Tékozló Homár

Akasztják a hóhért: posztol az eladó

2014.08.08. 08:59 | Homár Hilda | komment

 

-112698_1_big.jpg

János valószínűleg Tescóban dolgozik, vagy valami ilyesmiben. Ő a frusztrált eladó a sorok között, aki már pályamódosításon töri a fejét a civilizálatlan és vandál vevők hada miatt. János, a barátságos, udvarias vevők nevében kérlek, tarts ki! Ne engedd, hogy pár modortalan eltántorítson választott hivatásodtól. Mert bár ár ellen nehéz úszni, és kutyából nem lesz szalonna, de ami arany a sárban is arany, ráadásul sok csepp követ váj. Hát ennek megfelelően.

Tisztelt Homár blog!

Régóta figyelemmel kísérem az önök blogját, bár bevallom passzív olvasóként. Az "Akasztják a hóhért" kategória bevallom tetszett, s kacérkodtam a gondolattal, hogy ezzel kapcsolatban én is írok, s remélem ki is kerül a blogra.

Középiskolás koromban elhatároztam, hogy kereskedő leszek, így ezen a vonalon is indultam el. Tisztában voltam vele, hogy milyen a munkaerő piac, így nem lepett meg az iskola befejezése után pár hónapos munkanélküliség. Tetszik, vagy nem, de a képzettségemhez megfelelő állás, fizetés nem jutott. Mielőtt bárki ebbe belekötne, természetesen élni valamiből kell nekem, illetve ez idő tájt azért továbbra is nyitott szemmel jártam, s most talán van egy fény az alagút végén egy másik, jobb munkahely kapcsán. Akkor egy multinál helyezkedtem el, melynél jelenleg is dolgozok. Még.

Türelmes, kommunikatív, illetve ember barát tulajdonságaimmal, illetve szakmai tudásommal karöltve nem lesznek nagy problémáim ebben a szakmában. Pár hónap múlva már szakeladóvá váltam, aminek nagyon örültem, mert pont egy olyan részlegre kerültem, ami egyébként is nagyon szerettem. A fizetés nem kielégítő, a főnökök olykor zsarnokok, de a kollégák szeretete, s jó hangulatuk néhol gyógyír az engem ért sebekre. Azonban a fő ok amiatt munkahelyet váltok az az, amiből a bevétel van: vevők.

Igazából sokszor eléggé kikészítenek, s sokszor úgy érzem teljesen védtelen vagyok velük szemben. Leginkább pont azért, mert vezetőknek a forgalom a lényeg, s nagyjából az a hozzáállás, hogy vevői panasz ne legyen rád, illetve a vásárlók könyve maga a könyvelt igazság, ergo amit oda leírnak benne az teljesen igaz. Ráadásul, ha máshol vásárolok, akkor gyakorlatilag ugyanazt tapasztalom, mint ami nálunk is van.

A legtöbb vevő úgy csinál, mint ha ő lenne az Isten. Az talán még csak a jobbik változat, ha nem alázza meg az eladót, árufeltöltőt, de rengetegen úgy gondolják, hogy mi nem vagyunk emberek. Mi nem hibázhatunk, mi nem lehetünk fáradtak, illetve teljes mértékben kommunikációs mindent tudó számító gépek vagyunk. És ez ünnepnaptól, akcióktól, s mindenféle kedvezményes naptól független.

Ami engem megdöbbent, hogy mennyire nincs tartásuk a vásárlók körülbelül 83%-ának. A műszaki cikkeknél folyamatosan selejtek vannak, melyek abból fakadnak, hogy a termékeket és/vagy annak csomagolását tönkreteszik. Példa: Hiába van minta darab, ő igenis kivesz egy darabot, s áttúrja. Majd visszacsomagolni rendesen nem tudja, így visszateszi úgy, ahogy puffan (sokszor más ár elé). Majd elvisz egy sértetlen csomagolásút, majd nyekereg az információs pultnál, hogy kimerik bontani, hogy ellenőrizzék hiánytalan, sérülés mentes. Emellett a hűtök, mosógépek, mikrók ajtaját úgy csapkodják, mint a wc ajtót. Volt már belőle törés, repedés is. Egyes mintatermékek kinézetéről már nem is beszélek.

A péktermékeknél folyamatos probléma, hogy amint kikerül a friss áru, azokat végig tapogatják, s sokszor láttam azt, hogy koszos kézzel végig fogdosnak mindent, majd amikor szólva van ezért, akkor fel vannak háborodva. De további probléma, hogy gyerekeket nem fegyelmezik. Rohangálnak, üvöltöznek. Nem egyszer volt az, hogy majd borult a raklap a gyerekre, mert berohant (!) a lábam közé, s alig bírtam megállni. És persze ilyenkor nekünk kellett elnézést kérni. Belső tárgyak megsérülése is keletkezett már, például amikor a látvány pultot kívülről ütötte a gyerek, melynek hatására megrepedt az üveg. De volt már rá precedens, hogy labdát dobáltak, majd a kerámia edények összetörtek. De volt már itt bicajozás, görkorcsolyázás, röplabdázás, focizás is.

További napi szintű probléma, amikor épp kiszolgál az ember, s másik odalép se köszönés, semmi, de rögtön elkezdi mondani a mondandóját. Mindezek mellett az árufeltöltőket kutyába se veszik, s nem egy mondta már, hogy például áttolták rajta kocsit. Volt olyan is, hogy a vevő visszahozott műszaki terméket, melynél azt a tájékoztatást kapta, hogy a kolléga máris kipróbálja, hogy valóban rossz-e, majd éktelen üvöltözésbe kezdett a vásárló, hogy adjanak neki mást, mert az sz*r.

...igazából egy kérdés merül fel bennem. Ki védi a dolgozókat a vásárlóktól?

Üdv

János

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hobbitroll 2014.08.08. 09:01:30

@sugargiraffusplumps.: affene ... elrontottad a mesterhármasom, pedig ha az meglett vó'na, szó'tam vó'na a törpieknek hoty van új poszt, de ezek után leshetik :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 09:06:55

kedves jános. agyat senkinek sem lehet adni, a vevőknek se. emléxem arra az esetre amikor a nyolchónapos baba borult ki a bevásárlókocsiból mert a fogyatékos szülei szerint teljesen rendben van belebaszni a kölyköt a kocsiba és vásárolgatni elmélyülten.

amelyik összefogdossa a pékárut és nem veszi meg magának annak meg rá kell csapni a kezére egy légycsapóval.

viszont jóérzésű ember amúgyse vásárol ilyen helyeken, a többinek meg talán úgyis mindegy. zsák a foltját.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 09:07:58

@hobbitroll: elnézést kívánok, ez egy ijen biznisz :D de te meg a csodaszép sormintánkat rontottad el :D

Leone_510 2014.08.08. 09:08:02

"Ami engem megdöbbent, hogy mennyire nincs tartásuk a vásárlók körülbelül 83%-ának."

elszámoltad kiskomám, van az 84% is

hobbitroll 2014.08.08. 09:08:41

ja, és a blogmoci monnyon le!
és elolvastam
és csak ennyit tudok hozzászólNI : bö

hobbitroll 2014.08.08. 09:17:20

@dani27bpbp: nehidd. bárelyik soppingcenter, vagy vidéki bevásárLÓközpont (gy.k.: bó't), összetaperolnak mindent, ha leejti a pékárút felveszi, és tenné vissza. Volt hogy elküldtem az anyjába a tajparasztját (igen, vásárlóként). Eléd állnak, fellöknek, bárhol-bármikor. Elvégre agysebészek, cégvezetők, vagy miaf*sz, az ő idejük qrvára drága, nekik dolguk van, sietnek agyműtétre, mindenki más le van sz*rva, biztos ráér elvégre ott ácsorog a sorban a kasszánál, biztos naplópó ha itt álldogál ahelyett hogy dolgozna, hát mér' ne állna elé - lökné félre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 09:28:32

há'meg ha a vevők nóóórmálisok vónának meg becsületesek meg tökéletesek akkó nem kéne eladó se. ugyebár.

