Tékozló Homár

Menekültnek nézte őket, ezért nem állt meg a busz nekik FRISSÜLT

2015.03.31. 14:19 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-03-29_18_39_47.png

Dani elég kemény dologgal vádolja az egykori Volánokból alakult távolsági busz társaság sofőrjét - aki mellesleg biztos nem olvasott Lázár Ervint, különben tudná, hogy a csavargókülsejűség nem jelent semmit. Mindenesetre megkérdezzük a DAKK-ot, hogy létezik-e náluk az utasok külső jegyek alapján való előszűrése.

Kedves Homár!

Múlt héten a következő sztori történt meg velem, lehet, hogy nem nagy a homárfaktor, de nálam kicsit kiverte a biztosítékot :)

2015.03.20-án péntek délután 16.50 perckor az Ásotthalomról Szegedre tartó, DAKK Zrt. által üzemeltetett járatot szerettük volna igénybe venni. Történt ugyanis, hogy a Szegedi Tudományegyetem tanulójaként jómagam és 16 társam Ásotthalom térségében tartózkodtunk terepgyakorlaton, és vissza Szegedre az említett járattal szerettünk volna visszajutni.

Időben odaértünk a buszmegállóba, amikor is a busz lassítás nélkül elhajtott mellettünk, tehát nem állt meg, még csak nem is lassított vagy bármi ilyen, pedig a Tanárok előzetesen szóltak is a társaságnak, hogy többen is ott fogunk felszállni, igaz a buszmegálló Ásotthalom és Mórahalom között félúton van, tehát nem sűrűn szállhatnak fel ott utasok.

Egy éppen arra közlekedő idős hölgy szerint a sofőr menekülteknek nézhetett minket, ezért nem állt meg, és ez már többször is előfordult. Egyáltalán nem néztünk ki koszosan, a ruháink nem voltak szakadtak, tehát kívülről nem néztünk ki menekültnek.

Ezek után nem volt mit tenni, gyalog kellett elindulnunk Mórahalom felé, mivel a következő járat csak 20.00 körül érkezett volna, amikor is, hála a Tanárnak aki előtte velünk volt (de Szegedre már nem jött velünk, mivel Ásotthalmon lakik) fel bírta hívni a társaságot, mert nekünk többszöri próbálkozásra se sikerült egyik telefonszámon se, hogy minket "ottfelejtett" a drágalátos sofőr, de addigra már rendőrök is érkeztek hozzánk, hogy segíthetnek-e, szívesen elvisznek minket Mórahalomig, amikor is visszafordult értünk a busz és végre felszállhattunk.

Kérdem én, hogy tudott a sofőr meggyőződni arról, hogy menekültek vagyunk úgy, hogy meg se állt esetleg megkérdezni? Szerintetek ez a társaságnál bevett gyakorlat? Elhiszem, hogy nagy gondot okoz a bevándorlók ellenőrzése, de szerintem a sofőrnek akkor is kötelessége megállni bármelyik embernek, maximum amikor felszáll az utas és  esetleg nem tudja igazolni magát kétséget kizáróan, a sofőr megtagadja a felszállást. Ráadásul, miután visszajött értünk a busz, a sofőr még csak elnézést sem kért, vagy bármiféle megbánást nem tanúsított.

Sajnos hiába írtam e-mailt a DAKK Zrt.-nek, 1 hét alatt sem kaptam választ, ezért gondoltam, hogy írok nektek, hátha valamelyik kollégájuk olvas titeket! Köszönöm ha kiteszitek az oldalra :)

Üdv: Dani

UPDATE ápr. 1.

Tegnap a poszttal kapcsolatban az alábbi kérdéseket küldtem a DAKK Zrt.-nek:

T. Cím!

Fogyasztóvédelmi blogunkhoz az alábbi panasz érkezett egy utasuktól: http://homar.blog.hu/2015/03/31/menekultnek_nezte_oket_ezert_nem_allt_meg_a_busz_nekik

Kérem, írják meg, hogy
- valóban történt-e ilyen eset az említett időben az említett vonalon.
- Azért nem állt-e meg a busz, mert menekülteknek nézte a diákokat.
- Ha igen, egyetértenek a döntésével?
- Van ilyen utasítás vagy tanács önöknél, hogy így viselkedjenek a sofőrök?
- Ha igen, mi az oka?
- Az önök szabályzata alapján egyébként a sofőröknek milyen jogköre van arra nézve, hogy eldöntsék, kit visznek el, kit nem? (Gondolom erősen ittas vagy láthatóan fertőző beteg esetén dönthetnek így.) 
Válaszukat előre is köszönöm!

