Tékozló Homár

Hagynunk kellene, ha megtámad egy bedrogozott autós?

2014.04.30. 14:49 | jackyll | komment

bunyospityu.jpg

Kezd divatba jönni, hogy a bedrogozott autósok a közlekedés egyéb szereplőit verik. A 444 hajmeresztő története szerint pénzbírságot követel az ügyészség naiv biciklistára, akinek a fején egy pszichopata autós szétboxolta a bukósisakját, miután ajtajával felborította.és ennek hatására ő visszaütött a lánccal:

A tanúvallomások egyes részletekben eltérnek ugyan, de több fontos dologban Áron támadóján kívül mindenki ugyanúgy emlékszik. Azt vallották, hogy egyértelműen a golfos férfi volt agresszív, a polgárőrökkel is kereste a konfliktust. Ő lépett fel támadóan, ő ütött először. Többen is úgy érezték, hogy a támadó valamilyen kábítószer hatása alatt állhatott, és ezért volt olyan agresszív és zavart.

A bíróság első fokon felmentette a biciklistát, és felfüggesztett börtönre ítélte a korábban drogozásért és verekedésért elítélt autóst, de az ügyészség szerint ez nem van jól, fizessen mindenki. Szerintünk az ügyészség inkább a verekedő autósokat pisiltesse, mert szinte kizárt, hogy pusztán szexuális frusztráció hatására lettek annyira idegesek, hogy kiszáljanak egy forgalom közepén hagyott gépjárműből.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2014.05.01. 21:31:47

Formalinba merülök.
Csobb!
U.i. Hol van kismalac?

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.01. 21:32:52

Jóvanna, én mán jól vagyok!44!!!

egs

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.01. 21:47:42

@atörökk:
Má mér húznák?
Ha a telet túléte, mos má megmarad őszig!
Ez az én tippem.

Atörökk 2014.05.01. 21:49:47

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Az iJen majális veszéjjes hely!
Mindent megsütnek, aminek négy lába van, és nem egy fél kaszáspók!4!!

Atörökk 2014.05.01. 22:02:36

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Láccik, rég vótál majálison! Az mán kevés a népeknek!

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.01. 22:03:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: mer miből van a virsli???? akár majacból is, vagy lú

Atörökk 2014.05.01. 22:09:15

@háromlábúbogár:
Műszak végén felseprik a vágóhidat, oszt abbúl!

igazságos 2014.05.01. 22:13:14

Nekem nincs gyerekem.

Mégis mindenki assziszi folyton, hogy be vagyok rúgva és iszok. :)

Atörökk 2014.05.01. 22:19:06

Jut eszembe: mikor lesz a grupizás???

Anomalocaris (törölt) 2014.05.01. 22:19:30

Tetszik ez az őrjöngős kép a fejlécben. Tombolnak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.01. 22:20:17

@atörökk:
Hát nemigen járok ilyen helyekre, az tény!
Milyen látványosság van ottan?

@háromlábúbogár:
Hat aztat mostan nem merném megsaccóni!

@igazságos:
Ez a két dolog hogyan függ össze szivem?

Atörökk 2014.05.01. 22:27:47

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Színes italok, külföldi zeneszámok. Fijatal lányok.

Atörökk 2014.05.01. 22:29:13

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Izé, hát grupizzad mán meg szegényemet, férrebeszél!

@uraaam:
Nemtom, majálison eddig egy fő úri közönséget láttam, az pedig én magam voltam.

igazságos 2014.05.01. 22:30:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: ahhoz, hogy elviseld a gyereket, inni kell, lehetőleg úgy, hogy másra hagyod otthon. :)

Aureliano Buendía 2014.05.01. 22:35:33

@atörökk: hát, ha te ott voltál a majálison, úri közönség nemigen lehecc.

Atörökk 2014.05.01. 22:36:40

@uraaam:
Fijatal voltam, kellett a pénz.

Aureliano Buendía 2014.05.01. 22:43:02

@atörökk: ezt mondtad a lovas videóknál is.

