Tékozló Homár

Biztonsági kamerás felvétel van róla, hogy nem volt a postás

2014.05.08. 13:44 | jackyll | komment

A bedobott értesítő szerint nem tudták kézbesíteni a levelét, de naiv ügyfél egész nap otthon volt, és még biztonsági kamerája is van, úgyhogy visszanézte az egész napot, és egyáltalán nem járt náluk postás. Persze volt, csak a házba nem jutott be.

Szeretném megosztani tapasztalataimat a jó (ki hitte volna) Magyar Postával kapcsolatban. Április 1.-én a Párom vásárolt a Vaterán (Hogy az Isten rohassza rájuk a templomkeresztet), amit ajánlott levélként el is küldött neki az eladó. Ajánlott levél ugye: RL XXX XXX XXX XXX. Várta a Párom a levelet, ami csak nem jött meg. Április 5.-én találtunk egy nyomtatott értesítőt a postaládában, miszerint 4.-én megpróbálták kézbesíteni a levelet. Ezen az értesítőn a kézbesítés kísérlete Április 4.-e volt, de az értesítőn ezt áthúzták és szépen kézzel egy ötös volt ráírva.

Szerencsére itthon dolgozom így, gondoltam, most jól elkapom a töküket, mert van biztonsági kamera az egész emeleten, így aztán nem hazudhatja azt, hogy de ő itt volt és mi nem. Visszanéztem az egész napot és marhára nem látszott rajta egy nyamvadt postás sem. Persze, amikor telefonon ezt elmondtam azonnal jöttek a személyiségi jogokkal, én meg azzal, hogy ha rajtalett volna a naplopó a videó felvételen, akkor sem sérültek volna a személyiségi jogai. Szokásos anyázás és dögöljön meg mindenki.

Ma (május 5.) kaptam egy levelet, ami szerint Őfelsége a Magyar Posta apródja ugyan itt volt, de nem tudott értesítőt hagyni, mert nem jutott be a házba és ezért a pokol tüzén égek majd el. (Ugyan, rá se ránts, bazdmeg, hogy a panaszlevélben ott van a kibaszott postai azonosító, amit az értesítőről írtam le.)
 
Lényegében a posta csomagként kezelte a levelet, mert egy 56-os rugdalózó volt benne (Bezzeg a 180 oldalas keményfedelű könyvet belefeszegetik a ládámba) és a csomagos droid hozta ki, aki megállt a kapunál és elsírta magát, hogy nincs itt az illető, ő meg nem tud bemenni, mert nincs kint a nevem. Persze ha csomagként kérem, akkor ott van telefonszám email stb-stb. Erre kinyomtatta az értesítőt, amit aztán visszavitt a postára és egy „mezei” kézbesítőnek odaadta, hogy: „ugyan ecsém, basszad bele a köcsögék ládájába, mert szétbasz az ideg”. A mezei kézbesítőt kijött, eleget is tett a kérésnek.

Kérdem én, hogy a búbánatos tevenyereggyártó kurva isten faszába nem tudta azt a nyomorult levelet is a kezébe adni, és hogy melyik nyomorult kretén találta ki ezt, hogy a szabvány a5-ös postai borítékba tett 56-os rugdalózó már olyannyira amorf, hogy csak egy autós tudja kivinni.

Azt kívánom az összes nyomorult kreténnek, hogy kurvára pörögjenek a sátán faszán, miközben büdös szájú démonok savval hugyozzák le a fejét az idők végezetéig.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.05.08. 14:27:40

Ha még egyszer ilyen csúnyán beszélsz, úgy pofán baszlak, hogy nyekkensz. Megértetted? Na, tűnés a picsába!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.08. 14:32:11

nekem olyan biztonsagi kameras felveteleim vannak, hogy ha azt megmutatom az egesz homart elviszik
rugdalozostol

Manyecska 2014.05.08. 14:34:13

@hagyma: szerintem böriben lakik. Nincs kiírva és be van kamerázva, több mint sok:DD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.08. 14:36:32

Fityelem!
A homáron kamera működik!44!

anonex 2014.05.08. 14:36:47

Megnyíltak előttem a tevenyereggyártás távlatai.

Manci néni, a szomszéd 2014.05.08. 14:37:27

Na drágáim, hogy is van ez a személyiségi jogokkal? A posta simán felvehet engem, amikor befizetem a csekkeket, én meg nem vehetem fel a postást, aki nem hozza ki a csomagot?

Hát idefigyelj te posta! Nekem is vannak ám személyiségi jogaim, asszem.

Vajon ki lehet kapcsoltatni a postán a kamerákat, ha nem kívánok a felvételeken szerepelni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.08. 14:38:09

@hagyma:
Viszont ha nem figyelsz, a Manyimami bezacsiz, asztán megszellőztet!4!
Te leszel a 60-as rugdalózó!44!

Manyecska 2014.05.08. 14:39:35

@AtiSnatch: helyes b@szdmeg, mutassá be a halujjacskáddal és fordíts neki hátat!:D@anonex: :))) az dúlva hogy már tevékre vágyik..:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.05.08. 14:40:04

@Manyecska: boribe minek rugdalozo???
@dr. phil. Sün‼ ツ: van kulon erdeikameras reszleg is
@Manci néni, a szomszéd: csak ha egy pisztollyal nyomatekositod

megamenn 2014.05.08. 14:45:48

Nekem is van egy rakás olyan felvételem, amiken a postás nem kézbesíti a levelet.

Manyecska 2014.05.08. 14:47:32

@megamen: :D most hogy mondod, nekem is. de ha az emelet van akkó mér azt nézi hiszen be sem ment a postás...? Lehet, pina.

gabbor 2014.05.08. 14:51:50

Én is a napokban tettem telefonon panaszt. Nálunk (főváros, belváros) azt csinálja állandóan a tisztelt postás, hogy bejön, megáll a postaládáknál és szépen írja az értesítőket. Fel nem jönne, hiszen lift az nincs, és nyilván úgy gondolja, hogy nem fog lépcsőzni ebben a kurva melegben/hidegben. Egyszer éppen láttam mikor csinálja ezt, lekiabáltam, le se szarta. Lerohantam, hogy miért nem hozza fel, erre elkezdett hazudozni, hogy dehát "fel-kapu-telefonoztam". Ez azért is bosszantó, mert aki feladja ajánlottként, az pluszban fizet ezért a szolgáltatásért. A legjobb poén az ebben a mókában, hogy csak másnap lehet felvenni a postán a levelet.

AtiSnatch 2014.05.08. 15:09:21

@megamen: @Manyecska: na, "fasz és szopó melyikőtök melyik?" :D

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.05.08. 15:13:00

"mert nincs kint a nevem"

én kussolnék a helyedben, mert még egy csekket is kaphatsz ezért ha a postásnak pl. felmegy a vérnyomása és feljelent... de egy biztos, ezután a te címedre érkező minden postai küldeményt a kukába vágnám és ha reklamálsz közölném, nem lakik ott senki hasonló névvel, aztán onnan mehetnél a halál retkes faszára a stílusoddal és a panaszoddal...

ufff beszéltem

Manyecska 2014.05.08. 15:20:22

@AtiSnatch: én itt a fasz te meg, amint látszik, a szopó!:DD

anonex 2014.05.08. 15:21:21

@RosszQtya: Ha a kamerájával az utcát -közterület- figyelte, valóban megszívhatja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.08. 15:22:41

@hobbitroll: Meg amikor a Pofta kamerájának felvételén szerepelsz, amikor bemész hozzájuk?