A DAKK-tól az alábbi választ kaptuk:

Az üggyel kapcsolatban a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. belső vizsgálatot folytatott, amely során kiderült, hogy a sajnálatos eset forrása egy mulasztás. Társaságunk forgalmi szolgálata időben megkapta ugyan a bejelentést az SZTE JGYPK hallgatóinak utazási szándékáról, ám ez nem került felvezetésre az eseti feladatok listájára, ebből kifolyólag azt a gépkocsivezető sem kapta kézhez március 20-án, így – mivel a Királyhalmi megálló a gyér forgalmú megállók közé tartozik – migránsoknak hitte az ott várakozó csoportot. A gépkocsivezető értesítette a Határrendészetet, akik tájékoztatták arról, hogy ez tévedés, így az első lehetőségnél visszafordult és felvette a hallgatói csoportot. A forgalmi szolgálat a panaszban említett telefonos megkeresés után szintén felvette a kapcsolatot a gépkocsivezetővel, aki időközben már visszafordult és felvette az utasokat. A járat a menetrendben meghatározott 17:35 órás érkezéshez képest 8 perces késéssel érkezett Szeged autóbusz-állomásra. Társaságunk ezúton is elnézést kér az érintett utasoktól a kellemetlenségét.

A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-nél nincs olyan utasítás érvényben, amelynek értelmében a társaság autóbuszvezetőinek ki kellene zárnia az utazásból az illegális bevándorlókat. A társaság a Csongrád Megyei Rendőr-Főkapitányság Határrendészeti Kirendeltségének kérésére közreműködik az illegális migrációs mozgások, valamint az illegális határátlépők kiszűrésében, az illegális határátlépők szállításával kapcsolatban forgalmi szakmai utasítás van érvényben. Az ebben foglaltak szerint amennyiben az autóbuszvezetők munkájuk során, a határszakasz területén illegális határátlépőkre utaló gyanús mozgásokat tapasztalnak, illetve esetleges utasforgalmi megjelenésük esetén a fedélzeti egységről küldött „Illegális határátlépő” üzenet elküldésével, esetlegesen – amennyiben erre lehetőség van – a Rendőrség ingyenesen hívható 112-es telefonszámán azonnal jelezni kötelesek azt.

Az egyénileg utazásra jelentkező migráns személyek menetrendszerinti járatokon történő elszállítása a meghirdetett utazási feltételek alapján történik. A menetjegy értékesítése a 85/2007. (IV. 25.) Közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet alapján történhet, a menetjegy ellenértékét kizárólag a Díjszabásban megadott pénznemben (forint) lehet beszedni.

Amennyiben a forgalmi szolgálattevő munkatársak munkavégzésük során a fentieket tapasztalják, illetve „Illegális határátlépő” üzenet érkezése esetén kötelesek a bejelentést megtenni a Rendőrség ingyenesen hívható 112-es telefonszámán vagy a Csongrád Megyei Rendőr-Főkapitányság Határrendészeti Kirendeltségének telefonszámain.

DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lütyő felügyelő 2015.03.31. 20:31:22

@komment.: Ne bántsd a parasztjeányt drogoskám! Menj picsogni mama szoknyájára! :D

Lütyő felügyelő 2015.03.31. 20:33:35

@Aureliano Buendía: A helyi térfigyelő kamera mindig hiteles! Cask alacsony memóriakártyával rendelkezik.

igi1 2015.03.31. 20:34:53

@Lütyő felügyelő: mikor téged védtelek, oszt ez a hála!?

Nem szeretem a durva beszólásokat, na.

:)

A parasztjány csak tudja, mikor lehet kimenni a földekre meg mibe.

nem körömcipőben handabandázunk az ártérbe, mer akkor nem fog tetszeni a legényeknek a vádlink érted

azér vagyunk ingerültek, mer irigyek vagyunk, mer bezzeg nekünk nem fordult volna vissza az istennek se a szemétláda sofőr na

ezér fizetjük őket!?

Lütyő felügyelő 2015.03.31. 20:46:25

@igi1: Ha nem tűnt fel éppen arra szólítottam fel a mariskahuszárt, hogy hagyjon békén téged. Mi a gond?

igi1 2015.03.31. 20:47:30

@Lütyő felügyelő: á, én annak örülök, ha nem hagynak engem békén, de azért köcce.

igi1 2015.03.31. 20:50:55

A volán sofőrt azért mindenképpen meg kell verni.

:)

Lütyő felügyelő 2015.03.31. 20:51:44

@igi1: Akkor fegyverbe!

Keresgess inkább azon az agrártárskeresőn olyat, aki a füvet nem elszívja hanem lekaszálja.
Ilyen picsogó úrikisasszonyokkal nem sokra mégy.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.31. 20:56:32

@Lütyő felügyelő: "agrártárskeresőn"

Nemtom hol találtam: www.szenakazal.hu/

Itt is parasztok vannak: www.elittars.hu/
Főleg az üzemeltető.

igi1 2015.03.31. 20:59:40

@Lütyő felügyelő: hja, elkényeztetett városi ficsúrok, assziszik, majd viszik valamire, ilyen mentalitással:

Gizi nénire támaszkodva hitelesítenek információkat, amit megosztanak a nagyközönséggel

Mokaszinű tornacipőbe mennek terepgyakorlatra, oszt csodálkoznak, hogy körberöhögik őket

Elég csak egy kis provokálás, hogy jól helybenhagyják saját magukat, még hogy nem voltak koszosak meg büdösek

Visszafordíttattak egy buszt ráadásképp!