dailyvicodin 2014.08.08. 09:35:04

@hobbitroll: ennyi agy az országban nincs :)

Pécsi bölcsész 2014.08.08. 09:38:01

@sugargiraffusplumps.: na ezt akartam én is írni. én nem is vásárolok ott

Dr. Kix 2014.08.08. 09:42:59

János vajon büdipesten dolgozik? Mert errefelé is vannak gyökerek a hiperekben, de azért nem ilyen arányban. Vagy csak megcsömörlött és a normális vevőt már észre sem veszi?

vape 2014.08.08. 09:46:00

János! A világ a hülyeség felé tart, és a hülyékből egyre több lesz sajnos. Ehhez nem kell bolti eladónak lenned, hogy észrevedd.
Ám azt is észre kell majd venned, hogy ha a következő munkahelyed egy Ferrari kereskedés is lesz pl., ott is majdnem ugyanilyen arányban fogsz hülyékkel találkozni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 09:49:07

@Dr. Kix: na, kíváncsi vagyok mit fox te ezért kapni itten az önérzetesektől :D :D

@Pécsi bölcsész: ha nincs más kéznél, akkor bemegyek néha a teszkóba is. ásványvíz meg túrórudi ottisponnolyan mint másutt. a gyökereken meg csak röhögök, még mindig olcsóbb szórakozás a mozinál, pl. :D

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2014.08.08. 09:49:53

@Dr. Kix: "megcsömörlött" - nem is olyan rejtett utálás a csömöri ó-sünre?

Mákony Béla 2014.08.08. 09:52:48

Gyűlölöm, amikor valaki kényszeresen "s"-t használ és helyett. Nyilván szóban nem így használja, akkor mér???

Gönczi papa gyűrűkura adaptációjában is ezt utáltam.

Mákony Béla 2014.08.08. 09:53:50

egyébként modoros fos, lusta voltam még végigolvasni is, mert az első két terjengős bekezdés után aszondtam, nem ér annyit.

hobbitroll 2014.08.08. 09:55:22

@Mákony Béla: spórol az árammal. Ennyivel kevesebb adatot kell tárolnia/továbbítania a szervernek
S neked is hamarabb letöltődik :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.08. 10:00:06

Az ilyen ajvékolós csókákat beraknám egy hónapra a sarkadi Tescoba. Ahhoz képest minden havajdizsi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 10:01:22

@Mákony Béla: s mit kell rajta gyűlölni annyira? magyarul van, mégcsak nem is helytelen. óvasd el a tegnapi posztot, na az már valami!

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 10:02:35

Teszkóban nincsenek is eladók. Az egy diszkontáruház, raklapról/polcról vásárolsz.

A teszkós botránykönyv is felemlegeti, hogy kiállított darabot tilos megvenni a műszaki osztályról, mert a vevők által töréstesztelve vannak, ez tény.

A kajatapogatás prosztó dolog, pedig ugye a homározók közül is művelik páran bevallottan, elszabadult Turbórozit, azaz fék nélküli gyereket pedig esélytelen megállítani.

Amúgy szar poszt, sekélyes rinyálás, hejesírási hibákkal.

agent_x 2014.08.08. 10:04:02

a passzív olvasó az mien? remélem, nem lesz belőle agresszív!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 10:07:09

@Troppauer_Hümér: viszont ha még hat hónapos kiállításidarab-lét után is működik akkor lehet bízni hozzá, hogy jófajta konstrukció.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 10:10:09

@agresszív kismalac: Az önkiszolgáló.

Senki nem meri feltartóztatni a fizetés nélkül távozni kívánó, familárisan hiperpigmentált honfitársainkat.

Igazából tolvajrabló büdöscigányokat akartam írni, de Hilda egy furcsa defekt miatt ezt nem tűri. Azt igen, hogy a szivar rendszeresen zsidókurvázza hagyma nőjét.

Fura egy világ ez.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 10:13:27

@sugargiraffusplumps.: Ja, de a kilazult zsanérok miatt egyből viheted szervííízbe (:D) a mikrót.

Még ha féláron adnák ezeket, akkor duzzogva tántalán, de nem így működik.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 10:17:26

@agent_x: Két szolga mozgatja előtte a monitort, nehogy mozdítania kelljen a szemgolyóját.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.08. 10:23:56

ELVESZETT MINDEN, AMIT ÍRTAM ÉS NINCS LELLKI ERÖM MEGINT.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.08.08. 10:25:04

az Aldiban ilyen nem fordulhatna elő

2014.08.08. 10:30:18

@Troppauer_Hümér: A kajatapogatás prosztó dolog, pedig ugye a homározók közül is művelik páran bevallottan,

Most elképzeltem Manyecskát amint nyomkodja a dobozos tejet elég friss e!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 10:30:34

@Troppauer_Hümér: ááá, az ikeában akadok ki ezen mindig, hogy kicseszik a töröttszélű, összekarmizsált asztalt meg a behorpadt bádogvödröt meg a mocskos szőnyeget aztán adnak rá 15% kedvezményt. há' még ingyen is nagyon meggondolnám, ugye.

2014.08.08. 10:37:44

Középiskolás koromban elhatároztam, hogy kereskedő leszek,

Ritka elhatározás! Általában a pubertáskori pinahiány miatt nőgyógyásznak készülnek a legények!

Prien-u47 2014.08.08. 10:50:13

nekem a vevő-általi-sajtoskifli-törmelék-csipegetés a kedvencem

Tiborfalvi Tibor 2014.08.08. 10:51:35

@Mákony Béla: Sok helyen ez úgymond tájszólás... Remélem azért magával a tájszólással nincs bajod.

joska61 2014.08.08. 10:51:51

"A legtöbb vevő úgy csinál, mint ha ő lenne az Isten." Mert ő az isten, te szerencsétlen picsagyümölcse. Érdekes, a nyugati kereskedők már rájöttek, csak az itt szocializálódott fajta képtelen ezt felfogni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.08. 10:58:25

"További napi szintű probléma, amikor épp kiszolgál az ember, s másik odalép se köszönés, semmi, de rögtön elkezdi mondani a mondandóját."
Ez mondjuk tahóság, de ettől még sajnos a hülyékkel is emberként kell bánnod, mert belőlük élsz.
Jobb ha munkahelyet váltasz, ott is idiótákkal fogsz találkozni, de talán kevesebb macerával... A vevők meg hülyék maradnak az üzletben, csak nem téged fognak zaklatni.

Bamba Barack 2014.08.08. 11:12:11

@ColT: jó de azért ne essünk már át a ló túlsó oldalára csak mert a vevőből él...ilyen alapon akkor a vevő bármit megtehetne? ugyanmár..eladó biztos nem lennék, a sok degenerált vevő miatt.

picimonya 2014.08.08. 11:16:51

@sugargiraffusplumps.:
Megtisztelsz igy koran reggel:-)
Tok mindegy mit irbak ide,a lenyeg,hogy tudj fikazni,ha jol sejtem:-)
Egyben orulok,hogy legalabb vetted a faradtsagit es vegigolvastad.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 11:17:31

@joska61: hogynepersze. ha nekikezd a bolt közepén maszturbálni a kedves vevő, akkor gondolom te eladóként elkezded a fenekét simogatni, hogy jobban menjen neki, ugye? mert ő a vevő. maaaóóórgittt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 11:18:46

@picimonya: már tegnap is írtam neked de azt nyilván nem láttad. ne offoljunk kéremszépen! :P

Mákony Béla 2014.08.08. 11:31:44

@Tiborfalvi Tibor: hát k.sokféle tájszólást hallottam már, de olyat egyet sem, ahol folyóbeszédben "s"-t használnak "és" helyett.
Ez modoroskodó péniszkedés.

