Tékozló Homár

Kamuzott az üzletkötő, havi sokat bukik az ügyfél

2014.11.12. 09:17 | Homár Hilda | 80 komment

angry-online-customer.jpg

Klasszik naiv ügyfeles eset. De, ki felel a félresikerült üzletből fakadó károkért, ha az üzletkötő bénázott? Fizetni egyelőre természetesen az ügyfél fizet, akinek a matematikai képességeit lássuk be eléggé elhomályosítja a bika, hiszen 45 ezernek 35 ezer az nem a fele, és ha korábban havi 45 ezret fizettek, most meg 60-at,  akkor csak havi 15 ezer a difi, nem 40, bár készséggel elhiszem, hogy lehet annyinak érezni. Kiváncsian várjuk a per végét és a Vodafone válaszát.

Kedves homár

Egy igazi céges vodafonos szivatást írok le nevek nélkül . 

Az egész másfél éve kezdődött . 2010  óta Telenoros előfizetők voltunk, de telephelyünkön a Telenor sehogy sem tudta megoldani a beltéri telefonálást rendesen, mindig tornázni kellett és figyelni elérhetőek-e a számok vagy kiestek-e a hálózatból. Ez eléggé idegesítő volt már egy év után. Ekkor (2011.03.) jött be érdekesen egy vodafonos képviselő, legyen VP  és egy telenoros számla alapján kiszámolta , hogy a Vodafonnal annak a felére jönnénk ki . Ezt le is írta egy papírra,  ami még mindig megvan. Persze számhordozással.

El is kezdődött a folyamat. A sztori első poénja a kb 1.5 hónapos számhordozás volt. Addig mindkét cég csomagját fizetni kellett. Mint kiderült lazán kezelték a számhordozást és VP rosszul töltötte ki a papírokat, de ehez több mint egy hónap kellett. Ez itt már minusz kb 80 000 Ft . Termeszetesen a Vodafone tett a dologra, semmit sem kompenzált  Ok, benyeltük, mentünk tovabb.

Az első rendes számla után kiderült, VP képviselő által felírt ajánlat teljesen kamu. Előtte a Telenornál fizettünk átlag havi 45e ft-ot, VP kihozta, hogy ez náluk kijön 35e ft-ból és több plusz opció van benne. Ehez képest 60e lett havonta! Vagyis nagyon jól jártunk ismét. A vodafone ismét tett a dologra és semmit sem tett, csak szedte a pénzt.

Közben VP t eltávolították. Mi maradtunk kényszerűségből egy előnytelen csomagban. Vagyis az azóta eltelt most 20. hónapja átlag havi 40e-vel fizetünk többet mint a Telenornál, vagyis eddig 20 x 40, azaz 800e ft-tal szivattak meg minket.  A Vodafone erőfölényét kihasználva tesz az egészre . Mi javasoltuk számukra , hogy mivel már csak 6 hónap van hátra, engedjenek ők is, és váljunk el egymástól, de inkább a pereskedést választották . És az NMHH eljárást .

Emelett sikerült idén nyáron újabb képviselős szivatást bedobniuk, de majd a következő levélben, és igazából a két eset együtt verte ki a biztosítékot. Jelenleg pereskedünk .

Üdv

RAY

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.12. 09:25:33

Nagyon sajnálom a posztolót, hogy nem tanult meg általánosban számolni.

hobbitroll 2014.11.12. 09:27:39

a tudomány jelenlegi állása szerint
60-35=25; 25*20=500
vagy
60-45=15; 15*20=300

hogy jött ki a 800?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.12. 09:31:51

@hobbitroll: A második osztály elvégzésével behozhatatlan előnyt szereztél a posztolóval szemben.

A 800 pl. úgy jön ki, hogy öszeadom a 347-et a 453-mal.

hobbitroll 2014.11.12. 09:36:23

@atpijkamo: úúúúúúúú, kösz vaze, végre sikerült. Én más számokkal próbálkoztam 799 & 2, persze hogy nem jött ki :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.12. 09:39:10

@hobbitroll: :)) Jaaaaj! Aranyos vagy, megnevettettél. Ez a modern Homáron nem szokik megtörténni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.11.12. 09:39:29

