Tékozló Homár

Bekrepált a BKK-automata, az utast meg lehordják, miközben fut a pénze után

2014.10.22. 14:26 | Homár Hilda | komment

Szegény György fullasztó története akár az Ablak szerkesztőségénél is landolhatott volna a 80-as években. Persze minden gép elromolhat, mindenki hibázhat, egy ügyfélszolgálatosnak is lehet rossz napja, de a minimum 30 napos kivizsgálásra, az addig vegyél másik bérletet mondatra és az amúgy is bajban lévő ember sudri stílusú lehordására - pláne így kombóban - nincs bocsánat. Nagyon várjuk a BKK válaszát a XXI. századból.

Tegnap azaz hétfön 13.a volt.Nálam ez nem szokott problémát okozni,de ez a nap maga volt a rémálom.

Rákoscsabán lakom ahol is elindultam Csaba vezér téri buszmegállóba,hogy vegyek 2db bérletet az autómatából, miután a mult havi lejárt. Bevittem a paraméterekt a 2db bérlethez szükséges adatokat,majd a gép kérésére 2db 10 ezer forintost dugtam bele,amit el is nyelt.Néhány másodperc múlva kaptam 2db fél bérletet,vagyis rosszul volt nyomtatva információk hiányoztak róla,vagyis használhatatlan lett.Persze ezek után a gép még a visszajárót sem adta vissza.

Ezek után felhívtam az autómatán lévö telefonszámot,ahol egy kedves hang elmondta,hogy nincs semmi baj a hibás bérletszelvényekkel menjünk el egy BKV ügyfélszolgálathoz (idöközben megérkezett a fiam akihez a másik szelvény tartozott volna) ahol ezt ki fogják cserélni,a visszajáró pénzt pedig kivizsgálják,és ha jogos akkor visszakapom.

Ezek után buszraszálltunk,majd az Örs vezér téren a metróra,hogy eljussunk a Baross téri aluljáróban lévö BKV ügyfélszolgálethoz.Ez ügye pénzbe került,fejenként 700ft azaz már 2400 ft bukóban voltunk. Na itt jött a feketeleves,az ügyintézö hölgy közölte velünk,hogy ez nem így müködik csináljunk egy jegyzökönyvet és az ügyet továbbítják a panaszkezelö osztályra ahol is ezt kivizsgálják,és ha jogos akkor kártalanítanak.Ez minimum 30 nap.kérdeztem addig mi legyen,hogy utazunk munkába és haza.Egyszerü mondta vegyünk másik bérletet.

Sajnos erre nincs keretem mondtam de ez nem nagyon érdekelte,ráadásul beleszólt a kollégája aki mellette ült rendkívül büdös bunkó stilusban hordott le minket,ekkor már kezdett felmenni a pumpám,és nyájas hangon megkérdeztem,hogy az önök autómatája nem azt adta amit kifizettem,vagyis önök hibáztak és én emiatt kerültem szorúlt helyzetbe.Válasz semmi közünk az autómatákhoz ezt egy külsö cég üzemelteti panaszkodjak ott.Mondom de az önök termékét vettem meg,tehát önöknek kell ezért jót állni.A faszi ismét elég bunkó módon kioktatott.

Egyszerüen nem tudtunk mit csinálni mindketten már alaposan elkéstünk a munkából,de még azt sem tudtuk,hogy hogyan jutunk el a munkahelyünkre,lévén tényleg nem volt újabb bérletre pénzünk.Újra telefon az autómatán lévö számra,ahol az ember megigérte,hogy próbál valamit segíteni.Pár perc múlva visszahívott,hogy menjünk az Akácfa utcába ahol biztosan kicserélik a szelvényeket.

Ide más gyalog mentünk,hiszen már buszjegyre sem volt pénzünk.Itt az ügyintézö megjhallgatott minket és kompromisszumos megoldásként az egyik szelvényt kicserélte a másikat azt nem tudja az tényleg kivizsgálás és legalább 30 nap.Nos a fiam gondja megoldódott 2 órás késéssel el tudott menni a munkahelyére,de mi lesz velem.Hát én is elmentem dolgozni, természetesen gyalog és kénytelen voltam kölcsönkérni a kollégámtól egy bérletre való,mert ugye kell járni a BKV jármüvein sajnos.A dolognak még nincs vége kíváncsi vagyok ,hogy mikor lesz végeredmény és hogyan fognak kártalnítani.

