Tékozló Homár

Lehet-e egész nap bünticsekkel utazni a buszon? FRISSÜLT

2014.12.19. 14:57 | Homár Hilda | komment

budapest-24-oras-jegy.jpg

Nem nagyon tudom, hogyan vezessem fel K. pulzáló levelét. Talán  elég annyi, hogy esetleg vehetett volna egy jegyet hazafelé.

Kedves mindenki,

Igyekszem egy kb normálisan megfogalmazott levelet írni az utolsó 12 óra történéseiről.

Történt ma reggel, hogy a Bogdáni úti végállomáson, reggel 6:10kor az épp indulóban lévő 9es busz vezetője kinyitotta az ajtót, realizálva, hogy szeretnék utazni. (az egyetlen pirospont a napban a BKK részéről). 

Valahol úton a Nyugati felé, ellenőrök szálltak fel a buszra, ahol döbbenten vettem tudomásul, hogy a pénztárcámat nem hoztam magammal, bérlettel, jogosítvánnyal, személyivel, pénzzel együtt) OK, én vagyok a hülye, menni kell munkába, mondom neki, én a barom, mondanám az adatokat, viszem a bérletet. Elkezdte, hogy de bemondásra, mert Ő vagy elhiszi vagy nem. Mondom, OK, leszállhatnék, kapkodhatnék, de ha ennyire nem tisztel, akkor hagyjuk egymást.Ezen ment a küzdés vagy 6 percig. Hangsúlyozom, felfogtam, hogy én voltam a hülye. Nagy nehezen csekk megkap. (saját magamnak töltöttem ki a vonatkozót)

Du 3/4 5 körül, munkahelyemről hazafelé annak tudatában szálltam fel ismét a 9-esre, hogy oké, én a hülye, de csak haza kellene jutni megkeresni a papírokat és vinni őket holnap ( a 2 napba beleférek). Na és itt kezdődött el az ereszd el a hajam. Kellemes modorúnak nem mondható kollegina felszáll, jegyek, bérletek, szokásos. Mondom, csókolom, én a barom, (ugye ez már kiderült) otthon, itt a csekk reggelről. De az nem jogosít egész napra, mondom nem egész nap, csak simán munkába és munkából. De nem, szálljak le a buszról. MOST!AZONNAL! VISZLÁT! A Komjádi uszodánál. Mondtam, csak hazaérni szeretnék, bérlet, stb, nem, most azonnal.

Megállóból BKK ügyfélszolgálat telefon, igen, értem, én a barom, de haza repüljek? (17:00, híváslistából kikereshető) ( Hogy sajnálja, de izé) Mondom, köszi. Másik busz megvár, Kolosy térig eljut, ismét belebotlom "megértő" kolleginába, (igen, közben én is türelmem vesztem) Egy kis bemutogatás, majd megjegyzi, hogy én pörögjek azon, amit neki mutattam, jegyeztem, hogy rá jobban ráférne.

Nagyszombat utcáig eljutok busszal, ismét leszállít. Az megvan, hogy amúgy bérletes vagyok? Tímár utca séta, busz, Flórián tér.... Megáll a busz ajtajában, hogy de szálljak le. Mondom adj már egy másik csekket, ha ennyire rám utazol (jegyzi, hogy miattam nem tudja végezni a munkáját); nem, szálljak le, adj csekket, haza érnék végre. Aszondja este 8-ig játszhatunk....(elszállt az agyam a reggeli csekket széttépve a kezébe nyomtam), séta Raktár utca, had szálljak fele, egy megálló, nem, rendőrt hív, kezében mobil, mondom, hagyja, nem ér ennyit. Sétálok pár métert, visszamegyek, magát hogy hívják, mert ez a szitu net pozitív..... Kezében mobil, hívja a rendőrt........

Konklúzió nincs..... Pár dolog van, amit nem értek. Éljen a szeretet ünnepe (remélem szép estéje lett :D )

Üdv K

ui: igen, én a hülye, minden vonalon, használhattam volna a mobilom :D (mikor is veszek innentől bérletet? :D )

UPDATE 12.22. 14:46

Megjött a BKK nem túl meglepő válasza a címben feltett kérdésre.

Kedves Hilda!

A Tékozló Homár blogon Lehet-e egész nap bünticsekkel utazni a buszon? címmel megjelent bejegyzéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

Az utas a pótdíjazást követően az átvett helyszínipótdíj-elismervénnyel vagy a befizetési csekkel még befejezheti az utazást az adott járaton. Tehát ugyanazon a járművön, amin pótdíjazták, rövid időn belül újra pótdíjazni nem lehet. (Pl.: Ha a 7-es buszon a Blaha Lujza tér M megállónál pótdíjaznak egy utast és ő fennmarad a buszon, mert Nyírpalota az úti célja, negyed órával később a Bosnyák téren felszálló jegyellenőr már nem pótdíjazhatja újra, ha felmutatja a pótdíjcsekket vagy a helyszínipótdíj-elismervényt.)

Viszont a korábban kapott pótdíjelismervény és a befizetési csekk egy későbbi időpontban, más járaton a pótdíjazott utast már nem jogosítja utazásra. Tehát az utazás megszakítása után már vennie kell egy jegyet, és csak akkor utazhat tovább, ha azt kezelte, ellenkező esetben ismét pótdíjazhatja őt a jegyellenőr. Minden utasnak rendelkeznie kell a tömegközlekedési eszközre való felszállás előtt érvényesíthető jeggyel vagy érvényes bérlettel, ezeket sem a helyszínipótdíj-elismervény, sem a befizetési csekk nem helyettesíti.

Kérjük, hogy a fenti információkkal egészítsék ki a megjelent bejegyzést.

Köszönettel:

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.19. 18:54:06

Azt nem értem, miért nem ingyenes az utazás?

Azt nem értem, ha már nincs nála a személyije, miért a saját nevét mondja be?

Azt nem értem, mér nem kér kölcsön párszáz forintot jegyre?

Azt nem értem, ha már szénné büntetik, miért nem hagyják békén aznap utazni?

Azt nem értem, hogy lehet valaki ilyen tsapló?

Azt nem értem, hogyhogy nem hiányoztam nektek?

Aureliano Buendía 2014.12.19. 18:57:35

@atpijkamo:

-majd államosítják a gecibe, és az lesz

-biztos túl álmos volt kamuzni

-mert barom

-mert ők sem értették, miért volt akkora barom, hogy nem kért kölcsön egy jegyet/pénzt a jegyre

-szerintem ez a posztolónál belülről fakad

-már miért kellett volna? Úgyis jössz:)

venszivar 2014.12.19. 19:01:59

- mert nem a horváth lett a főpolgi
- mert ő egy becsületes fazon
- mert a kölcsönt illik vissza adni
- mert nem jársz a nép között
- a kutyának sem! nincs kutyám!

