Tékozló Homár

Az Újmobilshop nem veszi vissza a hibás telefont

2014.05.07. 10:51 | jackyll | 179 komment

Tamás egy sajátos modorú eladóval találkozott az Újmobilshop üzletében, aki szinte azonnal meghibásodó telefonját azóta sem hajlandó visszavenni, valami nyilvánvaló hazugságra hivatkozva:

Ez év április 23-án online rendeltem egy mobiltelefont. 23-án e-mailben kaptam az értesítőt, hogy a készüléket átvehetem. 24-én személyesen átvettem a készüléket a boltban és készpénzben fizettem. Később sajnos problémák adódtak a készülékkel.

Az újmobilshop ahol a készüléket vettem a honlapján is feltünteti, hogy lehetőség van a törvény adta 8 munkanapos elállási joggal élni. 30-án visszavittem a mobilt a boltba, ahol közölték, hogy felejtsem el, hogy visszaveszik a telefont, maximum esetleg beküldik szervizbe. Az eladó taktikája "az egyből hangunkat felemelve támadunk" fajta volt. Én ekkor még nem képeztem ki magam annyira jogból, hogy tudjam mik is a pontos lehetőségeim. Egy darab papírra felírta, hogy a készüléket átvette és utána utamra bocsátott, közben folyamatosan azt hangoztatta, hogy hülyeségeket beszélek. Többször kérdezte tőlem, hogy hány éve árulok telefonokat, mert ő bizony 8 éve már ezt csinálja és higgyem el ő ezt nagyon is tudja...

Ő arra hivatkozott ugyanis, hogy amennyiben személyesen veszem át a terméket nem vonatkoznak rám az online vásárlási jogok. Itt jegyezném meg, hogy eddig háromszor fordult velem elő, hogy 8 napon belül vissza kelljen vinnem egy online vásárolt terméket, amit előzetesen személyesen vettem át, de ebből soha nem volt semmi probléma.

Miután a boltból eljöttem beszéltem egy jogász barátommal és két kereskedő ismerősömmel is. Egyértelműen mindegyikük azt mondta, hogy nekem van igazam. A jogász barátom segítségével megírtunk egy hivatalos levelet, amit másolatban megküldtem a fogyasztóvédelemnek is. Ide bemásoltuk a törvény szövegét és egyúttal ezen levél szolgált a vásárlástól való elállás írásban történő lemondásának nyilatkozataként is.

Erre a bolttól egy nagyon "érdekes" stílusban megírt választ kaptam ( pl. sem megszólítás, sem aláírás), ahol felhívták rá a figyelmem, hogy amennyiben szellemi képességeim engedik kérnék, hogy próbáljam meg értelmezni az ott leírtakat.

Ezek után felhívtam a fogyasztóvédelmet. A hölgy akivel beszéltem nagyon segítőkész volt és emberséges. Ezúton is köszönet illeti őt! Megnyugtatott, hogy teljes mértékben jogosan szeretnék eljárni és igazam van. Kérdezte, hogy bármilyen jegyzőkönyv vagy papír készült-e arról, hogy a telefont hibátlan állapotban vették át tőlem. Mondtam, hogy nem. Javasolta, hogy menjek vissza a készülékért vagy írassak velük egy papírt, mert ebből később szokott gond lenni. Azt mondta, hogy nyugodtan hívjam fel a boltból is, mert akár beszél az eladóval is.

Visszamentem a boltba. Az eladó éppen telefonon beszélt valakivel, de már búcsúzóban volt. Amikor meglátott feltette a lábát az asztalra, majd közölte beszélgető partnerével, hogy még ráér. Vagy 10 percig váratott. Végre odajött és kérdezte, hogy megint mi a problémám. Kérdeztem, hogy ő írta-e a kedves hangvételű levelet. Azt válaszolta, hogy igen.

Jeleztem, hogy beszéltem a fogyasztóvédelemmel és kérnék egy írásos nyilatkozatot arról, hogy a készüléket hibátlan állapotban vette át tőlem. Erre úgy bedühödött, hogy mit képzelek mégis. Visszahozta a telefont és mondta, hogy vigyem ahová akarom neki ugyan nem kell, mert nem fog semmilyen papírt írni jó ha tudom. Jó lenne, ha eldönteném, hogy garanciális ügyintézést kérek vagy a 8 munkanapos elállással szeretnék élni.

Mondtam, hogy továbbra is a 8 munkanappal szeretnék élni, ez az egész küldjük szervizbe dolog az ő agyszüleménye volt eddig is nem az enyém. Mondtam, hogy értse meg ez nem így működik. Kértem ha nekem nem hisz beszéljen a hölggyel a fogyasztóvédelemtől, felhívom. A válasz a fogyasztóvédelemnél nem tudnak semmit, ő már 8 éve árul telefonokat, jobban tudja... de majd akkor megyünk a bíróságra és most már csak a jogi képviselője jelenlétében hajlandó bármit mondani. Kértem a vásárlók könyvét. Mondta hogy ott van a sarokban vegyem el ha kell. Kértem tollat, nagy nehezem azt is adott. Majd hátat fordított és szólt a kolléganőjének, hogy most már foglalkozzon innentől kezdve ő velem.

Leírva talán nem jön át, hogy milyen is volt ez az eladó. Annyit biztosan mondhatok, hogy ilyen kereskedővel még soha nem találkoztam... Újmobilshop. Kerüljétek el messze ha jót akartok, mert ha bármi probléma van kimutatják valódi énjüket...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nikorene 2014.05.07. 18:24:23

@atpijkamo: ??? hol tévedtem? Ugyanazt mondod, amit én. Arra nem hivatkozhatsz, hogy másnak adtad a jelszavadat, és ő a nevedben licitált, és nem is Te voltál. Ezt állítom. A felhasználó beazonosítása megtörténik a regisztrációoval, és belépéskor a jelszó beírásakor. Tehát a licit leütésekor létrejön a szerződés. Nincs vita.
Ha nincs beazonosítás, akkor nincs szerződés csak fizetéskor. Ezt tessék megcáfolni érvekkel.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 18:29:04

@Nikorene: Az eladó megkeres, hogy követelje rajtam az összeget, én meg megírom, hogy nem én voltam. Ha ennek ellenére rajtam követeli, a bírósággal szépen kikéreti az IP-hez tartozó nevet és bukja a pert ellenem, ellenben Te leszel az alperes, ha voltál olyan ügyes, hogy otthonról zsonglőrködsz helyettem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 18:36:15

@Nikorene: "Ha nincs beazonosítás, akkor nincs szerződés csak fizetéskor. Ezt tessék megcáfolni érvekkel."