Végső elkeseredettségükben meg fel is nyomták a sofőrt, hogy jól büntizze meg őt a Volán.

@atpijkamo: a parasztoknak meg van a magukhoz való eszük a nemparasztokhoz képest :)

Serivor 2015.03.31. 21:01:03

Te tényleg fordítva vagy összerakva. Éppenhogy a magassarkú csinál formás vádlit, arra van kitalálva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.31. 21:04:29

@igi1: szerintem kosaras cipo, de lehet deszkas is
a lenyeg hogy tiszta
nem kerdetek meg a sofort miert hagytak ott es feltetelezesek szerint menekulteknek neztek oket

igi1 2015.03.31. 21:04:49

@Serivor: lehet, csak nem a szántőföldön.

igi1 2015.03.31. 21:06:03

@hagyma: akkor jól nézhettek ki. :)

Mondjuk hogy nézhették őket menekülteknek, mint barnabőrű cigányok voltak!?

Ne küldj levelet 2015.03.31. 21:10:32

Ez mutatja a vidék fejlettségét Budapesttel szemben. Azért nem vették fel őket a buszra, mert viseletes volt a ruhájuk. Bpesten meg a büdös-hugyos is felszállhat.
:)

igi1 2015.03.31. 21:11:37

Ha a fene fenét eszik is, akkor is kiderítem, hogy mér nézték őket menekülteknek, na.

Ha nem voltak koszosak, akkor csak 2 lehetőség maradt:

- Csapatban félelmetesnek tűntek.

- Barnabőrű ciggák voltak, ami miatt csoportban megint félelmetesnek tűntek (azok meg nem tanulnak a Szegedi Tudományegyetemen ugye)

A sofőr megkapta a méltó büntetését, amikor vissza kellett neki fordulni, na meg a felé irányuló kérdéseket is el kellett tűrnie, tehát felnyomni igazán felesleges dolog volt.

igi1 2015.03.31. 21:13:27

@Ne küldj levelet: emmeg a másik, mindenféle koszos, büdös hajléktalannak van helye a combínón, meg a 173-as buszon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.31. 21:24:56

@igi1: nekem van igazi mokaszinom
telen hasznalom itthon
hideg a padlo
horgaszni nem abban jarok

redsea 2015.03.31. 21:51:14

napi pár száz menekült bukkan fel azon a rövid szakaszon. A sofőr nyilván nem akart órákat késni, amíg elmagyarázza az illegális migránsoknak, hogy sem ingyen, sem pénzért nem viheti el őket. És igen, a vezetőt dugják börtönbe, ha embert csempészik.

redsea 2015.03.31. 21:53:01

ez a szitu kb. olyan, mint, hogy a VIII. kerületi dzsumbujba nem fognak taxit küldeni Kalányos névre. Be lehet írni ide vagy az EBH-hoz, de attól még nem nagyon lesz olyan sofőr, aki bevállalja.

igi1 2015.03.31. 22:02:24

Mondjuk azért döbbenet, hová jutott ez a zország, mik zajlanak egyes határszakaszokon...

Nem visznek el egy csoportot, csak mert többen vannak, biztos menekültek.

Oszt még én vagyok rasszísta.

Hová jutottunk. 10 éve nem emlékszem ilyen tumultusra, pedig akkor is voltak határsértők.

igi1 2015.03.31. 22:51:53

@Vadászbaszó nyúl: el.

A végén még összekeverjük a húsvéti nyulat a mezei nyúllal, oszt odaadjuk kis csimotáknak, hogy nyúzzák húsvétkor.

2015.03.31. 23:38:14

Ez a buszos kaland mégis csak jó valamire, most már sokkal többen tudják, mi a helyzet délen,mit értek el a megélhetési menekültes dumájukkal,ami Budapesten jól kitalált szájkarate és elterelés volt (Merkel szigorú beszólása után találták ki az egészet), az a helyszínen félelmet és bizalmatlanságot okoz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.01. 00:23:21

@Crescence: forditva ulsz a lovon
a problema volt elobb
utana a nyilatkozat

igi1 2015.04.01. 00:25:59

@hagyma: @Crescence: tökmind1, addig ez egy sz@r ország, amíg mindenki el akar húzni innen :)

a gond csak az, hogy ide toloncolják őket vissza

CID 2015.04.01. 01:48:38

@igi1: vegyenek példát a tiborcz gyerekről...

