Tékozló Homár

Komótosan intézi a jótállást a Brendon

2014.12.04. 09:31 | Homár Hilda | komment

brendon_w0for40g.jpg

Egy egyéves gyereken az ember már röptiben is cserél pelenkát, nem létszükséglet egy műanyaggal borított heverő ehhez, de azért mégiscsak fura, hogy heteket kell várni az eredményre, miközben nyilván nem 6 hétre lett tervezve az a hegesztés a cucc oldalán!

Tisztelt Tékozló Homár,

Idén októberben, kb. másfél hónapja vásároltunk egy pelenkázófeltétet az egy éves fiunknak. Ennyi idő elegendő volt arra hogy a PVC anyag elengedje a hegesztést, számomra egyértelmű volt, hogy a hibás gyártásnak köszönhető ami történt.

Egy szombati napon visszavittem a székesfehérvári üzletbe ahol vásároltuk, a blokkal együtt, kis várakozás az üzletvezetőre, majd egy gyors szemrevételezést követően közli, hogy jövő hét pénteken elküldi a pesti központjukba, ahol szakértő eldönti, hogy mi lesz a sorsa a termékek. A kérdésemre, hogy mégis hol fogjuk pelenkázni a fiunkat két hétig nem kaptam kielégítő választ.

Ekkor megkérdeztem, hogy megoldást jelentene-e, ha vásárolok egy másik pelenkázófeltétet, és majd, ha a szakértő esetleg megítéli a cserét, akkor visszaadják az árát, erre azt a választ kaptam, hogy azt csak cserélhetik, így kapok majd még egyet, de a pénzt nem tudják visszaadni.

Ezúton szeretném megköszönni a Brendon "hozzáállását" első nagyon ügyes trükknek tűnik, hogy egy gyenge minőségű terméket milyen trükkökkel nem kell kicserélni egy üzletnek, de az biztos, hogy ezzel legalább egy vásárlót veszítettek, nem biztos, hogy megérte....
Üdvözlettel, Egy Apuka
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.12.04. 09:37:25

Gyorsan valaki egy pelenkázót a Brendonnak, mert most biztos maguk alá csináltak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.04. 09:44:39

Vajon lehet-e egy ilyen pelenkázón diszkréten szoptatni?

AtiSnatch 2014.12.04. 09:46:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: egyépként már az árkádban is van pelenkázó. INGYEN!!!4!

kakukk11 2014.12.04. 09:47:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem, de térdepelő párnának tökéletesen megfelel a későbbiekben, a tisztítása is egyszerű.

Már meging egy nick 2014.12.04. 09:48:36

Valahogy nagyon amatőr ez az üzlet vezető.

Hogy lehet rábízni egy boltot, ha ennyit nem tud elintézni?

Eleve ilyen egyszerű dolgot ott a helyszínen el kellene tudni dönteni, aztán majd nézegeti a szakértő amennyit akarja.

De még ha nem is lehet eldönteni, mert űrtechnológiára van szükség a törött műanyag vizsgálatára, azt nem igazán értem mért nem lehet hagyni, hogy vegyen egy ilyet aztán ha nem cserélik úgyis mindegy, ha cserélik meg odaadják a feleslegesen kifizetett árát a cseredarabot meg felteszik a polcra.

Mi egyébként asztalossal csináltattunk ilyet, szépen ahol kell lekerekítve megcsinálta, mit mondjak a gyerek lassan iskolába megy, de a feltétnek semmi baja.

AtiSnatch 2014.12.04. 09:53:00

@Már meging egy nick: ha már iskolába megy ,lassan ideje lenne, hogy leszokjon a pelenkáról :D (csak vitz :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.04. 09:59:45

"Ennyi idő elegendő volt arra hogy a PVC anyag elengedje a hegesztést, számomra egyértelmű volt, hogy a hibás gyártásnak köszönhető"
Na jó, a gyártó nem tudhat minden ország gariidejére gondolni, szóval teljesen jól volt az ygártva, mármint a gyártónak, hiszen nem túlságosan tartós :D

Amúgy meg sajnálnám a postolót, ha lenne értelme a felháborodásnak, ezek a törvényi feltételek, betartja az eladó, pont. Mondjuk nem túl emberbarát, de ezen ugyan meglepődünk-e?

sarostehen 2014.12.04. 10:06:09

"az egy éves fiunknak" .... "A kérdésemre, hogy mégis hol fogjuk pelenkázni a fiunkat két hétig nem kaptam kielégítő választ."

