Tékozló Homár

Saját zsebre dolgozott a hálókocsi-kalauz

2015.09.23. 10:07 | Homár Hilda | 96 komment

848x181xmav-start_jpg_pagespeed_ic_xcpnjig4yv.jpg

Hetek óta a menekültkérdés uralja a híreket. Az nyilvánvaló, hogy a jobb élet felé igyekvő tömegeket és a folyton változó helyzetet a MÁV-mamutnál sokkal felkészültebb és rugalmasabb érintettek sem tudják kezelni. De az, ha a beígért hálókocsi nincs a vonaton, a fizető utas ül, a lefizető meg alszik, az bizony a cég hibája.

Tegnap azaz 2015.09.21-én utaztam a 21 órakor a Keleti-pályaudvarról induló, elvileg Münchenbe tartó Kálmán Imre Eurocity vonattal. A vonat csak Salzburgig közlekedett az ismert okok miatt, kivéve a Zürichig tartó közvetlen kocsikat. A vonatra hálókocsi jegyem volt, Münchenig, de az én kocsimat nem csatolták a vonathoz, így kénytelen voltam az ülő kocsiban utazni. A züricki hálókocsiba nem engedett beszállni a kalauz, pedig voltak üres helyek.

Az utasok, akikkel Salzburgtól taxival tovább utaztam Freilassingig elmesélték, hogy fejenként 20€-t adtak a kalauznak zsebbe, és adott nekik egy üres kupét, és Salzburgig kényelmesen tudtak aludni, míg én az 50€-s jegyemmel az ülőkocsiban nyomorogtam.

Felháborítónak tartom, hogy amikor a vasút társaság hibáján kívül ilyen állapotok uralkodnak, ezt a társaság dogozói a zsebük megtömésére használják fel, mert nyilvánvaló, hogy én nem fizettem volna a kalauz zsebébe külön a jegyen felül, de mégis az lett volna a méltányos, hogy ha már Münchenig nem megy el a vonat , legalább Salzburgig tudtam volna kényelmesen utazni, úgy hogy a Züricki kocsiban erre meg lett volna a lehetőség. Ez a hozzáállása a MÁV-nak túl megy minden határon. Ott a helyszínen nem reklamáltam, hiszen joggal feltételeztem, hogy nincs már hely a züricki kocsiban Ezzel a pofátlan magatartással nem számoltam, nem feltételeztem ezt a hozzáállást ebben a helyzetben.

Természetesen nem vagyok hülye, tudom, hogy a halókocsi kalauzok mindig kaphatók arra, hogy az üres helyeket zsebre értékesítsék, de mint mondom nekem jegyem volt, nem gondoltam, hogy ez kevés lesz. Az hogy nem csak úgy vádaskodok a jegyem másolatával tudom igazolni, bár az hogy a hálókocsit nem csatolták a vonathoz ez tény. 

A DB-nél beadtam a jegy visszatérítés igényt, tehát anyagi kár nem ér, de nem azért vettem hálókocsi jegyet, hogy a pénzt visszakapjam, később. Egy baleset miatt csavarozva van a térdem,és sok ülés nagy fájdalmakkal jár. Ezt a DB-sem tudja pénzzel kompenzálni. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a MÁV-nak ismét sikerült alul múlnia önmagát ebben a válság helyzetben is.

Csak egy kis adalék még a helyzethez: A DB honlapján az áll, hogy bár a vonat csak Salzburgig közlekedik, de Salzburgban van lehetőség buszra szállni Ennek ellenére a kalauz azt a tájékoztatást adta, hogy menjek el vonattal Innsbruckba, majd onnan tovább Münchenbe. Hát erre nem éreztem nagy hajlandóságot.

Salzburgban érdeklődtem a busz iránt, de a pályaudvaron csak rendőrök és a segélyszervezetek munkatársai tartózkodtak, egy vöröskeresztes adott útba igazítást - nem is értem hogyan ereszkedhetett le odáig hogy egyáltalán szóba áll velem, amikor csak egy egyszerű Eubürger vagyok - mondta, hogy busz nincs, de van taxi, és az nem drága, csak 10€. Persze 30€ -ba került, de szerencsére volt még 2 utas, akivel osztoztunk a költségen.

A határon Ibrahim nevű sofőrünket (ez a név állt a számlán amit egyébként a DB elismert, és megtéríteni ígért) úgy engedték át velünk együtt, hogy semmi féle papírt vagy egyebet nem kértek, még csak meg sem néztek alaposan - két odalt a hidon a csomagok nem homokzsákok voltak, mint első ránézésre hittem, hanem a menekültek aludtak ott pokrócokban az úton.

