Tékozló Homár

Öt év alatt 9 forint kamat. Jó befektetés.

2015.09.30. 14:19 | Homár Hilda | komment

clint.png

"Csodák nincsenek a pénzügyekben." - írta valahol a Kiszamolo.hu bloggazdája, akinek a munkásságát pénzügyi kérdésekben melegen ajánlom mindenki figyelmébe. Szegény Roziéknak sajnos csak együttérzésünket küldhetjük, de másnak még segíthet. 

Kedves Újságíró Urak.

Gondoltam megosztom Önökkel is hogyan jártam, esetleg tudósítanak történetemről!?

2010- ben a férjem befektetett a Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosításba, amit akkor kizárólag az OTP értékesített. Elkövettem azt az iszonyatosan nagy hibát, hogy nem kísértem figyelemmel a befektetési formát, készpénznek vettem amit a párom mondott, tudott, amit a bank munkatársától információként kapott. Éspedig, hogy amennyiben 5 évig nem nyúlunk a befektetett összeghez, akkor öt év után 26 %-ot fog kamatozni!? Hát ez kicsit másképpen alakult.

A férjem végstádiumú gyógyíthatatlan beteg, úgyhogy én mentem be a Groupamához, és akkor éreztem azt, hogy na itt az agyvérzés ideje. Írd és mondd öt év után -  hogy hova fektették be hova nem, hogy valóban tőzsdén volt- e vagy sem, hogy mennyire járt el kellő gondossággal a befektető bank, stb. - mindösszesen 9.-ft, azaz kilenc forint volt a hozadéka a 1.250.000 Ft-nak.

Valószínűsítem, hogy jogilag nincs mit tennem, vagy ki tudja, de minden esetre szeretném ha minél többen értesülnének a történésről, és a nyilvánosan  felajánlhatnám a 9.-Ft-ot a Csányi Sándor  bankár alapítványának, merthogy az értékesítést ők végezték.

Hát így valahogy.

további szép napot,

Üdv:

Rozi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2015.09.30. 14:34:24

Legalabb kapott vissza valamit. Ha a questornal fektette volna be futhatna az alaptoke utan is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.30. 14:36:07

Undorító. Az ember lassan megint a dunsztos üvegbe fogja tartani a spórolt pénzét. VAgy az ágyneműk között. A bankoknál és a biztosítóknál nincs ocsmányabb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.30. 14:37:19

Nem értem a problémát. Befektetésnél a holnapi hozamot se lehet megjósolni, nem hogy az 5 év múlvait. Szóval ez a rész baromság. Mikor a kedves férje megkötötte, nyilván látta, hogy az első években ha kiveszi, kevesebbet fog kapni, mint amit betett. Jó pár év múlva lesz nullán, és csak utána lesz látható kamat. Nem egy előnyös szerződést kötött, de ez már akkor is látszott.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.30. 14:45:02

@atpijkamo: nem érted a problémát?? te nagyon hüje vagy

CID 2015.09.30. 14:56:24

Mit pampog, 9 forint már majdnem egy zsömle :) Tényleg kurva gáz :(

metal · http://electric.blog.hu 2015.09.30. 14:58:23

Sajnos így jár az, aki megköt egy szerződést úgy, hogy fogalma sincs a működéséről. Valószínűleg olyanba volt fektetve a pénz, aminek nem erősödött 5 év alatt az árfolyama (pl. aranyban simán lehetett így járni). Az szinte biztos, hogy az ügyfélnek lett volna lehetősége a portfólióin változtatni, de nem tette. Amúgy meg volt 5 évig egy életbiztosítása, melynek a díját most utólag visszakapta (persze pech, hogy pont kicsit később hal meg, de ez már csak ilyen).

The Good Boy ! 2015.09.30. 14:59:46

pár napja voltam ügyintézni "kedvenc" bankomban, a hazai zöld színűben.
Mellettem egy idős bácsika a másik pultnál éppen a megtakarított pénzének egy részét utaztatta volna át a másik számlára, miközben megkérdezte, hogy most mennyi is a számlájának a kamata. Az ügyintéző közölte vele, hogy másfél %, mire az idős úr, kis élccel megjegyezte, hogy lassan neki kell majd fizetnie, hogy a bankban lehessen a pénze, mire az ügyintéző hölgy a legnagyobb természetességgel és nyugalommal közölte, hogy "már arra sem kell sokat várni".
Innét nézve tényleg a dunsztos üveg, vagy az ágynemű marad, bár én inkább a banki trezort részesítem előnybe. Tény, hogy ott is csak költségem van, de ahhoz hozzáférek akkor is, ha a banknak elúszik a pénze, és a betérő betörőktől sem kell aggódnom, mint a cihás verziónál

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.30. 15:00:24

@batgirl: Én is szeretlek!

Azt nem értem, hogy erre fizetett be, és mégis utólag nyüglődik. Felülsz a hullámvasútra, és utólag mérgelődsz, hogy fel-le ment veled.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.30. 15:01:45

@metal: Rendesen hozott az a befektetés, ha 5 év alatt a nagy negatívból felmászott nullára.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.30. 15:04:37

@atpijkamo: Nem ez a probléma. A probléma azzal van hogy beetetik az embereket, és 5 év után nem kapnak semmit sem. Kérdésem: ha 5 év alatt egy biztosító nem tudott 1 millió forintból, még 10 forintot sem csinálni, akkor miből élt? Tippem. Dehogy nem tudott, csak neki is élni kell valamiből, és kell kocsi, kertimedence, thai földi utazás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.30. 15:06:37

"Valószínűsítem, hogy jogilag nincs mit tennem, vagy ki tudja, "
Ja, így tuti nem lesz több belőle...

Amúgy ki tudja? PSZÁF.

CID 2015.09.30. 15:07:40

@metal: na az lett volna az igazi agyvérzéshez közeli állapot, ha a papi hamarabb bedobja a törölközőt, és kiderül, hogy a kedvezményt a szomszédasszony :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.30. 15:07:53

@batgirl: Tudott, csak nem tette a postoló számlájára :D

Én is néztem a bankomnál befektetéseket, de kemény 3000 meg 10000Ft-okat hoztak volna majd' egy év alatt. Köszi. Ha hitelt veszel fel, annak mennyi a kamata? :D

köszönöm a kommentált 2015.09.30. 15:08:40

@CID: az a múlt évtizedben volt annyi, sõt még elõtte.
@sugargiraffusplumps.: lül&kszdé. Kicsit lerobbant így xerdárade majd erôre kap ismét. Csak leveskocka legyen. A powerleveshez.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.30. 15:09:12

@atpijkamo: Nana, ha garantált hozam volt, akkor azt bizony kellett volna hoznia.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.30. 15:13:17

@batgirl: Ha elolvasod, mit írsz alá, akkor látod, hogy az első pár év nagy bukta. Ha két év múlva veszi ki, mínuszben lett volna. Az ilyen szarokat 10+ évre érdemes kötni. (Illetve nem érdemes semire se.)

Ha meg bárkinek elhiszed - legyen az akár Ferenc pápa, vagy a holland kirájnő - hogy megmondja a holnapi hozamot, akkor nagyon szomorú leszek.

