Tékozló Homár

A japán étterem, ahol nemcsak fugut nem szabad enni

2015.04.30. 15:13 | Homár Hilda | 171 komment

screenshot_2015-04-29_16_43_18.png

Szegény Márton szerintem az  összetett, ételmérgezéssel és duplarendőrséggel körített emlék helyett simán megelégedett volna egy egzotikus vacsorával is, de a Tokyo szakácsa a japánoknak oly fontos  öt érzéken túli élményt alaposan továbbfejlesztette. A saját érdekében is reméljük, hogy fugu nincs az étlapon. 

Tisztelt Tékozló Homár!

Szeretném elmesélni, hogy mi történt velünk a zuglói Tokyo "japán" étteremben (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 3.) nagyjából két hónapja.

Valentin nap tájékán elhatároztuk a barátnőmmel, hogy meglátogatjuk a fent említett helyet. Ő már több alkalommal volt ebben az étteremben, de a mostani eset előtt nem voltak rossz tapasztalatai. Annyit tudni kell, hogy itt 3 órás időtartam alatt korlátlanul fogyaszthatnak a vendégek. Az ételek running sushi elven futószalagon érkeznek, kb. csészealjnyi tálakon. Fejenként 4-5 adagot kóstolhattunk meg, amiben volt leves, tészta, marha, kagyló, kétféle rák és sushi.

Én már a legelső fogásnál, ami leves volt megkérdeztem a barátnőmet, hogy furcsállja-e az ízét, mert szerintem nem jó. Neki is feltűnt, így félre is tettük, mondván megkóstolunk még pár dolgot, hátha azokkal nincs probléma. A további ételek nagy részével is ugyanez volt a helyzet, érezni lehetett rajtuk, hogy valami nincs rendben, nem frissek.

A legutolsónál, ami sushi volt ütközött ez ki leginkább, amikor is érkezésünktől számítva 25 perccel éreztem, hogy émelygek, hányingerem lett, elsápadtam, egyszóval rosszul lettem. Előre leszögezném, hogy gyerekkorom óta rendszeresen fogyasztok tengeri ételeket, így nem arról van szó, hogy nem vette volna be a gyomrom őket elsőre. A barátnőmnek kezdetben még nem volt semmi baja, de később ő is rosszul lett.

Jeleztem is a személyzetnek, hogy nem vagyok megelégedve az ételek minőségével  - hogy az autentikusságukról már ne is beszéljünk, mert egy kínai gyorsétterem szintjét ütik meg körülbelül  -, és hogy konkrétan rosszul lettem.

Felajánlottam, hogy az italokat kifizetjük, de az ételekért nem szívesen adnánk pénzt. Kezdetben ettől teljesen elzárkóztak, mindenáron ki akarták fizettetni, de a barátnőm békés elrendezést remélve felajánlotta, hogy az üdítőkön felül az ételfogyasztás felét is rendezzük. Ez meg is történt volna, ha időközben nem lesz ő is rosszul, valamint nem vágják hozzánk a nyugtát olyan felkiáltással, hogy „többet ide ne gyertek”. A vásárlók könyvének odaadását többszöri felszólításra is megtagadták, arra hivatkozva, hogy mi itt nem vagyunk vendégek, mivel nem fizettünk. Családi vállalkozásról lévén szó a konyháról többen is kiszaladtak, körbeálltak és nagy kínai óbégatás közepette a valamennyire magyarul tudó(k) tudatták, hogy nekünk mindenáron fizetnünk kellene, vagy betelefonálnak a rendőrsére. Mi azt feleltük, hogy egész nyugodtan hívják őket ki.

A rendőrség kihívása után már egyből kitették a pultra a vásárlók könyvét. Miközben vártunk le is ültünk, engem személy szerint nem sok választott el attól, hogy az ebédem visszaköszönjön az éttermük padlóján. A két kiérkező rendőr jegyzőkönyvezte a történteket, ismertették a jogokat, segítőkészek voltak, ami pozitív csalódás volt. A vásárlók könyvébe be is írtuk a történteket, jeleztük a rendőröknek, hogy természetesen ki tudnánk fizetni a cechet, ami kb. 7 ezer forintra rúgott.

Ezt követően otthon hánytam és hasmenésünk is volt, ijedtségünkben felkerestük a Szent László kórházat, ahol meg is állapították az enyhe ételmérgezést (toxikus gastroenteritis és colitis).

