Tékozló Homár

Péntek esti alázás az Andersenben

2014.07.14. 08:50 | Homár Hilda | 258 komment

01.png

Levélírónk az Andersenben csapatva próbálta maga mögött hagyni a múlt hetet pénteken. Az nem derül ki, hogy a "nehéz munkahét" keretében bányában vagy a tőzsdén építette a nemzetgazdaságot, de mindegy is, hisz senki nem érdemli, hogy lokális atyaúristenek "kis uborkazabáló geci"-nek nevezzék, aztán kitakaríttassák vele az összehányt mosdót - pláne, ha azt más hányta össze. (Mondjuk nincs az a lokál vagy globál isten, akinek a kedvéért én ezt megcsináltam volna, de oké, az is van, hogy könnyű ezt beleokoskodni a klaviatúrába.) Mindenestre kiváncsian várjuk az Andersen reakcióját.

2014 Július 12. napján betértem egy nehéz munkahét után egy ismert budapesti Pubba este. Jól szituáltan, kulturált társasággal, alkalmi ruhában voltunk. Már voltam ott párszor, ez körülbelül a harmadik de utolsó is volt egyben. Történetesen a 1085 Budapest, Krúdy Gyula utca 17 alatt található Andersen pubról lenne szó. De hogy ne is pazaroljam a szót tovább leírom az esetet.

A barátnőmmel és két másik barátommal betértünk erre a helyre eltölteni az estét. Körülbelül két sört ittam addig, gondoltam rendelek még valami finomat mielőtt lelépünk. Előtte el akartam menni a mosdóba, viszont oda betérve láttam ahogy két pokolian részeg srác egymás után hányja tele az egyik vécéfülkét az előtérrel együtt. Jó, gondoltam amíg ott nem rendeződnek a dolgok várhat, nem fogok belehalni addig rendelek.
Visszamentem a pult elé, és ott sorban állva viszont kettő egyenként 120 kilós állat (a helyi kidobóemberek) megfogott a két kezemnél fogva, szó szerint bedobtak a WC-be, és mondták hogy ezt most szépen feltakarítom. Elkezdtem megvédeni magam, hogy ez nem én voltam, nézzenek már rám még becsiccsentve sem vagyok nem hogy körbehánnyam az egész placcot, etc... Kb meg sem hallva az egyik a karomnál fogva, rohadt erősen cibálva odavitt a pulthoz, hozzámvágott egy koszos felmosóvödröt úgy hogy a vödör tartalmának a negyede rajtam landolt.
Megmutattam az illető két srácot is aki visszament a pult mellé az eset után hogy ott van a hányáscsík a nadrágjukon meg kábé mindenükön, láttam is őket amint teleokádják a placcot. Erre megkaptam hogy, "aha te kis hazug geciláda mindjárt meg leszel baszva ha nem fogod be a pofád, na takarítás". A két srác alig állt a lábán s torka szakadtából röhögve mutogatott rám. Már mindenkinek nyilvánvaló volt hogy semmi közöm a dologhoz, de senkit nem érdekelt érdekes módon hogy engem ott nyilvánosan megaláznak jogtalanul.
Miután bekísértek, gondoltam nem kockáztatva egy kiadós verést feltörlöm, 10 percig töröltem a két srác hányását erőszakoskodás, valamint folyamatos "tinédzser kisköcsög", "kis uborkazabáló geci", és ehhez hasonló szép szavakat hallgatva, lökdösődés és néha egy-két "gyengébb" ütés kíséretében a gerincemre. Majd mikor kikísértek azt mondták hogy "kérjek bocsánatot a hölgytől". Történetesen attól aki intézi a "higiéniai ügyeket" ott. Megmondtam hogy "elnézést, de még mindig nem én voltam", a 25 év körüli lány elhitte a sztorimat, de az esettől megfélemlítve, vagy csak konfliktuskerülés miatt ő is csak egy "semmi gond" mondattal zárta az esetet. Majd visszafutott hátra mosogatni.
Közben hozzátenném úgy megszorították és kifordították a vállam hogy bekékült, és még a megrándulás most is sajog. Ezt követően elvittek a barátaim elé és megmondták nekik hogy "a kis faszkalap haverotok teleokádta a budit úgyhogy takarodjatok ki innen". Ekkor már a sírás kerülgetett olyan ideges voltam. Annak ellenére hogy a verőemberek sztoriját senki nem hitte el és próbáltak megvédeni kiraktak minket folyamatos ocsmány beszéd és hőbörgés kíséretében. A barátaimmal értetlenül álltunk az eset előtt, majd ideggörccsel hazamentem miközben a barátnőm nem győzött vigasztalni. 
Én senkinek nem ajánlom a helyet aki nem akar hasonló élményt szerezni az enyémhez.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.07.14. 15:27:37

