Tékozló Homár

Külföldi rendszámmal csak a nagyon felkészült autós Parkol6

2015.07.01. 14:17 | Homár Hilda | 100 komment

6192915528_1.jpg

"Úgy tűnik a Nemzeti Parkolási Szisztéma nincs felkészülve a forintokkal vacakolás helyett mobillal fizetni akaró külföldiekre. Vagy legalább is nem igazán akar segíteni nekik." Tavaly augusztusban írtuk ez. Majdnem egy évvel később  csak a helyszín változott, a helyzet változatlan.

Segítség!

Május 7-én a Terézvárosban szerettem volna parkolni egy német rendszámú autóval. Kp nem lévén nálam, sms-ben próbáltam fizetni. Nem ment, hibás formátum, jött vissza a válasz. Újra próba másként, kötőjel, anélkül, semmi eredmény. Autó otthagy, drukkol, hátha megúsz. Nem úsz meg, egy óra múlva piros csomag a szélvédőn.

Másnap hívom az ügyfélszolgálatot, elmesélem a sztorit, kérdezem, mit rontottam el, hogy sms-ben nem bírtam fizetni. Mondja az amúgy kedves munkatárs: a rendszám után vessző, aztán ország felségjelzés kell nekik, akkor jó lett volna. Honnan tudhattam volna ezt, kérdem én??? Az automatán elolvastam még a graffitiket is, de erre vonatkozóan egy sor sem szerepelt sehol. A mobilszolgáltatói szerződésemben van ez leírva, mondja a srác segítőkészen, amire nanemááár az önkéntelen reakcióm. Írjak panaszlevelet, javasolja.

Írok, elmesélem, mi a szitu, kedvesen kérem, legyenek olyan emberségesek, engedjék meg, hogy kifizessem a parkolási díjat utólag, de a 6600 ft bírságot nem találom jogosnak, azt nem fizetném be. Nem, nem, jön a válasz, olyan lehetőség nincs, punktum. Írok újra, vázolom, hogy szerintem miért jogtalan a helyzet. (Elvárható, hogy magammal hordjam a mobilszolgáltatói szerződésemet ilyen esetekre? Miért nincs kiírva az automatára egy sorban ez az infó a felségjelzéssel?) A válasz ugyanaz, a parkol-6 társaság (aminél pofátlanabb nevet hirtelen magam sem tudnék kitalálni) kikerüli a konkrét felvetéseimet és kérdéseimet, nincs apelláta, fizessek, vagy forduljak a mittudoménmilyen békéltetői testülethez.

Most komolyan? Ezért megbüntethetnek? Úgy értem, nem fizettem meg a díjat, tiszta sor, de szerettem volna, és ha nem lett volna hiányos a tájékoztatás, valószínűleg sikerült is volna. Vagy a külföldi rendszámú autók jó eséllyel automatikusan és azonnal szopóágra kerülnek?

Segítsetek! Szerintem ez nem igazság!

Köszönöm.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homar-fan 2015.07.01. 14:20:32

Első!

Amúgy elég gyengék mostanában a posztok. Először a debil fagyis némber, most egy ostoba, aki NEM FIZETI KI a díjat és fel van háborodva, hogy megbüntették (mintha automata nem létezne minden sarkon)...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.07.01. 14:22:25

" Honnan tudhattam volna ezt, kérdem én??? "
Sehonnan, az a lényeg. Most gondolj bele, hogy egy átlag olasz/német honnan tudná, miért fizetne büntit, ha tudná :D

"a 6600 ft bírságot nem találom jogosnak, azt nem fizetném be"
Naívügyfél :(

AtiSnatch 2015.07.01. 14:26:39

"Amennyiben külföldi rendszámmal parkol, akkor a rendszám mögé vesszővel elválasztva írja be a felségjelet is és utána a járműkódot (pl.: XYZ352,I,B)."
www.mobilparkolas.hu/index.php?id=hogyan-mukodik-2

Amennyiben külföldi rendszámú gépkocsival parkolsz, a rendszám mögé (de még az esetleges gépjárműkategória elé) vesszővel elválasztva meg kell adni a felségjelet is. Példa: ABC123,I = olasz rendszámú személyautó ABC123 rendszámmal, ABC123,I,B = olasz rendszámú busz ABC123 rendszámmal
www.telekom.hu/mobil/lakossagi/tarifak/szolgaltatasok/mobilvasarlas/termekek/parkolas/Budapest

attól még sünt az összes parkolócég seggébe.

