Tékozló Homár

40 perce várakozom, cérna elszakad

2014.07.22. 09:01 | Homár Hilda | komment

 not-fair.gif_500x234

Ezt most speciel a Vodafone kapta, de úgy érzem, Csalódott Jenő mindazok nevében ordított az ügyfélszolgálaton, akik érezték már úgy, hogy csak addig fontosak a szolgáltatónak, amíg leszerződik élete végéig. 

Szombat délelőtt abban a reményben kerestem fel a Westend-ben lévő Vodafon ügyfél szolgálatot, hogy szerviz javításra leadott, jótállásos telefonomat reparálva vissza kapom, hiszen három SMS-t is küldtek, hogy a leadás színhelyén megjavítva átvehetem. Nem kell a hétköznapi tolongókat szaporítva feltartanom kedves ügyintézőiket. Ezelőtt két héttel kerestem meg őket, elunva 16 hónapos készülék visszatérő hibáit, vásároltam 70 ezer forintért egy telefont. A régebbit otthagyva hátha tudnak kezdeni valamit vele.

Nosza, szerviz gombra, sorszámot húzok, van vagy öt ügyintéző ügyféllel és kb. ugyan ennyi várakozó. Ügyfelek jönnek mennek de én csak várok... Sor halad, újabbak jönnek azok is távoznak dolguk végeztével. 

Már 40 perce várakozom. Zsörtölődöm, majd morgok, kérdezem hangosan: "egyáltalán él még a sorszámom"? Minden ügyintéző lapít hallgat! Lassan másodjára is kiürül az üzlet, új ügyfelek jönnek-mennek.

Cérna elszakad, vásárlók könyvéért üvöltök, amit az ajtónálló biztonsági őr is meghall. Szó nélkül letesz elém, kinyitva az épp aktuális oldalon, tollat is odarakva. Fejem cékla, készülődöm a fogalmazásra, mit is írjak kedves szépet nekik, de adok még egy esélyt. Jó hangosan közlöm: "ha nem én leszek a következő bim-bam -os sorszám olyat írok, hogy magam is bánni fogom"! VÉGRE!! Megtört a jég én következem. Készülékem megkapom, írd és mond 4,5 azaz négy és fél perc alatt, hiszen előttem az üzlet órája. Ebbe beletartozott a papír munka és a raktári keresés is.

Kicsit lehiggadva felteszem a kérdést, ugyan mi volt a szívatásom oka? Az ügyintéző halkan közölte, hogy ez van nekik kiadva és úgy vannak a gépi sorszámok generálva a várakozó listán, hogy elsősorban az üzleti okokkal érkezőket kell előnyben részesíteniük. Tehát potens ügyfél nem távozhat dolga végezetlenül. Naponta sajnos többször szembesül az én esetemhez hasonló anomáliával, őrjöngéssel. Ha valaki panaszt tesz azt kedves levéllel magyarázzák és hárítják. Köszönöm VODAFON!!! Elégedettség 0 pont.

Egy 18 éve önökhöz hűséges ügyfél: Csalódott Jenő

Tanulság: Bökni máskor az "új készülék vásárlásra kell" és mindenki happy!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 09:43:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: áhh semmi nemvót, bebasztam vasárnap, másnaposan meg nem úgy áll a fasz. bár jöttek ide a faluba ilyen gimnazista táborozó bigék ma a kocsmába fizetek nekik egykét kört az 50es háziból, hogy utána bevegyék az én 50esemet :D

Manyecska 2014.07.22. 09:47:51

Volt egy macskánk, Lajosnak hívták /a házmester után/, na annak volt ötvenes farka..

Manyecska 2014.07.22. 09:49:09

Már a macskának. A házmester mondjuk nagy farok volt, szintén.

Vtomika33 2014.07.22. 09:49:34

a Vodafone nincs is még Magyarországon 18 éve?
Jenő egy picit túlozhatott :)

Atörökk 2014.07.22. 09:53:56

Mindenképpen bökni kell!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 09:59:30

@Manyecska: :D na jó, az ötvenessel egy kicsit túlosztam!
@dr. phil. Sün‼ ツ:
42 leszek októberbe

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.22. 10:08:56

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Én nem ugrabugrálnák a helyedbe' gimnazista bringákkal, ebbe' a korba' már minden nap ajándék.

