Tékozló Homár

Bakancshalál Dobogókőn

2014.10.31. 14:02 | Homár Hilda | 201 komment

DSC06702.JPG

Én ilyen szomorú bakancsfotót még nem láttam. Pláne, hogy a kis hülye fogpiszkálóval kitámasztott talp egy Vibram, ami a világ első, kifejezetten hegymászásra kifejlesztett vulkanizált talpa a megbízhatóság és a hosszú élettartam ígéretével. Persze, lehet, hogy ez a példány belebetegedett a dobozban levésbe.

Helló Homár!

Sokáig abban a hitben éltem, hogy a Merrell a minőség szinonimája. Saját káromon kellett megtapasztalnom, ennek az ellenkezőjét. 

5-6 éve vásároltam magamnak (Super Light III. Dark Brown) a kategóriájában magas áron, egy autentikusnak tűnő bakancsot. Évente egy, maximum két alkalommal használtam, ápoltam, dobozban tároltam. 

Egy hete, egy Dobogókői – vagyis koránt sem extrém körülmények között – kiránduláson egy óra hossza alatt teljesen szétesett, elemeire hullott a bakancs. Az elnyűhetetlennek hitt Vibram talp egyszerűen szétporladt, a bakancs megsemmisült. Ilyen, egy hitvány minőségű kínai termék esetében sem fordul elő. Bár most nézem a bakancs címkéjét, ez is csak egy kínai termék: "Made in China”. Tehát mégis...

Több Merrell termékem is volt az elmúlt évek során, folyamatos volt a csalódás, de ez minden elképzelésemet és tapasztalatomat felülmúlta.

Megpróbáltam a Merrel.hu oldalán elküldeni a tapasztalataimat, de 404-es hiba miatt nem tudok kommunikálni velük. Természetesen az online vásárlásra zavartalanul továbbengedett volna az odal...

Kérlek Benneteket, hogy ennek az esetnek a leírását tegyétek közzé, hogy mások tudjanak mérlegelni és ha nem akarnak, akkor ne vásároljanak maguknak ilyen irreálisan drága ipari hulladékot. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.31. 14:13:57

"Megpróbáltam a Merrel.hu oldalán elküldeni a tapasztalataimat, de 404-es hiba miatt nem tudok kommunikálni velük. Természetesen az online vásárlásra zavartalanul továbbengedett volna az odal..."
Telefon? Akármi?

dailyvicodin 2014.10.31. 14:16:16

merrel.hu vagy merrell.hu? nagyonnemindegy!

amúgymeg csak a ragasztás vált szét, semmi porladást nem látok.

csalódtam, így nem sajnálom a füllentö posztolót

Egyéves Önkéntes 2014.10.31. 14:23:28

Ezt már a közmondás is megmondta: Aki merrell, az nyerrell!

Pécsi bölcsész 2014.10.31. 14:25:48

héló!
ne a merrelt szidd, bár az nem a legjobb...

az én ACU bakancsom vibram-talpa ugyanígy esett szét 6+ év után. Mindkét lábon egyszerre!!!

Programozott elhasználódás.
ennyi

Pécsi bölcsész 2014.10.31. 14:27:14

ja, amúgy elég ronda bakancs volt ne sajnáld!

Manyecska 2014.10.31. 14:28:49

@dailyvicodin: hmmm, épp most írtam a törökknek a másik posztban eszt, az enyémen is "csak" a ragasztás jött szét-tudtam mert elfekvő készletből vettem, párezerér':P, elég jó darab volt- naszóval két évig jól bírta most meg hullik elől-hátul atomjaira, valahogy el kéne jutnom egyáltalán most a boltig:((( :D!
Megérne egy képet:( pedig nem gatyi cucc volt..

Egyéves Önkéntes 2014.10.31. 14:30:34

Jó játék a bakancs,
szétmegy benne tappancs,
fáj is, be ne kakkants,
Jó játék a bakancs.

Írta Varró Dani verse.

Martinicske 2014.10.31. 14:31:59

Az a helyzet, hogy mostantól ezekre a kirándulásokra vinni kell szigetelő szalagot.

Iszonyat hasznos kiegészítő.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.10.31. 14:32:41

A kínai olyat gyárt amilyet rendelnek tőle. Ha minőségi akkor azt, ha olcsó szart akkor azt.

Manyecska 2014.10.31. 14:33:45

Szép szartaposó ez. Vagy szőlőt szoktak benne?

ember a holdon? 2014.10.31. 14:36:15

5-6 éve vettem egy cipőt... már egyik sincs meg, mert elhasználódtak. Pedig csak 5-6 éve vettem!!! Skandallum!

Valamint az évente 1-2 alkalom nem egészen hihető.. én valóban 1-2x megyek, épp ezért nem is veszek 30-40k forintos bakancsot.

Azért a pofám leszakad, egy 5-6 éves cipőt reklamálni?!

dailyvicodin 2014.10.31. 14:43:52

szerintem elfáradt a cipösdobozba a padláson. gondolta tönkremegyek ebbe a sok állásba. azt tönkrement.

ergerberger 2014.10.31. 14:47:22

"Bár most nézem a bakancs címkéjét, ez is csak egy kínai termék: "Made in China”."

Ilyen faszságot ma még élő ember képes leírni bmeg?!
Remélem, a poszt toló egy iPhone-t is ilyen finnyásan visszautasítana, mert az is Kínában készült!

ergerberger 2014.10.31. 14:50:01

Amúgy a proszt tata toló valószínűleg egy szőröstalpú román, aki nem nyírta rendesen a talpát, és a bunda kinyomta a bakancs alját!

Pécsi bölcsész 2014.10.31. 15:01:53

@ember a holdon?: aha, te vagy az aki
dorkóban indul neki a Rám-szakadéknak...

Atörökk 2014.10.31. 15:04:06

Ez akkor volt vibram talp, amikor én fluxuskondenzátor. Ránézésre amúgy valami durva anyag, vagy gyártási hiba.

ergerberger 2014.10.31. 15:12:08

@atörökk: Hallod, lehet hogy az Ugyismegveszel.hu-ról vette a bakancsot a poszttrolló!
64 gigabájtosként!

Jólakötturinn 2014.10.31. 15:12:38

@Egyéves Önkéntes:

Jó játék a suna,
Kívül-belül puha,
Szaglik mint a Duna,
Jó jaték a suna.

Jó játék a kuki,
Nézegeti muki,
Ngyon tetszik neki,
Jó játék a kuki.

Jó játék a cici,
Akkor is, ha pici.
Kedveli libsi, szoci
Jó játék a cici.