Atörökk 2014.05.01. 22:44:41

@uraaam:
Az nem én voltam, vagy be lehettem rúgva! Izé, igi elvette a zeszemet!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.01. 22:51:28

@igazságos:
Ölég érdekes felfogás!
Bisztos, hogy eleget ittál?
Vagy nem ittál eleget?

@atörökk:
Még a helimeli kell rávennem, oszt lesz, ami lesz!!44

Aureliano Buendía 2014.05.01. 23:05:10

380? Nagyon gyengén toljátok.

Aureliano Buendía 2014.05.01. 23:12:09

noéfaszát
akarom mondani.... :)

Atörökk 2014.05.01. 23:13:16

@uraaam:
Ugye? Ez a zigi tudhat valamit!

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Háezabaj! Ez! Ezérnem grupizol!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.01. 23:28:15

@atörökk:
Ne irigykeggy!

@Nattramn:
Akkó sünözzed meg, asztán meg én is, oszt eldöntyük, mi legyen!

igazságos 2014.05.01. 23:32:42

@atörökk: @dr. phil. Sün‼ ツ: hajjaj, én mindig figyelek és tanulok (a főnököktől)

Akkor is, mikor nem vagyok itt :)

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 00:02:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: Se sünözés, se pisztácia. Nyugodjatok ti abba bele.

Meridian74 2014.05.02. 01:43:23

@atpijkamo: "A matematikus, a fizikus és a mérnök azt a feladatot kapja, hogy határozza meg egy pöttyös labda térfogatát.
- A matematikus a gömb térfogatának képletével megoldja a feladatot.
- A fizikus vízbe nyomja a labdát, és a kiszorított vizet egy mérőedénybe tölti.
- A mérnök előveszi a pöttyös labda katalógust."

Ezt nem értem. Ezekszerint a katalógusban a pöttyös labda _térfogata_ van leírva, és nem a terméknek az _ára_?

Meridian74 2014.05.02. 01:45:15

Amúgy nekem nem kell bedrogozódva ennem ahhoz, hogy felhúzzam magam a biciklistákon. Persze tisztelet a kivételnek, de abból kevés van.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 01:46:42

@Meridian74: A főbb jellemzői, köztük az ára.

A katalógus arr avaló, hogy kiválasszál belőle dolgokat. A döntésedet valahogy meg kell alapozni.

Érdekes, hogy ha UPS katalógust nézel, egy fontos paraméter, a fogyasztása sosincs benne.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 01:48:19

@Meridian74: Sosincs semmi bajom a biciklistákkal. Ha előttem kacsáz az úton, akkor is vigyázok rá, nem mérgelődöm, hogy fékeznem kell. Érdekes, hogy a nejem, a világ legnagyobb pacifistája egyedül a biciklistákon tud mérgelődni, miért mennek az úton, ha van mellette bicikliút.

Meridian74 2014.05.02. 01:49:26

@igazságos: "ahhoz, hogy elviseld a gyereket, inni kell, lehetőleg úgy, hogy másra hagyod otthon. :) "

Van egy másik verzió is, sztem hatásosabb. A gyerekek sokkal elviselhetőbbek, ha őket itatod le, a sárga földig... ;) :P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 01:55:45

@Meridian74: "őket itatod le"

A gyereket nem itatod alkohollal. Pálinkás kenyeret adsz neki.

venszivar 2014.05.02. 04:45:35

pisálnom kellet....
érnek a tollasok, köt a beton s a vajda védelme alatt állok, mert számít rá, hogy zabálhat majd a facanokból s bízik benne, hogy nem az ő szarkofágja készül....

nyass geem! nyomoroncok:)

Manyecska 2014.05.02. 08:29:14

A százados megy megint egy kört a bombázóval valami retek fácános felett köröz....:DDD este horgoltam neki bombát.

