Tékozló Homár

Már az IKEA sem a régi FRISSÍTVE

2014.08.14. 09:29 | Homár Hilda | 145 komment

Elek az IKEA FYND részlegében vásárolt, ahol néha csuda dolgokat lehet fillérekért találni, néha meg a nagy semmit. Elek a csudadolgos eset lenne, ha nem érte volna otthon egy kis meglepetés. Aztán amikor visszavitte a cuccot, még egy. Pedig a cég a fenyőbútorai meg a húsgolyói mellett az ügyfélkezeléséről volt híres sokáig. Az biztosan nem igaz, hogy FYND-es termékekre nem jár semmilyen garancia, ezt magától az IKEÁ-tól is tudom: "Az ún. FYND részlegen elhelyezett, a fogyasztói szerződés keretében vásárolt használt termékek esetében a jótállási idő 12 hónap, de ez nem vonatkozik azokra a hibákra és hiányosságokra, amelyekre vonatkozóan az árcsökkentés megállapításra került. " De, ha ők nem írnák ezt, a törvény akkor is. Régen az IKEA is jobb volt.    

Hello,

Íme a történet, remélem befér a keretbe. ;) Mindenféle dokumentációt, információt szívesen megadok, ha szükséges:

Nem tudom mennyire ismerős az IKEA-nak az a részlege ahol leárazott termékeket árulnak.
Általában előzőleg kiállított vagy kifutott, esetleg sérült termékektől próbálnak itt megszabadulni, némi árkedvezményt adva.

A múltkor dohányzóasztalokat láttam becsomagolva, szépen egymásra rakva, teljesen sérülésmentesnek tűntek, gondoltam kifutó termék, egyet meg is vettem. Kicsomagoláskor derült ki, hogy ez bizony sérült, mégpedig nagyon is látható helyeken. Sebaj, gondoltam majd alkalomadtán visszaviszem, legfeljebb újra a leárazott termékek közé kerül és valaki más talál rá. Megfelelő áron előbb-utóbb minden elkel. Megjegyzem, már többször is vásároltam ugyanitt hasonló terméket, de mindig láthatóak voltak a hibák, így nem is kellett utólag csalódnom.

Az IKEA ügyfélszolgálaton első körben elutasítottak, mert ugye ezekre a termékekre nem jár garancia. Az első srác szerint nyugodtan kibonthattam volna a csomagolást, ha kételyeim lettek volna az áru minőséget illetően. Erre vannak betanítva, nem is mondhatnak mást, de kérésemre készségesen megkérdezte telefonon a feljebbvalótól is - akivel erre már személyesen is szerettem volna beszélni.

Elő is került, de nem sok haszon volt belőle. Ő sem vette vissza a terméket - ami pedig gyakorlatilag új állapotban volt és könnyedén vissza lehetett volna rakni újraárusításra az árcsökkentett termékek részlegbe. Szóval a főnök is azt szajkózta, hogy ezekre a termékekre nem jár garancia, viszont szerinte - a másik alkalmazottal ellentétben - NEM lehet ellenőrzés céljából kicsomagolni az árut, mert az rongálásnak számít. Na ettől, meg a barátságtalan hozzáállásától teljesen betelt a pohár. Az volt az érzésem, hogy direkt örül, hogy szívathat.

Ezek szerint akár tűzifát is becsomagolhatnak, ráírják, hogy ASZTAL, aztán ha egy balek - mint én - megveszi, akkor fizetés után még csak nem is reklamálhat. Hangsúlyozom, hogy egy szót sem szóltam volna, ha a sérüléseket nem rejtik el a csomagolásban. Zsákbamacskát nem szívesen veszek még az IKEA-tol sem. Sőt, ezek után már nem is viszem oda a pénzem, pedig idáig inkább kedveltem a stílusukat és talán tőlük vártam legkevésbé hasonló bánásmódot.

