Tékozló Homár

Idén is lesz nyár, idén is lesz Orangways posz

2015.03.25. 14:07 | Homár Hilda | 109 komment

ov.png

Van, aki már az idei nyaralását is leszervezte, és van, aki még a tavalyit intézi. Ilyen Péter, akinek köszönjük, hogy bízik a Homárban, mi meg szárazon tartjuk a puskaport. (A fantasztikus papírbusz ezúttal is a Papírportálról származik.)

Kedves Homár!

Itt egy újabb Orangeways-sztori. Bár tudom, hogy Dunát lehet velük rekeszteni, a mienk már 6 és fél hónapja húzódik.

A feleségem augusztus 31-én 9-kor utazott volna az Orangeways-szel a bécsi repülőtérre. A megállóban elég sok ember volt, busz sehol. Amikor elkezdtünk aggódni, megkérdeztünk néhány várakozót, kiderült, hogy ők még a 7 órás járatra várnak.

10-kor nem bírtuk tovább, és megannyi sikertelen hívás után az ügyfélszolgálat felé, elkezdük a barátainkat hívni, hátha valaki vállal egy hirtelen fuvart. Körülbelül a hatodik épp ráért és a közelben volt, fél órán belül meg is érkezett, és elrobogott Bécsbe. Örök hála neki, ha ő nincs, a repjegyet bukjuk. Így csak az oda-vissza benzinpénzt és az autópályamatricákat.

Az Orangeways-nek panaszt nyújtottunk be. Ők 90 napig gondolkodtak, mert a szabályzatuk szerint szabad nekik. Aztán ráhagytak még kb. másfél hónapot. Végül némi fenyegetésre az illetékes hatóságokkal és a médiával, érdemes választ kaptunk, a panaszt jogosnak ítélték. Állításuk szerint jelezték a PayPal felé a visszatérítést, március 12-én. Pénz persze sehol. Az indok: "Sajnos a 60 napos limit lejárta után nekünk nem áll módunkban visszatéríteni. A kifizetést a PayPal ügyfélszolgálatán tudjuk jelezni feléjük. Bizonyára ez megtalálható a Paypal üzleti szabályzatában, mely bárki számára elérhető." Még jó, hogy ők 90 napig gondolkodhatnak...

A PayPal üzletszabályzatát ugyan nem volt türelmem átolvasni, de nem is érzem szükségesnek. Nem gondolom ugyanis, hogy jogosan hivatkoznak erre. Nagyra értékelném, ha lehoznátok, bízom a Homár Powerben :)

Péter

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2015.03.25. 15:26:02

Nem olvastam el a PayPal szabalyzatat, de tuti hazudnak. Barmikor tudnak utalni a paypallal, meglehet 60 nap utan nincs ott a visszakuldes gomb, de az uj atutalas gomb ott van. Hazug fergek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.25. 15:27:56

@ColT: A Paypal nem teljesített hibásan. És 60 nap elteltével már nem is érdekli, ha bárki hibásan teljesített vagy egyáltalán nem. Időben kellett volna panaszkodni.

uns97 2015.03.25. 15:29:09

Szerencsere mostantol mar 180 nap lesz a Paypalnal a dispute-okra... :) Amugy ezek a simlis cegek mind rajatszottak a 45 napos Paypal penzvisszafizetes idolimitre - majd mikor tovabb utik oket akkor mutogatnak a Paypal-re hogy o nem engedi 45 nap utan (ja dispute-kent nem, de siman visszautalni minden gond nelkul lehet). Vagy miert nem kuldik vissza sima banki utalassal, hisz gondolom bankszamlaja mindket felnek van.

Manyecska 2015.03.25. 15:44:56

off találtam a hátizsákom oldalzsebében egy joghurtot, még tavaly decemberből amikor úszni vittem:P jó még az..? xd

Manyecska 2015.03.25. 15:50:57

..bár ma, amikor éppen eccerre két helyen voltam jelen-másodikon mint könyvelő, elsőn mint titkárnő, az egyik családi vállalkozás és nem a második:P- szegény vendég romlott kávétejszínt kapott /? Whátt?/ asszongya kedvenc kollégám ő ugyan LÁTTA hogy furán jön ki a dobozból-PLÁTTY..-gondolta szóóól..de aztán nem..Ugye nem hal meg a tárgyalópartner???:XD..ON!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.25. 15:56:41

@uns97: "bankszamlaja mindket felnek van"

Ha meg nincs, kiviszi a posztás rózsaszín csekken.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 16:15:33

en sosem szoktam a posztolot
en egyutterzo tipus vagyok
de
elindulni valahova, gondolom Anglia,
becsbol mert olcsobb es odaig orangwayst igenybevenni...
hannemtudom okos dontesek-e?
en tavaj pestrol mentem egerbe volan busszal
idoben inult es erkezett
ferihegyrol repultem amerikaba- atszalassal persze -
es oda is erkeztem
atszalassal persze
szoval nem ertem, pedig en mar sok mindent nem ertettem
utazok kulfoldre repulovel
ez OK
de elotte meg zogykolodok 4 orat egy bizonytalan busztarsasaggal?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.03.25. 16:34:16

@atpijkamo: Nem a Paypal... Az OW...

