Tékozló Homár

Miért nem mondják egyszerűen azt, hogy bocs, elfelejtettük?

2015.09.22. 10:55 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-09-21_14_44_42_1.png

Éhes embert nem jó hergelni, hazug embert meg hamar utolérik. Hogy Theo Papáék mindezek ellenére minek ködösítenek, ahelyett, hogy bevallanák az elkavart megrendelést, sosem fogom megérteni. Lehet, hogy Gáborék akkor sem akarnák soha többet tőlük a pizzát, de biztosan kisebb lett volna a motiváció ehhez a levélhez.

Összejövetelt terveztünk barátokkal és gyermekeikkel, 7 gyermek és 6 felnőtt társult ehhez. A Theo Papától rendeltünk három családi pizzát ehhez az eseményhez. 15 órára hívtuk a vendégeket, 14.20-kor adtuk fel a megrendelést, hogy friss legyen a pizza.

15:40-kor telefonáltunk először, ekkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nincs semmi gond, ők 90 perces határidőt vállalnak és pár perc múlva ott lesz (a 90 perces vállalási idő biztos megtalálható a honlapon, bár egyelőre nem találom, tehát el lehet dugva, és a visszaigazoló e-mailben sem szerepel). A diszpécser jelezte, hogy forgalmi akadályok vannak. Nem volt gond, vártunk tovább.

16.30-kor, több mint két órával a rendelés leadása után azért már elég idegesek voltunk, ekkor már szívesen adtunk volna enni a vendégeknek. A diszpécser azt mondta, hogy nem érik el a futárt, de pár perc múlva ott lesz. Itt már kezdtem szkeptikus lenni, úgyhogy negyed óra után hívtam újra a Theo Papát, ezt már nem vették fel. Ötször próbálkoztam tíz perc leforgása alatt, de egyszer sem vették fel, szerintem már tiltólistára került a telefonszámom.

Eközben megbeszéltünk, hogy ha nem sikerül, akkor rendelünk máshonnan és miközben én várakoztam, hátha a Theo Papa lesz oly kedves felvenni a telefont, a feleségem rendelt a DonPepétől (elhozatalra, második házhozszállítást nem kockáztattunk ma). Utána átvettem a feleségem telefonját és arról hívtam a Theo Papát, ezt rögtön felvették. Pár perccel öt előtt, két és fél órával a megrendelés után arról tájékoztattak, hogy mindjárt itt lesz a futár. Elnézést, bocsánat, nyilvánvalóan nem hangzott el, a két és fél órás késés rutinhelyzet. Ekkor már mondtam, hogy nem kérjük, szeretném a már kifizetett pénz visszautalását. TP: Azt nem lehet, de a futár odaadja készpénzben.

Végül a futár 17.20-kor érkezett meg, három órával a megrendelés után. Kedves volt, de megmutatta a kinyomtatott cetlin, hogy bár a rendelésem valóban 14.20-kör jött, ő a Theo Papától 16.05-kor kapta meg, hat másik címmel együtt. Mondtam, hogy nem kérem mert az asszony már a Don Pepénél és hozza a pizzát, és ezt már egyeztettem a központtal. Erről a futár nem hallott, úgyhogy vissza kellett mennie az autóhoz pénzért. Azt megkérdezte, hogy a rendeléshez járó ajándékdesszertet szeretném-e. Erre igent mondtam. Mikor visszaért a futár az autóból, azt mondta, hogy sajnos nem tudja odaadni az ajándékdesszertet sem, mert az ő béréből fogják levonni. No comment.

Amikor a theo papások majdnem másfél órával a megrendelés után azt mondták, hogy pár perc múlva ott lesz a pizza és a közlekedés miatt késik a futár, akkor simán hazudtak, mert még ki sem adták az ételt a futárnak. Két órával a megrendelés után még egyszer hazudtak, hogy mindjárt ott lesz, majd úgy döntöttek, hogy a folyamatosan panaszkodó vevő telefonját egyszerűen nem veszik fel. A futár által kárpótlásként felajánlott desszertet meg visszavonták. Elnézést nem kértek. Gratulálok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2015.09.22. 11:03:31

A Theo Mamától rendelj. Nem érhet meglepetés..

brumm.a.tejbe 2015.09.22. 11:03:51

Én hasonlóképpen jártam, pedig régebben semmi baj nem volt velük :/
Vesztettek egy ügyfelet (engem), meg ha jól sejtem a posztolót is..

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:04:55

Ez jó poszt, mert van benne kaja.

ördi ke 2015.09.22. 11:08:12

Ajándék desszert kellet volna.mi?Vidéki faluba éhen döglenétek ha nem tudtok rendelni?

agent_x 2015.09.22. 11:08:15

"a rendeléshez járó ajándékdesszertet szeretném-e. Erre igent mondtam."

azért a poszter is elég aljas volt, hisz akkor már tudta, hogy lemondta a rendelést, mégis kérte volna az ajándékot.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.22. 11:09:55

Ilyet egyszer lehet megtenni, többet nem rendel az ember tőlük. Nem rég a trófeától rendeltem pizzát. előre utaltam az 1600 forintot (SZÉP kártya) .
Félóra múlva felhívott egy kedves hölgy és közölte hogy nem szállítanak ki ebbe a kerületben. MOndom, hoyg múlthéten kiszállítottak. Azt mondja, igen, de ma nem, mert esik az eső, és nincs futárjuk. A pénzt vissza utalják, vagy ha arra járok leehetem. Rendben , utalják vissza. Visszautaltak 1300-ft-ot. Többet nem rendelek a trófeától.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.22. 11:10:52

veszett tehén taknya volt-e? vigyázat, pacsirtahányás!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.22. 11:13:06

@brumm.a.tejbe: engem öt-hat éve vesztettek el ugyanígy. Igaz, esetemben 50 percet ígértek és kb. 2 óra lett belőle. Addigra szereztem máshonnan vacsorát a futárt meg elküldtem.

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:13:07

@Manyecska: arra gazdagnak számít, aki pizzát rendel vagy egyáltalán csak rendel? Mennyibe lehetett ez a hepaj egészében? A másodvásárlás mennyivel volt több árban? ~20 perc volt az állítás és az állítólagos rendelés-megkapás között, ez túl sok ahhoz, hogy nehazugság le. Gyen. Mondjuk hülyék, idõérzéketlen, tajtrészeg csoportosulásnál biztos bevált már, azért próbálták be. Vagy a diszpécser egy tipikusan sunyijellemtelen nõ csak.