Telkes Elek

UPDATE 08.15. 11:05

Jelentkezett nálunk az IKEA. Kérték, hogy segítsünk felvenni a kapcsolatot a vásárlóval, kivizsgálják az ügyet. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 10:44:35

@agresszív kismalac: nem, nem nyúltam mellé. Azért mert te tudsz, az még nem bizonyítja, hogy a többi is tud.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 10:47:28

@agresszív kismalac: pontosítanék: a férfi az tud bútort készíteni is, nemcsak összerakni. azt a gyerek is tudja.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 10:48:32

NA, kiderül, hogy már három pasas is tud ikea bútort szerelni. Mélyen meg vagyok döbbenve. Legközelebb melyikőtöket hívhatom?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 10:56:33

@batgirl: Sün kollegát ajá'lnám elsősorba', mer' ő a mommográfiát is megcsinálja bónuszba'.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.14. 10:57:20

@agresszív kismalac:
Mi van malac, bérmunkát nem vállasz?
Hát hogy bizonyíccsuk akkor az igazunkat?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 10:59:26

@agresszív kismalac: mindenképpen, mert a nikotintól meg amúgyis a falnak menne batgirl. félóra után saját kezűleg építené bele egy légmentesen zárható fjölhullamögdögggoel dobozba :D

ptspts 2014.08.14. 11:06:46

@batgirl: Szerintem az még nem gáz, ha az ember igénybe vesz egy szolgáltatást. Csak annyi derül ki belőle, hogy neki jobban megéri igénybe venni, mint megcsinálni. És ez sem gáz.

Egyes ismerőseim így gondolkoznak: Az ő idejük drága (mert a munka és a kötelességek mellett kevés szabadidejük marad), ezért ha egy lakást kell bebútorozniuk, akkor sok idő elmegy a különböző boltokba járásokkal, a termékek kiválasztásával, a különböző házhozszállítók fogadásával stb. Ha az IKEÁ-ba mennek vásárolni, akkor némi előzetes, otthoni méricskélés, tervezés, honlapnézegetés után el tudnak menni 1 nap alatt az IKEÁ-ba, össze tudják válogatni a lakásba szükséges összes bútort, majd egy másik napon tudják fogadni a szállítókat és szerelőket. Ha ők maguk raknák össze, akkor több, mint 1 napig tartana a szerelés, és az ő idejük drágább, mint a 30%-os felár az IKEÁ-ban. Ha nem lenne IKEA és/vagy nem biztosítana összeszerelési szolgáltatást, akkor ezek az ismerőseim rosszabbul járnának.

Más ismerőseim meg bútorszerelési partikat rendeznek a lakásukon, ahová bárki jöhet, aki örömét leli a szerelésben. És vannak ilyen ismerősök is bőven, nekik ez olyan kikapcsolódás, mint másoknak a zene, barkácsolás, rejtvényfejtés, wellness stb.

joska61 2014.08.14. 11:06:52

Zsákbamacskát mikor lehet visszavinni bárhová? Tosznak nem nézi meg ez, mit vesz?

Atörökk 2014.08.14. 11:07:37

@sugargiraffusplumps.:
Dehogy, Batgirl nem ilyen agresszív. Simán betenné egy sütőzacskóba :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 11:11:10

@ptspts: ez remek ötlet, bútorszerelési party. Majd rendezek egy blogos partyt, szereléssel egybe kötbe. MAlacka eleve hivatalos lesz rá.
:)

@atörökk: grillezés előtt :)

herk 2014.08.14. 11:11:36

@sugargiraffusplumps.: +1

"hát, amit a hilda belinkolt abba ez van: A jogszabály előírja, hogy minőséghibás vagy csökkent értékű áruk értékesítése esetén a vásárlót tájékoztatni kell a minőségi hibáról, amely miatt leértékelték. Emiatt utólag nem élhet reklamációval a fogyasztó, de más miatt igen. Tehát, ha a színhiba miatt leértékelt lábbeli sarka leválik, akkor hibás teljesítésről van szó.
szal eszerint ki kellett vóna bontania azt az asztalt oszt megnézni, hogy mi baja van, aztán eldönteni, hogy köll-e neki avagy sem."

Hibás terméket csak hibalistával veszünk meg. Nem sajtcetlin, hanem üzlet által alárit + lepecsételt papiron. Ha otthon kibontva más hibája is van, lehet vele visszamenni. Ha nincs hibalista, csak úgy rámondják, hogy hibás, sérült, akkor nem szabad megvenni.
Egyébként ez, ha olyan mint a használtautóvásárlás, akkor vissza lehet vinni.
Ugyanis használtautónál hibáa irják rá, hogy utólagos reklamáció nincs, vagy a vevő a megtekintett állapontban vette át, ha nincs a hibalistán a hiba, vagy egyáltalán nincs is hibalista, akkor rejtett hiábról beszélünk.
A rejtett hibáért fél évig az _eladó_ felel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:13:50

@sugargiraffusplumps.: Megnézném, hogy állna a szád, ha nekiállnÁk nálad a szoba közepén barkácsolni.

