Tékozló Homár

"​A szervízzel sok kapcsolata sajnos nincs a cégneknek"

2015.11.06. 09:10 | Homár Hilda | 157 komment

lenovolockup_pos_color.jpg

Az említett szervíz a TMX, a cég pedig a Lenovo. A Homár archívuma alapján jót tenne a megítélésének, ha több kapcsolata lenne a Telemaxszal.

Sziasztok!
Változtatás nélkül, nevem nélkül közölhető, ha Ti is úgy érzitek, hogy egy egészen kicsit csiszolhattak volna még a válaszon! :)
Ezt írtam nekik:

Kedves Helpdesk!

Szeretnék kritikával élni, a szervizük (TMX) a legborzalmasabb, embertelenebb, amit én valaha is láttam. Az egyébként teljesen jó véleményem a márkáról egy csapásra lerombolódott, magam soha többé nem veszek Lenovo laptopot! Sőt, mindenkit erre fogok biztatni a környezetemben - mindezt a szerviz hozzáállása miatt.

Elérhetetlenek, nincs élő telefonos ügyfélszolgálat, a kérdésekre nem válaszolnak, és az is több mint egy hónapig tartott, hogy írjanak egy sms-t, további várakozásra kérve! Személyesen másfél órát vártam, ülőhely nélkül, a pultok nem üzemeltek, vagy háromnegyed órát foglalkoztak egy problémás ügyféllel, gyerekkel, idősek, terhes anyuka álldogált órákig!

A konkrét problémám, hogy kértem az adataim lementésének lehetőségét, mert a gépet javíthatatlannak nyilvánították nagy sokára. Elsőként a gépet nem találták, most pedig az adatok nincsenek meg. Több mint egy hete azonnali visszahívást ígértek, azóta SENKI NEM VOLT KÉPES FELHÍVNI, az ügyfélszolgálat ELÉRHETETLEN!

Kíváncsi vagyok, hogy mikor kapok értesítést az adataim hollétéről! Várom már nagyon! Botrányos, balkáni ügyfélkezelés, méltatlan egy jó hírnévre törekvő cégnél - szerintem.​​

üdv:

R.

A válasz:

Tisztelt R.,

Elnézését kérem a késői válaszért. Fontos tudni, hogy acszervízzel sok kapcsolata sajnos nincs a cégneknek. Már jeleztem a cég felé a történteket.

Igyekszünk tenni az ellen, hogy ne történjen több ilyen.

Megértését köszönjük.

Lenovo Support "

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J. Mutzenbacher 2015.11.06. 12:15:04

Vazze, értsétek már meg, hogy a szervíííz rövid íííííí.

Terézágyú 2015.11.06. 12:15:48

@ideális hangyászsün:
"Nem? Azt meg ne mondd már, hogy a mentést se tuggya senki egyedül, mer ha igen, akkor gyorsan hívnom kell valakit"

Bocs, de egyrészt egy NEM MŰKÖDŐ gépről kellett volna kimenteni valamit. Vagyis szétszedni a gépet, kiszedni a vinyót stb. stb.
EZT pedig nem tudja megcsinálni akárki.

Másrészt azt az ingyenes programot sem tudja esetleg bárki használni...

Az a baj, hogy egyrészt közlitek, hogy a júzer olyan hülye, hogy nem tudja megmondani, hogy a monitor nincs-e bekapcsolva, vagy csak egy videót nem játszik le a gép, számára "rossz a gép" - ugyanakkor meg elvárnátok, hogy ilyen szuperkitörlő programokat használjon...

hobbitroll 2015.11.06. 12:20:56

@lcsaszar: "akkor honnan tudod, hogy nem jó?" szoktam ilyenkor feltenni a kérdést.

@Terézágyú: "a poszter sem ezt várta el, hogy automatice és ingyen lementik a cuccait. "
Pedig ezt szokták. Ezért sem vállalunk be adatmentést. Volt, hogy megpróbáltuk, megbeszéltük hol vannak az "adatai" (fotók, filmek, játékok, ezekhez képest elenyésző számú doc/xls ... kib*fontosch .. ehh), lementjük, jön, örül, keres valamit, nem találja, hőbörög hogy nincs meg, aztán kiderül, hogy "nem is az a neve; nincs az előre megbeszélt helyeken egyikén sem", de ettől még "mi" vagyunk a hülyék, mert miért nem túrtuk végig az összes könytárt a kib*szott hdd-jén, hátha van ott valami nem odaillő. Hát nem, szopjon vele aki akar.

kiskár 2015.11.06. 12:21:53

Mielőtt kifizetek egy terméket, utánaolvasok a garanciális ügymenetnek. Vadászösztönnel rendelkezők nem tesznek ilyet, aztán meg sírnak...
Nemrég vásároltam egy laptopot, és pont a szerviz miatt kizártam a lenovo márkát, pedig lett volna nekem tetsző verzió. Rohadjon meg az ilyen cég, megérdemelné, hogy ne vásároljanak tőlük, de sajnos még akad vadász.

Terézágyú 2015.11.06. 12:23:54

@hobbitroll:
""a poszter sem ezt várta el, hogy automatice és ingyen lementik a cuccait. "
Pedig ezt szokták."

Akkor ezt kell mondani nekik, hogy NEM.
És nem azt, amit a levélben szereplő szerviz kommunikált, hogy "nincs meg a gép", meg "nincsenek adatok".

hobbitroll 2015.11.06. 12:25:03

@Terézágyú: Lehet, hogy ezt nem ismered, de hidd el, aki szervizben dolgozik, kb napi szinten találkozik hasonlóval.

Tápegység és az ügyfél

TechSupport: Hallo, miben segíthetek?
Ügyfél: A számítógépemben füstöl a hálózati tápegység.
TS: Akkor sajnos ki kell cserélnie a tápegységet.
Ü: Nem kell! Csak meg kell változtatni az ini állományokat.
TS: De uram egyértelmű, hogy a tápegység hibás. Ki kell cserélni.
Ü: Semmi esetre. Valaki mondta nekem, hogy elég megváltoztatni az ini állományokat és rendben lesz. Én csak azt akarom öntől, hogy mondja meg a helyes parancsot.

Tíz perc intevzív magyarázat után sem értette meg az ügyfél a probléma lényegét. A TS munkatárs már nem állta meg, hogy ne ''feleljen''.

TS: Sajnálom uram. Általában ezt az ügyfeleknek nem áruljuk el, de létezik egy nem publikált DOS parancs amely megoldja ezt a problémát...
Ü: Tudtan én!
TS: A config.sys végére írja be a következő sort ''LOAD NOSMOKE.COM'' és minden normálisan fog működni. Utána értesítsen mi a helyzet.
Kb. tíz perc múlva.
Ü: Nem müködik. Még mindig füstöl.
TS: Renben. Milyen verziószámú DOS-t használ?
Ü: MS-DOS 6.22
TS: Akkor ez a probléma. Ez a Dos verzió nem tartalmazza a NOSMOKE.com-t.
Kapcsolatba kell lépnie a Microsoft-al, és kérni tölük upgrade-t. Majd értesítsen, hogy sikerült.

Kb. egy óra múlva.

Ü: Ki kell cserélni a tápegységet.
TS: Miért?
Ü: Hát felhívtam a Microsoftot és a technikusnak elmontam, hogy ön mit mondott. Utána a tápegységröl kérdezgetett...
TS: És mit mondott Önnek?
Ü: Azt mondta, hogy a tápegységem nem kompatilibis a Nosmoke.com-al.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.06. 12:25:23

@PongLenis: egyetértek teljesen és előttem sem világos, hogyan fér bele ez az üzletpolitikájukba. Valószínűleg Kelet-Európa vagyunk, aztán csókolom. Az embereknek értelmezésével van a gondom.
@Hóhér az utolsó barátod: hogy jön ide a Samsung magánélete? Írhatnál bővebben is erről a munkájukról, meg nincstelefon, meg az egészről. Ne hülyéskedj már, hogy egy esetleges kimenetel (elrombulás -> szerwater) silánysága miatt kerülöd a márkát. Ez számomra felfoghatatlan. Különben is, ha jót veszel, annál kevesebb eséllyel következik be ilyesmi. Ne legyél már fogyasztó, nézd a józan észtet.
@Terézágyú: 200 Megalül. Jó problémakörre világítasz rá. Azonban az tehnikai átlagműveltség szintje a nemöregek és néhány középkorú körében is növekedést mutat, így többeknek fér bele az önálló mentés, akár környezetük okán is, mintha mondjuk egy 15 évvel ezelőtti szinten téblábolnánk.