Egy hónapra rá jött a levél a rendőrségről, hogy az étterem feljelentett minket, emiatt szíveskedjünk meghallgatásra befáradni a VIII. kerületi rendőrkapitányságra.

Most perpillanat ott tart az ügy, hogy bíróságra járhatunk majd az igazunkért, mert nem voltunk hajlandóak szó nélkül fizetni olyasmiért, amitől mindketten rosszul lettünk, valamint a személyzet pofátlan, gusztustalan stílusát eltűrni. Azt hiszem, hogyha egy étteremben a vendég rosszul lesz az ételektől, akkor talán elnézést kéne kérni vagy esetleg valamilyen formában a kedvükre tenni, de semmiképpen se szájhabzó követelőző csürheként a pénzért remegve fenyegetni őket, hogy a feljelentésről ne is beszéljek, de úgy látszik a Tokyo-ban ez dívik.

Talán, ha az ételek frissességére, autentikusságára, a személyzet modorára és ápolt megjelenésére fordítanának fele ennyi energiát jobban járnának. Természetesen a fentieket dokumentumokkal is alá tudom támasztani.

Érdemes rákeresni a filéminyon blog jellemzésére az étteremről vagy ránézni a facebook oldaluk értékeléseire, mert ez nem egyedi eset sajnos!

10/1.

NAGYON NEM AJÁNLOTT HELY!

Márton

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepibubó 2015.05.01. 14:42:22

Rendőrök előtt ételmintavétel, nebih ügyelet kihívása. Ennyi. Csodálom, hogy a hozzászólásokban sem merült fel.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.05.01. 14:59:49

@Aureliano Buendía: Leírta, hogy kis adagok voltak, és csészeljnyi méretű tányérkán érkeztek...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.05.01. 15:03:28

Azonnal jelenteni kellett volna a fogyasztóvédelemnél vagy a köjálnál vagy valahol.
Egyébként a kommentelők hozzák a szokásos kárörvendő hozzáállást.Na persze ha velük történne hasonló , nem lennének ilyen elnézőek a kedves "vendéglátóssal"..

gabors 2015.05.01. 15:48:59

ez a doglott kagylo csiga zabalas a hetvegi ???

vazze ....

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.01. 15:52:00

Valamejik tudományos csatin láttam, hogy egyes kínai területen valamilyen erősen toxikus növényi por állagú őrleményt használtak az ottani tradíciós gasztró besűrítéséhez!
No ezt központilag betiltották mert hullottak és degenerálódtak!
Kicikinain nem tudtak kifogi.....
Mit gondoltok mivel "habartak" ezek után???

GIPSZEL! Agyam eldobtam.

Aureliano Buendía 2015.05.01. 16:01:12

@A megvalósult amerikai ólom..: és azt is, hogy kb 20-25 perc alatt be is termelték ezeket a kis adagokat.

Én egyszer voltam az Arany Kaviárban (orosz étterem), ahol 6 ilyen minimál fogást szolgáltak fel nekünk. De tényleg úgy képzeld el, hogy alig piszkolták be a tányért, ehhez képest a végére durván telítődtem. Csak épp nem 20 perc volt, hanem cca másfél-két óra.

Hidd el, egy ilyen étkezés nem arról szól, hogy a lehető legtöbbet próbáld megenni a pénzedért, a posztoló nagy valószínűséggel itt baszta el a dolgot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.01. 16:04:19

@gabors: az inmdex a varosligetben unnepel
sor-virsli@Pepibubó: szerinted magyarorszagon kimegy a rendor ha betelofanlok, hogy szar a kaja?

gabors 2015.05.01. 16:38:14

@hagyma: "az inmdex a varosligetben unnepel"

mit unnepel ??? kommonizmus lebontva ...

mar megint unneplik a munkasokat ??? hogy mik vannak

CID 2015.05.01. 16:40:11

@venszivar: teljesen felesleges emlékeztetni a fajtád nem létező becsületére. Az a fél mára egy gida ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.01. 16:51:56

@gabors: ne komcsizzunk
majus 1-nek angol es amerikai gyokerei is vannak
tovabba nalunk is van Lbor Day
nem minden melos komcsi

venszivar 2015.05.01. 16:55:51

@CID: akkó beszélj robi nagyapáddal az nevel gidákat....áll. ,ivel buzi, legalább nem tesz kárt bennük! talán marad neked is.:):D

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2015.05.01. 16:56:31

Erről az étteremről évek óta ilyen hírek bukkannak fel rendszeresen. Sajnos még mindig nagyon lutri étterembe menni Pesten, érdemes előtte kritikákat olvasni.