??? Nem értem, mit akarsz. Nincsenek érvek. A szerződésben általában meg van határozva a fizetés, de nem (feltétlenül) esik egybe a szerződés létrejötte és a fizetés megtörténte. Ez két külön fogalom. Például ha ingyenes próbidőszakot kérek, és még a vége előtt lemondom, akkor nem is történik fizetés. Nagyon nem értelek.

Veszek mondjuk online tárhelyet. Megadom az adataimat, a bankkártyám adatait, bejelölöm, hogy elfogadom a feltételeket, és rákattintok a kész gombra. Ezel létrejött a szerződés. Nyilván a saját adataimat adtam meg, de ebben a túloldal nem lehet biztos. Aztán szépen havonta vonja le a havi díjat a kártyámról. A szerződés létrejötte és a fizetés időpontja nincsenek szigorú korrelációban egymással. Nyilván, ha egy ideig nem tudja levenni a pézt a kártyámról, akkor bontani fogja a szerződést. Nem tudom, válaszoltam-e a kérdésedre.

KaTe 2014.05.07. 18:38:19

100% jogos a posztoló 8 munkanapos elállása. Ne kavarjuk már itt a szart. Ki a francot érdekel, hol vette át, ha rajta van a rendelési szám a számlán, amit kapott és ez egyezik azzal a számmal, amit akkor kapott amikor leadta a rendelését online, akkor nincs miről beszélgetni. Abban a pillanatban, hogy a leadott rendelésére megjött a visszaigazolás, hogy átvehető, létrejött a szerződés kettejük között, ONLINE, távollévők között.

A posztoló balhés ember, mert 3-4 alkalommal is volt már 8 munkanapos elállása? Normális aki ezt leírta? Nekem is volt legalább ugyanennyi, minden esetben online rendeltem, személyesen vettem át, illetve fizettem ki és vittem is vissza, mert elképesztő mennyiségű szemetet lehet ám kapni az internetes webáruházakban.

A fogyasztó szempontjából az egyik legjobb törvénynek tartom a 8 munkanapos elállást, komolyabb műszaki cikket biztosan nem vennék személyesen, csak online. Ennek oka elég egyszerű: A kereskedő addig baromi rendes amíg eladja a terméket, aztán ha valami problémám van, akkor a legtöbb esetben el vagyok hajtva. Így legalább van 8 munkanapom a termék kipróbálására, tesztelésére. Ha valakinek ez nem tetszik, ne üzemeltessen webshopot.

Nikorene 2014.05.07. 18:38:51

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: szuperül leírtad, egyet is értünk, csak éppen a saját mondandódat nem támasztja alá :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 18:42:25

@Nikorene: Rá kívántam mutatni, hogy irreleváns, amit írsz, mert az, hogy Te csalást követsz el szerződés helyett a vitánktól való elrugaszkodás. Szerintem.

Nikorene 2014.05.07. 18:45:49

@atpijkamo: Nem tudom szájbarágósabban sajnálom.
Ha a szerződő felek kiléte bizonyított, és utólag bizonyítható, akkor a szarződés létrejön a megrendelés visszaigazolásával.
Ha nem bizonyítható, akkor a megrendelés és a visszaigazolás is csak egy sajtcetli, amivel a bíróságon körberöhögnek. Ilyenkor egyértelmű bizonyíték a fizetési bizonylat, nyugta, blokk, átutalási bizonylat, bankártya bizonylat.
Ha megvan a szerződés időpontja akár az előbb akár a utóbb részletezett módon, és megvan a teljesítés időpontja (tehát az áru/szolgáltatás a vevő birtokába került), akkor ha a szerződés időpontja előbbi mint a teljesítésé, akkor van jogod elállni, ha utóbbi, akkor nincs. Ez a két időpont és hogy melyik történt előbb a releváns semmi más.
A fizetés ott jön a képbe, hogy köthető-e hozzá a szerződés kötés, vagy nem.

230e 2014.05.07. 18:46:20

@Bluemotion: ha az lennék akkor nem ez lenne a poszt vége :-)

230e 2014.05.07. 18:48:07

@SZÖRF: feladom, legyen ahogy gondolod.

Nikorene 2014.05.07. 18:50:06

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Az hogy én csalást követek el, nagyon is releváns a szerződés kötésről szóló vitában, ugyanis a csalással létrejött szerződés nem szerződés. Ha elismered, hogy csaltam, akkor elismered, hogy nincs szerződés. Ha nincs szerződés, nincs az általad leírt és valamiért érvként használt "Megrendelés esetén van ajánlati kötöttség és fizetési/átvételi kötelezettség a szerződés keretein belül". Hogy az eredeti hozzászólásod mennyiben releváns a témával kapcsolatban, azt ne tőlem kérdezd.

Nikorene 2014.05.07. 18:57:47

Ha még mindig van aki meg akar győzni, és még nem menekült el, akkor egy kis segítség hozzám: Magyarul írok, szép magyar mondatokban. Tessék megfogni és cáfolni a mondatokat, illetve a közöttük lévő összefüggést, és máris meg vagyok győzve.

"Ha a szerződő felek kiléte bizonyított, és utólag bizonyítható, akkor a szarződés létrejön a megrendelés visszaigazolásával."

Igaz? Nem igaz? Ha nem akkor miért?

"Ha nem bizonyítható, akkor a megrendelés és a visszaigazolás is csak egy sajtcetli, amivel a bíróságon körberöhögnek."
Igaz? Nem igaz? Ha nem miért?

"Ilyenkor egyértelmű bizonyíték a fizetési bizonylat, nyugta, blokk, átutalási bizonylat, bankártya bizonylat."
Igaz? Nem igaz? Ha nem miért?

Stb...

Ha minden mondatom igaznak bizonyul, akkor nehéz lesz az ellenkezőjéről meggyőzni...

Monyoka1971 2014.05.07. 18:58:25

Magyarisztan.... Angliaban vettem televiziot. Hat nap mulva visszavittem. Az elado elkerte a bankkartyamat, betette a kartyaolvasoba, beirta az osszeget, ami egybol jelentkezett a szamlamon. Az elallasom oka:" nem tetszik" volt. Az ugyintezes kb. 5 percig tartott.