Nzoltan 2015.04.01. 06:34:04

@Don Bolesz: De mérlegelhet. A koszos ember az utazásból kizárható. Egyébkënt nem.

ebella 2015.04.01. 07:16:05

A többi utas védelmében van joga. Én se engednék fel csöviket, ha buszsofőr lennék.

ebella 2015.04.01. 07:18:43

@Nzoltan: Pontosabban fertőző beteg és undort keltő személy-tárgy (a túlméretes, túlsúlyos is) kizárható. És ezt bizony a sofőr dönti el ki-mi az.Akinek nem tetszik próbálkozzon taxival.:)))

ebella 2015.04.01. 07:22:54

@redsea: A Dzsumbuj a Ferencvárosban van (volt), az Illatos út Gubacsi út sarkán.

ebella 2015.04.01. 07:29:02

Egy biztos, én még ahányszor buszra akartam szállni, akár sokadmagammal is, mindig felvettek. Valami csak lehetett.

Manyecska 2015.04.01. 08:14:50

@igi1: nem el, meg..el is aludtunk:(( + vizes hajjal feküdtem le most úgy nézek ki mint tinaturner kb.:( :D
Amúgy, tavaly oszt.kiránduláson a gyerekek úgy jöttek haza Mátrafüredről /vonattal/ hogy a nadrág nem is látszódott a sár alatt /ofő is!/ xd! Egyik ofő hivatásos túravezető "tudok egy rövidebb utat" felkiáltással elindultak LE a hegyről egy patakmederben csak épp tele volt + eső..xddd kb seggel mentek le, Dani pl. arccal előre esett a patakba xddd meg ilyenek!..Namost ha otthagyják őket hogy a frászba jöttek volna haza?? xd
Talán ezek is húztak magukkal egy lőtt vaddisznót HE? xd

Terézágyú 2015.04.01. 08:23:46

@Don Bolesz:
"miért kellet volna szólni?"

Nem én mondom, hogy "kellet", a poszter írja, hogy külön odatelefonáltak a társasághoz, hogy ott diákok fognak felszállni.
Nyilván ők is azért tették ezt, mert tudták, fennáll a veszélye, hogy illegális határátlépőnek nézik őket.

♔bаtyu♔ 2015.04.01. 08:24:25

Azt nem értem, ha bárki keresztül sétálhat a határon, miért ez a hiszti schengennel és a többi?

Nyilvánvaló, hogy ha valaki az EU-ba kíván letelepedni, azt keresztül kell engedni, ha pedig itt kívánna letelepedni, azt vissza kell küldeni.

Mindenki jól jár, a német, francia, stb. kormányok megkapják bevándorlóikat, mi pedig még jót is tettünk.

Ja, hogy titokban pedig ez van:

nemzeti.net/kiszivargott-eu-jelentes-palfordulas-a-bevandorlaspolitikaban-2951978.html

Na ez viszont nem a mi dolgunk.

Terézágyú 2015.04.01. 08:26:27

@Don Bolesz:
"ezért tartunk itt mert a többség magasabbra tartja magát mint ami a feladata és a dolga. ez már lassan a régi házmester mentalitás. "

ja. most cserélj gatyát, mert nedves lett :)

vajon neked mi lehet a foglalkozásod?...

Manyecska 2015.04.01. 08:27:30

AKI KÜLDÖTT LEVÉLT válaszoltam!!!

viszont most megyek babázni mer a kollégám behozta a kétévest itt gügyög xdd

Manyecska 2015.04.01. 08:50:46

OFF xddd újabb bölcsészgyerek!! amikor "b..szameg" felkiáltással -gyerek térdét csapkodva görnyed a röhögéstől! ,ilyet még nem láttam xdd - begurítottam a lasztit véletlen! az asztal alá...azóta hason csúszik apja örömére az asztal alatt mer úgy gondolja jó móka :O :D....

Netuddki. 2015.04.01. 08:51:06

Aztán öreganyámnak szólítottátok-e a nénit? Rőzse volt-e a hátán?

De ha már visszafordult a busz értetek akkor megkérdezhettétek volna a fosőrt, hogy ez mégis hogy. Vagy elkerültétek egymást?

Répázó 2015.04.01. 09:21:46

"Elhiszem, hogy nagy gondot okoz a bevándorlók ellenőrzése, de szerintem a sofőrnek akkor is kötelessége megállni bármelyik embernek, maximum amikor felszáll az utas és esetleg nem tudja igazolni magát kétséget kizáróan, a sofőr megtagadja a felszállást."

Ez meg mi? Mióta igazoltathatja a sofőr az utasait? Ha Kenyai bevándorló, akkor is fel kell vennie, ha tud fizetni a menetjegyért és meg tudja mondani, hova megy. Nem a sofőr dolga és joga sincs hozzá, hogy foglalkozzon azzal, ki mikor jött az országba és milyen körülmények között. Meg áll, megkérdi hova lesz a menet, ha fizet a delikvens utazi, ha nem, akkor marad. Ennyi a dolga a sofőrnek.

