Tékozló Homár

Cégeknek nem jár jótállás a JYSK-nél? FRISSÜLT

2014.10.28. 13:55 | Homár Hilda | komment

jysk_uni_rgb.jpg

WTF - kérdi levélírónk, és ennél pontosabban mi sem tudunk fogalmazni. Már mért ne járna jótállás akkor is, ha mondjuk az adminisztrátor alatt esik szét  a vadiúj szék? Ezzel nyilván maga a JYSK is egyetért, hiszen ezt írja a honlapján: A vásárlót az összes termék tekintetében 2 éves szavatossági jog illeti meg. És van ebben megkülönböztetés? Na ugye. Szóval vagy a levélíró értett félre csúnyán valamit, vagy a kolléga volt egy beépített IKEA- vagy KIKA-ügynök. 

Jysk és a számla

Ma bementem egy JYSK áruházba, bútorokról érdeklődni. És mivel már vettem ott széket és asztalt, amik közül a szék bizony véleményes volt, megkérdeztem, milyen jótállás van a bútorokra. 

Azt válaszolták, hogy ha kérek számlát, akkor fél év, ha nem kérek, akkor egy év. Számlát ugyanis magánember nem kérhet, csak cég. Azoknak pedig nem jár az egy év. 

WTF?

UPDATE  okt.31.

Az alábbi érdekes dolgokat tartalmazó válasz jött a JYSK-től.

Tisztelt Homár HiIda!

Először is szeretnénk megköszönni, hogy megosztotta velünk az Önök olvasóinak a Társaságunk által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos tapasztalatait, aggályait. Vásárlóink véleményére minden esetben kiemelt figyelmet fordítunk.

Társaságunk mindamellett, hogy a lehető legnagyobb vásárlói elégedettségére törekszik, messzemenőkig betartja a vonatkozó jogszabályi előírásokat, továbbá különös figyelmet fordít a fogyasztók igényeinek legszélesebb körű kielégítésére is.

Az Önök által közzétett cikkel kapcsolatban felmerült kételyek eloszlatása végett engedjék meg, hogy az alábbiakról tájékoztassam Önöket:

Ahogyan a cikk írója is helyesen leírta, minden JYSK áruházban kapható termék vonatkozásában 2 év szavatossági jog illeti meg a fogyasztót. A fogyasztó ezen jogát a Polgári Törvénykönyv biztosítja. A cikk írója pár sorral lentebb viszont már a jótállásról ír, amely több tekintetben is különbözik a szavatosságtól. A jótállás tekintetében lehet különbség a szerint, hogy a vásárló fogyasztónak (természetes személynek) minősül-e, vagy nem, ugyanis jogszabályon alapuló kötelező jótállást csak a fogyasztók által vásárolt termékekre vagyunk kötelesek vállalni, nem fogyasztónak minősülő vásárlóknál, azaz gazdálkodó szervezeteknél, illetve azoknál akik szakmájuk, önálló foglalkozásuk vagy üzleti tevékenységük körén belül kívánják az adott terméket felhasználni (Polgári Törvénykönyv definíció: „3.fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy;”) ez a jogszabályi kötelezettség nem áll fenn. Azonban számlaadási kötelezettségünk tekintetében ez semmilyen formában nem bír relevanciával, ahogyan az sem mérvadó, hogy magánszemély, vagy jogi személy vásárolja-e meg az adott terméket. Amennyiben ugyanis a vásárló igényel számlát, azt természetesen kollégáink kiállítják és minden esetben a vásárló rendelkezésére fogják bocsátani. A számlaadás legfeljebb annyiban bírhat jelentőséggel, hogy az a személy aki Áfás számlát kér az adott termékről azzal kapcsolatosan az a vélelem állítható fel, hogy vásárlása során szakmája, önálló foglalkozása, üzleti tevékenysége körén belül jár el, így nem minősül a jogszabályban meghatározott jótállási kötelezettség tekintetében a fenti definíció értelmében fogyasztónak.

Amennyiben Önök, vagy a cikk írója a konkrét esettel kapcsolatosan pontosabb információval tud szolgálni számunkra, úgy megígérjük, hogy Társaságunk kivizsgálja az esetet, amelynek eredményéről a vásárlót is tájékoztatni fogja.

