Tékozló Homár

Sem a címzettnek, sem a feladónak nem szólt a csomagról a Posta (frissült)

2014.04.02. 14:45 | jackyll | 236 komment

Anna feladott csomagját visszaküldték, mert elfelejtették értesíteni a címzettet az eseményről. De a visszaküldésről sem értesítették, csak néhány órával azelőtt, hogy tovább vitték volna az át nem vett csomagok temetőjébe.

A vecsési, 1. sz. postával keveredtem aprócska kis konfliktusba. Történt ugyanis, hogy március 7-én feladtam egy csomagot Sajószentpéterre, 2 napos, postán maradó kézbesítéssel, utánvéttel, a csomag értéke 1800 Ft volt, postaköltség 1480, melyet átvételkor a vevő kifizet, de előre nekem kell. A feladáshoz szükséges űrlapot most már a posta tölti ki. Feladtam a csomagot, de 1 hét alatt nem történt semmi, nem érkezett pénz.

Felhívtam a posta központi számát, utánanéztek, a csomag Sajószentpéteren figyel a postán. Szóltam a címzettnek, elmondta, hogy ő semmilyen tájékoztatást nem kapott arról, hogy a csomag megérkezett. Másnap bement érte, de addigra a csomagot visszaküldték a feladónak, vagyis nekem. Történt ez március 19-én.


Vártam, hogy akkor most hozzák, vagy szólnak h megjött Vecsésre a csomag, de semmi. Ma fél 5 után készültem bemenni megérdeklődni, hogy mi újság, de megelőztek. 2-kor felhívtak telefonon, hogy ha ma délután nem megyek be a csomagért, akkor elküldik a központi "nemtudomhova", ahol az át nem vett csomagokat tárolják.

Na itt már kezdtem mérges lenni, kérdeztem, hogy hogy lehet h se én, se a címzett nem kaptunk semmilyen értesítést semmiről, és hogy gondolom hogy ezek után nem kapom vissza a postázás árát. Na és itt robbant a bomba, közölte velem a nő, hogy még nekem kell 900 Ft-ot kifizetnem, mert a visszaszállítás annyiba került.

Összegezve: feladtam egy csomagot, a címzettnek nem szóltak, hogy megjött, mikor visszaküldték, nekem nem szóltak hogy itt van, és ezek után még én fizessek 900 ft-ot pluszban.


Bementem ma délután személyesen, a "miért nem kaptam értesítést" kérdésre vállrángatás volt a válasz, a miért nem kapott a címzett értesítéstre pedig az, hogy én nem adtam meg a telefonszámát. A POSTÁNAK. Meg hogy a címét sem. Mondom ez nem igaz, mert én megadtam, max maguk nem írták le, mert hogy ugyebár ők töltik ki azt a remek űrlapot.

Hát ha átvettem volna a csomagot, 2400 Ft-nál tartana a postaköltség, a csomag értéke pedig még mindig csak 1800 Ft, így inkább otthagytam nekik, elkértem a panaszkönyvet és írok a fogyasztóvédelemnek. Egyelőre azt hiszem mást nagyon tenni az ügyben nem tudok.

UPDATE 04/04: Hepiend. Csak megtalálták végül a feladót:

Miután írtam a Postának a panaszkönyvbe, és interneten az ügyfélszolgálatnak is, megtörtént a csoda: válaszoltak. Rendkívül kedvesek voltak levélben, így sajnálják, úgy sajnálják, kivizsgálják. Legyintettem is, ígérgetés, aztán nem lesz semmi, mire tegnap eljött hozzánk egy ügyintéző hölgy, aki mindenképpen szerette volna tisztázni a félreértést. Nem voltam otthon, édesanyám mondta neki, hogy telefonon elér, személyesen már nem, mert csak későn érek haza. Fel is hívott a hölgy, hogy tisztázzuk a félreértést, elmondtam hogy mi hogyan történt, sajnálkozott hogy csalódnom kellett, majd másnap reggel ismét csörgött a telefonom, hogy akkor ő most személyesen elhozza nekem a csomagot, csak mondjam meg hová. A munkahelyem 10 percre van a lakhelyemtől, így kértem hogy ha megoldható, akkor oda legyen kedves, és valóban, 2 óra múlva ott volt a hölgy a csomaggal. Nagyon kellemeset csalódtam, sosem gondoltam volna, hogy ilyen korrektül is képesek egy ügyet kezelni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.02. 21:45:01