AKár tud számolni a posztoló, vagy akár nem..át baszarintották.
Hozzám is jönnek ajánlatok, hoyg mennyire jobban járnánk, ha váltanánk, de elhajtom őket. Volt olyan, aki eleve számokat kért, hogy majd ő bebizonyítja, hoyg felét fizetjük, ha átmegyünk hozzájuk. Nem.
Erről jut eszembe: Egyszer bejött ide egy emberke, és előadta, hoyg munkaruhákat forgalmaznak, és ő olcsóbban szállít, mint a meglévő. Kértünk tőle mintát (zöldszínű munkaruháról) mire közölte, hoyg zöld nincs, de majd tudnak rendelni.Gondolom, attól aki a mostani beszállító.
A másik, aki bejött, hoyg ezt és ezt a terméket ő olcsóbban hozza, mire kértünk termékmintát, azt mondta, hoyg kössünk szerződést, mert egy-két termékmintáért nem fogják beindítani a gépeket. Elhajtottam, de nagyon fel volt háborodva, még vissza is telefonált, hogy adjak magyarázatot hogy miért nem.

TH 2014.11.12. 09:41:09

Csak engem érdekel, hogy mi volt a "kamu" az ajánlatban? A havi fix díj előfizetésenként? A percdíjak? mitől lett drágább, mint amennyit ígértek? A posztoló esze nagyobb-e, mint egy gyagya hangya agya?

Komojtalan 2014.11.12. 09:42:26

Aki üzletkötőnek hisz az egy balek, nem hogy vállalkozást, lovat se vezessen. Viszont ha volt egy nem működő telefonszolgáltatás, de plusz X pénzért kapott egy működőt akkor mi a probléma? Ha csak havi 1 üzlettől esik el, akkor több mint 15-25k, bár a 25 erősen hasonlít az Artisjus maffia elmaradt haszon érvére.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.11.12. 09:49:20

Szerintem Matolcsy György írta a kommentet.

hobbitroll 2014.11.12. 09:50:53

@batgirl: az nem is kérdés, hogy mint qlát a palánkon. De ha már cégvezír, tudhatná, hogy erősen javallott minden ajánlatot írásban kérni. Ezzel a szarvashübával komolytalanná teszi.

@atpijkamo: nm :) nem tudom az új érából mennyi köszönhető Hildának, és mennyi a főnökeinek, de ez nekem nem tetszik. Ahogy elnézem csak a szarnak adtak egy jókora maflást. Ti (Mi) eltűntünk, és átvették a helyünket mások, akik ráadásul kevésbé viccesek. :(

FDToth 2014.11.12. 10:17:32

Ilyenkor kettő dolgot lehet tenni:
- nem fizeted a számlákat, vagyis csak egy részét fizeted (amit jogosnak találsz), a többit meg kéred, hogy írják jóvá
- ha van bizonyíték arra, hogy kvázi átvertek, akkor mehetnek bármilyen bíróságra, buknak és tejelnek (Neked is)

Velem hasonló volt: 2012 májusában voltunk egy T-Pontba, leváltottuk az eddigi előfizetéseket, mert az ottani ügyintéző szerint amit adni tud, az jóval olcsóbb lesz (fele). Belementünk, de nem vált be, még drágább is lett. Gondoltuk, hogy 1 év után akkor váltunk. Most júniusban meg is kötöttem az ügyfélkapcsolati menedzser segítségével az új szerződést, negyed áron, alá is írta Telekom. Várom h aktiválják, de semmi. Júliusban hívom őket, persze azóta az a menedzser nincs már meg, és közlik, hogy anno 2012 májusában 2 évre írtunk alá! Igen de ezzel az a baj h erről nem tájékoztattak, és a szerződések között sem szerepel ez, de az üzleti Telekomnál mint megtudtuk alap a kettő év. Annyit sikerült elérni már most tudjunk váltani (elengednek egy fél évet) + ügyvédeknél vannak a szerződések mivel aláírta a Telekom júniusban, mert figyelmetlenek voltak (ők is?), így ha nekünk kedvez majd a vizsgálat, akkor kemény jóváírást kérünk.