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 15:30:28

No, akkor kezdjük.

Kezdjük a legelején. Ez egy újgazdag taplóláda, aki mindenkiről azt hiszi, hogy a seggéből lett kirángatva arra, hogy a talpát nyalja. A nevét viszont se a ládáján, se másutt nem meri vállalni. Remeg, mint egy túltenyésztett, belterjes csivava-féle patkánykutya, ami a puszta létezése miatt is idegrohamot kap mindenre. Az ilyen lényeket szánni tudom. Úgyhogy posztoló fogadd el egy posta kézbesítő (egy talpas kézbesítő) szánalmát. Ha nem fogadod el, akkor is küldöm, grátisz.

@atpijkamo tökéletesen leírta a lényeget. Arról csak a posztoló és a feladó tehet, hogy CSOMAGként adták fel a cuccost. Ha befért volna egy A5 borítékba és súlya sincs, miért nem adták fel ajánlott LEVÉLként? Akkor a TALPAS postás viszi ki, adja át.
Az, hogy a CSOMAGOS FUTÁR hülye, lusta, épp megjött neki és emiatt nem vitte ki, nagyon rossz és csúnya dolog. Ebben az egyetlen egy részben igaza van a posztolóak. A stílus viszont maga az ember, ugyebár.
Az, hogyha a CSOMAGOS FUTÁR nem jár sikerrel/lusta volt, és kiállít egy értesítést, tiszta sor. Utána az értesítést ODAADJÁK MÁSNAP a TALPAS kézbesítőnek, és be kell dobnia. A többség szerencsére ezt érti, a posztoló viszont nem.
Röviden leírnám, miért is nem dobják a talpas kézbesítőnek a csomagokat:
Azért, mert a letétbe helyezett küldeményekért az értesítőn szereplő dátumot követő napon (MÁSNAP) (persze van olyan posta, ahol a régi rendszerint már aznap) mehetsz. Megtalálod az értesítőt, bemehetsz érte, ha a talpas kolléga hozta ki. CSOMAGOS FUTÁR nem is HAGYHAT (!!!) ott értesítőt, azt MINDEN ESETBEN le kell adnia a postán, ahol aztán másnap reggel lepasszolják nekünk.
Hogy igazából miért? Az is ok, amit mondtam, a többi okot nem osztották meg velünk. Nem is érdekel.

Kamerázgatás:
Pl engem nem zavar, ha egy lakóház biztonsági őrei meglesnek, hogy dobálom be a leveleket. De egy piti kis mitugrász, akinek a neve sincs kint, mert gyáva és nem meri vállalni, vagy bujkál valaki elől, ne rugózzon ha a postások ott túlérzékenyek.
Postai szabályzatban egyértelműen benne van (kézbesítési törvényeknél kell keresni), hogy a postaládának elérhetőnek kell lennie, ha nem az, akkor kulcsot/kódot kell biztosítani. Ezenfelül ugyanitt előírja, hogy a postaládának beazonosíthatónak kell lennie. Röviden: Legyen kint a neved, vagy legalább az emelet/ajtó, vagy nem kapsz levelet és jogos se lesz reklamálni. Biztos nem találkoztál még ilyen helyzettel, de ahhoz, hogy verhesd az asztalt, tenned is kell valamit.

Végezetül szeretnék egy jókívánságot írni, csakhogy visszaadhassam minden kollégám nevében a labdát:

"Fogd meg apád porladó faszát, és tömködd meg anyád tetemét (porhüvelyét?) a ravatalján, aztán míg a súrlódási hőtől meleg, mélytorkozd le". Pusziszia.

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 15:32:28

@gabbor:

Szintén postai törvény: Maximum harmadik emeletig kutyagolhatunk fel. Afelett értesítő, ha nincs lift. Ha felette laksz, IJ. Ha alatta, akkor a kolléga tuskó.

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 15:34:03

Azért megnézném a posztoló kapcsolatát pár év múlva. Még mindig "párocska" lesz? Ilyen stílussal nem hiszem.
Kölkéből meg mi lesz majd tinikorra? Mamókaverő gördeszkásrapper, vagy huszonötezerszer szétkúrt plázapicsuci?

leonito77 2014.05.08. 15:45:23

@Gyűjtőjegyes: Mint írtad, a stílus maga az ember. Kikéred (tán jogosan) magad és kollégáid nevében, majd a végén jön egy szép jó kívánság, aztán meg még egy jó adag személyeskedés is.

Kívánom, egyszer fuss össze a posztolóval, de nem rosszindulatból, csak azért, hogy a szomszédoknak legyen ingyen mozi. :)

Aztán majd a poszter odaadja a kamerafelvételeket a blikknek, vagy csak feltölti a jutyúbra és akkor már mi is szórakozhatunk.

Vajmaci 2014.05.08. 15:46:00

Áááá...síírok bammeg!
Ennyire szofisztikáltan még senki nem küldte el a pitschába a postát!
Jogosan!
Poszt-toló, nálam Te vagy a hónap posztolója....pedig csak nyolcadika van.

venszivar 2014.05.08. 15:47:43

@Vajmaci: Valszeg nem éred meg a 10.-ét!:)

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 15:49:47

@anonex:

Többé kevésbé a homárról, másik részt kútfő.

@leonito77:

Szerinted ért másból? Néha le kell adni a szintből, hogy a másik fél is felfogja. A posztolót láthatóan így nevelték, csak ez jut át a tudatán, éri el az ingerküszöbét. Nem téged akartalak megsérteni.
Egyébként jöhetne szomszédnak, lennék a postása is, csak aztán ne sírjon ha kutyagumit fog a név nélküli, szabálytalan ládájában napi rendszerességgel. Borítékban, természetesen. A5-ösben.

Vajmaci 2014.05.08. 15:54:06

@Gyűjtőjegyes: Postai szabályzatra hivatkozni...LOLBAZZ!
Egy kétes,sz@r, és egyben drága szolgáltatást nyújtó intézménynél, ahol az egy főre eső léhűtők száma veri magasan az átlagot.
Szóval egy olyan szabályzásra hivatkozni,amit úgy alakít maga a cég,hogy nehogy az ügyfél járjon jól.....hááát ember...ebből nem jössz ki jól.
Ne is erőlködj.
Én személyszerint akkor "szerettem" bele ebbe az intézménybe, amikor a 90 lakásos társasházunk összes kábeltévé előfizetőjének számlalevelét az én postaládámba gyűrte bele a postás.
Nyilván én ráérek a szabadnapomon kiválogatni,hogy melyik levél,kié? Ugye?
Am fölmerült bennem hogy elkapom a lusta postást, és beviszem a munkahelyemre egy kis "cseremelóra", ha már én helyette dolgoztam kicsit....úgy vagy egy órácskát.

Vajmaci 2014.05.08. 15:55:50

@venszivar: Kösz....most megbíztattál! =)

anonex 2014.05.08. 15:56:47

@Gyűjtőjegyes: A ravatalozás engem gatto homártárs stílusára emlékeztet, innen a kérdés.

