Tékozló Homár

A MÁV és a táguló világegyetem / Frissült olvasónk kiegészítésével

2015.12.18. 16:45 | Homár Hilda | komment

mav_logo.jpg

Olvasónk az Univerzum keletkezésének (lehet, hogy már meghaladott) elméletéből vezeti le a problémáját, ami talán kicsit erős, de tényleg fura a jelenség, főleg, ha nem egyszer fordult elő, mert az Elvirán a Ferihegy-Kőbánya alsó táv továbbra is 10 km és 250 ft. 

T. Homár!

Viszonylag rendszeresen utazom vasúton a Kőbánya-alsó - Ferihegy vonalon. Mivel nem rendelkezem BKV bérlettel ezért ilyenkor inkább jegyet veszek. A minap feltűnt, hogy a szokásos 250 Ft. helyett 370 Ft-ot kellett fizetni. Meg is lepődtem, hogy milyen drasztikus mértékben emelt jegyárat a MÁV annak ellenére, hogy erről a médiában egy szó sem esett. Egy régebbi jegyet összehasonlítva azonban észrevettem, hogy míg a régi jegyen a távolság 10 km, addig az újon 19km. Persze tágul a világegyetem, de ha ilyen mértékben, akkor már senkinek sincs sok ideje hátra.

Az ELVIRÁ-n megnéztem, a Ferihegy-Kőbánya-Kispest távolság 7 km, a Ferihegy-Zugló távolság pedig 13. Mivel a két állomás KÖZÖTT található Kőbánya-alsó ezért felettébb érdekes, hogy akkor hogy is lett az 19 km.

Telefonon tájékoztattam a MÁV ügyfélszolgálatát, ahol ígéretet kaptam, hogy"utánanéznek" és "szólnak az informatikusoknak" de úgy látszik a MÁV-nál nem csak a vonatok, de az informatikusok is tudnak késni :-)

Jelenleg tehát, aki nem akar 370Ft-ot fizetni, az jobban jár, ha Zuglótól veszi a jegyet, mert az olcsóbb...

UPDATE dec. 19. 10:44

Budy küldött egy kis kiegészítést:

Kedves Homár!

Pár napig volt így, a MÁV meglepően gyorsan javította a hibát. A jegy mindenben jó volt kivéve a kilométert. Félre is van téve, látszik rajta, hogy ami korábban 10 km volt, az 19 lett.

Mindegy, korrektek voltak, hamar javították.

Üdvözlettel:

budy

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.18. 16:59:46

@Black Hole: gyere, kapásod van! Valakinek az Univerzummal van megint problémája.

Leone_510 2015.12.18. 17:32:49

szerintem a világegyetem tágulása sokkal gyorsabb és nagyobb , így ha a posztoló logikáját követem igazából jól jár

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.18. 18:07:50

@Leone_510: Az UDFy-38135539 galaxis (HUDF.YD3) ma látható fényét 3 milliárd fényév távolságban bocsátotta ki, de a fény érkezéséig mégis 13,1 milliárd év telt el, miközben a galaxis már 30 milliárd fényévre távolodott el. Tehát mondhatjuk, hogy az Univerzum 13,1 milliárd év alatt a tízszeresére nőtt. Ebből következik, hogy a 10 kilométeres távolság 1 milliméterrel nő 1310 év alatt. Egy év alatt 0.00076 milliméterrel nő a Kőbánya-alsó - Ferihegy t'volság.

gabors 2015.12.18. 18:15:33

csak nem ez lesz a hetvegi ???

Amugy nem neveztek valamikor at Ferihegyet ???

gabors 2015.12.18. 18:17:03

@atpijkamo: ezekszerint a MAV-nak igaza van!!! csak nem jo helyre kerult a tizedes vesszo ...

The Crazy One 2015.12.18. 18:19:37

Ezért ez hetveginek elég karcsú.
Hilda, szerintem ez a hét volt a leggyengébb homarhét ebben?
Nincs még egy Ede a tarsolyodban?

