Tékozló Homár

Szándékos átverés a Telenornál?

2015.12.16. 15:35 | Homár Hilda | 79 komment

telenor_logo_1.png

Elég kemény állítás József állítása, de a helyzete is kemény. Reméljük a Telenor megnyilvánul az ügyben.

Sziasztok,

Az alábbi eset történik éppen velem:

A fejlemények fényében véleményem szerint a Telenor szándékos átveréses megoldást használ új kisvállalati ügyfelek gyűjtésére, mindezt nagyon vastag bőrrel az arcukon.

A nagyon kedvező 10 forintos percdíj volt a mézesmadzag (zártkörű ajánlat), mindez kétéves tarifamegtartás és hűségidő ígéretével. A szerződést májusban kötöttük meg. Fél év után azonban a Telenor tarifacsomag megszűnésre hivatkozva egyoldalú szerződésmódosítást hajtott végre (erról idén november 13-án vettem át a levelet). Ennek keretében a percdíjakat a legmagasabb vállalati percdíjra módosították kapcsolási díj bevezetésével együtt, és a havi előfizetési díjat is a legkisebb nyilvános csomag duplájában határozták meg (konkrétan 10 Ft netto helyett 27,5 netto, illetve havi 1000 Ft helyett havi 2000 Ft).

Emellett nem válthatok szabadon felfelé, mondván hogy én “egyéni" árat kaptam. Ez az egyéni ár különben nevét tekintve “Business all in XS”, de ez nem az ugyanilyen nevű nyilvános csomag, ahogy ezt megtudtam, hanem attól kicsit drágább, 1000 Ft helyett 2000 Ft havonta, ami letelefonálható, csak a nevük azonos, az agyam eldobom! A hab a tortán pedig, hogy a telefonos ügyfélszolgálat nem tudja megmondani mennyit is kell fizessek jelenleg, illetve a módosítás után.

Nagyjából minden nap egymással ellentmondó infokat adnak, tehát jelenleg vakrepülésben telefonálunk, azt sem tudjuk, hogy a Telenor méltóztatott-e megtartani a „cégen belül 0 Ft” csomagot, és a kedvezményes 3GB adatdíjcsomagot. A legutolsó info szerint talán igen, de ezt majd csak akkor lehet tudni, ha átkerültünk az új csomagba. Az operátor szerint ez a következő számlafordulókor várható, ellentétben a Telenor által küldött SMS-sel, mely szerint most decembertől. Szóval majd akkor tudjuk ténylegesen mennyit fizetünk, ha kijött a számla. Az elektronikus ügyfélszolgálattól csak egy visszaigazoló automatikus levél jött, de nem válaszolnak kérdésemre, hogy akkor most éppen mit fizetek. Jogaink itt tehát nincsenek szerintük…

Ezúton is óva intek bárkit, hogy “zártkörű” ajánlatot fogadjon el a Telenortól.

Üdvözlettel,

József

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2015.12.16. 15:39:06

Ha nem volt +telefon x havi reszletre a megegyezesbe, akkor allj el a szerzodestol, kotbert nem kell fizetned. Ha volt telo, akkor a telot nem mondhatod le, de a tobbit igen.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 15:42:41

Nem mondom, hogy ez hülye, mert Helga kitilt.

B+ faszikám, megnézed a szerződésedet, és azt fizeted. Ha meg a szolgáltató meg akarja változtatni azt, akkor vagy elfogadod, vagy felbontjátok. Ez a kapitalizmus, tanuld már meg.

Ha meg elfogadod a változtatást, akkor megint csak megnézed az új szerződésedet, és aszerint fizecc. Nagyban leszarod, hogy mit sikerül vagy nem sikerül a szolgáltatónak.

Bepelenkázzalak, vagy egyedül ki tudsz menni pisilni? Kezdet ne fogjam?

McZozo 2015.12.16. 15:44:27

Ezesetben gondolom buntetes nelkul elalhatsz, vagy legalabbis kene. Nekem hasonlo volt 18 honapra specialis deal Virginnel internetre, majd 6 honap utan kuldtek a levelet hogy ilyen meg ilyen koltsegek miatt megemelik duplajara megis egyoldaluan. Viszont mert szerzodest szegtek adtak harminc napot hogy minden bunti nelkulkihatralhassak ha nem tetszik. Mivel meg a duplavaval is ok voltak a legolcsobbak igy maradtam de legalabb viszonylag korrektul probaltak eljartni

ifjú vénszivar 2015.12.16. 15:49:52

@atpijkamo: S akkor te öngyilkos lennél !