Bemegyek a kaszinóba, met azt mondta akaszinós, hogy ott nagy pénzeket lehet nyerni. Oszt pofáraesek, de nagyon.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.30. 15:15:02

@ColT: 26%-ot nem garantál senki 5 évre. Az majdnem évi 5% hosszú távon. Illetve, ha ilyet garantál, akkor vagy börtönben, vagy a hajléktalanszálláson végzi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.30. 15:17:09

@ColT: Plusz azt vedd még figyelembe, hogy valahol -10%-ról indított, tehát valójában évi 7% garantált hozam.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.30. 15:23:05

Sokkal jobban járt volna szegény ügyetlen fél, ha nekem adja öt éves kamatmentes kölcsönbe azt a pénzt akkor. Minden évben meglátogattam volna őket, vittünk volna nekik valami házi süteményt és még a pénzt is visszaadtuk volna. Az OTP-től kértünk kb. annyi euro-kölcsönt, frankhitelt kaptunk, lakástakarékba fizetjük a törlesztést és az OTP-nek a semmiért havonta egy tizest, és az árfolyamveszteséggel forintosítva közel megduplázódott az adósságunk. Ha nekünk adja kölcsön, és ugyanúgy gyűjtjük a pénzt, mint most, szerintem bőven meglett volna az induláskor közölt 26% hozam. Lófing, ha jól számolom évi 4% kamatos kamat. Ami most ~0% inflációnál gyönyörű lenne, de akkor 5, 25% volt a jegybanki alapkamat.

Ha akkor lett volna annyi köztartozásuk, most 547620 Ft-ot kellene pótlékként kifizetniük a tőkén felül. Közel 44 % késedelmi pótlékot.

A pénzt nem befektetni kell, hanem elkölteni. Vagy elajándékozni.

CID 2015.09.30. 15:33:44

@köszönöm a kommentált: Sejtettem, hogy kicsit több, azért írtam, hogy majdnem. Na nem mintha nem vásárolnék heti rendszerességgel zsömlét, de csak nagyságrendileg sejtem mennyibe kerül. Mennyi mostanság egy vizes zsemle?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.30. 15:40:07

@atpijkamo: Hornbokrosék évi 8% minimális eszközarányos hozamot garantáltak a magyarországi monopolhelyzetben lévő közszolgáltatók részben külföldi állami "privatizálóinak"...

cmx85s 2015.09.30. 15:45:28

@The Good Boy !: Másfél százalék????
Akkor a zöld bank már nem önmaga! Nekem a lekötött betét 0,2%, ha nem megyek be személyesen, hogy lekössem. Ha bemegyek, adnak talán fél százalékot is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.30. 15:49:21

@CID: Utoljára valami 20 forintért vettem darabját, de akciós volt...

The Good Boy ! 2015.09.30. 15:53:35

@cmx85s: az durva. annyira nem követem nyomon a kamatösszegeket. majd megnézem, nekem mennyi az annyi. Ez a rossz, ha valaki soha nem olvassa el a levelek alsó részét, ahol az ÁSZF módosításokról esik szó. lehet, hogy már én is a negatív kamatosok közé tartozok????

A bácsikánál, nem igazán figyeltem rá, mert nem életterem mások dolgairól hallgatózni, de ez a pár mondat pont megütötte a fülemet, miközben az én ügyintézőm teljesen eltűnt a mátrixba pár másodpercre/percre. Amúgy is elég szerencsétlennek tartom az 1-2 méterre egymástól ügyintézést, nemcsak a bankokban, hanem pl. a gyógyszertárakban is.

@atpijkamo: ezért ideális a kisvárosi bankfiók, ahol talán nem rejtőzködnek magyar éves GDP nagyságú értékek a trezorokban:)

kakukk11 2015.09.30. 15:56:58

Tetted volna UL-be a pénzed, öt év után 1.25M-re kaptál volna vissza 0.9M-et, na akkor hogy pislognál, ez máris 350.009-el több.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.30. 16:11:08

@atpijkamo: Ezt akartam írni, hogy garantálhat is annyit, ha akar, csak nem lesz túl sikeres :D (Vagy időben lépjen le...)

lcsaszar 2015.09.30. 16:12:54

Svájcban negatív kamat van. Beteszed a bankba a pénzedet, és fizetsz azért, hogy biztonságban tudhatod (azaz nem amortizálódik, nem lopják el, nem bukod el a tőzsdén). Amikor ki akarod venni, visszakapod az egészet, mínusz a kamat ami a banké.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.30. 16:20:05

@metal: Szerintem meg átbaszás, de az lehet, hogy ugyanazt jelenti?

Terézágyú 2015.09.30. 16:33:31

Kedves Rozi,
ha nem értetek a pénzügyekhez, akkor ne kössetek ilyen-olyan szerződéseket a bankkal.

Én sem értek, nem is kötök.

Ha meg mégis akarsz, akkor tanujjá egy kicsit ezekről a dolgokról...

gabors 2015.09.30. 16:43:26

ez egy nagyon ugyetlen befektetes (mert igazabol NEM az) ilyet csak penzugyi analfabetakkal lehet megkottetni ...

gabors 2015.09.30. 16:45:03

@lcsaszar: "azaz nem amortizálódik," a 100 frankos amortizalodik a parnacuhaban ??? hogy ??

a tobbi az OK

Az antiochiai szent kézigránát 2015.09.30. 17:15:37

Egy idoben probaltam a keveske penzem a takarekszamlamra gyujteni, majd miutan tobb volt a szamlavezetesi dij, mint a kamat, felhagytam vele. Nem eri meg, na.

Drago Brutic 2015.09.30. 17:19:53

@Terézágyú: Ja, és ha bevezetteted a netet, előtte középfokú informatikai kurzus, mi? Hagyjál már. Amit a bankok csinálnak, az botrány. Az üzletkötők nyomják a reklámszöveget, aztán menetközben változtatnak a feltételeken.

Black Hole 2015.09.30. 17:22:24

Nejem még az első férjével együtt kötött valami biztosítás félét, vagy mi a rosseb volt az, a lényeg valami olyasmiről szólt, hogy ha x időn belül kiveszi, akkor nem jár annyi, amennyit beraktak, ha x időn belül veszi ki, akkor csak a tőke jár, x idő után viszont már jár a garantált kamat, ami elég magas volt, és mondtak egy összeget, hogy minimum annyit kap meg, bizonyos idő elteltével. Mikor váltak, akkor ez az egész valami a nejemé lett. Akkor már olyan régen kötötték, hogy bőven az utolsó stádiumban jártak, amikor szépen kellett volna kapni. Persze mikor ki lett véve, a tőke sem lett meg. Szépen elnobdták, hogy persze, itt a kamat, meg az összeg ami jár, de ebből lejön a..., és itt egy bődületes felsorolás jött, különböző kezelési költségektől kezdve, minden szarig.

Terézágyú 2015.09.30. 17:37:29

@Drago Brutic:
" Ja, és ha bevezetteted a netet, előtte középfokú informatikai kurzus, mi? Hagyjál már."

Nem is olyan rossz példa, mert a netezésnek is vannak hátulütői, mint tudjuk....

Ha nincs tűzfalad, vírusírtód, akkor megszívhatod - és mehetsz panaszkodni akárhová...

Advanced Flight 2015.09.30. 17:51:42

Egyesek már nagyon régóta értik a csíziót :-)

www.youtube.com/watch?v=U-NVFRJ0M9A

köszönöm a kommentált 2015.09.30. 17:57:30

@Black Hole: ált. 10 év után kezdte szokni megérni, hogy magyarul fejezzem ki magam.
@CID: huszon. Pofátlanság.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.30. 18:17:09

@Terézágyú: Tanulni valamiről, az már nem divat. Hisztizni az.

Black Hole 2015.09.30. 18:33:29

@Vadászok Őrangyala: ez nem vó't releváncs! Majd jól repűni fox!

CID 2015.09.30. 19:46:53

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
@köszönöm a kommentált: Figyelembe véve, hogy egy kiló kenyér 200 ft, az nem is annyira sok.

Papinak meg részint igaza van. Ez nem egy befektetés, hanem egy biztosítás, viszonylag alacson kockázattal.
Kicsi kockázat, kicsi haszon. Ha Rozi a nyár közepén a 12, 5 millából vesz egy lepukkant turistabuszt, és a szarszínűeket fuvarozza Röszkétől/Ásotthalomtól Bécsig, már a harmadik napon tiszta profitra tesz szert, vagy pár évre teljes ellátásra.