Freilassingban újabb másfél órás várokozás után egy regionális vonattal sikerült bejutni Münchenbe, ahol még elértem a Nürnbergben tartó ICE-t és ezzel együtt egy félórával hamarabb értem haza mintha a Kálmán Imrével mentem volna Münchenig.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.23. 10:23:59

borzasztóan kellemetlen amikor a csőcselék megzavarja az úrinépek felhőtlen létezését.
nem is tudom, tán vessük őket máglyára, de izibe.

fing air cross 2015.09.23. 11:01:25

vasutasbűnözés, vasutasbűnözés mindenhol!

neet 2015.09.23. 11:06:43

Sokszor elgondolkodtam azon, van-e vadász, aki ezekben a hetekben felszáll egy Bp-München járatra, és mivégre? Ezek szerint van.
Az Eubürger az az új mekis hambi németül? (bocs, angolos voltam)

Manyecska 2015.09.23. 11:07:15

ja a konnyu muanyag gipszert fizetni kell ofkorz.negyszamjegyu...az nórmâlis..??

gabors 2015.09.23. 11:16:03

bocs de mindez az angolsz jogi kategoria "hear-say" .... magyarul meg pletykaszintu arulkodas semmi tobb ....

igy jart ... amugy szamithatott volna erre ha el akarta volna tenyleg kerulni akkor szopathatt volna magat a wizair-rel ...(abbol jobb homar poszt is lett volna meg migrancsokkal sem kellett volna nyomorogni)

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2015.09.23. 11:17:22

@Józsi, a migráns köcsög: tipikus white trash problem. Ja és nagyon sajnálom a vonatot!

Irdésmond 2015.09.23. 11:19:37

@neet: A jegyeket már több hete megvettem, mert szerettem volna végre látni az unokámat, aki mostanában született. Most tudtam csak haza menni, mert a lábam el volt törve, és csak most kerültem olyan állapotba hogy mankó nélkül, járókeret nélkül csak úgy el tudja indulni, ezért vettem oda-vissza hálókocsit , hogy a lábam ki tudjam nyújtani. Az oda járatot törölték és egy telekocsival voltam kénytelen menni - hát fájdalom csillapító be aztán hajrá - reménykedtem, hogy vissza, ha már a vonatok elindulnak akkor legalább Salzbugig nyújtott lábbal , már az is valami.
Nem az Októberfestre mentem - ami szombaton nyitott - ha erre voltál kíváncsi, egyszerű megélhetési dolgozó vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.23. 11:26:24

"Felháborítónak tartom, hogy amikor a vasút társaság hibáján kívül"
Felháborítónak tartom, hogy akinek ennyi pénze van, az nem tud értelmesen írni. :D

Mondjuk az állapotok LOL, meg Ibrahim is, ennyit Európáról - viszont a vesztegetést nem itt kell bejelenteni, hanem a rendőrségen, vagy NAV-nál.

Irdésmond 2015.09.23. 11:26:44

@gabors: Nürnbergből csak egy Amszterdami átszállással tudtam volna menni, és ez is 22,35-kor landol Pesten, mivel tovább kellett utaznom, ez így nem volt járható, Lett volna egy 450€ Münchenből egy Lufthasa, de azzal ugyan ott vagyok mint a vonattal, nem biztos hogy felszáll.
Vissza egy Charles de Gaulle átszállással lett volna, de ott terminált kellett volna váltani, és az átszállás 1 óra, ami csomaggal esélytelen, amúgy sem tudok futkározni, még csomag nélkül sem.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.23. 11:27:47

@Andrass9: nomeg az is milyen bájos, ahogyan a münchenig szaladt magyar kezd el menekültezni. mondjuk ő előbb ért oda, ez tény.

