Tékozló Homár

2 hónap, 30 levél, 0 megoldás a Telemax-Lenovo duóval

2014.08.07. 08:26 | Homár Hilda | 115 komment

Tán két hete is van már, hogy utoljára Lenovo-Telemax sztori jött, pedig nem állt meg ott sem az élet, hanem zajlik. Szép komótosan. De az alábbi levél legnagyobb tanulsága nem az, hogy a Telemax továbbra is halálra frusztrálja a Lenovo tulajdonosakat. Nem. Hanem, hogy a L-tulajdonosok legjobb barátja a regionális Complaints Management Team, ami egyfajta szupercsapatként a háttérben reagálásra bírja a hivatalos szervizt meg elsikálja a dolgokat. Javaslom, a címét (cmt_emea@lenovo.com, cmt_west@lenovo.com) minden lenovós tetováltassa magára, mert adott esetben egészséget és pénzt menthet meg vele, és ki tudja, talán házasságokat meg pandákat is.

Tisztelt Homár!

Csatlakoznék egy újabb Lenovo-s, pontosabban Telemaxos/TMXes történettel - feltéve, hogy befér még a többi mellé.

Az Ideapad Y510p laptopomat tavaly Novemberben vettem meg; a laptop május végéig bírta, amikor is az alaplap feldobta a talpát. 

Először egy pénteki napon próbáltam meg felhívni a Telemax futárszolgálatát - hiába: összesen egy órán keresztül tartottam a telefont, válasz nélkül. Írtam több mailt is, hogy szeretnék futárt rendelni; automatikus válasz, persze-persze majd jelentkeznek. Hétfő, kedd semmi… Szerdán egy újabb próbálkozás keretében, egyhuzamban tartottam a telefont egy órán keresztül válasz nélkül.

Megelégelve a dolgot írtam a Lenovo (regionális) complaints management teamnek, akiktől 10 percen belül választ kaptam. Felveszik a szervízzel a kapcsolatot. Rövidesen hív a Telemax egyeztetni; ők már küldenék akár másnap is a futárt. Egyeztetés után Június 6-án elvitte a futár a gépet (előtte lefényképeztem stb. Homáros sztorikból tanulva). Futár búcsúzóul mondja, "egy héten belül jó eséllyel hozom is vissza", szuper.

Szóval 2 hét volt csak a futár megrendelése - segítséggel. Ezután kezdődik csak a java.

Eltelik egy hét, gondolom rákérdezek mi a helyzet a géppel. E-mailben persze, nincs kedvem órákon át hiába tartani a telefont. Válasz 2 munkanappal később sem érkezik, gondolom megpróbálom telefonon is - úgy néz ki csak a futárrendelés ilyen nehéz, mert a másik melléken elég hamar felvették. Diktálok nevet, gyári számot… Nem találják a gépet. Hogyhogy nem találják. Hát nem tudja mi történt, de rákérdez a futárszolgálatnál, majd jelentkeznek. Újabb e-mail a complaints management teamnek - azonnali válasz, odaszólnak a Telemaxnak.

Eltelik két nap újra hívom a Telemaxot. Még mindig nem találják, de biztos megvan, csak valami gubanc van a garancia körül. Megjegyzem az ügyfélszolgálatosnak, hogy mellesleg online le lehet ellenőrizni gyári szám alapján hogy van rá érvényes garancia - erre válaszként csak értelmetlen szabadkozás. De persze, majd jelentkeznek. Kérdezem mikor, hát, ő ezt nem tudja ígérni. Magyarul ott tartunk, hogy két héttel a gép elvitele után nemhogy nem látta szervízes a gépet, de még csak azt sem tudják, hogy hol van

Újabb két munkanappal később, már valamennyi megkönnyebbülés ér, amikor mondja, hogy megvan a gép, szervízesnél van, az alaplap füstölt el, Június 20-án meg is rendelték az alkatrészt, hurrá. Általában egy-két hét amíg kihozzák - veszem tudomásul.

Másfél héttel később még mindig alkatrészre várnak - azt javasolja az ügyfélszolgálat, hogy ha a Június 20-ai dátumtól számítva eltelik 30 nap, kiállítanak egy csereutalványt, és kaphatok egy új gépet - onnét ahonnan vettem. Mondom nekem oké ha beszerelik, de mondjon egy becslést legalább, az alkatrész mégis mikorra várható. Erről sajnos semmit nem tud mondani. Nem teljesen értem, hogyhogy nem tudnak ennek utánakérdezni a beszállítónál, de hát sajnos "ez van". Mindegy, várok még egy hetet. 