Manyecska 2014.10.31. 15:23:08

Szintén valamelyik buzi lelopta talpazatostul a frissen felrakott márványvázát a temetőből. Vajon ez kinek a felelőssége?? Szimpla pech? :(
Homárra illő lenne.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.31. 15:28:32

@Jólakötturinn: A 3 versszakba miért kell a politikát belekeverni??
Legyünk párt semlegesek! :D
Pl: "Kedveli a Tibsi Misi
Jó játék a cici"

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.31. 15:30:01

Tsz Adidas = Gumicsizma!
Talpa nem válik le!

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2014.10.31. 15:31:20

Ez nem Vibramos, azt 5-6 éve még nem tették bőrbakira. A cipőben meg első ránézésre kb 1000 km lehet, a gazdija meg enyhén túlsúlyos lehet ilyen taposásban.

gabors 2014.10.31. 15:33:22

oszinten szivbol nagyon sajnalom a poszt-tolot

amugy a regi bankcsokban meg volt anyag apamnak 30 vagy talan 40 eves surranoja teljesen fasza allapotban van pedig hasznalja/ta

(nem is csinkik raktak ossze valami purehabbal)

Darth Revan 2014.10.31. 15:34:35

minek draga cuccot venni, ha valamit csak evente egyszer (max. ketszer) hasznalsz?

En is vagy 5-6 eve vettem magamnak egy bakancsot, en is csak evente parszor hordom, de nem is fizettem erte egy vagyont (100 euroba fajt), de meg ma is olyan, mint uj koraban :)

Atörökk 2014.10.31. 15:43:04

@Dariengo:
Tényleg? Mesélj, milyen érzés baromságokat beszélni?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2014.10.31. 16:30:06

@ember a holdon?: van tizernéves bakancsom. Lekopott a talpa, de nem mállik szét a talpba berakott ,,technológia", mondjuk, nincs is benne ilyen ,,szuperréteg".

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.31. 16:54:36

Én eccerűen zokogok a pószter mijatt!4!!

@atörökk:
Az Igit megin a pincébe zártad?
Kiváncsi vónák a szakértésére!

igazságos 2014.10.31. 18:01:19

Az úgy vót, hogy amikor kivettem az elemeket, batgirl távirányítójából, elhagytam a tartóját, batgirl meg nem találta meg.

Nem a Made in China számít, mert te sem azért fizettél az elnyűhetetlen talpért, mert azt Olaszhonban gyártották, ugye!?

igazságos 2014.10.31. 18:05:09

Rohadtul nem értem az ilyen posztokat.

!?

Csimpi csumpi 2014.10.31. 18:07:30

Jo cipo a merrel,
Kis kinai nem mer.
Szereti az ember,
Jo cipo a merrel!

Manyecska 2014.10.31. 18:13:16

:D Na megjöttek a becsavarodott farmerok..

Manyecska 2014.10.31. 18:14:26

@igazságos: énse: "Saját káromon kellett megtapasztalnom" ???

Manyecska 2014.10.31. 18:18:55

Most vettem két vadiúj csimmát, egyet direkte ilyen szétrúgós-xartaposó célra:)
:)

igazságos 2014.10.31. 18:19:39

@Manyecska: de figyuzz

5-6 éve vett egy kurva cipőt

a poszter aszongya, ritkán használta, évente 1-2 alkalommal (jó, de esestleg a Himalájára ment vele, vagy mittudomén, érted, meg milyen időben)

- most reklamálni jutott az eszébe, mert rájött, kurvadrága volt 5-6 éve az a rohadt bakancs

MI A CÉLJA MOST A POSZTERNAK!?

- kártérítés
- lejáratás
- felnyomás
- panaszkodás

mindig ugyanezt a márkát vette ráadásul, mindig volt gondja, oszt most jut eszébe pénzért kunyerálni vagy mi!?

?

igazságos 2014.10.31. 18:21:29

Hát én felnyomtam a bőröndöm a padlásra, oszt következő télre apró darabokra tört benne a műanyag, pedig volt rá garancia.

Akkor pereljek!?

Manyecska 2014.10.31. 18:30:03

Én ezekután már semmit nem mernék felnyomni mindegy.:D:O@igazságos: Te, én nem olvastam a posztot. Azon anyázok hogy vettem egy Garnéla vagy gárnier krémet /hidratáló/, oszt kiveszem a papírdobozból és feleakkora pont. Hálistennek ráncaim még nincsenek:DD de b+ :(

lutria 2014.10.31. 18:32:21

20 éve vettem egy keveset használt magyar katonai surranót,többnyire télen használom hóesés esetén-és még mindig olyan mint "új" korában sehol egy szakadás,talpleválás,bármi...

igazságos 2014.10.31. 18:32:23

@Manyecska: ezt én is figyeltem az izzadásgátlóknál

egyre kisebbek, egyre kevesebb van bennük, egyre hamarabb kifogynak, és egyre drágábbak

amúgy faragtam töklámpást, kint világít

Manyecska 2014.10.31. 18:33:00

@igazságos: Taknyász úr megmondta a tutit /lásd facebook-sáv/! Kézműves khmm cipőkészítőt könyvelünk, nála félmilka egy pár cipő de azok valahogy, valamiért nem esnek szét:DD! Viszik is mint a cukrot az itteni külföldiek, főleg:)

Aureliano Buendía 2014.10.31. 18:34:16

@atpijkamo: én annyira nem. Akinek hobbitúrázó létére ilyenre telik, azt nem tudom sajnálni.
Képzelem, a másik négy túra mekkora lehetett. Biztos megmászta vagy kétszer a Gellérthegyet:)

Manyecska 2014.10.31. 18:34:25

@lutria: like!!:)
Ezt már más is mondta!:) meg asszem a munkaruházati bakancsokra esküsznek többen:D!

igazságos 2014.10.31. 18:35:15

@Manyecska: elvileg ezeket a kínai szarokat is itthon csinálják a börtöntöltelékek

mármint a cipőtalpakat

Manyecska 2014.10.31. 18:36:10

@igazságos: azt én is akarok, majd holnap, csak előtte el kell vonatoznom a temetőbe, hajnalban:( ON belétek, takarítanom köll.

igazságos 2014.10.31. 18:38:30

@Manyecska: én a helyedben kiszolgáltatnám magam pláne hogy kismama vagyok

arra vannak a fiúk, hogy takarítsanak

igazságos 2014.10.31. 18:42:06

Egyébként meg Orbán azt mondta

Nem lesz most és ilyen formában adó

=

Beledögölhettek, akkor is lesz netadó, és még többet fogtok fizetni a mostaninál.