Manyecska 2015.04.01. 09:26:48

@Dávid András: Pláne egy vidéki busz esetén miről beszélünk? sokan járhatnak földekre. Nem is értem.

Bluemotion 2015.04.01. 09:34:55

Nem olvasom végig 100+ kommentet, de 2015.03.20-as Ásotthalom-Szeged busz nincs is menetrendekben.

Bluemotion 2015.04.01. 09:36:03

@Bluemotion: Ha már gyanúsítgatunk akkor legalább járatszámmal, pontos indulási/érkezési idővel tegyük.

CID 2015.04.01. 09:43:32

@Bluemotion: Írta, 16.50-kor áll meg kissoron.

Répázó 2015.04.01. 09:58:06

@Manyecska: Az mindegy is. Benne van a szabályzatban, hogy utazásra csak magyar állampolgár vagy letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi utazhat? A sofőr ugyan kérhet igazolványt, de csak a kedvezmény igénybevételét igazolandó, amelynek megtagadása esetén semmi gond, teljes ár vagy séta.

Terézágyú 2015.04.01. 09:59:17

@Dávid András:
"Ez meg mi? Mióta igazoltathatja a sofőr az utasait? Ha Kenyai bevándorló, akkor is fel kell vennie, ha tud fizetni a menetjegyért és meg tudja mondani, hova megy. Nem a sofőr dolga és joga sincs hozzá, hogy foglalkozzon azzal, ki mikor jött az országba és milyen körülmények között. Meg áll, megkérdi hova lesz a menet, ha fizet a delikvens utazi, ha nem, akkor marad. Ennyi a dolga a sofőrnek. "

Te se olvastad el a már belinkelt cikket:
444.hu/2015/02/25/szallodaba-vitt-harom-koszovoit-a-taxis-15-ev-felfuggesztettet-kapott/

Ugye a taxis se igazoltathat senkit, ha egyszer fizet neki valaki, akkor viszi... aztán ez lett belőle...

Manyecska 2015.04.01. 10:01:15

@Dávid András: jó, de a végén ő kap felfüggesztettet xd az a csaj akinek itt a Szépvölgyi-úton a motoros betörte a kocsiablakát /piros lámpánál/..jelenleg a bíróság a gondatlan veszélyeztetést emberölésre változtatva küldte a felsőbb bíróságokhoz..!!! pedig a csaj csak üldözte a motorost a hülyéje meg hátul ficánkolt /ketten voltak/, és a kanyarban borultak. Meghalt a srác. Most a csajt perelik..:((

Manyecska 2015.04.01. 10:03:11

@Terézágyú: mondjuk ez nettó vicc xdd !
Sok hülye jog csak erre van kitalálva hogy a sok jogásznak legyen elég munkája! ezt már az exem is megmondta 15 éve xdd..és milyen igaza van..
Vicc!! én a sofőr helyében meg rágalmazásért indítanék pert /már aki a menekültek miatt kapott felfüggesztettet! XD/

Terézágyú 2015.04.01. 10:04:18

@Manyecska:
"mondjuk ez nettó vicc xdd !"

*vállat von*

Gondolom a taxis nem nevetett...

Manyecska 2015.04.01. 10:12:55

@Terézágyú: ja, ez nettó embercsempészet..nem olvastalak végig..a buszvezetőre gondoltam akit elítéltek. Feljebb írta valaki..

andraszuzu 2015.04.01. 10:15:27

Gyorsjarat volt! Nem all meg minden megalloban. Ideiglenes megallokban lassit ezt kovetoen szenaba kell kiugrani. Ennyi.

igi1 2015.04.01. 10:17:43

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: biztos felhúzta az ablakot na meg rendőr utasítására fordult vissza

mekkora visszafordítani 1 buszt

ha én rajta ültem volna megverem a poszterékat

Manyecska 2015.04.01. 10:35:29

@ebella: én csak azt nem értem HONNAN látta a sofőr x méterről-gondolom nem lassított- hogy retkes a cipő??

Terézágyú 2015.04.01. 10:38:47

@Manyecska:
"én csak azt nem értem HONNAN látta a sofőr x méterről-gondolom nem lassított- hogy retkes a cipő??"

lehet hogy érezte a szagot...? :)

Nem, valószínűleg egy ilyen tanyavilágban, ennyire közel a határhoz, eleve "gyanús" egy ekkora csapat idegen ember...

Manyecska 2015.04.01. 10:42:44

@Terézágyú: necsináld már, a földeknél, ahová kapálni járnak..annnyira nem életszerű. szerintem. Kábé.

Manyecska 2015.04.01. 10:43:43

Szerintem húsvéti nyúlnak voltak öltözve.