@oszt jónapot: Személyes szabadság korlátozása. Simán.

oszt jónapot 2014.07.14. 15:31:37

@Manyecska: Te hívtál már rendőrt életedben? Mik a tapasztalataid?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 15:32:52

@oszt jónapot: "nagy ívben szarnák le"

Nem éppen. A személyi szabadság megsértése, kényszermunka, ... Nem egy csokilopás.

igi1 2014.07.14. 15:33:40

Szóval akkor összefoglalnám,

MI NINCS A TÖRTÉNETBEN:

- Miért nem szólt a poszter valakinek hogy okádjék épp szét a wc-t.
- Jól láthatóan nem zavarta, hogy mellette okádnak, ürített közben
- Elviekben ő is meggyanúsíthatta a 2 srácot, hogy ők voltak, ő sem tudja bizonyítani, hogy nem ő volt. Ketten vallottak ellene, így lett elintézve.
- A poszter szerint a társaság kiállt mellette, valahogy mégis hiányolom a bátorságot, belőlük
- nem írta le a kinézetét, pedig a bőrszín fontos
- fizetés nélkül távoztak!?
- látleletet hiába csináltatsz egy lila foltra
- vendégkönyv mellett igenis azonnal rendőrt hívni a balhékhoz
- megvárni, amíg a 2 köcsög hazafelé jön, oszt elkapni őket amikor egyedül vannak, ha be voltak rókázva, nyilván nem sokáig maradtak a buliba
- azt se hiszem el, hogy csak a posztert illették "válogatott szavakkal", ez is kissé hézagos, hogy ők mindent eltűrtek
- az a hely, ahol már felmosatnak a budit telehányóval már egy fokkal durvább kategória, vagyis nem először vegzálják így a vendégeket
- lehet, hogy a poszter tényleg nem fizetett és az volt a baj?
- attól még, hogy ott volt a hányáscsík mindneükön, még mondhatták, hogy te voltál az, aki őket lehányta, és még kérhettek volna tőled kártérítést is, ők ketten voltak, te meg egyedül
- kérdésem, a barátaid nem mentek veled a mosdóba ezek szerint
- úgy egyáltalán biztos hogy barátokkal voltál ott?
- mi van, ha tényleg a poszter okádott ott!? azt csak ő állítja, hogy nem ő volt, lehet, hogy addigra már ő is részeg volt!?
- azt sosem értem, hogy ha egymás után hányják tele a budit, hogy tud valaki odamenni még ezek után, ha ezt látja

NEM LOGIKUS VISELKEDÉSEK, amit a poszter leírt, hézagos történet, egyoldalúan, néhány részletet elferdítve és kihagyva.

oszt jónapot 2014.07.14. 15:34:25

@atpijkamo: Személyes tapasztalat érdekelne, mert én már hívtam, nem csokilopáshoz. ;)

movhu 2014.07.14. 15:36:13

@oszt jónapot: Plusz rettentő nagy boldogság, hogy mire kiérkeznek a rendőrök véletlen bevered a fejed az ajtófélfába, hányásos lesz a ruhád és a tanúvallomás felvétele után valamikor másnap reggel haza is érsz.
Ezek után pedig még te húzod a rövidebbet, mert rögtön lesz 10 tanú, hogy belekötöttél a két 150 kilós, 60-as IQ-val rendelkező kétajtós szekrénybe.

Ha ez nem így volna még rég be volna zárva BP összes olyan helye, ahol a külföldieket el szokták kísérni az ATM-hez ketten-hárman kivenni a százezres számlára pénzt, nem pedig a nagykövetség feketelistája alapján menne a turista várost nézni.

oszt jónapot 2014.07.14. 15:36:23

@igi1: Néha érdemes lenne kimenni az utcára, rájönnél, hogy egyáltalán nem életszerűtlen a sztori.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 15:36:23

@oszt jónapot:

Pasi betelefonál a rendőrségre, hogy két pasi épp rámolja ki a garázsát. Azt a választ kapja, hogy elfoglaltak a rendőrök, csak egy óra múlva tud kiküldeni valakit.
Pasi gondolkozik, megint telefonál.
- Már nem kell rendőr, lelőttem őket.
Pár percen belül mozdulni nem lehet a rendőrautóktól, a két tolvajt elfoják.
- Dehát azt mondta, lelőtte őket!?
- És? Maguk meg azt mondták, nincs szabad járőrjük.