@Aureliano Buendía: Az ilyen helyeken egy adag egy csészealjnyi tálon van, kóstoló mennyiség, egy felnőtt simán megeszik 10-15 adagot. Aki nagyevő, az 20-25 adagot is.

@kombusz: Kínai család vezette japán étterembe menni Magyarországon tényleg nem túl okos dolog...

CID 2015.05.01. 17:15:41

@venszivar: Az én nagyapáim már elhunytak, az utolsó 95 évesen. Gondolom ti most voltatok a tati ballagásán :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.01. 17:24:28

@CID: ballagas?
mar jatekbol megbukott oviban
a tati max a kocsmaba ballag, meg a tyukol kornyekere

totál kár 2015.05.01. 17:25:03

megéri bíróságra vagy rendőrségre járkálni 7 ezer forint miatt?
ennyire keveset és az idejük?

gabors 2015.05.01. 17:28:06

@totál kár: "megéri bíróságra vagy rendőrségre járkálni 7 ezer forint miatt?"

a legtobb embernek persze hogy NEM eri meg, de mindig vannak "okosabbak/tudatosabbak/hulyebbek" is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.01. 17:39:10

@totál kár: @gabors: keso, feljelentette oket a kinai
@CID: de ennyire?

Pepibubó 2015.05.01. 18:46:04

@hagyma: nem azért megy ki a rendőr, ha szar a kaja, de ha mérgezett, az már más eset. Egyébként meg arra írtam, hogy a "vendéglátó" hívására már amúgy is a helyszínen voltak.
Az érdekelne, hogy hasonló esetben mi történne az USA-ban, ha van 1 kis időd.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.05.01. 19:09:10

Annyit tudni kell, hogy itt 3 órás időtartam alatt korlátlanul fogyaszthatnak a vendégek."

Felhívás a fillérbaszóknak.
4000Ft-bol degeszre eszem magam kedvenc éttermemben és idáig a kb 5 év alatt nem volt panaszom rájuk
Nojó, a mult hétvégén nem kenték meg előre az óriás bécsit ErősPistával, de ezt most az egyszer elnéztem

gabors 2015.05.01. 19:23:14

@Pepibubó: ha kaja utan csak elsetalna es emiatt hivnak rendort, akkor letartoztatjak ha a vendeglo ugy dont hogy meg akarjak vadolni "press charges" / feljelentik ha nem is pontosan ugyanaz/ ... Az ilyen 'kihagas' az kb ugyanaz mint aruhazi lopas ... minden bolt megteszi a feljelentest, szerintem minden vendeglo is nekik nem kerul semmibe, aztan majd a birosag/ugyeszseg lejatsza par honap alatt ...

allamonkent valtozo, de ertektol fugg hogy mivel vadolhato de mar 100 dollar alatt is buntetik ...

Es ha mar valakit letartoztatnak az mar egy birotol fugg hogy mi van tovabb es ha mondjuk este vacsora idoben tortenik az ejszakat konnyen fogdaban lehet tolteni foleg kisebb varosokban. (New Yorkban van 24/7 birosag egy par ora mulva mehet egy kesobbi idoponttal meghallgatas es a tovabbiak ...)

Ha tenyleg minosegi vita vagy romlott/mergezett a cucc az esetleg mas elbiralas alatt megy... de azt nem is nagyon lehet a helyszinen csak ugy eldonteni. Akkor szerintem csak jegyzokonyvet vesznek vel a vitarol de lehet hogy meg azt sem mert az vegul is nem rendorsegi ugy ...

Amig nincs anyagi kar vagy szemelyi serules vagy legalabb eroszakkal valo fenyegetes... rendorseg nem nagyon intezkedik itt sem, "uzleti/elszamolasi" vitakba nem mennek bele. De a fizetes nelkuli tavozas, az szandekosan okozott anyagi kar, sima esetben lopas.

venszivar 2015.05.01. 19:28:24

barom! a hugyos mariról ugass!!! barom!

venszivar 2015.05.01. 19:31:46

barom! vagy anyádnak küldött ÉVI! 20$-rol!:DDD barom!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.01. 20:02:23

@Pepibubó: a rendor azert ment ki, mert a vendegek nem akartak fizetni
mergezett kajarol azert szo nincs
nem tudom, itt mit csinalnek, meg sosem kerultem ilyen helyzetbe, igaz meg is nezem hova megyunk
ha nem akrnek fizetni valoszinu itt is kihivnak a rendort
ha valami nem OK a kajavl, biztos nem rendort hivnek

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2015.05.01. 20:21:54

@totál kár:

Te így működsz? Megéri-e? Függetlenül a poszt valóság- és igazságtartalmától - Te fizettél volna ilyen esetben?

