Tékozló Homár

Milyen lehet, amikor a Telenor nem ismeri el, hogy hibázott? / Frissült fogyasztóvédőink véleményével

2015.10.06. 14:27 | Homár Hilda | 53 komment

telenor_logo.png

Mintha a Coen-tesók piszkáltak volna bele ebbe a sztoriba. Hiába derül ki viszonylag hamar, hogy a szolgáltató hibázott, és hiába ismeri ezt el a Telenor, az orvoslás következményeként valahogy mégis sikerül eljutni az internet lekapcsolásáig.

Kedves T. Homár!

Mobilinternet előfizetéssel rendelkezem a Telenornál 2 év hűségidővel.

A 2015 július 1-i áremelésükről május 29-én egy "Számlamelléklet" tárgyú email formájában értesítettek. Szerencsére megnyitottam a mailt mielőtt a kukába került volna - nem sok meglepetés szokott érni a mobilinternet számláimon: fix forgalmi limit, csak netezésre van használva, fix havidíj.

Olvasás közben egyből kiderült, hogy ez nem egy számlamelléklet, ez az új díjszabásom! Az email olvasása után felhívtam az ügyfélszolgálatot és érdeklődtem, hogy az én előfizetésemet érinti-e az áremelkedés. Erre nemleges választ kaptam, így megnyugodtam.

A július havi számlámon ennek ellenére mégis egy megemelt összeg szerepelt, ráadásul erről az említett általános kör-emailen kívül semmilyen elektronikus, írásos vagy szóbeli tájékoztatást nem kaptam. Felhívtam ismét az ügyfélszolgálatot, ahol rögzítették a panaszomat. A szokásos egy hónapos vizsgálati idő után megállapították, hogy panaszom jogos, az ügyintézőjük tévesen tájékoztatott, ezért előfizetési díjamat a korábbi összegre csökkentik.

Itt akár szerencsésen véget is érhetett volna a történet, én továbbra is elégedett Telenor előfizető lennék a cég számlájára pedig továbbra is napra pontosan érkezne a havi előfizetési díjam. Sajnos nem ez a helyzet... 

A hiba elismerése után azt a tájékoztatást kaptam, hogy fizessem be az emelt összegű számlát aminek a korábbi előfizetési díjamon felüli részét jóváírják a következő számlán. Én ezt az álláspontot nem voltam és vagyok hajlandó elfogadni, mivel megítélésem szerint egy ügyintézői hiba következményeként történt félreszámlázásról van szó. Kértem az eredeti, emelt összegről szóló számla sztornózását valamint új számla kiállítását a helyes összeggel.

Ehhez képest a következő havi számlámon ismét egy megemelt összeg szerepelt. Ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást kaptam az ügyfélszolgálattól, hogy egy felszólító levél kiküldése miatt került néhány száz forinttal nagyobb összeg a számlára. Mint utólag kiderült ebben felszólítanak a vitás, emelt összegű számla befizetésére. Ekkor ismét felhívtam az ügyfélszolgálatot és kértem ismét a vitás számla törlését, egy új rendes összegű számla kiállítását - amit egyből hajlandó leszek befizetni -, kértem továbbá az új, felszólító levél kiküldési díjával megemelt számla törlését is, mivel a felszólító levél önhibámon kívül, egy téves számla befizetésére felszólítandó lett kiküldve. Ezt a panaszomat is iktatták, a telefonos ügyintéző nem adott semmilyen egyéb tájékoztatást.

A mai nappal azonban - néhány nappal előző panaszom után - kikapcsolták az internetemet. Ismét beszéltem az ügyfélszolgálattal és kértem, hogy a számlázási panaszom egy hónapos vizsgálati idejére kapcsolják vissza az internet elérésemet. Ezt az ügyintéző megtagadta és tájékoztatott, hogy az internetem visszakapcsolásának leggyorsabb módja, ha befizetem az általam vitatott számlát.