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 15:57:55

@Vajmaci:

Izé, a kábeltévés számlákat 99%-ban NEM a postai kézbesítő hozza, hanem a cég saját kézbesítője. Pl DIGI, UPC. Ezenfelül ilyen a FŐGÁZ, a DBF, és van, ahol az ELMŰ, ilyen még a FŐTÁV is, EON, stb, stb. Röviden: számlákat legtöbbször nem mi hozunk.
Szóval azért ezzel óvatosan, lásd előző postás posztot ;)

Igen, a postai szabályok szarok, nem kicsit, hanem nagyon. Evvan. Én tenni ellene nem tudok.
Az ellen se, hogy a csomagosok lusták. Az ellen se, hogy a talpasok is lusták. Az ellen se, hogy a vezetők még ennél is lustábbak.
Én végzem a munkám, ahogy kell. Nincs is panasz rám. Ennyivel tudok szolgálni :)

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 15:59:09

@anonex:

Talán valami ügyfélszolgálatos, hívogatós posztnál kezdődött, akkoriban lestem el. Most végre használhattam.

Baluci 2014.05.08. 16:19:18

"Jó napot kívánok! A tornatanárt keresem, Ön az?
Lófaszt, én az illemtanár vagyok!"

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.08. 16:25:00

@Gyűjtőjegyes: "Én végzem a munkám, ahogy kell. Nincs is panasz rám. Ennyivel tudok szolgálni"

+

helianthus 2014.05.08. 17:08:45

Nemrég láttam postai igazolást.
Azt írta, ajánlott levelet mindig kézbesítenek, ha nincs otthon a cìmzett MINDEN esetben értesítést hagynak.
Következő mondat nem működött a kaputelefon, postás nem jutott be a házba.
Na vajon hol hagyott értesítést?
Nyertetek, sehol.

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 17:17:21

@helianthus:
Értesítést postaládába kell hagyni. Sehol másutt. Ha nem jutunk be a postaládához (pedig a lakóknak kötelességük ugye bejutást biztosítani), akkor a levél sorsa a következők lehetnek, postástól függően:

1: Jófej postás: maradványoztatja, azaz másnap visszahozza. Neki rossz, mert csökkenti az ösztönzőt (kézbesített % alapján kapjuk, ha nincs kézbesítés, akkor ösztönző sincs)
2: Szabályos postás: vissza megy a feladónak "kézbesíthetetlen" jelzővel. Ez nem csökkenti a %-ot, mivel kézbesíthetetlen, nem számít bele a % alapjába.

Vajmaci 2014.05.08. 17:25:06

@Gyűjtőjegyes: Nincs kedved felénk melózni??
Amúgy nálunk a jupíszí számlákat a postás hordta.
Azért multidő,mert már nem jupiszim van...hálaégnek.
Megérnek egy misét ők is.
Tegnap kiküldtek egy 13 (tizenhárom) forintos számlát...holott két hónapja a tébetűs szolgáltatónál vagyok.
Namindegy..ez nem releváns.

=)

gabors 2014.05.08. 17:27:18

allamositani kene mar ezt a nyamvadt multi postat csak baszakodik a jo magyarokkal ..

hello OV valami mentesi akcio nem lesz ??

Aureliano Buendía 2014.05.08. 17:33:41

@atpijkamo: „A kamerával megfigyelt területre ki kell írni, hogy kamerával megfigyelt terület. Ennyi. ”

Jó, de ha fel sem ment a postás, nem is láthatta, hogy meg van figyelve:)

Aureliano Buendía 2014.05.08. 17:44:33

Mondjuk azért a posztoló (is) egy jó nagy gyökér. Lefulladna benne a stílfűrész.

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 17:49:32

@Vajmaci:

Egyelőre nem tervezem az áttérést, bár néha, főleg a páros hónapokban meggondolom (akkor egy kétszemélyes járatot viszek egyedül. Kétszemélyesnek hívják, mert régen két postást vitte párban, havi váltásban. Aztán költséghatékonyság növelése miatt összevonták, és egy postás látja el azt a feladatot, amit addig kettő), páratlan hónapokban kellemes helyen vagyok.

Néha előfordul, hogy mi is kapunk mindenféle számlát. Nem rendszeres. A járásaimban az ELMŰt visszük mindig, ritkán beesik egy kis adag DBF (volt DBH), egy-két UPC, de ez se rendszeres.
Viszont gyakran látom a széthányt DIGI leveleket (például), amin postai felvétel sincs ("bélyeg", meg "OLK-csík"), tehát abszolút nem a mi dolgunk. Vissza se hozhatjuk, tilos. Pedig gyakran más kerületi számlákat is látok, annyira más levelek, hogy az utca kezdőbetűje se stimmel :) Mókás. Persze, ha bepipul az ügyfél, azért mi, postások leszünk a hibásak. Megszoktuk.

Ha bajod van a kézbesítővel, mindenképp panaszold be. Olyan ellenőrzést fog kapni napi szinten fél éven át, hogy beleremeg. Utána tudni fogja a dörgést. És ezt javaslom mindenkinek. Persze csak kulturált formában ;)
Esetleg a személyes elbeszélgetés is megteszi gyakran.

Aureliano Buendía 2014.05.08. 17:57:52

@Gyűjtőjegyes: ebben annyira nem hiszek.
Itt egy időben volt egy trehány kézbesítő, vagy csak nem tudott olvasni, de simán kaptam más lakók leveleit, akár még másik lépcsőházból is. Emelet-ajtó stimmelt. Félig jó:)

Írtam az itteni főpostának, állítólag maga a vezető jött ki személyesen, és körbekérdezett lakókat a kézbesítésről. És persze mindenki faszául meg volt elégedve. Érdekes módon azokhoz nem csöngetett be a T. vezető, akiket ismerek, és egész nap itthon vannak, mert nyugdíjasok, kismamák.

Szóval én ezt fenntartással kezelem.

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 18:06:54

@uraaam:
Ilyenkor azt mondják, hogy egy vezető jön ki. Pedig csak egy ellenőr. Nem vezető, de nem is mezei talpas. Véletlenszerűen felcsönget 4-5 emberkéhez (többre nincs egyszerűen ideje, mert a benti ellenőrzésektől szakad el), kutyafuttában meghallgatja a választ. Ha az a 4-5 emberkének nincs gondja (azt mondom, nincs gondja, nem azt, hogy meg vannak elégedve!), akkor nem marasztalják el a kézbesítőt, jó eséllyel egy diszkrét ellenőrzést kap, és "felhívják a figyelmét a pontos munkavégzésre", röviden: "enyje-no, és mehetsz utadra".

Próbáld meg elkapni a kézbesítőt, és ha más nem használt, térdepelj a mogyoróira. Utána meg zargasd a postavezetőt (ne add alább, ne engedd), az majd rendet vág az ellenőrök között, akik majd emiatt rendet vágnak a kézbesítők között.

(halk megjegyzés: az ellenőrök a kézbesítőkből lesz. Előre lépnek ezzel a ranglétrán. Keveseknek adatik meg. Én elutasítanám :) )

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 18:08:31

@Gyűjtőjegyes:

Lemaradt:
Ha trehány volt a kézbesítő, és korrupt, akkor ellenőrként hatványozottan az lesz.

FDToth 2014.05.08. 18:14:52

Postas: volt egy idoszak a munkahelyemen mikor a postas - hiaba voltunk a helyszinen - szart feljonni a 3-ra, inkabb dobalta az ertesitoket. Ment is a level a postanak, akik irasban figyelmeztettek a kezbesitot h a munkajat vegezze, mert ha nem, mehet a bkkhoz!

helianthus 2014.05.08. 18:20:29

@Gyűjtőjegyes: kézbesíthetetlen jelzővel sose láttam visszament levelet. Az ominózus levél is nem kerestével ment vissza. :/
Nem kereste a nyomorult mert nem tudott róla.
Rendes, hogy próbálsz itt védeni, de a posta egy kupac fekália. Ès ezen nem segít, hogy 20-ból 1 lelkiismeretes és elvégzi a munkáját.