Manyecska 2014.07.14. 15:36:27

@oszt jónapot: többször. Ha nem hallgatnak rád akkor hívd a 112-t:DDDD ne legyél már ilyen töketlen...és ki is jöttek, perceken belül.
Ne higgy el mindent amit mondanak oszt jónapot!

oszt jónapot 2014.07.14. 15:37:40

@movhu: Nyilván, de magyarázhatod ezt olyan embereknek, akik még életükben nem voltak az éjszakában.

igi1 2014.07.14. 15:39:03

@oszt jónapot: életszerű akkor lenne a sztori, ha mind a 3 k@cs@got jól kib@szták volna kérdés nélkül az utcára

oszt mehetnek, ahová akarnak

itt fel akartak takaríttatni a poszterral, fel akarták nyalatni vele a saját cuccát

azt pedig senki sem mondhatja, hogy nem ő volt, mert ő is lehetett

lehet, hogy hárman okádtak :D

oszt jónapot 2014.07.14. 15:39:29

@Manyecska: Nagyon vicces. Majdnem annyira, mint két órát várni egy betörés, négy és felet rablás után a rendőrökre. Elnézést, ha bizalmatlan vagyok.

Manyecska 2014.07.14. 15:39:57

@igi1: Óbudán cuki kiskocsmák voltak:)!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 15:39:58

@oszt jónapot: hát, nekem két motoros rendőrrel akadt dolgom az m1-es ótópályán, mindkettő nagyon kedves, rendes, segítőkész, udvarias és mosolygós volt, tényleg! ha netán olvassák ezt a bejegyzést akkor ezúton is köszönöm nekik a közreműködést, megoldódott a gond a kocsival!

@Borbíró Andris: namost én se babot válogattam otthon 16-17 évesen hanem szórakozni jártunk, de leprakocsmába soha nem jártunk, és vigyáztunk egymásra. diszkós kidobókkal, biztonsági őrökkel illedelmesen viselkedünk, közreműködünk, normális ember látszatát próbáljuk kelteni ( :D )

Hilda! elküldted a sztorit az andersenéknek is?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 15:40:08

@movhu: "rögtön lesz 10 tanú"

Neki meg van 3 _hiteles_ tanúja. A rendőrök se hülyék. Nem mind.

@oszt jónapot: Nem hívok rendőrt, megoldom magam. Verekedni nem kell, fő a határozott fellépés. Jó, vaságy nélkül is több vagyok negyven kilónál. :))

Manyecska 2014.07.14. 15:41:22

@oszt jónapot: EZ nem rablás v. betörés. Akkor hívd a tűzoltókat, ne legyél már élhetetlen!! Igaz, az kb. félmilkádba fog kerülni.

igi1 2014.07.14. 15:42:37

Ja, és végül a harmadik indok. Itt az lehetett a valódi nézeteltérés oka, hogy nem fizettek, vagy nem akartak fizetni!? Mert, ha a másik 2 gyereket vagy azért nem bántották, mert ketten a poszter ellen vallottak, vagy azért, mert a tulaj ismerősei, vagy azért, mert ők minden fogyasztást kifizettek már.

Legalábbis ezt nem tudom hová tenni, hogy az orkok mér nem rúgták ki a francba mind a hármat, aki a budiban volt.

Habár, ezt is alá kell írnom, hogy ha az orkoknak 0 IQ-juk van, akkor persze, hogy azoknak fognak hinni elsőre, akik ketten vannak.

Hádde könyörgöm, senki más nem ment ezek szerint a wc-be JÓDARABIG!?

Ahhoz, hogy telehányd a budit, KELLETT IDŐ, nem megy egyik pillanatról a másikra az ürítésed.

