Tékozló Homár

Átvett csomag, amiről nem tud a gazdája

2015.08.04. 09:42 | Homár Hilda | komment

magyar_posta_1_1.JPG

Eltűnt csomagról többször volt már szó a Homáron, de ezúttal olyan speciális eltűnt csomagról olvashatunk, amit elvileg átvett a címzett, csak ő nem tud róla. Kalandok a Postán. 

Kedves Tékozló Homár!

A „nemzeti” Posta hírnevét szeretném én is öregbíteni.

Licitáltam és nyertem három tételt a Vaterán, az Eladó a vételár+elsőbbségi ajánlott postaköltség (6.665 Ft) átutalása után postára adta őket. Szándékosan nem a lakhelyemre kértem, mert napközben dolgozom, vidéki kisváros révén, du. 4-kor megáll az élet, nem tudnám átvenni. A munkahelyem hivatalos címére, a nevemre kértem a postázást, amit a Feladó természetesen meg is tett, neki tkp. édes mindegy, mit ír a Feladóvevényre. 2015.07.07.-én, kedden 16:34-kor adta fel Miskolc 3-as postahivatalban a küldeményt.

Mivel elsőbbségivel kértem, és így is lett postázva,  csütörtökön azért már érdeklődtem a céges postát kezelő kolléganőnél, érkezett-e valami számomra. A válasz nemleges volt, s ugyanígy jártam a következő napon is. Ekkor írtam a Vaterás partnernek, van-e valami gond. Szerinte nem volt, a válaszlevelében mellékelte a Feladóvevény szkennelt képét.

Türelmes voltam, mégis rossz előérzetem támadt. Tegnap, azaz 2015. július 13-án (..és még babonás sem vagyok…), sem érkezett semmi a postáról. Ma délelőtt úgy döntöttem, nem várok tovább, itt valami bibi van, ezért felkerestem az ózdi 1. számú postahivatalt, ahol a cégünk postáját kezelik.

Vittem magammal a kinyomtatott bizonylatot, ez alapján utána is néztek a rendszerben és gyorsan közölték is velem, hogy ezt a küldeményt bizony július 8-án (tehát egy nappal a postára adás után) átvették. Azt rögtön nem tudták megmondani, név szerint ki vette át, de kedvesen átirányítottak egy másik ablakhoz, ahol ebben is tudnak segíteni.

Rövid várakozás után rám került a sor, ahol újra utánanéztek s újra azt közölték, ezt a küldeményt már átvették az előbb említett napon. Ekkor jeleztem, hogy ez bizony nem feltétlen fedi a valóságot, a küldemény nem ért célba, legalábbis nem a címzetthez. Kis türelmet kértek, amíg megkeresték az EREDETI(!) átvételi ívet.

Az ív meg is lett természetesen, kis közjáték után (nem a megfelelő ragszámot nézték…), meg is mutatták nekem is. Az ívről az derült ki, hogy 2015. július 8-án cégünkhöz 3, azaz három küldemény érkezett (volna). Két küldemény ragszáma mellett az átvételt igazoló kolléganőm aláírása szerepelt, az én küldeményem átvételi sorában viszont nem aláírás, hanem egy színes ceruzával/filccel beírt „3 db” felirat szerepelt. Amikor jeleztem, hogy akkor ezt ugye így senki sem vette át tőlünk, hiszen nincs is aláírva, azt közölték velem kedvesen, hogy de, ez így teljesen rendben van: három küldemény volt az.

Telefonálgatás, a kollégák/kolléganők felelősségre vonása után sem tudtam megnyugodni. Mindenki azt állította a munkahelyemen, nem látta a küldeményt. A postai iktatókönyvben sem szerepelt az adott ragszámmal küldemény, ergo úgy nézett ki, ez bizony el sem ért hozzánk. Közben a kézbesítővel is beszéltünk, ő mindent tagadott, és azt mondta, már nem emlékszik hány küldeményt hozott ki hozzánk.

Vissza a postára, a nyomaték kedvéért azzal a kolléganővel, aki a két küldeményt átvette, plusz az átvett két küldemény borítékjával együtt, hogy bizonyítani tudjuk, azok rendben megérkeztek. Újra előadtam a panaszomat, újra kedvesen meghallgattak, újra előszedték az ívet, újra konstatálták, hogy három küldemény volt. Én ekkor jeleztem, hogy az bizony csak kettő volt, a harmadik az ózdi postahivatal és cégünk között „elveszett”. Erre azt válaszolták, ha kívánok, élhetek panasszal. Éltem.

A „panasz” egy formanyomtatvány, amit az aktuális csoportvezető hölgy töltött ki. Itt már láttam, hogy ezt bizony bebuktam, kifakadtam, mondván a POSTA mossa kezeit. Ebből lett egy kis szóváltás, a csoportvezető hölgy kikérte magának, és jelezte, ebben az ügyben ő az áldozat, ne őt hibáztassam. Erre én feltettem neki azt a kérdést, hogy akkor talán én lennék-e a hibás illetve nem én lennék-e inkább az áldozat? Válaszként azt kaptam, hogy nem ő volt ott, nem ő kézbesített, tehát ő nem tehet semmiről. Arra a kérdésemre, hogy ki volt az, aki  a harmadik küldemény átvételi rovatába a „3 db”-ot írta, NEM TUDTAK választ adni, de ez szerintük így teljesen rendben van. Arra a kérdésemre, hogy akkor ezek szerint, ha valaki/bárki az átvételi rovatba teszem azt az „5 db” –ot írja be, akkor az is teljesen rendben van és egyben azt is jelenti, hogy kézbesítettek öt küldeményt? Természetesen nem jött értékelhető válasz.

Most ott tart az ügy, hogy hivatalos panasszal éltem, amire elvben 30 napon belül kell írásban választ kapnom.