Így is úgy is lesz netadó, mert a 25 milliárd helyett nincs más belekalkulálva a költségvetésbe.

Mi a hiba?

A netért sem kötelező fizetni.
Az útdíjat kötelező fizetni van is bevétel.
A telefonálásért cigiért nem kötelező fizetni, máshol is be lehet őket szerezni. A netet, ha nem lehet máshol beszerezni, akkor le lehet mondani, vagy két szomszéd összefog, hogy olcsóbb legyen, de nem magyar a magyar, hogy ne oldja meg ezt is, mint a telefonadó helyett az internetes telefonálást.

Manyecska 2014.10.31. 19:09:14

@igazságos: aha, őszi szünet van-apjával üdülget..

igazságos 2014.10.31. 19:21:24

@Manyecska: oszt téged meg magadra hagynak!?

oszt ha rátaposol véletlen a tengerimalacra, és elesel?

igazságos 2014.10.31. 19:25:29

nehéz a mai világban nőnek lenni

a férfiak lelépnek sportolni (jobb esetben)
a férfiak lelépnek nőzni (rosszabb esetben)
a nőkre meg marad a házimunka, meg a gyerekszülés, meg a :D

A sportra és a hülyeségre egy pasi sem sajnálja az időt és a pénzt.

Manyecska 2014.10.31. 19:37:00

@igazságos: :D kénytelen ha elváltam tőle..:DD a festői szépségű szurdokról /Pilis/ is csak annyi volt a véleménye hogy "hát bameg, pár üveg sör után nem biztos hogy végigmennék itt" :P az köll, nem Dobogókő.

Manyecska 2014.10.31. 19:39:04

@igazságos: reggel kilenctő megállás nélkül dolgoztam nincs időm se magamra, se filozofálgatni és ez elég régóta így megy, sajnos. Szerintem már nem is vagyok embi.:D ON tisszta szerencse hogy már nem mint szülésznő, ad abszurdum visszatolnám a gyerekeket:(( :P

igazságos 2014.10.31. 19:42:37

@Manyecska: pedig aki nem fogja a gyerekeit keményen házimunkára, az konyhai robotgép és házi takarítónő lesz később is.

azért én azt bírom, hogy néha a pasikból is előjön a valódi énjük

:D

igazságos 2014.10.31. 19:44:13

@Manyecska: Egyébként meg szívesen segítenék ám neked, de valszeg nem viselne el hosszabb távon :D

viszont erre lányt is kell szülni, hogy legyen aki segíccsen

igazságos 2014.10.31. 20:00:40

egyébként meg baccpapucsban kell menni túrázni

Manyecska 2014.10.31. 20:01:59

@igazságos: a munkahelyemen, úgy értem. Gyerök rendes, takarít, vasal, és közben sármos mint az apja, majd 180 cántis ló, hová nő nemtom, de majd tíz év múlva összejöhettek, akár:P Mindig mondom neki fiam szőke tyúkkal sose kezdj!! :D

Manyecska 2014.10.31. 20:04:01

Különben amit vettem xartaposás céljából, csizmát, 16.000-ről volt leértékelve, most nézem az egyik cipzár beállt rajta mint a klinikai halál..:(:DD mondjuk kettő is van rajta sza nem ügy, nade az elv!! Ugye. kivételesen nem néztem meg..

Manyecska 2014.10.31. 20:08:00

Megtekintettem a képet. Dobogókőn 10,7-es erősségű földrengés lehetett..:DD:O nagyon sajnálom a posztolót tényleg nagyon gáz ez a bakancs /újonnan se volt mondjuk szép/..

igazságos 2014.10.31. 20:17:48

@Manyecska: bakancsot is úgy veszünk, mint férjet: a strapabíróságáért értékes.

:D

Black Hole 2014.10.31. 21:34:23

@Manyecska:
@igazságos:
Mit csináltok itt? Váltottatok bérletet, csak ti ketten ide?

Black Hole 2014.10.31. 21:38:34

A bakancsban meg valószínű lebomlott a ragasztó, vagy valami hasonló történt szerintem. Természetesen a posztolót nagyon sajnálom, egy könnycseppet elmorzsoltam, de még mindig szipogok :-(
Dehát ez már egy 6 éves bakancs, mégis mit várt tőle?

NagyGenyoo 2014.10.31. 21:48:14

Ez egy nagyon is jól használható bakancs, de nem a szocialista-liberális kormány alatt kellett volna megvásárolni és akkor még lenne rá garancia.

Atörökk 2014.10.31. 21:50:34

6 éve sajnálom a posztolót. Megvacsorázom, aztán felmegyek Dobogókőre és gyújtok érte egy mécsest és ülősztrájkba kezdek a bakancstalpak minőségének megjavításáért.

gabors 2014.10.31. 21:51:50

"Az állam a jelenlegi 128 ezerről a felére akarja csökkenteni a gimnáziumokban tanulók számát – ez összhangban van a kormánynak a kivételezett csoportokat jutalmazó társadalompolitikai elképzeléseivel."

kivancsi vagyok...

ez ellen is lesz tuntetes ???

ez azert nagyobb nepellenes bun mint 700Ft ado (mint a vizit-dij)

Atörökk 2014.10.31. 22:01:02

@gabors:
Amerikában is fognak tüntetni ellene.

Black Hole 2014.10.31. 22:16:07

@atörökk: azért amikor mész Dobogókőre, egy laposüveg fűtőanyagot tegyél zsebre, mert már hidegek az éjszakák. Amúgy milyen márkájú bakancsban mész? Mert számomra az egyértelmű, hogy gyalog csapsz bele :-)

igi1 2014.10.31. 22:25:34

Ránézésre nem mai csirke ez a csuka.

igi1 2014.10.31. 22:27:27

@atörökk: 6 éve még én se voltam meg neked szal rajtad nincs mit csodálkozni amúgy se

@Black Hole: pedig aszinné a zember régen a csukákba is több anyag vót a manufaktúrákba

Atörökk 2014.10.31. 22:33:34

@Black Hole:
Vettem egy dorkót a Pléjerszrúmban e célra, meg kötöttem hideg elleni biztosítást.

@gabors:
Nagyon sokan. Legalább húsz városban. ÉS Németországban és Japánban is.