kb. 250 verses kotetet olvastam
eletkor is kozrejatszik
ugye altalaban Petofivel kezdunk, azutan johet Ady, Radnoti,stb.
azutan jonnek a kkulfoldiek
Poe Villon
Jozef Attilat ki ne haggyam, miatta voltam baloldali
Kegyelmesek zabalnak az annya meg ehezik
mondjuk sok minden nem valtozott, annyi feltetlem hogy jobb oldali konzervativ vagyok mar par eve
de voltam liberalis is 90-ben a szadeszra szavaztam
/most kerek elnezest/

meg a radikalisok meg a zodek maradtak ki

howard123 2014.04.02. 21:50:39

@ColT: Bocsánat igazad van nem olvastam el alaposan.
Ha nincs kiírva a neve vagy a pontos cím a posta visszaküldi, de itt arról van szó, hogy egyik helyre kérte csomagot és a másik helyen várta az értesítőt, nem is értem miért gondolta, ha postára kérem, a postán keresem nem otthon, ha otthon akarom megkapni, oda kérem nem postán maradóra, ki is viszik, még elmenni sem kell érte.

howard123 2014.04.02. 21:54:06

@uraaam: De ott is, ha csomagküldő telephelyére kéred, akkor is otthon várod megjöjjön. Ők honnan fogják tudni hová vigyék?

Manyecska 2014.04.02. 22:02:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: a tízezredes. Azt üzeni ő nem földigilisztákból doktorált...neked fix IP-d van az avarban??:P:D Óanyám milyen helyes pali, ha látnád:)

Atörökk 2014.04.02. 22:05:27

A tízezredes verseket is ír a fázisceruzályával? Mi a picha!4!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.02. 22:07:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: Pont azt mondtam, hogy túl direkt.

@howard123: Ez nekem most kicsit nem volt összefüggő, mi van? :D

@Hartmy: Lehetne még sorolni. Ízlés dolga.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.02. 22:09:03

@hagyma: Különben azon szoktam röhögni, hogy ha kiteszek valami kuvva technikás, absztrakt képet, azt senki, de ha akár lekattintom telefonnal (!) a havas Balokányt, az sok embernek tetszik :D:D:D Így működnek, amit értenek, azt nézegetik.

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:10:03

@howard123: a csomagküldő tudni fogja, háztól házig vsizik. Nem posta az, hogy baszkódjon,

helianthus 2014.04.02. 22:11:13

Hát postásposzt.
Végre.
Már aszittem.
De nem.

Atörökk 2014.04.02. 22:13:12

@uraaam:
Váltóáramlya van! Azzal baszk... izé, ír!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.02. 22:13:38

@Manyecska:
Megértelek, de nincs fix ip-m.
Valahol elvesztettem.
Igi bisztos tuggya a megoldást!
Nem tucc sms-t küldeni?4!7

@atörökk:
Simán!
Meg élbül heggeszti a műanyagot!

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:17:36

@atörökk: majd jól rákötnek egy fogyasztáscsökkentőt. Termékbemutatósat.

Manyecska 2014.04.02. 22:18:52

@atörökk: igen szinusz per szinusz függvény alatt...xd mondomjòoké dddd z

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.02. 22:19:30

@Manyecska:
Nekem se abbú van a disszertácijóm!
Alapvetően ánuszvizsgálat,
de letettem a csöcsörészős mellékdoktorit!

Manyecska 2014.04.02. 22:20:01

@uraaam: forditva szokott lenni...:-)

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:20:03

@Manyecska: ebben már benne van a rezsicsökkentés is?:)

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:21:05

@Manyecska: hát, nálad egy fázis tuti fordítva van bekötve:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.02. 22:21:29

@atörökk:
Aszt látnád, mikor heggeszt vele!44!
Beszarná!