Manyecska 2014.05.02. 08:39:39

Nem is tudtam hogy a Stohl András is írkál ide. Na mindegy.
Jobb helyeken a fácántollat kirakják dekorációnak /pl.nálunk/ a falra...!, de ez régen volt és kellett a pénz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.02. 08:41:51

Vajon lesz ma post? Szalmonellás májusi virsli... Kevés sör... Jó programok... Sok köcsög...

Manyecska 2014.05.02. 08:45:49

@ColT: hozzánk jön egy ingatlanos ma. Remélem a kutya nem pontosan akkor hányik a szőnyegre megint:D....itt nincs sok köcsög de rohadt meleg van a beach-en ahogy sütött a nap egy órát lent voltunk..van kézbőlevő! varjúnk meg a bazi nagy kormorán is közel enged már /20méter :D/ az mekkora ahogy tapossa a vizet felszállás közben mint egy hattyú:)

Manyecska 2014.05.02. 08:49:12

Jaigen, a kutya azzal szórakozik mostanában hogy megböki az orrával a malacot az meg ugrik a levegőbe egy dupla lutz-ot..:D kutya meg csodálkozva néz ránk és csóválja a farkát..:D

Atörökk 2014.05.02. 09:40:52

Novégre, nem ketfájt! Harcojjatok!4!!
*elégedettenkuncog*

@atpijkamo:
Teljesen igaza van. Nekem az a fő bajom velük, kb. 90%-uk csak a jogaival van baromira tisztában, a rá -mint a közlekedés résztvevőjére- vonatkozó szabályokat meg ívben leszarja. Mert nekik mindent LEHET, mert nekik minden JÁR. Aztán csodálkoznak, ha néha némelyik kihúzza a gyufát és kap némi nevelő célzatú fizikai eligazítást.

Manyecska 2014.05.02. 09:51:10

M egyes csatin szojjon aki lat ott ultunk a zenekari árokban ize mellettuk dd..most

Aureliano Buendía 2014.05.02. 09:53:25

@atpijkamo: akkor van csak baj velük, ha hirtelen feltámad az öntudatuk anélkül, hogy valójában ismernék a szabályokat. És azért ez gyakran előfordul.

Én kötelezővé tenném bringára is a kresz vizsgát. Visszamenőleg is, a falusi józsibácsira is.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 09:57:11

@atörökk: így valahogy. A sok félművelt önérzetes hülye.
Pl. tudják, hogy a zebrán elsőbbség van, de azt már nem, hogy csak akkor, ha leszállnak és tolják a bringát. Bőszen hivatkoznak a kreszre, miközben csak azt a részét tudják, amiben a jogok vannak.

Atörökk 2014.05.02. 10:00:39

@uraaam:
Volt is felhéberedés, mikor pl. a Critical Masson, ill. utána ellenőrizték őket.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 10:03:14

@atörökk: volt, de persze egyből a felzúdulás jött, hogy a gecirendőrség, véletlenül sem az, hogy elítélik azokat a bringásokat, akik szabálytalanul közlekednek.

A csengőt pl nem ismerik, és még fel vannak háborodva, ha az ember nem áll félre. Biztos, a több százezres bringa után nem maradt pénz csengőre. Pedig a kresz szerint kötelező tartozék.

Atörökk 2014.05.02. 10:07:35

@uraaam:
Ígyígy.
No de készülőggyünk, menni kell portalanítani a nyelőkét :)

Aureliano Buendía 2014.05.02. 10:08:48

@atörökk: mán megint hova hívattad meg magad?:)

Felvonulás after van türneréknél?:D

helianthus 2014.05.02. 10:46:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: de hogy veszel rá? Dobálsz nekem csokikat?
@Nattramn: nocsak. Őrzővédő Odrim lett? :O

helianthus 2014.05.02. 10:48:04

Én ma is majálisozok. Hihi!
Legyetek mééég rosszabbak!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 10:50:42

@uraaam: @atörökk: Általában egyetértek veletek, de most sokkal liberálisabb álláspontra helyezkedem, ti nácik vagytok. :))

A holland szabályozás teszik: ha baleset van, mindig a bringás a vétlen, az autós a hibás.