Gyülölöm a BKV és a tetves ügyintézöit,fölég azt a fiatal tetüt aki borzalmason parasztul beszélt velem.Remélem egyszer visszakapja az élettöl ezt a tetü hozzáállást.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.22. 14:33:56

AutÓmata.
Aműgy részvényem a poszt tolónak!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.10.22. 14:35:44

Ez már nem az első cikk a hibás automatákról.
Persze ennek sem lesz felelőse.
Ez így működik itthon.

ptspts 2014.10.22. 14:37:06

Minden együttérzésem a posztolóé, a leírtak alapján hallatlan és pofátlan, amit a BKV megenged magának.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2014.10.22. 14:44:22

küldd el a bkk@bkk.hu-ra konkrét időpontokkal.

Manyecska 2014.10.22. 14:51:09

Pont ma attam pinzt a gyeröknek vegyen az autómatábó bérletet, dikk, de a szél elfútta :D

AtiSnatch 2014.10.22. 14:54:57

bkk-nak sünt. (helyesírási hibáktól ez esetben eltekintek.)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.22. 14:57:45

@AtiSnatch:
Kikérem magamnak!4!
Azé mindenkivel én se....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.22. 15:04:35

"fél bérletet,vagyis rosszul volt nyomtatva információk hiányoztak róla,vagyis használhatatlan lett.Persze ezek után a gép még a visszajárót sem adta vissza."

Biztos nem fizették be rá az internetadót, és megszakadt a kommunikéSÜN.

Joe911 2014.10.22. 15:04:59

Normális világban ez úgy menne, hogy a posztoló telefonál, az ügyfélszolgálatos csekkolja távolról az automatát , igen tényleg bement a pénz, igen tényleg tréé a nyomtatás = katt. az újranyomtatásra, probléma megoldva kb. 2 perc alatt.

Ha ez nem megoldható (műszaki okból), akkor a kedves ügyfél vegyen jegyet, menjen be az xy irodába ahol megkapja a két bérletet + megtérítik az utazását.

De még azt is eltudnám képzelni, hogy kap egy kódot, amit egy másik automatánál beütve megkapja a bérleteit.

ÉS akkor felébresztett az IAB Zrt. (Internetes Adó Beszedő) munkatársa :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.22. 15:05:34

@ptspts: A BKK tahó
Az ég kék
A busz is...

Martinicske 2014.10.22. 15:10:17

Megint egy jogosnak tűnő poszt.

Ebben a szemét országban mindenre van egy alválallkozó, a lánc közepén egy kft. -t bedöntenek, a lánc végén meg a munkás se normálisan bejelentve, se rendes munkaruha, se rendes fizetés aztán minden olyan lesz amilyenre sikerül az adott körülmények között. Mindez a fogyasztónak rohadt drágán.

Hogy a fenébe lehet, hogy én egész pontosan kétszeres költséggel tudnék bejönni dolgozni busszal, mint autóval???

A benzines személyautómmal megérné ezek mellett a jegy árak mellett behordani az embereket dolgozni.

FDToth 2014.10.22. 15:57:58

En akartam venni automatabol bgey sima jegyet, de a bankkartyat nemfhadta el a az automata. Igy nem vettem, feljegyeztem az automata szamat, ha jott voln aza ellenor, bemondo. Neki, higy ebbol nem tudtam venni. Ha ott a lehetoseg a bankarytayas vasarlasra de nem lehet bedugni ezt a kartyat, akkor az nem az en hivam. Egybeknet margit hid budai hidfo, lehet azot amegjavitottak.

McZozo 2014.10.22. 16:13:00

Az a katasztrofa hogy egy havi berletre 30 napos kivizsgalas van. Es tenyleg el tudom hinni hogy valakinek nincs tobb loveja mar az adott honapban miert kell elore meghitelezni a bkk nal. utana milyen kamatot fizetnek ok. Mert ugye ha mi kesunk elso nap 50% masnap 100% es igy tovabb. akkor legyen ez visszafele is igy. Emelett nem ertem a 21. szazad hajnalan mi a repedt hereert nem kepesek egy informatikai rendszert eloben kezelni. Eskuszom nem felvagni akarok de a kodos albionban reggel metrohoz lemegyek felszalok a szerelvenyre majd kiderul hogy valaki valahol veszmegallitott egy szerelvenyt elottunk es amig kivizsgaljak az egesz vonal all. Igy kiszaltam feljottem hogy busszal menjek, de odasetaltam a jegypenztarhoz aholo elsirtam a panaszom hogy levettek a jegyem a semmiert. Mondtak rendbe ranezett a monitorara lehuzta a kartyam es visszatoltotte a menetjegyet. Miert nem tud ez igy mukodni otthon fene tudja hany milliardert

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.22. 16:32:16

@McZozo: '"mi a repedt hereert nem kepesek egy informatikai rendszert eloben kezelni. "
Mert ki van szervezve orbitális pénzért, 0 supportra, és különben is szarnak bele...

Csimpi csumpi 2014.10.22. 16:33:17

Azt vajon tudja a posztolo, hogy az nem hetfo 13., hanem pentek 13.?

