Tékozló Homár

Gáz van az átírással a Telekomnál FRISSÜLT

2015.03.23. 09:22 | Homár Hilda | 107 komment

1297094097t-gaz.jpg

Még olvasva is kimerítő az az útvesztőkkel teli bürokratikus kaland, amire Ákos fizetett be a Telekom energiaszolgáltató részlegénél. Be nem tartott határidők, üres ígéreket, elmaradt átírás, félretájékoztatás, végszámla-lenyelés, és ezek csak a könnyen megfogalmazható események a sorból.

Kedves Homár!

Gondoltam, megosztom Veletek a Telekom energiaszolgáltatójával kapcsolatos legfrissebb és még folyamatban lévő élményemet. Remélem, segít mindazoknak, akik ezen a nagyszerű szolgáltatáson még gondolkodnak.

2014 őszén eladtam a lakásomat, a kulcsok átadása november közepén történt meg. Annak rendje-módja szerint másnap a vevővel személyesen elindítottuk az átírást. Itt ért az első meglepetés: olyat nem tudunk csinálni, hogy én itt a szolgáltatást lezárom, a vevőm pedig egy másik szolgáltatónál köt új szerződést.

A 2 opció, mit felkínáltak:
-  leszereltetem az órát, a vevő pedig újat szereltet
-  a vevő vállalja a telekomnál továbbvinni, majd utána kérhet szolgáltató váltást

A döntés így már „egyszerű” volt (köszönjük!) – előbb legyen átírva a telekomnál, utána majd elviszi a szolgáltatást. Kitöltöttük a szükséges papírokat, ellenőrizték és átvették lepecsételve.

Ezután folyamatosan érdeklődtem, hogy hol áll a dolog, mindig annyit mondtak, folyamatban van.

Gyanús december végén lett a dolog, mert kis trükközéssel sikerült beszélnem egy nem ügyfélszolgálatossal, aki elmondta, hogy a befogadás után pár nappal volt az utolsó aktivitás, azóta semmi érdemi nem történt. De kérték a türelmemet.

Majd január végén, amikor már a 60 nap is majdnem lejárt, küldtek egy éves elszámoló csekket (az átírást követően 1 héttel olvasták le az órát!), amiben magasabb óraállás volt, mint amivel az átírást kértük. Megreklamáltam, ígérték, hogy rendben lesz, erre küldött a behajtásuk levelet, hogy nem fizettem. Újabb telefon, ígérték, hogy javítják, természetesen nem kell befizetnem. Ja, és küldik a végszámlát is.

60 nap után felhívtam őket, hogy mi újság. Közölték, hogy folyamatban, de van tartozásom. Panaszt rögzítették, ígérték, hogy visszahívnak – persze semmi nem történt.

Innentől kezdve heti 1-2 telefonhívás, de konkrétan a panasszal sem történt semmi. Sőt, az egyik telefonomnál konkrétan az ügyintéző inkább átkapcsolt, csak ne a morgásomat hallgassa! Persze a behajtásra kapcsolt, akik közölték, hogy ja, ha már vonalban vagyok, szólnak, hogy lassan 1 hónapja nem fizettem be a számlámat, a választ gondolom sejtitek… Zseniális a humoruk! 

Végszámlát azóta sem kaptam, igazából tanácstalan vagyok, hogy mitől fog az ügyem érdemben lezárulni. Az ügyfélszolgálaton kívül elérhetetlenek, érdemben nem segítenek. Visszahívást ha ígérnek is, semmi nem teljesül. Levelezni a régi címre leveleznek, amiben az a szép, hogy más szolgáltatásaim kapcsán jó helyre küldik a számlát és az átírásnál is az új címet kértük. Az ügyfélszolgálat a rendszerben a jó címet látja – a levél meg megy a rosszra. Személyesen nem lehet őket elérni. Hát nem éppen ezekkel a feltételekkel kötöttünk anno szerződést!

Most lejárt a panaszom határideje is (azaz túl vagyunk a 90 napon is!). Mivel azt mondták, hogy levélben tájékoztatnak (gondolom, a rossz címre), adok nekik 2 hetet (mert a levelet is egy megbízható szolgáltató hozza és a tapasztalat szerint érdemes Pest megyén belül is ennyivel számolni). Ha nem történik semmi, akkor megyünk tovább a felügyeleti szerv felé és keresek egy ügyvédet. Előbb-utóbb csak sikerül végre ezt a szolgáltatást átírni!

A teljes képhez hozzátartozik, hogy náluk volt a gázszolgáltatásom is – na azt 64 nap alatt sikerült szintén nem kevés telefonálgatás után átírni, de azt már legalább eddig megcsinálták. A már végszámlázott gázszolgáltatásomra kaptam egy levelet, miszerint 03.14-re kegyesen befogadják az igényemet és megvizsgálják, hogy a szolgáltató szerint van-e akadálya az átírásnak. Telefonos kérdésemre annyit mondtak: sablonlevél, ne foglalkozzak vele. Persze, ettől még azt látja, hogy a rendszer szerint folyamatban van a dolog...És ez volt a "teljes képhez tartozik" rész az előzményből!

