Tékozló Homár

Küldeménye sorsát kimutatni nem tudjuk, ezért elveszettnek tekintjük, problem?

2015.01.30. 13:11 | Homár Hilda | 43 komment
magyar-posta_20131025123945182.jpg
A Magyar Postánál elhagytak egy ajánlott küldeményt, aminek a lényege lenne ugye, hogy nyomonkövethető. Az eset szomorú, de egy zseniális hivatalos levelet köszönhetünk neki. Figyeljük meg, ahogy a várható mentegetőzés esetleg tagadás vagy terelés helyett a kimutatni ige alkalmazásával egyrészt a tudományos kutatás igényességét idézik fel, másrészt azt az érzetet keltik, mintha valami káros vagy veszélyes dolgot kellett volna keresniük, ami kicsit zavaró ugyan, hogy valahol ott kering a rendszerben, de alapjában véve sokkal jobb, hogy nincs meg. Le a kalappal a szerző előtt.
T Homár,
Ha esetleg gyűlnek postai történetek, akkor azok margójára egy 'ajánlott küldemény' történetének részlete...
Egy 2015. január 28-án keltezett Magyar Postától emilen küldött válaszlevélből idéznék:

"Az RIxxxxxCN azonosítószámű küldeménye nemzetközi rendszerünk szerint 2014. december 15-én érkezett a Magyar Posta kezelésébe. A Kínából érkezett ajánlott küldeménye sorsát, illetve kézbesítését kimutatni nem tudjuk, ezért azt elveszettnek tekintjük."
Nem tudom mi értelme az "ajánlott küldeménynek", ha a feladásán kívül semmit sem tudni. Talán csak egyedi szerencsétlen eset.
üdv:
egy homár fogyasztó :)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.30. 13:17:10

"érkezett a Magyar Posta kezelésébe. A Kínából érkezett ajánlott küldeménye sorsát, illetve kézbesítését kimutatni nem tudjuk, "

Elsőre tök érthető, Kínától idáig megvan a nyomkövetés, itthon nem. De ezt az "elveszett" mesét nekem is elnyomták már évekkel ezelőtt. Kártérítés gondolom nincs, pedig ők maguk mondták, hogy náluk veszett el a cucc :D

VilMarci 2015.01.30. 13:18:16

Azért kíváncsi lennék, hogy a másik oldalon (a kínai postánál) mi látszik ebből?

Robert74 2015.01.30. 13:51:02

@VilMarci: Ahogy a facebook kommentben megírtam a kínaiaknál eddig látszik:
29-Dec-2014 08:51 AM Departed Warehouse to Sort Facility.
29-Dec-2014 12:34 PM Shipment picked up.
30-Dec-2014 08:51 AM Departed Sort Facility to HUNGARY

Ha fizetsz 1-2 dollárt, akkor a kézbesítés helyéig, saját magadig tudod követni...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.01.30. 13:52:03

Magyar Posta megoldás: Eke, só.
Hányszor kell még ezt leírni?

Manyecska 2015.01.30. 13:52:53

Bele köll rakni nyomkövetőt, gyerekekre is lehet kapni már xdd

hobbitroll 2015.01.30. 14:07:02

Ami igazán szomorú, hogy adott esetben több 1000KM-t utazik egy csomag karcolás nélkül, és az utolsó néhány KM-en hajtják ketté (mint esetemben, törékeny matricával megáldott bubis borítékot /notebook bill. volt benne/ a gyökér postás nemes egyszerűséggel kettéhajtotta, mert úgy befért a postaládába), törik össze, veszítik el. Vagy mint legutóbb még egy qrva értesítőt sem képesek a megfelelő címre bedobni. (a "mi postásunk" szabin volt, és a gyökér amelyik helyettesítette, más címre dobta az értesítőt, mire megkaptam, a csomag már úton volt vissza a feladóhoz /igen, azóta a csomag eltűnt/) És ezt megfejelik egy olyan kinyilatkoztatással, hogy a végén az ügyfél érzi magát kényelmetlenül, amiért rájuk merte bízni egy csomag kézbesítését.
Azóta semmit sem veszek külföldről postai kézbesítéssel. Inkább kifizetem a felárat, hogy GLS/UPS/akármi hozza, de ezekre a tolvajokra semmit nem bízok.
Hát rohadjon el ez az utolsó csökevénye is a komenista időknek. Ideje lenne felszántani az összes postahivatalt, és a helyét behinteni sóval.