Aureliano Buendía 2015.09.30. 19:51:31

@batgirl: ó, én már mióta ott tartom:)

Aureliano Buendía 2015.09.30. 19:53:31

@atpijkamo: én azt gondolom, az átlagbéla leragad a 22567%-os kamatnál, egyebet nem lát.
A kapzsiság adója.

Aureliano Buendía 2015.09.30. 20:00:53

na, de epekedve várom a GVTI tanácsát.

Tényleg, nem tudja valaki, miért nem releválnak mostanság?

Aureliano Buendía 2015.09.30. 20:04:36

kedves Rozi: Magyarországon a pénzügyi kultúra a béka segge alatt van, bizonyíték rá ez a poszt is. Aki nem érti a lényeget, az miért megy bele ilyenbe? Gondolom, a 26%-os kamat miatt egyből Dagobert bácsi módjára megjelentek a szemeiteken a dollárjelek.

Hozzáteszem, én sem értek ezekhez, de nem is kockáztatom a pénzem épp ezért. Örülj, hogy nem buktál így egy forintot sem, a férjednek jobbulást. Neked meg ez volt a tanulópénz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.30. 20:36:28

@Aureliano Buendía: Mert talán még egyszer sem sikerült nekik szakszerű választ adni semmire...

Homár Hilda 2015.09.30. 21:22:49

@Aureliano Buendía: nem, mert a pénzügyek (bank, biztosítást) és szolgáltatókat érintő esetek más terület, mint amikkle ők foglalkoznak.

Vadászok Őrangyala 2015.09.30. 21:25:57

@Black Hole: foschpunepa voltea bisztosítóba?

Vadászok Őrangyala 2015.09.30. 21:27:35

@Aureliano Buendía: pénzügyi témában emelkedő sorszámú mindenISügyi szakértőnk fog nyalatkozni.

2015.09.30. 21:38:38

@Drago Brutic:
Ott van a lakossági állampapír meg a sima bankbetét, nem tudom sajnálni, ha valaki beleugrik valami lehúzós UL-be, úgy hogy utána sem néz a költségeknek, kockázatoknak, majd pofára esik.

gabors 2015.09.30. 21:53:01

webtv.un.org/live-now/watch/high-level-event-on-migration/4508760825001

most beszel ofelsege orban az ensz-ben ... NEM NEM a kozgyulesen oda petiket kuldik ..

Black Hole 2015.09.30. 23:08:51

@Vadászok Őrangyala: persze volt, mert vittem! Arra kötöttem biztosítást szorulás esetére, mert egy eldugult foschpunepa elég szánalmas hatást kelt. Az ember csak nyomja, nyomja, aztán semmi.

FDToth 2015.09.30. 23:39:32

Az ilyen befektetes leht negstiv hozamu is, a 26% nem garantalt, max a toke. Nekunk is van /vol t hasonlo eletbiztositas a cignel es biza negativ is volt... Logikus h nem kapsz te evi 5%_ot ugy h nem forgatod es nem torodsz vele. Nem az otp vagy csanyi a hibas, haneaz ugyel, mert elhiszi aki mondanak neki, pedig csak a multbeli szamokat kene bongeszni vagy megkerdezni egy fuggetlen befektetesi szakembert.

okleveles naiv 2015.10.01. 01:01:42

nehéz időket élünk, szegény bank kénytelen volt csökkenteni a dolgozói létszámot és a dolgozói bónuszokat. mellé még szerzett egy kis pénz az ügyfelektől, és sikerült emelni a vezetői létszámot és a vezetői bónuszokat. jó lenne nem sajnálni tőlük, elvégre Mo jobban teljesít.
A blogmotor meg egy kalap szar. most komolyan, nincs hosszú ö -ultragáz

Oszó 2015.10.01. 02:49:32

@FDToth: És a független szakember majd ingyen elmondja hogy lesz tuti 26% hozamod...
Amúgy, ha a bank nem tartja be az írásos szerződésben foglaltakat, akkor be kell perelni, ha meg igen, akkor ezt a sztorit tekintsük egy újabb adaléknak az elolvasatlanul ill. megértetlenül aláírt szerződések problémaköréhez.

Fazakas László 2015.10.01. 05:28:45

@CID: Nana!
Abból még ki kell fizetnie az állam felé a kamat-adót.
Csakis a maradék lehet szabad gazdálkodású keret! (kb. 5 Ft.)

Fazakas László 2015.10.01. 05:34:16

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Én tegnap pl. 15-ért vettem, de néha néha akciósban is van - de akkor csak 12!
Vagy nagy ritkán 9.
(a CBA-ban!)

Fazakas László 2015.10.01. 05:36:16

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Én tegnap 15 Ft.-ért vettem. De van néha néha akciósban - akkor csak 12!
És néha nagyon akciósban - akkor CSAK 9! (a CBA-ban)

Tsteinar 2015.10.01. 05:56:16

Emberileg sajnálom a levélírót, de mégis hogyan lehet olyan befektetési formát választani, amiről azt se tudja, hogy eszik vagy isszák. El kellene már felejteni, ezt az ismerősöm barátjának a sógora tuti tippeket.

köszönöm a kommentált 2015.10.01. 07:21:59

@Tsteinar: aki hülye (ehhez (is)), annak hiába magyarázod.

SarahConnor 2015.10.01. 07:35:23

Én is befürödtem velük, szimpla megtakarítási számlával, ahol nem is tudom már mennyit hozzátesznek minden évben az oda utalt pénzemhez, ha nem nyúlok hozzá. Többszázezer forinttal zárta számla az évet és egy (1) forintot kamatozott. Persze kivettem a pénzt, megszüntettem a számlát és az ügyintéző még kérdezte nagy bambi szemekkel, hogy mi a probléma. Pf.

Amusing 2015.10.01. 07:44:43

@Tsteinar:
mivel is jobb a "befektetési tanácsadó"???? Ha buksz akkor annyit, mond, hogy hát a piaci helyzet ilyen volt. kb ugyanannyit ér, mint a szomszéd néni

2015.10.01. 08:00:42

@Lenina Huxley: Én kötvény számlát nyitottam, foglalkoztam is vele, ezt ajánlották kis havi megtakarításra. NEm a párnába akartam tartani, betőrő jön és huss. Első hónapban beraktam 15 ezret, mosógépre gyűjtöttem. Napi szinten foglalkoztam vele. Hónap utolsó napján 15400 valamennyi volt, másnap nézem hó első napján 13890Ft.... WTF? Nézem, kötvényszámla díj... pont jó, hogy azt mondta az bankos csibe, ha ott van a számlám, ez díjmentes.... aznap visszautaltam a hagyományos számlámra a pénzt, elmentem a sarkon lévő Erstebe, nyitottam egy számlát, amikor ahhoz kb. 1 hónap múlva megjött a kártya átutaltam oda minden pénzem, oda kértem a fizetést, beballagtam az OTP-be és felmondtam a számlát a kártyát meg leb@sztam az ügyintéző elé...

2015.10.01. 08:01:52

@Kettős Billy: Ja és azóta otthon örzöm egy borítékban jól eldugva, olyan helyen ahol nincs ideje keresgélni egy betörőnek.

Netuddki. 2015.10.01. 08:36:17

Hát, én azért nem fogok dolgozni, hogy a bankárok meggazdagodjanak a pénzemen. Ha bankban tartod akkor sima ráfizetés. Havi számlavezetési díj, ha kiveszed 1,2,x%. Ott húznak le ahol tudnak. Maximum annak éri meg akinek annyi pénze van, hogy nem tudja mit csináljon vele. Az pedig nem 1-10milkánál kezdődik.
A magyar nép vérszívói, nem feltétlenül ebben a sorrendben: bankárok, telefonszolgáltatók, magyar megélhetési politikusbűnözők.