Az energia szolgáltatásra kaptam 2 levelet azóta:
1) miszerint az én címemen, nem az én nevemen nem tartanak nyilván semmiféle átírást, adjam be, ha bármi gondom van. (???)
2) sajnálattal értesültek, hogy a vevőm mással szerződne, és megkapták most(!) az átírási kérelmet az általa választott szolgáltatótól. Erre kiküldték a vevőm nevén az én új címemre és az én azonosítómmal a levelet, amiben leírják, hogy a vevőmnek tartozása van, amit ha nem fizet ki, akkor nem engedik a szolgáltató váltást.

Nos, a vevőmnek az ELMÜ írt, hogy 3 hónapja nincs érvényes fogyasztói szerződés az adott címen, így vagy szerződik valakivel, vagy leszerelik az órát. Mivel amúgy is ELMÜ-vel szerződött volna, csak a kedves T nem adott ilyen opciót értelmes keretek között (azt kínálta, hogy én leszereltethetem az órát, ő meg szereltet újat), természetesen szerződött az ELMÜ-vel. Szóval nem értem, hogy egyáltalán hogyan lehet ott fogyasztás a T-nél...

Gondoltam, felhívom őket ismét! Válasz: náluk úgy megy, hogy amíg az átírás nem zárult le, addig az én nevem alatt fut a fogyasztás. Mondjuk azt legalább elismerték, hogy januárban ezeket a számlákat egyszer már törölték, mert látták ők is, hogy magasabb az óraállás, mint ami a rendszerben van rögzítve.

Tipp a fentiekből: ha nem a T-nél akarsz továbbiakban szerződni, náluk semmit ne indíts el semmit. Menj az új szolgáltatóhoz, a T vergődésével meg ne foglalkozz, előbb-utóbb (inkább utóbb!) úgyis küld majd valamit, azt meg nehéz lesz értelmezni...

Legszebb része: bár a rendszerben látják, hogy -igaz kb. 1 hét késéssel,de -rögzítve van az átírási kérelem, sőt személyesen tettem meg és rendben volt, de küldjem már be nekik szkennelve az adott papírt, mert nem találják... Jeleztem, hogy ebben már nem kívánok együttműködni, mert nevetségesnek tartom ezt a helyzetet.

Egyébként beszéltem a Fogyasztóvédelemmel, ahol felhívták a figyelmemet -én pedig minden kedves sorstársamét!-, hogy a törvény lényeges szűkebb határidőt engedélyez, mint amit a T írásban vállal! (úgy 30 napon belül le kell zongoráznia, de ha az elején már problémásnak tartja, akkor 15 napon belül írásban kell jeleznie, hogy gondja van/lesz...)

És a végére egy tanulságos beszélgetés kivonata a múlt hétről:
Én: szeretném elkérni a rögzített beszélgetéseimet valamilyen formában.
T: adjam meg, melyik napon, pontosan mikor és melyik ügyintézővel rögzített beszélgetést kérem.
Én: mondjuk mindegyiket szeptember óta.
T: nem lesz jó, pontos dátumokra van szüksége, mikor és kivel.
Én: esetleg kérhetek róla listát?
T: úgy nem megy, nekem kell megadnom.
Én:????@&#><

Nem tudom, ez mire jó, de úgy érzem, pontosan tudják, hogy a rögzített beszélgetést a törvény kedvéért rögzítik, nem azért, hogy bármiféle problémás eseteket megoldjanak. Szánalmas és felháborító.

Ma újra beszéltem velük, persze századjára is azt ígérték, hogy most aztán tényleg érdemben fognak foglalkozni a dologgal... Az én ingerküszöbömet már nagyon meghaladja ez az egész ügy.

Üdv,
Ákos

UPDATE márc.24. 13:11

Ezt a választ kaptuk a Telekomtól:

Társaságunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az ügyintézési folyamatok kifogástalanul mehessenek végbe. Az ezek során jelentkező esetleges problémákat folyamatosan javítjuk.

A felhasználóváltozás korábbi bejelentése során ügyfelünk által feltüntetett mérési pontok átírása megtörtént. Az átírás során jelzett záró óraállások alapján a végszámlát visszamenőlegesen kiállítottuk és postáztuk ügyfelünk részére, akit minderről közvetlenül tájékoztattunk.

Az elhúzódó ügyintézés miatt ügyfelünk szíves elnézését kértük, és egyúttal intézkedtünk a késedelmes válaszadás miatt az üzletszabályzatunkban foglaltak szerint őt megillető kötbér kifizetéséről. Bízunk abban, hogy ügyfelünk reklamációját megelégedésére rendeztük.

