Tékozló Homár

A nigériai tábornok özvegye már Szíriában küzd a terrorizmus ellen

2015.10.02. 14:43 | Homár Hilda | komment

unnamed_7.jpg

Ha az ember nemzetközi csalási manőverrel akar pénzhez jutni, a világpolitikai események ütőerén kell tartania a kezét. Így tettek a klasszikus "nigériai ajánlat"  modern verziójának alkalmazói is. Fogták és adaptálták az alapcsalást (" A sztori sokféle változata forog, a séma azonban mindegyiknél ugyanaz: elképesztő összeg kerül karnyújtásnyi közelbe, de aki belemegy a játékba, arról valamilyen mondvacsinált ürüggyel az utolsó pillanatban egy nagyobb, ám a várható nyereséghez képest elenyésző summát gombolnak le, majd eltűnnek titokzatos afrikai üzletfelei. - írta le a trükköt Bodoky Tamás még 2002-ben! ) a mai viszonyokra, így került a tábornokné meg az elnök öcsikéje helyére a Szíriában a terrorizmus ellen küzdő amerikai tiszt, a bankbetét helyére meg talált kincs a nagy bizniszt belebegtető kapcsolatfelvevő levélbe. Ettől még ugyanúgy megjárja, aki belemegy. Ne tegyék, ahogy Nóra sem tette. 

Kedves Homár Blog!

Egyelőre nem is tudom, mit kezdjek ezzel, érthetetlen és egyszerre ijesztő ez a megkeresés. Jelentkezett már valaki hasonlóval?

Lakásomat hirdetem az ingatlan.com-on, mint minden más ember. Egyik nap az oldal saját üzenetküldő rendszerén a következő megkeresés érkezett:

"I read your advert and I'm interested in your purchase. Can we discuss more on it? I can be reach on this ID: anthony_john11@hotmail.com. I speak only English. Get back to me with your private ID: Also your last Price.

Regards,

Anthony John"

(kb. Olvastam a hirdetését és felkeltette az érdeklődésemet. Szeretnék többet tudni róla, kérem vegye fel velem a kapcsolatot az alábbi címen és írja meg a minimális árat.)

Mivel nem lenne rossz eurót vagy fontot kapni a lakásért, vagy egyáltalán befektetőnek eladni, kis hezitálás után a saját e-mail címemről válaszoltam neki megadva a lakás főbb paramétereit angolul, megadva az irányárat és jelezve, hogy milyen időpontokban tudnám megmutatni a lakást.

Erre érkezett a következő válasz:

"Dear Nora xxxxxxx,

Firstly let me apologize for my late response to your mail. It was due to my busy task in the military base here.

Thanks for provided information about the advert. I invite you to partner with me and benefit in this fund Project is for any of your investment in your country Hungary business or in real estate or any other profitable businesses. The property is just a minor objective of contacting you but I will purchase the property immediately I arrived into your Country Hungary. I will appreciate, if you will reserve the property for at least one weeks and remove the advert, please permit me to use this means to inform you to partner with me into estate management or any other profitable business we can invest, hoping you will not disappoint me in any way,

I am a Captain with the United Nations troop presently in Afghanistan but formally in Syria, on war against terrorism. Based on the United States legislative and executive decision, withdrawing troops from Afghanistan. Our mission is to help beef up terrorist targeted states, mostly the United States and the European Union on war against terrorism. On the other hand I want to inform you that i have in my possession the sum of (16.6million U.S.D) which was recovered on one of our raids in a terrorist Camp in Baghdad but we did not submit all the money to the military authorities, because we seeing it as life time opportunity, And I have my share kept safely in a box and I deposited this money with a Red Cross agent informing them that we are making contact for the real owner of the box. It is under my power to approve whoever that comes forth for this box. I want to invest this money in your country Hungary, in real estate or any other profitable business as soon as i retire from my job, and I will seek for your advice on that, since i am not a business culture person, I just need your acceptance and all is done, I will explain further when i get a response from you.

