Tékozló Homár

Túszejtés Hajdúszoboszlón az Absolut Wellness Apartmanban

2014.04.24. 09:38 | jackyll | 57 komment

Bizonyára nem hallott még róla T. vendáglátós, de börtönnel sújtható fizetésig fogva tartani a vendégeket. Naiv ügyfelet és párját 4000 forint kizsarolásáig tartották sakkban az Absolut Wellness Apartmanban, mivel nem akartak extrát fizetni a nem működő wellness létesítmények után:

Tavaly Karácsonyra kaptunk a párommal ajándékba egy kupont, amely 2 éj, 3 nap letöltésére szól Hajdúszoboszlón az Absolut Wellness Apartmanba, korlátlan wellness használattal. A kupon korlátlan wellness használatot ígér (szauna, fitness sarok, jakuzzi). Ehelyett a szolgáltatásoknak csak a felét tudtuk igénybe venni. Egyedül a szauna működött rendesen.

A szobabicikli és az elliptikus tréner sem volt állítható, a kijelzője sem működött, a jakuzzi pedig egyszer sem működött a 2 nap alatt amíg ott voltunk. Első nap egy házaspár mesélte, hogy már előző nap sem működött a jakuzzi, teljesen hideg volt a vize, amit jeleztek is. Másnapra már meleg volt a víz, csak semmi pezsgés nem volt. Következő napon meg már egyszerűen nem lehetett benne maradni 5 percnél tovább, olyan meleg volt. Persze megint nem pezsgett. Holott a jakuzzi melletti tábla azt hirdeti, hogy a víz 30-32 fokos, óránként bekapcsol a pezsgés. Nos, ebből semmi sem volt valós. Egyik nap 20 fokos víz, másik nap kb. 40.

Jeleztük a problémánkat az ügyintéző hölgynek, aki azt mondta, hogy nem tud vele mit kezdeni, már 3 napja próbálja megoldani a problémát, de nem tud mit csinálni (nem mellékesen utólag a szállás.hu oldalon olvastam egy 7 és 2 hónappal ezelőtti értékelést, ahol szintén azt írják, hogy a szolgáltatások felét nem tudták igénybe venni). Szóval a hölgy tudott a problémáról, de nem szólt. Jeleztük, hogy akkor ebben az esetben, ha nem történik semmi változás, akkor nem szeretnénk kifizetni a hétvégi felárat. Mivel a kupont már kifizette a párom anyukája, ami tartalmazza a wellness szolgáltatásokat is, így abból nem vonható le, szerettük volna, ha legalább hétvégi felárat (4000 Ft!) nem kell fizetnünk, mivel eleve elhagytuk az apartmant szombat reggel. De a nő teljesen bedühödött, elkezdett vergődni. A párom mondta, hogy fogyasztóvédelmet fogunk hívni.

Másnap reggel a kulcsok leadásakor hozta magával a tulajdonost is, aki egy arrogáns vadbarom volt. Megkérdezte, hogy mi a problémánk, elkezdtük mondani, de nem is hagyta hogy befejezzük, még mielőtt bármire jutottunk volna, egyből azt mondta, hogy most nem hagyhatjuk el a szállást, mert ő bizony rendőrséget hív, feljelent minket, mert hogy mi mit cirkuszolunk, és hogy "nyomdafestéket nem tűrően beszéltünk az alkalmazottjával", meg megfenyegettük őt stb. Holott ebből semmi nem igaz. Teljesen normális hangnemben mondtuk a hölgynek, hogy mi a problémánk, és oldják meg. Szóval a pasas elkezdett rendőrséggel fenyegetőzni, hogy majd ott ülhetünk egész nap stb. Végül kifizettük a 4000 Ft felárat, az idegenforgalmi adót és két reggeli árát, ami összesen 7800 Ft volt! (nem mellékesen a számlán nem szerepelt a két reggeli ára sem).

Odaadtuk a pénzt, és a kulcsokat, és távozni készültünk, mikor a tulaj fel akart tartóztatni minket, hogy ne menjünk sehová, mert épp most hívja a rendőrséget és várjuk meg. Mi persze távoztunk. Hogy lehet, hogy minket ér kár, és még ránk hívná ki a rendőrséget?? Egy jobb szállodában, vagy normális helyen ha nem kapjuk meg a szolgáltatást, amit kifizettünk, kárpótolni szoktak. MI meg kifizettünk még plusz 8000 Ft-ot, és egy ilyen cirkuszt kellett átélnünk egy "luxus" apartmannak nevezett helyen, ahol még dugó sem volt a kádban, és az ágy úgy nyikorgott, hogy majd szét akart esni. Senkinek nem ajánlom a helyet!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pengusz 2014.04.24. 09:45:34

pedig végig is olvastam eskü :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.24. 09:49:26

Most mi van, senki nem szed B;res cseppet<

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.24. 10:07:07

ÉN hívtam volna ki a rendőröket.