Terézágyú 2015.12.16. 15:52:31

Hirtelen úgy olvastam:
Szándékos átverés a Vodafone-nál?

sáros_tehén 2015.12.16. 15:54:12

@atpijkamo: Sajnos nem egészen így van. Mi is hasonlóan jártunk. De szerencsére nekünk decemberben lejár minden hűségünk a telenorhoz.

Ha nem fogadod el, akkor felmondhatod a szerződést, persze kötbér terhe mellet. Jó lenne ha a lakossági csomagokat nem kevernék az emberek a céges előfizetésekkel, szerződésekkel.

The Good Boy ! 2015.12.16. 15:55:50

@atpijkamo: ez szerintem nem ilyen egyszerű a kék propellervirágos cégnél. A feleségem céges előfizetése mellé vettünk 2 hónapja egy harmadikat is, és az amúgy megyeszékhelyi legeslegesleg telenor üzlet nem tudott percdíjat, havidíjból történő lebeszélhetőség összeget mondani, csak a havidíjat, internet csomag díjat, és internet adat mennyiséget. Azt mondták, erre a feleségem cége tud válaszolni. Akik pedig azt mondták, ők nem tudnak, csak a telenor...
Gondolom nem publikusak ezen elemek a szerződésben ezért nem akartak erről felvilágosítást adni, de azért nem ártana tudni, meddig ér a takaró, meg mennyibe kerül a takaró darabja.

Én alapból azt mondom, gusztustalan húzás volt a telenortól ősszel ez az össznépi előfizetői szerződés racionalizálási buli, ami szerintük nekünk volt jó, szerintem meg kizárólag nekik... Bár a megítélésük azóta a Mariana árok mélységében lehet, de ez a jelek szerint nem zavarja őket.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 15:56:22

@sarostehen_: "Ha nem fogadod el, akkor felmondhatod a szerződést, persze kötbér terhe mellet"

NEM. A számodra előnytelen változtatást nem kell elfogadnod. Ha kéccáz év hűséget ítrtál alá, akkor sem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 15:59:30

@The Good Boy !: Ne csináld! Aláírtál egy szerődést? Olvasd már el!

"gusztustalan húzás volt a telenortól ősszel ez az össznépi előfizetői szerződés racionalizálási buli"

Azt elhiszem. De a feltételek megadása az ő privilégiumuk, a tied pedig hogy elfogadod-e.

sáros_tehén 2015.12.16. 16:00:23

@atpijkamo: Gondolom nem olvastad még el a telenor ÁSZF-ét.

The Crazy One 2015.12.16. 16:00:45

Szándékos átverés?
Vagy inkább életképtelen ügyfél?

cmx85s 2015.12.16. 16:02:56

@The Good Boy !: Miért zavarná őket? Akinek érvényes a hűségszerződése, az kénytelen fizetni nekik. Akinek már nincs hűsége, elmegy másik szolgáltatóhoz.
Mivel egyik szolgáltató pont olyan gané kis hazánkban (mert elfoglalt parlamentünk csak a népet bírja szívatni nyugdíj-, EÜ-, BKV-ügyekben, így megtehetik), mint a másik, ezért kb. annyi ügyfél megy át a Telenorhoz, amennyi elmegy tőle máshová. És ez minden szolgáltatóra igaz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 16:03:20

@sarostehen_: Úgy látom, te nem olvastad. Vagy csak nem értetted. Nah, téged szeretlek, nem vitatkozom veled. Ha nem érted, az a te bajod, nem foglak akaratod ellenére megmenteni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 16:05:03

@The Crazy One: "Szándékos átverés?
Vagy inkább életképtelen ügyfél?"

Én mindkettőre igennel szavazok.

Meg arra is, hogy a blogmoci "alkotója" szarjon süncsaládot, hogy mindent kétszer kell megírnom.

sáros_tehén 2015.12.16. 16:06:23

@atpijkamo: Figy. Most ért véget egy jó pár hónapos küzdelem a telenorral. Szintén céges előfizetés. Pontosan tudom mit lehet, és mit nem. Nekem Szerencsére sok mindenről volt hangfelvételem, így a telenor kénytelen elismerni a hibáját.

