Tékozló Homár

Az Xperia Z3 se mind bírja vizet

2015.07.28. 09:06 | Homár Hilda | 178 komment

Úgy tűnik, a Sony Xperia Z3 pont annyira bírja a vizet, mint a Z2 bírta tavaly, ráadásul a kommentek alapján nem olvasónk az egyetlen áldozat. A fenti videó készítője szintén pórul járt a tesztelésen, de ahogy a beszámoló folytatásában elmondta, a telefon 2 nap fejjel lefelé lógatás után megjavult, amiből ő azt a tanulságot szűrte le, hogy a Z3 valamennyire vízálló (water-resistant), de nem vízhatlan (waterproof).

Kedves Tékozló Homár, ezt a nevetséges sztorit küldtem ma a Sonynak, remélem válaszolnák rá.

Tisztelt SONY Magyarország!

Miután májusban megvettem a "vízálló" telefonjukat, Sony Xperia Z3-at gondoltam eleget teszek a leírásának, és szerettem volna egy víz alatti képet készíteni a medencében, de abban a pillanatban ahogy vizet ért, meghalt a készülék.

Garanciába vissza küldtem a 3 napig használt telefonom, de közölték, "hogy biztos olyan mélyre vittem illetve sokáig volt lent, hogy attól ment tönkre!" Nem tudom jobban hangsúlyozni, hogy mihelyst beletettem a vízbe rögtön meghalt!!!!!!!!!!!!!! Nem búvárkodni készültem vele, de ezt nem tudom bizonyítani, megvonták tőlem a garanciát, és PÉNZÉRT se csinálják meg!!!!! És akkor kérdem én, ilyenkor mit csináljon az ember ?!

Na most szerintem ez mindennek a teteje volt, úgyhogy ma elmentem átvenni a GYÁRI hibás telefonom, és úgy kaptam vissza , hogy törött a hátulja !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! TÖRÖTT!!!!!!!!! Én nem így adtam le !!!!!!!!!!! Az Alle bevásárló központban a gsmben megérdeklődtem, hogy ők mennyiért csinálnák meg, de közölték, hogy a HÉTEN már a 3.(!) Sony Xperia Z3-at viszik oda, beázás miatt!!!!!!!

Komolyan nem tudom feldolgozni, hogy éjjel nappal dolgoztam, több hónapig egy oylan telefonért, amit évekig akartam használni , így rászántam 130 ezer forintot, amit több havi spórolásból engedhettem meg magamnak, és konkrétan dobhatom ki a kukába ?!!!!!!!!!!!! Milyen világot élünk, hogy ilyet megengednek maguknak?!!!!!!!!! Nem tudom feldolgozni, csak zokogok már 1 órája, hogy voltam olyan hülye és másodjára is SONY telefont vásároltam.

Ahol csak tudom, megteszek mindent, hogy visszakapja sértetlenül a telefonom, vagy az árát, hálistennek a Ridikül magazin szerkesztője kérés nélkül megírja ezt a cikket, illetve az RTL klub gyártásvezetőivel is nagyon jóba vagyok, nekik már megírtam ezt a "nevetséges" történetet a Sony új "hipertelefonjáról".

Üdvözlettel:

K.J.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazságos 2015.07.28. 15:45:30

@Yobbágy Fery: hát ha hónapokig gyűjtöget, abban biztos lehet mindenki, hogy 50-60 ezernél többet nem keres.

fda 2015.07.28. 16:06:46

"éjjel nappal dolgoztam, több hónapig egy oylan telefonért, ... így rászántam 130 ezer forintot"

Most komolyan, normális vagy? Több hónapig tényleg ezért dolgoztál? Egy hülye kis mobilért? Megérte? Nem érzed úgy, hogy túlvásároltad magad?

FDToth 2015.07.28. 16:07:48

ne higgyünk a reklámoknak, mert ez a telefon nem vízálló, hanem csepp-álló. és kb. 1 méterig néha-néha víz. de ha lemész a medence aljára és ott tartod a telót 1-2 percig, akkor tönkremegy. Ne telóval fényképezzünk víz alatt, erre vannak direkt olyan fényképezőgépek (20-30ért, aki tud venni 130-as telót, az vízálló fényképezőt is).
a posztoló visszamegy a szervizbe (de jobb ha a vásárlás helyszínére) és kéri, hogy bizonyítsa a Sony egy független akkreditált véleménnyel azt, hogy a fogyasztó hibájából keletkezett a kár. ha nem tudja, akkor meg kell h javítsák, ha bizonyítanak, akkor a posztoló fizeti a javítást, de a jótállást nem vonhatják meg, mert előfordulhat olyan hiba a későbbiekben, melyhez semmi köze nem lesz a beázáshoz.