"Senki nem mondta, hogy ezt várnám el - szerintem a poszter sem ezt várta el, hogy automatice és ingyen lementik a cuccait."
Tudod hol van egyébként a gond? Megint csak a gondolkodáshoz lyukadok ki: eleve: kölcsönadja, valaki más kezébe a cuccot és bízik. Oké, hogy vannak kijelölt(nek hitt) medrek szolgáltatás esetén, de komolyan, nem tanult gyerekkorában sem, az élete során semmit? Úgy értem, hogy marketing ide, szolgáltatási leírás oda, mégis csak a fent vázolt alapszituáció, ami van. Ha meg felhívom ilyesmire a figyelmet, én vagyok a negatív. Nekem ne sírjon senki, mert kisütöm a szervezetjét pozitív anóddal, oszt füstölöghet a 400V egyenáram által.
"minek" - a természet szelektál (a ilyen ne menjen egyetemre). Ez önmagában is szomorú, amit tovább fokoz, hogy általában egyáltalán semmit nem tanulnak még ekkora volumennél sem aembik, s megint belépnek a "minek"-jeikbe. Hány éves a kommentben forgó gyerek?
@melaena: létezik középút is. Egy átlaguser átlagWindózját átfésülni meg nem nagy ujjgyakorlat. És ebben már benne van az is, hogy olyan helyekre is gondolsz, amiket ő nem ismer vagy elfelejtett. Csoki lülfaktor.
@Dezsike: a sohával óvatosabban. Van pár szkenárió a fejemben, amik által bizony eltűnik az. RAID is túl van hype-olva picikét. Haszna van, de gondolkodni nem fog helyetted.
@rarabel: :DDD
@lcsaszar: "nem tudom, nem értek hozzá, de ahogy elnézem te sem, na szevasz"

Terézágyú 2015.11.06. 12:29:36

@ide nem jöhet csak úgy be:
"Tudod hol van egyébként a gond? Megint csak a gondolkodáshoz lyukadok ki: eleve: kölcsönadja, valaki más kezébe a cuccot és bízik. "

Hát, ezt tette :)

Mások meg mosolyognak az emberekre, és elvárják, hogy "őszinte részvétezzen"...
:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 12:30:30

@ide nem jöhet csak úgy be: Én simán visszamentettem a képeket újraformázás és újratelepítés után. Aztán még direktorikba is rendeztem dátum és fényképezőgép szerint. Egy nem veszett el.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.06. 12:36:34

@Terézágyú: mondjuk lehet, hogy elgététel lenne egy részvétnyilvánítás. Látod, csak a megfelelő dominót a megfelelőhöz kell odatolni és már is zsirozottan (disznóolajozottan) működik a rendszer.
@atpijkamo: jacsak tudod van egy határ. Nem azt mondom, hogy farkafelvágva el kell vonulni, de bassza az egómat kicsit, hogy alapszintű feladatokra sem vagyok érdemes egyes szemekben, a másik meg igen, ilyen fiaskók mellett, arról nem is beszélve, hogy lassúgépre Thunderbirdöt pakolt. Meg akkor azt is megbeszélni, engedélyt kérni. Nem, nem erőltetem. Aki meg meghalt, az majd újjászületik és újból lesz kép, egyszerű ez.

Terézágyú 2015.11.06. 12:40:01

@hobbitroll:
"Lehet, hogy ezt nem ismered, de hidd el, aki szervizben dolgozik, kb napi szinten találkozik hasonlóval."

De, ismerem :)
Egyébként nem dolgozom szervizben, de számítógépekkel 30 éve júzerkedem, tehát valamiféle fogalmam azért van arról, hogy mi várható el az átlagfelhasználótól, és mi nem :)

Amíg az illetőnek jól működik a gépe, sokszor akkor sem képes elmenteni máshova a fontos dolgokat - hát még egy elromlott (el sem induló) gép vinyójából hogyan tudnának kinyerni bármit is??? Én magam is szereltem már be/ki vinyót, de ha elromlana a gépem, hiába venném ki, nem tudnám kimenteni róla a cuccokat (mert nincs másik gép stb.)

Nem beszélve a laptopokról, amik olyan kompaktul vannak összeszerelve, hogy abba pláne nem nyúlnék bele (ez a nagy hátrányuk szerintem a laptopoknak - ezért is nem veszek én újat)...

Szóval ne szidjuk a júzereket, amiért ezt nem tudják megcsinálni - éppen elég más dologért lehet szidni őket :)

hobbitroll 2015.11.06. 12:54:10

@Egysimaegyfordított: erről már volt szó korábban. Nagyon sok múlik az ügyfél hozzáállásán. Belép, köszön, vázolja a problémát, esetlegesen az előzményeket (ha voltak, áramszünet, leöntötte a gyerek kakaóval, etc.), megemlíti, hogy ha lehet a hdd-t szereljék ki mert hazavinné (ha nem azzal van baj, nem kell mentegetni, a nélkül is be lehet adni a szervizbe, legfeljebb hdd nélkül kapja vissza, ha meg döglött akkor amúgy sincs mit tenni -mert az alsó hangon 100eHUF-os számlát nem fizetik ki /el lehet látogatni a kralik.hu vagy kurt.hu -ra, lehet árajánlatot kérni/ ill. eddig 1x találkoztam olyan ügyféllel /biztos ufó volt/ aki kifizette), nem adja elő a hattyú halálát ha nem muszáj -életbevágóanfontosch mert ******- mert úgyis kiderül ha nem az, nem nézi a szervizt raktárnak (tehát nem akar mindenféle szarokat otthagyni, mert benne volt a táskában amiben behozta, és őrizgessük/kerülgessük, mert lusta hazavinni). Átvételi elismervényt/munkalapot aláírja, köszön, távozik.

hdnctrl 2015.11.06. 12:54:50

@atpijkamo: csak úgy dzsimkerisen: "uhuncsihi" vagy. Az elején elbasztad, nem figyeltél, hogy direkt (magyarul: készakarva) "szervíz" a címben a szerviz. Elég lett volna egy "bocsi, tényleg", nem pedig hatezer Karthágó rövid í-vel komment.

hobbitroll 2015.11.06. 12:59:26

@Terézágyú: "amik olyan kompaktul vannak összeszerelve, hogy"
Ez így ebben a formában nem teljesen igaz. A >=14"-al szerelt kijelzőjű laptopokból ált. 1 - 2 csavar kihajtása, majd egy műanyag fed.lap kipattintása után minden további nélkül kiszedhető a hdd és még gar.vesztéssel sem jár (ennek ellenére azt mondom, jobb szervizbe adáskor kérni a szerviztől a hdd kiszerelését). Probléma jellemzően a ~10"-os illetve az ultravékony szarokkal van. Ezeket szinte atomjaira kell bontani.

hobbitroll 2015.11.06. 13:07:51

@atpijkamo: "automatikus frissítéssel. Mikor véletlenül kitöröl egy pótolhatatlan fájlt, a változás automatikusan frissül egy szempillantás alatt, és örökre megsemmisül."
Hát nem. Inkrementális backup, tetszés szerinti időpontra (értelemszerüen a backup létrehozásának időpontyára) visszaállíthatóak az adatok.

":)) Einstein. Egy 8 dolláros pendrájvra kimásolja, oszt csókomom. "
ja, aztán úgy jársz mint én. Bedugom, és kiderül, hogy akkor döglött meg (0 byte kapacitás, ami rajta volt annak szevasz)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 13:13:16

@hobbitroll: "Inkrementális backup"

Nem azt írta. Automatikus frissítést írt. Agyatlanul használnak RAID999-et, aztán sírnak.

lcsaszar 2015.11.06. 13:23:38

@hobbitroll: "akkor honnan tudod, hogy nem jó?" szoktam ilyenkor feltenni a kérdést.
"Há mer nemműködik" szokott lenni a válasz. Sőt: "totál halott az egész gép".

Én DVD-re (régebben CD-re) szoktam mentegetni, az szerelés nélkül is visszaállítható.

Manyecska 2015.11.06. 13:28:19

Pff.Én tizenkettő fejlesztőmérnökkel dolgozom de miniumum minden második héten felgyújtják a konyhát mer egy teát nem képesek megfőzni olyan szórakozottak :D jobban jársz ha kidobod az egész gépet a csába:D

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.06. 13:35:42

@Manyecska: Manyecska itt minálunk olyan, mint az LA Ink Aubrey-ja.

Terézágyú 2015.11.06. 13:36:26

@hobbitroll:
Oké. Minden bizonnyal több szétszedett laptopot láttál.
Mer én csak egyet :)

"Bedugom, és kiderül, hogy akkor döglött meg (0 byte kapacitás, ami rajta volt annak szevasz) "

Na, ezért írtam fentebb, hogy bizony sok esetben a papírfénykép, meg a kiprintelt doc-fájl jobban megmarad, mint ezek...

Egyébként nekem a Nagy Életművem 5 (öt) helyen van tárolva :))))
Igaz, zipelve csak valami 3 mega :)

hobbitroll 2015.11.06. 14:11:00

@lcsaszar: "totál halott az egész gép".
Vagy, mond valami szerinte okosat (hallotta valahol). Megkérdezem miből gondolod, "hát kirt valami hibaüzenetet", ok, mi volt az? "hát azt nem tudom".