MrZed001 2014.12.19. 19:13:17

@PannonBoy:
"Arra viszont nincs bocsánat, ha valaki szándékosan jegy vagy bérlet nélkül utazik. Ugyanis egy fizetős szolgáltatást használ, ami nem jár alanyi jogon. "

Egy apróság mellett valahogy mindenki elsiklik. Törvény tiltja, hogy ugyanazon szolgáltatásért 2x kelljen valakinek fizetnie.
Ha pl 2x jön ki a pincér, hogy fizesd ki az ebédet, egy kissé te is felkapnád a vizet a második alkalomnál.

Az illetőnek VAN bérlete. Erre találták ki a bérlet bemutatást, hogy akkor befárad, bemutatja, köszönjük.
Mert FIZETETT azért a szolgáltatásért. Ezért is nem kellene plusz buszjegyet vennie, SŐT, ha mégis így tesz, akkor követelhetné vissza az árát, hiszen így 2x fizetett ugyanazon szolgáltatásért.
Az más dolog, hogy az ellenőröktől meg meghurcolástól való félelmében sokan így tesznek. Nem csoda, senki sem akar szembe kerülni ezzel a maffiával.

A másik ilyen a parkolómaffia, ami meg nem kissé törvénytelenül üzemel, lévén igénybe nem vett szolgáltatást is tilos kiszámlázni ... márpedig ha valaki 2 órára vett parkolójegyet, és valamiért 15 perc múlva sikeresen szabadul, akkor ott bizony igen durva túlszámlázás van. Ami ugyebár ismét törvénytelen. Magyarán, az automatához menve, annak szépen vissza kellene adni a különbözetet.

zmagix 2014.12.19. 19:21:53

Egy kis érdekesség:
Nem is olyan messze Ausztriában akinek érvényes bérlete van és nincs nála az ellenőr egy készülékkel sorszám v. bankszámla szám alapján tudja a jogosultságot ellenőrizni és nincs ekkora cirkusz.

Manyecska 2014.12.19. 19:24:57

@hobbitroll: aha. azért írtam mert a sok gyökér tuti ugrik majd rá, kicsit lapos egyenlőre a buli.

Aureliano Buendía 2014.12.19. 19:33:37

@MrZed001: értem. Tehát ha reggel ettél egy tojásos omlettet a Mátyás pincében, és du. megint megéhezve bemész oda, akkor az uzsonnára felszolgált ételért már nem kell fizetned, hiszen reggel más fizettél a pincérnek.

Tényleg logikus.

gabors 2014.12.19. 19:52:39

@MrZed001: kicsit el vagy tevedve ... bolcsesz vagy-e ??

"márpedig ha valaki 2 órára vett parkolójegyet, és valamiért 15 perc múlva sikeresen szabadul, akkor ott bizony igen durva túlszámlázás van"

dehogy dehogy figyusz: rendelsz egy korso sort, de az elso korty utan menned kell es ott hagyod ... akkor tulszamlaztak Neked ???

MrZed001 2014.12.19. 20:23:41

@Aureliano Buendía:

@gabors:

Ejnye-bejnye.
Azt az igen egyszerű dolgot sem tudjátok, hogy mi a különbség a TERMÉK és a SZOLGÁLTATÁS között ?

Ezek után hogy róhatnám fel nektek, hogy az UGYANAZON szó értelmét sem ismeritek ?!??
Az már felsőfok ?

igazságos 2014.12.19. 20:27:44

csak adott golna valaki nyamvadt 300 forintot a melóhelyen ha SZÉPEN KÉRSZ

Mert ez lopás amit csináltál másodszorra poszter. Én kétszer büntettelek volna az ilyen ostobagyökeret aki állitólag dolgozik

szar élete és melója lehet

Manyecska 2014.12.19. 20:28:29

Imádom az ilyen vakmerő, vadparaszt nagypofájú pasikat. Poszterrel hol lehetne megismerkedni??:P

igazságos 2014.12.19. 20:33:24

@Troppauer_Hümér: hagyd Imre

nem ér meg ennyit mer ez már nem köcsögség hanem betegség a poszternak

mondom leépül mindenki agyilag

de h tényleg ennyire szarok lettek a melóhelyek h ilyenek ' dolgoznak'

én is hagyok el dolgokat, de azé ennek munkát adni na wz a felelőtlenség

igazságos 2014.12.19. 20:35:07

@Manyecska /kűdtem levélt!/: fogjuk közre és adjunk egy pofozógépet neki amit valaki elfelejtett gyerekkorába megtenni

az ilyet jól el kell verni

verjük mán meg a posztert

Manyecska 2014.12.19. 20:36:49

"Egy kis bemutogatás, majd megjegyzi, hogy én pörögjek azon, amit neki mutattam, jegyeztem, hogy rá jobban ráférne." videó nem készült véletlenül??:D a röhögéstől átestem a műfenyőn mielőbb.:DD pedig..de kár hogy nem vótam ott, ehh.

igazságos 2014.12.19. 20:37:13

valakit nagyon meg akarok verni

FDToth 2014.12.19. 20:51:03

sztem egy ilyen csekkel egész nap utazhatsz, 24-ig. legalábbis régen ez volt, én nem hallottam ennek módosításáról.
az már más kérdés h miért rizikózik visszafele a kedves posztoló.
két hülye megtalálta egymást.
de a legnagyobb hülye a bkk és a nyomorult, értelmetlen szabályai...

Manyecska 2014.12.19. 20:51:11

@igazságos: némi rejtett agressziót vélek felfedezni!

Csimpi csumpi 2014.12.19. 20:56:23

Miert nem vett jegyet hazafele??!!

Az all you can eat sem arrol szol, hogy megebedelsz utana este is visszamesz ingyen zabalni lobogtatva a nyugtat, amit delben kaptal?!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.19. 21:03:08

@atpijkamo: "Azt nem értem, ha már szénné büntetik, miért nem hagyják békén aznap utazni?"
Mert egy bünti egy utazást fed le. A többi jogos.

@gabors: És igaza van. Az sem mey hogy ott állsz még egy csomót
faszság az egész fizetőparkolás. Ha 3 órát kell ott lenned, akkor annyit leszel, ha kevesebbet, akkor meg úgysem hagyod ott a kocsit két napra, ha nem ott laksz...