Telefont, elofizetessel online vettem. Nem fenymasoltak, nem hivogattak, csak kitoltottem az online megrendelot. Ket nap mulva a postas hozta a cuccot. Volt egy bermentesitett boritek benne, hogy ha gond van, akkor abban kuldjem vissza.

mondjuk ezekhez kell nemi eladoi es vasarloi kultura is...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 18:59:48

@Nikorene: Annyit kavarsz, hogy szerintem már te se tudod, mit akarsz ebből kihozni.

A szerződés akkjor jön létre, mikor megkötik. Illetve a szerződés maga meghatározhat erre külön kitételt.

Ha utólag kiderül, hogy az egyik fél nem létezik, akkor nincs szerződés. Ez a csalás kategóriája.

A magyar jog megkülönböztet egy speciális esetet, a "távollévők között kötött szerződés"-t.

Egy szerződés meghatározhatja, hogy csak akkor jön létre, ha a fizetés, vagy annak egy része valamilyen meghatározott időpontban vagy időintervallumban megtörténik.

Most nem tudom, ezekkel segítettelek, vagy gátoltalak.

Nikorene 2014.05.07. 19:00:48

@Monyoka1971: majd leszoknak róla, ha visszük magunkkal a vásárlói kultúránkat.

Aureliano Buendía 2014.05.07. 19:01:08

@atörökk:

ujmobilshop.hu/s/

Rákóczi út 47.
1088 Budapest

Telefon: 06-30/488-0888
Fax: 06-1/299-0615
Email: ujmobilshop@gmail.com

Üzletszabályzat: ujmobilshop.hu/s/index.php?page=CAT121006203743

2 A cég elnevezése
2/1 SKY MOBILLES Korlátolt Felelősségű Társaság
Bejegyzés kelte: 2013.03.25.
Hatályos: 2013.03.25. - ...
3 A cég rövidített elnevezése
3/1 SKY MOBILLES Kft.
Bejegyzés kelte: 2013.03.25.
Hatályos: 2013.03.25. - ...
5 A cég székhelye
5/1 1119 Budapest, Andor utca 21.
Bejegyzés kelte: 2013.03.25.
Hatályos: 2013.03.25. - ...

21 A cég adószáma
21/1 24292001-2-43.
HU24292001.
Adószám státusza: érvényes adószám
Státusz kezdete: 2013.03.19.
Bejegyzés kelte: 2013.03.25.
Hatályos: 2013.03.25. - ...
32 A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/1 10701252-67871564-51100005
CIB Bank Zrt. Béke téri fiók (1135 Budapest, Lehel út 70-72.; 01 10 041004)
A számla nyitási dátuma: 2013.03.29.
Bejegyzés kelte: 2013.04.02.
Hatályos: 2013.04.02. - ...
32/2 11713218-20002365-00000000
OTP Budapesti r., Central Park (1134 Budapest, Lehel út 74-76; 01 10 041585)
A számla nyitási dátuma: 2013.03.29.
Bejegyzés kelte: 2013.04.02.
Hatályos: 2013.04.02. - ...
1(09) A társaság tagjainak adatai
1(09)/1 Takács Mónika (an: Magyar Anikó) 1048 Budapest, Pácoló utca 12. 4. em. 7.
Születés ideje: 1987.03.01.
A tagsági jogviszony kezdete: 2013.02.25.
Bejegyzés kelte: 2013.03.25.
Hatályos: 2013.03.25. - ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 19:01:34

@Monyoka1971: Anglisztán! Jellemző! Én Magyarországon kápét kaptam vissza. Beee.

Nikorene 2014.05.07. 19:02:03

@atpijkamo: :) én ugyanazt írom Nikorene 2014.05.07. 17:09:19 óta...

Maraggymá 2014.05.07. 19:04:59

@Nikorene:
Azt kéred másoktól gondolkodjanak reálisan és a nonszensz szavakkal dobálózol.
Most kérlek állj le a billentyűzet csapkodással és próbáld meg átgondolni melyik bolt az amelyik megengedi neked a nagyobb összegű vásárlást, bocsánat rendelést (de még kis értékűt sem tudok) regisztráció nélkül. Továbbá 1000 darab kiskacsa nem kis mennyiség, ilyenkor az eladó felcsörgeti (értsd: felveszi a kapcsolatot) Mihályt hogy ugyan már akkor tényleg érdekli e vagy csak elütötte és 10 kell neki. Még tovább gondolva a dolgot nem láttam még boltot aki fennakadna egy téves szállításon; valaki kibabrál velük leírják veszteségnek, nem éri meg nekik utána menni, főleg ha kis tételről van szó...illetve nagyon kevés oldal enged meg utánvétes fizetést ha szállításról van szó.

Kérdésem az lenne, hogy mostanában szoktál le a cigiről vagy állandóan ekkora kosárból dobálod a szart?

Aureliano Buendía 2014.05.07. 19:12:38

@atpijkamo: sorba megyek a hozzászólásokban, láttam aztán, hogy később volt rá válasz, de az enyém teljesebb:)

Nikorene 2014.05.07. 19:14:51

@Maraggymá: nem, én azt kérem, hogy ha ellenvéleményük van, és meg akarnak győzni, akkor mutassanak rá a mondataimban arra, hogy hol tévedek. Ha nem akarnak meggyőzni, csak vitatkozni, és időt tölteni, akkor jó ez így ahogy van. Te se írod le, hoyg mi a nonszensz, és miért csak ideböfögöd a szavakat, amik vagy úgy vannak, vagy nem.
Ha visszahív, vagy bármi módon bizonyíthatóan hozzám köti a megrendelést, akkor minden ok, nem írom le többször. Ha nincs ilyen procedura, reggelek egy fake email, egy fake felhasználót és megrendlehetek bármit, akkor a szándékom felől az eladó csak akkor lehet biztos, ha megérkezik zseton. Tehát előre fogja kérni a pénzt, tehát lesz jogom elállni. Akkor kérik utólag a pénzt, ha személyesen veszed át és átvétel után fizetsz, de akkor nem is lesz jogod elállni.