Az elmúlt hetekben 3x borított ki teljesen ismerős fia+annak iqbajnok haverja.
1) azé' lassú a számítógép, mer' 2 videókártya van benne (ja, integrált/ez egyébként le volt tiltva/ + valami alap nvidia, amivel nem akadoznak a tecső videók, és úgy egyáltalán a vindóz ablakkezelője som fossa össze magát)
2) elmondtam mit kell csinálni egy routerrel (TLWR1043ND), hogy fel tudjon csatlakozni a UPC Wi-Free -re (openwrt, + néhány csomag telepít, beállít, örül). Erre az lett a válasz, hogy "xar, nem tudja, nem lehet megcsinálni" (nem tudja = a router nem csatlakozik _A_GYÁRI_FW-vel a wi-free -re, persze, ezért kell az openwrt), az fel sem merült benne, hogy PEBKAC
3) router hiányában (előtte) egyszerűen megosztottam a netet 2 gép között (trékom 3G), olyan ügyesen "felgyorsították" a gépeket (mer' qrva lassuak voltak ... szerintük), hogy a hálózatkezelés nagy részét kinyírták.
4) új telepítéső win7 + havi előfizetéses office365-van a gépeken, ez utóbbi ugye ellenőrizné az előfizetést, ami net hiányában nem megy, értelemszerűen lassú.

én meg magyarázzam el, hogy mi - miért van, mit qrtak el a nagy hozzáértésükkel, az miért baj, és hozzam helyre (mert nem tudnak emilt sem küldeni/fogadni -ld.3-, nem megy az ÁNYK, etc.) és mi (a bolt) vagyunk a hülyék, mert bár alapból normális gépet raktunk össze (i3, 4GB, 500GB, valami alap VGA de az integráltnál sokkal jobb), de ő ért hozzá, és megmagyarázza, hogy az miért rossz (mert az i3 túlzás irodai felhasználásra, a +vga fölösleges mert szerinte az -amúgy letiltott- integrált vga memóriát foglal, ezzel lassítja a gépet -pedig nem-, az 500GB-os hdd is sok), és különbenis, ezt ő olcsóbban kihozza.

hobbitroll 2015.11.06. 14:29:34

LoL

index.hu/mindekozben/poszt/2015/11/06/spanyol_ufo/

"Kitágult fókaánuszt ábrázoló absztrakt műalkotást" vezet 782 szavazattal :D

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.06. 14:41:42

@hobbitroll: "ezt ő olcsóbban kihozza" Futár akar lenni, hagyni kell gyakorolni. Hány éves?
@Terézágyú: mit tartalmaz az a 3-rom mega?

hobbitroll 2015.11.06. 14:45:38

@ide nem jöhet csak úgy be: ez lesz, legközelebb a kedves csemetéhez, és annak csak Einstein-hez mérhető intelligenciahányadossal rendelkező haverjához lesz irányítva. Passz, valami takonypóc 20-25 körül.

hobbitroll 2015.11.06. 15:12:21

Mi ez a csönd fiatalok? Mindenki a GDP-t növeli?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.06. 15:54:05

"Elnézését kérem a késői válaszért. Fontos tudni, hogy acszervízzel sok kapcsolata sajnos nincs a cégneknek. "
Cégneknek.

Lenovo anyacégnek elküldeni, aztán majd hátha meglesz. Ilyen a világon nincs, hogy elküldünk egy gépet javításra, aztán nem találják.
Akár személyes adattal visszaélés is lehet a dologból.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.06. 15:55:36

@hobbitroll: Vissza kell adni hogy akkor hozd ki babám :D
Atom IQ hallod :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.06. 15:57:03

@atpijkamo: Azt se szokták érteni, hogy a winyót ki lehet venni. Memória, háttértár, ezek valami ködös fogalmak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 15:59:38

@ColT: Nem az a baj, hogy nem ért hozzá. Nme kell neki, ha mondjuk könyvelő. Az amikor félműveltkém asziszi, hogy ért hozzá, mert félig megértett valahol egy IT cikket, és ő a tótumfaktum. Elkölt egy valag pénzt, hamis biztonságérzete lesz, oszt pofára esik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.06. 16:03:19

@atpijkamo: Másik kedvenc, amikor pl. ismerős "őehheznemért őcsakhasználja őnemfoglalkozikezzel" (mindegy mi, autó, tablet, akármi), aztán amikor beszarik az eszköz vagy valamit segítséget kér, fel van háborodva, hogy nem tudsz (vagy már nem akarsz) segíteni, mert olyan alapfogalmai hiányoznak, amik nélkül már nem megy.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.06. 16:09:31

@atpijkamo: Mind a kettő gáz. Sajnos azonban valamennyire a könyvelőnek is tisztában kell lennie azzal, mit használ, mert anélkül csak majom szintjén megy, illetve nem tud segítséget kérni... Sokszor azt sem tudják elmondani, mit szeretnének.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.06. 16:09:46

@ColT: memória=winyó. Átmeneti memória nem létezik, az már le van foglalva a winyónak. Ez is az emberből eredeztethető, hát nem tudnak ezek gépül gondolkodni?! Mac-ek is: Ébredezem... Bah. De elismerem, hogy vannak sokan, akikkel ez pont passzoló. Meg a hibaüzenetek is lehetnének üresek, OK gomb legyen, aztán annyi, használva úgy is csak az van. Alapfogalmak: végülis igaza van, legalább jól méri fel, helyén kezeli magát, ez sem mindenhol van meg! Az más kérdés, hogy előszeretettel párosítják lustasággal, így felmentve magukat. Bármilyen területen. Mondjuk felebaráti jóérzésből megpróbálhatná előremozdítani a hibakeresést, de hát nem, könnyebb skatulyákban gondolkodni: csakhasználó, zseni, nő, férfi, hentes, jóember, szarember ("beszólt"), doki, fodrász.
@atpijkamo: egy dolog hiányzik ezekből az emberekből, az pediglen az alázat. De az viszont kurvakeményen. Nem is túl szimpatikus ez nekem.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.06. 16:11:04

@ColT: "Sokszor azt sem tudják elmondani, mit szeretnének."
De hogy kapta meg a munkát? Ez itt a rejtély.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.11.06. 17:20:33

Igyekszünk tenni az ellen, hogy ne történjen több ilyen.
Lenovo Support

Ez csodaszép mottó. Vagy lehetne mondjuk ez a szlogenjük? Mert akkor aki ért magyarul, nem vásárolna tőlük.
Csak ezért az egy mondatért az éves prémiumát kiiktatnám az embernek, de a többi rész már a cafeteriáját veszélyeztetné. Azért jó, hogy nem vagyok a főnöke. :)

amindenes.blog.hu 2015.11.06. 17:27:14

Ugyan nem ide tartozik, és nem dicsérni akarom. De a Digital Extreme figyelmeztetett hogy egyes tabletek náluk újra vannak csomagolva, alias nem igazán jók.

MrZed001 2015.11.06. 17:53:23

@melaena:
Nem értek egyet.
1, Ha beadok a szervizbe egy gépet (képernyő csere, alaplap csere, bármi wincsi hiba kivételével), akkor elvárom, hogy a nem javított alkatrészek maradéktalanul és változatlanul ott legyenek benne.
Volt akinek memóriát lopott ki a szerviz, volt akinek "véletlen" fele akkora wincsi került vissza a gépébe (üresen).
Ezt mégis hogy a rákba merik megtenni ? Nem szimplán LOPÁS kategória ?
De ha ugyanaz a wincsi méretben, akkor is ADATLOPÁS bűntettét (meg még személyiségi, levéltitok és még sorolhatnám mit) követi el, ha kicseréli önkényesen a user wincsijét egy üresre (aztán ki tudja mit tesz vele)

2, ha teljes gép csere, akkor is kb 2 perc az ürge saját wincsijét áttenni az új gépbe, NEM ?

3, ha valami megmagyarázhatatlan ok miatt mégsem lehetne a saját (működő) wincsijét áttenni a másik (azonos típusú) gépbe, akkor azért egy Ghost / Acronis mentéssel tegye már át az egész wincsi tartalmat, nem ? És észre sem veszi ürge, hogy nem az ő wincsije.
Viszont szerviznek ez esetben gondoskodni kell a régi wincsi tartalmának SZAKSZERŰ (nem visszaállítható) megsemmisítéséről !

4, és ha garis csere, de újabb típusra (mert régi kihalt), akkor jogos lenne, hogy másodwincsinek beletegyék az eredetit, vagy dobozban mellékeljék, hogy magának meg tudja oldani az adatmentést.

Egyszóval SEHOGY, SEMMI körülmények között nem tartom elfogadhatónak, ha a usernek adatvesztése van, pedig működő wincsit adott be !

