Tékozló Homár

Zárt ajtókkal és kikapcsolt telefonnal várta a vendégeket

2015.06.17. 15:11 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-06-12_11_06_14.png

Az éjszaka közepén egy idegen városban szállás nélkül állni a családdal mennyire jó lehet! Az élményt talán csak azzal lehet tovább fokozni, ha utána hónapokig kell erről levelezni a kompenzálás miatt. 

Kedves Homár!

A történetemnek ezt a címet adhatnám: Az országot keresztülautózva, későn este érkezve zárt ajtókra és kikapcsolt telefonokra vágyik? - Foglaljon szobát a Szallas.hu-n!

A kellemetlen tapasztalatom krónikája a mellékelt levelezésben követhető nyomon, a történtek leírása az első levélben. A Szallas.hu válaszolt ugyan a panaszomra, de mindvégig hárította a felelősségét. Érdemi válasz, esetleg korrekt kártalanítás az eltelt másfél hónap alatt fel sem merült. És most nem a nagyvonalúság felé hajló kártalanításra gondolok, amely hatására olyan érzése lehetne az embernek, hogy az adott cég figyel az ügyfelekre, szeretné, ha a szolgáltatásukat máskor is igénybe venné az ember, esetleg jó hírét keltené az ismerősei körében, vagy ehhez hasonló fórumokon.

A konklúzióim az alábbiak:
a)  ne foglalkozz kicsi és olcsó szálláshelyekkel, ott úgyis azt kapod, amit fizettél: szinte semmit
b)  lépj kapcsolatba közvetlenül a szálláshellyel, de ha nem szimpatikusak (pl. nem képesek kártyaterminált használni), akkor lépj túl rajta, keress másik helyet
c)  használd a Szallas.hu-t csak tájékozódásra, de a szállást ne rajtuk keresztül foglald; ők így azt kapják jutalékként, amiért megdolgoztak, ill. felelősséget vállaltak: semmit

-----------------------------------------------------

2015. április 28. 22:27

Tisztelt Szallas.hu!

A múlt héten szállást foglaltam az Önök internetes felületén keresztül (foglalás azonosító: XXXXX). A szálláshelyre meg is érkeztem ápr. 24-én kb. 22:35-kor, amely megfelel a foglaláskor email-ben, a rendszerük által megadott érkezési időnek (14:00 - 23:00). A szálláshelyen azonban senkit nem találtam, és a bejáratnál kifüggesztett két telefonszám egyike sem felelt. A többszöri telefonálási kísérlet, hangos zörgetés a panzió kapuján kb. 15-20 percet vett igénybe, de végül feladtam. Így este 11 óra körül, kb. 400 km autózás után voltam kénytelen szállást keresni családommal Mosonmagyaróváron.

Tájékoztatom Önöket arról, hogy az utazásom nem hiúsult meg, amit az eredeti foglalásom időszakára szóló, másik szálláshelytől származó számlával is tudok igazolni. A lemondási feltételek szerint "az érkezési nap előtti első naptól, illetve meg nem jelenés esetén egy vendégéjszakányi a kötbér" jár a
szállásadónak. Tisztelettel kérdezem: A fentihez hasonló esetben, amikor egyértelműen a szállást kiadó hibájából nem tudja a vendég a lefoglalt és visszaigazolt szállást igénybe venni, milyen mértékig kötelezhető a szállásadó a vendég kártalanítására és az milyen módon érvényesíthető?

Ezzel kapcsolatban az OFE honlapján az alábbi információkat találtam: "Ha az utazás megkezdését követően az utazásszervező a vállalt szolgáltatás jelentős részét nem tudja teljesíteni, köteles azokat más megfelelő, hasonló értékű részszolgáltatással pótolni. Ha ennek értéke a nem teljesített szolgáltatás értékét meghaladja, a költségkülönbözet az utasra nem hárítható át." Ennek értelmében a gondatlan szállásadótól jogosan követelhetem az eredeti foglalás és a szükséghelyzetben igénybe vett szállás költségének különbözetét. Hasonló elvet fogalmaz meg a Szallas.hu ASZF 6.8 pontja is.

Mr. X.
----------------------------------------------------------------------------

2015.04.29. 15:02

Tisztelt Uram!

Köszönjük visszajelzését. Nagyon sajnáljuk a kellemetlenségeket. Kérem, hogy jelezze üzenetét továbbíthatjuk e a szálláshely részére, így kikérve a másik fél véleményét is, továbbá kérem jelezze milyen különbözettel tudott másik szálláshely foglalást intézni. Bízom benne, hogy visszajelzését követően megfelelő megoldást tudunk küldeni Önnek.

Várjuk válaszát.

Szilvia
----------------------------------------------------------------------------

2015. április 29. 22:39

Kedves Szilvia:

Köszönöm a levelét. Annyi megjegyzésem lenne, hogy magam nem a véleményemet fogalmaztam meg, hanem a tényeket írtam le. Talán szerencsésebb lenne a levelem továbbítása nélkül megkérdezni a szállás tulajdonosát a foglalásomról. De ha azt találják megfelelő megoldásnak, természetesen továbbíthatják a levelem.

A Hotel Corvinában, XXXXX Ft-ért sikerült szállást foglalnom 3+2 helyett 2+2 ágyas szobában. Továbbá szombaton reggel költöznünk kellett egy másik szobába, a szállodán belül. Tehát nem is a különbözetről szól ez a történet, hanem a kellemetlenségről, ill. a másik fél gondatlanságáról, talán a tisztességes üzleti magatartás hiányáról is.

A teljességhez tartozik, hogy a visszaigazoló email-ben szereplő XXXXX számot névtelenül hívtam 04.23-án 7:40-kor azért, hogy választ kapjak a foglaláskor is feltett kérdésemre: bankkártyával tudok-e fizetni. Ugyanezt a számot (ami szálláshely bejáratánál is ki volt írva) próbáltam hívni 04.24-én még 4 alkalommal 22:32 és 22:39 között. Erről a számról keresett a szállás tulajdonosa is 23:32-kor, de sajnálkozáson több re nem futotta tőle, és ekkor már a Corvinában voltam.

Amit várok az ügy rendezéseként:
a)  a szállásköltség különbözetének megtérítése
b)  a tapasztalatom publikálásának lehetősége a Szallas.hu-n

Mr. X.

----------------------------------------------------------------------------

2015.05.08. 10:37

Tisztelt Uram!

Köszönjük levelét. A szálláshely érdemi választ ezidáig nem küldött részünkre panaszát illetően. Jeleztük feléjük ismételten, hogy küldjék meg álláspontjukat. Türelmét köszönjük.

----------------------------------------------------------------------------

2015.05.12. 8:21

Tisztelt Uram!

Köszönjük eddigi türelmét. A lentiekben küldöm a szálláshely visszajelzését, amiben sajnos a rá
vonatkozó kártalanításra nem tér ki, így ezzel kapcsolatos jelzést tettem még a szálláshely felé. Ön  a szálláshellyel szerződik foglalás esetén, így a kártalanítás a szálláshely feladata. Az értékelés lehetőségével kapcsolatban már lépéseket tettem, melyet informatikusaink hamarosan lehetővé tesznek.
Amint választ kaptunk a szállástól azonnal jelentkezünk.

---------- Továbbított levél ----------
Feladó: XXXXX Panzió
Dátum: 2015. május 11. 14:16
Tárgy: Re: panaszbejelentés (foglalás azonosító: XXXXX)
Címzett: "Szallas.hu" <szallas@szallas.hu>

Kedves Szilvia !
Sajnálom hogy a vendég véleménye ilyen rossz .De azért nem egészen úgy volt ahogy leírta. 22 :40 körül telefonált én kicsivel később vettem észre 23 óra körül. Sajnos levolt halkítva a telefonom és ezért nem vettem észre korábban de rögtön hívtam  akkor  nagyon felháborodva beszélt mondtam neki hogy az apartman rendelkezésükre áll de akkor már hallani sem akart róla hogy visszajöjjenek .Igaz hogy írta hogy az esti órákba érkeznek de azt nem gondoltam ,hogy éjszaka jönnek sajnos elaludtam. Sajnálom  így történt.