2015.10.01. 08:37:31

A befektetéskor garantálták a 10.4%-os tőkenövekedést, a citált oldalon pedig azt írják, hogy nem érvényesíthető. Át kellene olvasni a többi oldalt is, hogy kiderüljön miért nem.
(Csakszólok, hogy 26%-os kamatot nem ígérhettek, hiszen a befektetéseknek nem kamata, hanem hozama van.)

Az a baj amúgy, hogy az emberek idióták. Annak hisznek, amit mondanak neki és nem foglalkoznak azzal, ami le van írva. Aki meg nem érti az írást, az vigyen magával pénzügyi szakértőt.

SarahConnor 2015.10.01. 08:51:05

@köszönöm a kommentált: nem adtak cukorkát az ügyintézéskor, gondolhatod, hogy kibuktam.

DAnna 2015.10.01. 08:51:15

Na, akkor nézzük lecsupaszítva!
Ügyfélnek van pénze. Bankra bízza. Azért bízza a bankra, mert a bank hasznot ígér neki. Egy egy együttműködés, amiben a bank használhatja az ügyfél pénzét, cserébe megígéri, hogy az ügyfél is jól fog járni.
Aztán ebben az esetben és sok másokban is, a bank fogja magát, jól vagy rosszul használja a pénzt, és elsőnek a saját hasznát szedi le róla. Aztán az ügyfélnek vagy marad valami, vagy nem. A helyes az lenne, ha az összes keletkező hasznon megosztoznának. De nem. A bank akkor is egy fix összeghez ragaszkodik a szerzett plusz pénzből, amikor a plusz pénz alig több ennél a fix. összegnél. Akkor is ezt teszi, ha mást ígért egyébként. Teszi ezt annak ellenére, hogy a pénzzel ő bánt, ő nyilatkozta azt magáról, hogy ért a pénzforgatáshoz, és ez volt az oka annak, hogy az ügyfél rábízta a pénzét.
Ez nekem így nem kóser.
Ez kb. az az eset, amikor valaki orvoshoz viszi beteg rokonát, az orvos félrekezeli, majd közli, hogy a rokon a hibás, mert mért nem szólt, hogy a betegnek nem az a baja, mint amivel én kezeltem.

Elstron 2015.10.01. 08:55:38

@Amusing: A befektetési tanácsadó rosszabb, ugyanis ő abban érdekelt, hogy azt a terméket sózza rád, amin a legnagyobb a jutaléka. Nem túl bonyolult logikával ki lehet találni, hogy ezeknek a legmagasabbak a járulékos költségei is.

Manyecska 2015.10.01. 09:12:16

A bitcoin-számlámon havi egy tankot jóváírnak.

köszönöm a kommentált 2015.10.01. 09:12:52

@Ylim: azt hiszik el, amit el akarnak hinni, ami a legkellemesebb. Legszebb, mikor az "aki mer az nyer, nem?" elv érvényesül.:S Ez, és hogy rendre a környezetbõl is hiányzik az ész, szopóágra predesztinázza a polgárt.
@Lenina Huxley: igen, ebbõl rádismertem.:D

croesus aka. the grinder 2015.10.01. 09:13:41

Oké, nem olvassuk az apróbetűt. De már az első sorban, vastagon kiemelve le van írva hogy ez nem bankbetét, hanem biztosítás.
A harmadik bekezdésben az is le van írva hogy mibe fektet az ügyfél, mitől függ a hozam. Fix hozamról szó sincs. A táblázatban az is látható, hogy annak a befektetésnek az 5 év alatt negatív hozama volt (igen, a tőzsde lefelé is tud menni). A biztosító tőkevédelmet vállalt a befektetésre, ezért az ügyfél visszakapta a pénzét. Hol a probléma?

A szerkesztővel viszont csak egyetérteni tudok, előzetesen tájékozódni kell (pl. a fent ajánlott blogból) a különféle befektetési formák kockázatairól, előnyeiről, hátrányairól. Ilyen egyszerű.

CID 2015.10.01. 09:17:59

@gabors: ha sikerül ott tartanod, jövök egy sörrel.

metal · http://electric.blog.hu 2015.10.01. 09:19:19

@DAnna: Kurvára nincs igazad. Lecsupaszítva ez így néz ki:
Az ügyfélnek van pénze. Odaadja a biztosítónak, és megbeszélik, hogy pontosan milyen portfólióba tegye bele a bank. Ezen X időnként (szerződésben fixált időpontok) változtathat az ügyfél, ha akar. Majd a végén kiderül, hogy mennyi hozamot hozott össze. Na most az elmúlt 5 évben volt bőven gáz a világban, ezért az 5 évvel ezelőtt jónak tűnő portfólió simán lehet, hogy 3 éve már nagyon gáz volt, és változtatni kellett volna rajta. De ezt csak az ügyfél teheti meg. Amúgy a biztosító tuti küldött évente elszámolást, amiben pontosan benne voltak az aktuális értékek, csak az ügyfél ezekkel kurvára nem foglalkozott.
De itt a legnagyobb tévedés továbbra is az, hogy ez egy befektetés. Pedig ez egy életbiztosítás, ami a kockázati életbiztosításokhoz képest kevesebbet fizet, ha baj van, de a végén az ügyfél visszakapja a pénzét, valamennyi hozammal.

2015.10.01. 09:27:21

@DAnna:
Ha bankbetétbe teszed a pénzed, esetleg banki kötvénybe fekteted, akkor a bank fix hozamért cserébe használja a pénzedet. Ha befektetési alapba vagy mondjuk UL-be, akkor az alapkezelő nem a pénzedet használja, hanem a te kockázatodra fekteti be, amiért cserébe fizeted az alapkezelés költségeit (ami nem csak fix, de sikerdíjas is lehet). Tehát erre szerződtél, a szolgáltató nem saját szakállra használja a pénzt, hanem gyakorlatilag a te nevedben fektet be, ha szárnyal a tőzsde, te nyersz, ha esik, te buksz rajta. (Az UL nem emiatt gáz, hanem a magas költségei miatt.)

De nem kell neked ilyenbe fektetni, vannak fix hozamú befektetések, nyilván az elérhető hozamok sem magasak ez esetben, főleg a mai kamatkörrnyezetben. De ha neked ez nem elég, akkor tanulj és tájékozódj, de ne piszkálj olyat, amit nem értesz, csak mert az ügynök azt mondta, az a tuti.

WildBear 2015.10.01. 09:40:37

És ?
Nekem van olyan befektetési alapom, ami mínuszos.
Az elmúlt évek tőzsdei esései után ez nem csoda.

Aki biztosat (de keveset) akar, annak való a bankbetét.

mellesleg az United Link biztosításnak, amit kötött, volt kockázati része is !
Tehát kapcsolt áru.

PITTA 2015.10.01. 09:42:11

Itt a lényeg hogy ez egy kombinált termék. Effektíve ingyen volt az életbiztosítás így kell nézni. A kockázati életbiztosítás ugye olyan hogy csak fizet az ember de cserébe csak a biztosítás jár mint a kocsin. Az egy nagyon ideális világ lenne, hogy befektetés mellé ingyen életbiztosítás, ráadásul még vastagon fizetnek is kamatot a befektett részbe. Valószínűleg a hozam megvolt, de abból lett a biztosítás... Szóval ez így még mindig jobb mint a semmi...

Secnir 2015.10.01. 09:49:57

...itt szeretném felhívni a poszt toló figyelmét, hogy ne felejtse el feltüntetni a 2015-ös adóbevallásában a 9 forintot, mint jövedelmet! az adóhatóság ugrik az ilyen, be nem jelentett fekete pénzekre!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 10:06:58

@Kettős Billy: "egy borítékban jól eldugva, olyan helyen ahol nincs ideje keresgélni egy betörőnek."