Doryyka 2015.07.28. 16:08:34

Szombaton kirandulni voltunk , egy zsebbe raktam egy iphone-t egy rosszol lezart zacsko nedves keztörlövel... Hat nem nezett ki jol a telefon. Most megy hibatlanul, de a beazas nyoma a kijelzön latszik. A folyadekindikatorok hofeherek (a SIM-foglalatnal es a Jackaljzatban is). Holnap este az appleboltban szetszedik, kivancsi leszek az iteletre...

igazságos 2015.07.28. 16:14:04

@fda: most mért ne, szakadjunk már le erről a témáról, mindenki azért dolgozik, amiért akar, amennyiért akarja

Én is hónapokig gyűjtögettem az ipademre, oszt!?

Itt nem erről van szó, hanem arról, hogy aki hónapokig gyűjtöget valamire, az utána úgy vigyáz rá, mint egy ritka kincsre, nekem legalábbis 4 év után is még működik, és csak egyszer volt javítva, de anélkül is menne.

Atörökk 2015.07.28. 16:18:46

@ptspts: téged fejberúgott egy galamb, attól beszélsz igiül, vagy romlott magzatvízben úszkáltál annak idején?

ptspts 2015.07.28. 16:37:20

@Atörökk: Egyetlen galamb nem tud akkorát rúgni.

Atörökk 2015.07.28. 16:39:40

@ptspts: akkor mi az oka? Esetleg csak a macska rohangál a klaviatúrádon?

Macropus Rufus 2015.07.28. 16:41:01

@Dezsike: minek beépített sim???
Vegyél egy CAT telefont oszt nézd meg jól: minden csatija vízhatlan dugóval van ellátva. Le lehet venni a hátlapját is mert a sim-et bele kell tenni, de ettől nem veszít el a vízhatlanságát. Nem vízáló, vízhatlan. Konkrétan egy korsó sörbe dobtuk bele majd hívtuk fel. Jó móka a fél liter sörben csörgő telefon. 130k-ért vet a poszter egy szart. A CAT meg csak 40-50k Igaz nem okos cucc, de lehet telefonálni vele és egy telefonnak ez a lényege. (vagy van még okos CAT cucc is de az már 100k környékén van... Viszont az is hozza a törés álóságot meg a vízhatlan kivitelezést)

ptspts 2015.07.28. 16:41:47

@Atörökk: Nem rohangál, hanem táncol. Be van tanítva, hogy magánhangzóról mássalhangzóra lépjen, és viszont.

AtiSnatch 2015.07.28. 16:42:31

@igazságos: szerintem arra célzott, hogy ráborult egy kamionnyi postagalamb.

Macropus Rufus 2015.07.28. 16:44:29

@AzUtazó: vagy csak simán feszűltsűg volt a kijelzőjében. Nem kapott nagy ütést, hiszen nincs sérülés, de annyira elég volt, hogy a feszültség miatt megrepedjen a kijelző. Nekem egy 8700g BB-vel volt ilyenem. Kb. 30cm-ről eset le. Felvettem és láttam amit a repedés szépen komótosan elindúl az egyik sarkából a másik felé. Gy.k. állat módjára tették be az lcd-t, ezért megveszűlt és az ütéstől kiengedett, gy.k. elrepedt,

ptspts 2015.07.28. 16:45:25

@sugargiraffusplumps: Az sem segítene, a Nap belsejében még melegebb van.

GQ 2015.07.28. 16:51:46

@Firestarter.18: most menő vagy a nemvízálló-óccsó telefonoddal.

a lényeg az, hogy vízállónak adják el. hogy mi a f@szt akart fényképzeni a víz alatt, nem teljesen mellékes?! ha veszel bármit, amire azt mondják, hogy ezt tudja, és mikor oda kerül a sor, akkor mégsem, akkor nem sírna a szád?! gondolkoggyá' má', még ha nehéz is. lehet a usert ekézni, de nem volt ostoba, csak qva sok felkiáltójelet használt.

a többi okos seggfejnek is ezt tudom mondani.

fda 2015.07.28. 16:51:51

@igazságos: Igaz, igaz.

Akkor beszéljünk a lényegről: a Z3 a sony szerint akkor vízálló, ha édesvizet kap, másfél méternél nem kerül mélyebbre, be van zárva az össze csatlakozófedele, és így is csak legfeljebb 30 percig.
Azt hiszem egy vadiúj telefon esetében a szerviznél van a bizonyítás feladata, tehát kérni kell, hogy bizonyítsák be, hogy a használat nem felelt meg a fentieknek. Ha ezt nem tudja a szerviz bebizonyítani (márpedig bizonyítani elég nehéz lehet, hogy pl. mennyi ideig volt víz alatt, vagy hogy a dugó jól be volt-e nyomva), akkor meg köteles kijavítani.

apanna 2015.07.28. 16:54:08

Nekem kompakt van, az a vízálló.

