Tékozló Homár

Spar Erzsébet megint FRISSÜLT!

2014.07.23. 08:59 | Homár Hilda | 154 komment

erzsut.jpgTöbbször foglalkoztunk már a Spar Erzsébet utalvány felhasználási poliszijével, de úgy látszik örök darab ez is. A témához korábbi poszt APEH-állásfoglalással turbózott Spar-válasszal és egyéb okosságokkal itt. A hivatalos levél nekem mondjuk csak arra magyarázat, hogy miért nem adhatnak vissza belőle, arra nem, hogy miért nem lehet ráfizetéssel használni, de ezt majd megpróbáljuk megint megtudni a Spartól.

Kedves Homár!
Az alábbi szösszenetet küldtem a Spár számára délutáni bosszantó vásárlásom eredményeképpen a Wesselényi utca 4/6 villamosmegállónál lévő üzlet elhagyása után. Ráadás ez már nem is az első alkalom volt. Sajnos a probléma létezik és tudnak is róla (!), az interneten keresve számos más helyen, fórumokban is említésre kerül.

A telefonos ügyfélszolgálaton mellébeszélést tapasztaltam, a Hölgy az alábbi tényeket sorolta fel:
1. A Spár szabályzata szerint náluk minden üzletben ez az eljárás.
2. Azt állította a telefonos Hölgy az állításomra, miszerint ez nincs rendben, hogy idézem: "mindenhol így van" (pedig Tesco és más helyeken is fizethetek csak utalvánnyal kézpénz nélkül - de hiába érveltem)
3. A kasszások a boltban pedig egyöntetűen azt a kifogast állítják, hogy az "Elektronikus rendszer miatt", hiába mondtam, hogy nem kérek visszajárót, nekik állítólag azt mondták így kell eljárni. 1495Ft-ért 1500-tel nem lehet fizetni, ha valamit még pénzben nem veszek mellé.

Üdvözlettel:
Tamás
"Kedves Spár!
Panaszt szeretnék tenni ügyfélszolgálatukon, a helytelen Erzsébet-utalvány elfogadási szokásaik miatt. Több alkalommal is hoztak már kellemetlen helyzetbe, egy olyan érthetetlen és idióta (valószínűleg spekuláns és nyereségorientált) szabályzatukkal, hogy engem mint fogyasztót károsítottak, s a vásárlási élményt rontják. Soha eddigi életem során más magyarországi Erzsébet-utalvány elfogadó helyen nem találkoztam még ezzel a gyakorlattal.
Kérem, magyarázzák el számomra, hogyan alakulhat az, hogy 1495ft összegű élelmiszer vásárlást nem egyenlíthetek ki Önöknél 1500ft értékű Erzsébet utalvánnyal?!! Önök szerint tehát 1000ft értékű Erzsébet-utalvány nem 1000ft készpénzt ér? Persze megértem, ha 2 millió magyarországi lakosnak a kosarába kell dobni még valamit a pénztárnál és az Erzsébet-utalványok mellé készpénz is kell adni, hogy 1500 helyett 1600-1700ft összegre rúgjon - az maguknak haszon, de hosszútávon undorító!
Ügyfélszolgálatukon való telefonos érdeklődésemre is azt állították, hogy ez egy természetes gyakorlat minden más magyarországi boltnál és ezen nincs kivetnivaló!
Szerintem pedig igenis van kivetnivaló! Kíváncsi vagyok, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is helyénvalónak tartja-e az eljárásukat. Levelem másolát pedig megküldtem a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blognak is.
Üdvözlettel:
H. Tamás"
UPDATE 07.23. 15:50
Ezt a választ kaptuk a Spartól:

Kedves Homár!

Köszönettel megkaptam e-mail-jét a vásárlói észrevétellel kapcsolatos válaszunk lehetővé tételéről.

A vásárló mostani kifogására is azt tudjuk válaszolni, mint a korábbi észrevételekre, hiszen a probléma lényege azonos. Azért nem lehet 1495 forint értékű árut 1500 forint értékű utalvánnyal fizetni, mert 5 forintot készpénzben vissza kellene adni, az pedig utalványos vásárlásnál nem lehetséges.  A visszajáró különbözet megtartása viszont jogosulatlan többletbevételt jelentene a kereskedőnek.

Értelmezésünk szerint a vásárló éppen azt nehezményezi, ahhoz, hogy 1500 forint értékű utalványt fel tudjon használni, ezt meghaladó értékű árut kell vásárolnia, s a különbözetet készpénzben kiegyenlíteni. Amennyiben tehát ezt jelenti a „ráfizetés” kifejezés, ez lehetséges, de természetesen nem kötelező (ez csak abban az esetben opció, ha a vásárló ragaszkodik 1500 Ft értékű utalvány felhasználásához.) A megoldás az, hogy kisebb értékű (pl. 1000 Ft) utalvánnyal fizet, s a különbözetet – jelen esetben 495 forintot – készpénzben egyenlíti ki a vásárló.

Arra, hogy más üzletláncoknál esetleg nem ez a gyakorlat, azt tudom válaszolni, hogy az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. honlapján elérhető, az Erzsébet Utalvány elfogadására vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben ez áll: „6.3. Partner az Utalvány értékéből nem jogosult készpénzben visszaadni, sem az Utalványt részben vagy teljes egészében készpénzre váltani.”

Üdvözlettel

Fehér István
Kommunikációs vezető
SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.   
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.07.23. 09:05:06

az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

Disznó Úr 2014.07.23. 09:10:18

A nagybetűs Hölgy. Továbbá Apám, Kedvesem, Én stb.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:14:50

Ez buzi. Má 20 éve is így működött, kivéve Mari néni garázsboltjában, de egy lelketlen multi alkalmazottya nem lehet rugalmas.
Szarrágókám legközelebb vegyen még egy katulya gyufát, és adjon a böske mellé egy tízest, vagy vödrös narancsot.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.23. 09:15:41

Hogy hánnyak valamit a poszthoz is gondolóm az Ügyfél vett olyan dógokat is a Spááárban amikre nem jó a Bözske kártya oszt azér vót ez a konfiktus. Merpéldául én se tudók fizetni a bótba Erzsébet kártyával ha csak flakkeres bort veszek. Mongyuk amúgy se mer feketén dógozok oszt lófaszt se kapok nemhogy ilyen szirszar kártyákat.