Atörökk 2014.07.22. 10:10:59

@agresszív kismalac:
Ami nem öl meg, az nem a medve.

Manyecska 2014.07.22. 10:12:30

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: az öreglányok fizetnének érte nem lenne jobb? Te nem Igi másik nikkje vagy, amúgy?@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem Igi szórakozik.:D

Manci néni, a szomszéd 2014.07.22. 10:24:55

@Dr. Kix: Drágám, erre mit lehet mondani? Én a postán is legalább három különböző sorszámot húzok, mert ott is ugyanezt játsszák.

A másik dolog, én nem veszek tízezer forintnál drágább telefont és azt is csak 5-6 évente, kizárólag kártyafüggetlent és feltöltőkártyával. Mert én ugyan nem hívok vissza senkit, ha meg trécselni van kedvem, akkor átmegyek a szomszédasszonyomhoz. A telefonomat is csak azért viszem néha magammal, hogy nehogy megszóljanak, hogy "nézzed mán, ennek még telefonja sincs e".

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 10:45:58

@agresszív kismalac: azértmán nem vagyok én mán ollyan vén! még a cerka is úgy áll mint a cövek!
@Manyecska: kikérem magamnak! hát nehogymán nőnek aggyam ki magam. tisztelem Igit, de nincs egymáshoz közünk. bár ha úgy alakulna megdurrantanám, node max ennyi
@dr. phil. Sün‼ ツ: diszkrét? nem tudom nem beszéttem még velük, de egyiknek másiknak olyan barack segge van hogy menten feláll a faszom. merugye itt a kocsmában a pultos Irénkének a seggét látom nap mintnap de az meg olyan mint két dinnye

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.22. 10:58:27

Minden mobilos cég ezt csinálja, a "Szerviz" gombtól nagyobb szívás a "Reklamáció", és a készülék-vásárlástól is van gyorsabb, az "Új üzleti előfizetés". Még ki sem jön a félcédula a biztonságiőrszerű pléhoszlopból, máris csengetnek.

Az antiochiai szent kézigránát 2014.07.22. 11:07:48

Jenő csak ne sírjon, én ugyanennyit vártam ősszel amikor készüléket VETTEM. Minden bizonnyal randomgenerátorral hívják be az ügyfeleket. Amúgy meg boldog hétfőt mindenkinek!

bekbórd! 2014.07.22. 11:08:38

Nem kerülnék össze a Jenővel egy sötét sikátorban

Az antiochiai szent kézigránát 2014.07.22. 11:09:47

@bekbórd!: Ha nincs a sikátorban Voda üzlet, akkor szerintem nem veszélyes. Tudod ez olyan mint a medve. Nagy, szőrös, és ha ingerled, feláll ( vagy nem így van? ).

Tony Almeida 2014.07.22. 11:26:06

Ahhan, valószínűleg üvöltöttél.

igi1 2014.07.22. 11:59:47

@Manyecska: azt észrevennéd

nem vagyok skizó mer nem tudok kamuzni

2014.07.22. 12:08:07

@atörökk: Ami nem öl meg...

Az a szabadnapos hóhér!

Zolika1212 2014.07.22. 12:21:46

Mentél volna 200 ezres készülékért 10 rugós előfizetéssel, mosolyogva körbenyalják a seggedet. Ha ezen kívül bármi másért keveredsz oda akkor unottság, flegmaság, vállvonogatás fogad.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.22. 12:32:48

Nem szoktuk még meg ezt a szolgáltatóktól?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2014.07.22. 12:46:21

"A Vodafone Magyarország Zrt. (akkor még Vodafone Magyarország Rt.) 1999. július 7-én nyerte el a Hírközlési és Vízügyi Minisztérium koncessziós szerződését a harmadik magyarországi GSM 900 / DCS 1800 szabványú mobil távközlési hálózat kiépítésére. Magát a koncessziós szerződést október 8-án írták alá, a szolgáltatást végül november 30-án vezették be. Kezdetben a Pannon GSM, valamint a Westel 900 rendszerét, majd 2001. január 6-ától kizárólag saját hálózatát használva nyújtja szolgáltatásait a Vodafone. 2003 májusában köszönthették az egymilliomodik előfizetőt. 2005. december 16-án indították útjára UMTS szolgáltatásukat."

no ennyit a poszter 18 évéről...