Atörökk 2015.07.28. 16:56:14

@sugargiraffusplumps.: már 20 évvel ezelőtt is késő lett volna.

chili wili 2015.07.28. 16:57:37

Jaj, a Sony márkaszervize ilyen (Újpest), nem szabad oda leadni a telefont.
Be kell őket perelni, a telefont pedig csak sérülési jegyzőkönyvvel átvenni.

eßemfaßom meg áll 2015.07.28. 16:58:43

"Komolyan nem tudom feldolgozni, hogy éjjel nappal dolgoztam, több hónapig egy oylan telefonért, amit évekig akartam használni "

ez itt az alapvető baj. takaró - nyújtózkodás eete

eßemfaßom meg áll 2015.07.28. 17:04:57

Egyébként tökre nem értam mi a nagy kihívás egy vízálló telefonban, nekem a zsebfényképezőm 50ezer forintért úgy vízálló több méterig (és tényleg az, sokat videozok vele viz alatt), hogy van rajta vagy 10 fizikai gomb, az oldalajtaját minden töltésnél ki kell nyitni, van neki hangszórója.

amindenes.blog.hu 2015.07.28. 17:06:54

Van 5 körül Motorola víz por és ütésálló. Vagy ott vannak a Bear Grills féle katonai telefonok, na azok körberöhögik az Xperia-t. BTW ha a Z3 130.000FT hogy lehet a Z2 200.000FT a Telenorba? Vagy a Telenor full kretén és rápakolta rendesen az áfát(aka megfordult a polaritás mivel régebben a telefon üzletekbe volt olcsóbb) vagy a Sony belátta hogy hülye és levitte az árakat főleg mert kevesebben dőlnek be a vízállóságának. Erősek a telefonjaik és nem olyan rossz a szoftver hardver mint egy nyolcmagos kínai dogee-ba de a vizet nem bírják..egy se bírja 15-30 percnél tovább legalábbis az ilyen díszek nem.

eßemfaßom meg áll 2015.07.28. 17:25:17

@ptspts: " A Sony ott is hibázott, hogy a sok panasz után nem hívta vissza a modellt, hanem továbbra is vízállóként árulja."

Az fel se merül benned, hogy sok gyp-s juzer szimplán leszarja a juzermanuált és pl nem precizen (vagy egyáltalán nem) dugdossa be a gumidugókat és aztán sír a szája.

eßemfaßom meg áll 2015.07.28. 17:27:36

Egyébként meg 30ezerért nikon vízálló fényképezőt hajigálnak az ember után, aki annyira kretén, hogy a 1xx ezres telefonját - amiért hónapokat kell güriznie - viszi magával fürdeni az megérett a kihalásra.

Thule 2015.07.28. 17:30:53

A fikázók és a Sony-t oltók elgondolhatnának a poszttal kapcsolatban az alábbiakon: 1) a posztoló ennyi pénzért nem vehetett független gyári (2 év!!) szavatosságú telefont, mert ennyiért nem lehet. Tehát vagy 0% ÁFA-s 'kisbolti 1 év garis' telefont vett, vagy szolgáltatótól vette. Nagyon nem mindegy, hogy HOL vette és HOVA vitte szervizelni? Mert tuti nem a Sony hivatalos magyarországi szervizébe (Cordon). A felkiáltó jelek mennek a posztban de a tények leírása már nem megy. Ez az információ lenne a lényeg, hogy hol vette a telefont és milyen szavatossági feltételt kapott rá! Minden kulturált helyen vásárolt legális telefonra 2 év teljes körű szavatosság jár.

2) Világosan le van írva, már fentebb linkelték is sokan, hogy a telefon bizonyos feltételek teljesülése esetén vízálló csak. Ha lemerülsz vele, akkor annak annyi. A 1,5 métert szigorúan be kell tartani de ez inkább arról szól, hogy a vízfelszín alá rakod a telót és úgy fényképezel vele. A 30 perc pedig 30 perc, nem 45 és nem 60.

3) A LEGFONTOSABB a zárófedelek állapota. Akinek ilyen telója van az pontosab tudja, hogy az USB töltést is eldugták egy ilyen zárófedél mögé, amit állandóan nyitogatni kell, máskülönben vezetékkel nem tudod tölteni. A posztoló esetében nyilván pár nap alatt ez a fedél nem tudja a vízzáróságát elveszíteni de kb fél év alatt a folyamatos ki-be nyitogatástól, használattól függően a műanyag záró fedél elkopik és a fedél maga szemmel eleinte alig láthatóan elhajlik. Utat engedve ezzel a víznek. Tehát, hogy ezt elkerüldd, vagy mágneses töltést használsz (nem véletlenül van!), vagy vezeték nélkülit, vagy ha mindenáron vizezni akarsz és USB-vel töltesz akkor viszont zárófedél csere szükséges kb 4-5 hónaponta Otthon elvégezhető 30 másodperces művelet, nem jár garivesztéssel mivel nem kell szétszedni semmit.

Ennyi a lényeg, tájékozódni kellett volna azelőtt mielőtt megvetted a telódat.

