Tékozló Homár

Kézzel javított telefonszám, 8 éve törölt adat, szevasztok!

2015.06.03. 15:24 | Homár Hilda | 75 komment

otpbank_log_horiz.JPG

Feneketlen kincsesbánya a legnagyobb hazai bank évtizedek óta épülő adatbázisa, így bármelyik pillanatban képes nosztalgikus pillanatokat okozni ügyfeleinek.

Üdv Homár (Hilda)!

Ma történt velem a hazai bankban, az OTP-ben. Ez az a bank, ahol még mindig nem tudják megoldani, hogy minden bankkártya a postán keresztül a lakcímre érkezzen meg, mint ahogy azt már sok egyéb bank sikeresen alkalmazza hosszú évek óta.

Nekem az Amex (tudom nem vagyok sikeres, de netes szállásfoglalásra, bérlésre, vásárlásokra ezt használom kizárólag) kártyám jár(t) le, melyről az OTP rövid levélben tájékoztatott is, hogy ballagjak be (no nem a lakóhelyemhez legközelebbi bankba), hanem ahol anno igényeltem ezt a kártyát. Nem nagy a távolság, de nem mindegy, hogy oda-vissza 10 km, vagy 40. De nem ez volt az egyetlen gond, vagy furcsaság.

A bankban persze vagy fél órát várakoztam, miközben összesen ketten voltak előttem, és kb. 8 ügyintézői ablak volt nyitva, de valahogy a kártyacsere opcióhoz tartózó sorszámot csak nem akarta kidobni a rendszer, miközben a folyamatosan utánam jövő emberek sorba távoztak is. Majd végre elkezdtek engem is ügyintézni, ami abból állt, hogy az ügyintéző hölgy kikereste az én új kártyámat tartalmazó, a nevemmel és címemmel ellátott bontatlan borítékot (ha már megcímezték és borítékba rakták, akkor miért nem küldik ki egyből nekem??? Hiszen van 7 jegyű telekódom ehhez a kártyához, meg van hozzá szép telefonszám, biztos tudnám ezt is aktiválni, mint más postán küldött kártyát is. Hogy a netes ügyintézésről ne is beszéljük), amit előttem felbontott, majd jó pár percre eltűnt a mátrixban (azaz a számítógépes rendszerükbe), ahogy aktiválta azt.

Ez kb. 4-5 percet vett igénybe, miközben feltűnt, hogy a nevemre címzett borítékon egy olyan lakcímem szerepel, ami vagy 15 éve megváltozott, és eleve az Amex kártyát is csak vagy 9-10 éve igényeltem, tehát az nem is lehetett már akkor sem aktuális. Ezt szóvá is tettem, amire az ügyintéző közölte, hogy valóban a rendszerben más a lakcímem és a levelezési címem is, de valamiért ezt a címet használja a rendszer (mi van??).

Ekkor felajánlotta, hogy akkor ha már itt vagyok, az összes adatomat frissíti és aktualizálja a rendszerben (ezt akartam is kérni, mert valami nagyon nem kerek ott ezek szerint). Ha már ott voltam, akkor kértem azt is, hogy az értesítő sms telefonszámát is írja át ugyanarra, ami a sima OTP-s számlához is tartozik, mert most jelenleg a feleségem számára jönnek ezek az infók, míg a többi az enyémre, így mind egy helyre érkezne.

Na itt kértem lehetetlent, ahogy utólag kiderült, mert a hölgy jó tíz percre ismét eltűnt a mátrixban, majd második nyomtatási próbára is csak a régi telefonszámmal szereplő szerződés módosítást sikerült kinyomtatnia (ezt tudom csatolni is, ha az OTP kételkedne a sztori hitelességében, rajta az ügyintéző által kézzel átírva a szám. Gyönyörű, igazi XXI. századi megoldás), miközben olyan telefonszámom is előkerült a rendszerükből, ami kb. 8 éve megszűnt, és akkor töröltetve is lett. Szóval ezt nem sikerült módosítani, cserébe a hölgy közölte, hogy majd a nap folyamán valahogy módosítják az új számra. Kíváncsi leszek rá.