Terézágyú 2015.04.01. 10:44:03

@Manyecska:
"a földeknél, ahová kapálni járnak"

16 fiatalember, akik együtt kapálnak manapság a szántóföldön? :))

igi1 2015.04.01. 10:45:35

Szal gizi nénének haragba kellett volna lennie a poszterral

hacsak nem ő is k@rvára ráért

csak 1 megoldás maradt h a csoport fele cigga volt ez mindent megmagyarázna miszerint mér áll meg a rendőr :)

Répázó 2015.04.01. 10:45:48

@Terézágyú: Te se olvastad el a cikket és még hivatkozol is, rá hogy másokat hülyének állíts be. A taxis tudta, hogy illegális bevándorlók, akiket nagyobb összegért segített a legközelebbi hotelbe utazni.
Ezek szerint nem érted a szöveget amit olvasol.

Egy buszsofőr nem vonható felelősségre a menetrendszerint szállított utasok jogállását illetően. Én is buszsofőr vagyok, tudom mit beszélek. Egy esetet kivéve, amikor államhatárt lép át, köteles meggyőződni arról, hogy az utasai jogszerűen tartózkodnak a járművén, azaz nem próbál meg senki átlógni a határon a csomagtérben vagy az utasok közé keveredve. Ellenőrzi az utasok menetjegyét, személyazonosságát, ha turista buszról van szó, az utaslista alapján stb.. Belföldi járaton a sofőrnek nincs kötelezettsége arra, hogy az utasok személyazonosságát ellenőrizze, annak igazolására sincs jogköre. Hogy egy példával álljak elő, valaki megszökik a közeli börtönből, ruhát lop magának, majd felszáll a legközelebbi buszjáratra, fizet a jegyért, leül hátul. A rendőrség ellenörzi a buszt pár km-el arrébb, és megtalálják rajta a szökött rabot, nem fogják a sofőrt bűnrészességgel vádolni.

Répázó 2015.04.01. 10:49:42

@Terézágyú: Aztán persze, ha sofőr gyanítja, hogy illegális határátlépők, szökött rabok akarnak utazni a buszán, megteheti, hogy hívja a rendőrséget és megvárja őket, de azt is megteheti, hogy nem kérdez rá és felveszi őket, gondolván, nem az ő dolga, ha fizetnek, utazhatnak. Ez az ő döntése.

Terézágyú 2015.04.01. 10:56:45

@Dávid András:
"Aztán persze, ha sofőr gyanítja, hogy illegális határátlépők, szökött rabok akarnak utazni a buszán, megteheti, hogy hívja a rendőrséget és megvárja őket"
Aha. Te ezt tennéd? Tuti, hogy az egész napot ott töltenéd a pusztán. És a többi utas is...

"de azt is megteheti, hogy nem kérdez rá és felveszi őket, gondolván, nem az ő dolga, ha fizetnek, utazhatnak. Ez az ő döntése."
Attól még lekapcsolhatják később. Mivel bizonyítja, hogy nem tudott az egészről?

"Te se olvastad el a cikket és még hivatkozol is, rá hogy másokat hülyének állíts be. A taxis tudta, hogy illegális bevándorlók, akiket nagyobb összegért segített a legközelebbi hotelbe utazni."

És hogy tudja bizonyítani, hogy NEM tudott az egészről?

"Én is buszsofőr vagyok, tudom mit beszélek. "

ja,jó. akkor ki vagyok én, hogy védjem a cikkben szereplő buszsofőrt??? vagy bármilyen buszsofőrt???

a rohattannyátneki!!! ménemvette fel az utasokat ez a rohattsofőr????

Manyecska 2015.04.01. 10:57:14

@igi1: ..látnád Kőbánya felé milyen arcok vannak. eccer véletlen villamossal mentem a józsefvárosi piac mellett.ott fehér embert nem láttál. nekem mind1 mert be tudok épülni simán az egzotikus fejemmel, általában szeretnek:P hívtak már fehércigánynak a gádzsók, megtisztelő volt /:DD/ gondoltam kösszépen xddd bármok

Manyecska 2015.04.01. 10:59:35

@Terézágyú: de gondolj bele, simán otthagyhatta volna az egész osztályt a vonat is ilyen alapon. xdd valahol ez sántít mégis! Tényleg talpig sarasak voltak tik ilyet még nem láttatok-fél napot áztattam a gatyát mosás előtt, az se látszott hogy farmer!!xd :D..