----------------------------------------------------------------------------

2015. május 11. 20:23

Kedves Szilvia:

Türelmetlenül várom a fejleményeket a panaszommal kapcsolatban. Tisztelettel javaslom, szíveskedjenek saját maguknak szabni egy határidőt a panaszom körülményeinek tisztázására - ha ilyen nem lenne a szabályzatukban. Én Önökkel kötöttem szerződést, a kártalanítást is Önöktől várom, és az, hogy miért nem tudják felvenni a kapcsolatot az Önökkel szerződött szállastulajdonossal, az számomra teljesen irreleváns.

A tisztességtelen, vagy gondatlan szállástulajdonosok kiszűrése bizony erőforrásokat igényel, ezt Önök látszólag megspórolták - az én káromra. A kívánatos üzleti gyakorlat az Önök részéről ilyen helyzetben az lenne, hogy gyorsan, az ügyfél megelégedésére lezárják a panaszát.

Mielőbbi érdemi válaszukat előre is köszönöm.

----------------------------------------------------------------------------

2015.05.12. 14:55

Tisztelt Uram!

A lentiekben küldöm az értékeléshez szükséges linket, melyen meg tudja írni véleményét a szálláshelyről: http://szallas.hu/ertekeles/XXXXX

A különbözet megfizetésével kapcsolatban még a szálláshely visszajelzését várjuk.

Türelmét köszönjük.
----------------------------------------------------------------------------

2015. május 12. 21:12

Kedves Szilvia:

Köszönöm, hogy továbbította szállástulajdonos levelét. Sajnos az abban leírtak elég messze állnak az igazságtól. Annak eldöntésében, hogy melyik félnek lehet igaza az időzítés kulcsfontosságú: mikor hívtam a panzió két számát (zárt ajtókat találva természetesen azonnal), ill. mikor hívott vissza engem a panziós hölgy. Ezért megkértem a telefonszámom részletes listáját a mobilszolgáltatótól, amelyet 5-7 munkanapon belül fogok megkapni és készséggel továbbítok majd Önöknek. A panziós hölgy is hasonlóképpen járhat el azt bizonyítandó, hogy ő mikor hívott engem, ha óhajtja.

Az sem felel meg a valóságnak, hogy "nagyon felháborodva beszéltem" vele, higgadt hangon annyit mondtam neki, hogy ez egy olyan helyzet, amiben nem nekem kell elnézést kérnem. Emlékeim szerint az fel sem merült - az ő részéről sem - , hogy a városból visszamenjünk a tópartra, hiszen akkor már Corvina egyik szobájában voltunk. 

Hadd jegyezzem meg, hogy nem igazán tartom tisztességesnek a Szallas.hu azon eljárását, miszerint "a  Partner  üzleti magatartásáért  a Szolgáltató felelősséget nem vállal". Akkor mit csinál egyáltalán amjutalék fejében? És még egy kérdés: A Felhasználási feltételek I/7. pontja "a Szolgáltató és a
Felhasználó között létrejövő szerződés"-t említ, az mikor jön létre?

A értékelő linket köszönöm, a lehetőséggel az ügy lezártával fogok élni.

----------------------------------------------------------------------------

2015.05.13. 14:07

Kedves Uram!

Köszönöm türelmét. Abban valóban igaza van hogy távolról igazságot szolgáltatni nehéz, illetve arról sincs tudomásunk, hogy Önök korábban pontosan mit egyeztettek, mikor fognak a szálláshelyre érkezni. Ahogy néztem a szálláshelyen valóban fel van tüntetve hogy akár 23.00-ig is tud vendéget fogadni, de mivel a szállás nem egy hotel vagy panzió ahol 24 órás portaszolgálat áll rendelkezésére a vendégeknek, egy késői érkezést mindenképpen érdemes előre jelezni a hasonló kellemetlenségek elkerülésének érdekében.

Amennyiben ténylegesen tudja igazolni, hogy a szálláshely nem mond igazat a visszahívást illetően természetesen konkrétumokkal tudjuk ismét megkeresni partnerünket.

Szerződés a szálláshely és vendég tekintetében akkor jön létre mikor a foglalás sikeressé válik. Természetesen ahogy írtuk is Önnek igyekszünk valamilyen megoldást találni a kellemetlenség kompenzálására, ehhez kérnénk szíves türelmét míg partnerünkkel is tudunk ez ügyben egyeztetni miután megbizonyosodott arról, hogy a visszahívás pontosan mikor is érkezett partnerünktől.

----------------------------------------------------------------------------

2015. május 14. 21:

Kedves Orsolya:

Köszönöm a levelét. Egy megjegyzés és egy kérés: A mobilszolgáltatómtól megkért híváslista csak az általam kezdeményezett hívásokat fogja tartalmazni, vagyis azt, hogy én mikor hívtam a panziót. A
szálláshely tulajdonosa is hasonlóképpen járhat el azt bizonyítandó, hogy nem az érkezésünk után kb. egy órával hívott engem vissza (ezt állítom én). Ha ezzel a lehetőséggel nem kíván él, az is egyfajta - indirekt - bizonyíték arra, hogy nem állít igazat azzal, hogy "23 óra körül" hívott.

A kérdésem az ÁSZF VI/6.6. pontjával kapcsolatos, amelyben az áll: "A Megrendelő sem az Adminisztrációs Felületen, sem a Szolgáltató rendszerén keresztüli kommunikációjában, sem egyéb úton nem adhat meg olyan adatokat, információkat, és elérhetőségeket (telefonszám, email cím, webcímek, linkek, stb.), amelyek a vele való kapcsolatfelvételre alkalmasak, továbbá más módon sem ösztönözheti a Vendéget (Felhasználót) a vele történő közvetlen kapcsolatfelvételre." A Szallas.hu visszaigazoló email-je ennek ellenére tartalmazta a szálláshely telefonszámát! Ha ezt a szálláshely adta meg, úgy
szerződést szegett, ha a Szallas.hu küldte ezt az üzenetet, akkor én semmilyen kapcsolatba nem kerültem a szálláshellyel, így köztünk szerződés sem igazán jöhetett létre. A képet az csak tovább színesíti, hogy a Szallas.hu később arra hivatkozik, hogy miért nem értesítettem a szálláshelyet, az egyébként előre megadott érkezési időn belüli, bár kétségtelen késői érkezésemről - azon az elérhetőségen, amit nem is tudhatok. Kérem szíveskedjék ezt az ellentmondást feloldani. Biztosan én
értek félre valamit.

----------------------------------------------------------------------------

2015.05.15. 13:33

Kedves Uram!

Köszönöm válaszát! Szerződési feltételeinkből bemásolt rész arra vonatkozik, amíg a vendég foglalása nem sikeres. Ahogy a szállásadó visszaigazolja a foglalást a foglalás aktív lesz és rendszerünk automatikusan kiküldi a vendégnek és a szállásadónak egymás elérhetőségeit. Mindezt a további
felmerülő kérdések közvetlen egyeztetése miatt küldjük el. További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére.

----------------------------------------------------------------------------

2015. május 22. 22:00

Kedves Orsolya:

Ígéretemhez híven mellékelten küldöm a mobilszolgáltatóm részletes híváslistájának egy oldalát. Abban sajnos csak egyetlen releváns hívás szerepel, az, amikor megvártam az üzenetrögzítő sípolását is. Azonban az eset szempontjából nem is próbálkozások száma, hanem a hívás ideje a fontos, 22:33, ami megfelel mind az általam korábban leírtaknak, mind a szállásra érkezés intervallumának (14:00 - 23:00).

Utóbbi levelükre csak annyit szeretnék reagálni, hogy ha a rendszerük így működik, akkor a panziós hölgy rendelkezésére állt a telefonszámom akkor, mikor úgy döntött, hogy az érvényes foglalás ellenére nem fogadja a vendégeit, inkább nyugovóra tér.

Ismételten javaslom,hogy a panziós hölgy is járjon el hasonlóan a saját hívásaival kapcsolatban annak alátámasztására, hogy ő mikor hívott engem vissza. Úgy vélem, hogy az én korábbi állításom a Mosonmagyaróvárra érkezésünk időpontjáról a csatolt dokumentummal bizonyítást nyert. Ne feledjük azt sem, hogy az eset résztvevője volt a feleségem is (aki tényleges üzenetet is hagyott az egyik hívott szám rögzítőjén!), így jelenleg egy dokumentum és két állítás áll szemben egy állítással.

