Tékozló Homár

Napi miért: a BuBi ügyfélszolgálata felveszi a panaszt, de nem tudja követni az ügy folyását

2014.11.12. 13:58 | Homár Hilda | 73 komment

6756418_bb7fb3234cbe77cb180b4c529226bf6d_wm.jpg

Az eddigi haveri beszámolók és a cakk-pakk 2 panasz alapján úgy tűnt, egész jól működik a BuBi-ügy, Klári beszámolója szerint viszont maga a Szahara került a gépezetbe.

Sziasztok!

Egy nagggggggyon negativ élményt szeretnék BUBI bringák napijegyes használatával kapcsolatban megosztani. Szeretném, ha posztolnátok. Köszi, Klári

Lelkesen figyeltem a BUBI bringás program beindulását. Amikor végre jöttek a hírek, hogy kijavították a nagyobb hibákat és még ráadásul akciós napijegyeket és bérleteket is hírdettek, egyből a kipróbálás mellett döntöttem. Próbaútnak először napijegyes bérléssel próbálkoztam - nagy hiba volt!

2 biciklit béreltünk szeptember 19-én este 6 óra körül. Körülbelül fél óra alatt tekertünk át az Allee-hoz - ahol nem volt szabad dokkolóállomás, sőt, az extratámasznál is már dupla sorban álltak a bringák.

Némi fejtörés után, hogy hogyan is működik az elektronikus lakat az egyiket sikeresen leadtuk, a másikat azonban csak sokadszori próbálkozásra sikerült visszaadnunk. Közben hívtuk az ügyfélszolgálatot is, de 10 perc várakozás után feladtuk, mert végül is - akkor úgy tűnt legalábbis - sikeresen leadtuk a bringát, így gondtalanul elsétáltunk.

Pár nap múlva megjelent a kártyámon egy 30 ezres terhelés - bkk.hu néven. Elég ideges lettem, felmentem a BUBI honlapjára, ahol láttam, hogy a 2 bringa közül az egyik leadását mégsem érzékelte a rendszer - pontosabban a leadás időpontja reggel 7 óra volt - így egy fél napos használat díjat terheltek a kártyámon - innen a 30 ezres költség. Felháborodva és idegesen hívtam az ügyfélszolgálatot, ahol egy készséges hölgy felvette a panaszomat és nyugtatott hogy sok hasonló panaszt kapnak, de mindegyik megoldódik 2 hét alatt az ügyfél számára kedvező kimenettel. Elhittem.

De persze nem történt semmi - sem 2 hét múlva, sem 3 hét múlva, sőt, most már 7 hét elteltével sem. A 30 napos válaszadási határidőt sem tartották be - ezért már a fogyasztóvédelmet is megkerestem. Minden héten telefonálok - az ügyintézők kedvesen, de sajnálkozva vonogatják a vállukat, hogy ők nem tudnak semmit tenni értem, panaszt tudnak regisztrálni, de utánkövetni, hogy mi történik az üggyel, hol tart, felhívni és kérdezni az "illetékeseket" - na azt nem. Szerintetek mi értelme egy ilyen ügyfélszolgálatnak????? Sőt, hogy lehet ezt egyáltalán "szolgálatnak" hívni?

Teljesen kétségbe vagyok már esve, hogy hová fordulhatok egy értelmes válaszért a bkk-tól és IGENIS HIÁNYZIK az a 30 ezer forint, plane hogy halvány utalás sincs az üzemeltetőtől arra, hogy valaha visszakapom-e még....Felháborítónak találom, hogy ennyire semmibe veszik az ügyfeleket.