AtiSnatch 2015.07.01. 14:28:06

@ColT: a naiv olasz/német bedobja a 100 forintot vagy ha nem, akkor nem csodálkozik a mikuláson.

Leone_510 2015.07.01. 14:29:43

az én időmben még némi aprót is be lehett dobni nem csak ez az sms lehetőség volt

AtiSnatch 2015.07.01. 14:32:39

@homar-fan: "Amúgy elég gyengék mostanában a posztok. Először a debil fagyis némber" akkor elfogadom ezt a megállapítást, ha a fagyis volt az első homárposztod ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.07.01. 14:33:02

@AtiSnatch: Aztán úgysem tudja, mit kell vele csinálni, meg meg úgysem fogják :D

ne olvasd el 2015.07.01. 14:33:43

"...nem fizettem meg a díjat, tiszta sor, de szerettem volna..."
ezt bárki mondhassa...

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.01. 14:44:32

Autó otthagy, drukkol, hátha megúsz."

Ez hülye, vagy most költözött haza Orbán hívó szavára.
Ma már egy doboz bagóért megállva is bedobok, mert lesbeállnak a vérszívók

A járható út amit eljátszottam, beültettem egy csövest amig melóztam, az meg aludt addig egy jót

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.01. 14:46:50

a rendszám után vessző, aztán ország felségjelzés kell "

No, ki fogom próbálni, mert ország jelzésröl még soha nem hallottam hogy kellene

Fausto(tm) 2015.07.01. 14:49:19

"Honnan tudhattam volna ezt, kérdem én???"

Mondjuk én már akkor hívtam volna az ügyfélszolgálatot, amikor nem fogadta el a rendszer az sms-t

Beerhead 2015.07.01. 14:58:03

"Újra próba másként, kötőjel, anélkül, semmi eredmény. Autó otthagy, drukkol, hátha megúsz."
KURVA nagy hiba!!
Persze a T. posztolót nagyon sajnálom, parkol6 nevű pénzszivattyú meg szarjon sünt.

cupcake25 2015.07.01. 15:01:03

Én meg azon csodálkozom mindig, hogy csodálkoznak a büntetésen. A büntetés jogos, mert nem fizettél parkoló díjat (tapasztalatból mondom az oka SENKIT nem érdekel), amit viszont nem értek, hogy miért nem hívtad egyből az ügyfélszolgálatot, hogy hahó miért nem tudok parkolást indítani a német rendszámmal és akkor feltehetően a kedves ügyfélszolgálatos a büntetés előtt tájékoztatott volna a vessző és a felségjelzés fontosságáról, nem pedig a büntetés után. Sok azt hiszik a méltányosságbóli elengedéssel bármit be tudnak adni a parkoló társaságnak, pedig az egyetlen, amit elfogadnak azaz hogy 5 percen belül vettél jegyet. Még azt sem fogadják el, hogy eladtad a kocsit, a cégnél egyszer így jártunk, mi bevittük az adásvételit, de ugye a rendszerben csak akkor írják át ha a vevő is bemutatja a papírt (ezt meg "elfelejtették" megtenni) és hiába küldtem vissza az adásvételit nekik, mindig az volt a válasz hogy de a nyilvántartó rendszer. Na akkor mondtam hogy na akkor pereljetek öcsém majd meglátjuk mi lesz. Kiadták a fizetési meghagyást, mi annak szépen ellentmondtunk és a bíró 10 perc után küldte el melegebb éghajlatra a parkolótársaságokat...
Viszont visszatérve a hibás parkolásra, van egy kolléganőm aki egy időben állandóan elcseszte a parkolásait (elütötte a rendszámot, vagy nem jól küldte el az SMS-t) és akkor is mindig mondta hogy de írjak a parkolótársaságnak, hiába mondtam, hogy nem fogják elfogadni (igazam lett), mert attól hogy te béna vagy ők még nem lesznek elnézőek.