Martinicske 2014.08.08. 11:34:54

János én azt mondom, hogy nem vagy még túl idős talán nem késő pályát módosítani, neked ez tényleg nem való.

Komolyan azon aggódsz, hogy valamelyik hiperben a vevők hogy csukják be a kiállított mikrók ajtaját? Komolyan ez a gond számodra?

Ja igen, a gyerekek rohangálnak, van ilyen. De milyen rakodás van ott ahol a raklapok rá tudnak borulni a gyerekre, ha nekiszalad? :) Fordított piramisba vannak összerakva? Labdáznak? Egy boltba ahol ki vannak téve a labdák a gyerekek szemmagasságába??

A gyerekek bizony gyerekek és nem kisméretű felnőttek és ha a családosok a célközönség akkor fel kell készülni a gyerekek fogadására is. Majd ha lesz gyereked rájössz.

Szerintem az eladó dolga éppen az, hogy a vevőnek eszébe se jusson, milyen erőfeszítésekbe kerül az ő kiszolgálása, az áruk rendelkezésre tartása. Ehhez nekik semmi közük. Az ügyfeleid meg kell szabadítani a gondoktól amíg vásárolnak, mert a kasszánál nem csak az árut, a vásárlás körülményeit is megfizetik.

Én csinálok olyat, ha valami garanciális csere van, hogy fogom és félredobom a rosszat és már adom is az újat, hogy a vevő lássa nem gond ez itt nálunk. Közben beszélgetünk, nem feszengünk. Később ha elment, na majd akkor összeszedem és elkezdem leverni a beszállítón. Minek stresszeljem vele az ügyfelet, hogy ez mennyi gondot jelent?

Szerintem egy személyiség fejlesztő tréning is sokat segíthetne és sokkal jobban tudnád ezeket a helyzeteket kezelni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.08. 11:35:38

@sugargiraffusplumps.: Dehogy! Prosztatamasszázst alkalmazol.
...ha meg nő, akkor elszalacc banáné'/kélgyóuborkáé'/félliteres-literes-kétésfélliteres ücsié', kívánság szerint.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 11:38:48

@atpijkamo: öhhhm, te hol lácc veszekedést? értem én, hogy örülnél ha veled menstriznék néha, hogy ne legyél egyedül de ahhoz kénytelen leszel mást keresni :D papi!

@agresszív kismalac: meg szépen átkíséred a tévéosztályra, hogy nézhessen pornót is ha azt szeretné.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.08. 11:46:30

@Bamba Barack: Nyilván nem engedhet, de sajnos az ilyen "köszönés nélkül odamegy" még nem jogi kategória...
Ilyen tahókkal sajnos tele van minden. És nem bunkózhat velük nyíltan (ilyenkor kell megtanulni úgy elküldeni az anyjába valakit, hogy még meg is köszönje).

Sajnos az idióták korában a kereskedőnek tűrnie kell.
Ráadásul a hülyéket ki sem tudod iktatni az életedből.

Tiborfalvi Tibor 2014.08.08. 11:55:45

@Mákony Béla: a dunántúli rokonaim így beszélnek (Paks és környéke), valamint egy másik ismerősöm is, dunaújvárosi.

2014.08.08. 12:13:29

@joska61: Jóska, mert te vagy a vevő azért még nem kell állat módjára viselkedni, erről szól ez a poszt! Persze a sikertelen tahó proli azt hiszi hogy kiélheti magát a boltban és egyszer menő lehet, pedig csak az a sivár hiányos intelligenciája virít le róla!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.08. 12:17:09

oian poszt mikor lesz,hogy akasztyak a hohert???

amugy meg jogos a picsogas,sajnos agy/izles/stilus/ertelem nelkuli emberek orszaga vogymunk...
nyugat balkan,vagy mi...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.08. 12:26:28

enyhe tulzasnak erzem, hogy magyarorszag lakossaganak 83 szazaleka bunko

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.08. 12:26:36

@Cicmen: ezeknek ezt hiába magyarázod! ha nem akarod, hogy az asztalra szarjanak akkor táblát kell kitenni nekik "nemszarunkazasztalra" felirattal.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.08. 12:33:49

Intelligencs vevőt minden bótba!4!
Aszt a rézfaszu baglyát neki!444

vidéki suzukis 2014.08.08. 12:44:41

"Ami engem megdöbbent, hogy mennyire nincs tartásuk a vásárlók körülbelül 83%-ának."

Voltam suli mellett árufeltöltő hyperbe'. A vásárlók max. 10%-a volt sudribunkó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.08. 12:54:26

@Troppauer_Hümér: elnezest kerek, nekem nem nom / utanfutom, oldalkocsim, csjom, elettarsam, parom stb./ van
hanem hites szereto felesegem

Van 2014.08.08. 13:07:30

A teszkós pékárut tényleg csomó vevő összefogdossa, de a másik oldal se jobb.
Múltkor láttam, hogy hoz ki a pék egy csomó ládában zsömléket. Amikor beöntötte volna a helyére, elbambáskodta és sikerült az egyik tartalmát a földre önteni. Na, gondoltam, megvárom, mi lesz.
Befejezte a többi ládát, aztán összeszedte a kigurultakat és beöntötte a többi közé. (Legalább hátravitte volna, aztán kihozta volna, mint friss...)
Na mondom, itt akkora tisztaság van, hogy a földről is lehet enni!

AlulírottFentemlített 2014.08.08. 13:21:32

Tudom nem kapcsolódik szorosan a témához, de azért belinkelem ezt ide, hátha valakit érint.
Végülis fogyasztóvédelmi blog?
www.origo.hu/techbazis/20140808-ovszert-kell-huzni-a-3d-nyomtatott-mupeniszre.html

Na mivel ez probléma könnyen orvosolható, már csak a világbékét kellen valahogy összehozni!!444!

dr nmate 2014.08.08. 13:23:48

Szánalmas, hogy mennyire sokan magukra vették itt a leírtakat...
Véletlen? Aligha...

"Mindenki nyugodjon le a picsába!"
És viselkedjen látszólag illemtudónak!
Igenis vannak agresszív kihaénnem bunkók, ezt el kell ismerni.
De vannak kihaénnem leszarom eladók is...

kézműves étcsokimikulás 2014.08.08. 13:24:03

"nalunk az egy fore juto bunkok szama ketto..."

AlulírottFentemlített 2014.08.08. 13:24:20

@hagyma:
van az 200% is!

Hogy is mondta Hofi Géza?

Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő.

uns97 2014.08.08. 13:29:48

Azert van erre jo gyogyszere a bolti dolgozoknak, mert melokezdes elott nagyreszuk beveszi a napi "leszaromtabelettat" aztan egesz nap olyanok a boltban mint a zombik - azt se tudja tobbseguk hol van, meg mi lenne a feladata... a vevo meg ha kerdez BARMIT is mar bunko. Penztarosokrol no comment, mikor az orrom elott beszeli meg a hetvegi programot, meg dicseri a sorban elotted allo par eves gyereket vagy 10 percig, de legyek turelmes, mert hat o is ember, faradt, nyugos, kell a szocialis elet a munkahelyen, stb. Csak akkor nem ott kellene eppen dolgoznia, azaz pontosabban nem UGY.

