Tékozló Homár

Festipay-esetek 1.

2014.07.15. 15:57 | Homár Hilda | 209 komment

BS.jpg

A fesztiválokon bevezetett kártyás fizetési rendszer az utóbbi évek egyik legjobb találmánya. Jó a pultosoknak és a jó a népnek is, mert gyors, egyszerű, nem kell aprópénzzel vacakolni, és ha elveszik, akkor is csak a kártyának annyi, ha regisztálva volt, a rajta lévő pénz megmarad. Elvileg. Gyakorlatilag Istvánnak ezt nem sikerült megvalósítania. Ami addig a részig érthető is, hogy ellassúzta a letiltást. De, hogy utána miért nem kapta meg a kártyán maradt összeget, azt ki érti? 

Tisztelt Cím!

A Balaton Sound-on, július 11-én pénteken elllopták a 183004680891 számú festipay kártyámat a zsebemből. Telefonon nem sikerült letiltani (valószínűleg az én készülékemben volt a baj, eddig az én saram) úgyhogy elsétáltam a Helpdesk bódéhoz.

Itt már sikeresen letiltásra került a kártya és tájékoztattak, hogy a rajta lévő 17 ezer valahányszáz forintot már lehívta a "megtaláló" (ez volt a pontos szóhasználat) a kártyáról, ugyanakkor vissza is töltött 7 ezer forint körüli összeget (nem emlékszem a pontos számra) és ez a feltöltés készpénzzel történt. Nem kaptam új kártyát, sem a már letiltott kártyán lévő összeg sem lett átvezetve, ellenben megkértek, hogy fáradjak vissza fél óra múlva. Nem teljesen értettem, hogy mi lesz más fél óra múlva, de nem vitatkoztam, körülbelül 50 perccel később vissza is tértem.

A helyzet természetesen nem változott, adott volt a letiltott kártyám rajta 7 ezer forinti összeggel. Legnagyobb megdöbbenésemre közölték velem, hogy ezt az összeget nem kapom vissza(!!) A miértről ésszerű, logikus vagy bármennyire elfogadható tájékoztatást nem kaptam. a Magyarázat az volt, hogy a "megtaláló" majd biztosan odasétál a letiltott kártyával és akkor értesítenek (felírták a nevem és a telefonszámom). Próbáltam jelezni, hogy ez szerintem nem túl életszerű, de semmi esélyem nem volt, 3 fő helpdeskes egymás közötti konzultálásának is az lett az eredménye, hogy nem kapom vissza és kész.

Azért az nekem elég logikusnak tűnik, hogy ha valaki lenyúl egy kártyát és azt letiltják, nem rohan a helpdesk bódéhoz hanem egyszerűen kidobja.. Ahogy ez valószínűleg történt is, mivel semmilyen értesítést nem kaptam péntek óta, a rendezvény pedig ma reggel véget ért. 

Szeretném megkérdezni, hogy milyen formában kaphatom vissza a letiltott kártyán található összeget (most, hogy a fesztiválon már biztosan nem lesz használva)? Illetve remélem nem gondolják úgy, hogy ezt a pénzt mint nem felhasznált egyenleget egyszerűen lenyúlják, mivel nem hagytak nekem esélyt felhasználni.

Ezt a levelet egyúttal megkapja a Tékozló Homár blog és a Fogyasztóvédelem is.

Válaszukat előre is köszönöm.

Üdvözlettel:
E. István

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 16:01:00

Teljesen érthetetlen. Az méginkább, hogy miért töltött volna rá a tolvaj akármennyit is.

De milyen rutinos a megtaláló, hogy nem sokkal a kártya elvesztése után már le is nullázta! Éles szem, jó ütemérzék. Akár poltikus is lehetne belőle.

Atörökk 2014.07.15. 16:06:21

"ugyanakkor vissza is töltött 7 ezer forint körüli összeget "
Ez egy becsületes megtaláló volt.

Troppauer_Hümér 2014.07.15. 16:07:35

@atpijkamo: Egy ilyen prémiumfeszten nem bonyolult, pár rövidet rendel, és voilá.

Troppauer_Hümér 2014.07.15. 16:08:39

Eközben...
...a Zamárdiban megrendezett Országos Jaszkari Fesztiválon ülök és azon gondolkozom, vajon Özv. Borókai Sándorné is vett-e bérletet… XD XD
Ekkor megpillantom a parton a világ leggyönyörűbb nőjét. Bikinijén megcsillan a lemenő nap óarany sugara, bőrét bronzos selyemből szőtte a hűsítő esti szél, barna hajzuhatagját őshonos kenesei kolibrik szőtték… Már majdnem leánykérésbe fulladt a dolog, mikor odaszólt barátnőjének: „Endzsi, hova a rákba kerásztad el a káktélomat?” Rögtön világos lett számomra, hogy Pocahontas ezúttal Mátraverebélyről érkezett, s ha ez esetleg ebből sem esett volna le, abban a pillanatban leült mellé a csacsi hasú Káldy Ronaldinyhó is, akinek akkora Jézus tetoválás volt a hátán, hogy jövőre vélhetően rajta rendezik a Máriapócsi Búcsút.
media.giphy.com/media/p2CHUCfTRCJyg/giphy.gif

Még van egy kis sár, de kizárt, hogy gumicsellót húzzak. Úgyhogy gyorsan be is ülök egy helyre, itt a fesztivál faluban, ahol csak később veszem észre, hogy normális ital nincsen, de ha mégis, akkor az nem ceceiül van írva. Meg is kérdezem Dzsenifert a pultos lányt, hogy mi a hatos számú ital, de Dzsenifer annyira nagyon zsunypusztai, hogy kedves válasz helyett, felhívja a figyelmemet arra, hogy vélhetően nem tudok olvasni. Utálom Dzsenifert.
p.gr-assets.com/540x540/fit/hostedimages/1391025114/8318729.gif

A "Másztörkárd" színpad felől -mert itt ezt szpesöl kell mondani, itt nem elég a nagy színpad jelző, nem otthon vagy baszod, ez a Száund! - szóval a Másztörkárd színpad felől eltartott 20 évesek egy csoportja érkezik. Csuklótól hónaljig fesztiválbérlet, 2 napja ugyan dagonya van ötvenezeré', de ne aggódjunk, van náluk nyak-pass is, hogy a retkes pulóver fölött is mindenki lássa, ők használhatják a színpadok mögötti V.I.P. klozetot is. Nem messze tőlük ismét felfedezem a tömegben Somersby Etelkát, a barátnőinek csak Etit… aki egy olyan ronda néni, hogy egy bácsi. Ő vagy ennyire kamázza a cidert, vagy 3 napja ugyanazzal az üveggel hódit a tömegben. Mindenesetre kék a bugyija és a haja is és ugyanolyan sáros, mint tegnap.../szerintem büdös is./ Többen nem értjük.
i2.pinger.pl/pgr186/a9a4c4fc0009482450ad22fa