Manyecska 2015.01.30. 14:21:39

Amikor velem kedvesen közölték-telefonos keresés- hogy fél éve megkaptam már a két hete feladott csomagot ikszdé én is kedvesen közöltem hogy akkor gondolom a rendőrséggel kerestessem, akkor arcából visszavett a fiatal hang.xd...megjegyzem én megtaláltam rögtön a netes keresőben, lol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.30. 14:42:33

@hobbitroll: Áh, hát ezek teljesen mindennaposak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.30. 14:49:52

@Jani haverja: A felgyújtást kihagytad

Atörökk 2015.01.30. 14:50:31

Államosítani! Ja, nem! Közéjük lövetni! Telefont csakis a Brendonból! Világbéke, továbbá pina!

2015.01.30. 15:10:24

@ColT: kártérítést csak a feladó kaphat, mert vele van a postának jogviszonya.
De az azért tényleg vicc, hogy nem képesek megnézni a postakönyvben, hogy emitt még megvolt, amott meg már nincs bevételezve, tehát az a postás lopta el, aki e két pont között vitte.

lomposfarkas 2015.01.30. 15:29:01

Lefordítom a levelet:

"A postai dolgozóink pofátlanul lopnak és mi ezt leszarjuk. Minket, vezetést ez azért nem érdekel, mert semmi személyes érdekünk nem fűzödik ennek a felszámolásához. Sőt, alapvetően basztatásnak érezzük a pofáraesett köcsög érdeklődését.

Tisztelettel
Lófasz a seggébe" (ezt ugyan jobb helyről loptam :))

A megoldás: az ígéretes külföldi kiscsomagokba kézigránát, madzaggal biztosítva.A tizedik letépett fejű dolgozó után valaki csak elgondolkodna? (kizárt)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.30. 15:29:36

A kizi kínait majd kártéríti a saját postája. Feladja mégeccer, vagy visszaadja a pénzt.

Persze, hogy nem tudják, mi lett vele. Fura tolvaj lenne az, aki a nyomait világosan dokumentálja, hogy könnyebben elkaphassák.

Manyecska 2015.01.30. 15:34:08

biztos a netes puffadás-kalkulátor is kamu..:P

igi1 2015.01.30. 15:35:39

retinás macbook prot nem kínából kéne rendelni poszter

szégyelld össze magad jó mellyen

hobbitroll 2015.01.30. 16:08:26

@ColT: épp ez a baj. Ezzel is ugyan az van, mint a taxisokkal. Nagyrészük normális-segítőkész, de van köztük néhány tolvaj geci (igen, kézigránátot kéne tenni a csomagba, jól mondta @lomposfarkas:), akiknek köszönhetően kialakul a kép az emberben, hogy ezekre semmit, még egy rozsdás vasszöget se szabad bízni.

Aureliano Buendía 2015.01.30. 17:09:00

@ColT: tipikus. Több ezer km után az utolsó százon veszik el.

Magyar Posta.

Aureliano Buendía 2015.01.30. 17:10:03

@Jani haverja: szerintem csak államosítani kéne őket végre.

Aureliano Buendía 2015.01.30. 17:11:14

@atörökk: tütűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.01.30. 17:26:31

A posta már a '70-es években belopta magát a szívemben.
Idegenbe szakadt rokony, amerikából, küldött egy hőn áhított Levi's farmert.
Úgy vágytam rá mint gyöngytyúk az éji takonyra!
Ellopták idehaza. Hasonló módon mint poszter pakkját. Rohadt volna rá a tetvesre sírjában.