Manyecska 2015.09.23. 11:28:25

@Irdésmond: ohhh àtérzem most! olyam mint az aquafitness csak vìz nelkul xd tobb kg gipszet cipelni. Bâr ez ingyen jàr..eltörött a csontom + veromleny zuzodas..azer kibicegek főzni de sajnos marad a taxi....

köszönöm a kommentált 2015.09.23. 11:30:55

Itt mindenkinek eltört a lába? Igen, a "gipszet" te fizeted!:/ Régen volt jó csontot törni, igazi gipsszel kényeztettek! Hazánkban mikor jelent meg a kajarendelési lehetõség?
@Irdésmond: a szóközzel túl jó barátságba keveredtél te. A mond meg mondd, az ird me írd. Elvetemült egy nagymama/papa vagy te. De inkább az elõbbi.

neet 2015.09.23. 11:35:48

@Irdésmond: eszembe se jutott az oktoberfest. De az komolyan elgondolkoztat, amikor ilyenek a körülmények, miért száll vki ilyen helyen vonatra. Tuti stoppoltam volna (alias telekocsi vagymi) vagy repülök vagy kihagyom az élő talit. Én már csak ilyen beszari vagyok, sorry. Mert mi van, ha fellázad a tömeg vagy mittómén. Inkább skype-on taliznék, na érted. No offense.

Manyecska 2015.09.23. 11:38:56

@köszönöm a kommentált: igen..egy a szekreny tetejerol razuhano hangfal sarka! epphogy nem amputalta a öregujjam ..cserebe ketészelte.vérhigitoval szinesebb a vilag!!'olyan dagadt q labfejem hogy fajdalmat sem erzek..még..na elugralok fozni addig keress lecci szex és gipsz cimszora a googliban xd

Manyecska 2015.09.23. 11:42:37

@köszönöm a kommentált: ez igazi gipsz.majd a pàrom rajzol rà valdìznit..bàr ot hatulrol rugtak ugye terdhajlaton làtod a jo feleseg alkalmazkodik xd a kozos lioton gél osszehoz. p pl.

neet 2015.09.23. 11:59:25

Amúgy csak irigykedünk, mert nekünk nem jutott ilyen nagyi. A szomszéd kerületből nem képes átugrani úgy egy éve.... bah, más meg dacolt a fagyos szelekkel, a perzselő pusztákkal, felmászott a legmagasabb vártorony,... ja ez nem az, elragadtattam magam.

Manyecska 2015.09.23. 11:59:50

@neet: az en kicsi fiam p most irt viberen...jo suli...hogy 4 meter harmincat ugrott tavol.màr latom hogy ismét befàradunk a gipsz ellőbe. ....

neet 2015.09.23. 12:00:34

Manyecs, neked meg jobbulást! Ha már így félreléptél a szekrénnyel... kicsi fijúnak meg grat!

köszönöm a kommentált 2015.09.23. 12:00:59

@neet: ez egy csálé lábú nagyi. Osztan stoppoljon, közösködjön, hagyja ki az új unokát? Õ még hisz a rendszerben, na. Te meg 20 éves vagy.

köszönöm a kommentált 2015.09.23. 12:05:32

@Manyecska: ahol a backgroundban ütemes békaszopatás zajlik, közben udvariassági manírokkal szabdalt pár(t)beszéd a törött sorsú és az elletõ közt.

Manyecska 2015.09.23. 12:07:15

@neet: a kicsifiu 180 cm p..köszi...tegnap tiz percen at uvoltve zokogtam de a fagyaszt ott kukorica csodakat muvel p..joejt..majd főz aki akar p..

Manyecska 2015.09.23. 12:11:42

@neet: hàmer le akartam szedni este még a nyulketrecet oszt vmi hulye...valszwg a batyam..ratett egy hangfalt majdnem a szemembe allt bele...utàlom a zenét most..

köszönöm a kommentált 2015.09.23. 12:14:31

@Manyecska: nyomasztó lehet, mikor a mester túlnõ a tanítványán. A teszel pár, látványos Frankenstein-csavart a lábadba, már indulhatsz is a nagyi után Insbruckbádenbádenben. Utazni kell.

Manyecska 2015.09.23. 12:29:58

@köszönöm a kommentált: ha esetleg nyakon akarnâm vàgni sàmlit kell vinnem p xd on

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.23. 12:32:26

Olyan kedves dolog, hogy valakinek a posztokról eszébe jut, hogy pont vele is ez történt.
Mire nem jó a homár!

köszönöm a kommentált 2015.09.23. 12:33:21

@Manyecska: addigra meg mirefel állsz, lõtávolon kívül szalad (salad=saláta).

köszönöm a kommentált 2015.09.23. 12:34:56

@batgirl: ha szét vagy törve, mindenrõl az jut eszedbeel. Árulom. Jaés három.

