Tékozló Homár

Megrendeltem, enyém. Vagy nem?

2015.09.24. 14:33 | Homár Hilda | 65 komment

extreme_digital_1_1.jpg

Igaz, hogy csak két hónap múlva, de idén is lesz Black Friday. Nyakamat tenném rá, hogy ismét szép számú levél jön majd arról, hogy hiába  igazolta vissza egy webshop a rendelést, mégis coki lett a vége. Bár nem kell ahhoz Black Friday, hogy így járjon az ember.

Kedves Homár!

Szeptember 1-jén rendeltem egy terméket az e-Digital üzlettől, megkaptam a visszaigazolást, a rendelés állapota "beszerzés alatt". Néhány nappal később böngészgettem és felnéztem az oldalukra, ismét meglestem a terméket. Ekkor láttam, hogy ki van írva, a termék forgalmazása befejeződött szeptember 1-jén, pont a rendelés napján. Nem tudtam, hogy én rendeltem meg az utolsó darabot vagy mi van. Írtam nekik e-mailt, majd válaszul kaptam, hogy a rendelésem érvénytelen, nem tudják biztosítani a terméket, a webshop késéssel frissült.

A bosszantó ebben a történetben az, hogy ha akkor éppen nem tévedek ismét a rendelt termék oldalára, akkor ülhettem volna a babérjaimon várva a semmire, mert hogy úgy látszik maguktól nem szóltak volna. És azóta még egyszer megtörtént ugyanaz szóról szóra, csak most a BlueChip szaküzlettel. Ez mégis hogyan történhet meg? Ez a divat? Felháborító.

Üdv,
Sz

Így látják a GVTI-fogyasztóvédők:

Kedves Sz.

Nem vagy sajnos egyedül a problémáddal, bár ez valószínűleg nem nyugtat meg.

A szerződés a felek között elektronikus úton akkor jön létre, amikor a fogyasztó ajánlatát (megrendelését) a szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb 48 órán belül visszaigazolja. Ez a kis haladék többek között azt a célt is szolgálná, hogy az ilyen "kis csorbákat" a szolgáltató még a szerződés megkötése előtt kiköszörülhesse, de a legtöbb esetben a visszaigazolás automatikusan történik esélyt sem adva a megrendelés újabb felülvizsgálatára.

Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy van egy megkötött szerződésed, követelhetnéd a teljesítést (ami persze nem vezet sehova), végső soron elállhatnál a szerződéstől, majd követelhetnéd a késedelemből eredő károdat. Mindez persze nem változtat annak a megítélésén, hogy a szolgáltató olyan terméket kínált eladásra a honlapján, amelyet már nem tud beszerezni. Ez tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak tekinthető (Fttv. 6. §. be), amellyel kapcsolatban bejelentést tehetsz a fogyasztóvédelmi hatóságnál (persze egy sikeresen, bírságkiszabással végződő fogyasztóvédelmi eljárás sem fog boldogabbá tenni).

Ami tehetsz:
1. Jelzed a panaszodat az ügyfélszolgálatnál (kötelesek kivizsgálni és 30 napon belül tájékoztatni a kivizsgálás eredményéről), és ha van még a cégnek fogyasztóbarát üzletpolitikája, valószínűleg felajánlanak némi kedvezményt a következő vásárlásodhoz, amit elfogadhatsz.
2. Jelzed a panaszodat az ügyfélszolgálatnál, bejelentést teszel a fogyasztóvédelmi hatóságnál (bizonyítékokkal alátámasztva), és ne vásárolsz többet a szolgáltatótól.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

napalm 2015.09.24. 14:48:34

Ma a másodikok napja van.