Remélem válaszunkkal sikerült segíteni.

Üdvözlettel/Best Regards

Hauer Attila
JYSK Hungary

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kgb_hun 2014.10.28. 14:20:51

A NAV mit szól ahhoz, hogy egy cég kérésre sem ad számlát?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2014.10.28. 14:28:37

Már miért ne kérhetne magánszemély számlát? Ha a kutyám kifizeti azáfát kaphat számlát is.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.10.28. 14:30:26

Azért én ezt az álláspontot elkérném írásban is.. Aztán megmutatnám 1-2 hivatalos szervnek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.10.28. 14:59:39

Számlát magánszemély is kérhet.

napalm 2014.10.28. 15:03:08

Íróasztal elé vettem egy forgó széket a JYSK-nél, kértem számlát, a néni velem is közölte hogy így csak fél év gari van.
Nem érdekelt mit mondott EV nevére ment a számla hadakozzon majd ha beperelem a bíróságon hogy nem él az egy év gari.

igi1 2014.10.28. 15:28:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: hogy csak addig jó amg ki nem nyissa a szàját

Atörökk 2014.10.28. 15:47:42

MiJen a véleményes szék? Én eddig csak karosszékről, meg árnyékszékről meg fedélszékről, meg ilyesmikről hallottam.

Jysk ügyintézője meg legközelebb munkára alkalmas állapotban menjen be dolgozni, akkor talán nem fog hülyeségeket beszélni.

Atörökk 2014.10.28. 15:51:02

Amúgy meg olyan sincs, ha valaki számlát kér, akkor csak fél év a garancia.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.28. 16:10:37

"ha kérek számlát, akkor fél év, ha nem kérek, akkor egy év. "
És nem mondtad, hogy akkor kérek a munkahelyem nevére, Nemzeti Adó- és Vámhivatal... :D

nem mindegy??? 2014.10.28. 16:33:55

Jótállás csak fogyasztót illethet meg, és így aki nem minősül fogyasztónak (cég, EV...stb) azt csak szavatosság illet meg a Ptk alapján. (ami két év, de fél év után a bizonyítási teher és költség a fogyasztón van, hogy a hiba már a vásárlás pillanatában az eszközben volt) Innen jöhet a fél év cégeknek kifejezés, mivel 6 hó után senki nem megy el saját költségén vizsgáltatni. Abban szerintem nincs igaza a Jysk-nek, hogy ha a fogyasztó kér számlát akkor nem ad jótállást. De azt is figyelni kell, hogy a bútor fogyasztói ára (bruttó) 10 000 ft felett legyen, egyébként nem köteles jótállást adni rá. Önként lehet többet vállalni, de ez kereskedői döntés.

hpapagaj 2014.10.28. 17:12:04

Az EU-ban nem 2 év van mindenre?

Manyecska 2014.10.28. 17:14:05

Mink egy év garanciát adunk..:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.28. 17:26:35

Bárki kérhet számlát. Ott tévedt el az ember, hogy magánszemélyek nem szoktak számlát kérni zugboltokban.

Egyébként meg @nem mindegy???: -nél van a megfejtés.

Manyecska 2014.10.28. 17:36:01

@atpijkamo: remélem a mérlegemen van jó tállás mert most állok rá. nem mertem eddig.:D majd beszámolok. borogatást készítem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.28. 17:38:03

@Manyecska: "a mérlegemen van jó tállás mert most állok rá."

Puff. Nincs. Túlterhelted.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.28. 17:45:01

@Manyecska:
a túlsúly miatt tönkrement mérlegek nem jótállásosak!
Olyan, mintha leejtenéd a mobilt!44!

Manyecska 2014.10.28. 17:47:45

@atpijkamo: behalok. ez a mérleg gyárihibás vagy mi.pedig most lett kész a pizzatészta -gyúrunk vaze?- :D hmm. mér mindig én??? :D

nem mindegy??? 2014.10.28. 17:51:25

@hpapagaj: De tudtommal igen, ahol csak 1 fogalom létezik az EU direktívára (2 év). Szép hazánkban még a szavatosságot feleltetik meg ennek. De ha jól tudom a németek is a magyarhoz hasonlóan működnek, e szempontból ott sem jobb az élet. (Másról ne beszéljünk☺)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.28. 17:56:21

@Manyecska: "gyárihibás"

Nem, csak kétszer kötbefordult.