The Good Boy ! 2015.12.16. 16:08:43

@atpijkamo: ősszel az egyetlen, nem céges, és hűség nélküli szerződésünket akarta megváltoztatni, "nekünk jobb lesz" csomagra, ezért azt felmondtuk, mivel ez a szlogen a jelek szerint rájuk jobban vonatkozott, mint ránk:D. Mivel már 2 céges szerződés van nekünk, azért tudtuk, hogy kedvező(bb) a publikus szerződésekhez képest a céges, ezért kötöttük meg (természetesen ezt is hűség nélkül), csak ismételten meg szerettük volna tudni hivatalosan, hogy az előfizetés hány %-a lebeszélhető, illetve percdíjat mondani (mondjuk azt a korábbi előfizetések számláiból tudjuk, csak kíváncsiságból rákérdeztem).
És nem tudta az ügyintéző...

The Good Boy ! 2015.12.16. 16:12:17

@atpijkamo: ja, és igen, elolvastam a szerződést (el szoktam, nem írok alá akármit), és abban tényleg csak a havi díj, az internet csomag díja és annak adattartama van benne, percdíj és lebeszélhetőség nincs. Igazából amióta van céges csomag a családban azóta soha nem fizettünk a havidíjnál magasabb összeget, tehát egyenlőre nincs hátrányunk abból, hogy ezt a két adatot nem képes a telenor megadni nem publikus csomaghoz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 16:12:45

@The Good Boy !: Értem. Jól tetted.

"csak kíváncsiságból rákérdeztem).
És nem tudta az ügyintéző..."

Szard le, hogy ő tudja-e. te tudjad. Olvasd el a szerződésed. Ami abban le van írva, az játszik.

sáros_tehén 2015.12.16. 16:13:15

@The Good Boy !: Én ilyenen meg sem lepődök.
Telenornál 3 ügyintéző ugyan arra a kérdésre (az előfizetéssel kapcsolatban) 3 különböző választ adott. Amikor szembesítettem vele a telenort, csak hebegtek habogtak.

zserzsenne 2015.12.16. 16:15:00

@cmx85s: Azért remélem most nem így lesz, és a Telenor bezuhan. Tizenpár év után jöttem el 3 számmal tőlük, ez alá a szint alá már nem lehet menni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 16:15:17

Ti nem vagytok komplettek. Hogy nem tudjátok, miról szól a szersődéestek, droidokat kérdezgettek. Én innen kiléptem.

sáros_tehén 2015.12.16. 16:18:13

@atpijkamo: Lakástűzben elégett. Sajnálom, hogy nem tudtam fejből a huszonpár oldalas szerződést, plusz a végtelen oldalszámú ÁSZF-et.

The Good Boy ! 2015.12.16. 16:19:14

@sarostehen_: én erre csak azt tudom mondani, hogy a szerződést aláíró ügyintéző neve alá az egyik nagy munkerőkölcsönző cég neve volt odabiggyesztve, mint titulus (pedig azt az embert már jó régóta látom annál a cégnél). Mondjuk az is megér egy misét, hogy nekünk miért kell tudni róla, hogy ő nem szerves része a telenor családnak?

Ezek után nem kell csodálkozni, ha mind mást mond. Lehet, hogy te olyanokat fogtál ki, akik csak pár hete (meg pár hétre) kerültek a céghez.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 16:19:29

@sarostehen_: Akkor kérsz egy másolatot. A droid nem fogja jobban tudni.

ifjú vénszivar 2015.12.16. 16:21:30

@atpijkamo: "papi" most hova mennél....? mit csinálnál....? Nehogy megöngyilkold magadatat ! :):D

The Good Boy ! 2015.12.16. 16:22:22

@atpijkamo: még egyszer leírom neked ide, mert a jelek szerint nem értetted meg: "csak a havi díj, az internet csomag díja és annak adattartama van benne, percdíj és lebeszélhetőség nincs" Ezen kívül van a szerződésben mindenféle paragrafus, meg jogi rizsa, meg a feleségem idevonatkozó születési adatai stb.

sáros_tehén 2015.12.16. 16:23:43

@atpijkamo: Minek kérjek másolatot? Megkérdeztem a droidot, hogy mit kell csinálni. Elmondta, és én megcsináltam. Telenor szólt, hogy hóhóóó.. ezt így nem lehet. Mondtam nekik hogy akkor hallgassák vissza mit csiripelt az Ő emberük. Ezután elismerték a hibát, és engedték a folyamatot. Én maximáltan jól jöttem ki a dologból.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 16:24:09

@ifjú vénszivar: :)) Ne aggódj, nem vagyok olyan depi, hogy öngyi legyek.

