Tékozló Homár

Szeretne 1 helyett 2 banknak tartozni kétszer annyival?

2015.12.09. 10:04 | Homár Hilda | komment

100002000000062a000001ecc3fdbab9.png

Így csinálja.

Kár, hogy a bankok az esetek speciális volta és az érzékeny adatok miatt nem szoktak általános okosságokat megosztani, pedig nagyon jó lenne tudni, hogy hogyan kerülhetjük el, hogy a hitelkiváltásnál hasonló történjen velünk.

Kedves Homár!

Történet arról, hogyan dupláztam(ták) meg a 10 800.000 forintos hiteltartozásomat pár nap alatt.

Unicredit Banknál levő hitelemet hitelkiváltással próbálom rendezni a CIB Bank segítségével. Megkaptam az igazolásokat, kettőt is mivel árfolyamgát is volt, és így két külön hitelként kezelték. Az első igazolásokat még szeptemberben szereztem be, de mivel az ügyintézés húzódott, ezért másodszor is kértem igazolást október végén a fennálló kölcsöntartozásról. Ezen a dokumentumon minden adat nyomtatva szerepel !(Ez később fontos.)

A papírokat leadtam a CIB Bankba, ahol átutalták az összeget az igazoláson szereplő napon. Ezek után bementem az Unicredit Bankba, lezárandó a számlát. Ez azonnal nem történhet meg közölték. Majd pár nap múlva hív ügyintéző, hogy  elöször nem tudták kinek a tartozására elkönyvelni a befolyó közel 10,8 millió forintot (minden adat meg volt adva, természetesen), majd megtalálták, de fizessek be 18.000 forintot a késedelem miatt(???). Szerintük biztos elírtam valahol, valamelyik számot, ehhez képest minden papír nyomtatva van, sehol nincs még lehetőség se kézírásra.

11.26-án, majd 27-én két külön felületen panaszt tettem. Ma szintén felhívtam az ügyfélszolgálatot, hol tart a panasz kivizsgálásom,  ahol nem értik miért nem fizetem már be a 18.000 forintot. Mai állapot szerint, amit az Unicredit netbankos felületén ellenőriztem, van 10 800 000 forint tartozásom, és a CIB Banknál is van ugyanennyi tartozásom. 

Mégis fizessek 18 000 forintot, hátha megszabadulok ettől a tartozástól, meg az Unicredittől?

Üdvözlettel
NBH

UPDATE

Olvasónk jelezte, hogy végül rendeződött az ügye, így:

A múltkori Unicredit duplán kéri a tartozás, témájú itt megjelent levelem után 2 nappal felhívtak az Unicredittől, és törölték a dupla tartozást.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egysimaegyfordított 2015.12.09. 11:49:52

Amúgy nem lehet, hogy a 18 ezer plusz vmi kiváltási bünti, díjtételesen?

zdanee 2015.12.09. 11:59:49

Persze, hogy fizesd ki a 18 ezret, majd utána reklamáld vissza. Ha vársz, akkor fizethetsz még egy hónapot fölöslegesen, ami vélhetőleg többe fog fájni.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 12:07:14

@sugargiraffusplumps.: mikó nem lesz olaj, meg víz se, meg a utolsó sört is megitták a migráncsok, baszhassuk a művészet. Csaxóltam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.09. 12:13:00

@Rosszindulatú Vászka: ponnazért! mikor már nem lesz semmise, még mindég lesz művészet. mégiscsak szebb a halál egy ízléses festmény alatt fekve vagy monnyuk villon bácsi sorait hallgatva.

GQ 2015.12.09. 12:14:34

@horex: 10misi a tartozás és 10.8e hufot akarnak tőle. az a pont nem tizedes, hanem ezres csoportosító pöttyöcske akar lenni, de furfangosan csak az első (vagy utolsó, nézőpont kérdése) ezres csoport után tette ki. biztos valahogy így látta.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 12:17:18

@horex: "Tele van hejjessirási hibával"

Mire gondolsz? Van par vesszohibaja.

"A tizedespontot, a tizedesek jelölésére használják"

Nem. Magyarul tizedesvesszot hasznalunk. Lehet egy szamot ezresenkent csoportositani kotottszokozzel. Itt nem lehet kotott szokozt hasznalni, a sima szokoznel eltohet a szam, talan ezert hasznalta a pontot a csoportositasra. Ez bevett gyakorlat, bar nagyon nem szep.