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:19:31

@agent_x: figyi, 1, a futár kérdezte meg, 2, egyfajta kompenzációnak beillett vón, mondjuk, hogy ne veszítsenek ügyfelet. Mondjuk az egy hazugság nélküli verzsönben jáchatott volna.
@ördi ke: éhen. Anyuka, ha handmade opcióval él, nincs ez.
@batgirl: leettek a végébõl 3-rom00 forintot. Most kakaóspalacsinta jutott eszembe, vigyázat!!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.09.22. 11:20:43

Még sosem kaját a vendégeknek. Azt hiszem én már sosem lehetek sikeres ember.
Ja, nem. Egyszer azért de. Az esküvőnkön rendelt kaja volt. Az számít?

Manyecska 2015.09.22. 11:20:49

@köszönöm a kommentált: nem tudom mink nem szok tunk rend ellni..sütit szoktunk sütni meg rágcsákat venni ha össze jövetel va n..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.22. 11:22:25

@köszönöm a kommentált: inkább az átutalásdíját csórták le belőle. Undorító banda

lcsaszar 2015.09.22. 11:23:10

Theo ez olyan görögösen hangzik, na meg a kék-fehér csíkos háttér is... Ne csodálkozz.

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:29:05

@Csokis: csak ha nagymasnira kötött, repedezett edzõcipõben voltatok mindannyian az alkalom tiszteletére éspersze ahol a Yomax volt a legmárkább márka.
@Manyecska: sörkorcsolya gyanánt a rágcsákat? Sosem értettem a sörkorcsolyák jogosultságát a létben. Leredukázza az alkoholhatását és még a szervezetett is terheli. Nem értem a világot, mit kell ilyenkor csinálni enter.

CID 2015.09.22. 11:30:34

@köszönöm a kommentált: Az Unicum a legjobb sörkorcsolya ;)

Manyecska 2015.09.22. 11:32:42

@köszönöm a kommentált: nem, a házigizda utálja az alkoholt, a dohányosokat meg a kert végébe száműzi, sza.. igaz múltkor átlőtt a szomszéd légpuskával lehet inniuk kéne többet mink szoktunk dobozos sört becsempészni:DDD

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.22. 11:32:51

@ördi ke: még a városban es. sőt, szerintem még a teszkóban es.

CID 2015.09.22. 11:32:55

Egyébként sajna a poszter bepippantotta, mindenki tévedhet.

AtiSnatch 2015.09.22. 11:40:00

na, akkor egyétek a Don Pepe papírvékony és ízű pizzáját.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.22. 11:42:39

@AtiSnatch: igazából én a pizza hut pizzáját kedvelem. az ér?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.22. 11:45:25

@AtiSnatch: azt hittem, csak képzelődöm, amikor papír ízét véltem felfedezni a pepés pizzákon. Tőlük egyébként szinte mindig ugyanazt rendelem. Egyszer hozattam valami mást, utólag megkérdezték, hogy ízlett, megmondtam, hogy sehogy, nem olyan volt, mint amit vártam, erre elnézést kértek... holott nem ők tehettek róla, hogy más volt, mint amire számítottam. :)

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:49:01

@AtiSnatch: a papíríz igazi aromái csak úgy gyönek elõ, ha drága volt a termék. Ez it simán fenál.
@CID: jóválasz!
@Manyecska: egy kicsit értettelek, azt tanítsd meg nekik, hogy. Dobozos sörre nem lövünk. Viszaemlékeztem most. Eszerint soha nem rendeltem így a távolból, otthonterületre pizzát. Így azt sem tudom milyen érzés. Mégegy vonal, ami mentén keté le. Hetosztani a világot.

AtiSnatch 2015.09.22. 11:51:10

@batgirl: mindenki azt eszik amit akar :)

@Hóhér az utolsó barátod: én Theonál kívánságot szoktam. Ezt: P.szósz, füstölt tarja , ananász, kukorica,csirkemell,sok sajt, vagy ezt: fokhagymás tejfölös alap, csirkemell, brokkoli, füstölt tarja,lila hagyma, gomba, sajt. :)

FDToth 2015.09.22. 11:52:25

Theo papa amellet h ocska (asszem a kobyhajuk a thokolyn van, erdemes bekukkantani...) allandoan fullentenek. En se rendelek mar toluk.
A posztolo meg mi az h pizzat rendel a vendegeknek, tessek inkabb keszulni vmi hazi harapnivaloval!!! Es kene neki a desszert. Egxmasra talalt theo papa meg az egyugyu posztolo...

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:53:42

@Hóhér az utolsó barátod: pont erre bazíroznak, hogy lélekhezszólónak látszó marketingmanírral lélekhezszóljanak, közben meg csak kötelezõ kör. Bár még mindig jobb lehet, mintmekiben gyere máskorisozni _minden egyes_ vásárló után, gondolom van az még mindig, utoljára 13 éve voltam.

Manyecska 2015.09.22. 11:54:03

@köszönöm a kommentált: :D mink akkor nem tartózkodtunk ott, szerencsére.../épp a pszichológusunkhoz siettünk ánem./csak mesélték a sztorit. Múltkor valami faszi besétált a kertbe és elkezdett a konyhában gitározni azt is kirakták.:DDD

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.09.22. 11:54:20

@köszönöm a kommentált: Akkor rábakktam. Kár. Klakkban-frakkban voltunk, csak több okból büféasztal volt szendvicsekkel. Így ugyanis senkinek nem kellett vadidegen szomszédokkal smúzolni órákon át, meg mi sem szívtunk az elő(s)írásos ültetés megtervezésével. És a szendvics sokkal költséghatékonyabb, mint a kötelező húsleves-borjúbécsi-somlói.

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:56:41

@AtiSnatch: felizgattál.
@FDToth: eltérõ kultúrák, avagy asszonyka csekély gáztûzhely-képességû. (kezdesz visszaesni, nem sietünk sehova!)

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 11:59:37

@Csokis: modernek vagytok! Az érvek teljesen érthetõk. Csak ez így a hagyomány rovására megy. Le is megyek aboltba abroncsos nagyszoknyában, hogy ne vesszen ki a szép a világból.

Manyecska 2015.09.22. 12:01:46

@köszönöm a kommentált: ja. meg halvát is ettem már ott továbbá török boltból minden sza...sza érdekes dolgot. .ayrant pl. én meg a páááárom gyümölcsös túrótortáját /ananász-barack-szőlő komplexum a tetején/ ajánlottam fel ill. ott ünnepeltük:) az brutál jó többet ér bármilyen sz.r pizzánál szerintem kábé!:D

Manyecska 2015.09.22. 12:04:18

@köszönöm a kommentált: ja, a tortát ÉN sütöttem. azt néztem mivel játszik a kutya lenyúlta a tortaforma szélit azt nyalogatta pfájjj :D..ON

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.09.22. 12:07:51

@köszönöm a kommentált: Én igazán akartam sátras lagzit cigánybandával a Normafánál, de a kerületi önkormányzat, meg a Köjál megvétózta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.22. 12:12:21

"Azt megkérdezte, hogy a rendeléshez járó ajándékdesszertet szeretném-e. Erre igent mondtam. "'
Miért kaptál volna ajándékot, ha visszamondtad a rendelést?

