Tékozló Homár

Egyébként sem kell minden kis szarba belekötni, jó? / Frissült a cég levelével

2015.10.26. 09:35 | Homár Hilda | 136 komment

panel_star_munka_1.JPG

Viszik "az egész falat a picsába" - mondták, és így is tettek.

Édesanyám (66 éves) vásárolt egy lakást, és elkezdte a felújítást, hogy beköltözhessen. A postaládában talált szórólap alapján hívta a Panel Star Kft-t nyílászáró-csere ügyében. Már az első pillanattól kezdve udvariatlanok és megbízhatatlanok voltak, de sajnos ez Édesanyámat nem zavarta eléggé. Helyszíni felmérés után a cég képviselője árajánlatot tett a három ablakra és egy erkélyajtóra (ezekhez való redőnyökkel) valamint a bejárati ajtóra. Az árban benne volt még redőny egy másik ablakra (korábban lett kicserélve) amelyen nem volt.

Hiába mérték fel azonban a helyszínt - aminek tükrében ugye pontosan kellett volna tudniuk mire lesz szükség - kiderült, a már meglévő ablakra nem lehetett redőnyt szerelni, amit a két munkás a gyorsan a főnökükre fogott, mondván az nem vette fel rendesen a munkát. Ebből a szemünk láttára hatalmas ordítozás keveredett telefonon keresztül a főnökkel, akiről kiderült, hogy a fiatalember édesanyja (nem részletezném milyen stílusban és hangnemben küldte el a saját anyját az anyjába 20 másodperc alatt). A redőnyt tehát hiába hozták. 

Az erkélyajtót, és mellette lévő ablakot szintén cserélték volna. Persze ott se ment minden simán, hiába mérte fel a helyszínt a saját emberük. Az erkélyen ugyanis van egy légkondicionáló fejegység, aminek a kábelei azon a panelen mentek keresztül, amelyet ki kellett volna cserélni az ablakkal együtt. Mivel a légkondicionálót csak szakember szerelheti, azzal hagyták abba a munkát, hogy visszajönnek, amint a kábelek a helyükre kerültek, és kicserélik, ami még hátravan.

Eddig tehát a négy ablakból kettőt cseréltek ki, maradt még az erkélyajtó, - ablak (az alatta lévő panellel).
Az akadályok sikeresen elhárultak, így 2015. október 19-én a mesterek vissza is jöttek. Közben a család egy ismerőse bevállalta, hogy - mivel nem vagyunk túl tájékozottak építőipari kérdésekben - amolyan nem hivatalos szakértőként rajta tartja a szemét a dolgok menetén. Ő már a lakásban volt, amikor a Panel Star Kft. két szerelője megérkezett.

Gyorsan neki is álltak szétszerelni az erkélyt, ami abból állt, hogy a kicserélendő fal előtt álló fűtőtest tartóvasait elvágták: azt tehát csak a vízcsövek tartották és semmi más. Az erkélyajtó eltávolítása után kivették az ablakkeretet, majd az alatta levő (derékig érő) faldarabot. Igenám, de a fal szoba felőli oldalán parketta van, amit ahelyett, hogy elfűrészeltek volna a fal mellett (ahogy mint utólag kiderült szokás), hanem egyszerűen kitépték a falat a rögzített parkettával együtt természetesen. A következő beszélgetés zajlott le Szabolcs (az ablakos) és Sándor (család barátja, hozzáértő) között:

Sz: Öööö, ez a parketta fel lesz szedve?
S: Nem. Miért?
Sz: Akkor ezt elbukták a tulajok, mert felszakítottuk a parkettát.
S: Most akkor mi lesz?
Sz: Nem tudom, nem vagyok parkettás, én biztosan nem tudom megcsinálni.

panel_star_munka_2.JPG

Mire édesanyám odaért, a falat, ablakot és erkélyajtót már betették, de olyan trehányul volt összerakva az egész, hogy még laikus szemmel is egyértelmű volt, ennek nem így kellene kinéznie.

Mire én odaértem, a földön tanácstalanul térdelő Szabolcs gyorsan megpróbálta eltakarni az éppen előtte heverő redőnyt, amelyet sikertelen felszerelési kísérlete során egyszerűen össze-vissza hajlítgatott, szinte felszerelhetetlenné téve az egész berendezést. Az ablak külső oldalán (ahol a redőnynek lennie kellett volna) 10-15 cm sugarú körben sikertelen fúrásnyomok tömkelegét fedeztem fel. Láthatólag nem tudta felfúrni a redőnyt az ablakkeretre, és nem kell mesterdetektívnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk a vadonatúj ajtó tönkretevését okozó redőny akkor hajolhatott el, amikor - persze sikertelenül - nagyon próbálták a dolgokat összepasszítani.

Az ablak tehát kívülről nagyon el volt csúfítva, ráadásul a keret oldalsó szélein, ahová a purhabot fújják, gyanúsan befelé hajlottak a fedőlécek, ami csalhatatlan jele annak, hogy nincs alatta anyag, spórolásból nem tettek elég habot a fal és ablakkeret közé. Amikor ezt szóvá tettük, minősíthetetlen hangnemben annyit vetettek oda, hogy: Az még tágulni fog, nem kell nyomogatni, és nem fog beesni a takaróléc. Egyébként sem kell minden kis szarba belekötni, jó?

panel_star_munka_5.jpgEkkor kiderült, hogy a fűtőtestet semmilyen módon nem tervezték a falhoz rögzíteni „a régi tartót elvágtuk, nem tudom, mit kellene csinálnom vele, a panelez nem rögzíthetem”. Ott lóg tehát a fűtőtest a két vízcső végén, melyeket nem arra terveztek, hogy akármekkora súlyt is sokáig tartsanak, így a víz el is kezdett csöpögni belőle szinte azonnal, amit a Panel Star Kft. ’szakemberei’ egy fogó segítségével próbáltak orvosolni. Persze fogójuk nem volt, így kölcsön kellett kérni egyet a szomszéd szobában dolgozó (egyébként tőlük teljesen független) burkolótól. A problémák, ahogy tornyosultak, úgy vált egyre jegesebbé a hangulat,

A hátralévő bejárati ajtót pedig a főnökük elhozta ugyan, de gyorsan el is ment, fel sem jött a lakásba, gondolom nehogy hangot tudjunk adni csalódottságunknak. A két ’szakember’ elkezdte beszerelni a bejárati ajtót, amelyről hamar kiderült, hogy sokkal kisebb, mint amekkora kellene, azt ezt firtató kérdésemet azzal ütötték el, hogy ne foglalkozzak vele, ez szabvány, és egyébként is csak ilyen van. Majd ők megoldják "valahogy".