Aureliano Buendía 2015.11.06. 18:48:57

@atpijkamo: ezt direkt neked írta így.

Nekem bezzeg cseszik telekomos/telenoros posztot tolni a héten. Hiányérzetem van:)

aard · www.goldberry.hu 2015.11.06. 18:50:00

hmmm, látom a sok értő hozzászólót, és az az érdekes, hogy adat meg rendszer mentésre meg amúgy programok futtatására is alkalmas VPS-t miért nem említették, de hát mit értek én a lovakhoz

van pár előnye a dolognak, mondjuk elsőként az, hogy bárhonnan eléred ahol van net, olyan rendszert kapsz amilyet szeretnél.... (win7, win10, linux) és stb ...

és a poszthoz: szervízbe sosem nem viszünk hdd-vel laptopot ha csak nem annak van baja (igen, direkt hosszú i :P :D )

Aureliano Buendía 2015.11.06. 18:53:06

@atpijkamo: megtörtént eset a nem is oly távoli múlt hétből:

amúgy sem észkombájn kolleginát költöztették. Ment a gépe másik irodába. Kérdezte, viszik-e a monitort is. Mondták nem, az van ott. Márpedig az baj, mert ő mindent a monitorjára mentett, hogy fog azokhoz hozzáférni?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 18:57:14

@aard: Mesélj, kivételesen megigérem, nem lopom el.

aard · www.goldberry.hu 2015.11.06. 19:05:14

@atpijkamo: :) okés, sok van az elmúlt évekből, pár ízelítő:
nem megy a nyomtató: ki volt kapcsolva
nem érem el a szevert: be sem volt kapcsolva mert a takarítónő kirántotta a tápkábelt
a word-ben nem látom a vonalzót, hova tünt el?????????? (és sikít)
és így tovább, hihetetlen, hogy mennyi júzer-lúzer van aki használja a gépet de fogalma nincs arról, hogy működik mondjuk alapszinten

és adatmentésre meg minden egyébre VPS (szerintem)
üdv

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 19:10:59

@aard: :))

Pár napja mesélte valaki: Pár órája nem ment a levelezés, mert az ADSL modemre ráöntötte a titkárnő a kpauccsínóját, és miután elmosta(!) eltette a szárítóba.

Mondjuk én is szoktam villanyos dolgokat elmosni és megszárítani, semmi bajuk nem lesz. De én közben magamnál vagyok.

AtiSnatch 2015.11.06. 19:14:33

@atpijkamo: "Mondjuk én is szoktam villanyos dolgokat elmosni és megszárítani, semmi bajuk nem lesz. De én közben magamnál vagyok." -**Ápoló benéz a rácsos ablakon, csendben kuncog**

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.06. 19:20:49

@AtiSnatch: Semmi baja nem lesz, csak rendesen ki kell szárítani, mielőtt bedugod.

aard · www.goldberry.hu 2015.11.06. 19:22:39

@atpijkamo: :DDDDD
hát igen a hülyeség végtelen, mint az univerzum, amit még nem is ismerünk :)

hobbitroll 2015.11.06. 19:36:08

@Fungumars: nana! refurbished != ßar. Vannak ilyen hdd-k is. Seagate, WD is csinál ilyet. A hibás termék ugye visszakerül a gyártóhoz. Ott egyrészt felderítik a hibát. Kijavítják, tesztelik, aztán esetleg újracsomagolják/forgalomba hozzák. Seagate pl. ráírja (régebben legalábbis ráírta, mostanában nem t'om), hogy forgalomba nem hozható, ergo garanciába adható ki (leadod a hibásat, kapsz egy javítottat). IMHO adott esetben egy ilyen megbízhatóbb lehet, egy "új" készüléknél.

hobbitroll 2015.11.06. 19:40:36

@MrZed001: "egy Ghost / Acronis mentéssel tegye már át az egész wincsi tartalmat, nem ?"
hát nem

"és ha garis csere, de újabb típusra (mert régi kihalt), akkor jogos lenne, hogy másodwincsinek beletegyék az eredetit, vagy dobozban mellékeljék, hogy magának meg tudja oldani az adatmentést."
Neked elgurult a gyógyszered. Szerinted mi _helyett_ adja a cserét te iqbajnok? Gondolod majd visszakapod azt _is_ ami helyett a cserét kapod? Biliből kapd ki a kezed de gyorsan.
Előtte megoldod az adatmentést, biztonsági másolatot, amit akarsz, aztán adod szervizbe. Amihez nem értesz, abba inkább ne szólj bele

Klágenfurt Jenő 2015.11.06. 20:01:36

@atpijkamo:
tapsikolok az örömtől, hogy droid módra a betűket már ismered, és a szerviz írásmódját is. a következő lépés lehet számodra, az írásjelek (úgy is mint idézőjel). aztán ha ez is megvan, hosszú, küzdelmes munkával jöhet a szövegkörnyezet.

hobbitroll 2015.11.06. 20:07:09

@Klágenfurt Jenő: először akartam neked írni egy dörgedelmest aztán úgy döntöttem azt se érdemled meg hogy leßarjalak majd' 2 év alatt sikerült 14 hozzászólást kiizzadnod magadból egyik xarabb mint a másik küzdelmes munkával megtanul6nál értelmes hozzászólásokat írni esetleg

MrZed001 2015.11.06. 20:12:55

@hobbitroll:
Találó nevet választottál legalább :p

De IGEN. A szerviz feladata a szervizelés, nem ?
Én vettem valamit, fizettem érte. Pláne ha még gariban is kell javítaniuk rajta valamit, az azt jelenti, hogy SZAR VOLT AMIT ELADOTT A GYÁRTÓ.
Talán, mert eleve szart gyárt, talán mert olcsóbbnak gondolta a hülyeségének a garis javítását, cseréjét, mint eleve jót gyártani. Nem érdekel.
Tehát, ha én beadok egy gépet, azt is várom visszakapni. Ne lopkodják ki belőle se a memóriát, se a wincsit. Meg pláne ne nyúlja le a szervizes kötsög, hogy mennyivel jobb az én agyonóvott SSD-m, mint az ő 2000 TB-ot írt halál előtti szarja, meg az én extra gyors memóriám mennyivel jobb, mint az ő régi lassú darabja.

Amúgy pedig, a te adatod, a TE TULAJDONOD !
Jogosulatlan adatkezelés, adatlopás, visszaélés elektronikus adatokkal, elektronikus rendszer működésének gátlása ... sorolhatnám még lapokon át milyen bűncselekményt követ el aki ellopja tőled !
Arról nem is beszélve, hogy és még milyen durva bűncselekményt TUD elkövetni vele, mint belép a netbankodba (és meglop) a mentett jelszavaddal (userek, buták, megesik elmentik), privát képeiddel zsarolhatóvá válsz, és ezt is sorolhatnám órákon át.

Szóval, ha velem ilyet merne tenni egy szerviz, felkészülhetne, hogy az adatvédelmi biztos fog kopogtatni az ajtaján, aztán következőnek a Nemzeti Nyomozó Iroda megy és foglalja le a cég teljes árukészletét (és ez nem vicc).

És, a USERNEK JOGA VAN HÜLYÉNEK LENNI ! A cégnek nem. A user lehet Mucuska, aki most kapta karácsonyra a gépet (azt se tudja mi az a wincsi, nem hogy ki merné venni belőle mielőtt beadja javítani), és már fel is másolta rá egyetlen példányát a gyerekei első lépéseinek. Neked, buta szervizes SEMMI JOGOD ellopni tőle !

Amúgy ismétlem, a te adatod, a te tulajdonod !
Te sem néznéd tétlen, ha a vízvezeték szerelő miután kicserélte a csapodat még kikötné a zsírúj nagy LCD TV-det is, majd betenne a helyére egy 3 éves pici kis pixelhibásat és távozna.
Vagy igen ?
És ismét visszatérve erre a mondatra, ha nem lehet áttenni wincsit új gépbe, MINDEN ESETBEN meg KELL oldania a szerviznek, hogy MINDEN adat megmaradjon a JOGOS TULAJDONOSnak.
Igen, ha kell (mert túl hülye hozzá, hogy átmentse újra, akkor) adja vissza az eredeti wincsit, és a user dolga legyen visszavinni azt miután lementette
Mondjuk kap 1 hónapot rá, de minimum annyit amennyit a szervizben volt a gépe ... ez geci de jogos megfogalmazás, mert szerviz nagyon szereti félévekre lenyelni a gépeket.