Csak egy kis adalék: Nekem az alap OTP-s folyószámlámon a netbankban kb. két perc alatt (be- kilépéssel azonosítási kódot tartalmazó sms elküldéssel stb.) sikerült anno sms-hez tartozó telefonszámot átírni, ami ma a bankfiókban kb. 10-15 perc alatt sem sikerült. Biztos, hogy jól működik ott minden?

The Good Boy!
(állandó olvasód)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trunkel 2015.06.03. 15:33:05

hehe OTP. Érdekes hely. Sok sok évvel ezelőtt, mikor még én is ügyfél voltam, kérdezték akarok-é netbankot. Mondom dejó akarok - 2001-et írtunk. Hölgy kért személyit, meg pár más iratot az azonosításhoz. Pitty pötty pitty pötty... És mondta is, hogy kész vagyunk. Ó teljesen le voltam nyűgözve a technika ilyen haladásán és a flottul működő digitális világon, aztán... Mondta mielőtt végzünk még egy helyen rögzítenie kell ÉS ELŐVETT EGY KOCKÁS SPIRÁLFÜZETET ÉS MINDENT, AMIT FELVITT A RENDSZERBE ODA IS BEÍRTA :))))))))))

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.03. 15:49:01

Nem jó sorszámot tépett a yófijú!
Kártyacsere hátra sorolódik!
Hitel szerződés kötés gomb a nyerő!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.03. 15:50:59

Bázz, ha ezt nem tudják megoldani, mi történik vajon a pénzzel? Csányisanyi, lépj má' tökükre...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.03. 15:52:16

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Akkor odakerül egy ügyintézőhöz, amelyiknek nincs jogosultsága kártyát cserélni.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.03. 15:58:37

@ColT: Akkor mond meg mi a merev fszt csinál az a 3,14csavakaró rihe akinek illetékessége lenne a kártyacsere!
Az ijen ügyintézés nálam kibacca a biztosítékot!
Mé' másodrendű az a paraszt aki "piti" ügyet intéz?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.03. 16:02:52

@ColT:
Lehet nekem van rossz elképzelésem az ügyintézések beállítottságáról, de minden ügyfélnek a saját ügye, gondja a FONTOS!
Egy tetves szolgáltató mi jogon sorol és minősít?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.03. 16:05:34

Ostoros fehérje gy ország! (getzy) :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.03. 16:13:41

Amúgy is begyemben van a bagázs!
Tegnap voltam náluk, igaz nem vártam csak 10 percet, de 4! napon múlt hogy nem kapok végkielégülést!
Ennyivel előbb fizettem ki egy kölcsön összegnek a dupláját 2 év törlesztés után.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.03. 16:22:26

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Annyiról van szó, hogy a sorolóba fel van vezetve, hogy melyik ügyintézőnek mire van jogosítása, mit tud megoldani. Nem feltétlen mind ugyanazt.
Azért is előfordul hogy az egyik típusú ügy többet vár, mert aki azt megodhatja, az éppen valami mást csinál.

Amikor csak priorizálják az egyes ügyeket, az kurva gáz, valóban. Mondjuk meg nem mondod, hogy melyik ok miatt vársz, a legtöbb esetben.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.03. 16:32:30

@ColT: Tudod csak az a bajom, hogy majd minden szolgáltató követi ezt a "trendit"!

vanek ur 2015.06.03. 16:44:18

Az AMEX az nem dombornyomott? Mert dombornyomott kártyát normális banknál nem küldenek postán, azt csak személyesen lehet átvenni, ugyanis az ilyen kártya offline is használható (ekkor a használatnál nem derül ki, hogy még nincs aktiválva a kártya).
Én mindig fiókba kérem a dombornyomott kártyámat. (A sima gravírozottat, ami csak elektronikusan használható, küldhetik postán.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 17:01:46

@vanek ur: hat en az eletben nem tudok kartyat hasznalni, mielott aktivalnam
es azt nem is haszxnalja senki mielott aktivalnam:)
aktivalni meg cask en tudom
/az offline hasznalatot nem igazan ertem.../

Aureliano Buendía 2015.06.03. 17:50:35

OTP? Hááááááát... valaki kérdezte már a sikerességet?