"nem lehetett benne maradni 5 percnél tovább, olyan meleg volt."

Amilyen meleg vízbe bele tudok ülni, abban már elücsörgök egy órát.

"Egyik nap 20 fokos víz, másik nap kb. 40."

Édesistenem! A negyvenfokos víz az NEM meleg.

Na most ennyire lehet elhinni a posztoló dolgait.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.24. 10:12:04

@atpijkamo: Nem, valóban nem meleg. Ha bele kell ülni, az már forró. Nekem legalábbis leégne a seggemről a szőr 40 fokos vízben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.24. 10:13:11

Egyébként be van szarva a blogmotor, a főlapon időnként a legfrissebb poszt a zoknis, ez nem jelenik meg.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.24. 10:15:15

@Csokis: Ne viccelj! Az kellemesen langyos, nem hűlsz ki. A Lukácsban a kör alakú medence negyven fokos. Úszkálni lehet benne. A meleg negyven fog fölött kezdődik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.24. 10:16:55

@Csokis: "a főlapon"

Évek óta nem jártam a főlapon. Ez olyan perverzió?

Csak ide érdemes meni: homar.blog.hu/comments

Rejtélyes 2014.04.24. 10:19:31

Ha ilyen van, es a ott dolgozo rendorsaggel fenyeget, akkor EN hivom oket ki, tuszejtest mondva, mivel akaratom ellenere tartanak fogva...

Es SOHA nem fizetek olyan dologert, amit nem vettem igenybe. Posztolonak igaza volt, hogy kompenzacionak el kellett volna engedni a teljes helyben kovetelt osszeget.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.24. 10:22:17

@Csokis: Ha elsőzni akarnék, akkor írok egy szkriptet, ami csilingel, ha van új poszt. De mindig megvárom a köcsög elsőzőket, a plebsszel nem keveredek.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.24. 10:23:12

Fura a blogmotor. Hogy kerülök ide? Mi e a poszt?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.24. 10:28:09

@Rejtélyes: Itt nem arról volt szó, hogy a velneszért kértek volna pénzt, és azt nem akarta kiperkálni. A poszter a hétvégi felárat nem akarta kifizetni. Abban erkölcsileg igaza van, hogy kaphatott volna kompenzációt a hiányos szolgáltatás miatt, de jogilag sajnos akkor is ki kell fizetni a számlát, ha neki nem tetszik a hely. Utána lehet panaszt tenni, perelni, stb. Na, ez az, ami nyilván k...ára nem éri meg, és erre bazíroz a köcsög tulaj is.
Az jó kérdés, hogy a számlán nem szereplő reggelit miért fizette ki, illetve mi szerepelt a számlán? Kapott egy 9850 Ft-os számlát, és kértek tőle 11360-at? Vagy hogy?

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.24. 10:29:17

Meg kellet volna várni a rendőrséget. Puha parasztok vagytok. Befostatok, és egyből fizettek. kb fél perc alatt zsebre vágott benneteket.

És még ezek jönnek ide panaszkodni..

AtiSnatch 2014.04.24. 10:29:59

@atpijkamo: jaja, mocskos vanília zabálók! tíz!

Rejtélyes 2014.04.24. 10:32:41

@Csokis: Akkor jogilag megforditom: fizetes nelkul tavozok, es pereljen o be engem :D Ha beperel (ugyanakkora valoszinuseggel, mint ahogy en perelnem, ha fizetek), akkor tenyszeruen szembeallitom az osszes szolgaltatas vs osszes fizetes listat... Biro latni fogja, hogy itt a tulaj folytatolagosan elkovetett csalas buntette-t valositotta meg, ergo esellyel rabositja meg a targyaloban :D

Manyecska 2014.04.24. 10:32:49

Én a szállcsiban voltam egy hét, az jó volt:) mondjuk a kinti tengerpartos medence vize lehetne melegebb.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.24. 10:32:49