Tron65 2015.12.18. 18:34:44

Az a 19 km tényleg érdekes, mert a Nyugati is csak 18-ra van Ferihegytől. Ott meg vége a sínnek (igaz, nem minden vonat áll meg a sín végénél).
@gabors: De igen. A repteret.

gabors 2015.12.18. 18:34:45

amugy mikor szamitott a poszt a hetvegen ???

ilyenkor nincs hilda eloben csak utolag szemezgeti ki a posztokat :-)

Amugy rettenetesen sajnalom a posztolot hogy igy kibasztak vele ... nem derul ki hogy az ottomata, a penztaros(no) vagy a droid (regi neven kalauz) tette mindezt ... mert azert nem mindegy ....

gabors 2015.12.18. 18:39:28

mar nagyon regen nem utaztam a MAV-val de a regi szebb idokben olyan hogy 19 km-es jegy nem is volt hanem valamilyen 10-20-30-50-100 stb volt (biztos van aki jobban emlekszik) aztan ha 9 kilometerre volt akkor 10-es ha 11km-re akkor meg 20-as jegyet kellett venni (szar kommunista rendszer volt tudom)

Úgyse tilthatsz ki 2015.12.18. 19:22:38

Juj. poszter miért beszél hülyeségeket? Máv meg hogy épített hirtelen +9 km vasutat?

Hildus, te meg tök fölöslegesen fáradsz azzal, hogy pofára kitiltogatsz, mert úgyis van másik accountom és attól, hogy kiraksz, még lsznek mások (akik érdekes módon nem bannolódtak), akik offolnak. Szóval így nyugodtan vizualizáld a paci himbilimbijét oda ahová a nap se süt <3

Aureliano Buendía 2015.12.18. 19:36:01

@atpijkamo: baszki, lebuktál. Te vagy ptpst álnéven.

Aureliano Buendía 2015.12.18. 19:38:17

az lenne a legjobb, ha a vodafone megvenné a mávot, akkor ilyen nem fordulhatna elő.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.18. 19:50:32

@Aureliano Buendía: Nehüjüjj. Le se tudom betűzni. Én szoktam ilyen tudomáyos számításokkal kiegészíteni a posztot. Azt is én vezettem le, hogy a Hold pusztította ki a dinoszauruszokat.

Aureliano Buendía 2015.12.18. 19:52:54

@atpijkamo: szterinted érdekel a sorrend?:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.18. 19:56:19

@Úgyse tilthatsz ki: Neked 3 kattintás új nicket regelni, neki csak 2 kattintás téged kibaszni, úgyhogy ő van nyerésben. :( Kezdhecc meghunyászkodni, és a lábaihoz dörgölőzni.

Leone_510 2015.12.18. 20:17:57

@atpijkamo: utána olvastam, egyes csillagászok szerint lényegesen gyorsabban de ők nem homároznak így nem tudhatják :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.18. 20:21:09

@Leone_510: Én feltételeztem, hogy 3 milliárd éve ugyanaz a sebesség, mint most. Azt tudom, hogy változik, azt nem tudom, mennyire. Mondjuk tévedtem egy nagyságrendet. Akkor egy év alatt akár 0,0076 milliméterrel is nőhet a Kőbánya-alsó - Ferihegy távolság, ami akár már mérhető is érzékeny műszerekkel.

Tristram 2015.12.18. 20:25:32

Nem lehet, hogy a posztolónak sikerült Kőbánya felsőre kérni a jegyet (vagy a pénztárosnak rosszul kiadni)? mert Kőbánya alsóra Elvira szerint 250 Ft a másodosztályú jegy pótjegy nélkül, de Kőbánya felsőre érdekes módon pont 370 Ft.

www.kepfeltoltes.hu/view/151218/ferihegy_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
www.kepfeltoltes.hu/view/151218/ferihegy_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Black Hole 2015.12.19. 00:44:20

@atpijkamo: ez valóban kozmikus probléma! Télen az univerzum nem tágul, hanem zsugorodik. Azért van az, hogy a télen lerakott sínek nyáron púposodnak. Egyszerűen arról van szó, hogy a két megálló közti távolságot nyáron mérték le, mikor a sínek felhullámosodása miatt a vonatnak a tényleges távolság dupláját kell megtenni. Nem olyan bonyolult ez, mint amilyennek először látszik!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.19. 00:48:16

@Black Hole: +

Tudtam, hogy hova kell fordulni!
Helga is tágul, 992x991 pixeles buzi nagy képet kellett feltennie a poszt elejére. Hadd szívjanak mobilnetesek! Meg a máv logó így élvezhető csak, nagy felbontásban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.19. 00:52:36

@Black Hole: Ez a buzi telefon is találós kérdéseket tesz fel. Asszondja, "reboot or not?" Erre a választási lehetőségek: "Cancel" és "OK". Agyuk nincs a programozóknak?

Egyébként meg kikapcsolt. :)) Ezhülye.

Manyecska 2015.12.19. 02:00:21

a mobilnezet egy fos!!

Thomas Dantes 2015.12.19. 11:53:20

Meglepően gyorsan javították? Napok alatt? Az nem gyors, az borzasztó. Egy óra, maximum. Ja jó hát ez Magyarország. Itt nem csak tér más, az idő is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.19. 11:59:46

Ez legyen a MÁV legnagyobb baja...