Leadfoot 2015.09.24. 14:49:14

Január 6-án rendeltem szolgáltatást online a T-komtól. Egy hónap múlva hívtam őket, hogy mikor jönnek szerelni, mert ugye 30 nap rá a határidő...
Erre az volt a válasz, hogy közben kiderült: az adott címen nem létesíthető új vonal műszaki okokból. Ezen a ponton megkérdeztem, hogy nem kéne-e engem erről értesíteni, hogy ne várjam hiába a nagy semmit (megvan nekik az e-mail címem, levelezési címem, telefonszámom).
Mire az ügyfélszolgálatos azt felelte, hogy majd értesítenek (köszi, bakker, most már minek). Na, ma szeptember 24. van, azóta is folyamatosan értesítenek.

lcsaszar 2015.09.24. 14:50:36

Na de ha az ED is úgy szerzi be mástól, akkor miért nem attól a mástól rendeled meg?

köszönöm a kommentált 2015.09.24. 15:01:59

@Leadfoot: az ilyen kis végpicsáknak jól meg kell marokra ragadni a frizurájukat, kivezetni a kis forgósszékükből és penetráns hányásos trágyába nyomni az arcukat. Azt a kényelmes kurvapicsahétszentségüket mindegyiknek egyenként nagyonjól!
@lcsaszar: mert arra lett nevelve, mint jófogyasztó aka birka, hogy közvetítőn keresztüli vásáslásra cuppanjon. Lám.
Meg mi az, hogy ilyen rövidek a posztok. Ne. Legyen hosszú, bocsánatkérés nélkül a végén, mert attól (kő)falnak megyek.. Persze legyen olvasmányos és különlegesen jó is. És legyen napi 3 poszt.

Tehetséges ugandai buzi 2015.09.24. 15:10:08

Mikor tanulja már meg Magyarország lakossága, hogy az edigitalnál NEM VESZÜNK SEMMIT?!?

Homár Hilda simán kiírhatná a Homár-impresszumba, hogy több edigitalos sztorit már köszönjük, de nem kérünk, mert már jól ismerjük a kis huncutokat.

sarostehen 2015.09.24. 15:20:41

Pár hete rendeltem egy telefon alkatrész egy webshopból. Azt írták készleten van. Megrendeltem. Kb fél nap múlva, küldtek egy levelet, hogy nincs készleten, és bő 1 hét múlva lesz.
Megvártam amíg beszerzik. Szóltak hogy mehetek érte. Közöltem, hogy köszi de megvettem máshol.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.24. 15:32:26

Az Edigitalt mindenkinek tudom ajánlani. Legelső élményem, mikor először árultak 21 colos monitort (akkori viszonyokhoz képest gombokért), az üzletvezető hozta ki, és együtt teszteltük, van-e rajta hibás pixel. Mikor a másodikat hozta, mondta,hogy ha ez csak kicsit pixeles, akkor nem hoz harmadikat. (Én meg mondtam magamban, hogy akkor meg is tarthatod.) De hibátlan volt a második, most is megvan, vígan üzemel.

Legutolsó eset meg úgy volt, hogy egy mobilt vittem vissza időn túl, mert végülis nem volt megfelelő, visszavették, bár mormogott a kollega, hogy nem lenne kötelességük. Aztán náluk vettem az igazit is, 5" (1280x720) 35 ezerért ajándék volt.

nem_vagyok_dj 2015.09.24. 15:33:34

Én beépíthető sütőt vettem tőlük, leadtam a rendelést reggel, délutánra szintén az elfogyott, forgalmazás vége szöveg volt kint, írtam nekik én is, hogy akkor sikerült-e vagy sem, mondták sikerült, aztán még azon a héten ki is szállították ingyen, futár is rendes volt, termék is rendben van, és azóta újra árulják ugyanazon az áron, valószínűleg csak átmeneti készlethiány volt és nem végleg hagyták abba a forgalmazást.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.24. 15:36:44

@lcsaszar: "miért nem attól a mástól rendeled meg"

Mert nem tudna mit kezdeni a maradék 999 darabbal?

lcsaszar 2015.09.24. 15:50:23

@atpijkamo: Na ezért kell olyan gyártótól rendelni, aki gyári áron akár 1 db-ot is szállít (Bentley, Lamborghini).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.24. 16:12:43

", és ne vásárolsz többet a szolgáltatótól."
Ezen túl van még mit ragozni?