A többi pasi ezek szerint inkább hagyta őket randalírozni!? Mert ha voltak a pubban, az orkoknak tudniuk kellett, ki megy a wcbe, és hogy a poszter előbb jött ki.

oszt jónapot 2014.07.14. 15:42:41

@igi1: Ne akarj egy bekokszolt kidobó fejével gondolkodni, nem mindig hoznak logikus döntéseket. Nekik az volt a lényeg, hogy a hányás fel legyen takarítva. Lehet, hogy a hányósok otthagytak az este folyamán egy kisebb vagyont, a poster meg nem. (Ez csak egy teória, olyat viszont már nem egyszer láttam, hogy tényleg hiába próbált valaki értelmesen kommunikálni a kidobóval, az csak hajtotta az egyetlen tőmondatot, amivel kezdett meg ígérte a verést. A szteroidok meg a szintetikus drogok csodákra képesek.)

Atörökk 2014.07.14. 15:44:06

Milyen az, amikor valaki be van rókázva?

oszt jónapot 2014.07.14. 15:45:37

@Manyecska: Ja értem, rabláshoz nem jönnek ki, de hányástakarításhoz ugranak egyből. Kurva okos elméleteket én is tudok gyártani.

igi1 2014.07.14. 15:48:02

hagyma kihozza belőletek az állatot, most látom csak, mennyire visszafogott velem a törökk

:D

igi1 2014.07.14. 15:49:09

@oszt jónapot: de érted, ahhoz ragaszkodom, hogy mind a 3 kis p@ccsel felnyalattam volna a padlót

Szerintem a poszter beszólt valamit nekik, oszt ő vitte el a balhét.

Meg ha minimum 4 wc volt, akkor is kellett lenni más férfiaknak is ott.

oszt jónapot 2014.07.14. 15:51:50

@atpijkamo: Ja, hogy te személyesen vered le a kidobókat, az más. :) Én kérek elnézést.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2014.07.14. 15:52:38

@oszt jónapot: Mondjuk az tényleg sanszosabb, hogy egy kígyóvállú ártatlanképű sráccal tényleg fel tudják nyalatni a klotyót, míg két matta részeg kocsmatöltelékkel ezt sokkal nehezebb lenne elvégeztetni.

oszt jónapot 2014.07.14. 15:53:09

@igi1: Lehet, hogy TE ragaszkodsz hozzá, de bizonyos mennyiségű speed/kokain elfogyasztása már lehet, hogy máshogy gondolnád. Mármint nem nagyon gondolkodnál.

igi1 2014.07.14. 15:54:27

@oszt jónapot: a poszter elmondása szerint NEM VOLT RÉSZEG, amíg a másik 2 p@cs az volt

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: ez is 1 nézőpont :)

/ bár a poszter se nagyon takarított /

igi1 2014.07.14. 15:57:05

@atörökk: nem ismered a hányás, okádás és a rókázás meg a placcskidobás közti különbségeket!?

Akkor nem vagy vendéglátós, és még nem láttál turistacsoportokat randalírozni a wc-kbe, ezek szerint

:D

2014.07.14. 15:57:13

@igi1:

- Miért szólt volna, hogy valaki épp összerókázza a vécét? Nem ő a tisztasági felelős.
- Nem ürített miközben okádtak, azt írja, hogy miután meglátta, mi folyik bent, úgy döntött, várhat a dolog, és kiment a pulthoz.
- Az, hogy fizettek-e, nem tudom, hogy jön ide, a posztban erről egy szó sincs. Fizetni minden esetre távozáskor szokás, így amikor a balhé történt, még fel sem merült, hogy fizetni kellene. Vagy szerinted fizetés nélkül akartak távozni, ezért felmosatták vele más hányását? Hát ez sem tűnik valami életszerűnek. Még jó, hogy pont odarókázott valaki, különben milyen munkát bíztak volna rá?

"mi van, ha tényleg a poszter okádott ott!?"

Ez egy jó kérdés, ezt minden posztnál fel lehet tenni. De mi van, ha tényleg nem a poszter okádott ott?

igi1 2014.07.14. 15:59:18

@grundigg: MERT TALÁN GUSZTUSTALAN BEMENNI EGY OLYAN WC-be.

Megértem, hogy a cigányoknak lehet az utcán a lámpa alatt sz@rni, de vannak igényesebb emberek, akik nem bírnak az összehányt wc-re ülni, meg nem hajlandóak más után takarítani.

oszt jónapot 2014.07.14. 15:59:27

@atpijkamo: Van az a helyzet és ember, amikor meggyőzéssel nem sokra mész. Én nem állítom, hogy így volt a sztori, de egyáltalán nem elképzelhetetlen és kb. azt tette a srác, amit érdemes volt szerintem.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2014.07.14. 15:59:55

@atpijkamo:

maTTa részeg!