Csimpi csumpi 2014.10.22. 16:52:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: bizony! Husvet hetfo keddre esik! ;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.22. 16:53:45

@Csimpi csumpi:
Vót olyan év, hogy a január 1. másodikára esett!4!!

Aureliano Buendía 2014.10.22. 17:17:23

Ha az utolsó bekezdés nem lett volna, még meg is sajnálom a posztolót, de így kb. azokkal került egy szintre, akiket szidott.

CsakMintTe 2014.10.22. 18:00:29

Tényleg sünt az egész bandának... Nekem eleinte semmi bajom nem volt az automatákkal (csak a gondolat, hogy az érintőképernyő-képtelen idősebbek mit össze fognak szerencsétlenkedni vele). De a minap az Arany János utcánál én is belefutottam abba, hogy nem fogadja el a bankkártyát. Kétszer próba, valami "technikai hiba" felirattal mindkétszer megszakad, sebaj, van mellette másik gép. Na annak "csak" a kijelzője volt szép sugarasan betörve, gondolom, egy elégedetlen ügyfél intézte el ököllel. Mindenesetre alig érzékelte a képernyőtapizást. De legalább lett bérletem... Meg egy újabb keserű tapasztalatom arról, hogy nálunk tényleg ennyire nem működik rendesen semmi: az új gép bekrepál, a mérges ügyfél tör-zúz, az illetékes szervizémicsoda meg 30 napig tötymörög.

Posztolónak meg részvét és egy elsős olvasókönyv.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.22. 18:31:07

"bérletet az autómatából, miután a mult havi"

Ékezetek önkényes és indokolatlan használata. Kurvasok helyesírási hiba.

Nem kéne a bérletvásárlást az utolsó pillanatra hagyni, akkor utazhatna a régi bérletével panaszkodni. Nagyon sajnálom a posztolót.

Ha eltöri a lábát, azon nyomban éhenhal? Valami minimális tartaléknak lenni kell.

A BKV-nak meg kurvagyorsan kéne az automata hibázását korrigálnia. A 30 nap az jogszabályi LEHETŐSÉG. BARMOK!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.22. 18:34:51

@Aureliano Buendía: "az utolsó bekezdés nem lett volna"

Kisember kétezer forinttal a zsebében, ne légy már olyan szigorú. Jogos a felháborodása. Én még azt is megeresztettem volna, hogy "a szőrös kutyafülit neki!"

@dr. phil. Sün‼ ツ: "keddre essen"

Esett kedden.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.22. 18:38:22

@ColT: "A BKK tahó
Az ég kék
A busz is... "

:))

Ne merd azt a gusztusatalan buzikéket az ég kékjéhez hasonlítani!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.22. 18:45:55

@atpijkamo: Ki isz szokták használni. A végéig. 2014-ben ne kelleken már 30 napig vizsgálgatni valamit, amit le lehet kérdezni az adatbázisból.

"Ne merd azt a gusztusatalan buzikéket az ég kékjéhez hasonlítani! "
Férfiak vagyunk. A kéknek 2 árnyalata van : világos és sötét. A barack egy ygümölcs, vagy pálinka.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.22. 19:08:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ha kedden, akkor Belgiumban.

@ColT: "A barack egy ygümölcs, vagy pálinka."

Vagy egy néger.

megamenn 2014.10.22. 19:20:01

pénzutánfutási adó

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.22. 19:38:41

"Hogy nem sül le a pofádról a bőr" – rászabadult a nép Varga Mihály Facebook-oldalára.

"Az internetadót interneten kell-e befizetni, illetve az intenetadó befizetésése után járó adót postán kell-e befizetni?"

hvg.hu/gazdasag/20141022_Hogy_nem_sul_le_a_pofadrol_a_bor__raszab

panic_button 2014.10.22. 19:43:00

A ket felbol csinalhatott volna egyet aztan csokolom'

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.22. 20:00:19

Ti is kaptatok ilyen SMS-t?

"Segítünk! Ne hagyja el az országot! Ha elfogy az internete, lopjon a szomszédjától!"

Dezsike 2014.10.22. 20:04:15

Én simán utaztam volna a fél bérlettel legalább az ügyfélszolgálatig, ezt adta a gép, ez van. Az ügyfélszolgálatról meg addig el nem mengyek míg ki nem cserélik. Ha a legdurvább ordibálás és asztalborogatás után sem cserélik normális bérletre tovább utazok a fél bérlettel, az ellenőr úgyse kényszeríthet a személyi átadására, a közteresnek pedig megtilthatod, hogy az adataid harmadik félnek átadja, és még lelkiismeret furdalásom se lenne, mert kifizettem a bérletet.

