Tékozló Homár

3 és fél évig előfizetni valamit, amire nincs szüksége az embernek / Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2015.10.26. 13:50 | Homár Hilda | 58 komment

telenor_logo_1.png

Szegény posztolót ezúttal tényleg csak sajnálni lehet, de hátha mások még időben tanulnak az ő kárán. Nem lehet megúszni a szerződés átböngészését.

Kedves Tékozló Homár,

2 éves hűségnyilatkozattal rendelkeztem a Telenornál 2 telefonszámra úgy, hogy mindkettő az én nevem alatt volt. Sajnos a párom meghalt és ezért szerettem volna felmondani a 2. telefonszámot, mivel nem volt rá szükségem. Sajnos nem volt rá lehetőségem, mivel mindkét szám az én nevem alatt volt regisztrálva, így nem vették figyelembe a halálesetet. Csak a kötbér, ami 25 ezer forint kifizetése esetén lett volna lehetőségem felmondani, ezért inkább meghagytam akkor.

1.5 évvel később bementem a Telenorhoz személyesen körülbelül 2 hónappal a szerződés lejárata előtt, hogy rákérdezzek hogyan szüntethetem meg az előfizetésemet. Erre azt a választ kaptam egy héttel előtte menjek be és akkor nyilatkozzak a felmondási szándékról. Az ügyfélszolgálatos azonban elkövette azt a hibát, hogy nem nézte meg a szerződésem speciális feltételeit és csak az általános szabályról tájékoztatott, mint az sajnos később kiderült.

Mikor 1 héttel előtte bementem hozzájuk és megírtam a nyilatkozatot utána felhívtak, és közölték, hogy nincs lehetőségem felmondani, hacsak nem kifizetem a kötbért. Ezen nagyon meglepődtem. Az indoklás az volt, hogy a szerződésem apróbetűjét el kellett volna olvasnom, ami kimondja, hogy felmondani legalább 2 hónappal a hűségnyilatkozat lejárta előtt írásban lehetséges.  Ellenkező esetben automatikusan 2 évre megint meghosszabbodik szerződés vagyis újra indul a hűség.

Két dolog miatt vagyok felháborodva: az ügyfélszolgálat félretájékoztatása illetve a fogyasztói érdekekkel ellenes szerződési feltételek miatt. Nem hiszem hogy az átlag fogyasztó 2 év után emlékszik a szerződés apróbetűjére és nem is számítana arra hogy legalább 2 hónappal előre kell jeleznie a felmondási szándékát (kb 1 hónappal előtte kezd ezen gondolkodni). A másik hogy már 2 hónappal előre elköteleznek egy újabb 2 éves hűségidőre. Legyen 2 hónap a felmondási határidő, de legalább hűségidő nélkül éljen a szerződés. Ezeket a szerződésfeltételeket egy jól kitervelt csapdának érzem, ami mindenképpen a fogyasztó kárára lett kitalálva.

Ezek után nem tudom, hogy van e bármi lehetőségem a kötbér kifizetése nélkül elállnom. Az ügyfélszolgálat hibája szerintem egyértelmű, de én se olvastam el a szerződést, mivel bíztam a tájokoztatás hitelességében. A Telenor szerint nem az ő hibájuk.
UPDATE nov. 25.

Kedves Homár Olvasó!

Az ilyen esetekben az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek szerződés megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseinek együttes áttanulmányozását követően lehet pontos állásfoglalást adni azokban a kérdésekben, hogy a fogyasztói felmondás megfelelt-e a szerződés rendelkezéseinek és ha nem, abban az esetben a szerződés milyen módon szüntethető meg.

Az általános szerződési feltételek 14. oldala a határozott idejű előfizetői szerződés fogalmának meghatározása során az alábbi szabályt tartalmazza.

 „A hűségvállalás okán a felek határozott időtartamra kötnek szerződést. A felek a szerződéskötéskor megállapodnak, hogy az említett határozott időtartam („hűségidő”) lejártával az előfizetői jogviszony határozatlanná válik kivéve, ha a felek a szerződéskötéskor vagy annak folyamán megállapodnak a további határozott időtartamra történő meghosszabbításról.