Tökömet a konformista életfelfogásodba, nekem így is lehet!

igi1 2014.07.14. 16:00:35

Komolyan mondom, egyszer fotózok nektek egy turistacsoport utáni wc-s hadiállapotot. Mintha bomba robbant volna, olyan.

Pedig hányás sincs.

Atörökk 2014.07.14. 16:00:49

Ehh, továbbra se tudom, milyen, ha valaki be van rókázva.

oszt jónapot 2014.07.14. 16:01:14

@igi1: Én nem a poszterről beszéltem, hanem a kidobókról. Általában úgy tele vannak, mint a déli busz.

igi1 2014.07.14. 16:01:58

Tényleg, a poszter mér nem fotózta le a wc-ket!?

Nem volt szifonja!?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 16:02:18

@oszt jónapot: Egy szót nem szóltam szóbeli meggyőzésről. Határozott fellépés a dolog nyitja.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: :)) Okéoké.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 16:04:01

@igi1: "Nem volt szifonja!?"

Volt, de beázott, mikor feldugták neki, mikor használni akarta.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 16:05:44

@grundigg: "Fizetni mindenesetre távozáskor szokás"

Csak mert külön írva mást jelent.

oszt jónapot 2014.07.14. 16:05:56

@atpijkamo: OK, akkor elárulod, hogy hogy győzöl meg két kidobót - akik épp hátracsavarják a kezed - anélkül, hogy megvernéd őket, vagy hozzájuk szólsz? Tényleg érdekelne.

Agrépentosz 2014.07.14. 16:05:56

@igi1: Hozzátenném, voltam már az Andersenben, és bár hasonló atrocitás nem ért. Helyben és azonnal kell fizetni, tehát bármit ittak az előre ki lett fizetve.

igi1 2014.07.14. 16:06:18

@atörökk: ne mondd, hogy nem szoktad leitatni a többi főnököt a saját költségükön! :)

igi1 2014.07.14. 16:08:10

@Agrépentosz: akkor nem értem, csak a főnök ismerőse volt a 2 gyökér, vagy csak 2:1 eset áll fenn.

egyébként meg csak kérdéseket teszek fel, mint a Balázs

2014.07.14. 16:09:18

@igi1: "MERT TALÁN GUSZTUSTALAN BEMENNI EGY OLYAN WC-be."

Talán ezért jött ki onnan, nem? Mert ő maga is gusztustalannak találta. Hogy mire gondolt, nem tudom, lehetséges, hogy bízott benne, az ő írásbeli kérvénye nélkül is lesz, aki kitakarít. Akár az, aki odahányt, akár "a hölgy, aki a higiániai ügyeket intézi".

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 16:10:51

@oszt jónapot: Nagy darab vagyok, és egyéni adomány, hogy kurvára tudok ordítani. Olyat még nem hallottál. Érinteni nem merészelnek. :))

Egyébként meg igyekszem nem kerülni ilyen konfliktusos helyzetbe. Áldott jó természetem van. Még részegen se vetkőzöm ki emberi mivoltomból.

Ugye az megvan, hogy kidobóember vagy nemkidobóember, de nem szokták az embert csak úgy ok nélkül megtámadni.

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 16:12:28

@sugargiraffusplumps.: Oké, de a te mellyed nem szőrös, úgy könnyű!

2014.07.14. 16:17:04

@atpijkamo: Kösz, ezt gyakran elrontom. És külön írva vagy különírva? :)

oszt jónapot 2014.07.14. 16:18:41

@atpijkamo: Az utolsó mondatoddal vitatkoznék, de ha nagy darab vagy, akkor nyilván kevesebb az ilyen irányú személyes tapasztalat. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 16:27:30

@grundigg: :)) Nemtom, nem vagyok nyelvtannáci.

Sztem egy szó.

Az egy szó meg két szó.

A mindig meg mindig rövid i. A szerviz is mindig rövid i.

üldögélve - ül dög élve
látomás - látom ás
kanális - kanál is
elkel (a segítség) - el kel (a ház)
fakanál - fa kanál
tolltartó - toll tartó

"Azt mondják a hatalmasok,
hogy akinek hatalma sok,
az már elég hatalmas ok,
hogy ne legyen hat alma sok."