Dezsike 2015.09.24. 16:20:56

Elég gyakran fordul elő ilyesmi, a legutolsó 2 webshopos rendelésemben mind volt egy kifutott termék. Felhívtak hogy ez már nem is lesz, ajánlottak helyettesítő terméket, rábólintottam, másnap hozta a futár. Az egyik az árkülönbséget is benyelte (mindkét esetben drágább volt a helyettesítő termék), de nem tájékoztattak róla, csak akkor jöttem rá amikor a futár mondta az utánvét összegét.

Antalbaba 2015.09.24. 16:35:31

Azért megnézném ezrelékben, hogy mennyi probléma van az ED-vel. Rengeteg mindent vettem már tőlük az évek során és NEKEM még sosem volt /komoly/ problémám velük. Ezzel biztosan rengetegen vannak így, csak nem írnak emiatt levelet;-)
Sőt, kellő kitartással a Black Friday-nek is lehet jó vége. Tavaly eljutottam egy 19.000-s Lenovo tablettel a kosárig, de a jó istennek sem lehetett elküldeni. Vége lett az akciónak, jött a levél, hogy a kosárban "felejtettem" a 26.000 ezres (!!!) kütyüt. Pár levélváltás után csk sikerült 19-ért elhoznom, azóta is jól érezzük egymást;-) Szóval mázli és kitartás kérdése minden.

no.nick.today 2015.09.24. 16:45:29

1.) Törekedni kell arra, hogy készleten lévő terméket rendeljen az ember.
2.) Ha valamit nincs készleten, vagy csak rendelésre szerzik be, akkor az bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
3.) A rendelés feladásakor először egy automatikus visszaigazolás kerül kiküldésre, ami csak azt igazolja, hogy sikerült feladni a rendelést. (Máshol is így megy.)
4.) Ha kb. egy hét alatt nem sikerül zöldágra vergődni, akkor el kell felejteni a rendelést. (Illik visszamondani/törölni)

Black Beam 2015.09.24. 18:38:56

Nem értem én ezt! Megrendelte, utána nézett, kiderült, hogy nincs, és ennyi! Mit kell ezen rugózni? Talán már valaki mondta előttem, hogy neten csak olyasmit veszünk, ami van készleten.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.24. 18:47:19

@Black Beam: Én vettem (volna) tőlük, ki volt írva, hogy raktáron.
Kosár, fizetés, megrendelés állapota: beszerzés alatt...

CsakMintTe 2015.09.24. 18:57:13

@Tehetséges ugandai buzi: Akkor még mindig én vagyok az egyetlen kivétel? Szinte mindenemet tőlük vettem vagy rendeltem, és eddig egyszer volt olyan apró gebasz, amit kezüket-lábukat törve igyekeztek megoldani, és meg is oldották rövid határidőn belül. Kifutó termékbe botlottam én is, először égen-földön próbáltak találni egy utolsó darabot, majd felajánlották a cucc újabb verzióját saját áránál picivel olcsóbban (a rendeltnél picivel drágábban). Elfogadtam, két nap múlva hozták.
(Nem, most látom, nem én vagyok az egyetlen. Megnyugodtam.)

Black Beam 2015.09.24. 19:01:30

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: mondjuk így gáz. Az ilyenek miatt nincs kellő bizalom a netes áruházak felé. Nekem egyszer volt aksival ilyen kalandom. Megrendeltem, nem jött. Lett neki írva pár sor rá pár napra, mikor meg kellett volna kapni, erre mondja, hogy nem volt, de már van, pár nap türelem. Pár nap múlva ugyanez. Megint semmi. Aztán pénz vissza, és tőlük többet semmit. De hozzá tartozik, hogy ez az egy negatív kaland volt eddig, pedig viszonylag gyakran vásárolunk neten.

Aureliano Buendía 2015.09.24. 19:23:24

ezt az edigitál dolgot nem értem, nem túl sokszor vásároltam ugyan, de eddig soha nem volt gondom. Másnak meg igen. Min múlhat?

Azért szerintem fizetetlen prókátoraink megint megmondták a tutit. Csak talán nem értenek hozzá. Az első visszaigazolás nem arról szól, hogy nyélbe ütöttük az üzletet, hanem, hogy fogadták a kérést, és elkezdik a feldolgozást. A visszaigazolás az, mikor értesítenek, hogy a termék rendelkezésedre áll, átveheted, vagy küldik.