Dikusz 2015.11.06. 20:15:59

@Aureliano Buendía: azért az vigasztal, hogy vannak olyanok, akik nálam is kevésbé értenek a számítógéphez. Azért talán az elég ciki, ha a fiatalabb korosztályhoz tartozik. Ha az idősebbhez, akkor meg mélyen hallgatok. :)
A fiam is ezen a területen dolgozik, amikor kértem tőle segítséget, akkor azt mondta, várjak egy kicsit, amíg lejön az én szintemre. Mondjuk nem lehasalt a szőnyegre, csak leült. :D

@ColT: tökéletesen megértem, amit írsz, igazad van. Ha segítséget kellett kérni a kollégától, akkor hozzátettem (bár úgyis tudták), hogy nem értek hozzá. Soha nem nagy arccal mentem hozzájuk, segítettek is mindig. Azért szerencsére komoly gond sosem volt, bár mindig frászban voltam, ha gond volt. Egyébként könyvelőként dolgoztam. :))
Amikor a fiamnak meséltem, hogy segítséget kellett kérnem, akkor azt mondta, nem az a baj, ha nem tudja valaki a dolgokat. Szívesen magyaráz ő is, őt az idegesíti, ha azt látja nem is érdekli a téma azt, aki kérdezte.

Dikusz 2015.11.06. 20:35:27

@atpijkamo: Szerintem direkt így írta. Ha viccnek szánta, akkor a címnél, és a bevezető szövegnél elég lett volna, ha a "szervíz" van idézőjelbe téve. Ez mindjárt elvette volna a dolog élét. Így viszont számomra elég kicsinyes dolognak tűnik, mégpedig azért mert tudvalevő, hogy vannak akiket idegesít (engem is zavar). Én sikítok még ezektől: mindíg, árú (ez legjobban), tanúl, túrista.
Más - kimaradtak még a felsorolásból az éhező gyerekek, és az ellopott lovak is. Egyébként első nekifutásra azt olvastam, hogy öreg terhesek.:)

hobbitroll 2015.11.06. 21:18:20

@MrZed001: "De IGEN. A szerviz feladata a szervizelés, nem ?
Én vettem valamit, fizettem érte. Pláne ha még gariban is kell javítaniuk rajta valamit, az azt jelenti, hogy SZAR VOLT AMIT ELADOTT A GYÁRTÓ.
Talán, mert eleve szart gyárt, talán mert olcsóbbnak gondolta a hülyeségének a garis javítását, cseréjét, mint eleve jót gyártani. Nem érdekel."
Ezt próbálod megfogalmazni, csak kicsit terjedelmesen: fogyasztói társadalom ill. tervezett avulás.

"Tehát, ha én beadok egy gépet, azt is várom visszakapni. Ne lopkodják ki belőle se a memóriát, se a wincsit. Meg pláne ne nyúlja le a szervizes kötsög, hogy mennyivel jobb az én agyonóvott SSD-m, mint az ő 2000 TB-ot írt halál előtti szarja, meg az én extra gyors memóriám mennyivel jobb, mint az ő régi lassú darabja."
Jah, aki ilyet tesz, az valóban egy népművészeti agyagedény (mennyei megyei rajongóknak: CR7, de vidéken csak szimplán: köcsög)
Ugyanakkor a te agyonóvott SSD-d valószínűleg ugyan úgy dolgozott már. Az remélem tiszta számodra, hogy a vindóz baßtatja a háttértárat ha kell-ha nem. Az SSD vezérlőjéről nem is beszélve, amikor a cellák között mozgatja az adatokat ráérő idejében. Másrészt nem kéne ilyen dulva tulzásokba esni, 2PB-ot felírni elég sokáig tart :P
Aha, egy noti esetében mennyit is nyersz a "hiperszuper extragyors" memóriával? Ja, hogy kb semmit. Nem sajnálom tőled, de egy normális SSD sokkal többet ér.
Amúgy nem sok notiba tesznek ilyen cuccokat. Ha te raktad be utólag, szedd ki belőle, mielőtt szervizbe küldöd. Ha benne hagyod, írd fel az s/n -t (millió sw van, ami kiolvassa hdd/ssd/ram/amibőlcsaklehet), és vetesd át velük e szerint, ha ennyire parázol. De azt most megmondom előre, valószínűleg nem fogja átvenni a szerviz, amíg a saját cuccaidat nem veszed ki és teszed vissza a gyári alkatrészeket (ugyanis a garancia a gyári konfigurációra vonatkozik)

"Amúgy pedig, a te adatod, a TE TULAJDONOD !"
Ez igaz, de ...

"Jogosulatlan adatkezelés, adatlopás, visszaélés elektronikus adatokkal, elektronikus rendszer működésének gátlása ... sorolhatnám még lapokon át milyen bűncselekményt követ el aki ellopja tőled !"
Na, ebben nem vagyok biztos. Ezt csak egy nálam okosabb tudja megválaszolni, ha el nem felejtem megkérdezni (engem is érdekel, szóval van rá esély, hogy hamarosan pontosch választ kapunk mindketten erre a kérdésre)

"Te sem néznéd tétlen, ha a vízvezeték szerelő miután kicserélte a csapodat még kikötné a zsírúj nagy LCD TV-det is, majd betenne a helyére egy 3 éves pici kis pixelhibásat és távozna."
NANA! Ne keverd a fazont a faßoddal! Ezt kár volt leírnod, mert ennek a kettőnek semmi köze egymáshoz.

"És ismét visszatérve erre a mondatra, ha nem lehet áttenni wincsit új gépbe, MINDEN ESETBEN meg KELL oldania a szerviznek, hogy MINDEN adat megmaradjon a JOGOS TULAJDONOSnak. "
Szerintem meg nem. Ez NEM a szerviz feladata. Pontosabban az adatai megőrzése, arról biztonsági másolat készítése nem (hacsak nem pont e célból viszi az ügyfél szervizbe a gépét/merevlemezét) a szerviz feladata. Szerintem, de mint fentebb, én is kíváncsi vagyok hogy is van ez (sajnos többször kiderült, a jog homlokegyenest mást mond, mint a józan paraszti ész).

"Igen, ha kell (mert túl hülye hozzá, hogy átmentse újra, akkor) adja vissza az eredeti wincsit, és a user dolga legyen visszavinni azt miután lementette"
Te komolyan eltájolódtál

"Mondjuk kap 1 hónapot rá, de minimum annyit amennyit a szervizben volt a gépe ... ez geci de jogos megfogalmazás, mert szerviz nagyon szereti félévekre lenyelni a gépeket. "
Megkérdem még egyszer. A hibás alkatrész _helyett_ kapod a cseredarabot. Ha a készülék garanciális, és nincs cserealkatrész (alaplap, kijelző, inverter, bármi), akkor kapsz helyette egy másikat. De akkor már a leadott, hibás eszköz rég nincs a szervizben. A legrosszabb esetben 4 héten belül útrakél egy konténerben a gyártóhoz. Azt mégis hogy gondolod, hogy egy hiányos készüléket küldenek vissza? Ja, elfelejtettem, oldja meg. Így gondolod? Ex cathedra ki merem jelenteni, hogy ez sehol a világon nem működik. Másrészt csak a vevők elenyésző hányada vinné vissza (már ha egyáltalán).

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.06. 21:19:38

@MrZed001: szép szifoniái ezek a fantazmagóriák a hullámain annak. Mitittá. Hazánkban is túl új ez, így nincs kialakult joggyakorlat, nincs szanszkrció. Vagy csak nem értem az embiket, ami egyébként nemritkán van. Majd szójon valaki, ha õk saját magukat már igen. Addig is memórialopás ezerrel, takarjon ez bármit is. Persze véletlen!
@Dikusz: a "túr" már messzirõl megszúrta a szemem, lelkem pedig örült, hogy lebaszhatlak. Ám mégsem, a valóság másként alakult. Túl tökéletes vagy ide, Dickenském.

Black Hole 2015.11.06. 22:46:27

@atpijkamo: ez a Karthágó is annyira erotikus elnevezés :-)

Amúgy javaslom, hogy a szervizt írjuk ipszilonnal! Abból nincs hosszú, meg rövid. Bár szerintem van olyan elvetemült, aki arra is képes lenne dobni egy vesszőt!

MrZed001 2015.11.06. 22:46:56

@hobbitroll:
"De azt most megmondom előre, valószínűleg nem fogja átvenni a szerviz, amíg a saját cuccaidat nem veszed ki és teszed vissza a gyári alkatrészeket (ugyanis a garancia a gyári konfigurációra vonatkozik)"
Tévedsz, ugyanis eleve ilyen extrákkal rendelem (SSD+1-2T HDD, gyorsabb, több memória), tehát nem én teszem bele. Éppen ez a lényeg, hogy ÉN nem nyúlok bele a hardverbe, nem változtatok rajta. Elvárom ugyanezt a szerviztől is (kivéve amely rész elromlott persze).

""a TE TULAJDONOD !"
"Ez igaz, de ..."
Szerintem nincs DE.
Talán az LCD TV-d is a te tulajdonod, de ....
Aligha. A tied és kész, amíg át nem ruházod másra a tulajdonjogot (mindennel, ami rajta-benne van, abban az állapotban amilyen).