@MrZed001: Ahhoz képest pl. ha van bérleted, be kell mutatnod x száz Ft-ért, akkor kétszer fizetsz ;)

gabors 2014.12.19. 21:03:47

@MrZed001: na baz+ !!!

irhattam volna mozijgyet !!!

megveszed aztan 15 perc mulva mesz el (valahova.. nem nezed tovabb, akarmi)

akkor is tulszamlaztak ???

berlet ditto

Manyecska 2014.12.19. 21:10:38

lehet az uszodàban nem àrulnak jegyet..xd

MrZed001 2014.12.19. 21:26:34

@ColT:
Igen, ez egy gyökér vezette ország, ha nem is 2x fizetsz, de úgymond (munka)díjat szabnak ki rád, mert foglalkoznia kell akkor az üsz-os hölgyikének veled, hogy megnézze ... jééééé tééényleg van neki.
Máshol, ahogy mások is írták már, elég meggyőződnie az illetékes (majdnem szerv-et írtam, pedig csak egy senki szolgáltató) emberének róla, hogy tényleg van neked, és téma lezárva.

@gabors:
Egy mozi mértékegysége az a 1-2 órás film (parkolásnál meg van minimum 15-30 perc, mértékegysége a perc).
Inkább úgy lenne helyes a hasonlat, hogy megveszel 10 zsetont dodzsemre, majd 2 után megunod (vagy kapsz egy hívást vagy valami) és mennél máshova, aztán nem veszik vissza.
Vagy megveszel egy 100-as csomag BKV jegyet, majd 2 hónapra rá fogyott 30, és hirtelen ki kell kiköltöznöd külföldre.
Vagy éves bérletet ....
Mivel fel nem használt szolgáltatás, vissza kell, hogy vásárolják (és ezt is teszik ... persze még közben egy kicsit megvágnak téged, kell az extra haszon, de kénytelenek, törvény).

Aureliano Buendía 2014.12.19. 21:46:31

@MrZed001: eléggé sántít az elméleted, de akkor megvilágítom máshogy:

Minden terméknek/szolgáltatásnak van egységára.

Hamburger: 500 Ft
Utazás: 350 Ft

Bigmac menü kis krumplival: 1300 Ft
Egy hónapnyi utazás: 9500 Ft

Na, most akkor ezek alapján gondold újra, ha nem okoz neked nehézséget. Ha ezeket a párhuzamokat nem érted meg, akkor nem tudok segíteni.

Aureliano Buendía 2014.12.19. 21:48:38

@MrZed001: akkor te a lejárt, félig elfogyasztott párizsit is visszaviszed a boltba ugye?

MrZed001 2014.12.19. 21:52:34

@Aureliano Buendía:

Termék és szolgáltatás ... ismét. Lehangoló.

De egy dologban igazad van. Egy hónapi utazás pl 9500 Ft. Egy évi: 12 * 9500 Ft ... de ha 5. hónapban visszaadod, felét (6 hónap) visszakapod. Nem tudtad ?

Havinál nem ... nos azért, mert nem pampog senki érte, ez tudod így működik.

Aureliano Buendía 2014.12.19. 22:05:55

@MrZed001: a hangsúly az egységáron volt.

Ha félig megeszed a hamburgered, nem kapsz vissza 250 forintot a pultnál, azt tudtad?

Ha leszállsz a buszról, és bármikor később szállsz fel akármelyik buszra, az nem ugyanaz az utazás, hanem egy másik. Ha ezt nem érted meg, akkor még sok kellemetlenséged lesz az élet számos területén.

gabors 2014.12.19. 22:24:58

@MrZed001: mivel a parkolasbol indult a dolog...

nem tudom hogyvan minden egyes parkolo helyen de ahol en parkolok pl. az egyik helyen (automata van) es 15 percenkent lehet VALASZTANI !!! ha elore kifizetem az egy orat nyomtat kis papir izet es anyi nem valthatom vissza 30 perc utan ... MERT 2 ora parkolasi hely hasznalatot vettem meg (8x15 percet) ....

masik helyen parkolohaz ora ketyeg ott is van elso 1/2 ora 1 ora ..... aztan 4 ora utan 10 zseton a fennmarado 20 orara is

kapizs ???

a berlettel meg az az abra hogy az egyik feltetel hogy NALAD KELL HOGY LEGYEN ha utazni akarsz (ha nem akkor hagyhatod otthon) ha nincs nalad akkor annak van kovetkezmenye NEM 2x kell megvenned ... nem erted ?? nem baj...

az igaz hogy a mai halado vilagban elobb utobb mar nem kell a papir berletet vinned vannak mar helyek hogy az okostelefont is elfogadjak mint jegy (berletnel kicsit macerassabb az atruhazast ellenorizni ... de nem lehetetlen)

MrZed001 2014.12.19. 22:26:18

@Aureliano Buendía:
Kedves barátom, te még mindig nem érted a termék és szolgáltatás közötti különbséget? Igen nehéz gyerekkorod lehetett ilyen felfogással ...

Úgy mellesleg, amit írtál sem igaz. Pl metróról simán leszállhatsz, majd következővel mehetsz tovább. 60 percig érvényes a jegyed. Még ezt sem tudtad ?
Sőt, ami életszagúbb, vonattal mész valahova, de félúton le kell szállnod. Akkor ott mindössze érvényesíttetned kell a jegyed a helyi pénztárban, és tudod folytatni MÁSIK későbbi vonaton az utad célállomásod felé.
Te tényleg nem tudsz ilyen alapvető dolgokat ?? Hányszor vezethettek már meg téged az életben ...

Cseber Lajos 2014.12.19. 22:31:32

Én a posztoló helyében magamra zárnám a lakásajtót, aztán várnék, csak várnék. Egészen addig, amíg el nem érem a 65. életévemet. Akkor aztán bemennék a BKV-hoz szétüvölteni a fejüket, meg rápörgetném őket a témára. Merthogy én már ingyen utazhatok, kapják be.

Aureliano Buendía 2014.12.19. 22:33:21

@MrZed001: azt tudtad, hogy a modorosság itt nem olyan menő dolog, mint mikor a romkocsmás haverokkal váltjátok meg a világot két rozéfröccs mellett?

Mondom, lesznek még itt bajok, ha ennyire UFO vagy a világhoz. Javaslom neked a BKK honlapon az utazási feltételeket olvasgatni, vagy két fészbúk poszt helyett ugyanezt a metrón/buszon. Talán még mostanság is ki van rakva. De ha nem, a neten tuti megtalálod. Remélem, az tágítja a horizontod.