Egysimaegyfordított 2015.12.09. 12:20:44

@atpijkamo:

Általában értem a vicceket. amiket beírsz. Ezt nem. Mijapoen?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 12:24:24

@horex: "@Megvan a nyúl, köcsögök! XD: Az nemzetbiztonsági szakszolgálat."

Nem. Az a Ne Baszdmega Homart.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.09. 12:28:32

" Mai állapot szerint, amit az Unicredit netbankos felületén ellenőriztem, van 10 800 000 forint tartozásom, és a CIB Banknál is van ugyanennyi tartozásom. "
Majd a PSZÁF megnézi, van-e.

Amúgy tök jó, hogy ezt is olyan jól sikerült kivitelezni...

@horex: Mondjuk a csávó nyomtatásban is el tudta gépelni...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 12:32:59

@volnál szíves kinyitni a budiajtót?: Csak egy a problemam ezel: ne legy szexista!

Dikusz pedig a vedelmem alatt all!

Nem kell moderalas es kesz. Legyenek olyan posztok, amikhez normalis hangnemben hozza lehet szolni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 12:36:20

@sugargiraffusplumps.: Nem szivesen vagyok Zsiraffal egy platfotmon, de most kivetelesen teljesen igaza van.

2015.12.09. 12:39:39

Ebben itt laikusként mit mondjunk. Millió körülmény nem ismert előttünk, ki tudja ki rontott el és mit.
ugyorgyunk
Sün! mikor lesz már dél ?

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 12:41:22

@batgirl: marhaság. Úgy hogy veszed át a Kossuth-díjadat? Meg a tanítványok is szarban leszmek.

@sugargiraffusplumps.: a művészet nem jó semmire se. Én csak aszondom, írtani kell őket, mint a dudvát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.09. 12:43:26

@atpijkamo: ezt most ércsem úgy, hogy utálsz? kis ügy papi, majd legfeljebb romlott fánkot küldök neked ajcsiba.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 12:45:13

@Egysimaegyfordított: Ez meg az atkos elejen irodott.

Viccet nem magyarazunk. Amit magyarazni

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.09. 12:46:10

@batgirl: ezt monnyuk a hegyről lezuhanók egész jól szokták csinálni. simán nyakábateszi a lábát háromszor keresztezve, ha véres a végtag akkor jobban is csúszik. oppardon.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 12:52:32

@Terézágyú: A szavazatodat rogzitettem, koszonom! Nem tetszhet minden vicc mindenkinek. Nem fergeteges, de ideillett.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.09. 12:52:42

@atpijkamo: aljas rágalom! ártatlan vagyok! kérem a telefonhívásomat és az ügyvédemet!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 12:56:15

@sugargiraffusplumps.: Nem szamit, a facsen tapasztalatom szerint nincs igazsag.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 13:02:20

@sugargiraffusplumps.: jóhogy nem hipót iszol. A mi köreinkbe minimum vulkánkitörés, vagy szökőár. Ne legyél már ilyen igénytelen. Ja és kell a közönség is, legalább egy fél kisvárosnyi sikoltozó, örjöngő szemtanú-áldozat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.09. 13:09:58

@atpijkamo: nyugi papi. a védelmem alatt állsz.

@Rosszindulatú Vászka: nem is tudom. közbe utánanéztem ennek a vulkános cuccnak, asszem mégse vonz annyira. nem bírja a tüdőm a kénszagot meg a füstöt :(

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 13:13:27

@sugargiraffusplumps.: nem lenne kedved esetleg elsüllyedni az Antarktisz környékén egy óceánjáróhajón?

Tudom, ott meg hideg van :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.09. 13:18:45

@Rosszindulatú Vászka: vettem neoprén gúnyát, a hideg nem gond.
de inkább fulladjunk bele a jaccuzziba, akkor ehetünk hagymás babot is előtte!
te hozod a pirulákat én meg veszek pezsgőt!