". Állításuk szerint jelezték a PayPal felé a visszatérítést, március 12-én."
Bizonyítsa kérem az OW hogy utalt.

Terézágyú 2015.03.25. 16:43:43

"10-kor nem bírtuk tovább, és megannyi sikertelen hívás után az ügyfélszolgálat felé, elkezdük a barátainkat hívni, hátha valaki vállal egy hirtelen fuvart. Körülbelül a hatodik épp ráért és a közelben volt, fél órán belül meg is érkezett, és elrobogott Bécsbe."

Fuuuuuuuu.... nem is tudom, hogy mit mondjak...

Ha ilyen egyszerűen rá tudtál venni valakit, hogy ruccanjon ki veled Bécsbe, akkor nem lett volna egyszerűbb eleve őt kérni meg, hogy vigyen ki...(benzinpénzért stb.)?

sarostehen 2015.03.25. 17:08:07

@Terézágyú: Bp-Bécs cca 250km. Oda vissza 500. Vegyünk egy átlag fogyasztást 6liter /100km. Ez máris 30liter benzin ami bő 10 ezer. Plusz autópálya matricák. kb 15-18ból kijön az út.

Gondolom a busz lett volna max 4000Ft.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 17:11:32

@sarostehen: ferihegy bezart?
/ohbocsanat Liszt Ferenc bezart/?

sarostehen 2015.03.25. 17:13:46

@hagyma: Egy szóval nem mondtam. De miért kéne mindenáron budapestről menni? Ha ő bécsből akar repülni akkor menjen onnan. AZ OW-nek mint szolgáltatónak el kellet volna vinni őt.

Az már más dolog, hogy én sem valószínű, hogy bécsből mentem volna.

(gondolom az OW + bécsi repjegy olcsóbb volt mint Bp-ről repülni)

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.03.25. 17:14:06

Hűha, még van több busznyi madár az Orangewaysre?

Terézágyú 2015.03.25. 17:15:18

@sarostehen:
"kb 15-18ból kijön az út."

És mindezt kapásból vállalta egy barátjuk...??????

"Plusz autópálya matricák."
Mért, ezt is most, csak az ő kedvükért vették meg?...
És mennyi lett volna (és mikor ment volna) a vonat?

EvilHedgehog 2015.03.25. 17:17:42

@sarostehen: Volánbusz 6000-ert kivitte volna a posztolót. Pontosan, időben. De hát gondolom megérte a 2000 forint fillérbaszás.

Csak megjegyzem. A Bécsi reptéren az orangeways tájékoztató tábláján. Mind az e-mail cím mind pedig a telefonszám hibásan van kiírva. Gondolom puszta véletlenségből.

sarostehen 2015.03.25. 17:18:46

@Terézágyú:
"És mindezt kapásból vállalta egy barátjuk...??????"
Ha kifizetik a barátnak akkor miért ne vállalná?

"Mért, ezt is most, csak az ő kedvükért vették meg?..."
És ha igen??

Terézágyú 2015.03.25. 17:19:44

@sarostehen:
"Ha kifizetik a barátnak akkor miért ne vállalná?"

Ja, miért ne?....kimegy, visszajön, havaj.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.03.25. 17:22:05

@hagyma: Mert onnan olvcsóbb a repjegy, mint Budapestről, még a Budapest-Bécs utat beleszámítva is. Na persze, ha nem az Oranget választja az egyszeri polgár.

Terézágyú 2015.03.25. 17:28:25

@Hátrányos helyzetű kaviár:
"Mert onnan olvcsóbb a repjegy, mint Budapestről, még a Budapest-Bécs utat beleszámítva is."

mennyivel?