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 18:27:42

@helianthus:

A "nem kereste" azért került rá, ment a kézbesítőnek nem volt vér a pucájában, hogy ráírja a "nem kézbesíthetőt", hanem lecsapta letétbe, ahova az értesítővel mehettél volna, de mivel nem kaptad azt meg, így onnan visszaküldték (a letétesnek meg ugye fogalma sincs, hogy megkaptad-e, vagy sem, az értesítőt).

A hozzászólásod aláírom. Tényleg kaki a helyzet. Az arányod is találó. Sajnos :( A rossz kézbesítőket el kell távolítani. Támogatom minden erőmmel. De "belső emberként" nem tehetek sokat, csak bátorítani próbálom a népet, hogy tegyék meg a lépéseket, aminek azért szokott hatása lenni.

Atörökk 2014.05.08. 18:30:05

Nem értem, miért a Vaterával van baj, ha a postás volt tróger.

Aureliano Buendía 2014.05.08. 18:42:15

@Gyűjtőjegyes: gondoltam, hogy nem maga a vezető jött, én is láttam már nálunk a vezérigazgatónak címzett levelet.
Szóval nincsenek illúzióim.

Időközben más a kézbesítő, és érdekes módon elmaradtak a tévesen bedobott levelek.

Ellenben nálunk is van 3 Digi boríték, kíváncsi vagyok, azokat a Digi kézbesítője mikor viszi el. Lassan egy hónapnál tartunk, kell jönnie:)

Aureliano Buendía 2014.05.08. 18:43:23

@atörökk: azért a poszter sem egy matyóhímzés. De 9 hónapja dugott egy jót. Ennyi biztos.

Atörökk 2014.05.08. 18:44:46

@uraaam:
Nem derül ki a posztból, hogy jó volt, vagy nem.

Aureliano Buendía 2014.05.08. 18:51:26

@atörökk: nézd, ha nem lett volna jó, akkor most az elvonási tünetek nem ütköztek volna rajta ki ilyen formában.

Szerintem recskáznia kéne.

Atörökk 2014.05.08. 18:54:40

@uraaam:
"nézd, ha nem lett volna jó, akkor most az elvonási tünetek nem ütköztek volna rajta ki ilyen formában."
Ezek egymáásal nem összefüggő dolgok. A közismert, régi dakota közmondás szerint tüzet oltani jó a moslékosdézsa is.

Oravecz Nóra szerint gyűrött papírra is lehet írni.

Örülök, hogy segíthettem.

Aureliano Buendía 2014.05.08. 18:58:19

@atörökk: ezt a poszternek mondd, reméljük olvassa életvezetési tanácsaidat.

Igizából emlékeztetsz egy blogtársunkra:)

Atörökk 2014.05.08. 18:59:59

@uraaam:
Pedigcsakajóbortszeretemnagyon! ;)

helianthus 2014.05.08. 19:48:15

@Gyűjtőjegyes: nem az én levelem volt, de mind1. :) Eltaláltam az arányt? :/ Szomorú.

Mertcsak 2014.05.08. 20:17:31

Most akkor jól értem-e, hogy nincs kint a neved a kapun?
Mert ha így van, akkor ne rendelj inkább semmit!
Menj el a bótba, oszt vedd meg. Vagy írd ki a neved.

Ha kint van akkor sem értem, mer többet káromkodol, mint egy mindentől megcsömörlött kocsis.

Gyűjtőjegyes 2014.05.08. 20:48:40

Hadd jegyezzem még meg egy kis mellékes infót:

Pár hónapja megtiltották nekünk a "címnyomozást". Tehát, ha a postaládán nincs kint a megfelelő név, és a feladó toszott ráírni az emelet/ajtót, akkor a jóindulatunkon múlik, hogy kivisszük-e, vagy visszaküldjük "cím elégtelen" jelzéssel.
A levelek kb 60%-át simán visszacsűrhetnénk, mert se a civilek, se a szolgáltatók nem tudják rendesen megcímezni a levelet.
Konkrét példával élve:
Tanuló korszakomban egy lépcsőházban lakott 4 különböző Kovács és 2 Kiss család. Jött egy levél Kovács Gábornak. Remek, ebből pusztán 2 volt. Levélkén természetesen nem volt pontos címzés. Mit tehettem? Totóztam. Nem nyert, kaptam a letoszást, hogy miért nem tudtam (egyetlen egyszer jártam ott, se előtte, se azóta soha). Hála az égnek azóta ezekkel nem kell szarozni, mehetnek vissza a 'csába.

Tehát postaládára nevet nem kiírni nem menő. Levelet hiányosan megcímezni nem menő. Feladót pontatlanul kitölteni nem menő (ha visszamenne a levél/tértivevény, akkor nem talál haza, ha csak és kizárólag a nevet írják rá... se város, se irányítószám, se utca, se semmi. Ez is mindennapos... tértivevénynél is...).
Bunkó postásként fel nem menni úgyszintén nem menő.

Aureliano Buendía 2014.05.08. 21:06:33

@Gyűjtőjegyes: szerintem jogos, de az baj, ha ezt el kell külön mondani.

pengusz 2014.05.08. 21:42:11

Remek írás volt, szétröhögtem magam :D

mrZigi 2014.05.09. 00:38:11

Én nem tudom mi történt a postán az utóbbi 5-6 évben, de olyan szinten romlott a szolgáltatás minősége, hogy már a vicc kategóriáját súrolja.

Igen, postás FEL SEM CSENGET. Miért? Mert ismételt kihozásért fizetned kell.
Amúgy sem tenné, mert majd bemegy az a f.sz ha kell neki a csomag a postára érte.
Igen? Anyád, hogy az lenne ténylegesen rokkant, és kellene minden sz.r miatt amit nem adtál át neki a postára tolókocsiznia!

Korábban már írtam, a félredobált levelek száma 10 emeletesben ahol laktam 2-3 naponta 10 db volt (ha nem neki szólt, kitette mindenki a postaládák tetejére). Más kerületekből is. Levél is, nem csak számla. Sőt, állam bácsi által küldött hejjdesürgős ajánlott levél is.

Csomag, na az vicces dolog. Egész nap otthon voltunk betegség miatt, másnap láttuk értesítőt ládában. Köööösszi ktsög.
De a legjobbak egyike amikor tértivevényeset SZOMSZÉDNAK adott át (alkesz desznyónak), meg amikor aláhamisította aláírásunk (krixkrax, mer honnan tudná milyen) és eltüntette a levelet.
De a 10 emeletesbe legalább néha felcsöngetett (5-ből 2x). 4 emeletesbe erre se volt hajlandó a drága postás (5-ből 1x sem).