@Thomas Dantes: Ekkora szervezetben az meglepően gyors...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.19. 12:01:08

@Úgyse tilthatsz ki: Ez a kitiltás dolog a +9km vasútnál is érdekesebb!

Black Hole 2015.12.19. 14:02:58

@Úgyse tilthatsz ki: ennyire szofisztikáltan mondani azt, hogy lófasz a seggedbe... Igaziból te költő, vagy író vagy? Olvasnám a műveid :)

Black Hole 2015.12.19. 14:06:03

@atpijkamo: ezt a történetet már érdemes lenne megírni a homárra :))

Black Hole 2015.12.19. 14:16:57

@atpijkamo: az ő tágulásáról nem tudok mit mondani! Egy biztos, hogy nem tőlem tágul! Ellenkező esetben a pááárom kikaparná a szemem :)

Black Hole 2015.12.19. 14:19:28

@Manyecska: ezért szoktam a retyón homározni!

Black Hole 2015.12.19. 14:21:37

@milyennőazilyen: há' hol nézze? A PC-je nem lehet mindig nála! Mobilon meg teljes nézetre váltani annyira snassz dolog!

Dikusz 2015.12.19. 15:41:34

Biztosan a T.H. hatására buzeráltak megint bele a MÁV Elvira programjába:).
Kíváncsiságból belenéztem (mintha nem lenne egyéb dolgom), meg valószínű a jövő héten utazom Sopronba. Gyakran szoktam nézni a menetrendet, még nem volt vele különösebb gondom. Ha megnyitom az oldalt, akkor az adott hónap jön elő. Most 13-tól láthatóak a dátumok, innentől lehet az indulási időpontokat nézni (bár utólag minek), a többi mező üres, eddig nem így volt. Tudom, hogy ez jelentéktelen dolog, de ettől nem lett jobb a program. Abszolút nem értek az informatikához, de azt kérdezném a hozzáértőktől (nem csak erre az esetre gondolva): miért kell állandóan változtatgatni valamit akkor, ha ettől nem lesz jobb a program?

MÁV-val kapcsolatban nekem is van negatív tapasztalatom, csak egy posztot azért nem ért meg. Júliusban le kellett utaznunk Békéscsabára, még aznap haza is jöttünk. Ez pont abban az időszakban volt, amikor nem tudtuk, hogy a vonat visszafelé egyáltalán bejön-e a Keletibe, vagy a KÖKI-re érkezünk. Éppen ezért tudomásul vettük, hogy hazafelé késni fogunk. Már a reggeli indulásnál is látszott, hogy gond lesz, húsz perc késéssel indultunk (IC vonat), a Keletibe érkező vonatok már akkor is 60 percet késtek. Mi is időben kint vártuk a vonatot Békéscsabán. Ami bosszantó volt, hogy eleve 40 perces késéssel ért be, még további húsz percet késett (összesen 1 órát), mégis amikor megérkeztünk a Keletibe kiírva csak húsz perc késés volt. Az is IC vonat volt, elvileg ha egy órát késik, vissza(?) kellene adni az IC pótjegy árát, így viszont 20 perc késés miatt nem jár vissza.

gabors 2015.12.19. 15:51:36

@atpijkamo: " Agyuk nincs a programozóknak?"

dehogy !!!

csak outsourced !!! es kinaiul pont jol hangzik igy is a kerdes ....

valoban angolul egy ilyen kerdesre a yes/no lenne a logikus sot

csak annyit kellene valtoztatni hogy "Reboot now ?" (valszeg ez volt a cel csak a oda vissza forditasban minde elveszett ...)

gabors 2015.12.19. 15:54:29

@Manyecska: az osszes nezet fos ... valamit lehet javaitani mint mar tobben megirtak/tuk .... ABP ha mozilla/firefox ...

par napja leirtam hogy lehet kivenni a retkes homart es eltuntetni a szaz meteres helyet is ....

gabors 2015.12.19. 15:56:49

@ColT: "Ekkora szervezetben az meglepően gyors... "

inkabb az a kerdes hogy basztak ezt igy el ... es meddig szamoltak ennyivel tobbet es hany utasnak ...

milyennőazilyen 2015.12.19. 17:54:22

@Dikusz: 13.-ától változott a menetrend, azelőttit ne nézz, mert csak összekavarodsz...

Rosszindulatú Vászka 2015.12.19. 19:22:42

Boldog ügyfél poszt. De klassz, mióta vágyok rá...