Csak azért én sem vagyok hajlandó fizetni, mert épp az az olcsóbb megoldása egy ügynek. Ha ez gondot jelent nekem, akkor nem megyek el 7ezer Ft-ért sem kajálni.

Nehogy már csak azért fizessek, mert az úgyis olcsóbb...

Nem kell ám mindent benyelni.

lcsaszar 2015.05.01. 20:24:13

Nem értem ezt a japán konyha majomkodást. Tudni kell, hogy a konyhájuk a szegénység és puritánság miatt lett olyan, amilyen. Viszonylagos népszerűsége (hol? pesti úri majmok között) pedig az országot körülövező egzotikumnak köszönhető. Kicsi és egyszerű fogások. Az egyik levesüknek az a neve, hogy "víz", igen találó. Mintha valakik igen távol tőlünk rászoktak volna a köménymagos rántottlevesre, és trendi éttermekbe járnának, hogy ehessék.

totál kár 2015.05.01. 20:28:31

@Darren79: ha rossz a kaja nem eszem végig a menüt.
ezek végig ették utána reklamáltak.Megkostolom ha nem jó kimegyek,akkor jogos a nem fizetés.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2015.05.01. 20:30:23

@totál kár:

Oké, ezzel egyetértek, azzal viszont nem, hogy Te azt mondod, hogy fizetniük kellett volna, mert az lett volna az olcsóbb megoldás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.01. 20:55:22

@lcsaszar: na azert ne essunk tulzasikba remek halakat, csirkeket es steakeket is csinalnak
a sushi a zasloshajo, de azt pl. mi cask eloetelnek esszuk

Pepibubó 2015.05.01. 21:14:32

@gabors:
@hagyma:
Köszönöm. Tényleg necces a történet.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.05.02. 00:37:19

@Aureliano Buendía: Szerintem meg sokkal valószínűbb hogy a kedves "vendéglátós" az olcsó ár érdekében mindenféle kétes forrásból szerezte be az alapanyagait. Ez egyébként előfordul az ilyen időkorlátos helyeken.
Ha hibázott valamiben a posztoló, akkor abban , hogy elhitte, hogy 3 órán kersztül korlátlanul kajálhat 3500 ft-ért, és kifogástalan minőséget kap.
Nem tudom, hogy te mekkora étkű vagy, de egy átlagos ember nem kezd el hányni, émelyegni 4-5 apró adag elfogyasztása után 25 perc alatt. Ez nem az a mennyiség ennyi idő alatt, ami önmagában indokolná a rosszullétet..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.02. 09:21:24

@lcsaszar: Egy japánnak mondjuk a magyar konyha valóban egzotikus, mert hírből sem ismeri. De egy bármilyen távol-keletinek az.

Manyecska 2015.05.02. 10:32:34

f.szom tudja tényleg poszter e a hülye...hàrom doboz sör utàn Àkosom is Kotda-szâmokat kezdett küldözgetni éjjel..xdd pedig bringàval simàn tartotta a zirànyt. Nem lehet hogy tényleg terhesek?

Manyecska 2015.05.02. 10:36:35

25 perc alatt a tengerimalacom emészt..xd szusi finom de nagy adagban nyers hal stb hmm

seventyfour 2015.05.02. 15:03:41

Nehéz úgy érvelni, hogy nem akarsz fizetni... Valahogy, az egész egy magyarázkodás lesz így, komolytalan.

pöndörödő macskaseggszőr 2015.05.02. 17:39:40

hááááát, így jár aki sárgákkal kezd, bár mondjuk én tuti odahánytam volna nekik úgy emberesen...

CID 2015.05.02. 20:48:55

Szerencsétlen, nem ivott elég szeszt.

megamenn 2015.05.02. 21:47:47

jappán és kínai
elmentek fingani,
jappánnak sikerült
kínai kiterült.

ajjajjaj meghalok!
fejfámra irjátok
itt nyugszik kínai,
ki nem tudott fingani.

szerintem ez lehetett a baj.