Manyecska 2014.07.23. 09:17:44

Ja, pl. kutyakaját senem lehet kiegyenlíteni. Ez a rasszizmus!!:D

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:18:22

@hüjehalyó: Dehogynem.

Múltkor a kutyakaját nem vehettem meg Erzsébetre, külön számolta az asszonyság. Hiába mondtam hogy a kutyámat is Erzsinek híjják.

Manyecska 2014.07.23. 09:19:04

@Troppauer_Hümér: ugye, milyen jó melegszendót lehet pedig csinálni a Rómeóval?:DDDD

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:20:05

@Manyecska: ugyehogy???

Van olyan kisnyugdíjas, aki aztat eszik. Legközelebb rájuk hivatkozok.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.23. 09:20:18

@Disznó Úr: :D :D
@Manyecska: @Troppauer_Hümér: amúgy a kurvaannyukat! há most a kutyakaja nem kaja? nehogymán a bót döncse el hogy én mit zabálok.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:21:35

@Manyecska: Én maradok a Júliánál, a hagyományos szeksz híve vagyok.
Meleg szendvics pláne nem kell.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 09:23:53

azért nem lehet, mert öt forint értékű potenciális adócsalásalap képződne, amit a megtépázott magyar gazdaság már nem tudna elviselni.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:24:45

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Mondjuk mi ezt falun úgy oldjuk meg, hogy ha szorít a szükség nem kutyakaját eszünk, hanem kutyát. Eccerűbb, laktatóbb.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:27:11

@sugargiraffusplumps.: Má twenty éve se lehetett, két forint miatt vettem egy rágót, nabumm.

Az is mennyen a picsába, aki fejében árleolvasóval+számológéppel megy be a spárba.

Atörökk 2014.07.23. 09:30:05

"s a vásárlási élményt rontják. "
Posztolót nem engedik énekelni vásárlás közben, vagy hogy?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.23. 09:30:39

"3. A kasszások a boltban pedig egyöntetűen azt a kifogast állítják, hogy az "Elektronikus rendszer miatt", hiába mondtam, hogy nem kérek visszajárót, nekik állítólag azt mondták így kell eljárni."

Mert szar az adatbázisuk mint állat.
Amikor bevezették ezt az izét, még azt se lehetett, hogy kiírta, mennyit lehet a tételekből kifizetni Böskével. Most már legalább az működik...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 09:32:13

@Troppauer_Hümér: azt lehet tudni, hogy ezzel a szarral fizetve forintosítva mennyivel jár jobban az ecceri munkásember?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.07.23. 09:32:20

Szerelmes vagyok Homár Hildába.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:32:31

@atörökk: Vásárlási élményt a feleség rontja. Pont.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:33:53

@sugargiraffusplumps.: Semmivel, kapja a munkáltatójától, és elkölti.

Dezsike 2014.07.23. 09:34:15

Sajnos ez mindenhol így van és nem csak az Erzsébettel. Tegnap az Allee bevásárlóközpont KFC éttermében a sorban előttem álló szeretett volna 1990 Ft-ot kiegyenlíteni 2000 Ft Sodexho melegétel utalvánnyal. A pénztáros először csak annyit mondott rá, hogy nem tud visszaadni belőle, azt mondták nem baj, majd nagy gombnyomogatás a pénztárgépen, de nem történik semmi... Odament egy másik ember egy kártyával (valószínűleg a műszakvezető), huzogatták a kártyát, nyomogattak, de úgyfent nem történt semmi. Végül a fizetendő összeg lecsökkent 990 Ft-ra, újabb gombnyomogatás, kártyahúzás, semmi... Végül azt mondták, hogy a gép nem fogadja el az utalványt, vetettek velük egy ketchupot 100 Ft-ért, úgy már bevette a gép az utalványt és még 90 Ft KP-t fizettek. Ez nem a bolt hibája, a pénztárgépek vannak így programozva (bezzeg az Erzsébet előtti korszakban néha még vissza is adtak KP-t az utalványból).

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.23. 09:37:10

@Troppauer_Hümér:
nekem a szexuális élményt ronttya a feleségem
@Dezsike: csak azér nem értem az egészet mer most ott az a 90 péz az borravaló oszt csókolom

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 09:39:06

@Troppauer_Hümér: azt értem, de ez valami adómentes szarság. szal ha ugyanezt a fizujához csapnák akkor azután meg adóznia kéne.

amúgymeg:

VI. AZ UTALVÁNY ELFOGADÁSA
6.1. Partner köteles az Utalványt legalább névértéken számítva elfogadni az Elfogadóhelyi Szerződés
Adatlapon megjelölt Elfogadóhelyen, teljes nyitvatartási időben, korlátozás nélkül, az Utalványon
feltüntetett érvényességi időn belül, a megjelölt szolgáltatási- és termékkörre. A megjelölt szolgáltatási- és
termékkörre a jelen ÁSZF I.5. pont rendelkezései irányadók.
6.2. A Partner által megnyitott új Üzletekre a Felek között megkötött Elfogadóhelyi Szerződés hatálya
kiterjed (az abban megjelölt Utalvány típus vonatkozásában is), kivéve, ha Forgalmazó másként
rendelkezik. Partner az Üzleteket érintő változásokról 8 napon belül, írásban köteles tájékoztatni a
Forgalmazót a jelen ÁSZF IV. pont rendelkezéseinek megfelelően.
6.3. Partner az Utalvány értékéből nem jogosult készpénzben visszaadni, sem az Utalványt részben vagy
teljes egészében készpénzre váltani. Forgalmazó a Partnertől kizárólag olyan Utalvány típust köteles
elszámolásra elfogadni, amely vonatkozásában érvényes Elfogadóhelyi Szerződés áll fenn köztük.

oszt ennyi.