Egy hét elteltével újra hívom az ügyfelest, de most már jelzem, a Lenovo honlapról idézve, hogy "A garanciális javítások törvényileg megengedett maximális időtartama 30 nap", amit a futártól számítva már határozottan túlléptünk. Utánakérdezés - rendben, ezt tekintetbe véve, ha szeretném, kiállítanak egy csereutalványt, amit beválthatok ott, ahol vettem a laptopot. 

Nos a gépet a lenovo.com-on vettem, még külföldön - akik Magyarországra nem vállalnak szállítást. Mivel nemzetközi garancia szól a gépre, ez nem kellene gondot okozzon, úgyhogy kérem őket, hogy javasoljanak valami megoldást. A Telemax ebben persze nem (pontosabban sem) tud segíteni. Oké, ha ők nem, akkor ezt hogyan tudnám a magyar Lenovoval megbeszélni? Ezt az ügyfeles nem tudja megmondani, de írjak csak a Telemaxnak egy e-mailt erről, majd ott megmondják.

Nosza hát, megírom az e-mailt. Az informatív válasz szerint:
-a Lenovonak nincs Magyarországon telefonos ügyfélszolgálata,
-a Lenovohoz az elérhetőségeik valamelyikén fordulhatok - egy postai levelezőcímen.

Egy újabb levélben kérem a Telemaxot, hogy vagy járjanak ők el az ügyben, vagy adjanak meg valami értelmes elérhetőséget (e-mail, telefon). Erre a levelemre (ahogyan a többségükre) válasz azóta sem érkezett. Bónusz: Egy héttel miután idéztem az ügyfelesnek a Lenovo honlapot ("törvényileg megengedett időtartam blabla") a honlapról eltűnt az egész szövegrészlet. Akit érdekel pl. wayback machine-ből megnézheti mi állt ott. 

Vagyis a Telemax részéről ennyit az ügyfélszolgálatról. Szerencsére párhuzamosan a Lenovo complaints management csapattal is tartottam a kapcsolatot, akik segítőkészebbek voltak - ugyan ők is azzal kezdték, hogy ebben sajnos nem tudnak segíteni, de végül utánajártak a dolognak. Felajánlották, hogy visszafizetik a gépet, a csere ugyanis bonyolult lenne - külföldről beszállítatni stb. 

Slusszpoén: az ajánlat után egy nappal (Július 22) felhívott a Telemax. Állítólag megérkezett hozzájuk az alkatrész - cirka másfél hónappal azután, hogy elvitték a gépet. Ha szeretném, megcsinálják. A választás nem volt túl nehéz, természetesen visszakértem a pénzem.

Összesen 2 hónapom, legalább 30 levelem, és sok-sok órám ráment az ügyre, ami végül nem oldódott meg. Örülök persze, hogy legalább a pénzemet visszakaptam, de kizárólag a Telemax segítségével azt gyanítom még mindig javításra várnék.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2014.08.07. 08:28:50

Csipkebokor vessző!

Dr. Kix 2014.08.07. 08:34:16

Mindenki nyaral? Engem meg itt hagytak egyedül kommentelni.

Sokadik Telemaxos - Lenovos történet. A tanulság pedig? Legalább a Lenovo (regionális) complaints management team válaszol, ha megkeresik és tudják rugdosni a Telemaxot, ha azok sz@rnak az ügyfélre.

Manyecska 2014.08.07. 08:40:26

@Dr. Kix: Én dógozok. A többieknek meg a románok ellopták a lovaikat:D

CsakLajosAz 2014.08.07. 08:44:06

Medion lapitopit az Aldiból!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.08.07. 08:47:05

@Manyecska: Én is dógozok :( Megnyitottam időben a posztot, de nem volt időm elolvasni akkor, így aztán lemaradtam az első helyről. :(
Ez a nap se kezdődik túl jól...

Dezsike 2014.08.07. 08:51:24

Bezzeg az én HP-m 5 éve muzsikál, már lassan elhasználódik a csereakksi is. Az asztalim meg lassan 7 éves, semmi baja - igaz az tuningolva volt az évek során.

Dr. Kix 2014.08.07. 08:54:48

A poszt-tolónak pedig továbbá üzenem, hogy Lenovo helyett Fujutsu Siemens üzleti kategóriás cuccot vegyen.

@CsakLajosAz: Ilyenhez amúgy volt szerencsém, sok év után is működik rendben.

@Manyecska: @Jani haverja: Ne dolgozzatok, ma kispéntek van! :)

Manyecska 2014.08.07. 08:59:33

@Dr. Kix: megyek az Aldiba! hozzak valamit?:P

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.08.07. 08:59:35

@Dr. Kix: De az a baj, hogy nekem holnap, azaz pénteken is dolgoznom kell :(

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.08.07. 09:03:53

Akkor most vehetsz egy DELL gépet amihez helyszíni garancia van. Tehát ha elromlik, kijön a szerelő és a lakásodon megcsinálja. A gépet nem viszi sehova.