Oh igen és megérkezik az álompár, Mr. és Mrs. BalatonSound 2014. Marcy és Szandykah 2 hete járnak, egy szabadtéri agyátültetetteknek rendezett bulin ismerkedtek meg. Mindketten márkajelzésnek öltöztek, annyira, hogy Czeglédi Józsi bácsi a túlparti, füredi nyaralóban fűnyírás közben is leolvashatta a Gucci feliratot a pár ruháiról. Látszik rajtuk, hogy minden nap arról beszélgetnek, hogy számukra a szerelem definiálhatóan amortizálódott periférikus komplexus, ahol a pszenon kiváltja a "DE JÓ DUGNI" érzést! Aztán hirtelen nagy sikítás, kiderül, hogy itt van Szandikah régi „barinője” Adrikah is Etesről. Adrikah nagyon csinos, egyelőre azon gondolkozom, hogy ruhában van-e vagy magán felejtette a fodrászelőkét, de legalább Adrikah beszéli a nyelvünket és nem ismeri a „csi” ragot. Tévedtem. Mégis ismeri. „Mega lolcsi, hogy itt vagytok.” Istenem…mosd el ezt a bolygót a világegyetemből.
static.tumblr.com/ljwlyou/djyloceet/day.gif

Atörökk 2014.07.15. 16:11:41

@atpijkamo:
Én is gyakran találok ilyen kártyákat, főleg más zsebében!

Troppauer_Hümér 2014.07.15. 16:15:02

@atörökk: Mai fiatalság. Régen elhagytunk egy ötszázast, azt tuti nem lehetett letiltatni, itt meg van némi esély.

Atörökk 2014.07.15. 16:16:25

@Troppauer_Hümér:
Dehogy hagytuk. Elittuk, mielőtt elhagyhattuk volna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 16:16:39

A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez.
Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel.
Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez.
A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását.
Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.07.15. 16:17:25

Számomra ez értelmezhetetlen.

Elvesztem a kártyát. Letiltják. Az összeget átvezetik egy új kártyára, és szórakozok tovább.

Legalábbis normálisan így kéne történnie.
Az hogy nem adják vissza a 7ezret szerintem lehet egy sima lopás is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 16:24:28

Az elveszett kártya pótlása a Helpdesk ponton személyesen, személyazonosságot igazoló dokumentum (személyi igazolvány, útlevél) felmutatásával lehetséges, a kártya letiltása után.
A letiltott kártyán a megmaradt egyenleg 30 perccel később a letiltást követően a Helpdesk ponton átvezetésre kerül az új kártyára. (Lásd bővebben: a kártya pótlásának és a kártya
letiltásának szabályait az ÁSZF 6. és 7. pontjába

6. KÁRTYAPÓTLÁS
Ha a látogató elveszíti a kártyáját, vagy az bármilyen módon megrongálódik, lehetősége van új kártyát igényelnie. Az új kártya pótlásának díja 1 000 Ft, amelyből 500 Ft, a kártya
letéti díja visszajár, amennyiben a látogató a kártyát sérülésmentesen visszaadja. Amennyiben a látogató nem regisztrált, a régi kártyáját letiltani nem lehet. Az új kártyára a régi kártya
egyenlege - a kaucióval és átvezetési díjjal csökkentett összeg - hozzáadásra kerülhet, amennyiben a régi kártya regisztrált volt és az letiltásra került. Egyenlegátvezetés a Helpdesk
pont(ok)on történik. Az egyenleg átvezetésekor az átvezetést kérő személy személyazonosságot igazoló dokumentum (személyi igazolvány, útlevél) felmutatására kötelezett és hozzájárul
ahhoz, hogy személyi adatai (név, lakcím, személyi igazolvány-, vagy útlevélszám, telefonszám) rögzítésre kerüljenek. Az így felvett adatok feldolgozására nem kerül sor, azok kezelése az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseivel, valamint a vonatkozó törvényi szabályozással összhangban, azok előírásait
betartva történik. Az adatszolgáltatás megtagadása esetén a Helpdesk munkatárs az átvezetésre nem köteles. A látogató átvezetés esetén az eljárási rendről tájékoztatást kap, és annak
fenti feltételek szerinti végrehajtásához hozzájárul. Megrongálódott kártya esetén a régi, sérült kártya bemutatása és annak letiltása is szükséges az új kártya igényléséhez.
Új kártya a feltöltési pontokon, az ügyintézőknél igényelhető.
7. A KÁRTYA LETILTÁSA
Az elveszett, megrongálódott, illetve ellopott kártyák egyenlegét csak abban az esetben lehet letiltani, ha azok előzőleg regisztrálásra kerültek.
Kártya letiltása:
A következő számra +3630 344 4410 kell elküldeni SMS-ben az alábbiakat:TILT <12 jegyű kártyaszám> <Az új 4 jegyű PIN> (pl: TILT 123456789012 4321)
Válaszüzenet nem érkezik abban az esetben, ha:
- hibás az SMS formátuma vagy
- nem létező kártyaszámot próbál letiltani a látogató.
A letiltott kártyán 30 perccel később a letiltás után megmaradt egyenleget a látogató kérésére átvezetjük új kártyájára.

Atörökk 2014.07.15. 16:27:11

@sugargiraffusplumps.:
Ez szép és jó, de hogy gépeljen be a zember ilyen hosszú, bonyolult számot, ha a Jéger+gina hatására már megszűnt az összhang a feje és a keze között? :D

Aureliano Buendía 2014.07.15. 16:29:10

Első!

Estig ne írjatok, nem akarok sokat visszaolvasni!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.07.15. 16:29:44

Mellesleg egy ilyen rendszer üzemeltetője pontosan látja, hogy a lopott kártyákkal hol szoktak fizetni. Aztán ha gyanúsan egy helyre járnak, akkor el lehet beszélgetni a kocsmárossal is..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 16:32:02

@atörökk: hát olyankor meg kell kérni egy szimpatikus, nálunk józanabb egyedet.
mondjuk nekem ez a fesztiválozás valahogy kimaradt az életemből. valaki összefoglalhatná, hogy ez miért is jó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 16:34:38

@agresszív kismalac: új pinykódot kell megadnia. szal ha bárki megszerzi a kártyaszámodat akkor simán megszerezheti az egyenleget is a kártyáról annak letiltásáról? hacsaknem a tiltás egy korábban az adott kártyához regisztrált mobilszámról történik, ez elég könnyen kijáccható.