EvilHedgehog 2015.03.25. 17:32:04

@Terézágyú: Mivel legtöbbször spórolsz egy átszállást akár 2-300 EUR is összejöhet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 17:34:06

@sarostehen: hat egy becsi fapadoshoz OW-thasznalni
hannem tudom
en tenyleg sosem szoktam a posztolot
de O maga irja tudja, hogy a stroykkal dunat lehet rekeszteni
de belevag....
@Hátrányos helyzetű kaviár: azert kivancsi lennek az arkulonbozetre, idore kenyelemre stb.

ettol persze az OW a hibas
nemm ertem miert nem fizetik vissza a penzt es tovabbra sem ertem, miert hasznaljak az emberek
meg a vonat is kenyelmesebb es sokkal megbizhatobb
sajnos nem derul ki a posztbol, hogy hova repult Peter felesege es mennyit nyertek volna a becsi indulasom
/bar becsben is a Lufthansa jar meg pesten is/
szoval nem igazan ertem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 17:36:00

@EvilHedgehog: pestrol mar nincs londonba repulo?
komolyan nemtudom

EvilHedgehog 2015.03.25. 17:53:45

@hagyma: Bécsből van sok közvetlen. Pl. Észak Amerikába. Így megspórolsz egy EU-n belüli jegyet.

gabors 2015.03.25. 17:54:43

@hagyma: mert onnan van esetleg kozvetlen jarat peldaul usa vagy egyebb "egzotikus celpontok" eseten!!! de mint a homarbol tudhato az mar europai szinvonalon mukodik a ferihegyhez kepest ...

en nagyon gondolkodtam NY-Becs nonstop-on atszallas nincs hatartol kopesnyire... onnan kocsival max 2,5 ora BP (kocsit meg berelek amugy is...)

De vegul maradt swissair atszallassal mert arban kicsit kevesebb is es 4 oraval kesobb indul New Yorkbol igy ma meg siman dolgozom es majd ejjel repulok ... (ja meg hallottam hogy magyarokat vegzaljak kulfoldi rendszamos kocsival ...)

Ja hogy orangway-el biztos nem mennek azt mar megtanultam a homarbol...

kakukk11 2015.03.25. 17:56:28

Erre mondják sokan, hogy nem vagyok olyan gazdag, hogy ilyen olcsón vásároljak(itt most: utazzak). Aki ebben az országban még vesz jegyet orangewaysre, az ne sírjon, vállalta minden kockázatát a "jövőbeni spórolásnak", mert ugye spórolás itt nem történt, az csak történhet, ha minden rendben megy.

gabors 2015.03.25. 17:58:29

@Terézágyú: Haaaaat en ennel mar messzebre is vittem baratot .... es nem kertem SEMMIT... *(bocs igaz kifizette az utdijat de az itt menetenekent annyi amennyire felmentunk a palyara)...

Aureliano Buendía 2015.03.25. 17:58:55

De legalább olcsó volt, ugye?

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.03.25. 18:00:02

@Terézágyú: @hagyma:
Attól függ, hova utaztok? Bécsből sok alkalommal van direktjárat a célig, amit Ferihegyről csak átszállással tudnál megoldani. Egy vonat- vagy buszjegy meg még mindig olcsóbb, mint egy repjegy.
Bár persze, nem a posztoló esetében, ők szépen megszívatták magukat.

Aureliano Buendía 2015.03.25. 18:02:09

Péter, ugye nem te voltál a legokosabb a családodban?

A „Hónap Fillérbaszó Vadásza” versenyen az én szavazatomra bizton számíthatsz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 18:04:22

@EvilHedgehog: @gabors: hat aki ugy indul eszak amerikaba, vagy egzotikus celpontokra, hogy OW-vel startol
hat az meg is erdemli
ferihegy tokeletes volt tavaj oda vissza
Chicago meg Zurich jelenthet
na maga a svajci legitarsasag viszont a 4 kozul amit hasznaltunk oda-vissza
az kiemelekdoen jo
annak minden amerikai legitarsasag es a lufthans is jelenthet

aswissairrel egy baj volt hogy lekestuk a zurichi csatlakozast, ezert feltettek minket egy muncheni gepre es onnan Budapest
igy kestunk 4 orat

gabors 2015.03.25. 18:05:38

ja hogy meglegyen a relevanst sajnalat ...

a PayPal-t nagyon sajnalom hogy egy fillerbaszo posztolo egy tre-szolgaltato miatt a szajara vette (billentyuzetre)...

A PayPal teljesen tisztessegesen mukodik szinte heti rendszeresseggel hasznalom. Eddig se cegnek se maganszemelynek torteno fizetes eseten sem volt gond.

eBay-t sot Amazon.com-ot (mikor nem maga az amazon az elado) nem is hasznalnek mashogy ...