Meg is oldották, de amikor felvetettük, hogy lenne mit megbeszélni az elvégzett munka minőségét illetően, azonnal ordítozni kezdtek, hogy leszerelik az ajtót, kitépik az ablakot és viszik "az egész falat a picsába", és idehívják a főnököt, aki majd jól móresre tanít minket és hasonlók. A két, húszas éveiben járó kontár úgy ordibált a lépcsőházban és a lakásban, hogy a földszinten is hallották a szomszédok. Kicsit olyan íze volt a dolognak, mint ami - nincs rá jobb szó - be lenne gyakorolva. Amikor ugyanis a főnökük (Sz. édesanyja) megérkezett, szóról szóra ez hangzott el:

A: (beviharzik, csípőre teszi egyik kezét, másikkal drámai gesztikulálásba kezd és ordít ahogy a torkán kifér. - nem túlzás) MOST AZONNAL VISSZÜK AZ AJTÓKAT, ABLAKOT, HÍVJÁL RENDŐRT, ENGEM NEM ÉRDEKEL! VELEM NEM FOGSZ SZÓRAKOZNI!

Én: (halkan és rendkívül nyugodtan) Hu, sok ez így egyszerre csókolom. Nem lenne jobb inkább úgy "Jó napot kívánok, hallom valami probléma van. Lássuk mi a gond, és megoldjuk." - Amit ön mondott az nem egészen így hangzott...

Onnantól kezdve csak ordítottak, ami engem kevéssé zavart, de édesanyám rendívül a szívére vette, hogy ezek itt most jól lehúzzák. Volt valami hamis az egészben, mintha minden esetben ordítozással kellene érvényt szerezni fizetési igényeiknek. Szó szót követett, volt ott dulakodás, anyázás, de nem fajultak el a dolgok. Meglehetősen kényelmetlen, szinte piaci volt a hangulat. Itt két felnőtt férfival álltak szemben, minket nem olyan könnyű egyszerű ordibálással megfélemlíteni, de nem mindenki mer kiállni magáért, ráadásul ha ablakcserekor is a lakásban lakik, nyilván minél hamarabb az ajtón kívül akarja tudni ezt a kellemetlen, ordibáló társaságot. Még csak a gondolat, hogy leszerelhetik a friss ablakot, ajtót, meghátrálásra kényszeríthet bárkit, lemondva ezzel a reklamálásról.

Szerencsére sikerült megőriznem hidegvéremet, így megállapodtunk, hogy kifizetjük a bejárati ajtót. Az erkélyajtó, ablak és fali panel tekintetében pedig nem tudtunk megegyezni, így kiszereltek mindent és nagyon gyorsan leléptek - persze orbitális szemetet, sittet és minden egyebet szétszórva (az eredeti megállapodás szerint ezeket el kellett volna szállítaniuk). Viszont még a ház előtt várakoztak valamire, gondoltam jön teherautó a kiszerelt dolgokért, arra várnak. Mondanom sem kell, nem arra vártak...

Másnap reggel, amikor a fentebb említett (Panel Star Kft-től független) burkoló ment dolgozni a lakásba, a (vadonat új) bejárati ajtó MINDEN rése teljesen be volt fújva (közben megszilárdult) purhabbal, igen a zár is. A kémlelőnyílást valaki letörte, és a nyíláson keresztül jókora mennyiségű purhabot spriccelt szét a lakásban. A purhab gyorsan szárad, és meglehetősen nehéz tőle megszabadulni, ha egyszer megszilárdul. Az ajtót végülis sikerült kinyitni, de eltart egy ideig, amíg a károkat helyrehozzák. Ráadásul az erkélynek most nincs ajtaja, ablaka és fala, a fűtőtest a vízcsövek végén lóg (a mesterek aláraktak valami műanyagdarabot, hogy tessék-lássék tartson azért), a bejárati ajtó tiszta purhab, nem biztos, hogy egyáltalán meg lehet-e valaha is teljesen tisztítani. Az erkélyoldali parketta széle szét van törve és fel van szakítva.

Az eredeti megbeszélés szerint a kiszedett ablakokat és ajtókat elvitték volna, semmi szemetet nem hagyva maguk után, de természetesen ez sem sikerült, ahogy az utcai fotón is látszik.

Édesanyám megtanulta, hogy nem szabad hinni a szórólapoknak, én megtanultam, hogy megéri nem elveszteni a fejünket, de őszintén megvallom, fogalmam sincs, hogy maradhat egyáltalán életben egy vállalkozás, akik ilyen módon terrorizálják a kuncsaftjaikat. Komolyan nem értem...

UPDATE okt. 27. 9:45

A posztot elküldtük a Panel Starnak, hogy reagálhassanak rá. Szerintük így zajlottak az események.

Tisztelt Hölgyem!

Akkor most szeretném tisztázni mi történt!

A Hölgyhöz mentünk dolgozni a megrendelt ablakokat cserélni!

A klíma útba volt az erkélyfalnál ami látszik kibontva! A munkások szóltak ki kell hívni egy klíma szerelőt , hogy tegye át másik helyre, felhívtak telefonon és a kedves megrendelő közölte fizesse a cég! Kérdem én melyik ablakos cég fizeti ki ha útba van a klíma? 

Már itt furcsa volt de mindegy mondtam az nem a mi dolgunk! A másik két ablak szerkezetet megcsináltuk ami érdekes módon fénykép sincs meg szó se esik az elvégzett munkáról ami kifogástalan! Természetesen csak az elvégzett munka után vettem  fel a pénzt!

Miután a kedves megrendelő eltetette a klímát mi mentünk a többi munkát elvégezni ! Az erkélyfal illetve az ajtót beszerelni! A kedves megrendelőnek ott volt az  ismerőse aki  a végén mikor fizetésre került volna sor bele kötött mindenbe  ami  jogtalan volt! Ez az egész már csak azért is furcsa mert a munka rendesen el volt végezve vagy ha Ő ott van és ért hozzá látja akkor miért nem szólt menet közben? A redőny még mindig nem volt ott de annak az összegét ki se számláztam! A kedves megrendelő elment  a fiánál volt a pénz és már eleve közölte,hogy nála 100 000 Ft al kevesebb pénz van! Na akkor kérdem én nem előre ez volt a cél ki se akart fizetni!Itt mondtam akkor válasszon melyik marad a bejárati ajtó vagy az erkélyfal? Igen én mondtam hívjunk rendőrt!Az ajtót meg biztos nem mi fújtuk össze  púrhabbal miért tettük volna mikor ki volt fizetve ez rágalmazás és nem igaz!