Egyébként továbbra is igen furcsán érzem magam amiatt, hogy én, károsultként próbálom az igazamat bizonygatni már hetek óta egy olyan ügyben, ami a másik fél gondatlansága miatt történt.

----------------------------------------------------------------------------

2015. június 11. 23:45

Kedves Homár ...
----------------------------------------------------------------------------

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.17. 15:16:20

Kolosszális optimizmus. Egy kósza ímélre nem alapozol 400 kilométeres autózást. Persze illene betartani, amit mondanak.

Faszé nem tuttál nyolckor odatelefonálni.

AtiSnatch 2015.06.17. 15:28:51

regényírásra nem gondoltál még?

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.06.17. 15:29:36

Érdekes, a booking.com is lapított mint xar a *ban amikor kényes kérdést tettem fel nekik...

A legviccesebb volt amikor pár héttel az automatizált de sajnos irreleváns sztenderd választ követően küldték a minőségellenerő emailt.

Bombaló 2015.06.17. 15:30:17

atpijkamo +1

Az én történetem annyi, hogy diplomaosztóra mentünk Keszthelyre és a korai kezdés miatt egy nappal előbb autóztunk fel. Azt nem vettük számításba, hogy közben akkora hó esik, hogy elsőre nem jutunk át a Mecseken. Szerencsénkre a szállásadó egyrészt elérhető másrészt megértő volt, így sűrű bocsánatkérések közepette megerősítettük, hogy úton vagyunk és érkezünk. 0:30-kor érkeztünk és azonnal nyílt a szoba.

Szóval a poszternek üzenném, hogy a kommunikáció csodákra képes. Ha az induláskor odatelefonáltál volna a szállásra, hogy kb. este tíz körül érkezel, biztos nem alszik el a szállásadó.

Sztem.

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.17. 15:54:35

aztán meg rinyálnak, hogy nincs vendég.
idióták.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.17. 15:56:29

"b) lépj kapcsolatba közvetlenül a szálláshellyel, de ha nem szimpatikusak (pl. nem képesek kártyaterminált használni), a"
VAgy pl. értelmesen beszélni. De ja.

@Józsi, a köcsög: +1

melaena 2015.06.17. 16:08:33

Ezt kihoznam dontetlenre.
ha 11kor lehet erkezni, akkor ne aludjunk 10kor,foleg,ha aznapra mar ki van fizetve a szallas.

en mondjuk tutira elobb odaszoltam volna akkoris,ha delutan erkezem,mert ki tudja,milyen messze lakik a szallastol a tulaj.

Terézágyú 2015.06.17. 16:17:24

Nem értem.
A z egyik azt mondja, hogy 22:40 körül telefonált, erre a másik hozza a bizonyítékot, hogy ez pontosan 22:33-kor volt!!!!!

és akkor???

Terézágyú 2015.06.17. 16:21:14

"Az sem felel meg a valóságnak, hogy "nagyon felháborodva beszéltem" vele, higgadt hangon annyit mondtam neki"

Óóóóó, ez a szokásos.... perszeeee "én" mindig higgadtan beszélek, és mindig a másik a felháborodott, vagy éppen szemtelen, vagy kihívó... és a buszsofőr, vagy a biztőr az mindig "vigyorogva csukja be előttem az ajtót"...

melaena 2015.06.17. 16:21:55

Ha nekem kifizetnek egy szallast ,es este fel 10 kor meg nincs ott az ember,akkor csak racsorgok mar,hogy mi a fasz van,falsra fizettel ?

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.17. 16:24:30

@Terézágyú: tökmindegy. ha 23:00-ig lehet érkezni akkor legyen kedves ede vagy edéné ott tartózkodni 23:00-ig vagy méltóztassék ne elaludni.
ha mégis elalszik akkor ne halkítsa a telefonját.
ez van mikor zimmerferik képzelik magukat vendéglátósnak.

Terézágyú 2015.06.17. 16:26:03

@Józsi, a köcsög:

Kedves köcsög, nekem pláne tökmindegy, de a poszter lovagol ezen, hogy márpedig ekkor hívta, holott ezt nem is tagadta az illető..

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.17. 16:26:20

@melaena: Sőt, ha aznapra ki van fizetve a szállás, és 11-ig lehet érkezni, és mégis elalszunk, akkor legalább ne halkítsuk le azt a kurva telefont.

Ezt soha nem értettem. Van mobilja, hogy bármikor elérjék, és lehalkítja, hogy ne érjék el. Ááááááá... Ez olyan, mint amikor kikapcsolja az ajtócsengőt. Meg százhúsznál kikapcsolja a biztonsági övet, mert nyomja. ...

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.17. 16:29:33

@atpijkamo: az ajtócsengőt én is kikapcsolom. nem várok senkit, a jehova tanúira meg nem vagyok kíváncsi. a szomszédok meg tudják, hogy ha háromszor finoman kopognak akkor beengedem őket.

melaena 2015.06.17. 16:40:15

@Józsi, a köcsög:
Gondolom,rejtett szamos hivast sem fogadsz.
Van par ilyen ismerosom,menekulnek a multjuk elol :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.17. 16:54:32

@atpijkamo: Meg a rejtett szám nem felvevése.
Aztán háborog, amikor azért marad le valamiről, mert bacott felvenni.

Terézágyú 2015.06.17. 17:06:47

És a poszter így hívja magát, hogy "Mr. X."????

Lehoz Tamas 2015.06.17. 17:28:08

@atpijkamo: "Egy kósza ímélre nem alapozol 400 kilométeres autózást."
Es mit teszel ha mondjuk New yorkba akarsz eltolteni par napot? Odarepulsz, lebeszeled a szallast, visszarepulsz meg aznap es az utazas idopontjaban megint mesz? Vagy hogy kepzelted ezt az email nem megbizhato dolgot?

Amugy meg onnantol kezdve, hogy a szallasado elismerte, hogy elaludt es biztos ami biztos meg a a telefonja is le volt nemitva, nincs mirol beszelni.
Csak hat ugye a szarrago nem fog fizetni, a szallas.hu meg lenyeli ezt a bekat is. Majd legkozelebb talan kartalanitjak az ugyfelet, meg ha nem is az o saruk, csak ne legyen tobb homar poszt. Ha a "szallas.hu"-ra keresek, nalam mar most kb a 10. talalat egy homar cikk. Lesz ez meg elorebb is a talalati listan, csak legyen meg par ilyen bejegyzes.

Black Hole 2015.06.17. 17:36:37

Téglára köll kötni egy "meggyüttünk" cédulát, és azzal zörgetni az ablakon, jó lendületesen! Arra mán csak kinyissaja szemit!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.17. 17:46:52

@Terézágyú: Vagy hogy gyere ide. De magát miért hívná?
Bár lehet így hív másokat is. De te kit magázol?

Terézágyú 2015.06.17. 17:53:24

@ColT:
miért áznék meg? esik?

Leone_510 2015.06.17. 17:57:49

@Terézágyú: én egy X-Mennel nem mernék szórakozni :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.17. 18:08:23

Mégennyi levelet írogatni.....
Hemingwéj familia.

Aureliano Buendía 2015.06.17. 18:25:09

@Józsi, a köcsög: na, azért maradjunk annyiban, hogy a posztolónak is „illett” volna odaböffentenie indulás előtt, hogy „csókolom, most indulok Bivalybasznádról, este 11 előtt kicsivel érkezem, tessék rám számítani, jólvan csókolom?”

Még nyelvi akadályok sem álltak volna az útjában.

Biztos én nőttem fel rossz bolygón, de én mindig így intéztem, és tádááááááám, valahogy soha nem kerültem ilyen helyzetbe.

Persze, a másik oldal is áll, a faszé némítja le, alszik el, ha 11-ig ígér beengedést?

A vicces az, hogy az egészhez képest valami banális összeggel/kedvezménnyel ki tudták volna szúrni a posztoló szemét, de nem a majdani visszatérő vendéget látják benne. Tisztára, mint a Balaton vendéglátói.