OK, 3 óráig hozni egy pizzát gáz, de azért a postoló mit gondolt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.22. 12:13:21

@Csokis: Nem, mert ott nem rendeltnek kell lennie, hanem pörköltnek. Vagy rendetleneltnek.

The Good Boy ! 2015.09.22. 12:22:27

a poszt tolót már ér???

nem értem, nálunk az a szokás, ha vendéget várunk, akkor készülünk. Azaz asszonypajti süt, főz, nem rendelt pizzával készül. Pedig látatlanba mondom, kevés homár törzsutas van kevesebbet az otthon melegétől mint pl. mi a munka miatt, de mégis meg tudjuk oldani. Bár az is igaz, hogy falun lakunk, de van olyan egység, ahonnan tudnánk ételszállítást kérni (szoktunk is, amikor már annyi erőnk sincs - sok munka, van akinek ennyi jut -, hogy a kb. 2 km-re lévő nagyszerű csárdába átruccanjunk), de azt gondolom, aki minket látogatásával megtisztel, azt mi is azzal, hogy készülünk. Ha esetleg erre nincs időnk, akkor pedig a fentebb irt helyre átugrunk (volt már erre is /mondhatom/ sajnos példa). Ez a minimum.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.09.22. 12:24:46

@ColT: "de azért a postoló mit gondolt? " Három óra várakozás után? Nem mindegy? Ha leírná, úgyis kimoderálnák.

Manyecska 2015.09.22. 12:33:01

@Csokis: legközelebb :P bográcsgulyást kérj! mink megkaptuk az egész ötvenliteres /v.mennyi/ üstöt! mer t.násznép éjfél után már nem bírt enni...oszt egy hétig még azt evett az egész rokonság mer szétosztottuk:) Tök kölcséghatékony!@köszönöm a kommentált: baszki.:D nem kéne erőltetni!!

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 12:33:23

@The Good Boy !: erre írtam, hogy eltérõ kultúrák. Van, ahol ez a természetes. Más kérdés, hogy több szempontból nézve is gáz. Az meg, hogy ki tisztel meg kit, kérdéses.

McZozo 2015.09.22. 12:35:38

@The Good Boy !: Kulon elethelyzetek vannak, ennyire nem tert ki a poszter a dolgokra igy ezert felesleges ekezni. Ha valakit athivok ebedre vacsorara en is keszulok sutok fozok eddig nem is volt panasz a foztomre. Viszont olyan is volt mikor nem vacsira ebedre hivtam at baratokat hanem peldaul jatszani (kartya, szamitogep, barmi ...) ez esetben nem foztem mert nem az volt a cel hanem kozosen rendeltunk pizzat. Szoval en eltudok olyat kepzelni mikor ugyan vendegseg van nalam de megse fozocske est :)

The Good Boy ! 2015.09.22. 12:37:50

az pedig az igazi legalja, hogy a kárpótlás desszertet meg elkunyerálná. Ha pedig végül nem donpepés kosztot szolgált volna a vendégeinek, hanem megvárta volna a megkésett kaját, akkor pedig örömposztot irt volna theo papáról, hogy milyen jó fejek voltak, mert hoztak kárpótlást??? Igen ez egy figyelmesség volt (szerintem), kárpótlásul a kellemetlenség miatt. Elítélem a hazugság minden formáját, de belátható, hogy az ajándékkal akarták a kellemetlenséget elfedni. Ettől függetlenül, ha a nagy pesti dzsungelben élnék, ez után a poszt után én is meggondolnám, hogy rendeljek-e tőlük, tehát ez az eset valószínűleg sokba kerül nekik, de ez legyen az ő bajuk, ha nem képesek teljesíteni és ahelyett, hogy elnézést kérnének, és próbálnának valami gyorsító megoldást találni.
Egyszer nekem is volt olyan történetem, egy akkor nyílt étterem/pizzéria házhoz szállításával, hogy 2,5 óra (meg vagy 3 telefon) után, gyakorlatilag kőkeményre dermedt (tél volt) pizzával állított be a futár, azzal az indokkal, hogy több címre kellett kiszállítania egyszerre, ezért csak utolsóként került ránk sor. Kértem, nézzük át a számlákat, megrendeléseket (ahol a beérkezési idő is megvolt), kiderült, hogy a mienk volt az első rendelés, és tényleg az utolsó kiszállítás, annak ellenére, hogy ahhoz, hogy az első címre kimenjen (ami a legtávolabbi volt), pont előttünk kellett elhaladnia (vagy 80 perccel korábban úgy is volt). Egymástól pár km-re lévő falusias vidékről beszélek, ahol így kb. 35-40-es kört tett a futár a rábízott pizzákkal. Persze így olcsóbb volt nekik, több rendelést összevárni, aztán egy körrel kivinni.
Én meg köszöntem a kedvességüket, a pizzát nem vettem át és többet nem rendeltem tőlük. Ennyin múlik egy elégedett, vagy többet nem rendelő ügyfél, ha a futár a főnöke utasításait figyelembe nem véve, megáll nálunk, mint legközelebbi, amúgy is útba eső helyen, és kb. 3 perc után már megy is tovább, és a végére hagyja a legtávolabbik címet.
Az élet pedig meg is oldotta ezt a sztorit, mert fél év múlva becsődöltek.