Dr. Kix 2014.08.07. 09:38:04

@Manyecska: A "középső sorról" bármit (akár egy hintalovat), légy szíves! :)

@Jani haverja: Kicsit megsajnáltalak most. Remélem, azért nem olyan rossz neked.

@Kellemes Zérókomponista: ezt fejtsd ki bővebben, mert nem teljesen világos így számomra.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.08.07. 09:45:10

@Dr. Kix: Azért nem vészes :) A nap szépen süt, meleg van, jövő héten meg több embert is kell kísérgetnem ide-oda, azt meg én kirándulásnak fogom fel :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.07. 09:55:09

@Dr. Kix: a totális szabacságot élvez az ember, az idő után nem is élvezi már, mert nincsenek checkpointok, nincs mit áthágni elérni, távol maradni tőle. Jó a panoráma, de a végtelenbe bámulni hosszan frusztráló és fájó. Aztán a túl közeli látnivalók, kilátástalanság sem jó, értsd itt: túlzott korlátozás. Ha nem minket szorítanak karámba, hogy lehetnénk örjöngő szarvasmarhák? Egyúttal mégis az autonóm korlátlanság csalóka igénye ott van, ambivalens faj az emberfia.
A gördeszkával megskate-elhető fémkorlátokban azonban még nem találtam izgalmasságot. Bár a Fridiben annó be lett mutatva egy duplakezetlen csaj, mert iskolatűzben megfogta az izzó, lépcső mellett lévő vasat rutinból, jó. Bolyongott így agy nélkül. Amerre ment, nem volt senki, de még exit se. Megyen vissza, akkor IS megfogja korlátot, csak akkor másik kezével. Mindkettő leégett. Izgi.
Na jó, ki kér egy lángost? Fogyózzatok, addig én szétfolyok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.07. 09:56:51

@Jani haverja: albán földön még a napsugár is máshogy vetül?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.07. 09:58:24

@amsz: irdatlan nagy divat ezt emlegetni, unalmas is. Én meg veszek olyan gépt, mi el sem romlik. Hoppá. Fussunk új,. kevésbé kommersz köröket is.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.08.07. 10:04:45

Laptopot vagy az Aldiból, vagy sehonnan

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.07. 10:06:16

Érdektelenek a laptopok ma mán, hát milyen világ az ilyen? Restart van? Nincs restart, jóvan, mit lehet akkor tenni?

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.08.07. 10:07:08

@Kellemes Zérókomponista: Lehet hogy unalmas de igaz. És ilyen szopatásoktól is megmenekülhet az ember.
Mellesleg az én 3 éves dell gépem sem romlott el eddig. Egy töltőt kellet cserélni, de azt 24 órán belül küldték ki futárral.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.07. 10:15:47

@amsz: az jó. Mely típusod van neked?
@Manyecska: felemás zokniban - melyből az egyik élénken csíkos - autentikusabbnak hat. Megvan az, hogy régen milyen telefoncsatlakozók, s sdugaljak voltak? Na, ezekre gondoljunk most kicsit. 1 perc néma internettezés!

diszkriminans (törölt) 2014.08.07. 10:24:54

@Kellemes Zérókomponista:
Csak éppen olyan gép nem létezik, ami biztosan nem romlik el, sőt, kapaszkodj meg, nagyságrendbeli különbség sincsen a különböző márkák meghibásodási statisztikájában. Éppen ezért márkát (márkát, nem típust, modellt, mert azokban már nagy eltérések lehetnek, hiszen egy üzleti laptop anyaghasználata lényegesen jobb általában) pont hogy a szerviz háttér alapján érdemes választani.

diszkriminans (törölt) 2014.08.07. 10:26:41

Egyébként nekem is Dell van, az asszonynak Asus, a családban 4-5 Dell volt eddig, meghibásodás még nem történt (az enyém 2008-as), ami viszont azt jelenti, hogy gyakorlatban még nem tapasztaltam meg, milyen náluk a garanciális ügyintézés menete.

Martinicske 2014.08.07. 10:32:05

Végül megoldódott az ügy, hisz a posztoló visszakapta a pénzét. Ez is egy fajta megoldás, általában a vevő számára a legkedvezőbb. Persze az odavezető út miatt nem irigylem.