Black Hole 2014.10.31. 22:36:44

@igi1: fasza kis cucc ez a bakancs! Szerintem egy jó suszter megragasztja, mint a pinty. Jobb lesz, mint újkorában! Egyszer elvittem hasonló problémával a pacskerom egy öreg fazonhoz, össze gyógyította úgy, hogy aztán elkopott a talpa, a felsőrésze, és már csak az egy réteg ragasztó volt meg belőle, de még mindig jó volt.
Amúgy a posztolót nagyon sajnálom!

Black Hole 2014.10.31. 22:39:16

@atörökk: hideg ellen legjobb biztosítás a meleg kocsmában köttetik, jó sok forralt bor mellett!

igi1 2014.10.31. 22:39:42

@Black Hole: de ha a saját hobbijára nem sajnálja a lóvét mé vesz drágán szart többször is amikor tudja h nem lesz jobb a következő se!?

Valamit csak tudott az a cipő 6 évig b+

akkor meg mit made in chinázik!?

ha meg nem telik kurvadrágán made in italyra ?

Atörökk 2014.10.31. 22:39:45

@Black Hole:
Émmár nem hiszek az ilyen úri huncuccságokban, fél évente lemék a suszterhez, jó vastagon bekeni ragasztóval a talpamat és minden rendbe'!

Black Hole 2014.10.31. 23:09:49

@igi1: dehát egy cipőnek mégis hány évet kéne bírni? Bár néha a múzeumban látni ókori pacskert is, egész jó állapotban, viszont azokban nem túráztak. Akkoriban még mást jelentett a túra. Sétáltak néhány ezer kilométert, meghódítottak egy országot, oszt' haza ballagtak. Ha a surci nem bírta, akkor felakasztották az összes susztert az országban. Akkoriban még működött a minőség biztosítás! :-)

Black Hole 2014.10.31. 23:12:58

@atörökk: én meg korcsolyában járok mindenhova. Először szar volt, de aztán megszoktam. Kicsit nehéz volt az elején lépkedni benne, de abban van vas rendesen, meg nem tudod csámpásra taposni.

Atörökk 2014.10.31. 23:17:07

@Black Hole:
És erősíti a térgyet meg a boka izmait is, és ha tócsába lépsz vele, akkó' se ázik be!

Black Hole 2014.10.31. 23:23:56

@atörökk: és már tudok benne biciklizni, úszni, lovagolni, sőt szex közben sem veszem le, annyira megszoktam!
Jaj, szegény posztoló!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.10.31. 23:53:25

Szeksz közbe bakancsot hordani, az menő!

Galla Miklós 2014.10.31. 23:55:23

- Bakancs!
- Nem bakkantok!

Ééééééértik, ugye, hogy "bakancs"?!
Ééééééértíííí!

Galla Miklós 2014.10.31. 23:57:57

- Miért vettél Merrell bakancsot?
- Hát MER EL akarom repeszteni a talpát!!!

Ééééééértik, ugye, hogy MER EL?! MERRELL, ez óriási!!!
Ééééééértíííí!

hobbitroll 2014.11.01. 01:31:38

ez volt már?
"Több Merrell termékem is volt az elmúlt évek során, folyamatos volt a csalódás"
vadász ... vadász

2014.11.01. 07:23:39

Ezért nem kell gagyi cuccot venni.Ez sem volt eredeti.

Olyan cipőt kell venni, aminek nem csak ragasztott hanem varrott is a talpa.

Manyecska 2014.11.01. 08:03:29

egy perc mulva indul a vonatom...a kalauzok nem kicsit flörtölnek.màr velem..:-( xd ikszdé. amigy Flirt.ferihegy.pà.

Manyecska 2014.11.01. 08:11:02

hasít.par utast lehagytunk Zuglonàl sebajjjj xddd

Manyecska 2014.11.01. 08:12:16

ezeken van fék?? xdd

Manyecska 2014.11.01. 08:15:00

baszki mingyàr felszâllunk xd

csakb 2014.11.01. 11:05:15

@Dariengo: Ugyan, miért ne tettek volna Vibram talpat 5-6 éve bőrbakancsra?

Nekem egy 10 éves bőrbakim van, vibramos, made in China, és kutyabaja.
A kínaiak is tudnak minőséget gyártani, ha megfizetik.

neet 2014.11.01. 12:11:27

@Manyecska: öö, lemaradtam valami fontosról, úgy veszem ki a szavaitokból. Most akkor te is nagy... öö.. kismama leszel újratöltve again?
Itt ez a fészekalja nem sok időt hagy homárni, ezért a mulasztás.

Rosszindulatú Vászka 2014.11.01. 12:28:09

Először meghalt Cipő.
Most meg Bakkancs.
És én, Papucs is kezdem magam szarul érezni.

Manyecska 2014.11.01. 17:07:52

Szarganyézó gumicsimmát köll venni annak tuti nem válik le semmije. Legfeljebb a trágya a talpáról. ugye.@neet: azt elhiszem:) Dobok levelet mindjárt.

Manyecska 2014.11.01. 17:09:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: hmm, szar nőgyógyász lennél, p..nának háttal.:DDD

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2014.11.01. 18:31:44

esztet a szart én már napóleon lábán láttam egy kípen. régebbi nincs amit felvegyél kutyát szaratni?!

Bamba Barack 2014.11.01. 18:35:07

5-6 éve vásárolt merrell cipőmet napi szinten nyüstölöm, semmi probléma vele.az eddigi legtartósabb cipőm.lehet a posztoló egy rossz darabot fogott ki.

igi1 2014.11.02. 15:02:35

@neet: ja most épp átalakl terhes kismamaszaurusszá

bizonyos mellékhatásokkal

gabors 2014.11.02. 15:04:57

elunt kesve erkezo becsi szelet !!! mi fasz van Lazar Jani-e ??? oszt perel ??

amit még megtehetsz 2014.11.02. 15:05:11

99-ben vettem La Sportiva bakancsot Vibram talppal. Minden ősszel, és télen nagyon nyüstölöm és még mindig bírja.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.02. 15:08:27

A tennapi hétvégi poszt, amit a homáradmin írt, az hová lett?

Manyecska 2014.11.02. 15:11:50

@amit még megtehetsz: jaháááát az olaszok,azok jól bírják. Ja.

igi1 2014.11.02. 15:12:06

@dr. phil. Sün‼ ツ: meghozták a kaját
megy a cicaharc

mit nem értesz!?

Vőt mincs mint az a nőkkel lenni szokott.

Manyecska 2014.11.02. 15:16:04

@Nattramn: olyan negatív gondolkodásotok van lehet hogy csak meghalt!?

hegyilany 2014.11.02. 15:16:21

Merrell mint csúcsminőség? Muhaha...
Próbálkozz inkább Hanwag, Meindl vagy La Sportiva lábbelikkel.