I decided to find someone that is real and not an imaginary that is why I went for a secured site where i can be sure that the person is for real and not an imaginary, can I trust you?. Where we are now we can only communicate through our military communication facilities which is much secured so nobody can monitor our conversations, then I can explain in details to you, at the moment I can only reach you through e-mail, because our calls might be monitored by high officials here, I just have to be sure of whom I am dealing with. I will give you 40% of the sum and 60% for me. i hope am been fair on this deal, kindly get back to me with your full information such as: I need your full detailed information follows so we proceed the transaction without further delay:

Your Full Name,
Your Full Address,
Your Direct Cell Phone Number,
Your Occupation & Age.

Waiting for your early reply
Best regards.
Capt Anthony John."

Kb: A levélíró mint az ENSZ erőkkel Szíriában a terroristák ellen harcoló tiszt mutatkozik be. Arra próbálja rábeszélni Nórát, hogy az eladó lakást tartsa fenn neki, és egy nagyon jövedelmező közös bizniszt is ajánl. Állítása szerint Bagdadban egy razzia alkalmával egy halom pénzt találtak, amit nem adtak le, mert meglátták benne az öregkori nyugalom biztosítékát. A lóvét letétbe helyezte egy Vöröskeresztes alkalmazottnál azzal, hogy előkeríti a tulajdonosát. Ez lehetne Nóra, ha belemegy az üzletbe. Ha megszerezték a pénzt - amiről egyelőre többet nem mondhat, mert figyelik a levelezését - Magyarországon fogja befektetni. A közreműködésért cserébe 40-60% arányban osztozna Nórával a kincsen.

Teljesen ledöbbentem, hogy mi ez. Nyilván nem fogok neki válaszolni. Találkoztatok már hasonlóval?

Köszönöm és üdv,

Nóra

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.10.02. 19:07:05

Az nem baj, hogy az afganisztáni bácsi szíriai küldetésre hivatkozik és végül iraki terrorista táboron ütött rajta?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.02. 19:11:49

Bar azt meg mindig nem ertem, ebben megint hun van a fogyasztovedelemnek akar csak a morzsaja is. Nora hulye, de legalabb meg gyogyithato.

7roller 2015.10.02. 19:16:33

@poszter: nyugodtan valaszolj neki. ajanlom neked a kovetkezo valaszt, kb. olyan szabalyos angolsaggal, mint amit te kaptal:

you dear kind of shit nigger!
I hope this year you will die ebola with the whole family, great suffering. may I offer one more fucking great russian bombardment your dirty, scavenger city.
cancer to you and every family member with you!

Aureliano Buendía 2015.10.02. 19:23:56

@hobbitroll: nem volt elég nagy, ki tudott alóla jönni. Vagy meg tudták mozdítani, akik előszedték. Vétkes hanyagság.

Aureliano Buendía 2015.10.02. 19:24:55

@hobbitroll: én nem magunkra értettem, nekünk fut szépen, csak őt akartam megkímélni a korai infarktustól.

Aureliano Buendía 2015.10.02. 19:27:50

@Artech: ugye mit tesz, ha az ember lelki szemei előtt feltűnik egy köteg euro? Lemegy kiskutyába is akár.

„Mivel nem lenne rossz eurót vagy fontot kapni a lakásért, vagy egyáltalán befektetőnek eladni”

A nigériai levelek mindig a kapzsiságra építenek. Nóra megbukott az első teszten. Talűn a másodikon átmegy, de várom a poszt frissítését, hogy elküldött 250 eurót/fontot a WU-n keresztül, és még mindig nem jelentkezik a tábornok.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.02. 19:30:52

@Aureliano Buendía: Nem mondhatom ki, mert el leszek fenekelve :D Releváncsnak kell maradnom

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.02. 20:15:37

@Aureliano Buendía: Vajon mennyivel nagyobb boldogság eurót vagy fontot kapni a lakásért, ahhoz képest, hogy forintban kapja? Tőlem fizethetnek cseh koronában is. Kurvamindegy.

gabors 2015.10.02. 21:46:06

@atpijkamo: "Vajon mennyivel nagyobb boldogság eurót vagy fontot kapni a lakásért, ahhoz képest, hogy forintban kapja? Tőlem fizethetnek cseh koronában is. Kurvamindegy. "

Mint latjuk tulaj (Nora) meg 80-as evekben el, akkor volt ertelme amerikas magyarok is dollarba fizettek a berleteket Budan ... es akkor meg senki nem halott ilyen nigeriai bekefentarto ozvegy milliardosokrol ....