De ha olyan alapvető fogalmakkal, mint egységár, nem vagy tisztában, akkor én sem fogok neked tudni segíteni.

Olvasd végig a kommenteket itt:

homar.blog.hu/2014/12/16/_es_most_ha_ezert_megbaszlak_16_ezerre

Vagy nézd meg, mi van egy BKV vonaljegy hátulján, és nem csúsztass itt a MÁV-ra vonatkozóan. Két cég, két szabályozás. Egy a közös bennük: emberek helyváltoztatását végzik.

Súgok:

Vonaljegy:

Érvényes egy utazásra, átszállás és az utazás megszakítása nélkül a vonalak teljes hosszán az 1-299, 900-999, M1, M2, M3, M4 vonalakon, valamint Budapest közigazgatási határán belül a H5, H6, H7, H8, H9 vonalakon. Az érvényesség időtartama alatt az M1, M2, M3, M4 vonalak között átszállásra jogosít, de útmegszakításra és visszafelé utazásra nem használható. A jegyet az M1, M2, M3, M4 vonalakon az utazás megkezdése előtt, a többi közlekedési eszközön a felszállás vagy a jármű elindulása után haladéktalanul kell érvényesíteni. Bélyegzős érvényesítés esetén a kezeléstől számított 80 percig, az éjszakai járatokon 120 percig jogosít utazásra. A jegyet ellenőrzéskor fel kell mutatni, és az ellenőrzést végző személy kérésére át kell adni.

Próbáld értelmezni az útmegszakítás fogalmát. Ha nem megy, szólj, segítünk.

MrZed001 2014.12.19. 22:37:46

@gabors:
Az első példád pontosan az, amire a bíróság is többször kimondta már, hogy nem jogkövető magatartás. Ha te 2 órára vetted meg a hely foglalás lehetőségét, akkor az a hely 2 óráig a TIED, és MÁSNAK NEM KIADHATÓ. Mint ahogy ha albérletet veszel ki, de 2 hétre elmész síelni, arra az időre másnak ugyancsak nem kiadható a tulaj által, az akkor is a tied, ha épp nem tartózkodsz benne.
Márpedig ha te 15 percig foglalod, majd elmész, de kifizetve 2 órád, akkor bizony a parkolótársaság úgymond (ismételten, többszörösen) bérbe adja ugyanazt a helyet, ugyanazt a szolgáltatást. Ez pediglen barátom, törvénytelen.

A parkolóházakban nem véletlen nem ez a rendszer van, ott utólag fizetsz, a TÉNYLEGES "fogyasztás" után.

A másik. A bérlet megvásárlásával korlátlan BKV járműhasználati jogot vásároltál magadnak. Ez nem évül el, és nem függ attól, hogy éppen nálad van-e a bérlet, vagy sem.
Igazolni nem vagy képes a jog vásárlás tényét, ha nincs nálad a bérlet.
Az utólagos igazolás is igazolás, így lett az utólagos bérletbemutatás bevezetve.

"berletnel kicsit macerassabb az atruhazast ellenorizni"
És egy nagy HMMMMMMMM .... mi az, hogy bérlet átruházást ellenőrizni?
Bérlet nem átruházható, te vetted, tied, személyhez kötött, el nem adhatod, másé nem lehet (nem átruházható !).

PannonBoy 2014.12.19. 22:41:00

@MrZed001: Nem arra írtam az általad idézett részt, hogy ha valaki otthon felejti a bérletét és ezért megbüntetik.
Arra írtam, hogyha valaki egyáltalán nem rendelkezik jeggyel vagy bérlettel.

@dr. phil. Sün‼ ツ: Egész nyugodtan megnézhetsz. A bérlet v. jegy nélkül való utazás lopás. Ráadásul a jegy nélkül utazó hajléktalan "rombolja", azaz megkárosítja a fizető utasokat (pl. bűz)
Ha nekik nem kell fizetni a szolgáltatásért, akkor nekem miért kell? Ez ilyen szelektív jelleggel működik? Hát nem. Ki kell kényszeríteni!

MrZed001 2014.12.19. 22:47:12

@PannonBoy:
Ezzel amit írtál teljes mértékben egyetértek.
Továbbá egyéb bűnözői csoportoktól jegy és bérlet kérésnek sem voltam még tanúja.
Olyankor valahogy a biztiorkok elfelejtik, hogy mi is lenne a dolguk. Meg ha valakit megtámadnak is ... ők csak pénzt szedni vannak, nem rendfenntartók.
Viszont 160 centis kishölgyeket szívesen lökdösik.

MrZed001 2014.12.19. 22:56:41

@Aureliano Buendía:

"jegy, amely egy utazásra, átszállás és útmegszakítás nélkül érvényes. A metróhálózaton belül átszállásra is jogosít"
Úgy mellesleg nem útmegszakítás, ha leszállsz egyik szerelvényről, fel a másikra, hisz átszállásra is jogosít ... amíg nem hagyod el a metró területét és nem telt le a 80 perc (60-ra emlékeztem), és nem utazol visszafelé ... addig teljesen szabályos vagy.

"és nem csúsztass itt a MÁV-ra vonatkozóan"
Ezt nem értettem .... mi a gondod a MÁV-val ?

Aureliano Buendía 2014.12.19. 23:09:44

@MrZed001: az a baj, hogy szerintem reménytelen vagy, már meg ne haragudj.

1: nem metróval, hanem busszal utazott. Oda is, vissza is. Ez bizony útmegszakítás. Ha lett volna jegye, akkor is.
Bérlete volt, de nem volt nála, tehát adott pillalantban nem volt, ezt így kell tekinteni. Az ellenőr szempontjából, az utazási feltételek szempontjából. Márpedig itt csak ez a mérvadó, semmi más.
HA felszállsz a buszra, elfogadod a szerződési feltételekben foglaltakat. Tehát, ha nem tudod igazolni adott pillanatban azt, hogy jogosan vagy a buszon, akkor bliccelsz. Senkit nem érdekel, hogy otthon, a cihapárna alatt ott lapul a bérleted.

Jogi szempontból a posztoló éppúgy bliccelt, mint az általad szidott hajlékonyak pl.

A MÁV egy tök másik vég, tök más utazási feltételekkel. Ha már hozzá hasonlítod a BKV-t. Próbálj meg a Vác és Szob közt a BKV bérleteddel utazni, ha neme nem hiszel.