Atörökk 2015.06.03. 18:09:39

@Aureliano Buendía:
Céges számlánk is ott van, meg sajátom is. Amire használjuk-használom, jelenleg ott a legolcsóbb. Egyelőre kop-kop-kop.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.03. 18:10:57

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Igen. Ellenben attól még skillezés is van, az volt eddig is. Postán pl. nincs olyan hogy prioritása legyen valakinek, ott csak az van, hogy pl. csomaggal csak meghatározott ablakokhoz lehet menni, hitelügyintézéssel a főpénztárba esetleg, meg ilyesmi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.06.03. 18:12:53

Az OTP nem játék!
Csak komoly idegzettel....

Aureliano Buendía 2015.06.03. 18:14:30

@Atörökk: tudom, te szereted a kihívásokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.03. 18:15:23

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Mondjukn az amúgy nekem felháborítóbb, hogy leszarják az ügyfelet, a 8 pénztárból kettő nyitva meg hasonló műsorokkal, mert nehogy eggyel több pénztárost kelljen fizetni... Bank, boltok, Posta, minden ezt nyomja.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.06.03. 18:17:28

Mongyuk az nem derűt ki a posztból, hogy lehet-e ottan diszkréten szoptatni?

Atörökk 2015.06.03. 18:18:14

@Aureliano Buendía:
Semmi garancia rá, hogy máshol 5X ekkora havidíjért nem szopatnak meg, arra a havi 5 utalásra meg egyszeri kp felvételre teljesen jó.

Aureliano Buendía 2015.06.03. 18:29:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát, ebben is van valami. Sokan szidják a cibet, de nekem pl. még nem volt velük bajom. Az edigitállal sem szoptam eddig még, míg más igen.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2015.06.03. 18:32:58

@vizsla_barat: Amilyet még volt szerencsém az USA-ban használni. Több helyen is.
Mielőtt barátunk megjegyzi, hogy fejlettebb országokban olyan nincs ...

vizsla_barat 2015.06.03. 18:35:11

@Andrass9: A Navajo indianok is hasznaltak amikor (kinai) indian mutargyakat vettunk toluk. Amugy szerintem az internetes vasarlas es a telefonos vasarlas is offline-nak minosul.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 18:36:21

@vizsla_barat: pont 25 eve otthon volt ilyenem
meg letezik?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 18:37:56

@Andrass9: lehet van, de nem lattam, igaz cask 16 eve elek itt
viszont vannak helyek ahol kiirjak cask kp
ettol fuggetlenul a dombornyomottat siman kikuldik postan es en aktivalom

vizsla_barat 2015.06.03. 18:38:44

@hagyma: Igen. Egyszer a Targetben nem volt aram vihar miatt. A penztaroscsaj elokapta es rantott egyet rajta. Kesz. Ez az igazi vilagvegebiztos offline creadit-card lehuzo:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 18:39:18

@vizsla_barat: offline internet?
nekem offline modban nem mukodik

vizsla_barat 2015.06.03. 18:41:01

@hagyma: Ami a titok, a bankkartya-tarsasag figyeli a szamot ahonnan hivod. Perszse biztos ezt is lehet "hamisitani" de utana kerdeznek meg anyja nevet (Bank of America) es az utolso 4 jegyet a SSN-bol. Zip code. Szoval nem lehetetlen de azert dolgozni kell erte.

vizsla_barat 2015.06.03. 18:42:10

@hagyma: A kartya van offline te csucsok! Vagy rangatod a kepernyo elott?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 18:42:31