Aureliano Buendía 2015.10.02. 21:48:51

@atpijkamo: Nórát kérdezd, neki csillant fel a szeme a juró/font gondolatára

@Az antiochiai szent kézigránát: türkmén manat... csak abba gondolkodj:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.02. 21:55:02

@gabors: Na ja. Az átkosban a végefelé már mehettünk külföldre, de dollárt, márkát nem vehettünk, csak nagyon keveset. Akkor volt értelme valutát szerezni. Az utcán váltva nagyon rossz volt az árfolyam, és igyekeztek becsapni. A kedvenc módszer az volt, hogy félbehajtotta, és így minden bankjegyet kétszer számolt. Aztán ha gyanút fogtál, mingyárt "jött a rendőr"...

Igyekeztem külföldi munkánál jó sokat megspórolni. Meg asszem az elsők között hoztam haza 386-ost, mikor 2000 dollár alá esett az ára, egy-másfél milliót érhetett, de nem adtam volna, azzal dolgoztam. Persze a negyven megás vincsesztert külön kellett hozzá megvenni.

gabors 2015.10.02. 22:14:27

@atpijkamo: Aha ... volt az valutalap(konyv) vagy mi... Abba irtak bele mikor mennyit vettem a bankban... nekem meg megvan !!! Sot megvan meg a vilagos kek utlevelem is (meg ot vagy hat azutan) egyiket sem adtam le ....

Amugy ez a valuta mizeria meg a kilencvenes evekben is tartott ... 93 vagy 94 -ben mikor haza mentem vittem KEZPENZT (csak hogy orulhessel) mar akkor is lehetett hitelkartyaval fizetni sok helyen de biztos ami biztos.. ...

Nem volt gond egeszen addig mikor hazafele a ferihegyen el akartak kobozni mert nem volt rola banki kiviteli engedelyem ... Probaltam magyarazni hogy hivatalosan New Yorkban dolgozom dollarban kapok fizetest es USA bankbol vettem ki (nalam is volt az ATM papir) ... Penzugyor holgyet nem birtam meggyozni ... szerencsemre szuleim meg ot alltak a masik oldalon ... igy hirtelen otletkent azt kerdeztem visszamehetek-e ... es mennyit "kezpenzt" tarthatok keznel... 50 dollarba megallapodtunk .. a tobbit visszavittem es odaadtam apamnak (nem volt sok max 1000 dollar korul) ... utanna mar kosher volt dolog ... (tudom most mar oruletkent hangzik de akkor meg igy volt...) Par honap mulva hozta ki nagybatyam aki amerikai allampolgarkent akarmennyi dollart kihozhatott (valami max hatar volt 10,000 talan )

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.02. 22:59:02

@7roller: azért remélem nincs kétséged afelől hogy ezek síntiszta fehér emberek ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.02. 23:15:53

Egyesek a jegyautomaták eltömítésével próbálják megszerezni a vásárlás során visszajáró készpénzt - írta pénteki közleményében a BKK. Emiatt a társaság úgy módosította az automata szoftverét, hogy a visszajáró bankjegyek kiadását követően a készülék 60 másodpercet vár, ha ezalatt nem veszik el a bankjegyeket, akkor visszahúzza a pénzt.

hvg.hu/gazdasag/20151002_Visszahuzzak_a_visszajaro_bankjegyet_a_BK

gabors 2015.10.03. 00:12:16

@atpijkamo: ezt nem veletlenul talaltak meg :-) ilyen jol meg a moszad sem tud profile-oni

Szumi 2015.10.03. 06:58:08

háát...rákúrtál, hogy nem válaszoltál. Én csak egy kerékpárt árultam a vaterán, nekem is írt a tag. Én bizony belementem, kért is tőlem tízezer dolcsit veszternjunijonnal - cetelems hitelből meg is lett, már kaptam is levélben egy aranyszínű műanyag kulcsot - ez nyitja a ládikót, amiben a hatalmas összegű pénz van. Most nem ér rá emberünk elhozni a pénzt ide, mert locsolni kell a betont, de ha megkötött, már indul is. Most már hátradőlhetek.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2015.10.03. 08:57:04

@atpijkamo: Eltartott egy darabig, amíg megtaláltam a kocsikijáratot ...
Szerintem egy lifttel jobban járt volna.