McZozo 2014.07.15. 16:37:54

De ehhez a kartyahoz nem tartozik valami azonosito pl pin mint a bankkartyahoz? hogy ha el is veszited csak ugy ne lehessen levasarolni?

Ketto milyen tolvaj az olyan aki 7 ezret visszatesz a kartyara?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.15. 16:39:13

@sugargiraffusplumps.: Ez annak jó, aki az iszunk/hányunk/belefexünk-vonalat többezredmagával szereti művelni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 16:40:44

@McZozo: "7 ezret visszatesz a kartyara?"

Arra jutottam, hogy talán az egyik hétezres vásárlás sikertelen volt.

@amsz: "el lehet beszélgetni a kocsmárossal is.."

Nem fognak, abból is plusz bevételük van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 16:44:43

szerintem a pocctoló nem regisztrálta a kártyáját. azé nem sikerült telefonon letiltania meg azért nem kapja vissza a pézit se.

@agresszív kismalac: szerintem undoríjjtó nyócezer másikkal együtt a naponta eccer takarított vécére járni, dehát ízlés dóga.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 16:46:51

monnyuk akkor meg ne lehetne egyáltalán letiltani se. szal istván szerintem kérdezze meg a festipayot hogy hun a péze, mert innen mi ezt nem tudjuk megmondani, akárhogy is guvasztjuk a szemünket.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 16:48:22

@atörökk: "Elittuk, mielőtt elhagyhattuk volna."

Látom, neked jobb az emlékezeted, nincs semmi megszépítve.

Atörökk 2014.07.15. 16:51:38

@sugargiraffusplumps.:
Merígy közösségi, akarom mondani közönségességi élmény valósul meg. Az meg mostan trendy.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.07.15. 16:54:33

@atpijkamo: Nem is a fesztivál szervezőkre gondoltam. Hanem ha pl van rendőrségi feljelentés.. akkor a rendőrség nyomoz..

Bár ez nem mobiltelefon, és nem esküvőn lopták el. Így még DNS-t sem vesznek senkitől, hogy meglegyen a tettes.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 16:57:04

@atörökk: az a biztos ha ezt a fesztiválos állatfajot is kizavarjuk kapálni a szőlőbe. az még senki kárára nem vált!

Atörökk 2014.07.15. 16:57:44

Amíg a letiltás nem történt meg, hogyan bizonyítják, hogy lopott a kártya, amivel fizettek? Sehogy. Így addig nincs is mit bejelenteni, ill. vizsgálni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 16:58:28

@amsz: :))

Elmondja az annyának, az majd jól megveri.

Sose értettem az ilyeneket. Lemegy kutyába pár ezer forintért. A Nagy vonatrablás! Az igen!

Mikor a postán korán reggel a kómás kiccsaj ezres helyett tízezresből adott vissza, ránevettem, hogy az nekem nem kell. 5 másodperc alatt megértette, úgy rántotta vissza a pénzt, mintha el akartam volna vele szaladni. Most nem egy tétel, de csóró egyetemista koromban se vettem volna el, max, ha éhezek.

diszkriminans (törölt) 2014.07.15. 17:34:31

Én sem értem, miért töltött vissza 7 ezret a tolvaj. Lehet, hogy gyorsan elitta a 17 ezret, amitől úgy berúgott, mint az albán szamár, de még szomjas volt, és összekeverte a lopott kártyát a sajátjával.

Dizájner drogokat lehet kapni ezzel a kártyával soundon?

diszkriminans (törölt) 2014.07.15. 17:35:56

@sugargiraffusplumps.:
"mondjuk nekem ez a fesztiválozás valahogy kimaradt az életemből. valaki összefoglalhatná, hogy ez miért is jó. "

A soundra dugni mennek az emberek vagy drogozni. A többin meg koncertek vannak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.15. 17:37:25

"Szeretném megkérdezni, hogy milyen formában kaphatom vissza a letiltott kártyán található összeget"
Ez ugye költői kérdés? :S

Agyalap 2014.07.15. 17:44:19

"remélem nem gondolják úgy, hogy ezt a pénzt mint nem felhasznált egyenleget egyszerűen lenyúlják"
De úgy gondolják. A fesztivál után rajta maradt összeget sem adják vissza ha jól tudom...
Most ennyi maradt rajta.

Viharbanszületett 2014.07.15. 17:46:45

Fesztiválozni csak az aldiba megyünk!

igi1 2014.07.15. 17:57:54

Sok gond van a jegyekkel is.

Azt csinálják, hogy az IBUSZ - utazási irodákban lefénymásolják a vásárolt jegyeknél a vonalkódot, meg a jegyet, oszt azzal bemennek ahelyett, akinek eladták.

A TÉMÁHOZ:

Ugye minden fesztiválon ilyen feltöltögetős sz@rral kell lenni, hát az is elég hülye, aki mondjuk a hátsó zsebében tartja az iratait meg úgy bármit.
Mert azért csak észreveszed, ha a zsebedben turkál valaki elől.

Egyébként meg persze, hogy nem kapott átvezetést. Hiszen maga a poszter barátja is ellophatta, vagy maga a poszter is bepróbálkozhat azzal, hogy ellopták a kártyáját, és akkor most ő dupla pénzért akar fesztiválozni.

Ezért is nem szoktak 10.000 forintnál nagyobb összeget feltölteni egy ilyen kártyára.

diszkriminans (törölt) 2014.07.15. 18:00:44

@igi1:
"Egyébként meg persze, hogy nem kapott átvezetést. Hiszen maga a poszter barátja is ellophatta, vagy maga a poszter is bepróbálkozhat azzal, hogy ellopták a kártyáját, és akkor most ő dupla pénzért akar fesztiválozni. "

De nem a 17k-t akarta visszakérni, hanem azt a 7k-t, ami még rajta volt, ha azt megkapja a tolvaj nem tudja még egyszer felhasználni, tehát nem lesz belőle dupla pénz sehogy.

igi1 2014.07.15. 18:00:51

Nekem ha ilyet mondana valaki, hogy ellopták a kártyámat, és akkor újra kérem a pénzt, hát körberöhögném.