Aureliano Buendía 2015.06.17. 18:27:43

@Józsi, a köcsög: néha még én is elbaszom, de kapcsolok, és hamar elhajtom a faszba a mindenféle bankos ajánlópinákat.

gabors 2015.06.17. 19:08:40

@Lehoz Tamas: "Es mit teszel ha mondjuk New yorkba akarsz eltolteni par napot?"

megprobalod elfelejteni hogy Mo-rol vagy es nem okosba csinalod ... meg motelekbe sem kell szolni hogy de jovok tuttira (igaz mindenhol kartyaval lehet foglalni ) amugy ha penz nem annyira szamit New York-ban szallast talalni nem annyira nehez (van egy ket nagyobb esemeny amikor problemassabb de atlagban egyszeru ... es ha hajlando valaki mondjuk 30-40 percet metrozni a Central Parkig akkor nem is olyan draga helyek is vannak

igazságos 2015.06.17. 20:01:17

ne foglalkozz kicsi és olcsó szálláshelyekkel, ott úgyis azt kapod, amit fizettél: szinte semmit

nem azért foglalsz helyet, hogy olcsón királyi lakosztályt kapjál b@szod, mi vagy te poszter, 1 értelmi fogyatékos cigga!? Azoknak ugyanis ez jár.

lépj kapcsolatba közvetlenül a szálláshellyel, de ha nem szimpatikusak (pl. nem képesek kártyaterminált használni),

!?

Egy falusi szálláshelyen!? Micsoda igények, nem szálloda, b@szod, ennek KÖLTSÉGEI VANNAK, amit meg te fizetsz, poszter. Akkor már nem lesz olcsó, hanem drága.

A TURISTÁK ELSŐ SZÁMÚ SZABÁLYA:

NYARALÁSKOR LEGYEN NÁLAD ELÉG KÉSZPÉNZ.

Megnézném, ahogy egy kis eldugott porfészekben próbálnál kártyával fizetni. XD Esetleg a boltba :)

használd a Szallas.hu-t csak tájékozódásra, de a szállást ne rajtuk keresztül foglald; ők így azt kapják jutalékként,

Most nem mindegy, hogy +-100 forint te fillérb@szó k@cs@g!?

mit sajnálod más jutalékát, ha egyszer nyaralni akarsz

SZÁLLÁS.HU CSAKAZÉRTIS ROHAGGYÁ MEG

későn este érkezni, oszt csodálkozni, hogy b@sznak rád várni egész nap

van idő, mikor foglalhatod el a szállásodat, ha nem vagy ott, kapuk zárulnak

Kikapcsolt telefon!?

van mobilod, vagy mifene, meg iPad, meg wifid

igazságos 2015.06.17. 20:07:34

@gabors: a poén az, hogy kb. egy árba vannak a szállodai szobák, legalábbis nem volt sokkal több Hollywoodban a neves szállodában két éjszaka, mint nálunk a Balatonon ugyanez egy szállodába

plusz nálatok még jobb szobát is adtak, jobb kilátással, mikor megnézték, hogy már visszajáró vendég vagy, illetve külföldi vendégeid is vannak veled

legközelebb úgy megyek, hogy két hétre, de három napra átugrok New Yorkba és meglátogatnám hagymát is

bár a nyugati fele szebb, Hollywood, Las Vegas, külföldre Acapulco-ba átugrani (ez volt a dívik, mindegy, csak külföld), esetleg Vancouverbe kijutni

@Aureliano Buendía:
arról nem hallottál, hogy a tulajnak is közbejöhetett valami, sürgős családi ügy, vagy bármi, oszt ki kellett kapcsolnia a telefonját!?

Az, hogy valami 11-ig áll, nem azt jelenti, hogy 10:59 perckor érsz oda, és be is engednek

Én mindenhová fél órával korábban érkezem, az a biztos. Ha te éjfélkor érsz oda, az neked és a munkaadódnak is időveszteség, de mivel te fizetted,

A TE PÉNZEDET B@SZTAD EL.

Érkezzél úgy, hogy minél jobban és minél több időt tudjál kihasználni, vagy ne menjél nyaralni, mert úgyse fogsz soha odaérni.

Troppauer_Hümér 2015.06.17. 20:37:37

@igazságos: Biztos én vagyok kurva szerencsés, de eddig ahová mentem magánszállásra, ott sehol nem döglöttek már koraeste tizenegykor. Kijafaszom alszik olyankor egy üdülőben? Pont a házigazda? Akkor vonuljon vissza és kötögessen pulóvert. Megafaszom.

Például ahová rendszeresen járok (egri borvidék), ott a szállásadóm pincéjében iszunk. Rábaszna vastagon, ha hazamenne lefeküdni, mi meg ott maradnánk a pincéjébe. :D

igi1 2015.06.17. 20:37:45

Amúgy meg nyaralási szezon van, megnézem hol aláltál te szállást

tehát majd 7 órát utaztál ha jól vettem ki vagyis pont kettőkor - háromkor indultál neki ha 80 km 1.5 kb.

már ele e itt buktad a dolgot vagyis tudván úgy indultál el h úgy kalkuláltad 11 előttre odaérsz

Esetleg felhívhattad volna félúton h bocsi későn fogsz odaérni számoljon vele

De uye ezt te fizetted volna

Nem akkor kell telefonálni mikor ott vagy

Ennyire b@sznak bele mindig a másik pofájába a hemberek ha urakak gondoljàk magukat

igi1 2015.06.17. 20:40:30

@Troppauer_Hümér: mondom közbejöhetett akármi neked kellett volna szólni h későn érsz oda a te felelősséged

De a poszter előbb pénteken elment dolgozni fél háromig oszt háromkor elindultak

Egy közalkalmazottal van dolgunk, gyerekek

Ja mondtam má h másnap is beengedhették volna !? XD

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.17. 21:05:18

@Aureliano Buendía: hiába hívta volna korábban is ha lekussítva tartja a telót a góréban. :) legyen csak szépen ébren oszt várjon, az a dolga.

nickM 2015.06.17. 21:15:58

@melaena: Azért a kedves ügyfelek részéről is illik/érdemes már a foglaláskor jelezni a kései érkezést.

igazságos 2015.06.17. 21:16:13

@Józsi, a köcsög: persze ha ez így működne kies hazánkba XD

a jelek szerint ő is b@szott a másikra, meg a poszter is b@szott a szállásadóra

1:1

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.17. 21:36:24

@igazságos: tévecc, mer a pószter nem bacott a szállásadóra. kifizette a szobát és meg is jelent a megadott intervallumon belül. namost akkor szerintem a narkolepsziás ede nyaljon sót, meg pláne perkálja le a kártérítést.

igazságos 2015.06.17. 21:41:45

@Józsi, a köcsög: nem tudom, szerintem meg az ilyennek nem való a nyaralás.

maradjon otthon, az ócsóbb és nem kell 400 km-t utazni csóró városokba

igazságos 2015.06.17. 21:50:54

Mondom: a szállásadó is ember, ő is elaludhat, közbejöhet bármi, leszakadhat az ég, elrabolhatják az UFO-k, szívrohamot kaphat, szirénázó mentők miatt nem hallhatta a telefonálást.

Ezért kéne már a megjegyzés ablakba beírni szállásfoglaláskor, hogy

MIKOR ÉRKEZEL b@SZOD.

Akkor pedig jogos a poszter reklamálása, ha úgyse várta meg.

Ez előfordulhat, 11-ig bármi közbejöhet, oké, hogy ennyi van kiírva, de nem garantálja senki sem, hogy akkor lesz is ott valaki, talpon állva, komornyiknak beöltözve, hogy fogadja a kedves vendégeket.

Na meg, ha felajánlotta, hogy a poszter maradhatott volna ott továbbra is, igazán nem látom értelmét, mit pattog a poszter.

HA A POSZTER KORREKT, SZÓLHATOTT VOLNA, akkor pedig nincs kifogás, fizet a szállásadó, mint a katonatiszt ha nem várja meg.

Mivel nem szállodai szobát, hotelben foglalt szállást, milyen jogon várja, hogy 11-ig ott álljon őrt valaki a ház előtt, és bambán várja a kedves ügyfelet!?