Kifordított kacagány 2014.08.07. 10:33:58

@amsz: volt idő amikor a lenovo garanciájával sem volt semmi probléma, aztán ezek is magyarosodtak. ha ma veszek egy gépet, holnap már nyugodtan szopathat a képviselete, ha épp kedvük támad lealjasodni.

amíg egy gép nem romlik el, addig sem aminőségét, sem a megbízhatóságát nem tudod lemérni, hisz tök szuper. ezek majd akkor jönnek amikor valami meghibásodik. na és akkor lép életbe amit fentebb írtam.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.08.07. 10:41:59

@Kifordított kacagány: Mint írtam volt már tapasztalat velük. Egy töltő cserét 24 órán belül futárral kiküldve oldották meg. Persze ezt megelőzte egy kb 3 perces telefonbeszélgetés ahol ellenőrizték a gép adatait. (a service tag alapján). Egy kérése volt az ügyfélszolgálatosnak, hogy az elromlott töltött majd adjam le valahol ahol gondoskodnak a környezetbarát megsemmisítéséről / újrafelhasználásáról.

Kifordított kacagány 2014.08.07. 10:48:01

@amsz: csak arra nincs garancia, hogy a következő tapasztalatod is ilyen lesz. volt tapasztalatom a lenovo-val is, hp-val is, asus-sal is, acer-rel is, volt mikor jól működtek. aztán meg nem. most egy döglött egeret se bíznék rájuk. nincsenek már kőbe vésett értékek egyik márkánál sem.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.08.07. 10:59:25

@Kifordított kacagány: Ennyi erővel soha ne vegyél semmit.

Addig amíg nem tapasztalok mást, addig megbízok a saját korábbi tapasztalataimban.

Kifordított kacagány 2014.08.07. 11:16:32

@amsz: ezzel valószínűleg poszterünk is így volt.

azon túl, hogy legtöbbször tényleg nem érdemes venni ilyen hülyeségeket, talán nem a sohanemvétel a megoldás, hanem az, hogy nem bízol ködös ígéretekben meg tapasztalatokban, hanem tudomásul veszed, hogy egy eldobhatós szarra költöd a pénzed és nem lepődsz meg, ha problémád adódik vele. ami pedig működik, azt addig használod amíg lehet és nem rohansz el rögtön kicserélni, mert az új olyan kúl.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.07. 11:16:36

@Kifordított kacagány: hol?
"addig sem aminőségét, sem a megbízhatóságát nem tudod lemérni, hisz tök szuper" Hát én azért azt vagyok bátor látni, s érezni, hogy milyen az anyaghasználat, tervezés, illesztés. Vannak aztán még az elfogulatlan vélemények is, fórumok, persze tudni kell szűrni.
@diszkriminans: értem, amit mondasz és részigazság, de vannak különbségek. A ma használatban lévőket is belevéve még mindig az Acer+Fujitsu/Siemens vezeti a listát.

További magyar hang 2014.08.07. 11:21:08

Kellene itt a Homáron kirakni egy linket, ahol össze van gyűjve, hogy mit, hol, kitől ne vásároljon, aki nem akar rosszul járni!

Atörökk 2014.08.07. 11:23:54

Csodálom, hogy ezt a Telemaxot alkalmilag még senki nem robbantotta fel/inzultálta a vezetőt/beosztottat/stb. Én már megtettem volna.

Kifordított kacagány 2014.08.07. 11:32:07

@Kellemes Zérókomponista: rossz duma. majd pont abból fogod megmondani, hogy alenovo, az acer, vagy a dell a jobb, hogy megtapogatod a sok távolkeleti gyár olcsón kiszart termékét. ne röhögtess.
persze hihetsz benne, vannak akik pl. a világbékében hisznek.

igi1 2014.08.07. 11:44:07

A legszebb:

Legalább kipucoltad a gépedet a szervizelés előtt!?

Gondolom, nem.

:D

b05co_ (törölt) 2014.08.07. 11:44:42

@Dr. Kix: A fujitsu siemensnél nagyobb szemét talán nincs is a piacon...

joska61 2014.08.07. 12:00:48

Több éven át tartó homárolvasgatás után én is csak olyan készüléket vennék, amit a telemax szervizel garanciás időben...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 12:06:51

@Kellemes Zérókomponista: "albán földön még a napsugár is máshogy vetül?"

:)) Pontosan. Közelebb van a ráktérítőhöz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 12:08:34

@igi1: "kipucoltad a gépedet a szervizelés előtt"

Mi rendetrakunk, takarítunk, mielőtt jön a bejárónő takarítani, ne találjon már kupit.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 12:12:16

@amsz: "Addig amíg nem tapasztalok mást, addig megbízok a saját korábbi tapasztalataimban."

++++++

samcro 2014.08.07. 12:14:27

OFF:
Aki blog.hu-ban okos, az keressen meg plz. magánban. Van egy ismerősöm, akinek a blogja egyik pillanatról a másikra megadta magát. Csak egy tök üres lap jön fel, de még az oldal forrását megnézve is üres lapot kapok, hibaüzenet semmi. Az admin felület bejön.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 12:15:05

@igi1: :)) Hülye. Pont a feleségem ilyen. Én hagynám a pitsába.