Max. a bankkártyával, amit azonnal letiltathatsz, és a bank ugye visszatéríti.

Az azonnali letiltásra meg ügyelni kell, a poszter többször is felelőtlen volt. A pénzt ezért bukta.

Mert ha többször használták és többször vették le a 17.000 forintod, nem várod meg a második, harmadik alkalmat, hanem azonnal cselekedsz valamit.

Ennyire balek nem lehet már valaki, hogy kamu telefonszámot ad meg egy ilyen kártyára.

Vagy tán a telefont is ellopták!?

igi1 2014.07.15. 18:03:43

@diszkriminans: Valóban.

Úgy tudom, a szabályzat szerint a rajta maradt összeget NEM LEHET FELVENNI KP-BAN, vagy átvezetni.

Ezek kissé más kártyák, a bankkártyához képest.

Egyébként:

Itt már sikeresen letiltásra került a kártya és tájékoztattak, hogy a rajta lévő 17 ezer valahányszáz forintot már lehívta a "megtaláló" (ez volt a pontos szóhasználat) a kártyáról, ugyanakkor vissza is töltött 7 ezer forint körüli összeget (nem emlékszem a pontos számra) és ez a feltöltés készpénzzel történt.

????

Így vissza lehet töltögetni bárkinek a kártyáját, ha egyszer nálad van!?

Nem kell hozzá telefonos sms-tranzakciós kód!?

meg jelszó!?

?

Meg hát ki lenne olyan hülye, hogy levásárolja, aztán feltölt még rá, a LOPOTT KÁRTYÁRA.

igi1 2014.07.15. 18:05:33

Nem értek én ezekhez a fesztiválozós sz@rokhoz, de tudom, hogy ezt is valami csókos Fideszes bizniszelte drágán, sz@r rendszerre.

Atörökk 2014.07.15. 18:08:50

Napi szakértésünket olvasahatták. További szakértői vélemények bármilyen (minden) témában a következő weboldalon érhetőek el: igiexpert.com

igi1 2014.07.15. 18:12:08

@amsz: ha többször, több helyen fizettél, akkor meg max. a kamerafelvétel van.

Ez egy fesztiválos kártya, gondolom, nincs CBA, bekamerázott pénztárakkal.

Gyanúsan egy helyen meg senki nem költené.

igi1 2014.07.15. 18:14:46

Hogyan lehet letiltani az elveszett kártyát?

Az elveszett, illetve ellopott kártyák csak abban az esetben tilthatóak le, ha azokat előzőleg regisztrálták. A kártya letiltható sms-ben. A következő számra +3630 344 4410 kell elküldeni SMS-ben az alábbiakat: TILT <12 jegyű kártyaszám> <Az új 4 jegyű PIN> (pl: TILT 123456789012 4321)

Ha regisztrálták a kártyát, akkor új kártyát a Festipay Helpdesk pontokon személyesen lehet igényelni, a kártya letiltása után.

TEHÁT A POSZTER VOLT A HIBÁS, HA A TELEFONRÓL NEM TUDTA LETÖLTENI.

Gondolom, a kártyaszámot nem tudta!?

De akkor:

Festipay kártyaregisztráció

A kártya regisztráció nélkül is használható, de a regisztráció növeli a kártyahasználat biztonságát, ezért különösen ajánlott, ugyanis csak a regisztráció elvégzése esetén tudja a látogató az elveszített kártyáját letiltani, illetve csak a regisztrált kártyákon megmaradt egyenleget lehet új kártyára átvezettetni.

A regisztrációhoz a következő telefonszámra +3630 344 4410 kell SMS-ben az alábbi szöveget elküldeni: REG <12 jegyű kártyaszám> <az aktiváláskor kapott 4 jegyű PIN> <Az új 4 jegyű PIN>, (pl: REG 123456789012 1234 4321)

NINCS TÖBB KÉRDÉSEM.

Vagyis akkor a regisztrációs sms-e sem volt meg ezek szerint.

Mert azt előkapja, oszt azzal letiltatja a kártyát rögtön, hiszen a vásárlásról jön sms.

Akkor a telefonját is ellophatták.

igi1 2014.07.15. 18:18:43

Egy a lényeg, a poszter azért hibás, mert telefonon nem tudta letiltatni azonnal a kártyát.

Az az ő sara, ezt ő is elismeri.

Innentől kezdve meg tanulópénz.

Az meg furcsa, miért nem lehet átvezetni azt a 7 ezer forintot az új kártyára.

Ha neked van 2 kártyád, tegyük fel, és egyikről akarsz átvezetni a másikra, akkor nem lehet!?

Vagyis:

- A POSZTER LETILTATTA A LOPOTT KÁRTYÁT, tehát volt 4 számjegyű pin kódja, telefonja, meg ami kell.

- A POSZTER A LETILTOTT KÁRTYÁRÓL AKART ÁTVEZETNI LÓVÉT.

Tehát a következő lett volna a megoldás:

- A talált pénz feltöltésekor azonnal átvezetni az új kártyára a lóvét.

De!

NEM KAPOTT ÚJ KÁRTYÁT.

Miért?

Nem fizette ki az 500 forintot!?

igi1 2014.07.15. 18:20:01

@atörökk: máma nagyon elemedbe vagy

De jól szakértettél, a hogyan, mivel fizettél a múltban c. témával. :D

Manyecska 2014.07.15. 18:22:28

@igi1: v.ö.: eurovízijós balfasztivál.

Eudocimus Ruber 2014.07.15. 18:36:02

Azt miért egyértelmű, hogy nem a poszter itta le a 17 rugót?

Eudocimus Ruber 2014.07.15. 18:49:26

@agresszív kismalac:
A 7000 kp feltöltés is lehet kamu, mondjuk az tényleg visszajár neki.

Atörökk 2014.07.15. 18:51:57

@Eudocimus Ruber:
"Itt már sikeresen letiltásra került a kártya és tájékoztattak, hogy a rajta lévő 17 ezer valahányszáz forintot már lehívta a "megtaláló" (ez volt a pontos szóhasználat) a kártyáról, ugyanakkor vissza is töltött 7 ezer forint körüli összeget"
Ennek a felettébb bonyolult körmondatnak melyik részét nem érted?

Eudocimus Ruber 2014.07.15. 18:56:43

@atörökk:
Leitta a 17000-et, töltött rá 7000-et, majd odament hisztizni, hátha alapon. Miért pont az úgynevezett megtalálónak kellett a forgalmakat megvalósítani azon a kártyán?