Atörökk 2015.05.02. 22:08:03

Mindenki így jár, aki halat evett.

gabors 2015.05.03. 00:46:02

Na az amerikai ize lo nyert ....

de minden zsoke gyuttment mexicoi volt ... hogy van ez hagyma ???

gabors 2015.05.03. 01:42:18

^^^ Marmint a Kentucky Derby-in

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.03. 04:51:39

@gabors: ez ugy van , cask hogy tudd
zsokenak kell lenni alacsonynak es sovanynak
hat ezeknek a felteleknek a mexikoiak nagy szamban megfelelnek
mi aggyk az eszt es a lovat
ok meg lovagolnak
a favorit nyert amugy
ugyhogy nem sokat fizetett
van azert amerikai zsoke is, de ,I a;talabban nagyobbra novunk
hat igy van

Manyecska 2015.05.03. 05:09:27

@hagyma: jézus! a perzsàk közt is van ekkora laposcipős randi ahh xd pedig 170 cm vagyok.;-) XD Ãkosom legalàbb két fejjel magasabb és lovagolhatò.
pàrdon.xd.......valaki vigye innen ezt a rohadt bùgó gerlét mer lenyilazom xd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.03. 05:21:36

@Manyecska: az indianokat mindenki ugy kepzelte, kepzeli, mint winettou alias gojko mitic
namost az igazsag az, hogy a 160 cm koruli mar kiugrian magas

Manyecska 2015.05.03. 05:42:10

@hagyma: apãm fél fejjel volt nàlam alacsonyabb understand xd anyám meg 175 ceni lol xd

Manyecska 2015.05.03. 05:45:56

tegnap a csaj wasabis szusit rakott minden nyìlàsàba a tévébee adtàk gondoltam is miaràk?? Szex és Ny

Manyecska 2015.05.03. 05:48:05

úyork. Azt várta a pasijàt mesztel en. eszembe jiutott a poszter

gabors 2015.05.03. 05:56:28

@Manyecska: hogy miket nem nezel ????

Manyecska 2015.05.03. 05:58:56

xddddd mentek volna kínaiba hàtnem hàtde.ugyanaz az élmény.xd vagy disznótorra. a mai fiatalokat agymossàk màn leginkàbb a 33 éves pasimon làtom..a Coelho könyvét eltüzelem.pl.xdd meg jo hogy normalis dolgokat is kézbevesz..xdd
Nâlunk Óbudàn van japàn étterem az legalàbb jó állítólag. Az Aragviban meg olyan bàrànyt kapni hmmm!! de az grúz.:.;-)

gabors 2015.05.03. 05:59:32

@hagyma: "van azert amerikai zsoke is, de ,I a;talabban nagyobbra novunk
hat igy van "

igy tobbes szamban ??? nagyobbra nolsz ?? Te is mar majdnem egy eve miota amerikai vagy ?? szoval a mexicoi mikor amerikai lesz mint Te akkor o is noni kezd ??

humornak szantad ?? akkor gyenge ... ha komolyan gondolod az is :-)

na ezert nem leszek amerikai ...

gabors 2015.05.03. 06:07:15

hogy all a mayweather/paqiuo box nekem nem ert 99.99 dollart ??

Manyecska 2015.05.03. 06:08:46

@gabors: hàt az ment vasalàs közben jau az!! a pasim vett Norbit poénbol....majd 100 kg volt eleg sokat fogyott bringaval jar meg futni is fogunk stb.;-:-P asszongya csak ugy lehet hogy leveszi a hangot a Norbiról mert màr ugyanazokat a poénokat ismételte xdd fura...xd mondtam neki odaadom a spanyol nyelvű zumba cédéimet xd! egyenest Amerikàból kűdte egy baràtnőm még itt nem volt divat..;-) na lemegyek kutyaval az itteni beach.re..biccs xd

gabors 2015.05.03. 06:08:52

ok megvan indexen ... van valami percrol percre kozvetites ... nem tul izgi igy ... megyek is aludni majd elolvasom holnap mi volt ...

Manyecska 2015.05.03. 08:45:06

@gabors: itt egy ungarise hód úszott mellettünk...fél km.t követtük megvan a vàra :-):-). marha jópofa.

manes 2015.05.03. 11:12:08

Én az óbudai Trófeában jártam így tavaly nyáron.Bezabáltam a tenger gyümölcsiből majd éjjel fostam,hánytam stb.Viszont nem mentem vissza reklamálni...