Manyecska 2014.07.22. 12:54:07

@igi1: tök úgy tolja mint egy nő!:D Szerintem kábé nyugdíjas és nőőőő!:D
Na léc.:)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 13:08:34

@Cicmen: I am Legend
@dr. phil. Sün‼ ツ: ki az?
@Manyecska: nebaszdmámmeg! mán a nyugdíjas is sértő de hogy nőnek nézel na azmég vérlázító

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 13:21:55

Lesz amúgy mamég poszt vagy mennyek a kocsmába?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.22. 13:28:00

Kipróbáltam a trémobilt (akkori vesztel), a telenort (akkori pannon), végül kétezer környékén a vodánál kötöttem ki. Azóta is meg vagyok velük elégedve. Nagyon ritkán kell begyalogolni az ügyfélszolgálatra, akkor igyekszem olyankor menni, mikor nincs senki, hamar sorrajutok, kedvesek.

Ha problémám van, nem zsörtölődök, morgok, hangoskodok, hisztizek, hanem megmondom nekik a véleményem. Amikor a második embert engedik elém, aki utánam jött be, akkor fellépek, semmiképpen nem fogok negyven percet várni.

Az ilyen hisztizős, üvöltözős csókát a biztiőrnek ki kellett volna vágnia, mint macskát szarni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 13:35:10

@dr. phil. Sün‼ ツ:
hát én csak annyit tudok hogy a kocsmába megestek dógok a falu férfijai meg az íppen aktuális kocsmáros között.

nem tudok amúgymeg türelemmel várni, mermán negyven perce frissítgetem az ódalt és a cérna elszakatt

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.22. 13:35:38

@atpijkamo: Sztem megérdemelte a szolgáltató. Biztos jót tesz az üzletmenetnek, ha ezt látják a vevők.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.22. 13:41:33

@RosszQtya: akkor Jenő lehet nem is vodkánál volt, mind1 egykutya az összes...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.22. 13:44:11

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr:
Akkó a vodkafon se neked való!!4
Oszt veled mé nem cimborál a kocsmárosné aranvirág?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.22. 13:53:36

@Manyecska: Én is inkább a páleszt húznám meg

Atörökk 2014.07.22. 13:55:29

Én asztat mondom, pina, abbúl még nem vót baj! Na jó, majdnem nem vót :D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 13:55:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: mán nem mer a mútkor véletlenül kibasztam a kocsmaablakot egy sörösüveggel.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 14:02:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: faszt! akkor még vótak nyerőgépek oszt belebuktam a havi fizetésem a kockásgépbe oszt olyan ideges vótam hogy meghajíntottam az üveget oszt csak kikúrta az ablakot

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.22. 14:09:14

@Manyecska: Simán :D
(Ez aztán az ajánlat :D )

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.22. 14:15:07

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr:
Nemes cselekedet vót!!4!
Oszt visszaatták a lóvét?

@ColT:
Kihagyhatatlan!4=!4

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.22. 14:19:05

@dr. phil. Sün‼ ツ:
nem.pluszmég utána kőccsön is kllett kérnem mer az üveget meg meg kellett csináltatni

Manyecska 2014.07.22. 14:21:36

@ColT: fekszünk is? mer akkor mér járunk??:DD:P

Manyecska 2014.07.22. 14:29:13

Valami front van ma?:P

Manyecska 2014.07.22. 14:31:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja. Ha te is jössz pont négyen leszünk..:DDDD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.22. 14:33:59

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr:
Tiszta haszon vót ez a biznic!4!
Azóta nem enged közel magáhó?

@Manyecska:
Én inkább kihagyom!!!4
Nem bírgya a szivem a stresszt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.22. 14:39:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: :D
Ki jön még?