Baluci 2015.07.01. 15:01:04

Na, megint egy lúzer!... Külföldi rendszámú autó büntijét akarod befizetni???... Mindenki nagy ívben leszarja. TE LESZEL AZ ELSŐ!...

Dezsike 2015.07.01. 15:02:48

Ki nevén van az a német autó? Vissza tudják vezetni hozzád? Ha nem, akkor egyszerűen ne fizesd be, eleve nem biztos, hogy a németeknél utána fognak ennek járni, ha pedig mégis, nem biztos, hogy a német hatóságok ilyen ügyben bármit is tenni fognak. Ha pedig ők is tennének de nem tudják bizonyítani, hogy ott és akkor te parkoltál vele (mert nem a tied a kocsi és a tulaj nem papírozta le, hogy ettől eddig te használod), nem tudnak mit kezdeni vele.

Metami 2015.07.01. 15:05:35

1 órát parkolt, nyilván nem volt nála 3-400 Ft apróban....de ha valóban nem volt, akkor válthatott volna valahol a közelben a 10 perces türelmi időn belül.

megamenn 2015.07.01. 15:09:26

PINA. ezt kellett volna a rencám után írni.

kakukk11 2015.07.01. 15:12:50

Ha lusta vagy olvasni, miért nem hívod fel az ügyfélszolgálatot, és mondod meg neki, hogy lusta vagy elolvasni a használati útmutatót, apróval meg derogál neked fizetni, hiszen külföldi rendszámos autód van értsék meg, mondják már el, hogy kell használni ezt a szart, mert mondjuk ki nyíltan, debil vagy és nem életrevalónak neveltek téged. Hidd el, sikerrel jártál volna, 2 perc alatt megoldott volna a problémád.
De már valahogy megszoktam, hogy aki a homárra ír - TISZTELET A KIVÉTELNEK - annál nem osztották két marékkal a józan paraszti észt.

megamenn 2015.07.01. 15:17:20

az ütyfélszolgálatot kellett volna hívni röktön, mert az üt először, aki nagyot üt, és először!

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.07.01. 15:26:58

@horex: Az a veszélyes a csövi bakterral, hogy összeszarhatja a sámlit.
Esetleg balhás!

gabors 2015.07.01. 15:59:17

@Dezsike: ez eleg magyarosra sikerult !!!

irhatnam hogy ettol szenved az orszag ... de nem irom ...

LatexMátrix 2015.07.01. 16:00:47

Szitu, istenem. Ultrajópofi-flottos(nak hitt) nőcis(?) poszt, tán még nem is saját verítékkel megkaparintott ótóval. No persze eszt nem tudhatjuk szászázalék.
Igen, jóeséllyel szopóágra.
@homar-fan: nem mindenhol telik sarkokra!
@megamen: avatarilag áttértél a robotikus kubizmus mezejére? Ez nekem mán túl elvont!
@kakukk11: tehát szerinted kicsit sem férgek a parkolótársaságok, értem. Ki lehetne biggesztve a SZINTAXIS, jól láthatóan, egyértelműen, természetesen ebben az esetben is lennének gixerek, mert tényleg vannak tényleghülyék, a posztolóhoz intézett soraid ebben az esetben erősek szerintem (ha geek lennék imho-t írnék ide).
@cupcake25: a béna kolleganődnek elfogadták az elütéseket? Tényleg jó béna lehetett, ha rendre nem figyelt oda, bár ha kimagyarázta magát... Bírom ezeket a női tanácsokat: biztos ez, biztos az, légy pozitív. A faszért léteznek munkatársak.
@Metami: az előbb még csak 5 perc volt.
@Dezsike: akkor meg majd a tulaja örülhet, brilliáns ötlet a pasi faszával verni a csalánt. Na nem mintha nem lenne bevett szokás.

hds.istván 2015.07.01. 16:11:56

@cupcake25: Az 5 perc türelem egy álom. Hétfőn reggel 8:02-kor a Wesselényi-Rejtő sarkon látom, hogy megy a fotózás. Kérdem szépen, hogy miért szívatja a németet, a válasz annyi volt, hogy reggel nincs semmi türelem, csak mikulás csomag.

cupcake25 2015.07.01. 16:14:23

@LatexMátrix: nem, nem fogadták el neki, mivel ugye az smsben nem kell megadni a kocsi típusát meg semmit csak a rendszámot.