OK, legalább visszavitte a postára, és másnap ott át tudtuk venni.
De a futárszolgálatok amit művelnek manapság, na az még a r. postát is kenterbe veri.
Egész nap üljön otthon az ember, mert 1x majd valamikor jönni fog a futár 8-17-ig? Mivaaaan? Jópár éve, még előző nap telefonáltak, hogy akkor mikor jöjjenek, és akkor jöttek +-1 óra (vagy szóltak fél órával előtte, és odaért az ember aznap)
Ezek meg csak jönnek, se nem telefonálnak, semmi. Bedobják a postától eltanult módon a cetlit, és le van sz...va minden. Ott a csomagon a telefonszám? Kit érdekel ?
Meg kellene nyomni a kapucsengőt? Áááá, minek? És ezek még csak nem is postára adják le, hogy másnap át tudd venni, hanem .... vehetsz ki egy másik szabadnapot is, és akkor talán majd valamikor kihozzák.

Valahogy egyre többet jut eszembe egy poén a Vissza a Jövőbe 2 filmből:
Esik az eső, prof számol vissza ... 3,2,1 ... és elállt. Ekkor nyögi be:
- Bárcsak a posta lenne ennyire kiszámítható
:DDD
Talált, süllyedt, 5 pont :D

Meridian74 2014.05.09. 03:18:28

@ColT: "A személyiségi jogokkal meg akkor jöjjenek, ha nincs kiírva, hogy van kamera..."

Ahá'! Már meg is van a probléma okozója! Ki volt írva a kamerázás ténye, ezt a kamerát kerülte el személyiségi okokból a postás (pl mert egy körözött geci tolvaj), és emiatt nem tudott bejutni a házba. Mivel arcba sasolta volna a kamera, azt meg nagyon nem akarta vó'na.
Na, ez az eset is megoldva.

Meridian74 2014.05.09. 03:22:44

@Manci néni, a szomszéd: "Na drágáim, hogy is van ez a személyiségi jogokkal? A posta simán felvehet engem, amikor befizetem a csekkeket, én meg nem vehetem fel a postást, aki nem hozza ki a csomagot?"

Nem érted te ezt a jogot. Amikor te azt meglátod, hogy kamera van a területen ami rögzít is, akkor te azt eldöntheted, hogy eléállsz-e ennek a kamerának, hogy az le-felrögzítsen, vagy inkább nem állsz elé, nem mész be, és akkr nem rögzíthet téged az a kamera . Persze ekkor nem tudsz levelet feladni sem.

Ha viszont nincs kiírva és úgy rögzít, akkor ettől a döntési jogodtól megfosztottak ugye, na ezért csúnyán lehet perelni még magyarországon is.

helianthus 2014.05.09. 05:36:39

@Gyűjtőjegyes: ez megint rendben van. De akkor ne úgy menjen vissza az a dulva levél, hogy nem kereste. Hanem úgy, hogy címzès elégtelen. Ebben benne van, hogy nem kapott értesítőt a nyomorult, mert meg se találtátok a postaládáját vagy a házat. Èrzed a különbséget?

Kovács Ferenc 14 2014.05.09. 07:23:34

Postoló, bazdmeg, kamerára telik, de egy szar villanycsengőre meg egy névtáblára mellé már nem fussa? Mégis mit csináljon a nyomorult postás, szereljen propellert a hátára és röpüljön be az ablakon?
Itt nem a postás szivat téged, hanem te szivatod magadat.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.09. 09:06:24

Én csak azt nem értem, hogy ha a postás nem találta meg, mert nincs kiírva a neve, akkor hogyhogy mégis be tudták dobni a postaládájába másnap azt, hogy "ejnye nincs kint a neve, nem tudtuk kézbesíteni a levelet"??????

Másrészt:
a minap egy postás beírta ide, hogy a küldeményeket, SOHA nem a névre, hanem a CÍMRE viszik ki. Akkor meg ha megvan a cím, akkor nem kell a név, ugyebár, tehát ez nem szempont!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.09. 09:07:47

Íme a múltkori hozzászólás:
------------------------------------
Gyűjtőjegyes 2014.05.05. 15:35:51
A "név nem egyezik" dologra meg a belső szabályzatunk elég egyértelmű:

"Soha, de soha nem személynek kézbesítünk. Címhelyre megy a kézbesítés. A feladó fizet a levélért, ezért a feladó címzése a döntő, ő csak jobban tudja"

Andrea Soltészné 2014.05.09. 10:17:07

@Gyűjtőjegyes: Eleve ajánlott tértivevényes levelet fel sem vehetne a kisasszony a postán ha nincs feladó.Szóval rossz példát hozzál. Ha meg ilyen levéllel találkoztál, az is postai dolgozó mulasztása.Amúgy én is postás kisasszony vagyok,szóval nem kötekedni akartam,csak nem értem néhány kolegánkat,miért kell hülyének nézni az ügyfelet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.09. 10:21:57

@helianthus: "nem kereste. Hanem úgy, hogy címzès elégtelen. Ebben benne van, hogy nem kapott értesítőt"

Ja. Ja.

Katarina 2014.05.09. 12:31:55

@Gyűjtőjegyes: Igazán nagy öröm végre egy valódi postással találkozni, még ha csak írott formában is. Ugyanis én a mi postásunkkal gyakorlatilag soha nem találkozom. Kétségtelen tény, hogy általában dolgozom, ezért munkanapokon nem vagyok otthon, no de:
- ha szabadságon vagyok, és éppen otthon vagyok szabadságon, nem máshol,
- vagy betegek a gyerekeim, és velük vagyok otthon egész nap,
akkor hogyan fordulhat elő, hogy a postaládában csak az értesítő vár arról, hogy "szegény, szerencsétlen" postás nem talált meg?
Nálunk az utóbbi legalább tíz évben nem fordult elő, hogy a postás (bármelyik is volt az) egyáltalán kísérletet tett volna a kézbesítésre.
Harmadik emeleten lakom, lift van. :-(

dani004 2014.05.09. 12:35:07

ha valaki ír egy vádaskodó cikket, akkor vegye a fáradtságot és mellékelje a bizonyítékot (értesítő, felvétel, stb). A cikk írója kijelentette, hogy a személyiségi jogok nem érdeklik, szóval simán mehet...

ja, hogy nincs a felvételen semmi? a kamera, a cikk szerint az emeleten van, tehát ha nincs kiírva a neve, nincsen telefonszám, akkor mi alapján kéne be- és feljutnia a kézbesítőnek? nehéz dolog kiírni az ember nevét a kaputelefonra? erre jön a válasz: csöngessen be máshova... igen, a postás korrigálja az ügyfél mulasztását??? mégis mi alapján?

egyáltalán biztos, hogy otthon volt az ügyfél? semmivel nem másabb mint a posta állítása... vagy igaz, vagy nem...

másik kérdés: probléma, hogy levél helyett, a többe kerülő csomagként kezelte a csomagját. Most az a baj, hogy nem gyömködték be a postaládába???

komolyan nem értem az embereket!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.09. 13:44:32

@dani004:
" Én csak azt nem értem, hogy ha a postás nem találta meg, mert nincs kiírva a neve, akkor hogyhogy mégis be tudták dobni a postaládájába másnap azt, hogy "ejnye nincs kint a neve, nem tudtuk kézbesíteni a levelet"??????

Másrészt:
a minap egy postás beírta ide, hogy a küldeményeket, SOHA nem a névre, hanem a CÍMRE viszik ki. Akkor meg ha megvan a cím, akkor nem kell a név, ugyebár, tehát ez nem szempont!
------------------------------------
Gyűjtőjegyes 2014.05.05. 15:35:51
A "név nem egyezik" dologra meg a belső szabályzatunk elég egyértelmű:

"Soha, de soha nem személynek kézbesítünk. Címhelyre megy a kézbesítés. A feladó fizet a levélért, ezért a feladó címzése a döntő, ő csak jobban tudja"

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.09. 13:48:01

@dani004:
"egyáltalán biztos, hogy otthon volt az ügyfél? semmivel nem másabb mint a posta állítása... vagy igaz, vagy nem..."