A multkor az Aldiban kerdeztem egyik eladotol valamit. Varjak 1 percet utannanez. Hat 30 perc mulva megkerestem es erdeklodtem mi ujsag... "Kimenet a fejembol - de szerintem nincs olyan mar elfogyott..." Rohadtul nem volt kedve utannanezni. A penztarnal megemlitettem, hogy mit vettem volna meg ha lett volna, erre kinyogi a penztaros, hogy van kismillio a raktarban - csak ki nem raktak (meg a kedves dolgozo sem igen nezett utanna alaposabban... magyarul sehogy sem) Persze a vevo is bunko, nem is ritkan, de sajnos a vevo olyan amilyen - o a vevo. Az eladonak meg ha nem tetszik a bolti melo, van meguresedett agysebesz allas dogivel, ja csak ahhoz anno az iskolaban nem a "kereskedo leszek" rozsaszin almokat kellett volna kergetni...

2014.08.08. 13:35:26

@AlulírottFentemlített: Hogy is mondta Hofi Géza?
Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő.

Azóta sokat fejlődtünk!

2014.08.08. 13:47:46

@vidéki suzukis: "Ami engem megdöbbent, hogy mennyire nincs tartásuk a vásárlók körülbelül 83%-ának."

Voltam suli mellett árufeltöltő hyperbe'. A vásárlók max. 10%-a volt sudribunkó.

Gondolom a magas szám az eladóval kapcsolatba kerülő vásárlók gyökérségarányának a mutatója mert egy hyperben egyébként nincs dolgunk eladókkal, levesszük a pócról a cuccost és kész! Így viszont reális lehet, bár a 83 százalékot a facom sem érti hogy jött ki!

Atörökk 2014.08.08. 13:50:40

Én szerintem pina, továbbá az elmútnyócév, ha méKse, be kell ragasztani a cipőt a panaszkönyvbe.

mildi 2014.08.08. 13:51:32

ezt a kiflitaperolást én is rühellem. baszki, vannak kint zacskók, kacsócskára felhúz, és úgy tapizik. olyan bonyolult ez?
amit utálok: egy 35e-es lakosú városban az akcióban meghirdetett a "készlet erejéig" áru darabszáma/üzlet 6! azaz hat darab. na, azt a 6-ot szépen egyesével tolja fel magának az illetékes. (font váltópénze üzletlánc)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.08. 13:54:38

@mildi: fejlettebb orszagokban van Mellette csipesz es felesleges tapogatni, mert a kontenerben mind ugyanaz az a sutes
amugy meg mar elotte vegigtapogatta a pek, a szallitomunkas az eladoaz a parszaz vevo nem tetel

uns97 2014.08.08. 13:58:14

@mildi: Ha jo a cucc, elteszik azt maguknak az eladok mar az akcio kezdetekor... a multkor a biztonsagi or nem volt beavatva az "elteszzuk magunknak" akcioba, es veletlenul kihozott nekunk a raktarbol egy akcios de "termeszetesen nincs keszleten mar elso napon" cuccot. A boltvezeto azt hittem ott helyben harapja le a fejet... ugyanazon uzletlanc amirol te is irsz... :D

2014.08.08. 14:06:38

@atörökk: Én szerintem pina, továbbá az elmútnyócév, ha méKse, be kell ragasztani a cipőt a panaszkönyvbe.

Iszol te rendesen? :)))

chloe queen 2014.08.08. 14:38:18

Én 5 hónapig bírtam egy drogériában az eladósdit, bőven sok volt, de vidéken nem volt túl sok az opció (azóta el is költöztem).
Nekem a kedvenceim ezalatt az 5 hónap alatt:
A gyerekek tényleg fék nélkül rohangálnak az üzletekbe, minden szart belepakolnak a kosarakba, átrendezik a fél boltot stb. Árultunk ilyen csomagoló papírokat is, kb 1-1,5 M hosszúak voltak, hengerben tekerve. Na most a kb 4-5 éves forma gyerek jó poénnak tartotta, ha ezt ő kardnak használja, kb a fél boltot körberohangálta, mindenhez hozzácsapkodta a csomagoló papírt, eközben az anyukája a képes lapokat olvasgatta. Mikor a gyerek őt kezdte el püffölni akkor rászólt, de olyan kis aranyosa, negédesen, hogy jajj kisfiam, most boltban vagyunk itt viselkedni kell. Majd az már elszakdat, összegyűrt csomagolópapírt visszarakta a többi közé... Eszébe nem jutott hogy talán akkor ha a gyerek már tönkrevágta a cuccot, akkor megvegye.
Egyszer egy kedves vevő kb 5 db testápolót borított le a polcról ebből 2 tört össze és folyt szét a padlón a tartalma. Nem hogy nem fizette ki, de még csak nem is szólt, hogy bocsi, ne haragudj összetörtem 2 testápolót...
Vagy amikor nem tudják értelmezni a kirakott tájékoztatókat, volt egy ilyen ki reklámtábla, hogy a saját márkás termékek 30%-kal olcsóbbak, alatta kisebb betűvel, hogy az XY termék árához képest. Erre jön reklamálni a nyanya, hogy nem 600,- Ft-ért van kint a tusfürdőt. Megnézem, vele együtt, de 600,- Ft-ért van kint, még jó helyen is volt a termék is meg az ár is, de mutogat a 30%-os plecsnire, mondom igen, csak tessék végigolvasni, hogy mihez képet 30%, erre megszólal, jaaa őt az már nem érdekli....
2 kassza volt az egész üzletben összesen (megjegyzem nem volt egy túl nagy üzlet, tehát már hely sem lett volna 3. kasszának, ment a 2 kassza, nem voltunk lassúak sem, de még így is képesek voltak morogni, hogy lehetne 3. kassza. Volt hogy megkérdeztem, hogy igen? tessék már megmutatni, hogy mégis hova gondolta a kasszát? Elkezdni, hogy ezt az oszlopot innen ki kéne venni és akkor... Mondom egy tartó oszlopot szeretne megszüntetni? Az érdekes lenne...
És akkor persze ott vannak azok, akikről a posztoló is írt, akik levesznek valamit a polcról, majd 2-3 sorral odébb jut eszükbe, hogy nekik ez mégsem kell, vagy nincs rá pénzük és ahol éppen vannak, ott leteszik, de még akkor is ha csak 3-4 lépéssel vannak odébb mint a termék helye.
Volt egy nő, aki rendszeresen a gyerekével jött vásárolni, a gyerek mindent mindig belepakolt a kosárba, aztán az anyja, meg a pénztárnál szortírozta, hogy ez nem kell, meg essem, és pakolta oda nekem, hogy majd vigyem vissza... De nem csak ő csinálta ezt, hanem nagyon sokan jöttek rá a pénztárnál, hogy akkor nekik ez meg az mégsem kell, és a kezembe nyomták hogy vigyem vissza... Anyád...
Meg a kedvencem, amikor megkérdezik, hogy ez vagy az a termék jó e? És amikor mondom, hogy nem tudom, akkor meg vannak illetődve, hogy hogy hogy nem tudom, hiszen itt dolgozom! Jah de gondolják, hogy mind a 2000 fajta terméket kipróbáltam már?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.08. 14:52:16

@chloe queen: az utolso bekezdes helytelen
a helyes valasz:
"kivalo, a kedvencem, mindig ezt hasznalom"

uns97 2014.08.08. 15:10:06

@hagyma: az sem eletbiztositas... masnap visszamegy es elkezd reklamalni, hogy NEKI viszont nem tetszik... Sajna ilyen a kereskedelem - fo problema a no money, lasd masik post a mikrorol. Ki kell szorni, ujat venni es kesz - ja ha lenne ra penz.