Javaslom, hogy próbálkozz meg a világra nyitott értő olvasást elsajátítani. Sok kellemetlenségtől kíméled meg magad a jövőben. A szemellenzőt hagyd meg a lovaknak.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.12.19. 23:42:02

Hm, én úgy emlékszem, hogy a bünticsekkel egész nap utazhatsz. Egyszer kaptam én is vagy jó 4 éve, ugyancsak bérlet otthonfelejtés miatt, és akkor tuti úgy volt, mert rákérdeztem, hogy akkor ezzel most haza is tudok menni, vagy kell külön jegy. Nem kellett.
Oké, lehet változott azóta, de normálisabb országokban megoldják, hogy az ellenőrök a rendszerben név alapján megkeressék a feledékeny utast a kis hordozható kütyüjükkel, és helyben kiderül, hogy kamuzott-e vagy cavintont kell szednie, mivel van érvényes bérlete, csak otthon. Nem lehetne-e esetleg-e ezt otthon is megoldani?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.19. 23:57:37

@MrZed001: Azt mindenki elfelejti, hogy az üfsz-os hölgy úgyis ott ül 8 órát. Meg azt is, hogy úgyis nyugdíjasokat vesznek fel, mert azok kevesebbe kerülnek.
Fasz kivan ezzel is.

MrZed001 2014.12.20. 01:05:49

@Aureliano Buendía:

"1: nem metróval, hanem busszal utazott. Oda is, vissza is. Ez bizony útmegszakítás. Ha lett volna jegye, akkor is."

Elsőnek talán lásd be, igen, férfiasan, hogy bizony tévedtél a metróval kapcsolatban. Tudod, egy férfi képes erre, és nem ködösít, félrebeszél, támad. De sok itt a gyerek ...

"tehát, ha nem tudod igazolni adott pillanatban azt, hogy jogosan vagy a buszon, akkor bliccelsz. Senkit nem érdekel, hogy otthon, a cihapárna alatt ott lapul a bérleted."

Akkor talán idéznék a BKV-tól, mert őket bizony érdekli, hogy otthon bizony van bérleted:
"a bérlet utólagos bemutatására előírt feltételek teljesülése és a bérletbemutatási díj megfizetése mellett rendezheti. A bérlet bemutatása esetén a pótdíjfolyamat eljárási díj megfizetése ellenében megszűnik."

Az hogy téged nem érdekel .... meg mondjuk kb senkit sem érdekel :D Még a BKV-BKK-t se :D

"Jogi szempontból a posztoló éppúgy bliccelt, mint az általad szidott hajlékonyak pl. "
És nem. Még a pénzhajhász BKV sem mer ilyet állítani. Lásd fent.
Már csak azért sem, mert bíróság előtt bizony csúnyán beégne vele (lásd korábbi írásaim, nem idézném magam, az olyan nagyképű)

"A MÁV egy tök másik vég, tök más utazási feltételekkel. Ha már hozzá hasonlítod a BKV-t. Próbálj meg a Vác és Szob közt a BKV bérleteddel utazni, ha neme nem hiszel. "
De az én apám erősebb ... vagy nem épp oviban érzed magad ? Írt itt valaki ilyen ökörséget, kérlek idézd hogy hol ? Sehol. Senki. Pláne meg nem én.

"Javaslom, hogy próbálkozz meg a világra nyitott értő olvasást elsajátítani."
Ó hát ha gyerekes kötekedésben kimerül a tárgyalási és érvelési képességed, akkor azt hiszem igen érdekes és számomra szórakoztató társalgásban lesz itt még részem. Hofi meghalt, Sas sem ad már kabarét, majd hallgatom a te sületlenségeidet :) Mégiscsak szép az élet :)

@Hátrányos helyzetű kaviár:
Igen, én is úgy emlékszem, de most fáradt vagyok kikeresni. Hogy máshogy is lenne értelme, hisz bérlet bemutatásra kell mennie ... talán többször kellene sorban állnia, hogy újra és újra bemutassa ugyanazt a bérletét ? :DD

Manyecska 2014.12.20. 08:17:31

@ColT: majd ha a BKV járművein fűszoknyás lányok pippantanak le akkor rugdaljon le mindenkit páros lábbal. Nem szívességet tesznek, szolgáltatnak, ne felejtsük el.
Teszem azt poszter nem tud jegyet venni /sofőrnél sem lehet csodálkozom ez még nem került szóba itt/ sza mondjuk mínusz 10 fokban nem tud hazajutni -érvényes bérlettel elvileg- akkor mivan?? Megfagy az utcán mint HŐSI, becsületes-tisztességes-tisztességes-becsületes állampógár.:DDD ???? És a Dávid /már nem / s.k. fog koszorút elhelyezni a sírján?????? :DD
Köszönjük a sok f.sz releváns hsz-t. :D

Aureliano Buendía 2014.12.20. 10:22:37

@MrZed001: már megbocsáss, de te hülye vagy, ezen nem lehet változtatni.

Ha elolvastad volna a linket, láthattad volna, hogy a megbaszós topikban én hivatkoztam a BKV jegyek felhasználhatóságára. De ha még arra is lusta vagy, hogy olvass, mikor segíteni akarok, akkor nincs remény.

Nem fogom neked belinkelni az utazási feltételeket a BKK honlapjáról, keress utána kicsit. És ne szívj annyit, mert sajnos nem vagy humoros, bármennyire is reménykedsz benne.

Aureliano Buendía 2014.12.20. 10:23:43

@Sandor Akarki: tényleg, közben javítóztam. Azért maradt meg a 320, mert anno még olyan jegyem volt, a narancssárga, aztán meg ritkán utazom tömegközlekedéssel (akkor is javarészt bliccelek:))

Smirr 2014.12.20. 10:53:48

@igazságos: Miért lopás az, ha van valamid, amiért fizettél? Miért kellene ugyanazért, ugyanarra az időre MÉGEGYSZER fizetni?

@Manyecska /kűdtem levélt!/: És, ha nő volt az illető? :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.20. 11:26:47

@MrZed001: "Törvény tiltja, hogy ugyanazon szolgáltatásért 2x kelljen valakinek fizetnie."