Nem lehet a bringásoktól ugyanazt megkövetelni, mint az autósoktól. Az egyik egy többtonnás jármű, ami nyócvannal repeszt, a másik puha hús fémvázon, hússzal.

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.05.02. 11:04:14

@uraaam:
"Macska az úton már túl van a dolgon és nélküle száll az idő"

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.02. 11:10:36

no möfaszan drágáim? vége a locsolkodásnak?

@atpijkamo: azis hüjeség. már mért lenne mindig az autós a hibás? ennyi erővel lehetne mindig a biciklis is hibás, ez egy fasság.
nem kéne a nyígás a fedélzeti kamerák használata ellen, akkor rend lenne. mindenki hordjon kamerát, eccerűen vissza lehet nézni, vétkest megbüntetni oszt mehet mindenki a dolgára.

@venszivar: azé' mennyire bájos már amikor a cigók niggereznek.

Atörökk 2014.05.02. 11:12:17

@atpijkamo:
Bocs, de ez hülyeség. Ezen az alapon eljutunk a "hülyeségem felment minden alól", aztán csodálkozunk, hogy rohamosan bővül a Darwin-díjasok tábora.

"a másik puha hús fémvázon, hússzal."
Lásd még pár éve, mikor egy ilyen vesedonor az Istenhegyi úton metn lefelé a busz után, a busz által keltett légörvénnyel "húzatva" magát, aztán az egyik megállónál felkenődött a busz hátuljára, és az abszolút vétlen sofőrt rángatták utána évekig tárgyalásra, mire kimondták, hogy semmilyen szinten nem felelős a balesetért. A sofőr helyében az ilyen idióta túlélő családtagjainak a nyakába olyan kártérítési pert akasztottam volna, hogy még a dédunokáik is megemlegetik.

Atörökk 2014.05.02. 11:13:23

@helianthus:
Vagy leitat! Elkábít! Figyázni kell a vele, a sün nattyon ravasz állat!4!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 11:14:04

@sugargiraffusplumps.: @atörökk: Vigyázzon az autós a biciklisre! Ha a biciklis hibázik, ne mehessen át a nyakán!

Atörökk 2014.05.02. 11:14:51

@sugargiraffusplumps.:
Vége. Mekkeztük a felkészüléset a natty októberi szocijalista forradalomra.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.02. 11:15:54

@atpijkamo: azt nemtom, hogy hol tilos meg hol lehet. de mindenképpen az lenne a normális megoldás nem pedig az, hogy látatlanban eldöntjük ki a hibás. akkó ennyi erővel páros napokon a biciklisták, páratlanon meg az autósok.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 11:16:34

@atpijkamo: De, meg lehet követelni a bringástól IS, hogy tisztában legyen a szabályokkal, ha már részese ugyanannak forgalomnak.

Olyan nincs, hogy valakire ne legyenek érvényesek a szabályok. Már pedig a sok méregzöld dzsedi elhiszi magáról.

Atörökk 2014.05.02. 11:16:35

@atpijkamo:
Lónak a faszát. Ha elvárja, hogy vigyázzanak rá, legalább törekedjen rá, hogy betarsa a rá vonatkozó szabályokat. Majd akkor vigyázok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.02. 11:16:54

@atörökk: nem eszik olyan forrón a kását, hé! hát holnapután anyáknapja. azisjó!!

Atörökk 2014.05.02. 11:17:43

@sugargiraffusplumps.:
Iszik is majd anyám, hogy ilyen gyerekei lettek :D

Aureliano Buendía 2014.05.02. 11:20:57

@atpijkamo: már megbocsáss, de ez egy eget verő baromság.

Szoktam én is bringázni néha, de tisztában vagyok a forgalom működésével, szabályaival, azokat magamra nézve éppúgy kötelezőnek érzem, mintha autóval lennék.