@hds.istván: ezzel még nem futottam össze ilyen formában és a tájékoztatón sem olvasható ilyen szóval szerintem kamuzott.

maximum1 2015.07.01. 16:16:54

Ne jöjjön ide, minek jön ide?
Mocskos külföldiek!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.07.01. 16:21:24

Tengeralattháróval köll közlekedni Bélájim, én mindig mondom!!4!

Aureliano Buendía 2015.07.01. 16:45:27

És miből tartott volna parkolás ELŐTT pár órával neten utánanézni? Vagy megvárni, míg odaér a parkolóőr (elég sok van a környéken, 5 perc alatt tuti kerít egyet), és tőle kér segítséget?
Tipikus: tudja, hogy szabálytalanul várakozik, de hátha megússza. Nem úszta meg.

19-re lapot húztál, nem jött be.

Aureliano Buendía 2015.07.01. 16:48:31

A rendszám német, a mentalitás... hááát...

Aureliano Buendía 2015.07.01. 16:49:48

@AtiSnatch: a posztolónak is lett volna rá lehetősége, hogy ezt megtalálja, nem volt elrejtve az internet utolsó oldalán.

Doryyka 2015.07.01. 16:57:36

@Baluci: Nem tudom, parkolas ügyben mi a szitu, de palyamatricaval megtalaltak (svajci auto, volt matrica csak ferj a kanton betüit lefelejtette, csak a szamokat adta meg). Par het mulva jött az alairos level a svajci cimünkre, ekes nemetül teli paragrafusokkal. Csak az eljarasi dijat kellett kifizetni, de az is vagy 40 Ojro volt...

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.07.01. 17:09:23

Közelemben müxik 1 bregyó turs. Több éve parkol napi szinten a tót ótó büntetlen, vagy kamu a rá csíptetett Miki zacsi, vagy zsebibabás.
Szerintem + van annyira f@sz a parkoló bagázs, hogy egy külföldi rendszámmal nem tud mit kezdeni. Számukra behajthatatlan.
No sebaj, majd az idemenekültek becsülettel fizetnek ezután, vagy megdobálják a parkolóst Máltai adományos, marhamájkrémes páncél ököllel. :-)

AtiSnatch 2015.07.01. 17:14:00

@Aureliano Buendía: attól még utálhatom a parkolótársaságokat, nem? :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.07.01. 17:15:15

@Doryyka:
Svejcba má olyró van?
Vagy ez így hogy?

Aureliano Buendía 2015.07.01. 17:17:35

@AtiSnatch: én is utálom, mert geci nagy lehúzás*. Éppen ezért igyekszem olyan helyen parkolni, ahol nem kell érte fizetni, vagy ahol érvényes az én engedélyem. De eszembe nem jutna azzal szarakodni, hogy bliccelek és hátha nem büntetnek meg.
Ha így tennék, betudnám a saját hülyeségemnek, és nem kezdenék el picsogni.

*Ugyanakkor nálunk azóta van szabad helyem délután is, mióta bevezették a környéken.

Aureliano Buendía 2015.07.01. 17:18:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem német márkára gondolhatott.