A fent meghatározott rendelkezés alapján a mobilszolgáltató az ismételt határozott idejű szerződés létrejöttére jogszerűen hivatkozhat, mert ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy a felek az egyedi előfizetői szerződésben megállapodjanak a szerződés további határozott időtartamra történő meghosszabbításától.

A mobilszolgáltatótól elvárható, hogy minden esetben a vonatkozó általános szerződési feltételek és egyedi előfizetői szerződésnek megfelelően tájékoztassa az ügyfelet a szerződés megszűnésének eseteiről és szabályairól.

Nem feltételezzük, hogy a szolgáltató munkatársa szándékosan adott a szerződéstől ellentétes tájékoztatást annak megszűnésével kapcsolatban. Ha ez így történt volna, az tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak is minősülhetne, hiszen ebben az esetben a szolgáltató a fogyasztó számára történő valótlan tájékoztatás nyújtásával olyan ügyleti döntés meghozatalára késztetné, amelyet a tájékoztatás hiányában nem hozott volna meg. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megvalósulása esetén az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság lenne jogosult eljárni és a jogsértés megállapítása mellett akár bírságot is szabhatna ki a szolgáltatóval szemben.

Azonban a leírtak alapján nagy valószínűséggel egy esetleges fogyasztóvédelmi hatósági eljárás során sem lehetne bizonyítani, hogy a szolgáltató szóban a szerződés megszűnésével kapcsolatban valótlan tájékoztatást adott volna.

A hatósági eljárás helyett javasoljuk a szolgáltatóval szemben, írásbeli panasz benyújtását, amelyben részletesen írd le a leveledben is vázolt körülményeket kérve, hogy tegyék lehetővé az előfizetői szerződés megszüntetését. Az általános szerződési feltételek ugyanis lehetőséget biztosítanak arra, hogy a szerződést a felek közös megegyezéssel is megszüntethessék.

Ha a panasznak nem adnának helyt, abban az esetben lehetőséged van az illetékes Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testülethez fordulni, amely eljárás során lehetőség van a szolgáltatóval akár megállapodás megkötésére is, hiszen a törvényi változás miatt a szolgáltató már köteles az eljárás során megtartott ülésen megjelenni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ancsika 2015.10.26. 13:56:26

szép, balkáni megoldás

Szarazkoro 2015.10.26. 13:59:43

azannya. fizess aztan el onnan a masik elofizuval is.

ghck 2015.10.26. 14:00:27

És ez csak a posztoló szerződésében volt benne? Miért? Mitől volt speciális az ő szerződése?

okoska77 2015.10.26. 14:15:49

Igazi rohadekok. Ugy latszik a telenor mar csak igy tudja megtartani az ugyfeleket.

230e 2015.10.26. 14:22:47

Most tényleg nem a posztolót csesztetném, de melyik Telenoros előfizetés hosszabbodik automatikusan hűségidővel? Az nem egy határozatlan idejű nem hűségidős előfizetés lesz csak?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.26. 14:39:47

@230e: Szerintem is de. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az illetékes. Bővebb információk: nmhh.hu/tart/index/455/Elerhetosegeink

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.26. 14:44:54

A fentebb író Máté Úrinak (Úri Máténak?) szeretném jelezni, hogy a Telenornál nincsenek egyedi előfizetési szerződések, és az ügyfélszolga előtt ott van (jó esetben a céges hálózatba bekötve) a monitor, amely segítségével tipizálhatja pár kérdéssel, pl. az ügyfél adataival a szerződést, különösen akkor, ha a júzer rá is kérdez a felmondásra.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.26. 14:47:13

Egyébként az is aljasság, hogy a halálesetet nem vették figyelembe. Privatizálni kellene már a geciket!

Rejtélyes 2015.10.26. 14:55:32

A masfel ev alatt szerintem tobber fizetett, mint 25000 ft... 1400 ft-os havidij felett inkabb mondta volna fel instant.