Én se vártam volna tovább 10-től. Ki van írva!? ÉS!? Az se volt kiírva, hogy nem kéne szólni, ha későn jössz, mert nem hotel meg szálloda.

aszittem, ez egy közalkalmazottnak világoSCH lenne

Aureliano Buendía 2015.06.17. 21:52:34

@Józsi, a köcsög: ki tudja, mikor némított le
nekem nagyon egál a szitu

várja-várja, de szerintem az ember magával baszott ki ebben az esetben félig

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.17. 21:56:48

@Aureliano Buendía: rennbe, ha ilyen van akkor én is szólok, hogy mikor érünk oda.
de itt az a lényeg, hogy ede lekussította a telóját oszt elmentek baszfircőni mielőtt a vendégjükről gondoskodtak volna.

igazságos 2015.06.17. 22:04:43

@Józsi, a köcsög: biztos elment dugni, oszt!?

már azt se lehet nyitvatartási időbe!?

Leone_510 2015.06.17. 22:14:57

@igazságos: 22:35-re ért oda tehát fél órával zárás előtt mint akár te is, mintha nem lennél igazságos :)

minden másban egyet értek veled főleg, hogy nem kell ilyen szallas.hu oldalakon feglalni

igazságos 2015.06.17. 22:19:16

@Leone_510: mint mondottam, ha fél háromig dolgozott, háromkor elindult és ha odaért 7-ig 400 kilométerről akkor szerencséje volt, hogy nem a rendőrök büntették meg gyorshajtásért.

Aureliano Buendía 2015.06.17. 22:22:17

@Józsi, a köcsög: mondtam mán, hogy abban is van igazság
de... ha a poszter nem sajnálja azt a 20 forintot, akkor 400 km-rel hamarább csak odaszól, hogy bözsinééééééééééni, 5 óra múlva odaérek
a bözsinéni meg legyen elérhető

szóval egál, ez a véleményem továbbra is

de

a szállás, meg a bözsinéni igazából aprópénzeken bassza a rezet, mondhatták volna, hogy vagy különbözet, vagy legközelebb mondjuk féláron kap valamit, oszt szevasz

igazságos 2015.06.17. 22:28:01

HA 80 kilométert 1,5 óra alatt teszel meg autópályán, akkor ki lehet számolni, 400 kilométert mennyi idő alatt tesz meg és mikor indult, hogy pont 22:30-ra odaérjen.

:)

Ezt vagy nagyon kiszámolta, mer a nagy sietségben elfelejtette közölni a szállásadóval, hogy késő este érkeznek.

:)

ez a poén a történetbe, csak sokaknak nem esett le még

valóban, a szállásadó megvárhatta volna, ébren lehetett volna, felhangosíthatta volna a telefonját látnia kellett volna, ahogy az villog a sötétben amikor hívják

A teljességhez tartozik, hogy a visszaigazoló email-ben szereplő XXXXX számot névtelenül hívtam
---------------------------------------
FEL SEM VENNÉM, ha valaki engem éjfélkor b@szogatna névtelenül, meg amúgy sem.

igazságos 2015.06.17. 23:04:07

HA NÉVTELENÜL HÍVTAD!!!!!

, hiába van híváslistád, a tulaj mondhatja azt, hogy nem is te hívtad, te nagyonbalfék poszter.

Vagyis innen bukott meg az egész sztorid.

Igazolni tudja a szállásadó, hogy NEM TE KERESTED, hát egy névtelen egyed, ki tudja, ki.

Ezért fogsz perkálni, poszter, mint a katonatiszt.

gabors 2015.06.17. 23:24:47

@igazságos: "de három napra átugrok New Yorkba és meglátogatnám hagymát is "

akkor el kell autoznod North Carolina-ba, ja nem is.... van Ashville-ben ferihegy igaz nem sok jarat szall ott le....

amugy az appalachian hegyseg gyogyoru erdemes kirandulast tervezni ha kozelben vagy persze a nyugati parton is van sok latni valo eddig meg csak San Fransisco-ban es Berkley-ben jartam arrafele

igi1 2015.06.17. 23:31:18

@gabors: San Fransiscóban voltam èn is baromira hideg volt ott

plusz ott láttam arozoga kacsahajót, amin meghaltak két hónappal később

Asszem vmi 10 dollár volt rá a jegy de valahogy nem volt gusztusom felszállni :) a parton sétálgattunk meg városnéző busz volt meg ettünk az egyik parti étterembe

hát nem vállaltam volna be a nudistastrandolást :)

gabors 2015.06.17. 23:58:26

@igi1: hat amikor en voltam Juliusban San Franciscoban nem volt hideg de telen lehet ...

kacsahajora nem emlekszem de nem Boston-ban halt meg egy magyar par valami VH-II-bol visszamaradt keteltu varosnezo izen ??? leg SF-ben volt ...

igi1 2015.06.18. 00:04:59

@gabors: május végén voltunk l

Escaped 2015.06.18. 00:55:05

@melaena:
@Lehoz Tamas:
@Józsi, a köcsög:

Honnan veszitek, hogy az éjjel számkijelzés nélkül vsörgető proszter előre fizetett? Akkor nem sz@rt volna ekkotát a szállásadóra!

,, Foglalj nálunk, fizess a szállodában!"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 01:29:27

@gabors: @igi1:a mi repterunk buszpalyaudvar meretu, de tokeletesen megfelel
Newarkra, atlantaba. chocagoba es sharlotteba megy
azok meg mar Internatinalok

SF az erkolcsi ferto es a tomegnyomor varosa
utolso varosa lenne amerikanak, ahova bekoltoznek
de nyaralni sem!

Manyecska 2015.06.18. 04:54:57

Olyan ismeros a sztori!!! mintha lett volna igy tavaly randim bar az nem vikt pontositva aznap de elvarhato lett volna hogy ne alljak fel orat a nulla fokban.aztan amikor s kutyat elutotte a hév és alltunk a puszta kozepibe jelzem lefagyott par labujjam ejjel akkor :-( ...nő b.zmeg..xd

Manyecska 2015.06.18. 05:03:14

@Black Hole: de nem??? micsoda balf.sz vendegek vannak...mia halal faszaert nem kepes valaki kommunikalni plane ha ő kezdeményez......az a tégla egyre jobban tetsz. én monnyuk min volt kosaras kivaloan celzok..xd
mwkkkora gyökernek kell lenni ehhez.xd

Manyecska 2015.06.18. 05:11:42

teszt.terhességi.
a tegnapit elrontottam rosszul toltottem ki.p

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.18. 05:41:24

@Manyecska:
Két szőke nő beszélget:
- Képzeld, ma elvégeztem a terhességi tesztet...
- Húú... és nagyon nehezek voltak a kérdések?

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.06.18. 05:53:52

Én ezé' szállok meg mindig Zimmer Feriékné'. Nekik durva sok házuk van mindenfelé...

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.06.18. 06:00:07

@igazságos:

"Ez előfordulhat, 11-ig bármi közbejöhet, oké, hogy ennyi van kiírva, de nem garantálja senki sem, hogy akkor lesz is ott valaki, talpon állva, komornyiknak beöltözve, hogy fogadja a kedves vendégeket. "

Minimum 1 fő komornyik, 1 fő kocsis, 1 szobalány... Szakácsot meg sem említem, mert az alap... ;) S érkezésemkor ezek felsorakozva várjanak... Pihaaa.. még mit nem?! :D

AtiSnatch 2015.06.18. 07:53:32

na, eddig tudtam lefizetni a tmobilt, hogy ne adjanak Iginek netet, most már csengessen valaki más!!!!4!!

igi1 2015.06.18. 08:49:55

@AtiSnatch: nekem megvannak a kapcsolataim a Thome fizet

ja az összes NÉVTELENÜL hívogató k@cs@g buzi szemétláda rohadmányos gecziláda balf@sz jusson hasonló sorsra mint a poszter fog és rohaggyon ki a rákba a belük

meg aki ezeket védi az is

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.06.18. 09:08:32

@igi1: téged névtelenül hívogatnak? De jó neked. Engem névvel se hív senki. :(

Már meging egy nick 2015.06.18. 09:20:16

Szerintem ha a panziós azt írja, hogy este 11 -ig lehet menni akkor addig kell várni a vendéget. Nyilván aki foglal és későn menne pont azért nem olyat választ ahova csak délután 6 -ig lehet odaérni. Vagy írják át, hogy hamarabb oda kell érni. Ez mégiscsak egy vállalás. Nagyon aggódik, hogy odaér-e a vendég max felhívja mikorra várhatja. Ez nem zaklatás.