Nikorene 2014.05.07. 19:21:49

De itt egy másik példa.
FElmegyek az edigitalra. Kinézek vmit, látom, hogy van raktáron. FElhívom őket, megerősítenek, hogy van raktáron, kérem, hogy tegyék nekem félre, mert ma megyek érte. Félreteszik. Bemegyek, elkérem a cuccot, kifizetem, majd másnap visszamegyek és az elállási jogra hivatkozva visszakérem a pénzt...
Mer miért ne? Az edigital oldalán reisztrálva lehet megrendelni check. A weboldalt használva választottam ki a terméket check. Felhívtam őket telefonon, hogy jelezzem az igényemet a termékre check, visszaigazolták, hogy félretették, check. Szerintetek megtörtént a szerződés (mert ugye az mindegy, hogy lefoglaltam, vagy megrendeltem - 230 feljebb írta, hogy mindegy), és a fizetés, átvétel nem releváns. TEhát van elállási jogom.
Sztem meg nincs.

Nikorene 2014.05.07. 19:23:36

No elég volt mára, majd holnap megnézem az érveket :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 19:27:24

@Nikorene:
1. "Ha a szerződő felek kiléte bizonyított, és utólag bizonyítható, akkor a sz"e"rződés létrejön a megrendelésvisszaigazolásával." IGAZ.

2. "Ha nem bizonyítható, akkor a megrendelés és a visszaigazolás is csak egy sajtcetli, amivel a bíróságon körberöhögnek." IGAZ.

3. "Ilyenkor egyértelmű bizonyíték a fizetési bizonylat, nyugta, blokk, átutalási bizonylat, bankártya bizonylat." IGAZ, de lényegtelen, mert a szerződés létrejött az 1. pont szerint, következésképpen attól el lehet állni
- átvételkor fizetés előtt
- átvételkor fizetés után rögtön
- átvételt követő 8 napon belül.

Van-e köztünk vita?

230e 2014.05.07. 19:36:19

@Nikorene: Ott dől meg a mutatvány, hogy az edigital közölni fogja veled, hogy nem teszi félre a terméket. Ha kell, akkor rendeld meg elektronikusan, mert ők csak így fogadják el.
Megint valami olyat keversz bele a történetbe amit nem írtam. Már a többedik alkalommal. A lefoglalás/megrendelés ugyanaz a dolog, amennyiben a bolt által meghatározott rendelési módon teszed. Egyébként szerinted mi a különbség a kettő között?

Maraggymá 2014.05.07. 19:41:59

@Nikorene:
A szerződés jelenlevők között abban az időpontban jön létre, amikor az ajánlatot elfogadják, távollevők között pedig akkor, amikor az elfogadó nyilatkozat az ajánlattevőhöz megérkezik.

Ajánlatot teszel (gy.k: rendelsz) ők elfogadják, visszaigazolnak, kész.

Bár közöm sincs a joghoz ezt még én is megértem.

AZ, hogy ki az aki az ajánlatot teszi teljességgel lényegtelen abból a szempontból, hogy létrejön e a szerződés vagy sem, szvsz. Szóval, hogy neked gondod van azzal nem tudni kétséget kizáróan kik között jött létre az egyéni szociális probléma, ellehet fáradni vele a sóhivatalba.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 19:49:15

@230e: Már hogy kapnék kápét vissza kártyás fizetésre???

Az idevonatkozó vicc:

Két katica beszélget.
- Képzeld, felvételiztem az
egyetemre.
- És? Felvettek?
- Hülye vagy? Hét ponttal?

Két pogácsa beszélget.
- Képzeld, felvételiztem az
egyetemre.
- És felvettek?
- Hülye vagy? Egy pogácsát?

Két briós beszélget.
- Hülye vagy?
- Dehogyis. Felvettek az egyetemre.

Nikorene 2014.05.07. 19:57:30

Csak nem bírom ki :)
@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: van. Ha én vagyok az eladó, Te a vevő és nem egyezünk meg, akkor megyünk a bíróságra. Ott nem fog számítani semmi amit bármelyikünk hisz, gondol, vagy értelmez. Csak az, amit bizonyítani lehet. Tehát nem, nem jön létre az 1-es pont szerinti szerződés, mert nem bizonyítható a létrejöttének időpontja. Az bizonyítható, a fizetési bizonylat alapján, hogy annak időpontjakor jött létre. Az is bizonyítható, hogy az árut akkor már átvetted.
Morálisan lehet egyetérteni a posztolóval, de az nem elég egy bírósági per megnyeréséhez.
@230e: huhh... ne lovagolj butaságon. Akkor nem edigital, hanem Xdigital. Nem, sztem sincs különbség, hogy megrendelés, vagy foglalás. A folyamatban lehet különbség, hogy a megrendelésed, vagy foglalásod bizonyító erejű-e vagy nem. Lásd feljebb.
@Maraggymá: Olvasd el mégegyszer, amit írtál, tényleg mindegy, hogy kik a felek mindenképpen létrejön a szerződés? Nem hiszem. Köztem és közted akkor jön létre szerződés, ha én én vagyok, Te meg Te. Bíróságon (sóhivatalba) az fog számítani, ami bizonyítható. Ha Neked van gondod, mert szeretnéd az elállást érvényesíteni, akkor Te bizonyítod, hogy előbb szerződtünk távollévő módon, és utána kaptad az árut. Vagy nem bizonyítod, és nem lesz elállási jogod, akkor sem, ha egyébként tényleg lenne...

230e 2014.05.07. 20:07:02

@Nikorene: hagyjuk, feladom, nyertél, legyen úgy ahogy gondolod.
@atpijkamo: jóvanna, azt hittem hogy ő kártyára vette, és most arra vágtál fel, mert Chuck Norris akkor is kp-t kap, ha kártyával fizetett.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 20:07:56

@Nikorene: Most ugorjunk vissza a kezdőpontra, a beküldött történetre.

E szerint:

04.23. rendelés az ujmobilshop.hu-n
04.23. értesítő, hogy a készülék átvehető.
04.24. személyesen átvétel, fizetés

Mikor jött létre a szerződés? Vitatta-e az eladó, vagy a vevő 24-én a másik kilétét?

Maraggymá 2014.05.07. 20:13:20

@Nikorene:
Ne vicceljünk. Az nem bizonyító erejű, hogy a cég e-mail címéről jött egy visszaigazolás?
Ez esetben tényleg kicsit szánalom olyan bolttal üzletelni ahol az válasz e-mail egy szabad regisztrációs szerverről jött.
DE ha mondjuk rendelek a mutyi.hu-ról és jön egy visszaigazolás a xy@mutyi.hu-tól akkor gyönyörű szépen ott van a domain.hu oldalon, bátran lekérdezed ki vette meg a mutyi.hu bérleti jogát ezáltal bizonyítva, hogy te a bolttal állsz szerződésben. (domain.hu természetesen elég informálódásra, de el lehet kérni a domain regisztrációs szerződést a cégtől és abból egyértelműen kiviláglik, hogy mióta az övék.)