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.03. 11:18:31

Zacskós levest akarok!
Aszt nem lehet elbszni..... hacsak...vizet nem teszek alája!

Manyecska 2015.05.03. 13:15:54

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: védd a fàkat egyévvl hódot .megyek anyàknapjãt tartani este anyâvá tesznek.kétszer.pà.xd

gabors 2015.05.03. 14:36:54

@Manyecska: most panaszkodsz vagy dicsekszel ????

amugy mindegy ...

otgorbebogre 2015.05.03. 14:57:51

@lcsaszar: es melyik levesuket hivjak "viznek"? mert a miszo meg a mizu igencsak ket kulon szo. es a miszo az igencsak nem sima viz. MEGALOL.

nem nincs igazad, a sushi japanban is inyencseg (mindig is az volt) , es a japan konyha a buddhista egyszeusege alapszik. mondjuk a hazi japan konyha meg az ettermi japan konyha azert nagyban kulonbozik.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.03. 16:16:30

@Manyecska: Juj má' tényleg! Ma vagyon B.anyák déj.
Megzavarintottak ezzel a másus 1 virágkosár küldözgetés kampánnyal.
Még egy faxság a Valöntáj éa a Hálóving mellé!
Annó a legény májfát állított csajának ...meg mást is! :) Vagy nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.03. 17:17:10

@gabors: hat legalabb 5 eve vagyok amerikai, de meg europaban norrem fel/meg/
na elmagyarazom
a kaukazusi tipusu feher ember nagyobbra nol mint a del vagy kozep-amerikai indianok
foleg az europai es amerikai reszen
nem beszelve az afroamerikaiktol
de aki kicsi marad az lehet jo zsoke
kozep es del amerikabol nagyobb a merites zsoke tekintetben

igazan megtisztelo, hogy miattam nem leszel amerikai:)
fel amerika sir most

Manyecska 2015.05.03. 18:55:48

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: nemtom a kicsivel csinàltuk most a hàzit -páleszt- megemlítettem a pumit is mint fajtát..Bogâncsról kell írni......., azóta következetesen punit ír..xdd....na ON ;-)

megamenn 2015.05.03. 20:36:46

mi a faszom az a fugu?

gabors 2015.05.03. 20:58:42

@hagyma: "hat legalabb 5 eve vagyok amerikai,"

most akkor mikor hazudtal ... ???

direkt megneztem 2013 Feb 20-a korul irtad ide a homarra, hogy az amcsik MEGADTAK az allampolgarsagot ... sot meg kep is volt linkelve ... egy hetig (vagy kettoig) minden posztba beleirtad olyan buszke voltal ...

sajat blogod alapjan 2011 augusztusaban irtad hogy haromeves hazas vagy ... vagyis LEGKORABBAN tehat 2008-ban hazsodtal => legkorabban 2008-ban kaphattal zold kartyat minimum ot evet kell varni mielott allampolgarsagot kerhetsz .. => 2013 elott NEM lehettel allampolgar ...

hogy szamolod az ot evet ??

persze lehet mar a blogban is hazudtal ??

bosszantanak a hazudozok ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.03. 21:24:25

@gabors: jajj haggyal mar bazmeg
ha 3 eve vagyok akkor 3
tokom bannya
jo sok eve hivatalos vagyok
lehet cask 3 eve tettem le az allampolgarsagi vizsgat
korabban mint te
de ha akarod te is hazudsz, mi az hogy majdnem egy eve?
annal tuti tobb
nyomozol utanam?
mit akarsz meg tudni?

bosszantanak a gazdasgi menekultek, akik ekezik amerikat

GO HOME!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.03. 21:48:49

@gabors: na hogy nyugodtan aludjal
az allampolgarsagom napja 2013 march 19
de mivel ez egy folyamat folt minimum 6 ev tartom magam amerikainak papiron
zold kartyak stb
szoval az alig egy ev tobb mint ketto
de te a zoldkartyaddal nem tartod magad annak? cask munkavallalo vagy?

gabors 2015.05.03. 22:12:24

@hagyma: nem hazudtam valoban rosszul emlekeztem 2013 marcius az alig tobb mint ket eve nem egy mint irtam... bocs ezert ...

de utanna neztem miutan azt mondtad "mar legalabb 5 eve amerikai vagyok" .. azert Neked illene kicsit pontosabban emlekezni ha nem is napra ...

mindez csak azert tunt fel, mert itt irtad napokig 2013 februar ota hogy amerikai lettel itt az elso idezet amit talaltam evvel kapcsolatban ...