@vizsla_barat: a Targetben van aggregator, tehat aram van
online nincs termeszetesen
es olyankor be is zarjak a boltot
egyreszt nem tudnak szamolni a penztarosok, masreszt a vonalkodot nehez ilyen esetben lehuzni
nehez ugy egy aramszunet
azt a kezi lehuzot tuti nem hasznaljak:)
1000 eve

vizsla_barat 2015.06.03. 18:43:51

@hagyma: csakis a fejlettebb orszagokban!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 18:45:25

@vizsla_barat: kosz a segitseget kb 6 kartyam van az BoA-nal:)
amugy computeren szoktam elesiteni
de lehet telefonon is
a szamot nem figyelik
par adat kell
a legfontosabb az ssn
/a kartya mindig offline van, amig nem megyek be online, de addig nem tudom hasznalni

vizsla_barat 2015.06.03. 18:47:14

@hagyma: ha a munkahelyi szamrol hivom oket akkor mindig van egy plusz azonositas,mig mobilrol egybol benn vagyok,ugyhogy van azonositas szam alapjan.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.03. 19:03:38

SPAM
www.facebook.com/kilatas/posts/986581884708143

@Atörökk: Meg elég jó az automatalefedettség.
Most végre lehet majd kártyával fizetni csekket a postán, nem kell állandóan pénzt felvenni.

igazságos 2015.06.03. 19:05:30

Hilda tényleg meghülyült.

Szerintem bekattant.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.03. 19:12:02

Azon gondolkodom, hogy már több évtizede annak, hogy az Országos Takarék Pénztár alternatívái megjelentek, és még mindig van, aki ezzel szopatja magát.

Mondjuk én elfogult vagyok az Unicredittel szemben, mert ott mindig van parkolókely. Az otépében minimum fél óra a várakozás, az Unicreditben max 3 perc. Az otépében mindig van valami szivatás, az Unicreditben mindig minden flottul megy. Fasz érti.

igazságos 2015.06.03. 19:13:59

Valaki világosíccson már fel, batgirlt mér nem fegyelmezi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 19:14:34

@vizsla_barat: nincs kizarva, mint mondottam volt en computer hasznalok bankugyekben vagy vezetekes telefont
mert itthonrol intezem
fenti esetben pl felemelem a telefont es kerek idopontot barmit is akarok
es akkor kapok
es akkor odamegyek
es akkor fogadnak az adott idopontban
se sorszam se varakozas

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.03. 19:19:03

Ja, és az Unicredit netbankja pik-pak műxik, az ótépéjé egy fos.

igazságos 2015.06.03. 19:32:07

@hagyma: nincs, szólásszabadság van, de nálatok ez ismeretlen fogalom

igazságos 2015.06.03. 19:33:53

Hilda netcenzúrázik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 19:34:43

@igazságos: dehat en mindig azt olvasom, hogy otthon van diktatura meg dictator
teljesen osszezavartok
4 million ehezo
diktatura
es itt nincs szolasszabadsag
kapkodom a fejem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 19:38:39

@igazságos: majd kinovi
az indexer amugyis jellemzo
liberalis vagyok, azt mondok amit akarok
de ha te maskeppen gondolod akkor ban
/ez nem hildara vonatkozik/
a zaszlovivokre:)
a liberalizmus es a szolasszabadsag addig liberalizmus es szolasszabadsag, amig egyetertesz velem:)
ez napnal is vilagoszabb
ettol fuggetlenul, nem tudom denevert miert kellett volna kitiltani?
mondjuk macskamano liblingje nem az enyem, de hat a targyszeruseg az erossegem