Irdésmond 2015.09.23. 12:37:46

@Manyecska: jobbulást, velem vetettek egy műanyag gipszet, meg ilyen tépőzáras akármit, de már túl vagyok rajta. A csavarok még benne vannak, és még eléggé csámpázok, szóval nem egyszerű. A csont beforr hamar, de gipsz után teljesen elcsoffad az ember lába, úgyhogy azt kiheverni tovább tart, mint maga a törés. + 5 hónapot nem dolgoztam, de már járok sőt! egyedül vagyok képes a bőröndöt nyihelni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.23. 12:38:03

@köszönöm a kommentált: ez egy nem releváns válasz volt, még tőled is csekély .

Manyecska 2015.09.23. 13:11:45

@Irdésmond: igen.tudom.koszi. De addigra ugyis megerosodnek a vadliizmaim rohadt nehez xd a gipsz..

2015.09.23. 13:14:55

Meg lehetne ezt a posztot írni egy migráns szemszögéből, akinek lebombázták az otthonát és a hátán cipeli a kisgyerekét keresztül kasul a világban. Hát még ha Ibrahim-nak hívják.

Manyecska 2015.09.23. 13:16:29

@Irdésmond: akkor ez is durva lehetett..most kezdek vmi masik dimenzioba atcsuszni fura erzes...

Troppauer_Hümér 2015.09.23. 13:22:15

@batgirl: Már alig várok egy temetős posztot.

gabors 2015.09.23. 13:53:50

@Irdésmond: most akkor honnan hova mentel? mert ebbol semmit nem ertek!

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.23. 13:54:29

@Kulics:

"Meg lehetne ezt a posztot írni egy migráns szemszögéből, akinek lebombázták az otthonát és a hátán cipeli a kisgyerekét keresztül kasul a világban. Hát még ha Ibrahim-nak hívják."

Akinek biztos, ami biztos, hét hamis útlevele is van eu-s vízummal, természetesen magasan kvalifikált orvos/mérnök/tanár (bemondásra)... :O :D

2015.09.23. 13:57:45

@Mityu Addideapénzt kft LE: nem nem, nem kell az agymosás. Egyszerűen egy ember szemszögéből, aki fázik éhes reménytelen. Amilyen te is leszel ha a dél szudáni csapatok szétlövik a fél budapestet egy offenzívában.
Csak arra gondolok, hogy hallottunk egy pics***gást hogy a megvesztegetett kalauzok... meg az ibrahim nevű sofőr...stb...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.23. 14:18:00

@Kulics: Azért az mégsem Európa, hogy meg kell vesztegetni a kalauzt. Azt a részét értem, és az jogos is. Az meg kit érdekel, hogy hívták a sofőrt.

lcsaszar 2015.09.23. 14:18:06

Együttérzésem a posztolónak. Azt azonban nem értem, hogy ha a MÁV volt az, aki nem nyújtotta az előre kifizetett szolgáltatást, akkor miért a DB-hez adta be a kárigényét?

2015.09.23. 14:32:52

@ColT: A népautósok meg kicselezték a kipufogó szennyezés vizsgálatot és átejtették az egész világot.. az európa tessékmondani ? :-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.23. 14:45:26

@Mityu Addideapénzt kft LE: Ha van (hamis) útlevele EU-s vízummal, azt nem látjuk, mint menekült. Akit te látsz, az jön ahogy tud.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 15:05:35

@Kulics: Úgy néz ki, hogy a többiek is. Most érdemes autógyári részvényeket venni. Akciósak.
@ColT: De igen. Ilyen csak fejlettebb országokban nem fordul elő.
"Józsi hol vagy?"

.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
(Én Japánra gondoltam.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.23. 15:11:31

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "Most érdemes autógyári részvényeket venni. Akciósak."

Gondolkodtam rajta, de most a VW-nek lesz pár milliárd kiadása, nem véletlenül esnek a földre a részvényei. És nem tudjuk, hány csontváz van még kinek a szekrényében, inkább kivárok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 15:15:27

@atpijkamo: Aki merít, az nyerít! Szerintem azon néhány autógyáracska kivételével, akik leszarták a zöldítést, mert csak luxus/sportautókat gyártanak, abból sem sokat (de megrendelésre), mindegyik alkalmazza a kínai alkatrészekbe gyárilag beépített indiai szoftvert.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 15:16:36

Most teljesen eltűnt a válaszom, vagy csak meghekkelték a blogmotort is a rusnya germánok?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.23. 15:17:23

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Ezen agyalok pontosan. Dobni kell elfele az autós részvényeket, mint a forró gesztenyét.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.23. 15:19:01