@AtiSnatch Frank Einstein: Te is kontrollálhatatlanul rettegsz a vaníliától? Akarsz róla beszélni?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.24. 10:45:08

mongyuk azt a szállodást amelyik nyikorgó ágyat tart a szobákban azonnal fejbe kéne lőni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.24. 10:48:10

" Első nap egy házaspár mesélte, hogy már előző nap sem működött a jakuzzi, teljesen hideg volt a vize, amit jeleztek is. Másnapra már meleg volt a víz, csak semmi pezsgés nem volt. "
A pezsgés helyett lehetett a hideg víz, az tuti hogy felébredsz tőle :D

2014.04.24. 10:54:57

A posztoló egy igazi vesztes. Erre nem lehet mit mondani. Nem fizetni, a rendőrséget úgy sem fogja hívni mert akkor a személyi szabadság korlátozásával is el kell hogy számoljon. Ennyi. Sok iparág (például az idegenforgalom egy jelentős része) az ilyen lúzerekre épít.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.24. 11:02:45

Nem azért, mert törzsúrmesterkömmenteló vagyok, s még csak nem is azért, mert monitor mögötte. De eles hiszitek nekem, hogy soha, zéletben pofámat nem vállalnám, s adnám kuponos igénybevételhez? Mi is erre a jó szó.. Tipikusan azok kupánoznak, akik viszont a teszkóba KIÖLTÖZNEK. Na jó.
Mondjuk ebbe a veszettül fedezetlen pénzvilágba, hogy ha hiszünk a bankóként számontartott sajtpapír számértékeinek, akkor ilyenalapon a kupon jeligére szerelt sajpapírnak is hiszünk, tiszta sor ez, kérem. Azért mindig kicsit behalok, belehalok, Kozsó módra, ha teljesen komoly fejű méltatlankodók megjelennek kuponos történettel a farpofáik mögött. Mert maguk megett hagyták már ezt a fajta rendszert, ők aztán többet soha. Egészen a következő jól hangzó színesajánlatig.
Megpróbálom szeretni őket, energiaküldés indul, mosttartsa a vonalat elégsokaig, mert megy.

Az ideális világot keressük. Nemkuponosodott párhuzamuniverzákban minden működik ahhoz képest hogyahol a kuponígéretekhez képest épp csaka fele vagy még annyi se. Önszopatás ennyirejó? Vásároljunk még a tetejefejébe visszapergetett kilóméterórát autónélkül 3 gurigáért, hogy meglegyen a feeling, valóság cudarsága nem érdekel minket oké?

sunabajnok 2014.04.24. 11:02:56

Én még mindig a kempinges horvát nyaralásra esküszöm. Sose mennék ilyen magyar mentalitású wellnesszbörtönbe!

uns97 2014.04.24. 11:10:16

Nem ertem a kuponos (allandoan) panaszkodokat. Miert nem a kupon megvetele elott hivjak fel az ismerosok figyelmet, hogy kupon helyett a lovet boritekban kernek, s akkor oda es ugy mehetnenek "wellness"-ezni ahova ok maguk akarnak... (szobabiciklizni, elliptikus trénerrel szarakodni - egy "szallodaban") en nagyon megharagudnak ha ilyen bovli modon kapnam az utazast ajandekba. Igaz ezek a kuponos helyek nem is igazan arrol szolnak hogy jol erezze magat az ember, hanem csak teto legyen a feje folott - meg elmondhassa otthon, hogy "vótunk a hétvégin velneszezni" az ismerosok meg amuljanak, hogy na ennek aztan jol megy...

ptspts 2014.04.24. 11:11:30

Számomra ebben a posztban nem az a lényeges, hogy a posztoló mennyire tökös módon hívja a rendőrséget, és hogy mennyi felárat hajlandó kifizetni, hanem az, hogy az említett helyen milyen a wellness-részleg állapota szemben azzal, amit hirdetnek, és a tulajdonos és az alkalmazottak milyen gyorsan és hogyan kezelik a felmerült problémát.