Uni1002 2014.07.23. 09:40:40

Nem tudom hol él a posztoló, de időtlen idők óta vásárlási utalványból készpénzt a kassza nem adhat vissza, mert az adózatlan jövedelemnek minősülne.
Nem a Spart kell szidni, keresse országgyűlési képviselőjét, hogy kezdeményezze a számviteli törvény megváltoztatását, vagy tegyen mellé egy csokit, hogy több legyen mint 1500Ft, a vásárolandó érték.
Már jártam úgy én is, hogy a 999 forintos számlámat nem tudtam kiegyenlíteni csak készpénzzel.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:42:22

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Hát ja, a macska finomabb, tisztára mintha nyulat ennél, vadasan!

Atörökk 2014.07.23. 09:44:20

@Troppauer_Hümér:
Én eladtam az enyémet. Egy élmény lesz annak, aki megvásárolta.

@sugargiraffusplumps.:
Ezzel az utálvánnyal annyiban jobban jár a munkáltató is, hogy kevesebbe kerül ezt adni a dógozónak, mintha a zutalvány névértékének megfelelő összeget fizetésben adná oda.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:46:19

@sugargiraffusplumps.: Noigen.

Nekünk van bözsijegy, szépkártya eccerre.
A helyi kisbótos rugalmas ember, lehúzza a melegkajás kártyát sörre is, pedig az csak hidegen jó.

Manyecska 2014.07.23. 09:48:10

@sugargiraffusplumps.: az hagyján, fel kell szorozni 1,19-vel és utána fizet a cég EHO-t 14%-t meg 16% szja-t!

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.23. 09:49:08

Én már azt utálom, amikor valaki ilyen faszom utalványokkal fizet előttem, lehetőleg nagy tételt, kis címletekkel...

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:49:57

@atörökk: Csöcsi Koelhót? Remélem sok pályinkát kaptál érte, rádfér.

metal · http://electric.blog.hu 2014.07.23. 09:51:06

Újszülöttnek minden vicc új! Ez pedig tényleg pont így működik mindenhol, tényleg fura, de valószínűleg az informatikai rendszerbe nincs leprogramozva (pont azért, hogy trükközve se lehessen visszaadni belőle), így pedig a pénztáros nem tudja elfogadni.

Atörökk 2014.07.23. 09:51:08

@Troppauer_Hümér:
Nem, rajta már azelőtt túladtam, mielőtt elvettem volna.

Manyecska 2014.07.23. 09:52:06

@sugargiraffusplumps.: igen, egy 88ezres nettó bérnél a foglalkoztató ráfordítása 176.620 Ft. megnéztem.:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 09:52:06

@Manyecska: ne káromkoggy ijen csúnyán, még korán van!! :D :D

@Troppauer_Hümér: biztos nem olvasta a papírost amit bekopiztam. hát monnyuk az meg az ő baja, nemigaz?

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: nahaggyálmán, tán el is olvastad? akkor magadra vessél! :D

@atörökk: tuttam én, hogy mán megint a tuggyukik járnak jól ezzel is. node jóvan, gyün még kutyára traktor.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:52:43

@háromlábúbogár: volt olyan időszak, mikor a sodexhót helyre kis könyvecskében kaptuk, majd húszezret kétszázas címletekben.

Már előre röhögtem, másképp nem lehetett.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 09:54:39

@metal: Húsz éve, mikor még a sarki cébéába kézzel pötyögték be az árakat, akkorsenem adtak vissza.
A szabál az szabál.

Manyecska 2014.07.23. 09:55:01

Nekem sosem volt még vásárlás közben élményem. Jó, amikor mögémállnak a tahók szorosan szoktam mondani hogy mingyá megfoganok, basszus.

Manyecska 2014.07.23. 09:56:53

@háromlábúbogár: van aki meg a kicsit nem szereti /:P/ én szoktam összeállítani a címletjegyzéket mielőtt megrendelem ezeket, mélyinterjút készítek mindenkivel basszus, előtte!:D Tök gáz.

2014.07.23. 09:58:07

az volt már hogy vegyen mellé egy százforintos csokit ?

meg az hogy utalvánnyal fizetni ősi román szokás ?

meg az hogy erzsébet utalványt csak őstermelőtől ?

a kis faszenesen jól ég az utalvány ?

Atörökk 2014.07.23. 09:58:18

@sugargiraffusplumps.:
Mindennel a tuggyukkik járnak jól! :D

@Troppauer_Hümér:
Ez olyasmi móka lehetett, mint mikor pár éve bementem egy benzinkútra a céges kocsikra megvenni az éves pályamatricát. 7 kocsija volt a cégnek, viszont a számlát nem lehetett egyben kiállítani, mind a 7 matricáról külön kellett bepötyögni. Asszem az egész benzinkút szerint kurva vót az anyám, evvan :D

metal · http://electric.blog.hu 2014.07.23. 09:58:29

@Troppauer_Hümér: Nem a visszaadással van a gond, hanem azzal, hogy pár forinttal többet nem tudsz adni utalványban, mondván, hogy nem kéred vissza. Mert ezt nem tudja bevinni a gépbe. De szinte biztos, hogy azért nem lehet, mert ez trükközésre adna lehetőséget a pénztárosnak.

Manyecska 2014.07.23. 09:59:20

@hüjehalyó: jó hogy mondod! /én nem/, megnézem azt a szarvasos pizsit amit belinkeltél ide valamelyik nap:)

Manyecska 2014.07.23. 10:01:34

@atörökk: igen, mekkérdezem "neked hogy jó":D ezér jó 4.feleségnek lenni, szabaccság, szerelem!:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.23. 10:02:05

@sugargiraffusplumps.: Nem sokkal. Mesterségesen jársz rosszabbul ha nem ezt választod a cafeteriában.
Meg a megélhetésieknek nehezebb piára költeni, de megoldják.