Nem hiszek a csodákban, a Vaterás cuccaimról már lemondtam, mert számomra teljesen egyértelmű, hogy 1. vagy a kézbesítő nyúlta le ügyesen 2. a kézbesítő is áldozat és egy belső kolléga már át sem adta neki kézbesítésre a küldeményt és azért, hogy ne legyen hiány, egyszerűen beírták a „3 db”-ot, ezzel fedezve magukat és a Postát.

Mielőtt bárki – joggal, de mégis alaptalanul – azzal jönne, hogy az értékes küldeményt miért nem értéknyilvánítással adattam fel: azért, mert annak a díja simán összemérhető a licit összegével és akkor már simán nem érné meg, ezen túlmenően ez nem érték kérdése, hanem elvi kérdés: NE LOPJANAK EL semmit sem, amit postára adnak. Tudom, álmodom…

Köszi, már azért is, ha kiteszitek a Homárra! Ha lesz bármi fejlemény, jelentkezem!

(Ezt a levelet a Posta Ügyfélszolgálatára is elküldöm.)

Üdv:

Imre

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.04. 09:50:48

hát ez olyan tipikus magyar posta. Azért remélem a poszter megszerzi a cuccokat. És ha már ott van, pár segget is rongyosra rúg.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2015.08.04. 09:51:44

Szegény. Így teljesen szabálytalan. Pert a nyakukba ;-)

Fausto(tm) 2015.08.04. 09:58:17

Már az is nagyszó, hogy vettek fel panaszt, általában csak a feladótól fogadják el. Ha a feladó együttműködő, akkor ő is indítsa el a kerestetést, szerintem ha meglátja a 3 db aláírást, egész nyugodtan követelhet kártérítést, mivel nincs aláírva az átvételi elismervény. Feladási díj 15x-se.
Egyébként talán van olyan opció, hogy "Saját kézbe", kicsit drágább, akkor biztos, hogy csak a címzett veheti át.

sarostehen 2015.08.04. 10:05:57

"Licitáltam és nyertem három tételt a Vaterán,"

Nem. Te licitáltál, és a postás nyerte meg.. ráadásul ingyen!

Szemét tolvaj banda az egész posta.

Thule 2015.08.04. 10:09:02

@Manyecska: Maradj már a témánál, légyszives. Ha nincs érdemleges hozzászólni valód, csak az off, akkor inkább kussolj. Köszi.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.04. 10:13:14

@Manyecska: Posztert átbaszta a posta ( mily' meglepő persze), azt csórikám most fut a cucca után. Én meg egyenesítem a kaszát.@Thule: Technikailag a témánál maradt. A sajátjánál.

Dezsike 2015.08.04. 10:21:12

Ez az egész posta egy vicc... Bár tőlem még nem nyeltek be se feladott se érkezett küldeményt, néha rengeteget késtek a kézbesítéssel, előfordult már, hogy egy belépőjegyet az esemény UTÁN kézbesítettek (azért nem lett belőle homár poszt, mert nyeremény jegy volt és annyira nem is érdekelt a dolog).

uns97 2015.08.04. 10:38:52

"...Mielőtt bárki – joggal, de mégis alaptalanul – azzal jönne, hogy az értékes küldeményt miért nem értéknyilvánítással adattam fel: azért, mert annak a díja simán összemérhető a licit összegével és akkor már simán nem érné meg, ezen túlmenően ez nem érték kérdése hanem elvi kérdés..."

Ja hat kerem akinek "elvi kerdesei" vannak ma 2015-ben Magyarorszagon, postai "szolgaltatasokkal" kapcsolatban az ne nagyon lepodjon meg, hogy a cucca nem erkezik meg ilyen-olyan okok miatt...

Elore utalas... :) Hanyszor szivattak mar meg az embereket igy (aprohirdetos, webshoppos rendeles), ki az a marha aki ma meg elore utal valamiert is. Majd ha utanvetes lett volna a kuldemeny, hidd el odaert volna a cucc a kezedbe - igaz, az utanvetes csomag 1900 Ft, az elore utalt cucc meg ajanlva, elsobbsegivel johetett vagy 600-700 Ft-ert. Azaz 1000 parszaz Ft "megtakaritas" most megmutatta mit is er, legkozelebb kevesbe kell naivnak lenni a postaval kapcsolatban. Mellesleg, mondjuk az atvevo kisasszony (munkatars) esetleg nem keverhette el az amugy kezbesitett csomagot ? Tudom, munkatars meg hasonlok... o biztos nem lehet a hunyo. :P Az ugyanis jo, hogy a postas NEM emlekezett hany ajanlott kuldemenyt kezbesitett aznap a poszter cegehez, a kollegina viszont 1 het tavlatabol is pontosan tudta, hogy aznap CSAK 2 es nem 3 jott. Nem vedem a postat - nalam jobban kevesen ruhellik oket - csak itt egy tobbismeretlenes egyenlet egyik szereploje a posta mint ceg maga. (legalabb a feladot kihuzhatjuk mint problemaforrast, elore utalasnal a legtobbszor ok akik "elfelejtik" kikuldeni a cuccot, viszont boszen a postara mutogatnak, hogy biztosan ok vesztettek el)

Meg egy megjegyzes: igen, a posta/futarszolgalat dijai nagyon sok esetben - olcso kis tetel, aprosagok eseten - teljes ertelmetlenne teszik az online vasarlast (legyen az webshop, vatera, barmi) DE ezt az emberek nagyon kis resze fogja csak fel. Raadasul a lokalis kereskedelmet meg teljesen tonkreteszik ezzel. (nem kimondottan erre az esetre ertem, de 100 esetbol 80-szor a kovetkezo a szitu: kell pld egy tintapatron a tisztelt helyi illetonek. Adjak helyben 400-ert, vatera, webshop 260 (+posta). Megveszi online. Vagy megkapja, esetleg nem jo, megkapja de alapban majd 1000 Ft-ert, vagy meg sem kapja - lehet szarakodni egy 260 Ft-os cuccert (a felado bizonygatja, hogy feladta, a vevo, hogy nem kapta meg, a posta meg hajta a magaet). A lokalis elado tonkremegy - mert a neten mindennel lehet olcsobbat talalni masnal, a vevo vagy rosszul jar (nem kapja meg, nem azt kapja ami kellene, vagy DRAGABBAN kapja vegulis mint helyben) DE be nem vallja az istenert sem, hogy haho, hibat kovettem el, legkozelebb majd helyben vasarolok. Tudok olyanokrol itt helyben akik 35 km-rol hordjak napi szinten a kenyeret haza - mert ott 20 Ft-tal olcsobban adjak. Na ez az igazi magyar tragedia, ehhez kepest a Magyar posta csak egy kis morzsa.