LatexMátrix 2015.07.01. 17:36:23

@Doryyka: NE OJRÓZZÁL MÁR, A JÓISTEN BASSZON AGYON.
@Aureliano Buendía: na igen. Ezt mondjuk hiába közlöd felé, ha meg is érti, 1 perc múlva kimegy a fejből. Nem kezeli összefüggésként a mindennapi életében.
@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: milyen az a zsebibabás? A menekülteket a végkimerülés határáig kellene hajtani mezőn, majd mikor jártányi erejük nem maradt, harcikutyákat rájuk engedni, egyfajta véghajrá gyanánt, amelyik nem bír magával. Jó kurva anyjukat, hogy kapnak szállást, élelmet, aszt' még balhéznak, rongálnak is (Debrecen)? Túl jó sor ezeknek a létezés.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.07.01. 17:53:04

@LatexMátrix: zsebibabázás az amikor zsebre megy a parkolás ára. :-)
Alkalmas időben alapos körülkémlelés után a parkolós bekéreckedik kozetra, aztán pár perc után elégedetten kijön és még le sem tojja a gatyeszt.

LatexMátrix 2015.07.01. 17:58:25

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: hát ez valóban igen egyszerűnek tűnik. Az úgy jó, ha alapos körülmetélést olvastam?:D

FDToth 2015.07.01. 18:02:19

Itt nem arrrol van szo h egy magyar ember nemet rendszamu autoval rosdzul parkol (mert o utana tud nezni, vagy jobb esetben jon a hibas sms kukdesre egy valasz sms, benne azzal h higyan parkoljon) hanem egy kulfoldi honnan a rakbol tudja h neki mit kell elsmseznie! Minek a felsegjelzes, eleg lenne a rendszm! Jo, buta a parkolotarsassgok szoftver, de kizart dolog h ne lehessen megtanitani/programozni mas nemzetek rendszamfelismeresere...

kp2 2015.07.01. 18:02:59

Ezt esetleg tudja valaki, hogy német mobilról küldött, megfelelö formátumú üzenettel lehet fizetni parkolásért?

...tudom az én anyámat, olvassam el a szabályzat 243-ik oldalán...

gabors 2015.07.01. 18:56:23

kartyaval nem lehet fizetni az otomatanal ??? errefele lehet vicces hogy $.50-et fizetek a kartyaval de ez van ...

csak kerdezem

par honapja voltam Pesten es mivel szlovak rendszamu autot adott a kibaszott autokolcsonzo en is aggodtam a parkolas miatt na meg az usa-s mobil es hasonlok igy inkabb mindig volt nalam par "fem darabka" hogy tudjak parkolni ... fel sem merult hogy blicceljek ...

az kulon "szerencse" hogy fullos autopalya matricaval adjak csak a kocsit avval sem kellett szarakodni ... de nem is voltam autopalyan kiveve a M0-t ....

Black Hole 2015.07.01. 19:24:09

Egyszer nem vettem észre, hogy fizetős helyen parkolok, mert fasz voltam. Tettek a kocsira kerékbilincset. € 80-ért levették, én meg ezen nem is csodálkoztam. Azóta egyszerűen jobban figyelek.

igazságos 2015.07.01. 19:55:48

Autó otthagy, drukkol, hátha megúsz. Nem úsz meg, egy óra múlva piros csomag a szélvédőn.

XD

HÁT EZ HATALMAS. Komolyan mondom, csak ezért a két mondatért kebleimre ölelném a posztert. Végre valaki.

Pavkoni 2015.07.01. 20:02:11

Poszt írója nyugodjon le és ne fizesse a büntetést. Külföldi rendszámú autóstól csak szabálysertésnél követelhetnek pénzt a magyar hatóságok.

igazságos 2015.07.01. 20:04:33

köszi, Hilda, ezt a posztot, még meghálálom :)

a többiek úccse értik

Escaped 2015.07.01. 20:50:09

@igazságos: sz.rjál csak a zongorába! Vagy megértjük, vagy nem.