Egy dologra tudok mindenkit bíztatni - ne béreljen napijeggyel BUBI-t.
Ha van ötlet milyen fórumra vigyem tovább az ügyet, várom azt is.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

230e 2014.11.12. 14:01:47

Jó lenne tudni hogy a sok megkötbérezett közül mindenki más is így járt-e.
A lakatolás, és a lerakás valóban nem a legegyszerűbb, de vannak telefonos applikációk amikkel azonnal lehet ellenőrizni hogy valóban leadásra került-e a járgány.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.12. 14:04:28

Tessék csak bátran megadni bankkártya stb adatokat mindenhol. Aztán majd futhatsz a pénzed után.

Ha jól tudom a renccer egyértelműen értesít ha sikereseln visszaadtad a brinát. Csak nem figyelmetlen volt a poszter??

Trunkel 2014.11.12. 14:16:16

Tudatam, hogy megint lekések...

Trunkel 2014.11.12. 14:20:38

Jó drága testmozgás volt.

dailyvicodin 2014.11.12. 14:21:24

hííírdessünk igét!

@amsz: nincs azzal nagy baj, ha mindenki kölcsönösen figyel a másikra ugye..

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.12. 14:30:29

@dailyvicodin: itt most kinek is kéne figyelnie a poszolóra?

metal · http://electric.blog.hu 2014.11.12. 14:52:16

Az ilyen tiltásokat a banknál is meg lehet támadni. Akkor a tiltást kérő félnek kell bizonyítania, hogy valóban jogos-e.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.12. 15:00:49

Nagyon salynálom a posztolót. Egyébként a piros lámpán is átment?

Atörökk 2014.11.12. 15:09:54

NEM TUDOM!!!!!!!!!!!!!!4.....................

AtiSnatch 2014.11.12. 15:16:40

@atörökk: igen, igen, nem. kérhetnék egy tolmácsot?

neet 2014.11.12. 15:18:28

30ért bringázni 1 napig...?
50ért vettem az első ótómat :) másfél év múlva 40ért adtam el.
10ért ótóztam másfél évig.
skoda 105 xd

Atörökk 2014.11.12. 15:19:00

@AtiSnatch_Eh?:
Nagggggggggggggggggggggggggggggggyon KELL?................................

neet 2014.11.12. 15:20:20

ha a bringa brinka lenne, talán nem írnának annyian biciglit, nem?

Roltii 2014.11.12. 15:27:22

mi "csak" 2500 forintra várunk... hetijegyünk volt (még a 100 forintos), de egy dokkolást nem regisztrált jól, valamiért csak 2 óra múlva fogta fel a rendszer, hogy a bringa vissza lett adva... Persze utólag derült ki, mikor nem a teljes kauciót kaptuk vissza... most pedig várunk arra, hogy visszautalják a pénzt, amire ígéret van, más nincs...

Roltii 2014.11.12. 15:28:46

@amsz: nem értesít róla... max neten megtudod nézni, hogy regisztrálta-e a rendszer, de ott helyben nincs semmi.. betolod, lakatolódik magától (tehát nem tudod kiszedni) és ennyi. Talán van csipogás is, de azt utcán nehéz meghallani... elég gáz, hogy folyamatosan figyelni kellett, hogy visszavette-e a rendszer a bringát, vagy csak félig...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.12. 15:48:48

30000?
Annyié má motoros rollert is adnak!!4!
Akár szopórollert is!

Manyecska 2014.11.12. 15:57:36

@neet: dzsunka. @atörökk: kérlek tarts ki!!!! /már ne engem../:DDD

gabors 2014.11.12. 15:59:53

"BUBI bringák"
"bkk.hu néven"

Nagyon sajnalom a posztolot hogy igy jart!

DE MIT VART ???

Mi mukodik bkk.hu neven ???

Naugye !!!