@The Good Boy !: Nem, nem értem. És nem hiszem, hogy bennem van a hiba.

The Good Boy ! 2015.12.16. 16:34:30

@atpijkamo: oké meggyőztél. Nyertél!

Csak az vigasztal, hogy nincs egyik szolgáltatónál sem rabságom, így pl. mobil esetén, ha egy jó tündér idepottyant egy olyat, aki havi két mazsolaszemért ingyen netet, meg hívásdíjat ajánl, nem kell anyáznom, meg kötbért számolnom, hogy átlépjünk oda. Nem veszek a szolgáltatótól telefont, mert az alapára 2.000.- Ft-vel olcsóbb mint a másiknál (miközben függetlenként annyiért be tudom szerezni máshonnan is (nem kínáról és xiangjong telefonokról beszélek), meg ebből kifolyólag részletre sem vásárlok (főleg percek alatt elavuló telefont 24 havi részletre nem), így nem függök tőlük, és ameddig a számlákon nem veszem észre, hogy telenor módra elindulnak /számomra/ rossz irányba, addig maradok náluk.
Ha meg végre ingyenes lesz ténylegesen a rooming (ahogy évek óta ígérgetik), akkor meg kocsikázok kb. 6 km-t, hogy Európa boldogabbik felében létesítsek egy nekem megfelelő telefonos szerződést (mielőtt valaki beleköt: igen, lesz osztrák lak-, vagy tartózkodási címem, meg minden egyéb, ami a szerződéshez kell!) és akkor nem ezeket a szolgáltatókat kell "élveznem"!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 16:38:02

@ifjú vénszivar: Mit egyedül?

Én nem tettem a Zsiráf ellen semmit. Az volt velem a baj, hogy nem voltam hajlandó gyűlölni a Manyit, aki nekik közellenség. Összekombinálták ezek a retardáltak, hogy áruló vagyok, és csupa kisbetűvel kell írni a nevemet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 17:20:39

@sugargiraffusplumps.: Ha rájössz a tévedésedre, egyszerűbb azt bevallani, mint átírni a történelmet.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.12.16. 18:40:59

Én totálisan nem értem ezeket a posztokat!

1. Messziről láthatóan céges előfizetésről van szó, aminek az oldal profiljához semmi köze.
2. Mi akadályozza meg a beküldőt abban, hogy az egyedi előfizetői szerződését elővegye és azt elolvassa, a rajta lévő törvényi és ÁSZF hivatkozásokat pedig ugyancsak elolvassa.
Mindezek után (értő olvasás képessége mellett) 100%, hogy többet fog tudni, mint 10 random telenoros dolgozó közül 10.
Ezek után már csak az ott leírtakat kéne az életbe átültetni a saját mozgástere alapján, amennyiben meg genyóság van a leírtakban, a hivatalok útján.
Persze értem én, hogy hisztirohamot kapni egyszerűbb, mint 1-2 órát kényelmetlenül olvasható szövegek tanulmányozásával tölteni.

Aureliano Buendía 2015.12.16. 18:43:51

én azért megvárnám a vodafone válaszát, mivel ők a legjobb, és legkevesebb panaszos ügyféllel rendelkező szolgáltató, jó lenne, ha ők foglalnának állást

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.16. 18:45:17

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: már régen meg lett mondva itt, hogy gondolkozni nem szabad és a pószter sose hüje.

Aureliano Buendía 2015.12.16. 18:46:28

az volt már, hogy ha a szolgáltató egyoldalúan emel árat, akkor fel lehet bontani a szerződést?

Aureliano Buendía 2015.12.16. 18:47:47

@atpijkamo: de ugye? Milyen cég lehet az, aminek a vezetője ilyen alap dolgokat nem tud? Egy marék homokot nem vennék tőlük.