Manyecska 2014.04.02. 22:21:49

@dr. phil. Sün‼ ツ: nyugoggyà meg neki sem kell a szomszédba menni xddd...

Manyecska 2014.04.02. 22:23:07

@uraaam:na..ez az én szövegem héló!! Ne most..ddd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.02. 22:28:55

@ColT: hat nem is fototechnikailag nezem en sem
van ami megfog, van ami nem
a pecsi jo volt
de azok lathatoan nem telefonnal keszultek
viszont a pongyola pittypang engem foton nem erdekel akarmilyen nikonon csinaljak akarmilyen optikaval
megnezem
oszt jonapot, masnapra elfelejtem
itt a pelda a kihalt pecsre meg emlekszem
gondolom majd elmulik:)
a szencinegere mar nem
de azt mondjak az igazan nagyoknak, van EGY, ami az igazi
ami viszi a showt

Atörökk 2014.04.02. 22:33:53

@uraaam:
Az minek a fogyasztását csökkenti? :o

@Manyecska:
Meg is kemtrélez? :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.02. 22:36:13

@uraaam:
Te a saját példádbú indulsz ki.
Itt, az erdőbe nem szennyezett a víz.

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:40:04

@atörökk: mit-mit? Hát a záramellátásét. Ezt nem tudni!:)

Atörökk 2014.04.02. 22:40:18

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Szennyezett az!
Tele van oxigénnel! Meg hidrogeny is van benne!4!!

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:41:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: az önhittséged okozza majd a veszted, higyeld csak meg.
Azt gondolod, hogy ilyen evidenciák vannak, hogy a zerdőbe nem szennyezett. Egy fenét nem, mi visszük oda, hogy az legyen.

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:42:44

@atörökk: meg kemtrél is, de az amúgy mindenben van. Ez köztudomású.

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:43:48

Én meg tiszta idegállapotba vagyok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.02. 22:45:13

@uraaam: @atörökk:
Tudom, hogy belepisász!
De itt a hegybül gyün a víz!
Oszt kiveszik belülle a zokszigényt!444!

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:46:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerinted a hegyimuflony meg a hegyiűrgyík nem pisál bele ott?

Atörökk 2014.04.02. 22:47:19

@uraaam:
Legyél piszkos idegállapotba'!

Atörökk 2014.04.02. 22:49:03

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Belé is köpök! Miután kettéhugyosztam a hegyt!4!!

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:50:13

@atörökk: a süny nagyon el van tévedve, azt hiszi, hogy még a mostani hegyekbe van anyag. Pedig már az is csupa E320-ból van.

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:52:01

@atörökk: háthallod, meg kellett cserélnem egy hüttő ajtónyitási irányát.
Már kezdem érteni a Kimdzsongün fijút, meg a többi zöld törpét, hogy miért utálják a déli rokonaikat. Rohaggyonmegaszamszung.

Atörökk 2014.04.02. 22:52:48

@uraaam:
Ehh. Toltad vóna át a szembe falra. Nem eccerűbb? Hánem, hádde! :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.02. 22:54:03

@uraaam:
Az a természet.
Nem keverendő össze a naffaluval.
De majd meghílák eccer városnézésre!

@atörökk:
Én meg a hóembert szoktam kettévizelni!

Aureliano Buendía 2014.04.02. 22:55:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: a zerdőbe milyen város van?

Én írtam már le a nevem a hóba. Szerencsére nem Vlagyimir a böcsületes nevem.

Hartmy 2014.04.03. 00:17:19

Mocskos szennyezettek vagytok a hegytetekkel együtt na. Oda megy azt belepisál a patakba, a sün meg csak úgy fordul felfelé tőle. Csodálkoztok, hogy mindenhová tengeralattjáróval jár.

Én meg itt poshadok és egy tetemeset nem tudok hozzászólni az egészhez, mert én meg csak csetelni jöttem vót, aztán eljutottam a József Attiláig meg Petőfi Sándorig.

A mai napomat is már cseszhetem úgy néz ki.

Egy parasztgyerök sirálmait és búslongását hallhattátok vala.
Jóccakát/reggelt!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.03. 02:39:05

@Kellemes Zérókomponista: Gyorsan megnéztem, nem az.