homar.blog.hu/2013/02/15/adminisztracios_idohurok_a_vodafone-nal?full_commentlist=1#comments :

"hagyma · hagyma.blog.hu/ 2013.02.15. 18:53:12
szeretnek szolni, hogy az amerikai allampolgarsagi vizsgam sikeres let /100 %-os/ es mindenki bekaphatja a bal fulemet
de most eppen atmegyel az aldisba, mert ott valami tortenhetett "

aztan egy honapra ra, az eskudet kovetoen, napokig ment hogy most mar X napja amerikai vagy ... akkor nem irtad hogy Te a zoldkartyatol szamitod hogy amerikai vagy ...

nem tudom ez azert mar tulzas kategorian kicsit tul van ... de latom megmagyarazod .... (a harom ev is alig tobb mint ketto ...) 3 eve nekem talan fel sem tunt volna de 5 ???

gabors 2015.05.03. 22:14:08

na megyek palantazni .... hogy valami hasznosat is csinaljak ma delutan...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.03. 22:26:20

@gabors: haggyuk tobb mint 6 eve vagyok hivatalos
talan tobb mint 7
de en illegaliskent ia annak erztem, ami tobb mint 15
kulonben nem maradtam volna itt
na haggyuk, nem ide tartozik
jo palantazast
utana egyel egy kis fugut

Sandor Akarki 2015.05.04. 01:00:50

Én ezt úgy csinálom, hogy ha kihozzák a kaját és romlott akkor az első falatot visszaköpöm a tányérra, felállok olyasmit mondva (természetesen megfelelően hangosan), hogy "ti szemét mocskok, romlott szart hoztatok ki enni", rosszabb napon kiöntöm az egészet a földre. Aztán kimegyek. Nem szoktak akadékoskodni, igaz évente egynél többször nem fordul elő. Eddig egyszer mondta valaki, hogy dehát kihozta, én meg mondtam, hogy akkor hívjük föl a Köjált hadd vigyenek mintát, valahogy ezt nem akarta.
Amúgy azért járok a törzshelyekre (heti 6x), mert ismernek és én is ismerem őket; bármi más random.
Amúgy vazz, első romlott után fel kell állni és vérmérséklet szerint ordítozni vagy szépen elsétálni. Az nem frankó, hogy végigeszed aztán utána reklamálsz.

Sandor Akarki 2015.05.04. 01:02:38

@hagyma: Ammmerika az a hely, ahol a fekák az utcán tüntetnek a rendőrök ellen, ugye?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.04. 02:01:31

@Sandor Akarki: nem amerika az a hely, ahol az afroamerikaiak egy resze kihasznaljak a felmerulo problemat
lelonek rendort
stb.
legutoljara gyogyszertarba tortek be eloszor tuntetes cimen, azutan fel is gyujtottak, a kovetkezo bolt egy roved italt arulo bolt volt, majd egy penzvalto
kozben osszetortek es felgyujtottak nehany rendorautot
negyedszerre eljutottak aruhazba is, ahol ruhat tudtak lopni
hat ez van
halaegnek en normalis allamban es varosban elek, vannak allamok ahova nem koltoznek es varosok es foleg varosreszek
Magyar sem szivesen koltozik a falu vegere

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.04. 02:07:10

ja, de ettol meg sose koltoznek haza, batmennyire is szeretem magyarorszagot en itt vagyok itthon'
ez mult nyaron is bebizonyosodott, mikor otthon voltam
minden OK volt Mary is imadta
de jo volt hazajonni otthonrol

gabors 2015.05.04. 04:16:07

@hagyma: persze .... persze ... most ... miert ne ..

DE Te voltal aki ekezett hogy miert nem vagyok mar allampolgar ha mar zoldkartyam van X eve meg ize ... meg ma is irtad Te vizsgaztal elobb mint en ?? akkor mi szamit

most akkor EZ vagy AZ ??? ha majd (valaha is tudod/erted/elfogadod hogy mit is akarsz mondani ... (amig magad sem tudod masnak sem tudod MEGMONDANI a frankot ...)

en szivesen meghallgatlak .... DE ha nagyon nem kosher azert szolok ...

hogy folytassam (palantak rendben a fu levagva ... kutya megsetaltatva ... sot mar sotet is van ... ) valami Nalad nem kosher azert normalis "naturalized" amerikai azert tudja hogy 2 vagy 3 vagy 4 vagy 5 eve naturlized .. .Neked meg mindegy...