Aureliano Buendía 2015.12.16. 18:49:52

@Terézágyú: áhh, ez eszedbe se jusson! Ilyen a vodafonnál nem fordulhat elő.

Ezért is ők az Év Távközlési Szolgáltatója immáron 10 éve.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.12.16. 18:54:00

@atpijkamo: jó de mi a Komponistával kollaboráltunk jó fél évig sutyiban oszt előbb őt! :D
:D Hát látod hogy megviselte azóta sem érteni mit ír. Előtte én értettem!!!!:D Nő.

Manyecska 2015.12.16. 19:01:21

@sugargiraffusplumps.: pedig én az Aptijmanoval soha nem leveleztem, cseteltem magánban ellentétben a Nővel naponta órákat, jó azt bevallom.:D Sehun nincs a fasoron.
Még a telefonra is 15 évet várt!!

gabors 2015.12.16. 19:02:58

megint valaki okosba ceges telot vesz aztan meg itt nyivakol ha tenyleg ceges akkor koltseg ami leirhato ... (az adott szabalyok alapjan)

Manyecska 2015.12.16. 19:08:13

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: nem tudom, nekem hajnali fél négykor szoktak sms-t küldeni tarifa stb. változásokról. pl.@ifjú vénszivar: végre egy jó hír!!!!! 4! dikk 8!

vulgarian · http://vulgarian.blog.hu 2015.12.16. 19:30:45

Szerencsére a telekomnál jól működik még a tízforintos percdíj. Még eddig lekopogom...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 19:49:47

@Megvan a nyúl kecsegek! xd: Emlékeim már homályosak, Komponistát talán inkább elüldözték. Tudod, ilyen érzékeny kötői lélek.

Az, hogy a Komponistát értetted, teljsen érthetetlen számomra. Ő egy alanyi költő, érteni nem kell és nem lehet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 19:54:20

@Aureliano Buendía: :)) Feltéve, de meg nem engedve, hogy belefutok egy ilyen fasságba, hogy nemtom a saját percdíjamat, nem másokat okolnék. Vagy leszarnám, oszt majd kiderül a számlán, vagy elzárnám a fiókba.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.16. 19:55:22

@vulgarian: Miért fizetsz nekik 25% prémiumot? Valami egyszerű flottánál is van 8 forintos percdíj.

The Crazy One 2015.12.16. 19:59:22

Off: szerintem küldök posztot én is. Reggel küldött a pozsonyi IKEA szerelmes levelet hogy meg mindig tart a karácsonyfa akció. Sőt, 5 darab eeró az utolsó 500 darab. Mondom hibátlan, úgy is ma terveztem ráérni. Fel is autózott az Asszony illedelmesen. Naná, hogy a karacsonyfákat az élelmesebbje hazavitte. Kérdeztem a cigánygyereket, ő mondta hogy baszhatjuk, fél óra alatt elfogyott, és mar csak jövőre lesz.
Kèrdem én, BugaJózsi tisztelettel a gvptikhf szaGértőjét, valamit az IKEA vezérigazgató-helyettes elvtarsat, hogyan kivan karteriteni. Anyagi és nem anyagi karom keletkezett: az Asszony nyűgös, valamint a Csimóta kapott egy be nem tervezett plüssbaglyot. Jelezném, hogy önök korlátoznák fogyasztói jogaimban. Meg a róland is akar körszakallt.

On: remek poszt. Ja, nem. Sajnálom a posztert. Ja, nem.

vulgarian · http://vulgarian.blog.hu 2015.12.16. 20:58:32

@atpijkamo: van még olcsóbb is, csak tudod akkor magasabb a havidíj is

Black Hole 2015.12.16. 21:47:18

Sunáznám!
(elnézést, ez"csak úgy kibukott belőlem! Akartam visszatartani, de képtelen voltam rá!)

joska61 2015.12.17. 10:00:29

Szerződésben mi van? Vagy a mézesmadzagot írtuk alá csupán?

shred 2015.12.17. 10:40:06

Nekem a UPC-vel volt egy hosszabb menetem, náluk is többször, téves információt adó ügyfélszolgálatosokkal hozott össze a sors, máskor az elérhetőségemet felejtették el továbbítani a futár felé. Szánalmasan alacsony színvonalon működnek a hazai szolgáltatók helpdeskjei, ez sajnos általános jelenség.