Ezt én a szolgáltató helyzeti előnyével való visszaélésnek értékeltem, mivel úgy próbál rám egy vitás kérdésben hatást gyakorolni, hogy megszüntet egy a mindennapi életemben nélkülözhetetlen szolgáltatást. Nem én próbálom húzni az időt, az ő eljárásrendjük miatt kerül egy hónapba egy panasz kivizsgálása. A minimum az, hogy emiatt ne érjen hátrány, a kivizsgálás idejére ne kapcsolják le a szolgáltatásomat a vizsgált számla be nem fizetésére hivatkozva. Megítélésem szerint egy téves összegű számla befizetését követelni a szolgáltatás fenntartásához súlyos visszaélés - ilyen alapon ha több millió forint kerül tévesen kiszámlázásra azt a fogyasztónak be kell fizetnie? A szolgáltató pedig a jóváírásig rendelkezik az ügyfelektől beszedett megemelt összeggel? Ez minimum megkérdőjelezhető hozzáállás. Amennyiben a megkötött szerződésünkben áll, hogy a téves számlázás kezelésének az a módja, hogy az ügyfél köteles azt befizetni amit a későbbiekben jóváírnak neki szintén tarthatatlan. Ha én vállalkozóként tévesen számlázok ki egy havi felügyeleti tételt az ügyfelemnek és az ügyfelem nem hajlandó rendezni a téves tételt megszüntethetem a szolgáltatásomat? Ki fogja az esetből adódó károkat rendezni?

Nem szeretném a kérdéses tételt befizetni a helyzet tisztázásáig mivel szerintem jogalap nélküli követelésről van szó. Az internet elérés azonban szerves része a mindennapjaimnak. Amennyiben új előfizetést kötök vajon milyen eséllyel vagyok jogosult kártérítésre, az új előfizetési díjam és a meglévő de elérhetetlen internetem előfizetési díjának a vitás helyzet feloldásáig történő díjtételeinek visszakövetelésére? Sajnos úgy érzem a kérdésem költői...

Szívesen veszem a tanácsokat, ki mit csinálna hasonló esetben?

Köszönöm és minden jót:
Ádám

UPDATE okt.15. 16:29

Így látják a GVTI-fogyasztóvédők az esetet:

Kedves Ádám!

Az előfizetői szolgáltatást nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltatónak a bejelentések, panaszok kezelésével kapcsolatban törvényben meghatározott kötelezettségei vannak. Az általános szerződési feltételeit is a törvény rendelkezéseinek megfelelően kell kialakítania, ezek a feltételek nem lehetnek a jogszabályokkal ellentétesek. Jelen esetben tehát azt szükséges megvizsgálni, hogy a szolgáltató leveledben jelzett panaszkezelési gyakorlata és az erre vonatkozó általános szerződési feltételek a törvényi rendelkezéseknek megfeleltek-e.

Elsőként fontos kiemelni, hogy a Telenor számlázási rendszere zárt és hitelesített, amely azt jelenti, hogy egy jogszabály által erre feljogosított szervezet tanúsítja, hogy ahhoz illetéktelen személyek nem férhetnek hozzá. A törvény az ilyen számlázási rendszerek esetében írja elő azt a szabályt, hogy a díjfizetési határidő a reklamáció elbírálásának időtartamával nem hosszabbodik meg, vagyis a reklamációnak nincs a díj megfizetésére halasztó hatálya.

A leveledből arra következtetünk, hogy díjfizetés részedről egyáltalán nem volt, ekkor pedig a szolgáltatás jogszerűen korlátozható, illetve végső esetben az előfizetői szerződés felmondható.

A szolgáltató a törvényben meghatározottak szerint járt el a panasszal kapcsolatos ügyintézés során, hiszen a jogszabály úgy rendelkezik, hogy „ha a szolgáltató a bejelentésnek helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított 30 napon belül – az előfizető választása szerint – a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy a díjkülönbözetet és annak kamatait az előfizető részére egy összegben visszafizeti.”

