Tékozló Homár

Az UPC akkor is emailben üzen, ha elment az internet (frissült)

2014.05.07. 09:43 | jackyll | komment

Nem izgatja a UPC-t, hogy azért kellene kimennie a szerelőnek, mert elpusztult a modem, se telefon, se interenet, csakazértis emailben válaszol. A szerelő persze nem ment hosszú hétvégén, úgyhogy naiv ügyfél biztos hogy 72 óránál tovább maradt minden nélkül:

Szerencsés ember biztos nem UPC előfizető, ahogy az ősi Homár-mondás tartja, és a helyzet hatványozottan igaz, mikor a net pont azon a hosszú hétvégén adja meg magát, mikor végre 4 napnyi jól megérdemelt láblógatás követte volna az előző hét megfeszített munkáját. Csütörtökről péntekre (május 2.) virradóra ugyanis úgy adódott, hogy az örök vadászmezőkre költözött a minimum kettő, de inkább három éve szolgáló Cisco-kábelmodem. Nem csoda, az újraindításokat, és a pár órányi áramszünetet leszámítva éjjel-nappal állta a sarat, csoda, hogy eddig kihúzta. Előfordul ez, a 7 évnyi Invitel-függőség szinte egyetlen pozitívuma is ehhez kötődik, mikor készségesen, talán még aznap lecserélték a szintén erre a sorsra jutott ADSL-modemet. A UPC-nél azonban máshogy mennek a dolgok.

A telefonos hibabejelentést már az is megszépítette, hogy a (vezetékes) telefon szintén UPC-s, és a modem halálával az is elérhetetlenné vált. Sebaj, erre való a mobil, a hibabejelentést pedig sikerült is megtenni: ha nem is pikkpakk (az operátor minimum 3 perces csendekkel szöszölve vitte fel a rendszerbe a panaszt), de sikerült, a hosszú hétvége ellenére pénteken a UPC-nél még dolgoztak, egy szikrányi reményem pedig volt, hogy talán aznap meg is javítják, de nem így lett - nem tudni, miért, de a UPC-nél (áldja a nevüket az ég) vasárnap is szerelnek, így kiadták az ukázt, 12:00-tól 16:00-ig tessenek otthon ülni, rögvest ki lesz cserélve az a használhatatlan eszköz, a szerelő még telefonál is 10-15 perccel az érkezése előtt. A South Park (és a szolgáltatás létezése) óta pedig tudjuk, az van, amit a kábelszolgáltató mondd. Úgyhogy vártam.

A pozitív kilátást erősítette az is, hogy szombaton pontban éjfélkor még emailt is kaptam, hogy jön a szerelő, ne aggódjak (bár ha nem lenne 3G-m, ezt ugye nem nagyon tudtam volna elolvasni - lehet, hogy ekkor halálra aggódom magam?!). Aztán jött a 12, 13, 14, majd a 16 óra is, szerelő persze sehol. Gondoltam várok egy órácskát, biztos elakadt valahol, de semmi. Szerencse, hogy pont van a közelben ügyfélszolgálat (Mammut), ami vasárnap is nyitva van, ráadásul este 6-ig (tényleg csodálatraméltó a UPC elkötelezettsége az ügyfelek felé a nyitvatartást illetően - szarkazmus nélkül).

Hol itt a probléma, azon túl, hogy immáron 3. napja se internet, se telefon? Egyrészt ugye ez a tény, aztán az, hogy a szerelő szó nélkül nem jött el, a történetet viszont a személyes ügyintézés koronázta meg, ahol közölték, hogy ha eddig nem jött, ne is várjak rá, és részükről a hibajegyet lezártnak tekintik. Amennyiben szeretném, hogy mégis megcsinálják a szolgáltatást, ismét jelentsem be, és majd megint kapok egy időpontot (természetesen ismét egy 4 órás ablakot, mert a dolgozó embernek általában csak egyből van rengeteg: szabadidőből, főleg hétköznap napközben).

Röviden összefoglalva: fizess a szolgáltatásért, ami vagy megy, vagy nem (a UPC net esetében hetente 1 napot általában nem szokott, de legalább következetesen szinte mindig ugyanakkor), ha pedig elromlik, 50-50% az esélye, hogy megjavítják, de ez idő alatt is fizess, és te érezd magad hülyének, ha az előre rögzített időpontban nem jön a szerelő, te járj utána, hogy miért nem, te kérj elnézést és te fixálj új időpontot. Ja, és folyamatosan figyeld a postafiókod, mert a UPC emailen kommunikál (még akkor is, ha pont neted nincs). Na majd hétfőn biztos helyrejön, az a szabadnap, amit pedig ki kell vennem úgyse hiányzott, jobb is, ha most, a nyaralás előtt ellövöm, így legalább nem támadnak gondolataim pihenésről, kikapcsolódásról, minden figyelmem a szent UPC-re fordíthatom!

