled

McZozo 2014.03.28. 16:08:33

@Rejtélyes:
Na mondjuk a bankartya igenyles az nalam is erdekes volt mivel mikor kijottem kelett bankszamla de itt meg egy havernal laktam csak es arrol nem volt semmi igazolasom igy athidalaskeppen megnyitottak nekem a magyar bankszamlakivonatomra, ami a magyar cimemet tartalmazta. Ezzel egyutt megadtam hogy hova kuldjek a levelemet kartyamat, de ennek ellenere na hova postaztak mindezt a magyar lakcimemre. Oda erkezett meg a bankartyam bravo :)

ferand1979 2014.03.28. 16:21:56

@McZozo: Az egy dolog, hogy mindig ott kell legyen veled, de ha lejárt egyszer, akkor másnap már nem is igazolhatod magad vele, mert 1 napja lejárt az érvényessége.. PEdig Te még mindig ugyanaz a személy vagy, csak van egy lejárati időszaka annak a papirosnak...

Másik, hogyha elmész otthonról, és 300 m.-en kívül a házadtól, az igazolványaidtól elkap a rendőr, nem tudod igazoltatni magad, megbüntethet...
ÉS egy kivétel van azon kívül, hoggy esetleg elenged, vagy hazakísér, hogy egy másik ember aki ismer téged, és neki van igazolványa nála Téged igazol...

McZozo 2014.03.28. 16:34:58

@ferand1979:
Tudom volt szerencsem ehez a dologhoz otthon. Ha lejar valamid akkor egyszer csak nem vagy aki vagy. De nem csak emberi documentumokkal van ilyen nekem a legszebb hasonlo az igatlan tulajdoni lappal volt, hogy ugyintezesekhez vagy kell az eredeti ingatlan adasveteli vagy 30 napnal nem oregebb tulajdoni lap. amit persze most nem tudom mennyi de anno 5-7000 forint fejeben kerhettel ki. Na most ha volt egy 35 napos tulajdoni lapom az nem volt jo tobbe kerjek ujat tki mert ugye kozbe tortenhetett barmi. Viszont ha a 20 evvel ezelott irodott adasvetelit mutattam be azt elfogadtak mint naprakesz dokumentumot. Nonszensz

Csigorin 2014.03.28. 17:22:49

Annak orulj majd amikor a vege az lesz, hogy a bank benyogi, hogy jaaa, es ker egy kozuzemi szamlat az uj cimmel a lakcim atirasahoz; :)

Aureliano Buendía 2014.03.28. 17:30:54

Már az angolokban sincs anyag. Mi lesz így a világgal?

Amúgy az a baj, hogy nem szerdán mentél, ahogy az meg volt beszélve. Miután nem mentél el, lezúzták iratmegsemmisítővel.

vizsla_barat 2014.03.28. 18:14:44

Azert hivjak hovegi kivonatnak mert a ho vegen kapod. Ha kozben megvaltozott a cimed,akkor is a ho vegen kapod. Az ilyet le birnam csapni mint a mulegyet.

Répázó 2014.03.28. 18:18:00

A britek az egy külön világ. Agyhalottak mind, komolyan mondom. Amikor én a Bank Of Scotland-nél számlát akartam nyitni, az ügyintéző double check le ellenőrizte, hogy Magyarország EU tagállam-e, mert akkor könnyebb ugyebár. Ehhez felment a netre, nagy nehezen előkeresett egy listát, kikereste az országot, majd megnézte mégegyszer egy kinyomtatott dokumentumban is. Én bőszen mutattam neki az útlevelemet amin elég jól kivehetően rajta volt, de ő inkább double check. Majd kiment és a fiókvezetővel azért leellenőriztette. Utána már ment minden. Azt hittem összekarmolom magam. Azt el sem merem mesélni, mi volt amikor elment a netem és valami pakisztáni dzsihadista vette fel. Őt már át akartam rángatni a telefonon. Komolyan mondom, mintha egy autistával társalogtam volna (de azt legalább megérteném). És még ezer példám van a mindennapokból. A szomorú az, hogy már otthon is kezd ez az értelmiszinvonal kibontakozni. Lásd az itteni posztokat.

zse 2014.03.28. 18:20:45

Igényelni kellett volna egy angol jogsit, amin rajta van az új cím még költözés előtt.
Mostanra már megjött volna, és el lehetett volna intézni a parkolást is vele.
Szerintem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.28. 18:27:24

@Dávid András: "Őt már át akartam rángatni a telefonon."

És ezt átrángatnád az ügyfélszolgálati oldalra?
www.youtube.com/watch?v=rVYiWnzHORo
FUNNIEST CALL CENTER CONVERSATION

M. Péter 2014.03.28. 18:28:38

@Rejtélyes: A posztoló azt írta, hogy az online banking-ben tudja a címet módosítani.

Répázó 2014.03.28. 19:06:21

@atpijkamo: Azonnal! Ezen besírtam! :-D

englandboy 2014.03.28. 19:52:19

Bazzeg Zozo hsbc hitelkartyad nincs?
azon van cim meg minden.
az edf mar masnap kuldte a szamlat
januar 26an koltoztem penteken
29 en mar kuldte a council a szamlat marc 31ig fizetni a council taxot
maaaaaargit

englandboy 2014.03.28. 19:55:20

oszt nemtom hova koltoztel nekem 55 font a parkolo es a kislany a rendszamomon kivul semmit nem kerdezett
termeszetesen csak azutan miutan befizettem a penzt
igazolas hogy befizetve papir a szelvedore nehogy buntessenek majd 2 nap mulva megjott a permit
mondjuk ez 2 eve volt azota nemhiszem hogy valtozott volna barmi

Bluemotion 2014.03.28. 21:56:47

@englandboy: Ez milyen nyelv, újmagyar?

Sandor Akarki 2014.03.28. 23:51:37

@cirrmurr: Nem. Sikeres ember jobban él itthon. :)

nandras01 2014.03.29. 00:31:03

@Szőrkenyő Szarwash:
"AHűjjjék a Fanciák tudod!"
tévedés.
"hülye angolok, angol hülyék!"

helianthus 2014.03.29. 06:28:33

@atpijkamo: ezen sírtam én is.
ek-ek
elemeno :)

jog-ász 2014.03.29. 08:53:41

csak megint a szokásos: ügyintézni akkor kezdünk amikor már belekezdtünk, nem előre érdeklődünk meg mindent.
amugy bérleti szerződéssel miért nem lehet igazolni hogy xy címen jogosult vagyok lakni??

nick066 2014.03.29. 08:55:18

Bankszámla kivonat kinyomtat, nyomtatóba visszarak, cimet vagy amit kell még akarsz rányomtat. 2 perc.

lutria 2014.03.30. 17:45:13

Várom azt az időt amikor a magyar bankok önszántukból,néhány telefonos megkeresés után jóváírnak ~13ezer forintot a "kellemetlenségekért"...
süti beállítások módosítása