Homár Hilda 2015.12.09. 13:23:19

@atpijkamo: Utoljára szeretnék ezzel a témával foglalkozni:
Ez az Index blogja, szerkesztett tartalom, így felelősek vagyunk a kommetekben szereplő dolgokért is. Így aztán van és lesz moderálás, amit én csinálok, ha nektek ez nem tetszik, akkor is. A kommentelési szabályok világosan kint vannak, aki megsérti őket, az viselje a következményeit, és ne másra kenje a maga mocskát. Persze lehet újra regisztrálni, de csak azért, hogy újult erővel szidja valaki a blogot,a posztolót vagy engem, végtelenül szánalmas. Értem én, hogy nem olyan jó, hogy vége a parttalan beszélgetéseknek itt, de ez egy blog, nem csetmotor. Ha beszélgetni akartok, tegyétek a fb -csoportotokban vagy igyatok meg péntekenként egy sört valahol.

Manyecska 2015.12.09. 13:37:28

@ide simán bejöhet, csak úgy!: szerinted OFF ha én hangfelvételen a "bús picsába" küldöm az ügyintéző tőgyet..felhasználható? :D baszki nem tudok dolgozni egész nap pénzt kérnek: alapítvány, csaló cégek.. ON .. ????? És tíz éve is volt hasonló poszt a Homáron..néha az az érzésem tippeket adunk nem a fogyasztókat védjük :D

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 13:38:27

@sugargiraffusplumps.: ox. De valami rendes helyen ám, nem olyan ibicai prolidizsibe.

Homárvadász (törölt) 2015.12.09. 14:09:22

Felettébb érett, hogy mindenkit kitiltasz, demélem ezzel ki tudod élni a házmester-hajlamaidat.

Örül mindenki, hogy ilyen hihetetlen színvonalas lett a blog, csak éppen a szakmaiságot nem látom, de ez persze ne zavarjon :D
Számnalmasságról meg akkor lehet majd beszélni, ha már sikerült valamit elmozdulni színvonalban, nem csak idióták önszopatását lehet olvasni, mert ezek 99% vadászok még mindig :D .

Gratulálok, Brünhilda, jól kitiltogatsz mindenkit, aztán akkor mi marad? Mert letöltésszám nem... :D

englandboy 2015.12.09. 14:18:05

hagyma merre van?
reg hallottam az oreg amerikast beleszolni valamibe..
ki lett b@szv@???

Terézágyú 2015.12.09. 14:26:05

@Homárvadász:
"Gratulálok, Brünhilda, jól kitiltogatsz mindenkit, aztán akkor mi marad? "
Speciel nem MINDENKIT tilt ki szerintem, csak egy-két embert. Általában ugyanazokat, többször...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 14:44:32

@Homár Hilda: Ezt nem fogod tudni lezarni. Amig (rosszul) moderalsz, addig ez allando problema lesz. Ha lenne egy szabalyrendszer, amit kovetkezetesen tudnal kovetni, akkor lehetne valamennyire is elfogadhato. Mondtam amr neked, hogy ne moderalj, mert NAGYON NEHEZ jol moderalni. Nekem megvan a Homar logja, pontosan tudom, miket moderaltal ki, es nagyszeruen latszik, hogy nincs benne rendszer. Nagyon nincs. Csapkodsz.

Azt ertem, hogy szanalmas, meg ez nem cset, meg minden. Vedd eszre, hogy sok jo arcot eluldoztel, es nem jottek helyette ontopik kommentelok. Csak tovabb csuszott a szinvonal. Nem mondom, hogy hagyd abba, csak szolok, ugyanez lesz tovabbra is. Ne erts felre, en megbekeltem a helyzettel, ahogy megbekelek a nyari esovel, ez van. Amig volt esely, hogy jo posztokat teszel ki egyszer, es nem amokfutottal moderalasi teren, meg rokonszenbeveztem is veled.

Velem nem tudsz vitatkozni, mert nem fogadod el, amit mondok, es en nem foadom el, amit mondasz.

Na, tobbiek, lehet lajkolni vagy vitatkozni.

juhaszvik 2015.12.09. 14:45:46

bocs, de mini ON: kérdés, a hitelkiváltásnak az a lényege, hogy felvettem mondjuk 10 ft-ot, lesz belőle 10% THM után 11 ft tartozás, és mivel nem tudom ezt rendesen visszafizetni, ezért felveszek egy hitelt, amiből kifizetik helyettem a 11 ft-ot, de helyette lesz 12 ft tartozásom? miért csinálnak ilyet az emberek? kisebb lesz a havi törlesztő, vagy mi?