UPDATE 05/09: A UPC elnézést kért a félresikerült jóváírás miatt:

Szeretnénk elnézést kérni a kellemetlenségekért, a szerkesztőnek pedig köszönjük, hogy segített összekötni az ügyfelünkkel, így sikerült a problémát alaposan kivizsgálnunk. Sajnos valóban nem tudtak kimenni technikusaink az elsőre megbeszélt időpontban, ezért az okozott kellemetlenségek miatt akkor egyedi elbírálás alapján jóváírást ítéltünk ügyfelünknek, de sajnálatos módon ennek kommunikációjába is hiba csúszott. Ezért most telefonon megkerestük és tisztáztuk az elégedetlenség hátterét, így reményeink szerint még hosszú ideig ügyfeleink között tudhatjuk az írás szerzőjét (is). Az esetből leszűrt tanulságokat pedig természetesen beépítjük a napi munkafolyamatainkba.
 
Üdvözlettel:
upc on-line

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2014.05.07. 09:48:49

Mostanában annyit dolgozok, hogy az elsőzés rovására megy!

Poszt-tolónak pedig üzenem, hogy olvassa el az ÁSZF-et, hátha talál benne valamit a kártérítés/kötbérezés résznél, ami számára kedvező.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 09:51:38

Modoros szar.

Ha hetente egy napot nem megy, akkor miért nem nekik panaszkodik?

bl4ze 2014.05.07. 09:54:04

Kár volt Invitelt váltani, ha ők aznap cseréltek :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.07. 10:01:46

Mit hittél? Érted van a UPC? Na ugye.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 10:04:53

mondjuk ha se telefon nincs se internet akkor nem mindegy, hogy melyik úton nem kapja meg az üzenet?

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.07. 10:15:31

fejüket az asztalba, kártérítés kérés, vagy szolgáltató váltás
inkább ez a 3 egyszerre

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.07. 10:20:07

@atpijkamo: Gondolom nem egyszerre nem megy egy napot, hanem darabokban. Bár persze összeadva is túllépheti az SLA-t... És akkor is oda kéne panaszkodni.

Atörökk 2014.05.07. 10:26:47

A Tréhóm is. Ja, nem, ők ki is fészbukkolják! :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 10:33:31

@ColT: Hát ha hetente nem megy egy napot, az évi 52 nap, az 86% rendelkezésreállás, ennél többet szoktak ígérni. Hammeg ennyit ígérnek, és ez jó neki, akkor mit panaszkodik?

SarahConnor 2014.05.07. 10:35:28

A UPC-t azt szeretjük nagyon. UPC-sek a szüleim, egyik este felhívta anyukámat a mobilján egy UPC-s ajánlattal egy nő, és elkezdett áradozni, hogy a UPC az milyen csodálatos. Anyukámék tudják pontosan, hogy csodálatos, de anyukám (akinek szájféke az ilyen telefonos zaklatókkal szemben nem sok van) megkérdezte: "ha annyira f@sza a UPC, akkor miért nem azon hív?" A nő makogott egy kicsit a rendelkezésére álló adatokról, aztán letette.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 10:41:52

@sugargiraffusplumps.: Postagalambbal. Elég nagy adatmennyiséget tudnak átvinni néhányszor tíz kilométeren. Ha rákötsz a lábára 10 db 8 GByte-os micro SD kártyát, akkor 640 Gbit / 10 km / 10 perc = 1067 Mbps. Az UPC a tizedét is nehezen adja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.07. 10:45:11

@atpijkamo: Sose becsüld le az autópályán 100-zal haladó, DAT kazettákkal megrakott teherautó sávszélességét :D

Kovács Ferenc 14 2014.05.07. 10:48:43

Velem a trékom csinálta ezt meg. Elment a kapcsolat, bejelentettem fülkéből (!), aszondja, adjak telefonszámot amin hívhat a szerelő. Mondom neki hogy én szívesen megadom, de nem sokra megy vele, mert pont az a rossz. "na de biztos van mobilszáma" nem, nincsen. Ha volna, akkor minek lenne vezetékes telefonom??? Na ennyiben maradtunk. Másfél hétig vártam a szerelőt, aztán fogtam a létrámat, és felmásztam az oszlopra, és megjavítottam magamnak a szarukat. Azóta se jelentkeztek. (Ez négy éve volt.)
De azért persze számlázni nem felejtettek el, mégpedig teljes hónapot.
Aztán utána csodálkoztak nagyokat, hogy miért nem akarok újabb hűségidőt vállalni hozzájuk...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 10:53:17