Manyecska 2015.09.22. 12:39:57

@köszönöm a kommentált: a páááárom tizenévesen szakácsként :D végzett ennek ellenére én főzök, viszont istenien fűszerez, jameg úgy aprít mint a villám szerintem karateszellem is van benne :D

The Good Boy ! 2015.09.22. 12:41:56

@McZozo: igen, egy kártyacsata, vagy közös meccsnézés az okés, hogy pizzarendelés van mellé, ez teljesen rendben van, de mivel itt 6 felnőttről, meg 7 gyerekről, valamint kora délutáni időpontról ír a poszter, ezért gyanítom, nem ez volt a szitu. Ezért ekéztem:D

Angel White 2015.09.22. 12:42:24

.....van olyan pizzéria, ahol ha nem teljesítik a vállalt 60 percet, ajándékba adják a rendelt étket. ...mondjuk ez nem az a hely..... :)

McZozo 2015.09.22. 12:44:04

@The Good Boy !: LEhet kozos matine nezes volt na, ne kukacoskodj mar :)

McZozo 2015.09.22. 12:47:31

@Angel White: Mindenutt elofordulhat olyasmi ami elore nem lathato esemenyek lancolatat indikalja, meg a legjobbak is hibaznak. Pizza huttal is volt olyan elmenyem hogy ket es fel oraig nem jot meg a pizza, de mikor 1 ora utan hivtam oket nem kamuztak meg igergettek hanem elmondtak hogy megcsuszott az etterem es cask ekkor meg ekkor hozzak ha jo nekem. megertettem kivartam. Igaz ez nem agyarorszagon volt :)

Manyecska 2015.09.22. 12:48:15

Ajándék dentastix-vel...xd

Én bizony megmondtam 2015.09.22. 12:48:53

Na.. Theo papa..
Rendszerint kartyaval rendelek, mert nem tartok a lakasban kp -t, csak ha indokolt (tudom hogy jon szerelo, megvesztegetendo NAV -os, stb), igy esett meg velem nemreg, hogy a Theo papa futarja, miutan kezbesitette a pizzam (Netpinceren keresztul rendeltem egyebkent, ahol + szallitasi koltseget is kell fizetni) , en pedig megkoszontem illedelmesen, felhaborodva a pizzas dobozra csapott egy 200as ermet, es mondta hogy "ezt majd add oda a kovetkezonek aki kimaszik ide" felkialtassal sarkon fordult es puffogva elindult lefele a lepcson..
Termeszetesen ezt egy harsany KOSZ felkialtassal konstataltam, es becsuktam az ajtot, majd pedig tilto listara tettem az ettermet..

Vonja le mindenki maganak a konzekvenciakat..

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 12:50:58

@The Good Boy !: neked is leírom, a futár kezdte forszírozni az ajándékot. Õ volt jófej, nem a posztoló kunyerbálós. Te is simán ellenmennél a fõnököd utasításainak? Hol hazudott a posztoló? Kicsit elõreszaladtál!
@Manyecska: milyen késsel?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.09.22. 12:52:31

@Manyecska:
Stirlitz megy a sötét erdőben, és valami recsegést hall.
- Legközelebb hozok puskát - gondolja Stirlitz.
- Legközelebb? - gondolja a medve.

The Good Boy ! 2015.09.22. 12:54:36

@köszönöm a kommentált: nekem is van egy történetem, az egyik utazásunk során pár 10 km-re mentünk volna el egy rokontól, aki ezt megtudva kérte, hogy kerüljünk feléjük, mert jó lenne találkozni. Persze mondták, hogy készülnek ránk ezerrel, úgyhogy ne álljunk meg útközben sehol kajálni (az országon keresztül utaztunk több száz km-t). Útközben külön többször is felhívtak, hogy mikor érkezünk, és semmiképpen ne együnk, mert készülnek miattunk. Meg is lepődtünk, mert a házigazda rokont nem a konyhatündérek népes táborának tagjának ismerjük, de rendben, korgó gyomorral meg is érkeztünk. Aztán a vendégség idején mindenről szó esett, csak arról nem, hogy mikor (és mit) abrakoljunk. Fél óra után jeleztem a feleségemnek, hogy ideje lenne indulni, mire szóltak, hogy maradjunk, hoznak kaját, majd a konyhaasztalról a már ki tudja mióta ott lévő mirelitből (láttuk a papírját, addig nem is tudtam, hogy létezik ilyen) kisütött 3 mini pizzát (kb. 6-8 cm ármérőjű) rejtő tányért vettek elő, de mielőtt elvettünk volna egyet (nem akartunk), azért a feleség megjegyezte, hogy a kisebbik gyereknek ez a kedvence, az egyiket hagyjuk már meg neki... Köszöntük a vendéglátást, és gyors tempóban eljöttük, keresve egy olyan helyet, ahol jól is lakhatunk. Azóta, amikor hívnak minket vendégségbe, mindig megjegyezzük, hogy "de ne készüljetek", és ők ezt meg is teszik, úgyhogy odafele, egy étteremnél mindig megállunk:)

AtiSnatch 2015.09.22. 12:55:06

@Én bizony megmondtam: szállítási díj =/= borravaló :/

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 12:56:57

@McZozo: bezzeg ha agyarorszagban tortent volna! Egybol mas volna a hangfekvese a sztoridnak. Hat melyik orszagban volt?
@Én bizony megmondtam: en zokogtam volna. Az ilyet ki kell rugatni. 0 alazat.
@Csokis: majd elrecsegtette Stirlitz bacsit. A medve. Nem csak gondolatban.

AtiSnatch 2015.09.22. 12:57:03

@The Good Boy !: remélem azért nem sűrűn jártok feléjük :D

Manyecska 2015.09.22. 12:57:56

@köszönöm a kommentált: bozótvágóval.gyanús!:D meg kis bárddal a húst.azt lendületből dobálja a serpenyőbe. a májt pl.:) a hagymát meg 15 mp alatt-azalatt én üvöltve sírok:D- tényleg hun a hagyma?:D@Csokis: naja:)

Manyecska 2015.09.22. 13:00:46

@Én bizony megmondtam: hádde milyen igaza volt, bele is köpött legalább?? :D

AtiSnatch 2015.09.22. 13:01:03

@Manyecska: ha háromszor kimondod a nevét akkor megjelenik, ja nem, az a Véres Mary :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.09.22. 13:02:13

@köszönöm a kommentált: Szerencséje van, hogy nem Imikém, a felhúzható bádognyúl járt arra:

Medve

Imikém, a felhúzható bádognyúl egy alkalommal, szokásos, kíváncsi kóborlásai során találkozott a Mindenevő Medvével. – Megeszlek, nyuszi! – jelentette ki a Mindenevő Medve köszönés és teketóriázás nélkül, azzal nyomban megragadta Imikémet, s rettentő fogsorával ráharapott. Attól kezdve egészen egyszerűen csak Medvének hívták.

The Good Boy ! 2015.09.22. 13:02:37

@köszönöm a kommentált: nem írtam, hogy a posztoló hazudott, hanem, hogy a cégnek nem hazudni kellett volna a késve kiadott rendelés miatt.

"Elítélem a hazugság minden formáját, de belátható, hogy az ajándékkal akarták a kellemetlenséget elfedni"
Azt gondol, értő olvasást feltételezve, ez a mondat nem igazán a posztolóra utal. Bár lehet, hogy egyesek számára én írtam félreérthetően.