Aztán pár évre rá '80 minden szart elkezdtek árulni. Teljesen szatócs boltot kreáltak a hivatalokból. A vetőmagtól a kávéig, a virágföldtől a cigiig minden volt, csak, hogy a vezérek zsebe teljen. A ganaj hordó kézbesítőre rátaksáltak mindent, a 6 mázsa reklám anyagtól a sorsjegyig.
Szinte semmi nem változott a mai napig.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.01.30. 17:30:32

@Aureliano Buendía:"szerintem csak államosítani kéne őket végre"

Már a gengszterváltás után sláger lett a váltás, csak a vezérek panamája erősebb volt.
A Dajcse Post mintájára akartak változtatni....

Aureliano Buendía 2015.01.30. 17:34:04

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: félig sikerült is.
A szolgáltatások ára már elérte, talán meg is haladta.

A minőségen még dolgoznak. Majd, egyszer. Valamikor. Ááá, hagyd a picsába, nem lényeges.

Bezzeg a bizbasok, sorsjegyek, kifestők, kólák, biztosítások... Azok nem vesznek el.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.01.30. 17:53:00

A kicsi hivatalokat osztályozták 1-5-ig, hogy teljesítették az elvárt követelményeket.
Kicsi prémiumuk függött a bazározás mivoltától.
Az alkalmazottakat ostorozták a kufárságra. A fizut a borravalókra építették. Akát hogy hózta a belét a postika a nyugdíjazásra ment robizni mind.
Aztán jöttek az átutalások és felkopott az álluk. De a coptatás maradt.
Mai napig tukmálják a szarukat az ügyfélre. :(

igi1 2015.01.30. 19:23:22

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: mostanság az megy, hogy minden valamirevaló nyugger ott ül reggeltől délig a postán, oszt 100-300 forintokér valami átb@szós kapargatós sz@rt játszik fillérekér.

Ha meg küldtek neked eccer lewis farmert, akkor mér nem küldtek még egyet!? :)

De ezek a csomagok kivétel nélkül a falu postásánál szoktak elakadni, vagy a legközelebbi elosztó helyen...

igi1 2015.01.30. 19:58:22

@Aureliano Buendía: szlovákiába 60-70 ft-tal olcsóbb a posta, 1,20 eurócent vagyis 380 ft kb. Mi kerül nálunk 460 forintba!?

Csimpi csumpi 2015.01.30. 22:15:22

Az osszes vezetot lefejeztetni, vannak is mostanaban erre szakosodott uriemberek.

Talan akkor helyreall a rend.

Black Hole 2015.01.31. 03:09:56

Nem kell azokat lefejezni, úgyis mind meghal, csak idő kérdése. Bennem az ragadt meg, hogy '98-ban küldtem egy nagyobb csomagot Stuttgartba, a súlya valahol 10 és 20 kg között volt. Annyit fizettem érte, hogy annyiból kishíjján elvihettem volna autóval. De legalább odaért. Amúgy szerintem nem kellene mást csinálni, mint átnevezni, mondjuk Nemzeti Postára. Plusz bemondani tv-ben, rádióban, hogy most már jól működik.

Troppauer_Hümér 2015.01.31. 07:34:29

Az vót mán, hogy pár éve a makói posta vezetője bukott meg, mert rendszeresen lopta a csomagokat?

Akkor a ződ teknősöktől mit várjunk?

stano 2015.02.02. 09:32:43

Én épp múlt héten voltam a Nyugati mellett lévő postán panaszt tenni:
- Londonból 3 hónapja feladott 2 csomag nem érkezett meg
- számla levelek rendszeresen késve jönnek meg
- személyes átvételű küldeményeknél rendszeresen nem csengetnek be, csak bedobják az értesítőt
- vagy az értesítőt sem dobják be, és "Nem kereste"-vel visszamegy a csomag
- karácsony előtt 1 héttel belföldről feladott képeslap január 10 körül már meg is érkezett

Ha már ott voltam, akkor megkérdeztem, hogy esetleg a 2 eltűnt csomagot nem lehet-e megnézni ki kezén ment át és hova tűnt? Jaj, azt nem lehet, nagyon sok kézen és helyen megy át, bla bla bla.

