Tékozló Homár

Nem biztos, hogy érdemes a Erste kék számát hívni

2014.11.21. 15:08 | Homár Hilda | komment

Elek sok munkaórát és pénzt feccölt tudományos kutatásába. Megfigyelt, hipotézist állított, kísérletezett, következtetett és végül egy összeesküvéselmélettel megbolondított minidisszertációban összefoglalta az eredményeit. Ötöst mondjuk nem adnék rá, mert az ERSTE honlapon szerintem van pesti szám (oké, ez csak a fővárosiaknak segítség), de az tényleg érdekes, hogy a sztoriban meg nem nevezett mobilszolgáltató vajon mért számlázza emelt díjasként a bank kék számát.

Szia Homár és népe!

4 hónapom ment eddig el erre a dologra, dehát az idő akkor is megy ha nem csinál az ember semmit, tehát inkább töltsük hasznosan, reklamációval azt.

Tarifacsomagot váltottunk családilag. Az első számla a jóval kedvezőbb csomagokban 2x akkora lett mint előtte, aminek az volt a prózai oka, hogy fel merészeltem néha hívni a bankomat (Erste) akik előzékenyen és csakis, hogy nekem kedvezzenek, egy ún. kék számot adnak meg elérhetőségként harsányan a főoldalukon. A mobilszolgáltatóm pedig mint kiderült a 40-es kezdetű számokat nemes eccerűséggel emelt díjas számként kezeli. Így ez a csomagban lévő lebeszélhető összeget nemhogy csökkentené, ellenkezőleg, kiszámlázódik.

Pfujj...mondaná az ember, ezt benéztük. Aztán érdeklődik a banknál, hogy van-e esetleg a kék számon kívül más elérhetőségük, amin keresztül a telebank elérhető lenne, hogy a jövőben ne járjon így. Azt mondja az ügyfélszolgálat - bele a telefonba, hogy: -NINCS! Csak ezen lehet őket felhívni. Hozzáteszi gyomrosként: Ez nem lehet emelt díjas szám, mert a Bank leszerződött a szolgáltatóval, hogy ez helyi hívás díja kell legyen, hogy őket a nép fel tudja könnyedén hívni akárhonnan is. (Anno ugye ezért találták ki eleve.)

Erre én hirtelen lelkesedéssel esedezem ,hogy ezt a mondatot öntsék nekem írásos formába, mert akkor bekopognék vele a szolgáltatómhoz. Ekkor elszabadul a pokol.

A bank többször kijelenti, hogy ők nem jelentenek ki semmit és rámküldik a teljes micimackó hadseregüket ,akik sosem arra válaszolnak amit kérdezek. Csekély értelmű medvebocsok és malackák rontanak rám és írkálnak olyanokat, hogy még Füles is vihogna tőle. Konkrétan hazudnak is meg minden. Egyszercsak valaki elszólja magát, hogy hát izé...van egy budapesti szám is...de az azér van, hogy külföldről hívható legyen a bank. És az oda is van írva!

Mekkora ökör vagyok. Ezt is megettem. Zseniális trükk. Szóval: főoldalon 40-es szám harsányan. Levelekben, mindenhol csak 40-es szám. A Kapcsolat menüben meg alul ott a pesti szám, így ni: "Külföldről hívható telefonszám: +36 1 298 0222 " Hát kinek jutna eszébe felhívni őket ezen belföldről?

Nem tom tetszik-e érteni a kötekedő közönség, hogy mire akarok kilyukadni?

Várattak-e már meg valakit ügyfélszolgálatos telefonban? Ami esetleg nagyon kedvezően 40-es elejű volt? Engem néha igen. Néha mindig. És a saját összeesküvés elméletem szerint bizony ez nincs másképp, minthogy az adott intézmény, a szolgáltatókkal leszerződik, hogy az emelt díjasként viselkedő hívásokból részesedést kapjon, amiből fenntartja nekem az ingyenes ügyfélszolgáit. Ezt már le nem mossák magukról. Aki korrekt akar lenni az egyforma súllyal szerepelteti a kék-számot és a sima vonalas elérhetőségét minimum.