Igen, életszerűbb, hogy a kliens azt hazudja, hogy otthon volt, pedig nem is, mint az, hogy egy postás hazudja azt, hogy de igen ott volt, kopogott is, zörgetett is, csöngetett is, de nem jött ki senki.

dani004 2014.05.09. 14:48:30

@Hoppácska:
1. az író leírta, hogy egy csomagos vitte ki a küldeményt (a nyomtatott értesítő is erre utal,). Mivel ő, az említett adatok hiánya miatt, nem tudott kézbesíteni, visszavitte az értesítőt, majd a postán átadta az adott körzetben járatos leveles kézbesítőnek, aki sok esetben minden nap arra jár. Gondolván, hátha ő levélen feltüntettet név alapján be tudja azonosítani az ügyfelet. Szidva van a postát, pedig ha igazán g.eci akart volna lenni, betűzi az értesítőt lépcsőház ajtóba, aztán kalap-kabát...

Honnan tudjuk egyáltalán azt, hogy mi volt a címzett közelebbi címéhez megadva? Gondolok itt arra, hogy lépcsőház száma stimmel, de az emelet/ajtó már nincs a küldeményen. - ez sajnos a cikkből nem kerül ki.

2. "SOHA nem a névre, hanem a CÍMRE viszik ki" - ezt egy postás részéről óriási felelőtlenség leírni. A kettő együtt működik. A küldeményt, egyéb rendelkezés hiányában, a címzettnek, meghatalmazottnak, vagy helyettes átvevőnek lehet átadni. Ezeknek a definíciója pontosan meg van határozva, hogy ki és minek minősül. Csomagnál és levélnél is van olyan, hogy "Címzett kezébe" - itt akkor nem kell a név??? naaa... pl: adott címre szól a küldemény, ahol laknak mondjuk 20an (manapság azért előfordul), teljesen mindegy, hogy levél/csomag/utalvány. XY-nak szól, akkor ennyi erővel, a 20 ember közül bárkinek oda lehet adni? Arról nem is beszélve, hogy az átvevő személyazonosságát hivatalos irattal kell igazolni, amit az átvételkor fel kell jegyezni. Összességében nem értem, hogy mondhatott egy postás ilyet, hogy csak a cím számít!?!?

"A "név nem egyezik" dologra meg a belső szabályzatunk elég egyértelmű: ... A feladó fizet a levélért, ezért a feladó címzése a döntő, ő csak jobban tudja" - na ez megint egy óriási blődség, és ehhez még postásnak sem kell lenni, ha jobban belegondolunk: XY a címzett neve, de a feladó valamilyen oknál fogva XV-t ad meg. Akkor a feladónak "mert ő csak jobban tudja" alapon igaza van?

dani004 2014.05.09. 14:53:03

@Hoppácska:
Miért ne lenne életszerű? Sajnos a magyar ember olyan, hogy mindenki hibás és hülye, csak én nem. Ez előszerettel igaz a postára/MÁV-ra/BKV-ra, de még lehetne folytatni a sort.

Ebből kifolyólag az ügyfél elfelejti, hogy éppen telefonált, zenét hallgatot, tv-t nézett, wc-n volt, leszaladt a boltba, aludt, nem hallotta meg csengőt, nem működik a csengő, stb... persze a postás 10000000% hogy nem volt ott

Gyűjtőjegyes 2014.05.09. 15:31:53

@dani004:

A CK-t (leánykori nevén SK) miért kevered a sima és az ajánlott küldemények közé?:)

Akkor most szépen leírom a küldemények típusait. Mind külön kezelést igényel, nem is csomagolhatóak össze egymással.

1: Közönséges belföldi küldemények:
Ide tartozik az összes "sima" belföldi levél, képeslap, stb. Ha itt a feladó XY utcát adott meg, de XV-t akart, akkor bizony XY utcába fog kimenni a levél. A feladó meg legközelebb figyel. Ha hiányzik az emelet/ajtó, a kézbesítő döntheti el, hogy visszaküldi-e "nem azonosíthatóval", vagy sem (amióta megszüntették a címnyomozást, azóta él ez a szabály, talán év eleje). Ha nem küldi vissza, akkor jófej. Ha visszaküldi, akkor szabályosan jár el. A feladó feladata megtanulni rendesen címezni, nem a mi munkánk kitalálni, hogy mit is akart. Azért többségében kivisszük mindig ígyis a levelet.

2: Különleges kezelést igénylő belföldi küldemények:
Elsőbbségi, nem ajánlott, belföldi küldemények. Nem kötegelhető össze a "sima" levelekkel. Azonnal ki kell vinni, nem dugdosható 1-2 napig, mint a sima. A szabály erre is ugyanaz, a címzettnek egyértelműen beazonosíthatónak kell lennie. Lásd fentebb.

3: Közönséges külföldi küldemények:
Összekötegelhető az elsőbbségivel. Elsőbbségi küldeményként kell kezelni őket. Lásd fentebb

4: Könyvelt belföldi küldemények:
Ajánlott küldeményekként ismeritek. Alfajai a "sima" (nincs tértivevény), a "tértivevényes" ("zöld tértivevényes"), és a "hivatalos irat" ("fehér tértivevény").
Külön kell őket kezelni, listát kapunk róla (aláírási listát, kézbesítői listát), amit aláíratunk az ügyféllel. Tértivevény esetén azt IS aláíratjuk és elkérjük az OLVASHATÓ NAGYBETŰS NYOMTATOTT NEVET, majd feltüntetjük a kézbesítési jogcímet (azaz, hogy ki vette át: címzett, helyettes átvevő (anya-apa-gyerekek-unokák-nagyszülők-főbérlő (albérlő nem)-sógor-anyós-vej-stbstb), vagy meghatalmazott).
Minden egyes esetben kérni kell(ene) az átvevőtől (akkoris, ha a címzett veszi átÖ a személyi igazolványát/jogsit/stb, vagy a meghatalmazást. Ismerős postás nyilván a saját kézjegyével jelzi, hogy igen, ez az illető az az illető, így ez megspórolható (más kérdés, hogy a szabály nem ezt mondja, de senkit nem érdekel).
A címnek azonosíthatónak kell lennie, különben mehetne vissza, a postás dönti el. Tanuljatok meg címezni.

5: Különlegesen kezelt belföldi könyvelt küldemények:
Ezek az úgynevezett CK/SK küldemények. Együtt kezelhető a sima könyvelttel. Annyi a különbség, hogy itt még a meghatalmazott SE veheti át a levelet, kizárólagosan a címzett, és tőle mindenképp kérni kell az igazolvány számot. Tehát összemosni ezeket a sima ajánlottal elég dőreség, pláne a sima levelekkel, ahogy azt dani olvtársunk tette.
Ugyanúgy kell feladni, pontos címmel.

6: Tételes küldemények.
Ezek a külföldi ajánlott küldemények. Külön kezelendő mindegyiktől. De ugyanaz a szabály, mint a sima könyvelteknél. Ha CK-s, akkor CK-s szabály vonatkozik rá.
Pontos címzés ide is kell. Nem újdonság.