Terézágyú 2015.12.09. 14:55:09

@atpijkamo:
Valójában nincs olyan, hogy "jó poszt". A legtöbb posztnál az van, hogy
1. nem vitaalap. Mindenki vérmérséklete alapján dönti el, hogy a posztoló a kekeckedő seggfej - vagy a boltos/szolgáltató az. De az szinte kizárt, csak az álmokban létező dolog, hogy szépen, illedelmesen, segítőkészen elmondják a kommentelők, hogy mi a megoldás. Merthogy
2. szinte minden poszt adott megoldású: békéltető testület, mifene. Ami talán hasznos, hogy ide is leírják talán nem - de alapvetően arról van szó, hogy ezt mindenkinek tudnia kéne, vagy meg kellene találnia a neten a megoldást.
3. a durva szövegek - na igen, ennek túl sok értelme nincs. A más nickről visszatért kimoderáltak olyan szöveget eresztenek meg, hogy egy külső szemlélőnek (mint pl. nekem) nem is kétséges, hogy ki kellett őket moderálni... feltéve ha tényleg van értelme a moderálásnak...
4. a csetszobává válás - ez viszont törvényszerű. Minden blog ilyen. Akkor volna más, ha tényleg normális vitatéma lenne valamelyik felvetett probléma. De nem azok, lásd az első pontot...

stb.

Terézágyú 2015.12.09. 14:56:11

@juhaszvik:
"miért csinálnak ilyet az emberek?"

nem írom le a választ, mert nem illik szidni a posztert... de fentebb már pedzegettük...

juhaszvik 2015.12.09. 14:58:24

@atpijkamo: ez a moderálás tényleg egy nehéz dolog. vagy következetesen, 24 órában csinálja az ember, vagy hit and run, de akkor beleszalad a saját köpésébe.
ellenben azt is el lehet képzelni, hogy mi történik az asztal másik oldalán: Hildának van egy főnöke, aki azt mondja neki, hogy tegye helyre a homárbagázst, és ő abban a napi félórában, amikor van ideje ezzel foglalkozni, akkor csinál valamit. ilyenkor kicsit gyomlál, hangulattól függően beszólogat, aztán megy anyagot gyűjteni a szentpeterdi falunapról.
szóval érem, két oldal, magas ló meg sánta kutya, új seprő meg messziről jött ember pro és kontra, de a lényeg persze, hogy: LÁJK! :)

Vadászok Őrangyala 2015.12.09. 14:58:50

@Terézágyú: van jó poszt. A fogadós poszt pl. ilyen volt.

Homárvadász (törölt) 2015.12.09. 14:59:24

@Terézágyú: "szinte minden poszt adott megoldású: békéltető testület, mifene. "
Régebben mondtam már, hogy ez a blog nem feltétlen a fogyasztóvédelem szakmai műhelye lehet, hanem egy gyűjtőhely is, ahol leírhatod, hogy az xy céget kerüljétek, mert átbasz. Ez viszont megy úgy is, hogy a kommentelők elvannak.

Terézágyú 2015.12.09. 15:00:14

@Terézágyú:
"a csetszobává válás - ez viszont törvényszerű. Minden blog ilyen."

Az emberek a net feltalálása óta csevegnek összevissza. 1994-ben még talkoltunk, meg levlistákra irogattunk, aztán irceltünk, még a mmorpg-ben is cseteltünk, aztán jött a web2, ahol meg tényleg erről van szó, hogy szójjá hozzá... mindegy, hogy mit, csak szójjáá....

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 15:05:37

Miert offolnak a fejlesztok ezzel a futyi elobolygo hirdetessel. Rokonszenveznek vele de nem idevalo. Tegyek valami hirdetesi dobozba, de ne takarjon ki mindent.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 15:13:46

@atpijkamo: nekem nem takar ki semmit.

Amúgy én segítek megelőzni ezt a melegdolgot. Nem klikkolok feleslegesen, hogy kíméljem a szervereket.