Na, bolondok, lehet elsőzni az új uncsiposztba. Van olyan szar, mint ez.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.05.07. 10:53:20

Nem újdonság. Voda pár éve újonnan vásárolt mobilnet mellé nem tudott adni Xp-s programot. Azt mondták töltsem le a weboldalukról. Kérdeztem, és mégis hogyan amikor most vettem mobilnet előfizetést. Az volt a válasz hogy "barátnál, netkávézóban.. vagy ahol akarom.."

Manyecska 2014.05.07. 11:07:40

@sugargiraffusplumps.: galambokat nem báncsuk:)) most hoztam örvöséknek ágakat a Dunapartról ide a ablakpárkányra, kíváncsi vagyok mikor libben ide, nagyon hordják az ágakat..:) Sosem gondoltam hogy egyszer galambfészket építek de mindegy:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.07. 11:13:38

@Manyecska: engem a hideg ráz ki tőlük mikor nyócvan egyszerre száll le egy negyed zsömlére. brrr.

CsakMintTe 2014.05.07. 11:35:07

Esküszöm, én valami kivételezett csókos lehetek a Jupicinél, mert ahány horror sztorit olvasok róluk, egyik se fordult még elő velem. Pedig volt már modemhalál, számhordozós-bonyolultancsomagváltós-költözős manőver, mindenféle finomság. És mindig pikkpakk oldották meg, hiba nélkül, nyafogás nélkül, több órás telefonálgatás vagy fölösen otthon várakozás nélkül.

Ja, jut eszembe, nem lehetek személy szerint kivételezett, mert jelpill az albi tulajának előfizetését használom, és azzal sincs baj... Hát akkor vagy csak mázlista vagyok, vagy a Jupici nem is olyan borzalmas, mint mások hiszik.

Rhade 2014.05.07. 15:47:42

@Dr. Kix: A karterites ugy mukodik, hogy kuldenek egy levelet, hogy fejlesztes miatt hatarozatlan idore felfuggesztik a szolgaltatast (persze fizetned kell erte) es ha nem tetszik akkor a karterites osszegeert cserebe meg tudjak oldani, hogy csak akkor kapcsoljak ki az internetet ha tenyleg fejlesztes van. Mivel ha karteritest kersz, akkor maris problemas ugyfel vagy. Nekunk 1 honapig volt szar a net hivatalosan. Valojaban mar 6 honapja, es nem tudjak/nem akarjak megoldani. A dolog szepseg hibaja, hogy tortenetesen en magam halozati szakerto vagyok, es megprobaltak beadni, hogy idojarasi okok miatt akadozik az optikai szalban levo feny :)

Ennyit az UPC-rol

MEDVE1978 2014.05.07. 16:21:09

UPC minden szinten vicces. Még emlékszem rá, amikor 4 éve előfizettem hozzájuk az új lakásba. Szimplán az döntött mellettük, hogy a TV-vel egyesített csomagjukba belerakták azt is, hogy lehet 10 külföldi csatornát választani, míg a T nem szereti, ha külföldit néz a polgár.
Node jött a szerelő és feltelepítette a netet. Én hülye úgy gondoltam, hogy a net jöjjön ám wifi-n, nem jó az biza, ha csak zsinórral lehet fogni. Erre aztán barátunk bekötötte és stabilan is jött egy percig. Aztán megszakadt. Ezt körülbelül harmincszor megismételte. Szerelő úriember próbálta rendbe hozni, míg végül 2 óra múlva lassan stabilizálódott. Úgy tűnt, hogy ok, ezért elbúcsúztunk a szerelővel. Egy órát ment még, aztán ismét megszakadt. Három hétbe tellett, amíg kijött a másik szerelő. Hümmög nekem, hogy hát ilyen van, meg hogy ipari hullámok is bezavarhatnak (még csak gyár sincs 5 km-en belül, zöldövezet). Aztán megemlítem neki, hogy nem lehetséges-e, hogy a csilivili kínai modem az oka. Hát kérem az kizárt. Eltelik egy újabb óra, már menne, hogy feladja, egyszerűen nem találja mi lehet a hiba. Ekkor megkértem, hogy cserélje már ki a modemet, amit vonakodva meg is tett. Ezt követően a net tökéletesen ment. Ott töredelmesen bevallotta, hogy a UPC a szar modemeket "javíttatja" és rövid teszt után újra visszateszi a forgalomba, így előfordulhatott, hogy én már egy másik, levetett példányt kaptam....
Szóval UPC-al vigyázzon az ember...