Kb., mint a szatócsboltban, mikor kérsz az eladótól valamit, ami ki van rakva a kirakatba. Ő meg ugyebár hátramegy a raktárba, és megnézi, van-e. Megígéri, hogy hoz, ha talál. Meg talán szerinte van is.

Ha nem talál, feljelented őt is?

(sóhaj)

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.24. 19:40:14

@Aureliano Buendía:

"Az első visszaigazolás nem arról szól, hogy nyélbe ütöttük az üzletet, hanem, hogy fogadták a kérést, és elkezdik a feldolgozást. A visszaigazolás az, mikor értesítenek, hogy a termék rendelkezésedre áll, átveheted, vagy küldik."

Ez bizony így van. Csak értelmezni kellene tudni a szöveget. Pedig majdnem mindegyik webshopos első reakciós rendelés-automatikus válaszüzenetben ott van kb. ez a szöveg (nem edigitálos visszaigazolásból kopiztam! De kb. hasonló a formátum és a tartalom.):

"Webáruházban leadott megrendelését rögzítettük.
Amennyiben a megrendelés folyamatában probléma merülne fel (hátralékos darabok, beszerezhetetlen termék, hiányos adat stb. esetén) az ügyfeleinket a megrendeléskor megadott e-mail címen vagy telefonszámon értesítjük. "

Tehát nem azt igazolja vissza, hogy névre elraktuk, gyere érte/futárnak/postásnak/Jucikának odaadtuk, átveheted. :)

Meg ez is ott van majdnem mindben:

"(Ez egy automatikus üzenet kérem ne válaszoljon rá!)"

Rosszindulatú Vászka 2015.09.24. 19:54:31

"Nem vagy sajnos egyedül a problémáddal, bár ez valószínűleg nem nyugtat meg."

Ezeket a GVTI válaszokat meg minek? Csak a helyet foglalják.

Aureliano Buendía 2015.09.24. 19:56:58

@Rosszindulatú Vászka: kicsiny hitű! Huhogó!

Csak még nem szokták meg a helyet, és zavarban vannak.

Aureliano Buendía 2015.09.24. 20:06:42

@Rosszindulatú Vászka: lassan kéne végezniük egy remek taktikai visszavonulást.

Rosszindulatú Vászka 2015.09.24. 20:09:48

@Aureliano Buendía: régebben simán törölték a problémás poszt.

Aureliano Buendía 2015.09.24. 20:12:35

@Rosszindulatú Vászka: engem az érdekelne, hogy miből élnek? Nem hiszem, hogy ezért épeszű ember fizetne.
Aptit kéne megkérdezni, ő jobban számom tartja, hogy mióta ők a hivatalos megmondóink, mekkora arányban mondtak jó véleményt, vagy lőttek mellé.

Én arra tudok tippelni, hogy még soha nem rendeltek webáruházból. Erre szeretnék tippelni. Szeretnék ebben hinni.

Manyecska 2015.09.24. 20:21:45

off a gévétéi a telejósdàn nött fel stílusàból ítélve.xd ezotévén tök jól nyomnà xd.....on

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.24. 20:51:15

@Aureliano Buendía: "@Rosszindulatú Vászka: mekkora arányban mondtak jó véleményt, vagy lőttek mellé."

Ez előtt a poszt előtt 5-ből 5-ször hasaltak el. Ezt a 6. posztot értékeljétek ti! Most itt biztonságra játszottak, igyekeztek semmit mondani. Ez mondjuk majdnem sikerült.

"a szolgáltató olyan terméket kínált eladásra a honlapján, amelyet már nem tud beszerezni. Ez tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak tekinthető"

Szerintem nem tisztességtelen, sem megtévesztő kereskedelmi gyakorlat, ha egy hirdetett terméket mégsem tud valamilyen okból beszerezni. Lehetnek objektív gátló tényezők, a munkatársak is hibázhatnak, nem következik még ebből semmi tisztességtelenség.