És pont abban látom a hibát, hogy nagyon liberális lett a világ a bringásokkal szemben. Most csak jogaik vannak, de ha elbaszom a körforgalomban, mert bevág elém, akkor csodálkozik. Mert az elsőbbségadás kötelező tábla hatálya rá nem vonatkozik.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 11:33:51

@atörökk: gondolod, az segít feledtetni neki?:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.02. 11:41:06

@atörökk: jó, hát örömében is iszik az ember nemcsak bánatában! :D

Manyecska 2014.05.02. 12:41:09

@helianthus: "Házunk előtt folyik a majális, beleb..szlak téged meg anyád is"

Oltalom 2014.05.02. 17:41:52

Kerékpározom, fegyverviselési engedélyem van. Az ilyenekkel (BMW, Merci) szemben CSAK a golyó a hatásos érv!

venszivar 2014.05.02. 18:51:11

@Oltalom: eszed van NAGYON kevés..., a pofád az nagy! fogadjunk, hogy egyet sem lőttél még lábon SEM! ÁLMODOZZ csak lúzer!:):D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 20:03:58

@Oltalom: "CSAK a golyó a hatásos érv!"

Csináld nyugodtan! A műanyag lakat is rá fog rohadni a zárkád ajtajára.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 20:12:17

@venszivar: "egyet sem lőttél még lábon"

Az ilyen kis gizdáknak csak a pofájuk van. Van neki persze... rollerje.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.02. 21:58:50

@Manyecska: Ezt sosem értettem, hogy pl. ha rendetlen a lakás, vagy behányt a szőnyegre a kutya, akkor miért ne venné meg a vevő, vagy miért alkualap :D Hiszen a vevő valszeg még újra is festi, mert nem fog tetszeni neki a fal.
Mi kifejezettem lepukkant kecót kerestünk, mert az olcsóbb, aztán jól kifestjük magunknak. Így is lett.

Manyecska 2014.05.03. 09:30:28

@atpijkamo: te is ilyen ezós nagytudású távolbalátó vagy? Én már főzök a TEK-re is hátha jönnek, minden vasárnap.@ColT: Csak ciki, mondhatni GAS.:D

Kovács Ferenc 14 2014.05.05. 09:38:28

Áron majd legközelebb lesz szíves lehúzódni arra az 5mp-re, amíg az agresszív golfos megelőzi, oszt akkor nem lesz ilyen kellemetlenségben része.
Őszintén szólva nekem is tele van a tököm az út közepén kavirnyáló részeg biciklistákkal! Nekem autóval sem derogál lehúzódni, ha valaki előzési szándékát a kürttel jelzi, de bezzeg ez a sok pedál-madár kioszt mindenkit, hogy neki joga van középen mennie, ha kátyus az út széle. No persze... lehet, hogy joga van, de akkor is udvariatlan faszparasztság dugót okozni, és utána még utcai pankrációt kezdeni.

Kovács Ferenc 14 2014.05.05. 09:47:31

@atörökk: az Istenhegyin rendszeresek a kerékpáros balesetek. Én magam is láttam kettőt. Az egyikben hosszú ívre vette a kanyart a faszi, aztán felkenődött a kanyar mögött, a megállójában álló (!) 21-es busz szélvédőjére, meg is hótt. A másikban is lefele ment a koma, a 21-es meg utána bubuzott, hát egyszerre csak az egyed alatt szétesett a bicigli két darabra, ő meg pofára esve nekicsúszott a járdaszegélynek. Busz persze satu, összes utas egymásra esett, kék meg zöld lett. A biciklista megúszta, nem ment át rajta a kocsi, de lesz egy drága útja a fogorvoshoz.
De volt ott még egy csomó. Hülye kis pöcsök fölvitetik a fogaskerekűvel a biciglit, aztán játszák a nagymenő versenyzőt aki lejön a hegyről hatvannal... aztán vagy sikerül, vagy a tepsiben hozzák le.