@Manyecska: Attól függ, mennyi a pálesz, megfelelő mennyiség után úgyis fexünk :D

Front, ja, a 2. ukrán felszabadítási

Manyecska 2014.07.22. 14:42:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: jajhát ilyen masszázs lenne csak meg meccsnézés. Vagy karácsonyfát díszítünk!:D

Manyecska 2014.07.22. 14:45:01

@ColT: temeg habcsókot hozzá inkább.:DD

herk 2014.07.22. 14:49:37

kedves posztolo! megszivattak, erre nem irsz be a vasarlok konyvebe ???
Onzo vagy. Gondolj az utanad erkezokre.
Plusz ha legkozelebb el akarod intezni egyszerubb, ha minden eled kerulo utan 10 db jegyet nyomtatsz. Esetleg hatvanyozhatod.

Manyecska 2014.07.22. 14:58:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: mondjuk a Lájosét. Meghívjuk őt is. Nagy buli lesz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.22. 15:12:54

@Manyecska: Az nálad van :D

Masszázs az oké :D

Manyecska 2014.07.22. 15:16:16

@ColT: jók lehetnek a tapasztalataid!:DD

Manyecska 2014.07.22. 15:31:51

Komolyanmár!:O álatok.:DD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.22. 15:48:09

@Manyecska: Nálatok vannak-e állatok? Van-e nektek állatok?

Atörökk 2014.07.22. 16:37:42

Mennyetek szépen a másik posztba laptopt javítani.

Manyecska 2014.07.22. 16:47:57

@atörökk: nem kérsz tese prosztatamasszázst??:P

Atörökk 2014.07.22. 16:58:30

@Manyecska:
Nem, hivatalos papírom van rolla, hogy jó a tata. Ja, a vizsgálat közben NEM volt a doki mindkét keze a vállamon, még mielőtt :D

Bluemotion 2014.07.22. 17:39:20

@RosszQtya: Biztos 31 évet szeretett volna írni, de csak 18 lett véletlenül :(

Aureliano Buendía 2014.07.22. 18:19:22

Én azért bírnám a napi 3-4 poszt is.

Aureliano Buendía 2014.07.22. 18:22:05

Tanulság: Bökni máskor az "új készülék vásárlásra kell" és mindenki happy!

De legalább rájött.

Aureliano Buendía 2014.07.22. 18:23:08

@atörökk: ha meg csak nem hívnak, akkor a terem közepére köpni.

Aureliano Buendía 2014.07.22. 18:28:05

@atpijkamo: akkor a legjobb, ha nem kell bemenni semmiért hozzájuk. Beszélsz, fizetsz, ennyi.

Telefont nem is vennék tőlük. Bár igazából senkitől, igyekszem a butatelefonomat életben tartani. Már kb. 7 éve működik:)

Bár sikeres ember nem lehetek, az tény. Ellenben egy idő után az én gyógyszerem is elgurulna. Bár én másik sorszámot húznék elsőre.

Egyszer volt, hogy megszívtam egy geCIB fiókban, de ott valakinek 30 másodperccel hamarabb jutott eszébe fiókvezetőt kérni, mint nekem.

Rosszindulatú Vászka 2014.07.22. 20:50:52

Faszkivan már a sok román meg szlovák poszterrel, a faszér nem lehet megtanulni magyarul, ha itt akarnak posztolni!

Aureliano Buendía 2014.07.22. 21:56:57

@atpijkamo: sajnos egyre csapnivalóbb a helyesírás, mondatszerkesztés.

Az ember néha csak néz: vajon mire gondolhatott a Szerző?

Rosszindulatú Vászka 2014.07.22. 22:06:41

Bezzeg azokba a régi jó posztokba még a hejesírási hibákba is több anyag volt.

Az antiochiai szent kézigránát 2014.07.22. 22:35:29

@uraaam: A pinára, de hogy jön ez most ide? :D

tisztapista 2014.07.22. 23:28:36

Én 98 éve vagyok hűséges Vodafon ügyfél. 40 éve ingyenes minden, 20 éve pedig már ők fizetnek, csak nem menjek át máshoz.

Ha akarnak valamit tőle, akkor húznak sorszámot, és még abban az évben visszajelzek, hogy mikor tudom fogadni őket otthon, 5 percre. Ha nem fogják rövidre, akkor kidobom őket, és a cég legközelebb már nem őket küldi, mert ők mennek a sóbányába kényszermunkára.