Atörökk 2014.07.15. 18:58:43

@Eudocimus Ruber:
Aztán menekülés közben tarkón lőte magát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 19:24:18

@igi1:
Navégre!44!
Hun kóricátá egész nap?
A délelőtti poszt, az má smafu?
Térgyemle fektetlek!444!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.15. 19:28:55

Oszt ilyenből sok lesz? Ez még csak az 1. rész, jááááj

szmoker (Homo Trollicus) 2014.07.15. 19:30:49

@atpijkamo: én egyszer benzinkutassal jártam így. 5 ezerrel fizettem, 20-ból adott vissza.
Mondtam hogy nem jó, akkor visszaadott 10-ből.
Még mindig nem volt jó :)

igi1 2014.07.15. 19:36:38

Akárhogy is, mindenki bukott rajta

A poszter 17.000-et, a megtaláló meg 7000-et.

Vagyis csak 10.000 forintja bánta.

Meg olyan hülye volt, hogy letiltatta a kártyát még azelőtt, hogy átvezette volna a lóvét.

igi1 2014.07.15. 19:37:58

Vagyis ez tényleg kamu lehet, mert azon bukott a sztori, hogy a megtaláló töltött rá lóvét.

Mert egy LOPOTT, MEGTALÁLT kártyára ki tenne pénzt úgy, hogy bármikor letiltathatja azt az igazi tulaj!?

igi1 2014.07.15. 19:41:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: most má csak a jobbakhoz szakértek

a délelőtti poszt uncsi vót

igi1 2014.07.15. 19:43:02

Az egyenleget le tudja kérdezni a megtaláló!?

Mert ez is fontos, hiszen tudnia kellett, mennyit vásárolhat le.

igi1 2014.07.15. 19:47:21

Mert akkor a megtaláló adatait is tudjuk, hiszen TÖLTÖTT FEL RÁ 7000 FT-ot, amit meg Master Card bankkártyákkal lehet csinálni.

Vagyis a megtalálónk, tolvajunk megvan.

igi1 2014.07.15. 19:48:42

@igi1: ja, ezt visszavonom, mert kp-val töltött fel.

De ilyet akkor sem csinál egy igazi tolvaj.

panic_button 2014.07.15. 19:51:02

@atpijkamo: na latod, en futottam volna el vele!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 19:51:05

@igi1:
Nofenye!
Elfoglalt letté?
Japersze, a törökk....
Oppardőn!44!

igi1 2014.07.15. 19:52:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: most mit írjak a T-hez, b+.

Mindenki ismeri már, minek ragozni.

panic_button 2014.07.15. 19:52:46

@igi1: az sms ara meg 3000 forint es egyben regisztralsz is egy napi csengohang kuldo szolgaltatasra.

irobert 2014.07.15. 19:54:39

Nem igazán értem, hogy mi itt a probléma: A "tolvaj" megtalálta a kártyát és leadta, mielőtt még az áldozat észre vette volna, hogy eltűnt. A kártyát ezután egy másik személynek újra kiadták (miután a kártya újra felhasználható)

igi1 2014.07.15. 19:54:47

@panic_button: én eztet honnan tuggyam, b+. !?

XD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 19:56:55

@igi1:
Háppéldául, hogy szerecc.
Vagy miitomén!
Udvarujj a zuradnak!444
Akkor jó a társaság, ha sokan vagyunk.

igi1 2014.07.15. 19:57:02

@irobert: ha leadta, elkérik az adataidat, nem!?

igi1 2014.07.15. 19:59:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: szeretlek, imádlak, édes.

:)

Az uraamnak nem udvarolok, a törökknek meg már vót, fordítom is neki a kedvenc melegtörténetét.
Mer megint nem fogok ráérni jövő hónapba.

igi1 2014.07.15. 20:00:34

@irobert: inkább úgy, hogy a tolvaj elköltötte róla a zsét, elhagyta a kártyát, és mivel azon már nem volt semmi, leadta az illető.

De gondolom, addig őriznék 1-2 napot, amíg a tulaj nem jelentkezik.

Tehát ez a leadás kilőve, és az is, hogy újra eladták volna, hiszen ha új embernek adták el, a poszter nem tilthatta volna le, mert az már nem az ő kártyája volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 20:01:17

@igi1:
Én is, te drága!44!
Cuppantalak!4
Mé,micsinyász?
Aratásnak vége ebbe a hónapba.
Vagy nemdebár?

igi1 2014.07.15. 20:03:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: minden nap kell dógozni. evvan

Anomalocaris (törölt) 2014.07.15. 20:04:08

Ki prémium fesztiválra jár, sikeres embi nem lehet. Vagy ez már volt?

irobert 2014.07.15. 20:04:35

Leadás = végeztem a fesztivállal, odamegyek egy feltöltőponthoz és visszakérem a rajta lévő pénzt, a kártyát meg visszaadom.

igi1 2014.07.15. 20:09:04

@Nattramn: VIP fesztiválra kell járni, eztet mindenki tuggya, ott fizetni se kell.

igi1 2014.07.15. 20:10:19

@irobert: töltött is fel rá.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 20:17:15

@igi1:
De jövő hónapba mi gyün?
Szántás-vetés?

Anomalocaris (törölt) 2014.07.15. 20:23:25

@igi1: Én olyanra szoktam. Teljesen elkülönülve a plebsztől.

igi1 2014.07.15. 20:29:39

@Nattramn: ezt mondanod se kellett vóna, mer mindenki tuggya.

@dr. phil. Sün‼ ツ: mostan aratási szezon kezdődik.

Meg nyaralási főszezon.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 20:35:25

@igi1:
Hát az mostan van.
No de jövő hónapba mi lesz?

Manyecska 2014.07.15. 20:37:59

@dr. phil. Sün‼ ツ: hallod, nyaralni mennek a bálák...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.15. 20:38:47

@szmoker (Homo Trollicus): Nem lehetett túl rentábilis dolog a csókának ott gályázni. :-/

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 20:41:59

@Manyecska:
Nema!
El kő vetni az őszi cuccot.
Tippem szerint!
De én ehhez hótt hülye vagyok, azé kérdem!4!!

Manyecska 2014.07.15. 20:45:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: lehet lecsatolja a boronát és fel a műbrokit. Mit lehet tudni.:DD bocccs

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 20:52:23

@Manyecska:
Node traktorral?
Maóóóórgit!44!
Még ha a traktorülésbe vóna valami cucc, aszt megérteném!

igi1 2014.07.15. 20:53:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: figyuzz elmagyarázom a képletet

- jönnek nyaralni nyáron

- mennek lovacskázni, merthogy azt mindig akarnak

- a lovaknak kaja kell

- mi visszük a lovacskáknak a kaját

VÁGOD!?