Verstehen Sie bitte? Vagy én értettem félre kérdésed?

Mellesleg gyakorlatilag minden cégnél olyan nyomtatott számlát kapsz amin ha jól emlékszem rajta van a rendelésed száma, tehát letagadni sem lehet, bár ezt már fentebb említette valaki.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 20:13:29

@230e: "Chuck Norris akkor is kp-t kap, ha kártyával fizetett."

:)) Lebuktam, nem én vagyok Chuck Norris.

Pusztán rámutattam, milyen szánalmas dolog arra felvágni, hogy sikertelen vásárlásból visszakapta a pénzt. @Monyoka1971: legyen inkább arra büszke, hogy rendesen végzi a munkáját, szép tisztára mosogatja az angolok tányérjait.

Nikorene 2014.05.07. 20:15:43

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ugorjunk :)

Mikor jött létre a szerződés? 23-án
Vitatta-e az eladó, vagy a vevő 24-én a másik kilétét? Nem

Menjünk tovább.
Van-e elállási joga? Van
Eladó megadja-e ezt a jogot? Nem adja
Mehetnek-e bíróságra? Mehetnek
Tudja-e bizonyítani a vevő a 23-ai szerződéskötést a bíróságon? Nem tudja
Tudja-e bizonyítani az eladó, hogy a vevő megfoghatta, és fizetés előtt a birtokába vehette a terméket, így lehetősége volt a vásárlástól elállni fizetés előtt? Tudja
Érvényesíteni tudja-e a vevő az elállási jogát rendelkezésére álló bizonyítékok alapján? Nem tudja

Nikorene 2014.05.07. 20:17:09

@Maraggymá: most a konkrét eseten vitatkozunk, konkrétan arról ,ha a posztoló és az eladó bíróságra mennek, akkor mi a lehetséges kimenetel. Tehát számít, hogy honnan jött az email... :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 20:17:22

@Nikorene: Szerintem 23-án jött létre a szerződés, mert a vevő (az eladó csatornáján, annak távollétében) ajánlatot tett, majd azt az eladó elektronikus levél formájában (a vevő távollétében) elfogadta.

230e 2014.05.07. 20:17:50

@atpijkamo: Lehet hogy amikor elment, akkor még nálunk nem volt ilyen. 10 éve még én is csodálkoztam ezen.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 20:18:45

@Nikorene:
Van-e elállási joga? Van
Eladó megadja-e ezt a jogot? Nem adja
Mehetnek-e bíróságra? Mehetnek
Tudja-e bizonyítani a vevő a 23-ai szerződéskötést a bíróságon? Elektronikus levele bizonyítékként szolgál.
Tudja-e bizonyítani az eladó, hogy a vevő megfoghatta, és fizetés előtt a birtokába vehette a terméket, így lehetősége volt a vásárlástól elállni fizetés előtt? Lényegtelen.
Érvényesíteni tudja-e a vevő az elállási jogát rendelkezésére álló bizonyítékok alapján? Igen.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 20:21:13

Nincs kedvem most elolvasni, de szerintem nem az van a rendeletben, hogy tapogatta-e a fizetés előtt a vevő, hanem az, hogy távol voltak-e egymástól a szerződés létrejöttekor.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 20:27:23

@230e: Túl fiatalok vagytok. Én már a kádárrencerbe is visszakaptam a pénzt. Na nem úgy, hogy parasztosan lecsaptam a pultra az árut, hogy ittvanbazmeg, veddvissza, de meg lehetett beszélni. (Bár inkább örült az ember, ha sikerült valamit megvenni, nem hogy visszavitte volna. Moszkvában ha volt áru a cipőboltban, berohantak az emberek, megvették ami a kezük ügyébe került, és az utcán cserélgették egymás közt a méreteket.)

A gyerekem nagy tételbe viszi vissza a ruhákat. De a barátnőm is ugyanezt csinálta a nyolcvanas évek elején, két nap nem mutatkozott ugyanabban a ruhában. A visszavétel pontos részleteit nem tudom.

Maraggymá 2014.05.07. 20:28:04

@Nikorene:
Hohó! Most már a konkrét eseten vitázunk?:) Előbb még olyan képzeletbeli helyeken jártunk ahol kacsát lehet venni és a többi.

De beugrottál a csapdába. Nem kellene ilyen könnyen harapnod a csalira, mert bizony itt is bizonyítható.
Körülbelül pár kattintás az egész. Ugyan is a Gmail minden bejelentkezéshez IP címet és pontos időt társít és azt neked, mint felhasználónak engedi is látni.
Ezek után gyakorlatilag gyerekjáték szolgáltatói információk alapján beazonosítani a delikvenst aki arról a címről bejelentkezett. (Pontosabban a gépet, de ebben az esetben mint fentebb tárgyaltuk lényegtelen a személy, bizonyíthatóan céghez köthető a visszaigazolás ténye.)

Nem mellesleg ezer helyen hirdetik, hogy ez az elérhetőségük innentől kezdve kalap kabát, meg az összes szentek.

Köszönöm, a virágokat az öltözőmbe kérem!

230e 2014.05.07. 20:30:32

@atpijkamo: akkor ahogy írod, én is örültem hogy volt valami a boltban :-)

Atörökk 2014.05.07. 20:33:45

Homár-történelem. 120+ komment után még mindig ON, és semmi csetelés :D

230e 2014.05.07. 20:36:04

@atpijkamo: azért még nem, a 80-as évek vége úttörőként ért.

Nikorene 2014.05.07. 20:36:55

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: hát akkor itt a vita közöttünk. Sztem nem tudja, szted tudja, ez csak akkor derül ki, ha a posztoló bíróságra megy.
Mehet az off :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 20:39:18

@atörökk: :)) Onozó trollal könnyű.

Azér a "semmi csetelés"-t kikérem magamnak! Nyomokban azért van.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 20:41:17

@230e: Akkor mitbeszélsz. :)) Lakást nem újítottál fel. Tej-kenyér meg vót a boltban. Mecsboksz meg a Hobby boltban.