átlátó 2014.07.23. 00:33:53

Faszorrúak, nem az a lényeg, hogy az "ügyfél" 18 éve még nem lehetett ügyfél, az a lényeg faszorrúak, hogy van aki kussol és van aki elküldi a picsába az egész bagázst, - amelyik megbaszta az Úristent is, kutyában.

Nem kérek hírlevelet... 2014.07.23. 00:39:19

Nagyjából az ilyen birkák miatt kell várakozni mindenütt. Én ha 5 percnél többet kell várni - legyen az bármilyen hivatal, szerv, vagy bármi szar - szépen komótosan elkezdem apró darabokra széttépni a kezembe kerülő első szórólapot, aztán a következőt, és így tovább, amikor pedig távozom, huss, feldobom. Következő alkalommal gyakorlatilag sorszámot sem kell húznom, azonnal én kerülök sorra ÉSZ SZAROK RÁ, hogy ki mit gondol erről. A lényeg, hogy max 10 perc alatt lényegében bármit bárhol elintézek. Ennyi.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2014.07.23. 07:44:45

"potens ügyfél" --> potenciális lesz az.
Vagy mindegyiken látszott a nemzőképesség?

Void Bunkoid 2014.07.23. 08:06:22

@Nem kérek hírlevelet...:

orvosi rendeléseken a cigányok szoktak hasonló mentalistással mindig először sorrakerülni, sőt tajkártya nélkül megvizsgálódni.

De majdnem minden ügyintéző ilyen, a múltkor számlát akartam befizetni, és szintén elémjött valami majomkirály, hogy vegyen egy nyomtatványt, aztán amikor én ezt szóvátettem az ügyintézőnél, akkor azzal védekezett hogy az ember "csak egy baleseti bejelentőt venni jött, most az a fél perc annyira fáj nekem?".

Na akkor odahívtam az üzletvezetőt, és megkértem a kislányt, hogy mondja el ugyanezt előtte is, utána meg én mondtam hogy én meg szintén csak két közüzemi számlát jöttem befizetni, ami szintén félperces munka, de nekem ezért sorszámot kellett húzni és 15 percet várakozni.

Az ország ezért tart ott, ahol, mert ez az ország a "de" és "csak" szavakkal kezdődő kivételek (meg indoklások) országa.

Tudom, hogy ha mindenki szabálykövető, becsületes ember lenne, akkor egy pont olyan halál unalmas ország lennénk, mint mondjuk Svájc, de valahogy mégis ott - ennek köszönhetően - mindent hatékonyabban végeznek, meg ennek következtében jobban is élnek. Valószínűleg sokan olvastatok már olyan cikket/tanulmányt, ami adott országok bérszínvonalait párhuzamba állítja az adott országban végzett munkák átlagos produktivitásával.

Na ezért élünk szarul. Mert szarul is dolgozunk.

Nem kérek hírlevelet... 2014.07.23. 08:54:00

@Void Bunkoid: Szeretném pontosítani a részleteit annak, amiért kiakadok az üfsz.-ok nagy részén. Teszem ezt azért, mert rosszul esik kicsit, hogy a retek cigányt hoztad fel példaként. Én nem azzal a céllal lépek be sehová sem, hogy ott bármelyik, akármelyik honfitársam elé kerüljek, és ezt így alá is húznám, hogy tiszta legyen! Engem az zavar, hogy az adott üfsz. egész egyszerűen nem foglalkoztat az ügyfelek gyors ügyintézéséhez elegendő ügyintézőt, melynek oka a mindenek előtti profitorientált magatartás. Konkrét példa: Csepel Pláza Elmű ügyfélszolgálat. Rendszeresen hosszú sorok állnak, az ügyintézők egy része (tisztelet a kivételnek!!) lényegében azt sem tudja, hogy ki kivel van, mit hol kell intézni.. Tipikusan az a hely ez, ahol ha nem csapsz az asztalra, vagy nem közlöd a bunkó fajtával, hogy pontosan ilyen formát reggeliztél, akkor szarnak rád és ott ülsz egész nap. Csak erről a témáról fél napot tudnék írni.. Az egy másik - és legalább ugyanekkora - probléma ebben az országban, hogy alapvetően semmibe/hülyének néznek, ha nem vagy tisztában az adott terület pontos ügymenetével. Konkrétan arról beszélek például, amikor az Elmű egyszerűen kizár az áramszolgáltatásból egy céget, aki pontosan fizet minden kötelezettségét az Elmű felé, azonban az Elmű "nyilvántartásában" az adott vállalkozás - ki tudja miért - felszámolás alattiként van nyilvántartva. Nekifutok, próbálom meggyőzni a szolgáltatót, hogy jogtalanul járt el. Dokumentumokkal igazoljuk, hogy a cég köszöni, jól van, szó nincs felszámolásról.. Nem értik... Új ügyfélként, új szabványoknak megfelelve (több százezer kiadás) kívánja csak a szolgáltató visszakapcsolni a szolgáltatást... Nem jutok semmire. Utána egy kedves ismerősöm "rááll" az ügyre, és 4 nap múlva érkezik a levél a szolgáltatótól: szeretnék díjmentesen visszakapcsolni az elektromos szolgáltatást, mert tévedés történt. Egyúttal jelzik, hogy kötbért is kívánnak fizetni, melynek összege 10E Ft.