- egy évek óta Sony Xperia tulaj akinek még sose ázott be a telója

eßemfaßom meg áll 2015.07.28. 17:32:22

@fda: "Ha ezt nem tudja a szerviz bebizonyítani (márpedig bizonyítani elég nehéz lehet, hogy pl. mennyi ideig volt víz alatt, vagy hogy a dugó jól be volt-e nyomva)"

Nem olyan nehéz ezt bizonyítani, rendesen lezárva beteszik a vizbe 30 percre és ha nem megy be a viz, akkor a lezárással volt a hiba, Mert olyan nincs, hogy rendesen lezárva egyszer belemegy a víz utána meg nem.

Thule 2015.07.28. 17:32:55

*jótállás és nem szavatosság, bocsánat elírás

eßemfaßom meg áll 2015.07.28. 17:39:35

@Thule: "Minden kulturált helyen vásárolt legális telefonra 2 év teljes körű szavatosság jár."

Izé, a szavatosság minden magyar eladóra vonatkozó törvényi kötelezettség, viszont azt a juzer a hajára kenheti, mert a szavatosságnál neki kell bizonyítania, hogy a termék a hibás. A jótállás az ahol az eladónál van a bizonyítási kényszer, mondjuk pl a Sony márkaboltok 2év jótállással adják 170ért, a sufniGSM-ek meg 130ért 1év bolti jótállással.

Thule 2015.07.28. 17:44:47

@eßemfaßom meg áll: már javítottam (volna) előtted ha lehetne szerkeszteni :D Hívhattam volna garanciának és akkor mindenki tudja mi van de ugye a 'garancia' szó a jogszabályban nem létezik. Fogyvéd blogon meg ne írogassunk már olyat ami nincs (de ne is hívjuk a jótállást szavatosságnak :P)

A lényegen összességében a garancia/jótállás szavak nem változtatnak, a sufniboltos olcsó szarnak amit az okosgyerek javít a függöny mögött ránézésre, ez az ára. Az ilyen emberek írnak a Sony-nak leveleket, tájékozódás nuku, információ gyűjtés nuku, csak a hiszti megy, "vízálló oszt jóvan rakom a tenger aljára"... utána meg írom az ezer felkiáltó jelet, attól aztán jobb lesz.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 18:19:18

Sose volt vizallo telefonom, igy nem tudom megmondani, elbaszta-e poszter vagy sem. Mindazonaltal pont ezekert soha nem is lesz. Ha a mostani vizet er, nem is lesz kerdes ki baszott el mit. De azert drukkolok a posztrrnek
Masreszrol ekkora hisztis picsat is reg lattam itt. Mintha az ovodaban arulkodna z ovoneneinek. Javaslom, hogy faradjon be a sonyhoz, vagja magat a foldhoz es bomboljon. Eleg szegenyes jellem ha valaki a "kapcsolataiva" fenyegetozik( valoszinuleg termeszetesen a fele se igaz, de ettol is nagyobb embernek tunik).

Aureliano Buendía 2015.07.28. 18:43:23

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
lesz még itt máunikásóóó

Aureliano Buendía 2015.07.28. 18:45:32

@AtiSnatch: nem baj, valakit ismer az ertéelnél. Pláne, ha ő a takarítónő.

Ilyen helyesírással mást elképzelni nem tudok.

Aureliano Buendía 2015.07.28. 18:48:43

@Józsi, a köcsög: jah, hát nem érted ezt, hisz élete fotóját készítette volna el a medencében gy nagyon fontos és ismert blog számára.

Aureliano Buendía 2015.07.28. 18:54:12

rém egyszerű: víz alatt minyonos bőröndbe kell csomagolni, akkor a mobilnet keretét sem fogyasztja

Aureliano Buendía 2015.07.28. 19:08:26

ha a poszter értelmes lény lenne, akkor elmondhatnánk neki (és meg is értené), hogy ebben az esetben a gyártó (és szerviz) kell hogy bizonyítsa azt, hogy ő nem rendeltetésszerűen használta a telefont.

De ott van az a ha... mert még az is lehet, hogy baszott a leírásra, el sem (tudta) olvasni (depláne értelmezni).

Meg sérülten átveszi az épen leadott telefont? Érdekes na.

Az meg már a non plus ultra, hogy miért vesz meg valaki olyan dolgot, aminek a megszerzése nagyon komoly anyagi áldozattal jár, és annak elvesztése újabb egzisztenciális problémákhoz vezet? Volt az a régi szólásmondás a takaróval.

RTL-es ismeretséggel, (híresnek gondolt) blog támogatásával dicsekedni, pláne ilyen trágya helyesírással... tipikus szürke kisember a posztoló, aki nagyobbik részt önmagát szopatta be.

Amúgy sajnálom a posztolót, de nem a telefonja miatt. Elmondanám neki, hogy miért, de úgysem értené meg.

Ugyanakkor drukkolnék neki. Hátha egyszer sikerülni fog (bár tudom, hogy úgysem).