Nikorene 2014.05.07. 20:41:21

@Maraggymá: én a konkrét eseten vitázok, olvasd vissza mégegyszer. A példákat akkor hozom fel, ha a konkrét esettel kapcsolatban valaki benyom egy mondatot, amit másképp nem lehet megcáfolni. Nehogy már a magyarázkodjom kelljen a vitastílusom miatt. Engedtessék meg, hogy úgy vitázzam, ahogy azt több, mint 35 éve teszem. Még útmutatót is adtam, és ▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ fel is fogta. Sikerült is megtalálnunk az ellentétes véleményünk gyökerét, mindenféle személyeskedés és indulat nélkül. Most már látom hol a különbség, ami jogot nem tudsz érvényesíteni, az olyan mintha nem lenne.

Nikorene 2014.05.07. 20:43:58

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: a bíróság még a bemutatott videófelvételt sem veszi figyelembe, ha nem hitelesített eszközzel készítették, illetve a ha nem egyezett bele az, akit felvettek. Ha elfogadja, akkor felebbezés, és mehet feljebb. A feljebbviteli meg majd visszadobja az egészet első fokra, hogy ismételjék meg az eljárást, és tartózkodjanak azon bizonyítékok figyelembe vételétől, ami nem figyelembe vehető :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 20:44:02

@Nikorene: Kb. olyan, mint, hogy tilos használni a nemesi rangokat, aztán ettől még senki nem bünteti meg a retek klubbot, amikor félhavonta benyomnak egy bárós, grófos szarságot.

Nikorene 2014.05.07. 20:45:23

No mentem WOTozni :)

230e 2014.05.07. 20:45:45

@atpijkamo: 99 forintért. Meg 20-ért a magyar playmobil :-)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 20:46:14

@Nikorene: Én úgy tudom, hogy a bíró szabadon eldönti, hogy mit fogad el bizonyítéknak. Attól még, hogy egy videó- vagy hangfelvétel hozzájárulás nélkül készült még szolgálhat bizonyítékként. De ez nem az én asztalom, meg inkább ne is jusson az ember a bíróságra, mert agyfaszt kap.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 20:48:36

@230e: :)) Kádat meg csaptelepet, na, azt szerezni volt kaland. Kismotor volt 1 a boltban. Szétesve.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 20:51:52

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "@Nikorene: Én úgy tudom, hogy a bíró szabadon eldönti, hogy mit fogad el bizonyítéknak."

Így van pontosan.

Atörökk 2014.05.07. 21:36:17

@uraaam:
Naná. Mindennek van határa :D

Maraggymá 2014.05.07. 21:36:34

@Nikorene:
Vitázz ahogy jól esik. ÉN is úgy teszem.

Konkrét esetet nézzük és olyanokat mondasz hogy mi van HA nem tudja bizonyítani? Mi van HA olyan számlát kapott? Mi van HA az eladó sem vitatja a netes rendelést mert egy sügér? Mivel magyarázza az e-maileket? Sok itt a ha...Mint általában az lenni szokott valószínűleg pereskedésig nem jut el a dolog ilyen vagy olyan okból. Vitatod e?

Mellesleg általános konklúziót vontál le a konkrét esetből amiről nem is tudsz minden konkrétumot.
"...ami jogot nem tudsz érvényesíteni, az olyan mintha nem lenne."

Hogy lehet 35 év vita tapasztalatod 12 éves fejjel?

Nincs több kérdésem bíró úr.

Aureliano Buendía 2014.05.07. 21:40:18

@atörökk: Matyarorszákh önmagával határos.

PannonBoy 2014.05.07. 23:35:03

@Belana: Aki azt állította, hogy az üzletben való átvvételre vonatkozik a 8 (ill. 14 napos) elállási jog, tévedett, beleérte a posztban említett jogászok is.

Ugyanis pont az a lényege, hogy a felek nem kontaktálnak fizikailag, a termék kipróbálására nincs lehetőség. A személyes átvételnél kibonthatja és kipróbálhatja terméket.

Az idézett részt ha figyelmesen elolvasod, akkor egyértelmű:

"Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy
szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű FIZIKAI JELENLÉTE NÉLKÜL
úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag TÁVOLLÉVŐK KÖZÖTTI KOMMUNIKÁCIÓT lehetővé tévő eszközt alkalmaznak;
11. távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében
– szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett
vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal,
a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz"

Ettől függetlenül a normális kereskedő rugalmasan áll a vásárló problémájához!!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.08. 00:03:23

@PannonBoy: Apa! Hosszasan tárgyaltuk korábban: a szerződés megkötése idején csakis elektronikusan érintkeztek. A szerződés a rendelés/visszaigazolás párossal jött létre. Innentől felesleges az okfejtésed a fizikai kipróbálásról, a fizikai jelenlétről, mert a szerződés kötésekor nem volt meg.

Franci123 2014.05.08. 05:38:13

@atpijkamo: A Zarában mi is ezt csináljuk. Fel sem próbáljuk a ruhákat. Megnézzük, melyik tetszik,kifizetjük, hazavisszük, otthon próbálgatjuk. Amelyik nem áll jól, vagy nem tetszik, visszavisszük, visszaadják a pénzt.

Belana 2014.05.08. 07:17:13

@PannonBoy:
"Ugyanis pont az a lényege, hogy a felek nem kontaktálnak fizikailag, a termék kipróbálására nincs lehetőség. A személyes átvételnél kibonthatja és kipróbálhatja terméket."

Nem tudom hol olvasod a törvényben, hogy személyes átvételnél nem vonatkozik a 8(14) nap, de nincs ilyen kitétel.
Nem jól értelmezed.

Belana 2014.05.08. 07:35:55

@Nikorene: "Tehát előre fogja kérni a pénzt, tehát lesz jogom elállni. Akkor kérik utólag a pénzt, ha személyesen veszed át és átvétel után fizetsz, de akkor nem is lesz jogod elállni."

Jó nagy baromságot írtál.

És ha átutalással fizetek? Mondjuk 8 napossal? akkor is utólag fizetek...
És ha Pick Pack ponton veszem át? Akkor az minek minősül? Személyesnek?

A fizetés és átvétel módjától függetlenül, ha a megrendelés pillanatában nem vagy a boltban és nem állsz szemben vele, az távollévők közötti szerződés, ergo jár a 8 (14) nap visszavételi garancia.