Kondom Keselyű 2015.08.04. 10:53:48

Nekem ebben a sztoriban csak az elkvoetesi mod a fura.
Ez a 3 darab utolagos odairasa annyira primitiv modszer, hogy maxium egyszer lehet eljatszani.
Ahhoz, hogy ne vegezzek ki azonnal az illetekeset a masodik ugyanilyen panasz utan,olyan sok embernek kellene benne lennie a dologban a postan, hogy szinte teljesen kizarhato.
Ebbol a tortenetbol egy nagyon fontos szal biztosan lemaradt valamiert.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.04. 10:55:22

@uns97: "1 het tavlatabol is pontosan tudta, hogy aznap CSAK 2 es nem 3 jott."

Száz év távlatából is pontosan lehet tudni, hogy 2 küldemény jött, mert csak kettőnél van aláírás. Mindegyik átvételt külön alá kell írni, nem lehet összekapcsolni se. Pláne nem utólag színes ceruzával firkálni baromságokat.

CID 2015.08.04. 10:55:31

Baszki, a cég alkalmazottait terheled a privát vaterázgatásoddal?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.04. 10:56:57

@uns97: Amennyiben a poszter vagy, úgy azért jelzem, hogy eddig egyetért veled a többség. A postás posztok releváncsak szoktak lenni, a vadászok az eksztrém dizsibe járnak.@Manyecska: Mán megiJedtem, hogy nevet változtattá'. Írni akartam a túlénak hogy őse releváncs. De így akkor nemírok.

pengusz 2015.08.04. 10:59:22

@uns97: Ki az aki bevállal utánvétet?
Sok gyökér licitálgat össze-vissza mindenre, aztán nem veszi át a csomagot (mert pénze sincs), az eladó meg bukta a szállítási díjat.

uns97 2015.08.04. 11:11:50

@atpijkamo:

Jo, tudom, hogy csak 2 alairas volt, s a harmadik speciel nem lett alairva, ki tudja milyen okbol. (nekem a mult het hetfon jott hivatalos iratom, s a postast az utca vegen csiptem el, miutan se ertesitot se magat a levelet nem adta be hozzank s mar az utca tulso vegen jart, en meg csak rakerdeztem veletlenul, hogy nem jott-e meg a level, de NEV szerint tudta, hogy "de igen jott..." ala viszont valahogy ala volt irva, hogy atvettem) Ezert mondom, az alairas nekem nem minden esetben egyertelmu SAJNOS, annak kellene lenni, de vagy alairja mas, vagy ala sem iratjak, stb. Kerdeznem, a cegekhez jovo maganleveleket is iktatjak a cegeknel ? (komolyan erdekel, hogy aki ceges cimre rendel annak a ceges nyilvantartasba "100 evre" bekerul kitol mikor mit kapott ?)

Kondom Keselyű 2015.08.04. 11:17:04

A legegyszerubb az,ha minden reggel ugy indul,hogy a kezbesito beul a kocsmaba ...

A kocsmarosne a legfelsot alairja,a legalaso sorba pedig beirjak zsirkretaval a napi darabszamot,aztan johet az ebreszto palinka.

uns97 2015.08.04. 11:24:21

@pengusz:

Igen, ez is igaz maximalisan. (en is jartam igy sajnos, nem mostansag, hanem mar vagy "1000 eve" de jo tanulopenz volt, pedig akkortajt az utanvetes csomagfeladas dija meg csak 700 Ft korul volt) De a vevot is megertem ha nem akar elore utalni. 22-es csapdaja. (marad a lokalis biznisz, errol beszeltem. Meg ha "Honoluluban" 20 Ft-tal olcsobb is a cucc. Oke, tudom, ha nincs helyben vagy irrealis az ara, akkor marad a "riziko")

2015.08.04. 11:27:05

jogos... de a kolléga mit írt alá/hány helyen?

na mindegy... úgyse lesz meg...

igazságos 2015.08.04. 11:51:55

Miskolc, ózd, hát oda se mennék dolgozni...

Költözz el, de sürgősen onnan poszter.

Amúgy a kolléganőd volt.

igazságos 2015.08.04. 11:56:25

1. kolleginának szólni, hogy csomag jön.
2. Ha átvették akkor átvették, a kolléga volt, mondhattok bármit, a postán nem lesz meg
3. A posta nem hibázott, de ha aláírás lenne, akkor nincs tóbb kérdés
4. Valszeg a kollegina tudta, hogy csinálja hogy eltűnjön a csomag, a portáról is elvihette valaki.
5. Ha nem vagy otthon, akkor is hagynak ertesítőt, átveheted bármikor 3 munkanapig őrzik

Nekem ne mondja senki hogy a kollegina odaírja hogy 3 darab oszt ennyi elég. Ha igen, akkor TUDTA hogy a tiédt lenyülhatja esetleg titokban utál, vagy csak megnézte a cuccokat és kellett neki

Nem írod miket nyertél de 6000 ftért nyilván nem rossz cuccokat.