Vajon mennyire tekinthető tisztességesnek egy olyan gyakorlat, hogy valaki szakértőnek mondja magát valamilyen területen, de olyan szarvashibákat vét, amit egy amatőrnek se illene?

Antalbaba 2015.09.24. 20:53:33

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: végülis... Írtak olyat, hogy az Ő raktárukban van? Nem, majd beszerzik neked onnan, ahol tényleg van raktáron;-)
Detto, amikor ígérnek pl. visszahívást KEDDre - de nem írják, hogy az elkövetkezendő pár hónap melyik keddjére gondoltak:-(

napalm 2015.09.24. 21:00:10

@sarostehen:
Hehe, jól tetted.
Sok ilyen kamu üzlet van, írják hogy készleten, megörülsz, aztán szopatnak hogy x nap vagy hét.
Írják azt hogy rendelhető, bassza meg.
És nem ülsz fel a hintára....

Igi1.0 2015.09.24. 21:39:24

Figyeljétek csak az új húszerzest, mi van rajta bal oldalon. Barátkozzatok vele.

Igi1.0 2015.09.24. 22:04:42

HA NINCS, AKKOR NÍMAND, NUKU, NINCS, MENJÉ A RÁKBA MEG A P@CSÁBA INNEN, AKKOR SE LESZ, TE FKALAP, NYISTA, NEM A TIÉD b+, ÉRTSD MÁR MEG, MER NINCS, NA.

Há milyen nyelven kell elmondani, hogy megértsd, ha tökön lövöd magad, akkor se lesz

@Tehetséges ugandai buzi:

NEKEM SOSE VOLT MÉG GONDOM AZ EDIGITALLAL, pedig néha vásárolok tőlük ezt-azt. Azért előtte utánanézek a terméknek is, hogy kifutott-e, lehet még kapni, stb... Persze, én hülye vagyok ehhez.

A compkert nem ajánlanám, ott viszont a visszavitt rádtukmálják simán. Oszt utána nem nyelik be a "veszteséget", ha letelik a 14 nap...

@Black Beam: fene se értheti ezt, mint az iszlámot

Black Beam 2015.09.24. 22:29:08

@Igi1.0: itt már csak a kollektív öngyi segít!

gabors 2015.09.24. 22:54:08

@Igi1.0: " mi van rajta bal oldalon. Barátkozzatok vele. " melyiken a deakos-on vagy a hatoldalt kell figyelni es MIT ??? nem latok semmi forradalmit ...

Igi1.0 2015.09.24. 22:56:50

@Black Beam: á, még az se hat már a poszternél, inkább hagyjuk is

az ilyenekkel nem tudok soha mit kezdeni

@gabors: a jelképeket figyeld. Úgyse jösz rá, mi az XD

gabors 2015.09.24. 23:05:24

@Igi1.0: aze kerdezem ... milyen jelkep "MINTA"

Igi1.0 2015.09.24. 23:06:24

@gabors: Deák Feris kép, bal oldalt fenn. De középen is van (a mostanin nincs).

Szóval most várunk, megerősítik-e a dolgot más források, hogy az mi akar lenni. :) Muris a dolog, mert kevésbé ismert a szimbólum/jelkép.

Igi1.0 2015.09.24. 23:11:50

Legalábbis nagyon hasonlít hosszá, némi változtatással/forgatással

gabors 2015.09.24. 23:11:50

@Igi1.0: fedett iszlamista lehet valaki az MNB-ben ... mert nagyon arra hajaz

Igi1.0 2015.09.24. 23:29:04

Majd meglássuk, mi az, nem dicsekednek vele

Igi1.0 2015.09.24. 23:31:37

@gabors: nem, kommunisták :) Nagyon hasonlít rá, majd valaki utánanéz ennek

gabors 2015.09.24. 23:35:05

@Igi1.0: conteo ezerrel ???

a kommunistaknak milyen szimbolumai voltak ??? ilyesmire nem emlekszem ....