Rosszindulatú Vászka 2015.03.25. 18:08:47

Bécs nagyon messze van. Szegény Mambó Lackó bácsinak három nap volt az út.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 18:08:56

@Hátrányos helyzetű kaviár: nem tudjuk hova utazott
nem tudjuk mennyit sporolt/volna/
en ha utazom, megveszem a repjegyeket es kimegyek a repterre
en nem vallalnek be egy tobb oras buszozast par ezer forintert
de nem vagyunk egyformak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 18:12:11

a buszt amugy is utalom
tele van nyuzott arcu lanyokkal

gabors 2015.03.25. 18:13:50

"hat aki ugy indul eszak amerikaba, vagy egzotikus celpontokra, hogy OW-vel startol
hat az meg is erdemli"

az OW reszevel igazad van (mindenki megirta mar?

de TE azt kerdezted hogy miert megy becsbe .. en csak arra valaszoltam... (benne is volt legalabbis az en kommentenbe hogy OW-el nem mennek deakvarra sem)

Amugy Becs teljesen jogosan lehet egy kezdopo allomas BP-hez kepest foleg ha mar csak kicsit is nyugatabbrol kell Ferihegyre menni...

A becsi repterrol joval tobb helyre lehet repulni akar atszallas nelkul is ... amig volt NY-Bp jarat fel sem merult nalam sem Becs azota viszont igen...

Ha valakinek mondjuk Gyorbol kell mennie valahova bizony Becs is meggondolando... persze nem valami megbizhatatlan (de olcso) tarsasaggal.

Manyecska 2015.03.25. 18:15:01

@hagyma: Fluor Tomi (@fluor_tomi) éjsötét harca megrendítő pusztításból formál új létet.

gabors 2015.03.25. 18:22:11

@hagyma: "en ha utazom, megveszem a repjegyeket es kimegyek a repterre
en nem vallalnek be egy tobb oras buszozast par ezer forintert"

ez jogos DE meg amerikaban sincs minden varosban repuloter !!!! Toletek sem lehet sokfele repulni ma meg indul 10 jarat OSSZESEN (delutan 1 ora) vagyis meg itt is egy atlag valakinek aki nem egy nagyvarosban lakik 1 orat de sokszor tobbet is kell mennie "valahova" hogy repulni tudjon ... es onnan is csak nagy esellye egy "gyujto" repuloterre erkezik O'Hare, Kennedy, Sanford (hogy nemzetkoziek legyenek)

vagyis maga az hogy busszal/vonattal megy az ember az indulasi repterre onmagaban nem butasag ... de par ezret sporolni orang-on az mar igen ...

Lütyő felügyelő 2015.03.25. 18:22:37

@hagyma: Biztos az óriáskerékre igyekezett a posztoló, ha biciklivel megy, nem marad energiája másra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 18:23:34

@gabors: ember
gyorbol nem kerdes...
en egerbol pestig halas voltam, hogy felvitt egy ismerosom
borondok computerek kezitaskak
es profi modon ment minden
igen at kellett szallni frankfurtban
egy nagyon bunko naci no volta a vamos
meg chcagoban is
de hogy nem buszoztam volna ki becsbe 100 dollar fejeben az hetszentseg
akar hova utazott, nagyobb osszeg it sem jatszott
@Manyecska: OK

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 18:27:20

@gabors: hat itt vonat nincs
buszozzon akinek 2 annya van
chicagoba, atlantaba NY-be el lehet jutni
onnan meg megy mindenhova
de ha minden kotel szakad akkor charlottebe le lehet autozni
busz szoba nemm johet
itt valoban kis repter van
de ez az elet
@Lütyő felügyelő:
oriaskerk van pesten is
lattam a budai varbol

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.03.25. 18:28:16

@hagyma: Mondjuk, ha Győrben laknék, vagy Sopronban, inkább vonatoznék Schwechatra, mint Ferihegyre ... csak mondom, hogy nem mindenki fővárosi.
Valóban nem tudjuk, hova utazott, de feltételezem Bécsből olcsóbb és/vagy kényelmesebb volt elérnie oda, mint Budapestről.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 18:38:05

@Hátrányos helyzetű kaviár: nana
viszont a poszt azt sugallja, Pesten tortent az eset
hat ez a kerdesem, mennyivel let volna olcsobb?
mitol let volna kenyelmesebb
Lufthansa az Lufthansa
es meg elotte part ora busz
tehat kenyelmesebb nem lehetett
valoszinu olcsobb let volna
ez volt az alapcel
ez ertheto is en sem szorom a penzt
de egy repulout elott nem OW-t nezek
szinte cask a homart olvasom, az elmult 15 evben egyszer voltam otthon, de ingyen sem tudnanak rabeszelni

EvilHedgehog 2015.03.25. 18:50:57

@Hátrányos helyzetű kaviár: Schwechatra nem jár a Railjet. Busz gyorsabban ott van.

igi1 2015.03.25. 18:51:42

@hagyma: MER ÓCCSÓBB.