Manyecska 2014.10.22. 20:28:21

@Dezsike: hát igen..:( Egyszer Miss Jabba -nem fért oda a hasától az asztalhoz, én ilyet még nem láttam- nyomtatott egy olyan bérletet kézzel, ugye, amin nem látszódott a lejárati dátum, sz.rul nyomta rá, egyszerűen. Nem ám kicserélte volna még ő nézett csúnyán. Na akkor rúgtam volna rájuk az ajtót-következő lépésként- mondtam hogy én EZZEL sehová nem megyek /ill. a gyereké volt a bérlet../..nem tetszett neki, de kit érdekel???:( Ugyanez, pepitában..

Manyecska 2014.10.22. 20:29:56

Azóta otthon nyomtatom a bérleteimet, köszönöm BKK!:P

megamenn 2014.10.22. 20:30:48

észak-korea, én így szeretlek!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.22. 21:04:06

@Manyecska:
Én az internetet is helyben fogom nyomtatni!!4!!

@megamen:
Maraggyunk inkább a pinánál!!

igi1 2014.10.22. 21:07:34

@atpijkamo:

Segítünk! Ne hagyja el az országot!

Segítünk! Ne hagyja el az országot! Ha elfogy az internete, vágja el a telefonkábelt egy központi helyen!

igi1 2014.10.22. 21:09:30

@Manyecska: még jó, hogy Sinosz igazolvánnyal ingyen utazok. Meg aki velem jön az is, tehát még egy tengerimalacot is nyugodtan megsétáltathatok vele.

Néha jótékonykodni is szoktam, de nem sűrűn, mer bolondnak néznek, a sofőr meg rámvakkant, de mondom neki, nem bánom a köcsögösködést de haladjunk már, mer nem érek rá, amíg valaki felváltja az 5000 forintosát.

igi1 2014.10.22. 21:12:08

Ami érdekes, mindig jön egy ilyen majom, aki 5000 forintossal akar fizetni a buszsofőrnek.

Soha nem szoknak le a zemberek erről a hobbiról.

igi1 2014.10.22. 21:17:07

Komolyan mondom, kezd elegem lenni ebből, ami minden posztra jellemző lesz lassan, hogy nem fejtik ki?

MIT TAKAR:

- büdös bunkó stílus

meg mitől lesz hirtelen érzékeny lelkűletű egy nő, aki előtte ugye nem szokott sírni.

igi1 2014.10.22. 21:22:18

Pedig egyszerű a történet, és igaza van a poszternak:

A BKK bérletei SPECIÁLIS PAPÍRBÓL vannak, amit elvileg nem lehet hamisítani ugye, vagy otthon nyomtatni.

Ezt azonnal ellenőrizni lehet elvileg UV lámpával is, meg ki tudja még, milyen módszerrel (gyűrődés ugye).

Tehát mindkét szelvényt azonnal ki kellett volna cserélni úgy, hogy a poszter adatait is elkérik arra az esetre, ha trükközni próbálna mégis, hogy később behajtható legyen rajta a lóvé.

Plusz kártalanítás is járna, ugye a munkából kiesett idő, és a jegyek ára, fejenként.

jótét lélek 2014.10.22. 21:29:57

Tegyék már végre ingyenessé ezt a kibaszott szar tömegközlekedést ebben a kibaszott szar országban. A kibaszott jegyautomatáikra, meg ellenőrző rendszerekre hússzor annyi pénzt basznak el, mint a BKK éves jegyárbevétele. Minek? Könyörgöm! Ennél jobban megérné ingyen adni.

gabors 2014.10.22. 22:42:57

@megamen: ott van berlet otomata ?? azt tudom hogy egy silift az mar van ...

Black Hole 2014.10.22. 23:10:23

@igi1: hát a büdös bunkó stílus az elég sokmindent takarhat! Pl nyitott szájjal rágózott, vagy az asztalon volt a lába, vagy vöröshagymás leheletet tolt a poszter arcába, vagy böfögött és/vagy fingott ügyintézés közben, vagy a tökét vasárnap, vagy olyant mondott a poszternek , hogy "szúrnám a fosódat", vagy egy Conchita számot hallgatott nagyon hangosan, vagy szemérmetlenül méregette a fiát, vagy mittudomén...

Sunny Days 2014.10.22. 23:15:17

@atpijkamo: na, akkor te még nem olvastad el a mai híreket

igi1 2014.10.22. 23:53:37

@Black Hole: ponn ez az ha nem tudják elfelejteni amit mondtak mé nem írja le!?

Black Hole 2014.10.23. 00:14:59

@igi1: hát az ember gyerekét ezzel idegelik ki! Mondja ki! Há' nem? Azt se tudjuk, hogy mi a baj? Csak úgy felibül-harmadábul :-)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.23. 01:38:20

@megamen: "észak-korea, én így szeretlek!"