Darth Revan 2014.11.12. 10:45:12

Irorszagi tortenet. Egy kis ceg, kb 30 elofizetessel. Az O2-nel eppen lejart a szerzodesunk es nevetseges volt az uj ajanlatuk, a Vodafone-tol egy jonak tuno ajanlatot kaptunk. Bejelentettuk az O2-nel, hogy lelepunk szamhordozassal, na erre benyogtek, hogy ugyanolyan feltetelekkel hajlandoak az uj szerzodest megkotni, mint amit a voda ajanlott, na erre a Vodafone felajanlott 20 ezer euro creditet! Igy az elso evben szinte teljesen ingyen telefonaltunk. Sweet.

herk 2014.11.12. 10:53:11

"Igen de ezzel az a baj h erről nem tájékoztattak, és a szerződések között sem szerepel ez, de az üzleti Telekomnál mint megtudtuk alap a kettő év."

Ezt léci fejtsd ki bővebben. Ha a szerződések között nincs két év, akkor nincs két év, azt ennyi.
Mi az, hogy alap a kettő év ?? :-)
Nálam meg az alap, hogy ingyen parkolhatok mindenhol, és még adót sem kell fizetnem. Ha érted a párhuzamot...

Mákony Béla 2014.11.12. 10:59:21

"Egy igazi céges vodafonos szivatást írok le nevek nélkül . "

és értelmezhető tények nélkül

Tisztelt homár!
Tegnap bejött a CBA üzletkötője, és ajánlott nekem két lovat húszezerér. Megkötöttük a bérleti szerződést három tevére, de a szemétgecók csak az egyik vonatot szállították le, a megbeszélt 15.000 helyet háromszor kétszer annyiért!

Manyecska 2014.11.12. 11:09:11

Bár nem vodafone de ha beírom a gugliba a számom kidob egy escort-szolgálatot..:DD:O Eccer már ugyan hívtak hogy miért léptem le a mellműtétem után fizetés nélkül naasse én voltam talán tudnék róla..:D Sza ezek megpusztulhatnának.

AtiSnatch 2014.11.12. 11:13:22

@Mákony Béla: írd meg ide: homarbox2014@gmail.com esküszöm kirakja :D

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.12. 11:18:43

Ismét egy vadász aki nem olvassa el amit aláír. Vajon a szerződésben mi szerepel?

Talán össze kellet volna hasonlítani az üzletkötő által írt ajánlattal. És ha még köszönő viszonyban sincsenek akkor nem kell aláírni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.11.12. 11:51:09

Dzsekill drágám! Kérhetnék egy kis penészes sajtos posztot?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.11.12. 12:23:04

@atpijkamo: a múltban ilyenkor, dzsekill már tette is ki a következő posztot:(
hiányzik
szerelem volt

Manyecska 2014.11.12. 12:33:51

bisztos most kapirgàlja a penészes sajtot a làbujjai közül

2014.11.12. 12:39:08

@atörökk: azt én !

Amúgy sajnálom a posztolót.
És a telenort is sajnálom.
Meg az éhező afrikai ebolás szívbeteg kisgyerekeket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.12. 12:51:49

Mi az a VP?
Amúgy jogos, remélem az NMHH megvágja őket.
Postoló miért várt 20 hónapot?

Atörökk 2014.11.12. 12:59:44

@ColT:
Szerintem VIP akart lenni.
Monnyuk jó is az a Vodánál. Pár éve barátom cserélt telefont. A kiszemelt típus nem volt épp a Mammutban lévő Voda bemutatóteremben, de mondták, kb. két nap a szállítás. OK., semmi gond, naponta minimum kétszer ott megy el előtte, beugrik, átveszi. Azt nem lehet, ő VIP ügyfél, futár kiviszi. Jó, mikor viszi? Hát 9 és 5 óra között. Amikor egy dolgozó ember ugye otthon van :D

Tony Almeida 2014.11.12. 13:06:03

@Mákony Béla: :DDD

@amsz: Na, ezt én sem értem. Mi T-ről váltottunk Telenorra. A szerződést egy ügyvéd (is) átnézte, alacsonyabb percdíjak, alacsonyabb előfizu, mint az aktuálisnál. És - csodák csodája - kevesebb lett a céges flotta költsége is, jééé.

Tony Almeida 2014.11.12. 13:10:35

> Ekkor (2011.03.) jött be érdekesen egy vodafonos képviselő,

Így valahogy? www.youtube.com/watch?v=KAYYs-niFVA

Homár Hilda 2014.11.12. 13:40:56

@atörökk: kedves atörökk, többször kértelek, hogy fejezd be a posztolók gyalázását. a következő után ki foglak tiltani.

Atörökk 2014.11.12. 14:00:33

@Homár Hilda:
Sajnálatos módon ha valaki bárgyú, idióta fasz, arra nem tudok mit mondani.