Utálom a poszter - féléket. Ingyen anyjukat is megb@sznák, de ha már fizetni kell, akkor menekülnek, mint a patkányok.

Biztos nem vittem volna el, az tuti.

Ingyenélő, élősködő parazita - féle a poszter.

Az ilyen típust messzire kerüljétek, ha jót akartok magatoknak.

Ezek kétórányi Londonbba való repülés során is bekéreckednének hozzátok lakni, mondván, már ismerősök vagytok, mert egymás mellett ültetek a repcsin. :)

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.03.25. 18:52:31

@hagyma: Persze, az eset Pesten történt. Amit Győrről meg Sopronról írtam csak egy példa volt, hogy mért indulne egy magyar Bécsből, Budapest helyett. Szóval, nem a posztoló esete, csak egy mezei példa.

Az Orangeways egyébként olyan 6-7 éve eléggé normális társaság volt, sokat utaztam velük. Az Eurolines akkoriban jóval drágább volt. Eléggé pontosak voltak, még a narancssárga buszokkal jártak, csak aztán kezdték nem kifizetni az alkalmazottaikat, és mintha valami tulajdonosváltás is lett volna. Elkurvultak, nah.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.03.25. 18:54:10

@EvilHedgehog: Az nem, de a Westbahnhof elől indulnak járatok a reptérre, de U-bahnnal is hamar oda lehet érni. Azt hszem, a 4-es vonal.

EvilHedgehog 2015.03.25. 18:56:36

@Hátrányos helyzetű kaviár: Eurolines az Arrivals szint főbejáratánál rak le. Kicsit jobb.

igi1 2015.03.25. 18:57:53

@EvilHedgehog: vonattal és busszal is elég olcsó kimenni már Bécsbe, nem ördögtől való dolog. Reggel felülsz, délre már ott is vagy.

Kényelmesen, bőröndökkel, miegyebekkel megteheted 6000 ft alatt.

Mennyiér visz el az Orangeways!?

3000 ft-ér!?

Ha már bécsből indul, akkor nem lehet, hogy amit megspórol, az odaútra költi!?

Ezek járnak külföldre, szerencsétlen, balfék, nyomorult, spúr gecik, hogy döglenének itthon éhen.

A posztert meg nagyon meg kell verjem, kötelező jelleggel. Bár a hülyékre az sem hatna már....

igi1 2015.03.25. 19:00:26

Külön vicces, hogy már Paypallal fizetnek az Orangeways-ért, mert eleve számítanak arra, hogy b@sznak elvinni őket, mégis Paypaloznak.

Arra bezzeg telik.

Hátrányos helyzetű kaviár 2015.03.25. 19:00:54

@EvilHedgehog: Persze, Pestről kényelmesebb, de mint említettem már, nem mindenki fővárosi ;).

igi1 2015.03.25. 19:04:17

@hagyma: lehet, hogy Bécsbe itthonról csak fapadossal repülhetett volna, úgy meg nem vihetett volna cókimókit ugye.

Mert a nem fapados meg drága lett volna.

Így maradt a busz/vonat, ez ok.

De mér kell mindenáron Orangeways, mikor nem sokkal lenne drágább szerintem a Volán, meg a MÁV sem. Talán a MÁV a legkényelmesebb.

Kicsivel többet kell utazni, de megérné korán kelni.

Gyanítom, hogy itt ez az eset áll fenn, miszerint nem akarta a poszter fizetni a Budapest-Bécs távolságot, és a legolcsóbb változatot választotta.

Így viszont ráb@szott duplán, mer nyert 1-2000 ft-ot.

igi1 2015.03.25. 19:06:05

A HOMÁR POWER jelen esetben nem fog hatni.

Xóltam.

igi1 2015.03.25. 19:25:11

A feleség utaztatásán meg nem spórolunk, legfeljebb a sajátunkon.

igi1 2015.03.25. 19:26:42

@eszenix: a feleség örült, hogy végre megszabadult a posztertől, ne vicceljé.