KaTe 2015.10.03. 09:49:10

Nem értem azokat, akik poénból leveleznek ezekkel, biztos túl sok a szabadidejük. Gondolom az mindenkinek egyértelmű, hogy ezek sablonszövegek, előre le van gyártva, robotok által szétküldve, amire ha válaszolsz, jó eséllyel robot válaszol vissza, egészen addig, míg meg nem történik az utalás.
A posztolónak pedig üzenem, hogy jól döntött, hogy kérdezett, mielőtt cselekedett volna és tök feleslegesen kidobott volna 1 köteg pénzt az ablakon. A természetes gyanakvás jövedelmező. Ellenben itt az ideje továbbfejleszteni ezt a készséget és mostantól csak simán ignorálni az ilyen és ehhez hasonló próbálkozásokat.

CID 2015.10.03. 09:59:35

@atpijkamo: Ez valami díjnyertes, akadálymentesített közintézmény.

Manyecska 2015.10.03. 10:20:08

@CID: jah akadálymentesített :DD hét óra óta háztartok. gipszben. Meg valami kedves rokon ragasztós csapdát tett a spájzban idáig hallom az egeret reklamálni. Megyek ölni.ne szenvedjék :( :( be kéne ezeket tiltani :(

köszönöm a kommentált 2015.10.03. 10:50:21

A globálisan helyes válasz (tehát mindenhol nyer): karaj.
@Mityu Addideapénzt kft LE: :D teljesen korrekt. Harántcsíkolt kismicát minden kislányba!

2015.10.03. 11:01:42

Én ezt válaszolom ezeknek:
Örülök, hogy felvette velem a kapcsolatot, szeretnék meg gyöződni az Ön valódiságáról, küldjön egy SMS - t a 069 0351... számra a szöveg pedig a DFx627 legyen. Ha megérkezik az SMS azonnal felveszem Önnel a kapcsolatot. Sikeres üzletelést kívánok.
(az sms szám a kedvenc pornó oldalamon ad havi hozzáférést. Egyszer már bejött!)

Manyecska 2015.10.03. 11:10:43

@köszönöm a kommentált: hát fogok egy húsklopfolót aztán veszek egy újat. mi a sz.rt csináljak múltkor szétszakította egy magát ahogy vergődött benne Ákosom nyírta ki, de ő most főz, én viszont felgyújtottam a palacsintasütőt most .kéccer. Amúgy csend lett a spejzban remélem bevégeztetett:(... ahhhh mingyárt itt vannak a húgomék még nem tudják mennyit kell teregetniük majd.:D

Manyecska 2015.10.03. 11:33:11

Asszem nyest.v.kóbor macska. szétcseszi a spájzot konkrétan dübörgés jön :DD:O

Manyecska 2015.10.03. 11:33:11

Asszem nyest.v.kóbor macska. szétcseszi a spájzot konkrétan dübörgés jön :DD:O

juhaszvik 2015.10.03. 12:07:47

most miért akkora a baj, hogy megadta az email címét? én egyeztettem már internetes csereberét (vásárlást) emailen keresztül, az, hogy ebben állapodtak meg, az még nem feltétlenül gyanús. (ha meg valaki bizalmatlan, akkor használjon másik postaládát)
onnantól kezdve, hogy Nórának leesett a válaszlevélből, hogy ez valami baromság, már nem is érhette semmi baj. hogy próbált emailen egyeztetni egy lehetséges eladásról, az nem akkora vész.