Egy kis pesti vendéglőbe egy kispesti vendég lő be.

Nem minden halas tó halastó.

Most már hozzájutottál nyelvtani tudásom naggyához.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 16:33:30

@oszt jónapot: Igen, valóban, nem szoktam konfliktushelyzetbe kerülni.

Viszont ha mégis, akkor először is felállok, hogy tudatosodjon benne a magasságkülönbség, és lássa, hogy kész vagyok konfrontálódni. Ha ez nem elég, akkor simán leüvöltöm a haját a fejéről. Nem szeretek és nem tudok verekedni.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.07.14. 16:34:00

Bevallom, én okádtam ott, és teli szájjal röhögtem a poszteren.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 16:38:31

@Troppauer_Hümér: olyasmi csak én kb. 40 kilóval több vagyok nála meg magasabb is meg szebb a szakállam is!! te is rajongója vagy? :D

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.07.14. 16:50:30

"Figyelj haver!"
...és még nem gyújtottad fel a kócerájt zárás után?
Viszel egy marmon benyát , beöntöd a zajtó alatt aszt gyufát neki!
Hagy takaríccsanak a zemberszabásúak is!

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 17:02:04

@sugargiraffusplumps.: ő rossz helyen horgya a szakállát, remélhetőleg te nem...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 17:13:27

@Troppauer_Hümér: én megfelelően hordom, szépen egyenletesen eloszlatva a herezacskómon!

testlife 2014.07.14. 17:57:23

@Dávid András: Őszintén szólva tényleg boldog lettem ettől kicsit. (És ez nem irónia.) Én is átvállalok akkor egy kis részt a félős sértettől, és a nevében köszönöm! Ha már ez így megy :)

Manyecska 2014.07.14. 18:06:42

@oszt jónapot: most ha téged erőszakkal kényszerítenek valamire akkor hányástakarításra hívod a rendőrséget?:D:O olvasd el a posztot ha mindaz igaz elég gáz..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 18:09:04

a szabályzatuk tartalmaz pár érdekes pontot:

"9. A konyhába, a ruhatárba, az italos pultba - a személyzeten kívül - BELÉPNI, BENYÚLNI TILOS!"

nyihh :)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.07.14. 18:34:58

Kamu a poszter. Az andersen a Nagytemplon utcába van!

Kamu szar a poszt!!

oszt jónapot 2014.07.14. 18:36:35

@Manyecska: szerintem is kurvara gaz, de attol meg le fognak szarni a rendorok.

WinstonTaylor · http://www.monstersgame.hu 2014.07.14. 18:44:16

Ha valakit erőszakkal ott tartanak, rasszista megjegyzésekkel illetnek, kényszerítenek valami megtételére, miért ne intézkedne a rendőr? A Rendőrségnek ez a feladata, nem az a sok faszság amire gondoltok, amiért kihívjátok őket (tilosban parkoltam, veszélyeztettem a zebra előtt 5 méteren belül embertársaim életét és nem akarok a hivatalos személy közteresnek igazoltatni magam, mert egy ostoba szarházi vagyok, ezért rendőrt hívok stb.) hanem pont az ilyen dolgok megoldása bilincsben elvezetéssel. Még akkor is ha egy külföldit köpnek le hajléktalanok (Pásztor) vagy megütnek, ráncigálnak, erőszakosan lépnek fel egy tüntető ellen (ellenállás napja). Ki van fordulva a világ magából... Nagyon remélem utólag feljelented őket és akkor meg is érte, hogy takarítottál, így súlyosabb büntetést kapnak.
Ha odamegyek a kedves "minek segítene a rendőr" emberekhez és megetettem velük az utcán a szaromat akkor remélem ők is a vízvezeték-szerelőt hívják majd a rendőr helyett.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 18:49:57

Na, én azért szívesen meghallgatnám a másik oldalt is. Kicsit sánta a sztori.

oszt jónapot 2014.07.14. 18:52:52

@WinstonTaylor: en speciel pofan tudlak baszni rendor nelkul is, de ha megsem, inkabb hivok harom havert, tobbre megyek mint a disznokkal.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.07.14. 18:58:37

Gondolom, hogy hitetlenkedni fogtok, de én lazán kihívtam volna a rendőrséget. Csak duma, hogy ezek valakik. Kopasz kis kigyúrt geciputtonyok, de valójában senkik, akik napidíjért melóznak. És garantáltan kurvára nem merne betámadni utána. Örülne, hogy luk van a seggén, és nem kockáztatna be évtizedeket egy bosszúért. Az alvilág sem állna ki mellettük, a szórakozóhely tulajdonosa meg a környékről is kitiltaná.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 19:02:24

@diszkriminans: ez csak azért lehet, mert ő maga is biztonsági őr az egyik talponfetrengőben.