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 19:11:08

@Aureliano Buendía: Vigyazz, mert be leszel kopve az rtl-es gyartasvezeto ismeroseinek es blogokon fog sarazni. En a heJedben bocsanatot kernek es vennek egy telefont a poszternek( es fizetnem az agybeultetest... Manapsag draga az ilyen)

sarostehen 2015.07.28. 19:16:13

@igazságos: Nem. Nem engedheti meg magának.

Telefon = használati tárgy.
Ha elromlik, elveszik stb veszünk másikat és haladunk tovább.

Az ilyenek vesznek fel fejetlenül lakás, és/vagy autóhitelt, aztán megy a csipogás hogy nem tudják fizetni, és valaki mentse meg őket.

Nekem most S4 mini van. bármikor megvehetnék egy S6-ot, vagy iPhone 6-ot. De pont leszarom, és nagyon nincs kedvem kiadni több százezret egy telefonért...

Aureliano Buendía 2015.07.28. 19:24:40

@Az antiochiai szent kézigránát: de legalábbis ki kéne raknom néhány felkiáltójelet.

Agybeültetés? Tom Criuse épp most forgat róla filmet.

Atörökk 2015.07.28. 19:25:12

@Aureliano Buendía: te ezt rosszul látod, és egyáltalán nem érted!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

netrunner71 2015.07.28. 19:31:53

@sarostehen:

Ezt már én is leírtam egy másik vadásznak.
Ha valaki egy heti nettó fizetésénél többet költ telefonra az azt jelenti, hogy erején felül költekezett.
Magyarán, a pénztárcájához képest luxus terméket vásárolt.
Azt azért megértem, hogy ez volt az álma, de akkor talán nem ezzel kezdem a tesztelgetést.
Sajnálom a posztolót a több havi spórolásért...

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 19:35:11

@Aureliano Buendía: Lehet a poszter az egyik főszereplő...
@netrunner71: Én nem sajnálom. Nagyon nem.

netrunner71 2015.07.28. 19:47:08

@Az antiochiai szent kézigránát:
Nem pont úgy sajnálom. :-P

Tudom, nem az én dolgom megmondani, hogy mire költse a pénzét.
De. Ha valakinek az az átkozott telefon a fontos, annyira, hogy hónapokat koplal érte, ott komoly gondok vannak.
Sajnálom, a posztert, hogy ilyen a felfogása. Bár, nem tudjuk, hogy hány éves az illető, én 17 évesen elmentem hétvégenként bútort pakolni, hogy megvegyem az első (hehe az is Sony volt) Walkman-emet.Beleszakadtam, de meglett! :-D

(Igen, vén hülye vagyok,akkor még menőnek számított egy ilyen cucc:
i.ytimg.com/vi/FBQZHcQpjV8/maxresdefault.jpg)

eßemfaßom meg áll 2015.07.28. 19:56:05

@netrunner71: 2xMEGABASS asztakurvaaaaaa mifelénk az Unitra sétálómagnók között egy ilyennel istencsászár lehetett az ember kölke

Aureliano Buendía 2015.07.28. 19:58:35

@Atörökk: hááááát... talán nem is baj. Ha ilyen ismerősöm lenne, elég sok energiát emésztene fel, hogy letagadjam őt.

@Az antiochiai szent kézigránát: a félkegyelmű?:D

netrunner71 2015.07.28. 20:04:42

@eßemfaßom meg áll:

:-D Drága is volt mocskosul, 6500(!!!!) Forint. Csak az összehasonlításért: 75 forint volt egy lityi benzin, 25 egy liter tej, 310 egy kg sertéscomb.

pete_r 2015.07.28. 20:05:33

Az ősöreg Motorola Defy-m tényleg vízálló. Ütésálló is, kőlépcsőn tesztelve (bár nem szándékosan...). Nem utolsósorban újonnan 53 eFt volt (amikor az aktuális alma százonezer). Mostanra kissé lassú de még küzd! :)
A Z3 marketingesei az említett f***korbácsot érdemlik a marketingért, a szerviz a törött hátlapért, de főleg a hozzáállásért, a poszter meg amiket előttem sokan leírtak.

pete_r 2015.07.28. 20:08:19

@pete_r: helyesen a vége: "a poszter meg azért, amiket előttem sokan leírtak."

Netuddki. 2015.07.28. 20:14:58

@Thule: "A LEGFONTOSABB a zárófedelek állapota. Akinek ilyen telója van az pontosab tudja, hogy az USB töltést is eldugták egy ilyen zárófedél mögé, amit állandóan nyitogatni kell, máskülönben vezetékkel nem tudod tölteni."

Ebből látszik neked nem ilyen telefonod van. Ha lenne tudnád, hogy nem USB-n hanem a dokkolójával kell tölteni. Amihez semmit nem kell nyitogatni rajta.
Legalábbis a Z1-nél így van. Fürdőben simán kibírta a vízalatti videózást.
A Z3-at meg nem ismerem, de annál sem lehet máshogy...