CID 2015.10.03. 13:20:22

@Manyecska: Ó azok a régi, humános egércsabdák, azonnal agyoncsapták a kis szürkét :)

@beszoptuk: Nagyon elmés, már csak az a kérdésem, mennyi az esélye, hogy egy külföldi számról, SMS-t tud küldeni egy magyar emelt díjas számra? Az meg, hogy ez neked miért jó rejtélyes, ha csak nem te üzemelteted az adott számot :)

Black Hole 2015.10.03. 15:03:17

@Manyecska: mivel dübörög? Repülővel van?

Black Hole 2015.10.03. 15:05:11

@Manyecska: mivel dübörög? Repülővel van?

Black Hole 2015.10.03. 15:19:41

@Manyecska: amúgy meg most olvasom, hogy egér, meg palacsintasütő! Ha forró amúgy is a palacsintasütő, miért nem dobod bele? Bár a ragasztós csapda átka az, hogy már nem tud benne olyan aranyosan körbe szaladgálni a kis füstölgő lábacskáin.

gabors 2015.10.03. 15:21:27

petike beszel az ENSZ-ben kb 15 perc mulva most 9:20 van itt

webtv.un.org/live-now/watch/general-assembly-general-debate-28-september-3-october-2015/4456764552001

ez megy egesz nap !!!

angolul !!! gondolom ....

felteszem kesobb az ismetlest mikor kesz lesz

gabors 2015.10.03. 17:10:56

Itt a vegleges vagott valtozat .... Mo csak kulugyminisztert tudott kuldeni (pedig orban is itt volt szerdan ...)

www.unmultimedia.org/avlibrary/search/search.jsp?mediatype=&prod=1&q=1455974

Black Hole 2015.10.03. 18:07:22

@gabors: nem mondod, hogy ezzel kínzod magad! Ennyi erővel végig nézhetnél egy Vác-ZTE meccset! :)

gabors 2015.10.03. 19:17:44

@atpijkamo: ez is az EU miatt van vazze !!! monjon le !!! (az eu)

gabors 2015.10.03. 19:19:39

@Black Hole: melo vazze melo !!!! de hetvegen extra fizu.... nem sikerult mindent automatizalni ezert bisz-basz dolgokat eloben kellett kovetni ... meg nincs robotunk aki tudna hol kell vagni a videot .. mikor kezd mondjuk petike bejonni es mikor van vege annak amit mond (se fule se farka nem volt azok a koszos migranasokbol van 35 millios meg ilyenek)

gabors 2015.10.03. 19:26:42

@Black Hole: "Ennyi erővel végig nézhetnél egy Vác-ZTE meccset! :) "

ha valaki megfizeti az idomet semmi gond ... de nem vagyok olcso .:-) az meg hosszabb is ...

gabors 2015.10.03. 19:31:17

@juhaszvik: "hogy Nórának leesett a válaszlevélből, hogy ez valami baromság, már nem is érhette semmi baj. hogy próbált emailen egyeztetni egy lehetséges eladásról, az nem akkora vész. "

ez igaz de itt volt a bibi .... "Találkoztatok már hasonlóval?"

Black Hole 2015.10.03. 19:32:33

@gabors: az, hogy egy országnak ilyen külügyminisztere legyen...
Asszem minősíti az ország vezetését.

gabors 2015.10.03. 19:41:07

@Black Hole: "Asszem minősíti az ország vezetését. "

En meg egesszen biztos vagyok benne hogy minositi :-)

de focizik !!!! az manapsag nagyon meno ....(hogy tud-e azt nem tudom )

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.03. 21:59:56

@gabors: Ábazmeg, idióta a miniszterek fele, köztörvényes a másik fele. Mondjuk ez a korábbi kormányokná is hasonló volt, csak az arányok voltak mások (kevesebb volt a fullhülye).

Black Hole 2015.10.03. 23:14:17

@gabors: hát, én sokszor csak hülyén nézek, hogy mi megy ott! Szerintem kívülről sokkal jobban látszik, mint annak, aki benne van. Lehet, hogy hülye példa, de kb olyan, mint amikor az egész lakótelep látja, hogy valaki dugja az asszonyt, csak a férj nem.

köszönöm a kommentált 2015.10.03. 23:17:08

Kellenek a népnek az ilyen legendás alakok! Én hiszek, VAN HITEM (negatív, akinek nincs), aki mer az nyer!!!!!