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nem, ez a blogmoci egyik, lassan évtizedes hibája. A legutolsó kommentet nem mutatja, míg nem lesz még egy utána. A másik hiba sokkal ritkább, akkor örökre megeszi a kommentedet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 15:29:44

@atpijkamo: Régen ismerem én is, de azt hittem, hogy a kitapétázott kuplerájban már nincs ilyen vén kurva. Bár ha tényleg látta Lenint...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.23. 15:33:38

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :)) Igen. De az utókor és a gyengébbek kedvéért szerepeljen itt az eredeti mondás: Egy kuplerájban, ha nem megy a bolt, nem a bútorokat kell lecserélni, hanem a kurvákat.

juhaszvik 2015.09.23. 15:36:04

@atpijkamo: és ha valaki régi bútor?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.23. 15:41:26

@juhaszvik: A mádám már nem űzi az ipart, azt nem kell cserélni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 15:46:34

@atpijkamo: @juhaszvik: Az eredeti adoma szerint már a glasznoszty és a peresztrojka első lépéseként felújították az egyetlen titkos állami kuplerájt Moszkvában. Az átadásra meghívták a Szovjet Kommunista Párt főtitkárát, azaz Gorbacsovot is. Nézi, a tapéták gyönyörűek, a függönyök is, a bútorok is, a szőnyegek is. Benyit egy szeparéba, és megdöbbenve látja, hogy egy irtózatosan vén rogyott kurva dohányzik ott, szinte meztelenül, pezsgőspohárral a kezében, és sejtelmesen integetve próbálja becsalogatni. Gorbacsov felháborodottan kérdezi:
- No de elvtársak, beleöltünk egy csomó pénzt, egy csomó valutát a felújításba! Miért nem cseréltétek le a kurvát is?!
- Masenkát nem lehet lecserélni.
- Hogyhogy?
- Hát, az a helyzet, hogy ő még látta élőben Lenin elvtársat...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 15:48:05

@juhaszvik: A régi bútor az olyan, mint Gyurcsánynak az "öregecskedő feleség".

juhaszvik 2015.09.23. 15:48:12

@atpijkamo: ne mond már, hogy a menedzsereket nem rúgják ki. a kérdés inkább a végkielégítés formája.

juhaszvik 2015.09.23. 15:51:54

@Kitalátor (másként) gondolkodó: rákerestem a peresztrojkára a wikipédián, de a történeted meg sem említették.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 16:01:24

@juhaszvik: Korábban kellett volna születni! Nyilvánvaló, hogy a Wikipédia sem nem teljesen megbízható, sem nem teljes...

juhaszvik 2015.09.23. 16:06:12

@Kitalátor (másként) gondolkodó: már éltem akkoriban, de közelébe sem engedtek a moszkvai kuplerájnak, ezért maradt a wikipédia. megkérdeztem volna foltoskát is, de mióta nem ő vezeti a nagy szovjetuniót, azóta ki tudja merre jár. lehet fel kellene venni ismerősnek a facebookon.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 16:16:31

@juhaszvik: Én se voltam jelen, de korábbi politikai vitakör-vezetői kapcsolataim révén hozzájutottam némi információhoz. (Meg megtanultam Hofi-poénokat adaptálni.)

juhaszvik 2015.09.23. 16:20:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
- Apukád partizán volt?
- Nem, de már intézik.

:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.23. 16:24:56

@juhaszvik: Ismét csak Hofit, az egyetlen kommunista gondolkodót tudom (tartalmilag) idézni, ő ismerte az elvtársait a legjobban: ~ "Ha '44-ben tényleg ennyi partizán lett volna, simán kiverhették volna a nácikat meg a nyilasokat." (1980 körül)

Irdésmond 2015.09.23. 16:45:30

@lcsaszar: mert a DB-től vettem a vonatjegyet.

Terézágyú 2015.09.23. 16:59:28

"elértem a Nürnbergben tartó ICE-t és ezzel együtt egy félórával hamarabb értem haza mintha a Kálmán Imrével mentem volna"

Há, akkor hepiend!!!

Na és milyen volt Münken? Ha már Züricck-be nem mentél el...

Troppauer_Hümér 2015.09.23. 18:14:15

@Kitalátor (másként) gondolkodó: A néhány autógyáracska mogyoróit is szorongatják az előírások. Ezt a márkaátlagot vagy hibrid hajtással (LaFerrari, Porsche 918) próbálják lejjebb tornászni, vagy kifinomult megoldással, mint az Aston Martin. Ők a Toyota Aygo-t telepakolták bőrrel, átkeresztelték Cygnet-re, és máris javult a CO-kibocsátás konszernen belül.
Így mennek ezek.