Végül aztán béketűrésemet elvesztvén kikértem az eredeti beszélgetést, aminek hatására eljutottak arra magasfokú szellemi megismerésre, hogy tényleg ezeket mondta az ő munkatársuk. És nem csak az az egy ám! Mert én vagyok olyan kedves, hogy random felhívtam őket és megkérdeztem ugyanezt még 4 hónap után is és az éppen kichatroulettezett kolléga még mindig képes volt azt mondani, hogy NINCS MÁS ELÉRHETŐSÉG, CSAK A 40-ES SZÁM! Próbáljátok ki bátran fergeteges élmény.

Zárszóként megjegyezném, hogy biza a szolgáltató sem volt túl korrekt a történetben. Az adott csomag tarifái közt a 40-es szám díjszabása 3 (!!!) különböző módon volt megadva. Ez kicsit sem zavarta őket. Az egyik felületen kijavították miután jeleztem nekik-köszönet nulla. A történetnek még nincs teljesen vége, csak most került ilyen publikáció közeli állapotba.

Kösz ,hogy elolvasta, aki.
Elek

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.21. 15:12:51

Minden banknak van földi száma. Hogy pesti vagy vidéki, az kurvára mindegy.

A 40-es szám elavult. Az akkor volt érdekes, mikor még a matáv a körzeten kívüli hívástért emelt díjat kért.

Baluci 2014.11.21. 15:16:03

Bizony ezt az aljasságot nem igazán reklámozzák a mobilszolgáltatók!
Nevezetesen: hiába van a népszerű all-in tarifa már mindenhol, ha kék számot hív az ember, akkor azt külön kiszámlázzák!
Hogy miért, arra nincs magyarázat!
Egyszóval: tróger a telefontársaság és a bank is!... Magyarország, én így szeretlek!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.11.21. 15:25:27

Húde hosszúúúú...
De azért elolvastam, jó nagy szemétség.

ancsika 2014.11.21. 15:42:36

a 40-es szám az kék szám... nem emelt díjas, helyi tarifával hívható kék szám

béla2 2014.11.21. 15:42:39

Abban teljesen igaza van a posztolónak, semmilyen kék szám nem tartozik bele a lebeszélhető percekbe, sőt jóval drágább, mint egy "normális" belföldi hívás. (Vodafone-nál biztosan így van) Azt, hogy ebből részesedik-e a bank, biztosító, stb. nem tudom, érdekes kérdés. Utána kéne járni...

Csigorin 2014.11.21. 15:45:20

"Az egyik felületen kijavították miután jeleztem nekik-köszönet nulla"

Nem eleg hogy a posztolo bunko (atirjak amit szeretne, es meg se koszoni) de meg reklamozza is?

töpörtő 2014.11.21. 15:52:08

@ancsika: igen ha vezetékesröl hivod.Régen matàvosnak hivtuk,speciàl ha én vodkàrol hivom a "sima"vezetékes,mobil szàmokat az 10ft/perc de ha 40est kékszàmot hivok akkor 49ft/perc et szàmlàz,azért érdemes a 061..kezdödöeket hivni amiket a bankok szolgàltatok ugy hirdetnek,hogy külföldröl a 061..

uns97 2014.11.21. 16:17:35

Es persze a bank a hibas mert a telefontarsasag magasabb dijat szamlaz... aha. Sot, szemet mert nem ok fizetnek neked, hogy hivod oket - a faszsagaiddal, gondolom netbankrol meg nem hallott a tisztelt delikvens, minden szart amit telefonon keresztul lehet, el lehet intezni netbankon keresztul is - INGYEN, hivogatas nelkul. Amugy most probaltam meg, es speciel az EN tarifacsomagomban pontosan annyi a 0640 hivasa mint minden mas mo-i szam hivasa, azaz se tobb se kevesebb. Talan a posternak a sajat mobilszolgaltatojat kellene eloszor alaposan felmerni milyen marhasagokba huzzak bele "olcsobb" csomag cimszoval. Ha meg olcsobb, hivogassa a 061-es szamokat. De mindez mint hangsulyozom, termeszetesen az Erste bune... a holnapi hidegert meg az OTP fog a homarra kerulni remelhetoleg.

ptspts 2014.11.21. 16:30:14

@Csigorin: Minden megszólalás egyaránt szól a témáról és a megszólalóról.

Csigorin 2014.11.21. 16:33:48

@uns97: hat ha ez a logika helytall, akkor az otp a hibas ha a busz amivel megyek a bankba kesik.