Nikorene 2014.08.14. 11:14:04

@herk: remek összefoglaló
@sugargiraffusplumps.: problémád van? Akarsz róla beszélni?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:18:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nekem elég, ha te bizonyítod.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 11:19:47

@agresszív kismalac: ööö, hát nálunk az mindennapos mutatvány. van porszívóm is! az anyagot le köll vágatni a bótba méretre oszt akkor hangoskodás sincs vele. márugye a hangos káromkodástól eltekintve *kivótazaköcsögbaromállatakieztacsavartkitalálta??!!44!!*

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 11:20:51

@Nikorene: kaccsold be a szűrőgombodat! letöltötted már?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:23:27

@sugargiraffusplumps.: "az
anyagot le köll vágatni a bótba"
Ez milyen bútorkészítés már, kezitcsókolom?

Nikorene 2014.08.14. 11:23:40

@sugargiraffusplumps.: nem töltök le semmit erre a gépre. De mivel látom már Te is magadévá tetted az ötletet, így most már csak egy kis idô kérdése lehet mire Hilda "meggyôzôdik"...
No... akkor ha más érdemi hozzászólás nincs, csak a szokásos fikatenger, akkor én jobbra el.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 11:24:18

@agresszív kismalac: ja, én is ezt mondom, amikor meghvnak, hoyg tartsak előadást az atomésavilágegyetem kapcsolatáról.

2014.08.14. 11:25:26

Az akciós termékekre nincs garancia.Azért akciós a cipő pl, mert már régóta áll a raktárban, tehát amivel ragasztották anno, az nem úgy fogja a talpát ahogy az szükséges.De a cipő csak egy példa volt.
Ezért adnak rá kedvezményt de ebben az esetben nincs rá garancia.Ezt törvény szabályozza tudtommal.
Mint ahogy a használt holmit sem köteles kicserélni a turkálós ha az beteg.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:25:35

Jó, hogy nem kimondott bútor, de a hangfalaimat én készítettem el (nyema méretrevágatás!). Viszont ahhoz már azért kellett egy műhely.

Atörökk 2014.08.14. 11:26:52

@Diorella Queen:
Igen, törvény szabályozza tudtod nélkül is. És ha újként adják el, attól, hogy akciós, nem lehet más garanciális feltételeket szabni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:28:21

@Diorella Queen: "Ezt törvény szabályozza tudtommal."
Így van. Olvasd el, és akkor nem írsz marhaságokat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 11:28:26

@agresszív kismalac: hát a fát, amibül a buttor készül. monnyuk kell neked kétméteres lécbül 10 darab, de a bótba meg csak háromméteresen árulják a lécet. vagy az oszlopot. oszt mivel otthon nem óhajtjuk borzolni a szomszédok idegeit a körfűrésszel, így levágattyuk a bótba a terv szerinti méretre, aztán otthon már csak össze kell állítani.

@Nikorene: isten álgyon!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.08.14. 11:31:20

Sérült dohányzóasztalt kizárólag az ALDI-ból!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:32:27

@sugargiraffusplumps.: Lécből max. nyúlketrecet csinálsz, nem bútort.

Atörökk 2014.08.14. 11:35:53

@sugargiraffusplumps.:
Csak te a magad nevében beszéjj, én egy szóval se nem mondtam, hogy nem akarom borzolni a szomszéd idegeit!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 11:38:03

@agresszív kismalac: na, megint bevetted az értetlenkedőgyócceredet. nem baj, kivárom míg elmúlik a hatása :D

@atörökk: ja, hát igény az vóna rá itt is, szóserúla. node most legyek én is akkora paraszt mint ők? *sóhaj*

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.14. 11:39:04

@agresszív kismalac:
Zsiráfketrecet!!4
Monnyuk, ahhoz hosszabb anyag kell!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 11:45:13

@agresszív kismalac: ó de édes..ilyen kismalacot hol lehet beszerezni????????????

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:47:12

@atörökk: Bki, a hörcsögünk szétrágta a ketrec müanyag alját, oszt világgá ment.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:48:59

@batgirl: Seholse! Hogyisne, hogy aztán fölrakjad a grillre!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.14. 11:51:01

@agresszív kismalac:
Ja hát ha zip-pel összetömöríttyük, akkor ok!
Nade zsiráfot tömöríteni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 11:51:19

@agresszív kismalac: a hörcsög oda van az uborkáért és a paprikáért. bárhonnan előjön érte!

soha nem tennék vele semmi rosszat..de úgy vágyom rá!!!!!
(na, nem a rosszra!)