Beidéznéd a konkrét paragrafust?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.20. 11:35:33

@gabors: "ha elore kifizetem az egy orat nyomtat kis papir izet es anyi nem valthatom vissza 30 perc utan ... MERT 2 ora parkolasi hely hasznalatot vettem meg"

Nyugodtan visszaválthatnád, és csak a ténylegesen "elfogyasztott" fél órát fizetnéd. Csak ez macerás lenne a parkolótársaságnak, ezért úgy alakították ki az üzletszabályzatukat, hogy nem visszaváltható. (Meg ha egyszer fogtak egy bolondot, aki rokikártya kihelyezés helyett fizet, nem engedik el csak úgy.)

Néha végignézem, hányan fizetnek a parkolásért Budapesten, hát vicces. A fele rokkantkártyával parkol, a jegyet váltók aránya 5% alatti, sokszor az egész utcában nem találni egyet sem. Nem mintha a parkolótársaságért vérezne a szívem, de az volt az ötlet, hogy legyen fizető a parkolás azért, hogy legyen elég parkolóhely. Hát most is vadászni kell rá, mint régen.

MrZed001 2014.12.20. 13:09:33

@atpijkamo:
"
"Törvény tiltja, hogy ugyanazon szolgáltatásért 2x kelljen valakinek fizetnie."

Beidéznéd a konkrét paragrafust?
"

A fenti két butus akadékoskodónak kb ezt írnám válaszul egy ilyen kérdésre:

Ööööö, most tényleg azt kéred, hogy linkeljem be az egész áfa tv-t, számviteli tv-t, meg a BTK-t ?
Merthogy ezeket mind sérti a duplán számlázás (azaz egy nem létező vagy fel nem használt szolgáltatásért pénzt kérni). És igen BTK is, mert kimeríti a csalás/sikkasztás büntetőügyi kategóriát (is, többek között).
Fiktív számlákról és számlagyárakról nem hallottál még ?
Legalább ennyire mindenkinek ismernie kellene a saját országának törvényeit ...

De mivel te normálisan írsz, ezért röviden (csak BTK vonatkozásban) ennyi lenne a válaszom:
BTK 374. § Gazdasági csalás
(1) Aki jogtalan haszonszerzés végett színlelt gazdasági tevékenységet végez, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, gazdasági csalást követ el.

(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a gazdasági csalás különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz, vagy
b) a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalást a (3) bekezdés ba) (szerk: bűnszövetségben) vagy bb) (szerk: üzletszerűen) pontjában meghatározott módon követik el.

1), 6), 6)a) és b) is csekk és csekk, pipa.

:))

Freddy a Krüger 2014.12.20. 13:34:18

Hű, egy újabb önjelölt foteljogász :D :D :D

MrZed001 2014.12.20. 14:04:47

@Freddy a Krüger:
Hűűűű egy újabb fotelTROLL ... vagy hegyi troll ... vagy boxtroll ... vagy nettroll .... á troll az TROLL és kész :D :D :D

Freddy a Krüger 2014.12.20. 14:06:59

@MrZed001:
Úgy látszik, csak neked nem tűnik fel az a nyilvánvaló tény, ami rajtad kívül mindenkinek, nevezetesen segghülye és totálisan fogalmatlan vagy ahhoz, amiről írsz.

Sebaj, ne add fel, én drukkolok neked. A medúzék évmilliók óta élnek agy nélkül, szóval számodra is van még remény.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.20. 14:25:19

@Manyecska /kűdtem levélt!/: Az eleje +1, melóhelyen meg csak ad valaki kölcsön.

esef 2014.12.20. 14:43:57

b+ ha széttépte a csekket akkor hogyan fogja befizetni.
jaaa, hogy kamu nevet írt rá? ügyes... :)

Freddy a Krüger 2014.12.20. 14:45:49

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Megtennéd, hogy megkérdezed, érdekel-e, amit írsz? Köszönöm.

venszivar 2014.12.20. 14:52:35

Lehet-e egész nap bünticsekkel büntetlenül utazni...

mindenki nyugodjon + a picsába már! 2100-ban Olympiát rendez Európa, fővárosa BUKAREST s akkor már mindenki ingyen utazhat bárhová, bármennyit csak már most be kell fizetni 500€-rót....

Ledőlök! LÉPEM!:)))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.20. 14:59:08

@MrZed001: "Törvény tiltja, hogy ugyanazon szolgáltatásért 2x kelljen valakinek fizetnie."

A helyes válasz: a törvény nem tiltja. Evidenciákra nincsenek külön törvények, nem is kellenek.

Tulajdonképpen arra se kellene külön paragrafus, hogy ha kétféle áron szerepel egy termék, akkor a kisebb áron kapja meg a vevő.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.20. 15:02:14

A medúzáknak 4 agyuk is van. Azok a kis fül alakú képződmének.

www.haziallat.hu/upload/4/article/2579/3_original.jpg

A szivacsoknak nincs agya.

Manyecska 2014.12.20. 15:12:24

@ColT: ja.most hét km-t gyalogoltunk a fiammal mer nem engedett felszállni a buszra :D mondván kell a kalóriaégetés:D igaz a visszautat forralt borral támogattam..közben sokszor gondoltam a békávéra. Múltkor én hajtottam fel a sorompót a buszunknak mer nem működött a zérzékelő.:DD:O..

fatal 2014.12.20. 15:34:48

@atpijkamo: Azért nem látsz parkolójegyet, meg embereket az automatánál, mert a nagytöbbség sms-sel fizeti a parkolási díjat.

venszivar 2014.12.20. 18:42:08

100. most már akár meghalhat valaki! meg van a rekord száz!

venszivar 2014.12.20. 18:43:15

101!

GONDOLTAM ám VALAKIKRE....:):D

megamenn 2014.12.20. 20:02:14

@MrZed001: szia, gyuri vagyok! te figyejjé má' ez szekszhirdetés ez?

megamenn 2014.12.20. 20:15:53

demost komolyammondom!

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.12.20. 21:19:54

@MrZed001: Igen, valami ilyesmi logika van a háttérban. Vagy csak volt? Nem tudom.
Viszont továbbra is üdvösnek tartanám, ha az ellenőrök helyben ellenőrizhetnék a kütyüjeiken, hogy a "van-bérletem-de-otthonfelejtettem" utasnak, valóban van-e bérlete, vagy kamuzik. Sok ideget spórolna meg mindkét fél.
Elnézést, hogy a poszthoz szóltam hozzá.

Zirowe 2014.12.20. 22:36:56

Ez az ember sem 100as.
B
Ahelyett, hogy visszafele vrtt volna egy jegyet, inkabb bohockodott egy jot es meg buszke is ra.
Van berleted?
Igen.
Nalad van?
Nem.
Tehat kell egy jegy, vagy szallj le es maradj csondben.