Egy kérdésem van.. 1 évig hol pelenkázta? Vagy eddig szobatiszta volt, csak most kezdte összeszarni magát?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 10:10:42

@Már meging egy nick:
"De még ha nem is lehet eldönteni, mert űrtechnológiára van szükség a törött műanyag vizsgálatára"

Attól tartok, ez a bürokrácia. Sokan meg el tudunk dönteni valamiről valamit - de akárki nem teheti meg. Evvan.

"azt nem igazán értem mért nem lehet hagyni, hogy vegyen egy ilyet aztán ha nem cserélik úgyis mindegy, ha cserélik meg odaadják a feleslegesen kifizetett árát a cseredarabot meg felteszik a polcra."

Ez nyilván megint a bürokrácia. Ha el van könyvelve arról, hogy az cseredarab, akkor nem adhatják el csak úgy.

Már meging egy nick 2014.12.04. 10:15:13

@AtiSnatch: a gyerek már leszokott róla természetesen, de hát tudod én meg nem leszek fiatalabb :))

Ez is csak vitz :) Nem öregszem.

Amúgy a posztolónak szívesen eladnám, amennyiért a brendonba vett ilyet annyiért oda adom és egy ovis csoportot ki fog bírni.

AtiSnatch 2014.12.04. 10:18:14

@Már meging egy nick: egyszer olvastam egy olyan pornóról aminek az volt a címe, hogy : Szaros Palacsinta. Na, ilyen forgatásra jó pénzért kölcsön tudod adni, mint kellék :D

KaTe 2014.12.04. 10:18:56

@sarostehen: A brendonban, hol máshol?

Már meging egy nick 2014.12.04. 10:19:56

@Hoppácska: ne viccelj már, boltoknak nincs olyan jogszabály, hogy külön kellene könyvelni a cseredarabot és külön azt amit pénzért vettek meg.

Ezt maguknak találták ki és most akadályozza az ügyintézést.

Mi van akkor, ha a polcról cseréli mert jó fej (és megteheti) és utána intézi a beszállítóval? Nem fogják vissza kéretni az ügyfelet később, hogy a megvett pelenkázót vigye vissza és cseréljék el a cserébe küldöttel :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.04. 10:20:00

@sarostehen:
Ez egyéppként bennem is felmerült!
Mielőtt nem vót ez a pvc izé, hol szoptatta...oppardon, pelenkázta a csimotát a nedves szülő?

@kakukk11:
Telleg!4!!
Akkor ez ilyen túinvan cucc!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 10:23:26

@Már meging egy nick:
"ne viccelj már, boltoknak nincs olyan jogszabály, hogy külön kellene könyvelni a cseredarabot és külön azt amit pénzért vettek meg."

Nem viccelek. Millió hasonló esettel találkoztam már.
De ha te azt mondod, hogy neked is van egy ilyen üzleted, ismered a szabályokat, és teljesen egyértelmű, hogy simán ki lehet tenni a polcra egy cseredarabot, akkor elhiszem neked.

Már meging egy nick 2014.12.04. 10:35:27

@Hoppácska: Nekem is van üzletem, igaz nem brendon pelenkázót árulok, de gondolom nincsenek ezekre külön szabályzók.

Eleve nem lehet megkülönböztetni a polcon két pelenkázót, ha az egyiket cserébe küldte a beszállító, mert korábban egy hibásat visszaküldtek neki, a másikat meg pénzért vették. Most ha összekeverem őket a polcon ki fogja megkülönböztetni?