:)) Pontosan. Egyenest oda tartunk.

venszivar 2014.10.23. 05:14:10

Basszus! Most jött a bkk futár, hogy kitiltottak ááámerikából! Sikeres nettező vaok-E !?!

ursus artos 2014.10.23. 10:50:24

@igi1: "Plusz kártalanítás is járna, ugye a munkából kiesett idő, és a jegyek ára, fejenként. "
Akkor jár kártérítés, ha kötelező a BKV-vel munkába járni és törvényileg munkaidőben kell bérletet venni...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.10.23. 11:15:48

Bakker a helyesírást javítsátok már ki ha kitesztek egy posztot. :/

atpal14 (törölt) 2014.10.23. 11:38:34

A pontos időpontot feltüntetve meg kell írni a BKK-nak. Aki annyira IQ nulla, hogy nem képes normális hangnemben beszélni az utassal, az mégis mit akar egy ilyen munkahelyen?

pangea 2014.10.23. 11:58:47

BKK - tipikus magyar szolgaltatasi szinvonal.

Szornyu, higy ma M o-on az embereknek nincs 20e Ft tartalekjuk...

töpörtő 2014.10.23. 12:04:55

@pangea: sajnos ez van.Az a felhàboritó vannak akik dolgoznak fizetik a rezsit,lakàshitel stb.és nincs,és van akik nem dolgoznak és mégsem élnek annyival roszabul mint aki dolgozi.És vannak aki napi 100ezrekért mutogassàk magukat làst ;édeséletesek;és papiron sokaknak adosàguk van.

KaTe 2014.10.23. 12:07:06

Hasonló helyzetbe kerültem, amikor 5000 forintomat nyelte el egy ugyanilyen BKK autotmata. Nálam viszont még bérletet se adott, egyszerűen visszalépett a kezdőképernyőre. A BKK telefonos ügyfélszolgálatán megtörtént az adatok rögzítése. Körülbelül 15 nappal az eset után visszautalták a benyelt összeget.

Amit nem értek, hogy miért gondolja azt a BKK, hogy az utasokon kell tesztelni a láthatóan hibásan működő gépeiket, mert ebben az esetben abszolút érthető a posztoló helyzete, tetézve azzal a már-már elkeserítő problémával, hogy láthatóan nincsenek megtakarításai, tehát egy ilyen procedúra is hazavághatja az egész költségvetését.

Csak azt tudom javasolni, hogy BKK automatákat ne azok "teszteljék", akiknek minden forintjuk be van osztva, mert - a jelek szerint - ezek a gépek jelenleg baromira megbízhatatlanok.
Másik dolog, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton elhangzottakat elvileg rögzítik, panaszlevél formájában a BKK-nak elküldendő, hogy az ügyintézővel folytatott beszélgetés során kinek volt még kedve belepofázna a telefonba.

2014.10.23. 12:37:20

Ócska tetű cég, de nincs más.
Azért a fogyasztóvédelemhez is küldd el a panaszod, hátha rájuk vernek valami bírságot a mocskokra..

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 12:43:11

Mi akar egy melegházi BKK-s kivizsgálni?
Kicseréli a szelvényt igény esetén igazolást ad a kiesett munkaidőért és elnézést kér az okozott kellemetlenségért!
30 napon belül pedig megtérítik az okozott KÁRt! Közben az, hogy kivizsgálják a világ legtermészetesebb dolga mivel ők a szolgáltatók.
Melegházi parasztgyerek meg 2 hónap átnevelőtábor hogy felfogja, aki fizet az pofázik. Az meg az ügyfél.

Melegházi parasztgyereknek üzenem hogy vannak helyek ahol ennyire komolyan veszik a munkájukat és az utasokat:
japanvasut.blog.hu/2014/01/19/ujabb_vasuti_vezeto_lett_ongyilkos

Benoke2 2014.10.23. 14:13:59

Az automaták sokszor nem működnek, és az eljárás pedig botrányosan sz@r. Pont ezért nem veszek többé én sem automatából semmit. Majdnem megszívatott, es a telefont azt nem vették fel sehol... Igaz hétvége volt, de nem csak munkanap és munkaidőben működnek...
Marad a pénztárosdi...

igi1 2014.10.23. 14:37:51

@Manyecska: fene tudja nem értek ehhez sem :)

Aureliano Buendía 2014.10.23. 15:14:53

@atpijkamo: nézd a felháborodása jogos, ez tény. És nála még a helyesírást is elnézem, pedig az ritka eset.
És valóban sajnálom őt, nemcsak a cinizmus szól belőlem. Sajnálom, mert azt gondolom, hogy az kurvára nem normális, hogy valakinek egy bérlet megvétele a havi anyagi létbiztonságát veszélyeztesse.