A díjfizetéssel kapcsolatos reklamációt tehát nem csak az általános szerződési feltételek, hanem a törvényi rendelkezések határozzák meg ebben a formában. Ebből a szabályból fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az előfizető választhat a következő számlán történő jóváírás, illetve a díj visszafizetése között. Szó sincs arról, hogy a szolgáltató ingyenesen használná ezt a pénzösszeget, hiszen a törvény kamat fizetését teszi kötelezővé a szolgáltató számára.

Más tevékenységi körrel működő vállalkozás számlázási gyakorlatával jelen esetet nem lehet összevetni, hiszen az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra külön törvényi szabályok vonatkoznak figyelemmel azok sok tekintetben speciális jellegére.

Ezekben a helyzetekben azt javasoljuk, hogy a fogyasztó a számla sorszámára hivatkozással utalja át a szolgáltatónak az általa helyesnek tartott összeget. A reklamációt követően pedig, ha a szolgáltató annak helyt ad, a következő számlán a tartozást jóváírják. Ez megoldás arra az extrém esetre is, ha tévedésből a számlán szereplő összeg az előfizetés tényleges díját jóval meghaladná.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vadászbaszó nyúl 2015.10.06. 14:46:37

Kérem, valaki mondja meg, a mobilinternetet netezésen kívül még mire lehet használni?

sarostehen 2015.10.06. 14:49:07

Jó fej a telenor. Adnak egy nagyobb számlát. Elismerik hogy hibáztak, de azért fizesd be, és majd jóváírják.

Ennyi erővel mindenkinek számlázhatnának sokkal többet, mindenki fizesse be, és majd valamikor jóváírják. persze kamatot nem kell fizetni, az ügyfél pénzére.

Számoljunk.. mondjuk 100000 ügyfélnél havi 200Ft.. az 20.000.000Ft.. és kamat mentesen használod x hónapig.

sarostehen 2015.10.06. 15:14:07

@Vadászbaszó nyúl: Ha billeg az asztal, és pont jó oda a sim kártya...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 15:33:00

Azért nagyon szép, hogy onnan, hogy egy emailt úgy kellett elküldeni, hogy Bécsbe modemeztünk, mert csak addig ért el az Internet, odáig, hogy az internet Gipsz Jakabnak a mindennapi életéhez nélkülözhetetlen szolgáltatás.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 15:34:16

@AtiSnatch: Lécci, GTVI-t, Hagymát ne fesd a falra! Magadban, csendben szenvedjél a hiányuktól!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 15:36:06

@Vadászbaszó nyúl: Ssh...

Kérdés, mit értesz nezezésen. Mert ha az "Internet használatát", akkor valóban semmi másra nem használható.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.06. 15:40:09

Kedves postoló,
Ez a helyzet az, hogy megszívtad, mindegy, mit csinálsz.

A T-elenor meg k-apja be.

CID 2015.10.06. 15:40:17

@atpijkamo: Jól vagy papi, mintha nem a régi volnál?

Slatyek 2015.10.06. 15:42:30

ÁSZF 6.2.2
A díjreklamációnak a vitatott összeg kifizetésére halasztó hatálya nincs.
A bejelentett díjreklamációt a Telenor haladéktalanul nyilvántartásba veszi, kivizsgálja, és
annak eredményéről az Előfizetőt a díjreklamáció kézhezvételétől számított 30 napon
belül írásban tájékoztatja.
-
Amennyiben a Telenor a bejelentésnek helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén
a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától
számított 30 napon belül a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó
kamatait – az Előfizető választása szerint – az Előfizető számláján/kártyás egyenlegén egy összegben jóváírja, vagy a részére egy összegben visszafizeti.
-
Amennyiben a Telenor a kifogást elutasítja, az erről szóló – indoklással ellátott – írásbeli értesítést az Előfizetőnek átadja vagy megküldi.
[...]
Jóváírás esetén az Előfizetőt kamat illeti meg a kifogásolt összegre a befizetés és a
jóváírás közötti időre. A kamat mértéke évi 14%.