Belana 2014.05.08. 07:44:07

"szemben az eladóval"

Nikorene 2014.05.08. 08:14:31

@Maraggymá: Valóban. Te is úgy vitázol ahogy jól esik, maximum a vitapartnered tesz ignorra, ha személyeskedés nélkül nem megy. Pont mint most én :)

Nikorene 2014.05.08. 08:17:33

@atpijkamo: Sztem meg van határozva, hogy mit vehet figyelembe, de ebben lehet hogy tévedek. Mindenesetre ha olyasmit vesz figyelembe, vagy úgy ahogy az egyik félnek nem tetszik, és az alapján hoz döntést, akkor ugye fellebbezhetsz. Aztán majd feljebb vagy a bírónak adnak igazat, vagy a fellebbezésnek.

Nikorene 2014.05.08. 08:19:56

@Belana: Az ilyen hozzászólókat imádom a legjobban... Vitázunk (nem veszekedünk, mint általában) órákon keresztül, és akkor idejön egy marha okos, kivesz egy mondatot a 200 közül és lebaromozza a hozzászólót... grat. Meggyôztél...

Nikorene 2014.05.08. 08:36:54

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Összefoglalva tehát:
Azzal mindenki egyetértett, azt hiszem, hogy ha a kipróbálás, fizikai birtokba vétel, ezzel a vásárlástól való elállás joga biztosított szerzôdéskötés elôtt, akkor utólag nincs szükség ennek biztosítására, tehát nem vonatkozik a vásárlóra az elállás joga.

Alapvetôen az volt az álláspontunk között a különbség, hogy szerintem, ha nincs lehetôség a szerzôdéskötés idôpontjának egyértelmû bizonyítására, akkor a szerzôdéskötés idôpontjának a fizetés idôpontja az elsô lehetséges idôpontja, illetve hogy a konkrét esetben a szerzôdés létrejöttének idôpontjára elegendô bizonyíték-e a posztoló birtokában lévô nyilvános domainról kapott visszaigazolás.

Remélem a posztoló továbbviszi az ügyet és kiderül.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.08. 08:49:02

@Nikorene: Fellebbezhetsz. De ezen az alapon felesleges. A bíró vígan el fogja fogadni bizonyítékként ellened a hangfelvételt, hiába nem tudtál a készítéséről. De logikus is. A szembenálló fél azt állítja, azt mondtad a fű kék, lejátssza a hangfelvételt, amin ezt kijelented, idióta lenne a bíró, ha az ellenkezőjét hinné, mikor saját fülével hallotta. Szar a magyar jogszolgáltatás, de az ért nem ennyire.

Belana 2014.05.08. 08:57:48

@Nikorene:

Van különbség a baromságot írtál és a lebarmozás között.
De látom a különbségeket nem igazán érted.

Nikorene 2014.05.08. 09:00:34

@atpijkamo: :) fellebbezek, mert az nem is az én hangom, a felvétel hamis.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.08. 09:06:06

@Nikorene: Fellebezhetsz, de mindenki hallja, hogy a te hangod.

Persze lehet, hogy egyszerűbb két hamis tanút szerezni. :))

Namindegy.

Monyoka1971 2014.05.08. 09:36:22

@atpijkamo: Nem vagtam fel, csak tenyeket kozoltem. Mellesleg tucat egyeb peldat is felsorolhattam volna. Dehat ugye egyesek orulnek, hogy Magyarorszagon igy mukodnek a dolgok. Sok szerencset kivanok nekik, es egyben kivanom, hogy eletuk legnagyobb orome, a kulfoldon dolgozok fikazasa legyen!

Nikorene 2014.05.08. 09:59:21

@atpijkamo: hát ezaz... Sztem Neked kell bizonyítani, hogy a felvétel nem hamisított... pl azzal, ha hitelesített és hozzáférhetetlen a felvevô... ha csak egy utcai diktafon, akkor a bíró ha elfogadja, akkor elég nagy az esélye, hogy a fellebbviteli visszadobja az egészet. :)
Mert akkor se én voltam :D sztem a fû piros... :)

Maraggymá 2014.05.08. 13:31:33

@Nikorene: @atpijkamo:
Van egy bácsi Budapesten aki több éve ingyenes parkol mindenhol. Legtöbbször azzal hárítja a perek sorozatát, hogy vitatja az elkészült kép körülményeit (értsd: a készítő embőc erre vonatkozó papírjait, a fényképezőgép erre vonatkozó papírjait).
Igaz volt olyan eset is ahol utólag visszadátumozva legyártották ezeket:)

Nikorene:
Amúgy szép dolog ez, nézzünk félre akkor nem létezik az egész eddigi amit ott láttunk. Ignorálj csak, ezt úgy értelmezem én nyertem mert gyenge vagy.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.08. 13:35:29

@Maraggymá: Rendőrséggel, parkolási társasággal szemben vannak ilyen követelmények, előírások. Magánszeméllyel szemben nincsenek.

A rendőrség rutinszerűen hamisít iratokat, tudjuk.

Belana 2014.05.08. 14:07:47

@atpijkamo: vigyázz, mert te is okoskodónak leszel titulálva:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.08. 14:16:50

@Belana: ??? Tényleg zöldségeket beszél, hogy lehet ezt udvariasabban mondani?

Csak megmondtam, hogy közkeletű tévedés, hogy nem használható fel bíróságon olyan hangfelvétel vagy videó, aminek a készítésébe a másik fél nem egyezett bele. Valaki egyszer ezt kitalálta, és a többi gyökér meg szajkózza. Tanítani kell a nép egyszerű gyermekeit.

Nikorene 2014.05.08. 15:15:29

@atpijkamo: bocsásd meg gyökérségem, de valamiért csak aláíratják veled a papírt, hogy beleegyezel, hogy az üzem/iroda területén felvétel készülhessen rólad, amit akár a bíróságon is felhasználhatnak ellened... Gondoltam nem úri passzióból teszik ezt, hanem azért mert a jól fizetett ügyvédbojtáruk körbejárta a lehetôségeket, és törvényeket, és mégiscsak kell az a fránya beleegyezés, különben szépen visszapereled ôket.