Manyecska 2014.11.21. 16:34:09

Malackák? meg Füles? hogyez? :)

ptspts 2014.11.21. 16:43:33

@uns97:

> Es persze a bank a hibas mert a telefontarsasag magasabb dijat szamlaz...

Miből gondolod, hogy a posztoló így vélekedik? Szerintem ez nincs benne a posztban. Én úgy értelmezem, hogy a posztoló azt kifogásolja, hogy a bank szándékosan hibásan tájékoztatta, hogy milyen számokon lehet hívni a netbankot.

> mert nem ok fizetnek neked, hogy hivod oket

Miből gondolod, hogy a posztoló ezt elvárja? Szerintem ez nincs benne a posztban.

> gondolom netbankrol meg nem hallott

Miből gondolod, hogy a posztoló nem hallott még netbankról? Szerintem ez nincs benne a posztban. Akár hallott a posztoló netbankról, akár nem, és akár használja, akár nem, szerintem ezek függetlenek a posztban felvetett témáktól.

> posternak a sajat mobilszolgaltatojat kellene eloszor alaposan felmerni

Miből gondolod, hogy a posztoló nem mérte fel még a poszt megírása előtt? Én úgy értelmezem a posztot, hogy megtette, és már teljes mértékben tisztában van, melyik hívásért mennyit kell fizetnie a jelenlegi díjcsomagjában. Ebben a tekintetben nem szorul rá a tanácsodra, mert tudja ő magától is.

> hivogassa a 061-es szamokat

Ezt is fölösleges volt tanácsolnod, a posztoló már tudja magától.

> mindez mint hangsulyozom, termeszetesen az Erste bune

Nem világos számomra, hogy mit értesz ,,mindez'' alatt. A poszt alapján szerinted a posztoló szerint mi az ERSTE hibája? Egyetértesz-e vele? A hozzászólásod első mondatából látszik, mi az, amivel nem értesz egyet, de ezt a poszt nem is állította. Egy képzelt állítást figuráztál ki. Ezért nem a posztoló, nem a bank, és nem a telefontársaság a hibás.

uns97 2014.11.21. 16:48:40

@Csigorin:

igy van, es akkor legyszives ne fogd vissza magad, hetfon szeretnenk errol egy hosssssszzzzzu posztot. Marmint az OTP - idojaras - keses temakorrol... :)

Ne felejts el mindenfele konspiraciot beleszoni, de a legjobb ha nem is hetfon posztolod hanem csak jovo majusban, s akkor leirhatod, neked is rament 6 honapod a reklamaciokra, utannajarasra, miegyeb... :D

uns97 2014.11.21. 17:01:46

@ptspts:

Sot, senki sem hibas... most toszavakban leirom mit gondolok

van egy balfasz - mar elnezest - aki azt sem tudja fiu-e vagy lany, s mikor megszivatja az A akkor elkezd hepciaskodnia a B miatt. Toszavakban ennyi a story. Az, hogy o semmit sem tud, csak honapokig reklamalni - mert a bank elfelejtette SZAMARA mellekelni az osszes telefonszolgaltato EPPEN aktualis osszes tarifacsomagjanak a dijteteleit 0640-es szamok hivasa eseten - ezert a bank a hibas. Aha nem tajekoztatta... na ja, mint irom, majd legkozelebb en is tajekoztatom az usert hogy ha felhiv, mibe fog neki kerulni - mert ez kotelessege a banknak, meg ugy atalaban mindenkinek akit telefonon el lehet erni.

Ugy veszem ki ma egy kotozkodos napot fogtal ki - bar altalaban mindig ilyen a stilusod... :) - de kotozkodhetsz nyugodtan. Ranezesre a poszter kb eletre alkalmatlan, foleg ha emiatt honapjai mentek ra a reklamaciora... mi a nathas francot reklamal akkor szerinted, ha nem az erste a hibas szerinte ? Akkor HOL es KINEL reklamal ? A joistennel ? Hol szeretne a bajara gyogyirt ? Mert ugy olvasom NEM a mobilszolgaltatojat pocskondiazza aki valojaban jol megszivatta, hanem a bankot - aki mint irtam a legkevessbe tehet arrol ha az ugyfele ugy valtott csomagot, hogy elfelejtette megkerdezni: "Telefonos bacsi/neni kerem a 0640-es szamok hivasa mibe fog kerulni az uj csomaggal ? Mert ugyan ismerem a netbankot, de en telefonalni szeretek ORAKAT a bankommal, s ha magas a 0640 percdija, akkor inkabb talan megsem kerem az uj csoda csomagot..." Ennyi lett volna a dolga, s akkor nincs poszt, nincs ÁLBALHÉ, megint mutogatva a "gonosz" bankokra - akik tudjuk mindenkit megszivatnak. Tegye a penzet a zsebebe, s akkor semmifele koltsege nem lesz vele - ez a legjobb tanacsom szamara.