Aureliano Buendía 2015.09.23. 18:33:34

orinzsvéjsszel köll menni

Taxomükke (UK) 2015.09.23. 18:34:09

Ha Zürick, akkor Müncken. Esetleg Münken.

Aureliano Buendía 2015.09.23. 18:36:32

@ColT: már csak az a kérdés, hogy a hálókocsit a MÁV, vagy a DB adja a vonatra, esetleg a CFF? Mert ugyebár annak a társaságnak az alkalmazottja a hálókocsi-kalauz.

Aureliano Buendía 2015.09.23. 18:39:13

@Irdésmond: ha nem tömött a vonat, és nem ül veled senki szemben, akkor ki tudod nyújtani a lábad, szerintem ekkora távra még mindig a vonat a legkényelmesebb.

Nem tudom, hogy termes, vagy fülkés vagon volt, de szerintem kis ügyességgel tudtál volna találni olyan helyet a vonaton, ahol jobban elfér a lábad.

Te amúgy haragban vagy az összetett szavakkal?:)

Aureliano Buendía 2015.09.23. 18:40:39

@batgirl: volt régen egy meseköny, az volt a címe: Velem mindig történik valami:)

Aureliano Buendía 2015.09.23. 18:44:34

mielőtt véleményt formálnék, és kialakítom az álláspontomat, megvárnom, míg az igazán hozzáértő, profi csapat kinyilatkozik, számomra ők a zsinórmérték.

neet 2015.09.23. 20:36:35

@köszönöm a kommentált: 'zújs csávó, 'zújs? 19-nek nézek ki? :)) (jelzem, duplája, de azért jólesett...) Amúgy 20 évesen simán elkövettem volna ama őrültséget, h vonatra szállok, sőtmitöbb, Münchenig.

Borzasztó Károly 2015.09.23. 20:42:03

De akkor miért nem inkább Cürik?

Aureliano Buendía 2015.09.23. 21:07:04

a posztoló azért rendesen el van tévedve a világ dolgaiban. Valóban volt jegyed, de nem Chürikkbe, hanem Müntyenbe szólt, így nem: nem szállhattál fel „legálisan” abba a hálókocsiba.
A kalauz meg nem jótékonysági intézmény, hogy mindenkit beengedjen oda. Neki sem a legyek hordták össze.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2015.09.23. 23:26:42

Hofiról jut eszembe, hogy amikor annak idején, '90-ben a barátaimmal a
SZU-
ba
utaztunk, mindig lefizettük a hálókocsi kalauzokat (kocsinként volt/van egy), mert akkoriban a
SZU-
ban
legalább 1 hónappal meg kellett (volna) venni előre a vonatjegyeket, ha valaki a szomszéd városba akart utazni. Így simán "kaptunk jegyet" pl. az Ogyessza-Riga viszonylatra kb. 3 perc alkudozás után fejenként kb. 1000 Ft-ért. Így utazhattunk 1000 km-t mintegy 2 nap (48 óra!) alatt folyamatosan, mert akkor a
SZU-
ban
még ilyen lassú volt a vonat. Ráadásul nem kellett az köztársasságok közötti vízumokkal sem bajlódni, mert akkor (és asszem ma is) ilyenre is szükség lett volna a
SZU-
ban. Elintézte a kalauz (azaz nem jelentett be). Ja, és kaptunk forró teát is minden nap ingyér, meg ágyat is mindig tiszta ágyneművel.
Na, ilyen jó dolgunk volt akkoriban a
SZU-
ban.

chili wili 2015.09.24. 05:50:22

@Irdésmond: a repülőgépek ugyan miért ne szállnának fel? :-D
Én részben megértem a problémádat, bár az ügynek semmi köze a MÁV-hoz. Egy kaller volt pofátlan, nem kis kockázatot vállalva ezzel. Ugyanis a hálókocsi hivatalosan le van zárva, oda olyan utasokat tilos beengedni, akiknek nem oda szól a jegyük.
Tehát első körben MÁV-nál panaszt tenni, aztán ha ők parasztok, akkor homár.

Nem tiszta, hogy mi fáj neked: az, hogy a nem odaszóló jeggyel nem engedtek be, vagy az, hogy mást, aki fizetett, igen. Vagy, amire én tippelek, hogy neked nem jutott eszedbe fizetni és ezt utólag megbántad. Ez akkor nem homár-téma.