Szóval mi itt a probléma? Ha poszter befizette volna (amit amúgy illik minden szolgáltatónál, legalább az alap havidíjat, levonva a vitatott összeget a végösszegből), akkor most gazdagabb lenne 100Ft-al...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.06. 16:09:57

@atpijkamo: Mondjuk ha munkaeszköz, amiből él, akkor nem mindegy, van-e.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2015.10.06. 16:25:04

@Slatyek:
"ÁSZF 6.2.2
A díjreklamációnak a vitatott összeg kifizetésére halasztó hatálya nincs."

átírja a pannon a jogszabályokat? márpedig van, én rendszeresen átverem a szolgáltatómon, mikor rámpróbál, eddig még nem jött össze nekik...

broothy 2015.10.06. 16:25:19

@Slatyek: Igazad van, de szerinted ez a szerződési pont nem súlyosan jogsértő? Mi történik, ha - vonatkoztassunk el a Telenortól - egy közműszolgáltató kiszámláz 3.000.000 Ft-ot. Nem egyszerű tévedésről van szó, véletlen Gázlopó Gáspár órájának a számát rárögzítették a te nevedre (láttunk már hasonlót a Homáron...). A szolgáltatónál panaszkodsz, elhúzódik a kivizsgálás és puff, a tél közepén gáz nélkül maradsz. A szolgáltató az ÁSZF-re hivatkozik, teccett volna befizetni a három miskát, amit majd később jóváírunk. Ez így korrekt eljárás? A szolgáltató bármit kiszámláz az ügyfél azt köteles kifizetni, bármekkora blődség szerepel a számlán?

McZozo 2015.10.06. 16:30:43

@Slatyek: Hogy mi vn az aszf ben az egy dolog, hogy ez jogilag vedheto e az meg egy masik, mert egyetertek a posztoloval ilyen alapon kiszamlazhatnak barkinek barmit fizesse be aztan majd ok eldontik jogos a reklamacio vagy sem es valamikor jovairjak. Ez abszurd. Meg rendorsegi bunteteseknel is a reklamacio halaszto hataju.

broothy 2015.10.06. 16:38:10

Itt nem csak a panasz díjfizetésre való halasztó hatályáról van szó. Egy másik aspektusa a dolognak, hogy igazából nincs elszámolási vita a Telenor és közöttem. Ők is elismerik, hogy rossz összeget számláztak ki. Persze meg akarják úszni a sztornószámlázást, ezért azt mondják fizesd be sügér a rossz számlát, a díjkülönbözetet jóváírjuk. Ha én ezt egyszerű vállalkozóként megtenném a legkevesebb, hogy a NAV agyonvegzálna. Milyen tétel az ott a számlán Uram? Mi a jogalapja, jogcíme? Jaaa, hogy az csak egy elírás volt? Tetszett volna lesztornózni a számlát. Persze a nagyok egész más pályán fociznak, a Telenornak ezek a kérdések sohasem lesznek feltéve...

Vadászok Őrangyala 2015.10.06. 16:44:16

@atpijkamo: netezés alatt netezést értek. Igen, most lehet vitatkozni, a skype használata pl. netezés-e?

Aureliano Buendía 2015.10.06. 16:56:21

A „Minden napra egy telekommunikációs poszt” című rovatunkat láthatták.

A reklám után hírek.

Az megvan, hogy vodás poszt sosincs? Az új design jellemző színe a piros. Na, akkor lehet tippelni, ki támogatja ezeket a posztokat:)

Aureliano Buendía 2015.10.06. 17:00:52

@AtiSnatch: én is hiányolom a fogyasztóvédők lángpallosú védelmezőinek mindenre kiterjedő szakértését. Hosszú napok óta nem tudom kialakítani az álláspontomat.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 17:10:17

@Vadászok Őrangyala: :)) A szkájp akkor is működik, ha nincs internet kapcsolat. Mondták az okosok.