Józsi, a migráns köcsög 2015.08.04. 11:57:51

@Atörökk: ezeket a póstásokat amúgy nem lehetne feljelenteni a lendőlségen? vagy legalább megkövezni őket?

igazságos 2015.08.04. 11:57:55

@Fausto(tm): így van a feladó fizette a csomagot neki kell reklamálni a poszter ezt nem teheti meg.

igazságos 2015.08.04. 11:59:54

@Józsi, a köcsög: 6000 ft az nem egy téliszalámis lopás

A rendőrség meg csak trafipaxoljon arra valók
a kolléganő a hibas ha bénán veszi az arut fizessen ő.

nem végzi jól a munkáját ugyanis

igazságos 2015.08.04. 12:07:05

@Józsi, a köcsög: rendesen felügyelje a csomagok átvételét

ha a postás írta alá lehet bizonyítani

Rendesen alá kell írni b+

sarostehen 2015.08.04. 12:10:29

@igazságos: "nem végzi jól a munkáját ugyanis"

Kétlem, hogy a munkájához tartozna, a kolléga privát csomagjainak kezelése.

Józsi, a migráns köcsög 2015.08.04. 12:15:15

@igazságos: osztán a kolléganőnek benne van a mókaköri leírásában, hogy a munkatársai privát küldeményeit szakszerűen át kell vennie? vagy hogy-e gondolod-e?

@Az antiochiai szent kézigránát:

istenkáromló!!!!

cupcake25 2015.08.04. 12:29:30

Érdekes, nekem soha nem enged a postás ilyet, minden sort külön egyesével kell aláírnom vagy átlósan de úgy hogy minden rovathoz elérjen az aláírás...

Kondom Keselyű 2015.08.04. 12:33:18

Hivatalosan lehet,hogy nem feladata,de egy titkarsag-jellegu munkakorben amig ez nem rendszeres (de kajarendelesnel pl akkor is), addig nem igazan van valasztasa.

Ti el tudtok kepzelni olyan szitut, hogy egy ilyen kereskre nemet mond a kollegina?
En max. akkor,ha a fonok kurja,es nagyon megnott az arca.

sarostehen 2015.08.04. 12:36:56

@Kondom Keselyű: Én ismerek olyan céget ahol konkrétan tiltva van hogy alkalmazott privát levelet, csomagot, küldeményt stb az irodába kérjen.

Mellesleg miért is ne mondhatna nemet? Nem akar plusz felelősséget felvenni.. főleg puszira. Max annyit tehet, hogy ha jön a postás szól a csomag tulajdonosának, hogy ha kell neki, jöjjön, és vegye át. Nincs ebben semmi kivetnivaló.

piroshangszóró 2015.08.04. 12:44:56

Tetvedék az összes postás, nincs mit csodálkozni ezen. Akadékoskodni tudnak, csomagot átadni nem, csak értesítőt bedobni, mert az kényelmes, oszt' majd aszondják, hogy sikertelen kézbesítés, mikor a zasszony egész nap otthon van. Be lehetne-e má' sóval hinteni a helyit a postának? Vastagon.

Atörökk 2015.08.04. 12:50:39

@Józsi, a köcsög: kézmosó kivájt szemű hollónak nem farkasa, érted.

Kondom Keselyű 2015.08.04. 12:50:58

@sarostehen:
Akkor eleg szar volt a kozosseg azokon a helyeken,ahol dolgoztal.
Az en munkahelyeimen egy ilyen titkarnot kb. az elso heten kiutalana a tarsasag.

Egyebkent ha olyan a munkakor, hogy belefer az az 1-2 perc,akkor en megrendelokent is aztpreferalom,h csak szoljon a holgy,ne vegye at helyettem.
Persze egy sofor,penztaros meg ugy eleg sok mas munkakor ezt az opciot kizarja.

Atörökk 2015.08.04. 12:52:11

@Józsi, a köcsög: de nemsokára hallyuk szak és értőink releváncs állásfoglalását a témában.

sarostehen 2015.08.04. 12:52:28

@Kondom Keselyű: Ki mondta hogy ott dolgoztam? Szövegértelmezésnél jártál-e iskolába?

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.08.04. 12:55:10

@Az antiochiai szent kézigránát: jó:) mindenesetre akárki is volt jó nagy rohadék:( ilyenkor mire gondol vajon a "költő" amikor hopppsz eltűnik a csomag..

Peter Griffin 2015.08.04. 13:09:07

Kétféleképpen lehet átvenni egyszerre több könyvelt küldeményt. Vagy mindegyiket külön aláírással ellátni, vagy egy aláírás és mellébiggyesztve az "átvettem x db-ot" szöveget. Ilyenkor valamivel jelezni kell hogy melyik az az x darab. Ezt jó ha tudja a titkárnőd is, ha esetleg nem tudta.
A poszt alapján az a legvalószínűbb, hogy a kézbesítő nyúlta le a cuccodat, ráadásul még balfasz is volt, mert a két aláírás és más színnel aláírva a "3db" kombó nem is szabályos, de még csak nem is életszerű. Panasszal kell élni, ki fogják vizsgálni és biztos hogy nektek fognak igazat adni. Nem árt a feladóval felvenni a kapcsolatot, mert lehet hogy neki kell majd tudakozványt indítania, és őt fogják kártalanítani a feladási díj 15x-ével.

Kondom Keselyű 2015.08.04. 13:26:14

@sarostehen:
Sztem egy blog commentjei kozott sem ildomos olyan provokativ kerdest feltenni,amiert mondjuk egy kocsmaban azonnal leszakitjak a fejedet.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.08.04. 13:43:38

@Kondom Keselyű: ahhoz az kell hogy kitartóan szemezz a tulaj barinőjével és felszólításra se hagyd abba..:P

Kondom Keselyű 2015.08.04. 13:45:47

@sarostehen:
Ja, az nem.
Csak hirtelen haragu vagyok,es ha mondjuk sorozes kozben valaki egy ilyet bekerdez,meg azelott szetkurom a fejen a korsot,hogy en magam felfognam, hogy mit csinalok.

sarostehen 2015.08.04. 13:48:45

@Kondom Keselyű: Fel kéne keresned egy orvost.. ilyenekre már vannak terápiák...

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.08.04. 13:55:24

@atpijkamo: Naponta több levelet/csomagot kapok - veszek át... és mindig "egybeírva írom alá - egy aláírással"... van amikor 5mezőt egyszerre... akkor!?