Manyecska 2014.11.12. 16:00:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: az az escort-szolgálat, nem? Neked tudnod kell ezt is!:D

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.12. 16:16:24

@Roltii: Lehet ezt hagyta ki a poszter:

"Az elektronikus lakattal a bérlés időtartama alatt bárhol és bármikor leparkolhatjuk és/vagy lezárhatjuk a kerékpárt, ehhez nem kell gyűjtőállomást keresni. Rögzítse a kerékpárt az elektronikus lakattal szabályosan és úgy, hogy az ne legyen elmozdítható. Az elektronikus lakatot azonban soha ne rögzítse a kerékpár saját kerekéhez, mert a kerékpár ettől még elmozdítható marad. Segítségével ugyanígy le is adhatjuk a biciklit a gyűjtőállomások extra támaszán, ha minden dokkolóállás foglalt. Ekkor a kerékpár hátulján található fedélzeti számítógépen mindenképpen jelezni kell, hogy a használatot befejeztük, nem pedig parkolunk (Lead – OK gomb). Amennyiben ezt a műveletsort kihagyjuk, a rendszer tovább számlálja a bérlési időt."

Roltii 2014.11.12. 16:17:54

@amsz: simán a tárolóba betéve se érzékeli mindig a computer... lakatolódik (nem tudod kivenni), de a computer számára még nincs ott...

mikimackó 2014.11.12. 16:19:31

@Roltii: aztán mért sietnének visszadni ? megőrzik neked hosszútávra !

hobbitroll 2014.11.12. 16:32:38

megkockáztatom, h engem is lecsesz minnyá a Hilda :)

"Ha van ötlet milyen fórumra vigyem tovább az ügyet"
sóhivatalba?

am 30k-ért már lehet kapni ugyan secondhand, de használható drótszamarat ;)

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.12. 16:35:15

@Roltii: De nehogy már azt mond hogy user betolja a bringát, és semmi visszajelzés nincs?? Ezt nem akarom elhinni.

További magyar hang 2014.11.12. 16:50:53

Az milyen rendszer már, ahol gyakorlatilag bárki 'hozzányúlhat' az ember privát bankszámlájához és elveheti a pénzét? Félelmetes igazából!

Roltii 2014.11.12. 16:55:33

@amsz: van egy csippanás és talán egy LED is felvillan a lakatoló oszlopon, de ezt fényes nappal mondjuk a Kálvinon nem nagyon veszed észre... de mondom, az, hogy "lockolódik", nem jelenti azt, hogy a computer érzékelte rendesen...

vanek ur 2014.11.12. 16:55:52

@Klári (poszt): Felgyorsítja kicsit az ügyintézést, ha a bankodnak is jelzed, hogy azzal a 30k-s tétellel egy kis problémád van. A bank is megzörgeti a BKK-t, csak ha onnan nem kap záros idő alatt választ, akkor a bank szépen levonja a pénzt és odaadja neked.

Roltii 2014.11.12. 16:57:45

@További magyar hang: úgy hívják, hogy kaució, ez sok helyen így működik... Foglalás végén visszakapod az egészet, ha minden rendben volt... Amúgy meg Te adod oda a kártyádat, nem pedig ők keresik meg a bankszámládat név alapján;)
Napi ill. hetijegynél a vásárlásnál foglalják be a kauciót, és ha nem használtál túl semmit, akkor abból csak a napi ill. hetijey árát vonják le, és csak az kerül tényleges terhelésre.

Aureliano Buendía 2014.11.12. 18:20:43

@atörökk: én még várom az állásfoglalásod a posztolóról;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.12. 18:32:22

@Aureliano Buendía: Ne provokáld, lécci! Nekem hiányozni fog, ha kitiltattatod önmagával. Mondta, hogy nemtuggya. Olvass, a sorok között, pupák!

Gastroger 2014.11.12. 18:34:59

Fél napos Bubihasználat 30e, vagy a kaució?

Manyecska 2014.11.12. 18:59:56

@Gastroger: 25 ezer amit zàrol plusz szerintem a félnapi használat. bár az sok.....

Atörökk 2014.11.12. 19:01:36

@Aureliano Buendía:
Még nem alakítottam ki az álláspontom. Mondjuk itt nem tűnik úgy, hogy a posztoló lett volna láma.