Ha vesz az ügyfél egy plusz pelenkázót akkor ugye kifizetett kettőt, amiből az egyik a boltban marad garanciáztatni. Amikor megjön a csere akkor ott helyben vissza is adja használatlanul. Ennek megfelelően stornóznak egy pelenkázót és egy pelenkázó árát visszaadják.

Más kérdés és jogos is a felvetésed ilyen szempontból, hogy ezekben a boltokban milyen számlázó, készlet kezelő programot használnak, ki miben dönthet, mit "enged a program", de a programot úgy csinálják meg amit a megrendelő kér, működhetnek a dolgok sokféle módon legálisan.

Annyi igaz, ha az üzletvezető nem tulajdonos is egyben akkor nem döntheti el hibás-e (nem hatalmazták fel ilyen döntésekre), de amit fent írtam akkor is meg lehet csinálni. Senkit nem ér kár és az üzletvezető se kockáztat semmit a saját zsebére.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 10:45:32

@Már meging egy nick:
"Más kérdés és jogos is a felvetésed ilyen szempontból, hogy ezekben a boltokban milyen számlázó, készlet kezelő programot használnak, ki miben dönthet, mit "enged a program""

Pontosan.

"de a programot úgy csinálják meg amit a megrendelő kér"

Hááát, ez már messzire visz el, de ebben az országban ez sem így működik.
Konkrét példám van arról, hogy a "bolt"-hálózat megvesz egy programot, és semmilyen változtatást nem tud elérni. Mert nem. Nem lehet. Nincs rá lehetőség.

sarostehen 2014.12.04. 10:48:37

@Már meging egy nick: És ha a beszállító nem cseréli csak javítja? Akkor a boltnak lesz egy használt javított darabja, amit már nem tud újként eladni ezért bevételkiesést kénytelen elkönyvelni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.04. 11:08:01

@sarostehen: Ezt hívják kockázatnak.

@Hoppácska: +1. Lehet ki van adva a boltvezetőnek, hogy mindent el kell küldeni vizsgálatra, nem cserélhet semmit.

neet 2014.12.04. 11:08:29

1 éveseknek kifejleszthetnének vmi olyan pelenkázót, amiről pár próbálkozás után már nem akarnak leszökdösni. Mer' igen nehéz őket egy helyben tartani, ráadásul hanyatt, ráadásul annyi ideig, amíg ledörzsölöd róluk a tegnapi ebédet....
Amúgy ha poszter látná a miénket (3x reloaded), sírva örülne a magáénak. :) Már a hordozható alátétünket. Az ikeás minimalista asztalka mindent kibír! :)

neet 2014.12.04. 11:10:33

Ma a pelenkásom oltása után azt mondták, bágyadt lehet. Kértem elvitelre 2t a nagyoknak, plusz egyet a kutyának is, de nem adtak.

sarostehen 2014.12.04. 11:25:09

@ColT: Ha lenne saját boltod te sem vállalnál be ekkora kockázatot. Látszik nem vagy jártas az emberek garanciális ügyintézésében. Elképzelni sem tudod miket hazudnak az emberek.

De mondok egy jobb példát. Visszahoznak egy ilyen pelenkázót, hogy elszakadt. Te jófejségből adsz egy másikat azonnal, hogy majd elszámolod a beszállítóval. Azok megvizsgáltatják és közlik, hogy ez nem elszakadt, hanem elvágták. Ergo nem cserélik.
Lesz egy sérült terméked amit kb kidobhatsz a kukába, és a másikat 50%-os engedménnyel adtad el. Ezt nem vállalja be kb senki.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.04. 11:25:42

@Már meging egy nick: "mit mondjak a gyerek lassan iskolába megy, de a feltétnek semmi baja."

Lassan meg kéne tanítani a szobatisztaságra, mert a feltétet nem viheti magával a suliba.

pengusz 2014.12.04. 11:32:05

"A kérdésemre, hogy mégis hol fogjuk pelenkázni a fiunkat két hétig nem kaptam kielégítő választ."
Ott, ahol az előző egy évben.