(Gy.k.: a szkájp névszerver nálkül is működik, mert beégetett IP címet használ. tehát azt látod, hogy a gugli nem megy, de szkájpon tudsz hívni.)

Nem netezésnek kéne hívni, hanem webezésnek, úgy egyértelmű. Webezés mondjuk a guglizás, de az FTP letöltés nem az. Az FTP is az Interneten megy, de nincs hozzá szükség a World Wide Web-re.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2015.10.06. 17:37:44

"Szívesen veszem a tanácsokat, ki mit csinálna hasonló esetben?"
-free wifi, eldobható eszközzel és csak web
-netkávézó
-feltöltőkártyás mobilnet

nincs megoldás. ha annyira hülék, hogy leírták hogy hibáztak, de mégsem javítják a hibájukat akkor ha van kedved be lehet jelenteni a felügyeleti szervüknél.

Vadászbaszó nyúl 2015.10.06. 17:38:09

@atpijkamo: engemet annyi érdekel, dzsaljon a jel akár dróton, akár levegőben.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.10.06. 19:22:47

NMHH-hoz kell fordulni, hogy kötelezzék a szolgáltatót a törvénysértő ászf módosítására.
Emellett lapozz az ászf-ben a kötbérezési részhez, mert a saját hibából kikapcsolt szolgáltatás miatti kiesésre jár némi lovetta.

Manyecska 2015.10.06. 20:17:50

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: a lakasbiztositas meg csonttoresre fizet nekem.itt kivanom megjegyezni hatha vkinek szuksege lesu ra.

AtiSnatch 2015.10.06. 20:30:05

@Aureliano Buendía: baszki ez már nekem is feltűnt... :/

AtiSnatch 2015.10.06. 20:32:15

@Aureliano Buendía: szerintem rosszul értelmezték a HomárPowert :D

pengusz 2015.10.06. 20:37:20

@broothy: "Milyen tétel az ott a számlán Uram? Mi a jogalapja, jogcíme? "
Esetleg felhívhatod az ügyfélszolgálatot, hogy jogalap nélküli számlát kaptál, és neked ezt kötelességet jelenteni a NAV-nak, és a PSZÁF-nek (te vagy a vállalkozó, te tudod mivel érdemes fenyegetni :D), Rendőrségnek stb. Szerintem biztos érdekelné a NAV-ot, csak nem tudnak róla...

pengusz 2015.10.06. 20:44:39

Egyébként ilyen esetben sajnos a legjobb amit tehettek, hogy befizetitek a számlát. Nekünk is volt. Befizettük. Következő hónapban megint. Befizettük. Ingyenes Hipernet kipróbálást! Na annak a két számlának milyen jogalapja lehetett volna? És havonta hány ilyen "téves" számla lehet? Egy élelmes adóellenőr rácsaphatna a témára...

neet 2015.10.06. 20:45:03

Én bekérezkednék a szomszédhoz homározni, amíg nem rendeződik az ügy. Ki tudja... *hamis mosoly*

broothy 2015.10.07. 09:04:06

@pengusz: Az a baj, hogy teljességgel lehetetlen felelős humanoiddal beszélni, az egyszerű ügyintézőnek meg persze fölöslegesen mondok én akármit is... Jól ki van találva ez a rendszer. Kábé 10 panaszjegy van rögzítve a témában, de a teljesen sablon lekoptató válaszok jönnek: olvassa el az ÁSZF-et, jóváírjuk az összeget később, ez a módja a számlareklamációknak stb... Mondhat itt az ember bármit is, semmi nem történik, felelős emberrel pedig lehetetlen beszélni.