Bár már elmúltam negyven is, azért azt kicsiny hazánkban teljességgel evidensnek tartom, ismerve a hazai viszonyokat, hogy az ajándék, csak a megrendelt cucc átvételével jár, nem annak visszautasítása miatt. Tudom vannak Európában boldogabb, élhető helyek, ahol ez megtörténhet, de ilyen suttyó, hazudozó étterem esetén már gondolati úton sem feltételezem, hogy miután a futár éppen a megrendelt kosztot sztornózza és adja vissza a lóvét, akkor én ajándékra leszek jogosult. a hazai élet sajnos ezt nevelte belém. Ha én ilyen jellegű vállalkozó lennék, akkor nekem természetes lenne, hogy az elégedetlen ügyfelet egy visszamondott rendelést követően is magamhoz édesgessem valahogy, ezért én szó nélkül a visszajáróval átadnám a vigaszdíjat, de szerintem kevés ember/vállalkozó gondolkodik így idehaza. Pont az ellenkezőjét látom nap mint nap.

McZozo 2015.09.22. 13:03:27

@The Good Boy !: Van ilyen rokon :) Nekem olyan volt aki viszont konyhatunder neni volt es barmikor mentunk mindig verig sertodott ha nem tomott degeszre minket mert hat naluk ez a szokas, hogy a vendeget tomni kell, csak ugye mi meg nem akartunk parasztok lenni hogy kiegyuk a hutobol oket. Na egyszer ugy adodott hogy mondom nem eszunk elotte semmit nehogy megint megsertodjenek hogy nem akarunk enni a foztjukbol. Na ekkor egy ropival se kinaltak meg es mivel ilyen majd egesz napos vendeglatas volt a ehenhalas kerulgetett mire elszabadultunk estefele :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.09.22. 13:04:33

@The Good Boy !: Ezt ezennel lenyúltam a cikis topikba.

Én bizony megmondtam 2015.09.22. 13:06:16

@Manyecska: azert tettem tiltora. de majd megmondom az ugyfeleimnek hogy nincs jatt, nincs szolgaltatas. varom mar hogy a voda is korlatozzon, mert nem utaltam nekik +10% borravalot. na nemaaar...

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 13:06:26

@Manyecska: a hagymát mivel! @hagyma a szülõföldjén, origolanden van! Mondjuk nem tudom mit akar ott vagy mi van ott.
@The Good Boy !: ez a szép, mikor duplán gáz! Az 1 dolog, hogy más a gasztrokultúrájuk, de mifasznak veszik elõ a harmadik pidzát is akkor? Ilyet nem csinálunk. Én meg teliharangozom a várost, hogy esküvõ lesz, jöjenek, erre az oltárnál leszopatom magam egy békával. Ez a hasonlatom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.22. 13:06:51

@batgirl: Én meg a feleségemét. De én nem vagyok sikeres ember. Ugyanis a legkisebb lányom is szokott elkövetni, az olyan, mint a hullámpapír feltéttel.

McZozo 2015.09.22. 13:08:38

@köszönöm a kommentált: Akkor se lenne mas a hangfekvese a sztorrimnak, nem vagyok olyan akinek minden franko ami nem agyarorszagon van es minden szar ami ott van. Pont en voltam az aki a homaron is kozzetette nem agyarorszagi tortenetet mikor itt is szivattak a bankok hogy mindenki lathassa itt sem kolbaszbol vana kerites es hulyekbol itt is dunat lehet rekeszteni. Ettol fuggetlenul azt is leirtam hogy itt mikor szivattak es reklamaltam utana ketszer is karpotlast fizettek. Tehat az ugyfel elegedettseget kicsit komolyabban veszik mint odahaza.

Manyecska 2015.09.22. 13:12:00

@Én bizony megmondtam: én már levontam hogy bolond vagy mer ezexerint kerestél is rajta :DD

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 13:15:25

@McZozo: ereztek, hogy nem lenne martirkodasi alapjuk. Kulonben meg, atkoplalt nap utan lehet a legnagyobbakat inni.
@The Good Boy !: ertem, nem ertek az erto olvasashoz sajnos. En is amiatt lepodtem meg, hogy a futar hogyhogy ilyet kerdezett. Dilemma. Igazabol konnyen kideritheto ez, elvalik-e az atlagszartol az uzletpolitikajuk; csak le kell adni egy rendelest.:D

The Good Boy ! 2015.09.22. 13:19:29

@Csokis: oké:)
@AtiSnatch: azóta kb. háromszor. kétszer családi esemény volt náluk, így tudtuk, hogy egyik esetben hidegtálat rendeltek (kb. kétszer annyian voltunk, mint amennyi főre volt készítve a hidegtál. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy fele akkora mennyiséget rendeltek, mint ahány vendég meg volt hívva), a másik esetben pedig egy étterembe vittek mindannyiunkat. Na mindegyik esetben azért odafele biztos ami biztos alapon ettünk előtte:)
A harmadik esetben pedig abban a városban és környékén kirándultunk, és felhívtak, hogy mi újság, nem megyünk-e be hozzájuk, így nem titkolva hol vagyunk, váratlanul betoppantunk hozzájuk. Na ott legalább volt alibijük, hogy nem készültek:D

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 13:20:13

@McZozo: oke akkor. Melyik orszag ez? Mi a munkad, mennyit keresel, mennyi idos vagy, milyen az alberleted, mennyire jo az eleted?
@Csokis: ikszDe :)

Troppauer_Hümér 2015.09.22. 13:21:19

@batgirl: Én meg az asszonyét. Azt tesz rá, amit csak kérek, nem spórol a feltéttel, ugyanannyi pénzből jóval többet kihoz. A kiszolgálás is barátságosabb, főleg ha akkor is észreveszem hogy fodrásznál volt, ha valójában nem is volt ott két hónapja! :D

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 13:24:45

@Homár Hilda nem ért hozzá: na jah. Csak tudod @badgirl nem tud sutni, se fozni. Sajnos mutalodott sok, ma elo noben az ezekert felelos gen.:(

Troppauer_Hümér 2015.09.22. 13:26:07

@köszönöm a kommentált: Szerintem tud. Te még soha nem rendeltél kaját?

Manyecska 2015.09.22. 13:29:00

@köszönöm a kommentált: b+ délután szülőire megyek ezen fogok akkor is röhögni kössszépen:) :D

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 13:29:03

@Homár Hilda nem ért hozzá: hat elvitelre vagy igy a tavolbol nem.
@Manyecska: on beszivott. A mutagen allomanybol.