Csak kitiltott a gaz 2015.12.19. 20:03:19

@ColT: Erről persze mégse ír senki a homárra, pedig Hilda aztán minden erejét megfeszítve szarik a fogyasztói jogokra. Szólt már neki valaki, hogy máshogy kéne? :D

@Black Hole: Zsenge ifjúkoromban írtam pár verset, de ezt így felnőtt fejjel nem biztos, hogy bevállalnám. :D :D Mindenesetre reméltem, ha kevésbé mocskos a szám, akkor békén hagy, de hát szegénykémnek igen komoly mentális hendikepje van. Lipótmező meg már zárva...

Dikusz 2015.12.19. 22:26:41

@Aureliano Buendía: @milyennőazilyen: most, hogy így mondjátok, már megvan.
Nem kell nekem menetrendváltás, összezavarodok anélkül is. Teljesen összeomlottam, mert nem tudom visszanézni, hogy három hónappal ezelőtt melyik vonattal mentem Békéscsabára:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.19. 23:47:07

Ez ugyan nagyon szar, de cuki Orangeways posztok lesznek jövőhéten. Remélem harmadik elemis terhes kismama akart tacskóval utazni, és mobilon hívta az ügyfélszolgálatot.

Az Orangeways törölte összes hétvégi járatát, de nem adja vissza a jegyek árát. Azokat, akik interneten megvették a jegyüket, SMS-ben értesítették, hogy nem indul a buszuk, van aki Erdélybe, van aki Prágába nem tud elutazni.

hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20151219_SMSben_torolte_utjait_az_Orangeways

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.20. 00:55:21

@Dikusz: "miért kell állandóan változtatgatni valamit akkor, ha ettől nem lesz jobb a program?"
Másvalamit változtatnak, és bénák.

Black Hole 2015.12.20. 01:24:32

@Dikusz: ne izgass fel! Te képes vagy elmenni Sopronba? Én ezt kétszer is meggondolnám! Ráadásul vonattal? Orangeways nem jár arra? Inkább mennél azzal, aztán meg itt sírhatnál, mink meg rosszindulatúan jókat röhöghetnénnk rajtad :)

Dikusz 2015.12.20. 05:28:11

@Black Hole: attól tartok, hogy már csak azzal tudlak felizgatni, ha vonattal kolbászolok Sopronba, és miattam nem kapirgálná ki a szemeidet a nejed:)
Az Orangeway járataival akkor sem utaznék, ha gyalog kellene elmennem Sopronig, és tálcával csapkodnák a búrámat. De megígérem, ha ilyen élményem lesz, majd megírom a Homárra, örömet okozva ezzel a kommentelőknek.
Buszos élményem csak olyan van, hogy pár éve az ország egyik legszebb részén (Őrség) túráztunk. Arrafelé nem olyan sűrűn járnak a buszok. Az a busz, amelyikkel utaztunk volna nem jött be a megállóba, mert ott nem szokott utas felszállni:)

Black Hole 2015.12.20. 09:59:00

@Dikusz: ti voltatok a hibásak, ez egyértelmű! Olyan buszmegállót kellett volna választani, ahol legalább 50 fő/óra a buszrafelszállási átlag. Amúgy ilyet az Orangeways is tud, hogy nem áll meg, ha mégis akkor nem férsz fel, ha mégis akkor meg 31,72 métert megy aztán bedöglik, ha mégsem akkor a WC nem működik (ebben az esetben viszont megjelenik a nyúzott arcú lány), de ha majdnem minden klappol, akkor a végállomás nem a tervezett lesz, hanem mondjuk Budapest helyett Bukarest! Hát nem szeretsz te benzinkúton éjszakázni, vagy mi baj van az Orangeways-el?

Dikusz 2015.12.20. 10:46:17

@Black Hole: igazad lehet, talán a 7-es busz Blaha Lujza téri megállójában kellett volna várnunk, vagy a Ferenciek terén, bár sokszor ha két irányból ér be egyszerre metró az állomásra, többen vannak a mozgólépcsőn, mint az ilyen kis falvak összlakossága.
Még egyetlen utazási iroda buszán sem találkoztam olyannal, hogy lehetett volna használni a WC-t . Mit csinált a nyúzott arcú lány, T.H. poszt volt? Próbáljuk ki, hogy mind a ketten elindulunk Orangeways-el, és félúton találkozunk (már amennyiben nem teljesen másfelé visz), és megbeszéljük a tapasztaltakat. Viszek pálinkát.