@igi1: Semmi. A te érdekedben mondtam. Elaprózod magad, aztán nem lesz szakértés. Kéccer!!!! Szerintem engem nem is szeretnél facsargatni, okod sincs rá, nem vagyok célcsoport.

@atpijkamo: A kistestűt most bóknak veszem. :)Hát ha rikácsolós anyasárkány hangja van, akkor lehet, hogy egy ideig furcsa arccal néznék rá. :) Mivel az IRL találkozás kizárt, soha sem tudjuk meg, hogy kistestű kutya vagyok, vagy űrgyík. :) Mondjuk a gyöngyszem olvastán - valahogy már eljutott hozzám - elgondolkoztam, vajh volt e már szerencséje igazi (vastagon kiemelve, aláhúzva) férfihoz? :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.03. 02:43:38

Hát, időnként fájdalmas reggelente visszaolvasni titeket. :D :D Főleg, ha magamra borítom a forró kávét.

@Manyecska: Rossz bótot kötöttél.Rosszat, én mondom. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.03. 03:43:01

@Tanácstalan: Mikor megtetszett Iginek ezen mondása, nem feltételeztem semmi különöset a hangjáról, csak annyit, hogy határozott, mint az itteni megnyilvánulásai. Tudjuk, hogy nagy melák emberek is apró kisegérré tudnak összehúzódni, egy feleség vagy anyós fellépésére. Különösen humorosnak találom férfiak és csivavák közötti egyenlőség felállítását.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.03. 04:04:04

@atpijkamo: A kutyák nevében kikérem, hogy a csivavákat, mopszokat, yorkshire terriereket, palotapincsiket egy lapon emlegessék velük. A kutya 15 kg-nál kezdődik. Addig csak öleb, azt meg a 7 éves fiam meg tudja ijeszteni. :)

venszivar 2014.04.03. 05:40:05

"Jozef Attilat ki ne haggyam, miatta voltam baloldali
jobb oldali konzervativ vagyok mar par eve
de voltam liberalis is 90-ben a szadeszra szavaztam"

barom! többekközt EZÉRT IS VAGY te egy fosadék, szar alak......

a baj az, hogy még akasztott ember nem voltál! te féreg,barom!:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.03. 05:47:07

@venszivar: masnaposan nem szep reszleteket kiragadni egy altalad erthetetlen kontextusbol
a LA Kings vezet 2-0-ra
ez kene, ez a meccs
egyeb kerdes?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.03. 06:00:39

Ébresztőőőőőőőőőőőőőőőőőőő!!!!!!!!!!!!!

:D

venszivar 2014.04.03. 06:03:04

barom! én tőled MÉG SOHA NEM kérdeztem s NEM valószínű, hogy valaha is fogok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.03. 06:13:25

SPAM
kilatasgaleria.blog.hu/2014/04/03/tavaszi_makros

@Tanácstalan: Nem

@helianthus: Ideért vele a posta

@hagyma: Nem érted. Nem feltétlen technikailag jót, hanem ami mellette k*va jól is néz ki, azt sem szokták. Vagy ami egyedi.
Kiteszel egy ilyet, amin az van, ahol lakik, azt érti. Az absztraktot, ami egyedi, meg még a fotós is többet tett bele, azt nem érti.

Amúgy az ilyen virágos-bogarasoknál meg pont az tud lenni a plusz, hogy esetleg vannak fények, színek. Mondtam, hogy ízlés dolga, nem kell még 5x leírnod, hogy neked az nem tetszik - pedig lehet, hogy az is tök egyedi.

AtiSnatch 2014.04.03. 07:38:24

"hínnye, de szép jó reggelt!" - mire gondolt a költő?

Hartmy 2014.04.03. 07:49:53

@AtiSnatch: nőkre... Mindig arra gondoltak.