Vadászok Őrangyala 2015.12.09. 15:15:52

@atpijkamo: fészbukk kampány is kell. Ha összejön ezer lájk, kevesebbet fognak fingani a tehenek.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 15:17:07

@juhaszvik: Koszi a tamogatast! En nem tudok azzal mit kezdeni, hogy ki lep a Helga tokere. Nekem csak a vegeredmeny latszik.

@Terézágyú: 1. Igenis van jo poszt. Lasd a talcaval verekedo fogadost. 2. Pontosan ez (is) a bak. Regen meg valtozatossag is volt, nem ilyen unalom.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 15:19:37

@atpijkamo: mer többen jártak ide, nagyobb volt a pezsgés.

Még az lehet, hogy a Homár teljesítette küldetését és kevesebb a hülye.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 15:20:44

@Rosszindulatú Vászka: Mert nem telefonrol nyomulsz. Minden elismeresem nekik, igy meg sokkal szarabb az olal. Most is vakon irok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 15:23:05

@Rézműves Nyúl: Kofrrencian vagyok. Nem nagyon figyelek, ne tudd meg milyen hulyesegeket megszavaztam. (Pontosan en se tudom.)

Bánatos Teknősbéka 2015.12.09. 15:23:51

@juhaszvik: Ez nem teljesen így működik. Ha egy normál annuitásos hitelt veszünk alapul és 10HUF-t veszel fel, akkor a tőketartozásod (amit elő-, vagy végtörlesztésként visszafizetsz) soha nem lesz több 10HUF-nál. Igazából már az első törlesztőrészlet után kevesebb lesz, csak nem egy törlesztőrészletnyivel. Tehát a törlesztési időszak végén lesz csak a mérleg jócskán pluszos, de a bank felé a tőketartozásod, ha rendesen fizetsz csökkenni fog. Pont ezért kell elő- és végtörlesztési díjat fizetni, aminek a mértéke bankonként eltérő 1-2,5%-ig változó, ami a tőled várt még ki nem fizetett kamatok fájdalomdíja effektíve...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 15:26:59

@Bánatos Teknősbéka: Fajdalomdija. Lol. Eloszor nem akarnak adni, aztan meg nem akarnak visszavennni. Jofirmak.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 15:30:25

Ne azt nezd, amit kommentel a telefonom, hanem amit gondolok.

Terézágyú 2015.12.09. 15:31:20

@atpijkamo:
"1. Igenis van jo poszt. Lasd a talcaval verekedo fogadost."

Jó, ez is csak érdekes, hogy verexik a fogadós, de alapvetően ez se vitatéma...

Terézágyú 2015.12.09. 15:32:22

@atpijkamo:
"Ne azt nezd, amit kommentel a telefonom, hanem amit gondolok. "

Valójában az igazi okostelefon már önállóan kommentel...

juhaszvik 2015.12.09. 15:35:34

@Bánatos Teknősbéka: ez így nagyon zavaros. azt akarod mondani, hogy a bank, akitől felvettem az első hitelt, az szarabbul fog járni, mintha nála maradtam volna? miért egyezne bele ebbe?

Manyecska 2015.12.09. 15:47:08

@juhaszvik: mert előbb a kamatokat csengeted ki, mindig....aztán a tőketartozást csak..
ezt valóban annuitással ki lehet számolni /ill.nem pont ezt/ de az egy húszcentis emeletes tört..:D nameg a mai világban már semmi nem biztos!!:(

Homár Hilda 2015.12.09. 15:54:22

@Homárvadász: hát annyiban nem, hogy baromi nehéz néha egy csetből kibogarászni a poszthoz kapcsolódó hozzászólásokat. És baromira nincsnenek házmesterhajlamaim. A legboldogabb lennék, ha annyi dolgom lenne a kommentekkel, hogy naponta egyszer rápillantok.
@atpijkamo: Tényleg úgy gondolod, hogy a fogadós típusú posztokat platós kocsival szállítják naponta az Indexbe, csak én direkt nem rakom ki??? Hogy miért van moderálás az előbb elmondtam, és úgy látom, már így is többet magyaráztam a miérteket, mint amennyi értelme volt. Nagyon örülök, hogy megvan a log neked. Nekem is. Nem vagyok tévedhetetlen, de nagyrészüket bármikor újra kimoderálnám. Egy dolgon változtatnék, ha újrakezdeném: jópár embert sokkal előbb raknék ki.
@Terézágyú: Csevegés és csevegés között is van különbség. El lehet kanyarodni a poszt témájától valamennyire, hiszen ez midnen a kommunikáció sajátja, a bunkózás, az öncélú kötözködés, a segítségkérők lealázása stb sokkal jobban zavar.