Manyecska 2014.07.23. 10:09:21

Ezek az egészségpénztári kártyák szivatják az embert mert folyton kikerülnek az adómentes körből termékek amiket a programozó b.szik beállítani, ellenben rögtön levonja. múltkor faxolgattunk az emkábébankkal ezügyben a gyógyszertárból:D! Képtelenség:(

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.07.23. 10:10:14

@Manyecska: adhatnál amúgy randizási tanácsokat. Meghívjam Hildát szerinted egy cafeteriába?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 10:10:19

@ColT: meg, mi? vesz belőle fél mázsa rohadtbarackot oszt lesz belőle pálinka!

Manyecska 2014.07.23. 10:11:08

@hüjehalyó: :)) nekem a szürke tetsz. Neked a szarvasos szerintem bár a Hildának is az tetszett.

Manyecska 2014.07.23. 10:12:54

@hüjehalyó: hát, ha ő fizet...:D halmozd el gyönyörű mondatokkal, a perzsák értenek pl.ehhez, meg küldjél neki virágot, az Aldiban most akciós!

Manyecska 2014.07.23. 10:14:39

@hüjehalyó: vagy kűdd az Aldiba, 8tekercses szar vasos papírért:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.23. 10:14:50

@Manyecska: erre nem azt szokták mondani, ha te vagy fölül ? :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.23. 10:14:59

@hüjehalyó:
Inkább egy Aldiba!
Vehetnétek együtt pizsamát!!!4!
Az olyan romantikus tud lenni...

Atörökk 2014.07.23. 10:15:19

@hüjehalyó:
Igen, csak ne kuponos legyen.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.23. 10:17:05

@dr. phil. Sün‼ ツ:
mán van ojjan is?
@sugargiraffusplumps.: fasz óvastam én épp ezér mondom hogymond el rőviden

Manyecska 2014.07.23. 10:19:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: neismondd én majd mindennap megyek az itten Aldiba. Útbaesik és télleg mosolyognak:D és szeretik! a 20.ezreseket, nemám "náááncseen kisebb"-hálistennek, kézcsók-..?:)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.07.23. 10:21:33

@Manyecska: hivatkozz rám a pénztárnál és kapsz 10 % kedvezményt.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 10:21:37

@ColT: szépkártyán is tudok sört venni falun. Hát még Böskével.
Ilyen helyeken minden megoldható.

Antalbaba 2014.07.23. 10:22:01

@ColT: én már vettem át Intersparban a húsospultnál dolgozótól ajándékutalványt, mert éppen azon püffögtek, hogy abban kapták a karácsonyi jutalmat. Saját maguknál levásárolható utalványban:-((( Ő meg esetleg a villanyszámláját akarná kifizetni...
Szóval célszerű a pénztárnál bizniszelni a többi vevővel, esetleg venni egy doboz gyufát és előkapni egy húszezrest, hogy akkor adjon vissza 19.993 forintot;-)))

Manyecska 2014.07.23. 10:22:34

@háromlábúbogár: mért beszélgetni kell közbe?:P

Manyecska 2014.07.23. 10:23:49

@hüjehalyó: :DD mondd a kódot.

Troppauer_Hümér 2014.07.23. 10:25:05

@Manyecska: Még jó.
Te sem mondtad még egy faszinak sem, hogy nincs kisebb? Naugye.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2014.07.23. 10:28:05

@Manyecska: nálunk mi fizetjük, nem a munkáltató. Aszondjahogy van havi cafeteria, bruttó 20 ezer Ft értékben. Amikor 3 éve kezdtem a cégnél, majdnem a teljes összeget megkaptuk, mostanra - köszönhetően ennek a sok nemadónak, hanem hozzájárulásnak - max. 14 ezer nettó a melós jussa.
Engem az bosszant, hogy korlátok közé szorítanak, mire, hol és meddig használhatom fel a saját pénzemet, ami a szép-kártyára érkezik.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.07.23. 10:29:09

@Manyecska: "hüjehalyó 5162" és kacsintasz kettőt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 10:30:17

@Manyecska: nekem egy pizsamám sincs, sztem tízéves koromba volt utoljára. monnyuk ezek strandra is jók.

Manyecska 2014.07.23. 10:34:16

@sugargiraffusplumps.: én alvajáró voltam kiskoromban ma sem mindegy hogyan jelenek meg a kertben, éjjel.:DD@hüjehalyó: kipróbálom!:D@Vörös Szonja, a tetovált lány: most 30e a beiskolázási, az jó:)

Manyecska 2014.07.23. 10:35:56

@hüjehalyó: névnapi kedvezmény nincs? /nem Borisz vagyok majd hétvégén lesz/ a Takkó mindig küld a szülinapomra kódot!!:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.23. 10:42:26

@sugargiraffusplumps.: Akár :D:D:D

@Troppauer_Hümér: Ennyi

@Antalbaba: Igen, ennyit arról hogy milyen faszák ezek a cuccok.

Tron65 2014.07.23. 11:11:48

Ez nem Spar jelenség.
SEHOL nem adnak vissza, mert a törvény így szól. A Tesco-ban sem!
Márpedig ha a "kedves" vevő 1495 Ft végösszegre 1500-zal fizetne, akkor vissza kellene adni. De mivel 5 Ft-os Böske nincs, kp-t meg nem szabad, teljesen jogos, hogy így nem működik.
(mielőtt bárki megkövezne: KP-t tilos visszaadni, ugyan olyan, de kisebb címletű utalványt nem tilt a törvény)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.07.23. 11:18:35

@Manyecska: névnapi kedvezmény??? feleségül ne vegyelek?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.23. 11:28:48

@Manyecska: Ezért kell 3 vagy több gyerekes dolgozókat felvenni.

Manci néni, a szomszéd 2014.07.23. 11:31:33

Drágáim, elmondom nektek, hogy hogyan kell készpénzre váltani az ilyen játékpénzeket:

Veszel egy nagy csomag mosóport vagy hasonló dolgot, kifizeted a pénztárnál játékpénzzel, plusz egy pár forintot is hozzácsapsz. Aztán elballagsz az információs pulthoz, és szólsz nekik, hogy rossz mosóport vettél, vegyék vissza. Ott pedig szépen ki fogják fizetni kp-ben a teljes vásárlásodat. Mert ugye a játékpénzedet már nem tudják visszaadni.