Levél beazonosíthatóságának szabálya:
-PONTOS cím. Emelet/ajtó, pontos irányítószám, utcanév nem elírva. Ennyi. A címzett neve másodlagos (természetesen kivéve CK/SK)
-Levél ládán legyen kint a név, ha a postát van olyan jó fej és kiviszi a rosszul címzett levelet, hogy bedobhassa.
Nem bonyolult :)

@Katarina:
Sajnálom, elnézést a kolléga nevében :( Bekerültél az "élből letét" listára :( Fogd el a kézbesítőt és cibáld meg a fülét, meglásd, másnaptól felmegy. Ha nem, panaszold be. Sokszor.

@Andrea Soltészné:
Meglepődnél milyen leveleket bányászunk elő a "vegyes ládából" :) Meg miket fel nem adnak/vesznek az ablakosok ajánlott küldeményként. Számítógédobozban (olyan marha nagy álló) valami cucc. Sima ajánlott, vigyük ki mi. Aham... ment a távírdának (csomagosok), másnap jött az értesítő, hogy azt vigyem ki.
Vagy olyan levél, amin nincs feladó, a cím pedig egy NÉV és egy irányítószám. Utca nuku (ez egy hete volt), OLK-megörzés...:)
Sorolhatnám még sokáig :)

Gyűjtőjegyes 2014.05.09. 15:33:42

@Gyűjtőjegyes:

Lemaradt az "elsőbbségi ajánlott küldemény", de ez csak a nevében más, mint a sima ajánlott, ugyanúgy kell kezelni. Ha CK, akkor CK, természetesen...

Gyűjtőjegyes 2014.05.09. 15:37:29

@Gyűjtőjegyes:

Ha valamit lehagytam, bocsi, kutyafuttában válaszoltam. Pontosítok, ha kell.

kicsibogyo 2014.05.09. 18:14:50

@Gyűjtőjegyes: ha mar vegre talalkozom ha csak igy virtualisan egy postai alkalmazottal hagy legyen egy kerdesem ( lehet kicsit offtopic, bar kezbesitest erinti)...jogszeruen eljaro polgarkent bejelentettem cimem megszunteteset es veglegesen kulfoldre tavoztam mar reg ( tettem azt azert hogy jogkoveto legyek...) ennek okakent direkt jeleztem kulon is eme tenyt mindenkinek a felreertesek elkerulese vegett kinomban a postanak is ( bar lehet rossz helyre cimeztem?!?:-) ) kerdes mi van ilyenkor a levelekkel a posta oldalrol? Nem ilyenkor kene immar jogosan elkoltozott jelzessel vagy vmi hasonloval visszamennie? Vagy akkor minek jelentkeztem ki ha mondjuk Apeh ( bocsi mar NAV) azt hiszi meg mindig ott lakom?

Gyűjtőjegyes 2014.05.09. 20:30:02

@kicsibogyo:

A posta rendszere fos. Ha e-mailben küldted, akkor az adott hivatal jó esetben meg se kapta, vagy leszarta. Ha ismered az új lakót, akkor küldj neki egy levelet, hogy fogja meg durvagyorsan a postást, és nyomjon a kezébe egy sima fecnit, amin az áll, hogy:

Bejelentés:
XY (te neved) XYZ címen nem lakik itt, címe ismeretlen.

AláírásdátumSZIGSZÁM.

Ennyi. Kolléga ezt beviszi, leadja, másnap ott virít az asztalán egy "elköltözött" lap, amit feloszt minden nap és utána soha az életben nem kap az új lakó a nevedre levelet, minden vissza megy "elköltözött" jelzéssel.
Kollégának alternatívája is van. Simán visszadobja a leveleket bejelentés nélkül "címzett ismeretlen" jelzéssel. Hiszen nem te laksz ott, hanem más, azaz te ott ismeretlen vagy :)

A hivatalos, 100%-osan szabályos és a tuti az első módszer. Jogilag nem tudom, hogy a NAVnál mennyi különbség van a két jelzés között.

(mellékesen megjegyzem, a NAV olyan helyre is küld kéthavi rendszerességgel hivatalos levelet (fehér tértis, ajánlott), amit már 10 éve LEBONTOTTAK, helyén SEMMI sincs. "Kézbesíthetetlen" jelzés ellenére rendszeresen küldik a leveleket...:) Tehát, hiába jelented be ahogy kell, hiába kapunk jelzőt és hiába küldjük vissza szabályosan, a túloldalon leszarják. Magasról.

(nem csak a NAV, hanem az ÖSSZES bank ugyanígy jár el mellékesen... nem értenek a szóból :) )

Summárum, ha van lehetőséged, jelentsd be mégegyszer, a postahivatalodnak, e-mailben, hátha reagálnak rá és nem a devnull-ba dobják. Ne a központnak írj, hanem a hivatalodnak. Vagy valahogy érd el a kézbesítőt.

kicsibogyo 2014.05.10. 07:56:18

@Gyűjtőjegyes: ahhhh, koszi eztfogom csinalni marmint az uj lakos sztorit :) a level egyebkent ajanlott tertivevenyes levelben ment a mi postahivatalunknak, de attol meg lehet a cimzett rossz volt ;);) egyebkent a szerveknek neg a bankoknak a tv-nyek alapjan az Ismeretlen es/vagy elkoltozott az ugyfeloldalrol megfelelo ( ergo tovabbi lepeseket nem tehet legalisan , persze ez ot nem erdekli de ugyfel ha ertesul rola megreklamalhatja) nekem is ez volt a szerencsem hogy mivel en bejelentettem es volt papirom is rola visszamenoleg eltoroltek a buntit. Csak azert kerdeztem mert ugye fentebb azt mondtad hogy a cim szamit nem a cimzett es ugye ebben az esetben Ok jol toltik ki a cimzest csak a cimzett neve nincs a postaladan :)

Katarina 2014.05.10. 08:34:14

@Gyűjtőjegyes:
"@Katarina:
Sajnálom, elnézést a kolléga nevében :( Bekerültél az "élből letét" listára :( Fogd el a kézbesítőt és cibáld meg a fülét, meglásd, másnaptól felmegy. Ha nem, panaszold be. Sokszor."

Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál!
Fognám én, akár fülön is, de ahhoz is az kellene, hogy legalább egyszer találkozzam a postással, ahhoz viszont az kellene, hogy külön erre a célra szánva egy munkanapot, otthon, a kapuban állva várjam, hogy feltűnjön végre a M.Kir.Posta alkalmazottja, és elbeszélgethessek vele arról, miért állt elő az a helyzet, hogy permanens házon kívül lévőnek tekint, alapból.
Panaszoljam be? Jó vicc. Egyszer megtettem, évekkel ezelőtt, amikor pénzküldeményt nem sikerült kikézbesítenie, volt vizsgálat, meg minden, aminek ilyenkor - állítólag - lennie kell, a pénz a végén meglett, a postás pedig ezek után már a pénzt sem próbálta kézbesíteni nekem :-(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.10. 10:10:45

@Gyűjtőjegyes: Szép-szép, de akkor azt mivel magyarázod, hogy picinyke szülőfalumban (amíg nem fejlődött föl komplett mozgó postává) a kézbesítő random címekre dobta be a gyakoribb vezetéknevekre címezett leveleket, hiába volt rajtuk pontosan és olvashatóan az utca-házszám? Miért van az, hogy megyeszékhelyi 3/A alatti házunk postaládájában (és viszont) rendszeresen találunk azonos vezetéknévre a 22. szám alá, és teljesen más névre a 3/B alá címezett leveleket?
Az előző postást amúgy elég volt 2× felnyomni, hogy leszokjon arról, hogy valahol előre megírja az értesítőket, és be se csenget az ajánlott cuccal, csak bedobja. Most már más postás van, de az is csak egyszer csenget...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.10. 10:17:09

@Gyűjtőjegyes: Hozzánk egy darabig azért dobtak be fantomcégnek szóló leveleket, mert a drága "T" a fantomizáláskor felszabadult telefonszámot nekünk osztotta ki, és a szám alapján a hatóságok, ügyvédek és bankok kikeresték a címet. Elvileg nem árthattak semmit, de ez nem vigasztalt volna, ha elviszik a kocsit, vagy valaki beköltözik pár hónapra, aztán esetleg bocsánatot kérnek.
Ezért lettünk UPC-sek, számhordozás nélkül.