Terézágyú 2015.12.09. 15:57:45

@Homár Hilda:
"Csevegés és csevegés között is van különbség."

Kétségkívül :)

Én nem is szidtalak sose a kitiltások kapcsán.
Sőt, megvédtelek, hogy milyen aranyos mosolyod van :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 16:37:27

@Homár Hilda: Nem platós kocsival, hanem sokat, nem direkt, hanem legjobb képességed szerint, de igen, nem jókat teszel ki. Nem hiszek neked, hogy a legjobbakat teszed ki. Régebben sokkal jobb és változatosabb posztok voltak, és nem mindig a poszter volt a hülye. Bocsi!

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 17:11:17

@Homár Hilda: akkor nézzük ezt a konkrét poszt. Konkrétum túl sok nincs benne, így ebből releváns véleményt formálni nem lehet. Segíteni sem. Hacsak nem az a cél, hogy zsiger szerint lehessen vadászozni, kárörvendeni, prolizni ill. és vagy bankbűnözőzni. Ez a csonka, zavaros sztori ennyit tud. Lehet, hogy Te megtehetnéd, hogy közlés előtt tisztázos a poszterrel a nagyobb hiányokat, ezt nem tudom.

fordulo_bogyo 2015.12.09. 17:32:23

Valami nem stimmel. 18 000 Ft tartozas kene legyen a szamlan az Unicredit Banknál, ha egyszer megkaptak a 10 800 000 forint atutalast. Attol a pillanattol kezdve, ahogy megkaptak.
Hogy miert tartozol 18 000-rel, az egy masik teszta:
Az október végén a fennálló kölcsöntartozás volt 10 800 000 Ft. Mikor kapta meg az az Unicredit Bank az atutalast? A ket idopont kozotti idoszak kamata lehet ez a 18 000 Ft.

fordulo_bogyo 2015.12.09. 17:50:26

Masodik gondolat: nagyon gyanusan kerek osszeg, nem lehet, hogy ez valamilyen szamlahoz kapcsolodo szolgaltatas dija?

Freddy a Krüger 2015.12.09. 18:05:03

@fordulo_bogyo: nem tudjuk. A szokásos színvonalú poszt, aminek a végén általában ki szokott derülni, hogy nem órákat, hanem órásboltokat, és nem osztogattak, hanem fosztogattak.

Amúgy én is valamilyen jogcímen felszámolt egyszeri díjra tippelek.

Manyecska 2015.12.09. 18:23:16

@Életiskolaigazgató: ha ennyit tudsz hozzáböfögni......lol

Freddy a Krüger 2015.12.09. 18:26:48

@Manyecska: kérd meg a nyolcdiplomás feketeöves értelmiségi pááááááááááááááárod, hogy magyarázza el a kettő közötti különbséget..... ánem.... inkább hagyd a picsába ikszdéikszdéikszdé NAOFF ON :D :P

Kondom Keselyű 2015.12.09. 18:40:46

Azert az durva,hogy 11 milliobol 22 lett.
Eltart majd egy ideig,mire kicsengetik.
Vagy en ertelmeztem rosszul a cimet?

Kondom Keselyű 2015.12.09. 18:51:38

@juhaszvik:
A moderalas azert nehez,mert sokkal tobb a retardalt,mint a normalis ember,a szigoruan moderalt forumok pillanatok alatt kihalnak.
Az rtl klubbon sem azert megy a gyozike meg a maunika,mert a gyikemberek el akarjak butitani a nepet,hanem azert,mert a valoban ertelmes musorok nezettsege a nullahoz konvergal.

A discovery is rajott, hogy sokkal olcsobb par retardaltat bezarni egy muhelybe es felvenni,ahogy pizzaval dobaloznak,mint 3 evre kikoltozni a Serengetibe.
Foleg,hogy az utobbi tizedannyi nezot vonz :/

gabors 2015.12.09. 19:49:41

@Homár Hilda: "Ez az Index blogja,"

Akkor minek egyaltalan kommentelokkel hadakozni blogoljon az Index ....