Remélem segített nektek Manci nénétek.

Manyecska 2014.07.23. 11:32:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó: hát, a beiskolázásnál százezres nagyságrend a beiskolázási támogatás náluk:P de igen.@hüjehalyó: az Aldiban tartjuk az esküvőt, oké:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.23. 11:46:31

@Manci néni, a szomszéd: Ugyanez az út volt járható a bankkártyával történő 3., továbbá a hitelkártyáról való készpénzfelvételi szándék esetén is. Egy a baj: pár éve megszűnt a vásárlástól történő 3 napon belüli elállás elfogadásának kötelezettsége. Magyarul: add el a piacon, ha nem kell, ők nem veszik vissza, csak minőségi kifogás esetén.

CsakMintTe 2014.07.23. 12:08:36

@Tron65: Csak azért tudom, hogy amit írsz, nagy tévedés, mert saját tapasztalatom szerint pl. a Lidl simán elfogadja a pár tíz forinttal több utalványt. Szól a pénztároskisasszony, hogy visszaadni nem tud, erre én közlöm, hogy köszi, tudom, de nem is szükséges, és rendben is vagyunk. És ez nem egyedi akciója volt annak az egy pénztárosnak, két különböző Lidlben is megesett már velem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.23. 12:11:25

@CsakMintTe: Ott fog elbukni NAV ellenőrzéskor, hogy nem tudja bizonyítani, hogy nem adott vissza.

CsakMintTe 2014.07.23. 12:11:48

@Tron65: Bocsi, nem csak neked szól, most nézem, hogy többeknek válaszolhattam volna ugyanezt, de a te kommentedet láttam meg először :)

Manyecska 2014.07.23. 12:12:07

@helianthus: én tengerimalacost! azon fetrengek most hogy néz ki.."new"..:P

CsakMintTe 2014.07.23. 12:13:33

@atpijkamo: Hm. Ehhez én már zokni vagyok :) Én csak boldog voltam, hogy egyáltalán fizetni tudtam, mert se kápé, se kártya nem volt nálam.

Manyecska 2014.07.23. 12:27:02

@helianthus: találtam olyan nikket hogy "Latin Szerelő" :DD

Manci néni, a szomszéd 2014.07.23. 12:51:23

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Drágám, a spárban működik ez a dolog, legfőképp akkor, ha olyan dolgot veszel meg, ami nem akciós, de van hasonlóból (pl. nagyobb vagy kisebb kiszerelésben) akciós. És a pultnál megmondod, hogy te azt hitted, ez az akciós és így nem kell a cucc. Ennyi.

Tron65 2014.07.23. 13:22:12

@Manyecska:
Igen, tudom, hogy van ilyen. Hivatalosan szabálytalan, ugyanis a kassza zárása hibás lesz. Hogy ezt az adott cég hogyan intézi el (mármint hogy több pénz van a kasszában, mint amennyit beütöttek), az más kérdés.

Manyecska 2014.07.23. 13:42:59

"..vigyá zzzamalacra ha kertedbe repűűűl.." ezt énekeltem reggel.
Newposzt?

igi1 2014.07.23. 15:15:38

milyen jó h nekem nimcs cafatériám

Ezé kell férjhez mennem a törökkhöz, h cégével mindent leírhassak én is

akkor mára meglenne az 1 millàm is :)

Manyecska 2014.07.23. 15:19:21

@igi1: saJnos közrendbe ütközik mer törökk! Hidd el negyedik feleségnek sem túl szórakoztató lenni /ÓÓdeIIIGEN!/:D :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.23. 15:22:28

@igi1: A múltkor már megvolt az egymillád. Elvesztetted?

igi1 2014.07.23. 15:25:47

@Manyecska: neki első feleség lennék a 4 ferj mellett

csak utódnemzésre tartana :)

igi1 2014.07.23. 15:27:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: mikó jössz ki a határra jozzám!?

Manyecska 2014.07.23. 15:27:50

@igi1: csak mondom hogy akasztják a nemierőszakolókat arrafelé /nem szaroznak/ mondjuk a törököknél nem. mákod van:D!

igi1 2014.07.23. 15:29:24

@agresszív kismalac: elköltöttem tatárbifsztekre

mer nem kapok Erzsit úgyh vmibű főzni kellett a buliba.

igi1 2014.07.23. 15:30:31

@Manyecska: tudom én merrefelé a rendszer ne fèlts :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.23. 15:33:46

úgylátom ma mán nem lesz új poszt az eső is elált megyek inni! a kocsmába mektaláltok sziasztok!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.23. 15:34:05

@igi1:
A határra?
Oszt micsinájjak én ottan?
Föl se érem a traktort!!!4!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.23. 15:41:07

@dr. phil. Sün‼ ツ:
harakszik azmég rám tudod a sörös incidens miatt.
ha arra jársz ugorjá be egy sörre

Kurbaszov 2014.07.23. 16:34:47

1500-ból tényleg nem adnak vissza.
(bár van néhány kivétel, de hivatalosan nem lehet)
Én így oldom meg: 1500 bözsi helyett
1000 bözsi, + 495 ft kápé.
Ennyi.

Kurbaszov 2014.07.23. 16:35:48

...És nem kell feleslegesen plusz dolgokat vásárolni.

ptspts 2014.07.23. 16:42:31

> A visszajáró különbözet megtartása viszont jogosulatlan többletbevételt jelentene a kereskedőnek.

Már miért lenne jogosulatlan, ha a vevő kifejezetten ezt kéri? Ha a Spar munkatársa jogszabályellenest akart írni, akkor idézze be azt a jogszabályt, ami kimondja, hogy a vevő akkor sem fizethet többet, ha ezt kifejezetten kéri. Mindaddig, amíg ez a jobszabály nincs beidézve, azt feltételezem, hogy nincs ilyen jogszabály, és számomra a Spar kommunikációja hazug és szándékosan félrevezető.