Elaludt, telefon némítva, elcseszte a panziós. Ez van. Ki nem hibázott még? El is ismerte, valami kompenzációt nyugodtan bevállalhat. Néha jó érzés nagyvonalúnak lenni, egyszer ki kell próbálni mindenkinek.

A szállás.hu meg közvetít, talán még ők a legkevésbé sárosak ebben az ügyben.

igi1 2015.06.18. 09:23:59

@Már meging egy nick: felfogod mi az h elaludt !? vagyis várta b@sszátik már meg

Lehoz Tamas 2015.06.18. 09:29:00

@Escaped: En nem allitottam, hogy elore fizetett. Szovegertelmezes kispofam! Arrol beszeltem, hogy bizony a szallas.hu-nak bizony fizetnie kellett volna karteritest. De nekik inkabb bejon a homar poszt...

Manyecska 2015.06.18. 09:30:06

@igi1: Ja, még Rúzsa Magdi is megénekelte nemrég DDDD :
www.youtube.com/watch?v=ZJ8nrJ8zv58

igi1 2015.06.18. 09:32:30

@Manyecska: úccse értik

próbálom őket rávezetni decnem hagyjàk magukat :(

Manyecska 2015.06.18. 09:34:42

@igi1: ritka mint a fehér olló!

Manyecska 2015.06.18. 09:42:07

@igi1: amúgy mi hajnali háromra értünk egyszer Görögországban az apartmanházhoz. Ott volt az egész famili.:)) engem szerettek mer görögnek hittek:DD

Manyecska 2015.06.18. 09:43:39

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: izzasztó kérdések voltak! mondtam embernek te én elájulok ha izé nem ám asszongya nyugi hanem: "én is" :D

joska61 2015.06.18. 09:48:58

Tipikus közös elbaszás esete. Mondjuk ja, a panziós ébren lehetett volna, esetleg várhatta volna a kapuban, utcasarkon, határban, de a jóember is szólhatott volna, hogy hahó, jó későn érünk oda.

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.18. 09:49:07

@Escaped: igazad van, lehet, hogy nem fizette még ki. de ez nem releváns így se úgy se mert lefoglalta, ez a lényeg.

Manyecska 2015.06.18. 09:58:03

Végre egy poszt ahol nem rágalmaznak csípőből névvel-címmel.....
bár ha elolvasnám lehet tévednék.. :P

Mérgező Hulladék 2015.06.18. 10:09:26

Tehát a panziós elismerte a hibáját, de azért relativizálja; a szállás.hu pedig igyekszik lerázni magáról bármilyen felelősséget. Akkor ki is a fasz? Hmmm, hát természetesen a posztoló! Mert rendelhetett volna személyes ébrentartó szolgáltatást a panziós számára. Vagy mert egyáltalán van pofája utazgatni, amikor ülhetne a sötét szobában is egész életében, és akkor biztos nem kerülne ilyen szituációba.

melaena 2015.06.18. 10:22:20

@Lehoz Tamas:
szallas.hu miert fizetne?
ha teged atbasznak a jofogas.hu-n ,akkor se fog fizetni az oldal.
boxold le a hirdetovel.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 10:23:57

@atpijkamo:
Nehogymár egy emilre ne várhassam el hogy ha időben odaérek legyen készen a szállásom és legyen ott recepciós

Ha a poszttoló telefonál akkor meg azért hülye , ha nem akkor meg azért?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 10:43:30

@joska61:
Hánytol hányig volt lehetséges az érkezés ideje, elolvastad?
Akkormeg minek vered feleslegesen a b.tyűdet?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 10:45:44

@igi1:
+kergültek itt sokan?
Ha te elalszol a munkahelyeden , közben dolgozol?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 10:56:54

@horex: Te kapsz valahonnan egy automata választ, akkor mindent készpénznek veszel benne, és életedet, testi épségedet építed rá? Nehogy egyszer is csalódnod kelljen!

Lehet, hogy már egy éve lebontották a panziót, ahova a foglalásod szól, csak nem frissítették az adatbázist. Vagy atombombát dobtak le, és kipusztult az emberiség.

Már miért lenne hülye, mert telefonál? A legegyszerűbb módja a kapcsolattartásnak. Ellenőrizze már le, hogy van-e valaki a túloldalon!

Már meging egy nick 2015.06.18. 11:10:16

@igi1: elaludt akkor nagyon várta. Lehet úgy gondolta majd befekszenek mellé a vendégek a jó meleg ágyikóba :)

Lehoz Tamas 2015.06.18. 11:19:50

@melaena: azert, mert a szallas.hu a tokeeros ceg itt, akinek siman van mibol. Es akin most ez az egesz csattan. Ezert kellett volna fizetnie, hogy ne szenvedjen el a presztizsveszteseget. Kivancsi lennek, vajon hanyan vannak olyanok akik csak a cimet olvastak el meg a kepet neztek meg. Ok csak annyit tudnak, a szallas.hu egy megbizhatatlan ceg. Ezert lett volna erdemes fizetniuk, olcsobb lett volna nekik hosszutavon.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 11:22:58

@atpijkamo:
Értem én a gondolatodat
de
a XXI.században nem igy kellene működni
Ott a honlap, +rendelem. Nem az én dolgom hogy a szállás.hu valósat vagy nem valósat hirdet
Ha nem valós, kultúrált országokban a gatyát leperlik róla.

A telefont meg azért irtam, mert sok posztban azt irja a poszttoló hogy felhivta az ügyfélszolgát
Akkor azért megy az eke

Cégtöl talán háromszor rendeltem onlány
Egy eset volt hogy skájpoltam az elérhetőségükre, de az is rendben volt
Mindig megjött időre korektül minden
Pesze nem ilyen kuponos, másodhirdetős cégek

Másik esetem a múlt héten
SMS múlt hét hétfőn, hogy hoznak egy ajánlott csomagot
Nekem?
Persze nem jött meg
Kedden nézem a posta nyomkövetését, "kézbesitve"
Emil a postának
Hétfőn jön egy fickó hogyhát én átvettem a UPC uj modemjét tőle pénteken
Át, és?
Az az SMS arra vonatkozott, aláiratott velem megint valamit hogy átvettem
Rendben
Persze pénteken meg nem voltam otthon, rámtelefonált, szerencsére a közelben voltam motorral, negyed óra és haza ugrottam.

Ma jött egy másik fickó papirokkal hogy tényleg átvettem-e és az ott az én aláirásom-e
Igen, újból aláirtam

Vazze, ezért tart itt az ország!

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 11:24:44

@Manyecska:
mert görögnek hittek"
Dinnyeforma?

Manyecska 2015.06.18. 11:32:28

@Már meging egy nick: :DDDD @horex: nem, dehogy. de ettem tegnap-már dinnyét-egész jó már:)!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 11:37:45

@Lehoz Tamas: "csak annyit tudnak, a szallas.hu egy megbizhatatlan ceg."

És jól tudják, nincs ezzel probléma.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 11:39:16

@melaena: "szallas.hu miert fizetne?"

Ha átbasznak az íbéjen, a cég megvéd. Ő közvetíti az üzletet, leveszi a maga részét.

melaena 2015.06.18. 11:39:18

@Lehoz Tamas:
Ez milyen erv mar, hogy fizessen,mert tokeeros?
Most trollkodsz, vagy ezt komolyan elegendo oknak tartod?
Ha a Westend egyik boltjaban nem kezelik a panaszodat,akkor atmesz a Demjanhoz elkerni a penzt, mert o tokeeros?

melaena 2015.06.18. 11:41:08

@atpijkamo:
Naluk az uzlet resze,kulon hirdetik is a buyer protectiont, mig a hirdetesi oldalak kulon kiemelik,hogy ez csak egy reklamtabla.

igi1 2015.06.18. 11:46:20

@horex: tudod mi az h vársz s közbe elalszol!?

de csak példálózzatok még meginn
a munkahelyen nem vársz meg aludsz el te ....