Amugy az osztrak autopalya buntetes olyan, hogy azzal lehet egesz nap ingyen utazni, de bkv buntetesrol ilyet feltetelezni meg senki nem volt eleg elvetemult..

MrZed001 2014.12.21. 00:28:28

@Hátrányos helyzetű kaviár:
Azt kell mondanom, egyet kell értenem azzal amit írtál, ezzel is, meg azzal is.

Tényleg szar dolog, hogy nekünk kell elnézést kérni, ha a cikkhez szólunk hozzá, és nem floodolunk, flémelünk, személyeskedünk, offtopic hozzászólásokat teszünk, vagy épp melegbarátot keresünk itt mint egyesek. Na meg sok itt a gyerek, ez van.

Amúgy, hogy úgy mondjam "nem éri meg" nekik azonnal tisztázni téged.
A BKV-nak az is bevétel és extra profit, ha a bérletbemutatás díját kifizeted. Vagy ha bár van bérleted, de a vegzálás miatti félelmedben veszel jegyet (félelemből duplán fizetsz, ez bizony olyan, mint a maffiának fizetett védelmi pénz)
Fogyasztóvédelem ugyebár már csak névleg van az országban. És mivel monopol helyzetben lévő cég a BKV, versenyhelyzet sincs, így nem teheted meg hogy akkor nem értesz egyet az ÁSZF-ükkel és mást választasz.

De ha már így elkalandoztunk, itt jegyezném meg, hogy ugyanígy az élelmiszer-biztonságot is lenullázták. Azt amit ma sok helyen kenyér néven kapsz, ha 30 éve árulta volna egy bolt, nem csak a péket aki sütötte, de a boltot is 1 évre bezárták volna. Én még emlékszem ilyen esetre.
Hús készítmények, 10-20% hústartalommal ... elképzelhetetlen volt. Mert azt ették az elvtársak is, is igen odacsaptak, ha sz.r került az asztalukra.
Már 15 éve nem ettem jó párizsit pl. Az még olyan volt, hogy öröm volt beleharapni egy ujjnyi vastag szeletbe. Vörös volt, mert húsból volt, nem barna, nem halovány fakó.
Végülis ... akár én is offolhatok néha egy kicsit, ugye, kit érdekel :D

gabors 2014.12.21. 18:49:39

@venszivar: Szeretném látni az összes kommentet! (107) (csak nem most)

gabors 2014.12.21. 18:53:34

@Hátrányos helyzetű kaviár: mi banattal lehetne ezt igazaolni (amit ugyanugy nem tudsza otthon hagyni tetko a fejtetore)?? Tenyleg valami bankszamlat akarsz megadni ??

vagy Neked nem eleg amit a kubatovek kajakra tudnak mindenkirol ??

meg az is BKV-san szemelyi szammal fenykeppel onlanyba legyen hogy ki vett berletet nev fenykep ujjlenyomat??

Margit ?????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.21. 19:04:39

SPAM
www.facebook.com/kilatas/posts/895529423813390?notif_t=scheduled_post_published

"Lehet-e egész nap bünticsekkel utazni a buszon?"
Lehet, csak unalmas, és drága

megamenn 2014.12.21. 21:22:28

egész nap bünticsekkel utazni ősi román szokás.

venszivar 2014.12.21. 23:19:04

Igaz, még van 40 perc a napból, de eddig ma 4-en, azaz NÉGYEN SZÓLTAK hozzá!

VASÁRNAP!!! DÜBÖGÜNK........:DDD:)

gabors 2014.12.22. 01:10:16

@venszivar: hajra homar !!!

.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
ez mar hetfo

Manyecska 2014.12.22. 08:51:59

@Rosszindulatú Vászka: vége lehetne mer már az exférjem is aggódik értem, itt a vég:D de legalább napokig tudok most min röhögni!:D
Én mondjuk megfordítanám a kérdést miért ne lehetne utazni bünticsekkel ha érvényes bérlettye van. Nem műmelleket akart rakatni magának vagy pontyszájat bassza meg.Hu.

2014.12.22. 13:09:05

miért írta ez a posztot a jegytelen utas ? mi a jó kidobolni a saját hülyeségét ? Ostobának lenni érdem tán ?
megannyi kínzó kérdés...

2014.12.22. 13:10:41

@MrZed001: bkv-nak masszívan NINCS extraprofitja te nagyonokos ontopik bajnok.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.12.22. 21:56:32

@gabors: Ne Maaargitoz, légy szíves. Németországban ez flottul működik. Az ellenőrök helyben, név bemondása alapján utána tudnak nézni, hogy van-e bérlet vagy nincs-e bérlet. És képzeld, nem pótdíjaznak, hanem megkérnek, hogy a bérleted hord magadnál, további kellemes utazást az SSV-vel.
Tehát, amiért neked nincs tudomásod róla, attól ez a rendszer működik máshol. Tudom, az USA nem a fasza tömegközlekedéséről híres, és te még Rákosira emlékszel otthonról.

fillérbaszó vadász 2014.12.23. 09:04:44

@Fahrenheit451: Te eszméletlenül primitív egy (hogy is fogalmazzak) LÉNY vagy. Egy szar tolvaj vagy mert ingyen utazol ott ahol (a hozzád hasonló köcsögök kivételével) más 10000-et fizet a bérletér, és még erre büszke is vagy, sőt még tetézed azzal hogy leanyázod azokat akik ezt a "nekem minden ingyen jár" felfogást megvetik. Gondolom te valami "segílyes" társadalmon élősködő parazita lehetsz!

fillérbaszó vadász 2014.12.23. 09:38:21

@MrZed001: "Úgy mellesleg, amit írtál sem igaz. Pl metróról simán leszállhatsz, majd következővel mehetsz tovább. 60 percig érvényes a jegyed. Még ezt sem tudtad ?"

Ezt (is) rosszul tudod.Utazási feltételek: "Vonaljegy: jegy, amely egy utazásra, átszállás és útmegszakítás nélkül érvényes."
Itt a hangsúly a a megszakítás nélkülön van.

randomuser1 2014.12.23. 10:01:48

mikor tanulják meg verge az emberek, h nem az infrastruktúra van az emberekért, hanem az emberek az infráér?
tessék szépen megveszegetni a jegyeket, én se balhézok a központizárnak ha otthonhagytam kocsikulcsot, szépen visszasétálok érte!

Netuddki. 2014.12.23. 10:51:23

Bérleted akkor van ha nálad van. Ha nincs akkor nincs bérleted. Ha meg baj van a memóriáddal menj el orvoshoz!
Ha jól tudom ezt a bérletbemutatósdit is már megszüntették.