Üdvözlettel

Telekom

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.03.23. 09:41:19

"60 nap után felhívtam őket, hogy mi újság. Közölték, hogy folyamatban, de van tartozásom. Panaszt rögzítették, ígérték, hogy visszahívnak – persze semmi nem történt."
Van amúgy élő ember, akit visszahívtak? :D

Manyecska 2015.03.23. 09:56:24

OFF hogy legyen min rágódni és a húsvéti nyúlról is essen szó miért nem jár ide..:

batgirl · enbatgirl.blog.hu 2014.10.02. 11:21:24
@mr.william devlin: beszédem lenne veled!

homar.blog.hu/2014/10/02/mobiltartozas_miatt_atmenetileg_bukhatjuk_az_autot_aha?full_commentlist=1#c24628949

Kérem aki /állítólag rajtam kívül mindenki!/ látta-hallotta a kézműves nyulat adja át: már négyszámjegyű! összeget utaztam/tunk el-jegyeket romantikus indíttatásból mind megőriztem!- hozzá, mivel mindenkivel szóba áll valamiért csak velem nem:(.. kénytelen leszek peres úton érvényesíteni ..az egy dolog hogy tőle nyugodtan ott állhatok még mindig a novemberi fagyban fél órát azóta is amióta újból "randink" volt/lett volna, de kezdek belefáradni.
Még a végén azt gondolja idióta vagyok,ugye, "Taknyosnyúl" és társai. Talán nektek majd meg fogja köszönni!! Időm van, úgyis bíróságra kell mennem ismét ha derogál kávézni-ahogy egy hónapja kértem saját kézbesítésű levélben- ott is van automata, nekem már párezer illeték ide vagy oda tényleg mindegy. Csak egy beadvány..
Köszi a lehetőséget ON xddd ..kár hogy egy barátság idáig fajult:((

Manyecska 2015.03.23. 10:13:04

@nemNewl: idáig ablakot pucoltam, függönyt mostam, szőnyeget sikáltam..a barátomnak még a kis hmm keze is ökölbe szorul ha a liftben cigiztek előtte.. xd két méter jajongás xdd tudjuk hogy rossz.. De a bosszú mindig nemes! Nyugi van még pár ötletem.xd

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 10:18:24

@Manyecska: aj , te nagyon beteg vagy.
Nem kellene leszoknod rólam??
Nyuszika üzeni, hoyg felejtsd már el. nem gyütt össze, és kész.

Józsi, a migráns köcsög 2015.03.23. 10:21:03

hát mi folyik itt gyöngyösön? :D manyi mindenkit beperel aki nem dugja meg? meneküljetek béláim!!!!! :D

Manyecska 2015.03.23. 10:23:13

@nemNewl: ja, itt válaszolok:
nemNewl 2015.03.20. 14:54:46
@Manyecska: megvette már etiópiába a jegyet? XDXDXD
a jegyet már Augusztus 12.-én megvette egy prohardver-bejegyzés szerint..szóval kár minden xart rámkenni.@batgirl: kösz te már segítettél eleget. Ígyis xddddd
..ki akart vele összejönni már az elején tisztáztuk hogy csak egy szex lesz, épp ezért nem értem, hát tényleg ennyire hülye vagy hogy magyarázzam?? xdd

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.23. 10:24:14

Gondoltam, felhívom őket ismét!"

Miért szokása az emberek telefonálni, amikor a kezében a pecsétes papir hogy ő már rendben
Emil meghalt, hamár kapcsolat?

Manyecska 2015.03.23. 10:26:19

@Józsi, a köcsög: hééé, itt pénzről /is/ van szó. Ha kellőképp zabos leszek még a bárcámat is kiváltom utólagos hatállyal.
xddd

Manyecska 2015.03.23. 10:27:47

@horex: bakker bemondtam a cirkó az unalmast, felhívtam a szerelőt aki siket. Basszus leizzadtam mire megbeszéltem vele..most nem azért..:)

nemNewl 2015.03.23. 10:30:26

@Manyecska: gondolod úgy majd valaki lefekszik veled?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.23. 10:36:34

@Manyecska:
Okostelefon, Skájp vagy hasonló videós, és szájrol olvasás
Persze OKJ nyelvtudás kellene hozzá

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 10:37:38

@Manyecska: ha segítettem, akkor jó. nagyon szívesen.

Manyecska 2015.03.23. 10:39:12

@Hapsifüles a mezei nyúl: oda legalább kénytelen lesz eljönni xd ENNYI! Vazze 10.000 Ft-nál tartok már a kurvaannya találgasson, hátnemhátde.:( @nemNewl: nem de amíg bármikor képes megint felbukkani jó szokása szerint a jelenlegi barátom sem bízik bennem, tökjoggal. Tényleg ennyire nehéz ezt felfogni?? Kösz ő ápolgat lelkesen.:):DD

Antalbaba 2015.03.23. 10:40:24

Azt hiszem, csak magamat idézem: cipőt...