Csak a nap végére mindig ő a legrészegebb.

Atörökk 2014.07.14. 19:11:46

@uraaam:
Amikor részegen tombolok, magamat is megverem néha.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 19:14:52

@Manyecska: a sziszilotti a flórián hagy bennem szép emlékeket

Aureliano Buendía 2014.07.14. 19:19:00

@atörökk: ha nem boldogulnál, szívesen segítek...
Na, megnézem a másik poszt is.

titan 2014.07.14. 19:34:10

@uraaam: az kellemesen hozza az éjjelnappalikocsma fílinget

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 19:47:39

@Kellemes Zérókomponista: pedig van benne igasságfaktor nem is kevés. mer például velem mér nem történik meg ilyesmi soha? de tényleg. érdekelne, hogy miért vágják ki a szórakozóhelyekrül az egyik embert a másikat viszont nem. ettől függetlenül nyilvánvalóan létezik egy aprócska ezrelék akit a hold szerencsétlen állása miatt mégis megbasznak az orkok ok nélkül holottpedig színes glória van a feje fölött de ennek kisebb a valószínűsége a lottóötösnél is.

conchita wurst 2014.07.14. 19:49:40

Nálunk alap hogy itt vidíken ha vmelyik ilyen fancy pants figura megtisztel minket a fővárosbú akkor aznap ővele takaríttattyuk a hányást, vagy ami előadódik.

Múltkor emberkedett az egyik kihívta a kékeket, a tomi volt a szolgálatos aki néha portázik nálunk. Na nem örült hogy 5 vallomást fel kell vennie a gyerek ellen + legépelni stb. Miközbe vitték befele kapott is pár oldalast meg kicsit cipőzték is az őrsön a riszpekt miatt. Kell ez?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.07.14. 19:50:06

Itt van mire vágytál, világító hánytál!!!4!

feketeesfeher 2014.07.14. 20:04:29

A magyarnyelvű internet legnagyobb trollmágnese a Homár.

És hajszálpontosan mutatja azt, hogy ez az ország miért tart ott ahol, és miért tart oda ahova.

Nulla szolidaritás, a más baján való értelmetlen röhögés, ostoba beszólások, nulla értelem, gyalázkodás.
Nagyjából az internetezők legalja kommentel itt rendszeresen.

Kinos ez, persze, de ez egy ilyen ország, ilyen emberekkel.

oszt jónapot 2014.07.14. 20:07:38

@uraaam: Az elég szigorú hely. :D

Gyorgy Nagy 2014.07.14. 20:14:33

Lecsapunk a szemetekre! Számlát nemadnak svarc piát árulnak. Befoktok zàrniTETÜK!

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:19:13

@titan: a célnak pont megfelel. Egy kis vidéki hangulat a betondzsungel kellős közepén:D

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:21:15

@feketeesfeher: valójában azért tart itt az ország, mert tele van olyan hiszékeny hülyékkel, amik lusták gondolkodni, és minden leírt dolgot ténynek fogadnak el.

Igen, rád (is) céloztam.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:23:04

@oszt jónapot: volt szerencsém egy estét ott eltölteni. Persze, csak üveges bort mertem rendelni, de a szolid árak miatt igen kellemesen bebasztam. Volt néhány kiesett pillanat hazafelé. Arra emlékszem, hogy a végén valami nálamnál részegebb fazonnal kötöttem örök barátságot a buszon:D

feketeesfeher 2014.07.14. 20:31:01

@uraaam:

Nem arról írtam, hogy elhiszem-e a történetet, vagy sem.

Arról írtam, hogy milyenek a reakciók.

Ha érted érted, ha nem akkor meg nem.

béla a görög (törölt) 2014.07.14. 20:38:28

Kíván ez a hely mindent amit a maffia nem szeret. Hatóságot, APEH-ot, ÁNTSZ-t, rendőrséget, nyilvánosságot
120 kilós barmok is meg akarják mutatni a fotójukat az index-en. Érzem.

trecska 2014.07.14. 22:06:17

erdekes engem meg soha nem dobtak ki sehonnan, ja de egyszer egy hulye haverom miatt , ami total jogos volt...

tisztapista 2014.07.14. 22:07:52

Úgy látom jól sikerült a "csapatás".