:D

igi1 2014.07.15. 20:54:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: a traktornak is van pótkocsija.

@agresszív kismalac: 7000 forintér anyjukat is lesz@pják.

ne vicceljé

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.15. 20:59:41

@Manyecska: a kardántengelyre, az úgyis forog :-)

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.15. 21:01:24

@Manyecska: a kardántengelyre, az úgyis forog :-)

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.15. 21:02:30

@atörökk: a műbrokit rá, oszt hajrá !!44!!
qrva blogmotor...

igi1 2014.07.15. 21:03:38

@háromlábúbogár: azta, te úgy szoktad!?

taníccs, mester

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.15. 21:05:45

ez a tortenet kamu, mert velem ilyen sose fordult elo, pedig en mar sok fesztivalon voltam, mar woodstockban is ott voltam szoval kamu
igaz en nem kerestem magamnak a bajt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.15. 21:07:14

@igi1: igi, turistaszezonon kivul a lovak nem esznek?
loramadan?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 21:09:52

@igi1:
Most akkó lovak vannak, vagy traktor?
Vagy mindkettő.
Mit kő csinyányi?
Engem ez most má kezd érdekűni!

igi1 2014.07.15. 21:13:47

@hagyma: há ponn ezér kell a folyamatos paciellátás, te

Amúgy meg kuss, úgyis Mary fizetett.

@dr. phil. Sün‼ ツ: há vannak azok, akik megveszik a bálákat. Azoknak meg lovacskái vannak.

igi1 2014.07.15. 21:25:53

@háromlábúbogár: azok a fene piszkos gondolatok okozzák a zember vesztét :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 21:30:17

@igi1:
Najó, de mit köll csinányi a jövő hónapba a traktorral?

igi1 2014.07.15. 21:30:58

Szóval erről a megtalált kártyaleadásról szokjatok le.

A rabló, megtaláló viselkedése logikátlan, és a poszteré is, ha a rabló többször vásárolt vele.

Atörökk 2014.07.15. 21:31:03

A műbránert mikor kell rákötni a kardántengelyre?

igi1 2014.07.15. 21:42:30

@atörökk: amikor inni akarsz belőle.

@uraaam: látod, neked nincs, aki fizessen helyetted

tanuljá a törökktől, meg hagymától

nem is értem, mér utálják ezek egymást

Atörökk 2014.07.15. 21:48:10

@uraaam:
Ehh, mindegy is. A lényeg, a szemünk láttára zajlik az igitális forradalom!

Aureliano Buendía 2014.07.15. 21:49:18

@igi1: nem, kénytelen volta önerőből bebaszni, ez tény.
Fe nekem így jó, és engem senki nem néz növénynek:D

igi1 2014.07.15. 21:49:45

@atörökk: csak vigyázz, mer egyszer eljutok arra a szintre, hogy a nejed leszek

Asszem, lesz nemulass neked akkor.

Aureliano Buendía 2014.07.15. 21:50:42

@atörökk: igincsak igikeznünk kell, ha meg akarunk felelni az új idők kihívásainak

Atörökk 2014.07.15. 21:51:07

@igi1:
Hűbazz... Napszúrást kaptál romlottkólaivás közben? Erre akkor sem látok esélyt, ha a nők után a nagytestű kutyák is kihalnak!

igi1 2014.07.15. 21:51:20

@uraaam: egyébként eztet se értem

A hagyma nem növény, hanem ZŐCCSÉG!
Nem mind1!

A törökk meg azt se tudja, mit jelent rókázni, okádni és hányni. Mutasd meg neki 1x.

Aureliano Buendía 2014.07.15. 21:52:07

Vajon ki fogja a vébét nyerni: Én koszkarikára fogadok.

Atörökk 2014.07.15. 21:52:35

@uraaam:
Semmiképp nem élhetünk igisségtelenül, az már biztos!

Atörökk 2014.07.15. 21:53:51

Megvan! Azér' beszél férre, be van rókázva!4!!

Aureliano Buendía 2014.07.15. 21:53:56

@igi1: a hagyma az oké, ő zőccség. De te valahol a zsurlókkal lehet egy szintem a kis növényhatározóban:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 21:55:30

@igi1:
Na várjá mostanakkó, kéhrlekszépen.
Te mostan a szultán háremébe tartozó,
mind aztat vigyejó is bizonnyíccsa.
Most akkó mit akarol még elkövetni?

igi1 2014.07.15. 21:58:21

@atörökk: ha be lennék, már az első feleséged lennék, meg nem szűz.

igi1 2014.07.15. 21:59:39

@uraaam: a meghatározáshoz már nem értek

Csak a főkategóriákhoz :D
De még mindig nem bírja felfogni az agyam ezt a növényezést. !?

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát a szultán első feleségének kéne lenni.

Aureliano Buendía 2014.07.15. 22:00:30

@igi1: szűzoltók pont hú

Én mondjuk semmin nem lepődöm meg. te is valszeg megszólalásig jó nő vagy.

Csak ugyebár pofázol.

megamenn 2014.07.15. 22:01:25

L-sőőőőőőőőőőő!!!!

Aureliano Buendía 2014.07.15. 22:02:00

@igi1: mindenféle bántás nélkül (detényleg)

Te ostoba vagy, és én részeg.

Viszont én reggelre kijózanodom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 22:03:18

@igi1:
Szerintem rángasd meg a bojtos csengőzsinórt 21-szer!
Ha aszongya: hu-hu-hú, akkó már közelítesz!4!444

igi1 2014.07.15. 22:03:49

@uraaam: sokan mondták már, hogy hülye vagyok, de szorgalmas

Sose mondtam, hogy okos lennék, csak hangosan gondolkodom.

XD

Meg azt is mondják, hogy egy pofámat kéne befogni, de aztat nagyon.

@megamen: mán te is beteg lettél!?

Atörökk 2014.07.15. 22:04:22

@igi1:
Rossz hírem van: nemhogy az első, az utolsó sem.

@uraaam:
:DDD

igi1 2014.07.15. 22:05:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, a múltkori pályinkásmágiát kell használnom, de ehhez a törökk ismerősei körébe kéne tartoznom

Nehéz oda bejutni, ha nem piálsz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 22:11:00

@igi1:
Hát akkó igyá, vazzeg!44!
Józanú jobb az élet?
Errű valami bölcsesséet szeretnék hallani!4

Atörökk 2014.07.15. 22:11:53

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Én csak aztat tudom, a pályinka nem old meg semmit. De a tej sem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 22:15:10

@atörökk:
Hámmá hogyne óddana!44
Pl baráccságokat eredményez!
Hány baráccságod lett a tej által?