Majmász Gedeon 2015.12.17. 13:08:36

Reméljük a Telenor megnyilvánul az ügyben. -> Reméljük, a Telenor megnyilvánul az ügyben.

Dr_utcai_arcos 2015.12.17. 19:21:34

@vulgarian: kb 6,50-t? fizetek percenként a 6 óra lebeszélhető után :). 500 mega nettel a múlt hónapban 4200 forint volt.

Icepick77 2015.12.17. 21:45:44

Sem a Telenorral, sem a másik fostalicska T-betűs genyó bandával nem szabad foglalkozni! Én már hosszú évek óta Vodás vagyok, soha, semmi kirívó probléma nem volt, ha volt is, nagyon gyorsan és korrektül oldották meg. Ennyi.

azördögfia 2015.12.18. 05:27:54

@atpijkamo: Mennyire egy prosztó vagy. Kb. az összes hozzászólásodból süt ez az emelkedett, ki vagyok, mi vagyok stílus. Csodálkozom, hogy még nem tiltottak ki. Rád férne.

kondi2005 2015.12.20. 16:09:26

Mi szintén ugyanígy jártunk ezzel a céggel. 1x éve vagyunk jó kapcsolatban 10-20 közötti flottával (szóval tipikus kkv-szerződéssel). Tavaly újrakötöttük a keretszerződésünket újabb 2 évre, igen előnyös feltételek mellett, a szokásos kikötésekkel, amikről az előző 20 év alapján kutya sem gondolta, hogy genyózni fognak vele. Ugyanakkor ezek a szerződések eszi-nem eszi alapon módosíthatatlanok (rákérdeztünk néhány apróságra, nem lehetett).
Első körben 4 hónap után bevezettek újabb díjtételeket, mondván a "megváltozott jogi-gazdasági környezet" teszi, ahogy az az EHT-ben írva vagyon. Konkrét számítást, hivatkozást nem kaptunk, pedig érzésem szerint ez járt volna mellé.
Azután most ősszel kilőtték alólunk a díjcsomagot, és kaptunk egy fillérrel ugyanolyat, csak épp a lebeszélhető keret-havidíj lett majd kétszeres. Mondanom sem kell, nem beszéljük le...
A keretszerződésben pedig írva vagyon, hogy jogosultak egyoldalú módosításra a tarifacsomag megszűnése esetén, tehát szerintük a 2 éves hűség ugyanúgy köt minket, mintha mi sem történt volna.
Mindezeket természetesen mi írtuk alá, tehát csak magunkra vethetünk. Azért érdemes meggondolni, hogyan lehetséges, hogy ilyeneket megengedhetnek maguknak. 20 évig működött a kapcsolatunk, de a mostani szerződést a lejáratkor biztosan fel fogjuk mondani, ugyanis a telenor olyan kockázatos partner lett, hogy érdemesebb egy hajszálnyit drágább de megbízhatóbb után nézni (más kérdés, hogy találunk-e...)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.12.21. 17:43:48

@kondi2005: Olyan a világon nincs, hogy egy határozott idejű szerződés egyik oldali változtatása mellett a másik fél tehetetlenül fizeti tovább a megemelkedett díjakat. Javaslom, hogy egy jogi szövegeket értő ismerőssel (vagy mondjuk jogásszal? hmm.) nézzétek át a szerződést, a hatályos ÁSZF-eket, valamint a benne lévő törvényhivatkozásokat.
Kérdés, mennyire fáj ($) neked a változás, mert nyilván ettől függ, mennyi időt szánsz rá.
A szolgáltatók el szokták felejteni, hogy egyenjogú szerződő felek vagytok, így ha faszkodnak, akkor bíróságon lehet érvényteleníttetni az egyoldalú aránytalan lépéseket.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 17:50:42

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "Olyan a világon nincs, hogy egy határozott idejű szerződés egyik oldali változtatása mellett a másik fél tehetetlenül fizeti tovább a megemelkedett díjakat."