Aureliano Buendía 2015.12.09. 20:00:26

és arra rákérdezett a posztoló, hogy jött ki az a késedelmi kamat? Miért késedelmi?
Ha megvan minden utalásról minden információ, akkor go to bank.

Freddy a Krüger 2015.12.09. 20:11:51

@Aureliano Buendía:
"Majd pár nap múlva hív ügyintéző, hogy elöször nem tudták kinek a tartozására elkönyvelni a befolyó közel 10,8 millió forintot"

Nekem valami itt se gömbölű. Ha személyesen veszel fel 500 forintot, akkor is kb. hárman azonosítanak, meg írnak alá mintegy fél köbméter papírt, kizárt, ne tudják, hogy tízmillió forint az hirtelen csak úgy hogyan lett.

Aureliano Buendía 2015.12.09. 20:18:49

@Freddy a Krüger: de ugye? Én a múltkor csak a postázási címem szerettem volna módosítani, de kb. csak a keresztlevelem nem kérték hozzá.

Freddy a Krüger 2015.12.09. 20:21:18

@Aureliano Buendía: ennyi. No de majd a GVTI megmongya. Ha jól látom, ők még nincsenek kitiltva.

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:27:35

Vigyázni kő a jó híredre meg a pénzügyeidre is! Hát még a poszternak is a zeszére!

Azért nem aprózta el, rongyos 10 milla, mennyi jövedelemnek kellett ahhoz lenni!?

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:28:42

Ja, vettem magamnak egy macBook airt (csóró vagyok) is a mikulás hozta nem hitelre +

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:29:57

Várgyunk, álljunk + egy szóra, a tartozás 10 milla!? Akkor mennyit vett fel 2-3 millás személyi kölcsönt!?

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:35:28

Figyelitek, CSELES A POSZTER, azt már nem árulta el, mennyi volt az eredeti, felvett hitel összege +

ejha

én sem fogom soha feladni ám csak van eszem, lapulok egyszer csak elhúzik az összes sajtószabadságos a Viktorral együtt a .... -ba

egyszer minden jónak vége szakad

hát rongyos 10 millás hiteltartozás ugyan kit érdekel, mire Viktorék meggazdagodnak, csődbe megy a zország úgyis

vagy reménykedhetünk abban, hogy ledobnak egy atombombát, oszt a tartozás is elhal velünk együtt

de mikor már 2 millás házba költöznél poszter, inkább húzzá külföldre de ne legyél öngyi, azt a bank nem díjazza, meg a család se hogy így megúsznád a dógot

fizessé és ügyintézzél rendesen

hogy ezt se taníccsák meg a Jauzsikának a suliba

Aureliano Buendía 2015.12.09. 20:36:47

@Freddy a Krüger: na, pedig pont azt a gittegyletet tényleg nem kellene erőltetni. Mindenki jobban járna, ha a véleményüket vagy megaratnák, vagy fehér betűvel írnák ki:)

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:37:10

A hitelkiváltás se csak úgy megy ám, gondoltam xólok.

Mit hallgat el a poszter még vajh'on!?

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:39:00

@Homár Hilda: mostanra fogadtam ám ügyvédet, mégpedig Lajcsiét.

Freddy a Krüger 2015.12.09. 20:39:40

@Aureliano Buendía: időközben szerencsére megérkezett másik szakértőnk is.

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:40:02

Javasolnám a poszternak is az erőteljes fellépést, egy kis hatósággal megspékelve.

Ártani nem árthat.

Aureliano Buendía 2015.12.09. 20:40:33

@Freddy a Krüger: hiányzott, mint zsebbe a szar.

De ehhez túl rövid az élet.