igi1 2015.06.18. 11:52:43

@joska61: szerintem is 1:1 az eset

a panziós viszont próbalt felajánlani másnapra de akkor már a poszter állt el

szerencsétlen eset de itt inkább a poszter hozzáállása elkeserítőbb

névtelenül senkit se hívunk max a pornóvonalat :)

felhîvhatta vilna

ha már felajánlották elfogadhatta volna a szállást nem hiszem h egy órával később már kapott új hozelszobát rögtön

ha meg kitették őket más szobába vagyis az rosszabb és drágább is volt

le lehet mondani a szállodai foglalást is helybe

oké elaludt beismerte felajánlotta még a helyet

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 11:53:08

@melaena: Nem úgy van az. Ha csak hirdetőtábla, akkor szeggyen pénzt a hirdetés után idő vagy darab alapján. Ha százalékot kér az üzletből, akkor a felelősségből is kérjen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 11:54:26

@Manyecska: Tanúsítom, hogy nem vagy dinnyeforma. Csitri igen, dinnye nem.

igi1 2015.06.18. 11:57:05

a posztert akkor is megverem amiért Bankkártyával akar fizetni egy sima kecónál

ez egy értelmi fogyatékos

ha mutattok nekem egy ilyen helyet ahol van terminál én kérek elnézést

hogy lehet elmenni nyaralni kp nélkül komolyan nem szálloda b@szod

a poszter DILIS

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 12:04:00

@igi1:
Tudom mi az hogy várakozás közben elaludni
Voltál katona?
Akkormeg?
A panziós szolgálatban kellett hogy legyen és elaludt
min.6 hónap futkosó

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 12:09:10

@igi1:
Vazze, már a taxikban is előirták hogy terminál legyen

Ismerős villanyász a kliens lakásán előhúzza a terminálját és a kliens ott fizet helyben
Csóró panziós akkor zimmerferizzen ha ennyire nem modern a mai időkben
Rep.jegy foglalásnál is kp fizetsz és telefonálgatsz?

Már meging egy nick 2015.06.18. 12:14:53

@horex: Ja, mint amikor az egyszeri ügyeletes tiszt beírta a reggeli jelentésbe, hogy az őrt alva találtam. Másnap reggel mindenki be van ronyózva, mi lesz itt, botrány, hadbíróság, előállítás. Rájöttek, hogy nem kell ez senkinek.

Hát tettek szépen egy ékezetet az a -ra, ez az ékezet megoldott mindent, mindenki megnyugodott és hazament a picsába.

Radzeer 2015.06.18. 12:19:03

Ha a bolt 20 óráig van nyitva, én sem szoktam előre jelezni, hogy "figyu már! 19:30-kor jövök majd vásárolni. A Panziós szolgáltat, ő adta meg a 23:00-ás legkésőbbi időpontot, ami mellé nem írta oda hogy csak abban az esetben, ha előre egyeztetik, ennek hiányában meg csak 18:00-ig. Itt a panziós hibázott. Ez a baj a hazai vállalkozók nagy részével, hogy még ő érzi magát sértve, ha szembesítik azzal, hogy a saját maga által alkotott szabályoknak sem tud megfelelni. Ha felajánlott volna 2 ingyen éjszakát kárpótlásul, akkor ez a poszt sem jött volna létre...

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 12:21:00

@Már meging egy nick:
Jóóóó!
Nálunk viszont tényleg futkosóra vágák
Dehát az még a jóvilágban volt, nem balettkatonák voltunk

Lehoz Tamas 2015.06.18. 12:37:49

@melaena: azert te kis ostoba, mert o bukja a sztorin a legtobbet. Ahogyan ezt mar irtam parszor, de neked nem elegszer :(
Itt a sztori nem arrol szol, hogy a szallas.hu hibazott-e vagy nem. A sztori itt arrol szol, hogy minimalis penzert elkerulhettek volna ezt a posztot. De ezt a magadfajta egyszerunek elmagyarazni...

Manyecska 2015.06.18. 12:48:48

@atpijkamo: nade ezt te nem tudhatod!:O a hobbitrollnak eladtam a bringánkat múlt héten vele taliztunk:)..azóta se hallottam felőle.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 12:49:32

@Radzeer: 2 ingyen ejszakaert te utaznal 400 km-t?
tul van lihegve, ilyen megesik, meg ha szar ugy is
meg mindig job mintha tuneziaba utaztak volna
ahol legutoljara voltunk, ott sem volt ejszakai recepcio, de vp;t egy doboz a bejarat mellett es mondta, he kesunk abban less a kulcs
es ugy is lett

Manyecska 2015.06.18. 12:50:50

@igi1: ő nem de én tegnap igen!!:P

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 12:50:56

@Manyecska: A Hobbit Roll az intenzíven van, valaki tegnap eladott neki egy hibás biciklit, és orbitálisat bukott vele.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 12:55:00

@hagyma:
Hogy mondta, felhívtad telefonon, arabul, franciául angolul?

Manyecska 2015.06.18. 13:02:33

@atpijkamo: biztos ki lesz zárva a fészen:DD mint "szivárogtató" bazdmeg ott mindenki inkontinens lehet..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 13:04:02

@horex: nem is jol irtam, mert ugy volt, hogy odaertunk,, senki sehol
felhivtam,, hogy akkor most hogy
es akkor mondta, ott a doboz benne a kulcs
az is lehet ott volt valahol a kornyeken ez egy ilyen nagyobb apartman haz szeruseg volt
es qrwa olcso volt mert akkor nyitottak / 2 eve/ es bevezeto ar volt
szoval meg vadi uj is volt
mondjuk foglalaskor kellett a kartyaszam naturlich, sot ha jol remlik azt egy az egybe ki is fizettuk elore mar a foglalaskor

Mérgező Hulladék 2015.06.18. 13:08:21

@atpijkamo: nem csak egy automata választ kapott, szerepel a posztban, hogy hívta előző reggel a panziót a fizetési lehetőségekkel kapcsolatban, és azt is említi a panziós, hogy a posztoló esti érkezést jelzett (persze ettől még nem teljesen biztos, hogy volt párbeszéd a két fél között).
De ennek így is működnie kell, hogy lefoglalod a közvetítő keresztül a szobád, odamégy a jelzett bejelentkezési időtartamon belül, és már alszol is. Ebben egyetért a panziós és a posztoló is, furcsa mód a közvetítő nem (akkor mit is közvetít tulajdonképpen?)...
Amúgy te meddig mennél el az óvatoskodásban? Fel kell hívni előtte, hogy mégy? Fel kell hívni előtte, hogy mikor érkezel? Oda kell küldeni valakit előre, aki majd nem hagyja elaludni a panzióst? Nem tudod 100%-osan bebiztosítani magad, mindig előfordulhatnak váratlan események, hibák, mint ebben az esetben is, csak valamiért itt sokan mindig azzal foglalkoznak, hogy hogyan kerülhette volna el a pórul járt az ilyen esetet (ami persze másoknak gyakran hasznos, sokszor viszont csak utólagos okoskodás), szinte soha nem azzal, hogy hogyan reagál a hibát vétő, hogyan próbál kárpótolni, és mit tesz azért, hogy ez a jövőben kisebb eséllyel fordulhasson elő.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 13:09:53

@hagyma:
Mifrancért fizettél, pláne előre ha ott volt a kulcs?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 13:12:57

@Mérgező Hulladék:
Azért anno Ede korrektebb volt
A vendég késett, ő kékszalagozott, de odaküldte az anyját/ha jól emlékszem/
Igaz, utóbb volt kis vita valami üvegasztallal és bográcsozással, dehát az semmi

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 13:20:28

@Mérgező Hulladék: "hívta előző reggel a panziót a fizetési lehetőségekkel kapcsolatban"

De azt is írta, hogy nem mutatkozott be, úgyhogy ez nem számít.

"a posztoló esti érkezést jelzett"

Estit, nem éjszakait. Vidéken úgylátszik kicsit más az elképzelés az éjszaka kezdetéről. Ott a tyúkokkal kelnek.

"Amúgy te meddig mennél el az óvatoskodásban?"

Nem óvatoskodás, csak nem dolgozom erősen azon, hogy kibaszarincsak magammal. Meg egy apró udvariasság. Idézem @atpijkamo: "Faszé nem tuttál nyolckor odatelefonálni."

Az tuti, hogy nem autózom 400 kilométert titokban, hogy odaérjek éjfélre, és MINDEN zárva van, aludhatok az árokparton. Poszter meg te a magatok ellenségei vagytok, magatokat szivatjátok. Egy tökéletes világban persze tudjuk hogy kellene mennie a dolgoknak, de ez (még) nem egy tökéletes világ. A tökéetes világban a panziós nyolctól tizenegyig vigyázzban várta volna a posztert.