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 20:17:14

@Aureliano Buendía: Valamiért nekem ez ugrott be a poszter és a köztünk lévő különbségről. ( az agyhiányt nem vettem figyelembe):

youtu.be/OXVpQ3MN_Qw?t=1m42s

Sandor Akarki 2015.07.28. 20:23:47

130000... hónapokig dolgozott érte... noooormááális?

Atörökk 2015.07.28. 20:40:46

@Aureliano Buendía: ha ilyen ismerősöm lenne, már nem lenne.

Aureliano Buendía 2015.07.28. 20:51:32

@Atörökk: apropó!!!!!!!!!!!!!!

@Az antiochiai szent kézigránát: nekem a posztolóról csupa irodalmtörténeti klasszikus jut eszembe. Dosztojevszkij, Hugo... A félkegyelmű, Nyomorultak... :)

netrunner71 2015.07.28. 20:57:10

@Aureliano Buendía:
Esetleg a hazai irodalomból a Szegény gazdagok...

Körömcsiga 2015.07.28. 21:04:42

Há nem értem, szétmarta a víz? Nem? Akkó vízálló! Ki mondta, hogy működik is utána??? :) A motorola defy ugyanez a történet, beázás miatt nem javították gariban...

robogó 2015.07.28. 21:29:19

Ne bántsátok már szegény srácot, én például most akartam venni sony xperia z-t ergo nem veszek! Maradok az Alcatel C7-nél legfeljebb nem teszem vízbe. A spórolásról annyit én 1992-ben spóroltam össze 165000Ft-ot egy Yamaha motorra. Vért izzadtam meg szartam!

fillérbaszó vadász 2015.07.28. 21:37:36

Javaslom a poszternek, hogy dolgozzon és gyűjtögessen pénzt 3 éven keresztül, vegyen egy kurva nagy 4ks led tv-t egy millióért és bassza tönkre azt is. Sőt vegyen egy kocsit is és egy szakadék előtt kísérletezzen, hogy valóban annyi-e fékútja mint ahogy a leírás írja.

AtiSnatch 2015.07.28. 22:05:17

@bértrollbosszantó_kovi1970: ebből látszik, hogy egy kommentet nem bírsz végig olvasni.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.07.28. 22:09:30

ez nem egy igazi panasz, csak trollkodás. Nincs olyan ember e Föld kerekén, aki hónapokig spórol egy telefonra, majd egy mozdulattal a víz alá dugja.

Én ezt nem hiszem el, ez a stílus, ez a poszt, ez trollkodás kell, hogy legyen.

Thule 2015.07.28. 22:28:24

@bértrollbosszantó_kovi1970: Ha saját magad ismered be, hogy nem Z3-ad van akkor miért vádolsz meg másokat azzal, hogy nekik tuti nem olyan van? Elárulom akkor Neked, hogyan működik a töltés a Z3-on.

1) Kinyitod a zárófedelet a telefon oldalán (több fedél is van) és ott találod az USB töltő csatlakozóját.

2) Fogod a telefont és belerakod a DK48-as gyári Sony dokkolós töltőbe, amiben ugye oldalra kell dönteni mivel a mágneses töltő csatlakozó a telefon oldalán van. Ebbe a dokkolóba tokkal együtt nem tudod belerakni a telót, max a Style Cover-el. Pl a Krusell tokok, amiket árulnak Sonynál, nem kompatibilisek a dokkolóval.

3) Veszel egy mágneses töltőfejet (pl Magtron) rárakod az USB tőltőkábelre és a mágneses töltőfejet rakod a mágneses csatlakozóhoz.
encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcR8dB0ONFehd6VIcnWQcJzuMpicYWXax0Rkv5yyphw5fxndmnWIbQ

4) NFC-n keresztül vezeték nélküli töltéssel töltöd 'söralátét' jellegű kör alakú töltőpaddal, amire a telót tok nélkül kell rátenni.

Most akkor kinek nincs Z3-a? :) Semmi bajom azzal ha tévedek és kijavítanak, beismerem. Viszont az ok nélküli alaptalan vádaskodást gyűlölöm, amit hozzám vágtál az az volt. Egyébként nem mondtam sehol, hogy Z3-m lenne :) Azt sem, hogy nincs.