boom2 2014.05.07. 16:21:37

Az upc-nél dilettáns hülyék dolgoznak minimálbéren. Felelős vezetőket nem lehet elérni sehogy. Az ügyfélszolgálatuk egy vicc még a központi is a Blahán. A rendszereiket folyton buzerálják és alapból túlterhelt. Ezek után nem kell csodálkozni...
Fél évig ment a huza-vona a bekötésem körül, aztán hónapokon keresztül mindig volt valami baja. Egyszer csak úgy megjavult. Mostanában megint gyakran gond van a sávszélességgel, szakadozik stb. egy 120Mbit-es neten(alig tudok megnyitni egy weblapot pl).
Akivel csak beszéltem az utóbbi 2 évben, annak mindnek folyamatosan gondja volt velük, és a legnagyobb baj, hogy eszük ágában sincs változtatni, mint tapasztalható. Műszaki hibák, számlázási gondok, bekötési problémák.
Namost addig, amíg valaki csak bohóckodásra használja a netet, addig ez nem is probléma, de amikor egy céggel is így bánnak...
Az Invitel vagy a T-kom se jobb semmivel se. Mindhez van/volt "szerencsém".. megtapasztalni a szolgáltatásaikat és ügyfélszolgálatukat.
Ami a szolgáltató választást illeti: nem mindig van lehetősége az embernek átmenni másikhoz, mert nincs alternatíva nagyon sok településen.
Megdöbbentő, hogy még 2014-ben is van jó pár falu, ahol a gsm hálózatok se érhetők el, nem hogy 3G,4G vagy kábelnet.
Hiába van 3-3 nagyobb szolgáltató monopol helyzetben vannak így is. Szét vannak osztva az ország területei egymásközt, az ügyfél meg bekaphatja.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.07. 16:38:32

Poszterkém!

Nem szerencsés, hanem sikeres ember nem vagy :)

Ha akarsz pénzt látni, akkor ugorj az ÁSZF kötbéres részére, legalább annyit olvass el belőle és írd meg nekik, hogy mivel baszadékok és nem hárították el a hibát ez és ez a pont alapján kéred a kötbért.

kvadrillio 2014.05.07. 16:48:00

EZ AZÉRT VAN ÍGY, MERT AZ ÁLLAM, KIBASZOTTUL ROSSZ GAZDA !!!
:)

atoszp 2014.05.07. 16:48:20

Én csak tv-t veszek tőlük, de éppen elég az. Öcsém a netet is tőlük veszi, egyszer kiment a modemjük tápja (otthon éppen volt egy hasonló :) ) azzal ki lett próbálva és működött is. Bement az irodába és mondta, hogy mi a panasza. Ők, hát az biztos nem mert az fasza és biztos működik és csak mi tehettük tönkre és majd kiküldenek egy muksót aki majd megheggeszti amennyiben hibás de készüljünk fel 15000 pénzzel mert valószínüleg mi vagyunk a balf*szok. Kijött a muksó 2 nap múlva, dugdossa a madzagot ide-oda csak nem akar működni, erre öcsém mondjam, hogy MÁSIKAT hozzon mert nem jó erre a csávó okoskodni próbált vagy 5 percig és hozzott egy másikat de már ecsetelte, hogy ez sokba fog kerülni mert ami most van az is jó csak el van cseszve, berakta az újatt és csodálkozva vette észre, hogy működik az egész és kénytelen volt elsunnyogni és a beígért csillió-billió kiszállási díjat sem tudták bezsebelni :)
Amúgy az tényleg vicces amikor villamosmérnöknek próbálják a hülyeséget magyarázni :)

Gyorgy Nagy 2014.05.07. 17:15:23

Egyre SZARABB a UPC ! A csatornákat állandoan változtatjàk,az ügyfélszogàlatot alig lehet elèrni stb,stb! Parabolára fogok átálni és lemondom tőbb ismerösommel az előfizetést!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.07. 17:18:31

@atoszp: "vicces amikor villamosmérnöknek próbálják a hülyeséget magyarázni"

:))

Annál csak az a jobb, mikor mindenféle mérnökök tudálékosan magyarázzák, hogy mi merre mennyi, annyi hülyeséget az életben nem hall az ember.