Manyecska 2015.06.18. 13:24:42

@hagyma: valaki szobáztatott az irodámba mert az "elveszett" kulcsom a 2dikkon volt a muskátlik tövében.:D fel nem foghatom kinek és miért kellett pont ide..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 13:32:55

@horex: talan azert, hogy ott legyen a kulcs?
@Manyecska: a muskatli budos

igi1 2015.06.18. 13:57:37

@horex: XD

te nem itt élsz akkor

Manyecska 2015.06.18. 15:10:24

@atpijkamo: nem kéne még jobban kib.szni vele..:DD

igi1 2015.06.18. 15:38:07

@atpijkamo: az lehet de akkor se itt él XD

melaena 2015.06.18. 15:41:54

@Lehoz Tamas:
Ujabb jatekos a szurt kommentelok kozott.
Amugy meg anyad az ostoba,te fereg!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 15:55:11

@melaena: "atmesz a Demjanhoz elkerni a penzt, mert o tokeeros?"

Röhögni fox, de pont a Demján részben kártalanította a törvényi kötelezettségen felül a befektetőit, mert bebukott valami bankja vagy vállalkozása. Le a kalappal.

Egyébként igazad van.

Black Hole 2015.06.18. 16:13:13

@Manyecska: valahogy csak be köll kopogni, különben nem veszik észre, hogy érkezett valaki. Arra nem is gondolt a poszter, hogy a szállásadó neki készít épp valami kis kedves meglepit, azért nem veszi fel a telefont. Lehet vóna az is, hogy pont a mignonra önti a cukormázt, azért nem tudja felvenni a telefont! Ez a negatív gondolkodási mód dönti depresszióba az embereket, meg romba az országot. Ikszdé

Lehoz Tamas 2015.06.18. 17:27:10

@melaena: nem ertem a hisztidet. Amig ugyfelszolgalatos voltal, kaptal ennel sokkal durvabbakat is, ebben biztos vagyok. Most meg jatszod itt a sertodos picsat.

neet 2015.06.18. 20:47:35

@ColT: huhh, ennek a képnek a hatása alá kerültem, érzem az ottani illatokat és hallom a neszeket, bár sose voltam ott, még. Normális? :)

moose4033 2015.06.19. 00:48:44

A POSZTOLó is hozzászól: Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, az értelmesebbjét különösen (pl. Radzeer 2015.06.18. 12:19:03; Mérgező Hulladék 2015.06.18. 13:08:21). A történet valóban nem nagy szám önmagában: Zárva volt a lefoglalt szállás, de egy órán belül találtunk másikat. Sokkal érdekesebbek az utózöngék, az, hogy hogyan reagált a problémára a Szallas.hu és a panziós. Mindkét fél hárította a felelősségét! A panziós azzal, hogy nem szálloda az, hogy állandóan nyitva legyen, a közvetítő azzal, hogy nem is velük szerződtem. Ez a sótlan étel analógiája a tisztességgel: csak akkor tűnik fel, hogy természetes és kívánatos, ha hiányzik.

Amikor a híváslistával tudtam igazolni, hogy én mondok igazat, akkor bizony a Szallas.hu és a panziós is hallgatásba ment át. A másik "bizonyíték" a nejem hasonló híváslistája lett volna, de azzal már nem vesződtünk. Egyébként a panzió mindkét számát hívtuk, ill. a közvetítőét is, egyik sem válaszolt. És a kapun is zörgettünk elég határozottan, de ezeket írtam is. Teljesen hihető, hogy két telefont halkítanak le egyszerre, véletlenül ÉS ketten szunyókálnak el véletlenül, ugyanabban az időben. Jó messze kerültünk már kis hazánkban attól, amit Wass Albert a Kard és kaszában fogalmazott meg nagyon tömören: "Úr becsületszót kér és becsületszót kap. Aki nem az, az beéri egy darab papírral."

A történet háttere, hogy két éjszakára kerestem olcsó szállást a határszélen, ahol tényleg csak aludni szerettem volna. Másnap találkoztam egy három éve nem látott amerikai ismerősömmel, akivel előzetesen egyeztettünk egy találkozót egy olyan nagyvárosban, ahol korábban egyikünk sem járt. A térképen ráböktünk egy pontra és megbeszéltünk egy időt. Találkoztunk. 1800 MHz-es mobilja sem volt, hogy iterálni tudjuk a találkozót, "ha valami közbejön". Mobil mellesleg 25 éve se volt, emberek mégis találkozgattak, csak talán fontosabb volt a másnak tett ígéret. Ide vág Wass Albert másik, az előbbinél sokkal mélyebb idézete a Kard és kaszából, ezen gondolkodjatok el kedves fiatal barátaim: "Valamit meg kell tanulnod, Miklós, és jól meg kell tanulnod. Ez pedig pontosság és megbízhatóság. Ha egyszer azt mondod, hogy ekkor meg ekkor ott leszel valahol, és mégsem vagy ott, akkor csak egy mentséged lehet. Valami szörnyűséges dolog történt és elpusztultál. Mert ha még élsz, csak egy kicsikét is, akkor is hírt adsz valamiképpen, hogy miért nem lehetsz ott, ahol várnak reád. Mert az emberi élet legdrágább kincse az idő, nem lehet pótolni semmivel. S aki másokat várakoztat, az időt lop el tőlük. Ha csak pénzt lop el másoktól, azt jóváteheti. Akármi egyebet lop el, azt jóváteheti. De az ellopott időt nem lehet pótolni soha semmivel."

És végül a siralmas végkifejlet, ma érkezett a "végső válasz" a Szallas.hu-tól. Érzékelhetően ők sem óhajtanak a továbbiakban az üggyel foglalkozni.

További üzleti sikereket kívánok, Szallas.hu!

----------------------------------------------------------------------------
2015.06.18. 13:38

Kedves Uram!

Elnézését kérjük azért, hogy megvárakoztattuk, viszont a szállásadótól csak az imént kaptunk visszajelzést. Sajnos írásbeli indoklást nem kaptunk tőle, azt mondta, hogy egyszer ő már pontosan leírta mi történt az eset kapcsán és a továbbiakban nem kíván ezzel foglalkozni. A szállásadó úgy érzi, hogy megtett mindent az ügy megoldása érdekében, felajánlott Önöknek egy megoldást, amit Önök nem fogadtak el.
Sajnálom, hogy negatív tapasztalatot szerzett és bízom benne, hogy legközelebbi szálláskeresésénél segítségére lehetünk!

Üdvözlettel: VH

----------------------------------------------------------------------------

joska61 2015.06.19. 08:31:20

@horex: Azért, hogy még az ilyen öntelt okoskodóknak is, mint te, legyen kibe belekötni.
@igi1: Így valahogy.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2015.06.22. 09:41:18

Alap, h felhívom a szállásadót, aztán olcsóbban foglalok, neki sem kell jutalékot fizetni.

Manyecska 2015.06.23. 14:24:09

@Lehoz Tamas: szerinted nő??? Állítólag te vagy 50+ IQ..:D : www.kislexikon.hu/melaena.html

És nagyon örülök hogy segíthettem!

Manyecska 2015.06.23. 14:25:21

nem ártana utánanézni dolgoknak mielőtt hülyeségeket beszéltek hamár oly qrwa okos itt mindenki....

Lehoz Tamas 2015.06.25. 15:39:30

@Manyecska: Te meg IQ 50- ahogy latom, megis bele kell szolnod. Szinte biztos vagyok benne, hogy ferfi, ezert is neveztem hisztis picsanak. Bar most elgondolkodtam azon, hogy ha o nem olvassa, te meg ugyis hulye vagy hozza, akkor kinek irom ezeket?

Lehoz Tamas 2015.06.25. 17:28:12

@atpijkamo: nem tudom, meg nem meselted el. Amugy erdekes, hogy en vagyok az egyetlen aki kepes teljes mondatokat irni. Indoklassal es nem csak frocsogest.

Manyecska 2015.07.06. 13:26:30

@Lehoz Tamas: minimális latinművelccséggel ill. nyelvérzékkel /:D/ te is rájöhettél volna! az IQ-t meg kend a hajadra. Örülök hogy segíthettem.
süti beállítások módosítása