Atörökk 2014.11.12. 14:20:09

Releváljatok és dícsérjétek a posztolót.

Homár Hilda 2014.11.12. 14:32:46

@atörökk: ne csináld már! te is tudod h nem erről van szó.

mikober 2014.11.12. 14:59:33

Na akkor szeretném látni a posztoló utolsó számláját amire az üzletkötő ajánlatot adott, az ajánlatot illetve a posztoló 2-3. számláját! 3 éve vagyok ugyan ilyen beosztásban (1-35 kártyáig), de eddig senki nem ment el a partnereim közül a Vodától. Amit tavaly vezetett be a Voda arra pipásak sokan, de azt is meg lehet oldani. (2 év +2 év opció, ha nem mondja le az ügyfél automatikusan újra indul)
Általában az szokott a probléma lenni, hogy amikor meg jön az új előfizetés felmegy 2x-re a telefonálási szokás. Ez a 2-3. számláig kiderül. Utána az ÜV. helyre teszi a dolgozóit, és onnan már valóban jó a számolás. Még arra tudok gondolni hogy a posztoló készüléket is vett esetleg és annak van plusz díja. De ezt is csak tavaly vezette be a Voda.
A számhordozásban egyébként a kékek a legbunkóbbak. Egyik partneremnek 3. alkalomra sikerült áthordozni, mert a kékek nem fogadták el a 7/1-et csak a 7.1. -et (emelet/ajtó). De ez sem tartott 3 hónapig hanem 1 hét alatt ez is lemegy. A posztoló mit csinált 3 hónapig? Miért nem ment be üzletbe hogy a managere rosszul végzi a dolgát. 3 hónapot minek várni???

SecTorr (törölt) 2014.11.12. 14:59:51

Tessék mondani, a poszt tolót már lehet?

alprazolam 2014.11.12. 15:34:47

Én az elejét nem értem. Mi az hogy a telenor nem tudta megoldani a beltéri telefonálását, meg tornázni kellett? Nem volt az épületben térerő? Létezik ilyen?

Tony Almeida 2014.11.12. 15:42:30

@alprazolam: Hogyne lehetne, a posztoló egy Faraday-kalitkában vagy egy mikrosütő belsejében dolgozik.
MOndjuk ha fémburkolatú az épület, simán lehet. Amikor átmentünk a telenorhoz, térerő-problémáink voltak hasonlóképpen nekünk is, de jeleztük nekik és egy mini cellaközpontot telepítettek azonnal. Vállalati ügyfélmenedzselésből nagyságrendekkel a "nagy T" előtt járnak.
Felmerül a kérdés, hogy a Telenor tudott e a térerő problémákról, vagy a tisztelt posztoló csak magában dúlt-fúlt-morgott?

Atörökk 2014.11.12. 15:50:16

@Tony Almeida:
"Felmerül a kérdés, hogy a Telenor tudott e a térerő problémákról, vagy a tisztelt posztoló csak magában dúlt-fúlt-morgott?"
Ez az, amire én is kíváncsi lennék. Egyik barátom anno (kb. 15 éve) szintén hasonló cipőben járt, neki a Skála Metro mögötti kis irodaházban, a Bajcsy elején volt irodája. Már nem tudom, trémobil, vagy Pannon volt neki, de szólt, hogy gyenge a térerő, kimentek, megmérték, tényleg, és napokon belül telepítettek valami mini antennát, vagy mit.

Netuddki. 2014.11.12. 15:54:53

@alprazolam: "Mi az hogy a telenor nem tudta megoldani a beltéri telefonálását, meg tornázni kellett?"

Csak 20 fekvőtámasz után volt térerő...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.12. 16:23:47

Gondolom a poszter foglalkozik a cég levelezésével, a stílusából ítélve...

Manyecska 2014.11.12. 16:46:13

B-Tel, én így szeretlek, hogy ma b..sztál szolgáltatni amikor járulékbevallási határidő van! Plusz áll a vámkezelésünk is:(

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.11.12. 17:20:26

@SecTorr: Már nem lehet. Ez itt az új Homár, itt csak dicsérni vagy sajnálni szabad a posztolót!
Én nagyon sajnálom a posztolót!