Manyecska 2014.11.21. 17:42:39

Ez a hétvégi már?:( hát szétse lehet trollkodni.:D

ptspts 2014.11.21. 18:26:15

@uns97:

Igazán megtisztelő, hogy oly mértékben követed a hozzászólásaimat, hogy vélemény alakult ki benned a stílusomról. Egyelőre nem tervezek változtatni.

Megismétlem a lényeges részt az előző hozzászólásomból: Én úgy értelmezem, hogy a posztoló azt kifogásolja, hogy a bank szándékosan hibásan tájékoztatta, hogy milyen számokon lehet hívni a netbankot.

Ki is egészítem: A netbanknak van 0640-es száma és van +361-es száma is, és a bank a weboldalán csak a 0640-eset reklámozza (bár igen elrejtve feltünteti a másikat is), az ügyintézők pedig élőben és telefonon azt hazudják az ügyfélnek, hogy csak a 0640-es szám van. A posztoló elsősorban azt kifogásolja, hogy a bank ügyintézői hazudnak az ügyfélnek.

Ez szerintem fogyasztóvédelmi kérdés, egy fogyasztóvédelmi blogon releváns, és megér egy Homár-posztot. Például a Homár-olvasók legközelebb emlékezhetnek erre, és ha netbankot akarnak hívni, akkor már előre oda tudnak figyelni, hogy milyen telefonszámot keressenek és hívjanak.

Szerinted kinek a feladata a posztolót tájékoztatni, hogy mik azok a telefonszámok, melyeken a netbankot fel lehet hívni? Ha szerinted a bank feladata, akkor szerinted helyesen tájékoztotta a bank a posztolót? Ha szerinted nem helyesen tájékoztatta a bank, akkor szerinted ki mulasztott ebben? Ha szerinted a bank mulasztott, akkor szerinted jogos, hogy elégedetlen a posztoló a bankkal, és a banknál reklamál? Ha szerinted jogosan reklamált emiatt, akkor ezt a hozzászólásaidban miért hagyod tudatosan figyelmen kívül, és miért olyasmiket kifogásolsz a posztban, melyek nincsenek benne?

Mindaz, amit te kifogásolsz (pl. hogy a bank nem mondta meg, hány Ft-ba fog kerülni percenként a hívás a posztolónak) a posztban és a posztolóban, az szerintem nincs bennük. Jól hangzó sztori, hogy ,,hülye a posztoló: figyelmetlen, rossz helyen reklamál, és neki áll feljebb'', de szerintem nem így történt, és ha valaki ezt kritizálja, akkor kitalált helyzetet kritizál.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.21. 18:51:43

Tök viccesek ezek a releváns™ hozzászólások. Pillanatok alatt egymás torkának esnek. Mingyárt vér folyik.

gabors 2014.11.21. 18:59:04

udvozolte mar valaki ezeket az ujjonan erkezetteket ???

uns97 ????
ugy tunik ez szuletesi evet akar jelenteni ??

yaksi 2014.11.21. 19:04:08

Nem emelt díjon számlázzák, hanem a mobiltarifák 99%-ánál nincs értelme a kék számnak, mivel egységes a percdíj hálón belül és kívül is. Korábban, amikor a hálózaton belül olcsóbb volt telefonálni, akkor volt ennek jelentősége,ert a kék szám a hálózaton belüli percdíjnak megfelelően számlálódott.
Viszont az igaz, hogy a kék szám nem jön le a lebeszélhető havidíjból, az minden esetben kiszámlázódik!

Aureliano Buendía 2014.11.21. 19:21:46

Elek, ha régóta vagytok házasok, és elszürkült a családi élet, szerintem el kellene mennetek egy (szigorúan kuponos) wellness-hétvégére, hogy helyreálljon a házaséletetek.