Atörökk 2014.12.04. 11:35:49

Nagyon Brendonozom a sajnálót.

igi1 2014.12.04. 11:40:01

k@rvára nem értem, MINEK VAN GARANCIA MEG JÓTÁLLÁS ITTHON

valaki mondja már meg

oké, hogy törvény, de akkor se vágom, hogy minek

@atörökk: már megint udvarolsz a pasiknak.

igi1 2014.12.04. 11:41:47

@AtiSnatch: tuti nem cigányok. Azoknak alanyi jogon jár a pelenkázó, ingyé, nem b@szakodnának holmi jótállással.

Atörökk 2014.12.04. 11:41:51

@igi1:
Még mindig foglalkozz az elemeiddel, köszöntem.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 11:43:20

@pengusz:
"A kérdésemre, hogy mégis hol fogjuk pelenkázni a fiunkat két hétig nem kaptam kielégítő választ."

Hol fogjuk pelenkázni a fiunkat két hétig
vagy
két hétig nem kaptam választ
?

sőt: kielégítő választ nem kapott. De ezek szerint válaszoltak rá valamit?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.04. 11:43:42

@AtiSnatch:
Monnyuk most, hogy így felidézted, a pószternek is jobb lenne az Árdkádba pelenkázni a csimotát.
Ott a szarás is ingyenes, szóval tú in van!4!!!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 11:45:44

@dr. phil. Sün‼ ツ:

Sőt, aki esetleg nem tudná: a "csimota" szónak is óriási háttere van ezen a blogon :)

igi1 2014.12.04. 11:46:24

@atörökk: azzal foglalkoznék, ha adnál.

így meg maradnak unaloműzésnek a pasijaid

@dr. phil. Sün‼ ツ: neked is mondom, meg snaccsnek, hogy

AZ INGYÉ NEM JÁR MINDENKINEK ALANYI JOGON, csak vénszivaréknak.

szóval ijet ne javasolj a poszternak, ha egyszer ők FIZETTEK azér a pelenkázóér

egyébként meg Manyecsnak jó, neki csak elő kell vennie a padlásról a régi, jó dógokat az előző csimoták után :D

ha én egyszer szülök, tuti naccsaládos leszek

igi1 2014.12.04. 11:50:47

@Hoppácska: hogy hol fogják pelenkázni a fiukat!?

ha nem telik újra, minek szültek csimotát, b+ a mai világra

ez olyan, mint az öngyilkosság

hogy hol!?

- ALDI
- nyilvános wc
- szomszéd háza előtt (házában)
- anyósnál
- szeretőnél
- őstermelőnél
- combínón
- pályaudvaron
- nyugati aluljáróba
...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 11:51:17

@igi1:
"ha én egyszer szülök, tuti naccsaládos leszek "

Ha csak egyszer szülsz, attól még nem :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 11:52:35

@igi1:
Kérem vissza a régi igiegyet, aki mindig a levélírónak adott igazattttttt!!!!
:)

igi1 2014.12.04. 11:54:03

@Hoppácska: mér, egyszer azt is el kell kezdeni, amúgy meg egyszer is lehet hármasikreket szülni

3 lányt a törökknek! :)

amúgy meg nem mindig a poszternak adok igazat, csak ha jogos

ez FONTOSCH

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 11:57:34

@igi1:
javaschlom, hogy minél korábban kezdd el a dolgot.

Ahogy a pelenkázófeltét-ipar manapság áll...

igi1 2014.12.04. 11:59:28

@Hoppácska: az áfaemelésekről nem is beszélve...

hobbitroll 2014.12.04. 12:07:24

Mi volt régen? Egy rohadt nagy "rongy" (a la pelenka) & zichereis tű, oszt' jocakát. Nem fulladtunk bele, a tű sem ölt meg minket. A pelenkák igazán zöldek (mosás után újra felhasználhatóak) voltak. Ezzel szemben ma ... meg is halnak, ha nincs eldobható pelenka, esetleg nem több 10eFT-os pelenkázón kell cserélni a zeldobható pelenkát. Posztolót nem is értem, hogy érte meg az ivarérett kort.
Úgy érzem az emberiség megérett a pusztulásra :(