Egyebkent meg NMHH.

zdanee 2015.10.26. 15:23:49

Ha nem ugyanaz a fordulópont, le lehet mondani helyette a másik számot. Ha az előfizetés több, mint havi 1000 Ft, már megéri kiköhögni a kötbért és téglához kötve ablakon visszaküldeni a SIM-kártyát, ha viszont kevesebb, akkor gyerek/nagyi/kutya-macska használhatja a feltöltőkártyás helyett. A halálesetet (részvétem) tényleg nem kötelesek betű szerint elfogadni, ha a te neveden volt, de ilyenkor is lehet levélben méltányosságot és egyedi elbírálást kérni, hátha.

hobbitroll 2015.10.26. 15:37:07

emlékeim szerint az ilyen megújuló hűségidőt elkaszálták, vagy tévednék?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.26. 15:43:14

@hobbitroll: Én úgy emlékszem, meg is toszták őket miatta, dulván.

Dezsike 2015.10.26. 15:49:32

@230e: A céges előfizetések ilyenek, ott hosszabbodig magától. Lakosságinál ilyen nincs, ott ha lejár a hűség határozatlan idejű szerződésként megy tovább - ami persze gyakran áremelkedéssel jár, de legalább le lehet mondani. Gondolom a posztoló céges előfizetést vett, mert annak legalább egy részét el lehet számolni, most fizetheti vissza az így elcsalt adót kötbér címszóval.

hobbitroll 2015.10.26. 15:52:19

@Dezsike: erre nem vennék mérget. A vodkánál legalábbis nem így van. 4 előfizetésünk van náluk, és van amelyik már nem hűségidős :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.26. 16:03:32

"Két dolog miatt vagyok felháborodva: az ügyfélszolgálat félretájékoztatása illetve a fogyasztói érdekekkel ellenes szerződési feltételek miatt. "
Hát a te érdekeid persze, hogy ellentétesek az ővékkel... NMHH-t nekik.

Egysimaegyfordított 2015.10.26. 16:09:59

A legtöbb szolgáltatás ilyen. Legalább 30 nappal előtte fel kell mondani. Csak ezt titkolják. Igaz, benne van az ÁSZF-ben, így ráfogják, h de mé nem olvastad el kedves ügyfél?!

CID. 2015.10.26. 16:12:42

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Szerintem vállalkozói díjcsomagról lehet szó, kiindulva a 2+2 évből, és ott, valóban nem játszik a haláleset. Elég nehéz bebizonyítani, ki használta a telót.

ördi ke 2015.10.26. 16:25:05

@Dezsike: lehet hogy csupàn flottàs.

gabors 2015.10.26. 16:25:32

allamositani a gecibe es osszevonni a postaval es elnevezni NETAV-nak (vagy NERTAV)... mas otletem nincs ...

azert a 25-ezer forint nem KEVESEBB, mint a 2 teljes evei elofizetes ??? mert ha igen akkor meg mindig jobban jar most felmondja ...

230e 2015.10.26. 17:00:16

@Dezsike: A családban van céges, és nem hosszabbodik magától. Megnéztem az ÁSZF-eket, abban sincsen szó erről., különösen hogy az üzleti ÁSZF nem tartalmaz erre rendelkezéseket, csak a "fő" ÁSZF, ami így a nem cégessel azonos feltételeket ír. Persze jó lenne tudni hogy ez pontosan melyik tarifacsomag.
Lehet hogy flottás?

MrZed001 2015.10.26. 17:50:39

Akárhogy is, ezért a Telenor megérdemelne egy 10-20 misis büntetést, hogy ne copassa az ügyfelet. Az külön felháborító, hogy a HIVATALOS képviselőjük szájából elhangzott dolgokért nem vállalnak felelősséget.
Lassan már akár csak a telefonos ügyfélszolgálatnál, személyesen is kénytelen lesz az ember kitenni az asztalra a telót és elindítani a hangfelvételt.