És egészen az utolsó bekezdésig együtt is éreztem vele, mert meglepően jól összefoglalta az eseményeket. De ott elcseszte nagyon. Szerintem.

engedélyes pinaellenőr 2014.10.23. 16:07:27

@Aureliano Buendía: "kurvára nem normális, hogy valakinek egy bérlet megvétele a havi anyagi létbiztonságát veszélyeztesse. ".
Magyarországon több millió ember él egyik hónapról a másikra, és ők bizony leginkább tömegközlekedéssel járnak.
Ezt kellene a rohadék Bkv-nak figyelembe venni, nem pedig 30 napig húzni az eljárást egy ilyen egyszerű esetben is.
Ráadásul az amúgy sem eléggé kihasznált új automatáknak sem csinálnak túl jó reklámot. Én Pl .ezek után inkább beállok a sorba valamelyik forgalmasabb állomáson, ahol még van pénztár..

Aureliano Buendía 2014.10.23. 16:29:41

@engedélyes pinaellenőr: én tudom, hogy ez van, de ettől még nem tartom normálisnak a dolgot. Az más kérdés, hogy nem tudok ellene tenni.
Akik pedig ezt a 30 napos határidőt megszabták, nem küzdenek forintos bajokkal, így nem hiszem, hogy érdekelné őket az, hogy valakinek ez a megélhetését sodorja veszélybe.

Az automatákat azért is erőltetik, hogy az élő munkaerőt le tudják építeni (át tudják csoportosítani).

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.23. 17:02:20

@engedélyes pinaellenőr: "@Aureliano Buendía: "kurvára nem normális, hogy valakinek egy bérlet megvétele a havi anyagi létbiztonságát veszélyeztesse. ".
Magyarországon több millió ember él egyik hónapról a másikra,"

Ettől még nem lesz nem kurvára nem normális állapot.

És mi van, ha beüt egy temetés, egy betegség, elromlik a hűtő, vagy megeszi a bérletpénzt a békávéautomata? Akkor felvesz provident hitelt, és kifizeti a háromszorosát? Ha a küszöböt rágja, akkor is kell legyen egy kis tartalékja vész esetére.

És ha már valahogyan szert tett egy internet elérésre, akkor használhatná arra, hogy magára szed egy kis műveltséget, ha már az iskolában valamilyen okból ez nem sikerült. Ez nem kerül további költségbe, akármilyen szegény is. Legelőször is egy kis helyesírást tanulhatna, mert ez így kurvára igénytelen!

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.10.23. 17:14:14

@Homár Hilda:

Szavaztad volna meg a MASZOP-os Horváth Csabát főpolgármesternek!
Ingyé utazhatná'

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.23. 17:25:21

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Te új lehetsz itt. E Földön.

A mindiget mindig rövid i-vel írjuk.
A mindiget mindig rövid i-vel írjuk.
A mindiget mindig rövid i-vel írjuk.
A mindiget mindig rövid i-vel írjuk.
A mindiget mindig rövid i-vel írjuk.
A mindiget mindig rövid i-vel írjuk.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.10.23. 17:55:53

@atpijkamo:
AHA !
Bele olvastam a blogodba.(Tudom, belével nem kezdünk mondatot!)
Elolvastam ott egy pár sztorit (rövid:i).
Valami gond lehet:
Mindenhol:
Komment:0
Reblog:0
Lájk:0
Lájktalan:0...

Mondjuk, elolvasva a nyalókás viccodat, nem csoda!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.23. 17:58:50

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: :)) Mondom, hogy új lehetsz itt.

Azok nem az én történeteim, hanem a beküldőké. Én csak szerkesztem. És nem kommentelni szoktak, hanem történetet beküldeni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.23. 18:10:05

Tüntetés lesz vasárnap Budapesten az internetadó ellen. A megmozdulást Budapestre, a József nádor térre szervezik vasárnap, 18 órai kezdettel. Cikkük megjelenésekor mintegy 14 ezren jelezték, hogy ott lesznek a négy nap múlva esedékes tüntetésen.

nol.hu/belfold/tuntetes-lesz-vasarnap-budapesten-az-internetado-ellen-1494043

Beer Monster 2014.10.23. 18:21:11

@Dezsike: "Én simán utaztam volna a fél bérlettel legalább az ügyfélszolgálatig, ezt adta a gép, ez van. Az ügyfélszolgálatról meg addig el nem mengyek míg ki nem cserélik. Ha a legdurvább ordibálás és asztalborogatás után sem cserélik normális bérletre tovább utazok a fél bérlettel, az ellenőr úgyse kényszeríthet a személyi átadására, a közteresnek pedig megtilthatod, hogy az adataid harmadik félnek átadja, és még lelkiismeret furdalásom se lenne, mert kifizettem a bérletet. "

Ebben neked ugyan igazad lehet, a valóág mégis inkább az, hogy megvernének vagy az ellenőrök, vagy a közterületesek, majd elítélnének közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt.