Vadászbaszó nyúl 2015.03.23. 10:40:57

@Józsi, a köcsög:
Ő egy inverz áldozat. Akkor perel, ha NEM volt erőszak :D

@Hapsifüles a mezei nyúl:
Én is? :'(

igi1 2015.03.23. 10:44:36

mindenkit megverek ès még dugni se kell hozzá senkinek

@batgirl:

te batgirl én is le lettem mán koptatva!? mintha manyecs meginn kezdegetne és jobban utálnátok mint engem

valamit tenni kell mer nem állapot

manyecs utánozni kezdett

ha féli rám vár az aluljáróba

folyton myulazzátok

meg kezd jonni a nem megdugással is

ha sokáig folytatja őt fogom elverni elsőre

ezek az én dumáim voltak
mtiltakozok

igi1 2015.03.23. 10:46:21

@Hapsifüles a mezei nyúl: vogyázz van itt anomymous hacker tag is

tor hagyma hálózaton

AtiSnatch 2015.03.23. 10:47:44

@Manyecska: ajánlom figyelmedbe a konnektort. csak egy villa kell hozzá, de garantáltan megbasz.

igi1 2015.03.23. 10:49:03

@AtiSnatch: a perverzióidat nem kéne kiplakátolni másnak

én se reklámozom h minden cigány legyen meleg leszbi és öngyi érted na

AtiSnatch 2015.03.23. 10:50:15

@igi1: ki szólt hozzád, te agyhugyköves?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 10:50:25

@igi1: ugyan drága, senki nem utál senkit

Manyecska 2015.03.23. 10:51:24

@ÉtcsokiNyuszóMuszó: hohóóó, fogják is elég rutinosan írom már a beadványokat mostanában..:)) LEGYEN TÁNC!! majd ha sörözni mentek legközelebb legalább ne csak a pinámról essen szó.xd ON
megyek wellnesni. Mindenki szopjon le én meg azt üzenem. Hilda kivételével.xdd

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 10:51:33

@Manyecska:van új barátod? Mit tudhatunk róla?
Bemutatod?

Hapsifüles a mezei nyúl 2015.03.23. 10:51:41

@Vadászbaszó nyúl:
Készüljünk a perre, nyulaim!
Nem dugásért öt év, vagy kötél!

@igi1:
Részvétem neki.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 10:52:39

@Manyecska: farkad is van? mert nem egészen értem, ezt a "mindenki szopjon le" kiírást.

Józsi, a migráns köcsög 2015.03.23. 10:53:42

@Vadászbaszó nyúl: ilyet még az öregapám se hallott pedig majd' száz évig élt :D

Manyecska 2015.03.23. 10:54:06

@igi1: :DD ezt akartam neki én is mondani csak közben megjött a szerelő.xdd basszus teljesen siket. Szegény:( nehezíti hogy háttal áll.:D márbocs.) na go:)@AtiSnatch: atikám engem ápolgatnak kösz, most mondom..xdd

Manyecska 2015.03.23. 10:55:32

@Hapsifüles a mezei nyúl: MONDOM a zutazási kőccségeim kereken a tízezret verdesik!! Hát a kisfaszomat bazdmeg:( már elnézést!!

AtiSnatch 2015.03.23. 10:55:41

@Manyecska: jójó, csak gondoltam, ha netán jegyet venne marokkóba, legyen alternatíva.

Vadászbaszó nyúl 2015.03.23. 10:56:14

@Hapsifüles a mezei nyúl:
Meghatalmazott útján lehet intézkedni?

@Józsi, a köcsög:
Régen ilyen nem vót :D

Manyecska 2015.03.23. 10:59:08

@igi1: ja. az én életem meg nem átjáróház senem marionett-figura nem vagyok. Ellenben viszont zsidó vér is folyik bennem most itt az ideje hogy más táncoljon..xdd én ráérek játszani!!:)

Manyecska 2015.03.23. 11:00:36

@Józsi, a köcsög: egyenlőre nyócezer-valamennyi.:((((

Hapsifüles a mezei nyúl 2015.03.23. 11:01:30

@Vadászbaszó nyúl:
Szerintem küldjük el magunk helyett a rókát, mégiscsak ravaszabb.

Józsi, a migráns köcsög 2015.03.23. 11:02:59

@Manyecska: add oda a nyócezret a süket szerelődnek, hátha annyiért megcsöcsörészne legalább!!

@AtiSnatch: jóvanna, csak a pontos jegyzőkönyv miatt mondom!!

@Vadászbaszó nyúl: mosmár nagyon várom a további fejleményeket!!!