Manyecska 2014.11.12. 19:02:28

nàlunk óbudân 200 Ft per nap hétköznap csaxòlnék xd..a bérlés..

Manyecska 2014.11.12. 19:05:31

a poszter egy csillàm khmm póni.granulâlunk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.12. 19:05:57

@Manyecska:
Erre a következtetésre miből jötté rá?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.12. 19:12:21

BKK-tól pénzt vissza? :S Sose...
Hogy megoldódik-e? Magától tuti nem... kedves postoló...

Mondjuk a BKK által üzemeltetett dolgoknál ez nem meglepő, hogy így állnak hozzá.

megamenn 2014.11.12. 19:14:29

A BUBI bassza +. de csak kalandvágyból holnap elviszek egy ilyen szart valahonnan...van akumlátoros fekszem, meg digitális majálisom.

Sandor Akarki 2014.11.12. 19:21:09

Az egész szolgáltatás nonsense. Teherutóval elszállítják a bicajokat, a kerekezők meg tüdőrákra gyúrnak...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.12. 19:28:20

@atörökk:
Pedig érdemes vóna, állítólag ma dupla píííízt fizetnek érte!4!!!

VT Man 2014.11.12. 19:46:08

@metal:
"Az ilyen tiltásokat a banknál is meg lehet támadni. Akkor a tiltást kérő félnek kell bizonyítania, hogy valóban jogos-e. "

Pontosan, a banknál kellett volna reklamálni, hogy átvertek.

(Ami igaz is.)

Aureliano Buendía 2014.11.12. 20:03:12

@atörökk: azért tegyük hozzá, egy kicsit több pénzért már tudna venni egy normális állapotú használt cangát is.

Nem láma, csak beszopta.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2014.11.12. 20:06:00

@Roltii: A terminálon is ellenőrizheted, hogy lekönyvelte-e a visszaadást.

Aureliano Buendía 2014.11.12. 20:06:39

@Sandor Akarki: na, azért arról nem tehetnek, hogy vannak népszerű pontok, ahova mindenki le akarja rakni a bringáját, itt többlet alakul ki, míg vannak kevésbé népszerűek, ahova kevesebben akarnak eljutni. Itt meg hiány alakul ki.

Te hogy juttatnád vissza a népszerű pontokon felgyűlt bringákat?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.11.12. 20:17:51

@Aureliano Buendía:
Talicskával, vazze!
Mindenki úgy tojja, aki menő!!4!

KolompárRómeó 2014.11.12. 20:44:08

Bankkártyára napi limit 1000 HUF. Ha fizetni, vagy kp-t kivenni akarok, akkor előtte netbankon módosít, utána vissza. Bárki más hozzá nem fér.

El is lophatják, tuti nem ér kár.

Atörökk 2014.11.12. 20:52:55

@Aureliano Buendía:
Tudom, de a Bubinak ponn az a lényege, hogy nem kell mindenhová magaddal cígölni a bringádat. Mittomén, pl. Kőbányáról bejössz metróval, onnan nem békávézol, vagy gyalogolsz, hanem bubizol, vagy ha van még valami intézni valód munka után, ha végeztél, letámasztod és hazametrózol.

Aureliano Buendía 2014.11.12. 20:59:51

@atörökk: na, most nekem a legközelebbi hely elvileg a Lehel környéke lenne, ahol van Bubi (bár nemtom, ott hol). Az nekem 2 jármű, egy átszállás lenne. Fogy a tököm azzal szarakodni, inkább megyek egyből bringával. És még a metró bejáratánál szobrozó orkokra sincs gondom.

Csimpi csumpi 2014.11.12. 21:25:09

Az okos ember mas karan tanul, a hulye a sajatjan.

Poszt Tolo most megtanulta a sajat karan.