Manyecska 2015.09.22. 13:32:20

@McZozo: nem az, tök mást csinál, én ismerem már:P:D

Manyecska 2015.09.22. 13:33:57

@köszönöm a kommentált: mivel, mivel, késsel, de nyulat is lehet vele szerintem pucolni..:DD

McZozo 2015.09.22. 13:34:01

@Manyecska: nem o kond james kond a magyardupla nullas ugynok :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2015.09.22. 13:36:53

a theonál pont lexarják, hogy te mennyit és hányszor rendelsz! KONKRÉTAN mondta a diszpécser (személyesen), mivel jól megy a szekér, nem számít az a pár elmaradó! ilyenkor én is kihagyok 1-2 évet, aztán megpróbálom újra... mert itt nálunk jól főznek, a többi szállító, meg itt a peremen, még linkebb és a kaja is hagy némi kívánnivalót minőségileg...

Manyecska 2015.09.22. 13:38:35

@McZozo: melyikben volt a békás jelenet??:D

McZozo 2015.09.22. 13:55:02

@Manyecska: milyen bekas jelenetre tetszik gondolni ? :)

Manyecska 2015.09.22. 14:00:03

@McZozo: hát erre: @köszönöm a kommentált:
azóta sírok a röhögéstől. :D

hobbitroll 2015.09.22. 14:13:44

@köszönöm a kommentált: hüjevagyfilyam. A lyó pósztnak tartalmaznia kell a következők közűl legalább hármat:
- terhesnő
- csimota
- kutya
- lengőajtó
- szoptatás (diszkréten!)
- feleségem/párom

következtetés: ez egy szar pószt. Ebbe csak feleségem, meg csimoták vannak. Ettől függetlenül a teópapa toljon ki magából análisan egy népes süncsaládot
Én nagyon sokáig az avanti-tól rendeltem, egészen addig, amíg nem kezdtek mást küldeni (mint amit rendeltem). Most pizzaforte, átlag 30 perc alatt kihozzák (vasúttörténeti park környékére), árban so-so, 3.14zza ehető.

juhaszvik 2015.09.22. 14:22:28

ha az ember éhes, és megkínálják ingyen desszerttel, akkor arra általában azt mondja, hogy "ide vele". és az >erkölcstelen csődtömeg posztoló< itt hibázott, mert engedett az ösztöneinek. bezzeg én nem kértem volna, mert nem vagyok falusi (vagy az vagyok? melyik számít jó válasznak?), én vagyok a fáklya, a világító torony a pusztaságban (pöpec költői kép), és megmondom a frankót...

vagy nem.
Gyakran rendelek kaját, így én azért izgulok, hogy ne köpjenek bele.

hobbitroll 2015.09.22. 14:22:46

@Vadászbaszó nyúl: na, azt egyed életed végéig. 3x ettem náluk (az akácfában).
először (tejfölös csirkepaprikást), aztán másodjára (krumplistésztát) ami egyben utoljára. Mindkét alkalommal gyomorrontás (többnapos hígfo$á$) lett az eredmény.

McZozo 2015.09.22. 14:30:43

@hobbitroll: Azert latom teged se a numerikus kepessegeidert szeretunk :)
"3x ettem náluk "
"először (tejfölös csirkepaprikást), "
" aztán másodjára (krumplistésztát) ami egyben utoljára."
Meg jo, hogy haromszor ettel naluk :)

juhaszvik 2015.09.22. 14:37:46

@McZozo: 3-féle ember van a világon, az egyik tud számolni, a másik nem. egyébként meg mindenkinek lehetnek titkai. neki vagy az, hogy mit evett harmadjára (de nem utoljára, mert az a második volt), vagy az, hogy írógéppel írj a kommenteket, és nem tud papírt cserélni benne (mint én).

Manyecska 2015.09.22. 14:37:57

@juhaszvik: a fáklya a fiam volt amikor azt tanulta hogyan gyújtsa meg a gáztűzhelyt..állt az égő hosszú gyufával a kezében szakasztott mint a Szabadság-szobor Ámerikában, jó közben nyomta a gázt...én sikítva vetődtem..:D ON

juhaszvik 2015.09.22. 14:42:08

@Manyecska: nyugi, van aki a lámpát gyújtja meg, sőt a legtöbb ember ülve nyomja a gázt, sikítva vetődni pedig a Maria Sharapova is szokott...

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.22. 14:48:58

@batgirl:

Nem igazán értem, mi a bajod velük: végülis kaptál egy visszahívást a 300 Ft-ért, nem?

;-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 14:54:22

@McZozo: Hobbit Roll a védelmem alatt áll!

lcsaszar 2015.09.22. 14:57:31

@hobbitroll: +1 Pizza King a legalja a pizzaművészetnek. Múltkor pár éve (utoljára) arra jártam, gondoltam viszek haza kaját. Üljek le, mindjárt kész lesz. Vártam, közben a pincér percenként arra sertepertélt, mit iszok, muszáj volt inni. Fél óra múlva rákérdeztem, mi van az elvitelre szánt pizzámmal, erre felvilágosítottak, hogy voltak előttem telefonos rendelések, azokat csinálják előbb. Kb. 1 óra múlva kaptam kézhez, amit egyébként helyben fogyasztó vendégként már régen megkaptam volna. A WC előtt ültem a várószéken, közben volt alkalmam megismerni a személyzet jellegét. Mindez nem számít, de a pizza nem érte meg az 1 óra várakozást, mondhatni ennél még csak jobbat ettem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 15:00:13

@hobbitroll:
- mozgássérült
- kis faszenes + üvegasztal
- ravatal
- az, hogy a delikvens éppen sietett valahova
- az, hogy milyen iskolát vágzett
...

AtiSnatch 2015.09.22. 15:00:34

@lcsaszar: kell a pénz a reklámra :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 15:02:31

@lcsaszar: Magyarországon nem csinálnak pizzát, csak ilyen kerek alakú kenyeret mindenféle furcsaséggal a tetején.

McZozo 2015.09.22. 15:03:00

@atpijkamo: Akkor most megveregszunk? :) NEvezd meg segedeid a helyszint es a fegyvernemet :)

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 15:03:40

@Manyecska: mindezt hány évesen? Valami rotyog épp itt, de nem a seggem az!
@McZozo: a harmadikat fel sem meri idezni... Mint en a csirkenyak&izuletporkoltet, szinten rokonelmeny. Mig ok nagyon ra voltak cuppanva, en oklendeztem.
@juhaszvik: mecha vagy elektro? En ha rendelnék se rendelnék, pont a köpések miatt. Kivéve ha csiga&nyálpörkölt, ott mindegy. A Sharpovapicsa leginkább nyögik az.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 15:04:04

@McZozo: És akkor idekívánkozik a geek párja.