Igi1.0 2015.09.24. 23:37:34

De a középső jel viszont már tagadhatatlan, csak kör van benne

Igi1.0 2015.09.24. 23:40:36

@gabors: több a vonal, emiatt zavaró kicsit, mert változtattak rajta, de ha rákeresel az ötágú csillagra és változataira megtalálod

De ha valaki tudja, hogy az milyen szimbólum, nyugodtan felvilágosíthat. Létezik -e ilyen!? Vagy ez csak rajzolmány.
A középső szimbólum is ugyanazt jelképezi, csak ott négyzet szokott lenni, nem pedig kör.

Úgyhogy most várjuk, mi az. Aki tudja, jelentkezhet.

Igi1.0 2015.09.24. 23:46:59

Mindenesetre utánanéznek a dolognak. :)

Szóval a poszthoz meg annyit, hogy a poszter már hiába mond le, mer ÉLETKÉPTELEN.

Igi1.0 2015.09.24. 23:52:15

Nem lennék GVTI-s, az tuti. Meg NÉBIH-es se.

Inkább elmegyek adóellenőrnek.

Igi1.0 2015.09.24. 23:58:03

Azért mindennek van határa.

Tehetséges ugandai buzi 2015.09.25. 00:32:08

Én nagykerbe járok, ott tuti van minden, ami ki van rakva a webes felületre. Ha eladnak valamit, akkor csökkentik a tényleges raktárkészletet.

Egy kisker nem fog akkora raktárkészletet tartani, hogy csődbemenjen tőle. Egy kisker mindent csak hozomra ígér, rendelésre. Ha befut hozzá egy megrendelés, megpróbálja elhozni egy nagykerből.

Ha nem talál, akkor így jártál.

A nagykerrel általában jobban jár az egyszeri adóalany, mert nincs rajta a kisker saját árrése.

Manyecska 2015.09.25. 08:01:07

@Igi1.0: "Aquafitnessz ezni csakis áradó folyó közepén érdemes...!/by Párom Coelho/ Túlmozgásosak/ok :D

shred 2015.09.25. 09:26:07

@köszönöm a kommentált: osztom, én már nagyon régóta mondom, hogy azon kell kitölteni a dühödet, akivel hivatalosan kapcsolatban állsz a cégtől / szolgáltatótól. Semmi durva erőszak, csak mondjuk véletlenül borítsd a pultra a kezedben tartott üdítőt, amivel besétáltál ügyintézni. Hát istenem, emberek vagyunk, mindenkivel megesik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.25. 09:29:21

@Tehetséges ugandai buzi: Ez egy tetszőleges webshopnál is így _kéne_ működjön.

Martinicske 2015.09.25. 10:22:21

Ezt az ügyet mindenképp el kell vinni az Emberi Jogi Bíróságra.

Tűrhetetlen ez Európában, Magyarországon meg végképp.

Vérlázító !!!

joska61 2015.09.25. 10:23:11

Nyilván tisztelt "Sz" polgártárs megrendelés, illetve kosárba helyezés előtt nem nézte meg a raktárinformációt. Mert ugye minek olvasni. Elég a termék/ár/szállítási költés kombót nézni.

Menyus Péter 2015.09.25. 10:26:32

Ostoba a posztoló. Ne vásároljon a neten, menjen boltba. Az való neki.

McZozo 2015.09.25. 14:23:33

@no.nick.today: mai vilagban nem hiszem hogy borzalmas elvaras lenne osszekotni a webshopot egy elo keszletnyilvantartassal. (Lasd pl amazon eloben mutatja hany darab van meg keszleten es valoszinuleg kicsit nagyobbak mint az ED megis meg tudjak oldani) Valamint nem ertek egyet a visszaigazolasos kommenteddel, mert akkor kuldjenek olyan levelet amit te mondasz amibel leirjak hogy rendeleset megkaptuk, jelenleg folyik a keszlet ellenorzese a visszaigazolast 48 oran belul kuldjuk. De nem ezt szoktak kuldeni hanem hogy megrendeleset orommel vettuk es termeket kuldjuk ekkor meg ekkor nekem az ilyen level igenis szerzodeskotes.
süti beállítások módosítása