MrZed001 2014.08.08. 15:18:56

Mint vásárló jegyezném meg, hogy a bevásárló"kocsi" "vezetési" stílus, na az ami fel tudja az agyam bszni egyes egyedeknél (és ezen egyedek nagyrésze AUTÓVAL jött vásárolni, jogsival meg minden).

1, otthagyja két sor között az útban keresztbe, ő meg elmászkál. Totális úttorlasz.
2, Ő válogat, kocsi nem előtte, mellette ... szintén totális úttorlasz.
3, nem figyel, frontál nekem tolja
4, volt hogy full tömött kocsit toltam, benne csak vízből úgy 6 karton felpúpozva (kb tehervonat), megyek lendületből, erre betolja (belöki) elém a kosarát oldalról és megy el válogatni. Persze csattant egy nagyot, ahogy a megállíthatatlan tehervonat oldalba találta a szinte üres kocsiját ... és még az volt a szerencséje hogy nem állt le nekem pampogni, mert hozzávágok egy karton vizet.
5, pénztárnál állok a kocsi mögött, erre nyomja hátulról nekem a sajátját ... előre akar tolni vagy tolakszik vagy miafsz ?!?? Eleinte hátramordultam az ilyenekre, mostanság csak teszek hirtelen hátra egy lendületes lépést, így erőszakkal tolom hátra.

Most így hirtelen ennyi jut eszembe a durvábbakból.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.08. 15:22:48

@uns97: na es ha visszamegy visszamegy
nem lehet mindenkinek azonos izlese
olyan valasz kereskedelemben es vendeglatasban nincs hogy nem tudom
nem letezik
ha tenyleg konkret a kerdes, tehat nem ilyen hogy szerintem jo-e stb. akkor a valsz, megkerdezm a jobban hozzaerto kollegat, utananezek stb.
nem tu dom nincs
azert van ott, hogy tudja

az a baj, pl a mikroval, hogy nem olcsobb javittatni /nalunk semmikeppen/ ilyen sufnituningokat lehet alkalmazni, hogy a szomszed megcsinalja, nade...
nem veletlenul halt ki a szolgaltatok java resze
meg a hutot, mosogepet cask probalja az ember megjavittatni, de egy mikrot?
nem eri meg
sokszor az elobbieket sem, mert a hibak oregebb korban jonnek es utana majd jon a kovetkezo, meg a kovetkezo stb.
es akkor mar erdemesebb ujat
azert havi reszletben, ha valakinek nincs zsetonja,, nem egy nagy osszeg

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 15:26:21

@hagyma: örülök, hogy megragadtad a lényeget.

MrZed001 2014.08.08. 15:29:07

@atpijkamo:
Na ilyen még nem volt.
Az viszont alap, hogy amit rátesz az ember a kosárra fent, táska, szatyor, azt odakötözni, mert vannak az úgynevezett "fiatalok" (ahogy a médiák manapság hívják a fiatalkorú c!gány bűnözőket)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.08. 15:32:50

@MrZed001: "ilyen még nem volt."

:)) Ezt én szoktam. Nem egy boltba járunk.

"odakötözni"

Mág boltban nem loptak tőlem. Mondom, hogy nem egy boltba járunk. Talán váltanod kéne egy jobb környékre. Akármit is jelentsen az.

uns97 2014.08.08. 15:35:10

Egerben lattam nyaralas alatt azt, hogy a Lidlben a kis kek kezikosarba anyuka bepakolta (!) a nem is olyan kicsi gyereket - oke kereke is van a kosarnak, huzhato is. Huzta vonta a boltban, jobbra balra a sorok kozott. Aztan megtortent a baj, egy eles kanyarban a kosar felborult a gyerek meg kiesett... majd jott 15 perc bomboles vegig a penztari sorban, mert megutotte magat a gyerek. Persze mas meg pakoljon bele a kosarba, amibol a gyerek az elobb maszott ki a koszos cipojevel. :( Ilyen ugyben (gyerek a kocsiban) mar millioszor panaszkodtam a Metroban, ketszer valaszoltak is irasban - "megprobalnak intezkedni", azota se tortent semmi... Anno meg volt olyan szabaly ha jol emlekszem, hogy az aruhazban (Metro) 10 ev alatti gyerek nem tartozkodhat - ma mar lassan ott szulnek a nok, s egyszerre kezdetet is veszi a "csaladi bevasarlas"... :D

MrZed001 2014.08.08. 15:39:22

@atpijkamo:
Vóótam régen tesó vásárló (már nem), onnan maradt a szokás.
Amúgy vicces, de ahol tesó van, ott folyamatosan ott lézengenek a sárvérűek. Se korábban a corában, se mostanság a madarasban nem látok olyan jellemeket és jeleneteket, mint anno a tesókban és környékén.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 15:39:34

@hagyma: Erre is van csipesz, de a magyarok nem tudják mire való.

Ha a románok nem lopták volna el a lovainkat, még mindig hátrafelé nyilaznánk a csirkefarhátas hűtők között.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 15:43:26

@MrZed001: ez mind ismerős.

Szimpla önzőség.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 15:46:44

@atpijkamo: Simán megcsináltam már. Persze gyanús lett, mikor felfedeztem a betétet meg a szemöldökspirált.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.08. 15:47:56

@Troppauer_Hümér: en ertettem a lenyeget
cask kicsit stilisztikailag szerettem volna erzekeltetni, ha legkozelebb Maryt emlited, hivd nyugodtan Marynek, vagy hagyma felesegenek
a nom, az prolitempo

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 15:48:13

@atörökk: Önzőség. Csak magára figyel, a többi emberbabára nem.

Ezért ilyen a közlekedési morálunk is.

MrZed001 2014.08.08. 15:48:26

@Troppauer_Hümér:
Te, én beszélgettem, vacsoráztam már pár apró emberrel, de még sem cégvezetőtől, sem cégtulajtól, sem ezredestől, sem államtitkártól vagy minisztertől nem láttam akkora nagyarcot, beképzeltséget és kivagyiságot, mint a tesós c!gányoktól.
Komolyan.

Atörökk 2014.08.08. 15:49:56

@Troppauer_Hümér:
Lehet. Végeredmény szempontyából mindegy, minek hívjuk.
"Nem fogja fel, hogy tahó, mert tahó"

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 15:51:13

@hagyma: Nem hívom én sehogyse, csak párhuzamot vontam a cigányozás és lengyelzsidókurvázás között.

Mindegy, elmúlt.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 15:55:21

@MrZed001: Ezt aláírom, rühellem a mocskos fajtájukat, de az önzőség, kocsi random helyen történő leparkolása ugyanúgy jellemzi a tátott szájú extéeszelnök típust. Vagy mikor két ribanc áll le az út közepén first world problemekről beszélgetni.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 15:57:31

@MrZed001: Nálunk szó szerint egymás mellett van a Penny és a Lidl. Előbbibe járnak segílyesék, utóbbit hanyagolják.