Manyecska 2015.10.04. 03:57:48

Afrikaban eheznek nem?

dervish69 2015.10.04. 08:12:29

Ez a levél megerősített abban a hitben, hogy mégis élnek hülyék a Földön.

Troppauer_Hümér 2015.10.04. 08:31:53

@gabors: Kijafaszt érdekel? Még minket sem, nemhogy egy megélhetési ámerikás bevándorlót!
Nohiszen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.04. 09:37:33

@dervish69: Neked eddig megerősítés kellett? Boldog lehetsz

Manyecska 2015.10.04. 11:25:34

@Black Hole: nem talaltunk semmit.most rakom be a csaBdàt.elvefogo.paaaarom haverjanak van egy egy meter hatvanas sikloja..p

köszönöm a kommentált 2015.10.04. 11:49:20

@Manyecska: na asszem én szûrlek. Kár, mert nem igazi nélküled a homárd, de hát az istennek se bírsz leállni.

Black Hole 2015.10.04. 12:31:40

@Manyecska: basszus, akkor a siklót kell kölcsön kérni. Kell a spájzba tenni egy melegen tartott követ, vagy valamit, azon a jószág szeret lenni, meg melegszik a testhőmérséklete, ettől éhes lesz, vadászösztön feltámad, és az egérnek annyi. Ezt még úgy lehet fokozni, hogy nem kölcsön kértek egy siklót, hanem karira kérsz a pááárodtól egy király phitont. Addig meg had hízzon a jószág a spájzban. Helyedben még etetném is :)

Black Hole 2015.10.04. 12:35:48

@köszönöm a kommentált: mivel kéne leállnia? Szerinted szív valamit?

Manyecska 2015.10.04. 12:36:51

@köszönöm a kommentált: ja beszeljek magamrol oke. Babàt vàrunk... Xd

Manyecska 2015.10.04. 12:47:09

@Black Hole: fújmàr xd !!! Ide semmilyen sikló nem teszi be a lâbàt!! Az tuti. Az egerek filozofiaja a cinizmus. Mondta a pá..pàtriàrka.

Manyecska 2015.10.04. 12:48:17

@Black Hole: a paromnak kiràly a pithonja minek..

Black Hole 2015.10.04. 12:59:54

@Manyecska:: biztos, hogy a pátriárka mondta? Nem esetleg a pááárod? Amúgy meg az természetes, hogy egy kígyó nem teszi be a lábát sehova. Különben az egy hálás jószág! Csendes, keveset eszik, így ganyézni is ritkán köll alóla, nem büdös, meg még van egy rakás előnye. Ha mégis a királypiton mellett döntesz, arra figyelj csak, hogy ha kisgyerek van a háznál, gondosan el kell őket különíteni!

köszönöm a kommentált 2015.10.04. 13:05:54

@Black Hole: ja. A párját. Meg az itteni olvtársak vérállományát. Értelmes nõ elvileg, mégis gecire elszúrja. Vagy elszûrje? Inkább úszom egyet a geciben.

köszönöm a kommentált 2015.10.04. 13:11:29

@Manyecska: nem hiszek neked. Ez valami hatásvadász stuff megint. Ha rögzíted a szülési hangokat, mindenki rád fog figyelni. Tök mókás, mikor születik egy kis szaros, a kinyomópunci meg a végletekig kitüremkedik, elõrenyomul a térben.:D Alienpushing mode.