Black Hole 2014.11.02. 15:35:13

Cipővel kapcsolatos legszebb élményem az volt, mikor '83-ban katona voltam, hogy haza mentem télen, és faszán befűtöttem a kis szenes kályhába, majd elmentem a barátnőmért! Barátnőmmel szépen elmentem egy szórakozóhelyre, majd onnan haza. Lefekvés előtt egyszer még megraktam a kályha, utána a barátnőmet, majd utána úgy vettem észre, hogy a kályha befulladt és már csak langyos! A kimenő cipőm viszont nagyon át volt ázva, ezért, hogy megszáradjon, lehajtottam a kályha tetején lévő rácsot, és rátettem a cipőt. Elaludtam, majd pár óra múlva éktelen nagy füstre ébredtem. Feltámadt kint a szél, ettől jó nagy huzat lett a kályhában, és a már lefulladt kályha beindult, a cipő talpa meg szépen, csurdigált le az oldalán, meg közben füstölt mint az állat! Szóval utána már elég kényelmetlen volt hordani, mert olyan ritkás lett a talpa, ami maradt belőle, az meg olyan csomókba állt! Szerencsére hamarosan volt leszerelés, és el tudtam cserélni.
Ezt csak azért írtam le, mert ebből az élményből kifolyólag tudom, hogy mennyire rossz lehet most a poszternek, és nagyon sajnálom!

Black Hole 2014.11.02. 15:40:11

@hegyilany: ezeknek az igénytelen csóróknak ezt hiába mondod! Túrázni különben sem bakancsban megyünk, hanem terepjáróval! Azt meg simán lehet vezetni Bach papucsban!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.11.02. 15:52:34

Ja, vártam már az első idiótát aki a programozott élettartammal jön :)

Manyecska 2014.11.02. 16:04:05

@Nattramn: négy mancs volt, csak elgázolta egy IFA..

Zsolt Chevelu Ring 2014.11.02. 16:09:56

Katonai bakancs,az még bírja.Persze nem a magyar.

Manyecska 2014.11.02. 16:10:48

Viszem a kutyát állatorvoshoz. Nem hordozóban. Busszal. Remélem a vadiúj csizmám kibír visszafelé négy megállót:D:O..úgy értem ha használom is, tehát gyalog. Gyaloggal, ahogy a fiam mondta kiskorában /nagy sakkozó!:)/

ördög_ 2014.11.02. 16:12:34

Nekem egy évig bírta a Merrell túracipőm úgy, hogy nem is viseltem túrázáshoz, csak utcán, városnézéshez, sétához.

Alick 2014.11.02. 16:22:28

A 20 éves olcsó, noname túrabakancsom évi 6-8 túra mellett a mai napig tökéletesen funkcionál. Hiába a márkanév, ha ma már kötelezően be van építve a tartósságellenes tervezett elavulás...

neet 2014.11.02. 16:44:14

@Manyecska: most láttam. Gondolkodom valami értelmesebb fiókon, ami nem is annyira privát, de nem is annyira szpemnek fenntartott.
Nem kéne valami üzit kapnom, ha üzit kaptam?
Kutya hogy van?
Ja, válaszoltam. :)
Mindezt bakancsban, hogy örüljetek.
Ja, nem, papucsban, és az sem bacc. Viszont munkavédelmi, az ér így akkor? Vagy kimoderálnak?

Manyecska 2014.11.02. 17:50:40

@neet: jól, doki megin megadta a mobilszámát:D:P, jól van:) válaszolnék de valamiért nem jött semmi.

Manyecska 2014.11.02. 17:53:39

......Tengerimalac-álló papucs nincs? folyton felrúgom. Mivel folyton követ:)..elég nagy ívben száll oldalra de olyan cuki puha!

Aureliano Buendía 2014.11.02. 17:56:24

Hova lett a bécsiszeletes poszt?

gizmo26 2014.11.02. 17:58:34

Nekem meg 9 év után tönkrement a baromi drága Logitech egerem, és fel vagyok háborodva. Senki ne vegyen Logitech-et mert egy sz*r. :-)))))))

A bakancsnak meg semmi baja, a ragasztás engedett el, vigye el egy cipészhez, ken rá egy újabb réteget és annyi.

Manyecska 2014.11.02. 17:58:52

@neet: Mondjuk ez az állatorvosi rendelő rendes hely /Óbuda/ mer vasárnap is rendelnek, hiába van Halottak napja elvileg. Igaz csak két órát. Írok róla elégedett ügyfél posztot!!

Ladislav 2014.11.02. 18:04:33

Életem legdrágább lábbelije egy merrell terepfutócipő volt és fél év után olyan szinten eldeformálódott az egyébként nem vibram talpa (pedig nem vagyok túl nehéz), hogy teljesen használhatatlan lett. Akkoriban egy haverom is vett magának vagy két merrell-t és neki is minőségi problémái voltak vele. Azóta inkább nem ezt vesszük, pedig designra tetszik.

Manyecska 2014.11.02. 18:05:46

Régen a Szomszédokban volt egy jelenet, beleégett az agyamba -meg valszeg más károsodást is okozott- amikor a végén amikor mindenki elmondott egy kétsorost:P, Taki bá elővette a cipellőjét hogyasszongya látodLenkém sajnos nagy a nyomor ez a cipő is már tíz éves../!!/..:D Most vagy jó darabot fogott ki, vagy. Nyugodjék békében:)

spam: Juhutube: Szomszédok-Indokolatlan cenzúra /:P/ ma mondjuk nem illő ide..

cso zsi 2014.11.02. 18:10:14

Itt van mellettem egy pár, lyukasztott szárú, használt, honvédségi surranó. Két csatos.
Téli cipőnek van használva úgy 18 éve.
mégis egyben van.

Lui_00 2014.11.02. 18:37:07

Ha bakancs, akkor Hanwag. 15 év használat után a gumitalp berepedt, Hanwag-hez visszaküldve, a gyárban tettek rá új talpat, a bőr felső résznek semmi baja, a cipő azóta is tökéletes.
Hihetetlen kényelmes, masszív darab.

gabors 2014.11.02. 18:47:46

@Black Hole: :-)

nem kell aggodni kommentelobe is be an epitve az elavulas 'bit' :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.02. 19:12:37

Nem érdemes egy cipőt így használni. Ugyanis az első használat után "állásában" is amortizálódik, pl a ragasztás.

min 2014.11.02. 19:14:15

1. A merell már régóta nem a minőséget képviseli.
2. A talpnak nem sok baját látom annak rögzítése viszont tényleg gáz.
3. Könnyen lehet, hogy hamisítvány.