Számomra a legvalószínűbb magyarázat, hogy a Spar számára nem gazdaságos kiszolgálni ezt a vevői igényt. Ezzel nincs is baj, ez az ő döntésük. Azt viszont elítélem, hogy az írásos indoklásukban hazudnak a vevőnek és az olvasóknak.

Ha a Spar ki akarná szolgálni ezt a vevői igényt, akkor ezt könnyen megtehetné pl. úgy, hogy a pénztáraknál kirak egy zacskó, egyenként csomagolt cukorkát, melynek darabját 5 Ft-ért árulja, és az utalvánnyal túlfizetni kívánó vevő figyelmét felhívja a lehetőségre, hogy vegyen egy-két cukorkát.

2014.07.23. 16:43:00

@Kurbaszov: Én 1340 értékű Erzsébet utalványt adok és akkor még ráfizetek kp-ban 155 Forintot. Úgy is pont kijön.

2014.07.23. 16:44:18

@ptspts: ne kötözködj.
nincs igazad.

Kurbaszov 2014.07.23. 17:20:05

@Kulics: Vagy letépem az 500-as utalvány 1 század részét a sarkából, oszt akkó mán 495 ft.

Aureliano Buendía 2014.07.23. 18:14:22

Ugye a posztolót már lehet?

Aureliano Buendía 2014.07.23. 18:15:21

@hüjehalyó: te inkább a temetésre készülj!

Aureliano Buendía 2014.07.23. 18:18:53

@sugargiraffusplumps.: a nav-ra bekötött pénztárgépek korában? A poszter szeret veszélyesen élni, én úgy látom. Örüljön, hogy nem a tek vitte el.

Aureliano Buendía 2014.07.23. 18:22:28

@Troppauer_Hümér: én a rondakártyát elpizzázom, oszt szombat.

Aureliano Buendía 2014.07.23. 18:24:34

@háromlábúbogár: nekem 3 havonta egyszerre megy el a fosanban nagybevásárlásra. Akkor pont leszarom, számolgassa csak a néni a 24 pénzt. Még utána sajnos bőven kell rá pluszban is fizetni.

Mögém meg nem nagyon szoktam beállni, mert látják a fullra pakolt bevásárlókocsit, az eléggé visszatartó dolog.

ptspts 2014.07.23. 18:34:42

@Kulics: Nem kötözködök, és ha nincs igazam valamiben, arról tényekkel és helyes érveléssel meggyőzhető vagyok. Egyelőre nem győztél meg, de bárki számára nyitott a lehetőség.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 18:40:34

@ptspts: 6.3. Partner az Utalvány értékéből nem jogosult készpénzben visszaadni, sem az Utalványt részben vagy teljes egészében készpénzre váltani.

ezen a mondaton mit nem érc? ha egy bizbasz száz forintba kerül akkor nem adhatják száztízért. vagy te bemégy a bótba és nekiállsz licitálni a liter tejre? vagyhogy? ehh.

Aureliano Buendía 2014.07.23. 18:46:46

@sugargiraffusplumps.: pedig az mekkora királyság lenne, ha lehetne alkudozni. Vagy legalább a piacon.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 18:51:21

@uraaam: hát, én utálok alkudozni. monnyák meg, hogy mi mennyi oszt csá, ez a kofatempó nem fexik nekem.

- Gyorsan! - lihegte az árusnak. - Mennyi?
- Mi? - kérdezte amaz.
- A nejemnek lesz - magyarázta a J.N.F. erõs embere.
- Á, ó... mondjuk húsz sékel.
- Tessék - Brájen már szedte is elõ a pénzt.
- Várjunk csak! - állította meg az elképedt boltos. - És az alkudozás?
- Nem, nem, nem, sietek!
Brájen megpróbálta magához húzni az árucikket, de a tulaj tartotta erõsen.
- Mi az, hogy nemnemnemnemnem!?
- Nincs idõm!
- Akkor add vissza! - döntött az árus, és kirántotta az álszakállt hõsünk
kezébõl.
- Ne! Hát kifizettem! - méltatlankodott Brájen.
Erre már felfigyelt a boltos óriás termetû társa is, és segítõkészen
föléjük magasodott.
- Nem akar alkudozni - tájékoztatta a megsértett üzletember.
- Nem akar? - kérdezte sokat sejtetõen az óriás, és Brájen úgy érezte,
hogy most már akar.
- Jól van. Hát, ha muszáj - egyezett bele.
- Én húszra tartom - emelte magasra az árut a boltos.
- Én annyit adtam - mondta Brájen, és vette volna el, de az árus nem
hagyta.
- Azt akarod mondani, hogy ez nem ér meg h ú s z s é k e l t! Nem
érzed a minõséget? A kecskédnek sincs ilyen!
- Akkor adok érte tizenkilencet.
- Nem, nem! - tiltakozott az ellenfél. - Csináld normálisan!
- Mi?
- Alkudozz rendesen! Ez nem ér tizenkilencet!
- Az elõbb azt mondtad, hogy húszat ér!
- Jaj, ugyan barátom! - emelte szemeit az ég felé az árus. - Gyerünk,
alkudj!
Brájen elhatározta, hogy a kedvére tesz, belátta, hogy enélkül úgysem
szabadul.
- Jó, jó - mondta - akkor tizet.
A kalmár képe azonnal felderült. Helyeslõen bólogatott Brájen felé.
- Ezt már szeretem. - Aztán felüvöltött. - T Í Í Í Z!!! Meg aakarsz engem
sérteni? Engem, akinek haldoklik a nagyanyja? Tíz!?!
- Jól van - próbálta csitítani a vevõ -, adok tizenegyet.
- Kezdesz belejönni - kacsintott a boltos, majd mint akinek az anyját
szidják -, tizenegyet!? Jól hallottam? Tizenegy!?! Hát nekem húszban
van! Tönkre akarsz tenni?
- Tizenhét!
- Nem-nem-nem-nem-nem tizenhét!
- Tizennyolc!
- Nem-nem. Most a tizennégy jön.
Ekkor Brájen meglátta a katonákat. Hát nem rázta le õket! Gondosan
kutattak a tömegben, még a pultok alá is benéztek, még a kosarakat is
felforgatták. Gyorsan kell végeznie.
- Tizennégy - egyezett bele, hátha ezzel vége.
- TIZENNÉGY!- kiabált a boltos. - Te hülyéskedsz?
- Azt mondtad, ennyit mondjak! - Brájen szinte sírt.
- Jaj Istenem! - elégedetlenkedett az árus.
- Mondd meg, hogy mennyit mondjak, kérlek!
- Kínálj tizennégyet.
- Adok tizennégyet.
Az árus teátrálisan körbemutatta az álszakállt.
- Tizennégy sékelt ajánlott EZÉRT!!!
- Tizenöt!
- Tizennégy - csapott le a boltos. - Ez az utolsó szavam. Ha agyonütnek sem
engedek többet!
- Tizenhat - sírta hõsünk.
- Rendben. Jó veled üzletelni - mondta a másik normális társalgási
tónusban. - Tudod mit? Ezen is szívesen túladnék - mutatott fel egy igazán
formás lopótököt.
- Ugyan, nem kell - mondta Brájen immár megnyugodva, hogy még egérutat
nyerhet -, de azért kösz.
- Mi lesz a tizenhat sékelemmel? - állította meg a boltos.
- Én húszat adtam.
- Igen valóban. Akkor én tartozom néggyel.
- Nem-nem, nem kell, rendben van, rendben van.
- Várj csak! Itt van valahol.
- Jól van így. Négy sékel a lopótökért.
Ezt nem kellett volna. A kereskedõ újra üvölteni kezdett.
- NÉGY? A LOPÓTÖKÉRT? NÉGY!!! Hát nézd meg, ez legalább tíz sékelt ér!
- De az elõbb ideadtad nekem ingyen.
- Eeegen. De megér vagy tizet!
Ebben a pillanatban felhangzott a katonák trappolása. Brájen elfehéredett.
- Jól van, jól van - egyezett bele mindenbe, és még adott pénzt az
árusnak.
- Nem, nem, nem ér meg tizet. Nyilván vitatkozni fogsz. Lopótökös, adj egy
ötöst! Ahá, nem halunk éhen...