A posztban található infók alapján mindenki meg tudja ítélni, hogy akar-e ilyen helyre menni wellnessezni, akár teljes áron, akár kuponnal, akár ingyen.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.04.24. 11:12:16

@Kellemes Zérókomponista: Igazából nem tudom, hogy mi a jó ebben a kuponban? Általában a honlapokon vannak árak, aztán vannak akciók, amikor még ezt-azt megkapsz ingyen. Vagy, mert holtszezonban mész, vagy mert tényleg teltházra játszanak. De az igazgyöngyöt kapunk gombokért nem működik, abban hinni vagy balekség, vagy naivitás.
Mi húsvétkor elhúztunk Kőkapura 4 napra, kupon nélkül, oszt' azt kaptuk amit ígértek. Igaz, a medence vize ott is hideg volt, de előre sem állítottak mást. Viszont reggelihez volt baromi jó húskenyér, meg szarvas kolbász, és nem 300 Ft-os teszkóvirslit adtak, hanem ehetőt.

uns97 2014.04.24. 11:15:29

@ptspts:

Ja csak a kuponos musorral nem maga a delikvens hanem a "kedves" kupont ajandekba ado hatarozza meg hogy HOVA menjen "szenvedni" az illeto. Hiaba nem tetszik a hely, ha oda kuldik el, most akkor vagy nem megy el - bukta a kupon, vagy elmegy es sziv mint a fenti poszter is... tehat maga a bibi itt nem (csak) a hellyel, hanem az embereknek a kuponos szarakodasba vetett hitevel van elsosorban.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.24. 11:19:45

Szálloda is egy roncs, vendéglátás is egy tályog az emberi egó fekélytengerén, tulaj homlokán emberesen megkonduló teflonserpenyő hangját is elhallgatnám loopolva, szolíd, downbeat alapokkal, de: utólag olvasás régi magyar szokás. A vergődésnek milyen fizikai jelei voltak? Fehér ruhában vonaglott a földön? Hangja is volt hozzá? Poszterina elkapatott 17. Az ebből semmi nem igaz-t szépen alátámasztod a poszt patinás szövegezésével.:) Barom. De mivel beírtad, hogy nem igaz, hát mi elhisszük. Az "oldják meg" nem illik a normális hangnembe. Nem érted miért nem, majd egyszer (soha) meg fogod. Tinédzser nyálverés karásicsa kijelzőm. Oldd meg, hogy ne.
Nem unalomból intézem becses gondolataim a posztroller személyéhez, de nem birom ki ezt az ormótlan, ellentmondásoktól dzsentrimozgásba erősen belelendülő beszámolót karakter nélkül.

Atörökk 2014.04.24. 12:31:40

KUPON!! KUPON!!! VADÁÁÁÁÁSZ!!!

Izé:
"A kupon korlátlan wellness használatot ígér (szauna, fitness sarok, jakuzzi). Ehelyett a szolgáltatásoknak csak a felét tudtuk igénybe venni. Egyedül a szauna működött rendesen."
Ma is tanultam valamit. A három fele az egy :D

zdanee 2014.04.24. 12:52:11

Namost a rendőr 4000 forintért a füle botját sem fogja mozdítani. Sőt, 8000-ért sem. Mi több, bemehettél volna a minibárba és egészen 19999 Ft-ig emelhetted volna a számlát, kisétálhattál volna és még akkor sem.

BonFire 2014.04.24. 12:59:12

Egyik nap 20 fokos a víz, a másik nap 40, átlagolva pont 30 fok, amennyi fel van tüntetve.

KRT 2014.04.24. 13:01:29

@zdanee: Bizony. Ellenben ha a posztoló hívta volna túszejtéssel őket, de legalábbis megemlítette volna ügyeletes vadbaromnak, jobban járt volna. Panaszkönyv bejegyzés vagy valami?

jjc 2014.04.24. 13:02:06

kuponozni ősi román szokás.

Aureliano Buendía 2014.04.24. 16:59:52

A posztoló kuponos is, pancser is. Azt hiszem, nem is érdemes mit hozzáfűzni. Ott kellett volna határozottnak lenni, nem utólag picsogni.

McZozo 2014.04.24. 17:43:22

@Kellemes Zérókomponista:

Azert nem adok igazat mert ad egy sokszor kupon nelkul is belefutsz ugyanezekbe otthon, tehat a szolgaltatas nem kuponfuggo. Ad ketto meg miert baj a kupon normal vilagban ugy mukodik hogy vannak olyan idoszakok amikor kong a szalloda es ezekre szoktak kuponos napokat hirdetni hogy ne uresbe menjenek. En par eve Baden badenbe vettem 4 ejszakas kupont kevefsebbert mint egy ejszaka teli ara volt a 4 csillagos welness szaloban. Majdhogynem egyedul voltunk de minden welnes resz korrektul mukodott, nem huztak a szajukat hogy egyedul uszok a medenceben vagy egyedul futom a szaunat es a gozt. plusz meg welcome csomagban ingyen a cuponomhoz adott a szallo egy baden badeni strandbelepot, egy belepot a varosi nagy welneszbe, egy cukraszda kupont a casinoba valami sutire es egy pohar piara es egy ingyenes casino belepot.
Es vegig tok korrektek voltak ugraltak korulottunk es egyik legjobb welnes elmenyem volt.

szemi90 2014.04.24. 20:14:24

@McZozo: Baden Baden az melyik részén van Magyarországnak?