Beer Monster 2014.10.23. 18:28:46

@jótét lélek: "Tegyék már végre ingyenessé ezt a kibaszott szar tömegközlekedést ebben a kibaszott szar országban."

Azokban a városokban, ahol megtették, 10-30%-kal csökkent a forgalom, ugyhogy nem hülyeség a gondolat. Elég élhetővé válna tőle az ország, nem beszélve Budapestről.

venszivar 2014.10.24. 05:13:34

genyők! nem voltatok OTT! csak itt mertek jópofizni....

venszivar 2014.10.24. 06:23:12

Mi lesz veletek ? :):D

index.hu/gazdasag/2014/10/22/alkohol_ado_adoemeles_adocsomag_palinka_rovidital/

LÉPEM! lefőzetek pár 10 liter páleszt...., jönnek az ünnepek!

Atörökk 2014.10.24. 12:13:16

A szervíz autómatikusan míndig rövid i!

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.24. 18:26:23

@Beer Monster: a @Dezsike utasíthatja a közterest, hogy az adatait ne adja oda a kallernak! Jogilag meg áll, de......
A BKK ezen esetben nem a felügyelőtől kapja meg, hanem a rendőrségtől az adatokat. Mert a felügyelő hivatalból ótómatikusan megteszi a feljelentést a BKK meg lekéri a sünöktől.
Na bele keveredek, de a vége akkor is megmarad a sz@rnak, csak fut néhány kört pluszba az ügy.

Beer Monster 2014.10.24. 22:09:44

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Ebből egy szót se értek, a közterületes milyen jogcímen tesz feljelentést egy bérletügyben?

2014.10.25. 07:35:22

@jótét lélek: Tudod mi a nagy gond a mondandóddal?
a BKV a jelenlegi egyárak mellett is redves nagy adósságot görget. Nem tudnak olyan jegyárakat megszabni ami fedezné a valós költségeket mert még kevesebben vennének jegyet!
felejtsed már ezt az ingyen BKV marhaságot, nem fog egyhamar bekövetkezni

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.25. 21:40:37

@Beer Monster:

....mert a közlekedési iszonylat(ok) KÖZTERÜLET -nek minősül vagy 4-5 éve.
Tarlósunk elintézte.
Vagy 30-40 fős osztagot képeztetett ki kaller kísérőnek. Ezek mással nem is foglalkoznak.
Oszt azért rángatózhat a közteres rajta.
Sőt, tudok olyan esetről, hogy rendőrt hívtak rendőrre, mert civilben jamtarizott bérlet nélkül. (több is volt) Ezért is imádják 1mást.
A közteres szabálysértési hatósági egyed. Hivatalos szemét. Csak szabálysértési "ÜGY" esetében van joga flepnit kérni, kíváncsiságból nem!!
PL. az aluljáróban vackait áruló anyókát csesztetheti de a mellette "cigi-cigi"-ző árus ciggert nem, mert az már bűnügy. (jövedéki termék esetében elkövetett bűnügy) ...na!

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.27. 08:26:59

@atpijkamo:
Annak ellenére, hogy sokan élnek így, én sosem értettem ezt a hónapról-hónapra élés dolgot. Mert ugye azon kívül, hogy ez biztos út az anyagi csőd felé, hiszen a kiadások egy bizonyos része nem csak, hogy véletlenszerűen érkezhet, de van ami bőven túltesz egy havi fizetésen, ami azt jelenti, hogy aki hónapról-hónapra él előbb-utóbb mindenképpen adósságspirálba fog kerülni. Másik oldalról megközelítve pedig gyakorlatilag 0 az esélye annak, hogy valaki pontosan olyan életmódot éljen, amivel 1 havi fizetése, legyen az minimálbér vagy sokszorosa, fillére pontosan elfogyjon. Ebből következik, hogy aki hónapról-hónapra él, az vagy kötelességének érzi az utolsó fillért is elverni a hó végén, vagy még a hó vége előtt elfogy a pénze. Első esettel nem foglalkozok, mert az nagyon beteg, de második esetben aki így jár, az nem gondolkodik el azon, hogy ha 20-adikáig elveri, az azt jelenti, hogy 20-adikáig 10-ből 7 pontos az élete, 20-adikától meg 10-ből 1-es, miközben ugyanezen anyagiakkal lehetne egész hónapban mondjuk 10-ből 6-os, vagy 10-ből 5-ös némi apró megtakarítással (vésztartalék képzéssel) együtt.