Tedd rá a kutyát!

Atörökk 2014.10.28. 17:59:49

Mérlegre nagytestű kutyát is rá lehet tenni?

Manyecska 2014.10.28. 18:06:33

@atörökk: Rá de minek? Úgy szoktuk az állatorvosnál hogy előbb én ráállok-doki elfordul tapintatosan VÁHHHÁHÁÁÁÁ- naszóval aztán megfogok a kutyát és úgy állok rá -a mérlegre- megint égek egy sort ugye, de leszarom nem érek rá fogyókurvázni mostanában, na oszt ennyi!:D@atpijkamo: :D nagyon kedves vagy , köszönöm. Amúgy is büntetésben vagyok mostanában nyugottan rúgjatok belém :P:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.28. 18:18:24

Mijafaxér köll egy kutyát méregetni?
Hogy ne legyen véleményes a szék, vagy mér?

Manyecska 2014.10.28. 18:22:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: Azér, kedves, mert amikor bekábítják egy fogkőlevételnél:( nem mindegy mennyit kap a cuccból. Örök álomba szenderül:(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.28. 18:24:03

Pontosítsunk. Valószínűleg senkinek nem adnak jótállást, max. papírt róla... :D

Manyecska 2014.10.28. 18:25:16

Nagyanyám jár a Jyskbe, eddig kifürkészhetetlen okokból..:D:O bár lehet csak nem lát jól, elvégre 82 éves.:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.28. 18:35:42

@Manyecska:
Óbakker, fogkőlevétel!
Besza, behu...
Fogat is mos a kicsike?
Büfizik rendesen?

Manyecska 2014.10.28. 18:43:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: aha, vettem neki fogkefét+fogkrém de tudod akinek két anyja van, sza.:DD muszáj volt sajnos mert őt autóból dobták ki /ez hosszú/, sza ramaty állapotban volt:(((( ON!

Aureliano Buendía 2014.10.28. 18:51:02

@AtiSnatch_Eh?: az eh annak a megdöbbenésnek a hangja, mikor szembesülsz vele, hogy mit telefonáltál?:)

CID 2014.10.28. 18:53:56

@atörökk: Már miért fájna neki. Teljesen jól vázolta fel a tényeket.

Aureliano Buendía 2014.10.28. 18:53:59

Mondjuk „véleményes” széket miért akar megvenni? Bemegy az ikejjába (kutya nélkül), és vesz valami tartósabbat. Szerintem.

Gazsibacsi 2014.10.28. 19:25:36

@nem mindegy???: gratulalok, hosszu ido ota ez az elso profi hozzaszolas, ez kellene legyen a homaros komment mintapeldaja. Koszi!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.28. 19:44:00

@Aureliano Buendía:
Én vélemény néküli széket keresek.
Olyan vajon hol van?

Manyecska 2014.10.28. 19:57:49

@atpijkamo: hát lehet a mellette lévő Jégcentrumba akarna menni??..valami hokipálya nyílt, de ezek férfidolgok ugye azt nem ért hozzá. Valószín.:DD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.28. 20:01:44

A hokicentrum, az olyan mint a spermabank?
Konkurenciják?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.28. 20:04:35

Ismét tüntetnek az internetadó bevezetése ellen Budapesten, mivel lejárt az a 48 órás ultimátum, amit vasárnap adtak a szervezők a kormánynak. Megérkezett a tömeg az Erzsébet hídra. Rengetegen vannak. Kollégánk szerint, már többen vannak mint vasárnap. Ha akkor 30 ezren voltak, akkor most mpég többen lehetnek.

www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20141028-ismet-tuntetnek-az-internetado-ellen.html

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.28. 20:06:52

Meg fog állni a tömeg az Erzsébet hídon, ezt tervezik. Közben a "Lógni fogtok tolvajok!" rigmus is bekerült a repertoárba.