Fenese érti.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.08. 15:59:31

@Troppauer_Hümér: megertettem, barmilyen hihetetlen
sot!
meg annal is jobban
ezert nem kellett a lenyeghez szolnom, viszont hivtad
hagyma nojenek
en meg javitottam
hagyma felesege
ha legkozelebb barmire is hivatkozasi alap lenne

MrZed001 2014.08.08. 16:13:25

@Troppauer_Hümér:
Igen, de én nem az önzőségre, butaságra, nemtörődömségre utaltam (meg az egyre jobban tomboló nihilizmusra), hanem arra a kivagyi, világura, méénééézel, beszótá, megdöflek paraszt, heeeee? féle IQ fogyatékos egyedekre, akik mindenbeli "szerényen" eresztettségük ellenére igen nagyon sokra tartják magukat. De mire ?

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 16:14:54

@hagyma: faszom se ismeri a családi helyzetedet, de mivel behoztad a köztudatba Marit, így téma szokott lenni. Ennyi ragadt meg bennem.

Troppauer_Hümér 2014.08.08. 16:26:40

@MrZed001: Mert valóban ők az urak. Mi eltartjuk őket az adónkból, dolgozni úgy 10 százalékukat leszámítva nem is akarnak, persze ha megy az ertéelklub akkor vinnyognak, hogy nincs munka. Másfelől szabad rablást végezhetnek az országban, és ha valakit tehetetlen dühében elragad a hév, akkor jön a TASZ, meg az a lotyó Mohácsi Viktória, meg a cigósajnáltató libsisajtó.

Harmadrészt egy primitív horda, a szájuk a szűk fejbőrük miatt mindig nyitva, és bizonyos állatfajokhoz képest falkában erősnek tartják magukat.
Van egy kommandós ismerősöm, aki nyíltan beszélt a politikai befolyásról, ami az akcióikat illeti, persze mindezt szigorúan négyszemközt. Azt is elmondta továbbá, hogy ők valóban két hét alatt rendet tudnának rakni az országban, ismerik a gócpontokat. De amíg ilyen cigósajnáltató vezetése van az országnak, mint volt Fletó, vagy mint most ez a skizó ork Ovi, addig esély sincs változásra.

Aureliano Buendía 2014.08.08. 17:13:25

@sugargiraffusplumps.: az ilyen nagy bevásárlóközpontokat (tuskó, fosan) nehéz elkerülni, faszom sem fog háromnaponta lejárni a méregrága cébéába.
De (friss???) pékárút soha. Én is szóltam már rá ilyen raklapra, hogy ne taperálja.

Buzik ezek.

Aureliano Buendía 2014.08.08. 17:17:01

@Cicmen: jó, de a pályaválasztási tanácsadó másik két ötlete a BKV-ellenőr és az öngyilkosság volt.

Választott.

Untermensch4 2014.08.08. 20:13:04

jó sok komment...
számomra a kisebb gond a tirpák vevő, a vérlázítóbb része az, mikor be sincs osztva a kasszába dolgozni, és a főnökség szerint hiánya van :(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.09. 08:52:41

@chloe queen: édeszke, te ne dolgozz kereskedelemben.

mildi 2014.08.09. 10:32:07

@hagyma: van nálunk is. de csipesszel nem érezni, hogy milyen a minősége.
a dolgozókról feltételezem, hogy tiszta kézzel fogdosnak :)

@uns97: naja. ez igaz.
bár én arra az esetre gondoltam, mikor nagy betűkkel hirdetik, de az akciós újságban apró betűkkel le van írva, hogy 6 db/üzlet. egy ekkora városban...

funfun 2014.08.09. 11:43:00

Én orvos vagyok és már annyira unom, hogy a betegek folyton nyavalyognak, hogy itt fáj, meg ott fáj. A feleségem tolmács, a sok prosztó nem hajlandó nyelveket tanulni, így kénytelen ő lefordítani az oltári nagy baromságaikat. Az unokaöcsém masszőr, nem győzi a beállt izomzatot rendbe rakni, mert a sok tahó nem tudja, mi a helyes testtartás. A nagybátyám pincér, és már rosszul van attól, hogy a válogatós parasztjának nem jó a napi menü, hanem az étlapról válogat össze-vissza. A szomszéd kislány kutyákat sétáltat az utcában zsebpénzért, de idegileg teljesen kivan, mert a szemét ebekre pont akkor jön rá a szarás, mikor ővele vannak, ő meg éghet a parkban, ne má, egy szaró kutyával van a kiscsaj. Anyukám idegenvezető, és kész idegroncs, mert ahelyett, hogy utánanézni a sok buta külföldi az útikönyvben, mikor épült a parlament, folyton őt kérdezgetik. És még sorolhatnám, mennyi-mennyi tapló van mindenhol, aki a szakképzett dolgozót halálra idegesíti a hülyeségeivel. Igaz, Jancsikám?

recommented 2014.08.09. 11:54:51

János, nem akarom, hogy tovább szenvedj! Én a leveled alapján sohasem alkalmaználak.

chloe queen 2014.08.09. 12:48:03

@batgirl: nem is, az az 5 hónap bőven sok volt. :) de azért szerintem az sem 100as dolog amit a vevők művelnek és sokszor nézik le az eladókat...

chloe queen 2014.08.09. 12:52:32

@funfun: kevered a szezont a fazonnal. Nem arról szól a poszt, hogy a szemét vásárló hogy merészelt bemenni a boltba és venni 2 liter tejet. Hanem arról hogy a vevők elégjelentős része igencsak tapló. DE lefordítva a példádra: te orvos vagy, ha betegek bunkók, lekezelőek veled, te is kiakadsz, nem azért vagy ott hogy kioktassanak hanem azért hogy megvizsgáld őket, a feleséged tolmács, ha egy ügyfél kioktatja és baszogatja, hogy de ez nem így van helyesen az nem úgy van helyesen ő is kiakad, nem azért van ott hogy az ügyfél megmondja neki hogy mit hogyan fordítson... stb.

tisztapista 2014.08.09. 14:33:26

"Ki védi a dolgozókat a vásárlóktól?"

A tulajdonos.
Régebben is voltak tapló kölykök, meg mindenmindegy családok, akik engedték - volna - rombolni a kölyköt. De ott volt a kisboltban a tulaj, aki kipenderítette a boltból ezt a népséget.

Ha tulaj egy multi, a dolgozóknak pedig a vevők seggének kinyalása van parancsba adva, akkor nincs megoldás, nem tehetsz semmit. Az angol tulajdonost pedig nem fogja érdekelni, ha az egyik magyar bosszankodik a másik magyar taplóságán, mert ő csak a profitot számolgatja, és röhög a markába.

dukeekud 2014.08.09. 14:53:13

"hogy koszos kézzel végig fogdosnak mindent, majd amikor szólva van ezért, akkor fel vannak háborodva."

Mivel az emberek nagyresze PRIMITIV, KOSZOS, BUNKO, erre valami muszaki megoldast kene kitalalni. Valamilyen manipulatorral lehetne csak megfogni kiemelni a sutemenyt.

Netuddki. 2014.08.09. 15:27:48

Na, ezért van az orbánnak 2/3-a. Mert ezek a bunkó "vásárlók" mind egytől-egyig rá szavaztak. A szavazóképesek kábé 27%-a.

Netuddki. 2014.08.09. 15:29:32

@dukeekud: Ja, bedob egy százast aztán egy markolókart irányítva kiveszi a zsömlét. Ha meg mellényúlt újabb százasért újra próbálkozhat...

borzimorzi 2014.08.09. 15:39:37

@Martinicske: Arról persze szó sem lehet, hogy azt a kedves szülőt kéne lecseszni, akinek a kölyke az orrából kibányászott matériát konkrétan végigkeni a kenyereken, ugye?

Na, ezért veszek én pékárut csak olyan helyen, mint a Lipóti Pékség, ahol csak az eladó fér hozzá, és a vevők csak kikérik az árut, de nix tapi.