10 féle ember van: aki ismeri a bináris számrendszert, és aki nem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 15:07:39

@McZozo: :))

Szókaratében gyenge vagyok. Inkább: amelyikünk előbb nevez meg húsz különböző, R-betűvel kezdődő madárfaj nevet, az nevet.

Manyecska 2015.09.22. 15:08:18

@köszönöm a kommentált: nemtom.világéletében ott sertepertélt körülöttem jáccott a lábosokkal, liszttel :P..babakorában mindig kivittem a hordozóban ha főztem mert amúgy ahányszor felnyekkent rohannom kellett fel a lépcsőn:)..azt ott szemlélődött..folyton bealudt nem értem:P namegyek züllői értekezlete lesz..

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 15:09:45

@atpijkamo: sietett, de fáradtan ám, meg be! Én agysérült vagyok, belõlem jó poszt lenne. De arra nem vinne rá a lélek, hogy mindenféle szihogyógyszert finom kis bogyóknak nevezzek. Hogy milyen eszelõs emberek vannak! Hol készítenek pizzát? Magyarverzi ó: lángos, a tehén gyümölcseivel. Ó, mivé lennénk tehenek nélkül!

juhaszvik 2015.09.22. 15:13:11

@köszönöm a kommentált: ne mismásold össze két kommentemet. semmi sem biztosítja, hogy elsőre ugyanazt állítom, mint másodjára. főleg, ha még közük sincs egymáshoz. amúgy meg mecha, elektro-t 14.20 után nem rendelek, főleg, ha vannak vendégek.

juhaszvik 2015.09.22. 15:16:33

@atpijkamo: rigó, rólyom, rólya, rirály, rolló, rarjú, rinege, rarka, reselyű, rtrucc, áhh kifogytam, még szerencse, hogy nem játszom, most kezdhetném elölről.

Manyecska 2015.09.22. 15:17:45

@juhaszvik: róka.bár az nem repül.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 15:20:11

@juhaszvik: Attól, hogy nem idulsz, még nyerhetsz. A Réka férje is mindent megnyert, ha volt pályázat, ha nem.

@köszönöm a kommentált: Természetesen Olaszországban, de nem a turisták által frekventált helyeken. Ha beleharapsz egy igazi pizzába, kisüt a nap, és csiripleni kezdenek a madarak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 15:21:37

@Manyecska: Dehogynem, a macska is repül, ha belerúgok.

juhaszvik 2015.09.22. 15:23:00

@Manyecska: nem számít, mert amiket felsoroltam, azok közül egyik sem repül, nem is ez volt a szabály, hanem, hogy atpijkamo szókaratéban gyenge...

juhaszvik 2015.09.22. 15:24:40

@atpijkamo: a Réka férje, kösz, akkor már csak 10 madár kell...

McZozo 2015.09.22. 15:25:21

@atpijkamo:
pillanatnyilag ez a harom jut eszembe csak "
rigo,
réunioni ásólúd,
rőtesfejű lúd,
radjah ásólúd,
szemüveges réce ,
copfos réce ,
vörösvállú réce ,
hottentotta réce
böjti réce (Anas querquedula)
hottentotta réce (Anas hottentota)
ezüstréce (Anas versicolor)
ezüstcsőrű réce (Anas puna)
kékszárnyú réce (Anas discors)
fahéjszínű réce (Anas cyanoptera)
fokföldi kanalas réce (Anas smithii)
argentin kanalas réce (Anas platalea)
ausztráliai kanalas réce (Anas rhynchotis)
kanalas réce (Anas clypeata)
fütyülő réce (Anas penelope)
álarcos réce (Anas americana)
chilei fütyülő réce (Anas sibilatrix)
amszterdam-szigeti réce (Anas marecula)
kendermagos réce (Anas strepera)
sarlós réce (Anas falcata)
nyílfarkú réce (Anas acuta)
Kerguelen-szigeteki nyílfarkú réce (Anas eatoni)
déli-georgiai nyílfarkú réce (Anas georgica)
Bahama-réce (Anas bahamensis)
piroscsőrű réce (Anas erythrorhyncha)
cifra réce (Anas formosa)
bantu réce (Anas capensis)
Bernier-réce (Anas bernieri)
mauritiusi réce (Anas theodori) – kihalt
fehértorkú réce (Anas gibberifrons)
szürke réce (Anas gracilis)
gesztenyebarna réce (Anas castanea)
csörgő réce (Anas crecca) zöldszárnyú réce (Anas crecca caroilensis) alfaj

dél-amerikai csörgő réce (Anas flavirostris)
maori réce (Anas aucklandica)
Campbell-réce (Anas nesiotis) Anas chlorotis, lehet hogy alfaj Anas aucklandica chlorotis
afrikai fekete réce (Anas sparsa)
sárgacsőrű réce (Anas undulata)
madagaszkári réce (Anas melleri)
kormos réce (Anas rubripes)
floridai réce (Anas fulvigula)
mexikói réce (Anas diazi)
Mariana-szigeteki réce (Anas oustaleti)
laysani réce (Anas laysanensis)
hawaii réce (Anas wyvilliana)
Fülöp-szigeteki réce (Anas luzonica)
szemöldökös réce (Anas superciliosa)
tőkés réce vagy vadkacsa (Anas platyrhynchos)
foltoscsőrű réce (Anas poecilorhyncha)
Bukó récék (Aythyini)
amerikai barát réce (Aythya americana)
barát réce (Aythya ferina)
búbos réce (Aythya affinis)
cigányréce (Aythya nyroca)
hegyi réce (Aythya marila)
kontyos réce (Aythya fuligula)
madagaszkári cigány réce (Aythya innotata) – kihalt
örvös réce (Aythya collaris)
rókafejű réce (Aythya valisineria)
ausztrál cigány réce (Aythya australis)
maori cigány réce (Aythya novaeseelandiae)
mandzsu réce (Aythya baeri)
üstökös récék:
peposaca réce (Netta peposaca)
üstökösréce (Netta rufina)
rózsásfejű réce (Netta caryophyllacea, régebben Rhodonessa caryophyllacea)
Pehelyrécék (Somaterini):
cifra pehelyréce (Somateria spectabilis)
pápaszemes pehelyréce (Somateria fischeri)
Tengeri récék – tarka récék,
Camptorhynchus (Bonaparte, 1838) – labradori récék,
tengeri récék:
füstös réce (Melanitta fusca)
pápaszemes réce (Melanitta perspicillata)
jeges récék:
kerce récék, (Bucephala clangula)
izlandi kerce réce (Bucephala islandica)
fehérfejű kerce réce (Bucephala albeola)
...
most csak ennyi jutott eszembe :)

köszönöm a kommentált 2015.09.22. 15:25:37

@atpijkamo: mikor mi voltunk, inkább nem ettem, nehogy csalódjak. Persze tudtam, hogy csak a titkos koordináták hiányoznak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 15:26:22

@McZozo: :)) Túltoltad?