Azt te csak gondolod, a szekrényben a lepedők között, és a mélyhűtőben nézik meg először a borítékokat.

annmbp 2015.10.01. 10:21:00

Valamit nagyon benézett a posztoló. Gondolom mikor vitte a kis pénzecskét a bankba, akkor több befektetési lehetőséget is elmondott neki az ügyintéző. Szegénykének meg már zsongott a feje a sok adattól, lehetőségtől - melyből az egyiknél biztos elhangzott egy ilyen, hogy az utóbbi 5 évben 26%-ot hozott.

Amúgy itt az eredeti hirdetmény a befektetéséről:
www.groupama.hu/-j-t-kevedett-eszkozalapok-@/article.jspz?id=34009

Egy szó nincs benne garantált 26% hozamról, ez egy sima tőkevédett befektetési alap - kombinálva életbiztosítással.
Tulajdonképpen még jól is járt mert 5 évig biztosítva volt úgy, hogy egy forintjába nem került.

McZozo 2015.10.01. 10:26:07

@atpijkamo: Azert ezt ne hangoztasd inkabb :) Hozamszamitas, kamatos kamat ? :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 10:27:11

@McZozo: Ne tőlem kérdezd, olvass utána! Gugli a barátod.

McZozo 2015.10.01. 10:46:45

@DAnna: Ne csusztasd az egyik egy bank a masik egy biztosito. A betet meg a befektetes kicsit mashogy mukodik. Bankok is szemetek nem vedem oket de a befekteteses biztositasok egy masik tortenet. Ott ugy indul hogy altalaba valaszthatsz haromfele befektetesi modozat kozul fix mikor az osszes penzedet mondjuk alampapirba teszik itt a legalacsonyabb a hozam de nem is bukhatod el a penzed. Van altalaba egy kozep amiben a penzed mondjuk fele allampapir es a fele valamilyen kockazatos portfolio itt mar altalaban cask a toked vagy a toked egy resze van garantalva. Es van nevezzuk maxi csomagnak m ikor az egesz lovedat valamilyen kockazatos portfolioba teszik. Itt nincs garantalva semi de a legnagyobb lehetseges hozammal kecsegtetnek. Ezeknel az ugyfelnek is nem art nyomon kovetni a befekteteset es lehet cserelgetni is evente vagy idoszakonkent. Aki ilyenbe berakja mert azt igertek lehet akar 30 % is a penze es nem tesz semmit az nagy meglepeteseket tud elszenvedni. Plane adott idoszakokban. Pl 2008 elott az ilyen biztositasok egesz jol hoztak. Aztan a valsag alatt sokszor negative hozamokat is produkaltak s akar az elotte felhalmozott nyereseget is elusztattak ha mondjuk valaki nem valtoztatott es nem rakta at allampapirba.

McZozo 2015.10.01. 10:49:15

@atpijkamo: Felreertettel nem kerdesnek szantam, cask jelezni probaltam hogy olyat ne hangoztass hogy 25-26 % os osszhozam eseten az evi 5% os kamatot jelent. Probaltam finoman jelezni hogy hozamszamitasi kepletek esetleg kamatos kamat ismerete talan ravilagithat hogy amit mondasz nem ugy van :)

DAnna 2015.10.01. 10:50:35

@McZozo: Itt az ügyfélnek konkrétan azt égérték, hogy "ha 5 évig nem nyúl a pénzéhez".
AZ öt évig nem nyúlok hozzá az én olvasatomban nem azt jelenti, hogy nekem kell kiguvadt szemekkel figyelni, hogy mikor mit csináljak vele.

Tisztában vagy a különböző pénzbefektetési lehetőségekkel, és a kockázataikkal. Nem ez a bajom, hanem az ígéret, tanács és a valóság közötti ellentét,v agy inkább mély szakadék.

De látom, ez keveseket zavar. Ebben az országban elfogadott hogy hazugsággal, nagy ígéretekkel szédítünk bárkit, és aztán ezért nem kell felelősséget vállalni, sőt, az illetőnek még gratulálnak is, amiért hazugsággal átver másokat, és nő tőle a népszerűsége.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 10:55:21

@McZozo: Valamit nagyon eszámoltál, pedig elemi matematika: 1,05^5=1,276

McZozo 2015.10.01. 10:58:25

@WildBear: Mondjuk ez sem igaz mar a mai kornyezetben. Erstenel voltam ugyet intezni mikor melettem paraszt bacsi utotte az asztalt mert ket eve berakott par szazezer forintot nemi kamatra aztan ki akarta venni es kiderult hogy nemhogy tobbet de kevesebbet tud cask mert menetkozbe a szamlavazetesi koltsegek felmentek a kamatok le igy ilyen viszonylag kis osszegnel a fisz dijak tobbet vittek el mint a nem fix kamatok hoztak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 11:01:54

@DAnna: "elfogadott hogy hazugsággal, nagy ígéretekkel szédítünk bárkit"

Nem elfogadott. De hogy valaki bármi hülyeséget bemondásra elhisz, az se kéne, hogy efogadott legyen. Nem kéne, hogy betőrők legyenek, de akármit csinálunk, úgyis lesznek, szóval a következő dolog amit tehetünk, hogy nem tesszük ki az asztal közepére az összes pénzünket, ékszerünket és bankkártyánkat ráírt PIN kóddal.

Add nekem a pénzed, és egy év múlva a tízszeresét kapod vissza. számlaszámom: 12345678-12345678-12345678. Köszi!

McZozo 2015.10.01. 11:07:49

@atpijkamo: Ezt mondtam pont hogy a 26% teljes hozam nem 5% eves kamatot jelent

metal · http://electric.blog.hu 2015.10.01. 11:08:20

@DAnna: Van egy egyértelmű, aláírt szerződés, és van egy emlék, hogy 5 éve az ügyintéző azt mondta... Te is érzed, hogy ebben ki a ludas ugye?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 11:09:41

@McZozo: Hanem?
1.04731^5=1.26
Most a harmadik tizedes jegyen faszakodsz?

DAnna 2015.10.01. 11:11:30

@atpijkamo: A beörő és a bank között az a nagy különbség, hogy az egyik törvénytelenül úzi ezt, és ha elkapják börtön vár rá, míg a bank (vagy bármi pénzintézet) egy törvényesen működő cég, ami a törvényeket betartva működik. Elvileg az ott ülő alkalmazott nem mondhat hülyeségeket, mivel ez a munkája, elvileg ért hozzá. Ergo itt nem valami véletlen félrebeszélésről van szó.
Nyilván baj a hiszékenység, de amíg az átvert embereket jól kiröhögjük, addig semmi nem lesz jobb.
De mondjuk ez is általános ebben az országban, hogy az áldozatot lehet és divat is hibáztatni minden fronton.

McZozo 2015.10.01. 11:12:46

@DAnna: MAsodik reszenek nem mondtam ellent, en is lattam mar "tanacsadokat" hetet havat igerni. CSak sajnos ma egy olyan vilagban elunk hogy mar anyankban se lehet megbizni papir nelkul. Igy amit egy tanacsado mond es ami a papirokban van az sajnos lehet eg es fold. Es igazad van ezt valahogy korlatozni kene, De sajnos igen nehez kivulrol belenyulni, belelatni illetve utolag megitelni egy maganbeszelgetest. mert mindenki azt mond amit akar. Ezert van a papir. Ha ott nem az van amit mondtad de en alairtam sajna akkor a jog szerint ugy jartam. Ettol meg nem etikus egyetertunk de jogilag szabajos sajnos.

McZozo 2015.10.01. 11:16:22

@atpijkamo:
IGEN :) Ha mar hozam meg kamat csak pontosan :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 11:16:35

@DAnna: Nem a betörőt hasonlítottam a bankkal, hanem a hülye embert a nemhülyével. Értelmezzél már kérlek!