Nikorene 2014.05.08. 15:25:52

@atpijkamo: munkajog.hu/rovatok/munkahely/titkos-hang-es-kepfelvetelek-egyeb-jogellenesen-beszerzett-bizonyitekok-birosag-elotti-felhasznalasa-polgari-jogi-ugyekben

Itten van szépen leírva.
Összefoglalva: bûnügyi pereknél nekem van igazam, polgári pereknél részben Neked, az elkészült hang/képfelvételt akkor lehet minden további nélkül felhasználni, ha bizony<tható, hogy a felvétel véletlenül jött létre. A bírónak a jogellenesen elkészített felvételeknél mérlegelnie kell, hogy mi a súlyosabb vétség, az amit a felvétel bizonyít - akkor felhasználhatja, vagy a felvétel felhasználása - akkor nem használhatja fel. Ez az utóbbi viszont nyilván szubjektív, ezért fellebbezhetô.

PannonBoy 2014.05.08. 20:42:20

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
A megrendelés még nem szerződés, az csak egy vételi szándéknyilatkozat.
Nem kötelezi semmire sem az eladót.

TROLLala 2014.05.09. 16:15:11

Sziasztok
Most olvastam vegig az egesz sztorit...a tanulsag amit leszurok: A posztolo egy se&@fej, meghozza a legrosszabb fajta. Ismerhetjuk a fajtajat, eleg csak vegigolvasni ezt a terjedelmes omlengest, a reszletes hatasvadasz elemeket az unszimpatikus eladorol, es az o nagy harcarol. Eloszor is szogezzuk le, ez a csavo egy un. "freerider" ez az allatfajta mostnaban terjed itt kis hazankban, amiota ez az idiota szabalyozas letrejott...megvesz vmit villog vele 7 napig, majd vmi mondvacsinalt szarsaggal visszaviszi, majd megy a kovetkezo helyre, vesz egy Ajfont megint... jo van egy hetig megint van mit mutogatni Katiknak a telepen.
Bement a boltba ATVETTE SZEMELYESEN ba&dmeg, ki is bontotta gondolom, hazavitte, hasznalta majd visszavitte. Figyu ha felhivom a sarki pekseget reggel, azzal hogy van e meg friss zsomle mert felrerakatnek 5db-ot, majd visszahivnak hogy mehetek atvenni a zsomiket. Ebattyogok, megveszem kapeval, meg is szagolom tettszik nekem. hazamegyek megeszem, de par nap mulva rajovok hogy megse volt jo izu az a zsomi...na meg szerencse hogy megmaradt egy fel darab, visszaviszem es kozlom hogy elallok a vasarlastol, mert budi volt a kakim masnap...mivel telefonon rendeltem ez akkor mar TAVOLLEVOK kozotti szerzodesnek minosul...hm....most megyek eppen fagyizni...

keresztespok 2014.05.10. 13:11:18

@TROLLala: Teljes mértékben igazad van. Én is így látom, gondolom. Az ilyen vásárló így éli ki azt hogy életképtelen. Csak most emberére talált és egy fáj kicsiny elkényeztetett, OSTOBA fejének. Mellesleg az oldal szerkesztőjének is tanácsolnám, hogy azért ez még mindig üzletrontás addig még jogos döntéshozatal nincs szal. tartózkodnék az ilyen postoktól, cikkektől. De maga a téma érdekes. Érdekesen felrúgnám ezt a Tamást ha én eladó lennék :-)

hobbitroll 2014.05.12. 19:19:51

@-creeper-: nos, megkérdeztem egy hozzáértőt (ügyvédet), aki ezen a területen (fogyasztói jogok, szavatosság, etc.) tevékenykedik, így jobban ismeri ezt a témát mint mi. Nincs jelentősége a készülék állapotának. Ha elállási időn belül visszaviszi (bármilyen állapotban, értem ezalatt, hogy működik vagy sem), és azt mondja, hogy eláll a vásárlástól, akkor az eladónak nincs mérlegelési lehetősége. Vissza kell adja a pénzt. Abban igazad van, hogy 30 (jelenleg 30, viszont ez rövid időn belül csökkenni fog ... eu jogharmonizáció, h banxá meg) napon belül kell visszafizetnie, tehát nem kötelező azonnal.
Ismétlem: az eladónak nincs lehetősége (joga) megtagadni a pénz visszafizetését, ha a vásárló eláll a vásárlástól, akkor sem, ha egy hibás -nem működő- készüléket ad vissza. Értelemszerűen ha fizikai sérülés, vagy bizonyíthatóan nem rendeltetés szerű használat következtében ment tönkre, akkor lehet vitatkozni, ellenkező esetben pofa súlyba, és virítani kell a lóvét.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.12. 23:13:31

@Nikorene: "a szerzôdéskötés idôpontjának a fizetés idôpontja"

Sokan gondolják úgy, hogy a webáruház honlapján kiválasztott árura leadott megrendelés elküldésével a vevő elfogadja a honlapon található ajánlatot és ez által létre jön a szerződés. Valójában azonban ekkor még egy fontos mozzanat hátravan ahhoz, hogy a szerződés érvényesen megkötöttnek legyen tekinthető. Az eladónak a megrendelésről ugyanis haladéktalanul, de legkésőbb negyvennyolc órán belül elektronikus úton (e-mailben) visszaigazolást kell küldenie - hangsúlyozta a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

www.origo.hu/jog/lakossagi/20130125-online-kereskedelem-mikor-is-jon-letre-a-szerzodes-a-webaruhazzal.html

Nikorene 2014.05.13. 11:26:44

@atpijkamo: "a szerzôdéskötés idôpontjának a fizetés idôpontja"

Azt is másold már be hozzá, hogy milyen esetre írtam ezt a mondatot.

Utána pedig annak is nézzél utána, hogy a visszaigazolásnak milyen követelményeknek kell megfelelnie, hogy a megrendelésbôl szerzôdés legyen. A "jöheccérte b+ mert van raktáron" egy gmailos mélcímrôl pont nem az :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.13. 11:32:12

@Nikorene: "A "jöheccérte b+ mert van raktáron" egy gmailos mélcímrôl pont nem az"

:)) Nem tudom mi lehet az, de a rusztikus fogalmazás, vagy a géméles cím nem lehet kizáró ok.

Nikorene 2014.05.13. 13:16:28

@atpijkamo: vannak tartalmi követelményei na. A nem gémél valóban nem követelmény :)

ahanem01 2014.07.09. 13:10:51

@Belana: Ebből is látszik, mekkora faszság ez a törvény.

Lorenz 2017.01.31. 10:45:02

Várom a per eredményét, höhö
süti beállítások módosítása