.
.
.

Na ugye!

tryclops 2014.04.24. 20:24:53

...a kuponra nem térek ki.....

De basszátok meg, nem vártátok meg a rendőröket??!
Oszt miért?
Ilyenhez ÉN hívtam volna ki őket, nemhogy elmeneküljek.
Nincs szimpátiaszavazat, nem érdemlitek meg.

lyken 2014.04.24. 20:38:00

Nem szoktam ilyet írni, de posztoló nem normális. Ha nem enged ki, akkor azonnal rendőrséget hívni. Olyasmiért meg nem fizetünk amit nem vettünk igénybe. Sőt, ha minősíthetetlen a szolgáltatás, akkor vásárlók könyve, meg kártérítési per. Ha jól értem mások is tapasztalták a problémát, tehát tanutok is volt. Önmagatok ellenségei voltatok azzal, hogy fizettetek, ahelyett, hogy rendőrt hívtatok volna aki letartóztatja azt a kretént.

quisum 2014.04.24. 20:47:06

Feladom a magas labdát...Szoboszlói vagyok, idegenforgalommal is foglalkozom.
Szállásadói oldalról nézve: sok vendég oly mértékben szarrágó, hogy arra szó nincs /ami nincs odahegesztve és lebetonozva és fegyverrel őrizve azt viszik/. Azután, Trabant áráért Mercit akarnak, már gondolkodtam rajta,hogy kiírom a honlapra is. 200 Ft-ért képes a telefonban ugyanolyan értékű ideig alkudozni.
Vendég oldalról: mivel az egész város ebből él /zömük mindenféle adófizetés nélkül/, ill. rengeteg a "betelepült" szállás kiadó, aki vesz vagy bérel egy kéglit és a milliárdjaihoz még innen is próbál hozzálopni, irgalmatlan sok a bunkó. Mivel igazándiból nincsenek a bevételre rászorulva és nem érdekli őket, hogy visszajön-e a vendég, leszarják az egészet.
Aki kuponozik, az , ismerve a hazai mentalitást, készüljön a kisebb-nagyobb lehúzásokra is vagy tekintse kalandtúrának a dolgot.

Takács Lajos 2014.04.24. 21:09:46

Mi 2011 szeptemberében voltunk ott, igaz akkor még Apartman Wellness Hotel volt a neve. A probléma dettó. Furcsa látni, hogy 3 év alatt a nevén kívül semmi nem változott. Plusz akkor még olyan "bőséges" vacsorát adtak, hogy utána még kimentünk a városba vacsorázni... No komment. Az ilyen helyet földig kéne rombolni, és utána sóval beszórni!!!!

gnme 2014.04.24. 21:29:10

bor volt?
..akkor volt wellness, nem?

ha jól akarom érezni magam, elmegyek innen a 3.14-ba, 1000km-re

(posztkommunista ország ez még mindig)

kis magyar zenét?

www.youtube.com/watch?v=0tICfoIzSo0

Kandabula 2014.04.24. 21:32:02

Köszi az infót, ezt a szállodát kerülni fogom. Egyébként elképzelem szegény rendőrt, aki esetleg kijött volna a hívásra...

Megoldó 2014.04.24. 21:44:13

Az ugye még nem volt, hogy ezért nyert a fidesz, mert ilyen állampolgárok vannak, birkák...

Napkutya 2014.04.24. 22:18:21

Nekem a legjobb kalandom az a "wellness" panzió volt, ahol a "wellness"-t kiszervezték.

Tessék? Igen!

Szerencsére, a bejelentkezéskor láttuk, hogy ez nem egészen az, amit hirdettek a neten, (gyakorlatilag egy családi ház volt, és az utcán kellett volna parkolni) Rákérdeztünk, ez hogy is van.

A recepciós lányka faarccal közölte, hogy csak a park túloldalára kell átmennünk a konditerembe ahol van medence is, és a masszőr lányok is szívesen átjönnek...

Én felröhögtem a párom arcát látva!