Feltételezem, te a kemtrélben is hiszel, valamint minden évben elzarándokolsz Dobogókőre, ahol várod, hogy a szívcsakránál leszálljon végre Ashtar Sheran űrhajója.

Amúgy azt az időt és pénzt, amit telefonálással töltöttél, már rég megspóroltad volna, ha bemész egy rohadt fiókba ordibálni.

Ezt a mondatot pedig gondold át:

„Az első számla a jóval kedvezőbb csomagokban 2x akkora lett mint előtte, aminek az volt a prózai oka, hogy fel merészeltem néha hívni a bankomat...”

Értem, mit szeretnél, de nem azt mondod.

Amúgy pedig megoldódott a számlavezetési díj problémája? Vagy az már kit érdekel?

Aureliano Buendía 2014.11.21. 19:25:15

@ptspts: félig igazad van, de elhangzik az is, hogy a pösti szám a külföldieknek van fenntartva, ezért nem is adhatnák ki annak az elérhetőségét.

De az, hogy ebből a posztoló összeesküvés-elméleteket vezet le, több, mint nevetséges.

igi1 2014.11.21. 19:30:18

Micsoda genyóság k@cs@gség, balf@szság, kib@szás.

Skandallum.

Felnégyelni az Erstét, kibelezni, máglyán elégetni és a árosfalra tűzni őket elrettentő példastatuálásként.

Mit képzelnek ezek úgy mégis, nem is értem b+ minek ezeket felhívni, a 21. Századba.

igi1 2014.11.21. 19:31:49

@Manyecska /kűdtem levélt!/: mér, elfáradtál!! A terheszumbába!? Legalább te tudsz élni, ha már másnak nem megy. :)

igi1 2014.11.21. 19:33:21

@Aureliano Buendía: te a végén még megfogadja

majd éneligazítom a posztert ahogy a törökköt

Manyecska 2014.11.21. 19:39:49

@igi1: hastánc, már régen is műveltem. meg rúdtáncra is járok, egyéb kérdés??:) ON

ptspts 2014.11.21. 20:47:22

@Aureliano Buendía: Szerintem az egy baromság és félrevezetés, hogy a pesti szám a külföldieknek van fenntartva.

Mi történne, ha hiretelen minden ügyfél a +361-es számot hívná a 0640-es helyett (azon kívül, hogy egyes ügyfelek percdíja megváltozna)? Megjósolom: semmi. A bank alkalmazottai észre sem vennék, és a banknak ettől se plusz, se mínusz költsége nem lenne. A telefontársaságnak is kb. mindegy, a vonalak terheltsége stb. nem változik ettől.

Tehát a banknak édesmindegy, hogy melyik számon hívják. Ha ebben a helyzetben letagadja az egyiket, és értelmezhetetlen álindokokat talál ki (,,a külföldiek számára van fenntartva'' -- mit jelent az, hogy fenntartva?), akkor a bank hazudik.

Véleményemet akkor vagyok hajlandó megváltoztatni, ha tudomásomra jut, hogy a banknak jelentős pluszköltséget jelent, ha a +361-es számon hívják a 0640-es helyett.

Biyadhoo 2014.11.21. 21:59:13

Nekem mobilszámom van a premium bankárunkhoz az Ersteben. Ez gáz?:))) Egyébként a poszternek igaza van: nekünk is ingyenes az összes hívás, kivéve ezeket a b..i kék számokat, iiletve a négyjegyűeket. Néha valóban challenge megtalálni a 061-es számot, ugyanis némelyik tényleg el tudja ásni rendesen.

Black Hole 2014.11.22. 04:40:16

Ennyi feszült ember egy kupacon! Má' tényleg kéne egy háború, hogy az emberek le tudják vezetni az agressziót! Szerintem Elek csak hülyít mindenkit, aztán a jó meleg szobában teát kortyolgatva, azon röhög, hogy miatta ölik egymást az emberek! Így bele gondolva lehet, hogy Elek egy pszichopata állat, vagy egy csendesőrült.