Remélem ez is megjelenik a lapon! Bár már az ügyvédeimmel  felvettem a kapcsolatot!

Köszönettel

Vince Anita

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rez 2015.10.26. 16:59:12

@hobbitroll: hát igen, igazad van, de egy másfél éves cégnél azért elég korai :P

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.10.26. 17:03:22

Aki hívott az utóbbi néhány évben rendőrt valamiért, az gondolom most nem írogat ide olyan hevesen, hogy rendőrt kellett volna hívni...

Sokaknak hamis biztonságérzetet nyújt, hogy van hová fordulniuk, ha bajba kerülnek.
Nagyon hamar felejtsétek ezt el és legyen helyette barátotok elég, akit ilyen esetben hívni tudtok, mert az állam már régen cserbenhagyott minket!

Ha rendőrt hívsz, leráz telefonon.
Ha nem hagyod magad, megkér, menjél be feljelentést tenni.
Ha nem hagyod magad, kiküld valakit néhány óra múlva, ha szerencséd van, hamarabb.
Ha kijött, megpróbál lebeszélni arról, hogy feljelentést tegyél, mert úgysem lesz meg az elkövető/úgysem érsz vele semmit.
Ha nem hagyod magad, lehet befáradni feljelentést tenni.
Nyomrögzítést akarsz? Mi van veled, hol élsz te?
Ha nem hagyod magad, 1-2 napon belül még lehet, hogy nyomrögzítés is lesz, de valószínűbb, hogy nem.
Eljárás indul, nem tudják, nem találják, nem hívja fel, nem kéri ki, lezárja.
Panaszt teszel, ügyészség utasítja, hogy folytassa, csinál valamit ímmel-ámmal, majd lezárja megint a fenébe.
Panaszt teszel, ügyészség utasítja, hogy folytassa, megtalálja az elkövetőt, de jaj, nagyon nehéz bizonyítani, lezárja.
Panaszt teszel, kivizsgálják, nagy nehezen vádemelési javaslat, bíróság, évek, majd
próbára bocsátás, pénzbírság, ejnyebejnye.
És még csak ott tartasz, hogy megállapították, hogy jé, tényleg az elkövető okozott neked kárt.
Kártérítési per, évek, megítélik, jogerős a tartozás, szuper.
Végrehajtásra adod (fizetsz), nincs végrehajtható vagyontárgy, nincs fizetése, nincs semmije, csak tartozása, viszontlátásra.

CID. 2015.10.26. 17:13:01

Ezek a pesti népek, kicsit furcsák, az előszobába rakatják a budit? Úri huncutság :D

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.10.26. 17:20:30

@herk:

"Ilyenkor az a szokásos ügymenet, hogy csendben elsunnyognak és nem veszik föl a telot többé."

Vannak olyan "szakiknak láccó egyedek", akik a vélt sérelmeiken nem tudnak túllépni és bosszút állnak. Építőiparban nem ritka az ilyen cselekmény. :) Nálam pár évvel ezelőtt 5 napba telt, amikor is egy melldöngető vízszerelőnek be tudtam bizonyítani, hogy az a falra szerelhető, de burkolható WC tartály létezik, ami az elképzelésembe illik. :)

A társa, aki egyben a fia is volt, a burkolást végző emberemtől kérdezte meg, hogy a csaptelepet hogyan sikerült feltenni a mosdókagylóra, mert neki harmadszori próbálkozásra sem sikerült. Az ego viszont az egekben volt. :D

Sajnos az építőipar rejtett buktatóit csak már megszívva, megtapasztalva tudja az ember megismerni. :)

Egyébként nálunk is van a családban rá "jó" példa, hogy idegennek mindent elhisz a kedves mama, legyen az élő szó, vagy csak egy szórólap. :) S milyen kurva ideges tud lenni, ha el meri mondani neki az ember, hogy ez nem a hambuci bekaplak módon kéne intézni. :)

Aureliano Buendía 2015.10.26. 17:42:03

Kovácsné Teleki Édesanyám. Gondolom, ez lehet a neve.

Jokkura 2015.10.26. 17:49:12

@kakukk11: keress egy másik országot

Aureliano Buendía 2015.10.26. 17:49:47

nyilván lehet UTÓLAG hangot adni a bajoknak, de akkor miért nem hívtak rendőrt mondjuk?

Aureliano Buendía 2015.10.26. 17:50:59

vajon volt-e pl. szerződés, számla, stb., vagy ezt okosba oldották meg?

Költői kérdés volt...

Sajtkukac 2015.10.26. 17:55:17

1. Normális mesterember az elmúlt 15 évben csak egy járt nálam, aki a kismegszakitót cserélte le. Az összes többi egy tróger volt. Még az is, akit a közös képviselő ajánlott. Csak akkor (vagy még akkor sem) végeztek korrekt munkát, ha ott álltam felettük egész nap. Abból kell kiindulni, hogy ezek azért vállalnak ilyen melót, mert amúgy semmihez sem értenek.
2. Amit lehet, magam csinálok meg, mert a többiben nincs köszönet.
3. Erkély falat csak parketta és radiátor cserével csinál az ember. A radiátor amúgy elzárható (alul is), leszerelhető (télen is, a légtelenitéssel meg majd szivjon a főtáv). Nem kell, hogy a levegőben lógjon.

A diszes társaságot nem kommentálnám, az első gyanús jelre ki kellett volna őket rakni.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.26. 18:03:57

Amúgy a purhab olyan mint a WD40, mindenre jó.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.26. 18:12:20

@Babette anyó húsdarálója: ez igen! guggolásból szekrényt ugrani nem egyszerű, de neked mégis sikerült.

august 2015.10.26. 18:41:31

Fizetni? Dehogy fizetni. Rendőrt kell hivni, elzavarni a picsaba. Utana feljelentés, homár, nav. A purhabos trukkert feltegla az ablakukba, kutyaszar az erkelyukre.

J. Mutzenbacher 2015.10.26. 18:42:51

Hát, rendőrt kellett volna hívni. Oké, nem fogják tömlöcbe vetni az egész kft.-t, igazságot se fognak tenni, meg semmise, de egyvalamire jók: ha már kijönnek, mindenkinek az adatait, akit ott találnak, rögzítik ez ugyanis náluk kötelező. Ezután bemennek a rendőrségre, és jelentést írnak róla. Így tudtátok volna, hogy a cégen belül mely emberkék cseszték szét a lakást, és lett volna írásos nyoma, hogy mi történt szerintetek és szerintük. Az ajtó megrongálása után megint rendőrt hívni. Menetrend ugyanez. Aztán feljelentést tenni. Aztán ügyvédet fogadni, pereskedni, NAV-ozni, iparkamarázni, stb. Nem azért, mert az jó, és nincs más dolgotok, hanem HOGY NE ÚSSZÁK MEG!