de itt ekeztel hogy meg ma is hogy gazdasagi menekult meg minden ...

de mit is varhatnek egy kozeposztalybeli, "middle age" kereszteny republikanustol aki "on-call" dolgozik oraberben ... csak hogy ekezzelek is ... (csak hogy szoljak TE SOHA nem leszel amerikai ... )

gabors 2015.05.04. 04:19:57

@Sandor Akarki: itt hagymanak igaza van ez a fekete is futtot kb 5-7 percig faszan csak vegul utolertek ... mindjart nem tudott lelegezni ...es eszebe jutott hogy asztmas ... mikor arulta drogot (nem eloszor mert 3x volt ezert mar bortonbe) asztma nem volt gond...

szt hogy ki torte el a gerincet nem tudom de voltak mar kb 10 akik szazezreket szakitottak hasonloan ...

AtiSnatch 2015.05.04. 08:41:41

kiette a fugát a csempe közül, oszt csodálkozik, hogy fosik...

Manyecska 2015.05.04. 09:18:13

@hagyma: engemse hiányolnak Jerevánban..xd

Inda Administrator (törölt) 2015.05.04. 09:55:58

tokió = kína?

Manyecska 2015.05.04. 09:57:01

@AtiSnatch: gömbhal. A Némóban is /by Pixar, 3D/ megasszonták: a hal nem lakoma csak koma.. xdd

Thou 2015.05.04. 10:28:37

A posztoló hülye amiért nem hívta ki az ÁNTSZ-t.

Manyecska 2015.05.04. 10:47:22

@Thou: Az. Még oda is becsönget fogadjunk ahol még csak az alapot ássák..xd

kakukk11 2015.05.04. 14:28:54

@Thou: A posztoló nem ezért hülye, sőt valszeg ez volt az egyetlen értelmes cselekedete.

Jimbo75 2015.05.04. 16:16:00

@FDToth: Bazski, aynyi hiba vlot ebben a 3 sroban, hogy algi tudtam elolvansi....

FDToth 2015.05.04. 16:18:14

@Jimbo75: nincs benne hiba csak sok sok elírás, amit lsurta vayok kijavítani :D

lcsaszar 2015.05.04. 16:35:42

Ettem már nagyon finom sushit, háznál, nem étteremben. Meg yakitorit stb, az is jó volt. Étterembe főleg idehaza nem megyek érte, de ez egyéni.

KaTe 2015.05.05. 19:48:00

Ha annyira rosszul vagy, hívjál mentőt bazdmeg. Kiérkező rendőrök normálisan jártak el, pozitív csalódás? Miért, szerinted minden rendőr geci, vagy mi?
Rosszul vagyok, rosszul vagyok. Ha ott döglesz meg, akkor is csak ezt szajkózod? Életképtelenség MAX LVL.

lezsír (törölt) 2015.05.12. 09:13:04

Budapesten elképesztő dolgok vannak egzotikus éttetem ügyben. Kínaiak üzemeltetnek japán, szusi, ramen éttermeket, persze a hülye magyaroknak ez nem tűnik fel, de egy japán ilyen helyre be se menne. Némelyik kínai még a szemedbe is hazudja, hogy ő japán vagy a szülei japánok voltak, de ha japánul szólsz hozzá azt nem érti. A magyarnak mindegy, csak sárga legyen a szakács. Aztán csodálkoznak, ha légy kerül a levesbe. Az ázsiaiak az igazságot, valóságot eléggé szabadon kezelik. Ami szerintük úgy van, az az igaz, aki velük nem ért egyet, az halálos ellenség.
Megjegyzem a kínai kaja is lehet jó, én imádom azt is, csak az nem az átlag pesti kínai büfé színvonala. Pesten talán 1-2 jó kínai étterem van, ezeknek az ára messze a kínai büfék szintje felett van.

lezsír (törölt) 2015.05.12. 09:28:42

@kombusz: kínaiak csúfolják meg ott a japán konyhát
Nem egyedi eset, ramen éttermek egy részének sincs köze a japán ramenhez
Jó, most abba ne menjünk bele, hogy a ramen eredetileg a kínai tészta levesből jött létre. De a japán változat az kínai helyen perszehogy nem autentikus. Sok ember óvakodik már a kínaiaktól, ezért azok japánnak adják ki magukat. Jó a kínai konyha is, de nem az átlag budapesti kínai büfé szintjén.
süti beállítások módosítása