Black Hole 2014.11.22. 04:51:00

Ez a rész, különösképp elgondolkodtató: "Csekély értelmű medvebocsok és malackák rontanak rám és írkálnak olyanokat, hogy még Füles is vihogna tőle. Konkrétan hazudnak is meg minden."
Elekről el tudom képzelni, hogy elvont szövegeket ír pszichedelikus zenét játszó zenekaroknak. Lehet, hogy kétszáz év múlva tanítani fogják az isiben irodalomórán. De én akkor már nem élek, és ez jobb is így.

konigjanos 2014.11.22. 08:20:44

Aki azon lovagol még mindig, hogy van netbank, minek telefonál a poszter:
Irányított befizetést nem lehet intézni csak személyesen, vagy telebankon keresztül, netbankon keresztül nem!
Vagyis ha vagy akkora barom, mint én és 2 hiteled van ( mint nekem is )akkor a befizetett vagy átutalt összeged a két hitel felé teljesen random módon vonódik le, engem pl most tettek ki az árfolyamgátból, mert voltam olyan hülye, hogy csak simán utaltam a számlámra, a tetves bank meg úgy vonta le, hogy az egyik hitelemen 180 nap feletti lett az elmaradás, a másikon meg szinte semmi...
Ergo vagy bemegyek nyitvatartási időben szabit kivéve, vagy telebank...

igi1 2014.11.22. 09:41:02

@Black Hole: valami lesz itthon az biztos, én egyre jobban érzem a levegőben. Persze, ez is a bodzások miatt van. XD Nem elég, hogy az állam is nyomorgat, a nép éhezik, még ezek is minket terrorizálnak.

Most mondd meg. Miközbe egyre jobban hülyül mindenki, és azon megy a verseny, hogy ki tudja jobban átb@szni a másikat.

Nem csoda, hitelekből van az ország, és akkor még nyomorgatnak minket, meg még a bank is b@szogat.

Mámost mindenki mindenkit b@szogat, akkor nem lesz ennek jó vége, mer egyszer a feszkót le kell vezetni valakin, és azok valószínűleg a nem idén barnultak lesznek, akikkel minden országba van probléma, nemcsak itthon.

igi1 2014.11.22. 09:55:18

Aztán hogy kezd minden úgy lenni, ahogy én megmondtam évekkel ezelőtt. Viktor is pedzgeti az illiberális államot, meg jön a diktatúrákkal, meg a mintaállamokkal, Kövér Laci meg az ő szócsöves malaca. Ha már a malackáknál tartunk, nekem mindig a Kövér László jut az eszembe, akit ideje már egy jó kis disznóvágásra küldeni, jó kolbászt csinálni belőle, meg szalonnát, mindjárt jobb lenne a zélet.

Azé most az amcsik kicsit befenyítettek, de azokkal se kell törődni, nem fognak @szogatni egy kis, nímand államot, akik meg az oroszoknak akarnak teret adni, azok meg eddig is azt csináltak, amit csak akarnak, mer mindenki hagyja. Eu úgyse lesz sokáig, a gazdagok már nem akarják eltartani a kisebbet, a szegényebbet, azok inkább kilépnének, oszt letojnák az EU-t. Persze, mindenkinek a bevándorlókkal van baja, csakhogy most már elkéstek, mert a fejükre nőttek.

Aztán még külön misét érnek a bankok. Szegény hitelesek már egy k@rva telefonszámon is b@szakodnak, miközbe az nem oldja meg azt, hogy a hitellel már eladták az anyjukat is, meg az unokájukat is, akár itthon élnek, akár külföldön.

Mert hiába menekültek, a tartozás az tartozás marad, akárhová mennek.

Naszóval, hamarosan lesz itten nagyobb horderejű dolog, kíváncsi leszek, ki vállalja be. A Vikinek hamarosan lépnie kell, ha ki akarja használni a helyzetet, mert kezdenek elfordulni tőlük a zemberek. Márpedig azé a hatalom, aki mögött a nép áll, ezt kell kihasználni minél gyorsabban.

Azé elég nevetséges Amerika is, hogy csak úgy hagyja, hogy Putyin azt csináljon, amit akarjon Ukrajnával is. Nem szabadott volna hagyni, hogy megszerezzék Krímet. Itt eldőlt a további sorsa az EU-nak is, már hiába minden, ezek vérszemet kapnak, és nem fogják csendbe feladni. Ezen mindenki rajta fog veszteni.

Szóval a bankok is sanyargatnak, meg keserítik a kedvesügyfél életét, a poszternak meg be kell nyelni, és telefonálni az emelt díjason. Akkor vegyen egy sim kártyát a szerencsétlen, oszt telefonáljon azon, nem ördögtől való dolog.