Manyecska 2014.08.07. 12:23:18

@atpijkamo: de nofrost hüttőt nem veszel mert sokat fogyaszt, mi?:P

samcro 2014.08.07. 12:23:19

@atpijkamo: végül is ez is egy megoldás. Csak az a kérdés, hogy a tartalmat 1:1-ben át lehet oda húzni? Nem kevés poszt és kép van.

Black Hole 2014.08.07. 12:25:01

Mert nem értik meg az emberek, hogy minden garanciális hibára van egy jó megoldás. Ez pedig a garancia biztosítás.

rokkant analfabéta mongol pásztor 2014.08.07. 12:30:08

@samcro: Nemtom. Én hagytam a pitsába, úgyis mindig új poszt kerül fel, a régit senki se olvassa.

Próbáltam segítséget kérni, de nem kaptam. Assziszik a bloghusok, hogy kibasztak velem, pedig most így egy csomó korábbi fájdalmam egyszerre megoldódott.

Katarina 2014.08.07. 12:31:40

@Dezsike: Ez jó hír, nekem is HP-m van, szinte 0-kilométeres, remélem, az is elmegy néhány évig.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 12:44:20

@agresszív kismalac: :)) A Zsiráf mondta, hogy csak a R.A.M.P-ok nem tudják, és cáfolnom kellett.

samcro 2014.08.07. 12:48:04

@atpijkamo: pedig már épp akartam írni, hogy ha ketten mondják, akkor már erősen meggondolandó :)
Hát igen. Kerestem support címet vagy bármit, de nem találtam még, akkor ezek szerint nem én voltam a balfasz. Mindegy, van asszem wordpress import, talán export is. Olyan blogról van szó, ahol azért a régebbi posztok is érdekesek lehetnek, szóval nem akarnák veszni hagyni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.07. 12:52:22

@samcro: A support címek alul vannak. Asszem, segitseg.blog.hu ill. szevasztok.blog.hu.
...vagy ilyesmi.

ptspts 2014.08.07. 12:58:16

@Black Hole: Ha a posztolónak lett volna garancia biztosítása, akkor az ügye szerinted gyorsabban megoldódott volna? Én ezt olvastam, ez alapján nem:

> Amennyiben a terméken még gyári garancia (jótállás) van, keresse a gyártó által javasolt szervizt.

Ha te ismersz olyan garancia biztosítást, ami segített volna a posztolón, akkor, kérlek, linkeld be. Ha nem ismersz ilyet, akkor nem tudom elfogadni azt az állításodat, hogy minden garanciális hibára jó a garancia biztosítás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 13:05:19

@ptspts: Na, B.H. csak poénból mondta.

A kütyük garancia biztosítása csak a biztosítónak jó.

Minden biztosítás a biztosítónak jó. Akkor érdemes kötni, ha akkora kár ellen véd, amiből nehéz kijönni. Mondjuk ha földrengékor összedőlne a házad. Vagy külföldre utazol, és egy komolyabb balesetre rámenne az ötvenéves megtakarításod.

Kifordított kacagány 2014.08.07. 13:05:40

@ptspts: garancia biztosítást is csak az aldiban

Kifordított kacagány 2014.08.07. 13:06:55

@atpijkamo: á, akkor sem jó, három éve nem találok senkit, aki felgyújtaná a kérót

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 13:09:25

@Kifordított kacagány: :)) Ja, kezdőknek írtam. Aki biztosítási cslásból tartja fenn a magát, az ennél előrébb van.

Pl. papa, mama válni akar, de ésszerű áron mem veszi senki meg a kecót. Felgyújtják a picsába, és feleznek.

Black Hole 2014.08.07. 13:12:19

@Katarina: olyan régi hp-m van, hogy már nem tudom mennyi idős. Kb 7-8 éves. Annyi baj van csak vele, hogy kurvára elavult, amúgy megy gond nélkül. Fiam mondja, hogy cserélni kellene benne valamit, akkor gyorsabb lenne, meg mittudomén mivel nem lenne még jobb, a költség meg csak € 70 körül lenne. Azt mondja, még kb 4-5 évig is elmegy talán. Szóval, légy bizakodó.

Bassza meg, pozitív hangvételű kommentet írtam, asszem be köll vennem a gyógyszert.

samcro 2014.08.07. 13:18:06

@agresszív kismalac: dankedanke! Megpróbálom, hátha...

blog.hu/help oldalt néztem, de itt nincs fent a két általad említett site.