Aureliano Buendía 2015.10.26. 17:57:58

úgy látom, minden a helyén, egy újabb távközléses poszt.

Ki is lehetne írni:

(x) sponsored by Vodafone

Aureliano Buendía 2015.10.26. 17:59:55

hozzáteszem, ha valaki rendelkezik egy szerződéssel, az az alap, hogy elolvassa. Nem kell visszaemlékezni, de elő kell tudni bogarászni, és értelmezni az ott leírtakat.

Aureliano Buendía 2015.10.26. 18:01:47

@Kitalátor (másként) gondolkodó: már miért? Nem az elhunyt nevén volt a szerződés, mit vegyenek figyelembe?

Aureliano Buendía 2015.10.26. 18:06:44

@Hilda: valamikor tolhatnál egy vodafonos posztot is, nem hiszem, hogy az utóbbi egy évben ne jött volna rájuk valami.

atörökkk 2015.10.26. 18:16:47

Államosítani kell a zügyintézőt!

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.26. 18:28:15

Hihetetlen lapos lett a homárd. Szégyellje magát az illetékes.

gabors 2015.10.26. 18:34:48

Rettenetesen sajnalom a posztolot foleg a halal eset miatt...

jo lenne tudni hogy "uzleti" /"ceges" csomagrol van szo amit a "parja" hasznalt a.k.a egy ujabb adocsalo ir hogy rabaszott ?? ha nem akkor meg allamositani a gecibe a telenort !! (ja ezt mar irtam )

CID. 2015.10.26. 18:44:04

@gabors: Azért, mert céges előfizetése van, közel sem biztos, hogy elszámolja;)

atörökkk 2015.10.26. 18:53:03

@gabors: te annyira okos vagy már megint. Biztos vagyok benne, teljesen képben vagy, hogyan lehet telefonelőfizetés díját elszámolni. Kicsit segítek: alapesetben kurvára nem éri meg és rohadt sok macera. További jó szakértést!

gabors 2015.10.26. 19:37:38

@CID.: akkor miert jo (jobb) ceges ? ha azt is maganzsebbol kell fizetni ??

Manyecska 2015.10.26. 19:44:03

@ide nem jöhet csak úgy be: ellentetben velem.a kàdbol írok tehàt mesztelennő van benne csak nem làtom oly gőz van xd itt mi a kérdés??ha engem kérdez a poszter ez hiba volt..

Manyecska 2015.10.26. 19:50:39

Szeretném tudni miért kaszaltak el a negyedik szolgaltatot ..pàr éve...mer nem lett...meg mér kell balettozni spiccben a bordásfal előtt gyógytorna címszó alatt? Ezernyi kérdés.monnyuk szorakoztato xd

CID. 2015.10.26. 19:58:25

@gabors: Senki nem mondta, hogy jobb ( bizonyos esetektől eltekintve), az üzletkötőnek jobb;)

@Manyecska: Ha az államira gondolsz, azért kaszálták el, mert annyira hülyék voltak, hogy egy rendes pályázatot nem bírtak beadni, annak ellenére, hogy szinte egyedül indultak, a feltételekkel, meg tisztában lehettek.

Aureliano Buendía 2015.10.26. 20:04:12

@atörökkk: hagyd, mióta nincs a másik nagyvizentúli szellemi Parnasszus, valakinek tartania kell a frontot

Aureliano Buendía 2015.10.26. 20:23:27

@atörökkk: látod.
Valakinek mindig fenn kell tartania a tudatot, hogy odaát a népek többsége idióta, és legtöbbször az itthonról vitt erős immunrendszer sem képes ellenállni a mindent legyűrő szent egyszerűségnek.

atörökkk 2015.10.26. 20:24:59

@Aureliano Buendía: dúlva egyszerűség lehet, ami a magyar immunrencert is képes maga alá gyűrni...

Aureliano Buendía 2015.10.26. 20:42:56

@atörökkk: pedig a magyar fasz... izé... immunrencer világhírű.