Értem én, hogy nehezen élnek meg. Nem is lett belőle semmi különleges, mindhárman láttuk, hogy ez egy eleve elvetélt dolog és vigyorogtunk, de ha valaki kuplerájt keres, a wellness panzió jó alap a keresésre Magyarországon...

adrfst 2014.04.25. 00:29:19

Ez a wellness szálló pont olyan, mint az ország: alig működik valami, de jól lehúznak érte. Már évek óta így megy és még jó ideig így fog folytatódni.
Arra bátorítanám a posztolót, hogy írjon a fogyasztóvédelemnek, a jegyzőnek, a wellness kamarának...
Legalább apró esély legyen, hogy változik valami.

Stohl András 2014.04.25. 01:27:55

"melletti tábla azt hirdeti, hogy a víz 30-32 fokos"
" Egyik nap 20 fokos víz, másik nap kb. 40."

Tipikus, szarrago szorszalhasogatok.
Ha atlagolod, az pont 30 fok.
Akkor meg mi fasz bajod van, nem ennyit akartal ?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 04:45:04

Az olyan tulajdonos, aki 4000 meg nem szolgált forintért a fentebb vázolt módon viselkedik, az pediglen elmegy a kurva anyjába.
Köszönöm a figyelmet.
Mondjuk, eleve nem megyünk olyan helyre, amelyik Absolut Wellness Apartmannak nevezi magát.
Óránként pezseg a víz. Prájszlessz, bazmeg!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 04:53:18

Olyan ez, mint amibe Cs. Kádár Peti barátunk futott bele vagy harminc éve a Tó Diszkóba':
VILÁGÍTÓ PADLÓ!- hirdették öles betűkkel. De a mi Petink nem találta sehogysem. Utóbb kiderült, hogy épp rajta állt valaki, mikor arra járt.
Na, így megy ez mifelénk. Kicsit büdös, kicsit átbaszós, de a miénk.
Szoríjjuk hát!
Na, gyere, Ady Bandi, igyunk valami erőset!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 04:56:44

Lassan olyan leszek, mint Kompi. Mormogok magamba', oszt senkise ért.
...lehet, hogy Kompi is én vagyok.
Itt minden kommentet összesen két ember ír. Az egyik én vagyok.
...a másik is.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.25. 05:27:09

óóó, Hajdúszoboszló egy igazi maffia hely
a legnagyobb szállodák pénzmosodák
konkrétan a helyi rendőrség a zsebükben van, a jegyző szintén

azt nem értem én sose, hogy ki az, akit még vonz ez a wellness szállós bohóckodás
ezt csak magyaroknak meg nyugdíjas németeknek lehet eladni
wellness annyit tesz a legtöbb helyen, hogy van meleg víz, hurrá, ez otthon is elérhető, csak meg kell nyitni a csapot

Hajdúszoboszló egy fos hely úgy általában, a nagy fos alföld közepére felhúztak egy várost a semmire, nagy nulla a környezet, emberek parasztok, eleve ki a faszom akarna alföldi parasztok közé menni pihenni?
de van meleg víz, hurrá!!! ezért érdemes menni?

bekbórd! 2014.04.25. 11:55:38

Én a poszter helyében kihívtam volna az URH-t.

Maraggymá 2014.04.28. 18:12:33

@Kellemes Zérókomponista:
Én diák vagyok te gyökér. Nincs pénzem teljes árat kifizetni azért mégis szeretnék elmenni egy-két évente egyszer valahova; vagy dögöljek meg ott ahol élek, mert a kuponozás snassz?
Te igen túlfizetett fasz.
Az, hogy az anyja nem egy internet huszár ezért képtelen utána nézni mind a kuponos oldalnak mind a szállónak az az ő sara, ez van.

@uns97:
Te meg a másik, te paraszt, az -nék és nem -nák. Másodszor pedig ajándék lónak ne nézd a fogát. Illetve lehet, hogy az ajándék szó fogalmát kellene tisztázni számodra te csökkent képességű, de ezzel majd máskor foglalkozunk, előbb próbáld megtanulni a -nák, -nék helyes használatát, te bugris pöcs.

A többiekkel ezek után nem volt kedvem foglalkozni. De aki "jahjkuponozikmekkoraegyköcsögfasz" stílusban tolja az nyugodtan magára veheti a kommentem legelső felét.

A posztoló meg bepuncult, így máris érthető a rinyálása fentebb. Fizetni kellett, esetleg a hiányos számláért lehetne jól megmondani. Mellesleg van az a mondás, hogy amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten; szar a hely légy szar vendég.
süti beállítások módosítása