Közben Navracsics Tibor az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondja, szerinte a távközlési adó bevezetése nincs hatással az internet akadálytalan terjedésére.

Átért a tömeg eleje az Erzsébet hídon, iszonyú nagy a dugó Budán. Az autósok dudálnak, a tömeg azt skandálja: aki dudál, velünk van.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.28. 20:08:22

Meg fog állni a tömeg az Erzsébet hídon, ezt tervezik. Közben a "Lógni fogtok tolvajok!" rigmus is bekerült a repertoárba.

Közben Navracsics Tibor az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondja, szerinte a távközlési adó bevezetése nincs hatással az internet akadálytalan terjedésére.

Átért a tömeg eleje az Erzsébet hídon, iszonyú nagy a dugó Budán. Az autósok dudálnak, a tömeg azt skandálja: aki dudál, velünk van.

Aureliano Buendía 2014.10.28. 20:10:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: jogos, a tökömnek sem hiányzik egy pofázó szék. Egy szék tartsa meg a véleményét magának, kussoljon.

Aureliano Buendía 2014.10.28. 20:12:09

@atpijkamo: „Az autósok dudálnak, a tömeg azt skandálja: aki dudál, velünk van. ”

Én ezért erről megkérdezném az autósokat is...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.28. 20:23:08

@Aureliano Buendía:
Hádde nem?
Mija faszt pofázik egy szék?
Nagy a segged béby?
Vagy most mit?

igi1 2014.10.28. 21:18:33

@aMinta Mókus: ja amúgy egészségedre mondtam már!?

4 gyerekig meg se állj

Hozzá meg 4 széket a jysk aggyon

adókedvezményt meg garanciát halmozzon

igi1 2014.10.28. 21:28:07

Ez a baj a pasikkal:

az asszonyról is assziszik olyan mint egy szék: kussoljon, tűrjön, meg amikor kell, ott legyen,

és annyira is tartjátok az asszonyt, mint egy széket: semmire.

Atörökk 2014.10.28. 21:30:56

Akarsz róla beszélni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.28. 21:37:25

@igi1:
Esztet mostan mint sokat tapasztalt házas mondod?
Csak kérdem.
Mer akkó iszunk egyet a törökkkel, asszem!!!!4

Csimpi csumpi 2014.10.28. 21:42:11

Miert nem kerdezted meg, hogy es ha kap ket pofont, akkor mennyi idore szol a garancia?

igi1 2014.10.28. 22:58:31

@atörökk: visszaadtad az elemeket!?

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nédda hozzámszóltá, akkor kezdesz megenyhülni, vagy a következő fórumtaliig mellyszünet van?

Amúgy a törökktől függ minden, tudod.

egy szék két szèk három szék négyszék

amíg nem bőr egy szèk, szemétbe elégetni

igi1 2014.10.28. 23:01:45

@Csimpi csumpi: és ha most a távolból hozzád basznám a székem, akkor adnál garanciát, baszod!?

na ugye

Csimpi csumpi 2014.10.28. 23:04:13

@igi1: ha ketszer akkora lennel, mint en, akkor eselyes.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.28. 23:06:18

@atörökk:
Iszunk hármat!4!!

@igi1:
Közbe asszem, foglalt lettem!

igi1 2014.10.28. 23:07:30

@Csimpi csumpi: van amim kéccer akkora

nem, nem az agyam még mielőtt elterülnétek

egyébként én is úgy tudom céges számlánál csak fél évet adnak gariba

magánember is kérhet számlát ha egyéni vállalkozó saját névre

igi1 2014.10.28. 23:09:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: minggyá gondoltam :)

csak nyugodtan

Manyecska 2014.10.29. 00:01:59

Mindenki nyugodjon békében a pi..rsàba! 4!!444!666

2014.10.29. 00:25:02

A poszter hülye!
A jysk is hülye!
Mindenki hülye!
Ja! A Sün helikopter!

néha trollkodok 2014.10.29. 00:29:48

Sziasztok!