Most vagy az van, hogy eccerűen akkora a tömeg, hogy feloldódik benne, vagy az, hogy az egész ország alatt van egy gecinagy vízér, és mindenki meghülyül egy idő után. Jó, aki ott születik, annak esélye sincs, de a kitántorgók biztos más tészta. De sok év után az ő védelmük is elfáradhat.

Sandor Akarki 2015.10.26. 22:08:42

Erőfölénnyel visszaélés?

_Neville 2015.10.27. 00:06:51

Milyen szerződése volt? Ilyen a Telenornál tudtommal nincs, ha lejárt a hűség, azt csinálsz, amit akarsz. Érdekes... Amúgy meg más számát ne kössük a saját nevünkre, mert csak a gond van vele!

^LutheR^ 2015.10.27. 07:00:57

Nincs mindig igazuk a kárörvendő okostojásoknak, akik szerint "miértnem olvastadel hülyeidióta megszívtad". Bár szabálytisztelő ember vagyok, de ebben az esetben én sem hagynám magam.
Mivel az általános szerződési feltételekre nincs lényegi ráhatása a magán felhasználónak, így nyerő helyzetben vagy. Nyugodtan hivatkozz arra, hogy ez az "automatikusan meghosszabbodó hűségidő" tisztességtelen feltétel, ne tekintsd érvényesnek magadra nézve. Viselkedj úgy mintha ez nem lenne. A Telenor Online üzenőfelületén (ez bizonyítható) határozottan mondd le a szerződést. Ne használd az érintett SIM kártyát, add le a Telenornak. Ha kiszámlázzák ezt a szolgáltatást, azonnal mondj ellent, és ne fizesd be.

AtiSnatch 2015.10.27. 07:39:45

@ColT: én ismerem Atörökk-öt, nem is hasonlít!

joska61 2015.10.27. 08:45:14

Bizony. A szerződéseket el kell olvasni. Eleve nem írok alá olyat, ahol a hűségidő automatikusan meghosszabbodik.

230e 2015.10.27. 08:46:45

@^LutheR^: "Mivel az általános szerződési feltételekre nincs lényegi ráhatása a magán felhasználónak, így nyerő helyzetben vagy." Miért ne lenne? Azért általános szerződési rendelkezés, mert az alapkérdéseket ez rendezi. Az egy másik kérdés, hogy a Telenor ÁSzf-je nem tartalmaz ilyen rendelkezést.

Itt egy meghatározott, az adott szerződésre vonatkozó speciális rendelkezést említett ügyintéző, bár nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a Telenor ezt pontosan mely számlacsomagjában alkalmazta.

Terézágyú 2015.10.27. 09:03:38

Hűségidő... milyen undorító szó lett már ez is...

ghck 2015.10.27. 09:07:10

@Terézágyú: milyen király lesz, amikor házasságokat is hűségidővel kötnek az emberek! Várjál, kedves, még két hónap hátravan a hűségidőmből, utána lecserélem rád az asszonyt!

McZozo 2015.10.27. 10:29:12

@ghck: LEhet jo hatassal lenne a nokre, mert a husegido lejartanak kozeledtevel ujra meg kene nyerniuk a bizalmunkat igy ki kell talaljanak olyan "akciokat" amivel magukhoz kothetnek ujjabb ket evre :)

anarch 2015.10.27. 10:35:59

@Manyecska: Nem kaszálták el, egész egyszerűen állami volt. Csak papíron létezett - kizárólag menedzsmentje volt meg jogai. Ezen jogokat (frekvenciatartományok) aztán jó pénzért tovább értékesítette tavaly.