Black Bride 2014.11.12. 17:20:32

@Manyecska: Imádom ezeket a magánéleti morzsákat.Évek óta olvasom a Homárt és a két kezemen meg tudom számolni ,hogy hányszor írtál a poszthoz kapcsolódó hozzászólást. Nem értem miért nem blogolsz. Még 2 hét és úgy érzem ismerlek:$ Az ex-férjedet is meg a gyereket stb.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.11.12. 17:23:20

@Manyecska: Sok éve vagyok (illetve most már csak voltam) az ügyfelük. Az elmúlt 2 évben már használhatatlan volt az ügyfélszolgálat és a hibabejelentés. Most meg már 2 órás a várólista a hibabejelentésre... Eladtak a Vidanetnek, de pár dolgot elfelejtettek. Például visszautalni a számlámon lévő összeget, ami kötbérből gyűlt össze náluk. Érik a Homárposzt belőle.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.12. 17:47:17

@Andrass9: "Én nagyon sajnálom a posztolót!"

Az is valami?! Én SÍROK!

pantlikaskiralylany 2014.11.12. 18:00:07

Egyik sem különb, T-nél automatikusan megújuló két éves hűség, ha 60 nappal korábban nem mondod fel...
Voda rendkívül rosszul kezelte a telekom adót, minden kártyára kivetette a maximális összeget. Na akkor mi gyorsan megszüntettünk 6 kártyát, levittük kisebbre a csomagot, majd szolgáltatót is váltottunk. Azóta sem kérdezték meg miért, de ami a legjobb volt, amikor az egyik kártyát átrakattuk vitamaxba, mert a szám kellett, de nem indokolta, hogy előfizetéses legyen. Na én személyesen bementem, elintéztem, pár nap is meglesz, aztán két hét után naponta telefonáltam, e-maileztem velük, hogy wtf, na a sokadik telefonhívás után, amikor elhagytam a tündi-bündit és határozottabban beszéltem, akkor közölték, hogy oké, megvan a probléma, a kollega rontott el valamit, de legyek kedves fáradjak már be hozzá, tudni fogja miről van szó. Na befáradtam, szóltam a pelyhes állúnak, hogy nem húznék sorszámot, szóljon már valakinek legyen kedves, erre közölte velem, hogy sorszámot kell húzni mert "ez az élet rendje", na mivel volt gyerekszobám, nem vágtam pofán, de amikor azt láttam, hogy valakit soron kívül odavezetett bárhova a red-es előfizetése miatt, akkor azért mondogattam neki mi az élet rendje... na a lényeg, kollegának fogalma sem volt mi a gond, még telefonált is, minden ok, hamarosan megtörténik. Mivel ekkor már a 6 hét körül jártunk, írtam egy levelet elküldve a hatóságnak is, majd postán érkezett válasz, hogy bocsánat, kompenzálnak, meg jóváírnak és megtörtént a csere (a lényeg, annyi jóváírást kaptunk, hogy a teljes céges számlát lefedte)
Jelenleg a mobilnetjüket fogják visszakapni, mert az eddigi lassítás helyett vegyek kiegészítő csomagot, és érdekes módon azok is elhasználták a rendelkezésre álló keretet, akiknek az elmúlt 5 évben nem sikerült....

Aureliano Buendía 2014.11.12. 18:10:07

@alprazolam: jó neked. Én a közepét, de még a végét sem értem.

mikober 2014.11.12. 18:15:34

@alprazolam: Az m3 kivezető szakaszán van egy szerszámmal foglalkozó kft. Ott buktam el a szerződést, hogy nekik nem felelt meg a kisközpont. Nem akartak semmi plusz eszközt. Viszont mivel tiszta fém az épület belül nem volt voda térerő. Ha oda mentél az ablakhoz akkor még csak-csak, de ugye ez nem szolgáltatás. Így sajnos elbuktam 30+30 kártyát. Pedig nagyon jól esett volna a büdzsémnek.

Aureliano Buendía 2014.11.12. 18:16:42

Na, akkor én tényleg sajnálom a posztolót, és bát nem tudom, hogy mit írt a turbányos, de látatlanban is egyet kell értenem a törölt hozzászólásával.

A posztoló nem tud sem számolni, sem fogalmazni. Ha ő a cégvezető, akkor a céget is sajnálom, ha beosztott, akkor a főnökét.