Vadászbaszó nyúl 2015.03.23. 11:07:06

@Hapsifüles a mezei nyúl:
Ez igaz, de a jó ízlésnek is van határa.

Vadászbaszó nyúl 2015.03.23. 11:08:28

@Józsi, a köcsög:
Mindenkit feljelent a gecibe! Ha ez nem elég, kölcsönkéri Barbara nafaszú férjét, az majd rendet tesz! Vagy tán még őt is megdugja!

Manyecska 2015.03.23. 11:08:38

@AtiSnatch: magam is csodálkoztam amikor múltkor összeszedtem-monnyuk a gyerek is jött párszor-és megszámoltam, kicsit felment bennem a pumpa/nem úgy/:((

Manyecska 2015.03.23. 11:11:35

@Vadászbaszó nyúl: de, de szívesen látnám vissza a pínzem.:DDD figyu 3.000 az illeték még így is megéri..há legyen tánc ha mindenki jól szórakozik!! /rajtam kívül/ Hátnemhátde. Kis f.szomat AZT. ON

Vadászbaszó nyúl 2015.03.23. 11:14:50

Nyulaim az Úrban, dobjunk már össze ennek a szerencsétlennek egy csippendélfiúra, akkor talán két-három napig nyugi lesz. Bár ha a korrektség jegyében előre elmondjuk a feladatot, lehet, nem lesz az a pénz.

Manyecska 2015.03.23. 11:16:55

@batgirl: Soha, óvom-védem!!:), tapasztalat..:P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 11:18:07

@Vadászbaszó nyúl: ne már. írja, hoyg új baráttya van. a siket cirkószerelő? vagy ki? most tottál(!) megzavarodtam.

Józsi, a migráns köcsög 2015.03.23. 11:18:28

@Vadászbaszó nyúl: hátha van köztük egy fogyatékos, azt esetleg rá tudnánk venni valahogy! de az meg elég nagy geciség vóna, nem venném a lelkemre!

nemNewl 2015.03.23. 11:19:02

@Vadászbaszó nyúl: most mér akarsz kibaszni szegény csókával? amúgy is kidobott pénz lenne.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 11:19:35

@Manyecska: csak legalább annyit árulj már el, hoyg hány centis a farka??

Manyecska 2015.03.23. 11:20:26

@batgirl: várjá már azok melegek, ha már beleszólhatok, ne legyen az mer úgy még nekem se megy!

Manyecska 2015.03.23. 11:23:15

@nemNewl: én erre azért nem vennék mérget vannak jó referenciáim-frissek:DD-!:P:D

Manyecska 2015.03.23. 11:25:15

@batgirl: :) két felnőtt lány apukája, ennyi legyen elég:D..40 éves csődör:D:D

Manyecska 2015.03.23. 11:32:00

@AtiSnatch: úúúúristen /bocsPapi:D!!/@batgirl: volt fogyasztó meg védelem is, ja.:DD

Manyecska 2015.03.23. 11:33:17

@AtiSnatch: az Atpij asszonta valami 57 körül mer múltkor betett egy cikket hogy akkor halnak és temette magát. Az enyimé a 18-ba lakik/nem sikeres tudom:D viszont saját lakása van/

Manyecska 2015.03.23. 11:35:55

@AtiSnatch: jó, 17 és 19 évesek, amin nem csodálkozom:P:P /Oroszlán csillagjegy, Kossal kompatibilis!:P/ ON
ne cseteljetek ez blog. majd a bíróságon beszélgetünk-:DD

Józsi, a migráns köcsög 2015.03.23. 11:36:43

@Manyecska: amilyen mázlista vagy, bisztos megint kifogtál valami jólmenő milliomos üzletembert!

Vadászbaszó nyúl 2015.03.23. 11:37:39

Hát igaz a mondás: szégyen a dugás, de hasznos!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 11:38:56

@Józsi, a köcsög: ja, és a havanna lakótelepen lakik, mint millimos. persze

AtiSnatch 2015.03.23. 11:39:40

@Manyecska: nem szeretnék találkozni a nevemmel "az évezred leghülyébb felperese" ügyben.

Manyecska 2015.03.23. 11:40:41

@Józsi, a köcsög: jah, Havanna lakótelep..:D tényleg! amúgy tök jól néz ki most a Havanna/h/ fel van újítva. Már nem szarnak a liftbe:D tele rendőrrel, kamerával. Feletted üvöltenek hogy nyugodtan szexelni se lehet..ehh.

Manyecska 2015.03.23. 11:42:20

@AtiSnatch: alperes max.amúgy ja. lehet viszadobják DE egy próbát megér.@batgirl: most mé?? informatikus most meg a vagyonőrök főnöke! Reggel betáraz, este ki.:) nagyon cuki!

Manyecska 2015.03.23. 11:45:14

@batgirl: hát rettegtem először -másér is:D- DE nagyon szép lett-már az a rész- füvesítve /már nem úgy!!!/ van, a házak újonnan festve stb. tök jó, tiszták belül, néhány cigót látni max. Rendőrök járőröznek vasárnap is.