Hogy a témához is hozzászóljak:
nem mindegy??? kolléga jól összefoglalta a lényeget, nem ismételném, csak pontosítanám, mert iszonyú zavar van a fejekben (gyakran találkozom ezzel- nem a Jysknél :-)...):

Minden fogyasztót megillető jog: alapból minden termékre -értékhatár nélkül- jár a 2 év szavatosság, 10.000HUF felett pedig egy év jótállás is jár (a különbséget nem szeretném most részletezni)

Nem természetes személy, gazdasági társaság jogilag nem minősül fogyasztónak, az ő vásárlása így nem is tartozik a fogyasztóvédelmi törvény hatálya alá, ha jól tudom PTK szabályozás alá esik.
Ebben az esetben a felhasználót kettő év szavatossági jog illeti meg. Ennek első fél évében a bizonyítási kényszer a kereskedőt terheli (azaz gyakorlatilag egyenlő a jótállással)

Valóban kérhet bárki ÁFÁ-s számlát (de ha nem tudja elszámolni, csak magával tol ki...), ettől még lehet fogyasztó, kérdés az, hogy üzlet/üzemszerűen használja-e a terméket, bevitte-e apportként, értékcsökkenést számol el rá, elszámolta ktg-ként, stb... Ennek azért nyoma van...
Innentől viszont nem minősül fogyasztónak, csak a 2 év szav. jár neki.

Szóval napalm kolléga és társai perelhetnek meg hőböröghetnek az egy év gariért...

Nekem nem tisztem védeni a Jysket (az eladó "tájékoztatása" is megér egy misét), de azért kiposztolni (egyáltalán véleményezni) bármit mindenféle info, utánajárás nélkül....
"...kérdi levélírónk, és ennél pontosabban mi sem tudunk fogalmazni. Már mért ne járna jótállás akkor is, ha...".
De, tudtál volna pontosabban fogalmazni, csak kellett volna hozzá 2 perc gugli, vagy el kellett volna olvasni a mikród/laptopod/bármid garanciajegyét....

Tudjátok mit? Legyen netadó, hátha kevesebb ilyen sz*rba futunk bele (de csak ezért).

Béke,Üssetek.

Black Hole 2014.10.29. 02:37:20

Nem értem mi a baj? A meg nem vett székre nem kapott garanciát, ami mindegy is, mert nem ment tönkre, de ha mégis az sem baj, mert úgyse tudja, mert nem vette meg? Így volt? Nehogy azt mondja valaki, hogy a szék is tágul, mint egy alumínium üzemanyagtartály réz tágulásija, mert ledobom a hajam! Tessék kötni egy mindenre kiterjedő biztosítást, és nem lesz baj!

igi1 2014.10.29. 09:02:10

@Black Hole: ez attól függ ki ül bele

A széknek is van terhelhetősége

joska61 2014.10.29. 09:09:38

Gondolom a poszter még mindig nem látja át, hogy a saját cég nem azonos a saját zsebbel.

joska61 2014.10.29. 09:11:53

@néha trollkodok: "Tudjátok mit? Legyen netadó, hátha kevesebb ilyen sz*rba futunk bele (de csak ezért)." Úgy vetted észre eddigi pályafutásod során, hogy akinek van ilyen faszságra havi 700 forintja, annak az esze is több, mint annak aki nem akar újabb sarcot? :)

Csigorin 2014.10.29. 09:31:43

@atpijkamo: "Átért a tömeg eleje az Erzsébet hídon, iszonyú nagy a dugó Budán. Az autósok dudálnak, a tömeg azt skandálja: aki dudál, velünk van."

Hat ez kurvanagy :))))) biztos veluk vannak akik az altaluk okozott dugo miatt dudalnak :)))

Black Hole 2014.10.29. 12:49:03

@igi1: hoppá, ez új! Akkor lehet, hogy én is szék vagyok? :-)

Aureliano Buendía 2014.10.29. 17:52:56

@Black Hole: csak nehogy magad közé essél:)

Black Hole 2014.10.29. 19:22:51

@Aureliano Buendía: hát mondjuk, valami nagy dudás belém ülhetne :-D

ahanem01 2014.11.25. 13:44:43

Kedves tüntetők elkéstek egy fél évvel.
süti beállítások módosítása