Egysimaegyfordított 2015.10.26. 18:57:19

@J. Mutzenbacher:

Próbáld ki. Menj be a rendőrségre és mond, h jöjjenek már ki, mert vmi tróger kft tönkrebaxta a beépítést meg purhabot fújt a bejárati ajtóra. Aztán figyeld mi történik.

Egysimaegyfordított 2015.10.26. 18:59:17

@Babette anyó húsdarálója:

Nehéz lehet a te életed. Jó mestert, vállalkozást találni vagy 10 éve lutri.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.26. 19:00:12

@sugargiraffusplumps.:

Ez van. Gondolkodásnak hívják. Minél több agyhalott száll be mellém a gondolkodó emberek világába, annál élhetőbb lesz az ország.

Egysimaegyfordított 2015.10.26. 19:01:51

Itt egyetlenegy dolgot lehetett volna. Az első sz@r lépés után azt mondani, h na köszönöm, viszlát. Ezt tényleg lehetett volna. De könnyen lehet, h bíztak bennük, h mégis mesteremberek, csak tudják, mi a dolgok rendje.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.26. 19:04:00

@Egysimaegyfordított:

Ha a kóklereket időben elhajtaná mindenki, akkor nem lennének. Megsúgom, 20 éve társasház tetőjavításához 6 szakiból egy sem jött ki még megnézni sem. Tróger az összes, de ha erre van igény, miért ne tegyék?
Ellenőrző szervük nincs, felettes szervük nincs, éljen a szép új világ. Lesz majd liget helyett múzeumi betonkörkép, oszt jónapot, ez kell a tömegnek.

Babette anyó húsdarálója 2015.10.26. 19:05:45

@august:

A gond az, hogy ortyiniszta rendőrségünk téged meg fog találni a féltéglázás után, attól ne félj, hogy nem.
A purhabos meg körberöhög a rendőrrel együtt, hogyan bizonyítod be, hogy ki csinálta.

atörökkk 2015.10.26. 19:06:00

@Babette anyó húsdarálója: tarkón rúgott egy galamb, attól lettél ilyen retard?

Proud Mary 2015.10.26. 19:12:46

@Babette anyó húsdarálója: hát a hátamon potyognak a könnyeim a nevetéstől, akkora humor volt ezt

babbaba 2015.10.26. 19:18:56

Nekem egy éve cserélték az ablakokat. Gyors, precíz és kifogástalan munka volt. Semmi rosszat nem tudok róluk mondani. Jó, hogy nem ez a brigád volt nálunk.

babbaba 2015.10.26. 19:24:40

@Sajtkukac: Nekem úgy látszik szerencsém van, mert a burkolók is tökéletes gyors, és tiszta munkát végeztek nyáron. Kettőből (ablakcsere, egész lakás burkolás) két kiváló csapat. És egyiket se ismertem előtte, senki nem ajnálotta őket. Én meg tudom ajánlani másoknak, bár az ablakcseréseknél most elbizonytalanodtam.

Manyecska 2015.10.26. 20:09:22

Âmerikàban ilyenkor simàn lelőheted a g.....be ha ott kezd el vakerolni....irigylem őket....

Netuddki. 2015.10.26. 20:27:32

Rendőrség? Kamara? Mégis mijafaszé fizetjük a kamarának az évi 5 ezreket?

Manyecska 2015.10.26. 20:48:19

@bértrollbosszantó_kovi1970: mega éves 36.000 huf tagdìjat. mérnöki kamara

Black Hole 2015.10.26. 21:35:43

Egyébként sem kell minden kis szarba belekötni, jó? Én szóltam!! 44!

de let e ... 2015.10.26. 22:22:27

Azért az érdekelne , hogy volt e szerződés a munkára , amin feltüntették a megrendelt tételeket a felmért nyílászárók pontos méretét , műszaki paramétereit , a vállalás ill. az anyagok árát . Mert ugye ez lenne reklamáció alapja .
A rendőrt pedig minden ilyen esetben ki kell hívni , garázdaságért . Az idős hölgy felhívja a rendőrséget , hogy két férfi és egy nő támadt rá a saját lakásában és negyed órán belül ott a járőr ...

Sandor Akarki 2015.10.26. 22:23:16

Én úgy indítok, hogy minden mester rendszámát felírom, csak a biztonság kedvéért, hogyha esetleg feljelentést kéne tenni. Anyagelőleget csak olyan kap, aki már 10 éve létezik a településen és leinformálható.
Nálunk az ablakcsere így zajlott: Elmentem a településen mind a két ablakos, saját telephellyel és ismert lakcímmel rendelkező céghez. Kijöttek, mondták milyen mennyi. Az egyik jobban tetszett. Mondta, aa előre fizetek (leszámlázza, átutalással kifizetem, 6 hét gyártás) akkor ad 10% kedvezményt. Kértem, hogy mondjon lét címet ahol dolgoztak. Mondott. Becsöngettem, megkérdeztem, mondták igen, jó volt. És hát ezekután rendeltem 22 ablakot meg négy ajtót. Minden úgy ment ahogy kellett, a PUR habbal se spóroltak.

Arcade Macho 2015.10.26. 22:36:06

nem illendo amugy minden szarba belekotni
pl. a radiator az jol megvan egy konyvon is vagy dobozon is, vagy most a T.poszter mit vart el, hogy radiatort is cserelnek?
a padlot meg hogy felszakitottak es az a csalad baratja a Szagerto az utolag fikazta, az elmond valamit a Szagertorol
"Mivel a légkondicionálót csak szakember szerelheti, azzal hagyták abba a munkát, hogy visszajönnek, amint a kábelek a helyükre kerültek, és kicserélik, ami még hátravan."
egy kicsit ez pontositasra szorulna, szoval ez a "Szagember szerelheti csak" otvar duma, ez honnan jott? szoltak a szerelok hogy akkor ok szeretnenek meg egyszer pluszba kiszallni meg meghitelezni az alsohangon 100e -es ablakok koltseget?
ha meg mar ennyire ganyul meloztak akkor kellett nekik eselyt adni a bejarati ajtonal? szoval ganymester modra mindent osszevissza b.sztak erre meg megbizzuk hogy csereljek ki a bejarati ajtot is?