igazságos 2015.06.03. 19:46:36

@hagyma: nálatok sincs, csak elhitetik veletek

mindenkit megfigyel a kormány

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.03. 19:54:58

@igazságos: en erzem is Obama hideg lehelletet a tarkomon

milyennőazilyen 2015.06.03. 20:07:40

@hagyma: csókoltatom a vanília fagyis szekciót

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.03. 21:25:04

@atpijkamo: Három hónapig volt a nej Totyáéknál. Egy alkalommal alföldre utaztunk. Pesten nem tudtunk kivenni mert rossz volt a gép... Sebaj majd útközben mindent intézünk.
Kecsón, három napos ünnep előtt, pénteken, tizenöt perccel zárás előtt az ajtóban lévő nyerőgép benyelte a plasztikot, amit pár órával előtte javítottak.
Nem vertük magunkat földhöz örömünkben mert ott álltunk üres tankkal, üres szatyorral.
....hát akkor vegyünk ki a pénztárból...
Közölte az alkalmazott: "az már zárás alatt van majd kedden lesz mani, kártyát meg küldik Pestre ha valamikor majd kiszedik a gépből.
Na hatalmas ordítozás az előtérben... puskás Vahur már parittyájáért kapkodott, az alkalmazottnak felajánlottam, hogy nála töltjük az ünnepeket mert lesz kajánk meg biztos fedelünk nála!
Nagy kegyesen a főnök asszony "kinyitotta" a kasszát, mert felakartam jelenteni a felügyeleti nemiszervüknél idő előtti zárásért.
Nem látva a pipától, de pénzel a zsebünkben léptünk le.
Két hónap elteltével kapta vissza a kártyát, vagy 6-8 érdeklődés, hitegetés után!
Leszerepelt Togya és bandája, 1X és mindenkorra. Soha többé!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.03. 21:42:45

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Biztos így volt, ha te mondod.

De az ugye megvan, hogy nem bízzuk az életünket egyetlen műanyagdarabra?

Nekem velük még csak öröm és boldogság volt, az OTP, Erste, CIB már többször szívatott, azok nekem nem kellenek. A Budapestbank még normális.

Black Hole 2015.06.03. 22:26:10

@milyennőazilyen: kérem a vanília fagyit ne keverjük a problémák közé!

igazságos 2015.06.03. 22:33:41

@Black Hole: hagyma is bekeményedett itt mostanába, de inkább a másik posztba menjünk randalírozni mer az jobb

2015.06.03. 22:56:41

The Good Boy!
(állandó olvasód)

Ez egy kicsit buzis, de virtuálisan nem túl zavaró.

igazságos 2015.06.03. 23:47:13

@Black Hole: nem tudom, csak állandóan bottal piszkál :)

melaena 2015.06.04. 06:17:47

@ColT:
A posta jo pelda,ott tenyleg nagyon szet van szabdalva a hataskor.

Bankban altalaban csak a penzt kezelo,vagy nem kezelo ugyintezok kulonboznek,a tobbi priorizalas.
Szerencsere ok at tudjak iranyitani a sorszamodat,mig a postan allhatsz at a masik sor vegere ha kulonbozo dolgokat szeretnel.

En a legutobbi 2-2.5 oras vodas varakozas ota mindenhol tobb sorszamot tepek.

melaena 2015.06.04. 06:20:14

A posztolo meg orulhet is, mert par ember vagy fel ora lofasz.
Amikor mar kozel 2 oraja ott vagy, 20-30 utanad erkezo tavozott, akkor egyre erosebben latod Michael Douglas sziluettjet az Osszeomlasbol :D

Bombaló 2015.06.04. 08:29:16

@atpijkamo: A BB mint jó bank? :)
Unicreditről: index.hu/gazdasag/bankesbiztositas/2015/06/03/bezar_madjnem_30_fiokot_az_unicredit/

Nehéz eset lehetsz. Az OTP netbankja is jól működik, nekem legalábbis eddig nem volt gondom vele.