Manyecska 2015.07.01. 20:52:56

@igazságos: en nem erek rahazaseletet fogunk elni..p olx

igazságos 2015.07.01. 21:31:25

@ColT: monnyuk ezt azért nem gondoltam volna a Hildáról, hogy bejövök neki. :) ennyire :)

igazságos 2015.07.01. 21:32:52

@Escaped: nyugi, nem is világoSCHíccsolok fel senkit se! :)

@Manyecska: nem irigyellek. majd akkor foglak, ha még eccer feleség leszel :) addig nincs pofázás a dugásról

Escaped 2015.07.01. 21:35:04

@igazságos: esetleg csak pofázás van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 21:57:39

@igazságos: Igi konyorgom, vilagosiccs fel
ez miert neked szol, mi toprtent, mi a tanulsag
6-ig raerek, kerlek mondd
innam soraidat

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.07.01. 22:06:54

@FDToth: És mit csinálsz azokkal a nemzetekkel, akiknél a rendszám formátuma megegyezik a magyarral? Nem csak nálunk van 3 betű 3 szám.

igazságos 2015.07.01. 22:09:10

@hagyma: több a poszterhez hasonló embert az országba!

igazságos 2015.07.01. 22:10:40

Aki azt mondja, hogy a poszter 1 k@cs@g, az buzuljon meg és zabáljon vaníliafagyit a következő életében is!

a bírságoló, aki kitette a piros csomagot, meg monnyon le, mer úgyis megverjük

igazságos 2015.07.01. 22:11:59

@Peti817172M: LV, lettországé pl. ugyanaz, mint a miénk

gabors 2015.07.01. 22:34:29

@Manyecska: szoval mesz baszni ... mindannyian szurkolunk :-)

gabors 2015.07.01. 22:35:54

@igazságos: miert ??? nincs eleg kulfoldi rendszamos autoval rendelkezo idiota ???

igi1 2015.07.01. 22:51:18

@gabors: nem árulom ám el már mondtam

A posztert puszilom akár férfi, akár nő :)

igi1 2015.07.01. 22:54:28

Még mindig sírva röhögök, pedig már 1 órãja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 22:58:21

@igazságos: mar az elso mondat hibas
"Május 7-én a Terézvárosban szerettem volna parkolni egy német rendszámú autóval. Kp "
nem szerettt volna hanem parkolt
ez kulonbseg
fizetett?
nem
megbuntettek?
meg
ez az elet
de ha atveszem a Te gondolkodasodat, akkor aszondom:
"nemet rendszammal volt, oszt azt hitte megussza"
a penz meg kell a fovarosnak a koltsegvetesbe
mondjuk az a kar, hogy mindenfele kft-k, zrt-k nyuljak le a lovet, mikor eleg lenne par kozmunkaban foglalkoztatott nyugdijas erre a melora

igi1 2015.07.01. 23:03:15

@hagyma: nem nyert :)

csak a poszter és ėn értsük eztet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 23:16:09

@igi1: de mit, konyorgom mit??????????

igi1 2015.07.01. 23:20:59

@hagyma: majd eccer elmondom csak neked

Olyan boldog vagyok nem vagyok egyedül!

Pedig már aszittem

igi1 2015.07.01. 23:28:39

Szegény törökk

igi1 2015.07.01. 23:33:32

Nem én vótam egyébként és nem szaporodtam azóta továbbá senki sincs a rokonságban sem aki ilyen lenne

Lexögezném

A parkolócéget még jobban megverjük!!! SZEMETEK.

gabors 2015.07.01. 23:42:47

@igi1: " nem árulom ám el"

ne is mert akkora vilagossag tamadana a homarnak egybol kiolvadnanak a szemei (mind a ketto)

igi1 2015.07.01. 23:59:17

@gabors: bizony addig alszol nyugodtan míg nem tudod

Néha jobb nem mindent tudni

gabors 2015.07.02. 00:22:02

@igi1: hat attol a valamitol amit csak igi-tol lehet megtudni attol nyugodtan alszom ...

nagyon koszonom hogy megorizted a nyugalmas ejszakamat ...

gabors 2015.07.02. 00:24:35

na csa ... elindulok hazafele ...

igy nyar kozepen miutan az iskolaknak itt is vege valamiert a forgalom is csokken (persze lehet mindenki havajra ment) igy 15-20 perccel hamarabb erek haza atlagban ....