Kovács Ferenc 14 2014.05.05. 09:54:39

@atpijkamo: Az itteni biciglistákkal? Akiknek még a piros lámpa sem szent? Na ne már... Jobbról előzik egy 20 centis résben az irányváltoztatási szándékát szabályosan jelző automobilt, aztán megy a hőzöngés a criticallmass.hu-n, hogy így rámhúzta a kormányt meg úgy meg akart ölni... anyád!

Kovács Ferenc 14 2014.05.05. 09:58:42

@uraaam: +1 ha lovaskocsihoz kell jogosítvány (bármilyen jogosítvány), akkor a biciglistáknak sem esne le az ujjukról a gyűrű, ha megcsinálnak mondjuk egy "K" kategóriát. És ez tényleg elsősorban az ő saját érdekük.

Aureliano Buendía 2014.05.05. 16:46:14

@Kovács Ferenc 14: az a baj, hogy elsősorban önérzetesek, és csak a 20. helyen állt a józan belátás.
Bringázom is, autót is vezetek )mostanság inkább az utóbbi), de mindig is tisztában voltam az alapvető közlekedési szabályokkal, mert:
-érdekelt a kresz/forgalom
-saját érdekem volt, hogy tudjam, mikor mit szabad/kötelező.

És ezek a hülye bringaemelők „kiharcolták”, hogy lehessen a városban bringázni. Kb. feltalálták a meleg vizet.

Fasza, mert pl. az én adómból is kurvasok kerékpárút éült. Hurrá. Csak ezek a méregzöldek basznak ott bringázni, mert jobb a forgalomban.

Csak épp mindenkit utálnak (gyalogos, autós), és csak jogaik vannak.

Szerintem, aki úgy vesz részt a forgalomban, hogy az úttestet is használja, köteles kéne legyen kresz vizsgát tenni. Lenne akkor nagy meglepődés, hogy mi minden kötelezettségük van a forgalomban.

Kovács Ferenc 14 2014.05.05. 21:14:07

@uraaam: Na jó, azért ha te is bringázol, tudhatod, hogy azok a kerékpárutak nagyon bénák. Nem is tudom, ki volt az az eszelős, aki kitalálta, hogy a biciklisták viacoloron zötyögjenek... meg 100m-enként átmegy egy lámpával az út egyik oldaláról a másikra... a legtöbb totál használhatatlan, kár volt a pénzt kibaszni rájuk.
De az is igaz, hogy az elmegebeteg hajtáspajtások jól felcukkolták ezeket. Hihetetlen kártékony egy banda. Beetetik a gyerekeket a hülyeséggel, aztán dolgoztatják őket egy-két évig, aztán amikor már a térdük, szívük, tüdejük ki van a mindennapi 100km-től, akkor nagy krokodilkönnyeket hullajtva kirúgják őket, nem elfelejtve közölni, hogy "ha felépülsz, visszavárunk" (ha meg nem épülsz fel, felőlünk fel is fordulhatsz, majd kerül valami másik balfasz a helyedbe a criticalmassról)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.05. 21:21:53

@Kovács Ferenc 14: "a legtöbb totál használhatatlan, kár volt a pénzt kibaszni rájuk."

Így van.

"dolgoztatják őket egy-két évig"

Az is hülye, aki pénzért biciklizik. Ha sportból csinálja, és még pénzt is kap érte, abban nem látok hibát.

Kovács Ferenc 14 2014.05.06. 08:31:34

@atpijkamo: Nem feltétlenül hülye. Mondjuk ha buta lennék, mint a föld, és a mekdonác, disznósági őrzés meg a biciglis futárság között kellene választanom, lehet, hogy én is inkább bicigliznék, ott legalább nem liheg a nyakamba a hülye főnök. De szerencsére nekem van más lehetőségem is... ;-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.06. 13:31:20

@Kovács Ferenc 14: :)) Hát 4 általánossal nem sok választási lehetőség van. Eladhatja a belső szerveit is, nem csak a térdét tudja tönkretenni.
süti beállítások módosítása