Atörökk 2014.08.14. 11:52:12

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Mérne? Zippelt malac is van, kötözött sonkának híják!4!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 11:53:11

@batgirl: Előcsalogattam salátával. Egy hónapja múlt ki szegény. :-(

megamenn 2014.08.14. 11:56:08

"Sőt, ezek után már nem is viszem oda a pénzem"
dekibaszolvelük! legyél kemény! huá!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 11:56:20

@agresszív kismalac: hú..basszus..és még tudott menni??????????????

mjordan 2014.08.14. 11:58:34

Annyira erdekelne neha,hogy mi a velemeny az egyes esetekrol,de par retardalt faszkalap miatt,akik magukat szorakoztatjak ezen az oldalon ez teljesseggel kizart. Miert nem mashol irogattok egymasnak, hulyegyerekek,ezt az oldalt meg hagyjatok annak,ami valojaban lenne...komolyan kurva idegesito,hogy minden egyes poszt alatt ugyannak a nehany embernek a fogyatekos kommentjeit kell olvasni normalis velemenyek helyett.

Atörökk 2014.08.14. 12:01:38

@mjordan:
Nagyon fáj? Megviselt a hirtelen időjárás-változás? Gyere, sírj a vállamon. Nem ott, a másikon.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 12:02:25

@mjordan: na most komolyan, jól kiveséztük a posztot, meg a posztolót. Mi a franc bajod van velünk? Ha nem lennénk, akkor napi 6 látogató jönne ide írni, oszt Hilda néni be is csukhatná a boltját.

mjordan 2014.08.14. 12:03:05

Latom a faszfej hulyegyerekek magukra ismertek...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.14. 12:04:10

@atörökk:
Na de kötözött zsiráfcomb?
Bár ki tuggya...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 12:07:22

@mjordan: erre reagálj inkább: chrome.google.com/webstore/detail/comment-snob/gfbnmebccmipejnnlcaenkhfhniaielg

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 12:09:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: nono. zsiráfot nem kötözünk, nem zárunk be, nem húzzuk a haját. igény esetén buzisörrel itatható és bármikor megkínálhatjuk egy tisztességesebb tojásosnokedlivel is.

Atörökk 2014.08.14. 12:09:19

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ugye? Kicsit sok spárga köll hozzá, de hát na. :D

@sugargiraffusplumps.:
Áhh, óvasni még nem egészen tud, egyedül a duzzogás, amit nem levelezőn végzett.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 12:09:47

aki hülye az hülye, nem érdemes vele foglalkozni. b+..ne menj többé az ikeába!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.08.14. 12:21:10

@sugargiraffusplumps.: "Haggyad Imre!" Humorfogyatékos poszt toló(?), és alighanem apenia dolorosatól is szenved (levágta neki a kis faszenestől megrepesztett üvegasztal).

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.14. 12:24:39

@sugargiraffusplumps.:
A hajhúzás hogy gyün ide?

@atörökk:
Macerás meló lehet!
Eccerűbb kikötni valami fához.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 12:26:04

@Kitalátor (másként) gondolkodó: hádde nem értem. van valami baja neki, elmondja itt kommentben a fogyatékos kis hisztirinyapicsa stílusában. kap egy megoldási javaslatot a problémájára de az meg nemjó neki, vagy hülyehozzá vagy nemtudom. namostakkor ki a nagyobb állat? én, mer én vagyok a legmagasabb, értem én. :D :D vagyis nem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 12:28:57

@sugargiraffusplumps.: haragszik ránk, mert:
-nem bojkottáljuk mi is az Ikeát,
-és mi nem vettünk kisaztalt,
-és csak..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.08.14. 12:32:06

@agresszív kismalac: Egyem meg! (A nyulat ma este, a malacot másfél hónap múlva.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 12:35:25

@dr. phil. Sün‼ ツ: csak a rend kedvéért. kéretik jegyzőkönyvbe venni.

@batgirl: boldog ember lehet, kezdem irigyelni is!

Troppauer_Hümér 2014.08.14. 12:43:53

@batgirl: Én bármikor összerakok egy íróasztalt. Még szekrénysorból és franciaágyból is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.14. 12:46:27

@Troppauer_Hümér: kellene egy fiókos komód, van egy felesleges székem, egy fém ágyam és egy létrám. Mikor kezded?