gyedmaróz 2014.07.23. 20:08:31

Országunkban tömegek foglalatoskodnak az utalvány nevű parasztvakítás problémáinak
megoldásával.Igen, a dolog lényege, hogy
az X Ft-os utalvány nem egyenértékű X Ft-tal.Valamint nem egyenlő X Ft munkabérrel sem.

ptspts 2014.07.23. 20:17:23

@sugargiraffusplumps.:

> 6.3. Partner az Utalvány értékéből nem jogosult készpénzben visszaadni, sem az Utalványt részben vagy teljes egészében készpénzre váltani.
> ezen a mondaton mit nem érc?

Én ezt a mondatot teljes mértékben értem. Én nem javasoltam azt, hogy adjon vissza készpénzben. Azt se javasoltam, hogy váltsa az utalványt készpénzre. Miből gondolod, hogy nem értem a mondatot?

> ha egy bizbasz száz forintba kerül akkor nem adhatják száztízért.

Én ilyet sem javasoltam. Egyébként: ha az eladó száztízért akarja adni, a vevő száztízért akarja megvenni, és nincs rá jogszabály, hogy nem lehet száztízért adni, akkor miért ne adhatnák? Ha szerinted van rá jogszabály, akkor idézd be, kérlek.

> te bemégy a bótba és nekiállsz licitálni a liter tejre?

Nem szoktam ilyet csinálni. De ha a vevőnek lenne kedve hozzá, és a boltosnak is lenne kedve hozzá, és jogszabályi akadálya se lenne, akkor miért ne licitálhatnának? Nincs azzal bajom, ha a a vevőnek nincs kedve hozzá. Azzal sincs bajom, ha a boltosnak nincs kedve hozzá. Azzal sincs bajom, ha jogszabály nem engedi. De azzal bajom van, ha a jogszabály engedi, a boltosnak (vagy a bolthálózat vezetőjének) nincs kedve hozzá, és ezt hazug módon ``jogosulatlan többletbevétel''-lel indokolja. Én olyan helyre nem szívesen megyek vásárolni, ahol a képembe hazudnak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.23. 20:26:23

@ptspts: na akkor segítek neked: a jogosulatlan többletbevétel az az, amikor a kereskedő nem tud elszámolni a bevételével. este mit csinál? hopp, itt van plusz 15000 HUF. szerinted azt hova könyveli el? adománynak?

az eladó nem száztízért akarja adni a cuccait hanem százért, ennyit könyvel le, ergo a boltosnak nincs kedve licitálgani. ez abszurdum, nem is értem, hogy mit nem értesz ezen tényleg.

Zsolt Chevelu Ring 2014.07.23. 20:57:32

Franciaországban elfogadják,a különbözet a kereskedőé.

GhostBusters 2014.07.23. 21:59:10

Azért nincsen igaza - már megint - a gyökér Spart képviselő kommunikációs munkatársnak, mert ha 1499 Forintra jött volna ki a vásárlás összege, akkor se fogadta volna el a rendszerük, pedig akkor nem kellett volna visszaadniuk belőle.
De hát a vásárlót mindig hülye parasztnak néző, a vevőket lépten-nyomon átverni próbáló Spar-csoporttól mit is várunk...

megamenn 2014.07.23. 22:10:03

nemolvastamelaposztot mer paraszvagyok, de ha én nem egyelíthetemkia 1495 Ft-os számlámat 1500 froncsis e-utival, akkor veszek mégegy valamit 65 forinté, és a különMbözetet 20000 forintos papirossal egyenlítem kifelé.
Asztán beírok a a a panaszkönybe, hogy a spárnak büdös a szálya.

azbest 2014.07.23. 22:24:22

Csodálkozom, hogy sokan adómentesnek hiszik.
8ezer alatt 35,7%, felette 51,17% közteher van rajta. Attól, hogy a nettó részt kapja a markába még csörögnek be az állam kincstárába a forintocskák mindenért.