A CHF kölcsönszerződések voltak úgy megírva, hogy a bank megváltoztathatta azokat. Csak pislogtam, hogyan írhat alá valaki ilyet?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 17:52:15

@kondi2005: "bevezettek újabb díjtételeket"

Bevezethetnek, csak ha nem szereplnek a szerződésben, nem kell kifizetni.

kondi2005 2015.12.21. 17:55:57

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: igen, bár nem vagyok jogász, de sejtem, hogy ez így nem kóser. Tény, hogy a keretszerződésben tételesen benne vannak az egyoldalú módosítás lehetséges esetei - ezek közül játszottak meg egy éven belül kettőt is, valószínűleg erősen kifogásolható módon. Ugyanakkor - mivel a telenor nekünk 90000 Ft-os tétel havonta - arra játszanak, hogy nem fogja megérni egy kkv-nek ezzel szarakodnia, jogászt fizetnie, inkább végzi az alaptevékenységét (mérnöki tervezés) és anyázva, de fizet. Pontosan ez történt. Azt is hozzá kell tennem (ha nem lett volna egyértelmű), hogy a feltételek így sem rosszabbak (nem is sokkal jobbak), mint a publikus lakossági csomagokban, nem is az árszint fáj igazán, hanem az, ahogyan az elmúlt egy évben velünk (kb 20 éve náluk lévő) ügyfelekkel bántak. Ha a keretszerződésünk megújításakor a mostani ajánlatot kapjuk, valószínűleg elfogadjuk és eszünkbe sem jut másikat keresni. Így viszont elhúzták a mézesmadzagot, majd néhány hónap után visszavontak minden kedvezményt.

kondi2005 2015.12.21. 18:00:39

@atpijkamo: gondolod te. A keretszerződésnek része az egyoldalú szerződésmódosítás eseteinek felsorolása. Benne hasonló gumiszabályokkal, mint "pénzügyi-gazdasági feltételek megváltozása", amit egyébként az EHT 132 többé-kevésbé tartalmaz. Csak épp megismertetni felejtettek el ezekkel az előre nem látható változásokkal...
Ezeket nyilván lehetne vitatni, de az egy csomó idő és pénz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 18:04:04

@kondi2005: Ilyen erővel a saját halálos ítéletedet is aláírattathatják veled.

A pénzügyi-gazdasági feltételek folyamatosan változnak.

kondi2005 2015.12.21. 18:06:48

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: nem, nem akartuk felmondani, mert valóban rosszabb helyzetben lennénk, bár nagy különbség nem lenne.
Ennek ellenére azért próbáltam körüljárni, hogy lehetne-e? A telenor szerint természetesen NEM. (Szerintük jogszerű) egyoldalú módosítás, tehát ez nem felmondási alap, a szerződésben benne volt (valóban). Bíróságon talán tisztességtelennek/jogsértőnek ítélnék, de ők is tudják, hogy ez nem ér meg ennyi macerát.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 18:09:50

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "csak a kamatlábat/marzsszintet"

Az nem elég? Felemelik kéccáz százalékra a kamatot, az nem izgatna?

Egyébként úgy tudom, bármit változtathatnak.

Normálisan úgy írják az ilyen szerződést, hogy vagy fix kamat, oszt a bank majd nyer vagy bukik a kamatváltozáson, vagy a Libor vagy a banki alapkamat vagy valamihez képest plusz mondjuk 2%.

kondi2005 2015.12.21. 18:10:07

@atpijkamo: igazad van, és azoknak is, akik szerint ezt nem kell aláírni. Ugyanakkor egyrészt egy 30 fős kkv-nak szüksége van mobiltelefonra, másrészt ezek kb 5-10 éve benne vannak a keretszerződéseinkben, mégsem volt gondunk. Megváltoztatni pedig aláírás előtt sem lehet (telenor diktál). Egy (kisebb, de) hatékonyan szabályozó állam jól jönne. A többit megoldanánk mi.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 18:12:32

@kondi2005: "egyoldalú módosítás, tehát ez nem felmondási alap, a szerződésben benne volt (valóban)."