Aki korpa köze keveredik, azt megeszik a disznók. Leülhetsz, egyes.

Legközelebb kultúrhelyen iszol, ahol a "hangulatnak" nem része az összehányás, egy vendég részéről sem.

Répázó 2014.07.15. 00:49:22

@testlife: Amúgy nem is hülyeség. Igazából legalább az itteniek írhatnának a hely címére egy levelet, persze visszafogottan. A közvélemény nyomása nagy úr tud lenni, hisz abból élnek. Bár a legtöbb kereskedőt ez nem érdekli.

testlife 2014.07.15. 09:08:30

Igen, szerintem sem hülyeség. A kereskedők rossz szokásait le lehetne hámozni egy visszafogott, türelmes stb. kommunikációval... Talán sokan rájönnének, hogy egyszerűen téves képzetek, félelmek (amolyan "nem akarok vesztes lenni" érzések) teszik őket eleve agresszívvá vagy erőszakossá. Pedig figyelmes, felelősségteljes szolgáltatónak lenni egyáltalán nem szar érzés, megkockáztatom, hogy jobb, mint az ellenkezője :)

diszkriminans (törölt) 2014.07.15. 12:27:00

@sugargiraffusplumps.:
Ebben a szövegben, hogy velem miért nem történik, nincsen semmi igazság, csak színtiszta demagógia. Mert igen, van hogy valaki magának keresi a bajt, meg van, hogy nem keresi, de éri őt a baj, de azzal érvelni, hogy velem ilyen vajon miért nem történik soha, ugyanaz az érvelés, mint ha azt mondod a nemi erőszak áldozatának, hogy bezzeg veled nem történik ilyen, mert nem öltözködsz kihívóan.

Az ilyen buta demagóg gondolkodás abból fakad, hogy az emberek mindig mindent szeretnek egyetlen okra visszavezetni, tehát nem viselkedtél, akkor kidobnak, ha normálisan viselkedtél, biztosan nem dobnak ki. Pedig ennél az élet sokkal összetettebb, és attól, hogy valamit személyesen nem tapasztalsz meg, még megtörténhetett, sőt még a valószínűségére sem tudsz következtetni, mert túl kicsi hozzá a saját mintád.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 12:31:02

@diszkriminans: nem érveltem semmivel, csak kérdeztem. tényleg érdekelne, hogy mi az a pont vagy határvonal ahol az egyiket kidobják, a másikat meg nem.

diszkriminans (törölt) 2014.07.15. 15:51:09

@sugargiraffusplumps.:
Az, hogy beléd még nem kötött biztonsági őr, másba meg igen, annak rengeteg oka lehet. Pl. hogy nem ugyanazzal a biztonsági őrrel akadtatok össze, vagy hogy a biztonsági őrnek egyik esetben rosszabb napja volt, esetleg a te arcod szimpatikusabb volt ugyanannak a biztonsági őrnek, stb., stb. Rengeteg oka lehet, ezek közül egyetlen az, hogy a másik ember szándékosan kereste a balhét.

2014.07.15. 20:11:09

@feketeesfeher: tényleg: EZÉRT TART ITT AZ ORSZÁG !

ez még nem volt, köszi, hogy szóltál.
majdnem elsiklottunk emellett.

Meg aki az andersenbe jár az sikeres ember nem lehet.

tralalala 2014.07.16. 18:54:00

@sugargiraffusplumps.: képzeld én fejet dobtam egy pénzérmével, a haverom meg írást. Ennek biztosan valami mélyebb oka van.

august 2014.07.17. 14:38:06

fos andersen. Nem is jarnak oda csak a luzerek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.17. 17:38:17

@tralalala: badarság. tanuljon meg viselkedni, nem matarészegen közlekedni, köszönni és általános udvarias üzemmódban létezni, ún. gyerekszoba-effektus. a többi csak kifogás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.17. 17:46:21

@diszkriminans: 16 éves korom óta borzasztó sok helyen megfordultam már, de még eccer se dobtak ki sehonnan. asszem én vagyok a legmázlistább zsiráf kerek e világon.
süti beállítások módosítása