Józsi, a migráns köcsög 2015.08.04. 13:57:17

@Kondom Keselyű: szeggyél ösztrogént. talán melled nő de legalább csitul a tesztoszterontúltengésed :D

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.08.04. 13:57:32

@uns97: Lokális biznisz is indítson webshopot és postázgasson ő is... ezt hívják a vállalkozás fejlődésének, új piac megnyitásának - új vevőkör becsábítása! (manapság már ki nem árul neten!? Olyan vállalkozás nem is csodálom, hogy nem megy... aki nem reklámozzza magát valamilyen szinten a a neten... akárcsak, hogy legyen egy weboldala - facebook, akármi... vagy webshop)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.04. 13:59:09

@JunkieeeBoy: A postás, aki hozzád jár, rosszul csinálja. Aki hozzám jár, meg aki a poszterhez, azok ismerik a szabályt.

Demég ha 5 mezőt egybe is írsz alá, nem lehet egy szomszádos mezőre beírni színes ceruzábval, hogy 6, hogy akkor arra is érvényes legyen az aláírásod. Nonszensz.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.08.04. 14:00:05

@Fausto(tm): De itt nem a feladónak van panasza, hanem a címzettnek... érted, mert átvették! Nem veszett el... ha nem lenne "aláírás", akkor igen, kerestetni kéne... így viszont meg a kézbesítőt kell - lehet elővenni! Mert ő adott át 2-3 csomagot vagy sem és elrakta magának! Szal itt a helyesen a címzettnek kell - kellett reklamációt indítanija (áh ha a feladó "lemond" a jogairól, akkor a címzett kapja a kártérítést - intézheti a reklamációt, de ahogy írtam, itt nem erről van szó... mert nem kell kerestetni... mert a csomag kézbesítésre került... csupán nem a "valós címzettnek")

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.08.04. 14:02:35

@atpijkamo: Jó persze én "bratyiba vagyok a postásokkal"... szal! (és nem is szokott probléma lenni nagyon)

Persze szig számot is csak leellenőrizve írhatod be... nem fejből (és gyakorlatba tudjuk ha már "találkoztál 3x a postásoddal, akkor írhatod "fejből" - mivel ajánlottat csak szig számmal adnak át már jóideje... az megint más kérdés, hogy ezt elég lazán kezelik, durva is lenne, mindig személyit felmutatnom, ha jön egy csomagom... egy postásnak! Nem rendőr ő!)

szamaritánus 2015.08.04. 14:04:06

vidéki kisváros LÉVÉN.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.08.04. 14:06:10

@pengusz: Pontosan! Sok csoró szórakozik! Jofogáson van olyan mód, hogy ha nem veszik át, nem bukod a ptkg.-et... GLSfutáros Háztól-házig mód
De ott is 3x 3különböző termékemnél eljátszották velem... (pedig sosem küldök utánvétellel pont a "múltból tanulva") szerencsére itt anyagi kár nem ért... csak időbeli, hogy másnak eladtam volna az idő alatt! Ráérő parasztok, akik szórakoznak... a vevő "nem mer utalni" (bár vaterán pont van értékelés visszajelzés)... a vevő meg csak UV-vel hajlandó fizetni (pedig téglát is kaphat, szal az nem védi meg)

AZ értékelés rendszer megvédi! (vatera-ph-ebay-aliexpresS)

Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.04. 14:20:33

@Józsi, a köcsög: csak annyit mondtam az asszonynak, hogy ehhez a poszthoz még jehova is kommentelne...

ööö,izé 2015.08.04. 16:10:25

Asszem pont itt olvastam régebben, h a tag rendőrségre ment okirathamisítás vagy mi mert alá volt írva helyette. De az is itt volt kommentben, hogy hetek múlva "véletlenül" meglett a csomag valami nagyon drága cucc, de látszott, h visszacsomagolva. Ott is továbbvitte valahogy a sértett az ügyet. Azért aláírással zsonglőrködni nem játék...

igi1 2015.08.04. 16:27:26

Akkor is valakinél ott van az a csomag

Ha munkahelyre kérte át lett véve és a maradékra nem kellett aláírás eccerü a szitu mint a faék

Ott a melóhelxen valaki elvitte a csomagokat

Mert ha a kollegina mindent átvett nem fordulhatott elő h a csóka maradèk csomagját ne vette volna át

Nekem is mindig mindent aláíratnak pedig én is szoktam eccerre hármat kapni néha

A posztert valaki meglopta de a postán nem lesz meg a csomag

Itt valaki elvitte a melóhelyről

Ha a poszter rendesen beszámolna az esetről nem lenne kérdés

Nekem ne mondja senki h ezt így lehet postan intézni

igi1 2015.08.04. 16:33:55

@ööö,izé: így van írásszakértő

Itt átvétel után volt a baj azert vizsgálódhat poszter

De ehhez kell az eladó is

Most passzolok én is ha ez így szabályos h 3 db aláírás helyett

Akkor a kollegina nyúlta le mert TUDTA hogy így elviheti

De ha a postás írta rá h 3 db akkor őt elővennék a nap végén a postán hogy ez mi

Szerintem itt nem a postás a hunyó

igi1 2015.08.04. 16:37:01

Ha rendesen alá lenne îrva nem lett volna lenyúlva a csomag

igi1 2015.08.04. 16:44:51

@Peter Griffin: ez a postán a nap végén feltünne és visszaküldenék a postást a módosításért

Ott nem szórakoznak aláírással rizikósabb lebukni

Eccerűen nem lenne meg a csomag

Itt az árulkodó gond az hogy aláírták

Ki az a postás aki kirúgatná magát
A kollegina viszont érinthetetlen

Felesleges aláírogatni úgy h 3 darab ezen bukott ez a sztori mert akkor lenne orbán péter oszt személyivel ráírva a postás részéről nyilván tudná hogy lopjon ki veszi át a csomagokat

Atörökk 2015.08.04. 16:47:28

Lottó ötösöm jönne így be.

M1nd1 (törölt) 2015.08.04. 16:52:58

Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!! Postával SOHA SEMMIT SEHOVA!!