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.05.10. 11:31:35

Csak úgy kérdem
nem vénszivar irta ezt a posztot?
:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.10. 11:37:57

@horex: Ezt a modoros szart? Ő rusztikusabban fejezi ki magát. Egyébként meg nem rinyálna, hanem letépné a postás fejét.

zrx_xzr 2014.05.10. 12:00:55

par napja nekem is megjelent itt egy posztom, ott azt hazudgaltak, h itt voltak, de belekeveredtek az ellentmondasaikba .. azota is vizsgalja a posta a szituaciot, kivancsi vagyok, mit hoznak ki belole

horex · http://horex.uw.hu/ 2014.05.10. 12:08:18

@atpijkamo:
Hogy tépné le ha nem volt postás?
De lehet hogy volt, csak a "láthatatlan ember"
Ilyenkor vizet kell permetezni és láthatóvá válik

zrx_xzr 2014.05.10. 14:32:59

@Gyűjtőjegyes: "Ismerős postás nyilván a saját kézjegyével jelzi, hogy igen, ez az illető az az illető, így ez megspórolható (más kérdés, hogy a szabály nem ezt mondja, de senkit nem érdekel)." --> aztan csodalkozik, ha birosagon a cimzett megdonti a kezbesitesi velelmet hivatalos ugyben, es a postas meg ki lesz rugva, a perben allo egyik fel rohog, masik meg megszivja .. idiotak .. biztos veletlenul vannak a szabalyok, mi? .. gratulalok

pragmaP 2014.05.11. 01:22:59

@zrx_xzr: Mert ha a postás már hússzor ellenőrizte, hogy igen, én vagyok a pragmaP, akkor ha huszonegyedszerre nem nézi meg a személyimet, akkor van rá esély, hogy nem is én voltam, csak valaki, aki pont úgy néz ki, mint én, és ezért én beperelem?

zrx_xzr 2014.05.11. 03:38:19

@pragmaP: arra gondoltam, ha a postas maga firkantja ala az atvevo helyett .. akkor az atvevo letagadhatja, h megkapta, m nem az o alairasa

vidéki suzukis 2014.05.11. 08:55:21

Poszt-toló vagy egy idegbeteg idióta, vagy azt hiszi, hogy a káromkodásaitól lesz Helyi Menő csávó.
Egyik sem túl biztató.
Ettől /sze a m. kir. póóstának megvannak a viselt dolgai.
Ismerős tértivel adta fel az adóbevallását, de a ződ papírfecni 1 hónap alatt sem mászott vissza hozzá. Reklamált a postán, de újra feladta a bevallást is, hogy a Nemzeti ÁVH nehogy megszekszualizálja. Na, az új levél tértije ~1 hét alatt megfordult és azzal egyidőben az előző tértit is meghozta a posta. NAV duplán kapta meg a bevallást, lehet, hogy ezért is kapni fog a pofájára ismerős?!

pragmaP 2014.05.11. 13:01:05

@zrx_xzr: Értem, de ha megnézed a mondat kontextusát, akkor nem erről szól, hanem arról, hogy a postás igazolvány nélkül is aláírja, hogy azzal áll szemben, akinek a nevében aláír a kuncsaft. (Gondolom, miután megnézte az igazolványt, hitelesítenie kell, hogy tényleg ő az ő.) Legalábbis én így értelmezem a saját postásokkal kapcsolatos tapasztalataim alapján. :)

zrx_xzr 2014.05.11. 13:03:36

ja ok .. nem tudom .. csak neha nalunk is be szoktak dobalgatni az ajanlottat is sokszor, azt hittem, h ok irjak ala cimzett helyett

2014.05.11. 16:40:10

Kellemetlen eseteim nekem is voltak.
1. Csomagot vártam, meg is jött, csak épp a szomszéd lépcsőházban keresett a jóember. Ott meg valamiért pont nem talált meg.
2. Ajánlott levelet vártam, nem egy helyen dolgozom, szabadnapos voltam, lett volna időm ügyet intézni, a levél is ahhoz kellett. Postaládára kiírtam, hogy itthon vagyok, várom a levelet. Du. 2 körül már türelmetlen voltam, kinéztem a ládához, és benne volt az értesítő, hogy nem találtak otthon. Hozzám kemény 10 lépcsőfokot kellett volna mászni.
3. Ajánlott, hivatalos levélről kaptam első nekifutásra egy második értesítést. Megint boldog voltam.
4. Ez picit régebbi. Még falun laktam. Egyik 'jóakaróm' elkezdte terjeszteni rólam, hogy buznyák vagyok. Erre 'véletlenül' az én ládámban landolt egy ismert buznyák levele.(Lehet, hogy ő is úgy az, ahogy én?) Most akkor ne verjem orcán a kedves kézbesítőt?

Gyűjtőjegyes 2014.05.11. 18:36:40

@zrx_xzr:

Szövegértelmezés egyes, leülhetsz. Azt írtam, hogy ha már ismerlek, akkor nem kérem el a személyidet. Senki se mondta, hogy odahamisítom a neved/aláírásod. Továbbra is neked kell aláírni, csak nem fogom kérni az igazolványod.
Érthető? Vagy rajzoljam le?

Gyűjtőjegyes 2014.05.11. 18:38:31

@zrx_xzr:

Tavaly óta változott ez a szabály. Régen a sima ajánlottat BE lehetett dobni a levélszekrénybe, az aláírást le kellett húzni, a megjegyzéshez meg egy X-et kellett tenni. Ez azt jelentette, hogy "levél szekrénybe történt kézbesítés". Ezt már nem lehet megtenni.
A tértivevényes és a hivatalos levelekkel ezt se lehetett megtenni régen se.

postavicc 2014.05.15. 07:35:58

Sajnos tényleg nem akarnak dolgozni a postások. Velem is többször előfordult már az, hogy fel sem jött a lépcsőházban és amikor reklamáltam, azt a választ kaptam, hogy nem sikerült bejutnia. Érdekes, eddig 5 évig sikerült, pont most nem. Egy tragédia a szervezet, olyan emberek dolgoznak ott, akik semmit nem érnek. Nulla tudás, minimál fizu (már ha kapnak valamit, mert sokan hónapokig nem kapnak ám fizut) és a vezetők jót nevetnek ezeken. Írhatsz te bárkinek, senki nem fog vele foglalkozni, mert nem érdekli őket.

Őszintén remélem hogy a szervezet nem tart ki sokáig már. Elég nagy kakiban vannak! Rájuk férne egy reform!
süti beállítások módosítása