Répázó 2015.02.02. 12:36:29

Nekem ahogy van, ellopták a polóimat, amit rendeltem. Nem konkrétan, de elismerték. Az más dolog, hogy kifizette a posta, de ettől még rohadt idegesítő.

Gyűjtőjegyes 2015.02.03. 20:51:35

@stano:
TÉNYLEG nagyon sok kézen megy át az a fránya csomag...
Először, átmegy a vámon, ugyebár. Utána átmegy a reptéri postaraktárba, onnan elviszik az OLK-ba, ott ülnek rajta, majd átküldik a területi központba, onnan a megfelelő postára, ott először megkapja lent egy kolléga, utána felkerül egy kiosztóhoz, aki aztán átadja a kézbesítőnek (jelszóval, kódkártyával), amit aztán ennyi sok-sok lépés után a rendszer néha öt helyen is mutatja (az IPH rendszer nem egészen... izé... megbízható...). Minden átadást a gép könyvel, de ha éppen betojik a rendszer, akkor az egyik állomásról nem jön ki, de ettől függetlenül át lett adva a rendszer szerint IS.
Hogy miért ezt a hulladékot használjuk? Mert ez az ocóóóó...
A számlalevelek nagyrészét (pl OTP, FŐTÁV, DIGI, stb) nem mi kézbesítjük, hanem saját terjesztési hálózatuk van. Az OTP pl a decemberi számlákat még a mai napig nem tudta kézbesíteni, a kedves lakók bezzeg engem vegzálnak. De elmondom nekik is ugyanezt.
Az a kézbesítő kolléga, aki toszik felmenni, vagy legalább felcsengetni, és csak leértesít, megérett arra, hogy fellógassák. Panaszt kell tenni. Persze humánusabb, ha személyesen elkapod a grabancát, és beolvasol neki, akkor nem vonják meg a harmadéves jutalékot (ez tavaly negyedéves volt, most már csak harmadéves), de az eredmény végülis ugyanaz lesz. Lelked rajta. Én pl feljelenteném magam, ha nem mennék fel magamhoz :)

Tehát röviden: Az eltűnt külföldi csomagok (könyvelt és nem könyvelt) tényleg rettentő sok kézen mennek át, és néha még a könyvelt is "eltűnik", vagy "klónozódik" a rendszerben... nem minden esetben a kézbesítő az enyveskezű.

És egy pici más:
Az elmúlt héten több kerületben (főleg belvárosiban, ötödik, hatodik kerület...) loptak meg kézbesítő kollégát. Igaz, a szóbanforgó kollégák a "hivatalos szabály ellenére" őrizetlenül hagyták a húzókocsiba (egyébként szabálytalanul) rakott könyvelt küldeményeket. Nos, ezeket megdézsmálták ismeretlenek, egymáshoz közeli utcákban, a rendőrség szerint egy erre szakosodott csoport a ludas...
Hogy miért hagyták lent a húzókocsit? 40-50 kiló levéllel kéne felcibálni a lift nélküli házakban a hatodik-hetedik emeletre a hivatalos szabály szerint, a könyvelt küldeményt meg a válltáskába kell tenni. Akkor is, ha olyan amorf (pl göngyölt térkép, kellemes 3 méter hosszú...), ha arra fizikailag képtelenek vagyunk. De pl a napi 8-10 cipősdoboz méretű küldeményt is be kéne tennünk a pénztárca, és a többi ajánlott küldemény mellé (cirka napi 100 kicsi, közepes és nagyméretű levelek).
A vezetőség szerint a szabály hibátlan. Szerintünk nem az. A vezetőség megbüntette a meglopott kollégákat (az elveszett levél feladási díjának harmincötszörösével + 10 000 Ft "extra" bírság. Ez egyik kollégának 180 000 Ft-jába fáj. Havi fizetése 83 000 Ft. Na, meddig nem fog enni?)
Uff én szólottam, egy kötsög kézbesítő :)