Gringo 2014.11.02. 19:20:04

Menne inkább el dolgozni, minthogy hegymászogatással menőzzön! :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.11.02. 19:22:04

Az amerikai, az angol, az orosz beszélgetnek kinek jobb a gumiipara.
Amerikai:
-Nálunk, egyszer Joe pucolta az ablakot a 70-ik emeleten, megcsúszott, esett... a 50-ik emeleten oda ragasztotta az ablak kilincshez a rágóját, majd bevették a 30-ik emeleten!
Angol:
-Nálunk egyszer, Bob pucolta az ablakot a 40-ik emeleten, megcsúszott, esett... a 20-ik emeleten beakasztotta az ablak kilincsbe a nadrág tartóját, majd bevették a 10-ik emeleten!
Orosz:
-Nálunk egyszer régen, Iván dolgozott a 15-ik emeleten, megcsúszott, esett, esett....
-Gumibakancs volt a lábán...
-Igaz, hogy Iván szörnyethalt, de a gumibakancsot azóta is hordom!

Atörökk 2014.11.02. 19:29:51

Megamen mikor járt erre?

neet 2014.11.02. 19:30:15

@Manyecska: Hát kell is az ilyen, mert egy állat nem figyeli a naptárt, és betegeskedhet szent napokon is, másrészt mindig van egy idióta, akinek ilyenkor jut eszébe bűzmirigyet kinyomatni. (ööö, te miért is vitted? ;-))
Engem a kutya környékez napokig, ha egy kis időre elhagyom (lásd szülök meg ilyenek). Utána igyekszem nem orra esni benne, nem egyszerű. Próbálom nem leugatni, inkább szeretni a kis hűségest, de azért tud idegesítő lenni...

neet 2014.11.02. 19:32:05

a faszozás miatt le levéve a felső cikk? vagy a kajás bót leszedette? éhes vagyok. és on.

Netuddki. 2014.11.02. 19:46:11

"Ilyen, egy hitvány minőségű kínai termék esetében sem fordul elő."

Higgy nekem, előfordul...

Mellesleg miért nem a d betűs boltban veszel ilyeneket? Viszonylag tűrhető áron vannak, kifejezetten túrázáshoz ajánlott cuccok. Ha meg probléma van vele akkor vissza is tudod vinni...

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2014.11.02. 19:46:23

Emlékezzünk együtt Varga Attila kihűl ebédjére. Látjuk-e még valaha?
Lehet, hogy holnap reggelre akarta élesíteni, csak elhildázta?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.02. 19:50:39

@Fée verte:
Szerintem fölhítták, hogy megy érte a fekete óttó!!!4

Manyecska 2014.11.02. 19:55:53

@Fée verte: szerintem szellem vót az!!:D@neet: igen! Perszehogy!!

Atörökk 2014.11.02. 19:58:23

@neet:
Nemvolt pinolva, biSztos azér'!

igazságos 2014.11.02. 20:06:25

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: mér elpárolog a ragasztás, ha a dobozba hagyod!?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2014.11.02. 20:11:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az elmúlt idők Halottak Napjának szelleme, avagy az ételfutárrádöbbenti a moslék rajongóját az élet múlandóságára.

Ha az a fekete ótó úgy sietett,mint a trugyihordó cég, nemigen fenyegette veszéls Adminkàt Ha a fekete autó egy temetkezési vállalaté, és ládába helyezték a szerkesztőt, akkor baj van.

Lővenbrau 2014.11.02. 20:11:48

@Manyecska: Ne vidd oda, halottak napján az égieknek dolgoznak. Két óra alatt teljesítik az azéves elhalálozási tevet. :-)

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 20:11:56

Valami 5000 vettem 10 éve egy bőr túrabakancsot és nagyon fasza, rendszeresen használom, ma is. Vettem most egy újabbat, víztaszító szövet, téli 5400 Ft és több óra gyaloglás után is meglepően kényelmes.

gabors 2014.11.02. 20:16:04

@neet: az mindegy !!! de homar valamit azert irhatna mi is van/volt .... ha mer ott pazaroltuk a kommnent-eket....

gabors 2014.11.02. 20:18:40

akkor most hamarosan indul a Formula-1 USA ...

Manyecska 2014.11.02. 20:29:34

@Lővenbrau: ma éjjel aki kér a lelkektől megoldâst egy problémàra àlmàban vàlaszt kap râ..vàá..sok sikert:-)

Lővenbrau 2014.11.02. 20:35:32

@Manyecska: Hát én a pálesztől rosszul vagyok már, borítékolom, a lelkek a tejet fogják ajánlani

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.11.02. 20:36:42

egy újabb márkát húztam ki a "talán" listámról. kösz a figyelmeztetést

sncf 2014.11.02. 20:47:42

@Dariengo: Már 1999-ben is tették, saját tapasztalat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.11.02. 21:17:40

Hát, a Merrell tipikusan a drága, jól kinéző kamutermék (f*s) etalonja.
De a hosszas álldogálást ritkás használattal a komolyabb cipők habosított talpközepei se szeretik, nekem Raichle bakancs és Hanwag túracipő egyaránt szétesett így, kb. 10 év alatt, miközben minden más részük teljesen ép maradt.

kisf 2014.11.02. 21:38:37

Az egykori fémtan tanárom mondta: a műanyag nem anyag...:)) Nekem Szalamander cipőm is ment már így tönkre.

De hová tűnt Columbo felesége? 2014.11.02. 21:50:59

Szóval ez a bakancs eddig maximum 12-szer volt használva?
Erősen kétlem.