Ami durva amúgy, hogy nem csak minimálbéresek élnek hónapról-hónapra, hanem sokan egészen jó fizetésekkel is.

Más kérdés, hogy természetesen a BKK a hunyó itt, mert ha teszem azt van tartalékom, akkor sem egy hülye cég balfaszsága miatt szeretném azt felhasználni, még töredékét sem, ha lehet. Persze ha mégis ez van, az ilyenekre fel kell tudni készülni, csak ugye a tartalék sincsen ingyen, mert minél több vésztartalékot tartok, annál kevesebb pénzem van hosszútávra befektetve.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.27. 19:30:01

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: "0 az esélye annak, hogy valaki pontosan olyan életmódot éljen, amivel 1 havi fizetése"

Én úgy képzelem, hogy hó elején gépsonka és csirkemell, hó végén meg parízer és csirkefarkát. De meg lehet nézni az íbéjen is, hó elején vásárolnak inkább az emberek.

"Ami durva amúgy, hogy nem csak minimálbéresek élnek hónapról-hónapra, hanem sokan egészen jó fizetésekkel is."

Hát ha a nyugateurópai fizetéseknek a negyedét adják, mit nevezel jó fizetésnek? Az utóbbi pár évben sokan csúsztak a szegénységi küszöb alá. Milliós nagyságrendről beszélünk.

"a BKK a hunyó"

Persze, ez evidens.

A 2008-as válság is természeti csapáskén érintett minket, csak az volt a kínos, hogy kivérezve, letolt gatyával talált meg. A többi országnak volt miből karcsúsítani, mi már pár éve diétáztunk.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.27. 19:33:32

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás: "20-adikáig 10-ből 7 pontos az élete, 20-adikától meg 10-ből 1-es"

Ja, csak most értettem meg. Igen.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.28. 16:43:06

@atpijkamo:
Egy ismerősöm mesélte, hogy volt anno egy kollégája, aki mikor megkapta a fizetését, 3 napig a restiben ivott, míg el nem fogyott a pénz, ilyenkor még dolgozni sem ment, de elnézték neki, mert utána 27 napig rendesen dolgozott, bár valószínűleg rendesen éhezett is.

Beer Monster 2014.10.31. 16:56:38

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Elhiszem, hogy közterület. De milyen szabálysértési ürüggyel foglalkozik közterületfelügyelő azzal, ha valakinek lejárt a bérlete?

Beer Monster 2014.10.31. 17:02:40

@Humpfrey: Úgyan ne vicceljünk. Hogy a pöcsömben van, hogy egy 1.8-as benzines kocsival olcsóbban járok egyedül, mint huszadmagammal a buszon.

Az a pénz elszivárog, és marad az adósság.

koffilover 2014.11.03. 00:45:04

királyok ezek az alvállalkozók. Pár éve működtek a kutyaólok az aluljárókban. A dózsa györgy útnál vmi elképesztően paraszt ostoba öreg k.. eladók dolgoztak a kis dobozban. De ezt még túl lehetett élni, viszont már első alkalommal szembetűnö volt, hogy nagyon trükköznek a számlákkal. Csak akkor adtak blokkot, ha erre külön felszólítottam őket, akkor is vmi kézzel írt vackot, amin az eladó adatai (adószám, miegymás) tollal át voltak javítva. Én extra pihenten legalább 3x megírtam a bkk és nav ügyfélszolgálatának, hogy ez a szimpatikus cég nem szeret számlát adni. Kaptam azonosítót a panaszról, meg minden, de persze soha nem érkezett válasz (nem hiszem, hogy én voltam az egyetlen, akinek feltűnt, hogy valami nem kóser...) Aztán mit ad Isten, egy évvel később, és valszeg pár száz millával rövidebben a főváros felbontotta a szerződést a FREAR Kft-vel. az akkori újságcikk szerint a cég legalább 562 millió forintott sikkasztott el. Gondolom a tulajdonos azóta is valahol tájföldön tengeti szegény nyugdíjas életét. szumma szummárum az ügyfélszolgálatok szarok.

Kartáts 2014.11.05. 12:31:01

Ezért fizetek mindig kártyával. Ha ilyen gond van, felhívom a VISA-t, és töröltetem a tranzakciót a kártyámról.

Kartáts 2014.11.05. 12:32:26

Ja, így nem kell futnom a pénzemért, még mennise, csak egy telefon Skype-on pár forintért. Ezt amúgy "chargeback"-nek hívják, és a VISA az ügyféllel lesz 100 esetből 99x!

Beer Monster 2014.11.11. 22:51:11

@Kartáts: A PPO-esetben miért nem volt a VISA az egymillió ügyféllel? Nem biztos, hogy érdemes bennük megbízni.
süti beállítások módosítása