@juhaszvik: Nem, mi vagyunk a madarak, hogy ezt beszoptuk.

McZozo 2015.09.22. 15:26:36

@McZozo: Na most en is megszivtam ezt a harmat :)))

McZozo 2015.09.22. 15:28:37

@atpijkamo: @juhaszvik: TEdd ele hogy repulo es akkor barmi lehet :)

juhaszvik 2015.09.22. 15:29:19

@McZozo: a hottentotta récére én is gondoltam, de nem jutott eszembe a latin neve, ide meg felvágni járok (mától), szóval nem akartam beégni...

hobbitroll 2015.09.22. 15:31:43

van nyú pószt, qrva unalmas ám 1edül kommentelgetni

terohatthomocekcuálisszőröstalpúanyaszomorítóblogmoci, pár perc alatt magadévátehetnéd anyád a ravatalon 2 komment között :@

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 15:36:11

@McZozo: :))

Na, megengedem, hogy mostantól legyen avatarod, megérdemled.

McZozo 2015.09.22. 15:41:21

@atpijkamo: Volt de megette az internet valahol :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 16:38:11

@McZozo: Csak azért, mert megszokja az ember, hogy kinek a kommnetjeit érdemes mindenképpen elolvasni, és a tieidet nem szeretném elszalasztani. Az avatar nélküli betévedők alacsonyabb prioritással versenyeznek, nehezebb megállni náluk szkrollozáskor.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.22. 17:28:55

@köszönöm a kommentált: Nyugi, benne vagy. De hazudnék, ha azt állítanám, képes vagyok mindig végigolvasni. Ritkábban a röhögés miatt.

Aureliano Buendía 2015.09.22. 18:04:59

Azt megkérdezte, hogy a rendeléshez járó ajándékdesszertet szeretném-e. Erre igent mondtam.

Idáig voltál szimpatikus.

Aureliano Buendía 2015.09.22. 18:09:02

@AtiSnatch: de ugye? Azt hittem, csak nekem tűnik úgy.

A legjobb pizzéria a Don Roberto. Akszióma.

Aureliano Buendía 2015.09.22. 18:17:01

@McZozo: vendégeknek utoljára akkor rendeltünk pizzát, mikor a lakást újítottuk fel. Cserében segítettek tapétázni, lamináltat rakni, festeni.
Jó, igazából konyha és étkészlet sem volt túl sok akkor még a lakásban.

Biztos van olyan, hogy beesik hirtelen felindulásból pár ismerős, akkor ok, de ha meghívsz valakit, akkor szerintem illik készülni.

Aureliano Buendía 2015.09.22. 18:19:54

@köszönöm a kommentált: az lehet, de van olyan is, hogy büszkeség.

Na, a posztoló egy desszertért lement volna kutyába. Pedig eleinte neki drukkoltam.

Aureliano Buendía 2015.09.22. 18:28:00

tűkön ülve várom a GTVI állásfoglalását, addig nem alakítom ki a véleményem.

AtiSnatch 2015.09.22. 18:50:43

@Aureliano Buendía: én szoktam készülni, igaz csak sörrel és pálinkával. de ha te ilyen úribelű vagy akkor ne csodálkozz, ha nem hívlak meg. :D

amindenes.blog.hu 2015.09.22. 19:04:26

Theo Papa" holnap hajnalba felhív, hogy kész a pizza..és mindezt ilyen troll arccal képzeld el a vonal túlsó oldalán.

Aureliano Buendía 2015.09.22. 19:21:54

@AtiSnatch: szerintem nem ugyanolyan vendégségről beszélünk;)

Ha van bor, pálesz, akkor megyek:D

MrZed001 2015.09.22. 23:49:43

Nem csak hogy a kárpótlás desszertet kellett volna, hogy megkapja, de az egész rendelést is ingyen !
Amcsiba szokás, úgy hirdetik, hogy pl 1 órán belüli házhoz szállítás, ha nem, akkor ingyen volt.
A 3 órával asszem bőven 3x-osan ingyen kellett volna, hogy legyen neki.
Arról nem is beszélve, hogy 1,5 órát utaztatták azt a 3 pizzát, képzelem milyen "friss" lehetett az állaga.
De nem gond, gondolom Theo Papáéknak ilyenkor szépen visszaviszi a futár, aztán majd elsózzák másik rendelőnek, vagy szeletenként kiárulják ezt a "madár látta" frissességet.

Kelpo 2015.09.23. 14:19:07

Pizzát csak a Don Pepéből, sehonnan máshonnan, akármikor eddig máshonnan rendeltem, mindig késtek vagy bunkók voltak, az egyik másik pizzéria futárai rendesen ijesztőek, Don Pepe pedig gyors barátságo és finom, és mindig hozza ugyanazt a szintet. Ja és még árban is egész jók.
Theo papa szerintem csak az éjszaka fent levő egyetemistáknak jó, akik nem tudnak olyankor máshonnan rendelni.

AtiSnatch 2015.09.23. 14:30:07

@Kelpo: "Ja és még árban is egész jók. " XXL PRÉMIUM CSALÁDI PIZZA 4990ft

AtiSnatch 2015.09.23. 14:31:26

@AtiSnatch: ja az lemaradt, hogy 55cm-es.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.09.23. 21:13:48

@Én bizony megmondtam: Ha kaptál ajándékba még 200 Ft-ot tőlük, akkor miért a tiltólista? :)

TH 2015.09.24. 08:50:48

Az csak nekem nagyon-nagyon furcsa, hogy valaki egy vendégséghez gagyi, donpepés vagy theopapás pizzát akar felszolgálni? ha főzni nem akarnak/tudnak, akkor is lehet valami hideget összedobni. Nekem nem lenne pofám a barátaimat ilyenekkel kínálni...

Intelli 2015.12.03. 17:48:08

A theo papánál ki szerint jó a kaja? Kezdjük ott! D kategóriás menzás koszt...
Látszik a kommentelők fele műanyagon nőtt fel.

Intelli 2015.12.03. 17:49:34

@MrZed001: nekem még pizzafutár koromban volt egyszer, hogy 4 órán keresztül utaztattam egy pizzát éde végül célba ért, bár az ipsénak rendesen konyult lefele a szája...
süti beállítások módosítása