shred 2015.10.07. 09:19:26

Nyilván először a Számlaemelési Osztály iktatta az első értesítést, majd a helpdesk rögzítette a hívásodat, amiben elhangzott, hogy nincs emelés, de ez az info már nem került át a Számlaemelési Osztályra. Később az Internet Birizgálási Alcsoport iktatott egy másik számlát, közben egy team lead szabin volt és pont bezáródott a ticket, amit korábban nyitottak. Azután az Előfizető-felbaszási Főnökség szerverein tervezett karbantartás volt, emiatt kinyomták a hibás fizetési felszólításokat harmincezer mailcímre.

broothy 2015.10.07. 10:36:19

@shred: Most, hogy így mondod mintha említették volna az Előfizető-felbaszási Főnökséget :D

neet 2015.10.07. 11:30:31

@ColT: Jé, te vagy a szomszéd bácsi?! :D (persze, gyere! én úgyis kimoccannék már, de nincs kire hagyni az aprónépet...)

lcsaszar 2015.10.07. 14:48:38

A kedvencem, amikor egy valamilyen okból hosszú ideig nyitva levő megoldatlan hibajegynél az ügyfélszolgálat könyörög, hadd zárja le. Majd később nyit újat UGYANERRE, de a sokáig nyitott hibajegy rontja a KPI-jüket (ez valami az ügyintézés minőségére vonatkozó mérőszám).

pengusz 2015.10.07. 16:33:51

@broothy: Lényegtelen, hogy kit kapcsolnak. Rögzítik nem? Bemondod, hogy jogosulatlan számlakibocsátás miatt jelented az ügyet a NAV-nak, mivel nem hajlandók foglalkozni az ügyeddel. Elköszönsz. Szerintem hamar lesz előrelépés az ügyben, de legközelebb tényleg fizesd be, aztán később úgyis neked lesz igazad.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.07. 18:36:05

@atpijkamo: Sokaknak a fészbúk az internet. És az is csak telefonon létezik.

Paeonia 2015.10.07. 18:52:49

Ádám, te magad írod a posztban, hogy "megállapították, hogy panaszom jogos, az ügyintézőjük tévesen tájékoztatott, ezért előfizetési díjamat a korábbi összegre csökkentik."
A lényeg: EZÉRT A KORÁBBIRA CSÖKKENTETTÉK.

Tehát a havi 5500 az valójában felemelkedett havi 5900-ra, és kizárólag csak neked engedik el az emelést, azért mert az első ügyfélszolgálatos tel.híváskor rosszul lettél tájékoztatva.
Ez így idáig korrekt eljárás.

Ha rendezted volna az általad megkifogásolt 5900 Ft-os számlát, akkor 400 Ft túlfizetés keletkezett volna ezzel a folyószámládon, és következő hónapban ennyivel kevesebb összegről kaptál volna számlát, 5500 helyett 5100 Ft-ról.
Ez után pedig a későbbiekben továbbra is havi 5500-ról.
Érthető ez így?

Ha ez a megoldás nem tetszett volna, (mert a 400 Ft-odat egy hónapig jogtalanul használta volna a Telenor), akkor a másik megoldás az lehetett volna, hogy a számlaszámra való hivatkozással átutalod nekik az 5500-at (az 5900 helyett). Ebben az esetben 400 Ft mínusz jelentkezett volna a folyószámládon, de csak addig, amíg a belső rendszerükben végig nem fut, hogy kedvezményezett előfizető vagy, és a többiekhez képest neked nem 5900, hanem csak 5500 a havi díjad. Így a folyószámlád nullára, = rendezettre került volna, és mindenki boldog.

broothy 2015.10.07. 19:55:53

@Paeonia: Értem, hogy a korábbira csökkentették, ezzel természetesen semmi bajom sincs, köszönöm nekik, jogszerűen és sportszerűen jártak el.

Nem kizárólag nekem engedik el az emelést, szóval azért szobrot nem fogok állíttatni nekik, mindazoknak elengedik, akik kifejezetten kérik, hogy mentesüljenek az emelés alól.