Black Hole 2015.12.20. 10:55:34

@Dikusz: hát a nyúzott arcú lány jött ki a nem használható WC-ből! Nagyon jó kis poszt vó't! Amúgy az ötleted jó, csak nem jár erre Orangeways! Szerintem azért, mert nincsen nekik tengeralattjárósi üzemmódjuk. De ha lenne, akkor meg az lenne a baj, hogy belefolyik a víz, vagy pont a kontinens és a sziget között kap defektet, aztán a finnyás sofőrnek nem derogál kereket cserélni, mert vizes lesz a ruhácskája.

Aureliano Buendía 2015.12.20. 11:34:20

@Dikusz: és mi lene, ha előbányásznád a vonatjegyed, azon rajta van:)

Én eddig kétszer voltam ott, de akkor is autóval:D

Aureliano Buendía 2015.12.20. 11:36:43

@atpijkamo: én azon csodálkozom, hogy folyamatában nincsenek OW posztok.

Nem baj, majd amikor a vodafone megveszi, eljön ott is a minőségi ugrás, ilyen nem fordulhat majd elő.

Ceterum censeo, az lenne a legjobb, ha a vodafone megvenné az egész országot, bár akkor okafogyottá válna a homár.

gabors 2015.12.20. 11:55:34

na vegre vegig olvastam az egeszet .... most akkor vissza zsugorodott minden 10 km -re ....

ha mast nem ezt nagyon meg kellene koszonni a MAV-nak

Aureliano Buendía 2015.12.20. 12:34:28

@ColT: akkor már az:) Ellenben a lehető legtökéletesebb szolgáltatást fogja nyújtani;)

Manyecska 2015.12.20. 12:41:03

@Black Hole: a Tejjes nézet is xar újabban. A zágyban általában telefonról nyomom. már a homárt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.20. 14:20:57

@Aureliano Buendía: Olvasol Homárt? Vodafone postok? :D

De a jelenlegi hild.. államszervezetnél jobban működne, az tuti.

Aureliano Buendía 2015.12.20. 17:36:04

@ColT: épp azért mondom. Ha a vodafone megvenné az országot, többet homárra sem lenne szükség. Hisz nyilván azért nincsenek voda posztok, mert ott csak és kizárólag elégedett ügyfelek vannak:)

A MÁV-ot is megvehetnék, és csak a villanyos gépeket kéne átfesteni, a dízelek már flottaszínűek:D

Black Hole 2015.12.20. 21:03:26

@Manyecska: paklany alatt, vagy fölött? Vagy az attól függ, hogy lássa-e valaki?

ifjú vénszivar 2015.12.21. 07:09:28

pár nyomorult! a szombatvasárnapját is itt tölti....:):D

Befuccsolt a orange! járhattok a mávval, bringával, volánnal vagy gyalog.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.21. 07:35:54

@Aureliano Buendía: ??? Vannak, csak ritkább.

homar.blog.hu/search?searchterm=vodafone&searchmode=OR&submit=Keres%C3%A9s

Mondjuk a fene tudja, tényleg kilóg a lábam, ha azt nézem, milyen gyakran van. Csak nem az Index partnere a vodka?

Netilcsále 2015.12.21. 08:26:35

@ifjú vénszivar: Te meg a hétfő reggeled amikor pár "nyomorult" már dolgozik/munkába megy. ...

ifjú vénszivar 2015.12.21. 08:43:59

@Netilcsále: menjenek csak....

10 felé megnézem az alkalmazottakat (blankkolják-e rendesen a rezet) :D

joska61 2015.12.21. 09:51:05

A világegyetem nem tágul, mivel végtelen. Tehát nincs hova...

Baluci 2015.12.23. 10:18:47

@Úgyse tilthatsz ki: Hát... én nem nagyon értek hozzá, de ha valakit kitiltanak, annak oka kell, hogy legyen!... Úgyhogy nem szép dolog más néven tovább trollkodni!

CockTail86 2015.12.28. 16:40:16

Én is "ugyanígy" jártam karácsony előtt alig egy héttel, Budapestre utazva! :/ - A Keletiben az Ügyfélszolgálati irodában elmondott valamit, de a részletes levelemre még nem válaszolt az ügyfélszolgálat! :/

atpijkamo35 · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.30. 18:04:45

@Baluci: "ha valakit kitiltanak, annak oka kell, hogy legyen"

Igen. Az az oka, hogy Hilda pikkel rá. Meg még néhányunkra. Zsigerből tiltogat, csapkod, ez minden, csak nem felelősségteljes moderáció.

Szubrina 2016.02.20. 15:59:38

Ja marha korrektek voltak, a csaló nyerészkedést sajnos hamar abba kellett hagyniuk, amikor valakinek feltűnt, hogy többszáz utastól szedtek be jogtalanul pénzt.

No és visszafizették a károsultaknak?
süti beállítások módosítása