Manyecska 2015.03.23. 11:49:46

@nemNewl: hülyeség, egy csomót lefogytam pont a nyúl miatt asse jött vissza + a fodrásszálonban tuti jó sérót csináltak amúgy is szőke lettem.....

Manyecska 2015.03.23. 11:56:28

@Józsi, a köcsög: NEM cserélném el őt, jólelkű srác, több ilyen kéne nem lenne baj..

MrZed001 2015.03.23. 12:05:24

"Nem tudom, ez mire jó, de úgy érzem, pontosan tudják, hogy a rögzített beszélgetést a törvény kedvéért rögzítik, nem azért, hogy bármiféle problémás eseteket megoldjanak. Szánalmas és felháborító."

Pontosan, ez a csak legyen valami sz.r kategória.
Általában olyan felvevőt szoktak alkalmazni, ami vagy a bejövő ISDN vonalat "hallgatja le" (legbénább), vagy az operátorok telefonvonalai vannak "lepárhuzamosítva" és azt "hallgatja le".
Majd az így rögzített beszélgetéseket menti pl szalagos egységre(DAT). Online jó ha 1-2 nap visszakereshető. Tehát ha régebbi kell, akkor szalag kikeres, betesz, aztán lehet rajta digitálisan kutakodni. Azt már meg sem említeném, hogy a szalagos egységek azért nem egy életbiztosítás. Van már Bluray-es is ...

Az egyedileg megírt rendszereken kívül, ahol össze van kötve a telekomos rész a számítógépessel, azaz azonnal kereshető bármilyen adatra, pl ügyfél(azonosító)ra, van országosan talán 3-4 db (és nem a nagy szolgáltatóknál).
Bővebben online, több mint egy-két hónapot tároló, meg talán egy se.

Én mindenkinek javaslom, rögzítsen minden szolgáltatóval történt telefonbeszélgetést.
Legális, bíróság előtt felhasználható.
És nem "veszik el" véletlen, ha szolgáltatónak nagyon nagyon kellemetlen a beszélgetés tartalma.

igi1 2015.03.23. 12:19:32

Attól még mindenkit meg kell verjek.

Lütyő felügyelő 2015.03.23. 12:27:20

Homár Hilda, ezt a feltűnési viszketegségben szenvedő, vélhetően mentális zavarokkal küszködő sárgacsibés felhasználót nem lehetne eltüntetni innét? Teleszemeteli a kommentfelületet, és idevonz egy rakás trollt, így nem tudjuk elolvasni a releváns kommenteket!

Manyecska 2015.03.23. 12:41:24

@igi1: :DD@Lütyő felügyelő: nyugi, el akarom érni a 30.000 hsz-t a 40.szülinapomon! Aztán úgyis törlöm.
Mennyé napozni jó idő van, én eltekerek úszni.@batgirl: tudod milyen jó a kilátás??:) uccsó ház. látni a Stadiont is és gyönyörű napos a konyha..lehetne csibéket keltetni.

AtiSnatch 2015.03.23. 12:43:21

@Lütyő felügyelő: tessék:

MrZed001 2015.03.23. 12:05:24: Nem tudom, ez mire jó, de úgy érzem, pontosan tudják, hogy a rögzített beszélgetést a törvény kedvéért rögzítik, nem azért, hogy bármiféle problémás eseteket megoldjanak. Szánalmas és felháborító."

Pontosan, ez a csak legyen valami sz.r kategória.
Általában olyan felvevőt szoktak alkalmazni, ami vagy a bejövő ISDN vonalat "hallgatja le" (legbénább), vagy az operátorok telefonvonalai vannak "lepárhuzamosítva" és azt "hallgatja le".
Majd az így rögzített beszélgetéseket menti pl szalagos egységre(DAT). Online jó ha 1-2 nap visszakereshető. Tehát ha régebbi kell, akkor szalag kikeres, betesz, aztán lehet rajta digitálisan kutakodni. Azt már meg sem említeném, hogy a szalagos egységek azért nem egy életbiztosítás. Van már Bluray-es is ...

Az egyedileg megírt rendszereken kívül, ahol össze van kötve a telekomos rész a számítógépessel, azaz azonnal kereshető bármilyen adatra, pl ügyfél(azonosító)ra, van országosan talán 3-4 db (és nem a nagy szolgáltatóknál).
Bővebben online, több mint egy-két hónapot tároló, meg talán egy se.

Én mindenkinek javaslom, rögzítsen minden szolgáltatóval történt telefonbeszélgetést.
Legális, bíróság előtt felhasználható.
És nem "veszik el" véletlen, ha szolgáltatónak nagyon nagyon kellemetlen a beszélgetés tartalma."

horex · horex.uw.hu/ 2015.03.23. 10:24:14
Gondoltam, felhívom őket ismét!"