Szerintem a repjegyét is a nej fizette, mint hagymáéknál szokott lenni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 19:36:12

@Hátrányos helyzetű kaviár: ertem en ezt de usd be cask a gugliba OW homar
kapsz 40 posztot
es ez cask a homar
az meg az en maganugyem hogy tavolsagi buszra fel nem szallok
repulni se szeretek, de hat az oceanon neha at kell kelni
@igi1: hat ha mas nincs cask vonattal, de ugy vettem eszre ferihegyrol el lehet jutni mindenhova
nekem sikerult

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 19:39:24

@igi1: draga szivem
mar mondtam, nekunk kozos bankszamlank van
na most a ket szep szemedert nem teszem be a mult evi adobevallasunkat
ami szinten kozos amugy errefele
"kicsivel" tobb zsetont csinaltam mint szeretett felesegem
de o is dolgozik kemenyen:)
ez amerika, itt melozni kell nem tuntetni

igi1 2015.03.25. 19:49:58

@hagyma: de legalább te nem spórolsz a nejeden

Most monn meg miket művelhet ez az egyed egyébként egy sima vásárláskor!?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.25. 19:52:22

@igi1: mindenkinek joga van azzal utazni, amivel akar. Itt nem arról van szó, hoyg a posztoló, hoyg akart spórolni, hanem arról, hogy az orangway, megint fostarisznya volt. Tessék a narancsot fikázni, nem a posztolót.

igi1 2015.03.25. 19:58:38

@batgirl: de ponn erról van szó h kindenkinek joga van azzal utazni amivel akar de a poszter nem akart többet költeni a felesége kényelmére és biztonságos gond nélküli utazására mer a lehető legócsóbb út ellett eki

Nem veti fel a pénz, ok.

Paypalra meg telik!?

Saját kényelmümk az bezzeg fontos, mi!?

A felesèg meg zötykölődjön csak el bécsbe.

Egy úriember fizetett volna 200-el tobbet az említett ismerőst hamarabb felhívhatta volna etc...

A fèlelmetes az h még mindig fenntartjãk az Orangewayst is nem számít mennyi a btrány

2 órát nem váram volna az tuti pláne reggel 7től mikor k@rvahideg van

A poszter is várt 1 órát.

Szal a lényeg azon van h miért kell szegény asszony utazásán kockázatot vállalni, mert Paypallal fizetés az azt jelenti h nem vállalod te a kockázatot h mindenképp visszakapd a zsét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 19:59:47

@igi1: nala egy sima bevasarlas /elelmiszebolt-ok/
3-4 ora
ha vasaroloni megy az 6-8
@batgirl: ez igazis de ha 18-szor olvasom hogy ott hagytak pragaban varsoban stb. akkor nem megyek veluk a becsi repterre
ennyi
megkerem a haverom
ferihegyro; megyek
stb

igi1 2015.03.25. 20:04:09

Komolyan gondom nagyon nagy gaz van itthon ha már a buszjegyet is paypallal fizetik és nem értik mi az h úriemberként vsló viselkedés.

Aki Paypallal fizeti neje utját az 1 szemétláda.

Mikor rögtön szerzett ismerőst aki elvitte kocsival.

Bunkóság, egy nővel szemben az ilyen, pláne a nejjel szemben.

A poszter fajtától mindenki meneküljön. P

Az orangeways meg hülyékből élt él meg és élni fog.

Smucig szemétládakból van eleg a jelek szerint.

sarostehen 2015.03.25. 20:07:12

@Terézágyú: Ha én kérek valakitől valamit akkor egyértelmű, hogy ennek a költségeit vállalom. A barát max az idejét adta (4-5 óra). A többit a poszter kifizette neki. MI ezzel a baj?

igi1 2015.03.25. 20:11:07

@sarostehen: nem érted h ez poszter bizonyos fajtára jellemző viselkedés

az ilyen igazán ritka példány pedig a törökk se kutya

aki érti az ért ak meg nem az sohase fusson össze Péter félével

Az ellenségemnek se kívánnám h kapcsolatba kerüljön a tîpussal

Mentem is mer besokkoltam a poszteren

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.25. 20:19:45

feladom
ezt a két észlényt nem lehet elviselni
hogy ezek honnan jöttek??

ti biztosan ikrek vagytok
csak a sors szétvetet benneteket.
újra összekéne ragasztani

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 20:24:27

@sarostehen: hat ha nincs nagy baj en nem szivesen toltenek el fel napot az eletembol
valoszinu segitenek, de nem lennek boldog
/itt is a hatodik segitett/
kocsijuk sincs oszt repulget:)
uff

EvilHedgehog 2015.03.25. 20:27:55

@hagyma: Bp-vel az is probléma hogy ide szeretik egzotikus időpontokban érkeztetni a járatokat. Ha nem sikerül fuvart szerezni akkor lehet hazamenni Taxival...