kvadrillio 2014.07.23. 09:38:28

...HÁÁÁÁÁT....MEGSZÜLETETT A MONSTRUM !
A MAGYAR KORMÁNY "SAS-KALAPJA" "...ÉS "K.ORBÁN" A BOKRÉTA RAJTA ! :o)

BRAVÓÓÓÓ!

...a legszebb rajta a hegyes, ragadozó köröm-együttes.....:O)

...az áldozatok meg tacepaóznak és köveket halmoznak előtte.......

2014.07.23. 11:06:16

vodafone

most akkor mi volt 4,5 perc?

Bérgyilkos Bohóc 2014.07.23. 11:38:49

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: "Telefon baszdmeg nem veszünk szolgáltatótól! Ugyannnyiér vagy még drágábban aggyák mintha megvennéd függetlenül"

Ez úgy marhaság ahogy van. Az összes telefonom olcsóbban vettem szolgáltatótól, mint egy független boltban. Miért lenne érdekük drágábban adni egy nem független telefont, mint a sarki GSM-ben, ahol meg független is ráadásul? Pont az a lényeg, hogy inkább olcsóbban odaadják, aztán a szerződéssel megfogják az embert, de ez nem változtat a tényen, hogy maga a telefon végösszege sokszor olcsóbb, ha szolgáltatónál veszed.

♔batyu♔ 2014.07.23. 11:51:56

Szerintem az volt várakozásod oka, hogy egy ügyintéző elnézte a számodat.

Ha látod, hogy nem sorban vagy, 5 percenként új számot kell húzni és kész.

Amúgy az meg marhaság, hogy telefont nem veszünk szolgáltatótól, mégis miért nem? Ha pontosan tudjuk, hogy két évig legalább x összeget lebeszélünk, el lehet fogadni a telcsit.

Ha a jó a telcsi, akkor a garancia is sokat ér, tehát még akkor is a szolgáltatótól vesszük, ha drágábban adja.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.23. 12:15:05

@Bérgyilkos Bohóc: @♔batyu♔: Aztán majd jól bejön a Nemzeti Mobilszolgáltató, jól letöri a negyedére az árakat, ti meg ottvagytok 2 év hűségnyilatkozattal gúzsbakötve.

Bérgyilkos Bohóc 2014.07.23. 12:27:27

Mindenki túl aggódja ezt a hűségnyilatkozat kérdést. Akár a tv, akár a mobilszolgáltatómat vesszük, nekem már vagy 15 éve ugyanaz. Soha semmi problémám nem volt. Pont szarok bele, hogy ezek után még 1-2 évre meg kell hosszabbítani. Nagyjából ugyanazokkal az árakkal dolgoznak, egy rakás díjcsomag közül lehet választani. Nem fogok szolgáltatót váltani, csak azért mert a másiknál havi 300 Ft-ot spórolok.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2014.07.23. 12:48:25

Régen sokat jártam ide, most látom, még működik a blog...
süti beállítások módosítása