" maradt még az erkélyajtó, - ablak (az alatta lévő panellel)."
stadur a neve
panel az a lakas tipusa
csak hogy en is belekothessek minden kis szarba

amugy meg a "mester" erdekeit is nezni kell, minel kisebb veszteseget kell okozni neki, igy minel hamarabb el kell zavarni a sunyiba

Arcade Macho 2015.10.26. 22:40:48

@Sandor Akarki: "Elmentem a településen mind a két ablakos, saját telephellyel és ismert lakcímmel rendelkező céghez."

van benne valami...
en is amikor visszamentem reklamalni ugyanilyen rendes telephellyel rendelkezo ablakoshoz, akkor kuldtek vissza a melosokat annak ellenere hogy a melosnak sirasra allt a szaja

ja en amugy befizettem az AFAt, es szerintem az AFA befizetesevel kap az ember csak jogosultsagot arra hogy a Fogy Vedelem eljarjon helyette...

atörökkk 2015.10.26. 22:53:37

Egy biztos, a kivitelező nem sokat köntörfalazott.

Gyurcsany F. 2015.10.26. 23:07:10

Egyertelmuen a postoo a hibas. A fasznak kell belekotni minden semmisegbe.
Na majd ha kormanyar kerulunk 18üban akkor adunk az ilyenekeknek.

Black Hole 2015.10.26. 23:18:24

@Gyurcsany F.: szevasz Feri! Mennyire kurtad el :)

dervish69 2015.10.26. 23:42:23

A Maszk c. film jutott eszembe, az a jelenet, amikor a zöld pofa elment az "autószerelőkhöz".......

Gerilgfx 2015.10.27. 03:42:25

nem igazán értem. amikor az első súlyos komplikáció adódott, és a telefonon ordítoztak egymással, már akkor el kellett volna őket küldeni a picsába. én a bejegyzést onnantól kezdve már nem is olvastam tovább.

Exploiter 2015.10.27. 08:19:50

Ilyen esetben a fizikai erőszakon kívül más megoldás nem nagyon van, az meg macerás.
Viszont a cég innentől fair game, tégy vele amit akarsz. Nav feljelentés, munkavédelem, stb. A pénzed vissza úgyse kapod, legalább tedd tönkre őket, ahogy tudod, ha épp ráérsz.

joska61 2015.10.27. 08:50:33

Postaládába dobott szórólapról nem rendelünk. Csak ajánlásra. Az is necces.

Bombaló 2015.10.27. 08:52:49

Az én sztorim rövid: Ablakcsere az egész lépcsőházban, pályázat stb. Végkifejlet, beszerelés után észrevettük, hogy húz be a levegő az új ablak szélén (a beépítésnél), amikor pedig eső esik, alul beázik az új ablak. Mivel a szomszéd lépcsőházban dolgozott még a csapat, felkerestük őket, hogy nem tökéletes a beépítés. A fiatal életerős szakik közölték, hogy amikor leszigetelik a házat, a probléma megszűnik. Ez azért nem mentesít és kértük őket, hogy jöjjenek vissza csak egy lépcsőház a távolság és biztos megoldják pár perc alatt. Nem jöttek...
Telefon a Kft. ügyvezetőjének, hogy a rossz az ablak és a srácok nem jönnek vissza.
Másnap bekopogtak és kérdezték, hogy melyik ablakkal van a gond és lám secperc alatt kijavították. Azzal az apró megjegyzéssel, hogy miért kellett a főnöknek szólni, mert nagyon lebaszta őket. Rövid memóriafrissítés következett, hogy először személyesen hozzájuk fordultunk, csak nem akaródzott visszafáradni a csapat. Ezt követően mosollyal váltunk el egymástól. Így amikor észrevettük, hogy az erkélyajtó szorul, mert nem lett beszabályozva, nem kellett kétszer szólni...

SarahConnor 2015.10.27. 09:00:27

@Egysimaegyfordított: Azért vagyok lelketlen, mert nem ugyulabugyulázok nekik izomból? Sajnálom őket, de csak annyit mondok, ezt nem szabad ennyivel letudni, hogy kvázi sértéseket vagdosunk a fejükhöz. Azt én se gondolom, hogy az évszázad pere kerekedik belőle, de az ilyenek nem szeretik a zsernyákokat, ki lehet őket hívni, max azt mondják, nem tudnak mit csinálni, és elmennek. Nálunk hatott: a szüleimnél a radiátorosok csináltak hasonló rombolást, utána ott pattogtak meg fenyegettek, simán kihívtunk egy kis "erősítést". Nagyon lapos lett a pofája a nagyfiúknak hirtelen.... Persze, nem lett bilincs, meg börtön, de simán kijöttek, és legalább azoknak a mocskoknak a komfortérzetét elvették... utána valahogy hajlandóak voltak takarítani és az eltűnt darabok is előkerültek... :) Ha ezt posztoló a helyszínen nem próbálta ki, lehet utólag. Szerződésszegés, rongálás... Nem csak fogjuk a fejünket, hogy hogy lehet ilyen cég működésben...

Szundi222 2015.10.27. 09:58:51

Sajnálom a posztolót, elég sz.r helyzet. Rendőrt hívni, hááát erősen kétséges, de talán itt érdemes lett volna, ha másért nem, a jegyzőkönyv miatt, és jó esetben elrettentő erővel hat. Saját tapasztalat az ismerősnek ismerőse című dolog, sajna többször befürödtem vele, regényt tudnék róla írni.... :). Legutoljára akkor jártam rosszul, mikor vízcsőtörés volt nálam, a gondnoknő (aki évtizedek óta a ház gondnoka) felajánlotta, hogy ha már úgyis a háznak kell állnia a csőcserét (a falamon kívül volt a csőtörés, régi jó kis 30 éves csövek), akkor ugyan már ne hívjak senkit, majd a ház karbantartó szakija megcsinálja ripsz-ropsz. No igen. Mivel akkor még nem laktam ott, (nemrég vettem és előtte két héttel fejeződött be a festés, burkolás , parkettázás), gondoltam milyen praktikus. Kulcs átad. Mikor legközelebb mentem, volt egy kis meglepi. A szaki akiről kiderült időközben, hogy persze a gondnoknő legjobb haverkája, a frissen burkolt fürdőszoba kövemet megrepesztette (valamit ráejtett), aztán a frissen lerakott parkettát végig öntötte valami ragadós trutyival (alig tudtam felszedni), miközben kijárkált az erkélyre cigizni. A Wc flexi bekötőcsövét, amit két hete cseréltünk ki, vadi új volt, szétvágta (gondolom ez volt a legegyszerűbb, és rátett egy másikat, ami nagy volt, ezért hát oda ragasztó szallagozta gyönyörűségesen, szépségesen, ami persze csöpögött.. A konyhában bekapcsolták és feltekerték a fűtést maxra, (gondolom fáztak) és úgy hagyták. Első lépés, zár csere. Mikor pár hónapra rá, valamilyen leolvasó miatt, a gondnoknő be akart menni a lakásba és nem tudott, még ő volt vérig sértődve.... true story...