DAnna 2015.10.01. 11:17:38

@metal: Én személy szerint híve ellnék annak, hogy minden egyes szót, ami ilyenkor elhangzik, rögzítsenek. Sok mindennek elejét lehetne venni.
Velünk is előfordult, hogy részt vettünk egy konzultáción, amin minden nagyon szép és jó volt, és nem csak szóban. Az illető előkapott egy laptopot, és azon egy banki programba ütögette be a megadott adatokat, és mutatta a kijövő számokat. Aztán amikor az előzetes tájékoztató után elmentünk szerződést kötni, akkor ezek a számok hirtelen teljesen megváltoztak. Nyilván nem írtuk alá. De az én szememben az előzetes tájékoztató ezek után egy szemenszedett hazugság volt, etikátlan, és aljas.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 11:18:57

@McZozo: Te csak trollkodsz, menj a fenébe! A 47 ezrelék az pontosan 5 százalék. Nem 4, nem 6, hanem 5. Áruld már el, trolléknál mennyi?

DAnna 2015.10.01. 11:19:00

@atpijkamo: Csakhogy amíg egy betörőben senki nem bízik, az lenne a normális, ha egy hivatalnokban lehetne bízni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.01. 11:19:21

@atpijkamo: Elutasította a bank a tranzakciót, nem jó számot adtál meg!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.01. 11:21:43

@DAnna: A bankpicsa nem hivatalnok, hanem beosztott uzsorás.

McZozo 2015.10.01. 11:27:17

@atpijkamo: Hu de erzekeny ma valaki :) nem trolkodasnak szantam hanem csak jelezni akartam hogy az ossz hozamot nem ugy szamoljuk ki hogy az eves kamatszamokat osszeadjuk. Ennyi.
Amugy befejeztem de de ugy nezed hogy az a x edik tizedes csak. S ha a kepletet nezed igen de ha a kamatodat akkor ez az elso tizedes mert nem 5% os az eves hozamod hanem evi 4.735...%
Itt az 5% miatt meg a roved futamido miatt kicsi a kulonbseg hacsak osszeadod vagy kiszamolod de ha hoszabb a futamido vagy a kamat ott mar jelentos a kulonbseg.
Az elso hozzaszolasod utan nem tudtam hogy nem tudod a kulonbseget vagy csak nagyvonaluan szamoltal.
Ha tovabbra is le akarsz trollozni allok elebe de itt lezartam ezt.

nyíljon szét a mellkasa mint a biblia 2015.10.01. 11:46:17

Fel kell jelenteni az üzletkötőt a gecibe.

Btk. 373. § Csalás
373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

nyíljon szét a mellkasa mint a biblia 2015.10.01. 11:48:33

A bűncselekmény elkövetési magatartása a tévedésbe ejtés, vagy tévedésben tartás. A tévedésbe ejtés esetén az elkövető idézi elő a téves képzeteket a valóság tekintetében. A bűncselekmény megvalósulásához nincs szükség arra, hogy a tévedésbe ejtés fondorlatos legyen.

A csalás másik elkövetési magatartása a tévedésben tartás. Ebben az esetben az elkövetőnek nincs szerepe a tévedés kialakulásában, de a sértett tévedését felismerve kihasználja azt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 11:50:55

@McZozo: "evi 4.735...%"

Finoman jelzem, hogy nem annyi. Az elemi osztályos matematika ismerete talán rávilágíthatna a tévedésedre.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 11:52:40

@DAnna: És minden, amit a TV-ben mondanak, az igaz.

Nőjél már fel!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 12:00:03

@DAnna: Na mindegy, szóval az van, hogy talpraesett üzletkötő úgy fogalmaz, hogy az "akár 26%" úgy hangzik az ügyfél fejében, hogy "26%". Az ügyfél azt hall, amit akar hallani.

Ha te lennél az üzletkötő, biztos lebeszélnéd az egyszeri ügyfelet, és rögtön éhen is halnál a 0% eredményességed miatt.

Mások írták már, hogy kapott életbiztosítást, szóval amit kapott a pénze után, az Jóval több, mint a 9 Ft. És nem kellene 5 év után felmondani a 10 évre kalkulált befektetést. Vegye úgy, hogy 10 évre lekötötte, és idő előtt feltörte, emiatt nem jár kamat, és akkor jól fog aludni.

milyennőazilyen 2015.10.01. 12:03:52

Nem olvastam a kommenteket, de az mótvá, hogy ezután, ha meghal valaki nem kell fizetni??? Semmi örökösödési lófaszt, se semmit?

metal · http://electric.blog.hu 2015.10.01. 12:34:50

@nyíljon szét a mellkasa mint a biblia: Ez mind szép és jó, de ezt nem árt bizonyítani is, plusz az is sanszos, hogy mivel 5 éve történt, így elévült.
@DAnna: Rögzítheted saját belátásod szerint, de csak akkor ér valamit, ha az írásos szerződésbe belekerül, hogy minden ami a hangszalagon rögzítésre került, az a szerződés része.

Sajnos itt is igaz, hogy akit át lehet verni, azt át is fogják! Mindenkinek magára kell vigyáznia.

etruszk 2015.10.01. 12:38:04

@atpijkamo: te is tudod, hogy mi itt as probléma. Igen, érteni kell a pénzügyekhez, hogy ne járjunk rosszul.
Azonban DAnna, hogy szemét dolog hogy a bankoknál még ez egyszeri pék is több kockázatot vállal, ha úgy dönt, hogy ma 100 kilóval több kenyeret süt, mert nem biztos, hogy el tudja adni. A pénzintézetek nem csak a te hibás döntéseid veszteségét, hanem a saját hibáik árát is rajtad verik le. Az elszállt tőkeáttételek és egyéb disznóságok során keletkezett veszteségeket mindig a befektetők állják, soha nem az a fasz aki elkövette.

etruszk 2015.10.01. 12:39:42

@etruszk: na jó sok szó kimaradt. Sajnos ez nem egy disqus, hogy kijavítsam, de azért a mondanivalómat ki lehet bogarászni.. :/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 12:44:54

@etruszk: "érteni kell a pénzügyekhez, hogy ne járjunk rosszul."

Nem. Nem kell belemászni olyanba, amit nem értünk. Legyen az pénzügy, vagy akármi. Érti a banki kamatot? Azt igen? Akkor használja azt! Érti, hogy mitől évi 7% a befektetés, amígy ugyanaz a bankoknál 3%? Nem? Akkor tartózkodjon tőle!

Egyszeri mamika nem érti, mitől évi 3000 forint az a VOIP telefon, amit a matávnál havi 3500. Akkor maradjon a matávnál, nem kell neki agysebészetet tanulnia.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.10.01. 12:46:42

@nyíljon szét a mellkasa mint a biblia:
"...Btk. 373. § Csalás
373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el. ..."

Ez alapján már ha ez a való életben érvényes lenne mindenkire, akkor az összes politikus már ülne a dutyiban, mást se csinálna. De az összes biztosít és annak összes alkalmazottja és tulajdonosa is.

Nekem is van egy biztosítási termékem. Mondjuk én nem is vártam tőle valami eget verő hozamot, de az ami brutális az egészben, hogy küldenek egy levelet kinyomtatva, postára adva vagy 250 forint arról, hogy sikeresen összegürcöltek 5 Ft hozamot.

Amúgy azt azért minimum elvárnám, hogy egy jegybanki alapkamatnyi hozamot köteles legyen kifizetni mindegyik ganéláda biztosító, mert azért semmit nem kell tennie. Ennyit vártam de ezt is alulmúlták. De én most már inkább kivenném a pénzemet, de ahogy közeledik a lejárat dátuma úgy lesz egyre kevesebb az összeg amit fizetnének érte.