Mondjuk Szegedre az drága.. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 20:30:44

@EvilHedgehog: vagy varni a vonatra
magyarorszag kozlekedese vilagszinvonalu
hat ha valaki ejjel 2-kor szall le az ne varjon buszt....
az elet nem habostorta

igi1 2015.03.25. 22:04:37

@batgirl: há ne is értsed

mondom ilyen pasitípust még az ellenségemnek se kívánom

gabors 2015.03.25. 22:13:30

most meg itt megkerdezem mert mindenre van hozzaerto....

holnap megyek Mo-ra az itteni mobil kartya ott nem megy

melyik szolgaltatonal lehet normalissan ket hetre SIM-et venni ha lehet normal aron... nem igazan beszelgetni szeretnek de megiscsak jo lenne ha valami zur van tudnek sajat mobillal hivni ....

sima SIM kartya GSM keszulek

elore is koszi mindenkinek ....

azert kerdezem elore hogy ne keljen maj homarposztot irni is sajnaltatni magam hogy atbasztak ...

igi1 2015.03.25. 22:20:01

@gabors: ez is attól függ az ismerősök többsége milyen kit akarsz hívni

Ha t-s akkor t-st veszel ha 70-es akkor vodát

Egy árba van kb minden percdíj aktiválni kell oszt jóvan

Ja netrset ne vegyél mer az macerásabb ( surf-os, webes csomag)

gabors 2015.03.25. 22:20:31

@igi1: "Paypalra meg telik!? "

a PayPal nem kerul semmibe nekem mint vasarlonak .... gondolom a posztolonak sem ....

mirol beszelsz ???

gabors 2015.03.25. 22:25:13

@igi1: koszi ... netes(adat csomag) nem erdekel mert nincs okos(abb) telefonom nem sok ertelme lenne "tekszezni" az hogy az ismerosok kozott kinek milyen van azt meg nem tudom es nem is nagyon erdekel... itt T-Mobil-t hasznalok lehet maradok annal de arrol eleg sok macera poszt volt itt... :-)

tenyleg csak arra kell ha valami tortenne mig uton vagyok valakihez es a hosszab utat sikerult kivalasztani (avagy eltevedtem) es kesesben vagyok ... vagy ne adja a devla, arokba/faba/oszlopba/tehertaxiba/ozanyoba megyek ... (bele) ... tudjak mar hivni mentoket/zsarukat ...

igi1 2015.03.25. 22:26:34

@gabors: tévedés

2 dollárt vonnak plusz kártyánként 1-et

Van díja

gabors 2015.03.25. 22:48:43

@igi1: itt tolem mint vasarlotol nem vonnak le semmit honnan tudjak hany kartyam van ??? pont annyit vonnak le mint amennyit fizetnem kell mondjuk az eBay-en vagy Amazon.com-on

nagyon kibasznak akkor a magyarokkal (ezek is )

igazságos 2015.03.25. 23:08:07

@gabors: a kártyának és a paypalnak is regisztrációs díja van

igaz az egyszer

meg állítólag magasabb eladási árfolyamon számol, mint ami a rendes árfolyam, innen a paypal nyeresége

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.25. 23:09:05

@gabors: en mult evben, Maryvel, siman eltoltottem 2 hetet computer es telefon nelkul
sot kocsit sem bereltem
mert minek?

A mosónők korán halnak 2015.03.26. 01:44:58

@hagyma: elmondasod szerint abbol masfel hetet veceben..xdd bocs:-)

Manyecska 2015.03.26. 01:53:12

@igazságos: Havannàra ingyér visz ki a busz..bàr 18.ker.):-):-)..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.03.26. 06:56:23

@igi1: Te nem vagy rokona a Semjénnek baszod? :D

AtiSnatch 2015.03.26. 07:38:01

@igazságos: paypalnak egyszeri hitelesítési díja van, amit egyből vissza is kapsz a számládra. és nem a vásárlótól származik a bevétel, hanem az eladótól. jó lenne, ha nem osztanád az eszet, főleg ha nincs.