A térded és a határátlépési problémád sem pont ide tartozik; én múlt héten úgy utaztam haza Zürichbe (NEM Zürick!!!) másfél héttel a műtétem után, hogy Bécsig busszal mentem, ott eltöltöttem 8 órát az állomáson lézengve, aztán majdnem lekéstem a vonatot, mert a kiírt 2,5 órás késés ellenére végül percre pontosan indult. A pletyka megerősítette a sejtésünket, a menekülteket próbálták így távol tartani.
Mivel kisállatot vittem, a repülőgép ezúttal nem jött szóba. A hálókocsiban egyetlen fülke, az enyém volt foglalt, mégsem engedtek be mást a kocsiba. Igaz, ez ÖBB volt :-)

Tessék felfogni, hogy néha történnek olyan események, amelyekről senki nem tehet. Egy kicsit több empátia és a világ egy szebb hely lesz.

joska61 2015.09.24. 08:46:54

"Keleti-pályaudvarról induló, elvileg Münchenbe tartó" Migráns-e vagy? Olcsón megúsztad.

köszönöm a kommentált 2015.09.24. 08:55:21

@neet: na, hozzád se szólok többet! Össze ne fertőzz a negyvenességi DNS-eiddel.
@batgirl: nem, az a gyenge, ahol erőltetetten le kívánsz gyengézni! Továbrra is három!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.24. 09:54:12

@köszönöm a kommentált: Vigyázzá @batgirl: -lel, két ilyet is csebretesz egyszerre, mint te.

McZozo 2015.09.24. 11:07:30

@Mityu Addideapénzt kft LE: Nem akarok senkit vedeni, de azert az belathato a nagy szamok torvenye alapjan, hogy mikor cask magyarorszagon 200.000 menekult ment at akkor ennyi ember kozott lesz par stiklis, bunozo, sot terrorista es meg sok mas gonosz ember is. Ha csak 1% problemas az is 2000 embert jelent. Igy azert ne altalanosits mar hogy minden bevandorlo terrorista 10 utleveles lazado.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.24. 14:06:10

@Homár Hilda nem ért hozzá: Nekem ott lett gyanús, hogy a Toyota nem tudott Euro-5-ös dízelt csinálni - amikor az Euro-2-es turbótlan 2,4D szemmel láthatóan soha nem füstölt úgy, mint egy hasonló méretű VW, vagy pláne egy Ford, és minden körülmények között jobban húzott, terhelve is, mint azok a papíron dupla lóerejükkel. És nem is fogyasztott többet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.24. 14:54:50

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nincs semmi csalás. Az a feltétel, hogy a teszten megfelejen. Az utakon fogyaszthat többet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.24. 16:12:47

@Kitalátor (másként) gondolkodó: A programozó ügyességén múlik, hogy sima csalás, vagy csak a csillagok szerencsés együttálása.

"A BMW X3 xDrive 20d típusú autók valóságos körülmények között 11-szer több rákkeltő nitrogén-oxidot bocsátanak ki, mint a korábbi tesztkörülmények között, ám egyelőre arról nincs szó, hogy ők is szándékosan manipuláltak volna szoftveresen."

hvg.hu/cegauto/20150924_ICCTvizsgalat_A_BMWnel_is_hasonlo_ugy_v

Igazad van, Autógyár részvényekkel kell most kereskedni. Sortolni kell azonnal.

Irdésmond 2015.09.24. 16:56:21

@Aureliano Buendía: Volt jegyem, de a MÁV lefelejtette a kocsit ahová a jegyem szól. Az ülőkocsiba sem volt helyjegyem oda mégis felengedtek. A züricki kocsi is megállt Salzburgban, úgy hogy ha voltak üres helyek akkor oda nem a schwarzfahrert kellett volna befektetni, hanem akinek jegye volt.
Nekem a DB visszatéríti a jegy árát, de ezt leszámlázzák a MÁV-nak, tehát a dolgozó a saját cégét lopta meg kétszeresen.
A fülkés vagonban megoldottam az utazást, de egészen más egy hálókocsiban este felvenni a pizsamát, és fogmosás után nyugovóra térni, mint egy kupéban ahol nincs ásványvíz, nem szolgálnak fel reggelit és állandóan jön a kalauz jegyet ellenőrizni. Nekem kedden dolgozni kellett, ezért szerettem volna pihenten érkezni, annál is inkább mert számítottam a Freilassing-i kitérőre.

Nem tudok helyesen írni és az összetett szavakat a program nem javítja.