Black Hole 2015.07.28. 22:31:41

De ha egyszer ez a K.J. vett egy kurva telefont, amit víz alatt is lehet használni, mert a gyártó azt mondja, akkor nehogy már ő legyen a fasz, amiért vízbe rakta. Lehet az a mániája, hogy a kádban készít fotókat, vagy videót arról a pillanatról, amikor az ánuszát elhagyja egy gázbuborék. Namost ha ezért vett egy nem olcsó telefont ami erre alkalmas, akkor már had legyen elvárható, hogy az első alkalommal ne ázzon szarrá. Szerintem küldeni kellene egy emailt a Sony-nak, hogy így járt, ilyenkor mi van?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 22:49:29

@Black Hole: De az értelmi szintje nem terjed idáig. Nyilván hatásosabb a sokat elért áltiskolás osztálytársakkal fenyegetőzni, mert nyilván majd a sony összeszarja magát ( holnap reggel amúgy nézni fogom az rtl híreket, hátha az lesz a vezérhír, hogy a sony átbassza a vízhatlan telefont vásárlókat).
Amúgy a talafon vízálló és nem hülyeálló. Olyan telefon sajnos nincs :(

ati27 2015.07.28. 22:49:54

Z1 compactom van, usb-n keresztůl töltöm a telefont. Viszont a fedél visszazárása alőtt mindig csekkolom fedél tömítését. Elég gyakran fürdik a telóm! ☺ igaz nem is hónapokat spóroltam rà!! :)

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 22:56:21

@robogó: ha srác létére a ridikül magazint olvassa akkor én kérek elnézést :D

AtiSnatch 2015.07.28. 22:58:25

@ati27: na válassz másik nikket, mer még asszongyák, hogy kamu profillal védem a Sonyt:D

Egyébként a mágneses töltőfej nem hülyeség, ebayről már 2000 alatt tudsz rendelni :)

Beer Monster 2015.07.28. 22:59:00

Azért törték el, hogy ne kelljen cserélni.

AtiSnatch 2015.07.28. 22:59:45

@Az antiochiai szent kézigránát: nem mondta, hogy olvassa, csak a hetero barátjának ott dolgozik a barátnője! :D

Black Hole 2015.07.28. 23:05:47

@Az antiochiai szent kézigránát: az RTL még hagyján, de a Ridikül magazin, az nagyon odabasz :-)
Engem egyszer valaki azzal fenyegetett meg, hogy a haverja idegenlégiós volt. Gondolhatod, hogy a gatyámat szippantós kocsival kellett takarítani, annyira összeszartam magam.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 23:06:41

@AtiSnatch: Erről valamiért a Jay és Néma bob visszavág ugrott be :D

a barát barátnőjének a barátja pedig a gyártásvezető az rtl-nél? :D

Black Hole 2015.07.28. 23:07:47

@AtiSnatch: szerintem itt valakinek nincs akváriuma :-)

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 23:14:02

@Black Hole: Amúgy hazudik a nyomorultja... Bátor voltam és végigpörgettem a ridikült, de egy fia cikk sincs erről... És most meg kell néznem valami belezős cuccot, hogy helyreálljon a lelki egyensúlyom

@Poszter: Ha hazudsz, legalább úgy tedd, hogy ne bukj le gyorsan. Idióta.

AtiSnatch 2015.07.28. 23:15:09

@Black Hole: egy nyamvadt aranyhalat nem bíznék rá ¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡¡

AtiSnatch 2015.07.28. 23:17:40

@Az antiochiai szent kézigránát: megírták, csak nem ért oda lapzártáig... De legalább holnap ez lehet a vezető hír. Ja, nem.

AtiSnatch 2015.07.28. 23:19:31

@Az antiochiai szent kézigránát: képes lenne szájon át lélegeztetni. Hiányzik az nekem, hogy rám küldjék a négytappancsot?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 23:23:47

@AtiSnatch: merülj a víz alá, akkor nem találnak meg :D Csak jól zárd be a réseidet :D

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.28. 23:24:59

@Az antiochiai szent kézigránát: ja és csak fél óráig maradj ott max és ne menj másfél méternél mélyebbre :D :D :D

Verghaust 2015.07.28. 23:36:45

En belecsusztam az Ipolyba a Samsung S4 Active-ommal, es siman kibirta. Pedig a jack aljzaton nincs is gumisapka, siman belefolyhat a viz. Igaz egy oraig, amig ki nem szaradt, azt erzekelte, hogy fules van bedugva :)

_Chegue 2015.07.29. 08:49:52

Nekem egy közel 2 éves XperiaZ-m van (első generációs). Soha nem jutott még eszembe, hogy pl a medencében, vagy a tóban a víz alatt fényképezgessek vele.
De nem kímélem, mert porban már fetrengett, esőben már ázott és 2x repült ki a kezemből lépcsőről járólapra kijelzővel lefelé. Eddig semmi baja nem történt. A kifelző nem tört be, por nem ment bele, a széle nem pattant le, mert van egy gumi kerete. Szóval ésszel használva szinte kivégezhetetlen. Csak is ilyet vennék újra.

2015.07.29. 09:16:55

Víz alatt telefonálni ősi román dolog.
Aki éjjelnappal dolgozik egy telefonért az sikeres ember nem lehet.
Fospunpa volt ma már ?
és ede ?