Üdv:
b

gizmo26 2014.08.09. 15:51:50

@IGAZI_kovi1970: Ja. Az MSZP-s panelprolik meg húzós kocsis nyuggerek meg mind angyalok ugye. yilkolni tudnék, mikor a CBA-ban a vén kommunista öregasszony végigfogdossa a friss kenyereket.

komplikato 2014.08.09. 16:10:28

@Troppauer_Hümér: "A teszkós botránykönyv is felemlegeti, hogy kiállított darabot tilos megvenni a műszaki osztályról, mert a vevők által töréstesztelve vannak, ez tény."

Ja a T. vevők az összes többit is törés tesztelik, meg megnézik, hogy benne van e a tartozék ami a sajátjukról elveszett, ha igen akkor simán hazalopják, stb. De ez még valahol ÉRTHETŐ!
Viszont amikor random ellopkodják a gázsütő, kávéfőző vagy bármi más olyan apró kis alkatrészeit, ami semmi máshoz nem jó ... akkor azt miért? utána lehet pampogni, hogy a szemét multinál csak selejt cuccok vannak. Persze összes boltban ki van írva, hogy a vevői rongálást fizetni kell, de megnézném azt a hisztit ha ténylegesen meglépnék.

Amúgy volt már erről sok vita, hogy a hazai vevő és eladó viszonyok és a boltok színvonala tükröz egy általános csak erre az országra érvényes mentális állapotot. Lehet rá fogadni, hogy pl. Csehországban vagy Ausztriában totál más mindkettő.

nyisziati 2014.08.09. 17:06:24

@sugargiraffusplumps.: "há'meg ha a vevők nóóórmálisok vónának meg becsületesek meg tökéletesek akkó nem kéne eladó se. ugyebár. "

Há' eszmeg úgy híjják kommunizmus. Legalábbis ahogy Marx etárs elképzelte.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 18:35:59

A '90-es években a Metro láncnál dolgoztam üzemvezetőként. A vevőszolgálatos(!) kolléga büdösbunkónak szólította a vevőket (persze nem előttük, hanem egymás között). A büdösbunkó szó nála ezt jelentette: vevő. Néhány eladó is megéri azért a pénzét:)

schneewittli 2014.08.09. 19:24:32

@agent_x: aki saját maga nem olvas, csak kénytelen egy légtérben tartózkodni olvasó egyénekkel. Szörnyű lehet az ilyesmi, gondold csak el, mindent elkövetsz, hogy ne árts az egészségednek az olvasással, de a prosztó olvasók miatt, akik nincsenek tekintettel senkire, elpusztulnak az agysejtjeid.

micsoda? 2014.08.09. 19:48:46

Mondhatom a család bevásárlója én vagyok. Megtanultam idegenben, hogy ha semmi másra nem jut, egy bolti nézelődés remek kikapcsolódás.
Ezért mondhatom, hogy nekem erről a posztról a szélsőséges esetek jutnak eszembe. Ritkán tapasztalok vásárlói bunkóságot. Lehet, mert mi kistelepülésen élők sokat ismerünk, vagy minket ismernek sokan.
Tényleg megáll a bevásárló kocsival, mint ahogy én is, mert belefeledkezem a nézelődésbe. Egy bocsánat szócskával, máris rendeződik a dolog.
Meglátásom szerint, az eladók-vásárlók párharcában az eladók a rosszabbak. Nem mondom, kell ilyen poszt is, rólunk vásárlókról, hátha magára ismer valaki:)

micsoda? 2014.08.09. 19:57:18

@gizmo26: Csak mondom, CBA- ba be sem megy komcsi, pláne ha idős:)

Répázó 2014.08.09. 20:57:19

Csak megerősíteni tudom a posztoló költeményének valóságtartalmát. Én az ALDI-ban húztam le pár hónapot. ŐRÜLET! Csak ezzel tudom jellemezni mindazt, amit ott láttam vásárlói részről.

gizmo26 2014.08.09. 22:01:43

@micsoda?: Dehogynem, ha csak az van a panel mellett. Akkor muszáj.

seventyfour 2014.08.10. 13:16:56

@joska61: Nos, a legnagyobb hiba ez a kereskedelemben, ami nem is működik. Milyet alárendelt szerepbe kerül az eladó, csak lohol az események után. Egy profinak megköszönöd, hogy nála hagyhattál 200.000.-t egy dzsekiért! :)

Manyecska 2014.08.10. 20:13:37

@Cicmen: rohattvicces. Mint mondtam húzok zacskót a kezemre :DDD, mivel szülésznőnek tanultam eleve rutinból..:P
eszembe nem jutna redvás kézzel végigtapizni a cuccokat.

Manyecska 2014.08.10. 20:21:58

Aztán beszéljünk még arról amikor az eladó áll a hüttősoron és feláll a peremére, két centivel a virslik mellett a redvás cipőjével! Halálom. mer ilyen seggdugaszok hogy nem érik fel a felső polcot hábazz...:D eccer beszóltam a zegyiknek valami olyat hogy azazbmeg aggyunk a higiéniára..Ehh:(

Martinicske 2014.08.11. 08:31:00

@borzimorzi: én ilyet nem írtam, a vevőnek is viselkednie kell természetesen.

Ettől függetlenül fenntartom azt a véleményem, hogy az az ember aki a postot beküldte nem való eladónak, kereskedőnek.

Van egy csomó más szakma, vannak olyanok is ahol egyáltalán nem kell ügyfelekkel találkozni, a postolónak érdemes lenne azok közül válogatni, amennyiben lehetősége van egyáltalán.

joska61 2014.08.11. 10:01:09

@ColT: De.
@sugargiraffusplumps.: Direkt beszélsz baromságokat, csak hogy belém köthess? Jól van, megsimogatom a buksidat. Majd felnősz.
@Cicmen: Nem. A poszt arról szól, hogy valaki olyan foglalkozást választott, amire alkalmatlan, és most nyavajog.
@seventyfour: Erről beszélek. A posztoló nem hivatásos eladó, hanem csak a foglalkozása az. És mielőtt tovább osztjátok az észt, egy műszaki szaküzlet boltvezető-helyettese vagyok. És ÉN tudom, hogy a vevőből élek, nem az üzlet tulajából.

johnnylightning 2014.08.11. 11:12:01

Sok igazság van a leírtakban, de pont az ellenkezője is igaz. Sok árufeltöltő/eladó se semmi. Hiába mész oda udvariasan, köszönve, s kérsz segítséget, sokan olyan pofát vágnak és olyan bunkók az érdeklődővel, hogy csak pislogok. Vagy csak rázzák a fejüket, hogy nekik fogalmuk sincs és lerí a fejükről, hogy mi jogon kérdezel bármit tőlük. Múltkor is mertem segítséget kérni, mert nem találtam valamit, 3 métert kellett mennie az árufeltöltőnek, hogy megmutassa, de ami pofát vágott közben azt meg kellett volna örökíteni. Igaz sok árufeltöltőn látszik, hogy nem az eszükért vagy a kedvességükért veszik fel, hanem olyan kinézetű némelyik, mintha az utcáról szedték volna össze őket, egy értelmes mondatot kinyögni nem tudnak.