"Ezt csak egy nálam okosabb tudja megválaszolni, ha el nem felejtem megkérdezni (engem is érdekel, szóval van rá esély, hogy hamarosan pontosch választ kapunk mindketten erre a kérdésre)"
Nyugodtan tedd fel ügyvédnek a kérdést. Ő is azt fogja mondani, hogy ez a legkevesebb.
Van pl egy netbank programod telepítve? Wincsi cserével már nem működik? Kimerítette az elektronikus rendszer működésének akadályoztatása témakört.
És felsorolni sem tudnám, hogy mennyi de mennyi visszaélésre ad lehetőséget egy ellopott wincsi.
Olvasgasd mondjuk ezt, hány pontot is sért meg vele: projektjeink.birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/e-learning/btk/buntetojog3/lecke11_lap1.html

"NANA! Ne keverd a fazont a faßoddal! Ezt kár volt leírnod, mert ennek a kettőnek semmi köze egymáshoz."
Ugye, hogy így ütős volt a példa, húsba vágó? Pont ez volt a célja. Hisz az a gép neked munkaeszközöd is lehet, lehet rajta forráskódod, bármi. Pedig te csak egy képernyő cserére adtad be ...

"Szerintem meg nem. Ez NEM a szerviz feladata. Pontosabban az adatai megőrzése, arról biztonsági másolat készítése nem"
Ha egy felesleges wincsi cserét ejt meg, mindenképpen. Ha egy nem felesleges (más típus), akkor meg meg kell hagynia a lehetőséget az adat TULAJDONOSÁNAK, hogy azt tegyen vele, amit akar. Mert neki, momentán SEMMI jogalapja az adathoz, nem lophatja, nem törölheti, KÖTELES visszaszolgáltatni a tulajdonosnak.

"A hibás alkatrész _helyett_ kapod a cseredarabot. "
Nem. A wincsi HIBÁTLAN ! Nem az miatt kapod a cseredarabot. Mondjuk alaplap rossz, kijelző, ... azok miatt kapod a cseredarabot. De minden ami a wincsin van a tiéd, minden upgrade amit kifizettél (extra mem, SSD) az a TIED. Az a darab, nem egy másik. Nem veheti el tőled. Ez tisztán lopás, sikkasztás kategória. Felajánlhatja, hogy kicseréli ÚJRA (na nem használt), de hardver cserével továbbra sem mondasz le az adat feletti jogaidról, tehát köteles áthelyezni azokat.

"A legrosszabb esetben 4 héten belül útrakél egy konténerben a gyártóhoz. Azt mégis hogy gondolod, hogy egy hiányos készüléket küldenek vissza? "
Az én gépem? Az én tulajdonom, ugyan mi jogon lehetne úton valahova az ismeretlenbe a beleegyezésem nélkül? Pláne az én adataimmal ? A beszkennelt személyimmel, a lakásom adásvételi szerződésével, a Kennedy gyilkosság bizonyítékaival (sic) ... meg még sorolhatnám ... ugyan mi jogon lophatja el ezeket tőlem bármely szerviz ? És ki tudja utána ki, hol és hogy él vissza vele ?!
Nem véletlen emlegettem az adatvédelmi biztost.

"Azt mégis hogy gondolod, hogy egy hiányos készüléket küldenek vissza? "
Úgy ahogy egy panelt is tudnak küldeni, meg vissza, NEM ? Tudod, a szerviz általában ALKATRÉSZEKBŐL dolgozik, szétszed, összerak. Egy panel miatt nem cserélik a komplett gépet, mert nagy ráfizetés lenne. De ha véletlen ezt is tennék, akkor se tart semeddig sem a wincsik cseréje.
Istenigazából az dühít fel, hogy nem találod végletekig aggályosnak és jogellenesnek ezt az egész eljárást. Mintha az eladó tulajdona lenne, amit már eladott neked. Hát, nem az.
Vagy vettél egy kocsit, beadod szervizbe, és nem csodálkozol ha egy másik, nem is olyan színű, lógó kuplungú, agyonhajtott motorú bontóból összetákolt roncshalmaz slusszkulcsával akarják kiszúrni a szemed ?
Vagy szerinted így lenne reális ?

Dikusz 2015.11.06. 22:48:45

@Manyecska: nekem két informatikus kollégám próbálta ki, hogy mennyire szikrázik vajon a betett CD-lemez a mikróban. Nem gyújtották fel a konyhát, és nem ebédidőben próbálták ki. :):):)

Black Hole 2015.11.06. 22:49:51

@Aureliano Buendía: akkor ezt ne dukd +, mert olyan hüje, hoty aszt is kipofázza.

hobbitroll 2015.11.06. 22:58:02

@MrZed001: "NANA! Ne keverd a fazont a faßoddal! Ezt kár volt leírnod, mert ennek a kettőnek semmi köze egymáshoz."
Ugye, hogy így ütős volt a példa, húsba vágó? Pont ez volt a célja. Hisz az a gép neked munkaeszközöd is lehet, lehet rajta forráskódod, bármi. Pedig te csak egy képernyő cserére adtad be ...

erre válaszoltam:
"Te sem néznéd tétlen, ha a vízvezeték szerelő miután kicserélte a csapodat még kikötné a zsírúj nagy LCD TV-det is, majd betenne a helyére egy 3 éves pici kis pixelhibásat és távozna."

össze-vissza irkálsz. Lehet normálisat is, de ez itt nettó baromság, úgyhogy a többit el sem olvasom.
Hogy jön össze így hirtelen a vízvezeték szerelő az lcd tv-vel meg a hdd-n levő forráskódokkal? Érted egyáltalán miről beszélsz?
na, szevasz, befejeztem, ma úgyis belejöttem a 'Szűrés' -re kattintgatásba.

hobbitroll 2015.11.06. 23:06:44

@Dikusz: engem még az ékezet nélkül írogatás is sírba tud kergetni.
basszatokmeg vs. basszátokmeg, egy ékezet, és máris mást jelent ;)
aztán vannak az okoskatörpök.
tegnap, comment.blog.hu/2015/11/05/ha_ramutatsz_az_mtva_hulyesegere_a_te_fejed_verik_be?full_commentlist=1#c28507912 , ezt írta:
anblokk .... aaaaaaaaaaaaaaaaaaarrrrrrrrrrrrrggggggggggghhhhhhhhhhhhhhhhhh

MrZed001 2015.11.06. 23:10:20

@hobbitroll:
Úgy jön össze a vízvezetékszerelő az LCD TV-ddel, hogy akár a szerviznek adsz egy megbízást a hibás kijelző/alaplap cseréjére, úgy a vizesnek meg hogy javítsa ki a csapodat.
A vizes nem kapott ekkor felhatalmazást az LCD TV-d cseréjére, akárcsak a szerviz a HDD-d cseréjére.
A többit meg ha el se olvasod, még annál is nagyobb ökör vagy, mint amit a neved sugall.
Ennél már tényleg csak akkor tudsz mélyebbre süllyedni, ha annyira szerény szellemi színvonallal áldott meg az isten, hogy nem tudod beismerni ha tévedtél.
Na az tényleg az alja mindennek ...

Taxomükke (UK) 2015.11.07. 00:37:30

A szervíz hosszú í.
Ezzel szemben a szerviz rövid i.

Dikusz 2015.11.07. 08:50:05

@Taxomükke (UK): igazad lehet, nagy kár. hogy erre még senki nem gondolt. :D:D:D:

Dikusz 2015.11.07. 09:50:59

@hobbitroll: az tényleg nagyon idegesítő, ha valaki úgy használ idegen szavakat, hogy nem érti a jelentését, az meg még jobban, ha olyankor használja azokat, amikor van magyar megfelelője is.
Az ékezet nélküli írogatás engem is idegesít. Azt még elfogadom, hogy van amikor nem lehet, mert mondjuk okostelefonon ír, de olyan nehéz beszerezni magyar billentyűzetet, ha már külföldről írok? A cask meg stb szavak meg nem hiszem, hogy nem javíthatók (nem csak egy hozzászólónál láttam). Lehetne még tovább ragozni (tudnék még én is párat idézni), írás közben mindenkinek jutnak eszébe még szabályok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.07. 09:52:33

@Dikusz: "Szerintem direkt így írta"

Hilda szokta rosszul írni a címet is. Nincs joga direkt se rosszul írni. Egybitesek eltanulják. Most akkor lehet találgatni, mikor írja direkt rosszul, mikor tanulatlanságból.

@MrZed001: "Amúgy pedig, a te adatod, a TE TULAJDONOD !
Jogosulatlan adatkezelés, adatlopás, visszaélés elektronikus adatokkal, elektronikus rendszer működésének gátlása ..."