Persze, ettől még egy 5-6 éves bakancsnak nem kellene így viselkednie (dobozban tárolás miatt se).

bowrain 2014.11.02. 22:05:40

2001-ben vettem Merrell bakancsot; volt év, hogy többször, de volt év, hogy egyszer sem használtam. Kopáson kívül semmi baja. Tároláskor is ápolni kell. Ma is tökéletesen működik.
A fotó nagyon szomorú :(

totalnick 2014.11.02. 23:25:04

Vadiúj Merrell Chameleon bakancsban (kb 35rugó) simán teljesítettem a Kinizsi100-at. Nem törte szét a lábam ..pedig új volt!
Három-négy évig használtam. Ami jogos kritika (és mások is írták), hogy a puha gumitalp gyorsan kopik... cserébe viszont jól tapad, és kényelmes.
EZ lassan munkás bakanccsá változott, és vettem egy új Chameleont. (ezt már 22-ért a Vaterán) Ezzel is megcsináltam egy Kinizsit. (valahogy mindig a túra előtt jut eszembe új bakancsot venni)
Viszont ennek három év elteltével kezdenek elengedni a ragasztásai. Szerencsére nem ilyen drasztikus módon, mint szegény posztolónál (a chameleon más felépítésű, úgyhogy nem is tudna így széthullani). Majd egyszer letisztítom, és nyomok bele kétkomponensű gumiragasztót, oszt ennyi. Sajnos azok az idők már elmúltak, hogy egy bakancs 8-10 évig jó volt. Cserébe sokkal kényelmesebbek, és azért 20-25 rugó az nem olyan horror összeg 3-4évente.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.11.03. 02:09:24

Van Merrell szandálom, 2008-ban vettem, bejártam benne a világot és csak idén adta meg magát egy teljesen hétköznapi városi séta alkalmával. De a Vibram talp az még ma is tökéletes állapotban van, ahogy a műanyag pántok is. Ami nem bírta, az a ragasztás, a talpból kijött a pánt, majd visszaragasztom.
Ahogy látom ennek a bakancsnak az esetében is a ragasztás engedte el magát. Ez megesik ennyi év után. Nem egy pozitív dolog, de sajnos ma a csúcstechnológiás bakancsokat sem az örökkévalóságnak készítik. Ellenben az egyik nagyapám cipészmester volt, az ő magasszárú cipői generációkat szolgáltak ki. Ami a maiakat illeti, darabokból összefércelt felsőrész, ami törik, merevvé száraz, vetemedik, repedezik, elmállik (Solomon terepcipő nálam ilyen hiba miatt leszerepelt), varrás elengedi magát, a ragasztott talpak vagy kiszáradnak, kettétörnek (testvérem bakancsával történt meg), vagy pedig a ragasztás adja meg magát. Én gyerekkoromban még varrott-ragasztott talpú cipőket hordtam. Ma ilyet már nem lehet kapni. Mindent csak ragasztanak, ez az összes ilyen kommersz márkánál igaz sajnos (a Merrell sem csúcsminőség ilyen értelemben, csak egy jól marketingelt kommersz brand).

@totalnick: Azért az a 20-25 rugó horror összeg 3-4 évente, ha alig használtad a bakancsot, csak állt egy dobozban, lekenve, leápolva, kisámfázva, de a ragasztója nem bírta. Ha a 3-4 év alatt folyton túrázol, akkor nem probléma, ha széthullik a bakancs, de ha a 3-4 év alatt 3-4-szer veszed elő, akkor is széthullanak ezek a mai bakancsok. Egyszerűen nekem is a ragasztással gyűlt meg a bajom, a talpak, felsőrészek viszonylag bírják, de a ragasztók szarok ma már.
Ja, kétkomponensű ragasztóval nekem iszonyatosan merev lett a cipőtalp és a felsőrész közötti kapcsolat és hamar elváltak egymástól a részek. Speciális cipőragasztó kell, ami nem merevedik el olyan hamar. A kétkomponensű epoxigyanta az nem cipőkhöz való.

Sandor Akarki 2014.11.03. 02:14:49

@Black Hole: btr-rel. 7 tonna alatt nincs értelme elindulni

Nzoltan 2014.11.03. 05:56:39

A megfelelō (le-) választás: Talpa Tiborné!

Nzoltan 2014.11.03. 05:58:25

-Oszt jó-e a vibram, ecsém?
-Hát, majd elválik.

Az antiochiai szent kézigránát 2014.11.03. 07:13:31

@ergerberger: Szifont epeszu ember eleve nem vesz mert tularazott szar. Bar a hatos utan lehet meggondolom. Ez a hajlitott kivitel kedvemre valo :D

neet 2014.11.03. 07:40:53

Ne idegesítsetek a dobozban tárolással. Kedvenc cipim (kávögád) kifutó termékéből spájzoltam be vagy 3at. Most hordjam el magam, mert kiszárad vagy mi?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.03. 07:59:44

@Az antiochiai szent kézigránát: "Ez a hajlitott kivitel kedvemre valo"

Én is ráültem. Nekem jobban tetszett egyenesen.

Atörökk 2014.11.03. 09:03:16

@neet:
Forró zsírt kell ráönteni, majd abban tárolni, akkor nem szárad ki.

joska61 2014.11.03. 09:30:00

"Több Merrell termékem is volt az elmúlt évek során, folyamatos volt a csalódás" És vettél mégegyet, meg még egy újabbat is. Szerintem most ha túl van a megrázkódtatáson, menj, és vegyél egy Merrel bakancsot. Hátha az jó lesz.

djangyu 2014.11.03. 09:31:39

Anyagfaradas. Azert mert csoringer a poszter es az utolso diakhitelebol futotta erre, meg nem kell hinnie, hogy a draga dolog is orokke tart, kulonosen nem egy fogyasztasi cikk. Az ilyen cipoket 3 evente kell cserelni. Ja es a TH-nak sem kene mindenfele szart kitennie...

Manyecska 2014.11.03. 09:38:45

@neet: valamelyik gyerek csak lehányja:))

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.11.03. 09:57:40

@Az antiochiai szent kézigránát: Hát persze, túlárazott. Akkor vegyél samsungot, az fasza.

krampam 2014.11.03. 10:04:34

Ugyanilyen bakancsom van (volt), s az is megadta magát. :( A felsőrész teljesen jó, de a talpa (!) beázik, leválik, stb. Szánalmas. Pedig - mondom - a felsőrész nagyon egyben van, jónak tűnik.
S mivel gariidőn túl vagyok, nem is vittem vissza a Mountexbe. :/

2014.11.03. 10:23:11

@djangyu: Már miért kéne cserélni???? A Meindl bakancsom évtizedekig volt jó. A Helly Hansen még mindig használatban, igaz, csak télen, tehát nyáron ott szárad a szekrényben, sárosan, ápolatlanul.
A Merrel szandálom 1998-ban vettem, tengeri sziklás kirándulásokat élt túl... még mindig jó. A kínai gagyi papucsom most is kint ázik az esőn a kertben, olyan beugrósnak használom, fröccsöntött gagyi, de 2008 óta bírja.

Szóval nem kéne leválni annak a talpnak.

2014.11.03. 10:24:06

@atpijkamo: Miért, te is hanyattestél vele?