Ha minden kötél szakad értékbiztosítva, de még így is rázós. A munkahelyi kézbesítés pedig jelen esetben egy ellenőrizhetetlen f@s, de ez már külön fejezet, a rossz beidegződésekről és a figyelmetlen alkalmazottakról szól...

énisfélek 2015.08.04. 16:54:43

Elő kell kapni egy fényképezőgépet makró üzemmódba kapcsolva és le kell fényképezni az aláíró könyvben azt a három aláírást (más ne látsszon a képen)
és közölni velük, hogy az ügy további sorsát majd a rendőrség/bíróság eldönti (Btk. 305. § hivatali visszaélés, de lehet itt még lopás és csalás is), addig is követhetik a sztorit a sajtóban.

A kis összeg ne zavarjon: mindenki, aki nem szívatja meg ezeket ahogy csak tudja, az szégyellje magát, mert a nemtörődömségével a szaporodásukat segíti elő. Azért tart itt az egész ország, mert főleg birkák lakják, akikkel bármit meg lehet tenni.

uns97 2015.08.04. 17:33:50

@JunkieeeBoy: a sok csoro szorakozasa nem magat az utanvetet minositi, hanem 1, magat a weblapot ami ezt a "szorakozast" elturi 2, magat a lakossagot, akinek ez a "szorakozas" 3, a jelen VALOS gazdasagi helyzetet. Nekem is volt vevom, aki a mosogepe elromlasa miatt "elfelejtett" szolni, hogy majd csak 3 honap mulva lesz aktualis a vasarlas, addig "jegeljem" a 10e Ft-os cuccot.

Az ertekeles sem sokat segit sajna. Konnyen futhat lyukra az ember ebaynel, aztan addig huzza az idot az igergetessel, ujrakuldessel az elado (tobbnyire tavolkeleti), hogy kifut a 60 napos feedback (elore meg hat feedback-et irni...) - utanna meg mar nem enged az ebay semmit sem ertekelni. (s hiaba reklamalsz, hogy latszott erre jatszik a gyerek, hogy az "ujrakuldessel" tuti 60 napnal kesobb kapod meg az "uj" (ami persze ki sem lett kuldve) cuccot, akkor meg mar se Paypal, se negativ feedback nem volt lehetseges - azota mar a Paypal kapcsolt, s 180 napra novelte a reklamalasi idot) A pH-n sem veletlen a kulon forum a csalasok miatt. Egy teglat is kaphatsz notebook helyett, s gondolod Pistiket erdekli a negativ visszajelzes ha eladta a teglat 60e-ert a pH-n, s senki nem tud vele mit csinalni ? 2 het mulva csinal egy masik account-ot, mas nickkel, mas email cimmel, s csinalja tovabb a trogerseget, mert a 200-es "ájfonra" 60-ert mindig lesz "madar".

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.08.04. 18:07:20

@uns97: Jó de külföld esetén PayPal / vásárlóvédelem...

Belföld esetén meg "értékeléses rendszer"... ph - vatera... érdekes módon ha olyan embertől vesz valaki, akinek már van jó pár pozitívja és nincs negatívja az kevésbé fog átverni, mint egy friss reges - 0 értékeléses akárki... Éppen ezért is virágzik az átverés - előre utalás a olx-jofogáson (olx már nincs), mert nincs "értékelés rendszer", egy 5perces reggel felraksz hirdetést és törlöd - csinálsz egy újat, pl citromail, elég egyszerű gyors regelni... (nálam már aki citromailt használ elásta magát... meg csalók esetén is folyton citro-s mail-t olvastam)

vatera-n / ph-n simán utalok előre, mert látom a korábbi eladásait - értékeléseit az eladónak, de egy jofogas-on minden jött-ment regelhet - eladhat! Az összes csaló itt van... De ahogy írtad, míg egy piaci áron 150E-s telót elhiszik, hogy valaki 48E-árt túlad rajta... az a tipikus túl szép, hogy igaz legyen eset! (mindig valami kis falu, hogy még véletlenül se lehessen személyesen átvenni... csak előre utalásos posta... há nem vagyok én madár... bár úgyis talál rá másik palimadarat sajnos - a rendőrség meg 50E alatt nem foglalkozik vele nagyon... csak szabálysértés - lezárja ismeretlen tettes ellen az ügyet... talán ügyeket összevonva van esély - további károsultak felkeresése... csoportos átverés - csalás!)

www.facebook.com/interneteskarosultakert

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.04. 18:15:36

@JunkieeeBoy: "külföld esetén PayPal"

Belföldön is lehet PayPallal fizetni.

annalovacska 2015.08.04. 18:18:51

Postai ÁSZF-ből:
"2) A könyvelt küldemény átvételekor – címzettnek történő átadás kivételével – az átvétel
jogcímét és az aláírást (vagy a 6.2.1. pont szerinti bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító
jelzést tartalmazó bélyegző lenyomatot) az átvételre jogosult saját kezűleg, a
személyazonosság igazolására alkalmas okmány elnevezését, betűjelét és számát, valamint,
ha szükséges, az átvétel jogcímét – ha azt a címzetten kívüli egyéb jogosult átvevő nem
tüntette fel – pótlólagosan a Posta jegyzi fel a kézbesítési okiratra, vagy az aláírást rögzítő
36/65
Legutóbbi módosítás hatálybalépésének időpontja: 2015. augusztus 1.
Postai szolgáltatások ÁSZF
egyéb technikai eszközre. Tértivevény többletszolgáltatással feladott könyvelt küldemény és
hivatalos irat átvételekor az átvételre jogosultnak az aláírását (vagy a 6.2.1. pont szerinti
bejelentés esetében azt, vagy a tanúsító jelzést tartalmazó bélyegző lenyomatot) helyettes
átvevőnek történő átadás esetén a hozzátartozói jogcímet, valamint hivatalos irat esetében
ezeken túl az átvevő olvasható nevét a tértivevényen is külön fel kell tüntetnie. Amennyiben az
átvevő aláírása olvashatatlan, tértivevény többletszolgáltatással feladott könyvelt küldemény
esetén is kérheti a Posta az átvevő nevének olvasható formában történő feltüntetését is."