Valahogy egyre érződik a levegőben, hogy milyen mentális állapotban van az ország, egyre hülyébb mindenki, egyre szemetebb mindenki, egyre k@cs@gebb mindenki, de legfőképp az megy, hogy minél jobban betegyünk a másiknak.

A poszternak meg bele kell törődni, nem ő fogja feltalálni a spanyolviaszt, fizetni fog és punktum, meg kuss, aláírta a hitelszerződést, onnantól kezdve dögöljön meg minél lassabban, minél többet fizetve.

Devizahitelmentés!? Ne röhögtessetek, megmentették azok már saját magukat, akik eddig is tudtak fizetni, meg azért vették fel a hitelt, mert jól ment nekik, a csókosoknak. Na, akkor volt devizahitelmentés, amit mindenki fizetett, én is.

Most meg mindenki jól fog járni, csak a devizahitelesek fognak megdögleni megint, ha forintba átváltják, vége lesz az életének is. Jövő!? Olyanról meg ne is álmodjatok.

igi1 2014.11.22. 09:59:30

Itt most már azon megy a verseny, hogy ki mikor fog megdögleni, meddig bírja.

jó hétvégét :D

peter3374 2014.11.22. 10:06:03

Az senkinek sem tűnt fel, hogy attól ment fel a duplájára a számlája, hogy néha felhívta a bankot?
Ha van egy korlátlan csomagja ami mondjuk 10000Ft és ezt megduplázta, akkor 3.4 órát beszélt a bankkal???
de most láttam pl. a vodkafonnál a rednél már a kék számokat is lehet hívni plussz tarifa nélkül...
De speciel az erstét lehet hívni neten keresztül is ingyen...

igi1 2014.11.22. 10:17:52

@peter3374: szerintem legyen a poszter öngyi. :D

aki balfék, annak úgyis mind1

egyébként meg van viber is szerintem

Manyecska 2014.11.22. 10:42:46

@igi1: jól teszed hogy melegpornó-blogot vezecc abba ne hagyd!!

igi1 2014.11.22. 10:54:33

@Manyecska /kűdtem levélt!/: ugye!? Azok legalàbb nem szaporodnak viszont nektek beleég a retinátokba :)

igi1 2014.11.22. 10:57:36

Csak aztán vigyázzatok mer minden úgy történik, ahogy én mondom. 8 éve megmondtam h ezek újabb 8 évet lehúznak, plusz elòre mindent leterveztek. Most egy kicsit ámerika belezavart de azt hagyjuk inkább, csak elodáztàk a dógokat mer beijedtek a Vikiék kicsit.

@Manyecska /kűdtem levélt!/: te meg vedd mán azt a Tisza Cipőt oszt rakd el 30 évig. :)

Manyecska 2014.11.22. 11:48:27

OFF uff..@igi1: épp most raktam be Malackát az infralámpa alá mert taknyos. Boldogan havajozik alatta, közben banánt esz, mingyá kap egy SzexOnDöBícs koktélt!
Kicsit mintha füstölne már a szőre. Lehet meleg lett ez is?.. fene a jó dolgát..

Black Hole 2014.11.22. 11:51:17

@igi1: az a baj, hogy az emberek egymást baszogatják, nem azt, aki valójában kicseszik velük. Egyébként az, hogy az EU nem jól működik, az nem biztos, hogy igaz, bár vannak hibák, ez tény! Nem is az a baja az EU-nak, hogy a szegény országokat fel kell húzni, hanem az, hogy a korrupt kisországok nem fejlődnek az EU-s pénzekből, hanem néhány kormány közeli ember vagyona női! Az angoloknak is az a bajuk, hogy Johnny befizeti az adót, és ezzel hozzájárult egy ember úszómedence építéséhez, aki ráadásul azt mondja a jobbágyainak, hogy jó lenne itt nagyon, de a mocskos EU hülye szabályai miatt nem lehet..., a mocskos EU elnyom, stb.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.11.22. 12:38:53

@ptspts: becsüllek a türelmedért

Azok után, hogy szépen levezetve elmagyarázod, hogy árnyékra vetődött tovább bizonygatja a kognitív képességeinek hiányosságait.

igi1 2014.11.22. 13:28:47

@Black Hole: ez meg mindig is úgy fog működni, hogy aki gazdag az gazdag, aki m eg nem...

mindegy, ki van hatalmon, mert aki elöl van az ér oda jobban a leveseskanálhoz.