2014.11.03. 10:25:05

@atörökk: Tejbezsír a legjobb.

nemacsuka · http://nemacsuka.blog.hu 2014.11.03. 10:38:25

Ez szezonalis hatas lehet: *ugyanez* tortent elozo heten a Lowa bakamcsommal: a Vibram talp feletti szivacsosabb reteg elporladt es 10 km utan lenyegeben leesett a talp. Mivel mar vaksotet volt, csak keresgeltem, hogy mibe lephettem, hogy megvaltozott a sarok puhasaga. Ez a bakancs is fenytol elzarva, alacsony paratartalu helyen pihent, ahogy a C-vitamint is tartom.

Alick 2014.11.03. 11:10:27

@gabors: bocs, de ha egy átlagos turista "masszív kategóriájú" bakancsa nem bír ki 10 évet szétesés nélkül, a legjobb felhasználási módja befűteni a kályhába vele!
A "noname márkájú" könnyű bakancsom és a honvédségi mintájú surranóm ennél jóval öregebb, erősen kopott talpmintával, de tökéletesen kényelmes és egy darabban van.

Alick 2014.11.03. 11:18:21

Még hozzátenném a cikkhez, hogy száraz időben a Pilisben a legtöbb helyen a masszív bakancs eleve overkill, egy jó futó- vagy edzőcipőben gyorsabban lehet haladni (nordic bottal kiegészítve különösen).

anyahajókabinajtóhajtogató 2014.11.03. 11:33:15

sd.uploads.im/HUG43.jpg

A képen az én hanwag bakancsom látható ami bár 22 éves mégis elég keveset volt használva. A talpa sima téli utcai használat során vált le. Meggyőződésem, hogy a távfűtéses panel lakásom extra száraz levegője az oka! Így jártam több sima utcai cipőmmel is. Amúgy a hanwag javítja de 20.000Ft úgyhogy még átgondolom.

2014.11.03. 12:05:22

@Diorella Queen: A ragasztottak is lehetnek jók. A tűzoltó bakancsok is ilyenek..

engedélyes pinaellenőr 2014.11.03. 12:07:40

A régi honvédségi surranó még mindig bírja a strapát..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.03. 12:27:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: :)) Új, tavaly télen úgy hanyattestem a jeges lépcsőn, hogy két hónapig nem tudtam köhögni. Asszem elrepedt pár bordám. A lányom 10 pontot adott a gyakorlatra.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.03. 13:05:17

@Manyecska: :)) Aj, egymilliomodik letöltésnél tartanék a juhtúbon. Meg benne lennék a 2013-best-fail-compilaton-ban.

Manyecska 2014.11.03. 13:16:41

@atpijkamo: nagyon sajnállak jobban mint a posztolót!! aha eccer én is a jégen elcsúsztam-Dunapart- asszongya a fiam anya csak néztem hol vagy. mint a cserebogár a hátán, lábaim kalimpáltak az ég felé. Kovi megnyalta volna mind a kilenc ujját. szarás után. párdon:D

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.11.04. 09:14:12

Én e Merrell-nek üzenném, hogy többet ne adjanak el bakancsot egy ilyen megveszekedett idiótának.

Az antiochiai szent kézigránát 2014.11.04. 09:48:58

@enpera: Lumiam van. Androiddal se foglalkozom. Az szimplan nem erdekel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.11.04. 10:55:37

@neet: Kis szerencsével kulturáltan szétmállik a talpa. Nem a dobozban, hanem egy kis használat után. Ismerősöm benzintyúkként ment Rómába és vissza, hátul a motoron, mire hazaértek, teljesen szétrepedt a talpa. Tökmindegy, milyen márka. Az anyagmérnökök a használat/tárolás hőmérsékletének és páratartalmának ismeretében szinte +/- 2 hét pontossággal be tudják lőni, mikor menjen szét.

Alick 2014.11.05. 17:08:31

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ez nekem nagyon olyannak tűnik, mint a "Tesco gazdaságos ócsított" össztelós bringa, ami szétesik pár hét intenzív használat után.

2014.11.05. 17:34:53

Klasszikus. :-(
Túrabakancsból KIZÁRÓLAG GOISERVARROTTAT szabad venni. Ja, és persze csak színbőrt. Minden műanyagba belebüdösödik a láb. Még a hájpolt gore-texbe is. Különösen óvakodni kell a hasított bőr MARADÉKOKBÓL összevarrogatott tarkabarka divatbakancsoktól! És nem összekeverendő a Meindl és a Merrel! ;-)

Néhány tisztességes túrabakancsok példa gyanánt:
www.hu.all.biz/img/hu/catalog/5193.png
www.svetoutdooru.cz/public/data/uploads/svetoutdooru_cz/clanky/r_lasphimalaya.gif
p1.vatera.hu/photos/d7/d0/7f67_3_big.jpg
stb.
A többi túró.
Nem csak a pénzét vesztegeti vele a vásárló, hanem egy igen utálatos élményre is szert tehet, ha valahol a legközelebbi aszfaltúttól 6-7km-nyire leválik a gagyi bakancs talpa. Erdőben mezitlábazni ugyanis brutálisan szar. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.11.05. 18:07:55

@Alick: Nem, mert minimális kopással hosszú terepes igénybevételen volt már túl A teszkós bringával egy rendes túra sem jön össze.

ahanem01 2014.12.01. 13:21:47

Milyen a magassága az árnak, barom? Magas volt a minősége is?

Gézakékazég! 2015.07.16. 18:58:54

Több csalódásod is volt és még ezt a szart veszed/vetted?
No, akkor vegyél még drágán sok ilyet!

Olcsón vettem Vibram talpas bakancsot 2004-ben, MOST vált le a talpa, miután kiszolgált a Tátrában, a Júlia-Alpokban, Bakony-Mátra-Zemplén, horgászat és sima utcai használat után. Ja, nem volt annyira menő, mint a tied, csak JOBB.

kondor istván 2016.08.25. 12:34:16

Pont az ilyen dolgok végett nem veszek civil/túra felszerelést. Apám surranója még most is faja állapotban van, pedig van már 20 éves(ha nem több). És ha nem is napiszinten de kapott eleget. Ha most ki lenne bokszolva, lefotóznám, meg nem lenne mondva, hogy milyen régi. Itten rakok egy linket, m.youtube.com/watch?v=5Va_ab_ALIM
Ez az ember ebben a sz@rban nyomta végig az országos kék kört. Ennyi baja van félúton ezervalahányszáz km után.
Azthiszem ez mindent elmond.
süti beállítások módosítása