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:45:14

@Freddy a Krüger: okvetlen szólok, ha megyek a böribe de ez nem a poszt témája, a poszternek javasolnám, jó sokáig éljen, nehogy má csak úgy megússza a halál utáni hitelfizetést

úgy nem szeretem az ilyen témákat, hát felvette a hitelt, nem volt kötelező fizesse, intézkedjen rendesen, ha nem tud, ne vegye fel a hitelt, mert életképtelen egyed

aki életképtelen az a pénz értékét se ismeri, na meg ügyintézni se tud

ha életképtelen vagy, mit vársz még a zélettől, ha még a hitelkiváltást se tudod rendesen elintézni, vagy ahhoz is fogjuk meg a kis kezecskéjét, oszt vezessük szépen a tudjukkihez!?

nem vágom a zilyen posztokat, ha ő a balfék, mer semmit se tud elintézni, semmihez se ért, akkor úgy mégis mit szeretne még a zélettől, meg egyáltalán cselekvőképes!?

jó, hát a bank se kutya, de azér álljon meg a menet, most vagy lehet hitelt kiváltani, vagy nem lehet, csináljuk rendesen

hogy melyik életképtelenebb, a bank, vagy a poszter, vagy esetleg a nem hiteles szomszéd, hát azt döntse el a Hilda, nem tudom, szeritnem 1:1 az állás a bank és a poszter között mer mindkettő 1kutya, de mivel mégiscsak a poszter van a roller végén, hát úgy a poszter nyert

2:1 arányba

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:47:19

fene se értheti a milliomosokat én csóró vagyok

igazsagos1.0 2015.12.09. 20:59:17

Szal 2-3 millás hitel lett 10 millás mostanra, amit ki akart váltani másik bankba csak nem jött össze

Most akkor aki csóró és nincs hitele az nem sikeres ember !?

Ja, tökren nem értem, hiába mész másik bankba, a tartozás az tartozás, baromi sokat nem nyerhetsz vele, esetleg egy keveset, hát nem értek hozzá, megvallom őszintén, nincs hitelem, mondom: csóró vagyok csak félmillás Suzukira telik meg macBook Airre

most ha ki lesz rendesen váltva az a hitel, akkor boldog lesz a poszter!? meg a bank is, ha beifzeti a pár ezres díjat?

áh, úgy utálom ezt a pitiséget, mikor a bank is ennyire csicska meg szánalmas 20 ezreken csorgatja a nyálát

dobjak a banknak egy - két ötforintost, hogy boldog legyen esetleg!?

há most hitelkiváltást akar a poszter, tökmind1, melyik bankba van, akkor se lesz sikeres ember belőle mer a tartozást hiába görgeted másik helyre, tartozás marad, ki kell fizetni

igazsagos1.0 2015.12.09. 21:01:34

A poszter helyében megedzősödnék, életembe először összegyűjtenék jó sok ötforintost, hogy kitegyen 20.000-et így, oszt azzal capplatnék be a bankba

sajna rossz hírem van, vagy fizetsz, vagy megdöglesz ezt tudtad akkor is, mikor felvetted a hitelt

Nem bántásból, csak nem vágom, mi értelme így a zéletnek, meg úgy mit vár a továbbiaktól a poszter, hogy majd egyszer csak rohadtgazdag lesz meg milliárdos!?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 21:04:20

@igazsagos1.0: "vettem magamnak egy macBook airt"

Gondoltam is, hogy a géped romlott el, hogy ilyen sokáig nem táttunk.

igazsagos1.0 2015.12.09. 21:57:10

@atpijkamo: időbe telt jó ügyvédet keresni :) a poszternek se ártana egy jó fogyasztóvédelmis ember

szerintem hülyébb lettem, mer nem vágom már a hiteles posztokat, láttam 1-2 t-komos meg AAA-autósast

eh, nem értem minek szívatják magukat a zemberek

mindenesetre a posztert sajnálom is meg nem is az a gond, hogy úgyis megszívja

mer életképtelen

Manyecska 2015.12.10. 08:36:40

@Kondom Keselyű: Részemről sokkal szívesebben olvasok normális hsz-eket mint a sok gyökér f.szkardozását, jópofizását..dehát nem vagyunk egyformák. Az is uncsi már, amikor a sok sz.r /lásd vénszar/ ömlik valaki pofájából minden hozzászólásánál..az ilyet addig kéne ütni amíg meleg :D

InTheGajd 2015.12.10. 17:27:58

Hitelt hitellel. Ez olyan, mint másnaposság ellen a házi pálinka... Amúgy meg ha nem tud valamit a bank elintézni az ő hibájukból, akkor kérd írásban a fiókvezető aláírásával két példányban, amiből az eredeti nálad marad.
süti beállítások módosítása