De, hogy legyen más is. Példatörténet a közelmúltból. Feleségem részére értesítés érkezik netbankon, hogy ellenőrizze adatait az új bankkártya megküldése előtt. Ha eltérés van, jelezze. A neve megváltozott nemrég, de ez be is lett jelentve stb. Hát minden adat stimmelt, majd jön a kártya a régi névre. Bementünk személyesen, hogy ez így nem jó. Értesítést kaptunk? Igen és minden adat jó volt. Hát másik rendszer (gondoltam), de ingyen nem tud új kártyát kérni, hanem most adatmódosítást, mégegyszer fizessük ki a kártyát és reklamáljuk meg és akkor... Vagy használjuk így a kártyát. Hát maradtunk a második verziónál, de ha már itt vagyunk akkor itt és most írja át a másik rendszerben az adatot. ..azt nem lehet, hanem amikor 3 év múlva lejár, előtte menjünk be személyesen és akkor szóljunk, hogy másik név... He? :)

A mosónők korán halnak 2015.06.04. 08:50:25

@igazságos: :DD nem jobb. Kitiltották Manyecsot, a régi szerelmemet!!!!
ON /ez OFF volt!/

joska61 2015.06.04. 09:01:35

Nem kell banknak sem lenni ahhoz, hogy egy akármilyen szolgáltató képtelen legyen a saját adatbázisát rendben kezelni... Sógornak a tigéz pl olyan címen ratotta nyilván az óráját (a levelezést nem), ami konkrétan nem létezik. Egyszerűen sosem volt olyan nevű utca. Egy másik, létező névvel rendelkező utcát átneveztek, és azt mondták, hogy ez mostantól márpedig x.

mikimackó 2015.06.04. 09:03:42

hasznosan eltöltötték a szabadidődet......, nemám a punnyadás !

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.04. 09:33:41

@Bombaló: :))

Egyébként nem értem ezt a névváltoztatási őrületet. A nejemnek is pont jó az a neve, amit születésekor kapott. Milyen hülyén hangzik: - Kereszneve? - Béláné.

Az indián bemegy az önkormányzathoz, mert nevet szeretne változtatni:
- Mi a neve? - kérdi az ügyintéző.
- Illatos Virágoktól Pompázó Réten Szélsebesen Átsuhanó Mérgezett Nyílvessző.
- És mire szeretné változtatni?
- Sutty!

50-es évek:
- Meg szeretném változtatni a nevem!
- Mi a mostani neve?
- Szaros Mátyás!
- Hát ezt bizony érthető. És mire akarja változtatni?
- Szaros Béla!
(Még régebben, a horti korszakban Miklós->Béla volt.)

- Na apjuk, mi lett az új nevünk?
- Tarházi
- TARHÁZIII? valami jobb nem volt?
- Hát asszony, tudod mennyibe került csak az sz-t t-re cserélni?

hobbitroll 2015.06.04. 13:55:58

@atpijkamo: sutty ... köszi, ez lyól esett :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.06.04. 19:05:20

A pénzezős ügyfelek engem is kiborítanak. Mármint az, hogy őket előreveszik. Tényleg az van, hogy az ember ott áll és vár, míg a paraszt bejön pénzt befizetni/felvenni és lendületből az ajtó becsukódását megelőzően már ott virít a sorszáma a kijelzőn... Mert az gyors ügy, ezért kipörgetik, hogy ne legyenek bent sokan.
Viszont a többit iszonyat irritálja ám, kedves OTP!

Franci123 2015.06.05. 21:53:08

@vanek ur: Ne haragudj, de nagy butaságot beszélsz. A mai electron kártyák ugyanúgy használhatóak, mint a régi dombornyomottak. Neten vásárolhatsz vele, stb. És kb. 5 bankban bankoltam már, és mindegyik kiküldte a kártyát. Akár electron, akár dombornyomott. Elsőzör kiküldik a telebank pint, vagy pl. az Ersteben te állítod be a fiókban, utána pár nappal kiküldik a kártyát, utána a kártya pint. Ez így működik: Erste, BB, UC, FHB, Citi és nekünk az OTP is kiküldte.
süti beállítások módosítása