FDToth 2015.10.27. 10:14:52

A mai Magyarországon rendesen és becsületes építési vállalkozót találni, aki még szépen is dolgozik, szinte lehetetlen, vagy rendesen megkérik az árát.
Ami pedig a vállalkozás levelét illeti... így írni kb. hivatalos levelet...
Arról nem is beszélve h feketelistán van a panel star, alapból ilyen céggel sosem 'üzletelünk', pláne nem az építőiparban!

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.27. 10:27:28

a válaszlevél csodásan sikerült, bár a fogadós szintjét sajnos nem üti meg.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.27. 10:37:42

monnyuk a weboldalukon is azt írják, hogy PUR habozást vállalnak:

"Ingyenes helyszíni felmérés, szaktanácsadás, árajánlat készítés. A nyílászárók legyártása, helyszínre szállítása, beépítése az ablaknyílásba, az ablak szerkezetek beállítása, PUR habozás. A nyílászárók beépítését célszerû még vakolás elõtt elvégezni."

mel gibson 2015.10.27. 10:42:19

Nem kell rendőr...ütni kell az ilyeneket.
Vassal.

panelstar 2015.10.27. 10:43:18

Ez a barom össze fújta az ajtaját hogy írhasson egyet gratula nagyon ráér miért nem megy inkább dolgozni????

panelstar 2015.10.27. 10:50:49

Aki eleve nem akarja kifizetni a tisztességes munkát legyen szíves ne tőlem rendelje meg az ablakcseret, van rajtunk kívül sok ablakosceg nekünk viszont van több ezer elégedett megrendelőnek
A sikeres együttműködés reményében üdvözlettel
Panel Star Kft

McZozo 2015.10.27. 10:55:08

@kakukk11: Tobb esetet tudok hogy akkor se jonnek vissza. Pl en is csereltettem ablakokat a hazunkon 5 dupla ablak es harom dupla erkelyajto volt. HArom napra igertek az egesz musort vegul vagy ket honap lett. annyira nem volt durva a szitu mint a posztolonal de nalunk is voltak erdekessegek. Viszont en kifizettem az anyagot aztan megey reszletet bizonyos elvegzet munkakert. Viszont a fennmarado reszt, ami eleg jelentos volt (200-300 ezres) nem fizettem ki, mert mondtam hogy majd akkor mikor a fennmarado dolgokat befejezik (Pl ragasztoval betonoztak ami szet kezdett porladni es bizonyos ablakereteket nem fejeztek be teljesen.) Ketszer hivott a csavo hogy akkor mikor fizetem ki , mindig mondtam hogyha kijottek es pontratettek a dolgaikat. Aztan soha tobbe nem jelentkezett es meg a penz se kellett nekik.

kakukk11 2015.10.27. 11:23:27

@McZozo: Az szép, de ez már a józan ésszel ellentmond, hogy 2-3 kilóért nem jönnek vissza javítani. Vagy hirtelen szert tett valami 80k/resziórás "tanácsadói" állásra, vagy a sitten ül, vagy csak simán nem ért hozzá, és nem látja, hogy lenne esély kifizettetni veled a munkát.

AtiSnatch 2015.10.27. 11:24:30

@panelstar: Osztán Szentbekakálon nincs véletlenül egy bátyád?

Belana 2015.10.27. 11:27:51

@panelstar: Esetleg, ha már ilyen nagyon sikeresek vagytok, akkor megfizethetnétek egy embert, aki tud fogalmazni és helyesen írni, meg fogalma van úgy általában a hivatalos levelezés szabályairól....

2015.10.27. 11:34:12

Anita kemény csaj.... Helyesírásból is látcik

atörökkk 2015.10.27. 11:37:19

Van a Panel Starnak vendégkönyve?

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.27. 11:39:29

@Belana: @Mostanában: szerintem tökmindegy, hogy tud-e helyesen írni, nem azért fizetik, nyugodtan írhatja az ablak szót pontosjével is, leszarom.
de aki ilyen állapotban hagy egy lakást ablakcsere után azt jobb helyeken PUR habbal szokás megetetni.

KaTe 2015.10.27. 11:42:02

panelstar: Ezután a poszt után akar a hóhér bármit is veletek végeztetni. Lassan ideje cégnevet váltani, mert ennek az imázsából így már nem sok marad, az is biztos.

Az értékelhetetlen válaszról, amit intéztetek a posztra, - már nem is beszélve. Nincs semmilyen tényszerűség, indoklás, érvelés, akármi. Csak hogy "nem történt semmi és amúgy is baromi rendesek voltunk és majd mindjá' jön az ügyvédem" Itt is csak fenyegetőzésre futja? Átadtátok a munkát, erre megrongáljátok? Ha a posztoló parkettája útban van, akkor a legjobb megoldás nem az, hogy akkor megvárjátok a tulajt és beszéltek vele? Ha elbasztátok a redőnyt, akkor mit okoskodtok még? Ott abban a pillanatban kellett volna hátrafordítani az egész bandát és kikísérni a házon kívülre.

A posztoló barátjának miféle kifogásai voltak és miért nem voltak ezek jogosak? Hol az indoklás? Ha meg nem tartozik ránk, akkor minek reagáltatok a posztra? Nem idegbeteg módjára kell az ügyeket intézni, mert így már az égvilágon senki se fogja elhinni azt, amit állítotok.

Helyszíni zsemle 2015.10.27. 11:42:56

Valahogy nem all ossze a kep. Mert ha tenyleg minden ugy tortent, ahogy a postolo irta, az olyan merteku hozza nem ertest amatorizmust feltetelez, hogy nem ertem, hogy dolgozhatnak ezek az emberek ilyen iparszeruen, ha egyaltalan tenyleg valodi valalkozasrol van szo. Hogy eri meg nekik ? Mert ha ilyen szakmai szinvonalon vegzik a munkat, akkor nem valoszinu, hogy valaha barki is fizetett volna ezeknek barmilyen munkaert is.