Mellesleg meg melyik az a hülye ellenőr amelyik vallási alapon tölti ki a csekket? Hinni a templomban kell!

Netuddki. 2014.12.23. 10:54:00

@Hátrányos helyzetű kaviár: Hát igen! Vannak országok ahol a XXI. században már feledékeny is lehet az utas. De itten kérem személyiségi jogok vannak, vagy mi?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.12.23. 11:32:44

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Rosszul tudod, moszatkám:
www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/gyakran-ismetelt-kerdesek/potdij/potdijfizetes-feltetelei/

valamint:
www.bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/gyakran-ismetelt-kerdesek/potdij/utazasi-feltetelek-megszegese/

Amennyiben az utas olyan arcképes bérlettel (bérletszelvény és a hozzátartozó igazolvány, bérletigazolvány, diákigazolvány) rendelkezik, amelyik szelvény a pótdíjazás időpontjában érvényes (azt megelőzően vásárolt), de azt a jegyellenőrzésnél felmutatni nem tudta, úgy a pótdíjazástól számított 2, azaz kettő munkanapon belül a társaság által kijelölt helyen a bérlet bemutatása és az arra előírt feltételek együttes teljesülése esetén a pótdíjfolyamat 2.000,- Ft eljárási díj ellenében, éves, szemeszterre szóló és negyedéves bérletek bemutatása esetén 1,000,- Ft eljárási díj ellenében megszűnik.

Jó lenne ha már abbafejeznétek a rettenetes nagy okosságaitok terjesztését.

fillérbaszó vadász 2014.12.23. 11:38:22

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ezaz!
Ez a "van bérletem de otthon hagytam a pénztárcámmal együtt" szöveg meg olyan hogy ezt vagy elhisszük vagy nem. De az esetek 90%-ban ez kamu.
Még ha igaz is, mondjuk tényleg otthon hagyta, akkor nincs nála tehát a pótdíj jogos. A poszter menjen el egy koncertre és mondja a beengedő szekusnak hogy megvette ám a koncertjegyet csak otthon hagyta, de mivel fizetett érte ezért kötelessége őt beengedni. Lenne röhögés az hétszentség de a koncertre bejutás nem.

fillérbaszó vadász 2014.12.23. 11:43:03

Meg a poszter hozzáállása is érdekes. Próbálná meg ezt egy taxissal: "Figyi öreg! Most az van, hogy otthon hagytam a pénztárcámat, így nem tudok fizetni, úgyhogy ezt most buktad, de becszóra fizetnék ha itt lenne buksza , de nincs."
Ilyen után odahívná a közelben lévő taxisokat és úgy elvernének az utast min a rongyot.

ferand1979 2014.12.23. 12:26:33

azt a pár száz forintot sajnálta a BKK-tól? Szegények így hogyan adnak Vitézynek több millás végkielégítést?

nniicckk 2014.12.23. 13:53:05

A megoldas lehett volna, hogy gyalogol mondjuk egy orat. Sacc per kb megteszi az ut felet, es utanna probalkozik a busszal, addigra mar csak leszalltak volna arrol a teruletrol.

24 éves borsodi dédnagypapa 2014.12.23. 14:00:02

A fasiszta Orban rezsim miatt nem lehet ingyen utazni, ha az mszp volna hatalmon, mar a malev is ingyenes volna.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.12.23. 16:05:57

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
A személyiségi jogoknak ehhez aztán nagyon nincs közük. Szerencsésebb országokban az van, hogy az utast/ügyfelet nem nézik alapból tolvajnak, és megvan az a rendsze, amellyel helyben ellenőrizni tudják a feledékenyek állításait. Pótdíjazás nélkül.

@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): Mondjuk, taxissal már volt olyanom, hogy megbeszéltük, hogy nincs nálam elég zsé, de nagyon haza szeretnék jutni, és fizethetném-e a fennmaradó összeget hazaérkezés után? Képzeld, belement. Nahát! :P

♔bаtyu♔ 2014.12.24. 09:48:41

@Hátrányos helyzetű kaviár: Ennek nem sok értelme van, mert ha itt is megvan a megfelelő rendszer itt sem néznek tolvajnak.

Amíg a "szerencsésebb" országokban nem volt meg a megfelelő rendszer, még jobban rábasztál mint nálunk. Nem véletlenül van ott mára mindenkinek jegye, bérlete.

efsana 2015.01.05. 19:27:49

Ezzel most az van, hogy a gazdálkodónak kicsit felületes levelet sikerült írnia. Reméljük nem ilyen felületesen kezelte a kapcsolatot a vadgazdával. Mert ugye itt van egy kapcsolattartási kötelezettség is, amiről szó nem esik. Tudjuk az a paraszt aki letapossa a kukoricát.. DE!! A gazdálkodónak minimum szóban ( jobb az írás) jeleznie kell a vadásztársaság felé, mikor mit vet. A VT és a gazdálkodó közös munkája a védekezés. VT mondjuk csírázásig vadkárelhárítást végez, gazdálkodó pedig fizikailag biologiailag védekezik, erről ugye dokumentációja van. ( a legyilkolt 50 éves szétszagatott tyukdrót nem védekezés) Namost, ha megvan a baj, dokumentáció elővesz, és számol, ki mit tett( VT is dokumentál, beiró könyvben látszik mennyit ki örzött adott helyen, mennyi időt töltött vadkárelhárítással, létesített e indokolható esetben mobil, vagy fix vadmegfigyelő helyet, vadlest, távolabb eső területen etetőt itatót dagonyát) Ha mindent összeszàmolnak azért nagyjábol ki jön ki a felelős. 100% vadkar pedig akkor van ha az elvetett mag egészét kiturja ez a konnektor orru. Amúgy tényleg nincs.

lcsaszar 2015.01.14. 17:03:20

Régen, tán még gyerekkoromban olyan is volt, hogy az ellenőr helyben vetetett egy jegyet azzal akinél nem volt, oszt' békén hagyta. Vagy ha volt nála, de "elfelejtett" lyukasztani, akkor megkérte, hogy lyukasszon. De ma már... ember BKK farkasa...

ahanem01 2015.02.02. 14:14:00

@venszivar: Azért bérlettel nem nevezném ingyenesnek!

ahanem01 2015.02.02. 14:18:02

@MrZed001: Azt csodálom, hogy ez a sok kretén be tud jelentkezni ide.
süti beállítások módosítása