Ha rendeztem volna az 5900 Ft-ot, akkor valóban nem tartana itt az ügy. Megtehettem volna. Nem azért nem fizettem be, mert nem volt 400 Forintom. Egyszerűen nem szeretem, ha hülyére vesznek. A havidíjam 5500 Ft volt, jelenleg is ennyi és a hűségidőm végéig ennyi is lesz. Volt a Telenornál egy díjemelkedés, ami engem nem érintett (volna, ha el nem szúrják). Elszúrták. Rosszul számlázták ki, mivel a havidíjam továbbra is 5500 Ft. Nem volt egy olyan időpillanat sem, amikor jogszerűen 5900 Ft-ot kérhettek volna tőlem havidíjként. Innentől kezdve ha nekem 5500 Ft a havidíjam, nem értem milyen jogalapon követelnek tőlem 5900 Ft-ot, sőt, azt végképp nem értem hogy szerepelhet egy számlán ez az összeg. Ez a számla könyvelésre kerül, könyvelni csak valós tételeket lehet! Ez egy fiktív tétel, mivel sohasem létezett, nincs olyan szerződés közöttem és a Telenor között, ami ezt a tételt megmagyarázná. Ergo sztorznózni kell!

Még egyszer mondom, nem a 400 Forinton múlik, az elvvel van a problémám. Ma 400, holnap esetleg másnak 400.000...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.10.07. 22:22:27

@Paeonia: Hibás számla nem lehet alapja fizetési kötelezettségnek. Ha te komformitásból befizeted, egészségedre, de ettől még a szolgáltatónak kutya kötelessége sztornószámlát kiállítani, új számlát készíteni a helyes tételekkel.

@broothy:
Igazad van, én is így tettem volna. Kötbért nekik!

joska61 2015.10.08. 09:33:59

Inkább beszéljünk arról, milyen lehet, amikor elismeri, hogy hibázott. Mert olyat még nem hallottam.

Arcade Macho 2015.10.11. 12:24:30

@lcsaszar: szerintem a VOIPt tiltjak, kiveve ha korlatlan pofazasi lehetoseget vett a vadasz koma

Arcade Macho 2015.10.11. 12:27:12

"Itt akár szerencsésen véget is érhetett volna a történet, én továbbra is elégedett Telenor előfizető lennék a cég számlájára pedig továbbra is napra pontosan érkezne a havi előfizetési díjam. Sajnos nem ez a helyzet... "

höhööhö
miert mi valtozott???
az "elégedett" kikerult, wow, ember ez hatalmas... ezert eljonni ide vadaszt jatszani

Arcade Macho 2015.10.11. 12:31:09

komolyan ezt a hogyan legyek nagyobb vadasz kategoriat nem ertem!!!

vannak a kotelezo dolgok, amiknel be kell csicskulni, ugymint a NAV, az Elmu, a Vizmu fokent leolvasok tekinteteben, na ott vegtelen nyugalommal kell pitizni, hogy elerje az ember amit akar de a nagysagos felsobb hatalmakat veletlenul ne haragitsa magara

aztan van a PIAC
ott meg ha geciznek akkor rajuk kell boritani az asztalt...
ja hogy vadasz komank 2 eves szopasra leszerzodott, akkor terdepeljen csak oda a telenor maci ele, es ne sirjon kozben

Arcade Macho 2015.10.11. 12:36:41

amugy meg en egy gerinctelen fereg vagyok es a poszternek van igaza
csak akkor vigye is el a birosagig, es legyen egypar VALODI szamlaja az extra koltsegrol amit a telenor miatt szenvedett el...
ha mar ugyis a birosag neki fog igazat adni legyen mar a tet egy kicsit nagyobb, ne csak az hogy nem tudta a facse statuszat frissiteni

en pl. kernek egypar kurvatol AFAs szamlat, es azt vinnem, hogy nesztek szombat ejjel ezek az extra koltsegeim keletkeztek mert a facsen nem tudtam elerni az aktualis dugopajtit
süti beállítások módosítása