AtiSnatch 2015.10.27. 11:49:11

@Helyszíni zsemle: olvasd el az ápdétet, engem meggyőzött... hogy a posztoló igazat mondott. :D

230e 2015.10.27. 12:17:25

@AtiSnatch: Igen, ezzel teljes a történet.

panelstar 2015.10.27. 12:19:12

Pur habozast vállalunk! Nemet precizitással!

panelstar 2015.10.27. 12:22:03

Egy kicsit komolytalannak tűnik ez a hőbörgő blog nem erről kene írni ??

Martinicske 2015.10.27. 12:43:02

Mindenki nagyon meglepődött, amikor egyszer csak az ablak alatt ott termett egy klíma. Senki nem értette honnan jött és mi a célja. Talán csak azért érkezett, hogy az emberek életét megnehezítse. Másra gondolni sem lehet, hiszen ha nem így lenne létezését már az ablakok felmérésekor felfedhette volna.

Bánatos Teknősbéka 2015.10.27. 13:01:00

@Martinicske: Rejtőzködő üzemmódban volt, tudod ilyen bosszúállós cucc. Stark saját tervezés..

Mille38 2015.10.27. 14:12:32

Az e-cégjegyzék szerint a cég csak 2014-ben alakult, de már két végrehajtása van, egy NAV meg egy Terézvárosi Vagyonkezelő. A NAV egyébként január óta próbálkozott, ezek szerint nincs a bankszámlájukon sem pénz. Úgyhogy lehet, nem lesz ez sokáig "létező" cég.

amindenes.blog.hu 2015.10.27. 15:01:12

@Mille38: Egy éve? Az igen. Ha valami apró gond van a NAV egyből otterem. Ha szétszarják valaki lakásását, terrorizálják akkor hol van szupe..a NAV?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.27. 15:08:14

Sej de buta ez a Vince Anita. Na majd a bírósági bohózatra kíváncsi leszek. Drukkolok a poszternak/nek.

lcsaszar 2015.10.27. 16:23:39

"volt ott dulakodás, anyázás, de nem fajultak el a dolgok" - igen, minden kulturáltan történt, mint az úriemberek között szokás. A pofozkodás is a kölcsönös megbecsülés és egyetértés jegyében zajlott.

Megvagy hadnagy 2015.10.27. 16:45:31

Elég jó a kilátás a nappaliból, én vissza se rakatnék ablakot. Mondjuk télen ciki, de addig is befűthetnek az otthagyott sittel, na meg a cirkó is kifogástalan, nem beszélve a téli üzemmódba állított klímával.

SarahConnor 2015.10.27. 18:17:46

Vince Anitát szeretnénk megkérni nagy tisztelettel, hogy tanuljon meg írni, mert ez így gyalázat. Íme, az ember, aki a céget képviseli...

Aureliano Buendía 2015.10.27. 18:56:01

miért van az, hogy a reagáló szolgáltatók képviselőinek nem mennek az összetett szavak?

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.27. 20:13:00

@panelstar: Most vagy nagyon vicces vagy a nevvel, vagy te vagy ez a zsenialis teknos. Vago ur, felezzunk

lcsaszar 2015.10.27. 20:16:35

@ide nem jöhet csak úgy be: "Kitalálom: Pesten történt.." Éppenhogy nem. A Szt. Margit kórház látszik az ablakból, ami Budán van.

nickM 2015.10.27. 20:46:27

@Aureliano Buendía: :) Az még semmi, de a derült égből is felkiáltójelek potyognak rájuk. (Homárilag összedobunk nekik egy esernyőre valót? :) )
@poszt - Hilda kérlek ne tilts ki!
Tényleg létezik olyan, aki a postaládába elhelyezett sajtfecni alapján keres mestert? :O
És az első - hangnem/redőny - bénázásnál nem veszi észre, hogy kóklert fogott ki?
És tényleg nem tudod megbeszélni anyukáddal, hogy halassza addig a felújítást, amíg ki tudsz venni annyi szabadságot, hogy segíts neki benne? (Fizikailag és szellemileg is megterhelő ám, nem csak anyagilag! Legalább egyikőtök legyen annyira friss, hogy felfogja miről magyaráz a szaki. :( )
Nagyon remélem, hogy van érvényes szerződésetek - és számlátok! -, ami alapján a felkeresett ügyvéd eljárhat hibás teljesítés v. szerződésszegés jeligére. :(
Nem kekeckedés - de pedig de! :P - abban az ajtóban a PUR hab az egyetlen ami ér is valamit, inkább ne szedjétek ki.
A másik oldalról azt mondanám, hogy sajnos túlságosan gyakran fordul elő olyan ügyfél, aki nem akar fizetni, mert "csak". :( Elképzelhető, hogy változott a szabályozás, de anno élt az "amíg nem fizetted ki, nem a tiéd" elve, azaz simán kiszerelhették a beépített anyagot.

SAndrás 2015.10.27. 22:03:41

Fijjúg!
Most ki kell esnem a rejtői hozzászólás esetének fennforgásából adódó álláspontjaim megfogalmazásának írásban történő véleményem kifejtése okán :P!
Három lábon állok! (Nem úgy!- nincs akkora!) Vendéglátás, építőipar, egészségmegőrzés.
Mindhárom iparágban a megrendelő kívánságát maximálisan ki kell szolgálni. Amennyiben az túlmutat rajtam, azt nem vállalom. Pont.
Nem tudok szuvidált marhapofát előállítani, hát megmondom. Nem tudok Micimackót festeni a falra, nem vállalom. Végstádiumban lévő tüdődaganatnál csupán életminőség-javulást tudok adni, nem hitegetem.
Ha a munkavégzés alatt merülnek fel újabb problémák, akkor a korlátaimat a megrendelő tudomására hozom. Amit vagy megért (99%-ban így van), vagy nem, de akkor más sem tesz neki eleget.
Ennyire egyszerű a történet!

panelstar 2015.10.28. 00:11:47

Tisztelt Hőbörgőhomar.hu!
Nagyon köszönöm, hogy cégünket reklámozzák, megrendeléseinek a az utóbbi heten a duplájára növekedtek, ezért ezúton is kerem, hogy aki ezt a blogot olvassa es legalább 5 év szakmai tapasztalata van az ablak építésben jelentkezzen nálunk munkára.
Szeretettel es megbecsulessel várjuk!
Üdvözlettel
Vince Anita
Panelstar Kft.

panelstar 2015.10.28. 00:33:57

Szupi ez a reklám felület meg meg meg meg minden fórumon!!!!!!!!!