@Hilda: most komolyan, ez legalább a 2. poszt a héten, amiből ordít az emberi "butaság". Az ilyen posztoLÓt ekézni állampolgári kötelesség! Tényleg szükség van ilyenekre? (vagy ezt elrettentő példának szánod?)

igi1 2014.12.04. 12:23:58

@hobbitroll: régen még otthon is nyugodtan lehetett szülni, nem csináltak ebből ügyet...

volt egy bába 1 faluba, oszt jóvan

nem hívtak orvost, meg ki tudja milyen sarlatánokat

igi1 2014.12.04. 12:25:32

Az vót már, hogy a hugo nem adja vissza a lóvét, ha aznap vásároltál aznapra jegyet, és nem használtad fel mégsem!?

sikkasztó banda

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.04. 12:29:29

@hobbitroll: "A pelenkák igazán zöldek"

Szó szerint zöldek voltak a szartól néha. Szépen gyűjtöttük egy fedeles vödörbe, aztán, ha összegyűlt, ment a mosásba. Eldobható pelenkáról nem is hallottunk.

Az első gyereknél mostuk a pelenkákat, szárítottuk, vasaltuk.

A második gyereknél már csak mostuk és szárítottuk.

A harmadik gyereknél szárítottuk.

AtiSnatch 2014.12.04. 12:29:48

@igi1: "ha én egyszer szülök, tuti naccsaládos leszek"

Szülnöd se kell, mert te már így is hatan vagy :D Meg ha véletlenül szerzel is valahol elemet, attól még nem lesz gyereked :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.04. 12:31:01

@Hoppácska: "pelenkázófeltét-ipar"

:))

Mi magyarok már csak autógyártásban vagyunk jók.

igi1 2014.12.04. 12:35:50

@AtiSnatch: majd meglássuk, sokminden megesett már itt a homáron is

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.04. 12:53:41

@igi1:
Hány purdét tervező egy alomba?

@Hoppácska:
Pontossan!4!!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.04. 12:54:26

Egyébként az eldobható, használt pelyenkák jól égnek... Ha valakinek van kazánja - ilyenkor télvíz idején.

igi1 2014.12.04. 13:00:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: 3-4-et minimum

valakit futtatni is kell ám

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.04. 13:18:54

@igi1:
Hasztamannyana!
Oszt majd nem győzöd őket pelenkázni!!44
Nomeg diszkréten szoptatni ugyi....

@Hoppácska:
Az nem nyert, mer nem egy billentyűn van a két jel!

megamenn 2014.12.04. 13:55:44

Tragédiának nézed? Nézd legott komédiának, s múlattatni fog.

neet 2014.12.04. 14:10:03

@hobbitroll: te ugye sok pelenkát/body-t, stb-t tisztítottál már meg a sz... kaksitól, ugye? Asszony is mamarongyot használ betét/tampon helyett, ugye? Pzs-t sem használsz, hanem forog a zöld maki a keverőtárcsásban? Eh..
Pár babás blogon próbálják népszerűsíteni a szarmosást, hogy az milyen ződ... hagyjukmááán...

hobbitroll 2014.12.04. 14:15:35

@atpijkamo: "A harmadik gyereknél szárítottuk. "

:D
már akinél. Nálunk azért még ki volt mosva :)

@neet: köszönöm az "értékes" hozzászólást. Csak annyit fűznék hozzá, hogy az ilyen hozzászólás olyan mint a fing. Mindenkinek jobb, ha magadban tartod.

neet 2014.12.04. 14:19:54

@hobbitroll: szivi. :) amúgy te kezdted a minek az eldobhatós okoskodást. Na az volt a fing. Dedós.
Figyelembe véve azt a tényt, h régenmindenjobbvolt, meg a mai fiatalság elkorcsosult és mivé lesz így az emberiség, stb, az eldobhatós végtermékgyűjtőket nem adnám semmi pénzért.

hobbitroll 2014.12.04. 14:34:25

@neet: anyukád tudja, hogy ilyeneket irogatsz kis népművészeti agyagedény?
Azt szeretném csak látni, hogy ha elvennénk tőletek (tajgetosz pozitív korosztály) ezeket az un. technikai vívmányokat, meddig maradnátok életben.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.04. 14:35:27

@Hoppácska:
Ravasz, nattyon ravasz!