AtiSnatch 2014.04.03. 07:55:17

@atörökk: határeset, elfogadom! :D

@Hartmy: és a pályinka az smafu? :D

Manyecska 2014.04.03. 08:26:15

@atörökk: arra hogy "Maris, jó neked a sz.r is!!" :DD @Tanácstalan: ez ebben a formában nemigaz,:)) tegnap Nina, a tacsi Rezsőn, a hatalmas ír szetteren negyedórán át ugrált,t.i.lenyomta a fődre, hanyatt..:DD még ugrált is rajta. Párszor átharapta a száját is játékból:))

2014.04.03. 09:07:57

@Manyecska: Van egy báránykutyám!

Darth Revan 2014.04.03. 09:09:13

Postan maradó küldeményről nem küldenek értesítést, a címzettnek kell keresni.

Manyecska 2014.04.03. 09:24:26

@Cicmen: fasse tudja, én még hiszek a hideggyantában..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.03. 09:25:46

@Tanácstalan: Nem, most az, hogy mászkálok, meg írok, semmit nem jelent, fejben még alszok :D

@Manyecska: :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.03. 09:26:09

@Manyecska: Értem. Hideggyanta és szentháromság. Még valami? UFÓ-k? Teremtéselélet?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.03. 09:30:24

@Tanácstalan: ahogy te tévedsz.... a kutya nem a kilótól lesz kutya hanem a gazdájától aki neveli, kéremszépen. a hisztispicsák csinálnak belőlük törpeidegroncsot akiknek gőze sincs arról, hogy nem plüssmacit vett hanem kutyát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.03. 09:33:04

@sugargiraffusplumps.: Neked is igazad van. Ilyen nap a mai.

De @Tanácstalan: -nak is. Szerintem a méreten aluliakat vissza kellene dobni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.03. 09:35:59

@atpijkamo: badarság. egy miniatűr kutya is pontolyan kutya mint a nagyok, csak a gazdáik elrontják őket. ha kutyaként kezelnék őket akkor pontosan olyanok lennének mint a nagy behemótok.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.03. 09:36:25

@ColT: "az, hogy mászkálok, meg írok, semmit nem jelent, fejben még alszok"

Ilyet még nem hallottam.

Olyat már igen, hogy beült a kocsijába, vezetett húsz kilométert, halálraszúrta az anyósát, és mindezt álmában. Fel is mentetteék. Ha nem mondtam volna, és nem találtad volna ki magadtól, akkor szólnák, hogy ez Áááámerikában történt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.03. 09:38:12

@sugargiraffusplumps.: Neked is igazad van.

Ja, már montam. Mindegy. Csak így nagyon fogynak a karaktererk. 4864 karaktert írhatok még.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.03. 09:43:49

@atpijkamo: Látod. Mondom én. Az is bocsánatos bűn, ha anyósról van szó :D

@sugargiraffusplumps.: +1

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.03. 09:44:57

@Tanácstalan: A macskánk is nagyobb volt egy random tacsinál, de egy tökös tacsi még akkor is helyretette volna, ha amúgy nem félős, meg nem egy nagy mamlasz :)

AtiSnatch 2014.04.03. 09:45:08

@sugargiraffusplumps.: ismerek olyat, aki a vasgolyót is! nevet nem mondok.

van nyú poszt, csaxólok.

Manyecska 2014.04.03. 09:47:11

@atpijkamo: Durkheim anómiaelmélete szerint a normaszegő viselkedések száma a hirtelen társadalmi változás alkalmával nő meg, most szólok!!

Manyecska 2014.04.03. 09:48:37

@ColT: Rezső még csak féléves..:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.03. 09:50:16

@ColT: :))

@Manyecska: A következő negyedórában ezen fogok gondolkodni, lécci, ne zavarjatok.

Manyecska 2014.04.03. 09:52:58

@atpijkamo: vécén ülsz?? Nyomja, kismama, nyomja!!!:DDD

Manyecska 2014.04.03. 10:04:00

@Tanácstalan: Gondold át, mennyivel praktikusabb egy kisebb kutya...:))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.03. 10:12:33

@Manyecska: :)) Te látsz engem. Na de leragasztottam a kamerát. Most hányat mutatok?

joska61 2014.04.03. 11:28:00

Hú, ha a postával együtt bezárnának minden olyan szervezetet, amelyik tökéletesen alkalmatlan arra a feladatra, amire létrehozták.... Mennyi maradna?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.03. 14:00:15