CID. 2015.10.27. 10:51:24

@Terézágyú: Ha ez megnyugtat, már jó ideje határozott idejű szerződésnek hívják csak mindenki a jánykori nevét használja.
@ghck: Némi kötbér kifizetése mellett, szerintem azt is bármikor felmondhatod;)

melaena 2015.10.27. 13:57:28

Itt lesz 1 kis felreertes.
Az elkepzelheto, hogy valoban beleirtak az aszf-be,hogy a felmondasi SZANDEKOT, mikor kell/lehet bejelenteni.
Az viszont teljesen biztos,hogy ez torvenytelen.
Gondolkozzunk mar emberek!
Mi az,hogy bemegyek felmondasi SZANDEKOT bejelenteni,es ok ezt nem rogzitik ?
MEgis milyen alapon vonnak meg tolem ezen jogomat?

Ha mondjuk nekem 2016. marciusaban jar le a szerzodesem,es most megirom a szolgaltatonak ,hogy a szerzodest azzal az idoponttal felmondom, akkor onnantol neki nincs merlegelesi joga,ezt koteles tudomasul venni,ha a szolgaltatast nem allitja le a megjelolt napon,dijat erte mar akkor sem szedhet.

^LutheR^ 2015.10.27. 17:39:33

@230e: az ÁSZF-et eléd teszik, nem tudsz benne megváltoztatni neked nem tetsző pontokat. Kiszolgáltatott helyzetben vagy szerződéskötéskor.

Szerintem úgy is támadható a dolog, amennyiben ez a kérdéses pont tényleg az egyedi szerződésben volt. Így is erősen általános beütése van az egésznek. Lássuk már be, mennyire abszurd az önmagát meghosszabbító szerződés, ahol csak évente egyszer, a lejárat előtti szűk egy hétben tudom "lemondani"!

Még az is némileg visszás, ha határozatlan idejűvé alakul, de ott a fogyasztónak van lehetősége akármikor észbe kapni.

CID. 2015.10.27. 18:18:00

@melaena: aham, te bemész és kötsz egy 730 napos határozott idejű szerződést, majd 2 nap múlva jelzed a szolgáltatónak, hogy ezt te szeretnéd 728 nap mulva felmondani. Ezt most ugye nem gondolod komolyan, dobd el azt a szart amit szívsz:D

monddazigazatmar 2015.10.27. 18:35:52

Egyébként milyen alapon kéri a telenor a kötbért?
Van egy havi tarifa és abból adnak havonta 400/1000/4000 Ft kedvezményt - azzal a feltétellel, hogy 2 évig használja az ügyfél.
Ha a szar szolgáltatásukat lemondom 5 hónap után, akkor milyen alapon tartanak igényt a 24 hónapra kifizetendő kedvezményre? Számlázza ki, jogos az 5 hónapos kedvezmény, de a többit milyen alapon követeli?

nickM 2015.10.27. 21:02:35

@monddazigazatmar: Nem követeli, de ehhez el kellene olvasni egynéhány ÁSZF-et. Ilyen esetben kifizeted az 5 hónapot és copc másik szolgáltatóval. Az" automatikusan + 2 év, ha nem mondod le időben" szerződések elsősorban céges előfizetők esetén köttetnek. (És egyben gabors-nak is: bőven van olyan, hogy az "egymás között 0 Ft-ért beszélünk csomagok így érhetőek el a legkedvezőbb feltételekkel. :/ )

melaena 2015.10.28. 10:34:40

@CID.:
Pedig ez pontosan igy van.
Sot,olyat is lehet ,hogy irsz egy levelet januarban ,amelyben marciustol szeptemberig kered a szolgaltatas szunetelteteset.
Ez minden szolgaltato vallalatiranyitasi rendszereben egy olyan alap funkcio,ami nelkul mukodni sem tudnanak.

AZ adminsztracios hatter megvan hozza,egyertelmuen a szopatasrol szol az,hogy nem jelezhetsz szandekot akarmikor.Az is biztos,hogy egy ilyen korlatozast a birosagon eselytelen megvedeni.

A mit szivsz es hasonlo dumakat pedig ne eroltessuk,nem oriztunk egy libat.
A stilusod tipikus netcigany viselkedes.
Itt a olvashatsz a definiciodrol,illetve a viselkedesi minta kovetesenek veszelyeirol :
index.hu/tech/net/tomc041108/
süti beállítások módosítása