"8) Az átvételre jogosult saját kezű aláírásának minősíti a Posta azt, ha az átvevő a kézbesítési
okiraton vagy az aláírást rögzítő egyéb technikai eszközön, illetve a tértivevényen a személyét
hitelesen, utólag általa nem vitatható módon tanúsító jelzést helyez el."

Véleményem szerint ha a posta kivizsgálja a panaszod, akkor vizsgálni fogja a kézbesítési okiratot is. Lehet, felkeresik a kolléganődet is.
Valószínűsíthetően - bízva abban, hogy a panaszod pontosan, minden részletre kiterjedően írtad meg - jogos panaszként fogják lezárni.
Mindenesetre a postán lévő csoportvezetővel kár balhézni, érdemben nem tud/nincs joga intézkedni. Postán belül egy másik szerv vizsgál.
Kíváncsian várom a panasz válaszod.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.08.04. 18:23:05

@atpijkamo: vaterán magánszemélynek!? (amikor Magyarországon a PayPal, mintha valami szitokszó lenne!? Alig ismerik az emberek - ami röhej kategória)

Mert ebay esetén is azért legtöbb esetben magánszemélynek - webshopnak - dropshippernek fizetsz!

annalovacska 2015.08.04. 18:29:50

Céges kézbesítéshez: a posta a cég nevére/címére kézbesíti akkor is a küldeményt, ha magánnév van rajta. Igen, bizonyos értelemben helyes, hogy sokan nem vállalják a felelősséget egy cégnél, hogy a magán levelezést is átvegyék, a posta oldala meg az, hogy pl. ha egy nagy irodaházban több cég is van, sok alkalmazottal, hol keresse a címzettet..
Nekem minden a lakcímemre jön. Nem véletlenül. :)

Aureliano Buendía 2015.08.04. 18:43:30

tisztelt Nézőink, a Postások még mindig lopnak című folytatásos teleregény 2547832699501. részét láthatták.

Kérjük, maradjanak velünk, a reklám után hírek következnek.

Elfeledtem jelszóm, szidott motherem érte 2015.08.04. 19:47:37

Nincs ebben semmi speciális kérem, hacsak nem a gondolat, hogy búntényben érintett dolgozókat szpesziálisra kék alakítani kalapáccsal. Aztán lehetne gondolkodni megérte-e. Ezpersze csak álom. Megjelent legújabb megjelenésem, az Egy álom az alomban címel!
@igazságos: a teliberöttyentett jóédes anyádat, azt, te önlátásra és önkontrollra képtelen onlinekorcs, hogy egynél több témád ritkán van. Szellemi nyomorék. Most miattad nem tudom végigolvasni ezt az egészet. Eszelós kis szarcsimbók vagy, ami valami véletlen folytán életben maradt. Semmiból nem ért.

Elfeledtem jelszóm, szidott motherem érte 2015.08.04. 20:14:10

@Aureliano Buendía: sajnos nem, ugyanis a híreket ellopták!(!)

qwertzu 2015.08.04. 20:22:13

@uns97: A vaterán simán szokás előre utalni. Végignézed az értékeléseit, és el lehet dönteni menyire megbízható. A megbízható eladó imidzset nagyon nehéz megszerezni, és könnyű elrontani.

Az apróhirdetős oldalakon pont ezért tudtak aratni, mindenki megszokta, hogy a vatera eladói próbálnak nagyon vigyázni az értékeléseikkel. Aztán az anoním oldalakon jött a bukta.

Elfeledtem jelszóm, szidott motherem érte 2015.08.04. 20:42:47

@qwertzu: tudnék mesélni arról is, mikor vatera fennhatóság alá tartozó oldal a csaló kis geciládát védte a cirkalmas kis megfogalmazásával együtt. Sokszor van úgy, hogy nem múkodó terméket hirdetnek, persze nem nyíltan kommunikálva és nem is egy nemmúkodó áráért, semmi 'csak alkatrésznek' vagy hasonló, ezt kibeszélik az érdeklódók hirdetés1 alatt, aki meg késóbb esik be és a patyolat hirdetés2-t látja, az meg felül, mert hirdetés1-gyel ugye nem is találkozott soha (termékre való rákeresés sem adja ki az 1. verziót, ha van azonos user alól újrahirdetés).

Az antiochiai szent kézigránát 2015.08.04. 21:07:33

OFF:
Manyecska hunva van tűnve mán megin?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.08.04. 21:51:00

Privatizálni kell a postai szolgáltatásokat is. Elvégre a korábban szintén a Magyar Posta által működtetett távközlés is milyen problémamentes, amióta privatizálták... ;)

igi1 2015.08.04. 22:10:24

Ha a poszter elmondta volna miket nyert akkor biztosra megmondanàm, ki nyúlta le. Ez a másik szempont.

P.T 2015.08.05. 17:21:04

Nekem is egyszer elveszett egy aláírós levelem. Én is utánnanézettem és szintén egy céghez volt hozzácsapva hogy x darab és kész.

Hozta a szomszéd hogy hozzá dobták be egy tértis levelet aláírás minden nélkül. Szóval végül meglett. Kíváncsiságból bementem a postára és ragszám alapján érdeklődtem (de nem mondtam meg hogy meglett).
Azt mondták hogy kézbesítve mert aláírták. :-) Kérdeztem hogy kinek.... ??mutatják hogy egy közeli cégnél ahol a 10+ levél mellé odanyilazták hogy ezt is átvették. De Gizike a titkárnőnek itt is csak egyszer szerepelt az aláírása...

Egy a lényeg: ha a listán szerepel a ragszám akkor a helyi postára még megjött a cucc. Tehát ha eltűnik (mert rossz helyre dobta be) vagy ellopta akkor el kell tusolni az ügyet, vagyis pl valaki mellé oda kell kapcsolni és odaírni hogy x darab átvéve. Ennyi.