gabors 2015.07.02. 00:26:07

www.indiegogo.com/greek-bailout-fund.html#/story

ja amugy a gorogoknek mar tobb mint 1.2mil EU-rot dobtak ossze joszandeku embik lassan kozeledik mar a cel €1,600,000,000 :-)

Manyecska 2015.07.02. 04:07:33

@igazságos: ne is.itt horkol.xd. Babak mint megannyi feherbodys piranjha eccerre tamadtàk be a kanapen..xd szemre mennek.sztem kb.a szep kèxemekre.a hajara tuti nem ..p ...raadasul barinom macskaja rakos homàrpozitiv csalad xdd nayo csak asoval talalhattak meg anno..

pengusz 2015.07.02. 07:24:30

Azt hitted, ha veszel egy német rendszámú autót, akkor soha többé nem kell parkolási díjat fizetned, és a trafipaxokra is szarhatsz?
:D
Hiába veszel német rendszámú autót, attól mentalitásban még magyar vagy...
Mesélj akkor, hogy Németországban hogyan lehet parkolni egy spanyol rendszámú autóval?

Manyecska 2015.07.02. 08:19:05

@gabors: dehogy, mindenki nyaral nálunk /összes csimóta stb./, kell az utánpótlás túl üres a ház. Köszi az érdeklődést.

Doryyka 2015.07.02. 08:59:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem tudom, a behajtoceg, akitol a level jött, meg brit volt. De az összeg tuti Euroban volt, amit a vegen fizetni kellett.
@LatexMátrix: OJRO OJRO OJRO OJRO
ANYAD!!!

Manyecska 2015.07.02. 09:23:16

Itt valami zavar van a mátrixban.

igazságos 2015.07.02. 10:05:20

@Manyecska: látod, nem kell mindig mindent azonnal kiplakátolni, néha később is hasznodra lehetnek a birtokodban levő információk.

Ezé nem kellett volna a facebookon sem írni a másikról, akkor sem, ha az egy k@cs@g volt.

Egyszer majd talizunk, és demonstrálom neked a dolgokat, hogy kell ezt csinálni.

A következő évi homártalira el szeretnék menni! :)

Manyecska 2015.07.02. 10:14:39

@igazságos: aztat majd én eldöntöm mire van szüxségem..!:)

fokaorr 2015.07.02. 10:19:49

Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a parkolóhelyünket!!! :DDD

joska61 2015.07.02. 10:21:33

Áhá. Nem sikerült SMS-ben fizetni, erre milyen megoldást választ, sehogy sem fizet. Majd közli, hogy a nemfizetés miatt a bírság szerinte nem jogos. Szerintem meg az.

Manyecska 2015.07.02. 10:23:27

@igazságos: nem volt senki köcsög, ezt sose mondtam. Pedig elvileg mondhattam volna ugye, hiába, úrnak születni kell nem elég kívülről elegánsnak lenni:D lófaszt.

VT Man 2015.07.02. 10:30:54

"Autó otthagy, drukkol, hátha megúsz."

Hát, nem úsz.

Ennyi.

De miért kell erről posztot írni?

Próbálkozott? Igen.
Megúszta? Nem.

Manyecska 2015.07.02. 10:50:59

Ez egy uszoda reklámja, burkoltan.

igazságos 2015.07.02. 10:57:38

@Manyecska: mostanába folyton nevelnem kell a népet, mintha mindenki k@rvasokat képzelne magáról, oszt nem tudják, hol a helyük.

unom, hogy mindenki egy idióta, s csak akkor kell a másik, ha akar tőle valamit

M. Péter 2015.07.02. 11:04:54

@AtiSnatch: Arra azért kíváncsi lennék, hogy cirill betűs (pl. ukrán) vagy még egzotikusabb írásmódú rendszámokkal hogy boldogul a rendszer,

CID 2015.07.02. 13:06:47

@ColT: Kizárt dolognak tartom, hogy egy német/olasz szolgáltató mobiljával tudna butapesten parkolást fizetni, minthogy szerintem te sem tudsz Bécsben fizetni mobilon keresztül.
süti beállítások módosítása