Atörökk 2014.11.12. 21:26:09

@Aureliano Buendía:
Neked megoldás. És aki mondjuk Kőbánya-Kispesttől metrózik, vagy mondjuk Érdről vonatozik be?

Csimpi csumpi 2014.11.12. 21:27:07

EgyePkent salynalom a poszt tolot.

Vajon fel ora tekerestol lefogyott?

Aureliano Buendía 2014.11.12. 22:01:45

@atörökk: Kökiről már simán bebringázom, Érdről meg vonat a Délibe, azon is lehet bringát szállítani.

Atörökk 2014.11.12. 22:02:56

@Aureliano Buendía:
Véletlen se akard érteni, amit írok.

Gastroger 2014.11.12. 22:37:17

Hát ha nekem jött volna egy órás (de ha még a rendszer szerint 12órás) bringázás után +30.000 Ft terhelés... Hát jobb esetben is bementem volna az ügyfélszolgálatra, hogy "jónapot, akkor megjöttem a bringáért, amit megvetettdek velem. Akkor elvinném."

Artech 2014.11.12. 23:20:57

@amsz: Ja, ja, egyébként nekem is elküldhetné a poszter a bankkártya adatait...
Úgy vigyázok rá, mint egy állami cég....

Artech 2014.11.12. 23:25:23

@Aureliano Buendía: Úgy vazze, hogy rugalmasan bővíteném (ennyi pénzből) a leadó helyi kapacitást, akciót hirdetnék, regisztrált ügyfeles applikáción keresztül, aki arra megy vissza, s leadja ott (ahol kevés) komoly kedvezményt kap,
illetve a bkk személygépkocsi állományát, az un. állásidőben erre fognám be, etcetera...

alprazolam 2014.11.13. 08:38:25

Egy ilyen országban miért pont a bubi működne?

parazita666 2014.11.13. 08:40:02

A választásokon szemrebbenés nélkül behúzta a fityiszre, most meg rácsodálkozik, hogy semmi nem működik + lehúzzák!

Pajtikám! A 30000 forintodat már valószínűleg elkurvázta/vadászta/itta/stb. valamelyik fejes! Egészségére!

Dezsike 2014.11.13. 09:21:43

A kártyás tranzakciókat tudtommal a terhelést követően egy rövid ideig meg lehet szakítani, ezt kellett volna tenni. A virtuális kártya is jó megoldás erre, pont annyit rátenni ami kell, többet véletlenül se tudnak beterhelni, ez a dupla tranzakciók ellen is véd, ami a szar kommunikációs vonalak miatt időnként előfordul.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.13. 10:20:35

@parazita666: "A 30000 forintodat már valószínűleg elkurvázta/vadászta/itta/stb. valamelyik fejes!"

12,5 dm2 a szíjártó 167 milliós, 700 m2-es dunakeszii villájából. 35x35 cm négyzet, naggyából egy szék helye.

Kartáts 2014.11.13. 11:05:26

Hívd fel a kártya kibocsátó cégedet (visa, mastercard) és kérj egy "chargeback"-et! A "chargeback" a kártyatulajdonosok védelme érdekében lett kitalálva, és 100-ból 99x a vevő pártját fogják.

Kartáts 2014.11.13. 11:06:59

...jah, a "chargeback" azt jelenti, hogy a kártya kibocsátód törli a tranzakciót, és nagyon agresszíven visszeszedi a pénzt az eladó (bkk) számlájáról. Ne élj vele vissza, mert nekik is van panasztételi joguk, de mint mondtam, a kártya cégek 100-ból 99x a vevő pártját fogják.

ptspts 2014.11.13. 13:30:35

Köszönjük a posztot! A leírtak alapján mindenki eldöntheti, akar-e Bubit bérelni, vállalva a posztban leírtak kockázatát.

Kartáts 2014.11.13. 14:23:30

Ennyi pénzért veszel egy biciglit...
süti beállítások módosítása