Répázó 2015.04.01. 11:06:10

@Terézágyú: Kicsit esetleg gondolkodnál?
Menetrendszerinti buszon, a sofőr köteles minden kijelölt megállóban megállni, ha utasok akarnak le vagy felszállni és köteles minden utast felengedni a járművére utazás céljából, az utazási feltételeknek megfelelően. Ez ennyi! Pont ezért nem vonható felelősségre a sofőr. Az utazási feltételekben nem szerepele az a kitétel, hogy jogszerű tartózkodás az országban, mivel a sofőrnek, sem az ellenőrnek nincs jogköre arra, hogy ezt ellenőrizze. Ha valaki felszáll a buszra, kezében egy 5000 forintossal és Szegedig kér egy teljesárút, a pénzen kívül nem kérhet tőle semmit a sofőr. Utána az ellenőr is, csak a jegyet kérheti, nem ellenőrizheti a személyazonosságát. Egy esetben tehetné meg, ha kedvezményes jeggyel utazik, az utasnak kötelessége igazolni a kedvezményre jogosultságát, akár a személyazonossági igazolvány vagy más hivatalos irat bemutatásával. (életkor) A sofőrnek nem kell bizonyítania, hogy tudott-e róla, mert nem dolga tudnia vagy sem. Ha engem kérdezne a rendőr, hogy tudtam-e róla, amikor felvettem a buszomra, akkor csak annyit mondanék neki, hogy bár egyenruha van rajtam, nem vagyok határőr, hogy rákérdezzek. És nem is tehetne semmit velem.

Répázó 2015.04.01. 11:09:31

@Terézágyú: Igen, mivel nem vagy buszsofőr, nem tudod, mit tehetsz és mit nem, mint buszsofőr és milyen jogaid vannak az utasokkal szemben, illetve mi a teendőd különböző szituációkban. Csak erre akartam felhívni a figyelmed, nem a mellemet vertem, hisz a buszvezetés azért nem az a szakma, amire annyira fel lehetne vágni és ha lehetne se tenném.

Manyecska 2015.04.01. 11:09:38

:D... De ne vicceljetek már, akkora távolságról képtelenség megállapítani.."lassítás nélkül elhajtott" mennyire retkesek! /Mellesleg annyira azért nem is lehettek!/

Terézágyú 2015.04.01. 11:10:28

@Dávid András:
"Kicsit esetleg gondolkodnál?"

NEM!
a rohattanyját a bussöfőrnek, mé nem vette fel a zutassokat!!!!!
ilyenek ezek a bussöfőrök!

Répázó 2015.04.01. 11:13:47

"NEM!
a rohattanyját a bussöfőrnek, mé nem vette fel a zutassokat!!!!!
ilyenek ezek a bussöfőrök! Szűrés"

Hát ha nem is az anyját, de meg kell állnia és fel kell őket vennie, ha megfelelnek az utazási feltételeknek.

Manyecska 2015.04.01. 11:20:11

Szerintem simán elaludt a volán mögött. Nincs ezzel semmi baj.. xdd

joska61 2015.04.01. 11:20:26

"éppen arra közlekedő idős hölgy szerint a sofőr menekülteknek nézhetett minket" / "hogy tudott a sofőr meggyőződni arról, hogy menekültek vagyunk " Sehogy. A néni találgatását azért ne vegyük alapértelmezésnek.

Manyecska 2015.04.01. 11:26:06

@joska61: a néni lehetett az embercsempész, sofőr meg ismerte. Csak le kéne már kapcsolni a nyanyát..

Manyecska 2015.04.01. 14:07:05

Ezt az idiótát valaki tiltsa má ki.

Manyecska 2015.04.01. 14:13:46

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: inkább foggyá le azt téged is végre megdugna, állítólag dagadt állat vagy.XDDDD Annnnnyira sajnálom hogy leNYÚLtam..xddd

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.04.01. 14:35:06

@Manyecska: gondolom ezt is BIZTOS forrásból tudod, mint minden mást. ;) Ki dugjon meg? A nyúl? Végülis szeretem az öntetszikelést. XD Xdd
Mit nyúltál le? Manyi bazmeg, hányszor mondtuk, hogy ne lopd el a klópapírt a munkahelyedről! Szégyelld magad! Fúj! Londa tolvaj!

Manyecska 2015.04.01. 14:52:58

Valaki vágja már análba. Két perc csend lenne.

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.04.01. 14:59:38

@Manyecska: KÉT PERC CSEND PASZTMEK!
Na az az, amit te a meséből se ismersz. Meg a környezeted se. Ja és akkor még a beteges hazudozásról szót se ejtettünk. Hogy van a tízezredes, meg a Zoli, meg az összes többi kitalált 'udvarlód'? Te végzet asszonya, te démon, te! XDD

Manyecska 2015.04.01. 15:00:42

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: ha gondolod bemásolom a csetről..XDD XD Bár nem tudom még most sem mi értelme ennek a nyulas köpködésnek itt a nettó szemétkedésen kívül. Valami nagyfarkú kant fogjál már!XD

Manyecska 2015.04.01. 15:02:54

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: ??? XD hülye vagy, mind létező személy. Még a fészre is beraktam linket-pl. a százezredesről, fényképpel stb.- anyám ha ennyire setét vagy húzódj már vissza a LIKADBA :D ON na most már takaroggyá a többivel együtt szerencsétlen Homárt b..szátok szét...szokás szerint.