Ez sose változik, mindegy, gazdag vagy szegény.

de most mar az van h mindenki csak saját agával töròdik ezé nem lép se az eu se az usa

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.22. 13:33:36

Nem értem, mi baja a poszternek. A panaszok minimailzálása, és a maga szintű szolgáltatás érdekében tök ellehetetlenítik a panasztételt, ezáltal nagyban javulnak a szolgáltatás hatékonyságát jelző mutatók, mivel nincsenek panaszok :D

Black Hole 2014.11.22. 14:05:03

@igi1: tudnék neked mesélni, hogy normálisabb országokban hogyan működnek ezek a dolgok, de nem akarok olyan lenni, mint Hagyma volt. Mindenhol vannak szegények, és gazdagok, de Magyarországon az a nem normális, hogy sok esetben a normálisan dolgozó ember sem viszi sokra, és lehet nem él úgy, mint a normális országban egy munkanélküli. De erről az emberek is tehetnek, mert ahelyett, hogy eltakarítanák a szemetet úgy, hogy 10 millióan együtt lapátolnának, inkább azon veszekszenek, hogy kinek a szemete nem büdös, meg kié büdös!

Csimpi csumpi 2014.11.23. 20:58:28

Micimacko meg fulesbagoly hogy kerulnek a kepbe?
Poszt tolo most reklamaciot vagy mesekonyvet szandekozott eloterjeszteni?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.24. 11:16:29

"Mekkora ökör vagyok. [...]
Nem tom tetszik-e érteni a kötekedő közönség, hogy mire akarok kilyukadni?"

Kapisgáljuk. Nagy nehezen.

ptspts 2014.11.24. 16:37:21

@konigjanos: Nem kifejezetten neked szól, de te hozzászólásod ihlette.

A posztoló nem kért tanácsot, hogy a netbankot vagy a telebankot használja, és a legtöbb kommentelő téved, ha azt gondolja, hogy keresetlenül megfogalmazott kéretlen tanácsával segít bárkinek is (kivéve talán saját maga érzelmi igényein, mások kárára).

A posztoló nem kért tanácsot abban sem, hogyan csökkentse a telefonszámláját. Meg tudja találni egyedül is a számára legkedvezőbbet.

Függetlenül attól, hogy a posztoló számára a netbank vagy a telebank a kényemesebb vagy az olcsóbb, a posztoló reklamációja jogos, hogy a bank szóban és írásban is hazug módon tájékoztatta a netbank telefonos elérhetőségéről.

ptspts 2014.11.24. 16:38:48

(Elézést, előző hozzászólásom utolsó 3 szava így helyes: telebank telefonos elérhetőségéről.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.24. 17:00:46

@ptspts: "a bank szóban és írásban is hazug módon tájékoztatta a netbank telefonos elérhetőségéről."

Nem. A banknak kötelező olyan elérhetőséget megadnia, ami az ország egész területéről helyi tarifával hívható. Ez a negyvenes szám. Nem adhat meg más számot. Külföldről viszont ez a szám nem hívható, ezért kénytelen egérutat is adni, egy külföldről is hívható földi szám képében. Ha ezt adná meg, megbüntetné a felügyelet százmillió forintra, mert Náncsinéni Bivalybasznádról nem tudja helyi tarifával hívni. Inkább a jogalkotót nyektethenéd, miért hoznak segghülye törvényeket.

A helyes kérdezés ilyenkor az, hogy külföldről hogy tudom hívni, mert akkor megadhatja a budapesti számot.

"Meg tudja találni egyedül is a számára legkedvezőbbet."

Nem. Mert ügyfélszolgálatot mobilról hív. Tajgetosz pozitív. Használna VOIP hívást, és ingyen hívhatná, vagy gombokért.

Erste ügyfél voltam 2014.11.24. 21:04:30

Ezért hívom minden bank kék száma helyett minden esetben a bankkártya hátoldalán található számot. Az mindig vezetékes és ha a bankkártyám elvesztem, akkor meg úgysem tudom majd azt használni....... és miután felveszik, majd odakapcsolnak ahova akarnak.
süti beállítások módosítása