Atörökk 2014.07.15. 22:16:51

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Hát nagyon sok! Renketekk olyan, akinek nem köllött inni belőle!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 22:19:05

A hivatalos vizsgálat szerint a nő valóban a tabletet használta, mielőtt a baleset történt: majdnem leejtette a készüléket, és ahogy el akarta kapni, megbotlott, ekkor zuhant le a peronról. A nő barátja azt mondta, hogy nem az iPad a hibás: fiatal anyuka hajnalban kelt, egy pékségben dolgozott, és egyszerűen fáradt volt.

index.hu/tech/2014/07/15/az_ipadje_miatt_halt_meg_egy_no/

Aureliano Buendía 2014.07.15. 22:19:52

@igi1: gondolkodsz? ne túlozzunk szimem

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 22:21:36

azért pofozta meg a volt minisztert, mert 1992-ben a parlament szószékén sértegette őt

Importáljunk ilyen politikusokat!

index.hu/kulfold/ep/hirek/2014/07/15/20_evet_vart_hogy_pofonvaghassa/

Atörökk 2014.07.15. 22:22:25

@uraaam:
Jó, hát ő is meg van győződve, hogy az ész igazságosan van elosztva a világban. Egyszer sem hallotuk még panaszkodni, hogy neki túl kevés jutott!

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Alighanem mást! Söröt! Borot! Ilyesmiket.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 22:22:46

@igi1:
És télleg így van?
Én azé szeretlek!44

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.15. 22:22:49

"sokan mondták már, hogy hülye vagyok, de szorgalmas"
Nagyon rossz párosítás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 22:23:58

Négy évtized után, egy görög szigetről került elő egy gyűrű, amit egy New York-i esküvői bankettről loptak el.

Tolvaj amerikaiak, becsületes görögök.

hvg.hu/shake/20140715_postan_kapta_vissza_40_eve_eltunt_gyuruje

Aureliano Buendía 2014.07.15. 22:24:57

@atörökk: ezek szerint még nem hallott a vadkapitalizmusról?
Lehet, hogy lélekben és észben még egy 13 éves úttörő.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 22:25:23

@atörökk:
Pedig az igazi igasságosztó értekezletek pályinkázás után születnek!44!
Na, akkó kiderül, kinek mija fontos!44!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 22:25:33

A lutoni reptér 2007-ben kezdett a 100 milliliteres folyadékok kötelező csomagolásaként szolgáló kis műanyagtasakok árusításába, melyeket párban, közel 400 forintért kezdtek árusítani. Az akkor még arcpirítónak számító zacskókalmárkodás ma már szinte minden reptéren alapvetés.

hvg.hu/plazs/20140715_Az_5_legfelhaboritobb_repteri_lehuzas

Atörökk 2014.07.15. 22:25:40

@uraaam:
Mondom ész, nem pénz! :D

Aureliano Buendía 2014.07.15. 22:27:59

@atörökk: szerintem ugyanarról beszélünk, csak nem tudsz értelmezni:D
Sem az észt, sem a pénzt nem osztyák igazságosan.

Igista lettél, bammeg?!:D

Holnap?:D

Atörökk 2014.07.15. 22:29:03

@uraaam:
Napok óta nem iszok igizán rendesen, az ronthattya a szövegértésemet! :D

Aureliano Buendía 2014.07.15. 22:30:28

@atörökk: napok óta igazán rendesen iszom, kitágult a tudatom.

Na, holnap kereslek a holnap miatt, ha nem felejtem el:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 22:31:09

@atörökk:
Hát valami probléma vót, az héccencség!44

Atörökk 2014.07.15. 22:34:48

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Vatty már közbe! De ez bisztos!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 22:40:16

@atörökk:
A végén még a zasszonyt is megérted!44!

Atörökk 2014.07.15. 22:46:11

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Azér' van etty szint, ami alá csak vékszükséges esetbe állatijasodunk!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 22:54:31

@atörökk: "az ész igazságosan van elosztva a világban."

Hát ez valóban messze nem igaz. Mi itt tapicskolunk benne, szegény amerikaiaknak meg nem vittünk ki eleget. Mongyuk az atombombához hozzájárultunk rendesen, de az egy elszigetelt eset, sokkal több kellene.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 23:01:38

@atörökk:
Persze, de azé (majdne m)mindenkit el köll fogadni!
Má a maga szintyém!44!
Ettű kerek a világ!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.15. 23:02:41

@atpijkamo: Azért itt se jutott mindenkinek. Orbán Gáspárnak pl. szinte semmi. :-/ (Figyelem! Az önteltség nem pótolja az intelligenciát!)

Atörökk 2014.07.15. 23:11:21

@atpijkamo:
Sokkal több atombomba? Hááááát... :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 23:13:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: "mindenkit el köll fogadni"

Én most a pedofilokon gondolkodom. A sima bűmözőket, akik gyerekeket megrontanak, haggyuk. Azokon gondolkodom, akik jólelkűek, csak félre van csavarodva az izlésük. Azt mondják, betegek, de nem gyógyítható. hagyni kéne őket pedofil fényképeket, filmeket nézni, nem kéne azért büntetni, mert fantáziálnak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 23:30:55

@atpijkamo:
De engem nem érdekel!
Ez a homár, ja!444
Vagy akkor mennyetek máshova!

gabors 2014.07.15. 23:41:35

@atpijkamo: a tobbes szam harmadik szemely az mire akar itt utalni magyarokra??? uranbanyaszok recsken ???

mert amugy magyarok nem igen voltak a Manhattan projectben akikre Te gondolsz azok nem voltak 'magyarok' az akkori meg mostani hozzallas alapjan (Osztrak Magyar Monarhiaban szuletettek azok voltak)

ahogy Einstein nem volt 'nemet'

helianthus 2014.07.15. 23:52:16

Én jártam régen fesztre. Pár Effoton voltam.
Azt imádtam, hogy szabad voltam, elfelejtehettem a mókuskereket, nem kellet időt figyelni, koncerteken voltam, jó banda volt, kevés evés és sok pia.
Ma már nem vállalnám be a sátrazást. Pláne ilyen szar lehúzós fesztiválkártyás hercehurcával.
Egyik efott szlogenje:
Király Pistinek üzeni az anyukája, hogy ne ugorjon le a hìdról.
Király P. egy szőrtelen (szempilla se! tök kopasz!) hatalmas fickó volt piros overállban. Beadta, hogy a Tiszába ugrik a hídról. Erre az anyja bemondatta a tábori hangosbemondón a szöveget naponta sokszor. :DD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.15. 23:55:40