MCTY 2014.07.24. 08:04:41

Na most! Ha valakinek nem lenne világos ez mindenhol elfogadott hogy az utalványból kp vissza nem adható! Az meg egyenesen gusztustalan amikor pl valaki telebassza a kosarat minden szarral , és utána utalvánnyal,kuponnal minden ilyesmivel akar fizetni a paraszttya(nem azonos a vidékel élö földmüveléssel foglalkozo emberrel) én meg pl sietnék de ö elöveszi a Révai nagylexikon vastagságu kaffetéria boritékot mert ez neki jár!! A másik meg amikor a szintén paraszttya egy szaros 99ft-os energiaitalt akar mondjuk 500as bözsivel fizetni azt néz mint a vett malac amikor a kasszás mondja hogy hoho öcsipok ez nem lesz jo keress gyorsba egy százast!!! (ez az eljárás a tuliskolázott egyetemista majmokra szokott jellemzö lenni akik csornak anyucitol egy bözsit mert lové nincs a buxában :D) Konkluzio : ha már kapjátok azokat a szarokat akkor alap hogy megnézed : hol fogadják el,milyen feltételekkel,és mit vehetsz rajta!

herk 2014.07.24. 09:46:43

"A visszajáró különbözet megtartása viszont jogosulatlan többletbevételt jelentene a kereskedőnek."

Miért lenne jogosulatlan? A vásárló _lemond_ (ajándékoz, stb.) az 5 forintról.

De mondom a tutit.
Lehessen pacsizni a pénztárossal.
1 pacsi = 1 forint.

Igy aki 999 Ft-os vödrös narancsot vesz, az vesz hozzá még 1 Ft-ért egy pacsit is. És mindenki örül.

Lehetne kézfogást is venni, az 10 Ft lenne. Igy egy 990 ft-os mittudoménmiért nem kéne még 10 pacsi, hanem elég 1 kézfogást venni 10 ft-ért

ptspts 2014.07.24. 11:34:07

@sugargiraffusplumps.: Az eladó/boltos annyiért adja az összes árut, amennyiért akarja adni. Ezután elkönyveli azt, amennyiért adta. Miért ne dönthetne úgy, hogy (a vevővel egyetértve, a vevő kérésére), hogy az egyik terméket 100 Ft helyett 110 Ft-ért adja? Van ennek jogszabályi akadálya? Szerintem nincs. Ha akar, dönthet úgy.

De ha ezt túl bonyolult megszervezni, akkor az eladó/boltos dönthet úgy, hogy árul cukorkát 5 Ft-ért, és ha a vevő 10 Ft-tal többet akar fizetni, akkor elad a vevőnek 2 db cukorkát.

Ha az eladó segíteni akar a vevőnek, akkor számos törvényes lehetősége van arra, hogy megtegye. Van olyan lehetősége is (pl. a cukorkás), amit egyszerű megszervezni és olcsó is.

Ha az eladó ,,jogosulatlan többletbevétel''-lel indokolja, hogy nem tud segíteni a vevőnek, miközben van törvényes lehetősége arra, hogy segítsen, akkor az eladó hazudik.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.24. 11:36:22

@ptspts: "De ha ezt túl bonyolult megszervezni, akkor az eladó/boltos dönthet úgy, hogy árul cukorkát 5 Ft-ért, és ha a vevő 10 Ft-tal többet akar fizetni, akkor elad a vevőnek 2 db cukorkát."

Nyitott kapukat döngetsz. Ott van a pénztárnál rágó, elem, annyakínnya, veszel egyet.

Vihar egy pohár biliben.

GatyaPityu 2014.07.24. 11:38:11

A SPAR válaszolhatna arra valahol a komment áradatban elhangzott problémára is, hogy 999 FT-ot miért nem lehet ezres utalvánnyal kifizetni? Hiszen a 999 Ft-ot készpénzben is fel kell kerekíteni ezer forintra és az 1, illetve 2 forintos érmék megszűnése után visszajáró sincs? Akkor az ezer forintos címletű utalványt miért nem lehet felhasználni egy 999 Ft végösszegű vásárláshoz??

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.24. 11:40:23

@Atro: L a s s a n m o n d o m h o g y m e g é r t s d .
M e r t n e m k é s z p é n z.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.24. 11:47:22

@ptspts: legyen úgy ahogy te akarod, a nagy spár isten áldásával. hát nem foglak én téged győzködni itt a szabadidőmben :D

@atpijkamo: haggyadimre. ötforintos cukrot akar, nincsrágyóccer.

Bluemotion 2014.07.24. 11:52:27

Most lehet hogy én vagyok helikopter, de normálisabb cégeknél a dolgozó kártyán kapja a kreditet és ott úgy működik, hogy a kártyán lévő 1 pont az 1 Ft-nak felel meg, és ezt rendesen lehúzható a terminálon.
Lassan már visszatérünk a kőkorszakba ezekkel a papíros utalványokkal, én akkor szoktam egyébként tépni a hajam, amikor valakinek a munkáltatója 200Ft-os papírtömbe adja a juttatást és egy 30E Forintos vásárláskor ott számolgatják, a péntárossal, majd a bolt kuponjait hozzáadják, de van még nála 500 Ft készpénz, a maradékot pedig bankkártyával szeretné fizetni.

Digitális forradalom, szeretlek.

KCicó 2014.07.30. 12:10:49

Már megint nem olvasta el valaki a kiírást ami kiüti a szemét pénztárnál. Nem adnak vissza belőle. Vegyen egy öngyújtót, vagy mittudomén. Ha meg valahol mégis visszaadnak (nekem is volt már, rá is kérdeztem,hogyhogy?), azzal generálják az ilyen panaszokat, mert saját szabályaikat se tartják be.

ahanem01 2014.09.12. 11:54:58

Hülye és még háborog is.
süti beállítások módosítása