Kelpo 2014.08.14. 12:47:06

Üveg dohányzóasztalt csak Füreden szabad venni, kizárólag műemléki környezetből, kis faszenes mellől!!! Ez Fontosch!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.14. 13:00:22

@agresszív kismalac: há' mer aszontad, hogy egy hónapja már megdöglött. nem lehet, hogy csak a nyüvek miatt mozgott?

Troppauer_Hümér 2014.08.14. 13:01:49

@batgirl: abból csak denevérpadot tudok. Minimum egy ikejás szekrénysor szükségeltetik az asztalhoz.

Manyecska 2014.08.14. 13:28:13

:) én eszt a vergődést meghagyom inkább a hálószobában..:P

2014.08.14. 13:28:44

"ami pedig gyakorlatilag új állapotban volt "

most akkor mi a baja?

dailyvicodin 2014.08.14. 13:58:28

@Manyecska alatt a busz füstölt el, mégse rohant az ikeába visszakérni a bkvbérlet árát

Manyecska 2014.08.14. 14:07:55

@dailyvicodin: nekem a cég veszi a bérletet, amúgy van biciklim is, Fordunk is, de Móricz is megmondta hogy Gyalogolni jó /és tényleg/!!:)..Pont ágyat akarok venni, nem tudtok valami jaút?

Atörökk 2014.08.14. 14:11:46

Vonattal is vissza lehet vinni az üvegasztalt?

Manyecska 2014.08.14. 14:36:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: há' mondjuk ő se alacsony, ippeg. Érted. Nem, fogadjunk.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 14:38:53

@sugargiraffusplumps.: Mikor megdöglött, akkor már nem tudott menni, ebbe' igazságod van. Azt hittem, ez triviális.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.14. 14:44:47

@batgirl: Ti nem az a két szőke vagytok, amelyik a mozgólépcsőn ragadt, mikor áramszünet volt? Melyik részt nem értitek?

Artech 2014.08.14. 15:17:34

@joska61: Vettél már pl. TV-t mostanában?
Azt is így kapod meg:) Még a 300.000 ropist is:)

♔bаtyu♔ 2014.08.15. 09:02:03

Értékcsökkent sérült asztalt kaptál. Mégis mit vártál?

Én sem venném vissza, az a részleg ugyanis arról szól, hogy elviszed és nem a kukába dobják.

2014.08.15. 09:02:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: de van-e benne kondenzátor !??

joska61 2014.08.15. 09:54:40

@Artech: Ja, csak azt nem a leértékelt polcról.

august 2014.08.19. 11:16:31

Jo nagy balfasz vagy ecseeem....

Megvettel egy dohanyzoasztalt a pocsek aruk foruman ahol ki is van irva hogy csak selejtet arulunk, es persze azt hitted hogy mekkora vasart csinaltal.

Majd rajottel hogy, u basszameg, megsenem, ez tenyleg pocsek es selejt, es nem veletlenul raktak ide.

Erre visszaviszed hogy hat ez tenyleg szar??

:)))))))))

En az ikeja helyeben meg egy hulye vagyok tablat is adtam volna vogy viseld.

Mivel zsugori szaralak vagyok, joparszor mar en is vasaroltam ott, igy tudok javasolni megoldast:

Legkozelebb ha a szajren nem lathato hiba, akkor rangass oda egy sarga-kek boborjant es kerdezd meg hogy hat ez mije van itten learazva? Es akkor nem er semmilyen meglepetes.

Gondolom az ikeja ugyis megoldja neked, mert panaszkodtal a sajat hulyeseged miatt, ok meg annyira vasarlobaratok hogy kompenzalnak rendesen hogy hat sajnaljuk es remeljuk tovabbra is vasarlonk marad. Leforditom: huzz anyadba kiskocsog, az eheti balfaszjoska is letudva, ki nem szarja le mit csinalsz, akkor is milliardokat termelunk ha nem jossz ide tobbet vasarolni seggfejkem.

De te akkor is oda jarsz butort venni, mert ebben buvalbaszott orszagban nincs meg egy ilyen ar/ertek aranyu uzlet. Ahol meg a baromsagaidat is elviselik.

nOniCk 2014.08.21. 17:24:46

"Zsákbamacskát nem szívesen veszek még az IKEA-tol sem." De veszel, épp ezt tetted! Most meg nem mész oda többet. (muhaha) Dehogyisnem! Szervusz kérlek!

ahanem01 2014.09.26. 12:16:21

Itt semmi nem változik. Ugyanazon faszkalapok írogatnak napi 100 ostobaságot. Csodálom, hogy még van, akik posztol ennek a sok kreténnek.
süti beállítások módosítása