@batgirl: az orangewaysből 24 poszt van fent homáron. te utaznál velük?

fillérbaszó vadász 2015.03.26. 07:42:26

@Aureliano Buendía: A hónap fillérbaszó vadásza ÉN vagyok! :S

Terézágyú 2015.03.26. 07:43:36

Na szóval nem szabad szidni a levélírót, mert neki van egy csomó olyan barátja, aki azonnal vállalja, hogy pikk-pakk kiviszi Bécsbe...
És akinek ilyen jó barátai vannak (és ilyen sok, mert hat embert is felhívott, akiről feltételezhető volt, hogy vállalná a bécsi kiruccanást), szóval akinek ilyen jó barátai vannak, azt hogy is lehetne egy rossz szóval is illetni????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 07:47:54

@Purple Hazel: ah nem
Marynek ugy 4-5 orankent pisilni kell
ez napi 10 percet tett ki kb
es napi 1000 fprontot:)
naponta elpisilt ket korso soromet
felhaborito

joska61 2015.03.26. 08:28:23

Csak azt tudnám, ha ez a (másik) narancsos bűnbanda senkit nem szállít el tisztességgel, akkor mi a toszból élnek? Csak nem ők is az EU-s támogatásokat cuffolják?

Manyecska 2015.03.26. 09:20:36

@ColT: a Demjénnek esetleg. tegnap balról jött egy markoló felemelt villákkal ahogy beszáguldottam bringával a kereszteződésbe, egyenrangú utak,.-felvéve a forgalom tempóját-namondom mind meghalunk de legalább feldarabolnak előtte profin xdd

töpörtő 2015.03.26. 09:38:24

@gabors: hipermarketekben,postàn van 500ft ért voda ,hanghivàssal lehet aktivàlni kb 14napig él a szàm ha nem tusz magyarorszàgi cimet mondani ahovà érkezzen a szerzödésük,ahol alàirod vissza küldöd hogy tiéd legyen a szàm akkor utànna törlik a renszerböl,telenornak is van hasonló feltételel.Kirendeltségeken odakell figyelni mert valamiért hüségidöset akarnak ràdtukmàlni,és ha nincs magyarorszàgi bejelentett lakcim nemfoglalkoznak veled.Vagy bemész hasznàlt gsm boltba veszel egy hasznàlt simkàrtyàt,ràtöltesz és kész.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.26. 10:21:31

@töpörtő: Nem törlik a rendszerből, csak onnantól nem tudsz hívást kezdeményezni.

Terézágyú 2015.03.26. 10:48:54

@töpörtő:
"hipermarketekben,postàn van 500ft ért voda ,hanghivàssal lehet aktivàlni kb 14napig él a szàm ha nem tusz magyarorszàgi cimet mondani ahovà érkezzen a szerzödésük,ahol alàirod vissza küldöd hogy tiéd legyen a szàm akkor utànna törlik a renszerböl"

Akkor mégiscsak van nálunk is eldobható, regisztrálás nélküli telefon?

gabors 2015.03.26. 22:27:19

@Terézágyú: koszi az otletet ... erkezes utan kiderult hogy ....

1. megis megy az otthoni mobil DE .50 cent a txt uzenet es $1.50 percdij a voice .... ez azert durva ...

2. anyam nem hasznalja a telefonjat igy odaadja amig itt vagyok .... helyi hivasokra jo lesz....

amugy tenyleg tombolt a nyar 20C fok volt delutan pesten .... tegnap meg deret kapartam otthon az autorol...

Jegkoko 2015.03.27. 08:52:53

Vonattal nem lett volna egyszerübb mint ezzel a tróger céggel?Gyorsabb is ráadásúl kényelmes és pontosan érkezik.

Földesi Péter 2015.04.09. 08:34:01

@hagyma: @EvilHedgehog: @Aureliano Buendía: @igi1:
Nem Anglia, nem is Európa. A fapados is ritkán jár arrafelé, ha igen, egy árban van a normál társaságokkal. Bécsből megközelíteni jelentősen olcsóbb. Mármint annyira, hogy azt fillérbaszásnak hívni erős.

Vonattal és Eurolines-szal is vagy necces lett volna elérni a gépet, vagy túl korán érkezett volna. Nem a pénzt néztem, hanem, hogy minél kevesebbet kelljen a reptéren ácsorogni, vagy éppen rohanni a bőröndökkel. Az Eurolines-on még így is erősen gondolkodtam, de sajnos ők csak minden másnap indítanak Bécsbe buszt 9-kor.

A PayPal meg a legbiztonságosabb, legegyszerűbb és legolcsóbb módja az online fizetésnek.

Egyébként ha jól látom, a paradoxont nem emeltem ki eléggé: 90 napig vizsgálódnak, de 60 nap után már nem áll módjukban visszafizetni.

@batgirl: @Terézágyú: Köszi, ti levágtátok a lényeget :)
süti beállítások módosítása