:)) Viccelsz. Ha félted az adatodat, ne add oda. Töröld le, formázd a lemezt. Ha meg éppen a lemez romlott el, így jártál, egy kalapáccsal pusztítsd el, és vegyél másikat.

Van olyan progi, ami minden adatot titkosítva tart a lemezen.Bútoláskor jelszót kér.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.07. 09:56:34

@Dikusz: "idegesítő, ha valaki úgy használ idegen szavakat, hogy nem érti a jelentését"

Hajaj! Hát még ha a magyar szavakat is így használja...

"Az ékezet nélküli írogatás engem is idegesít."

Engem is. Sokszor átugrom. De van, amikor elnézem a kommentelőnek, mert különben jókat ír.

Én megtisztelem a többieket azzal, hogy nem rejtem el a mondanivalómat hibás írással.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.07. 10:02:42

@atpijkamo: az bootkalapáccsal könny-edény feltörhetõ. Ált., akik végbe tudják vinni az írtakat, nem tipikus szerwasser-látogatók. Én pl. még 1et se láttam belürrü. Ami 10 évente ell romlik, kidobom (megtartom).
@Dikusz: engem meg az idegesít, h nem fogjátok fel arcotokkal, hogy a magyarul írás záloga nema billentyúzetre felvitt betúk függvénye. Nekem soxor az alieneredetú szó jön nyelvemre, tudálékos sznob vagyok? A pro-ság átka. Te pro vagy?
:D

Dikusz 2015.11.07. 10:08:31

@atpijkamo: tényleg van olyan, hogy a hozzászólás tartalmáért el lehet nézni az ékezetek hiányát.
Az már eléggé zavaró, ha jópofizásból, írják pl.: 1szerű, egyxrű, stb. Rég olvastam a "Magyar helyesírás szabályai" c.könyvet (mondjuk régen sem sokat). Nyilván vannak olyan szabályok. amik változtak. Azt gyakran látom, hogy egy ember helyett 2 embert írnak. Számomra furcsa így olvasni, de lehet, hogy éppen ez a szabály változott.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.07. 10:15:26

@ide nem jöhet csak úgy be: "nema billentyúzetre felvitt betúk függvénye"

Most meg kellett néznem a billentyűzetemet, hogy magyar vagy angol, mert fejből nem tudom. (Megnéztem, USA) Nem tudok vakon gépelni, de a magyar ékezetes betűket már megjegyeztem. Nem egy ördöngösség.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.07. 10:20:07

@Dikusz: Akkor lehet hogy én is idegesítelek, mikor kiejtés szerint írok.
"megmongya a tutit"
Ilyenkor azt hangsúlyozom, hogy ez itt a beszélt nyelv leképezése karakterekre. Szlengben beszélünk, nem irodalmi nyelvben.

hobbitroll 2015.11.07. 10:57:45

@MrZed001: Megkérdeztem. Kiderült, nettó baromság amit írtál. A gar.leveleken nem véletlenül van rajta, hogy a szervizbe leadott eszközökön tárolt adatokért felelősséget nem vállalnak. Azért lehet ezt leírni, mert szabályos (törvényes, ha így jobban tetszik). Ha biztonsági másolatot/mentést akarsz az adataidról, azt neked kell megoldanod (ha tudod, ha nem, akkor keresel-megfizetsz valakit aki meg tudja csinálni), mielőtt szervizbe vinnéd a készüléket. A másik pedig -szoktam mutatni ügyvéd ismerősömnek a homárt, jókat szokott derülni a vadászokon is, meg néhány hozzászóláson- az, hogy adják vissza x időre ... hogy mondjam ... a röhögött, az túlzás, de nevetett a felvetésen. Ilyen sehol a világon nincs (és nem is lesz, mert nem valószínű, hogy visszavinnék)
ps: ne válaszolj -nem látom, nem is érdekel mit írnál-, akinek annyi esze van mint neked, marad tiltólistán.

hobbitroll 2015.11.07. 11:10:04

@Dikusz: "ha jópofizásból, írják pl.: 1szerű, egyxrű,"
Én azért írok ilyeneket, mert zöld vagyok. Sőt, sötét zöld. Spórolok az elektronokkal.
5let, hal6atlan, meg6ó, 1x1, még1: kevésbé terheli paksot :P
ez pedig Hilda miatt van: bißem-baßom, eßem-faßom, (aki tudja mit jelent az ß, annak jó, a többi kérdezze gugli traszlét@) csak nem tilt ki ezért :)
@ : at, kimondva et, tehát gugli transzlétet, látod, ott is spóroltam 1 egész karaktert. Az 8 bit! Pár év, és megspóroltam egy közepes hosszúságú releváncs komment beküldését! Nem kellett érte letörni 1@len (höhö, egyetlen, látod mennyivel rövidebb?) ágat sem! Paksot le lehet kapcsolni 1 milliomod másodpercre! Csökkenti a zózonréteg vastagságát, ráadásúl atomcsapás ellen is véd, és még az orromat is tisztíccsa :P

hobbitroll 2015.11.07. 11:13:51

@Dikusz: "mert mondjuk okostelefonon ír"
Ezt ugye nem mondod komolyan? Okos (de még buta) telefonon is lehet ékezetes betűket használni. Androidra HJE (ha jól emlékszem, látod-látod, lehet nem is kell éveket várnom :P) a swift key már egy ideje ingyenes (én barom megvettem még korábban pénzért, de ez már az én bajom)

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.07. 13:08:31

@hobbitroll: ezzel most a saját bénaságodat bizonyítod. Te is tudod, hogy rááll az agy és annak tükrében értelmezed. Ez olyan, mintha elmennél Erdélybe, más az ottani magyar is, de meg lehet szokni. Ha valaki nem magolta az anyanyelvét, hanem aggyal látja a szótöveket, összefüggéseket. Az ékezetnélküliséghez még ennyi agymunka sem kell.

Dikusz 2015.11.07. 13:47:28

@atpijkamo: dehogyis idegesítesz ezzel, pont ezek férnek bele a tartalom miatti elnézhetőségbe. Sokan használják itt is a blogon, jót lehet derülni rajta, csak ha túlzásba viszik, az néha fárasztó tud lenni. Írtam már én is így hozzászólást, bár lehet annak a tartalmába nem illett bele. Nem szólt senki érte, lehet nem is volt érdemes.
Saját magamnál meg azt veszem észre, ha visszaolvasom a hozzászólásomat, túl gyakran használom a hogy, is, és szavakat. Meg néha kilométer hosszú mondatokat írok. A helyesírás ellenőrző meg több szót is hibásnak jelez, pl. az egyetértek-et.

Dikusz 2015.11.07. 14:02:31

@hobbitroll: hirtelen a nekem írt hozzászólásodat eggyel feljebb kezdtem olvasni, amiben az van benne: nettó baromság, amit írtál. :)
Ahogy nézem, egyes részei valóban azok. A bißem-baßom meg kifejezetten jópofa. Lehet ilyen beillesztéseket kéne írnunk, tiszta skandi-rejtvény lenne a megfejtése. Ezzel még az unalmas posztokat is fel lehetne dobni, vagy eszperente nyelvet használni. Talán ezért sem tiltanának ki.
Már akkor tudtam, hogy előbb jött el az idő elötti +buggyanás számomra, mire leírtam ezt az okosnak szánt megjegyzésemet. Úgy emlékeztem valaki így írta, le de utána már nem olvastam. Nincs okostelefonom, nekem már minek is, ennek a hozzászólásodnak a második mondatát már nem is értem (de). :)))

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.07. 14:46:06

@Dikusz: dickensi kilóméterek. Szûk szókinccsel.

MrZed001 2015.11.07. 14:55:12

@atpijkamo:
"Ha félted az adatodat, ne add oda."
Ha nem adod oda, hogy cserélik ki az alaplapot ?

"Töröld le, formázd a lemezt."
Nem akarom törölni, hisz kell az adat.

"Van olyan progi, ami minden adatot titkosítva tart a lemezen.Bútoláskor jelszót kér. "
Én is tudom, pl TrueCrypt, használom is.
DE, és itt a nagybetűs DE, ez nem ELVÁRHATÓ magatartás. Egy Marikanéni ezt nem tudhatja, sőt neki nem kötelessége tudni róla. Meg az XY celebpcsának se. Meg egy szakácsnak se.
De még egy katasztrófavédelmi szakembernek se. Milyen szép is lehet, ha beadja LCD cserére laptopját, és minden adata elvész ...

Ismétlem, ha az autódat beadod a szervizbe, akkor elvárod, hogy ugyanazt a kocsit kapd vissza, vagy elég egy "hasonló" is ?