Black Hole 2014.08.07. 13:24:40

@atpijkamo: azért ebben a külföldi útban nem vagyok biztos! A gyerek elment egyet spanyolországba csatangolni, 3 hétre. Kötött egy biztosítást, hátha valami baj lesz, orvos, kórház, egyebek. Ő egy ilyen óvatos típus. Kórházi ügyeletre került, de nem aggódott hiszen erre az este is szólt a biztosítás. Ezzel viszont pont annyira ment, hogy megtudta, erre az esetre pont miért nem fizet a biztosító? A vége az lett, hogy a kórházban ellátták, majd mikor elkezdődött a szarakodás a biztosítóval, kb 2 óra meddő vita után mondták a kórházi adminisztráción, hogy hagyja a picsába, a kezelés ajándék volt. Lehet az volt a baj, hogy nem Irish biztosítóval szerződött. Az Irish biztosító minimum fizetett volna neki egy terápiát valamelyik román sóbányába, légzés kondicionálásra, grátiszban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 13:27:30

@Black Hole: :))

"2 óra meddő vita után mondták a kórházi adminisztráción, hogy hagyja a picsába, a kezelés ajándék volt."

Na, ERRE kell a biztosítás.

samcro 2014.08.07. 13:29:42

@samcro: hoppá, meg is oldották.
@atpijkamo: szóval egyelőre maradnak bloghu ügyfelek :)

Manyecska 2014.08.07. 13:35:50

Nézzétek a Kinder-reklámot a közeljövőben mer egy közeli kisrokonom a magyar hangja :D ! annyira szuper megőrülök :D

Manyecska 2014.08.07. 13:37:38

@Manyecska: pedig ha tudnák milyen anyai terror van otthon:DD :P:D

hobbitroll 2014.08.07. 13:37:59

az volt már, hogy a szervIz mindIg rövId I (gyengébbek kedvéért : i) ?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 13:45:57

@Manyecska: :)) Irgalmatlanul szar "színészek". De a trükk jó. Biztos van valami tapsolós reklám, azt kéne ismerni hozzá.

Manyecska 2014.08.07. 13:50:22

@atpijkamo: a reklámban a hüttő= bazi nagy tejszelet! Ritka hülye reklám amúgy.

Katarina 2014.08.07. 13:53:27

@Black Hole: Ne kapkodd el a gyógyszerbekapkodást, nem olyan nagy baj időnként egy kis pozitív hozzáállás! :-)
Köszönöm, amit írtál, én is bízom abban, hogy jó sokáig használhatom majd a gépet, mert nem filléres darabok ezek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 13:58:28

@Manyecska: :)) Persze hogy hülyeség agyonütni a fogyasztót egy bazinagy tejszelettel.

Black Hole 2014.08.07. 13:59:04

@atpijkamo: mondjuk, ha úgy nyit, hogy nincs biztosítás, akkor lehet hozzá sem nyúlnak, bár ezt nem hiszem. Így viszont nagyon jól járt, mert nem csak az idős doktorral került kontaktusba, hanem a csinos adminisztrációs személyzettel is, bár kissé kellemetlen volt, hogy néha a rátörő bélgörcsök miatt el kellett szaladni egy őrületes magasnyomású ürítésre, mert irtózatos hasmenés volt a mellékes tünet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 14:00:42

@Black Hole: Ha nincs biztosítása, akkor is ellátják, de a posztás akkora számlát hoz, hogy nem bírja felvinni az ötödikre.

Manyecska 2014.08.07. 14:01:25

@atpijkamo: természetesen az eredetiben nem üti agyon klienst.:)) Pedig várom mindig. na mindegy.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 14:03:09

@Black Hole: Szomszéd balesetet okozott az NSZK-ban, a mellette ülő felesége nem volt bekötve, ő szenvedett egyedül sérülést. Szénné büntették ... volna, ha valaha beteszi megint a lábát az országba.

Black Hole 2014.08.07. 14:07:44

@Katarina: ha esetleg valami mégsem jön össze, és megoldatlan garanciális problémáid lesznek, akkor írd meg a homárra. Mondjuk segíteni ez nem biztos, hogy fog, de legalább megtudod, miért vagy hülye f@sz, vagy az avatarod alapján hülye 3.14csa.

Amúgy egyre több kultúra ragad rám itt, már nem írom le egyszerűen azt, hogy fasz, vagy picsa. A homár kiművel.