Amúgy aki nem autó vagy lakás biztosítást köt egy biztosítóval az egy idióta, meg lehet sértődni én is egyszer voltam ilyen idióta. Az összes biztosító törvényesen működ bűnszervezet ez tény. Ha én parlamentbe jutnék akkor nem a bankokat nyúznám, hanem a sok ganéláda biztosított simán. Rühelem az összes maffia szart. Amúgy tanulságos olvasmány az életbiztosítás is, hogy mikor is fizet. Nem a befektetéssel kapcsolt hanem a sima, amiből csak halál esetén kapnál pénzt. De nem kapsz. Elő kell keresni párat, és megnézni mi a kizáró okok, gyakorlatilag nem tusz úgy meghalni, hogy fizessenek. Kis izelítő: Nem ölhetnek meg, nem lehet öngyilkos, nem szenvedhetsz balesetet, nem halhatsz meg betegségben, nem csaphat beléd a villám, nem halhatsz meg sport közben, otthon kapálás közben, stb... nem halhatsz meg csak végelgyengülésben makk egészségesen otthon az ágyadban ennyi. Bármi más eset, vagy helyszín kizáró ok. Bele kell csak nézni az apró betűbe. Így fizessen bárki életbiztosítást.

Amúgy javaslom autó és lakás biztosítások kívül szóba sem szabad állni egyik gennyládával sem. Aki jót akar magának kerüli ezeket a maffiózókat.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.10.01. 13:01:08

@atpijkamo: "...Mások írták már, hogy kapott életbiztosítást, szóval amit kapott a pénze után, az Jóval több, mint a 9 Ft. És nem kellene 5 év után felmondani a 10 évre kalkulált befektetést. Vegye úgy, hogy 10 évre lekötötte, és idő előtt feltörte, emiatt nem jár kamat, és akkor jól fog aludni...."

Tudod ez a volta aki írta, hogy... Ez olyan mint a sárkány meg a királylány, meg a szőke herceg lovon, a mesében vannak. Én sok emberrel találkoztam, IRL nem neten keresztül, akik más más biztosítónál más más termékekre fizetek, de mind veszteségesen szált ki belőle, vagy null szaldóval. Aki leírja, hogy neki igenis szép vagy egyáltalán számszakilag értékelhető profitja volt egy biztosítással kombinált akármin, az hazudik, vagy maga is ezt árulja, vagy fizetést kap azért, hogy tompítsa azt a csalást amit valójában ezen szervezetek elkövetnek.

Nem láttam még soha bizonyítékot arra, hogy egy biztosítással kombinált, biztosító álltal "kezelt"/árusítót befektetési termék 1% hozamot is hozott volna, Amíg erről írásos és hiteles papírt nem látok, hogy volt ilyen ember addig én nem hiszem el. Mert az ellenkezőjével már legalább 30-szor találkoztam.

Nekem is van egy élő ilyen befektetésem, nem havi befizetéses, hanem egyszeri volt, de nem vártam csodát de a még kb 1% hozzam amit gondoltam se lesz meg. Jó ha nullszaldóba kuszálok, szerencsére nem ezen múlik az életem, mert én előre gondoltam, hogy ez egy nagy kalap szar lesz. Így legalább már erről bizonyítékom is lesz.

Nem hiába nyomják minden biztosítónál, hogy az összes ügyintéző adjon el életbiztosítást, vagy kombinált életbiztosítást. Mert az simán annyi, hogy ellopjuk az ügyfél pénzét. Az összes többi biztosításban szükségük van időnként fizetni is valamit. De minden amiben benne van az életbiztosítás az már úgy lopás ahogy van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 13:13:16

@Nikosi: El kell olvasni a szerződést, és ellenőrizni, betartják-e. Maga az életiztosítással együttes befektetés nem eleve ördögtől való, bár nem sok értelmét látom. Annak, hogy nem látsz hozamot sok más oka is lehet a csaláson kívül, pl. nem telt még el elég idő, pont akkor volt rossz a befektetői környezet, előnytelen szerződéseket kötöttek, stb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 13:14:45

@Nikosi: Ja, és ha látsz valós hozamot, akkor még ezt fontold meg: "az elmúlt időszak hozama nem ad garanciát a jövőre nézve"

encir 2015.10.01. 13:14:50

Végelgyengülésben sem lehet, hiszen az természetes halálok.

tudatosbiztositas.hu · http://www.tudatosbiztositas.hu/ 2015.10.01. 13:24:29

Egyrészt, legálisan sehol sincsen olyan megtakarítást találni, ahol tőkevédelem mellett 26 %-os hozamot adnak (kivéve Marcsikát és és hasonló zugbefektetők...), másrészt a 9 forintos hozamnak a magyarázata, az az, hogy a hozam ha nem is volt 26 %-volt, de 5-7 %-ot biztos hogy hozott, a probléma, és az ok, a szintén 5-7 % -os "költségelvonások különböző jogcímeken "megették" az 1-200 ezer forintos hozamot.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.01. 13:27:16

@Nikosi: Nekem hozott összesen vagy 10%-ot 10 év alatt - amiben benne volt a mocskos zsamerikaiak szándékosan kirobbantott világcsődje is...

gabors 2015.10.01. 15:09:06

@CID: en nem is lattam csak a webtvn ... berakom az "megismeteljuk felvetelrol" verziot ha kell

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.10.01. 15:21:19

@atpijkamo: A csalást most úgy értendő, hogy papíron ők mindent betartanak a törvényekből, de az ügymenetük bőven a szürke zónában mozog.

Mondom nem a saját szerződésemre alapozom a mondandóm, hanem arra a mennyiségre amivel én találkoztam nem az elmúlt 5-8 hanem az elmúlt 20 évről van szó. Nem egy hanem 3-4-x biztosítóról.

Ha meg folyamatosan rosszul fektetnek be akkor, hogy nem mennek csődebe? Ja mert a saját sápot leveszik ha kell a tőkéből is. Na ez a nem semmi szemétség amúgy. Így kockázat és felelősség nélkül én is kezelem bárki pénzt, ha elbukom na bumm így járt az ügyfél. Mert a havi fizum először lehúzom belőle. Ezt próbálná bárki más eljátszani az életben. Ilyet csak és kizárólag a biztosítói maffia tehet meg.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.10.01. 15:26:46

@atpijkamo: Nem vagyok pénzügyi analfabéta, nekem nem kell ilyeneket magyarázni. A múltból nem lehet megjósolni a jövőt, nem csak a pénzügyekben van ez így.

Mint mondtam én próbaképpen próbáltam meg egy-egy ilyen biztosításos befektetéses kombót. De mint mondtam engem nem ver földhöz most az, hogy gyakorlatilag még az inflációt is elvesztettem rajta, de azért az egész amit a biztosítók művelnek ezen és sajnos más területen az nagyon is fel tud háborítani. Főleg az, hogy amit megengedhetnek magunka az gyalázat az élet többi szereplőjéhez képest.

Nagyon is rájuk félne egy jó kis kormányzati fegyelmezés, de jó alaposan...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.10.01. 15:29:37

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Mondom hiszem ha látom. Most ne a magán nyugdíj biztosítással gyere elő, mert ott azért meg volt kötve a keze a tolvajoknak. Elégé szabályozott volt ott nem tudtak szabadon fosztogatni.

Bocs de én is mondhatom, hogy van helikopterem, meg egy saját szigetem, de attól még ez nem lesz igaz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.01. 15:41:03

@Nikosi: Akkor sem mutatom meg az enyémet! Amúgy nem egy összegű befizetés volt, hanem havonta adtam nekik oda a pénzemet, és ahhoz képest, hogy ha malacperselybe tuszkoltam volna, kb. 10%-kal több lett. Szóban persze sokkal többet ígértek, de jól sikerült beállítani a portfóliót, és mínuszba soha nem ment le, csak nullára egy évig.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.10.01. 15:59:49

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Tehát ha el is hiszem, akkor te vagy az első akinek csak mérsékelt inflációs veszteséget sikerült elkönyvelni a biztosítási befektetésen. Gratulálok a 1:1.000.000 esélyt dobta neked a gép.

Nem akarlak amúgy elszomorítani,de egy sima banki lekötéssel ennél biztos többet tudtál volna kihozni. Ott már az inflációs veszteség is megakadályozható lett volna.