Gyűjtőjegyes 2015.02.03. 20:59:09

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc:

Oh, tudod miket kell vinnünk? Persze az ajánlott és a sima leveleken felül...
-Hetente 3-4 féle szóróanyagot (mekdönci, börgerkín, különböző pizzák, kisokos, különböző kerületi újságok...)
-Sorsjegyek. Naponta kötelezően elvárják a 2500 Ft sorsjegy értékesítést, vagy szankcionálnak. Akinek nem jön össze, az saját zsebből kapar, jó eséllyel a jatt egy részét fedezi, a maradékot meg visszanyeri... néha egész szép fizetéskiegészítést szereznek a kollégák :)
-Folyószámlák. Fél év alatt kötelező 1-2 új, FHB-s folyószámlát értékesíteni. Év végén felmondással jutalmazzák azt, akinek nem jön össze.
-Biztosítások: Havonta 2-3 folyamatosdíjas (pl lakás) biztosítást kötelező kötni. Ezenfelül havonta 2-3 utasbiztosítást vagy valami hasonlót kötelező kötni. Szankció az "ösztönző" megvonása (ez az a bizonyos harmadéves pár ezer(!) forintka...)
-Takarékszámlák. Évente 10 lakástakarékszámlát kötelező nyitni.
-Újság előfizetés. Havonta 24 egységnyi előfizetést kötelező szerezni (1 egység általában 1 hónap, van, aminél ez több, de van, aminél kevesebb...)

Nos, ezeken felül a kézbesítés már nem is tűnik soknak. A kézbesítési idő önmagában kiteszi a 8 órát vagy többet, a többit ingyen végezzük, túlóra nincs.

Gyűjtőjegyes 2015.02.03. 21:01:02

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc:

Igen, a posta nyíltan elismeri azt, hogy a jattból úgyis megélünk. Ezenfelül kötelez minket, hogy a jelenlegi nyugdíjasainkat, akik KP-ban kapják a nyugdíjukat, próbáljuk rávezetni, hogy mennyire megéri nekik az FHB-nál folyószámlát vezetni és odautaltatni a pénzüket...
Tehát lol.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.02.03. 21:21:32

@Gyűjtőjegyes: Pár év jóságos újságos.
Mert veszi a lapot aki viszi a lapot! :)
Krisztina, 114es Rózsadombi körzet, dupla (!) motoros járat GYALOG!! Két előszállító ládával! :(
Vidék 2 év rendszeres helyettes, minden játszott! De ott ám nuku jatt, csak a pia ha kivitted a nyugdíjt!
Délutánra Atom Makonya voltam húztam magam után a táskát! :)
Akkoron is volt annyi reklám massza, hogy beszartam a cigeléstől.
Boldog szép '80-as évek!
(Micike természetben jattolt, mert 2X csöngettem!) ;)

stano 2015.02.03. 21:35:28

@Gyűjtőjegyes: egyrészt az eltűnt 2 csomag miatt pont nem a kézbesítőt hibáztatom, másrészt viszont az általad elsorolt 8-10 személy, akinek a kezén átmegy ezek szerint a csomag, szerintem nem az a mennyiség, akiket nem lehetne egyesével elővenni egy (2, sok-sok) eltűnt csomag esetén. Csak akarni kellene... (ezt mondtam a hölgynek is, aki a panaszt felvette).
Harmadrészt ráadásul pont a ti érdeketek lenne, hogy egy (2, 100, 1000...) enyves kezű postai dolgozó miatt ne bélyegezzék meg az összest, tehát nektek kellene ezeket felkutatni és az első lámpavasra felakasztani. Felháborító, hogy rengeteg külföldi szolgáltató egyszerűen nem postáz Mo-ra, annyi csomag eltűnik.
Egyébként pont bent volt a 2 kézbesítő, ki is hívta őket a hölgy :)
Röviden: "ááááh, őők nem vóóótak, ők csak jan. 5-től vannak azon a környéken, előtte más csinálta, de ők aztán azóta mindent úgy csinálnak hogy csak na!"
Amúgy kb 10-15 percig tartott ott a 3. emeleten csak az, hogy valaki méltóztasson előbújni. Gondolom ez (lett volna) az első akadály a panasztételhez.