@neet:
A régi pelenkába még vót anyag!4!!4

neet 2014.12.04. 15:07:01

@hobbitroll: anyukámnak úgy 20 éve nem vagyok köteles beszámolni dolgokról. És köszi a kérdésed, asszem meghalnék pempörsz és óbé nélkül.
A fenti kérdéseimre válaszolj már lécci te is. Pelenkázol, vagy minimum menstruálsz-e néha?

@dr. phil. Sün‼ ツ: a maiakban is van, hidd el! :))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.04. 15:10:47

@neet: "menstruálsz-e néha?"

Én néha vérzek, pedig fiú vagyok.

.
.
.
.
.
.
.

Mikor hagymaszeletelésnél megcsúszik a kés.

neet 2014.12.04. 15:37:42

@atpijkamo: fiú? Hmm, eddig úgy tűnt, férfi. :) (IGEN, most udvaroltam ám.) xd

neet 2014.12.04. 16:18:52

@atpijkamo: akkor az. Akár kutya is lehetsz, ez az Internet... ;-)

Csimpi csumpi 2014.12.04. 16:44:55

En is szeretem a feltétet a pizzán.

Aureliano Buendía 2014.12.04. 17:02:07

Wundesájsze. Tiszta beszarás.

Aureliano Buendía 2014.12.04. 17:08:35

A Brendon és az ő túlárazott szarjai.

Kedves Poszter!
A bevizsgálásra sajnos ilyen szabályok vonatkoznak. Szerintem örülj, hogy betartják az előírásokat. Amúgy meg légy kreatív.

Manyecska 2014.12.04. 18:40:05

@igi1: ja, megtartottam a jobbakat sose lehet ugye tudni. Brendont már 16 évvel ezelőtt is nagy ívben kerültem...Kenguru Gold volt egy darab Pesten még azt nyista!:D Amúgy a babakocsit tavaly adtam el:DD.. :D

Manyecska 2014.12.04. 18:48:30

Egyéves gyereket pelenkázni hol?? :D betartod a csap alá fél kézzel, sz.rt lemosod, hülye vagy? :D:P bocs..állva is lehet pelenkázni emlékeim szerint.:)

neet 2014.12.04. 18:58:43

@Manyecska /kűdtem levélt!/: ja, egyszer próbáld ki ülve. Nem fog menni. :D

Manyecska 2014.12.04. 19:06:29

@neet: te is tudod egy idő után gyorsabban cserélsz pelenkát mint gumit egy F1-es kocsin! :D van róla videóm is:D

igi1 2014.12.04. 19:12:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: arra lesz másik, a pénzemből még futja. :)

igi1 2014.12.04. 19:22:43

@Manyecska /kűdtem levélt!/: látod, látod.

Vártál vóna még egy évet. :)

Oszt most nem kéne 200.000-ér babakocsit venned.

Manyecska 2014.12.04. 19:30:01

@igi1: há nem is akarok. főleg hármasikreknél nehéz, faternak is ikernővérei voltak, ehh. :D

igi1 2014.12.04. 20:09:33

@Manyecska /kűdtem levélt!/: most mér, Londonba perfektül mennek a 4-es, 6-os babakocsik is az utcán. :)

mondjuk retteghetsz, mer elvileg nálad pasik után csak csajok jöhetnek elviekben :)

joska61 2014.12.05. 09:20:51

Ez nem a brendon hozzáállását minősíti, hanem az 1 darab fxkalapét. Én biztos, hogy megkeresném a feletteseit.
süti beállítások módosítása