Black Hole 2015.10.04. 14:33:21

@köszönöm a kommentált: szerintem csak szeret társalogni. Tán némi nemi közléskényszer játszik. Vagy csak egyszerűen dicsekszik. Amúgy szerinted is az ember csinál csak ekkora cirkuszt a szaporodásból? Mennyivel jobb lenne, ha tényleg a gólya hozná! Szépen csomagolva, valami ízléses vákuum fóliában, amin valahol van egy "itt nyílik" felirat, hogy gyengébb képességűek is ki tudják bontani sérülés nélkül. Persze az egész 14 napos elállás idővel, hátha mégse...

nickM 2015.10.04. 14:37:41

OFF
@d(o..o)b: by Hilda* "Heló, több gépen is néztem, én nem látom a hibát. írj a supportnak lécci (support[kukac]blog[pont]hu) "
*Bár nekem tűzrókával volt problémás és sajnos pizsi megoldása sem működött. :( (Mondjuk ma valamiért meggyógyult, szerintem megijedt attól, hogy tényleg írok a supportnak végre. :O)
ON

gabors 2015.10.04. 15:45:20

@Manyecska: " Babàt vàrunk... Xd " ???

Ha varni egy babara ??? Inkabb Godot-ra ... mert az nem jon el de egy baba arra nem kell varni jon az 9 honapra ...

köszönöm a kommentált 2015.10.04. 16:15:18

@nickM: a megoldódása átmeneti, megnyugtatlak!
@Black Hole: én észt adnék az embereknek, meg EQ-t. Kevesebb elcseszett döntés, s élet keletkezne. Manyecs figyelemhiányos minimum, de szeretethiány is gyanús. Valahonnan, deeprõl, childhoodkorból. (tudom, ez most baconszalonnás volt)
Na meg ha a nõ meg akarja tartani....te meg berzenkedsz még a gondolatától is..vagy arra is áll az elállás? Inkább lelépésnek mondják. Több agyt! Mindenhova.
@Manyecska: épp az örökös figyelemfelhívással éred el, hogy senki nem figyel rád. Ráadásul még véletlenül sem idõarányosan vagy valamennyire is jól súlyozva játszod ki/el a lapokat. Ami egy nõnél fõleg hiba. Tanulj meg idõben és térben is sejtetni. Pl. mindig csak fél csöcsbimbóval szabadon mászkálj az aszfalton. Így el is visznek, de még sem voltál túl közönséges. Na?

Black Hole 2015.10.04. 17:44:07

@köszönöm a kommentált: több agy nem praktikus. Ha az emberek okosabbak lennének, akkor annyi dolog tönkre menne. Pl ki nézne Barátok köztöt? Ki tartaná el Kadlot Karcsit? Kik küzdenének, hogy FIDESZ vagy MSZP? Kikből élnének meg a haza nagyjai? Aszondom jobb lenne, ha jönne az atom.

Manyecska 2015.10.04. 18:05:08

Mikor kezdtek eret vâgni? Off

igazságos. 2015.10.04. 18:27:54

Há nem tudom, szerintem mindenkinek saját magával kéne kezdenie az elemezgetést, mer úgyis mindenki csak saját magát szereti. Az is, aki azt mondja, hogy nem.

Akinek van pénze, az azt csinálhat, amit akar, legyen akármilyen ronda, akinek meg nincs, az hiába szép, mehet pincérnőnek a nudibárba.

Osztani az észt könnyű, de ha saját magunkkal támad problémánk, mindjárt csődöt mond minden tudomány.

Vigyáznom kell a nickemre, hogy Hilda ne tiltson ki, na.

Amúgy meg van aki ilyen emailt MEGNYIT ÉS ELOLVAS!?
oszt ha vírusos lenne, vagy mittudomén mit csinálna a gépeddel, örülnél neki postzer!?

Manyecska 2015.10.04. 18:28:14

@Black Hole: basssz..hajnali fél hàromkor fekudtunk le..addig hallgattam az igét ofkorz xd..himnusz..majd orosz nyelvű hirado.cirill betűkkel xd mindegy cigiznii lehet alatta.p

Manyecska 2015.10.04. 18:31:00

@igazságos.: olyan letagikusak pedig en vagyok ketto hete szobafogsagban.xd...

igazságos. 2015.10.04. 18:32:50

Az ilyenek adják meg a bankkátya adatokat is a jósnőnek, aki pénzmágiát csinál.

Ha már elolvasol egy ilyet, menthetetlen vagy.

@Manyecska: hát ez hatalmas volt, mikor megláttam. XD De jó nő benne a csaj, ami miatt elhallgatod az orosz trillázást. Miér nem tudnak egy ilyet találni a híradóba is.