Mert ugye amíg nem volt az alapkamat a béke popója alatt addig azért 3-4 éve még simán lehetett 3-4%-os évi kamatot (garantált) bankban elérni, persze hosszabb (nem 2 hónapos) lejáratú lekötéssel. Ott is működik az apránként befizetek modell.

Amúgy 10 év alatt 10% az nem egy jól beállított portfólió hanem, mert azt egy csimpánzi is el tudja érni, pláne mondjuk 4-8 évvel ezelőtt. Évi egy százalék 2-3% vagy magasabb infláció, és akár 7% jegybaki alapkamat (4-5-8 éve) mellett már már hűtlen kezelés szintje.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 16:00:29

@Nikosi: Ha megengeded, vitakozok veled.

"A csalást most úgy értendő, hogy papíron ők mindent betartanak a törvényekből, de az ügymenetük bőven a szürke zónában mozog."

Nincs szürke zóna. vagy betartják a szerződéset, vagy nem. Ha bíróségra viszed a vélt igazadat, vagy megítéli neked a bíró, vagy ellened ítál. Nincs köztes állapot.

Legfeljebb lehetnek nem etikusak, mint pl. nem magyarázzák el elég mélyen az egységsugarú ügyfélnek, milyen veszélyeket vállal. Ez persze nem menti fel az ügyfelet, ha már nagyon kell magyarázni, jobb, ha üres kézzel távozik.

"Ha meg folyamatosan rosszul fektetnek be akkor, hogy nem mennek csődebe?"

A bróker vagy alapkezelő nem megy csődbe, mert nem a saját pénzével játszik. Alapesetben rögzített jutalékért, ha mohóbb, akkor valamennyi százalékért is, valamennyi veszélyt is felvállalava. Ha az ügyfél bukik, mossa kezeit, ő elvégezte a munkát.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 16:13:40

@Nikosi: "A múltból nem lehet megjósolni a jövőt"

Dehogynem! Ezen alapul pl. a holnapi időjárás előrejelzése. Nagyon is meg lehet, tankönyvek szólnak róla.

"biztosításos befektetéses kombót"

Elvben nincs ellenemre, de nekem se tetszik, amiket láttam. Kormányunk és gázpedálunk nyomta ezt az üzletágat valami támogatással vagy kedvezménnyel.

"rájuk félne egy jó kis kormányzati fegyelmezés"

Ha elolvasod a fentit, akkor talán jobban egyetértesz velem, miszerint: inkább ne pofázzon bele a kormány. Üldözze a menekülteket, a rezsit, meg az EU-t, a jóembereket hagyja élni!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.01. 16:16:04

@Nikosi: Én sem akarlak elszomorítani, de légyszíves guglizd ide az összes olyan kommentemet, amelyben bankot és/vagy biztosítót dicsérek! Sima banki lekötéssel nem tudtam volna többet kihozni, mert nem egyszerre raktam be a pénzt, a lekötési számlákat meg arra találták ki. Lakástakarék típusú gyűjtéssel valamivel több lett volna, de amikor kezdtem, még nem köthettem olyat, volt folyamatban egy közműfejlesztéses. Ha minden hónapban vettem volna hőszigetelő táblákat, ragasztót, hálót, dűbeleket, színezőt, műanyag ajtót és ablakot, akkor még rosszabbul jártam volna, mert a kivitelező beszerzési áron adta tovább nekem az anyagot, és neki van 40% kedvezménye...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.01. 16:18:48

@atpijkamo: Akkor ne szóljon bele a kormány az emberek többi átkúrásába se? Éljen és virágozzék a termékbemutatónak / egészségügyi szűrésnek / képzésnek stb. álcázott szélhámosság?

croesus aka. the grinder 2015.10.01. 16:21:43

@Nikosi: "Így kockázat és felelősség nélkül én is kezelem bárki pénzt, ha elbukom na bumm így járt az ügyfél. Mert a havi fizum először lehúzom belőle. Ezt próbálná bárki más eljátszani az életben."

Más is csinál ilyet, szinte minden alkalmazott ugyanezt játssza. Lehúz egy fix havi fizut, attól függetlenül hogy a munkáltató vállalkozás (tulajdonos) nyereségre vagy veszteségre tesz szert. Mert erre szerződtek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 16:31:05

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Mert most olyan pompásan beleszól, hogy mindezt megakadályozza? Akkor miért bukkannak fel időről időre a homáron a panaszok? Meg a telefonkönyves meg webadatbázisos átverések, s a többi. A nagy beleszólás ellenére virágoznak ezek a gecik. Ismerek egy embert, ebben utazik, 3 éve még szar munkája volt, szar fizetéssel, most tízmilliókat szakít évente, viszonylag kevés "munkával".

Oszó 2015.10.01. 17:10:45

@atpijkamo: "Akkor miért bukkannak fel időről időre a homáron a panaszok?"
Mert az emberek négy dolgot nem hajlandóak tudomásul venni (UL életbiztik vonatkozásában):
1. Vagy határozott időre szólnak, vagy min. 10 évre (a határozatlan tartamúakat nem véletlenül hívják "teljes életre szóló"-nak. Ha idő előtt bontasz egy határozott időre szóló szerződést, minden területen szívsz!
2. UL-nél nem a biztosító fekteti be a pénzedet, hanem te! Mindegy, kinek a tanácsai alapján, de döntést csak te vagy jogosult hozni.
3. Minden (vagy csaknem minden) szerződésben van kockázati rész, annak díja van, az nem lesz befektetve, hozamot sem lehet rá várni.
4. A befektetési, (pénzügyi biztosítási stb.) szakma pont olyan bizalmi ügy mint a nőgyógyász, fogorvos, vagy épp a fodrász, autószerelő - pont olyan körültekintéssel kell kiválasztani lehetőleg valamelyik ismerős ajánlása alapján. (Épp ezért bármennyire hihetetlen, de a komoly tanácsadók nem érdekeltek abban, hogy az ügyfeleik rosszul járjanak.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.01. 17:12:50

@Oszó: Ez mind szép és jó.

Amiről beszéltünk, az az állami beleavatkozás jó vagy rossz volta volta.

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.10.02. 07:37:13

@DAnna:

"Elvileg az ott ülő alkalmazott nem mondhat hülyeségeket, mivel ez a munkája, elvileg ért hozzá."

Elvileg. Gyakorlatilag hány % esélye van annak, hogy az "ott ülő alkalmazott" hülyeségeket mond? Vagy érdekből picit színesíti az esti mesét?

"Nyilván baj a hiszékenység, de amíg az átvert embereket jól kiröhögjük, addig semmi nem lesz jobb."

A saját környezetemben is kurva nehéz megértetni pár emberrel pl. a szerződéskötés menetét. Vagy azt, hogy miért nem kötünk Postán állva biztosítást legyen az lakás vagy élet. :)

"De mondjuk ez is általános ebben az országban, hogy az áldozatot lehet és divat is hibáztatni minden fronton."

Meg divat az áldozattá válást magának az áldozatnak is elősegítenie azzal, hogy nem előre gondolkodik (mivel azt sem tudja miről is kellene), hanem utólag sipákol. Valamint ha valaki felhívja valamire a figyelmét, hogy x dologra oda kéne figyelnie, akkor jön az önérzetes sértődés, meg a válasz, hogy mit okoskodok! :D

Olyan, hogy pénzügyi kultúra sok embernek nem mond semmit. Ezen belüli fogalmak sem sokat. :)

metal · http://electric.blog.hu 2015.10.02. 08:27:08

@Mityu Addideapénzt kft LE: "Olyan, hogy pénzügyi kultúra sok embernek nem mond semmit. Ezen belüli fogalmak sem sokat. :) "

Ez a hozzászólásokon is meglátszik. Pont azokon, akik a legjobban üvöltenek szemét bankot.
süti beállítások módosítása