@hobbitroll:
Gratulálok az ügyvéd ismerősödnek. Kérlek írd le a nevét, hagy tudja mindenki kihez NE forduljon ha IT eredetű problémája lenne.
Erről mindig az a megtörtént sztori jut eszembe, amikor illegális programok miatt idézték be az ipsét, az vitte az ügyvédjét is magával, majd az ügyvéd félrehívta ügyfelét félidőben, hogy akkor mégis hova tört be ? (szerzői és SZOMSZÉDOS jogok megsértése volt a vád ugyebár)

Csendbe jegyzem meg, hogy egy cég mit hazudik a garancialapján, amúgy mellékes.
Voltak már ebből is bődületes nagy beégések.
De a legviccesebb az volt, mikor egy poénos dolgozó az egyik (nyomtatott fecni az egész) garijegyet kissé kiegészítette saját soraival, pl: az ügyfél köteles a gyártó alkalmazottját orálisan kielégíteni annak kérésére (később ugyanezt egy netre kitett ÁSZF-be írta be egy internet szolgáltató poénos dolgozója).
Felvilágosításul bamba barátom: a garijegy NEM szerződés (mely két fél által köttetett, és közösen elfogadott, hisz nem is látod amíg meg nem vetted a készüléket).
A tulajdonjog, pedig marad tulajdonjog. Ha te lemondasz róla, ám legyen, meg is érdemled.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.07. 15:00:15

@MrZed001: "Ha nem adod oda, hogy cserélik ki az alaplapot ?"

Öööö... az alaplapon nem szoktunk tárolni adatokat.

"Nem akarom törölni, hisz kell az adat."

Akkor majd a szervzesek fogják törölni, az miért jobb? Mentsd le szépen!

"Egy Marikanéni ezt nem tudhatja"

Egy Marikanéni nem is fog gecizni a titkos adatai miatt.

"elvárod, hogy ugyanazt a kocsit kapd vissza"

Nem. Én egy rosszat adok be, nem akarom UGYANAZT visszakapni.

AtiSnatch 2015.11.07. 15:01:58

.... .._ .___ . .... .. ._.. _.. ._ <-- Ezt miért nem fogadja el nicknévnek? disc krimi náció!

MrZed001 2015.11.07. 15:06:58

@atpijkamo:
"Öööö... az alaplapon nem szoktunk tárolni adatokat."
Akkor minek cserélik alaplap cserekor wincsit is ?

"Akkor majd a szervzesek fogják törölni, az miért jobb? Mentsd le szépen!"
Miért kellene alaplap, LCD, CD/DVD író cseréhez menteni?

"Egy Marikanéni nem is fog gecizni a titkos adatai miatt."
Marikanénit is érhetik sérelmek az ellopott adatai miatt. Elmentett banki jelszó? Személyiséglopás? Ne kelljen már újra felsorolnom ! Le is írtam már 1x, tanulj meg olvasni, meg van elég fantáziád neked is kitalálni mi mindent tudsz tenni egy ember teljes adatmennyiségével.

"Nem. Én egy rosszat adok be, nem akarom UGYANAZT visszakapni. "
Tééényleg ? Szóval akkor neked az is jó, ha ugyanaz a típus a visszakapott kocsi (kuplungcserére adtad be), évjárat sem érdekel (hogy épp 5 vagy 9 éves), meg a színe sem, kiégetett bőrülés se zavar, meg a többi alkatrész állapota (széthajtott motor) se ?!??
De jó neked :DD LOOL :DD valami igen erőset szívhattál.

RedWing 2015.11.07. 18:29:19

@MrZed001: Nekem amúgy tetszenek az eszmefuttatásaid, de egy apró hibán nem tudok túllépni...
Tegyük fel, hogy szervizbe viszed a géped kijelzőcserére. Kicserélik ugyan, de a vinyóval együtt. Te bepereled a szervizt a fent felsoroltak valamelyikéért. Eddig ugye tiszta sor. Viszont itt jön a buktató:
Hogyan fogod HITELT ÉRDEMLŐEN bizonyítani a bíróságon, hogy az általad állított adatok tényleg a gépen voltak?

MrZed001 2015.11.07. 19:32:15

@RedWing:
1, amikor veszed gépet, kapsz ám számlát(/szállítólevelet cégként) is róla. Jobb helyeken azon szerepel a sorozatszám is benne lévő alkatrészenként (ha nem, kérd írják rá, semmibe sem kerül). Ez maga már bőven elég.
2, op. rendszerből is le tudod kérni wincsi sorozatszámát, elég egy HDD Sentinelt indítani (ahol amúgy egyéb pl SMART adatok is lementhetők, wincsi specifikusak)
3, körbevideózod a gépet, megy, leállít, becsomagolási videó, ebben a csomagolásban küldöd be futárral. (Igen, én amit kapok mindenről csinálok kicsomagolási videót a biztonság kedvéért. És volt már amikor feltettem YT-ra privátra, elküldtem linket feladó pimasz cégnek, hogy így törötten érkezett, ha próbálkozni mer nyilvánossá teszem, kiteszem FB és még be is perelem ... másnap jött is a csere)
Tehát azt, hogy a wincsi ki lett cserélve másikra, pofon egyszerű bizonyítani ... nekünk, akik értünk hozzá. Marcsi nénit úgy copatja szerviz ahogy akarja. Ott már tényleg csak a bíró józan eszén múlik, hogy beveszi-e a szerviz kamu dumáját az öreg lány által üresen visszaküldött wincsis gépről. Habár, ha ez egy céges gép (nem véletlen példálózok a katasztrófavédelem egy gépével, katasztrófatervekkel, speciális szoftverekkel), ott azért lesz kolléga aki alátámassza.

Amúgy jártam olyan normális laptop szervízben, ahol szépen előttem megbontották a gépet, kivették a wincsit, betették antistat szatyor és átadták nekem.
EZT tartom elfogadható eljárásnak, ha szervizelni kell.
És olyan is volt, hogy mivel egyértelműen alaplaphibás volt, és garis, ezért hozott egy ugyanolyat (zsír új dobozból, nem hátul Jouzsika által 10 darabból összemókolt), előttem áttette a memóriát, wincsiket, DVD írót a másikba, elindít, megy, megírta papírmunkát, garancia 0-ról újraindul, és mosolyogva távoztam.
EZT is elfogadható eljárásnak tartom.
De sokan amit művelnek (kontárkodnak) szervizelés címszó alatt, azt nem.

RedWing 2015.11.07. 19:40:55

@MrZed001: A kíváncsiság kedvéért előkerestem pár céges számlát. Perifériákról egy betű sincs benne (most ugye laptopról beszélünk). Ellenben a fenti felsorolás még mindig nem tudatja velem, hogy miként bizonyítod az adathordozón tárolt adatok meglétét/hiányát?

MrZed001 2015.11.07. 19:55:05

@RedWing:
A wincsi cseréje önmagában bizonyítja.
Ha extra wincsit kérsz, akkor alapból ott a számlán. Szállítólevélen több infó is szokott szerepelni.
És kérni nyugodtan lehet, hogy a számlán részletezve legyenek a beépített alkatrészek gyáriszám szerint.

RedWing 2015.11.07. 21:43:46

@MrZed001: "A wincsi cseréje önmagában bizonyítja."
Mit? Hogy milyen adatokat tároltál rajta? Ne röhögtess...
Bizonyítod, hogy winyót cseréltek. Kapsz érte mondjuk 50 ezret a bíróságtól kártérítés gyanánt (tudom, lehet fél millás ssd volt...). No de továbbra sem tudod bizonyítani, hogy milyen adatokat tároltál rajta, így azért kártérítést sem fogsz kapni..
Így meg mi értelme az egész hercehurcának? Főleg, hogy az itthoni bírósági ügymenetek sebessége mellett, mire érdemben foglalkozni kezdenének az ügyeddel, a cég jogutód nélkül megszűnik..

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.08. 07:28:42

En igenis az alaplapon szoktam tarolni a dogokat. Aki nem hiszi, az nagyonbuzi. Es hitelt erdemloen az. A tet eleg nagy. Az a baj a felkapott posztok kommentjeivel, hogy nem tudjuk hol kell leallni. Mar csak korbe-korbe megyunk.

♔bаtyu♔ 2015.11.10. 14:31:45

Igen, itt nincs miről beszélni, kerülni kell a Lenovo-t. Egyébként nagyobb értékű dolog vásárlása előtt mindig érdemes pár percet szánni arra, hogy van e üf., mikor veszik fel a telefont, sőt, felveszik e, milyen a hangnem. Mail-os "cégek" eleve kihullanak. Internetes vásárlásnál is.

♔bаtyu♔ 2015.11.10. 14:35:53

@atpijkamo: Nyilván nem tudhatod, de ma már a szerviz-szolgáltatások szerves része az adatmentés, kérés nélkül is. Természetesen ennek díja van, tehát meg kell kérdezni.

A szervizesnek pedig "nincs" Marika néni", az összes gépen induláskor kizárólag fontos és titkos adatok vannak. Igen, egy alaplap cserénél is az adatmentés az első.
süti beállítások módosítása