2015.07.29. 09:20:33

@fillérbaszó vadász: nincs igazad. ha a telefont vízállóként reklámozzák akkor legyen is az !
ha az autót szakadékállóként adják el akkor mehet vele szakadékba is.
A te példáid rosszak, kérj elnézést.

joska61 2015.07.29. 09:21:07

@ColT: Mitől lehet többet keresni egy 2-300.000-es telefonnal, mint egy 50.000 alattival?

Jegkoko 2015.07.29. 10:12:22

@Thule: Nem hiszem, hogy azért ázott volna be a telefonja mert szürke importos bolti garanciális példány volt.Ennek semmi köze az egészhez.Ezt a telefont is a 4 éves kinai kisgyerekek csinálják, ugyan ugy mint amit megveszel hivatalos garanciával jóval drágábban.Csak éppen a bolti garanciálisnál nem javítják mindenféle kamu indokra hivatkozva, mig a hivatalos garanciával meg igen.

szabogyula 2015.07.29. 10:13:30

Sziasztok ! Nem olvastam végig a kommenteket nemtudom volt-e már ....nekem azt tanácsolták nyissak ki minden fület a telón , minden kártyát vegyek ki belőle , tegyek egy tálba rizst kb 2 cm vastagon , bele a telót nyitott fülekkel , megint 2 centi rizs , hagyjam úgy két napig , és a rizs kiszivja a nedvességet ......és láss csodát bejött ,,,működik megint .

2015.07.29. 10:41:35

@szabogyula: ugyanez van pétisóval is csak ott 5 centi vastagon kell beteríteni a telefont vele és a holdtöltekor, éjfélkor ki kell vinni a keresztúthoz.

szabogyula 2015.07.29. 10:56:04

@Kulics: szerintem ezt a " humorérzék " nevü dolgot még gyakorold , pláne ha valaki konstruktivan kiván hozzászólni ....

2015.07.29. 10:59:32

@szabogyula: igen igen, most gyakorlom. bocsánat ha neked nem tetszett, a san remoi dalfesztivált pedig megnyertem vele 1968-ban.

KaTe 2015.07.29. 12:19:31

@Verghaust: Biztos bedugult a füle a víztől...

@Kulics: Szerencsére az emberek többsége azért fenntartásokkal kezeli a reklámokban elhangzó sületlenségeket. :)

Bírom, amikor a reklámban egy termékre olyan szavakat használnak, amiket amúgy a büdös életbe nem hallanék normális embertől, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben olyan tulajdonságokkal ruházzák fel azokat, mintha az univerzum egyik - eddig még fel nem fedezett - csodájáról beszélnénk.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.07.29. 12:49:54

Bzd+ Gayver! Ez telcsi, nem svájci bicska!

fillérbaszó vadász 2015.07.29. 13:06:20

Egyik ismerősőm mesélte, még kb. tíz éve, hogy volt akkor egy telefon (nem emlékszem milyen márka), amit víz és ütésállóként reklámoztak. Akkor még nem voltak érintőképernyős telefonok. A csávó részeg volt és menőzőtt a kocsmában a haveroknak, hogy ütésálló. Ledobta teljes erőből a kőpadlóra, majd beletett a sörbe. Mondta, hogy semmi baja. Majd kimentek egy kerítéshez, ahol ilyen tűskés acélrúd volt, a csávó teljes testsúlyával, ráugorva rányomta a telefont és a telefon ketté tört. Az is egy balfasz volt, meg a poszter is.

Black Hole 2015.07.29. 14:41:09

@Az antiochiai szent kézigránát: persze, hogy még nincs benn a Ridikül magazinban. Ilyenkor minek? Majd a karácsonyi számban, a bejgli recept mellett! Az milyen ütős lesz. Akkor majd azok is olvasni fogják, akik most tanulnak magyarul azért, hogy karácsonyra el tudják olvasni a bejgli receptet, mert azt akarnak sütni a családnak, így aztán Brazíliától, Új-Guinea-ig bezárólag mindenhol tudni fogja a nagyvilág, hogy micsoda árverés ez az egész vízálló Sony telefon. Ki van ez találva nagyon!

Az idegenlégiósról meg nincs infóm, azt az ijesztgető titokban tartotta, hogy konkrétan ki az? Lehet, hogy valami aknára lépett kripli, aki max úgy tudott volna elintézni, hogy agyondob a mankójával.

Black Hole 2015.07.29. 14:55:06

@AtiSnatch: erről meg az jutott eszembe, hogy az aranyhal elmegy szabadságra, és a cápa ugrik be helyette. Aranyhal elmondja az instrukciókat, hogy ha valaki kifogja, akkor visszadobás fejében teljesíteni kell kívánságokat.
Szabi után aranyhal megy vissza, hogy visszavegye a pozícióját, és kérdi a cápát, hogy "volt valami?". Cápa mondja, hogy "igen, kifogott egy cigány, és az volt a kívánsága, hogy földig érő farka legyen". Aranyhal kérdi, hogy "és meg tudtad oldani?". Cápa erre: "hát persze. Leharaptam a lábait tőben."
süti beállítások módosítása