@chili wili: a Lufthansa gépei nem mindig szállnak fel, mert gyakoriak a sztrájkok, a jegy ára meg a duplája lett volna a vonatjegynek.

Valóban nem jutott eszembe, hogy megvesztegessem a kalauzt, amikor érvényes jegyem van. Sőt biztos voltam benne, ha lett volna hely, akkor ad helyet, , mert a saját cége felejtette el a hálókocsit csatolni, ezért joggal feltételeztem, hogy a kárenyhítésért mindent megtesz, nem fut üresen a kocsi, hogy aztán a megváltott jegyeket 100% felárral térítsék vissza.

Régóta utazom, és eddig meg voltam elégedve ezzel a vonattal - egy alkalmat kivéve: akkor azért nem engedett fel a ligewagen kalauz, mert fordítva nézte a dátumot. Nem vitatkoztam de azért amikor leültem akkor alaposan megnéztem: 09.08. az augusztus 9-nek felelt meg és nem szeptember 8-nak, Miután ez sikerült vele tisztáznom mehettem aludni a helyemre. (bár szerintem egy hálókocsi kalauztól elvárható egy egy Db által kiadott jegyet el tudjon olvasni)

A DB mindent kifizet, a taxi számlát a hálókocsit és az odaút törölt vonatának az árát is, sőt a hálókocsi jegyre a felárat is, de elgondolkozom hogy kell-e ez nekem legközelebb.
Hamarosan újabb unokám érkezik, januárban megyek megint, megnéztem a repjegyeket 140€ oda-vissza Shipol átszállással, hát azt hiszem mégis inkább bevállalom - bár fiam szerint ne örüljek, mert a tranzitban nincs coffi Most nem kell tovább utaznom, és most a másik fiamhoz megyek aki ki tud értem jönni a reptérre.
Hát ez van. Aki korpa közé keveredik megeszik a disznók.

Aureliano Buendía 2015.09.24. 18:52:07

@Irdésmond: továbbra sem érted a lényeget. Nekem a Zürichbe tartó vonatrészre nem volt érvényes jegyed. A Münchenig tartóra igen, más kérdés, hogy a hozzá kapcsolódó vagont lehagyták.
A hálókocsiba csak érvényes jeggyel lehet felszállni, ingyen nyilván nem fogja kockáztatni ezt a kaller. Te kockáztatnál egy vadidegenért ingyen?
És miért is károsította meg a cégét a hálókocsi-kalauz? Ezt most annyira nem tudom hirtelen értelmezni. Szerintem nem lopta meg, hisz eleve nem is adhatott ki jegyet semmilyen viszonylatra. Ő ugyanis nem pénztáros, ő nem kiállítja, hanem ellenőrzi a jegyeket.

Irdésmond 2015.09.25. 07:21:12

@Aureliano Buendía: a hálókocsi kalauz ott helyben is értékesítheti a helyeket, jegy ellenében és nem saját zsebre természtesen, egy ilyen jegy egy 3 ágyas fülkében 35€, jegy nélkül nem lehet utazni, még akkor sem, ha egyébként valaki egy 20€-ot oda csúsztat a kalauznak.
Ha a MÁV hibájából lemarad az a kocsi ahová a jegyed szól, akkor ha erre lehetőség van kötelesek elhelyezni más kocsiban ha ott van hely. Ezt meg is tették az ülőkocsiban - hogy a halókocsiban is lett volna hely azt nyilván nem ellenőrizhettem, de a MÁV valószínű ellenőrizni fogja miután panaszt tettem.
Azért károsította meg a munkaadóját, mert az én jegyemet vissza kell téríteni, holott ha az üres helyet nekem átadja akkor erre nem kerül sor.
Persze ha nem akarod meg érteni akkor ez nyilvan nem fog menni. De bocsánat, én vagyok a hülye hogy itt magyarázkodom, mert akár egy lóval imádkoznék.

Menyus Péter 2015.09.25. 12:07:16

Ide migránsok is írhatnak?

Aureliano Buendía 2015.09.25. 17:44:42

@Irdésmond: már megbocsáss, de eddig én sem idiótáztalak le azért, mert egy mondatot sem tudsz helyesn leírni, pedig lett volna rá igény, hidd el nekem. Kár volt hanyagolnom ezt a tevékenységet.

Hozzáteszem: akartál vásárolni 35 ájróért ilyen jegyet, ha szerinted van rá lehetőség? Mert szerintem nem.
süti beállítások módosítása