Lehet szidni a vevőket, mert sok a tapló, de azért az eladók között is van elrettentő példa nem is kevés....elvégre túlzás volna elvárni a kedvességet is az amúgy igen alacsony bérért, amit kapnak, ugye?!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.11. 11:14:55

@johnnylightning: Meglepőt fogok mondani. Az árufeltöltő nem eladó. Ugye ez sokmindent megmagyaráz?

johnnylightning 2014.08.11. 11:21:13

@atpijkamo: én is meglepőt írok...Én az árufeltöltőkről is és az eladókról is írtam. Természetesen az árufeltöltő nem eladó, de kérdezni csak lehessen már tőle is, nem? Hogy mit hol találok, főleg ha ő rakja ki a polcokra. A kisebb boltokban pedig eladó van csak általában, de ott is tapasztalható, hogy vérig vannak sértve, ha kérdezni mersz valamit.

Nem kérdeznék én semmit, nem az a típus vagyok, aki lusta megkeresni, csak mikor rendszeresen átpakolnak mindent, akkor van az úgy, ha harmadjára végigszaladva sem találsz valamit, mert annyira eldugnak dolgokat, akkor egyszerűbb kérdezni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.11. 11:26:21

@johnnylightning: "árufeltöltő nem eladó, de kérdezni csak lehessen már tőle is"

Ne!

Monjuk, ha én árufeltöltő lennék, és tudnám a választ, biztos megmondanám, de ha a százhuszonhatodik vásárló keresi nálam az ásványvizeknél a felvágottakat, talán elhajtanám. Szóval ne tessék az árufeltöltőre hagyatkozni.

"rendszeresen átpakolnak mindent, akkor van az úgy, ha harmadjára végigszaladva"

Pont ezért pakolják át, hogy végigszaladj, hátha vásárolsz mást is közben.

johnnylightning 2014.08.11. 11:50:08

@atpijkamo:

Kétlem, hogy az árufeltöltőket folyamatosan zaklatnák. És igen, biztos van olyan hülye, aki a parízert az ásványvíznél keresi, de ez akkor sem ad okot arra, hogy kifejezetten bunkók legyenek akkor, amikor te illedelmesen, köszönve mész oda kérdezni.

Tudom miért pakolnak át mindent, gazdasági szakon tanultam főiskolán, tudom ezek hogyan működnek.

A lényeg az, hogy elvileg egy üzlet a vásárlókért van, belőlük él. És ha valaki azt akarja, hogy visszamenjenek hozzá legközelebb is, akkor meg kéne válogatni a stílust, ami sok helyen sajnos nem sikerül. Tudom lehet rossz napja valakinek, lehet elege az adott napból, s eleve nincs is megfizetve azért, hogy még bájologjon is (főleg egy multinál), de nehogy már én nekem kelljen sz*rul éreznem magam, mert merek kérdezni (főleg ha egy adott helyen ez rendszeres). Nekem csak ez nem tetszik, hogy úgy van beállítva, hogy minden vásárló hülye bunkó, pedig az üzletben/multiban milyen húde kedvesek és segítőkészek az eladók/árufeltöltők/akárki ott dolgozó, ami egyre ritkább sajnos én úgy tapasztalom.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.11. 11:56:03

@johnnylightning: "egy üzlet a vásárlókért van"

Egy raktáráruháztól ne várjál előzékeny kiszolgálást. Menj a nagykörúti szamszonájtba, ott téged várnak az eladók.

johnnylightning 2014.08.11. 12:10:10

@atpijkamo: ki beszél itt raktáráruházról? A posztoló is feltehetően egy supermarket/hipermarket dolgozó. Én is ezekről és a kisebb láncokról beszéltem.

De mindegy is mert úgy érzem, mintha szerinted rendben lenne az, hogy bunkó sok vevő is, meg bunkó a másik fél is. Vagy rosszul látom és nem ezért ellenkezel minden egyes mondatommal kapcsolatban. Megértem ezt is, sokunknak lehet sokféle véleménye. Én szívesebben mennék olyan helyre vásárolni, ahol normálisak az emberrel, te lehet szeredet azt, ha nyersek és bunkók. Kinek mi...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.11. 12:16:05

@johnnylightning: "supermarket/hipermarket dolgozó. Én is ezekről és a kisebb láncokról beszéltem."

Árufeltöltőről beszéltél? Igen. Arra reagáltam? Igen. Mi a kérdésed?

"szerinted rendben lenne az, hogy bunkó sok vevő"

Te is csak write-only üzemmődban műköcc. Néha olvass bele, mit kommentelek.
homar.blog.hu/2014/08/08/akasztjak_a_hohert_posztol_az_elado/full_commentlist/1#c24098003

"meg bunkó a másik fél"

Ezt meg holafaszban olvastad tőlem? Fuss neki mégeccer!

Csigorin 2014.08.11. 14:53:19

@atpijkamo: Tudom hogy azert pakoljak at, de csakazertis csak azt veszem meg amit elore felirtam, vagy duhomben mivel manipulalni probalnak, meg azt sem.

Ne pakoljak at! Az annyukpicsajat, azt pakoljak haturul.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.08.11. 14:55:53

@Mákony Béla: Ha egyszer az életben elmennél az Édes Erdélybe, s béfognád a pofádat, sokat hallhatnál.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.11. 14:56:11

@Csigorin: "csakazertis csak azt veszem meg amit elore felirtam"

És ha rájössz, hogy valamit elfelejteetél? Akkor a következő vásárlásig szenvedsz? Ez hülyeség.

"Ne pakoljak at!"

Ne vásárolj ott, ha nem tetszik.

McZozo 2014.08.11. 14:59:05

@tisztapista:
ha a tulaj mullti akkor is erre is lenne mondjuk a boltvezeto akinek van annyi a fejeben hogy fel tudja merni hogy az adott vevo eppen randsalirozik es ilyen esetben meg tudna kerni szepen hogy tavozzon

Csigorin 2014.08.11. 15:00:37

@atpijkamo: Nem felejtem el, azert irom fel elore.

A vasarlas elso es legfontosabb indoka az ar. Lehetnek akarmilyen kocsogok, ott fogok vasarolni ahol olcsobb. Mellesleg mindenhol atpakoljak.

Tudod ez olyan dolog, hogy ha valaszthatsz egy huszeves piros lada, meg egy libafos szinu vadonatuj luxus ferrari kozott, hiaba ruhelled az utobbi szint es szereted az elobbit, joesellyel nem eszerint valasztasz :)

ugyhogy marad a keresgeles es a kurvanyazas hogy mar megint atpakoltak hogy rohadnanak meg...:)

Aureliano Buendía 2014.08.11. 15:00:58

@Kitalátor (másként) gondolkodó: oda? Ő lenne az első, akit megbicskáznának egy jófajta becsületsüllyesztőben.

Tipikus tápos.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.08.11. 15:05:46

@Csigorin: "Nem felejtem el, azert irom fel elore."

Akkor mi az, amit megvennél, de csakazért is nem veszed???

Figyel Castro 2014.08.11. 15:17:52

Svajcban minden egyes darab kenyer külön zacsiban van--> nem lehet összefogdosni. Ajanlom a posztolonak javaslatkent felterjesztesre.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.08.11. 16:15:40

@uraaam: Á, a székelyek olyanok mint az indiánok. Tisztelik a hülyéket és nem bántják őket...
@Figyel Castro: Nálunk amíg van "csupasz" kenyér, addig a zacskósat csak az utazók és a szinglihordák veszik.

Advanced Flight 2014.08.12. 00:36:16

@MrZed001: "erre nyomja hátulról nekem a sajátját"

ahhhh...felizgultam most ettől....ilyesmik történnek egy üzletben? megyek oda én is :-)

Orszag 2014.08.12. 22:20:31

@Mákony Béla: A székelyek élőszóban is e(s)zt(et) használják.

Barbi Nagy 2018.06.19. 11:34:43

Elgondolkodtató ez a cikk...(eladó vagyok
süti beállítások módosítása