Hát ha a szerződésben benne van az egyoldalú módosítás lehetősége, akkor az jogszerű. Nem kellett volna ilyet aláírni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 18:17:02

@kondi2005: "hatékonyan szabályozó állam jól jönne"

Nem jönne jól több szabályozás. Sokkal keveseb kellene. Ahányszor szabályoznak, annyiszor rosszabb lesz. Nem kéne szétszabályozni a gazdaságot, hagyni kéne a piaci folyamatokat érvényesülni. A Telenor pl. próbálja a legtöbb hasznot kivenni, mielőtt ki nem találnak valami új törvényt. Csak gyártják az új törvényeket ész nélkül, aztán módosítják 133-szor.

kondi2005 2015.12.21. 18:20:39

@atpijkamo: ahogy fentebb leírtam, ez azért nem ilyen egyszerű. Az EHT próbálja szabályozni az egyoldalú módosítások körét, a telenor pedig ezt alkalmazza a szerződéseiben valahogy. Szerintem nem jogszerűen, azaz joggal visszaélve, de ennek bizonyítása időben és anyagiakban is meghaladja a lehetőségeinket.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 18:22:41

@kondi2005: "időben és anyagiakban is meghaladja a lehetőségeinket."

Ha megnyerted a pert, a bírót kéred, hogy a vesztes féllel fizettesse meg a költségeidet.

kondi2005 2015.12.21. 18:23:48

@atpijkamo: valamit félreértettél. Nem többet szeretnék és főleg nem gyakran változót. Hatékonyabbat, jobbat. A távközlés pont egy olyan szektor, ahol a természetszerűleg kisszámú szolgáltató szereplő miatt a szabályozás leépítése hamar áremelkedést okozna.

kondi2005 2015.12.21. 18:27:18

@atpijkamo: ha-ha. Mérnök vagyok, nem jogász. Mégis nekem kell ez esetben felmérnem, hogy megéri-e egyáltalán konzultálni egy jogásszal arról, hogy igazam van-e, és ha igen, van-e esélyem ezt bizonyítani? Már ennek is jelentős költsége van. Egyszerűen nem életszerű és nem racionális amit írsz, bár elméletben természetesen igazad van.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 18:28:09

@kondi2005: Szabályozzák, hogy az esetek 98%-ában 4 csöngésen belül fel kell venni a telefont. Ez azt eredményezi, hogy felveszik, onnantól fizeted a díjat, aztán elveszel a menükben meg máshol várakoztatnak. Egyszerűbb lenne, ha csak kicsöngene vagy foglaltat jelezne, és próbálkoznál máskor, nem a saját pénzeden várakoztatnak. Ez csak egy példa, és van ezer másik.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.21. 18:29:26

@kondi2005: Igazad van, vagy nincs igazad? Ha szerinted igazad van, akkor ne hagyd annyiban! Ha szerinted sincs igazad, hagyd a fenébe!

kondi2005 2015.12.21. 18:32:17

@atpijkamo: oké, most beírtál egy rossz szabályt. A joganyagok színvonala még mérnökszemmel is katasztrofális. Ezen is kellene változtatni. (amúgy foglalt jelzéssel nem tudnának sorba állítani, így az sem túl igazságos megoldás. Egyes EÜ intézmények működnek így...)

bubi186 2016.01.19. 20:13:42

Szerintem a Telenornál ez szisztematikus sunyi átverés hadművelet. Gyorsan szereztek sok ügyfelet mézes madzaggal, majd egy röpke tarifaduplázás és kész. Szuper üzletpolitika.

Álláspontjuk szerint a céges előfizetéseknél nincs elállási jog, mert ott a felek megállapodhatnak az egyoldalú szerződésmódosításról.
A Telenor velünk is eljátszotta ezt az egyoldalú módosítást, ahogy a blog bejegyzés írójával Józseffel. Természetesen megtámadjuk.

A polgári törvénykönyv 6:104. § (2) bekezdése szerint: „Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az ellenkező bizonyításági tisztességtelennek kell tekinteni különösen azt a kikötést, amely […]
d.) lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa, különösen, hogy a szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét megemelje, vagy lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos okkal módosítsa, ha ilyen esetben a fogyasztó nem jogosult a szerződéstől elállni vagy azt felmondani;”
Pont így járt el a telenor. Ami a Telenor szerint feljogosítja őket arra, hogy 2 évre csicskát csináljon az előfizetőjéből (hiszen ez alapján a percdíjat akár felemelheti majd az ezerszeresére is) tisztességtelen és erkölcstelen, ezért _semmis_.

Remélem Ti sem (akik így jártatok) nem hagyjátok magatok, mert az ilyen inkorrekt üzleti magatartás nem maradhat következmények nélkül amit a Telnor éppen végez.
süti beállítások módosítása