Black Hole 2014.08.07. 14:20:07

@atpijkamo: itt az ügyeleti ellátás, ha itt élsz, vagy EU tag országban, akkor egységesen €100, ha a háziorvos ír beutalót, vagy mentő hoz akkor ingyen van, ha nem EU tagországból jössz, akkor € 700, de ha kell, ebbe belefér minden. Lehet, hogy ad mondjuk a doki egy aszpirint, és ír fel gyógyszert, de lehet, hogy lesz egy szívműtét. Ezt onnan tudom, hogy kétszer voltam itt ügyeleten, egyszer szerencsém volt, a doki küldött emailban beutalót, egyszer meg nem volt rá idő. A többit onnan tudom, hogy a tájékoztatót olvastam várakozás közben, de majd hagyma elmondja, hogy hülye vagyok, nem jól értelmeztem, és amcsiban nem így van, tehát ez nem igaz.

Black Hole 2014.08.07. 14:26:09

@agresszív kismalac: ezzel én nem vitatkozok, mer' qrvaziher3.14csalyaf@szba, hogy pont igazad van :-)

Katarina 2014.08.07. 15:30:51

@Black Hole: Oh, szerintem is a hülye p.csa a valószínűbb :-)
Egyébként a gép külföldről jött - konkrétan Svédországból, de nem ott vásároltam, hanem onnan kaptam. A HP magyar ügyfélszolgálatával kellett is beszélnem, mert a svéd, norvég és dán nyelvezetű telepítő CD-vel nem voltam nagyon kisegítve. Megkérdezték, milyet kérek, és másnap futár hozta. Ez korrekt.

Black Hole 2014.08.07. 15:49:34

@Katarina: nem tudom, de mióta nem magyarországon élek, azóta van egy olyan érzésem, hogy garanciális problémák csak ott vannak, plusz az ügyfél is ott van csak másodosztályú ügyfélként kezelve. Itt pl vissza vittem a 11 és fél hónapos kenyérsütőt, és csak annyi kérdés volt, hogy pénz, vagy másik? De vittem már vissza telefont olajsütőt, cipőt, mp3 lejátszót, és mindent egy kukk nélkül cseréltek. Volt olyan, hogy a neten vettem teát, mert nagy tea ivó vagyok, és kb negyedévente elfogy 2kg tea fű. Kíváncsiságból lemértem az egyik 10 dekás csomagot, és kisebb volt 4 grammal. Kiderült, hogy mind kevesebb. Nem vagyok különösebben faszarági, de szóltam nekik, hogy azért ez 32 deka, és 10 deka kb € 5-6 körül van, de az olvasóbbak is € 3 fölött vannak. Csak annyit kértem tőlük, hogy ha azt akarják, ne keressek másik teás céget, akkor a következő rendelésnél legyen pontos a mennyiség. Még aznap válaszoltak, és hamarosan jött postán egy 15 dekás tea, a nem olcsó fajtából. Azóta is tőlük rendelek.

Black Hole 2014.08.07. 15:53:01

@Katarina: a 32 deka persze éves szinten annyi. Meg még van pár helyesírási hiba.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 15:57:04

@Black Hole: "csak annyi kérdés volt, hogy pénz, vagy másik?"

Ha teszkóba, osanba, médiamarktba mész, azoknál is csak ennyi.

Igazán nagy tapasztalatom nincs, mert minden működik, amit veszek. Irigykedek is a posztolók izgalmas életére.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.07. 15:59:31

@Katarina: "a svéd, norvég és dán nyelvezetű telepítő CD"

Segítettem már japánnak vindózóni*, mert fejből tudtam, hogy vannak a menük.

(* X-Windows, nem MS Windows, de ez a lényegen nem változtat.)

Black Hole 2014.08.07. 16:04:19

@atpijkamo: mindenhol működik. Volt olyan, hogy azért vittem vissza valamit, mert működött rendesen, hibátlan volt, csak éppen nem tudta azt, amit ígért. De a fiam is vitt vissza telefon, mert jó volt, csak nem felelt meg neki. Azt írták rá a garanciális akármire, hogy "elégedetlen vevő". De kb 3 hónapja vettem egy telefon tartót € 15-ért, és vissza vittem, mondtam, hogy nem jó, mert durván rezonál. Szépen vissza csomagolva vittem vissza persze, sértetlenül. Már adták is az árát vissza.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.08.07. 16:07:52

@Kellemes Zérókomponista: Jaja, délben merőlegesebben :) De tényleg, merthogy délebbre van!

buksikutya 2014.08.07. 16:19:16

a lenovo nagyon elkurvult manapsag, en is tobbek kozott emiatt valtottam dellre, es egyelore nincs vele gondom.

Aureliano Buendía 2014.08.07. 17:09:08

Baszki, ez hosszú. Lényeg?