KaTe 2015.10.28. 03:36:53

panelstar: Elgurult a gyógyszer?

herk 2015.10.28. 08:03:18

@panelstar: Muhaha! Elképzelem, ahogy az egyszeri ember elolvassa a blogot, és örömében összecsapja a kezét és azt mondja: Ekkor opás nekem is kell !!
És már tárcsázza is a Panelstar Kft. forróvonalát...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.28. 09:46:36

@herk: Sajnos a negatív reklám is reklám.

Belana 2015.10.28. 13:25:07

Nahát, a primitívségnek nincsen határa:D

Faus to 2015.10.28. 13:26:26

Sokat elárul a cégről, amit 2014-ben jegyeztek be:

33. A végrehajtás adatai
33/1.
A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2015. július 28.
A végrehajtás ügyszáma: 42019/Ü/70669/2015/2
A végrehajtást elrendelő megnevezése: dr. Eszenyi Zoltán közjegyző, 2400 Dunaújváros, Erkel Ferenc kert 7. I/2.
Az értesítés (indítás) kiállításának időpontja: 2015. július 28.
Megjegyzés: vh-t kérő: TERÉZVÁROSI VAGYONKEZELŐ NONPROFIT ZRT.
A változás időpontja: 2015/07/28
Bejegyzés kelte: 2015/08/07 Közzétéve: 2015/08/08
Hatályos: 2015/07/28 ...
33/2.
A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2015. január 6.
A végrehajtás ügyszáma: 8999170968
A végrehajtást elrendelő megnevezése: NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága Végrehajtási Osztály 1.
Az értesítés (indítás) kiállításának időpontja: 2015. október 22.
Bejegyzés kelte: 2015/10/22
Hatályos: 2015/10/22 ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.28. 13:33:35

@Faus to: Nem baj, hogy már ketten mondták. Ismétlés a tudá sannya.

lcsaszar 2015.10.28. 14:40:49

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy valaki trollkodik panelstar nickkel.

lionking 2015.10.28. 22:06:24

@lcsaszar: jó lesz az a Vörösvári úti rendelőintézetnek is...
ez kb a Vörösvári út 33 alatti kapu lehet vagy max a 35. és kb 2-4 ik emelet között.

2015.10.29. 10:17:03

Nem értem, ez legalább akkora, mint EDE, oszt alig van alatta komment.

Jokkura 2015.11.01. 13:47:20

@panelstar: "Csak minél gyorsabban, drágán, de minimális szaktudással!" ez a szlogen??
Az ablakot nem építjük, hanem BEépítjük , és gyártjuk, készítjük ,összerakjuk, esetleg.
1998 - ~ 2010 ilyennel foglalkoztam ( főleg faszerkezetekkel)
Aki kimegy felmérni az látja a légkondit ( egyezteti a megrendelővel annak ideiglenes leszerelését) vagy annyival kisebb szerkezet gyárt/rendel, hogy a legkondi ne zavarjon, persze a méretbeli különbséget eldolgozza kiegészítőkkel ,
látja a fűtőtestet és egyeztet a házzal , a tulajjal stb. annak áthelyezéséről, cseréjéről ,lábazásáról ..... anyámkínja.
A parkettát :
a.) vagy előre elvágja ,
b.) vagy visszapótólja és hiányt eltünteti kulturált módon.
A bejárati ajtó összepurhabozára nem tudok mit mondani az bárki tehette
Ez a szakma is iszonyatosan felhígult, mindenféle Áron* vállal olyasmit amihez gőze sincs
* BármiÁron, MindenÁron és FélÁron ; a három 'székely- mindenhezértek' legény , csak azoktól és a ezektől ( csak pont annyit csinál ,ami a minimumhoz kell és annyi tudásam gyakorlata sincs, hogy egy előre látható problémát megoldjon , v. időben kérjen sergítséget) védjen meg az Isten

A

panelstar 2015.11.01. 19:05:18

Tisztelt Hőbörgőhomar.hu!
Nagyon köszönöm, hogy cégünket reklámozzák, megrendeléseinek a az utóbbi heten a duplájára növekedtek, ezért ezúton is kerem, hogy aki ezt a blogot olvassa es legalább 5 év szakmai tapasztalata van az ablak építésben jelentkezzen nálunk munkára.
Szeretettel es megbecsulessel várjuk!
Üdvözlettel
Vince Anita
Panelstar Kft

fifibá55 2015.11.05. 09:34:28

Nem kéne a vállalkozót bántani, nem tehet róla, a válaszlevélnek titulált fogalmazványból kitűnik, hogy nemigen tartozik a homo sapiens fajhoz. És ez, a poszt tanúsága szerint, még öröklődött is.

Maryka1967 2015.12.11. 07:07:20

Nekem tegnap cserélt a cég ablakokat és semmi probléma nem volt velük! Korekt preciz munkát végeztek mindenre odafigyeltek,mindent leszigeteltek !
Nem kell minden rém hírnek bedőlni nagyon jó árakkal és jó anyaggal dolgoznak. A fiúk időben érkeztek és addig abba sem hagyták a munkát amig kész nem lettek!! 2 hetet kellett csak várnom mivel nem csak én akartam ablakot cserélni , más cégeknél mind erre heteket kellett volna várnom 30%-os előlegről nem beszélve és vagy eltünnek a pénzemmel vagy nem!
Ők egy forint előleget nem kértek!!!! A két munkást aki nálam dolgozott Viktos és Tibi csak dicsérni tudom gyorsak precizek pontosak!!! Nem kell rögtön általánosítani és mindenkit egy kalap alá venni mert még az újunk sem egyforma így a munkások sem egyformák!!!!
Nagyon szép munkát végeztek és nekem délutánra hat ablakom redőnnyel elkészült!
Én elégedett vagyok és végre élvezhetem a fűtésem amit eddig nem is éreztem hogy van. Az ajtómat sem csináltatom mással csak is velük!!!!
Köszönöm PANELSTAR!!!
MÉG CSAK ANNYI NEM ROKON VAGYOK HANEM EGY ELÉGEDETT ÜGYFÉL!!!!!!

bartzee 2016.07.15. 05:06:41

@panelstar:
Ugyanezzel a névvel,de másik cégnévvel, hasonlóan rossz tapasztalatokba ütköztem.Csak remélni tudom,hogy véletlen.

Tibor Karsai 2019.01.08. 18:31:10

az igazság mi is ezt céget biztúk meg az ablak cserével de 3 hónapja nem cserélték ki még az erkély ajtó részt abblakal együtt.velünk a munkások rendessek voltak igaz a nyakukon logtam egésznap.De azóta még a telefont se vestik fel.esetleg hs valaki túdja hol lehet öket feljelentenni jelezze egyenlöre nem aksrok más modszerhez folyamódni de szükséges megteszem
süti beállítások módosítása