Aszongya, leírták neki az ajánlatot. Vajon összehasonlította-e azzal a szerződéstervezettel, amit aláírt utána? Én ebben nem hiszek nagyon.

mikober 2014.11.12. 18:17:49

@pantlikaskiralylany: Ezért mondják, hangoztatják mindenhol hogy a szerződést az elejétől a végéig olvasd és tanulmányozd! Ha kell számolj utána. (bár én mindenkinek elmondom a buktatókat). Igaz nem is keresek milliókat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.12. 18:24:47

@Aureliano Buendía: "nem tudom, hogy mit írt a turbányos"

A fácsén titkosítatlanul is leírtam, csak baszol arra járni, baszod:
"@sm@t k@nyt@l@n v@gy@k b@@rn@, m@r ha m@g n@m v@t, p@szt@l@ @gy b@rgy@, @d@@ta f@sz."

Reszelő Aladár 2014.11.12. 18:31:26

Nem sok olyan szolgáltató van, akivel két évre fixen kell szerződni, elállni pedig csak kötbér terhe mellett lehet.
Ha én beperelem az ügyfelemet, mert nem velem dolgozik, akkor a jövőben biztosan nem velem fog. Pedig lehet, hogy még szerződésem is van.

Aureliano Buendía 2014.11.12. 18:48:01

@atpijkamo: majd megnézem, ha jut rá idő:)

Atörökk 2014.11.12. 18:52:51

Ki vagyok már tiltva?

ÉLJEN AZ OKOS, ÜGYES, SZÉP, BÜLBÜLSZAVÚ POSZTOLÓ, AKIT NAGYON SAJNÁLOK!!!

Paslosz · http://csabitsel.hu 2014.11.12. 19:27:07

Nem teljesen értem. VP adott hivatalos ajánlatot? Vagy csak skiccelt valamit? Ha hivatalos ajánlat nyert ügy...

Manyecska 2014.11.12. 19:30:06

@Andrass9: bizony! utânanèztünk a Céginfon hât meglepő dolgok derültek ki..vidanet xd prohardveren külön topik nyílt ma erről...

Manyecska 2014.11.12. 19:36:45

@Black Bride: nem a lòfaxt nem rendszeresen. ellentétben veled..ugye..xdd....a t.com tulajdona te szerencsétlen....

Manyecska 2014.11.12. 19:39:28

@Black Bride: mit gondolsz miért nem a bubis posztba tettem te anyaszomorító àllat!?

Beer Monster 2014.11.12. 20:19:28

Ez nagyon ismerős.
És a Vodafone ugyanilyen erőszakos eljárása is detto.

herk 2014.11.12. 21:00:39

"(2 év +2 év opció, ha nem mondja le az ügyfél automatikusan újra indul"

"Egyik sem különb, T-nél automatikusan megújuló két éves hűség"

Itt azért erősen elhallgattok valamit, ilyen biztos hogy nincs, hogy automatikusan ujraindul a hűség.
Ugyanis az jogalap nélküli gazdagodás lenne = törvény büntetni.
Mert a hűség miatt kapsz kedvezményt.
Értsd:
Te kapsz valamit kedvezményesen _cserébe_ 2 évig oda perkálod a havidijat.

De hogy miután már nem kapsz érte semmit, 2 évig újraindul, csak igy simán, ez biztos nincs, vagy akkor azonnal perelhető.

Vagy apróbetűben nem újabb 2 év, hanem egyből 10 vagy mindjárt 20. Sőt, ha nem mondod le, még eggbe is ugnak. De ha nem reagálsz, akkor még azelint sem fognak használni..

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.12. 21:19:00

@Manyecska: ne kamuzzál. az internet mindent tud.

VLADISZLAV 2014.11.12. 21:58:20

Vodafon. Nyáron Montenegróban egy presszó teraszán, mondok felmegyek már a mobilommal a netre, rómingilag, megnézni egy térképet, hogy hogyan tovább. Kb. 2 perc után ( térkép még sehol), jön az sms, hogy 17.000 Ft-nál tartok, belassítanak. Utána idehaza, e-mail váltogatások, hogy ugye viccelnek, de nem, forduljak békéltető testülethez. Vodafon.

Beer Monster 2014.11.12. 23:05:03

@VLADISZLAV: Ezt ők javasolták? Állítólag még egyetlen békéltető tárgyalásra sem mentek el.

joska61 2014.11.13. 09:42:27

Kíváncsian várjuk a végeredményt.
süti beállítások módosítása