Nem tettem panaszt mert emberek vagyunk, hibázunk ennyi.

De a posztolónak nekem is az a sanda gyanúm hogy ellopták...

uns97 2015.08.08. 10:39:55

@Lambó Murci: azt hiszem leirtam kb azt amit te IS, csak akkor minek a mondandod vegen az ERTETLENSEG:

"...igen, a posta/futarszolgalat dijai nagyon sok esetben - olcso kis tetel, aprosagok eseten - teljes ertelmetlenne teszik az online vasarlast (legyen az webshop, vatera, barmi)"

Leirtam egy peldat, de irhatnak csavarost, amikor 600 Ft-nyi csavart megrendel a netrol, mert az a webshopban 600 Ft, helyben meg 750. Gondolom a 600 Ft-os csavart epeszu webshop nem fogja INGYEN kiszallitgatni, azaz az azonnal nem 600 Ft. Nem az a jellemzo, hogy az emberek azonnal 100e-s nagysagrendekben rendelnek barmi ti, igen vannak kivetelek mint meg is jegyeztem, de ra kellene jonni MIKOR kell/erdemes webshopbol rendelni. ERRE a gondolkodasra alkalmatlan a mai emberek nagy resze - mert ott a net, akkor vegyunk meg 2 gombot is onnan - "mert az tuti olcsobb". Nekem volt ember aki a kiajanlott ram arara azt mondta nem jo, mert "az ebay-en olcsobban lattam Taiwan-on..." (ja csak hat a garancia, a szallitas, es egyeb "apro problemak"-rol feledkezik meg, mint afa, vam, "atveros faktor", stb) Nem azt mondtam a neten nem jo a valasztek, nem azt mondtam helyben nem kaphato cuccot ne rendelj meg online, sot azt sem mondtam ha eppen 10-20e Ft-ert veszel egyszerre konyvet (ami bar becsulendo de manapsag ritka mint a feher hollo...) akkor ne rendeld meg online, hanem fizess 10-20%-kal tobbet helyben. Csak mondjuk 1 darab 100 ohmos ellenallast nem erdemes bp-i webshopbol rendelni Sopronba, meg akkor sem ha a webshopban 2 Ft, Sopronban meg "van pofaja elkerni a szemtelen, kapzsi, elhetetlen helyi kereskedonek" erte mondjuk 10 Ft-ot. A jomultkor kellett egy kabel egy komanak, ajanlati arunk 2500 Ft volt. "Nem kell, 1000 Ft-ert megjon Hong Kongbol"... surgos lenne neki amugy termeszetesen. :) Var 1 honapot (hisz surgos volt :D), megjon a kabel, igaz 1000 Ft + majd masik 1000 Ft volt a szallitasi dij, de megjon majd 2000-ert. S mit ad isten NEM mukodik. :) A kabel surgos lenne hangsulyozom. :) Jon a koma, "megvennem a kabeled akkor 2500-ert, ha 1500-be beszamitod amit vettem (a nem mukodot)..." Na most erre mit mondjak ? A vegen nekem adta "ajandekba" a sz@r, az igenyeinek amugy sem megfelelo kabelt. Igaz, 3000 kemeny magyar Ft-ert visszakuldhette volna a magyar postaval, s akkor "van" refund. (kerdes oda er-e egyaltalan, elismeri-e, nem kuld-e masik rosszt, stb) Ennyi. Mondom, helyben lett volna 1000 Ft-tal tobb az ara, de rohadjunk mar meg a pofatlan arkepzesunkkel, vegulis a szamlainkat majd kifizeti helyettunk az ebay... Na most ajuljak el ilyen esetben az ebay-tol ? (itt sem az volt a baj, hogy nem volt jo a kabel, ilyen elofordul, hanem az, hogy nem is azt arult, kuldte amit igert a kepeken... USB3-as HDD keret...jo lesz az USB2-nek is, legalabbis a sebesseg erre utal, igaz a dobozon USB3 van. Sosem mukodo USB elosztok... hanyat hoznak be hetente "megnezetni", mert "ebayrol van, de nem mukodik jol" - magyarul sehogy, vagy max USB 1.1-eskent, "villamsebessen")

S akkor mit lepodik meg az ember pld, ha egy rohadt ellenallas cserejeert mar lassan mindent Bp-re kell felkuldeni mert a helyi szerviz lehuzza a rolot, mert a tisztelt ugyfel feluti a web-et, latja 2000 a munkadij Pesten (felkuldessel ugyan a duplaja, de az "nem erdekes", nem kell szamolni az ilyen "aprosagokat", hisz az mar jarulekos koltseg, raadasul ha meg esetleg elveszik, "eltunik", "belul atalakul" a cucca, maximum majd beir ide egy "reklamaciot" :D), a videki "suttyo" meg haznal, kiszallassal megcsinalja/megcsinalNA 3000-ert... ami termeszetesen K draga - a tisztelt ugyfel szerint. Szerencsere vannak meg orszagok a foldon ahol nem (csak) az ar szamit, hanem mondjuk a szolgaltatas szinvonala az elso, s csak x-ed rangu tema, hogy most 30 perc vagy 40 perc munkaberet kell egy-egy javitasra raszanni az ugyfelnek. Vagy mondjuk az is szempont >lehet< bizonyos helyeken, hogy 20 eve megfelelo kepesitessel dolgozik az ember, kulonosebb panasz nelkul, mig a 2000 Ft-os "szakember" eppen tegnap vilagosodott meg, s valt szakacsbol "villamosmernokke", mert hat ugye egy SMD ellenallast a szakacs tudomanyaval is be tud "forrasztani hopakaval"... Mondom, a szerencse az, hogy nem szukseges a magyar modival "kuzdeni", nem is olyan messze Mo-tol vannak meg megfelelo orszagok, ahol nem az ar az elsorangu es egyetlen szempont - a szolgaltatasokban, s a kereskedelemben sem.
süti beállítások módosítása