babrada 2014.05.07. 17:34:08

@Gyorgy Nagy: Mikor változott a csatornakiosztás? Emlékeim szerint utoljára tavaly februárban...

babrada 2014.05.07. 17:42:09

@CsakMintTe: Csatlakozom:) Négy éve van tőlük minden, de még egyszer sem volt probléma (kopp-kopp) Kivéve a tavaly decemberi dns problémát. Most mértem gyorsan egy sebességet is, wifin keresztül, most éppen 74/10mbps, úgyhogy nem panaszkodhatok.

gnme 2014.05.07. 17:52:43

vettem egy optibox evo-t
egy triax 110-est
egy invetro bu-t
szerszámokat, kábeleket, csatlakozókat
rendeltem direktkártyát

megcsináltam magam a szerelést,
átjött a szomszédból a upc értékesítő ingyen beállítani a thort,
az infósom belőtt a linuxos beltérit oscammal

azóta megy

erre iszunk

CsakMintTe 2014.05.07. 17:56:16

@babrada: Az hagyján, hogy négy éve: én 12 éve náluk netezek, a tévé még régebbi, van az 18 is. Egyszer, még az ősidőkben belefutottak valami számlázási problémába, de egyetlen telefonomba és kábé öt percbe telt, hogy kijavítsák. Na persze ez sem manapság volt... Bár mondom, a tavaly februári expressz tempójú költözünk meg netet lemondjuk meg telefont számhordozva előfizetjük meg ügyféladatokat tökéletesen aktualizáljuk meg új lakást bedrótozzuk telefon és tévékábellel akciót olyan parádésan lebonyolították egyetlen hiba nélkül és alig néhány nap alatt, hogy csak pillogtam. Pedig reszkettem előtte, aktív homárolvasó lévén :)

J.László 2014.05.07. 18:37:06

@atoszp:
2Amúgy az tényleg vicces amikor villamosmérnöknek próbálják a hülyeséget magyarázni :)"

Már láttam olyan (ugyan nem villamos, de) mérnököt, aki fordítva tette be a ceruzaelemet az egerébe. Aztán gőze nem volt, mi a gond.

Kayassine 2014.05.07. 18:40:55

Pár éve UPC-m volt és messze a legjobbak voltak az általam használt szolgáltatók közül, de tulajdonképp minddel elégedett voltam. Ja és használtam céges UPC-t és az is baromi jó volt és olcsó.

Aureliano Buendía 2014.05.07. 18:55:59

Én azért megvárom, mit mond igi.

Bambano 2014.05.07. 19:57:06

aki olyan céggel szerződik, ahol könyvelő a nagyfőnök, sikeres ember nem lehet...

A hozzászólás kitiltás miatt törölve. 2014.05.07. 20:41:05

UPC átvett egy másik szolgáltatótól egy területet. Levélpapíros kommunikációban elfelejtették közölni, mi lesz a UPC-s email cím. Felhívtam őket telefonon, hogy ugyan küldjék már el, mert a régi lejár.
Vártam, vártam semmi.
Felhívtam őket, elmondták, hogy elküldték az új Email címemre, mert a régi már nem él.

Akkor rájöttem, hogy ezekkel én nem kívánok értelmesnek tűnő beszélgetést folytatni.

gnme 2014.05.07. 20:56:27

@A hozzászólás kitiltás miatt törölve.: hogy hülyék, mint a főd.. az nem kétséges

(lásd telefonos segítségnyújtás ..kb ez a szint: szaros a segge? .. talán a wc papír)

szerencsére jó informatikusom van

így mentesítjük magunkat linux alapokon, előrelátva

(csak tudnák a vonal túloldalán, mi a pingvin.. hát sarkköri állat, világos b+ .. látni a natgeo-n)

ilyen ez a popszakma

valami pennát

www.youtube.com/watch?v=1Rb0Mi8TN3M

Meridian74 2014.05.10. 18:53:18

@ColT: És az még csak egy csomag... ha konvojban haladnak, na akkor micsoda nagy a sávszél!

betty020 2014.05.17. 00:15:18

@atoszp: Neharagudj de az összes upc irodában sorban állás és minden egyéb nehézség nélkül cserélnek modem tápot meg távirányítót is, azt meg kizártnak tartom hogy 15 ezret kérjenek egy kiszállásért :D Értem én hogy nagyot akartál írni de előbb nézz utána a dolgoknak :D Viccesek ezek a kommentek a sok sérült fogyasztótól, vagy inkább szánalmas??!!!!
süti beállítások módosítása