@atpijkamo:
Figyuzz, én nem igazán vagyok megfizetve, de szerintem jobb lenne, ha most pihennél.
Vagy ha széjjel akarod baszni a blogot, akkó kommentelj!
Ennyi, ésnem több.

helianthus 2014.07.16. 00:02:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: fijúk béke van. Aptipapi nem politikál, Süncike nem morog.
Papi!
Hahotás vicceket kérünk!

helianthus 2014.07.16. 00:04:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezt vegyem fenyegetésnek? :/
Fenyegetően hangzik!!!4!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.16. 00:10:25

@helianthus:
Elnézést kérek, de nem bírtam tovább azt hogy szétbassza ez a .... a bloggot.
Én kérek mégecccer elnézést!
Ennek örömére halgassuk meg:
www.youtube.com/watch?v=gEPmA3USJdI

helianthus 2014.07.16. 00:11:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem haragszom. De tényleg.
Álmodjatok krèmeket!

Atörökk 2014.07.16. 06:59:15

Ébresztő, henye banda!4!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.16. 08:45:30

@helianthus: "hangosbemondón a szöveget naponta sokszor." Ötletet adva ezzel másoknak.
@sugargiraffusplumps.: hrrr. Hol a kávém cumisüvegből.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.16. 08:49:10

@Kellemes Zérókomponista: ahhh. te voltál az a 20 év körüli hosszúcombú csajszi tegnap a metrón aki cumisüvegből itta az almalevet? jólnézelki!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.16. 08:51:12

@sugargiraffusplumps.: az pisa volt, természetesen. Magánlakáson kívül is gyakorolható így a kéj.

Manyecska 2014.07.16. 08:56:52

fújj.kávét sokat, éjjel visszatért a százados.:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.16. 08:57:08

dr. phil. Sün‼ ツ kollegának üzeni a malac, hogy lazíccson. Kérésre a medve szívesen megmasszírozza (beszéltem vele).

helianthus 2014.07.16. 09:10:22

@Kellemes Zérókomponista: arra már nem emléxem. Biztos így volt.
@sugargiraffusplumps.: igazi cumival? :O nem csak szopókás üvege volt?

helianthus 2014.07.16. 09:12:30

Ha a medve masszírozza azt a kis állatot, matrica lesz belőle.
Inkább nyuszilányt kène küldeni neki.
90Bével.
Igi vállalja vajon?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.16. 09:12:54

@helianthus: nem, nem szopókás üveg volt hanem echte cumisüveg. én se értettem de nem mertem mekkérdezni tőle mer nem akartam magam zavarba hozni.

helianthus 2014.07.16. 09:16:06

@sugargiraffusplumps.: ha nem jött zavarba a cuclitól, igazán megkérdhetted volna!!!4! Legközelebb kérdezz!
Most egy egész homárország él itt bizonytalanságban.
Ez felelőtlensèg tőled!!4!
:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.16. 09:18:58

@helianthus: dehát én magam nem akartam zavarba jönni. lehethogy ez valami teljesen triviális gyakorlat csak én nem tudok róla, érted.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.16. 09:23:21

@helianthus: de hülye nickem van. Igi mindent vállal.
Domonkos, az okostelefon:D
Ha a masszírozásból meg utód lesz, az lesz a medveállatka. Amiket aztán megtanálnak a sarkkörön.

helianthus 2014.07.16. 09:26:27

@sugargiraffusplumps.: de hát az meg kit érdekel? :D
Mondjuk nem hülyeség. Nem lötyög ki.
Lehet kérek uncsiktól kinőtt cumisüveget.
Vezetés közben tök praktikus! Szoktam inni (üveg combok közé, kupak fél kézzel lecsavar) ès mindig elejtem azt a francos kupakot. Aztán kilométereket száguldok nyitott üveggel a lábam közt, mire levadászom a kupcsit. :O

Manyecska 2014.07.16. 09:38:55

@agresszív kismalac: mér mer végre valami értelmest mondott :D?@helianthus: az én valódi 90C-m jó lesz? ugyan az állandó 90-es pulzusom miatt nem igazán vagyok hízékony de mellben azér egy ideje belehúztam:D

VIC20 2014.07.16. 09:41:19

,,Szeretném megkérdezni, hogy milyen formában kaphatom vissza a letiltott kártyán található összeget (most, hogy a fesztiválon már biztosan nem lesz használva)?"

Fizetési felszólítás a cégnek tértivevényes hivatalos levélben, aztán bebattyogni egy közjegyzőhöz az iratokkal, befizetni 5.000,-Ft eljárási díjat, aztán mehet a fizetési meghagyás. Jogerő után vh-elrendelés (újabb 5.000,-Ft), majd már csak a végrehajtó díját kell megelőlegezni, és már a pénzednél is vagy. Ja, plusz lehet feljelentést is írni.

Mivel mindezt rajtuk is behajtják, a bírságról nem is beszélve, ezért érdemes mindezt leírni abban a hivatalos levélben. Szerintem éppen ezért nem is fajul majd a dolog idáig.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.16. 11:23:36

@Kellemes Zérókomponista: "az pisa volt, természetesen. Magánlakáson kívül is gyakorolható így a kéj."

Ááááááá!!!

2014.07.16. 12:39:18

én SARAM.. érted?

2014.07.16. 12:40:40

nincs ehhez pincode?

Aureliano Buendía 2014.07.16. 17:17:31

@atörökk: nem felejtettem, de a mai napom odavolt rendesen, két egymás utáni este már sok nekem is, ma muszáj pihennem.

Aureliano Buendía 2014.07.16. 17:19:39

@helianthus: szigetre én is jártam valami 9 éven át.
De már rég volt, jó volt úgy. Nem is adnék már 15 pénzt egy napijegyért. Első szigeten 1800 pénz volt a beugró.

Aureliano Buendía 2014.07.16. 17:21:18

@sugargiraffusplumps.: nekem is, mikor „kibékült” az egyetemmel, és átugrott koncertezni. Mivel ő is piliscsabai (volt akkor).

@uraaam: mármint, mikor én voltam először.
süti beállítások módosítása