Aureliano Buendía 2014.08.07. 17:15:33

@atörökk: ehhez képest a júpíszít még nem hintetted be sóval;)

Atörökk 2014.08.07. 17:17:06

@uraaam:
Amíg tejelnek, hülye lennék :D
Mondjuk úgy, amit legutóbb fizettem, arányban állt a szolgáltatás minőségével :D

Aureliano Buendía 2014.08.07. 17:18:23

@atörökk: az a baj, hogy itt nincs velük baj:D

Atörökk 2014.08.07. 17:19:59

@uraaam:
Válcs szolgáltatót :D

Aureliano Buendía 2014.08.07. 17:23:38

@atörökk: úgy véled, rég volt digis poszt?

Ők itt az alternatíva.

Katarina 2014.08.07. 21:52:11

@Black Hole: akkor én kivétel vagyok, kell mert Magyarországon is ritkán van gondom az ügyfélszolgálatokkal, de tény, hogy külföldön kulturáltabb az ügyfelek panaszainak kezelése.
@atpijkamo: akkor legközelebb neked szólok, ha ilyen gondom lesz:-)

vidéki suzukis 2014.08.08. 10:36:08

Dell: ebben az életben kétszer vettem olyat: először és utoljára.
Új korától hibás volt, számtalan javítási kísérlet után sem javult meg, pedig alkatrészenként kicserélték az egész gépet. Volt olyan része, amit többször is. Végül nagy nehezen adtak egy új gépet helyette, de nagyon nem akaródzott nekik. Pedig a sok helyszíni kiszállás, alkatrészcsere ára már meghaladta egy új laptop költségeit.

ostvan2 2014.08.08. 15:53:54

Ugyanilyen kellemes tapasztalataim vannak a Lenovo szervízről. Soha ne vegyetek Lenovo gépet. Szar (néha már újként hibás, ami még tovább romlik) és nem lehet kijavíttatni. Én hivatalos magyar kereskedelmi egységben vettem. A szervíznek nem tudom elmondani, hogy mi a bajom. ha visszaadják (hetek múlva), akkor is fennáll a kezdeti hiba.

BKV reszelő 2014.08.09. 05:12:57

@Kifordított kacagány: Poszterünknek és neked ezek szerint nem tűnt fel, hogy a lenovo név mögött volt egy érdekes eseménysorozat. Tudniillik az ibm bevezette a márkát és ami köré jár, majd kivonult alóla és maradt orbán példaképe, kína. Egy ilyen eseménysorozat után lenovót venni átlagon felüli naivitásra - de szépen körülírtam - utal. :)

Brrrrrrrrrrrrr 2014.08.19. 09:14:52

Jaja a jó öreg telmax.
Én fél évet küzdöttem velük és a huaweiel.

el....tuk 2014.08.27. 23:14:34

Tudjátok, hány készüléket javít meg havonta a telemax? Sok ezret. Nyilván mindenütt fordulnak elő hibák, és az a felhasználó, aki épp kifog egy ilyen hibát, az elégedetlen. De a Telemax ügyfeleinek 99%-a elégedett. Úgyhogy ne egyből fröcsögjetek. Én amúgy mindig a cég első számú emberét szoktam felhívni, ah valamivel elégedten vagyok, és általában ilyenkor meg is oldódnak a dolgaim. A telemax adatai is nyilvánosak nem kell birka módra egy órát várni a telefonban, ha nem válaszol az ügyfélszolgálat, hanem a cég vezetését kell értesíteni a hibás működésről, hogy tudjanak róla. Ilyen estekben a működési folyamatokon szoktak változtatni a jó cégek, és a telemax is jó cég, mégha ez ebből a homáros bejegyzésből nem is látszik.
Ami meg az alkatrész ellátást illeti, ott a magyar szervízek mindig is ki vannak téve a multik szállítási készségének, és csak szépen kérni tudnak, más ráhatásuk nincs.

Ferkó1233 2014.10.01. 11:48:25

Kedves Mindenki! Beszéltem az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel. Azt mondták, hogy ha sokan leírjátok a panaszotokat az ofe@ofe.hu címre, akkor ők kézbe veszik a Lenovo ügyet, és közérdekű igényérvényesítést nyújtanak be ellenük. És akkor nem kell mindenkinek külön lejátszani az ügyét, hanem a bíróság a teljes gyakorlatot felszámolja.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.01. 12:15:22

@Ferkó1233: "ha sokan leírjátok a panaszotokat"

Kb. hány levelet írjak? (Mennyi az a "sok"?)

Ferkó1233 2014.10.01. 12:45:39

Passz. Azt nem mondták.

Balázs Nich 2014.11.09. 21:39:53

Kinek mennyi idő alatt lett kesz a gepe a a telemaxnal? Laptopom egy honapja van ott ..zsaner felhajtja a muanyagot,csavarok hullanak.. 200ezres gep puff neki..
süti beállítások módosítása