Miért szokása az emberek telefonálni, amikor a kezében a pecsétes papir hogy ő már rendben
Emil meghalt, hamár kapcsolat?

örülök, hogy segíthettem :D

Józsi, a migráns köcsög 2015.03.23. 12:43:31

@Manyecska: no, hát reméljük ő meg fog téged dugni végre pereskedés nélkül is! én drukkolok neked!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.23. 12:48:48

@Lütyő felügyelő: ejnye te lütyő! cunya bácsi, ne reklamálj.

AtiSnatch 2015.03.23. 12:52:05

@Manyecska: na akkor kezdj el 98ró visszafele számolni 2percenként. 3óra 16perc alatt végzel is.

Manyecska 2015.03.23. 12:55:03

@Józsi, a köcsög: mer szerinted lakberendezőként járok hozzá..:D ??@Lütyő felügyelő: én inkább azér aggódom hogy fogok kinézni hajcsavarókkal az usziban...eddig belőlem csináltak hülyét tökmindegy monnyuk.

Terézágyú 2015.03.23. 12:55:24

"olyat nem tudunk csinálni, hogy én itt a szolgáltatást lezárom, a vevőm pedig egy másik szolgáltatónál köt új szerződést.

A 2 opció, mit felkínáltak:
- leszereltetem az órát, a vevő pedig újat szereltet"

úgy tudom, hogy az óra az mindig szolgáltatóé... úgyhogy ha lemondod, akkor persze, hogy le kell szerelni és azt a szolgáltató elviszi...

Manyecska 2015.03.23. 12:56:09

@Józsi, a köcsög: a nyúl is meghát pereskedés nélkül, akármit is zagyvál, azért:DD el tudom képzelni miket, nade mindegy.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.23. 13:55:48

A poszter nem kicsit butus. Soha nem telefonálunk. Tértivevényes levelekkel bombázni őket. Ha nincs semmi, ügyvéd, ha magadtól nem értesz hozzá. Majd legvégső esetben per. De nem telefonálni....

Vadászbaszó nyúl 2015.03.23. 14:50:21

Úgy látom, itten guiness rekord peteérés van.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.03.23. 16:35:22

Ma nyúl.... holnap konyul ...holnapután kinyúl! :)

Aureliano Buendía 2015.03.23. 16:45:14

De legalább olcsóbb volt. 5 százalékkal (azt hiszem).

Aureliano Buendía 2015.03.23. 16:53:55

„olyat nem tudunk csinálni, hogy én itt a szolgáltatást lezárom, a vevőm pedig egy másik szolgáltatónál köt új szerződést.”

Na, ebben hazudott a Té.

Ne a Fogyvéddel bazd el az idődet, neked az MEKH (www.mekh.hu/) kell, mint felettes szer. Az lenne a legjobb, ha írásban is meglenne neked minden (úgysem lesz).

Az előírások szerint 15 napon belül érdemi választ (=átírás, végszámla kész) kell adniuk. Javasolnám a GSZ (Garantált Szolgáltatások) című részt átolvasni, nem sok ugyan, de 5.000,- HUF kötbér eleve járna.

Ha az ELMŰ (Hálózati Kft.) azt írja, hogy nincs szerződés a címen, akkor tényleg nincs, aki ott lakik, szerződés nélkül használja az áramot. Érdemes mihamarabb szerződni, mert nem szaroznak, viszik az órát. A Tét meg torkon kell fosni.

Aureliano Buendía 2015.03.23. 17:01:11

@Terézágyú: akkor ezt most képzeld el egy új építésű lakóparkban, ahol van 200 lakás/mérő. Az építő cég szerződik, majd egyenként eladja a lakásokat. Az 600 mérőszerelés, ha jól számolom. Mertugye:
szerződik-->felszerelik
felmondja-->leszerelik
új lakón jön--->felszerelik.

Ugye te sem gondolod komolyan:)

A mérő jól van ott, ahol van. Mindössze folyamatosan kell rá szerződő fél, akárki is legyen az. A Törvény azt mondja, hogy a szerződő fél személyében bekövetkező változást 15 napon belül kell jelezni (mindkét félnek).

15 nap. Pont, mint az autó átírásánál. Az autót sem bontják el, és építik fel újra:D

ProhiOtti (törölt) 2015.03.23. 19:38:52

off: A T hivogat egy ideje, de mivel IP telefonról próbálkoznak (ráadásul rejtett számról), ezért kb tizedikre sikerült csak beleszólniuk. Tökömért csörgetnek, ha nem képesek beszélni...
No mindegy, a lényeg azért hívtak: hogy mivel én olyan fontos ügyfél vagyok, szabad -e telefonon zaklatniuk reklámokkal?
ŐŐŐ és ezt telefonon kell megkérdezni, miután van egy érvényes nyilatkozatom, hogy bazira hagyjanak békén?
Mondtam nem szeretném... erre köszönés nélkül lebassza.