Gyűjtőjegyes 2015.02.03. 21:39:53

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc:
Én nem merem leírni, hogy hol melózom, mert a végén még kinyomoznak és kiraknak, mert egyébként ugyebár titoktartás vagy, nem lehet elmondani semmit se a kezelések és kézbesítések menetéről, stbstb.... De legyen elég, hogy egy fővárosi jelentős nagyposta, ami már itt a hozzászólások között is elhangzott :)
Gyalogos vagyok én is, "szerencsére" nem hegyvidék. Rohadtsok panelház (főleg új építésű) és pár hatalmas irodaház. Jatt nemsok, sok a fiatal, akik nem tudják, hogy mi az :)
Megyek alukálni, holnap a kisokoson át két féle szórólap is lesz (szórólaponként 1700 példány... fordulni kell az előreszállítós ládánál párszor, az fix...)

Gyűjtőjegyes 2015.02.03. 21:43:55

@stano:
Január elején volt pont ott egy hatalmas járatrendezés (régi járások megszűntek, összeolvadtak másokkal, állt a fejetlenség...), lehet, hogy TÉNYLEG új arcok kerültek oda.
Ezenfelül nem hobbiból nem bújik elő a csoportvezető. 2-3 csopi munkáját végzi egyszerre (mivel a posta toszik felvenni újakat, vagy átképezni kézbesítőből párat és pár kézbesítőt felvenni...), tehát úgy el van havazva szerencsétlen, mint a pinty. A 10 perc még nagyon jó időnek számít ott :(
Persze előfordul, hogy engem megkér egy ügyfél, hogy kerítsek elő neki egy csoportvezetőt, mert már mióta ott vár, ilyenkor megsürgetem az egyiküket ;)

2015.02.11. 20:01:43

@Gyűjtőjegyes: Ó, én sokkal humánusabban megoldottam: ha hoz valamit a postás, kap 100 Ft jattot. Nemhogy becsönget, hanem úgy megjegyzett magának, hogy néha kutyasétáltatás közben is odakarikázik hozzám az ajánlottal, a csomagos meg műszak végén még külön visszajön, ha netán nap közben nem talált otthon, és a szomszéd néni sem vette át a csomagot. Hát ennyin múlik a dolog. Aki meg sajnálja a postástól azt a minima jattot, az csak szívjon a letéti hivatallal, eb aki sajnálja!

Gerilgfx 2015.08.13. 23:38:30

egy ismerősöm, és a vámhatóság között lezajlott beszélgetés (a vámhatóságig ment a tracking kód)

-(blablabla...) érdeklődni szeretnék, hogy (blablabla...).

-egy pillanat, utána nézek (...) az önnek címzett küldemény egy memóriakártya volt, amit lefoglaltunk

-hogy mit csináltál?!

-lefoglaltuk. önnek négyszázezer forint TB tartozósa, ötszázezer forint adótartozása van, ÉS ráadásul a memóriakártya vámköteles. tehát akkor legyen szíves átutalni 9xxezer forintot a nav következő számláira, és utána megszüntetjük a lefoglalást.

-tehát, lássuk, jól értem -e. lefoglaltátok tőlem az 1500 forintos memóriakártyámat a postán, és fizessek be kilencsszázakárhányezer forintot, hogy visszakapjam

-igen, ez a helyzet

-akkor további szép napot.
süti beállítások módosítása