@ColT: haggyad mar ezt a kibaszott NEM ERTED-et
Te nem erted
honnan is erthetned mi tetszik nekem, mit ertekelek mit nem
itt van a hoparducos kep
szinte semmit nem latni es fantasztikus
na az munka es muveszet
de engem kurvara nem erdekel, ha csinalsz egy kepet, hogy nyilik a hovirag es elkapod a harmatcseppet a tetejen x-y-on beallitassal meg feny-faszommal

ha sikeres akarsz lenni, csinalj olyat mint a hoparducos
az otlet, kitartas

fotozasban a technika fontos, de az otlet, a tema sokkal fontosabb
ERTED-E?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.03. 14:29:19

@ColT: amugy nyugodjal le, jobban ertem, mint ahogy Te mondod
/ ja es dolgozz tobbet, jobban, torekedj uj kocsira, lakasra, elorelepesre! nahat!/

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.03. 15:30:28

@Manyecska: Semmivel. Van baromi nagy kert, meg vaddisznó is. A labrador teljesen jó. Nem tudom feltűnt-e, hogy Rezső majd megfulladt a röhögéstől? :D

@sugargiraffusplumps.: Namost én a tükör módszer és Korom Gáor feltétlen híve vagyok és ilyen iskolába jár a sparheltsárkány momentán is a Szarházival. Szóval tudom, mitől les kutya a kuty. De egy 6 kilós palotapincsin csak röhögni tudok. Oké a tacskó, vagy valami kistestű kopó, mint vadászó célkutya remek. De egy rendes puli is már 15 kg körül van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.03. 15:35:27

@Tanácstalan: az én kutyám 10 kiló és sok embernél okosabb-intelliensebb, szebb és kevésbé büdös náluk. :D nem tudsz meggyőzni.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.03. 15:58:29

@sugargiraffusplumps.: Nem is akarlak. De te se tudsz engem. Büdös? Nincs valami bőrgombája? Viccen kívül kérdezem. Nézd meg a szőrét, nem-e olyan, mintha korpásodna. Mert amúgy a kutya nem tud büdös lenni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.03. 16:04:20

@Tanácstalan: dehogy büdös :) csak rendes kutyaszaga van. hetente többször úszik szabadvízben, ha már nagyon halszaga van, akkor megcsutakolom a kádban, akkor megint jó két hónapig. teljesen egésséges, még sose volt beteg hálistennek.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.03. 16:11:50

@sugargiraffusplumps.: Hű, adhatnád az infót, hova jártok. Engem elhajtottak az Omszki tótól, meg az Óbudai szigeten is megjelent ősszel valami halljakend, és ott rugózott, hogy hívjam ki a kutyát a Dunából Egyre nehezebb helyt találni, ahol úszhat. Az asszony mondta, hétvégén még a Dorogi tónál is szóvá tették, pedig ott eddig senkit nem zavart. :(

@atpijkamo: Az nem büdös. Az kutyaszagú. A lehelete lehet büdös, meg ha elenged a sunyi galambocskát. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.03. 16:15:47

@Tanácstalan: hát budapest környékén sajnos nem vagyok ismerős, mink tanyasiak vagyunk. de ezen a linkon valaki pont ezt feszegeti:
www.nagygeneracio.hu/Hol_furdethetjuk_a_kutyakat_

Nagyzee 2014.04.04. 21:43:12

@howard123:
@ColT:
@sugargiraffusplumps.:

Nem vagyok postás, de a megoldás viszonylag egyszerű. Postán maradó csomagnál tényleg nem szerepel a címzett saját címe a küldeményen, így értesítőt nem is dobhatnak be neki. E-mailben vagy sms-ben értesítenek, vagy mindkettőn. Az értesítési telefonszámot / e-mail címet a feladónak kell megadnia, amikor feladja a csomagot.

Velem eddig egyszer fordult elő, hogy a címzettet elfelejtették kiértesíteni. Egyszer pedig az, hogy valamiért a szomszéd kisváros postájára vitték a csomagot, és ott várta az átvételt.
süti beállítások módosítása