Vagy melegnek kinéző / öreg, perverz gyerekmolesztálós pasik vannak,
Nőben meg kiélt, 20-éves de 50-nek kinéző, parókás egyedek, vagy szintén vén trottyok. Várkonyi Andreát is rohadtul unom már, hát még azt a másikat, szerencsétlent úgy bebarnították, hogy 60-nak néz ki, nem 30-nak.

Black Hole 2015.10.04. 18:49:04

@Manyecska: mivel? Villanyborotvával már az sem olyan egyszerű :)

Black Hole 2015.10.04. 18:58:51

@Manyecska: ne akassz ki! Ti úgy szórakoztok, hogy ruszki híradót néztek? Biztos, hogy rendesen egymásra találtatok? Vagy túl perverzek vagytok, vagy ez most mi?

igazságos. 2015.10.04. 19:19:52

@Black Hole: mér, jó az orosz híradó, nézd meg, neked is tecceni fog. XD Dasvidaniya avagy Do widzenia, do widenia, dovidenia Doviduvanye, Doviđenja Doviždane Doviđenja

Manyecska 2015.10.04. 20:02:13

@Black Hole: dehogy.nem hittunk a szemunknek xd

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.04. 20:14:13

@igazságos.: "akinek meg nincs, az hiába szép, " majd felszopja magát.

igazságos. 2015.10.04. 20:48:18

@ColT: lehetsz a világ legszebb nője, akkor is meg tud csalni a pasid, ha megun.

Persze, most hallgathatom a mennyire szeretem a férjemet/pasimat, hű de klassz minden, meg akkor is szeretem és punktum.

De ha ott a lehetőség, akkor kevesen mondanak NEM-et, ahogy múlnak az évek, az új meg mindig is előnyben lesz a régivel szemben.

Legyél akár csúnya, akár szép.

Black Hole 2015.10.04. 21:57:43

@igazságos.: miért? Te azt nézed? Akkor te mindent tudsz :)
Milyen boldog volt mindenki, mikor elmentek. Most meg sírnak utánuk :)

Black Hole 2015.10.04. 22:01:16

@Manyecska: miért, mi volt benne? Pénisz és mell nagyobbitás? Vagy tán duktak?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.05. 07:37:57

@dervish69: Dejóneked :D @igazságos.: Ja, persze, de most akkor azt mondtad, hogy az ég kék.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.05. 07:45:52

@Black Hole: Sír a halál, meg a hülyék, akik azt hiszik, hogy majd minden rendben lenne, ha visszajönnek. (Ahogy régen is "rendben" voltak a dolgok, ja.)

Manyecska 2015.10.05. 07:57:31

@igazságos.: ha megunja, lelövi, azt kézcsók. @Black Hole: volt Emánuel is abban semmi nem volt, ellenben. A plüssállatos hüttőmágnesek párzottak a zoroszlán a zsiráffal, asszem a pááárom volt a kis vicces kiköptem a kávét amikor megláttam reggel.@ColT: Meséjj még..:D sok a delegált liba máshol is, jah, huszonévesek kapnak életműdíjakat pl.stb.stb..ezért tart itt az ország:(

joska61 2015.10.05. 10:42:08

És elhitte, hogy a magyar hirdetésére bárki egy angol nyelvű megkereséssel jelentkezett. Jól van.

Black Hole 2015.10.05. 11:57:54

@ColT: asszem azok a hülyék elég sokan vannak :)

Black Hole 2015.10.05. 12:06:51

@Manyecska: Emanuel egy tömetlen plüssállat vó't, vagy mi? Vagy az-az Emanuel lesz, amelyikről Gergely Robi párás szemekkel énekelt? Mert abban viszont elég gyakran volt valami.

lcsaszar 2015.10.05. 13:43:56

Tök jó ez a szűrés, Másenyka nincs többé... Mindjárt jön (azaz megy) a többi is.

veréb lajos 2015.10.05. 17:27:40

Fordulj a Csisztu Zsuzsához. ő már jogi diplomával is bevette ezt!
süti beállítások módosítása