NO: ha ennyire ügyesek, amikor ŐK akarnak valamit, nem szabad csodálkozni, hogy a másik irányban még rosszabb....

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.03.23. 22:23:05

@Aureliano Buendía: És mi van akkor, ha a régi szerződő beadta a kulcsot, az örökösök nem érezték magukénak a tartozást, az órát leszerelték, majd az új lakástulaj meg kap a szomszéd lakásból áramot, így nem kell neki az óra, így nem is akar szerződni, de szerződést felmondani nem tud, hiszen nem volt jogviszonya a szolgáltatóval, így viszont nem akarják elvinni az órát.
kérdőjel

joska61 2015.03.24. 09:22:28

T-hez átírni? Baze, sose szabadulsz meg tőlük! Még a koporsódat is ők fogják faragni, de lehet rohasztani is...

Terézágyú 2015.03.24. 11:36:52

@Aureliano Buendía:
"szerződik-->felszerelik
felmondja-->leszerelik
új lakón jön--->felszerelik.

Ugye te sem gondolod komolyan:)"

????? Miről beszélsz? Itt nem az a gond, hogy kicserélődött a lakó, hanem az, hogy az új lakó akar egy másik szolgáltatóhoz menni.
Márpedig ha az óra a szolgáltatóé, akivel felbontják a szerződést, akkor a szolgáltató le fogja venni az órát és elviszi, mert az az ő tulajdona, és nem a lakóé...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.24. 11:40:47

@Terézágyú: "a szolgáltató le fogja venni az órát és elviszi, mert az az ő tulajdona"

Nah, ennél te sokkal okosabbakat szoktál mondani.

A gázszolgáltató ugyanaz, függetlenül, kinek fizetsz közvetenül. A Trékom csak számláz. A Trékom nem fog az órával bajlódni, elég baj neki a saját kezelhetetlen - látjuk - számlázási rendszere. A gázszolgáltató meg nem fogja fel-le szerelgetni unalmában a gázórá(já)t.

Terézágyú 2015.03.24. 11:47:20

@atpijkamo:
Ja, ha a szolgáltató ugyanaz, akkor nem.
De akkor a poszter írta hülyén: "olyat nem tudunk csinálni, hogy én itt a szolgáltatást lezárom, a vevőm pedig egy másik szolgáltatónál köt új szerződést."

De ha nem GÁZszolgáltatóról van szó, akkor oké.
-------------------------------

"Nah, ennél te sokkal okosabbakat szoktál mondani."

Köszi, most elpirultam :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.24. 11:57:56

@Terézágyú: :))

Azt mondja magáról a T-rékom, hogy szolgáltató, de valójában semmit se szolgáltat, csak számláz. (Hogy ennek miafasz értelme van, azt nemtom.)

Aureliano Buendía 2015.03.24. 17:51:19

@Terézágyú: a mérő az ELMŰ Hálózati Kft. tulajdona. Ő adja a hálózatot.

Az áramot, ami a hálózaton befolyik, és elhasználod, a kereskedő adja.

Pl.: Telekom
ELMŰ
e.on
MVM

Ezek külön cégek. A kereskedő nem ugyanaz, mint a hálózati szolgáltató. Ez utóbbi csak annyit „rendel el” (avagy a törvény úgy rendelkezik), hogy valaki mindig rendelkezzen érvényes szerződéssel valamelyik kereskedő felé.

Aureliano Buendía 2015.03.24. 17:53:13

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: gondolom, az örökösök lemondtak az örökségükről.

Amúgy passz. Jelentsd fel az új lakót áramlopásért.:)

Aureliano Buendía 2015.03.24. 20:00:53

@atpijkamo: megvesz x mennyiség áramot és gázt, majd a helyi hálózati szolgáltató vezetékén/csövén

hobbitroll 2015.03.24. 20:04:34

asztaqrva, még nem is kellett írnia a segitunk@telekom.hu -ra :O
WTF?! Há'mifolyikittgyöngyösőn?!négy!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.24. 21:30:25

@Aureliano Buendía: Nem vesz meg semmit. Csak számláz a mérőóra alapján. Egy megállapított alapár fölötti részt kapja meg valószínűleg.

Aureliano Buendía 2015.03.24. 21:41:47

@atpijkamo: ennek azért nézz utána egy kicsit jobban szerintem.
Az áram, meg a gáz nemcsak úgy termelődik a dróton meg a csövön, azt valahol be is kell küldeni a hálózatba. Te a kiskereskedőtől veszed, de a kiskereskedők is veszik valahonnan. Pl. Az erőművekből, oroszoktól, Manci nénitől. De ezek különböző kereskedők.
süti beállítások módosítása