Manyecska 2015.04.01. 15:04:45

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: hát, negyven éves vagyok és speciel nem leszbi, talán lehettek udvarlóim xddd úristen.xddd setétség.

Manyecska 2015.04.01. 15:08:59

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: tudod, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak dolgozunk-kütyük fejlesztése- talán nem tudod elképzelni de vannak a biztonságtechnikai cégek vezetői közt katonák. Kapisgálod?? Hülyepicsák. xdd

Manyecska 2015.04.01. 15:14:57

Nem kéne a kannásbor így hó végén, na így legyetek bőcsészek xd

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.04.01. 16:21:51

@atpijkamo: Ennél azért nagyobb ovációra számítottam, egy ekkora fergeteges poénért. Manikó helyében most jól megsértődnék és két napig nem mesélnék neked a hörcsögömről.

MissLiane 2015.04.01. 16:37:40

Néhány részlet hiányzik a történetből:
- az ásotthalmi csodarétet néztük meg terepgyakorlat címen, szerencsére csodálatos idő volt
- a rendőröket mi állítottuk le és mi kértük, hogy vigyenek el bennünket Mórahalomig
- két turnusban vittek volna, mert a kisbusz 8 személyes volt
- mire mi nők beszálltunk a járműbe, pont addigra ért vissza a busz, megállt a rendőrautó mellett, majd megkérdezte a rendőröket, hogy határsértők vagyunk-e, innen tudjuk biztosra, hogy menekülteknek lettünk nézve
- mikor szálltunk fel a buszra, még volt pofája ezt mondani: "Remélem, nem egyenként akartok jegyet váltani!"
Ami a leírtakban is benne van/vagy nincs:
- senki sem állította, hogy reggel 8-9-től voltunk kint
- a buszsofőr LASSÍTÁS nélkül haladt el mellettünk, esélye sem volt, hogy megállapítsa kik vagyunk, koszosak vagyunk-e vagy bármi (nem voltunk azok, hisz ahogy írtam jó idő volt plusz csak nézelődtünk)
- előre szóltak az egyetemről, hogy lesz egy 16 fős társaság, aki majd utazna a busszal (és nem azért, mert azt hittük menekültnek fognak nézni bennünket, hanem a nagy létszám miatt, hogy ha busz tele lenne)
- természetesen hivatalos buszmegállóban álltunk
- nem magától jött vissza a sofőr, hanem utasításra és utána még neki állt feljebb
Egyéb kérdés?

CID 2015.04.01. 18:46:03

@MissLiane: Igen, tényleg 8 perc miatt ez a hajcihő?

MissLiane 2015.04.01. 22:00:49

@CID: Tehát a lényeget nem sikerült értelmezni. Rendben!
Először is nonszensz, hogy a sofőr lassítás nélkül továbbhajtott, arra sem adva lehetőséget magának, hogy esetleg jobban megfigyeljen bennünket. Másodszor, a busztársaság válasza alapján, csak azért otthagyni embereket, mert "esetleg" határsértők, nincs joga. Harmadszor, még ő volt felháborodva és még bunkó is volt. Negyedszer, remélhetőleg tanulnak a hibákból és többet nem fordul elő ilyesmi.

Netuddki. 2015.04.02. 10:48:38

De bammeg! Nem egyszerűbb lenne az élet a határrendészeten ha a buszfosőr felvenné a "migránsokat", aztán a következő megállóban lekapcsolnák őket?
Persze ez csak egy darabig működhetne, mert ahogy elterjedne a pletyka, a bevándorlók tuti nem busszal mennének tovább.
De kérdezzék meg a lézerjancsit, ő is biztos ugyanezt tanácsolná!
index.hu/video/2015/04/01/lazar_janos_fogadooraja/
Muhaha! Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok!

Netuddki. 2015.04.02. 10:50:14

Komolyra fordítva a dolgot. Milyen alapon dönti el a fosőr, hogy kit vesz fel? Ha kifizeti a menetjegyet az illető akkor köteles elvinni...

turista a saját országában 2015.04.02. 10:51:19

Királyhalmi megálló... mentek ki az áaotthalmi "Csodarétre" egyhajúvirágot nézegetni. :)

Vadászbaszó nyúl 2015.04.02. 11:18:19

@Robiekin:
Neeeem, őket támogatni kell, mint a cigányokat, ők ingyen utaznak.

joska61 2015.04.02. 14:55:49

@Manyecska: Lehet, de ezt a panaszos vélhetően nem tudta. Ha meg tudta, akkor mégiscsak határsértő :-)

igi1 2015.04.03. 17:09:58

Ja! Hogy a sofőr szólt a rendőröknek, hogy nézze meg, kik ezek nyomoroncok, utána fordult vissza.

Értem.

MissLiane 2015.04.04. 17:06:32

@Terézágyú: Gratulálok a megnyilvánulásodhoz!
süti beállítások módosítása